Itt tölti a Kapitány azt a kevéske időt, amit nem az irodában tölt el a papírhalmok fölött.
Megtalálható benne minden, ami a kényelemhez kell (dívány, meg párnák, meg könyvespolc <- ez miért kényelmes, stb), bár rumli van, szóval ha valaki jön, az készüljön fel.


Jaa és persze az elmaradhatatlan állvány Aokinak, csak hogy ne oktasson ki mindig, hogy kényelmetlen neki az asztalon >.<

Miután megigazítottam az utolsó aktát is, ráborítottam egy köpenyszerűséget. Így már az egész úgy nézett ki, mintha valami új ülőalkalmatosság lenne. Pedig dehogy. Csupán a felgyülemlett papírmunkát dugtam el. Reitsumat mostanában már nem pazaroltam ilyesmikre... Mert ha tenném, an ép talán felfedezné a hadnagy módosodott reiatsuját, és akkor sayonara Soul Society - már ha élve kijutnék. Ezután átnyargaltam a szobámba, hogy élvezzem az így beszereztt - újabb - szabadnapot. Miyavi azonnal megtámadta a lábam: ráfeküdt és nem akart lemászni.
- Jaj hagyjál már, nincs most rád időm. - mondtam bosszúsan. A cuccaim egy része már nagyobb dobozokban hevertek - még mindig nem tudtam mikor költözünk össze az én kedves kis vőlegényemmel, de ha eljön az idő, kész leszek. Előkapartam a tűzhelyről az edényem, és kiszedtem belőle a csípős kajám java részét. Beletettem egy csinos kis fekete ételesdobozba, felkaptam két pálcikát, és becéloztam a 10. osztag kapitányának szobáját. Feltehetőleg még ott van, mert hát rajtam kívül nincs olyan őrült, aki Vasárnap reggel kiesik az ágyból és nem mászik vissza... Kikerültem a tisteket, és mogorva pillantásokat vetettem rájuk. Elég másnaposnak tűnt egy - kettő feje. Már rég nem élnének, ha az osztagomban lennének. Sosem tűrtem az ilyesmit... Dühös fújással fékeztem le Nabe-kun ajtaja elő1tt, és a mellettem elmenő, olyan húszévesforma lány majd a falra tapadt talán vérszomjasnak hangzó hangomtól. Megköszörültem a torkom, és igyekeztem eltüntetni feszült reiatsum nyomait. Majd kopogtam, és mikor az ajtó kitárult, nagy boldogsággal vetődtem Nabe-kun nyakába, persze vigyázva a kis fekete dobozra:
- Naaa~beee~ee - kuuu~uun! - kedvenc bátyám talán meglepett fejjel jutalmazta magánakcióm, és mikor lelkes és gerincropogtató ölelésemből kieresztettem, vidoran nyomtam a kezébe a gőzölgő kaját: - Hoztam neked csípős kaját! Nemrég főztem. tudom hogy nem szokták ezt reggelire enni, úgyhogy hőálló izében hoztam el, és így meleg lesz még ebédre is! - hadartam el, és mosolyogtam egy sort.

Az éjszaka nem nagyon tudtam aludni valamiért. Magam sem értettem az okát, mert eddig ilyen nem nagyon volt, mindig 100%-os erőbedobással tudtam aludni éjjelente eddig, ám ma valahogy nem ment. Korán reggel felkeltem már, és kómásan igyekeztem rendbe szedni magam, ami nem ment olyan könnyen. Majdnem sikerült pofára esnem a takarómban a fürdő fele, utána meg leforráztam a fejem a forró vízzel, mert figyelmetlen voltam és csak forró vizet engedtem a tusolóban. Ez a nap is jól indult, majdnem kinyiffantottam magam kétszer, és még csak negyed órája keltem fel. Mi lesz később? Bele se mertem gondolni.
A zuhanyzási procedúra után vörös fejjel másztam ki megtörölközni, aztán vissza battyogta ma szobámba, hogy felöltözzek. Nem sok ilyen lökött ember volt SSben, aki vasárnap korán reggel felkelt és majdnem kinyiffantotta magát. Öltözés után kimásztam a konyhába, hogy egyek valamit, de bosszús fejjel nyugtáztam, hogy nincs kaja. Elfelejtettem venni tegnap, de jó. Ez a mai nap csupa balszerencse eddig. Mindegy, ha már felkeltem, jó lett volna valamit csinálni is aznap. Mitsut nem lett volna szerencsés vasárnap kora reggel felkelteni, mert igaz, hogy a párom, de nem hinném, hogy túlélném azt, ha felkelteném ilyenkor. Pedig más ötletem nem volt, hacsak nem akartam Aokival unatkozni egész nap, persze Ő munkára sarkallt volna, de azt lesheti, hogy én vasárnap bármit is dolgozom. Esetleg meglátogathatnám Mayát, már nagyon régen láttam Őt is, de szerintem még Ő is aludt ilyenkor. Elmélkedve mentem vissza a fürdőbe, hogy helyrerakjam a szétfeküdt hajamat, de elkeseredett harcom a hajtincseimmel megint vereséggel ért, így inkább felhagytam a próbálkozással. Magamban duzzogva mentem vissza a szobámba, hogy magamhoz vegyek valami pénzt és elmenjek reggelit venni, mert éhesen nem maradhattam. Épp a pénztálcámat kerestem, mikor kopogtak az ajtón.
- Ki lehet az ilyenkor? - kérdeztem magamtól, majd kinyitottam az ajtót.
Első pillanatban azt hittem, hogy bomba robbant az ajtóm előtt, aztán kiderül, hogy mégsem. Maya-chan volt az nagy meglepetésemre, aki úgy kezdte a találkozást, hogy jól megnyomorgatott. Gerincem egy roppanással fejezte, hogy megadta magát hugicám nyomorgatásának. Már vártam, hogy mikor esek össze holtan, aztán nem történt semmi, viszont Maya-chan jól kiroppantotta a hátam, ami jól is jött, mert elfeküdtem éjjel.
- Sziaaaa! - köszöntöttem én is hasonlóképp Őt. Mikor megláttam, hogy hozott finom csípős kaját, amilyet a múltkor is ettem nála, nyomban megörültem, hisz elég éhes voltam már.
- Nahát, köszönöm szépen, úgysem reggeliztem, mert elfogyott a kajám. Kerülj beljebb! - invitáltam vendégemet beljebb.
- Mi van veled? Hallotam 1-2 pletykát erről-arról Maya. Mesélj! - mondtam a lánynak, miután leültettem a szobámban és és hoztam 2 csésze teát is.

Beljebbléptem, teát kaptam. Lecsüccsentm a földre, és iszogatni kezdtem a finom, enyhén mentaillatú nedűt. Háborgó gyomrom kicsit lenyugodott: hiába vagyok fent már órák óta, és hiába főztem kaját is -reggelizni nem reggeliztem. Ezért kicsit megnyugtatott a tea, bár bizonyos apróbb gyomorkordulások kiszabadultak a külvilágba - ezért rögtön el is pirultam. - Gááááá~z vagyok... - hajtottam le a fejem, majd elővadásztam a zsebbemből egy csokit és begyűrtem a felét - a másik felét Nabe-kunra tukmáltam. Ezután - még mindig nagyon éhesen, de korgásmentesen kezdtem el szemlélni a világ azon kis részét, mely Nabe-kun szobáját képezte. Pirosas falak, rajta jelek... Körübelül ezerwattos szemragyogással állapodott meg a tekintetem Nabe-kunon. Aztán arcizmaim megfékezhetetlenül kezdtek el ficánkolni, amint meglestem kedvenc bátyám hajzatát. - Kóóóóóó~cos!- böktem háton játékosan, és elvigyorodtam. - Tudok adni kölcsön hajzselét, ha szükségeltetik.- vigyorogtam tovább, majd felálltam, és Nabe-kun kezébe nyomtam a csészét, és a háta mögé álltam: elkezdtem elszánt harcot vívni megmakacsult hajával. Végülis sikerült alávetnem akaratomnak a haját, és egészen kúlos kinézete lett. - Kész is! - ültem le megint, és ekkor láttam meg. Hívogatóbb volt, mint száz hulát táncoló, fűszoknyás, alulöltözött félisteni Adonisz. - Könyv! Polc! Könyveespolc! - mutogattam, és odaszaladtam vizsgálgatni - persze csak miután engedélyt kértem. - Úhúh! Kaphatok néhányat kölcsön? - aztán eszembe jutott valami....- Miféle egy-két dolgot hallottál te, kedves Nabe-kun? - kérdeztem, miközben úgy véletlen az orra alá dugtam a gyűrűs kezemet mosolyogva.

A reggeli nehézkes kelés után, miután majdnem kinyiffantottam magam kétszer, csak sikerült végre rendbe szednem magam úgy ahogy, csak a hajam maradt össze vissza, de azt hiába próbáltam megcsinálni, nem akart ,engedni ma. Eddig nem volt gond vele, jellemző, hogy mindig ilyenkor üt be valami gikszer, mikor mennék el bevásárolni, mert nem volt kaja sem. Reggelizni akartam, de nem jött össze, mert teán és csokin kívül más nem volt otthon. Beletörődve sóhajtottam, hogy szarul indul a nap, és mehetek a városba bevásárolni valami ehetőt. Magamhoz vettem némi pénzt, és indultam volna, mikor kopogtattak az ajtón. Kissé meglepve nyitottam ajtót, hogy ki lehet az ilyen korán reggel, aztán meglepetésem még jobban fokozta, mikor megláttam, hogy ki is állt az ajtóban, pontosabban ki támadott le. Maya-chan volt az, a szeretett fogadott hugicám. Csontropogtató ölelésben részesítettük egymást, aztán betessékeltem, hogy ne kint ácsorogjunk. Azonnal sikerült kiváltania belőlem a legnagyobb boldogságot, mikor megmutatta, hogy hozott csípős kaját ebédre. Átvettem a kaját, és beviharoztam a konyhába gyorsan abban a hiszemben, hogy reggel ide vagy oda, én meg fogom enni a kaját mindjárt. Gyorsan csináltam két csésze teát, és mentem is visszafele a szobába, ahol Maya várt rám. Mintha valamiféle korgó hangok jöttek volna Maya gyomra felől, ami arra engedett következtetni, hogy szegényem nem reggelizett, csak eljött. Előhalászott egy csokit, és elfelezte.
- Dehogy vagy gáz. - lapogattam meg. Míg én a csokit majszoltam, Maya a szobámat nézegette. Hát nem volt valami nagy durranás, meg elég nagy kupi volt, mivel nem tudtam, hogy vendég jön, ezért nem is pakoltam össze, szóval most minden össze vissza volt mindenfelé. Mikor visszanéztem Mayára, azt láttam, hogy épp a nevetéssel küszködik. Bamba fejjel néztem, hogy mi lehet annyira vicces. Meg is tudtam nemsokára, hogy min nevetett. A hajam még mindig égnek állt. Jobban bele gondolva, csak dél SS röhögött volna rajtam, ha ilyen fejjel kimentem volna a városba, márpedig kimentem volna. >.<
- Jaa, hát igen..mit csinálsz? Hé..ne..nee! >.< - próbáltam ellenkezni, de Maya már eldöntötte, hogy megcsinálja a hajam, és betámadott. Ellenkezésnek helye nem volt, ezért morcos képpel tűrtem, hogy csinálja a fejem. Mikor végzett gyorsan megnéztem magam a tükörben, hogy milyen lett, aztán meglepve láttam, hogy nem is lett annyira rossz, sőt egész kúl lett. Míg én a hajamat mustrálgattam Maya észrevette a könyvespolcomat. Nem hinném, hogy érdekelték volna a könyveim Mayát, többnyire földrajzzal kapcsolatos könyvek voltak ott, meg a természettel kapcsolatos tudományos kötetek.
- Persze, ha érdekelnek, bár nem hinném... - mondtam mosolyogva, mikor megkérdezte, hogy kaphat e kölcsön.
Hát igen, hallottam ezt-azt, de csak pletykafoszlányokat, hogy leánykérés volt nemrég Maya-chan szobájában. Nem tudtam, hogy igaz-e, ezért akartam meglátogatni Mayát, hogy megtudakoljam, de rögtön ki is derült, mikor az orrom alá dugta a kezét, amin egy szépen megmunkált gyűrű ékeskedett.
- Nahááát, szóval mégis igaz. Gratuláloooook! - nyomorgattam halálra hugocskámat.
- Mikor lesz az esküvő? Összeköltöztök? Mehetünk Mitsuval az esküvőre? - kérdeztem csillogó szemekkel. - Várj csak... - mondtam neki, majd kirohantam a konyhába, hogy pár perc múlva két tányér csípős kajával és egy igazán finom vörös borral térjek vissza.
- Kajával csak a tieddel tudok szolgálni, mert elfogyott mindenem, viszont a bor finom, és édesség is van itthon! - mondtam mosolyogva, miközben előhalásztam egy tál teasüteményt és leültem Maya mellé.

~*~ Értelmetlen zaklatás -> Milyen, ha Maya látogat? ~*~

Alaposan sikerült fuldoklásos tüneteket produkálnom, de nagy bátran néztem szembe az izomgépezeteket megszégyenítő erővel szorongató Nabe-kunnal. Hatalmasat pislogtam, majd mély levegőket véve szabadultam ki az öleléséből. No, nem kell azt hinni, hogy én csak tűrtem - olyan alaposan megnyomorgattam, hogy szegény talán bele is pirult. Persze a cél nem a fojtogatás volt, de talán mindketten közel jártunk hozzá. ennek is az oka csak a felhőtlen öröm volt. Mosolyogva huppantam le Nabe-kun elé a padlóra, és érdeklődve vettem illatmintát a főztömből. Eddig jónak tűnik...
- Alap hogy jönni fogtok! Sőt, ha megkérhetlek, szeretném ha te cipelnél majd az oltárhoz - már ha eljutok odáig élve. - kezdtem el nagyon nagy zavaromban turkálni az ételt, és kissé bele is pirultam. Nem volt megszokott tőlem az ilyesmi, az tény, de hát... a legjobb esteben az ember lánya csak egyszer megy férjhez! Ráadásul ennek is meg akarná adni a módját... Tehát semmi meglepő nincs abban, hogy Nabe-kunt is ottan akarom látni. Aztán még mindig pirulva bekaptam egy falat kaját, hogy leplezzem a zavarom, de ezzel csak azt értem el, hogy a szemem könnybe lábadt. Pedig tényleg nem voltam sírhatnék... egyszerűen tényleg jól emlékeztem, és valóban megdöntöttem a csípős fűszeres dobozomat, amikor elmerengtem a gyűrűn. Kellett nekem ilyen marhának lenni...
- Összeköltözni? Hát,... Nos,... Igen, tervezzük. Ami azt illeti, már alakul is a dolog... - pirultam bele a dologba még alaposabban. Inkább lehajtottam a fejem, és elkezdtem magam tömni kajával, majd olyan hirtelen kaptam fel a fejem, hogy félrenyeltem, és köhögési rohamot kaptam. Miután ezen sikeresen túljutottam, neki is szegeztem kedvenc bátyámnak a kérdést:
- És te? Mikor kéred meg Mitsu kezét? Tuti hogy meg fogod kérni! - tágult golflabdányira csillogó szemem, és úgy szorítottam magamban, mint még soha. Tényleg eszméletlen szép párnak tartottam őket, úgymond, SS álompárjának... Kicsit visszábbvetem a hőkömből, és lefékeztem a jelenben. még zavartabban, mint az előbb, de elkezdtem befejezni a kajálásomat, és közben kinyögtem pár mondatot:
- Nagyon sajnálom, hogy zargatlak... Nem akartalak ilyen izékkel zaklatni...- kezdtem el egyre halkuló hangon, majd át is mentem csendes dípelésbe. Ezerszáz százalékig biztos voltam benne, hogy Nabe-kun nagyon megharagudott rám, és volt egy olyan érzésem, hogy páros lábbal fog innen kirúgni. Kis pöszmöt vagyok a palanhuzaton... A pöszmöt pattogjon a huzat gombjának? Úgy le leszek verve, mint a taxióra...

A kora reggeli kelés után egyből sikerül felébrednem, mikor az ajtóban kedves fogadott húgocskám jelent meg látogatóba, és egyből le is támadott. Nem számítottam rá, hisz nem hittem volna, hogy rajtam kívül van még olyan shinigami az osztag területén, aki hétvégén ilyen korán kelt. Persze ez sem miattam volt, csak most valahogy nem ment az alvás. Van ilyen néha...
Betessékeltem Mayát a szobámba, és egyből el is kezdtük beszélgetni. Hozott nekem csípős kaját, amit imádtam, hisz a múltkor is ezt ettünk, mikor meglátogattam. Nagyon finom volt akkor is, és biztos voltam benne, hogy most sem volt másképp. A beszélgetés közben beállt kis szünetet Maya kihasználta és nem felejtett el emlékeztetni arra, hogy úgy néz ki a fejem, mint amin atombomba robbant. Persze ezután megpróbálta helyre hozni a katasztrófa sújtott területet, és ez sikerült is neki. Kissé morcosan tűrtem, ahogy ügyködött a fejemen, aztán utána egyből jobb hangulatom lett, mert tökéletesre sikerült az elfeküdt fejem. Ezután folytattuk a beszélgetést, és kiderült, hogy az általam hallott pletykák nem is voltak annyira kamu hírek, ugyanis tényleg megkérték Maya kezét. Nagyon megörültem ennek, hisz ha valaki, akkor Maya megérdemelt egy rendes társat az életében. Meg is nyomorgattam rendesen, és faggatni kezdtem az esküvőről, meg erről-arról. Többet között arról is, hogy mehetünk e Misuval vendégeknek az esküvőre, hisz mindketten szerettük az esküvőket. MAya elújságolta, hogy nem hogy vendégek leszünk, hanem azt szeretné, ha én vezetném az oltárhoz.
- Úúú, megtisztelsz vele! Még jó hogy elvezetlek az oltárig! *.* -ujjongtam egy sort és megpusziltam húgocskámat. Maya mintha kicsit zavarban lett volna. Valamilyen szinten megértem, hisz ez nagy esemény mindenki számára, és senki sem szeretné, ha balul sülne el. Mintha kicsit könnybe is lábadt volna a szeme, de az lehet, hogy a kajától volt, amiről én teljesen megfeledkeztem, pedig már farkaséhes voltam. Gyorsan könnyítettem is a tálam tartalmán, és jókedvűen állapítottam meg, hogy ínycsiklandozó kaját főzött megint Maya.
- Ez nagyon finom! Finomabb mint a múltkor, mikor én voltam ott nálad, pedig akkor is nagyon finom volt!- mondtam mosolyogva a lánynak.
Tovább folytattuk a beszélgetést. Szóba jött az összeköltözés is, ami igazából elég aktuális volt, hisz esküvő lesz, de mégiscsak rákérdeztem, hisz kíváncsi voltam. Maya pirulva válaszolt rá, aztán gyorsan elkezdte lapátolni a kaját, amitől egyk is köhögőgörcs támadt rá. Kisegítettem egy-két gyengéd hátba paskolással, aztán folytattuk a témát. Most hugi volt soron a kérdésekkel, ami kicsit engem is zavarba hozott, mert én is lánykérésre készültem.
- Hát, meg fogom kérni. Csak..kicsit tartok tőle. El is hívtam holnap estére, csak elfelejtettem, hogy nem tudok főzni. Esetleg nem tudnál segíteni egy kicsit, hogy mit kéne csinálnom, na meg annak az elkészítésében? - néztem a lányra miközben a tarkómat vakargattam idegesen. Mégiscsak ciki volt a helyzet kicsit...
Mintha kicsit meglepte volna a lányt a reakcióm, mert egyből mentegetőzni kezdett.
- Mit sajnálsz? Kit zavarsz? Hagyd már ezeket a marhaságokat! Azon kevés emberek közé tartozol akik sosem zavarnak engem. Én is megkérdeztem tőled különben is. Inkább..ahelyett hogy ilyen hülyeségekkel foglalkoznál, nem segítenél főzni valami holnapra? Elvileg a konyhában van minden, ami kellhet, csak kajám nem volt reggelire. De az meg nem kell egy vacsorához, szóval még csak boltba sem kell menni.- mondtam neki mosolyogva majd elkaptam és megszorongattam.

Végre eljött ez a nap is! Bár csak egy napot kellett rá várni, pontosabban egy éjszakát. Na jó..pár órát, mert az alvás sem ment, és korán is keltem, mert sok dolgom volt. A vekker korán reggel hajnali 5kor keltett, amire beállítottam, és egyből úgy pattantak fel a szemeim, mintha csak 2 perce aludtam volna el. Korán kellett kelnem, hogy minden tökéletes legyen. Nem lehetett ma semmiben sem hiba. Nagy nap volt a mai, legalábbis nekem, ezért jött mellé egy jó adag idegesség is, de nem számított. Kipattantam az ágyból, majd gyors zuhanyzás, (ami hozzám képest tényleg gyors volt ezúttal), fogmosás, felöltözés után kiálltam a szoba közepére és körülnéztem. Szétszórt ruhák itt, összegyűrt nadrágok ott, papírok, csomagdarabok mindenfelé, vagyis tökéletes káosz volt a szobában. Sóhajtozva néztem körül, hogy bizony lesz mit pakolni, aztán összecsaptam a kezeimet, és nekiláttam elhordani a dolgokat, illetve mindent a helyére rakni. Fél órás vért izzadó munka után, mikorra már 2x elvágódtam a saját cuccaimban, és belerúgtam az ágyba véletlenül, megkönnyebbülve, de csillogó szemekkel néztem körül a szobán. Tiszta még nem volt, de legalább a rendetlenség eltűnt már. Ezután kimásztam a konyhába, és 1 perces csörömpölés, és 1-2 felmordulás után egy felmosóronggyal, egy vödörrel, egy törlőronggyal, meg egy porolóval tértem vissza. Egy újabb keserves óra következett, mikor is megküzdöttem az ádáz szobámmal, mint dávid góliáttal, és természetesen nyertem is, bár a végére megizzadtam alaposan. Újfent kimásztam a szoba közepére a felmosórongyommal karöltve, és rátámaszkodva megszemléltem kemény munkám gyümölcsét.
- Csodás! *.* - örvendtem egyet magamnak. Komolyan..csak gyakorolni kéne a takarítást és menne rendesen...azt hittétek mi? Majd kiosztom valamelyik tisztemnek legközelebb. (xD). Azért még utoljára benéztem az ágy alá is, hátha van ott valami, aminek nem kéne ott lennie, de szerencsére már mindent kipucoltam a szobából, aminek nem ott volt a rendeltetési helye. Elpakoltam a takarításhoz való cuccokat, aztán kimásztam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és gyorsan megnéztem, hogy minden ott van e, ahol lennie kell. Ott volt minden, ahova nem rég tettem, gondosan becsomagolva A finom bor, és pezsgő is már a hűtőben volt, és csak arra várt, hogy este kibontsuk, és romantikus közegben elfogyasszuk őket. A kaját megmelegítem mielőtt Mitsu ideér majd, mert nem akartam, hogy megromoljon. Gyakorlatilag még friss volt néhány órája lett kész. Maya-chan segített nekem kaját csinálni mára, és végül Ozoni levest és húsos-zöldséges rizst készített (én kb semmit sem csináltam xD) . Már akkor nyálcsorgatva néztem az étket, mikor kész volt. Ha nem kellett volna erre a különleges eseményre, akkor ott helyben benyomtam volna az egészet, de visszafogtam magam, és Mayát nyomorgattam meg rendesen a kaja helyett. Észre sem vettem, meg már dél volt, mikorra végeztem 1-2 másik dolgommal még. Milyen gyorsan múlik az idő, mikor az ember valamit komolyan vesz és rendesen fel akar rá készülni...
Fogtam magam, majd kiléptem a szobámból. Gondosan bezártam az atót majd egy villámtánccal megindultam a város fele, hogy beszerezzek estéri még néhány dolgot, amik nem voltam olyan fontosak, ám nagyot dobhattak a hangulaton. Nem sokkal később meg is érkeztem. Gyorsan elmásztam egy nem egészen "legális" boltba, ahol aztán beszereztem egy cd-s magnót. CD nem kellett hozzá, az már volt otthon. Aztán egy másik boltban még 1-2 ilyen illatos izégyertyát is vettem, biztos ami biztos alapon, majd táskákkal megpakolva indultam visszafelé. Jókedvűen, vigyorogva sétáltam az osztagom területén. Minden tisztnek aki elment mellettem jókedvűen köszöntem és vigyorogtam rá. Nyilván azt hitték, hogy a kapitányuk súlyos agykárosodást szenvedett, ezért csak szolidan visszaköszöntek. Már kezdett esteledni, mikor visszaértem a szobába, ahol minden épp olyan ragyogóan tiszta volt mint ahogy hagytam. Nem volt már sok időm, hisz Mitsu nemsokára megérkezik. Gyorsan kipakoltam a dolgokat, majd az éjjel szekrényemhez mentem. Kinyitottam az ajtaját, majd elővettem a kis tartót, és kinyitottam. A gyűrű is a helyén volt. Nagyot sóhajtottam, hisz nemsokára használva is lesz, reményeim szerint. Ideje volt felöltözni, így odamentem a szekrényemhez, és egyre növekvő idegességgel kezdtem átöltözni. Pár perc múlva már méregettem magam az estére szánt ruhámban. Reméltem hogy, nem túl szörnyű, de úgy gondoltam, hogy ez illik az estéhez legjobban. Ezután kisiettem a konyhába, és jöttem vissza a kajával, meg az italokkal. Gyorsan megterítettem az asztalt. Bordó terítő, meg minden ilyen dolog. Tányér, villa, kanál, poharak, és egy szép gyertya az asztal közepére. a Kaját már megmelegítettem, most forrón gőzölögve várta a konyhában, hogy elfogyasszák. Igencsak sötét volt már és rohamosan fogyott az időm. Visszasprinteltem a szobába, magamhoz vettem a gyűrűt, majd a zsebembe csúsztattam. Ezután meggyújtottam a gyertyákat, és lekapcsoltam a villant a házban. Igencsak romantikusnak találtam a dolgot, remélem Mitsu is annak fogja. A zenét is beindítottam már előre, jó kis romantikus mittudoménmilyenzene ment rajta, de megadta a hangulatot. Aztán kopogtak hirtelen. Ugrottam egy nagyot, megkétszereződött a pulzusom, de azért mentem ajtót nyitni. Mitsu egyből letámadott és megcsókolt, amit viszonoztam is, majd végignéztem rajta és eltátottam a számat.
- Gyönyörű vagy! Kerülj beljebb!- suttogtam mosolyogva és invitáltam befelé páromat. Odaterelgettem az asztalhoz, majd kihúztam az egyik széket neki, és betoltam alá, ahogy azt illik. Majd ezután húztam is a konyha felé, és jöttem is vissza egy üveg borral, amit vacsora elé szántam.
- Egy pohár bort esetleg? - kérdeztem.

Végre eljött a nagy nap, mikor is Mitsu eljött hozzám vendégségbe, és együtt eltöltünk egy csodálatos vacsorát. Korán fel is keltem reggel, és mindent szépen a helyére raktam, ahogy azt kell, a padlót meg többször végigsikáltam, hogy egy koszdarab se legyen rajta. A kaja már kész volt, Maya-chan jóvoltából, és az italokat is beszereztem már. Néhány dolgot kellett már csak beszereznem Karakurában, ezt meg is tettem, és nagyjából délre végeztem is minden teendőmmel. Na jó, estére, mert még 1-2x ki kellett takarítani a szobát. Felöltöztem, magamhoz vettem a féltve őrzött gyűrűt, majd benyomtam a romantikus zenét, és vártam, hogy jöjjön a nő akit szeretek. Hamarosan meg is érkezett, legalábbis kopogtak az ajtón, és mivel mást nem vártam aznap, csakis Ő lehetett. Szívem torkomban dobogott, mikor ajtót nyitottam, és Mitsu egyből letámadott. Ezt egy csókkal viszonoztam, majd beinvitáltam. Gyönyörű volt abban a ruhájában, amiben jött. Gyorsan végignéztem magamon, és megállapítottam, hogy szar vagyok, de már mindegy volt. Leültettem az asztalnál, majd kiviharoztam a konyhába és egy üveg borral tértem vissza, és meg is kínáltam szerelmem belőle, aki egy bólintással válaszolt rá.
Odaoldalogtam mellé, és öntöttem egy pohárral, majd magamnak is. Közben a konyhából ínycsiklandozó illatok jöttek kifelé, és Mitsu is észrevette ezt. Nem is Ő lenne, ha nem érezte volna meg. Imádja a hasát az én kicsim. *.*
- Öh, igen, nagyon finom, remélem ízleni fog! - mosolyogtam kicsit zavartan szerelmemre. Azt elfelejtettem elmondani, hogy közöm nem volt a kaja elkészítéséhez, de erre rá fog jönni mihelyst megkóstolja, mert én egy rántottát alig tudok elkészíteni, nemhogy egy ilyen kaliberű kaját. Akkor majd lesz égés és magyarázkodás.
Leültem Mitsuval szemben, majd belekortyoltam a boromba. Mitsu mintha kicsit ideges lett volna, én meg természetes, hogy ideges voltam.
- Valami baj van? - kérdeztem mosolyogva. - Feszültnek tűnsz. Nem kéne pedig. - mondtam csendesen, majd odamentem hozzá, és végigsimítottam az arcán, majd megcsókoltam. - Ez az este csak kettőnké. - suttogtam neki.
Úgy döntöttem, hogy nem kélne szegényt csesztetni még, mert ha előveszem a gyűrűt, lehet, hogy szívrohamot kapna, szóval változtattam a terven.
- Mindjárt jövök, tálalom a kaját! - mondtam gyorsan, majd kimásztam a konyhába.
~ De béna vagy...-.- - mondtam magamnak a konyhában, mikor a kaját próbáltam szállítható állapotba hozni. Kimertem az Ozoni levest egy kerámia edénybe, majd masíroztam visszafelé kedvesemhez.
- Itt is vagyok! - mondtam vidáman Mitsunak és mentem is merni neki levest. Jól teli mertem a tányérát, mert hát ugye nem suttyóskodunk a barátnőnkkel aztán mertem magamnak is, és leültem.
- Jó étvágyat! - mondtam mosolyogva, majd megvártam, míg Mitsu belekezd a levesébe, és én is elkezdtem. Igencsak finomra sikeredett a leves, Maya nagyon kitett magáért. Kicsit szégyelltem magam, hogy nem én csináltam a kaját, de hát ha egyszer nem tudok főzni, akkor valami más módon kellett megoldanom az étkezést. Még sem tálalhattam dobozos kaját...
- Történt valami, mióta nem láttalak? - kérdeztem szelíden páromtól. - Hiányoztál. - fejeztem be a mondatot és tovább kanalaztam a levest, hogy minél hamarabb elfogyjon, és jöhessen a főfogás.

Lehet ennél csodálatosabb este? Vendégségbe jön hozzád a barátnőd, aki nem sejti, hogy meg akarod kérni a kezét. Persze egész nap idegeskedsz, és minden kis pöttyre, koszdarabra ugrasz egy felmosófával, hogy estére minden szuper legyen. Így volt ez velem is ma. Szerencsére estére minden a terv szerint ragyogott, és készen álltam kedvesem fogadására, aki jött is, elemi erővel, és egy üveg borral. Betessékeltem, leültettem az asztalhoz és egyből megkínáltam egy kis borral. Ezen az estén mindent én csináltam, hisz ha összejön a dolog, és igent mond Mitsu, nem biztos, hogy a jövőben ilyen aktív leszek, ha csak nem papucsosodok be, de azt meg nem akarok, meg lehet hogy a kedvesem sem szeretné.(xD) Szóval kitettem magamért, amennyire ki lehetett. Persze a kaja elkészítéséhez, ami a konyhában várta, hogy elfogyasszák, közöm nem volt, de hát ha én főztem volna, akkor itt nem leánykérésre került volna sor, hanem mérgezésre. Párom mintha kicsit feszült lett volna, ezért gyorsan "megnöveltem" önbizalmát egy csókkal, és már robogtam ki a konyha fele, hogy tálaljam a levest, ami igencsak bizalomgerjesztőnek tűnt. Pár pillanat múlva az immáron gőzölgő levessel visszatértem, és először kedvesemnek, majd magamnak is mertem egy jó adagot. Jól telemerítettem Mitsunak a tálját, hisz tudtam róla, hogy imádta a hasát, és nem akartam neki csalódást okozni. Bár valószínűleg rá fog jönni, vagy talán már rá is jött, hogy nem én csináltam a kaját, de hát talán meg tudja érteni, max elküld a fenébe. T.T
Közben beszélgettünk erről arról, vagyis inkább többnyire arról, amit mindketten éreztünk, vagyis hogy hiányoztunk egymásnak, pedig tegnap este váltunk el, de alig bírtam ki ma estig, hogy nem láthatom szerelmem. Talán, ha igent mondd, akkor hozzám költözik, és akkor egész nap együtt lehetünk egymással.*.*
- Akane kapitány téged állandóan csak nyaggat. Kicsi foglalkozhatna Ő is a dolgokkal. Nem mondom én sem vagyok egy aktakukac, de azért ha muszáj, rá tudom venni magam a munkára. - mérgelődtem kicsit Mitsunak. Persze ezt Akane szemébe nem mertem elmondani, mert rövid távon bemutatna a szemközti falnak, vagy padlónak.
- Te is hiányoztál nekem. Változtatni kell ezen a helyzeten. -fogtam meg Mitsu kezét, és mondtam titokzatosan mosolyogva kedvesemnek, ezzel is burkoltan utaltam a soron következő eseményekre, ám elárulni természetesen nem akartam magam, hiszen akkor elveszne a meglepetés öröme.
Elfogyott lassan a leves, és éppen ugrani akartam, hogy kisiessek a konyhába a második fogásért, de Mitsu közbevágott hirtelen. Megdicsérte a kaját. Vagyis..Mayát dicsérte inkább vele. Persze gondolhattam volna, hogy kitalálja, hogy ki főzte az étket, de kicsit demoralizáló volt számomra, mikor arra gondoltam, hogy egy adag virslit is alig tudok magamnak megcsinálni.T.T
- Öh, hát..izé. Ha én csináltam volna, akkor a 4. osztagnál kötöttél volna ki ételmérgezéssel, és hát..gondoltam... - magyaráztam kicsit zavartan, aztán egy hátraarccal gyorsan eltűntem a konyha irányába.
Miután kiértem a konyhára, gyorsan kifújtam magam, és végiggondoltam a menetrendet.
~ Most kéne... - gondoltam magamban.
Nyugalmat erőltettem magamra, és felnyaláboltam a húsos-zöldséges rizs adagot, és visszaindultam Mitsu fele.
- Itt is vagyok! - mondtam lelkesen, majd mertem egy jó adagot a rizsből kedvesemnek, és ugyan úgy magamnak is.
- Öh, igen, ezt is Maya csinálta..De én is jelen voltam, szóval olyan mintha én csináltam volna..vagyis..remélem úgy érzed.- mondtam kcisit szomorú hangon.
- Lényeg, hogy szeretlek, és azért kértem meg Mayát, hogy segítsen! - mondtam nagy szemekkel. Leültem kedvesemmel szemben, majd nekiláttam a kaja elpusztításához. Nagyon finom volt, nem véletlenül kértem Mayát, hogy segítsen. Ezzel is hozzájárult szent küldetésem sikeréhez. Figyeltem Mitsu reagálásait. Miután elfogyasztottuk a rizst kiszáguldottam ismét a konyhába, és eltakarítottam a maradványokat az asztalról is, közben megállás nélkül mosolyogtam Mitsura, pedig igencsak tiszta ideg voltam már. Kiszedtem a hűtőből a legjobb minőségű pezsgőt, amit a városban lehetett kapni, majd a már előkészített két pezsgőspohárral a kezemben visszatértem a szobába. Töltöttem MItsunak is, és magamnak is, majd átváltottam "komoly üzemmódba", már amennyire komoly lehettem magamhoz képest...
Zsebemből előhalásztam óvatosan a kis tároló izét (xD), majd odamentem Mitsu mellé és féltérdre ereszkedtem elkezdtem a jól végiggondolt szöveget, amiből természetesen tök nem azt mondtam el, amit szerettem volna.
- Más oka is volt annak, hogy ma elhívtalak vacsorázni. - mondtam csendesen mélyen párom szemébe nézve, majd kinyitottam a kis tartót, és kedvesem felé nyújtottam. Abban egy gyönyörűen kidolgozott gyűrű pihent, és csak arra várt, hogy felhúzzák a menyasszony ujjára.
- Szeretlek téged, és szeretném veled leélni az életem. Hozzám jössz feleségül? - kérdeztem suttogva, majd megcsókoltam páromat, és vártam a válaszát, mint mikor egy ítéletet hirdetnek egy bíróságon.

A második fogás közben kezdtem egyre idegesebb lenni, mert jól tudtam, hogy mi fog következni. Idegesen kanalaztam magamba a rizst, amit Maya-chan olyan odaadással csinált nekem, nekünk, Mitsunak. Evés közben azt latolgattam, mennyi esélyem lehet, ha nem rontom el a dolgot. Csodálatos lenne, ha igent mondana, hisz akkor egybe köthetnénk életünket, és mindig együtt lehetnék egymással. Szerettem a lányt, talán az első nő volt az életemben, akire úgy gondoltam, hogy igen, ez az a lány, akivel le élhetem az életemet. Bár néha kissé érdekesen viselkedett a többi tiszt szerint, én így szerettem, ahogy van. Ha velem volt teljesen máshogyan viselkedett, mint egyébként. Amúgy sem volt a viselkedéssel semmi baj, legalábbis szerintem. Szóval ilyen dolgokon elmélkedtem, ábrándoztam, míg ettünk. Én lettem volna a legboldogabb shinigami SSben, ha Mitsu ma igent mondana, szóval mindent megtettem azért, hogy jól érezze magát. Ez nem papucskodás, ez szerelem.
Evés közben szóba jött a kaja kivitelezése is, kicsit zavartan kezdtem magyarázni, hogy igen, Maya csinálta, mert ha én készítettem volna, nem biztos hogy túléltük volna. Ezért is kértem meg Mayát, hogy segítsen nekem elkészíteni a fogást. Idegesen szedtem össze utána a maradékokat, és vittem ki a konyhába. Akkor kellett megtennem, akkor volt a legjobb az időzítés. Remegő kézzel előkotortam egy pezsgőt, és két poharat, majd megtöltöttem őket, és vissza mentem kedvesemhez a szobába. Előszedtem zsebemből a kis tároló dobozt, ami a jegygyűrűt rejtette, letérdeltem párom elé, és a lehető legkomolyabb hangnemben megkértem a kezét. Majd vártam. A válaszra. Vagy igen, vagy nem.
hevesen dobogó szívvel vártam kedvesem válaszát, miközben arcát néztem, arról próbáltam leolvasni az érzelmeit. Kezemben még mindig ott tartottam a gyűrűt, ami arra várt, hogy felhúzzák a gyönyörű menyasszony ujjára. Mitsu egy darabig meg sem szólalt. Nem mondta ki, de én láttam rajta, hogy magában már százszor és százszor kimondta azt a boldogító kis szavacskát, az igent. Türelmesen vártam, hisz ez egy megható pillanat volt. Mikor két ember eldönti, hogy összekötik az életüket. Aztán egyszer csak könnyes szemmel bólintott az én kedvesem a kérdésre, amit feltettem, és abban a pillanatban én voltam a legboldogabb shinigami nem hogy SSben, de az egész világon is. Sugárzó arccal néztem a lányt, aki immáron a menyasszonyom volt. Mitsu megfogta a kezem, és könnyektől csillogó szemekkel mondta ki a választ a kérdésemre, amit az előbb tettem fel.
- Az leszel! Holnap megyünk is megszervezni az esküvőt! - mondtam sugárzó arccal kedvesemnek. Kimondhatatlanul boldogok voltunk mindketten. Mitsu lecsúszott a székről, és most már az én arcommal egy vonalban helyezkedett el, majd szorosan átölelt. Éreztem, hogy ebben az ölelésben minden szeretete, minden egyes kedves szava benne van, amit eddig nekem mondott. Gyengéden visszaöleltem, és hagytam kedvesemnek, hogy átélje a pillanatot. Kissé könnyes szemmel öleltem szorosan magamhoz a lányt, akit szeretek. Érzelemmel teli hangon suttogta bele a fülembe az érzéseit, majd nézett rám, és mondta azokat a dolgokat, amit abban a pillanatban ugyan úgy én is éreztem, és mindig is, mikor Mitsuval voltam.
- Sosem fogsz elveszíteni, mert mindig veled leszek mától. - mosolyogtam boldogan páromra.
Nem bántam volna, ha ez a pillanat örökké tartott volna. Ám, ha örökké nem is tartott, milliószor megismételhettük most már. Néhány másodpercig csak néztük egymást, mint mikor valakik nem tudják felfogni, hogy megtörtént a,z a csodálatos dolog, hogy csak egy álom volt, és mindjárt felébrednek belőle. Ez nem álom volt, ez volt a valóság, a legnagyszerűbb valóság. Bátorítóan mosolyogtam páromra, hogy higgye csak el nyugodtan, mert megtörtént, meg kértem a kezét, és sosem fogom elhagyni, mert mindennél jobban szeretem. Aztán megcsókoltuk egymást. Szerelemmel, boldogsággal átitatott csók volt ez, mi minden szónál többet ért számomra. Szorosan magamhoz öleltem Mitsut, és csókoltam szenvedélyesen. Jó pár percig eltartott ez, aztán ragyogó arccal néztem kedvesemre, és kezeit fogva kicsit hátrébb dőltem, és boldogan néztem végig a gyönyörű nőn, akit szeretek.
-Gyönyörű vagy. - mondtam csendesen, mosolyogva. - Behozom a desszertet, egy pillanat és jövök.
Kisiettem a konyhába desszertért, ami epres és csokis fagylalt volt. Szedtem mindkettőnknek egy jó nagy adagot, és visszamentem a szobába Mitsuhoz.
- Gondoltam, a leánykérés után jobban ízlik.- mosolyogtam a lányra. Belekóstoltam a fagyiba, és tényleg ezerszer édesebbnek tűnt, mint máskor.
- Ugye hozzám költözöl, kedvesem? - kérdeztem szerelmemtől mosolyogva.

Rég láttam már Mayát, ezért nagy örömmel fogadtam, hogy meglátogatott. Még kaját is hozott, ez pedig csak dobott még az amúgy is jó kedvemen. Egyből be is terelgettem a szobába, ahol nem volt ugyan olyan hű de nagy rend, de Maya úgy is tudta, hogy lusta dög vagyok rendet rakni magam után, szóval szerintem elnézte nekem. Miután meg a hajamat is megcsinálta úgy ahogy, (mivel elfeküdtem és sehogy sem sikerült helyre állítani), kimondhatatlanul jó nap volt már. A kajának egyből nekiestünk. Mondanom sem kell, hogy igen ízletes volt. Maya zseniálisan értett az ilyen kaját elkészítéséhez. Csak ez a szerénység ne lett volna. Ha van olyan ember, aki mindig felvidít, ha találkozunk, és sosem zavar, akkor az Maya-chan, meg persze Mitsu. Akármikor jöhetett hozzám, ha éjjel ront be egy tál kajával, azzal sem lett volna gond, max kellett volna nekem jónéhány perc, mire felfogom, hogy mi történt, és nem betörtek a lakásomba, hanem a fogadott húgom törte rám az ajtót.
Aztán elkezdtünk beszélgetni, elvégre ezért is jött Maya-chan. Meglátogatni, meg beszélgetni. Jó ideje nem láttam már, ezért muszáj volt kicsit kibeszélni a dolgokat, amik az utóbbi időben történtek velünk. Esküvő, leánykérés, minden lesz/volt itt, szóval volt miről dumálni. Ráadásul én fogom az oltárig vezetni Mayát! Ő meg majd engem a saját esküvőmön. Már ha sikerül a leánykérési procedúra.
Hirtelen arra eszméltem, hogy Mayácska a nyakamban lóg és nyomorgat de úgy jó rendesen. Honnan volt ennyi ereje? Csak úgy ropogtak a bordám, meg a fejem is lilulni kezdett kicsit. Talán ezt Maya is észrevette, mert abbamaradt a nyomorgatás, és a kezembe nyomott egy pohár vizet.
- Höhh, köszi! -lihegtem. - Van benned erő Maya! - mosolyogtam húgomra és simogattam meg a feje búbját.
Mentegetőzni kezdett, de nem lett volna rá szükség, hisz nem haragudtam rá. Hogy is haragudhattam volna?
- Én viszont csak rád gondoltam. Más számításba sem jöhet a feladatra! - kacsintottam a lányra. Valóban tényleg nem, már megálmodtam, hogy Maya ott lesz az esküvőn és más nem is lett volna alkalmasabb a feladatra nála. Már csak az esküvőig kellett volna eljutni, ahhoz meg a holnap estének kellett volna jól alakulnia, ahhoz meg valami különleges fogás kellett volna. Csak az volt a baj hogy a különleges fogás, amit én el tudtam volna készíteni, nem ütötte volna meg a mércét. A főtt tojás nem volt alkalmas az ilyen dolgokhoz.
Mondtam is Mayának, hogy ott a konyha, van benne minden, vagyis remélem, hogy minden, és ha tud, segítsen már nekem valamit elkészíteni, mert beégek holnap, ha nem lesz valami ehető kaja.
A hugicám egyből megindult a konyha fele, mint egy varázsszóra. Tényleg szeretett főzni, láttam rajta. Dúdolgatva fogott hozzá a terep felméréséhez. Nem ismertem a számot, de nem szóltam bele. Nem illik megzavarni a mestert, amikor alkot, meg amúgy is, szép hangja volt Mayának, szóval elhallgattam amit énekelt. Az addig jó is volt, hogy Maya belekezdett a dologba, viszont hogy én is segítsek? Hát ha azt akarja, hogy felrobbanjon a konyha... (xD)
- Persze...öh Maya?- akartam mondani valamit, de elállt a szavam mert Maya egy szatyorral jelent meg és tuszkolni kezdett az ajtó felé. Keksz, gomba, szárított hal...szárított hal?! O.O WTF fejjel hallgattam húgom instrukcióit, aminek a felé nem értettem, de hát majd csak megtalálom amit kell.
Értetlen fejjel indultam el egy shunpoval Maya szobája felé. Pár perc múlva lefékeztem az ajtaja előtt és bemásztam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, és....
- Aztmondja hogy...hö? - kezdtem nagy elhatározással a keresést, majd be is fejeztem. Elfelejtettem, hogy mit is kellett Mayának vinni. "Szerencsére" Aoki a "segítségemre sietett".
- Az kell...az nem...a másik fajtát, ne azt! Mire figyeltél, mikor mondta Maya, hogy mik kellenek?
- Jólvan már! Lényeg, hogy megvannak a hozzávalók. -morogtam kardom szellemének.- Köszi...-.- - nyögtem ki végül, mert hát most az egyszer tényleg segített. Indultam is vissza a szobámhoz, és néhány perc múlva oda is értem.
- Itt is vagyok! - kiáltottam Mayának, mikor beléptem a szobába. - Azthiszem mindent megtaláltam!

Megtörtént. Végre átestem rajta, és megkértem szerelmem kezét, aki könnyes szemmel, érzelemmel túlfűtve igent mondott. Már semmi akadálya nem volt annak, hogy egybe kössem életemet azzal a nővel, akiért bármit odaadtam volna. Tényleg bármit. Az életem is eldobtam volna csak azért, hogy Ő élhessen. Egymás karjaiba borultunk meghatottam, ám csupa szeretetből, szerelemből. Alig akartam elhinni, hogy megtörtént. Reméltem, hogy Mitsu is nagyon boldog, mert én kimondhatatlanul az voltam. Néhány percig még szorosan öleltük egymást, és teljesen átéreztük ezt a pillanatot. Nem bántam volna, ha örökké tart, csak sajnos semmi sem tart időtlen időkig. Ám tudtam még fokozni Mitsu örömét, ugyanis szereztem egy nagy adag eperfagyit, amiről tudtam, hogy talán jobban oda van érte, mint értem.
- Neked mindenből a legjobb jár! - mosolyogtam.
Ki is mentem a konyhába, hogy 1-2 perc múlva egy jó nagy adag eperfagyival jöjjek vissza. Magamnak a szokásos csokis fagyit vettem, csak azt szeretem, semmi mást. Megkínáltam kedvesem, majd nekikezdtem a saját adagomnak is, nehogy elolvadjon. Míg a fagyit ettem, a jövőn elmélkedtem. A közös jövőnkön Mitsuval, igen. Esküvő, boldog évek, és minden, ami ezzel jár. Lázasan töprengeni kezdtem, hogy kinek kéne meghívót küldeni, elvégre az esküvőre mindenkit meg kell hívni, akit ismerek, és szeretek. Elmélkedésemből Mitsu rántott vissza jelenbe, egy apró visítással.
- Tudtam, hogy az epres a kedvenced. Jobban szereted, mint engem. - vigyorogtam szerelmemre játékosan. Aztán feltettem még egy kérdést is, ami hát gyakorlatilag az elsőből következett, vagyis a költözést. Nagyon szerettem volna, ha ezek után nálam élne szerelmem, aki a kérdésre elkezdett fuldokolni. Rémült arccal ütögettem szelíden hátba Mitsut néhányszor, nehogy a leánykérés estéjén haljon meg nekem! o.O Kezdtem azt hinni, hogy nemet fog mondani, mert elgondolkozott pár pillanatig. Ám aggodalmam alaptalan volt, mert széles vigyorral bólintott igennel ezzel a kérdésre is. Örömöm betetőzött, minden összejött végül. Egybekötjük az életünket, összeköltözünk. Ez életem legboldogabb időszaka, és biztos voltam benne, hogy nagyon hosszú ideig el fog még tartani.
- Csodás! Holnap, mihelyst felkeltünk, költözöl!- csak ennyit tudtam hozzáfűzni a dologhoz, aztán rávetettem magam kedvesemre, és szorosan átöleltem.
Éreztem, hogy valami nincs rendjén, mert Mitsu igen hallgatott. Talán valami régi emlék jutott az eszébe, ami elszomorította? Nem fontos, ha úgy gondolja, hogy tudnom kell róla, úgyis el fogja mondani, ha meg nem, megértem, és tiszteletben tartom az érzéseit, titkait. Mindenkinek lehetnek titkai.
Ám Mitsu megszólított, és komoly arccal figyeltem, vártam mondandóját. Ha valami fontosat szeretne mondani, meghallgatom, hisz fontos nekem is. Halkan beszélt, és közben odanyúlt a nyakában lévő nyaklánchoz, hogy kioldja azt.
- Hallgatlak, kedvesem... -mondtam én is csendesen. Nem akartam megtörni hangos beszéddel ezt Mitsunak minden bizonnyal fontos pillanatot.
Csendesen hallgattam végig, amit menyasszonyom mondott. Nagyon fontos volt nekem is ez, hisz egyrészt Ő mondtam, másrészt egy régi nagyon jó barátjáról, szerelméről volt szó.
- Köszönöm. - mondtam, majd átvettem az ajándékot óvatosan, nehogy valami baja legyen, és a nyakamba akasztottam. Pár pillanatig nem szólaltam meg, mert kerestem a megfelelő szavakat.
- Nem fogsz sosem elveszíteni, ígérem neked. Nem fogsz miattam szenvedni, nem hagyom. Ám ez a múlt, és a múlton kér magad emészteni. A jövő felé kell tekinteni, és biztos vagyok benne, hogy az csak boldog lehet számodra. - mondtam komolyan, majd végigsimítottam kedvesem arcán, és magamhoz öleltem szorosan, ezzel is megvédve mindentől, ami bánthatja, fájdalmat okozhat neki.
Az este hátralevő részét meghitten, kettesben töltöttünk el. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy Mitsuval össze hozott a sors. Mondhat róla bárki bármit, annak, amit kifele mutat magából, köze nincs ahhoz, mint amilyen valójában. Sokat szenvedett élete során, ám ennek most vége, mert nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen.

Másnap reggel:
Az előző éjszaka hatása alatt volta még. Aludni sem tudtam egész éjjel, csupán csendben néztem a plafont, és a tegnap történteken gondolkodtam. Kedvesem mellettem aludt, figyeltem ahogy egyenletesen emelkedik, majd süllyed mellkasa. Most már velem lesz örökké, minden reggel, minden nap itt fog velem elaludni, és ugyanitt fog kelni is. Még mindig alig akartam elhinni, ám lassan ideje lett volna, mert ez nem álom volt, hanem valóság. Sóhajtottam egyet, majd óvatosan felkeltem Mitsu mellől, nehogy felkeltsem, és kimentem zuhanyozni. Jó ideig áztattam magam a vízben, mert kissé kómás is voltam az egész éjszakás virrasztás után. Tényleg megtörtént? Biztos csak nem álom volt? Biztonság kedvéért jó erősen megcsíptem magam, majd a fájdalom arra engedett következtetni, hogy tényleg megtörtént. Miután végeztem, szárazra töröltem magam, majd felöltöztem, és csendben kimentem a konyhába. Nem voltam valami nagy konyhaművész, ám azért reggelit tudtam csinálni. Negyed órás harc után az elemekkel, végre kész volt "remekmű", ami narancsléből, piritós kenyérből, és lekvárból állt. Rápakoltam egy tálcára, majd óvatosan visszamentem a szobába.
- Jó reggelt, kedvesem! - csókoltam meg gyengéden a lányt, aki szeretek, és leültem mellé az ágy szélére.
- Hoztam neked reggelit, jó étvágyat hozzá! - mosolyogta, majd én is szedtem magamnak egy piritóst, és hozzákezdtem anna kelfogyasztásához.

Maya megkért, vagyis megparancsolta, hogy húzzak szépen el a szobájába néhány hozzávalóért a vacsihoz. Lehet jobb embert kellett volna választania erre a feladatra, ugyanis ne marról voltam híres, aki meg tudta állapítani két gomba közül, hogy melyik is kell a főzéshez. Azért elindultam, és néhány perc shunpozás után meg is érkeztem húgom szobájához, majd bementem a konyhába, és kinyitottam a hűtőt. Itt kezdődtek a gondok, mert annyi minden volt ott, hogy azt sem tudtam, merre kapjam a fejem. Aztán végül Aoki "segített" abban, hogy azokat a hozzávalókat szedjem ki a hűtőből, amire szükség volt, és ne azt, amire nincs. Elhadartam egy gyors köszönöm-öt zanpakutomnak, mert csak annyit engedett az ego-m, majd igyekeztem vissza a saját szobámba, ahol Maya már tett-vett, és szorgoskodott. Mosolyogva szabadított meg a csomagoktól, majd a bor felől érdeklődött.
- Van! - bólogattam nagyokat. - Valahol ott van a spájzban. A kajába akarsz belőle tenni? - kérdeztem értetlenül. Persze az alap volt, hogy egy palack minőségi bor legalább el fog fogyni a vacsorán, de ki tudja, mire kell Mayának. Lehet ezzel is ízesíteni szerette volna az étket. Úgylátszott, hogy Maya már teljesen felkészült a főzési procedúrára, mert a haját is felkötötte szép piros szalaggal, ami igazán illett hozzá. Hát tévedtem, mert úgy látszott, hogy a húgocskámnak át is kell öltöznie ahhoz, hogy rendesen tudjon főzni és mivel azt szerettem volna, hogy tökéletesen sikerüljön a vacsora, nem is szóltam ebbe bele.
- Rendben Maya, ha ez kell ahhoz... - folytattam volna mondókámat, ám Maya hirtelen a kezembe nyomott egy fakanalat. Bambán álltam előtte kezemben a kanállal, és nem igazán értettem, hogy mit is kéne vele csinálnom. Lehet Maya azt akarja, hogy így segítsek neki? Hogy álljak mellette és tartsam neki a fakanalat. Ebből sem az lett, mint amire számítottam, hanem az, hogy villámló tekintettel közölte velem húgom, hogy addig vigyázzak a kajára, míg Ő átöltözik, és ha lemerem égetni, akkor jajj nekem.
- Na de..én..mégis mit..meg hogy? - dadogtam Mayának, aki addigra már lelépett egy shunpoval.
Hirtelen bepánikoltam, hogy mi a francot kéne csinálnom a kajával, és ijedten kapkodtam a fejem össze-vissza a konyhában. Nyeltem egy nagyot, és belenéztem a lábosba, amiben a rizs főtt. Lehet, hogy kevergetni kellett volna? Vagy valami mást? Fogalmam sem volt, így lázasan töprengtem azon, hogy mégis mi a frászt kéne tennem most. Vagy fél perces okoskodás után végre megvillant a 60 wattos izzó a fejem felett, és hangosan elkiáltottam magam.
- AOKI!!! GYERE ELŐ! - persze ilyenkor nem jött, mikor hívtam, csak akkor, amikor Ő akart. -.- Néhány másodperc múlva azonban materializálódott előttem zanpakutom emberi alakja, és engem méregetett szigorú tekintetével.
- Mit akarsz ilyenkor? - kérdezte gyanakvóan.
[color:1190= #0033FF]- Áh! Pont Te kellesz nekem most! - nyomtam a kezébe a fakanalat, és vigyorogtam egy sort hozzá. - Te tudsz főzni, hisz te mindent tudsz! Kevergesd ezt a rizst nekem, de le ne égjen! A holnapi vacsorához lesz!- mondtam neki, azzal otthagytam a zanpakutom szellemét a fakanállal, és bementem a szobába lazsálni egyet.
Mielőtt Maya visszatért volna, megéreztem az lélekenergiáját, hogy közeledik, majd visszasiettem a konyhába, elhessegettem a főzőcskéző Aokit, majd átvettem tőle a kanalat. Nem sokkal később Maya be is toppant, ezúttal egy szép lila ruhában pompázott.
- Nem történt semmi...tudod, hogy ügyes vagyok. ^^ - villogtam egy sort. (xD)
- Mellesleg, igencsak csinos vagy ebben a ruciban! -jegyeztem meg vigyorogva. - Ebben szokták hímeket bolondítani mi? - nevettem el magam, majd néztem tovább, hogy Maya mit csinál.
- És most? Hogyan tovább? - kérdeztem húgomtól.

~*~ Új értelmet nyert a zaklatás! Avagy... hogyan szenved Suke a lánykérős vacsival? ~*~

Végül is sikeresen vettem az egyedüli rizsre vigyázást. Maya otthagyott mellette, hogy míg átöltözik kényelmesebb kiszerelésbe, én vigyázzak a cuccra, nehogy leégjen. Igazság szerint lehet, h pont akkor égett volna le, ha én vigyázok rá, Kukán álltam a kanállal a konyha közepén, tanácstalanul. Néhány másodperces gondolkodás után azonban máris előálltam a zseniális tervvel, ami tuti, hogy sikerülni fog, mivel én találtam ki. Rögtön szólítottam is Aokit, talán kicsit hangosabban is, mint szerettem volna, de hát mivel a zanpakutom volt, muszáj volt megjelennie, ha akarta, ha nem. Be is állítottam gyorsan a rizs mellé, hogy kevergesse a cuccot, merthogy Ő ért hozzá. Ő mindenhez értett, szóval teljesen nyugodtan mentem be a szobába fetrengeni.
Nemsokára Maya is visszatért, és gyorsan elhessegettem kardom szellemét a rizstől, és vettem át a kavargatási rítust az utolsó néhány másodpercre. Be is jelentettem büszkén, hogy semmi baja a rizsnek, mert olyan okos, és ügyes vagyok, hogy ez nem történhetett meg.
Egyből kaptam is a szúrós pillantás áradatot, mert Maya gyanút fogott, hogy esetlen nem én vetem részt a rizs felvigyázásában, hanem más. Hogy gondolhatott ilyet? T.T
- Aoki? Dehogy...ugyan mi dolga lenne a rizzsel neki? - mentegetőztem nevetgélve gyorsan, közben a tarkómat vakargattam.
- Nem, én csináltam egyedül mindent. - jelentettem ki büszkén és hazudtam szemrebbenés nélkül hugicámnak. Úgy tűnt, hogy bevált a dolog, mert Maya megvonta a vállát, és folytatta a főzést, én meg kívéncsian nézegettem a válla fölött, hogy éppen mit csinál. Valóban, kellett volna desszert, csak nem tudtam, hogy mi. Tortát csinálni körüéményes lenne, meg sütit is. Jobb ötletem nem volt, így a fagyi mellett maradtam, mert tudtam, hogy azt Mitsu is szereti.
- Rendben, akkor mindjárt jövök! - mondtam vigyorogva Mayának, és pucoltam kifele a szobából. Addig is jobb nekem, hogy nem kell ott lennem a konyhában, mert megint rám sóznának valami munkát, aminek a vége egy óriási égés lenne, ismerve a főzési tudományomat.
Kényelmesen, ráérősen sétálgattam a bolt fele. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy milyen ízű fagyit is vegyek. Szinte mindneki tudta, hogy Mitsu él-hal az epres fagyiért, szóval azt vettem neki. Magamnak meg egy doboz csokis fagyit vettem, mert én meg csak azt szeretem, semmi mást. Megvettem a dolgokat, majd indultam vissza a szobám fele, ugyan olyan ráérősen, mint idefele.
Így is elég hamar visszaértem sajnos, de mindegy volt. Ha sokat kések, akkor meg Mayától kapom meg, hogy direkt húzom ki magam a munka alól...és milyen igaza lenne!(xD)
- Itt vagyoook! Na hogy halad a dolog? - szimatoltam bele a kajába, és nyújtottam a kezem, hogy megkóstoljam Maya főztjét.