A csata színhelyére érkezek. A gombóc a torkomban kezd elhatalmasodni, olyan, mintha kidudorodna és alig kapok levegőt. Az eget szinte eltakarja az az egybefüggő fekete massza, amit távolról lehet látni. Ahogy egyre közelebb érek, felfedezem, nem masszáról van szó, hanem tengernyi Hollow morajlásáról. A látványtól, csak még rosszabbul kezdem érezni magam. Kis megnyugvást ad nekem, ahogy körbenézek és látom társaim arcán a hasonló érzéseket. Nem vagyok egyedül. Veszek egy mély levegőt és kicsit behunyom a szemem. Magam elé képzelem a kilátást, úgy hogy nincsenek ott a gaz hollowok. Tervem sikerül, kissé megnyugszok. A harctérre rátelepszik a vihar előtti csend, amit csak néhány szervezetlen hollow csaholása tör meg. Ez a néhány másodperc, mintha egy élet lenne. Csak pillanatok kérdése és egymásnak rontunk. Elképzelem, ahogy vérbe fagyva fekszem a földön néhány holtest alatt. Miért kell nekem rögtön a legrosszabbra gondolni? Legszívesebben elfutnék egy messzi békés helyre. Elmélkedésemből a csata kezdete zökkent ki. Egy hatalmas csapás szelét érzem meg mellkasom fele száguldani. Kinyitom a szemem és rémült tekintettel nézek a felém rontó hollowra. Reflexszerűen mozdulok hátra, ám megcsúszok, és a földre esek és halk nyekkenéssel. A támadást ugyan így is kikerültem, de most egy sokkal nagyobb gonddal kell megbirkóznom. A tömeggel, alapszabály, aki földre kerül, az hal meg először. Nem fűlik a fogam az eltaposódáshoz. Shunpom segítségével talpra állok, ám ekkor egy újabb támadás indul meg felém. Meglepetten nézek, egy shinigami, egy rangtalan gyenge shinigami vetődik felém, az oldalán egy hatalmas, halálos vágással. Látszik, hogy nem én voltam a támadás címzettje, egyszerűen csak rossz időpontot választott egy hollow lekaszabolására. A lábam elé zuhan, én csak nézek, a lélegzetem is elakad. Az egyik bajtársam a lábaim előtt a vértől áztatott sáros földön leheli ki a lelkét. Elfintorodok, mintha sírni akarnék. Mozdulj! Mozdulj, te tehetetlen senkiházi! Próbálom ledermedt testem mozgásra bírni, ha egy helyben állok, nagy az esélye, hogy én leszek a következő halott.
~ Figyelj te hülye! Mögötted! ~ Ribbon-chan szavai végre visszazökkentenek az életbe, shunpom segítségével a támadóm mögé tudok kerülni, és egy jól irányzott ütéssel kivégzem. Nem sokat nézelődhetek, ismét támad néhány hollow, szám szerint három. Kezemet magam elé tartom.
-Hadou 31: Shakkahou! – A vörös tűzlabda elemészti az összes támadómat. Egy gyors helyváltoztatást iktatok be, nem jó ötlet, ha megállok. Ezek a hollowok nem akarnak elfogyni! Ismét megtámad néhány, csapásaik elől egyszerűen kitáncolok, majd egy ikkotsu segítségével küldöm őket a halálba. Nagy szerencsém van, hogy eddig nem tudottam össze egy erősebb hollowwal sem. Pedig biztos itt vannak, előreküldik a gyengébb hollowokat, hogy meggyengítsenek minket. Lehet, hogy gyengék, de sok lúd disznót győz. Milyen aljas taktika. Szerintük a gyalogokért sem kár! Ezekből a gyalogokból, ha nem halnának meg, egyszer bástyák, akár királynők lennének...
~Elég az elmélkedésből, ha egyedül maradsz nincs esélyed, azonnal keress pár másik shinigami és harcoljatok vált válnak vetve!~ Nem beszél hülyeséget. Ha egyedül maradok, lehet, hogy nem úszom meg komolyabb sérülések nélkül. Hátrálni kezdek, a felém irányuló támadásokat csak kerülgetem. Szerencsére az összes idióta hollow el van foglalva, így nem kezdenek az üldözésembe. Kicsit távolabb tőlem, megpillantok egy shinigami ruhás fehérhajú nőt. Nem látszik gyengének és elég rutinosan pusztítja a hollowkat. Ő a megfelelő alkalmi társ nekem! Néhány ellenfélen át eljutok hozzá közelebb lépek és válla fölött egy jól irányzott ütéssel elhárítom a rá leselkedő veszély forrását. A hollow horkan egyet, majd lélekrészecskékké válik.
- Minden rendben? – kérdezem kedvesen. Különös lehet számára egy harcmezőn néhány kedves szó, de azt hiszem, ez mindkettőnk lelkén könnyít. Egy kedves mosolyt várok vissza, ám mikor ismét shinigami munkatársamra pillantok, csak egy fátyolos szempárt vélek fölfedezni. Mintha a lelke is eltűnt volna, rideg és olyan különös.
- Minden rendben?- Ismétlem meg kérdésem aggódva és hátrébb lépek egyet, hogy tisztes távolból figyelhessem. Olyan, mintha a környezetem megszűnt volna létezni, csak az ismeretlen lányt látom magam előtt, a hollowok sem támadnak rám. Úgy tűnik, mintha a jelenlétem láthatatlan lenne számukra. Úgy tűnik, igaz, hogy ha te nem veszek tudomást a környezetedről, akkor a körülötted lévők is nehezebben vesznek észre.
- Figyelsz? Hahó!- meglengetem előtte széttárt bal kezem, hátha csak elbambult.
~Egy csata kellős közepén?! Na ne szórakozzunk. Shizuka én a helyedben vigyáznék vele, valami nincs rendben, érzem. ~ Kezem ismét magam mellé eresztem, megfogadva Ribbon-chan tanácsát méregetni kezdem. Valami itt nagyon nincs a helyén…

Igen mindent bele kell adnom. Most nem veszíthetek főleg, hogy a hadnagy csapatába osztott. Nem mutatkozhatok gyöngének. A fehér villanás és a robbanás hangja a végszó, a csata elkezdődött.
Ahogy a várost körülvevő erőtér leomlik a hollowok már be is özönlenek. Végre elérkezett a harc ideje. Társaim is már alig várják, hogy keresztezze útjukat egy hollow. Nem is kell, sokat várnunk máris egy nagyobb csapattal találjuk szembe magunkat. Eddig voltunk türelmesek most viszont örömmel vetettük magunkat a harcba. Egymás után kaszabolom le eme rusnya szörnyetegeket melyek a lenyugvó nap fényében lélekrészecskékké bomlanak szét. Tch… semmi karcolás, még egy horzsolás se és már vagy egy tucatot lemészároltam. Mind gyenge kis parasztok lépdelnek, előre már-már gyermeki könnyedséggel kaszabolom őket. A csapatomtól is elszakadtam annyira belefeledkeztem a szörnyek irtásába. Minden tökéletes a szörnyek egymás után hullnak el és néha a hollowok ordítása mellett még kivehető osztagtársaim örömteli hangja is. A Menos Grandék is menetelnek, de ők sajnos még túl messzire vannak, hogy elszórakozhassam velük. Harc akarom mondani kaszabolás közben furcsa fényjelenségre leszek figyelmes az Elmúlás Hegye felől. Mint ellenfeleim, mint én is oda kapom fejem, majd a fény elül és a harc folytatódik. Egy percet sem gondolok arra, hogy mi lehetet az a fény az imént, testem már szinte robotmódba kapcsol, és gép módjára irtom a szörnyeket.
Aztán végre, végre szembekerülök egy bagázzsal, mely sokkal erősebbnek tűnik, mint az eddigiek.
- Lám, lám milyen finom falat fiúk, nem gondoljátok? – szólalmeg az egyik váratlanul torz mély hangon. A többi hollow visszahelyesel neki, de én sem maradok csöndben.
- Lám, lám milyen rusnya dögökkel hoz össze a sors. Nos, melyikkőtök hal meg legelőször? – teszem fel gúnyosan kérdésemet.
- Hogy merészelsz így beszélni velem te shinigami féreg! – ordít rám a fő, főszóló és rögtön egy másnak is esünk. Elég sokáig bírja ez tény, sőt már sebet is képes volt ejteni rajtam, már ha ezt sebnek lehet nevezni. Csak egy kis karcolás a karomon még fájni se fáj. Ám ó micsoda fájdalom szívemnek ez sem bírja tovább és megdöglik.
- Te rohadék, most megfizetsz! - rontanak rám a csatlósa és dühtől izzó szemekkel vetik felém magukat. De sajna két perc után Ők, is mint a többi egymás után hullnak a földre, majd lélekrészecskékké bomlanak. Gyalázat, ilyen gyenge ellenfeleket küldeni ellenem, gyalázat.
Ekkor hátam mögül reiatsut érzek, egy nagyot és egy hollowot. Ám a hollowé hamar eltűnik, mikor megfordulok csak egy shinigami áll mögöttem és a lidérc tetem, ami épp részecskékké bomlik. A Halálisten hozzám beszél, de én nem figyelek, szavaira, amióta csak megpillantottam csak arra tudok gondolni, csak arra, hogy ez egy…
- Áruló! – ordítok rá a lányra majd kardomat magam előtt tartva rohanok feléje. Egy függőleges majd egy vízszintes csapást viszek be neki. A csapást követően rögtön egy kidouval rukkolok elő.
- Bakudou 04: Byakuray! – lövöm ki rá a fénynyalábok sorozatát melyek többsége a földbe csapódva nagy port kavar.
- Na, gyerünk te áruló told elő a képed és mutasd, mit tudsz! – ordítok az és várom, hogy elüljön a porfelhő melyet gerjesztettem. Támadóállásban várom, hogy az áruló shinigami végre előtolja a képét és támadjon. Remélem, nem menekül el, mivel már belefáradtam a gyönge parasztok megtizedelésébe most már éhezem a véres és élvezhető küzdelemre!
- Na, mi van? Ne bujkálj! – ordítok ismét türelmetlenül és készülök a harcra. Már előre érzem hogy jó kis menet lesz ez. Az este már a nyakunkon, ami azt jelenti ha nem kerítek valami fényforrást nem igen tudom majd használni shikaióm technikáit. Bár nem mintha ezzel kéne aggasztanom magam, hisz azokat csak akkor használnám amúgy is, ha nagyon fölénybe kerülne ellenfelem.

Eeehh~?! Á..áruló? Ki, hol?! Ijedten nézek körbe magam körül, el sem tudom képzelni, hogy ez a shinigami nekem üvölt. Sehol senki, csak hollowok, nekik meg nem üvölti az ember egy harc kellős közepén ezt. Rám gondolna?
- Tessék? – Válaszként felém kezd rohanni. Hátrébb lépek egyet értetlenül. Lehetséges, hogy ez csak egy rossz vicc? Ha igen akkor nagyon elnézte az időpontot, mert se a helyszín se az én kedvem nem olyan, hogy egy ilyen barom viccen röhögni tudjak. Az első csapás felkészületlenül ér, hiszen addig szentül meg voltam győződve, hogy ez csak egy rossz vicc. Miután egy enyhe vágás virít a vállamon, már komolyan veszem a dolgokat, a következő támadást pedig sikeresen kikerülöm egy gyors hátrálással, ilyenkor örülök neki, hogy a shunpo az erősségem. Ez az én formám, bajtársat keresek a harcmezőn erre árulónak titulál a jelöltem.
- Megmagyarázná…wwaaa~! – A mondatom befejezése helyett félre ugrok egy hasast, mivel ellenfelem már kidoukhoz is fordul. Most már egyértelmű, hogy komolyan meg akar ölni. A byakurai a fejem fölött húz el, épp hogy nem sebesültem meg újra. Aztán mintha egy western filmben lennék, elkezdek ugrálni, hogy a byakurait lövő „gépfegvyer” el ne találjon. Ekkora mázlit. Ismét hálát adok Fortuna istennőnek, amiért megkímélte az életem és volt olyan kedves, hogy mellém állt e nehéz időkben. Ezt a támadás aztán nagy port kavart…
~ Hagyd a szóvicceket te hülye!! ~ ismét egy taslit kapok Ribbon-chan materializálódott alakjától. ~ Ahelyett, hogy ezt a kis szusszanásnyi időt ilyen baromságokkal töltöd, inkább azzal kéne törődnöd, hogy rájöjj mégis mi lelte ezt a szerencsétlent!! ~ Amíg Ribbon-chan monologizál, én inkább kitalálom, hogy mit csináljak. Még mielőtt a köd szertefoszlik, ki is ötlöm a támadásom, amit átültetek a gyakorlatba is. Bal kezem magam elé emelem és kimondom a „varázsszót”.
- Bakudou 61: Rikujoukourou – a hat aranyszínű lemez máris közrezárja ellenfelem. A köd pedig kidoumnak köszönhetően végleg szertefoszlik. Ekkor jut eszembe, már egy jó ideje nem támadott minket egy hollow sem, valahogy elkerülnek bennünket, ennyire megijedtek volna? Mindegy, nincs időm ezzel törődni. Nem tudom, hogy ez a kidou meddig tart ki, egy ideig biztos. Örülök, hogy elhoztam magammal a kidou ampumat. Biztosításképp a zsebemhez nyúlok, hogy megvan e még, szerencsére igen. Miután megnyugtattam magam, támadóm felé fordulok.
- És most, válaszokat várok, kedves ismeretlen! – mondom kicsit felemelt hanggal és belekezdek a kérdésekbe.
- Először is, miért ordibáltál? Hogy következtettél rá, hogy áruló vagyok? hisz megmentettelek egy sérüléstől. Miért támadtál meg? Egyáltalán ki vagy te? – Miközben kérdésekkel bombázom a csapdába esett Kirát, észreveszem, hogy a bakudoum már nem tartja vissza soká. Ezért, a biztonság kedvéért, támadóállást veszek fel. Ökölbe szorítom mindkét kézfejem, a bal kezem hátra húzom a csípőmmel egyvonalban míg a jobb kezem előre kinyújtom és a hátul lévő kezembe lélekenergiát kezdek gyűjteni, ha ellenfelemben a támadásnak csak a gondolata is megfordul a fejében akkor egy ikkotsus testütéssel próbálom meg ártalmatlanítani, még mielőtt támadni tudna. Ha nem támad, akkor csak megtartom ezt az állásom egész addig míg indokoltnak találom, bár szerintem nem valószínű, hogy ez megtörténhet, már a szemén látszik, hogy a következő pillanatban nekem esik. Ha az Ikkotsus ütést kikerül, vagy elrontom, akkor a következő egy csípőből indított erős, vízszintes rúgás lesz, amivel ismét a hasát célzom. Egyenlőre, megpróbálom csak elkábítani vagy kiütni, nem érdekem, hogy megöljem, főleg, hogy az egyik shinigamitársamról van szó.


//kicsit rövid lett bocsi, ó és azért is bocs, hogy megint bemozgattalak picit, ha baj szólj ^^ //

A kis áruló cafka. Még arra se méltatja magát, hogy harcba szálljon velem. Hát magára vessen, ha ma megölöm. Erősnek tűnik és mivel hollow társai úgy is mind egytől egyig gyengécskék majd eljátszogatok, vele mielőtt még végeznék vele. Máris sikerül egy karcolást ejtenem rajta. És Még kivédeni sem próbálta. De úgy néz, ki végre kezd magával valamit és a következő csapásom már egy shunpoval kerüli el. Hát nem rossz viszont a következőket már nem fogja, megúszni ez még csak egy kis bemelegítésnek felel a számomra. Már megint csak szövegel, de ha így folytatja tényleg nem lesz hosszú életű. Máris egy kidou sorozattal mozgatom, meg egy kicsit nehogy itt elkényelmesedjen nekem. A fehér villámok nagy port kavarnak így a lány könnyen elrejtőzhetett benne. Kint várok rá, nem lenne jó ötlet bemerészkedni. Bár a szaglásom és hallásom jóval élesebb de shikai nélkül még így is gyenge arról nem is beszélve a pórtól csak tüsszögnék, és ez akadályozna a harcban.
~ De nem kéne itt kint várnunk, ha nem csináltál volna porfelhőt te idióta!~ Tudom, tudom, ne piszkálj már folyton. Nem igaz, hogy mindenbe bele kell kötnöd.
Ekkor váratlanul a porfelhőből egy általam is ismert kidou csapódik ki és a fény rudak egyből fogságba is ejtenek. Az a… Ez mind a te hibád Ookami-chan ha nem szövegelnél annyit, akkor ezt simán kivédhettem volna.
~ Hm… persze fogd csak rám. ~ Duzzog elmémben Kageookami miközben én katanámat szorongatva próbálok szabadulni a varázslattól, egyelőre sikertelenül persze. A lány a szétoszló porfelhőből előlépve szólal meg így figyelmem részben felé irányul.
- És most, válaszokat várok, kedves ismeretlen! – emeli, fel hangját majd folytatja is a kérdéseivel. - Először is, miért ordibáltál? Hogy következtettél rá, hogy áruló vagyok? Hisz megmentettelek egy sérüléstől. Miért támadtál meg? Egyáltalán ki vagy te? – én csak elmosolyodom és fejemet leszegem. Majd pár másodpercnyi némaság után ismét a lányra nézek.
- Tudod, én már mérföldekről kiszúrom az árulókat és te bizony az vagy hiába próbálsz itt nekem hazudozni. Te akkor is csak egy áruló vagy. Azon kívül fogalmam sincs, miről beszélsz. Mégis milyen sérüléstől óvtál te meg engem? – még hogy megmentett, na persze. Nem szorulok rá, hogy egy áruló mentsen meg.
- Hogy ki vagyok? – hát legyen. Lehet, hogy csak egy áruló, de mielőtt meghal úgy tisztességes, ha tudja, hogy ki ölte meg. – A nevem Haiiro Kira és a 11. osztag tagja vagyok. És te áruló, mégis melyik osztagba sikerült beépülnöd? – kérdem, tőle miközben szabadulni próbálok.
Végül sikerül egy erősebb reiatsu lökettel a kidout megsemmisítenem. Azonnal hátrébb is lépek. Látszik, hogy már felkészült a támadásomra. Rendben, ha arra vár, hogy támadjak, hát akkor támadok is.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou 61: Rikujoukourou! – erősítem meg kidoumat az idézéssel és próbálom elkapni a lányt, de sikertelenül ugyan is kikerüli. Ekkor elé sunpózom és megint kidout alkalmazok.
- Hadou 04: Byakurai! – lövöm ki a fénylő lövedéket majd mikor ő épp a kikerülésére a védésére figyel egy shunpoval mögé kerülők és ismételten egy kidout alkalmazok.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! – ha technika beválik, akkor elveszem a látását. Tekintve hogy mekkora a köztünk lévő erőkülönbség legfeljebb egy percig áll fenn a kidou. Ha elkaptam, akkor a lehető leghalkabban mozogva csapok le rá egymás után négyszer majd hagyom, hogy a technika elmúljon és közben védekező pozíciót veszek fel.
Ha nem kapja el a kidou akkor egy Kanashibarival próbálkozom majd az eredménytől függetlenül egy fentről indított függőleges támadással zárom a támadássorozatom.

/Semmi gond. Nem zavar.^^/

Válaszait, melyeket hozzám intéz, érdeklődéssel és nagy figyelemmel hallgatom végig, nehogy egyetlen apró kis információmorzsát elszalasszak. Ezen még magam is meglepődök, ugyanis nem szoktam ilyen figyelmes lenni. Ennek ellenére azonban nem kapok választ a kérdésemre, csak azt szajkózza, áruló vagyok, de semmi indok vagy bizonyíték nem sorakozik állításai mellett. Épp emlékeztetni próbálnám a megmenésére, de nem hagy szóhoz jutni, csak folytatja tovább a dühtől és megvetéstől fröcsögő beszédét, szinte rosszul leszek tőle. Végre egy kérdés, hagy nekem egy kis időt, hogy lereagáljam a dolgokat, ám sejtem, hogy nem sokáig hagy beszélni „nehogy őt is átverjem”. Mekkora idióta, pont mint egy 11. osztagos izompólós idióta, csak a muszklija után fut… Na jó talán nincs izompólója, de azért érthető miről beszélek.
- A nevem Yamasaki Shizuka a 2. osztag 4. tisztje, a névtelen egység parancsnoka, yoroshiku /örvendek/ - Bár ezt az utolsó szót nem őszintén teszem hozzá, látszik is, nem illedelmesedem túl sokat, ennek leginkább az az oka, hogy ellenfelem máris támadásba lendül.
Mikor idézni hallom igazán értetlen képet vágok, oldalra biccentem a fejem és felvonom az egyik szemöldököm, még egy „ehh~?” hangot is elejtek. Egy 11. osztagos aki nem szégyell kidout használni? Hova fajul a világ… Vagy talán, ő az áruló és olyannyira ügyetlen, hogy nem tudja, hogy mit csinálnak az osztagában. Lehetetlen, igaz, hogy nem értek egyet Aizennel, de azt biztosan tudom róla, nem olyan hülye, hogy ilyen kezdő alkalmazottját küldje ide, különben sem látszik ez a Kira vagy kicsoda hollownak, arrancarnak vagy bárminek. Mondjuk Aizennél sosem lehet tudni, miféle lények állnak a szolgálatában.
Gondolatmenetem ismét félbeszakad, mint már ennyiszer ebben a kurta öt percben, mivel Kira ellövi a bakudout, amit már az idézés második szavánál felismertem és mire megidézte már fel is készültem a kivédésére. Lélekenergiám felerősítettem, ezzel egy láthatatlan védőpajzsot létrehozva magam körül. Mire a Rikujoukourou elérne hozzám, elenyészik. Hatalmas mázlim van, hogy egy 11. osztagos küldte rám, ha a kidoushuu egyik tagja lenne az ellenfelem, már rég elkapott volna. Kira ismét szóra nyitja a száját, tudom, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, ezért amilyen gyorsan tudok, készenlétbe állok, ám a byakurait így is épphogy el tudom kerülni, ám a fölsőm elszakad a derekamnál, ezzel pedig előtűnik egy második réteg, fekete, testhez simuló. Ha Kira elég tájékozott rájöhet, hogy az egy éjféli bőrruha. A következő támadás viszont egy az egyben betalál és hangot is adok dühömnek, miután konstatálom, vak leszek egy darabig.
- Ez lehetetlen! – látszik rajtam, hogy kezdek felidegesedni. – Elképesztő, te tényleg tizenegyedik osztagos vagy? Ez szégyen, elmagyaráznád nekem, hogy a tizenegyedik osztagosok mióta használnak démonmágiát? Mintha úgy rémlene nekem, sőt biztos vagyok benne, hogy ti a nyers erőtökre és erő alapú zanpakutoura támaszkodtok, akkor elmagyaráznád nekem, miért cselekedsz szöges ellentéteként az osztagod moráljának?! Egyáltalán hogy kerülsz te a tizenegyedik osztagba? - Egy ilyen amatőr ellen nem kaphatok ki. Ettől a dühtől, mintha új erőre kaptam volna, bár ez nem segít túlságosan a vakság ellen.
~ Kuss és gondolkodj idióta! ~ Ez Ribbon nyelven annyit tesz „ürítsd ki az elméd ifjú tanítványom és gondolkozz tisztafejjel, ne hozz szégyent rám!”. Bárcsak ilyen szép kacifántos lenne, amit mond , sokkal lelkesebb és jobb kedvű lennék azt hiszem. Végsős soron azonban igaza van és kénytelen vagyok abbahagyni a gondolkodást, mivel remek ötlet jut eszembe.
Klóntechnikát alkalmazok. Három klónt hozok létre pár pillanat leforgása alatt, így megvédve engem a támadások 75%tól minimum.
Ha Kira mindent vagy semmit játszik és csak egyikünkre támad, akkor egy a négyhez az esélye, hogy sikerül neki, ami elég meredek, bár kinézem belőle, hogy ezt teszi. Ha így cselekszik, csak reménykedni tudok, hogy már elvesztette a fonalat és nem jön rá, hogy hányadik vagyok.
Ha biztosra akar menni és a négy vágást igazságosan elosztja közöttünk, akkor csak egy vágást kell elszenvednem, ám míg a klónjaim megvágásával küszködik, sikerül visszanyernem a szemem világát és az utolsó pillanatban elmozdulni, így a halálos sebesülést lecsökkentem közepes súlyosságú sérülésre, amit a már korábban is megvágott jobb oldalam szenved el. Mivel meglepetésként érheti, hogy már látok egy ikkotsuval támadom meg, erőteljes ütést próbálok meg a bordáira mérni, majd a sikerességtől függetlenül gyomron térdelni. Majd kicsit hátrébb szökkenek.
- Most megmutatom neked milyen is egy rendes kidou! – Mondom kicsit felvágva, mivel már felidegesített, így el akarom intézni, ha nem is végleg. Úgy gondolom meg kell kapnia a magáét, hogy tudja hol a helye. Biztosra akarok menni ezért több kidout fogok használni.
- Bakudou 04: Hainawa – Tisztába vagyok vele, hogy ez a bakudou nem tart ki csak pár pillanatig, ám nekem annyi is bőven elég. Ha elkapja, ha nem, ez feltartja és eltereli kicsit, míg én a valódi támadásom használom. Mind két kezem magam elé tartom, az átlagosnál pedig nagyobb lélekenergiát használok, ám még mindid irányításom alatt tartom.
- Bakudou 67: Satsu mizu eirou – Kira alatt víz jelenik meg, majd pillanatok alatt gömböt formál köré, ami elzárja, és miután elfogyasztja az odabenn lévő oxigént, megfullad. Nem szándékozom megölni, ezért, ha nem sikerül kitörnie, akkor miután elvesztette az eszméletét kiengedem. Mivel eddig nem támadtam szemtől szemben, azt hiheti, hogy nem veszem komolyan, valójában azonban igenis komolyan veszem, és meg szeretném érteni, mi történt vele, mert nem hiszem, hogy minden ok nélkül támadott volna rám.

- Elképesztő, hogy egy magadfajtának sikerült beépülnöd ráadásul a nibantaiba. Ráadásul egy ilyen posztra. De ez mit sem változtat azon, hogy most, mint áruló végzek veled. –a fogságból frissen szabadulva először hátrálok majd csak ez után, lendülök támadásba, ám nem közelharccal, hanem kidouval. A Rikujoukourout kivédi az a kis… De nem számít az eltereléshez használt Byakurai beváltja a hozzá fűzött reményeket, így könnyedén a közelébe tudok férkőzni és háta mögött egy újabb kidouval végül sikerül elkapnom. A látásától megszabadított ellenfelem ekkor újra szövegelni kezd. Istenem, hogy ez mennyit tud beszélni nem, hogy inkább a harccal foglalkozna. Ideges tekintete elégedettséggel tölt el ennek kimutatásaképp el is, mosolyodom. Ám a mosolyom nem sokáig marad az arcomon mondandóját követően nincs mit tenni, válaszolok kérdéseire.
- Oh… szóval szerinted, ha a Juuichibantaihoz tartozom, akkor nem használhatok kidoukat. Tudod engem hidegen hagy az osztag morálja és az a sok izomagyú idióta, nem azért lettem az osztag tagja, hogy egyes képességeimről lemondjak. És csak úgy megsúgom, hogy a zanpakutom se erőalapú. – a szövegelést befejezem, és támadásba lendülök. Nem lenne jó, ha a technika kárba veszne.
~ Hát nem lenne jó és a szövegelésetektől is a falra, mászom. ~ jegyzi meg jogosan Ookami-chan, tényleg jó lesz csinálni valamit. Megindulok a lány felé halkan, hogy csapásokat vigyek be neki, ám ő ekkor egy klótechnikát használva megpróbál megzavarni. És sikerül is. Négy csapásból három betalál és a klónoknak így annyi lesz a negyedik, viszont már későn éri el Shizukát így a látását visszaszerezve már képes hárítani, sőt rögtön vissza is támad. Ökölbe szorított keze az oldalamba csapódva okoz hatalmas fájdalmat bordáimnak majd a térde által okozott ütés következményeképp egy pár másodpercig levegőt, sem kapok, így míg ő megint beszédre nyitja ajkait addig én levegő után kapkodva esek térdre. Ezen tette most aztán nagyon feldühít és azt hiszem ideje ténylegesen komolyan vennem ezt a harcot. Persze nem azt mondom, hogy eddig nem vettem komolyan csak nem adtam bele minden erőm de, úgy néz, ki itt most nem játszhatok vele. Kardomat jól megmarkolva tápászkodom fel a földről és a lány felé, nézek. A Hainawa hirtelen feltűnése meglepett és így áldozatául is esem. De ez a gyenge Bakudou nem akadály számomra. Sikerül is kiszabadulnom belőle de az ezzel való bajlódás miatt megint csak akkor hallom meg az idézést mikor az már majdnem befejeződik és így már kivédeni, sem vagyok képes. A vastag vízfal mely körbevesz, nem enged szabadulni és a levegőm is, hamar fogy. Nincs mit tenni.
- Kagero, Kageookami! – kiáltom el a parancsszót melynek köszönhetően a katanám felveszi shikai alakját. Az ezzel járó reiatsu löket segítségével pedig már ki is tudok törni a kidouból.
Egyenest a lány felé indulok, és csapásokat viszek be neki. Egy vízszintes jobbról indulót és utána egy függőlegest felülről. Majd hátrébb ugrok, és amint földet érek, megsuhintom zanpakutom és ekkor a penge, elválik a farkas fej alakú keresztvastól és egyenest Shizuka felé, repül miközben fekete láncot, húz maga után. Miután a penge elérte az áruló shinigamit visszarántom majd ostorként használva csapásokkal csapok le ellenfelemre a távolból. A nap már majdnem eltűnt és a vörös fény melyet maga után hagy még szolgáltat némi árnyékot, ám ha nem sietek végül nem lesz árny melyet, használhatok. Csapás sorozatom befejezve visszahúzom a láncot a keresztvasba, így ismét kardként használhatom. A fekete penge hegyét a talajhoz érintve hangzik el ajkaim közül a következő parancsszó:
- Hanto shiro! – a szavak elhangzását követően jelenik meg az árnyakból kétméretes farkas. A két farkas megkapja az utasítást a lány megölésére így nem is, haboznak, rögtön feléje indulnak. Én sem tétlenkedem és én is támadásba, lendülök.
A támadássorozatom után eltávolodom a lánytól, és ha sikerült elpusztítania a farkasaimat, akkor ismét megidézem őket, majd várom a válaszlépéseit.

Még mindig ezzel az árulós dumával jön. Igazán kezdem ezt megunni. Mikor elhangzik a szájából a az áruló szó lemondóan sóhajtok.
- Igazán lemondhatnál már erről a teóriáról, miszerint hamisítvány vagyok. – Nem mondhatok többet, mert azonnal támad. Gyors reakció időm és lélekjelenlétem miatt, eredményesen kerülöm ki a támadások nagy részét.
Kis harc után, egy rövidke szünet következik, amit kérdezésre használok fel. Nem hagyhatom figyelmen kívül a mondatait, és erre is válaszolnom kell. Egyszerűen nem bírom befogni.
- Nem így értettem. Azt hittem a tizenegyedik osztagba csak kidouból bukottak kerülhetnek be. Nem kell rögtön felkapni a vizet. – Ez után tartok néhány másodperces drámai szünetet, majd folytatom. – Most, hogy jobban meggondolom, mégis ott a helyed, épp olyan borzalmas a modorod, mint ahogy azt elvárja az ember az osztagodba tartozóktól. -
~ Mond csak, mi lenne, ha kivételesen pofázás helyett, arra figyelnél, HOGY MI A HALÁLT CSINÁL AZ A FRUSKA! ~ Nem is kell több, Ribbon-chan beszédétől új erőre kapok. Nagy szerencsémre, Kira nem mer kockáztatni. Elvigyorodok, és ismét elejtek egy csípős beszólást.
- Tudod Juuichibanbantai-chan, aki nem mer, nem nyer… - Nem hagyhatom, hogy ezek után találatot érjen el. Bravúros védésemet követően pedig én lendülök támadásba.
Úpsz! Talán egy kicsit felbőszítettem a hozzászólásaimmal, már aktiválja is kardja shikai formáját. Erőlködés nélkül tör ki igen erős kidoumból, közben magamban elmondok egy miatyánkot, hátha így élve megúszom.
~ Egész pofás ez az Ookami. Én miért nem változok ilyen szép fegyverré shikai után? Biztos miattad, ha jobb használóm lenne, akkor én is gyönyörűségesebb lennék! Ráadásul még a bankait sem tudod használni!! Ne gonoszkodj velem TT>TT Tudod, hogy rajtavagyok az ügyön. ~ Szerencse, hogy Ribbon-chan nem tud tüzet okádni. Egy ilyen hiszti roham közben biztosan leégetné a hajam.
A karddal intézett két vágás ugyan nem ér készületlenül, de mégsem sikerül tökéletesen kivédeni. A vízszintes vágást, még épphogy sikerül kikerülnöm, de a függőleges vágásnál már nincs ekkora szerencsém. A vállam felé hasít a kardal, sikerül ugyan elmozdulnom, de a kezemet még így is sikerül eltalálnia, a mutató- és a hüvelyk- ujjam között. Felszisszenek, és azonnal elrántom a kezem. Hátrébb ugrálok egy kicsit, szerencsémre nem követ, hanem ő is hátrál. Szemügyre veszem a sérülésem. Nem néz ki túl jól, ha nem kezelem, akkor problémát fog okozni a shikai használatakor.
- Bakudou 59: Kurenai Ribbon! – A mélyvörös fény örömmel tölt el, nemcsak szép a színe, hanem a hasznossága miatt. A kezem elkezd összeforrni, ám nem tudom befejezni a műveletet, mert Kira ismét megtámad, így csak annyit érek el, hogy a körülbelül két és fél centis nyílt sebemből, egy majdnem összeforrt heget csinál.
Már felkészülök a farkas fej hárítására, mikor az utolsó pillanatban Kira visszarántja, ez a számomra érthetetlen cselekedet, olyannyira összezavar, hogy az első két csapás telibe talál. Először a mellkasomat találja el, ettől megtántorodom, a következő csapástól pedig hanyatt esem. Már nincs időm felugrani, a földön balra gurulva térek ki a következő támadás elől, majd azonnal talpra ugrom. Áldom az eget, hogy nem jön több támadás, az előző kettő így is zúzódásokat hagyott maga után. Biztos belilulnak holnapra, ha egyáltalán megélem. Valaki mentsen meg T_T.
A szentségit! Egy szusszanásnyi időt sem hagy, máris használja kardja egy képességét. A névből aztán semmire sem tudok következtetni. Szinte mindenre számítok, de a két farkas kicsapja a biztosítékot. Mintha megfordult volna a harc eddigi állása. Ettől aztán még idegesebbé válok és stresszelni kezdek. „Mégis mit csináljak?”
Ribbon-chan dühödten szentségel a belső világomban, ahol éppen áramszünetet csináltam. Felpattan, elmegy és megkeresi a főkapcsolót, majd újraindítja a rendszerem.
~ Szedd össze magad, vagy kapsz egy testütést! ~ Ribbon-chan hangja és villanyszerelői tehetsége ismét visszaránt a kétségbeesés szakadékából. Meg tudom csinálni! Képes vagyok rá! Semmi sem lehetetlen! ~Azé’ ne ess túlzásba -.-’’’… ~
Amíg Kira kiadja a parancsot a farkasoknak a megölésemre, nem késlekedek, azonnal előrántom a kardom és kimondom a „varázsszót”.
- Tobikomi, Hineri, furutte jibun kudasai Ribbon-chan! – Alig bírom egy szuszra kimondani, ezt a hosszú idézést, de most komolyan. Minek kell ennek ilyen hosszúnak lennie?
A farkasok karmának szelét már érzem az arcom előtt. Gyorsan kell cselekednem és csak egy dolog jut eszembe.
- Sutorippu no tate! – Mivel kellő számú szalagot idéztem meg aktiváláskor, így nem adódik semmi probléma. Pillanatok alatt lendületet veszek és körbeforgok, a szalagok gömböt formálnak körülöttem, így képes vagyok kivédeni az összes támadást. Kihasználva a meglepetés erejét, amint a pajzs szertefoszlik, azonnal támadásba lendülök. Két szalag marad a kezemben, ostorként használva, kicsit hátrébb űzöm a farkasokat, majd rátekerem a mancsukra a két szalagot, kicsit emelek a sűrűségén, nehogy elszakadjon. Nagy erőlködésemnek köszönhetően egy hatalmas harci üvöltés mellett berántom mind kettőt magam elé, hogy Kira saját kezűleg végezzen a megidézett farkasaival. Mikor a farkasok szertefoszlanak, én már repülök is Kira felé, egy hatalmas lendületű rúgást intézve tüdejének jobb oldala elé, ha nem sikerül és kézzel vagy a fegyverével védi, teszek egy fordulatot és a másik oldalról a másik lábammal támadok. Ha rendesen eltalálom, akár pár métert is repülhet oldalra, ráadásul a légzését is sikerül leállítanom néhány pillanatra. Úgy döntöttem nem finomkodok többet, meg akar ölni, ha nem teszem harcképtelenné, meghalok, ő biztos nem kegyelmez. Sikerül a földre érkeznem. Szalagjaim egy csapással rácsavarom kardja markolatára és magam felé rántom. Ha elengedi a kardját, lefegyverzem, ha makacsul tartja kezében, megpróbálom őt is elrántani. Nem tűnik túl nehéznek, így ha nem tart ellen, sikerül felkapnom, így magam felé rántom őt is. Nagyon figyelek, nehogy megpróbáljon megvágni vagy egyéb bravúros védést végrehajtani. ha minden a számításaim szerint meg egy bal egyenes várja.

// Remélem nem estem túlzásba a végén a támadásokkal. God of War - Phoenix Rising-et hallgattam közben, szóval még vissza is fogtam magam. ^^" //

Hogy ez a kis csaj mennyit szövegel. Még hogy azok közé az idióták közé tartoznék. Engem csak ne hasonlítgasson, azokhoz az izomagyúakhoz. Borzalmas a modor mi? Csodálkozik, majd épp barátkozni fogok egy árulóval. Na persze ha úgy vesszük, még ha áruló is esetleg játszhatnánk vele egy kicsit végül is elég tetszetős.
~ Oh, igen ez jól hangzik. Csináljuk! ~ De nem most inkább mégse azt hittem menne, de a beszólása nagyon feldühítettek. Még hogy én hasonlítok azokhoz az agresszív állatokhoz. ~ Jaj ne már ezt most komolyan mondod? De az előbb azt mondtad… Az előbb azt mondtam, de most meg ezt mondom. ~ klónjait egymás után csapom szét, míg végül eljutok az eredetihez. Ekkor még egy megjegyzést tesz, a lány melyre csak annyit válaszolok.
- He, majd azt meglátjuk. – vigyorgom rá a lányra. Támadásai gyorsak és idegesítőek. Amint elmém a Hainawára figyel megjelent egy másik kidou is, ami sokkal veszélyesebb, mint az előbb említett. A vízburok foglyul ejt így kénytelen vagyok shikaira váltani, hogy kikerüljek a víz fogságából. Amint kijutok, rögtön támadok is nem hiába máris sikerült sérülést okoznom neki bár nem ott ahol akartam. Egy kicsit hátrálok és kifújom magam. Látom amint az áruló ismét kidout alkalmaz. Hm… nekem is meg kéne tanulnom az ilyes fajtagyógyító kidoukat. Na, de nincs lazsálás és persze azt se engedhetem, hogy meggyógyítsa magát. Csapást intézek felé ostorszerű zanpakutommal ám mielőtt még elérné, a penge visszarántom, hogy utána még kétszer lecsapjak rá. Úgy néz ki első csapásom megzavarta ugyanis a másik kettő már könnyedén betalál. A földre kerülve csapok le rá még egyszer ám ezt már kikerüli. Egy perc pihenőt sem hagyok neki. Aktiválom zanpakutom egyik képességét és megidézem a két farkast. Ellenfelem arcán mintha félelem jelét vélném felfedezni, de nem sokáig.
A farkasaimnak most kivételesen szóban hangosan kimondva adom meg a parancsot, melyet azonnal teljesítenek is. Shizukára támadnak és ekkor ő is aktiválja a shikaiját. Szalagok? Nézek meglepődve. Ezekkel fog harcolni? A lány furcsa fegyvere felkelti érdeklődésem. Nem habozik farkasaim támadását a shikaija technikájával védi ki. A szalagokból létrejött pajzs visszaveri a farkasokat majd a technika megszüntetése után rögtön támadásba lendül. ~ Bolondok mit ijedeztek ezek csak szalagok. Támadjatok! ~ Parancsolok, rájuk mikor azok eltávolodnak a lánytól. Újra támadni készülnek, ekkor viszont elkapják őket a szalagok. Én sem tudok tovább várni, támadok. Ám mikor lecsapok, azzal kell szembesülnöm, hogy saját farkasaimat, használja pajzsként így hárítva támadásomat.
A farkasok szertefoszlanak és az áruló azonnal támadásba lendül. Első a tüdőmre célzott rúgását sikerrel védem, ám ekkor egy fordulat kíséretében az oldalamra kapok egy nagyot. Oldalra sodródom, és a földre kerülök. Ne már megint nem kapok levegőt… A cseppet sem kellemes támadást követően újra támad. Szalagja a kardom markolatára tekeredik, majd húzni kezdi. Nem engedem neki, hogy kihúzza a kezemből így magával ránt. Bal egyenese ellen se védekezem így az arcomat eltalálva okoz nagy fájdalmat.
az öklöst követően egy csapással vágom el a szalagot, ami foglyul ejtettem kardom majd rögtön kidout alkalmazok.
- Bakudou 21: Sekienton! – a vörös színű füstfelhő mindkettőnket magával ragad megjelenésekor így eltudok tűnni a lány szeme elől amíg lefejtem a szalag maradványt a katanámról. Ezt követően éles hallásom és szaglásom, na meg persze reiatsu érzékelésemet kihasználva igazodom el a sűrű füstben, hogy ezután a meglepetés szerű támadásokat vigyek be. Elsőként elé shunpózok guggoló állásban és lentről indítok meg egy öklöst az álla felé. ~ Ezt az előbbi bal egyenesért. ~ Remélem, nem előre iszok a medve bőréré és betalál a támadásom. Ezután shunpval a háta mögött jelenek meg és nyaka felé csapok egy balról intézett vízszintes támadással. A nyakától pár centire állítom meg a pengét, hogy utána ismét shunpot használva ismét előtte teremjek és jobb lábammal egy a fejére irányuló rúgást intézzek.
A köd lassan elmúlik így ismét a még fent maradó árnyakból a „Hanto shiro!” parancsal hozok létre két új farkast és a lánytól eltávolodva várom támadásait, amik ha betalálnának, a farkasaim egyike majd kivéd, amíg a másik visszatámad.

Hasonlítgatom vagy sem, egyértelmű, hogy a modora alapján került be az osztagába. Nincs kirobbanóan nagy ereje, a shikaia viszont figyelemre méltó. Úgy tűnik nekem, mintha a kardja az árnyékokból táplálkozna, persze ez a feltételezésem korántsem biztos, de ha ebből indulok ki, akár lehet is egy tervem. Így körülbelül egy erőben vagyunk, ám amint a nap nyugaton alábukik, eltűnik az árnyékok nagy része. Ebben az esetben vehetjük úgy, hogy én nyertem, persze csak, ha gyengíteni tudom az érzékszerveinek erejét.
Gondolatmenetemnek meg kell szakadnia, amit nem is bánok, hiszen a terv már megfogant a fejemben. Gonoszan elmosolyodok, ám kezdeti örömöm rögtön lefagy arcomról, ahogy ismét füstfelhő borítja el a harctért. Honnan a fenéből tudhatja, hogy ez az egyik gyenge pontom?
Ismét kizökkenek, így átveheti a kezdeményező fél szerepét a harcban. Nem is késlekedik sokat, azonnal a tettek mezejére lép. Görcsösen markolom a kardomat és forgatom a fejem, de semmit sem látok. A lélegzetvételem felgyorsul, ha igaz, hogy Kirának jók az érzékszervei akkor ezt ő is észreveheti. Ez nem jó, meg kell nyugodnom, nem mutathatom ki, mennyire megijedek attól, hogy semmit sem látok.
Míg érzelmeim elrejtésével foglalkozok, Kira nem késlekedik, azonnal támad. Hallom, ahogy elém kerül, de túlkésőn emelem kezem védekezésre így egy tökéletes találatot visz be. A vérem kibuggyan a számon, mikor az alsó és a felső fogsorom összekoccan. Szerencse, hogy a nyelvemet nem harapom le. Felocsúdni sincs időm a fájdalomból, amit érzek.
A következő egy vágásnak hangzik, legalábbis a suhintásból ítélve, ami megüti a fülem, reflexszerűen megszilárdítom a szalagom és védésre emelem, ám ekkor egy következő támadást indít. Erre már számítok, így magam elé emelem két kezem egy „X”et formálva, sikerül védenem, nagyobb erőfeszítés nélkül.
A köd oszladozni kezd és végre meglátom ellenfelem. Egy rendkívül erős rúgást indítok felé, melyet még lélekenergiámmal is felerősítek, mintha egy ikkotsu lenne. Ekkor jelennek meg a farkasai, így nagy szerencséjére, nem őt, hanem a hozzám közelebb álló farkast találom el, aki egy hangos nyüszítés mellett tűnik el.
- Most már elegem van! Belőled, a gyenge támadásaidból és abból, hogy farkasokat kell ölnöm, még ha azok csak árnyékok is. Tudod milyen borzalmas érzés hallani a nyüszítését mielőtt kimúlna?! – Sikerült felidegesítenie, ezt már nem ússza meg egy egyszerű sérüléssel!
A másik farkas azonnal rám veti magát és ledönt a földre, elkapja a karomat robosztus álkapcsával és erősen szorítja. A fájdalomtól felüvöltök. Érzem, ahogy egyre közelebb jut a csontomig éles fogaival. Legszívesebben sírnék a fájdalomtól, de ez most nem az a pillanat, mikor megtehetek ilyet. Megrántom szájában lévő kezem, ettől kicsit enyhül a szorítása, ekkor a kezem ledugom a torkán.
- Hadou 04: Byakurai - a byakurai átlyukasztja a farkas testét és ő is szertefoszlik.
A kezemből ömlik a vér és borzalmas fájdalmat érzek, amitől még egy kis ideig fetrengek a földön. Nem tudom rendesen mozgatni a megcsócsált kezemet. Ezt a végtagomat levesztettem, a csata végéig biztosan. Egy kurenai ribbonnal sem tudnám begyógyítani ezt a hatalmas sérülést. A mélyebb lyukakon keresztül látni lehet fehéres csontomat, már ha a vér el nem takarja. Mire feltápászkodok, már a ruhám is szinte teljesen átázik saját véremmel. Alig tudom visszatartani a sírást, helyette csak nyöszörgök tehetetlenül. Az agyam a fájdalomtól és a dühtől elborul, ez amolyan védelmi mechanizmus, ami akkor uralja el az embert mikor közel a halála.
Néhány másodperc múlva Kira elé jutok és felkapom a torkánál fogva, elemelem a földtől és rettentő erővel szorítom meg a torkát. Mikor a nyaka egy kicsit megroppan, a földhöz vágom, amint leérkezik egy óriásit rúgok a gyomrába, melytől hacsak ki nem védi biztos repül egy nagyot, ha nem sikerül kivédenie egészen addig repül, míg bele nem ütközik nem messze egy kősziklába. Ezután oda shunpozok elé és közvetlen ütést indítok meg az arca felé. Ha elhajol, akkor a sziklát találom el, amely ettől berepedezik és leomlik Kira felé.
Támadás sorozatom végeztével hátrálok egy kicsit és lihegni kezdek. Nem végezhetem be így, még nem adhatom fel. Egy támadás még vissza van! Végy erőt magadon. Szalagjaim, egy csapással rátekerem Kirára, ezzel meggátolva a mozgásban, majd egy kidout idézek meg.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! – elég erőm van, hogy az összes érzékszervét lebénítsam egy időre, akár öt percre is. Ennyi elég, hogy legyőzzem.
Ismét térdre esek, a látásom homályosodni kezd a vérveszteségtől. Még nem adhatom fel, még bírnom kell. Hallom Ribbon-chan aggódó hangját, már csak őmiatta sem veszíthetek.
Amíg Kira a vakságával van elfoglalva, ismét használom a Kurenai Ribbon nevű technikát és elkezdem gyógyítgatni a sérülésem. Ha Kira nyugton marad, míg mind érzékszerve blokkolva van, nem támadok rá, csak a sebemmel törődök és miután abbahagytam a gyógyítását letépem a ruhám ujját és bekötöm.
Ha viszont nem marad nyugton és kapálózni vagy hadonászni kezd, a sebem gyógyítását fél úton habba hagyom és inkább egy rúgáskombinációval válaszolok a hevességére.

//Ne haragudj, kicsit asszem túlagresszívkodtam a dolgot... ^^"//

Háh, na, most visszakapja az eddigieket. Lehet, hogy jobb a pusztakezes harcban és a kidoui is erősebbek, de még így is felülmúlom valamiben, az érzékelésben. Igen sokkal jobb vagyok a vakon harcolásban, mint ő. Miután betalál a lány bal egyenese hozzá is kezdek tervemhez mely abból áll, hogy a látását lecsökkentve csapjak le rá. A Sekientont alkalmazva meg is idézem a vörös füstfelhőt és ott csapok le rá. A terv végrehajtva és be is találok jó párszor, míg nem a füst szertefoszlani látszik. Nagy sajnálatomra épp a rúgás nem talált be pedig még egy cselt is bevetettem annak érdekében, hogy sikerrel járjak. ~ Legközelebb próbálkozz jobban!... Cöh, ne oktass már ki főleg, hogy te vagy az, aki nem csinál semmit… Mi az, hogy nem csinálok semmit, jól gondold, meg hogy mit mondasz! ~ Mérges felszólalásával már inkább nem törődöm még a végén kizökkent. Megidézem a két farkast és beállítom, az egyiket magam elé a másikat pedig készenlétbe állítom. A lány támad és a védelmemre használt farkas egyből meg is szűnik a csapásától. Erős egy ütés lehetett mázli, hogy nem engem kapott telibe. De amit mond… hogy én gyenge? Még neki áll feljebb. Előbbi mondandója felidegesít, ám ha nem is megnyugszom viszont a kedvem sokkal jobb lesz, mikor látom, hogy másik farkasom sikerrel jár. Még egy mosolyt is eleresztek, mikor látom, hogy karját elkapva a földre teríti a lányt.
Ám kárörvendésem hamar véget ér mikor a farkas egy jól irányzott byakurai miatt megsemmisül. Annál inkább ugyanis mihelyst feltápászkodik előttem megjelenve egy pillanat alatt kapja el torkomat és emel a magasba. Szorítása egyre erősebb a levegőt sem kapok, már mikor végre elenged. A földre zuhanok és még a levegőhiányom pótolására sincs, időm mikor egy rúgás a gyomromat eltalálva repít el méterekre. Ez még inkább megakadályoz a levegő vételben és még ráadáskén egy sziklába becsapódva álltam csak meg, ami ugyan csak nem volt kellemes érzést. Szerencsére a lékszomj enyhül ám a gyomromra irányuló erős rúgás következtében még a gyomortartalmam egy része is távozik szájnyílásomon keresztül mely ugyan csak nem kellemes érzés. Alighogy ezen is túl vagyok máris egy ütés szelét vélem felfedezni. Csak reflexeimnek és érzékeimnek köszönhetem, hogy végül ez az ütés nem talál be. Shizuka hátrébb lép. Erősen liheg és a karján okozott seb is erősen vérzik. Talán még van esély arra, hogy győzedelmeskedjek felette. Ha más nem is legfeljebb megvárom, amíg a vérveszteségtől már nem lesz képes a harcra. Itt az idő az ellentámadásra. Felállni készülök ám ekkor a lány zanpakutójának fogságába esem. Majd meghallom a számomra is ismerős bakudou varázsigéjét. Védekezésre se lehetőségem se időm. A kidou elkap és máris érzékelem a hatását. MI EZ??? Erre végképp nem számítok. Ebből is látszik, hogy jóval erősebb nálam. Az érzékeim mind megszűntek a látásommal együtt. Egyedül a reiatsu érzékelés maradt meg ám ez semmire sem jó a többi nélkül. Az érzékeim elvesztését követően bepánikozva esek térdre és várom a végzetes csapást, de az nem jön.
~ Te idióta mire vársz, fel ne add, különben itt hagylak, TE SZERENCSÉTLEN!!!~ e szavak egyből kizökkentenek pánik hangulatomból. Kezdek megnyugodni ám még így sem jutok előrébb. Nem látok, nem hallok, nem érzem a szagokat. ~ Hülye nehogy megint előröl, kezd a pánikolást! Használj már, elfelejtetted?! ~ Igen tényleg. Lehet, hogy én magam nem érzékelek semmit, de a farkasaim igen. Még utoljára mielőtt a nap teljesen eltűnne, a horizonton kihasználom az árnyakat. A katanám a földön tartva idézem meg a technikám.
- Hanto shiro! – még ideében megidézem, őket mielőtt a nap fénye teljesen eltűnne. Míg vissza nem tér az érzékelésem csak védekezésre használom őket. Az egyik farkasra kezdek csak elkoncentrálni így hajtva teljesen az irányításom alá és így már képes vagyok rácsatlakozni a látóidegeire. Sokat gyakoroltam, hogy ez menjen és végül megint használnom kell. Sajnos a pánik még mindig bennem van egy kicsit így csak kis ideig tudok látni a szemein keresztül, de még ez is elég arra hogy lássam ellenfelem mit csinál. A sebét gyógyítja, de azt is látom, vagyis csak láttam, hogy rajtam tartja szemét. Fáradt vagyok és a hátam még mindig fáj, de végre kezd visszatérni a látásom és már kezdek hallani is. Yoshi{Rendben/Jó} itt az idő, hogy befejezzük.
Bár a sötétség már mindent beborít és árnyékot is csak a Menosok néha feltűnő fénye hoz, létre még van esélyem a győzelemre. Úgy hiszem, hogy még van annyi lélekenergiám, hogy pontot tegyek a harc végére. A terv már megvan, fényt kell csiholnom az árnyak létrejöttéhez majd azokat kihasználva győzedelmeskedni. Így is teszek. Gondolatban kiadom a támadást a farkasaimnak ám azt is megparancsolom nekik, hogy ügyeljenek arra, hogy ne haljanak meg hamar. Ellenfelem erejét figyelembe véve még így is hogy sérült utóbbi parancsomat elég nehezen fogják tudni teljesíteni. Míg a lány ezzel foglalkozik. Lábam alá reiatsut koncentrálok és így segítem meg magam a minél magasabbra való ugrásban. A levegőbe érve nem pazarlom az időm. A csataterünkként szolgáló utcarészt két oldalon körülhatároló fal mögötti részre mutatok kezeimmel.
- Hadou 54: Haien! – a kitörő tűzoszlopok hamarjában lángra lobbantanak mindent a falak mögött ezzel fényt, és ami a legfontosabb árnyakat hoznak létre. A falak árnyai egy teljesen egybefüggő árnyat hoznak létre a csatatéren. Ezzel a csata végkimenetele el is dőlt. Egy mosoly kíséretében zuhanok vissza a talaj felé és mielőtt még leérnék, újabb technikát alkalmazok.
- Kage no mai! – ekkor a földet érés helyett az alattam elterülő árnyakban merülök el. Bekerülni az árnyakba, ez zanpakutom tán legveszélyesebb technikája hisz így bárhonnan támadhatok, ahol árnyék van és itt most bizony egész nagy területen van.
Nos, elsőnek, hogy ellenfelem lássa, hogy e technikámmal mire is vagyok képes… a bal oldala felé helyezkedő falon lévő árnyból csapódik ki kardom fekete színű pengéje a lánccal meghosszabbodva így nekem nem kell elhagynom a védelmező árnyakat. Majd ezután a támadás eredményétől függetlenül visszarántom a pengét. Ellenfelemre ezután még pár ilyen támadással súlytok le. Egyszer a bal majd a jobb oldalára csapok le pont úgy, mint legelőszőr, majd a háta mögötti talajon lévő árnyból támadok rá. Ezt követően a támadásom szünetel, mert egy elég heves köhögő roham kap el melyet ellenfelem is hallhat. Az ekkor a számhoz kapott kezemen ekkor vért vélek felfedezni nem kis mennyiségben. Ez csak is belső vérzésekre utalhat, ami nem is olyan meglepő azok után, hogy mekkora ütéseket is kaptam tőle. De, hogy ne adjak neki időt ellentámadásra, ami persze nem lenne, olyan könnyű hisz még benn vagyok az árnyakban a támadások nem hatnak rám. Na, de visszatérve a támadásra… A jobb oldala felöli, holtpontjából támadok rá, ám hogy minél nagyobb erőt beleadhassak testemmel is kihajolok az árnyakból derékig. Pengémet a tüdeje felé irányítom persze vigyázva, hogy a penge ne akadjon meg a meg a bordáiban, persze csak ha betalálok.

/Semmi gond.^^/

Támadásom oly tökéletesen sikerül, hogy ismét képtelen lélegezni pár pillanatig, ez még így rendben is lenne, de mikor meglátom, a gyomortartalmát a földön, kigyullad a piros lámpa a fejemben. „ajjajj talán elvetettem a sújkot?” Egy kissé elszégyellem magam, erre nem lehetek büszke, nem szerettem volna ilyen durva lenni, csak elborult az agyam. Legszívesebben bocsánatot kérnék, de jelen helyzetben igen fura lenne. Főleg, hogy az előbb majdnem letépette a fél karom a farkasaival. Megrázom a fejem és inkább tovább támadok, most már visszafogottan.
Ahogy sejtettem a kuro shitsui tökéletes megoldásnak bizonyul, néhány percre perceptuálisan megbénítom.
~ Hagynád ezeket az idegesítő pszichológiai kifejezéseket? Baka…. Most miért baj, ha olvasok ilyen könyveket TT_TT Kegyetlen vagy! Oké, oké hagyd már abba és arra koncentrálj, amire kell!~ Megfogadva a tanácsot azonnal a sebem gyógyításán kezdek ügyködni. Épp elég ideig foglalom le ahhoz, hogy kicsit begyógyuljon a sebem, így legalább elvérezni nem fogok. Gondosan bekötöm a ruhám ujjával is.
Meglepetten figyelem, mikor összeseik. Elképedek, hogy egy ilyen életerős és nyughatatlan természet milyen könnyen meg tud törni. Kicsit megsajnálom, hiszen én is teljesen kétségbe esnék, ha ezt tudná tenni velem. Épp ezért gondolom, hogy a megtorlás fájdalmas és veszélyes lesz rám nézve.
Teóriám beigazolódása nem várat sokáig. az árnyékokból ismét két farkas tűnik elő. Okos, de még milyen okos. Ha ő nem lát, akkor küldi a farkasait. Olyan, mintha valamivel erősebbek lennének mint elődjeik. Biztos nagyon felpaprikáztam Kirát. Az egyik farkasból ismerős érzés árad, mintha maga Kira lenne a farkas. Nagyon mérgesnek tűnik. ^^”
Amilyen gyorsan csak tudom, abbahagyom a sebkötözést és feltápászkodok, hátrébb lépek pár lépést és várom, hogy mikor támad. Érzem, ahogy a kidoum ereje gyengül, majd végleg eltűnik. Most jön az ő köre. Mély levegőt veszek, próbálom megőrizni a lélekjelenlétem, amit csak néhány perce nyertem vissza. Nem kell aggódnom, a legerősebb támadásom még nem mutattam meg, szinte senkinek. Az egy nagyon kegyetlen támadás, nem használnám, csak ha nagyon nincs más választásom.
~ Túl empatikus lélek vagy! Ne foglalkozz azzal, mit érez az ellenfeled. Ölsz vagy halsz. Itt nem gondolkodhatsz rajta mi az etikus.~ Nem tehetek róla, valahogy teljesen elszállt a harci kedvem.
Felnézek az égre és látom, ahogy a nap alábukik végleg és sötétség borul a csatatérre. Fényt csak az acélok csattanása és különböző mágiák adnak. Nyugtalanít, mikor este kell harcolnom. Nem látok olyan jól és erőtlennek érzem magam. Azt hiszem ez az oka, hogy már nincs kedvem harcolni. Jó lenne visszanyerni a harci kedvem, mert ha nem, végem. Este olyan ijesztő minden…
A fene! Túl sokat elmélkedtem. A farkasok máris támadnak. Ideje, hogy egy másik képességem is megmutassam, amelyre nem számítanak. Nincs is más esélyem, elszántabbnak tűnnek, mint eddig. Vicsorogva és üvöltve rontanak rám. Elképesztő milyen ijesztő, mikor állatok ellen harcol az ember. Habozva felemelem a kezem, hogy védekezzek vagy valami, de meglátom a hatalmas kötést a kezemen és eszembe jut, hogy szereztem, s, hogy mennyire fáj. Menekülőre fogom, elugrok a támadások elől, egyre csak arra a szétroncsolódott karra tudok gondolni és a fájdalomra.
Mély levegőt veszek, így sikerül kicsit megnyugodnom. Szembe fordulok a farkasokkal és erőm visszanyerése érdekében éppen úgy üvöltök rájuk mintha egy állat lennék, remélve, hogy ezzel kicsit meglepem őket, majd rájuk rontok és két szalagomból kardot formálok a megszilárdításukkal. Ugyan nem olyan keménységű mintha fém lenne, de erre jó lesz.
Az egyik farkast sikerül kicsit megijesztenem, így megtorpan egy pillanatra, míg a másik megállíthatatlanul tör felém. Pont jó, épp gondolkodtam rajta, hogy válasszam szét őket. A farkas harapni próbál, ekkor a szájába dugom a szalagom, mely inkább egy kardra hasonlít jelen pillanatban és kettévágom a koponyáját. A másik farkas az első árnyékából támad, de mivel sikerült belelendülnöm, nem jelent annyi problémát. Pofán rúgom, mikor elveszti egyensúlyát, fölötte termek.
- Ikkotsu! – Egy pontos találatot mérek a gerincére, amely kettétörik és ez a farkas is eltűnik.
A szetnségit! Vigyázatlan voltam. Kira máris a legyőzésem tervét valósítja meg. Nem kell sok, idő, hogy megértsem, árnyékot akar csinálni.
A haien után egy számomra ismeretlen, feltehetőleg saját támadást használ. Hírtelen elég meglepett fejet vágok, hiszen nem gyakran látni olyat, hogy egy shinigami csakúgy eltűnjön egy árnyékban. Már sejtem, hogy elő is tud bukkanni, pont olyan könnyeden, mint ahogy eltűnt. Teóriám bizonyítása nem várat túl sokáig. Majdnem felsikítok ijedtemben, mikor a mellettem lévő falból előtűnik egy kard, mint valami gonosz szellem. Hírtelen reagálásom segítségével sikerül kitáncolnom előle, de úgy határozok, a falak túl veszélyesek, így megpróbálok eltávolodni tőlük. Ahogy gondoltam, nem csak a falból a földből is képes előtűnni. Támadások sorozatát bocsájtja felém, én pedig csak pattogok ide-oda, mivel visszatámadni nem tudok. Néhányszor sikerül is eltalálnia vágásokat hagyva mindenhol a testemen. Várom mikor támad legközelebb, de ehelyett egy köhögő rohamot hallok meg a lábam alól.
- Szóval ott vagy! – A másodperc töredéke alatt csapok le öklömmel a hang forrása felé. A föld kiszakad a helyéről az erőkifejtésem miatt, ám nem találok senkit benne. Most már biztos, hogy az árnyékokból támad. Csak egyszer tolja elő a képét és meglátja miben lesz része. Elmúlik a köhögő rohama, most már biztos támadni fog. Valószínűleg vért is köhögött fel és ettől zaklatottá vált, ezért biztos vagyok abban, hogy ez egy igen erős támadás lesz.
Nem tévedek, derékig kibújik rejtekéből, ez az egyetlen lehetőségem! A kard nagy sebességgel közeledik felém a föld alól, döntenem kell, hagyom, hogy találjon, vagy kikerülöm, de Kira akkor ismét a biztonságot nyújtó árnyékaiba menekül. Nem hagyhatom, hogy a tüdőmet találja el ez egyértelmű. Shunpom segítségével sikerül lemozdulnom, így a támadás a tüdőm átszúrása helyett, csak megvágja a mellkasom, egész a csontig. Alsóajkamra harapok a fájdalomtól, melyből ennek hatására kiserken a vér. Szalagjaim rácsavarom a kardra, majd elkapom kezemmel, így nem tud megvágni. Hatalmas erőt fejtek ki és kirántom az árnyékból, és feldobom a levegőbe. Utána ugrok, balról rúgok egyet balról, majd jobbról, végül alulról fölfele egy öklöst indítok a felsőteste felé. Végül fölé kerülök és egy nem rég megtanult technikám használom ellene.
- Kuchinuki! – Gyors pörgésbe kezdek, ő pedig a föld fele kezd zuhanni, biztos nagyon örül, hogy elengedtem, de néhány másodperc múlva utána iramodok a hatalmas lendülettel melyet a pörgés segítségével vettem és mielőtt földet érhetne gerincére irányzott rúgással a földhöz csapom. Ha sikerül elbújnia szerencséje van, de ha nem sikerült megőriznie a lélekjelenlétét, akkor egy kidouval adom meg neki a kegyelemdöfést.
- Hadou 33: Soukatsui!! – a kékláng kitör a kezemből és Kira felé száguld. Közben én is földet érek guggolásban. Fel szeretnék állni, de e helyett eldőlök, nagyon megerőltettem magam. Amíg Kira a sebeit nyaldossa addig én is kicsit megpróbálom összeszedni magam, feltápászkodok és felkészülök a támadására, ha támadni tud egyáltalán. Kénytelen leszek használni a kardom másik képességét, ha ez így folytatüdik.

// Ne haragudj, hogy kicsit késtem és, hogy ilyen terjengős lett a post ^^"//

Az árnyak létrehozva. Egy nagy egybefüggő, tökéletes ezzel akár nyerhetek is. Igen így már biztos. Vissza felé zuhanva aktiválom a „Kage no mai”-t majd az árnyakban elmerülve kezdek neki támadásaimnak. Most van rá alkalmam, hogy visszavágjak. Első támadásom természetesen nem talál be ám az azt követők közül pár csapásom képes sebeket ejteni a lányon. A köhögő rohamot követő támadásán csak nevetek.
- Hát ez… *köhög* … nem vált be. – válaszolom nevetve majd nem pazarlom az időt, támadásba lendülök. Elszámítom magam. Úgy gondoltam ez a támadásom most betalál ezért derékig ki is nyúlok, de nem. Mármint hagyok egy mély sebet a mellkasán, de mégsem olyan súlyosat, amilyet akartam.
Az okozott seb ellenére is a lány egyből visszavág. A szalagjai elkapják a katanám így már rá tud markolni. Erős. Bár próbálok ellent tartani még is végül sikeresen kiránt az árnyak közül. A levegőbe röpít, majd támad. Először balról majd jobbról ér egy támadás. Az elsőt még hárítom a másodikat már nem, de itt még nincs vége ismét egy ütés és ez is rendesen betalál. Még átérezni sem tudom az eddigi támadások okozta fájdalmakat máris felém kerül. Elkiáltja, magát gondolom egy támadás nevét. Pörögni kezd, míg én zuhanni. Kissé meglepő, most nem valami támadásnak kéne jönnie? Hisz kimondta a nevét. Nem is kell, sokat várnom utánam zuhan. De már elkésett mindjárt földet érek, és így majd kikerülhetem a támadását bármi legyen is az. Oh, várjunk, ez nem jó egyre közelebb kerül, és máris támad. Nem tudok időben átfordulni és kivédeni így egy hatalmas csapást mér a gerincemre. A francba ez rohadtul fájt! Azt hiszem hallottam amint megroppant a gerincem. Remélem csak hallucináltam, mert az nem lenne jó. Nagy nehezen fájdalmakkal és féktelen dühvel telve állok fel nagy nehezen. Szerencsére nem érte akkora ütés a gerincemet, hogy lebénuljak, amiért hálát is adok istennek. Nem is tudom, mi lenne velem, ha most lebénulnák. Mármint ha túlélném, ezt a küzdelmet viszont lebénulnék, akkor mihez kezdenék? Shinigami biztos nem lehetek, de akkor mit kezdhetnék magammal? Elmefuttatásom azonban félbeszakítják a kéken izzó, lángok melyek vészesen közelednek az égből. Csak állok és nézek, feléje nem is tudom mi ütött belé. ~ Idióta mire vársz tapsra?! Aktiváld a páncélt! ~ Ordít közbe Ookami-chan így hamar észhez térek ám ahelyett, hogy a reiatsu védőmezőt aktiválnám, inkább úgy döntök, hogy a hozzám legközelebb eső falon lévő árnyékot próbálom elérni mielőtt még grill csirke, lesz belőlem. Alig pár másodpercen múlik, hogy nem süljek meg, de még időben sikerül bevetődnöm az árnyakba. Bár már éreztem valami forróságot a bal oldalamon, de végül megúsztam. ~ Megúsztad? Nézd má’ meg a bal karod! ~ Förmed rám Ookami-chan. Rápillantok, a balomra ekkor hasít belém a fájdalom.
- Áááááá… ROHADÉK… - kapok oda bal felkaromhoz és erősen szorítom, mikor meglátom a csúnyán harmadfokú égési sérülést elszenvedet bal alkarom. ~ Nehezedre esett volna kimondani azt az egy rohadt szót mi? Most aztán biztos, hogy veszíteni fogsz… Urusai! {Pofa be!} Nem fogok veszíteni, csak mert, egyel, kevesebb kart tudok használni. Még mindig jobb mintha fele annyi reiatsum lenne, mint most. Tudod jól, hogy az a reiatsu mező mennyit elvisz… Oh, igen akkor most mi a terved félkarú?... Nyugi van tervem, még ha nem is tűnik úgy. ~ válaszolom, majd a diskurálást abbahagyva próbálok valami használható tervel elő rukkolni bár ezt a karomból áradó fájdalom egy kicsit nehézkessé teszi. Jól jönne egy hideg borogatás, de most se víz se idő, hogy ezzel enyhítsem a fájdalmamat. Letépem a ruhám bal ujját és abból készítek a karomra egy kötést. Végül is nem hagyhatom szabadon, még ha annyira fáj is a kötözés közben mintha levágnák, akkor sem hagyhatom, így mert elfertőződik és akkor aztán tényleg le kell vágni. Miután végzek, a rögtönzött elsősegéllyel nekikezdek tervem megvalósításának ugyanis kötözés közben csak összejött egy.
Na, akkor lássunk is neki. Mivel hála nekem ismét vannak árnyak így a lány életét megkeserítendő megidézem ismét a farkasaim. A farkasok előmásznak és a lánytól pár méterre vele szemben megállnak. Nem támadnak csak állnak és néznek Shizukára. Vajon mit tervezhet? Mire készül? Biztos ez jár most Shizuka… akarom mondani az áruló fejében. Na, de nem fog olyan könnyen rájönni. Tehát megidéztem a farkasaimat viszont még nem adtam nekik parancsot. Majd neki kezdek a terv második felének.
- Bakudou 61: Rikujoukourou! – csapódik ki az árnyakból a hat darab fényrúd, hogy fogságba ejtse és remélem sikerül is. Bár mindegy is, hogy-hogy sül el a dolog, mert a következő technikám minden bizonnyal elkapja. Mármint remélem, hogy elkapja ugyanis emiatt nem használtam a pajzsomat és emiatt égett le a bal karom.
- Shisou Kekkai! – kiáltom, el a parancsszót miközben előugrok a védelmet nyújtó árnyak közül. A szó elhangzását követően négy lándzsa ejti foglyul ellenfelem négy végtagját. Ezután a magasba emelik, ahol a lány körül egy fekete koporsó szerűség jelenik, meg ami elzárja őt a külvilágtól. Végül a koporsóra láncok tekerednek majd melyet még lezárásként a négy lándzsa is átszúr.
- Na, ezzel megvolnánk. Remélem, azért bent tartja legalább addig, amíg egy kicsit pihenek és kitaláljam mit, hogy csináljak, miután kitör onnan. De azért a biztonság kedvéért… - mondatom után kardom húsz méter hosszú láncát is a doboz köré tekerem ezzel megerősítve. Ha kitör, nagy valószínűséggel a láncok elszakadnak majd, de szerencsére a shikaimnál ez nem okoz még gondot. Míg várakozom ellenfelem kitörésére észre veszem, hogy a lángok melyek eddig az árnyakhoz szükséges fényt kreálták sajnos kialszanak így ismét sötétség lepi el a harcteret.
Miután a lány kitör - mert biztos ki tud majd szabadulni – a farkasaim közül az egyiket ráuszítom, míg a másikkal kétoldalt a szalagjaira vigyázva, megkerülve hátba támadjuk. Előbb a farkas támad majd őt használva ugródeszkának a hátáról vetem magam a lány fölé és néhány byakuraijal való megszórás után Shizukával szemben próbálok megérkezni. Ezt követően jobbomba reiatsut koncentrálok és bár nem ér fel egy ikkotsuvak de ennek ellenére egy elég erős ütést próbálok bevinni a gyomorszájába. Majd végül támadás sorozatom egy erősebbnek mondható Byakurai kilövésével fejezem, be mely egyenest a lány felé száguld. És legvégül egy hátraugrással eltávolodok tőle. Földre érkezésemkor fél térdre rogyom és erősen lihegek bónuszként pedig még egy kis vért is sikerül felköhögnöm. Sok lélekenergiát fektettem támadásaimba így remélem hatottak is valamit, ha nem akkor a szívás, mert már nem sok van. Na, jó azért még van, de már nem bírom sokáig, főleg ha még bekapok pár olyan ütést.

/Gomen, gomen a késésért. Remélem a vége nem lett annyira tápos. *épp most nézte meg a Bleach movie4-et és totál felpörgött.* /

A „rohadék” felszólalás szíven üt. Miért viselkedik úgy, mintha én lennék kettőnk közül a gonosz szörnyeteg? Ha már egy nála erősebb életére tör, készüljön fel a sérülésekre, bár beismerem elég drasztikus támadás volt.
Az üvöltözős kirohanása után, egy darabig egy hangot sem hallat. Valószínűnek tartom, hogy épp a kardjának szellemével pöröl. Kettőnk közül ő áll rosszabbul, de én sem maradok el sokkal sérültségben.
Kihasználva azt a kis szusszanásnyi szünete, megpróbálom kifújni magam, a szapora pulzusom kicsit lelassul, a fájdalomtól lüktető mellkasom is kicsit mintha megenyhült volna. Sikerül felállnom, szalagjaim erősen szorítom, hisz ellenfelem bármelyik irányból támadhat. Nem várat soká, ismét megidézi farkasait. Kezdek nagyon belefáradni abba, hogy ugyanazokkal a farkasokkal küzdjek minden alkalommal, míg én sérülök, de ők csak lélekenergiát zabálnak. Nem vagyok olyan állapotban, hogy felvegyem a versenyt két teljesen rendbelévő farkassal, ráadásul a sebeim kis mozgástól is sajognak. Nem maradhatok alul, ha Kira veszít én nem ölöm meg, de ő biztos elveszi az életem. Nem hagyott el minden reményem, hiszen a legerősebb támadásom még mindig nem fedtem fel.
Felegyenesedem, előző gondolatomtól ugyanis kicsit erőre kaptam. A két farkas ellenkező irányba kezd körözni körülöttem. Becserkészik a prédájukat, arra várnak, hogy elszédüljek, vagy egy pillanatig elveszítsem a koncentrációmat, és akkor lecsapnak. Gonoszul elvigyorodok és Kirához szólok, miközben minden figyelmem a farkasoknak szentelem. S miközben monologizálok, a szalagjaimat hosszabbítani kezdem, alig észrevehetően a farkasok elé csúsztatom készen arra, hogy megragadjam őket.
- Különös kardod van, olyan mintha a farkasok végtelen számban állnának a rendelkezésedre, de annál kicsit több eszem van, hogy elhiggyem. Valószínűleg megidézésük és fenntartásuk is mérhetetlen lélekenergiába kerül, főleg, ha ilyen sebességgel pusztítom őket. – Miután így levezetem teóriámat, a farkasok azonnal támadnak.
- A Rohadt életbe! – Szalad ki a számon hírtelen felindulásként, mikor egy ismerős bakudou foglyul ejt. Mégis honnan a fenéből ilyen jó kidouból? Hogy kerülhetett az osztagába?! Az első osztagnál be voltak tépve mikor őt beosztották?!
Míg én kikelve magamból szentségelek, Kira előugrik a rejtekéről, melytől én elvigyorodom. Komolyan úgy gondolja, hogy nem tudok kitörni ebből az amatőr kidouból?
~ Ne a szád járjon te idióta, hanem csinálj valamit, különben széttépnek a farkasok! ~ Nem is kell több szót vesztegetnie rám, azonnal megemelem a lélekenergiám, bár nem rekordmagasságba, de arra épp elég, hogy megtörjem a varázslatot. A szalagjaim rátekerednek a farkasokra, majd Kira felé kezdek rohanni. Magam elé rántom a farkasokat, ám ekkor ismét elkap valami.
- Mi a…- Számon kérően pillantok Kira felé, hogy ezt mégis mire véljem? Nem fair ennyit támadni T_T. Nem elég, hogy ismét foglyul ejt, még a magasba is emel, majd egy fekete koporsószerű dolog fog közre, a szalagjaimat pedig elszakítja. Minden rosszban van egy kis jó, legalább a farkasai tehetetlenül repülnek felé, ha kikerül őket belecsapódnak a földbe nagy erővel, ha nem akkor pedig ő sérül meg, így mindenképp nyerek, bár ez az én helyzetemben egyáltalán nem nyugtat meg. Nyugtalanít a sötétség és a klausztrofóbiám is előjön.
~ De hát neked nincs is klausztrofóbiád te idióta… -.- Oké, de most majd kialakul T_T ~ Láncok csörgését hallom mintha rácsavarodnának a börtönömre. De semmi más nem történik, lebegek a sötétségben és olyan megnyugtató érzés, mintha senki sem bánthatna. Vajon kidout tudok használni? Egy módon tudhatom meg.
- Bakudou 59: Kurenai Ribbon – A vöröses fény feldereng, és nagy boldogságomra működik. Igaz a gyógyítás olyan fájdalmas mintha a sebem ismét felszakadna, de muszáj kiállnom ezt a megpróbáltatást, és harcképessé tenni magam. Miután egy kicsit rendbe hoztam magam, elkezdek ügyködni a kiszabadulásomon. Kira már biztos azon aggodalmaskodik, mi történt velem, esetleg meghaltam-e.
Lélekenergiám ismét hírtelen emelem meg, ezzel elérve, hogy az engem foglyul ejtő fekete koporsó fala megrepedezzen. Remek innen már csak egy erőteljes ütés választ el. Mély levegőt veszek és felkészülök egy nagy erőkifejtésre. Egy ökölcsapással rést ütök a koporsón, melyen keresztül rálátásom nyílik a két tűzlabdára, melyek az árnyékot adják.
- Fenébe, maradhattam volna még egy kicsit, hogy kialudjon, mire kimászok… - Sajnos nincs visszaút, néhány erőteljes dobbantással végül is lerombolom az engem fogva tartó „börtönt” és a földre ékezek egy huppanással, persze nem arccal előre. Kiegyenesedek és látszik rajtam, hogy a bent töltött időt mivel töltöttem.
Kira nem várakozik sokat, azonnal támadásba lendül. Csak tudnám, mégis minek akar ennyire likvidálni… Úgy tűnik a farkasoknak semmi bajuk, ettől kicsit csalódott leszek, hiszen sokkal jobb lett volna, ha legalább az egyik kimúlik. Mindegy, nincs időm ezzel szöszölni, ugyanis az egyik azonnal nekem ugrik. Nem nagy kihívás, hiszen már sok-sok ugyanilyen farkast győztem le, ez csak idő és energiapocsékolás. Azonnal és gyorsan reagálok, a szalagot rátekerem a nyakára, majd felugrok egy közeli fára, majd leugrok a másik oldalon, ezzel kivégezve az első farkast, aki saját súlya alatt múlik ki, majd tűnik el. Eközben Kira és a másik farkas nem késlekednek, pont ahogy vártam. Azonnal mögém kerülnek, mely egyébként rettenetesen idegesítő, főleg, mert én nem támadok ilyen alamuszi módon, ráadásul túlerőben is vannak. Nem meglepő, hogy előbb a farkasát küldi, sejthető, hogy feláldozva teremtményét az árnyékából fog támadni. Ennek tudatában, nem problémázok sokat a farkas hatástalanításával, csupán kitáncolok előle és várom a mögüle előbukkanó Kirát. Nagy meglepetésemre elszámítom magam és az ellenfél nem a földről hanem a levegőből támad. Meglepetésemben reflexből zanpakutoum használom, a megszilárdított szalagjaim segítségével kivédek hármat, ám ezzel jár a szalagjaim elpusztulása, így már csak egy szalagcsonk marad a kezemben, mellyel nem megyek semmire, így az utolsó két byakurai eltalál, és az amúgy is szakadt fölsőmet, végleg elszakítja. Nagy szerencsémre az alatta lévő éjféli bőrruha egy két vágástól eltekintve remek állapotban van, de ez akkor is nagyon zavarba ejtő számomra. Ellenfelem egyetlen szerencséje, hogy nő, ha férfi lenne valószínűleg már vége is lenne a harcnak. Ezek mellett is eléri, hogy hírtelen felindulásból elkapom, ökölbeszorított kézfejét közelebb rántom magamhoz és egy hatalmas, erős pofont keverek le neki. Nem csodálnám, ha kitörne miatta a foga. Ezek után egy pillanatra magam is meglepődök és elengedem. Kira kihasználva az alkalmat, önvédelemből egy byakurait lő felém, ami telibe talál meglepettségem miatt, és ezzel megperzseli a bőrruhám is, végül befejezésképp még belém is rúg egyet, mondjuk elég harmatgyenge rúgást irányoz felém, melynek leginkább a menekülés szempontjából van értelme.
Miután visszanyerem uralmam kizökkentett testem felett és dühödten konstatálom, a bőrruhám is rongálódni kezdett, felgyullad bennem az a szikra, ami nemrég kialudni látszott és már komoly gyilkos szándékkal fordul meg fejemben a kibelezés, a széttrancsírozás, vagy a felszeletelés apró kicsi darabokra puszta kézzel
- Bukkorosu! {{kicsinállak}}– mondom elsötétült arccal, olyan meggyőzően, hogy még Ribbon-chan sem szól be, hogy „amatőrül mondtad”. Mindenféle kidou vagy zanpakutou használat nélkül rontok rá, csak puszta kézzel agyalom meg. Először egy hatalmasat rúgok bele, mintha egy egyszerű labda lenne, és repül is egy nagyot, shunpoval elé kerülök, ám még mielőtt becsapódhatna egy másik rúgást irányzok felé, mellyel felfele irányítom a levegőbe, hogy véletlenül se tudjon árnyékokba menekülni. Ezek után utána ugrok és alulról az épebb kezemmel gyomron csapom, majd fölé kerülök, s egy erős rúgást mérek rá sarokkal. Támadásom végeztével hagyom lezuhanni, ám ezt a hírtelen megerőltetést én is a földbecsapódással nyugtázom. Az amúgy is fáradt és sérült testemnek ez beteszi a kiskaput, a földön fekszek mellkassal előre, a fejem oldalra fordítom, hogy tudjak levegőt venni. Egy nagy adag vért köhögök fel, ettől nem sikerül talpra állnom. Végre abbamarad a hisztérikus rohamom és Kira felé nézek, mély bűntudatot érezve, sosem bocsátanám meg magamnak, ha megölném, még akkor sem ha nem kedvelem.
Na nehezen négykézlábra állok és odavonszolom magam Kira mellé. Kicsit sikerül magam kifújnom, akár képes is lennék folytatni, bár nem tudom meddig, már kicsit homályosabban látok néha és meg-meg szédülök időnként.
- Daijoubu? {{jól vagy?}}– kérdezem aggódva, eddig bele se gondoltam, mi lenne velem, ha meghalna, most viszont elfog a rettegés. Mi lesz, ha meghalt? Hogy számolok el vele magamnak? Nem akarok gyilkossá válni! A védelmem teljesen leeresztem, szóval egy esetleges támadás teljesen váratlanul érhet, hisz még a kardom is magam mellé tettem.

// Rettentő kaotikus post lett, szóval ezért elnézést kérek. Nem is ismerek Shizukára, ami azért van mert a jellemünk meggyezik és jelenleg én is kaotikus állapotban vagyok. Sőt az is látszik, hogy nem egy nap alatt írtam meg hanem három napja bíbelődök vele... bocsi~ T_T//

Hm… Nem gondoltam, hogy a fénybörtön sokáig ki fog tartani viszont azt, hogy még a Shisou Kekkai is csak rövid igen rövid ideig tart csak ki azt azért nem gondoltam volna. Ráadásul még a dobozt átszúró lándzsák sem ejtenek benne kárt.
- Hát így állunk!? – motyogom halkan dühösen. Hát ez azért már… már pofátlanság, de tényleg. Én itt próbálok minél több támadással minél több sebesülést okozni neki erre ő a fogságban is gyógyítgatja magát? Tch… ~ Ugyan már mit hőbölögsz inkább örülj, mert a gyógyító technikái is fogyasztják a lélekenergiáját… Igen lehet, de nem annyira, mint az én technikáim. ~ Jegyzem meg végül majd mikor Shizuka földet ér támadásba lendülök farkasaimmal. Bár azt megemlíteném, egy kicsit sajnálom, hogy ilyen hamar kiszabadult annak ellenére, hogy még a zanpum láncával is körbe csavartam. Na, tessék a semmiért szakadt el a katanám pengéjét meghosszabbító lánc. Persze a shikai alak még így is fenn marad csak a lánc darabok és a penge párolod el és így már csak a keresztvassal díszített markolat marad a kezembe és így indítom meg támadásaimat. Első farkasomat egyből kivégzi, amire számítok is, de a másodikat már nem öli meg inkább csak kitér előle. Ez meglep, de aztán fordul a kocka és én lepem meg őt a levegőből. A byakuraioknak csak egy része talál be és az sem okoz nagy kárt a testében, de legalább kevesebb szalaggal lesz majd bajom. Na, de azért még valamire jók voltak a fehérvillámok, még pedig a lány felsőjének teljes elszakadásához, amit be kell, valljak nem direkt csináltam. De azért meg kell, mondjam nincs, ellenemre a látvány csak az a fekete testhez simuló ne lenne rajta.
~ Mmm… mi lenne, ha leszaggatnánk róla?... Mi? Ne most bújjon ki belőled a perverz éned még a végén belőlem is előhozod. ~ Válaszolom miközben a jobbommal egy reiatsuval megfűszerezett ütéssel próbálkozom. Nem tudom, hogy a lány hiányos öltözete által okozott figyelem megbomlásom-e az oka annak, hogy ütésem még el sem találja. E helyett Shizu-chan elkapja karomat, majd megpofoz. Meglepve fogadom az engem ért ˝támadást,˝ de aztán nem habozok és visszatámadok. Az újabb byakurai egyenest a lánynak csapódik és így fogása meglazul és egy rúgást követően eltávolodhatok tőle.
Kissé megrémít a lányból sugárzó sötét aura, de ez nem fogja a kedvemet szegni a harc folytatásában, sőt még jobban fel is tüzel. Már épp készülnék előző kijelentéséhez hozzászólni mikor váratlanul előttem tűnik fel. Még védekezésre sincs, időm mikor a lány lába elér és erejétől jó messzire szállok és még földet sem érek, mikor ismét megjelenik előttem és egy újabb rúgás kíséretében módosítja röppályámat így most már nem vízszintesen, hanem függőlegesen felfelé kezdek el szállni.
- Shimatta! {Francba} – kiáltom, el magam mikor meglátom a felém közeledő 2. osztagos árulót. Két kezemmel ugyan próbálom, hárítom az ütést, de még mielőtt oda érhetnének, az már betalál. Ez után már csak hab a tortán, hogy felém kerülve sarkát hátamba mélyesztve küld vissza a föld felé. Nagy sebességgel haladok vissza egyenest a talaj felé és, hogy becsapódásom, még ha egy kicsit is, de tompíthassam ennek érdekében maradék reiatsum egy részét arra használom, hogy a „Tate!” Parancsszó kimondásával éppen hogy csak két másodpercre aktiváljam a karomon lévő páncélt így az általa létrehozott pajzs felfogja az esés nagy részét. Azonban az erő másik része és Shizuka által ért csapások eléggé kifektetnek így egy jó ideig fel sem kelek. Sőt egy időre még az eszméletemet is elvesztem mivel a legelső emlékem a földet érés után, hogy az áruló mellettem négykézláb állva kérdezgeti, hogy jól vagyok-e.
Van pofája ilyet kérdezni mikor ő maga tette ezt velem? Milyen elfuserált áruló ez? Inkább menekülnie kellett volna ahelyett, hogy itt marad. Egy kisebb köhécselés után feléje fordulok.
- Én jól. De te… - halkulok el majd abban a pillanatban a feléje eső karommal kezeit melyekkel a földet támasztja, kiütöm maga alól így ő a földre kerül. Egy kicsit arrébb gurulok tőle és térden állásba küzdöm magamat.
- Most megbánod, hogy nem menekültél, áruló.*köhög* Nem gondoltam volna, hogy majd használnom kell… - utóbbit már magamnak jegyzem meg mikor is zsebemből egy tablettát veszek, ki majd a számba veszem. A pirula, amit az imént a számba vettem nem más, mint egy Reiatsu jouzai {Lélekenergia tabletta} aminek rohadtul keserű az íze. Jobb kezemmel be is fogom, a szám nehogy kiköpjem, míg összerágom és lenyelem.
- Na, akkor hol is hagytam abba? Ja, igen… - érez amint a reiatsum ha lassan is, de kezd, visszatérni ám ez a sebesüléseimet nem igazán gyógyítja szóval ez pech. Mivel csak pár lépésre vagyok tőle gyorsan ott is termek Shizukánál és gyomorszájon térdelem. Majd a jobb kezemben lévő markolaton elhelyeszkedő farkas fej alakú keresztvassal ismételten gyomorszájába ütök.
- Ezt az előzőekért kaptad, csak, hogy tudd.
Ezután egy kicsit elhátrálok tőle. Fogalmam sincs, mihez kezdhetnék, csak azt tudom, hogy a távolságot jobb lesz, tartanom hisz kétség sem fér hozzá, hogy a hakuda az erőssége. Na, jó de akkor mit kéne csinálnom. Igaz, ami igaz a lélekenergiám növekedésnek indul, de öt perc kell, hogy visszanyerjem az elvesztett mennyiséget így még húznom kéne az időt, hogy legalább két perc elteljen, annyi idő alatt már biztos összejön annyi amennyi a shikaim harmadik támadását bevethetem. Oh, erről jut eszembe. Nézek rá a csak a tsubából és tsubából álló kardomra majd egy könnyű mozdulattal a föld felé fordítom és ekkor a keresztvasból kicsúszik a fekete penge ismét. Ez ugyan lelassítja egy kicsit a reiatsu növekedést, de nem annyira lényegesen. Viszont ahogy a penge ˝visszatért¨ úgy jött meg az ihlet is a kis időhúzáshoz.
- Korosu! {Ölj!} – nézek Shizuka felé ördögi mosollyal és ekkor ő is minden bizonnyal meghallja a mögötte vadul morgó és vicsorgó farkast, akit balszerencséjére nem nyírt ki mikor megtehette volna

Reménykedve hajolok a lány felé, nem számítok rá, hogy a lány még mozog egyáltalán. Persze egy pillanatig megkönnyebbülök, hogy nem öltem meg, de ez a nyugodtság csak addig tart, míg ő ki nem üti a két kezem, melyekkel támasztom magam, s én a földre esek.
- Jinjja!* - Az indulatszó a másodperc töredéke alatt hagyja el szám, még magam is meglepődök, hogy ilyen szavakat tudok O.o… Ám ezzel nincs időm foglalkozni, ugyanis, miután én a földre esek tehetetlenségemben, Kira egyszerűen feltérdel. Ó hát hogyne! Teljesen természetes, hogy miután majdnem kinyírtam még fenyegetni tud, miből van ez?! Adamantiumból!? Ez még hagyán, szövegelni is van ideje. Az árul szótól már meg sem lepődök, csak unottan forgatom a szemeimet, miközben feltámaszkodok,és felé fordulok.
- Komolyan mondom, ha nem hagyod abba ezt a baromságot, megfojtalak! – Megfogom zanpakutom, amely visszaváltozott kard formájára a lélekenergia veszteségtől. – Remek és még ez is… Most mért kell ezt csinálnod? – Ribbon-chanhoz intézem ezt a kérdést, de zanpakutom már egy ideje különös módon csendben van. Ahelyett, hogy Kirával és a kis magánszámával törődnék, inkább a kardomra koncentrálok. Érzem, hogy tépelődik, de vajon miért kételkedik? – Ya!* Figyelsz te rám egyáltalán?! – Elkezdem rázni a kardom, hátha attól megszólal de nem. Ez nyugtalansággal ölt el, s olyannyira lesokkol, hogy elfelejtem, épp egy csata kellős közepén vagyok. Persze ellenfelem nem sokáig hagyja, hogy figyelmen kívül hagyjam. Miután kicsit megemelkedik a lélekenergiája, máris azt hiszi, sokkal jobb hakudás mint én. Ha volna egy kis esze, akkor a harmatgyenge támadásai helyett tartaná a távolságot, és 11. osztagoshoz méltatlanul kidoukkal támadna. Nem, ő ehelyett egy gyomorszájon térdelés kísérel meg, mely ugyan betalál, de a fájdalmon kívül nem sok vizet zavar. Köhögök egy kicsit, majd nem bírom ki, hogy ne minősítsem.
- Nálad nagyobb barmot még sosem láttam… - Miközben ezt közlöm vele, nagy nehezen én is feltápászkodom. – Mellesleg egyáltalán nem fair lélekcukorkát használni egy félig halott ellenfél ellen. – Közben a kardom a kardhüvelyembe csúsztatom és felkészülök a harc folytatására, persze csak minimum programon. Most, hogy Ribbon-chan némasági fogadalmat tett, nincs „B” tervem, ezért ki kéne gondolnom egyet, ám még mielőtt ezt megtehetném, Kira ismét ráparancsol az arra a farkasra, amelyiket nem öltem meg, hogy végezzen velem. Szemét liba! Ez aljasság! Míg én az életemért küzdök az átkozott farkasa ellen, addig ő páholyból figyeli és erősödik. Ribbon-channak is pont most kellett cserbenhagynia! De várjunk, mi történik? A látásom, két… két farkast látok? Az a nő már megint? Felé kapom a tekintetem s belőle is kettőt látok, majd elsötétül a kép. Kira csak annyit láthat, hogy dermedten állok vele szemben.
Hirtelen felpattanok, nem fáj, nem veszem nehezen a levegőt. Végig nézek magamon, és egy sebesülést sem látok magamon. Are?*Ez meg hogy lehet? A belső világomban vagyok, de mégis mikor?
- Meghaltál… - Jelenti be kardom nyersen a tényállást. – Vagyis, nem egészen, de nem állsz messze tőle. Ezekben a pillanatokban is egyre közelebb kerülsz a halálodhoz. – Megrémiszt a komolyság, mellyel felém fordul, mintha egy felnőtt állna előttem. Rá sem ismernék, ha nem látnám magam előtt. Egy trapézon áll, mely össze-vissza bolyong.
El is feledtem, milyen sivár is a lelki világom. Nincs gravitáció, a tárgyak csak úgy bolyonganak a sötét térben, ahogy a fényforrásként szolgáló fényszórók is. Olyan, mintha egy hatalmas elefántcsorda rohant volna végig egy cirkuszon, nem hagyva maguk után mást, csak romokat. Mikor a reflektorok eltávolodnak tőlünk, a hely sötétbe borul, s mikor ismét feltűnnek előttünk, a fényük megvilágít minket, és néhány más imbolygó tárgyat. Nem szeretem a sötétséget, ezért nem szívesen jövök ide. Némán várom, hátha kardom szelleme folytassa a megkezdett monológot, d ő nem szólal meg.
- Mi a fenére vársz! Miért hoztál ide?! Gondolom, segíteni akarsz! Hát azzal, hogy némán állsz egy trapézon, nem sokat segít a helyzeten! Ne húzd az időt, te mondtad, már csak perceim vannak vissza! – Idegesen teremtem le Ribbon-chant, akinek rezzenéstelen arca nem mutat semmit. Ettől végül én is elnémulok. Rémültséggel tölt el, az arc melyet magam előtt látok. Nem emlékeztet rá, egyszerűen olyan, mintha egy teljesen más ember állna itt előttem.
- „Segíts magadon, s az isten is megsegít”Hát semmit sem tanultál? Jellemző. Ti shinigamik épp olyanok vagytok, mint az emberek. Hárítjátok a hibáitokat, nem ismeritek be, hogy ti állítotok magatok elé gátat. Talán most megtanulod a leckét. -
- Ezt nem hiszem el! Hogy lehetsz ilyen nemtörődöm! Miért hagytál engem cserben?! Először Yuko ellen, majdnem meghaltam, és most is ugyan ezt teszed, ám ez a lány nem fog kegyelmezni! –
- Ez kizárólag a te hibád. Vak vagy, s nem látod a saját hibáidat. Még nem emelkedsz túl ezen az akadályon, addig gyenge maradsz! Ha nem sikerül, akkor meg fogsz halni, és veled én is eltűnök. – A helyre némaság telepszik. Ribbon-chan még mindig kifejezéstelen arccal áll előttem, ám érzem benne a mérhetetlen dühöt, melyet elfojtani próbál. Nem akarok meghalni, nem akarok eltűnni. Nem süllyedhetek az önsajnálat mocsarába, most nem. Erre nincs időm, ha most elhagyom magam, nincs visszaút.
- Mit kell tennem? – Ribbon-chan szemében felcsillan a fény, melyet a közelítő reflektor ad. A kardom dacosan szólal meg, mintha ismét a régi lenne.
- Yare-yare… *- Kezd bele kicsit anyáskodva, mely komikusan hat egy gyermek testéből. Pislantok egyet, s mikor kinyitom a szemem Ribon-chan a trapézzal egyetemben, közvetlen elém kerül és közel hajolva, kihívóan néz a szemembe. – Győzz le az én terepemen és én cserébe megmentem az életed. – Mielőtt reagálhatnék, máris egy golyó repül felém a semmiből, mely elől el kell ugranom. Hátrébb szökkenek, így a golyó elhúz előttem, a következő tárgy a trapéz melyen Ribbon-chan áll. Nekem repül, miközben ő hátra ugrik, és magához hívja a kezemben lévő zanpakutot, mely minden nehézség nélkül repül ki a kezemből, pedig nagyon erősen fogom. Meglepetten nézek a fegyverem után, miközben egy félbetörött oszlop egyik fele a gyomorszájamhoz csapódik, melynek hatására hátrébb repülök.
- Ha nem támadsz, meghalsz! –
- Köszönöm a tanácsod, de erre már magam is rájöttem! – Mondom dühösen, közben az előbbi oszloptól rugaszkodok el Ribbon-chan felé. Szerencsére nem érzem az eddigi sérüléseim melyeket Kira ellen szenvedtem el, így már biztos győzök. Mivel nincs nálam a fegyverem, kizárólag a hakudára támaszkodhatok. Nagy sebességgel kezdek támadni, szinte minden erőm latba vetve, ám folyamatosan akadályokba ütközök. Ribbon-chan irányítja a lelki világomat, annak minden tárgya fölött hatalma van, s ezzel máris nagy hátrányba kerülök. Folytatom a támadást, egy erőteljes, oldalról jövő vízszintes rúgással próbálom meg eltalálni az oldalát vagy a fejét.
- Tobikomi, Hineri, Jibun kudasai Ribbon-chan! – A szalagok azonnal elkapják a lábam és egészen a nyakamig tekerednek. Akárhogy próbálkozok, nem tudok szabadulni a börtönből, melyet saját kardom állított nekem.
- Nem tudod használni a zanpakutod képességeit! Még mindig azt hiszed, hogy egy egyszerű erő alapú zanpakuto vagyok?! – Tényleg furcsa, hogy irányítja a szalagokat, de ebből még nem következtethetek semmire, hisz ez lehet, csak azért mert ő maga a kard. Mivel testi erővel nem sikerül szabadulnom, inkább kidouhoz folyamodok.
- Hadou 31: Shakkahou! – A kezemben összegyűlt vörös gömböt pedig Ribbon-chan felé irányítom, míg ő elugrik előle én megpróbálnék kiszabadulni, ám egyszerűen kicsúszok a szoros szalagok közül, mintha ott se lennének… - Mi a… - Elképedten nézek magam elé, miközben az egyik reflektoron állok.
- Inju Torapu! – Egyáltalán nem értem, most mit akar ezzel a két szóval, ám ezen időm sincs gondolkozni, ugyanis Ribbon-chan rám támad, ostorként használva a szalagokat. Kerülgetem őket, ám az egyik az arcomhoz csapódik, a hasadékból, amit hagy, kiserken a vér. Újból csap egyet a szalaggal, ám ezt sikerül elkapnom, magam felé rántom, mintha egy tollpihe lenne, úgy repül felém, eközben ökölbe szorítom szabad kezem, és mély levegőt veszek.
- Ikkotsu! – Egy pontos, erős ütést mérek a lány gyomorszájára. Egy nyekkenő hangot hallat, majd ugyanezzel a lendülettel hátrarepül, a szalag pedig elszakad, helyén egy masnit hagyva. – Mi ez? – Megpróbálom leengedni a kezem, de meg sem mozdul, akármennyire erőlködöm.
- Hehh… elkaptalak, ha nem szabadulsz ki, meghalsz! – Ismét csap egyet a szalagjával, s majdnem eltalál. Szerencsére sikerül elugranom, de a kezem még mindig merev és mozdulatlan. Míg én ezzel foglalkozok, Ribbon-chan ismét eltalál, a bal lábamon jelenik meg egy masni, s ettől mozgásom még lehetetlenebbé válik. Ezután már könnyűszerrel támadhat rám szinte akármivel, hisz alig tudok támadni. Szalagjaiból kardot formál, s rám támad. Nagy nehezen sikerül elkerüln9öm az első két vágását, ám a további támadásai betalálnak, ezzel elég csúnya vágásokat ejtve rajtam.
- Elég legyen ebből a színjátékból! – Szólalok fel dühösen, melytől kardom megtorpan, s döbbenten néz a kirohanásom miatt. – Ezzel nem segítesz! Ennek semmi értelme!! - A kezem és a lábam megmozdul, a masnik pedig egy pillanatra elhalványulnak, majd ismét láthatóvá válnak. Ribbon-chan felé nézek, s látom, erősen koncentrál valamire… - Az ne mond, hogy… - Inkább nem mondok semmit. Azt hiszem, rájöttem a titokra, ám nem árulhatom el, még felhasználhatom. Ribbon-chan felocsúdik meglepetéséből, s ismét támad. Én sem tétlenkedek, a lélekenergiámat hatalmasra növelem, és a mozgásképtelen lábamba irányítom. Ribbon-chan pont előttem torpan meg, mikor megérti mi történik, én pedig egy hangos üvöltés közepette egy hatalmas rúgást indítok a lány feje felé. Nincs ideje elugrani a támadásom elől és tudja, ha ez betalál, nyertem, összeszorítja a szemét és vár, ám semmi sem történik. A lábam pontosan a becsapódás előtt állt meg, s minden összegyűjtött energiám elillant.
- Nyertem… - Mondom higgadtan, miközben leteszem talpam a földre. – Most pedig váltsd be az ígéreted! – Követelem a lánytól. Ribbon-chan hátra ugrik arra a trapézra, amin harcunk előtt állt, és sértődötten néz felém.
- Amit megígértem, azt be is tartom! – Mondja peckesen, mintha nem is ő vesztett volna. – Ám megjegyzem, ha teljes erőmmel harcoltam volna, te már a földön lennél… - Összefonja a kezét mérgesen, ám érzem rajta, valójában örül. – Most pedig menj vissza, fel fogsz ébredni… -
Visszanyerem az öntudatom, s egy hatalmasat szippantok a levegőbe. Mintha megállt volna az idő, ugyan ott vagyok, ahol voltam, mielőtt ez a képtelenség elkezdődött volna. Sőt valószínűleg ugyanabban a pillanatban is, ugyan Kira ott folytatja, ahol abbahagyta. Érzem, ahogy a lélekenergiám növekedni kezd. A farkas hátulról támad, egy félfordulattal kikerülöm, majd egy jól irányzott rúgást indítok felé, melyet kikerül. Ám a következő rúgásom, mely a másik irányból közelít felé, már végzetesnek bizonyul számára.
- Tadaima!* - Mondom Kira felé fordulva, közben pedig a "Gatoringu Jidanda" nevű technikát alkalmazok, így arcon lépve Kirát. Egész energikusnak tűnhetek, ám közel sincs rendben minden. Csak egy kis lélekenergiát sikerült visszanyernem, az egészségi állapotom azonban maradt olyan amilyen. Bár jelenleg azt hiszem, jobban állok ellenfelemnél, ráadásul egy új támadással lettem gazdagabb.

Spoiler:

Tch… most komolyan azt képzeli, hogy ha lever, majd oda jön, jó pofizni majd fölhagyok a likvidálásával. Tudhatná, hogy amíg élek és mozogni is tudok, nem fogom hagyni, hogy, legyőzzön. De hogy ezt fel is fogja meg is mutatom neki, hogy mire is vagyok még képes.
Kilököm a kezeit, és míg ő fetreng a földön én addig a fájdalom ellenére is, de feltornázom magam. Tényleg nem gondoltam volna, hogy használnom kell majd egy ilyen segédeszközt, de hát ez van, nem engedhetem el mivel egy áruló. Amint túl leszek a tabletta okozta szörnyűségesen máris támadásba lendülök. Tudom, hogy az én hakudám hozzá képest hát, semmi viszont kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét talán sikerül bevinne egy két támadást. És nem is kell csalódnom magamban.
A támadás be talál és a lány köhögni kezd… hogy mi? Hogy én barom, na, majd megmutatom neki ki itt a barom.
- Gondolod, akkor nézz tükörbe és mindjárt látsz egy nagyobbat. – vágok vissza neki. – Oh, hát, ha csak ez zavar csak kérned kell és adok neked is egyet.*köhög* – válaszolom, vigyorogva miközben hátrébb húzódom. Már ő sincs a toppon, de azért inkább jobb lenne elkerülni a támadásait. Jobb lesz, ha ez a kis tabletta kifejti, a hatását különben nagy valószínűséggel itt patkolok el. Bár ha a jelenlegi sérüléseimet nézem, lehet, még a tabi sem segítene rajtam. Érzem is, hogy a fájdalom egyre erősebb. Biztos amiatt, hogy az adrenalin a szervezetemben kezd alább hagyni vagy mi. Úgy néz, ki a fájdalom főként a hasi tájékra összpontosít, ami nem meglepő hisz valószínűleg a kiscsaj pépessé változtatta a gyomromat és a mellette lévő többi belső szerveimet. Na meg persze ott van még a bal kezem is, ami csúnyán megégett. Szóval egy a biztos, ha ezt túlélem biztos, hogy jó pár hétig a 4. osztag ˝foglya˝ leszek, már ha lesz még 4. osztag és egyáltalán Seireitei.
Na, de visszatérve a harcunkhoz. Valahogy időt kell nyernem, amíg a reiatsu tabletta elég reishit nyer nekem vissza. Nem is kell, sokat várnom máris feltűnik az időhúzásom szó szerint. Az egyik farkasom az, amelyiket életben hagyta ellenfelem. Hamarjában parancsot is adok neki, hogy ölje meg a lányt bár kétlem, hogy erre képes lesz. Vagy mégis? A lány dermedten áll velem szemben, míg farkasom felé veszi az irányt vadul vicsorogva. Aztán mikor eléri Shizuka hirtelen megmozdul és támad. De hiába ilyen könnyen nem győzheti le a farkasom. Neee… hát mégis veszítet az én kis teremtményem. Hát legyen akkor most én következem. Várjunk csak… mintha valami más lenne. Honnan van ennyi energiája? ~ Tök mindegy az, inkább a támadásra figy… ~ De már késő a rugás egyenest az arcomat éri melynek hatására dobok is egy hátast.
Ez kész, honnan van még ennyi ereje? D… de nem adhatom fel. Nem én, még ha mindenem fáj is beleértve most már az arcomat is, nem adom fel. D… de ezzel most nem foglalkozhatok, igen most az a feladatom… hogy legyőzzem Őt és ezt meg is fogom tenni. Lassan nehézkesen próbálom magamat ülőhelyzetbe tornázni magam. Remélhetőleg sikerül is bár lassúságom miatt talán tökéletes célpont leszek Shizukának és ettől tartok is egy kicsit. Végül sikerül felülnöm, vagyis inkább térdelnem viszont tovább nem megy a folyamat. Igaz, ami igaz, hogy az előbb még tudtam állni is és talán még most is menne, de ha így tennék, valószínűleg nem telne bele sok idő és megint a földre kerülnék, így inkább ezt passzolom, és inkább arra használom maradék erőm, hogy használhassam az utolsó technikám ám előbb…
- Hadou no gojuuyon: Haien! – lövöm ki a kidout szerteszét körülöttünk. Bár a lángok nem olyan nagyok hisz csak nagyon kevés lélekenergiát használtam hozzá, pont annyit amennyivel még létre tudtam hozni. Viszont a célnak így is megfelelnek és ismét fényt és ezzel egy időben árnyékot is teremtenek.
- Okaerinasai{Üdv itthon!} – megkésve ugyan, de válaszolok, előző felszólalására majd egy kicsit elmosolyodom. – Nos, mi lenne*köhög*… ha megmutatnám az én szalagjaimat? – teszem fel a kérdést a lány felé, nézve persze nem azért mert választ várok rá. – Kage no mushi! – aktiválom utolsó kardtechnikám melynek hatására kardom pengéje lassan sötét színű légnemű anyaggá esik, szét majd saját árnyékomban elnyelődik így ismét csak a markolat és a keresztvas marad a kezemben. Ám még mielőtt bármit is tennék, mégis csak úgy döntök, hogy felállok. Szerencsére sikerül is e szándékomat megvalósítani így bele is kezdhetek a támadásba.
A markolatot kitartom oldalra majd vízszintes csapok egyet a levegőben úgy, hogy a markolat megálláskor Shizukára mutat. Ezzel egy időben árnyékomból egy fekete színű szalag indul meg nagy sebességgel a mely markolat mozgását követve tart ellenfelem felé. Míg a lány a felé irányuló támadással foglalkozik egy szúrást végzek, a levegőbe feléje mellyel egy újabb szalag tűnik elő az árnyékomból mely egyenest Shizuka felé száguld. Bár én őket szalagnak nevezem ám ezek nem olyan gyengék, mint az árulóé, ezek sokkal masszívabbak és széleik pengeélesek. A támadást követően a szalagok visszahúzódnak én pedig kicsit kifújom magam, de persze tekintetem végig ellenfelemen tartom, hogy ha szükséges még időben elő tudjam hívni védekezésre újdonsült fegyvereimet. Védekezésnél most arra is ügyelnem kell, hogy jelenlegi helyemről ne mozduljak, el különben biztos veszítek.

Spoiler:

Ribbon-chantól kapott lélekenergiának köszönhetően ismét érdemben tudok támadni Kira ellen, bár nem tudom, meddig fogok még talpon maradni. Így is túlteljesítettem magamon, ilyen sokáig még sosem bírtam. Bár az igaz, hogy nem harcoltam teljes erőmmel, most pedig ha akarnék se tudnék, hiszen kifulladtam. Talán ha az elejétől komolyan veszem a küzdelmet, előnyösebben tudtam volna kijönni ebből. Már nem tehetek semmit, nem tudok visszamenni az időben, hogy megváltoztassam a hibámat. Tudhattam volna, hogy nem tűnik fel neki, hogy nem harcolok teljes erőből. Még ahhoz is túl hülye, hogy elmeneküljön. Már nem igazán írom ezt az egészet. Tudtam, hogy nem szabadott volna felkelnem reggel. Zakkant tyúk, egy ilyen egyértelmű támadást sem tud elkerülni. Komolyan már én szégyenem magam, hogy ilyen csúnyán elbánt velem.
Mi a? A fenébe! Becsmérlem, közben én is belefutok ugyanabba a csapdába! Átkozott figyelmetlenség. A kezemet az arcom elé kapom, szinte azonnal reflexszerűen, így megvédve az égéstől. Felszisszenek, hiszen már így is sok seb tarkítja a testem, melyek most még meg is égnek, ám minden rosszban van egy kis jó. A vérzés szinte minden sebemből elállt az égés hatására. Igaz a bőröm megjárta, de ez így akkor is kis előnyt jelent.
- Hálásan köszönöm… - Mondom elhúzott szájjal, kinyilatkoztatva, mekkora barom is ellenfelem. Legalább van egy kis humorérzéke, hiszen kis erőlködés után sikerül kipréselnie magából egy „okaeri”t, ráadásul egész illedelmesen, amin meg is döbbenek. Ám következő mondatánál értetlenül oldalra billentem a fejem s átszellemülten megismétlem. – A Szalagjaidat? – Valahol lemaradtam? Eddig úgy tudtam, hogy árnyékok kellenek a kardja használatához. Most hírtelen szalagjai lettek? Ez így sehogy sem áll össze nekem… Összeráncolt szemöldökkel nézem végig, ahogy kardja átalakul. Akárhogy nézem, ez nekem nem tűnik szalagnak. Csak valami pornak vagy hamunak, ami azon nyomban a földre zuhan. Még mindig értetlenül és döbbenten állok a lány előtt.
Hírtelen felém tartja kardja markolatát. Azonnal harckészültségbe állok, egyik kezem a kardom markolatára teszem, egyik lábam hátrébb tolom, míg a másik kezemet magam elé emelem, felkészülve arra ami jönni fog, mindezt egy pillanat alatt. Az egyik szalag máris felém száguld. Mi a pláne ebben? Hiszen el tudok ugrani, sőt kardommal is védhetném akár. Nem értem a szándékait és ez kikészít. Megmarkolom a kardom, közben arrébb ugrok a szalag elől.
- Remélem, ezt a förmedvényt csak képletesen mered szalagnak mondani, vagy összehasonlítani az enyémmel. – Mondom becsmérlően miközben a következő szalag is felém száguld, melyet nem sikerül ilyen ügyesen hárítanom, előkapom a kardom, hogy így térítsem el, ám nem időben és a szalagnak csúfold förmedvény eltalálja a combomat. Térdre esek, testem megtörni látszik, ám tekintetemen látszik, lelkem nem törik meg, sőt újabb élt talált a harchoz.
- Szánalmas, minél tovább nézlek téged és a fegyvered, annál szánalmasabbnak talállak. – Monológom közben többször is megtorpanok, hogy levegőhöz jussak. – Szégyent hozol az osztagodra a mérhetetlen együgyűségeddel! – Lenézően tekintek a lányra, még úgy is, hogy előtte térdelek. – Nem érdemled meg, hogy felfedjem a fegyverem igazi képességét és tulajdonságát. Tudatlan vagy, és úgy is fogsz meghalni. De nem általam! Nem mocskolom be a kezem egy ilyen éretlen harc miatt, még a te kedvedért sem! – Közben leveszem a kezem a fegyveremről. – Nem vagyok hajlandó lealacsonyodni arra a szintre, ahova te vagy a minket támadó szörnyek akarnak lerántani. – A vért, mely felgyülemlett számban magam mellé köpöm. – Köpök rád és mindenkire, én ebben nem veszek részt! Nem foglak megölni, hogy ezzel nekik adjak igazat! – Emelem fel a hangom dühösen, miközben a harcoló tömegre mutatok. – A csatát elvesztettem, de a háborút én nyertem meg. Most pedig csinálj, amit akarsz. – Megtettem, amit meg kellett. Könnyítettem a lelkiismeretemen, felkészültem a halálra
~ Mekkora egy barom vagy… ~ Ribbon-chan hangjából leginkább a döbbenet vehető ki. Erre senki sem számított. Megvallom én sem. Sosem hittem volna, hogy van ennyi vér a pucámban.

//Fhuhh... Na ez a post nem tetszik... Olyan epikusra, magasztosra terveztem, de ez lett belőle TToTT""... Na mindegy, köszi a játékot. Remélem nem készítettelek ki teljesen :3 //

Na, akkor hol is kezdjem. Áh, megvan. Ez a csaj kezd most már nagyon, nagyon, nagyon idegesítő lenni a folytonos szövegeléseivel… De most komolyan miért is kell ennyi szövegelnie, Mi most egy csatamezőn vagyunk ez pedig egy élet halálküzdelem, amiből remélhetőleg nem az utóbbi módon fogom végezni. Várjunk, már megint kezdek eltérni a tárgytól. Szóval ott tartottam, hogy miért is kell ennyit beszélni harc közben? Lehet, hogy csak én tudom rosszul? Persze jó azért nem beszélt olyan sokat vagy igen? Áh, már erre sem emlékszem pontosan. Nem tehetek, róla épp nem a visszaemlékezés jár a fejemben, hanem a fájdalom elfojtása, hogy még tovább tudjak harcolni. Bár utóbbi sem megy valami tökéletesen bár nem is csodálom amilyen ütéseket kaptam Shizukától.
Na, de várjunk csak. Mit köszön ez nekem? ~ Na, mit? Nézd csak meg jobban… Na, leesett már? ~ És igen észre is veszem, hogy a hadoum megégette a lány kezét sikerült megégetnek, és ennek örülök is. Főleg, hogy nem konkrétan rá céloztam mivel az a tervem, hogy árnyakat gyártsak nem pedig, hogy sebesülést okozzak ellenfelemnek. Viszont nem is bánom. ~ Hát akkor jobban nézd meg agyalágyult. Ahelyett hogy hagytad volna, hogy szépen elvérezzen most sikeresen kiégetted a sebeit. Hát ehhez én is csak gratulálni tudok. ~ Ez a zanpakuto. Még idegesítőbb még, mint ez a lány.
~ Ne sértegess már te is! Épp elég tőle hallanom. ~ Tényleg most hogy belegondolok, és persze ha jól akkor eddig akárhányszor hozzám szólt folyton csak sértegetett. ~ Mi van? Nem is sértegetlek, mit képzelődsz itt?... Nem rólad beszélek, ne dühöngj… Ja, akkor jó. ~
Na, de térjünk most már vissza a harchoz. Végre elérkezetnek, látom az időt, hogy bevessem shikaim nem rég megszerzett technikáját. A körülmények, vagyis az árnyak megléte és a reiatsu már meg van bár a lélekenergia nem fog sokáig kitartani. Fel is hívom ellenfelem figyelmét a technikámra mire ő csak értetlenül áll mondandómat követően. Nem is lep, meg hisz kezdetben még nem igen lehet kivenni azokat a bizonyos szalagokat. Szalag, csáp mindegy, hogy micsoda én szalagnak nevezem, mert inkább ahhoz tudnám hasonlítani. Na, de ez most nem lényeg. Megsuhintom és a lány felé mutatok ezzel előcsalva a szalagot az árnyékomból. Végig azon vagyok, hogy betaláljon, ám ellenfelem könnyedén elugrik előle. ~ Csak nyugodtan, rendben? Mondom, túl fogod erőltetni magad. ~ Próbál meg zanpum lassításra rávenni ám ez mit sem ér miután meghallom a halálisten csúfolódó szavait.
- És ha igen. Mégis, hogy veszed a bátorságod, hogy leszóld a lélekölőmet?! – förmedek rá a lányra. ~ Oh, Kira ez most nagyon jól esett. ~ Hallatszik fejemben Ookami-chan örömteli szavai. ~ Persze azért még lásd el a baját… De vigyázz ne terheld túl magad már így sem bírod sokáig… Kösz a figyelmeztetést. ~ Vetem, még oda szavaimat miközben megindítom második szalagomat is.
- Heh. Tessék most megkaptad. Nagypofájú kisasszony! – vigyorodom el mikor a második támadásom a combjába mélyed. Amikor térdre esik, már a számban érzem a győzelem ízét. Tekintetében ugyan még ott van a küzdeni akarás, de a teste már nem bírja sokáig, ahogy az enyém se… de már nem is kell sokáig bírnom.
Ám arckifejezésem hamar megváltozik és most már csak a düh látszik meg rajtam. M… Még is kinek képzeli ez magát, hogy ilyeneket mond rólam. Lenéző tekintete pedig csak még jobban feldühít. Már az sem érdekel, hogy fegyverét elteszi. Most majd megkapja ez a kis… Markolok rá erősen kardomra és már támadásra is emelem. ~ Kira fejezd be! Halllod?! Hagyd abba... Vége… Ne szólj közbe! ~ Ordítok, vissza lélekölőm lelkének majd megsuhintom a markolatot és ekkor egyszerre mind a négy szalag megindult a lány felé. Ám mikor azok már majdnem elérnék, a lányt hirtelen megszűnik a technika.
- M… Mi ez? Mi történt? – kérdezem, magamtól ekkor viszont megszédülök és térdre rogyok. – Hát ennyi volt… - szólalok, meg még utoljára mikor meglátom kardom megszűnt shikaiját.


/Na itt a vége. Én is köszönöm a játékot. Remélem elmegy zárópostnak. /