Jelszó: ieoh aai

Név: Hideyoshi Nanami
Nem: Nő
Kaszt: shinigami
Születési ideje: valahogy április környékén
Kor:
-emberként: 19
-lélekként: 116

Kinézet: 167 cm magas, vékony szőkés barna hajú lány, rikító zöld szemekkel. Egyenruhája a térde fölé ér egy picivel, nem kivágott, hosszú ujjú. Igencsak nőies az alakja. Nem szereti a nadrágot, mindig szoknyát hord, és a hajának egy kis részét lazán összefogja, dísznek pedig egy rózsaszín csatot rak bele.

Előtörténet:
Már nem emlékszem tisztán, csak azt tudom hogy tizenkilenc éves voltam, és egy férfi ölt meg. Megláttam egy kislányt, akinek egy lánc lógott a mellkasáról, meg akartam menteni egy őrülttől, aki késsel rohangált. A lánynak semmi baja nem lett, de én nagy fájdalmat éreztem a hátam közepén. Sötétségbe merültem, mikor pedig felébredtem, láttam a testem, ami falfehéren mozdulatlanul feküdt. Valami nehezet éreztem a mellkasomon, akkor pedig észrevettem egy láncot. Pont olyat mint amilyet az a lány viselt, akit megmentettem...valószínűleg mivel eltűnt. Nem értettem a dolgot, de elindultam hazafele, a testem otthagyva, reménykedve hogy csak álmodom. Otthon már mindenki kétségbe volt esve, hogy merre lehetek, hiszen csak rizsért indultam el. Apámhoz, anyához hiába szóltam, még a testvérem sem vett észre. Csak amikor a bátyám Yuuro a keresésemre indult, a testemre borulva pedig sírni kezdett, akkor értettem meg a dolgot teljesen. Legnagyobb valószínűséggel... meghaltam. Nem lehetett igaz! Hiszen megígértem a bátyámnak, hogy én leszek a legjobb orvos a földön, és meggyógyítom a szívbetegségét. Annyit küzdöttem érte, most pedig minden hiába. Soha nem leszek már orvos, és Yuuro megmentője. Ezzel a tudattal elindultam könnyes szemmel egy partra, ahol egy fekete köpenyes férfi, valami shinigami lelkek világáról, és az ő feladatáról beszélt. Fejbe nyomott egy kard markolatával, és szokásomhoz híven sötétséget láttam.

Mikor felébredtem egy idős bácsika szobájában voltam, aki nyugtatólag akart rám hatni, és azt mondta, hogy itt már bajom nem lehet, a lelkek világában vagyok. Mit ne mondjak, nem nyugodtam meg túlzottan. Még a vén ember azt is elárulta, hogy a 44-es körzetben vagyunk, ami nem a legrosszabb, de nem a legjobb hely. Miután teljesen összeszedtem magam, elindultam, hogy keressek valami normális embereket, kevesebb körzettel, több értelemmel. Mentem végig az utakon, de csak nagyobb számokat, és egyre több nyomort, rossz létet láttam. Megálltam egy helyen, ahol sok gyerek volt, még több sérüléssel. Úgy döntöttem, hogy itt maradok, és ameddig lehet ellátom őket. Körülbelül hatvan éve végezhettem ezt a munkát, mikor valami nagyon érdekes történt. Igazából fel sem fogtam a dolgot, csak amikor már csikart a hasam. Éhes és szomjas voltam. Nem tudtam mire vélni, hogy hatvan éven keresztül ilyen nem történt velem. Bár hiába nem voltam soha éhes és szomjas, az ízeket érzetem, és ettem, ittam egyaránt. De most, hogy egy hónapja "koplaltam", mivel a sebesültek száma miatt nem volt időm semmire, éreztem megint az ürességet a gyomromban. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy féljek magamtól. Elindultam, hogy szerezzek valamit enni.Ebben az időszakban a cseresznyét találtam a legjobb ötletnek. Miután teljesen belaktam, visszatértem a házamba, ahol egyszerre csak kopogtattak, én pedig mint mindig ajtót is nyitottam. Egy kislány jött be, és kért tőlem szállást, mert neki nem volt hol élnie. Emlékek rohamoztak meg. Ő volt az, akit én meg akartam menteni... aki halott volt már akkor, mikor én láttam. Egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani, hiszen ha már az életét nem mentettem meg valamikor, akkor legalább az itteni létét hagy könnyítsem. Mindenben segített nekem amiben csak hagytam, és tudott. Persze néhanapján adtam neki egy kis pénzt, hogy vehessen magának valamit. Teljesen úgy éreztem mintha a lányom lenne. Mindenre kitanítottam amit csak tudtam, az összes tudásom át adtam neki. Az egyik nap, mikor elküldtem az erdőbe, meglepő módon, nem csak növényeket hanem egy hajcsatot is hozott, amit a hajamba rakott, és azt mondta mellé.
- Köszönöm azt, amit értem tettél. Ezt abból a pénzből vettem, amit nekem adtál, miközben én csak teher lehettem a számodra.
- Én köszönöm. Nem voltál nekem soha teher, örültem annak, hogy megismertelek.
Szorosan átöleltem Hanakot, és boldog voltam, hogy itt is egy családra leltem. Éjszakánként mindig kint voltam ha nem tudtam aludni, és néztem a sötét eget, ha pedig vihar volt, azt is boldogan figyeltem. Ilyenkor gondolkodni tudtam azon, hogy mi lett volna ha nem halok meg, és hogy most hol lehet a bátyám.

Már több mint száz éve voltam a lelkek világában, amikor Hanako el akart menni abból a körzetből amiben laktunk. Nem akart tovább a terhemre lenni, és jobb életet akart keresni az itteninél, ahol nem csak nyomort hanem boldogságot is lát. Nem akartam visszatartani, de nagyon nehéz volt a búcsúzás. Egy jó darabon én is elkísértem, és ekkor történt meg, hogy összefutottunk két shinigamival, akik éppen valami " toborzásról" beszéltek, és hozzánk is oda jöttek.
- Kisasszony, magának magasabb a lélekenergiája a megszokottnál. Nem akar részt venni a a Shinigami akadémián? Egy sokkal jobb helyre kerülne mint ez!
- De hát, én itt éltem eddig, és segítettem mindenkit. Hogy hagyhatnám itt ezt a helyet? -tétován csak ezt tudtam válaszolni, mikor Hanako felém fordult.
- Nanami! Szerintem menj el. Azok az emberek rendben lesznek. Hiszen nem csak én vagyok ott a tanítványod. -szólt Hanako, én pedig helyeslően bólintottam.
Hanakotol elbúcsúztam, és megígértem neki hogy még látjuk egymást. Az akadémiára bekerültem, de nem nagyon tűntem ki semmiben, viszont nem is voltam a leggyengébb. Ami egyedül nem tetszett, az az értelmetlen harc. Minek harcoltunk egymással a nagy semmiért? A mágia ás az írás volt a kedvencem. A tanárok hála istennek sose panaszkodtak rám, és é sem rájuk. A harcot is idővel megszerettem, kifejezetten tetszett a dolog.

Egyik éjszaka, érdekes dolgot álmodtam. Mintha egy hang súgott volna a fülembe.
- Halld meg a hangom! Láss meg!
Egy sötét erdő közepében voltam, ahol kék tövises rózsák, és fekete kálák nyíltak. Ekkor egy hosszú kék és fekete hajú, sápadt, királykék ruhájú nő bújt ki a fák mögül.
- Kage no... a nevem!
- Kage?
- Jól nyisd ki a füled, mert már csak egyszer mondom el a nevem! Már két éve szólítalak, de te nem halottál meg! Az én nevem Kage no toge.
- Kage no toge!
- Én a te lelkedből született lélekölő kard vagyok! Okosan használj!
Az álom gyorsan eltűnt, és én felriadtam. Mellettem egy kard feküdt, teljesen fekete színben, fekete és kék hüvellyel. Igaz, mondták hogy lesz valami lélekölőkardunk, de nem gondoltam volna, hogy az enyém pont az "árnyéktövis" nevet viseli majd, és az éj fekete színét. Bár nem volt vele semmi bajom, hiszen szerettem az éjszakát, és a fekete szín megnyugtatott. Reggel felkelve már láttam, hogy kék körök is vannak a kard markolatán, amit a sötétbe nem lehetett kivenni belőle. Annyira boldog voltam! Már csak a vizsga következett hogy teljes értékű shinigami legyek. Egy igazi hollowot kellett megölnünk hárman. Irtóra paráztam, hiszen még nem nagyon tudtam hogyan használjam a lélekölőkardom, de megöltük a lidércet. Hiába! Amennyire nem szerettem a harcot, most annyira élvezem! Végre teljes jogú halálisten lehettem! Már csak arra kell várnom, hogy melyik osztagba mehetek. Mivel nekem minegy volt hova jutok be, így mindenfele leadtam a jelentkezést.

Jellem: Az évek alatt kedvességéből veszítve, nagyszájú makacs nő lett belőle. Persze akivel kell tisztelettudóan viselkedik, de megmondja mindenkinek amit gondol. Imád harcolni a szörnyű kezdés ellenére.Gyorsan fogad be információkat, amiket ha fel is kell neki dolgozni papírmunkán akkor sem rest. Nem törekvő típus, de ha alkalom nyílik rá szeret kitűnni a tömegből.

Zanpakuto:
Neve: Kage no toge (árnyéktövis)
fajtája: mágikus
kinézet:
- kardként:
fekete pengéjű katana, három félhold alakú bevágással. Markolata szintén fekete, amit sötétkék szín is díszít. Hüvelye megint csak az árnyék színét vette fel, az éj sínű körbefont szalagokkal.
-"emberként":
magas vékony teljesen fehér bőrű lány. Haja fekete, kék csíkokkal díszítve. Szinte szöges ellentéte a hordozójának.

Shikai megszólítás: Tasaku no (burjánz)
Shikai alakja: a markolata ugyanolyan marad, viszont a penge egy árnyék szerű szalaggá válik, ami igencsak hosszú lehet.

Támadások:
- aoi supaiku (kék tüske)
A kék tüske lényege, hogy az árnyék szerű szalag az ellenfelét végigtekerve 5 centiméteres tüskéket növeszt, az áldozatba szúrva.

-shaburi kage (szívó árnyék)
Az ellenfélen végigtekeredik a szalag, és az ellenfél lélekenergiájának mindössze csak egy harmadát képes elszívni, ezzel az ellenfelet legyengíti.


SZERET/NEM SZERET:

szeret:
- olvasás, írás
- harc, mágia
- sötét színek
- éjszaka, sötétség

nem szeret:
-szaké
-abnormális emberek
- fehér szín
- unatkozás
- meleg