Jelszó: eu scir

ENGEDÉLYEK:
- 6. multi indítására: Shihouin Yoruichi // Szayel Aporro Granz
- Rokonsági kapcsolat: Köszönöm, hogy elfogadod „kellemes” társaságát a menő bishinek Nikka x”D~
- Melléklet: Köszönöm Shionak és Nikkának a segítséget Teruo jellemének kialakításánál és a párbeszédpaneleknél~ *^*

ADATLAP:

Név: Teruo Sachiaru
Nem: Férfi
Kaszt: Ex-shinigami
Szül. ideje: május 25.
Kor: 193, külső szemnek felér egy „érett” 22 évessel
-> Emberként: -
-> Lélekként: 193

KINÉZET:

183 cm magas, válnál kicsit hosszabb, tépett szőkés-barna haja van, melyet általában egy kisebb copfba szokott felfogni. 63 kg, melyet elsősorban izmai tesznek ki. Acélkék színű szemei cseppet sem átlagosak Japánban, így nem csak világos szín hajával, hanem íriszeivel is kitűnik az áltagos Nipponok között. Bal fülében egy fekete fülbevaló ékeskedik, és piercingje is van a nyelvén az egyik bulija utáni véletlen balesettnek köszönhetően. Ruhája egy két számmal nagyobb fehér ing, egy fekete mellénnyel megtoldva, nyakában egy piros színű nyakkendő, melyet valójában nem is tudja, hogyan kell hordani, így egy érdekes mód összekötve viseli. Ruhakészlete ezek mellett egy bőrnadrág, melyet feketére festett kígyóbőr cipővel told meg, amely az egyik barátnője (a sokból) vásárolt neki.

JELLEM:

Az igazi „bishounen” külsejéhez, mellyel egytől egyig tisztában van, így sosem hagyja szem előtt és minden pillanatban kihasználja jóképűségét. Ebből adódóan kicsikét egocentrikus, s mindene a nők, illetve a folytonos alkoholizálás és a bulik éltetik. Emiatt igencsak kártékony, miután egy hétre rá hazatalál (több hetes, sőt éves idő valumok is előfordultak már). A Sachiaru vérvonalnak köszönhetően örökölte a nagyszájúságot, no meg azt az elviselhetetlen makacsságot. Unalmában gyakran a másokkal való szórakozás élteti, így ilyenkor szokása meglebegtetni valaki előtt a mézes madzagot, hogy utána jót kacarászhasson az illető képén, ahogy félvállról közli azt, hogy: „csak hazudott”. Persze ilyenkor tetőzik „ártatlansága” és adja a ’nem értem, mi történt’ dolgot, ha számon kérik mindezt rajta. Ha, házimunkával kapcsolatos dolgok, avagy bármiféle munka fogalma megfordul egy ártatlan beszélgetésben is, akkor az esetek 99%-ban már árkon, bokron túl leledzik, vagy átruházza másra a „nemes feladatot”, ennek ellenére mindig felháborodik, hogyha valamit nem kaphat meg, amit szeretne, melyen egész hamar túl szokott lépni, de azokban a minutumokban igazán elviselhetetlen lesz a viselkedése. (Az obszcén szavak nála az alapszókincshez tartozik, így a súlyosabb kifejezéseknél igyekszem csillagozni *>*”).

SZERET - NEM SZERET:

+ pia~ ,
+ party ,
+ lézengeni,
+ csini bigék ,
+ ha körberajongják.

- esküdt ellenségét: a raktár ajtaját,
- ha, valamit nem kap meg, amit nagyon szeretne,
- nehéz tereptárgyakat, amik az arcába repülhetnek,
- házimunka, meg bármi dolgozással kapcsolatos dolog,
- más fickók, akik bishounenebbnek hiszik magukat nála >.>.

FELSZERELÉSEK:

- Egy doboz Camel cigaretta.
- Egy kupa rum, mindig van nála.
- Egy adag mentolos rágógumi a lenyűgöző, vakító fehér mosolyért.
- Leledzik nála egy mobil is, melyet mióta beszerzett az óta nincs neki feltöltve, hiszen: „úgy se hívja fel senki”.
- Itt külön kiemelném, hogy talán Ő az egyetlen, aki képes Zanpakutoja nélkül elhagyni a házat, melyből persze voltak már „problémái”, de nem tanult belőle.

ZANPAKUTO:

Neve: Ikamono kenkou (Hamis Egyensúly)
Fajtája: Erő
Alap kinézete: Egy kétkezes katana, koromfekete sayaval, melyen egy vörös yin – yang mintha leledzik. A benne rejlő fegyver hófehér, csak a vörös kashirin kijövő két fekete szalag üt el színétől. Keresztvasa színe megegyezik a sayán található jellel.
Belső Világa: || KÉP || Egy rendkívül romos helyen lévő apró yin-yang mintával kirakott ajtó vezet világának terébe, ahol egy hatalmas romos csarnokon belül foglalt helyet Zanpakutojának két lelke. Itt található az átverés maga: "az egyensúly jelzés nélküli yin-yang jel", mely a hiányos tetőn leszűrődő napfény világítja meg a fehér részt a pódiumon. {egyensúly jelzés nélküli yin-yang jel: amiért a normális mintában megtalálható a két színben a másiké is, ennél viszont, melyet én alkalmaznék nincs, így voltaképpen elvettem a Yin-yang alapértelmét, ezért használom ezt a "kifejezést" hozzá.}
Zanapkuto lelke(i): || KÉP || A fegyvernek két lelke van, a fehér színű a fehér kardot /sikaiban, avagy alap külalakban magát a katanát személyesíti meg/, a fekete pedig a feketét ábrázolja értelemszerűen /shikaiban, vagy alapnál a saya-t/ >.<
Shikai parancsa: Terae, Ikamono kenkou! /Színlelj, Hamis Egyensúly!/
Shikai kinézete: || KÉP || A zanapkuto nevéből kifolyólag magára az „átverésre” hajlik. A kétkezes katana megszólítását követően a sayával együtt egy – egy wakizashi méretű karddá materializálódnak. A katana fehér pengéjű, fekete markolatú fegyver, míg a saya fekete pengével és tsukaval rendelkezik. Az előbbi vörös mintázattal van megtoldva, mint az egykori jel rajta. Mindkettőn megtalálható az egyensúly nélküli Yin-yang jel, ezzel megmutatva, hogy nekik semmi közük az isteni egyenlőséghez.
Támadások:
- Egy nem is különbféle technika, melyhez parancsszót kellene alkalmaznia. Ez csupán a fegyverek nyers erejét erősíti fel. Bármiféle vágást végez a két pengével, ezzel egyszerű csapásukat felerősítve egy sokkal erőteljesebbet mér az ellenfélre, ahogy a használó reiatsujával turbózza meg azt.
- E technikánál a fekete pengét alkalmazva belevágja a földbe, s onnan egy öt méteres kör rajzolódik ki a talajban. Egy villámszerű energia segítségével, mely a fegyver vörös mintájából cikázik a talajba, úgy vésve bele magát. A földbe mélyesztve a mintát, az energiaszerű láng formájában csap fel e szimbólumon belül, mely után teljes erejű sötétség lesz úrrá. Ezzel elvéve a célszemély „látását” /mint mindenkinél itt is az történik, hogy a hirtelen sötétség miatt nem lát a célpont pár másodpercig, míg szeme meg nem szokja a koromfeketeséget/, s ezt az átmeneti "tehetetlenséget" alkalmazva a fehér pengét a fekete mellé vágva egy hatalmas világos fény formájában csapódik le egy nagy erejű energialöket (nagy mennyiségű reiatsu), ezzel nagyobb károkat okozva a sötét körön belül a célponton, meg magán a környezeten is. Röviden tömören: mindent elpusztít e körön belül, melynél ugyebár a magas lélekenergiájú célszemélyek könnyedén átvészelhetik az esetet apró karcolásokkal. Mivel sok energiát igénylő technika, ezért mindig kell várakozási időt tartania, hogyha még egyszer be kívánja vetni /aka három körönként alkalmazható/.

ELŐTÖRTÉNET:

*Ahogy sikerült végre felmásznom arra a tetves járgányra és kipaterolni az hátsó ülésen terpesztő kölyköt az Én királyi székemből, azon nyomban levetődtem oda, majd a szemben lévő pofás ülőhelyre uralkodói lábamat felpaterolva kortyoltam csicsás rumosüvegemből, hogy vígan dalolászhassak egész hazaúton. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni a focicsapat, hogyha a vezérűk végre visszatér egy – két hétre rá (user megjegyzése: valós idő két év). Persze az alig fél óra után már teljesen elment a gyönyörű hangom, mellyel boldogítottam a velem utazókat, ezért maradtam az uncsi tájbambulásnál…*

Rémismerős helyen voltam, bárhonnan felismerem ezt a pukkadt, koszos tájat… Rukongai 40. kerülete. No, né má’ a saját régi testemben vagyok, azt hiszem túlságosan is felönthettem a garatra, hogyha életem első pálcikái tárulnak elém. Sebaj, végigmegyek ezen a rövid és „unalmas” sztorin, ha már kedves rajongó olvasóim is belecsöppentek a helyzetbe. Láthatják, hogy bishounenük, hogy élt le kerek perec majdnem kétszáz évet, melynél mindvégig meg tudta tartani menő külsejét. Gatyákat felkötni jön az időutazás Teruo módra!

First utazás: Éhség rukongaiban; egy lehetőség…

Őszintén szólva életem első évtizedei nem éppen a legjobbak között voltak, viszont még egy Hollywood-i szuper sztár is megirigyelhetné az élő előadásomat, melyet kaszkadőr nélkül vittem végig! Valójában Muttert nem igen ismertem, amiért felszívódott idilli családi életünkben, bezzeg Fater ez alól kivétel volt. Neki sok mindent köszönhetek tudás terén így visszatekintve, mivel hála a folytonos nyúzásának egyszerű rúdpálcikát is meg tanultam úgy forgatni, mint csípős nyelvemet beszólogatás közben. Persze okítási kísérletei közben folyton valami karddal csapkodó fekete rucis ürgékről hadovált, bár nem vágtam, hogy az istenek és a szamurájok miképp kerülnek összefüggésbe, bár biztos nagy volt a fantáziája az Öregnek legalábbis anno ezt gondoltam… persze évekig űztük a felkelünk és tanulunk dolgot, mikor egyik nap a vénség „hozz kaját” címszóval felszívódott otthonról. Mondhatom remek egy pillanat volt mutter és dolgozó fater nélkül téblábolni a kerületben és kaját szuperálni különböző bódékból, mivel Én már születésem óta igényeltem a zabát az itt élőkkel ellentétben, persze ezt hol értették… nem is éheztek igazából, nem úgy, mint jómagam! De, mint minden királynak nekem is az életem nehéz volt és fárasztó. Legalább a bokszolást gyakorolhattam ilyenkor, hiszen minden hős egyénnel megesik az, hogy lebukik egy – két alkalommal mikor beüt egy kis gikszer, mint az útban lévő tereptárgyak, melyek felrúgásuk mily’ meglepő hangos zajjal jár.
Szinte folyton folyvást ismétlődő ördögi körforgásba kerülve éltem mindennapjaimat, amikor egy nagy fekete uniformis felvonulás nem érkezett az Én birodalmamba. Engedély nélkül meg minden… még jó, hogy nem hagyhattam szó nélkül ezt! Az egyetlen csini-bini fehér kabátos fószer mögött fölényesek kihúzva magamat kezdtem bele uralkodói szövegembe.
- Hé, vénség! Rossz házszámnál kopogtattok, ez az Én birodalmam szóval söprés van innen, de nagyon gyorsan! – idő során beszerzett rongyos katanával és népes játszótársaimat magam köré gyűjtve, könnyű fenyegetés volt a sötét kimonosok ellen. Nem is szólva arról, hogy túlerőbe voltunk, így kicsinyke kisajátított kerületünket simán bevédhettük az illetéktelen behatolóktól. Mint például most is. Füle botját se mozdítva a háttal álló Fehér Kabát, felvont szemöldökkel mértem végig. Hogyha a maskara nem lenne rajta és csak egy ócska kimonot viselne azt mondtam volna rá, hogy Ő az Öregem, de róla már jó pár éve nem hallottam.
- Heh? Fater, csak nem eszedbe jutott, hogy itt hagytál? Vagy csak futó látogatás? – böktem felé lekezelően kérdéseimet, meg se fordult ekkor fejemben, hogy lehet, hogy Ő nem is az Öregem, ahogy Én aztat gondolom, hanem egy vadidegen vagy valaki más. A fickó felém fordulva végre kaptam esélyt szemügyre venni, s megállapítani, hogy a látszólagos külső hasonlóság ellenére nem mindenben stimmel a Faterral, mint szemszínűk sem éppen egyforma. Legalábbis a Vénségnek nem vörös vámpír szemei voltak, mint az ürgének itt előttem.
- Jah… bocs, téves… - vallottam be baklövésemet félvállról, hátat fordítva a fickónak. Kísérteties pár évre rá szembenézni Fater kiköpött hasonmásával, kinek már csak hosszú szemfogai hiányoznak ultra vámpír felállásához. Csak a hátba támadásra nem számítottam. >.>
- Hopp, egy csótány... bocs téves riasztás! – kapom a reakciót imént tett bénázásomra egy jó kupán vágás kíséretében, melytől még a világ is tízszer fordult látómezőm előtt. Majd balomat emeltem az óriási méretű búbhoz, hogy megállapítsam annyira nem lett e súlyos a Fater másolat gyilkos szándékkal megspékelt csapása.
- Taichou! Szerintem Ő lehet az a magas reiatsuval rendelkező személy, akiért jöttünk. – hallottam oldalról az egyik fekete ruckós ürgét. Lett volna hozzá egy pár keresetlen szavam, hogyha nem ragadott volna meg a vámpír gülü szemű fickó grabancomnál és kezdett volna el vonszolni egészen egy óriási épületig, hogy ott szégyenteljesen behajítson és diadalittas személyemet szégyenföldig gyalázza.
- Nesztek itt van’. Kupálják ki a kölyköt, hogy elverhessem! – mellékelte a dolgot a későbbi IQ okos tojásoknak.

Akadémiai évek (részlet): idióta beégések és a két nyálasszájú a fejemben -.-’’...

Akkor vágtak volna kupán, mikor beszóltam az Öregnek – ja, bocs megtörtént -.-’’ -, és elrángatott ide tanulni ilyen halál micsodának. De a frász hitte volna, hogy itt éjjel – nappal padban görnyedve kell hallgatni a fószerek dumáját a rengeteg őrültségről, melyet meg kellene jegyezni. Csak nem nekem! Jobbra vagyok Én hívatva és efféle őrültségek bemagolása nem tartoznak a munkaköri leírásomba.
Azt sem értettem Én, miért akarták a fejemet tépni azon a csiribiri mágia órácskájukon? A halál vakkerolta, hogy miért szál a levegőbe az egész terem, amikor a technika nevét előbb mondom, mint a versikét? Jól van nem tudtam megjegyezni, na és? -.-’’ Megesik… ezért nem kell leszedni bishi arcomat és labdázni vele. Legalább a leányzók jók voltak… Persze akkor hallgattak az IQ diktátorok, amikor a verekedésről, vagy fogpiszkáló forgatásról volt szó. Igaz mellékes hozzájárója volt a dolognak, hogy a sulin kívül is megtettem ugyan ezt. Ez a viselkedésem akkor kezdett tetőzni mikor folyton valami őrültséget álmodtam két isten tudja milyen élőlénnyel kik ezerszer menőbbnek tartották magukat nálam. >.> Míg egy nap „szemtől szembe” nem állhattam velük…

Hatalmas romokkal teli környezet, Én pedig egy leláncolt résnyire nyitott kapu előtt állok, mely alig tudott helyén tartózkodni. Ha, ezzel akarnak elválasztani úti célomtól rossz próbálkozás, a rozsdás ajtó majd kiesik a helyről… és… a vörös szőnyeg hol marad? Bevágtatva a már így is kieső ajtó részben nyitott résén, a nagy sötétségben tapogatózhattam melynek köszönhetően legalább tízszer megfordult a fejembe, hogy sikerült Darth Veder birodalmába belecsöppennem? Az Empire stil buildingnél is nagyobb csarnokba sikerült bevágtatnom, abban is az egyetlen apró mini pontra, ahol egyáltalán volt egy kevéske fény. Mi a… luxus itt a villanyszámla fizetése vagy mi? :/
- Hee?... Most tényleg ez a szőke kisegér lenne a Shinigamink? – hallottam két idegesítően csengő hangot megszólalni a hely két külön felében. Mondhatom nagyon poénos, így nem tudom melyiknek szoljak be elsőre és csupán tehetetlen módon kapkodtam a fejemet a két különböző pont irányába, hátha csak egy pontos tartozódik a két Kötsög és csak ultraviccesnek akarják magukat feltüntetni ezzel.
- Szőke kisegér a… - kezdtem bele mondanivalómba, amolyan a frászt érdekel kik is ezek alapon.
- Az Te vagy, igen… Hagyjad már, túl ostoba ahhoz, hogy felfogja… Miért? Olyan vicces látni, hogy ilyen tehetetlen… Nem érdemli meg még azt sem, hogy beszéljünk hozzá… Miért is Ikamo...?… Mert nem halja a nevünket. – fejemet fogva sandítottam a sötétségbe. Mégis ki ez a két nyálasszájú tejfölös doboz, hogy rajtam mernek szórakozni? >.> Sőt, hogy merészelik?! >.> Csak kerüljenek a kezeim közé...

Persze csak az Én békés álmomat csúfíthatják ilyen szörnyetegek, mikor nézegethettem volna szexi hölgyeményeket a tengerparton vagy valami, neeem... egy lepukkadt óriásgarázsban kellet dekkolnom két vadidegennel, akik még a képüket sem voltak hajlandóak megmutatni. Biztos szégyellték királyi ragyogásom mellett felfedni kilétüket, melyet jól is tettek! >.>
Ennek az ócska „rém”álomnak köszönhetően pedig majdnem elkéstem arról a bizonyos vizsgáról, amit erre a napra tűztek ki csak tudnám mi az istennek, hiszen csak a hetedik évet dekkoltam itt. :/ Valami furcsa Karakura nevű helyre vittek minket szeretettre méltó IQ diktátoraink, hogy bizonyíthassunk milyen menők is vagyunk. Sajnos a fehér fog villóztatása nem volt elfogadható feltétel és a hagyományos, unalmas módon kellett nekifogni ennek a tetves dolognak. Karddal és puszta kézzel, oké... semmi problémám nem volt egy kis csetepatéval, de jobban élveztem a békés életet... iszogatás, nők és társaik~. Persze szuper triónk legyőzhetetlen volt, mondjuk sosem szívleltem a másik srácot ki még azt sem tudta mi fán terem a szaké, bár mit vártam egy varázspálca nélkül rohangáló Harry Pottertől? Eszméletes hármasunk egészen jól bírta, míg szorossá nem vált a helyzet és meg nem kellett ütköznünk egy kicsit sem szimpi ellenféllel csontos fejűek csoportjából. Talán Én lehettem a társaságból az egyetlen, aki nem tudta megszólítani még azt a tetves fogpiszkálót, pedig most éppen szükségem lenne rá... de ki akar könyörögni egy fémdarabnak?
~ Hé, kölyök. Azért nem ártana vigyáznod arra mit mondasz... Mi lenne, hogyha tiszta lappal kezdenénk és hívnál minket?... Csak mondanod kell a nevünket... Ha akarod, segíthetünk!... Ne kelljen megint elismételnünk... ~ anyátokat, hogy itt is üldöztök. A markomban szorongatott katanára vetve egy pillantást egy apró gúnyos mosoly húzódott arcomra. Tudnám miért két ilyen lököttel gazdagított a magasságos ég, viszont most nem tehetek mást... beletúrok hajamba és elejtek egy igazi blendamed mosolyt.
- Teruo, Ikamono kenkou! – tartom keresztbe a katanát és annak sayáját, de hiába kíséreltem megszólítani semmit nem csinált. Számon kérően néztem a fegyverre, ha már ilyen ciki rutinmozdulatot követel, akkor miért nem alkotja azt, amit kell?! >.> ~ Barom... ~ felvont szemöldökkel, vizslattam rájuk afféle „kikérem magamnak” módon, hisz... hisz az Ő hibájuk! Beégettek a színes társaság előtt, ha ez az Öreg fülébe jut, életem végéig hallgathatom! >.>
- Khm... – apró köhécseléssel vontam magamra a csontos pofájú figyelmét. – Terae, Ikamono kenkou! – másodszorra elismételve ezt a fránya szöveget, mely csoda, hogyha megjegyzek majd, de istenem, ha ez nekik így jó (>.>), felvették végre külsejüket, ami... mi ez? Hova lett a méretes katana és mi ez a két evőpálcika? Nézek a két fegyverre, bár a halál küszöbén asszem’ nem ezzel kellene foglalkoznom. A két kardot használva könnyedén lecsapkodhattam a szörnyet, mely nem tudta hol a helye és nem volt képes összeesni vakítóan ragyogó mosolyomtól.
Hát igen a vizsgán nem sikerült valami menő látványosságot összehoznom, de az írásbelin ezerszer rosszabbul teljesítettem. A halál tudta miket akar, csak arra vártam, hogy végre valahára vége legyen és mehessek isten szent hírével.... Legalábbis így gondoltam, csak az Öreg valahogy elintézte, hogy az osztagába kerülhessek, hogy folyamat a sarkamban loholhasson, mint csibék után a tyúkanyó. -.-’’ Csak tudnám miért kerültem ennyire előtérbe nála mikor anno még palacsinta laposra kívánt verni sebaj... legalább nem esik baja az Én gyönyörűséges arcomnak.

Nanabantai tagjaként: üldözési mánia kialakulása...

A lazulásnak élhettem! Semmi munka, csak csajok, pia és szórakozás... az osztag többi tagja retteget tőlem, akárcsak rémhírektől híres Öregtől, de sebaj~ amíg nem mondtam el osztagom nem szaladtak el tőlem a szép leányzók. Ezért is volt az, hogy elsősorban mindegyik osztagot végigjárva szép bigék után nézelődtem. Csak benéztem e mindennapos teendőt egy idő után, amikor Öreg utánam caflatott minden hová és le se tudtam vakarni magamról. Rosszabb volt, mint egy pióca, de komolyan... mondjuk, ha csak Ő lett volna egy idő után rászoktattam volna eme életmódra, melyet jómagam is folytattam, viszont ez lehetetlen mozzanatnak bizonyult, amiért a kis karpereces tökmag is folyton futkosott utána. Sehova nem mehettem be díszsereggel! Senki nem jött el velem a buliból! >_> Egy évig még csak-csak sikerül kibírnom békés életvételem elvételét, mely csodák számba megy nálam, viszont nem foszthattam meg egy aljas visszavágótól! >.>
- Hé, Öreg! – rúgtam be a feldíszített papírajtót, mely az uralkodói szobáját választotta el a külvilágtól. Meg kell hagyni, hogy a szék melyben általában terpeszt inkább érdemli meg az Én szépséges hátsó felem, mintsem az Övét, de ez csupán részletkérdés.
- Hányszor ugassam?! Ne tatázz! – kaptam az első tereptárgyat képembe, ami mozdítható volt, melynek köszönhetően egyiptomi falfestésként végeztem a szemközti falon, nem is tudtam, hogy ilyen művészi érzékekkel rendelkezik az Öreg. Összekaparva magamat lestem irányába mikor hallójáratát piszkálgatva félvállról tette fel a számomra igencsak komoly helyzetben a nem ideillő kérdést, bár jó, hogy felhozta legalább mínuszolhatom kasszáját. – Mi a francot akarsz? Megcsappant a púderpénz?
- Jobb hír Fehér Kabát, bár nem bánok egy kis utózsét... magasabbra megyek a ranglétrán! Ezen túl Én leszek a tízesek karpereces manesza! Elhagyom a fészket, hallod e?! – csaptam tetves asztalára, hagyj hadjak neki emléket kézlenyomatom képében.
- A rekedt kappan vijjogásod? Ja! Remek...na tipli...várjá, várjá! Zombi picsánál? Háh! Beszarás! Figyuka, pöcsös! Csináld ki helyettem is, had viruljon büszküléstől a séróm! – btw... azt hiszed Öreg, mi? Titkos távozásinfóm, hogy meghódítom a csini bige vezetőt! No, sebaj, nem kell tudnia ezen apróságról, majd elég lesz sokkolni vele.
- Azé’ ne raggatasd el magad a világhódítós terveiddel, egyszer nekem is lesz fehér kabcsim és kirugdoslak trónomról! Jobb, ha felkészülsz Öreg! – szóltam vissza az ajtón távozva és mivel térelválasztó híján nem tudtam bevédeni magam csukott verziójával inkább gyors spurizásba kezdve távoztam a helyszínről mielőtt valami erős tereptárgy kombót kaptam volna nyakamba a Vénségtől.

Juubantai hadnagyaként: sikeretlen próbálkozás királyi méltóságomtól T^T...

Nem is vágtam, hogy sikerült megszereznem a csicsás kardíszt az előttem lévő tisztecskétől, biztos gyönyörű profilom hódított a vezetőségnél is és nem voltak hajlandó királyi személyemet megfosztani a szék e pozíciójától. Jól is tették, mentem volna rombolni, hogyha nem lettek volna olyan kedvesek, hogy simán megkaphassam a rangot. Mindenesetre hívott a részleges kötelesség, egy ártatlan szív meghódítása a keptöni irodában, keveset hallottam a hölgyeményről, de ha mendemondák valóban igazak, akkor nekem kell kellemes társasága.
- Heyho~ keptön asszonyság! Új hadnagya megérkezett! ^.^~ - ejtettem el egész Sereteiben hódító fehér fogsorom csillogását felé, hogy láthassam mennyire is hathat ez a leányzóra. Biztos vagyok benne, hogy érkezésemről hallott és tud rólam pár dolgot, esetleg megnyerő külsőmről is szerzett némi infócskát. De hátha bejön nekije iménti szövegem.
- Üdvözlöm hadnagy, remélem eredményes lesz a közös munkánk. – halom ironikus szavait egy papír felett, melytől még a hideg is kirázott. Valami munkamániás lenne a kapitány? O.o
- Khm... Teruo Sachiaru az Ön jövője lennék, nem értem, hogy miképp képes gyönyörűsége dolgozni, mikor rája van írva, hogy semmi örömöt nem lel benne. Jöjjön inkább szórakozni! – mentem közelebb asztalához, hogy átadjam művészi énemet hagyj, hathasson elbűvölő személyem.
- Köszönöm az aggodalmát, de szeretném, ha nem ütné bele az orrát a magánéletembe. Javaslom, inkább mutasson valamit abból, amiért hadnagynak választották, például töltse ki ezeket a papírokat. – bökött valami papírköteg felé, melytől egy lépést megtántorodva szuggeráltam a lapokat, hátha meggyulladnak ördögi tekintetemtől és „késznek” mondhatom a munkát, melyet nyakamba kíván sózni a kedves kapitány asszonyság.
- Ugyan, csak viccel. ^.^ Első a szórakozás, második a munka! Élvezze a fiatalságot! – léptem mellé, megragadva szépséges kacsóját, hogy felhúzhassam trónjából és elvihessem a béke paradicsomába: a szórakozás nyers világába. Hevesen rángatózó szemöldökére alapozva úgy vélem, hogy talán elnyerhette tetszését apró ötletem a buliról, avagy mégsem...?
- Valószínűleg nem voltam elég egyértelmű, de ezek lennének azok az iratok. – nyomatékosítását úgy fűzte hozzá, hogy gyönyörűséges arcom telibe kapta a papírköteget, melyet közelebbről kívánt megmutatni nekem. Vöröslő bishounen profilomat dörzsölgetve, meglepetten néztem irányába. Ez most egy elutasítás lett volna? T.T – Elnézést, megcsúszott a kezem... – húzta el szépséges kezecskéjét az enyémből. Igen elutasított! Engem! A bishounenek királyát?! De hát... T-T
- Elég lett volna egy aprócska „nem” szócska Hölgyem. Nem kellett volna ezért szépséges arcomat büntetnie. De, azért este várhatom a szobámban ugye? - apró, sejtelmes vigyor húzódik arcomra. Biztos szégyenlős és emiatt nem mer lépni, nincs semmi baj, majd cselekszem Én helyette! Semmi sincs még veszve!
- Sajnos nem érek rá személyesen elhozni Öntől a jelentéseket, de ha ennyire elfoglalt, küldesse el őket egy tiszttel :<... – azt hiszem, lassan kapcsol a hölgy. Füléhez hajolva súgtam bele konkrétan mire is gondoltam köntörfalazás nélkül, s várom válaszát. *v* Bár cseppet sem volt kellemes könyökével közelebbről is megismerkedni. Ütés utáni sajgó gyomromhoz kapva, kicsit görnyedve hajolok el tőle és fordulok meg.
- Értem Én a dörgést... majd holnap csengessek, heves kedélyű Drágaság... – motyogtam, de hatalmas nyomott hagyott ez becsületemen. Életem első leányzója kit egyszer sem sikerült meghódítanom! T.T Rosszabb volt, mint az Öreg tárgydobálások terén és pofonjai is, mintha vaskézzel csapott volna le, az is meglepő, hogy egyszer sem kellett mennem emiatt újraplasztikáztatnom bishounen arcomat érő csapások nyoma után hagyott foltokat. Még Öregnek sem feleltem arra a kérdésére, hogy miért is ugrott meg pontosan a piavételem ára. Jobb, hogy nem tudott sikertelenségeimről, mely sorozatszámként gyűltek életemben.

Követve nagybátyánkat, sayonara~ Gotei 13 köteléke...

Igazából a küldetés kapott szép tízesről semmit nem tudott idehaza az ördögi 13-as köteléke. Így saját magam kezdtem utánajárni a dolgoknak, nehogy má’ az Öreg feldobta volna a talpát, vagy rejtélyes módon eltűnjön nekem ugyan úgy, mint a Fater... több kell ahhoz, hogy megszabaduljon társaságomtól és az nem éppen a halál torka lesz, ahova menekülhet előlem. Ezen önérdek célokból vezérelve kutattam fel, s végül sikeresen jöhettem ki, eredményeket találva. De olyan titkokat tudhattam meg a díszes csapatról kik egyik pillanatról a másikra eltűntek, s furcsa pletykák kerekedtek fel róluk, melyet nem éppen szabadott reklámozni odahaza. „Sok” órán át tartó töprengés és mérlegelést követően, melyre Öreg darabos egészségi állapota is sokat dobott. Ahelyett, hogy visszavonultam volna a 13-as parancsolói világába, inkább elléptem a kötelesség elől és a bulinak szentelve hosszú életem további felét a tízes létszámú társasággal tartottam, mint a foci csapat utolsó tagja a tizenegyes. Persze döntésem gyorsaságát még a gyalogkukk is megirigyelte volna oly’ hamar született meg végső választásom. Így jómagam is „Wanted” profilképes személyé válva a túlvilági fél halhatatlanok számára.

Jómagam is néhai raktárlakó...

A néhait eléggé könnyű leírni... ki akar mégis tíz kártékony bolhával egy házon osztozni? Ráadásul olyan helyen, ahol még a szoba is kevés? Mondjuk, megelégszem két fotel nagyobb változatával is a kanapéval, viszont ez már más téma. Miután sikerült megszoknom az új környezetet ahol élünk azon nyomban rászoktam az egy – két nap utáni hazajövetelre, mert mint kiderült ez a város tele van sok jó leányzóval és remek alkohol készlete is van a helynek. Így persze, hogy kihasználtam a helyet... Egészen mindaddig, míg egyszer az egyik bige fel nem ajánlott egy nagyszerű „utazást”, amitől fogalmam sincs, hogy kötöttem ki Japán túl felében...

*Apró lökést éreztem, vagyis többet, mint egyet, mire hajlandó voltam édes álmomból felsandítani a személyre ki merészelt kirángatni múltam visszaemlékezéséből.
- Jó van’ vágics mit akarsz haver, nessze itt a bórra való! – vágtam kezébe az üres rumos üveget, majd letántorogva a Kóbor Grimbuszról dülöngéltem el már a rémismerős városka végébe, hogy a foci csapatott végre valahára két hét (két év) után teljessé tehessem. A menő szálló elé érve, elhúzott szájjal kezdtem szuggerálni az esküdt ellenségem kopott, rozsdás külsejét.
- Még mindig nem vörös Öreg, ezt még számon kérem tőled! Méghozzá ezerig! – ráztam meg fejem, hogy berúgva a még mindig nem vörös szín ellenségem, mely így nem hiteles királyi szőnyeg nekem. E mozzanatom követően dvözölhessem a társaságot a hatalmas hírrel: „ Megjöttem! ”.*