Nagyon zuhantunk, és bizgere, meg minden! Fúú! Teljesen nagyon félelmetes volt, és ha ez még nem lett volna elég, alig találtuk meg Narancs-chant, máris teljesen odalett, aztán meg mi is, és az apukája hatalmas hideget csinált nekem, ami nagyon nem volt jó, meg annyi minden volt, én nagyon teljesen elvesztős és aztán is csak ott lettem meg igazán, mikor is már valahol voltunk, csak nem tudtam, hogy hol, de úgy mind megvoltunk, és nem csak Golyóstoll Micchan én, hanem Mijaú-chan, Valaki és Narancs-chan, meg Őőő-chan is, aki meg is volt, és nem is, mert tudtam, hogy ismerem, csak nem, hogy honnan. És nem ám csak mi, hanem más is megvolt, és azt hittem, hogy végre is ő tényleg Narancs-chan apukája, meg hát nagyon barátságos is volt, és furán kedves, csak nem tudtam, mit ragasztott a tomporomra, de biztos csak vonalkódos neves kis cetlit, hogy mind tudják, én vagyok Micchan, és végül is sokat voltunk, meg golyóstoll is voltam, szóval lehetett miért. ^.^
Egészen ki is voltam vele békülve, hogy Egészséges Narancs apuka ilyen kis izé, mikor hát végül is egy olyan bzzzzz, cccssssss és buuum volt, aztán meg hát nagyon úgy nézett ki, hogy Narancs-chan nem szereti az apukáját, aki nem is volt az apukája, mert ha az lett volna, akkor nem akart volna elküldeni minket, és csipeszt se adott, hogy nassoljunk, meg semmi finomat, csak egészen mérges lett. Annyira mérges lett, hogy nagyon ijesztően és mégiscsak Narancs apus lehetett, mert teljesen benarancsosodott, aztán csak ott világított nekünk, mint egy cuki kis szentvillanybogár, vagy micsoda, mert azok is azt csinálják, de nem is az a gond, hanem, hogy a világ egyszer csak zizegni kezdett. Ilyen bbzzzz volt megint, aztán meg csak megmozdult a világ, és a lábam mellett világítani kezdett a cucc, ami annyira meglepett, hogy nagyon meglepett, pedig nem tudom, mi az a meglepi, csak egyszer mintha hallottam volna, hogy a heppi míl az olyan, hogy van benne meglepi, amitől csak így néz az ember , és azt mondja, voooáhh, vagy vov, vagy hhhhhöööööö, és sok ilyet mondtak egyszer, asszem. Olyan fura volt, mert pörgött a fejem, de nem ilyen gyorsan, csak kicsit imbolygott a világ, de nem a földes izé miatt, hanem mert nem is tudom, miért… O___o
Ijesztő volt a helyzet, mert egyszer csak Őőő-chan pattant, és már ott sem volt, hanem amott, ahol kicsi szék lett valami Kavics-chan tesójából, csak én nem láttam, merre is van Kavics-chan meg a tesója, de majd ha már nem leszek olyan szomorú a baleset miatt, ami történt, és nem fogok pityeregni, akkor lehetséges, hogy ha még eszemben lesz, megkérem, hogy be legyek mutatva Kavics-channak és tesójának, és majd beszélek Narancs apukával is, akit igaziból K ügynöknek hívnak, és azt mondja, hogy ő viki-taki király, hogy nagyon szégyellje össze magát, amiért mindenki ilyen szomorú és rossz kedvű lett, és magára haragította Egészséges Narancsot is, és igazából én féltem is, vagy nem tudom, mert olyan nagyon rémisztő hangja volt K-nak, mint annak a nyusziszörnynek, amelyik rám támadt, szóval én próbáltam elrejtőzni Valaki háta mögé, mert ott nagyobb volt a biztonság, mint amúgy. Mijáú-chan is olyan fura volt, meg minden, és nem akartam itt lenni, aztán meg még megláttam, hogy ott izél a kezemen az a bigyó, és akkor aztán kész voltam. Olyan hullasápadt kisbékásan brekegtem és csápoltam, és nyüszögtem, meg körbe-körbe rohangásztam, hogy majd elhagytam golyó fejem is, csak vitte a huzat, de ha egyszer ott volt rajtam, és világított, és az nagy bumm szokott lenni, csak nem tudom, honnan szokom tudni, de így van, mert ha így van, akkor az így van. T~T
Visítva vetődtem éppen pont K ügynök felé, mert arra vitt a lendület, és fúúú, nagyon hideg volt, majdnem el is csöpögtem mellette de teljesen, de hatalmasan féltem, hogy csak buuum, és soha többé nem leszek én Golyóstoll Micchan, és senki sem lesz senki, mert Narancs apukán kívül mindenannyiunknak volt ilyen izénk, ami bomba volt, de még mennyire, hogy az volt, és végül is én akartam ezt tudatni mindenkivel, hogy tudják, hogy veszély van, és nagy galiba, és mindenki a bugyiba, vagy valami bigyóba. O.O
- Booombaaaaa! BOMBA! – süvítettem még mindig nagy lendületben, és aztán egyszer csak szembe jött velem egy valami, amitől akkora pofont kaptam, hogy csak úgy belekongott fejem. Hiába tapogattam-lapogattam, nyomkodtam, és simogatta, visszabújjon a gonosz púp, ami homlokomra nőtt, eszébe se jutott, csak nőtt tovább, meg fájt és lüktetett.
Látásom is meghomályosult, aztán meg újra éles lett, és mégsem, egészen megkavart a hely is. Nem ott voltam, ahol eddig, meg nem is esett a hó, pedig mikor még kint voltam az Ismeretlennel, és egy iszonyatosan nagy vadcica jött, hogy beszélgessünk, aztán meg repültem egyet, és nem emlékszem, mi is történt. o___O” Még szédülve is rettentően melegem volt, és nagyon nem volt ismerős a terep, de gyorsan megoldottam a gondot, és hamar szétnéztem. Vagyis, elsőre csak akartam, mert alig fordítottam el a fejem, már jól megszédültem, és semmit sem láttam, csak nagyon óriási pacákat. Aztán egyszer csak megállt a világ, és megláttam Miyo-chancsit, és Ai-samát, meg ott volt az Ismeretlen is, és valaki nem tudom ki. Annyira lefoglalt, hogy egészen elfelejtettem megnézni, Nyuci-chan hol van, de mivel OTT! volt egy rémisztő fazon, aki nagyon is fenyegető volt, és olyan Csillagharcos tüdőbajos hangon szólalt meg, érthető, hogy nagyon össze voltam zavarodva.
- Hova kell menni? – kérdeztem még mindig buci fejemet lapogatva, meg vakargatva, mert nem tudtam, merre vagyunk. – Egyáltalán… Hol vagyunk? – tovább kérdezősködtem, hogy most aztán valaki segítsen, mert igenis féltem attól az idegentől, aki nem az én Idegenem volt. Nem is vártam sokat, megmarkoltam lélekölőmet, hogy majd ő segít nekem, ha segít, mert reméltem, hogy ha már nem tudom, mi történt, ő majd fogja. – És Nyuci-chan? Nyuci-chaaaaan, hol vagy? T.T
Teljesen nem láttam az anyukámat, pedig ott kellett lennie valahol, ahol én nem láttam, mert nem is néztem. De miután néztem, már megláttam, és nagyon is be akartam szeretgetni, de a Rémisztő Rém, aki pedig olyan szép volt, mikor háttal volt nekem, csak a narancssárga izzás nem kellett volna köré, meg mikor szemben volt, akkor a nagy sötétség sem a szemébe, pedig szép lett volna, nagyon is. De fura volt nagyon. Nem tudtam, kicsoda-micsoda, csak láttam rajta, hogy valami baja van. Úgy rázta a fejét, mintha bogár ment volna a fülébe, mert én is azt szoktam csinálni, mikor hallom, hogy valami zümmög a fejem mellett. Hirtelen megsajnáltam kicsit, és ha elég bátor lettem volna, akkor még oda is megyek hozzá, de sajnos nem voltam, pedig szerettem volna. Biztos, nagyon egyedül volt, de féltem, és örültem, hogy megtaláltam Nyuci-chant, meg Shinjou is velem volt, és megígérte, hogy megvéd, szóval készen álltam, hogy ha kell, majd megszeressem a bácsit, vagy bántsam, ha az kell. T~T

*Az egyre túlhevülő pillanatokban állva nem meglepő jelenlét az ismeretlennek tűnő alak arroganciája. Életem során már nem egyszer volt sorom találkozni ily mértékű bánásmódra. Ez az alak túlságosan kevély ahhoz, hogy felfogja mennyire is nincs a helyzet magaslatán. Váltig állíthatom, már csak logikusan is gondolkodva, hogy legalább szemszerű előnyben is állhatunk. Noha a csapat fele nem feltétlen gondolkodik olyan gyorsan, mint kellene; ettől függetlenül még mindig erősebbnek vélem, mint azt az egyet, aki ellen vagyunk jelen pillanatban. De mi is volna a jelenlegi küldetésünk? Erre gondolva eszembe jut a kapitányom, valamint Suwun taichou szavai. jelenleg hivatalosan nem is vagyok beírva a küldetésben szereplők listájába. Egyszerű kapitányi utasításra jelentem meg, mint felvigyázó. Roppant érdekesen hangzik már maga a szó is. Hiszen miből is gondolhatták, hogy én vagyok a megfelelő személy egy ilyen feladatra? Láthatóan sem találom meg a hangsúlyt a gyermekies shinigamikkal. Habár akit én rám bíztak az egy az egyben leginkább Miyoko. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amit ketten a Kagami birtok közelében műveltünk. Már pusztán, ha Fuhakura pillantok, akkor sem szabad kivernem a fejemből, hogyan is tettem szert a bankai szintre. Mindezek mellett még mindig foglalkoztat a gondolata annak, amit a háborúban láttam. Miyokonak érdekes, de leginkább tiltott zanpakutoja van; amennyire tisztában vagyok a Gotei törvényeivel. gyakorlatilag egy olyan titoknak a tudója vagyok, ami már önmagában bűnrészességet vonhat maga után. Mindenesetre nem az én restem eldönteni, hogy egy shinigami - aki a gotei hű elkötelezettje - lakoljon- e azért, mert nem tiszta eredetű zanpakutot, tiszta céllal forgat. Én ilyesmibe nem szándékszom beleszólni mindaddig, míg nem sérti elveinket. Vannak olyan dolgok, melyekkel én sem értek egyet, ami a 46-ok tanácsát illeti. Talán gyakran kissé bürokratikusnak tűnhetek, ettől függetlenül megvannak a magam nézetei. S tán Ritsu is úgy tartaná helyesnek, hogy legyen titok; ha tudná. Ez az én, és Miyoko titka.
Ezért is csupán bólintani tudok egyet Miyoko szavára, amint lepillantva rá, közli velem a következő stratégiát. Nem egyszerű dologba szeretne belevágni. Én magam már tanúja voltam a zanpakutojának és nagyjából pontosan tudom, hogy mit szeretne ezáltal elérni. Vagy is jelenleg tekintetemet, ahogyan a furcsa alakra szegezem, talán nem is olyan rossz stratégia az, amibe shinigami társam belekezd. Mert mi van, ha éppen az a gyengéje, ami egyben az erőssége is? Ez tiszta filozófiának tűnne. Eképpen pedig nem szabad kockáztatni. Ha éppen igazam lenne az eseményeket illetően, akkor kénytelen vagyok egy óvintézkedésbe belekezdeni és csak utána segíteni a shinigaminak. De mindezek előtt el kellene valahogy terelni a figyelmét addig, míg a technika nem hat. Egy újabb byakurait küldök felé, meglehetősen rideg pillantással ötvözve. Nincs időnk a beszélgetésre, kicsit igyekszem bezavarni a koncentrációját, hogy aztán egyenesen Miyoko zanpakutojának hatása alá kerülhessen. S mikor már úgy gondolom, hogy itt volna az idő, éppen akkor nyitok egy senkai kaput Soul Societybe. Noha van a körünkben egy ember is, de biztos vagyok benne, hogy a Juunibantai majd kezeskedik afelől, hogy ez ne jelentsen a későbbiekben problémát. Ezzel nekem nem igazán restem foglalkozni, most ami fontos, azaz, hogy biztosítsam a teret ahhoz, hogy haza mehessünk. Hiszen megtaláltuk a hiba forrását, aminek mindjárt vége lesz, így aztán ideje távoznunk. Megnyitom a fényesen izzó kaput, amelyen gyakorlatilag sorra lököm át kelletlenül Anaoékat, valamint az ember férfit is. Kissé érdekes alaknak tűnik nekem, de nekünk a feladatunk az emberek világának védelme. Így aztán egy embert nem szabad hátrahagynunk egy küldetés alatt sem. Amint viszont átlöktem mindenkit a kapun és beértek a dangaiba, kicsit eltávolodom a kaputól; előhúzom a lélekölőmet.*
- Azt hiszem ez lesz az utolsó utad, idegen. Bankai, Hikari no Jigoku! *Kardomat a shuriken "átszúrásával" vágom a lágynak tűnő talajba, ezzel előhívva kardom második szintjét. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen küldetésen fogom élesben szinte először használni. Azonban nincs más választásom, van egy célom a küldetésen belül. Vagy legalább is Suwun taichou adott nekem egy célt, hogy miért akarjam jól teljesíteni ezt a küldetést. Épségben viszem haza a lányt, ezt már eldöntöttem. Ezért a lány zanpakutojának bezavarása mellett egy igazi lángtengerrel szembesülhet a célszemély. Arról, hogy utána mi történik, igazából magam sem tudom; hiszen Miyokot magammal rántja kelek át én is a senkai kapun..egyenesen Soul Societynek.*

Egy idő után, ahogyan Kael egyre jobban rázza a fejét, úgy lassacskán a föld is meg- megremeg alattatok. A különleges alakon egyértelműen látszik, hogy mind az a tér - amelyen álltok - az ő fennhatósága alatt áll. De vajon mitől fakadt neki ily mértékű fejfájás? Ti ugyan eme eseménynek nem vagytok tanúi, de odakint történik valami igen különleges esemény. A bennszülöttek kántálása talán mégis meghallgatásra vár. Lehetséges, hogy Kael csupán egy bábúja annak, akié valójában ez a rengeteg. Valójában ennek kiderítésére már nincsen időtök. Csupán annak lehettek tanúi néhányan, hogy egy társatok "szép lassan" egy senkai kapuba terel benneteket. Viszont az a páros, akik a helyszínen maradnak, ők ketten szemtanúi lehetnek valaminek. Kael teste egy csapásra foszlásnak indul, ahogyan a Miyoko által megidézett shikai támadás eléri kellő pontját. Senki sem tudhatja, hogy milyen kínokat élhetett át utolsó pillanatában; viszont Ai támadása miatt egy természetesnek tűnő katasztrófa lesz az egészből. Egy hatalmas dörrenés hatására a sztrato vulkán végül ügy dönt, hogy felkel mélyen "alvó" állapotából s a kitörés szélére sodorja önmagát. Kellemetlen eset ez az ottani lakóknak, de talán a világ nem lesz szegényebb, ha az ő titkukat a természet a tengerek habjai közé ítéli.
Mindannyian sikeresen tértek át a már jól ismert világotokba azzal a különbséggel, hogy egy valaki egyáltalán nem otthon van. Noha ő sem élvezheti Soul Society látványát sokáig, hiszen a Juunibantai hadnagya szinte azonnal leüti az egyik fontos kellékével. A shinigamik által jól ismert módszerrel szépen reformálják Diran emlékezetét mintha csak meg nem történt esemény lett volna; egyszerűen annyira fáradt volt, hogy otthon elaludt a kanapén. Annyi már biztos, hogy küldetésetek részben hiába való volt. Egy teljesen abszurd helyzetbe kerültetek, amit ennél jobban úgysem oldhattatok volna meg. Azért a biztonsági intézkedések okán a Yonbantaiban külön szobákat biztosítottak nektek az elkövetkezendő két napra. A felsőbb utasítás szerint pedig az ember férfin kívül mindenkinek le kell rónia ezt, hogy a vizsgálatokat lefolytassák rajtatok. A biztonság kedvéért ez egy általános procedúra, ne hogy megfertőződjetek valamivel. Habár Yasuji taichou két társatoknál külön megjegyzi, hogy alapjáraton mintha betegen indultak volna el erre a küldetésre. Talán nekik nem lesz elég ez a két nap? Minden csak is rajtatok múlik; szép munkát végeztetek, gratulálok!