Szerencsémre a hadnagyság nem csak a szar munkákat foglalja magában; mivel a kapitány valami rejtélyes oknál fogva nem ér rá, én pedig valamiért biztos vagyok, hogy megint a nőjével van, így rám hárul a feladat, hogy az észlelt hollow inváziót feloszlassam. A buzi lidércek miatt tuti lemaradok egy csomó dologról, bár még így is jobb, mint rohadni a székben, mert már úgyis kezdtem kifogyni a kifogásokból, amiért nincsenek kész a jelentések. Sukét amúgy se láttam már egy ideje, így persze rajtam csattan az ostor, csak mert nincs más, akit kínozni lehetne ezekkel a feladatokkal. Mondjuk továbbra is szarok rájuk jó nagy ívben, az éghető anyagok elpusztítására mindig van egy-két ötletem.
Egy kisebb csapatot vezetve érek Karakurába, ahol azonnal a jelentésben észlelt hollowk felé indulunk. A GPS-ként is működő, „céges” mobilnak köszönhetően nem is tart sokáig, míg a frissen nyitott gargantához shunpozunk. A városrészt elég sok kisebb lidérc szállta meg, lévén taktikai érzékem pedig egyenlő a nullával, inkább kiutasítom a tiszteket a hollowk legyilkolásához. Nincs ebben semmi kegyetlenség… Csak jót teszünk számukra azzal, hogy megtisztítjuk lelküket a hollowként elkövetett bűneiktől. Hogy utána mi történik velük, az már nem az én dolgom. Vagy Rukongaiban születnek újjá emlékeiktől mentesen, vagy pedig a Pokolban végzik, mert már emberként is ugyanolyan romlottak voltak, mint hollowként. Nekem csupán annyi a dolgom, hogy a parancsokat teljesítsem, s nincs okom kételkedni abban, hogy ezen… férgek megtisztításával nem cselekszek valami újabb jót. Nincs ebben semmi gonoszság, csak természetes, hogy elérem ezáltal azt, amit akarok.
A hollowkat nem esik nehezemre ritkítani; primitívek, akik azt hiszik, ha hátulról meglepnek, majd nehézséget okoznak nekem. Ráadásul a csapatmunka sem az erősségük, amiről tanúsítást ad, ahogyan többen valódi ellenségük helyett inkább egymást támadják. Kibaszott porállatkák… Nem hogy végre megölnék egymást, hogy végre mehessek haza. Kár, hogy ez még nem elég arra, hogy a feladatom befejezzem, mert még meg kell találni azt az okot is, amiért ezek a nyomorékok idetolták a csontos pofázmányukat. A hollowk csak akkor szoktak csordákba tömörülni, ha valamit terveznek, azonban azt nem fogom hagyni, hogy sikerüljön nekik. Mondjuk előbb rá kell jönnöm arra is, mi vonzotta őket ide, ami annyira nem is egyszerű, mint aminek tűnik.
Az utamba kerülő hollowk sokaságát egy-egy csapással küldöm át a másvilágba, különösebb képzettséget sem igényel, ráadásul a magammal hozott négy tiszt is végzi a dolgát. Lélekenergia érzékelésem pocsék, jobban mondva inkább csak elzártam, mert képtelen vagyok hozzászokni, hogy valami láthatatlan érzékszerved van, ami folyamatosan jelez minden szarra. Az egyik tiszt viszont jelzi, hogy a közelből valami érdekes jelenséget észlel, jobban mondva egy nagyon erős hollow reiatsuját, valamint egy másik magas reiatsut, amit nem tudna mihez hasonlítani.
Ha valóban egy erősebb lidércre kell számítanom, akkor kénytelen vagyok egyedül intézni; kiadom a parancsot, hogy csak az errefele kószáló hollowkkal foglalkozzanak, én pedig intézem a másikat. Zsebemből előkerül kedvenc cigarettám. Márkahű vagyok, és hiába próbálok ki új ízeket, valamiért mindig ennél ragadok ki végül. Halkan dudorászva egyik kedvenc számom gyújtok rá egy szálra, s fordulok be az egyik sarkon, ahonnan az a két reiatsu árad, hogy aztán megdicsérjem saját magam, amiért az osztagunk tisztjeinek más feladatot osztottam ki. Arrancar. Személyesen még nem volt alkalmam találkozni eggyel sem, csupán ismerem létezésüket. S most, hogy végre alkalmam van rá, nem hagyom tovább élni a kis geci hulladékot…
- Ehh… Ne már, hogy egy picsát kellett kifognom. – köpök a földre egyet, majd cigarettámba egy jó mélyet szívok, csak hogy utána kifújhassam az ízes füstöt. Kardomat ezután újra előveszem, hiszen ki tudja, az arrancar mikor fog úgy dönteni, hogy rám fog támadni. Pedig jó bőr meg minden, azonban a lidércekre nem vonatkozik a nőt nem ütünk meg szabály.
Kispirics mögött valahol meg is pillantok egy gimnazista kölyköt, amivel még semmi gáz nem lenne, de a kölyök visszanéz. Bizonyára felőle áradhat a másik lélekenergia. Most már azért bánom, hogy nem hoztam magammal valakit, aki szemmel tarthatná, így viszont csak egy sötét „Tűnés innen!”-t tudok odabökni a kölyöknek. Nem lenne jó, ha miattam sérülne meg a kissrác.
- Nem szívesen bántok nőt, így ha megadod magad, igyekszem fájdalommentesen csinálni, hogy neked is jó legyen. – dobom félre az elszívott szálat, majd felveszek egy támadó felállást. Így ha bármi gyanúsat észlelek, a pillanat tört része alatt képes lehetek megelőzni cselekedetét. Engem nem fog megtéveszteni a csini babarózsaszín búrájával. Ugyanolyan szörnyeteg, mint a többi.

Szép lett volna abba a hitbe ringatni magam, hogy a kis rózsaszín egyszerűen hagyja, hogy megtisztítsam a lelkét. Ha életében sem bűnözött, akkor egész jó élete lehetne Rukongaiban. Nőt elvből nem bántok, az edzéseken is koedukálom a csoportokat, de egy hollow attól még mindig csak hollow marad. Az Akadémián pedig nem hülyeségből nevelték belénk, hogy lidérc és lidérc között ne tegyünk különbséget. Aki pedig hagyja magát megtéveszteni egy formás lökhárító miatt, az simán balfasz. Már csak kötelességtudatból is ki kell nyírnom, ebbe pedig nem létező érzelmek nem fognak belekavarni. Ha már az irodai munkát rendszeresen elbohóckodom, legalább ezt végezzem tisztességesen. Akinek nem tetszik a munkásságom, arra jó nagy ívben szartam eddig is, de azért mégis él bennem egyfajta bizonyítási vágy, csak hogy a képébe vághassam másoknak, hogy mennyivel jobb vagyok náluk. Nekem erősödnöm kell, ha testvérem szeretném visszatéríteni a helyes útra. Jóllehet, miattam került oda, ahova, viszont már maga a gondolat, hogy a saját ikertestvérem Aizen talpát nyaldossa heti huszonnégy órán keresztül, nem csak egyszerűen dühítő, de a gyomrom is felkavarja. Pedig igazán nem az a típus, aki széttárná a lábát egy gyenge Elvis utánzatnak. Biztos tud valamit a csóka, és hát bejött neki az élet, valljuk be, de hogy ilyen mélyre süllyedjen valaki a hatalom miatt…
A nyomorék féreg biztosan teljesen zakkant… Mocskos véréből egy cseppet rám kenve vigyorog vissza, ám én csak sötét pillantással jutalmazom. Nem vagyok sznob, félre ne essék, de ez felért egy arcon köpéssel. Felnőtt ember vagyok, én nem érek rá fogócskát játszani. Patetikus kislány… Azonban hiába szánalmas, pont, mint a nyomorék csőcselék, ahonnan származik, attól még gyorsabb nálam. Tekintetemmel alig bírom követni az irányt, amerre lendült, lélekenergia érzékelésemre pedig nem szeretek hagyatkozni. Ajkaim mégis egy groteszk mosolyra húzódnak, hisz ugyan attól még, hogy shunpoval nem érem utol, még megvannak a magam piszkos kis trükkjei, amikkel helyettesíthetem ezt az apró kis hiányosságot. Már csak a sértő becenév rám aggatása miatt is meg kell torolnom, amiért egyáltalán létezik ez a kis cafka… Nem mintha amúgy cseppet is érdekelne, hogy a mai társadalom milyen negatívan viseltet irántunk. Dohányzok, bassza meg, és kurvára nem érdekel. Igenis, élvezem, ahogy aszott szilvává zsugorodik a tüdőm. Probléma? Na?
Nem szeretem kardomat ilyen hamar shikai állapotba váltani, azonban kénytelen vagyok, ha nem szeretném, hogy a nyomorékok hercegnője meglógjon előlem. Lépteim kényelmes tempójú shunpora váltom, melyeket erős túlzással lehetne maximális sebességnek nevezni. Felesleges energiapazarlást nem kívánok elkövetni, s bőven elég az, ha az árnyak megteszik mindezt helyettem is.
- Omoidase, Ameshisuto! – emlékeztetem zanpakutomat, milyen is a valódi harci készültség. A Pecsét miatt így is csak erőm egy-ötödét tudom használni, hisz valami nagyokos odafent kitalálta, hogy ezzel védjük meg Karakurát a nagy pusztításoktól. Aztán ha invázió van, pusztuljanak az emberek. Gratulálok nekik.
Kardom markolatán megjelennek az ametiszt díszítések, a környező árnyékok pedig egyből reagálnak megjelenésünkre. Egy kicsit megremeg mind ezzel is jelezve a rezonanciát köztünk. A szép, napos délutánhoz elegendő árnyék is párosul, melyeknek egy néma paranccsal adom ki útjukat. A terep számomra tökéletesen megfelel, az oszlopok, fák és épületek elegendő mennyiségű, ha úgy tetszik, alapanyagot biztosítanak számomra. Ebből a jóval előttem, ám még látótávolságon belül lévő arrancar pina csak annyit foghat fel, már ha felfogja azzal az agynak nem nevezhető csökevénnyel, hogy az előtte lévő területen néha-néha eltűnik egy-egy árnyék. Egy halandót a lámpafénnyel kivilágított éjszaka biztosan megrémítene, ha hirtelen eltűnne az árnyéka. Kérdés, vajon a kiscsajban mennyi mersz van. Vagy hogy egyáltalán leesik-e neki, hogy eltűnt az aszfaltról a formáját viselő képmása.
- Ugyan, hova a nagy sietség? A Pokol Karjai elől úgy sem menekülhetsz, féreg. – intek szabad karommal felé, minek hatására a közeli épületek árnyékai éppen előtte olvadnak össze egy eleven, forró falat alkotva. Egy egyszerű árnyéktól azért térnek el, mert én tapinthatóvá, átlatolhatatlanná vagyok képes változtatni tőle. A melegen izzó falakkal megakadályozhatom, hogy tovább meneküljön, s egy többé-kevésbé zárt teret sikerül létrehoznom. Mivel úgy vélem, hogy most mér megfelelő alkalmam van egy támadásra, így megiramodok felé, hogy egy jobbról balra irányuló, keresztes vágással nyomatékosítsam, hogy én egy kicsit meg akarom ölni a kiscsajt. A támadás előnye, hogy a helyhiány miatt már nem igazán tud arrébb sonidozni, s ahhoz, hogy túlélje a csapást, kénytelen lesz kardját használni. Bár csak egy nő… kétlem, bármire is használná azt maszturbáláson kívül.

*Nyaa de jó ötlet volt ide jönni és elvállalni azt a bigyuszt amit rám bíztak. Annyira bele jöttem a játékba, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy miért is jöttem igazából ide. De nem is gond, hiszen most egy igazán izgalmas kalandban vehetem ki a részem. Alig vártam már ezt. Las Nochesben mindenki olyan hamar kifárad, ha a fogócskáról van szó. (T.T) A Mikulás volt eddig a legjobb társam erre, de múltkor olyan, de olyan volt. Egy világ tört össze bennem ezzel kapcsolatosan, úgy hogy ha a legközelebb meglátom, az első dolgom az lesz, hogy megmondjam neki egy plüssállattal kiengesztelhet. A plüssállatok képe lebeg most is előttem, ahogy sonidozok a "semmiben". A levegő úgy suhog mellettem mintha muszáj volna neki. Kedvencem, ez olyan feledhetetlen érzés. Előnyöm volt mindig is, hogy könnyű vagyok, ezért könnyebben mozgok. Legalább is egy ideje biztos. Nem emlékszem már miért, de valami olyasmi rémlik, hogy kipakoltam a zsebeimet vagy valami hasonló lehet a dologban. Azóta olyan könnyen mozgok, hogy uccu neki. Huh, teljesen felpörögtem most.*
~ Vajon a gyárkémény úr merre lehet?~
*Hátra pillantok, hiszen nem igazán látom. Csak messze látok egy füstölgő bácsit aki nem valami szép tekintettel pillant utánam. Mindig ezeket a gonosz tekinteteket kapom, ha játszani akarok. Most is feldereng az a bizonyos kép amikor sötét minden és jönnek a húú de über brutál piros szemecskék akik rám pislognak. Aztán kinyíl egy ajtó és meg villan valami. Hasonló dolog történt velem a menosok erdejében is azt hiszem. Tehát tovább sonidozok inkább, csak találok akkor valaki mást aki hajlandó velem játszani. Egyébként is versenyzek egy hollowwal valamiért, de a célt valahogy sikerült elfelejtenem. Ennek ellenére felfedezni vélek egy igazán különös jelenséget. Az árnyékok mintha eltűnnének. Értetlenül pillantok előre, valami nem kóser van ott. De maga a látvány tetszik ezért szépen el is csodálkozok rajta nem tudtam, hogy a sötét dolgok ennyire képesek irányt váltani. Ezt oda haza is ki kéne próbálni.*
- Aztaaa vajon otthon van olyan aki képes lenne a sötétséget elvinni a Menos erdőbőőő?
*Hatalmas vigyorra nyúlnak ajkaim. Ez egy príma és fullos ötletnek számít tőlem. Elvinni a sötétséget az erdőből és fényt hozni a menosok számára. Csak örülnének neki és akkor majd ők is tudnak fogócskázni. Nem kell majd világító szemeket növeszteniük, hanem egész egyszerűen látni fognak. Akkor talán majd hajlandóak lesznek velem játszadozni remélhetőleg. Annyi, de annyi ötletem van most így hirtelen, hogy majd ki csattanok. Csattanok..haladok és egyszer csak bumm. (O_O) Valami fekete izéra sikeresen felkenődtem. Visítani sem tudok, mert a fejem is szépen felkenődött arra a pacára. Csak annyit veszek észre, hogy hirtelen mintha lekapcsolták volna a villanyt.*
~ Jééé...most sötét lett? ...huhu ha ezt elmondom mindenkinek otthon, hogy Karakurába teljes sötétség van és hogy jöjjenek partyzni bizonyára mindenki boldog lesz...vááá haza kell mennem elmondani...~
*Legalább is ez a kezdeti ötletem támadt egészen addig még hirtelen sikerült kilencven fokban ledőlnöm a fekete falról s ezáltal az a keresztvágás tulajdonképpen a falat érte. Egy kis agyrázkódásban van részem. Hármat látok mindenből ahogyan kinyitom a szememet és ez annyira megrémít, hogy hangosan elvisítom magam és össze vissza rugdosok.*
- Nyáááá nem akarom...csak egy tökéletes espada létezik és az Slarin...hozzák vissza a képet!
*Patakokban kezdenek el a könnyeim folyni. Talán ez kellett ahhoz, hogy a látásom végre vissza térjen és feltudjak kelni a földről. Ahogy összeszedve magamat érzékelem, hogy a világ lassan a helyén van felkelek a helyről. Én így szeretem karakurát, de azért sajnálom, hogy végül is egy falnak sikerült neki ütköznöm. Égető érzést érzek az arcomon.*
- Pokol? Mi az a pokol?
*Közelebb lépek a egy oldalra billentett fejjel. Huh, ennek a pasasnak vannak nagyon érdekes de érdekes megszólalásai. Ő is bizonyára olyan okos lehet mint Vex. Ő neki is mindig olyan ismeretterjesztő megszólalásai vannak amire muszáj oda figyelnem különben lemaradok. Ez pedig nem jó, rontja a játékot ha állandóan arra kell figyelni mit mond a másik.*
- Te vagy a fogó!
*Még egyszer közelebb lépek majd egy sonido segítségével himbilimbin rugom hátha akkor meg jön a játék kedve. Kap egy hatalmas mosolyt is mellé, hogy legyen egy kis motivációja arra, hogy kövessen. Jaj, nem értem miért nem akar velem játszani az Úr, pedig én olyan jól érzem magamat még akkor is, ha nem tud utol érni. Most direkt lassan hladok abba az irányba ami még szabad a számomra. De elég hamar úgy döntök inkább megállok és megfordulok.*
- Tényleg kémény úr...maga mivel füstöl? *Nézek rá butácskán.*

*Nem is gondoltam volna, hogy a gyárkémény úr ilyen szórakoztató tud lenni. Olyan kis édibédi ahogyan az a parázspálcát szívja a szájában és kifújja a füstöt. Egyszer majd én is kiakarom próbálni, biztosan nagyon jó lehet. Talán, ha megkérem még ad is nekem egyet. Jaj, csak Slarin néni meg ne tudja...múltkor se tetszett neki, hogy az asztalon táncoltam, pedig olyan szórakoztató volt és legalább ingyen kaphatott sárga bubis vizet. (sör) El kellett volna hoznom Csontost is, ő is biztosan szeretett volna egyet szórakozni. Karakurájzer sosem engedi, hogy elvigyem bárhová is, de én akkor is próbálkozni fogok, *.* múltkor legalább valahogy leléptünk. Babanééni... s még annyi mindenki kavarog most a fejemben, hogy kicsit elfelejtek reagálni arra, ami körülöttem történik. Oldalra billentett fejjel nézem végig a gyárkémény fájdalmát, nem értek semmit belőle...*
-Héé te ott...a barátomnak wc-re kell mennie...tudsz egyet mutatni?
*Az egyik emberhez sonidozok és szépen nézek rá, hátha segít. De az tudomást sem vesz rólam, sőt megy tovább. Tátott szájjal nézem végig ezt a jelenetet. Még is miért nem lát engem az- az ember? A kezeimet kezdem el nézni. Biztos valami baj lehet az égen lévő lámpával. Talán rossz szögből érhet és így elrejt engem a közfigyelem elől.* ~ de szuuuper...nem látnak az emberek..~ *Elmosolyodom, ilyen klassz dologra rá jönni olyan, de olyan jó érzés. Rég jöttem már rá magamtól ilyen kircsi dolgokra. Azonban ennek a megállapításnak a fénye lassacskán fakulni kezd bennem, egészen addig még teljesen ki nem fakul. Most kivel fogok fogócskázni? T.T Nincs itt senki, egyedül maradtam, mehetek haza unatkozni..ez már nem is olyan mulatságos mint amilyennek indult. Pár méterre tőlem oldalt egy erőteljesebb hang csapja meg a fülemet, melyre össze zizzenek. Egyik szemhéjamat össze szorítom és lapultan fordulok a hangirányába. Gyááárkéémény úr... El is felejtettem, hogy itt van. Rögvest öröm ujjongásba kezdek. Hiszen akkor még is van nekem még játszó társam e vidéken. *.* Csillagokat hánynak szemeim és teszek előre pár lépést örömömben. Közben tapsikolok és lábaimat is emelgetem.*
- Akkor leszel a fogó? jaj olyan jó lesz...közben bevehetnénk azt az embert is...meg várjáál..
*Megakaszt szavaimban az parázsrúd amit elő vesz. Olyan szép, én is kipróbálnám, de félek Slarin néninek nem tetszene. T.T Találnom kéne nekem is ilyen elfoglaltságot, főleg mióta elhagytam a plüssállatomat. Egy vízi buborék száll el előttem közvetlenül. Össze- vissza mindenféle szín burjángzik benne, egyenesen megbabonázva szemeimet.* ~ Hűűű, aztaaa.. ~ *Nagy csodálkozás lesz rajtam úrrá s egyik ujjammal hozzáérek, hogy hátha megbírom fogni. Tévednem kell, de ennek örülök is de annyira, hogy nagyon tetszik amit látok. Kipukkan és az arcomra kerül az anyagának jó része. Kicsit meglepődök, majd a kisgyerekre nézek aki csinálta. Egyik ujjamat a számhoz veszem.*
- Gyárkémény úr...te tudod hogyan csinálja?
*Azért reménykedem benne, hogy tudja mert nekem nagyon tetszik és biztos vagyok benne, hogy a többieknek is tetszene. Tán még ha találok olyan ügyimügyi arrcsit még fel is spékeli valami ultiméét ugráló rózsaszín nyuszkákkal. Vissza pillantok a fogóra, de már nem látok egyebet, mint hatalmas sötétséget és hogy semmit sem látok ebben. Megint lekapcsolták a villanyt. Nem hiszem el.. valaki nagyon szeret a kapcsolóval játszadozni, de engem nem vont ebbe bele ez így nem fer. Még egy kuka is kezd felém repülni, amitől annyira megijedek, hogy a rózsaszín ködömet megidézem. Persze, hogy nem tompítja le ezért vállon talál, de legalább a világ leges legszebb környezetében érezhetem magam. Végre látok.. *.* ahogy azt is látom, hogy a gyárkémény úr is vendégem lett ebben a csodálatos világban. Elmosolyodom és a vágása elől kitérve mögé sonidozok. Kissé ügyetlenül de a kaszám hegyével nagyon aprón hátsón bököm.*
- Te vagy a fogó! *Különös csillogással szemeimben suttogom neki vidáman.*

- Hupszii, bocsiii T_T de miért nem szabad hozzá érni?
*"Egyedül a sötétben." Kaotikus múltamra kezd emlékeztetni ez a briliáns játék ezzel az úrral. Ártatlannak tűnő mosolyomban azonban, amikor a feketeség "karmai" ellepnek, felcsillan némi komorság. Utálom, ha lekapcsolják a "villanyt". Egyrészt nagyon nem etikus ám, hogy egy fogócska közben elveszik a látásod, másrészről meg hátráltat. Pedig én most komolyan csak játszani akartam. T_T Aizen-samanak úgy is csak a végeredmény számít, tehát vagy így, vagy úgy úgy is elkapom azt az emberpalántát. *_* Előtte belefér egy kis móka ezzel az aribari halál bácsival. Csak, hogy ez a fene nagy játék kezd egyre komolyabbá válni, amit nem szeretek. Egyszerűen irtózom attól, hogy valakit ténylegesen komolyan kell, hogy vegyek. Ilyenkor mindig eszembe juthatnak olyan dolgok, amelyek elszomorítanak, és ezt nem szeretem. Miért kellene nekem komolyan harcolnom, amikor játszva is megtehetek egy bizonyos versengést? Kár, hogy ebbe a másik fél nem megy bele, pedig én igazán szeretném. T_T S ettől igen, megijedtem, de komolyan. Folyton bekapcsol ez a bigyusz, amikor megijedek, nem tehetek róla. Ennek is az lett a következménye, hogy egy szép fém doboz vállon talált. *_* Talán nem is véletlenül reppen az irányomba? Gyár..kémény..hmm. Biztos az egyik csövét repítette felém, valahogy kihagy most a memóriám ezzel a dologgal kapcsolatosan. Egy biztos, a leledző ködben meghallok egy bizonyos kérdést Slarin- chan irányába. Ez a fajta kérdés, egy fajta boldogsággal fog el. Mindig is szerettem, és szeretni is fogom az espadam felé való érdeklődést. *>* Ez a téma olyan, amibe azért annyira nem nézhetnek hülyének, ugye, hogy ugye? *.* Ám ez a shinigami, olyan aspektusban áramoltatja felém a kérdését, amely egyáltalán nem tetszetős nekem. Valahogy hiába próbálom bután felfogni ezt a rendkívülien fontos eseményt, még is ennek a kérdésnek megvan a maga hátulütője, melyre egyáltalán nem tudom, hogyan is kéne válaszolnom. Néhány pillanatig igen komolyan el kell gondolkodnom azon, hogy hogyan is kéne értelmeznem ezt. Majd ennek lejártakor csupán egy rövid mondattal térek ki az egyértelmű válaszadás alól.* - Ha legyőzöl fogócskában, beszélhetünk róla. Tudod, nem illik ám másról beszélgetni, amikor a fogó mindjárt elkap. Tompítod a játék élvezhetőségét. T_T *Felelem neki kicsit morcosan, mert teljesen jogos a felháborodásom. Slarin-chan az Slarin-chan. Egyrészt nem beszélhetek róla azt hiszem, más részt nem tudom, hogy mit szabadna róla elmondanom. Mondhatni annyira nem ismerem a saját espadamat, mint kellene. Szégyenletes tudom, de engem sosem érdekelt, hogy épp milyen; mert felnézek rá attól függetlenül is, hogy hogyan néz ki, vagy mit szeret. Egyébként is egy ilyen kapcsolathoz kellenek okok? Felkarolt, én meg imádom őt. *_* Ne hogy már egy ilyen gyárkémény úrnak kelljen beszámolnom róla. No de megrázom a fejemet, hogy visszatereljem magam a mi kis játékunkra és igyekszem itt- ott megpöccinteni, hogy zavarjam érzékelésében. Néha még fel is kuncogok azon, hogy még is mennyire aranyos, amikor csak így áll ott és bámul a világ legszebb környezetébe. De mivel azért érdekel engem, hogy még is mik ezek a villanyt lekapcsoló bigyók, így próbálok az itt- ott még jobban bepislákoló fekete árny bigyókhoz hozzányúlni. Nem tudom, hogy pontosabban miért is olyan hideg, vagy valami, de olyan cuki, hogy még az én látásomat is bekavarja.* - Hűű..a rózsaszín keveredik a feketével..de szép! *>* *Állapítom meg hangosan észrevételemet. Olyan kis..nem is tudom milyen, de nagyon jól néz ki. Kár, hogy ezt nem látja egyik fracción társam se. Pedig valamelyiküknek biztosan tetszene ez a színkavalkád. Mindenesetre én csak bámulom és bámulom, még éppen csak nem az úr felé akarok sonidozni az alapján, ahol pillanatokkal ezelőtt volt. Nehéz volna megállapítanom, amikor a köd hiába kering még mindig, még is zavar a sötétség. Nem szeretem a sötétet, olyan nyomasztó. T_T Így hát elindulnék felé, de ekkor valami ügyes varázslás célt talál. Izmaim megmerevednek, és azt veszem észre, hogy mint egy szobor majdnem megkövülök.* - Élő szobor lettem!!! *>* *Kiabálom kicsit hangosabban, örvendezve a legújabb fizikai állapotomon. Most komolyan, ilyet még talán nem is tapasztaltam. Pedig olyan le nem írható érzést ad, amikor az izmaid merevek és nem tudsz mozogni. Ám a köd is rendesen leapad a lelki békémre, s hamarosan felüt bennem egy érzés, amelyre elmosolyodom.* - Miért nem akarsz fogócskázni? *Behunyt szemmel mosolygok az illetőre, és oldalra billentem a fejemet. No, azért nem így képzeltem el egy halál bácsival való játszikálást, de ez is több mint a semmi. Ki kell használni biza minden alkalmat, mert ki tudja legközelebb mikor találkozok, egy ilyen shinigamival.* - Hogy kell ebből kiszabadulni? Így nem lehet futkározni!