- Na, főnök úr mi a mai meló? – Kérdem a dagadt pacáktól ˝kedvesen,˝ ahogy tőlem kitelik, mikor belépek az épületbe. Ma is ugyan azt az öltözéket viselem, mint, amit szoktam. Semmi kedvem azt a béna egyen szerkót viselni, amit ez a dagi talált ki ráadásul nem is nagyon ölt bele túl sok pénzt.
- Nahát, végre betalált Nakata-san. És beszéljen velem kellő tisztelettel, ne feledje, hogy én vagyok a munkaadója. Ne akarja, hogy elbocsássam! – na, már megint ugyan az a szöveg? Ez mást nem tud csak azzal fenyegetni, hogy kirúg. Amúgy meg ma jobban járna, ha nem cseszegetne, mert már így is kényelmetlenül érzem magam, hogy otthon kellett hagynom Ningyout és a katanáimat. Hülye cseszegetős vén nyanya addig-addig hívogatta a munkahelyem, míg nem tényleg otthon kellett hagynom.
- Ne, cseszegess már megint ezzel! Nem megmondtam, hogy úgy sem fogsz kirúgni. Örülj, hogy a ballonkabátos társam már nincs velem! – Ordítom le a fejét, amire ő teljesen ledermed. Ekkor az ajtón beesik az egyik hímnemű munkatársam szétcincált ruhában és vérző orral. A főnök úr egyből oda is rohan és riadtan kérdezi, hogy mi történt.
- A…ah 11… körzet. – már ez is elég volt mindannyiunk számára, hogy tudjuk mi történt. A fickónak még szerencséje is volt úgy tudtam, hogy aki egyszer bemegy, oda ritkán kerül ki onnan, élve. Kivétel persze én.
- Na, és ki tudtad vinni a csomagot? – kérdem érzelem mentes hangon. Erre a srác a háta mögül előhúzza a táskát.
- Nem jutottam el o… dáig. – nyöszörög, miközben odasétálok és kikapom a kezéből.
- Majd jövök. – szólok vissza és elindulok a 11. körzetbe már megint. Mikor legutóbb ott jártam belém is belém kötöttek, de akkor ott volt mellettem a bábom, akit könnyén használhattam, ám most se ő és se a katanáim. Remélhetőleg nem mer majd senki még megközelíteni, sem mert nem szeretném az erőm használni a lebukás végett. Bár lehet, hogy annak már mindegy? Mióta kiléptem az otthonomból mintha követne valaki. Érzem a tekintetét a tarkómat már szinte.
Gond nélkül eljutok a cimre és bár ott megpróbáltak kikezdeni velem, de egy nagyobb öklössel lerendeztem a dolgot bár az öklöm még fáj ez sem akadály, hogy végre fényt derítsek a követőm személyére. Okos úgy tűnik apa küldte, jól tudja, hogy nem közelíthet meg húsz méternél közelebb. Ez kicsit gond, de az már megkönnyebbülést jelent, hogy csak egy átlagember. Futni kezdek, majd egy közeli sikátorba elbújok egy konténer mögött. Jól sejtettem a férfi követ majd egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, mígnem a hatósugaramba kerül. Moccanni sem engedem és a falhoz csapom egy gondolattal. Előmászok a rejtekhelyem mögül és odasétálok ördögi mosollyal arcomon.
- Most megvagy. Ember kinek dolgozol? Felelj vagy megöllek. – kérdem az arcát végig simogatva ezzel enyhítve riadalmát.
- A… az apja ké… kért meg, hogy keressem meg és kövessem. – hebegi, el majd látszik arcán a halálfélelem.
- Értem. Hát megtalált, de most el kell búcsúznunk. – mondom, majd elfordulok tőle és a sikátor kijárata felé veszem az irányt. A férfi megkönnyebbül, mikor látja, hogy elindulok ám ekkor már csak egy reccsenés hangzik el és ő holtan esik össze. Megtehetném, hogy molekulákra szedem szét ezzel megakadályozva, hogy megtalálják apám csatlósai, de minek. Ez a 11. körzet, mindjárt megjelennek a hajléktalanok és a kóbor kutyák, akik kifosztják és felzabálják.
A nap folyamán még pár csomagot kellett kiszállítanom és estére már szabad is voltam. Alig várom, hogy végre haza érjek és ledőljek, ám ekkor megérzek egy nagyobbacska erőt a lakásom irányából. Na, itt nem lesz ma pihenőm vagy igen? Egy maszkos szörnyet pillantok, meg aki úgy szint észrevesz, és felém rohan. Én csak állok, majd ránézek amint elég közel ér hozzám szó szerint összeroppantom, és a halálba küldöm. Az esti világítás és a szellemi részecskékké széteső lény szép képet alkotnak együtt, szemet gyönyörködtetőt. De most már tényleg fáradt vagyok, le szeretnék dőlni. Megérkezek a tömbházhoz melyben lakom. Már látom a kaput és egy férfit fekete öltözékben. Ismerős öltözék, de most nem rémlik honnan, túlfáradt vagyok. A hímneműről nem is veszek, tudomást csak mikor beérem és megszólal, akkor is csak értetlenkedve nézek felé.
- Hogy értem? Na, hagyjon békén mégis ki maga a halál, hogy ilyen szöveggel állít be? – majd egy gondolatot pazarolva rá kiterjesztem a reiatsu gömböt magam körül, hogy a férfi is benne legyen, majd szépen elrepítem az utca másik oldalára.
- Még, hogy értem jött, jó vicc. – motyogom magamban és nyitom a kaput.

Istenkém hogy engem minden jött ment eszement megtalál. Ráadásul pont ma és pont most nem szeretnék semmi mást csak lefeküdni vagy a kádban áztatni magam és nem elég, hogy az épületben nincs lift és fel kell másznom a huszadikra, de még ez a fickó is megtalál, akik azt képzelik magáról, hogy ő a kaszás vagy mi. Na, mindegy is a srácot egy gondolattal átrepítettem az utca túl oldalára, úgyhogy szerintem számára ez már olyan sokk lehetett, hogy már mérföldekre innen jár. Hát igen egy átlagember biztos furcsállaná, hogy az egyik pillanatról a másikra átrepül az utca másik oldalára ráadásul a hangokból ítélve épp egy konténerben landolt.
Az ajtót nyitni készülök, és már indulnék is befelé mikor a férfi, akit az imént még a hátam mögött halottam most épp az ajtót csukja be előttem és hozzám is szól megint. Mi van? Mit szövegel már megint. Most meg szatírnak képzeli magát. Hát ez, hagyján de most jut eszembe hogy honnan olyan ismerős a ruhája. Már megint egy… shinigami.
Mentegetőzni kezd én pedig dühös tekintettemet rászegezem. Harcolni akar. Legyen, ha ez kell ahhoz, hogy bejussak, az ajtón belülre, állok elébe. Gyorsan lerendezem a srácot. Tényleg mit is csináljak vele… Talán kezét-lábát eltöröm és akkor nem fog többet kellemetlenkedni. Ám amíg én azon elmélkedem, hogy, hogy jussak, be az ajtónálló a kezét a vállamra helyezi. Mi a franc már fogdos is?! Na, mindjárt… ekkor jobb mutató ujjából közvetlen közelről egy fénylő lövedéket a vállamba lő. Ekkor én jobb lábammal gyomron rúgva küldöm neki az ajtónak majd hátrébb lépek hármat. Bal kezemmel a sebet fogom, majd halkan felszisszenek a fájdalom miatt. Megvizsgálom, és azt kell látnom, hogy a varázslat vagy mi, amit használt átment a vállamon ezzel elintézve a jobb karom. A vérző sebet szorítva csak a fájdalom és düh olvasható le arcomról.
- Látom, nem pazarolod az időt. Hát legyen, ha harcolni akarsz… – ám itt nem harcolhatok vele. Még az kéne, hogy mindenki, aki most fent van, azt lássa, hogy a levegőt csapkodva tönkrevágom az egész környéket. -… akkor kövess. – mondom majd a telekinetikus mezőt kiterjesztem fél méterre magamtól, hogy utána felemeljem magam a levegőbe. Útközben megállok a huszadikon, hogy a képességem mezőjét még inkább kitágítom így eléri a lakásomban hagyott két katanámat és az ablakon keresztül ki is reptetem őket. Majd folytatom az utamat az épület teteje felé. Azt hiszem a tető pont jó lesz a küzdelmünkhöz. Míg felérek a katanákat magamra veszem persze jobb kezem híján a képességemmel. Amint mindketten felérünk, nem habozok én se, a jobb vállamnál lévő kardot egy gondolattal kihúzom a hüvelyéből és amint a telekinetikus gömb a maximumra, vagyis 20 méterre kiterjed, amiben a férfi is benne van, felé repítem a kardot. Majd mikor eléri vívásra veszem rá.
- Na és ki vagy te? Azt már azért tudom, hogy halálisten vagy meg perverz fogdosós is, de miért akarsz velem harcolni? – kérdem a férfit miközben a katanával egy szúrást intézek az oldala felé.