A romantikus és csodálatos este után következett a másnap. Egész éjjel le sem hunytam a szemem, csak az előző estén járattam agyamat, hogy túl vagyok rajta, és tökéletesen 100%-osan sikerült minden, amit elterveztem, és innentől már a költözést, és az esküvőt kellett tervezgetnünk. El sem hittem, hogy megházasodom. Néhány éve, ha valaki azt mondja, hogy kapitány leszek Soul Societyben, és egy gyönyörű feleségem lesz, kb hülyének néztem volna, és elküldtem volna melegebb éghajlatra, vagy egy detoxikálóba. Ám megtörtént, és nagyon elmondhatatlanul boldog voltam.
Korán reggel a lehető legnagyobb csendben mentem zuhanyozni, nehogy felébresszem kedvesem, majd ezután kiosontam lábujjhegyen a konyhára, és nekikezdtem a reggelicsinálásba. Ehhez azért értettem, bár egy kívül állónak, aki mondjuk a szobában várakozott volna érdekesen hangzott volna. Nagyjából folyamatos nyögések, koppanások, reccsenések hangzottak volna a konyha felől. De azért nagy nehezen elkészültem, és csillogó szemekkel, elégedetten szemléltem munkám gyümölcsét, vagyis a pirítóst, meg a gyümölcslét. Vissza is masíroztam a szobába, és leültem az ágy szélére párom mellé, hogy egy lágy csókkal ébresszem, és reggelivel kínáljam. Kedvesen mosolygok kijelentésére, miszerint el fogom kényeztetni, ha így mennek tovább a dolgok, és közben figyeltem, hogyan eszik, majd magamnak is szedtem egy szelet pirítóst.
- Csak nem! - jegyeztem meg vigyorogva, viccként, majd haraptam egy jó nagyot a kenyérből, ezzel is elismerve saját kitűnő főzőtehetségem.(xD)
Közben végiggondolta, hogy kaja után akkor kb el is lehet kezdeni a készülődést, és átmászni a 8. osztaghoz költözködni. Kedvesem mintha csak megérezte volna ezt, hisz szóba hozta a témát egy öleléssel és egy csókkal társítva, amit természetesen viszonoztam, és csak utána szólaltam meg, miután kihámoztam magam Mitsu karjai közül.
- Gondolhattad volna, hogy nem hagyom, hogy egyedül költözz! Természetesen veled tartok! - dorgáltam meg szelíden kedvesem.
Elfogyasztottam a pirítósom maradékát, majd megvártam, míg Mitsu összeszedelőzködik, és indulásra készen nem lett, ami abból állt, hogy unott fejjel fetrengtem az ágyon, míg rá vártam. (xD) Sosem értettem, hogy miért tart a nőknek ilyen sokáig a készülődés, aztán arra jutottam, hogy biztos a hajuk miatt, mert annak mindig ápoltnak és szépnek kell lennie, és sokat kell vele foglalkozni...>.<
Kis idő múlva aztán feltűnt kedvesem, és végre indulhattunk. Előre engedtem Mitsut, majd bezártam az ajtót, és átkaroltam menyasszonyom, majd elindultunk a 8. osztag felé.
- Miért van az, hogy rátok mindig ennyit kell várni, szívem? - kérdeztem vigyorogva páromtól, és megcsiklandoztam út közben. Reggel volt még, friss volt a levegő, és mélyet szippantottam belőle. Ez a nap is jól indult, és jól is fog befejeződni, mint ahogy innentől kezdve az összes, ha Mitsu átköltözik hozzám.
- Őőő...kezdjük a kisebb dolgokkal az elején majd nem? - kérdeztem gondolkodva Mitsutól. Jobb lett volna, ha előbb a kisebb ingóságait hozzuk át, nem pedig a nagyobb falatokat, mert úgy jobb, hogy miért, azt nem tudtam, de biztos így volt a jó, mert én így gondoltam.
- És különben meg, jól aludtál nálam? - kérdeztem mosolyogva Mitsutól, hogy ne a költözködés megterhelő gondjairól legyen szó.

Végre valahára elindulhattunk költözködni. Ez nagy esemény volt, szóval ott kellett lennem mindenképp, meg mégse hagyhattam, hogy Mitsu egyes egyedül költözködjön hozzám. Már a leánykérés másnapján szakított volna. >.> Szóval döntöttem, és besoroltam kedvesem mellé, hogy indulhassunk a szobája felé. Szegényem sokat költözködik mostanában. Nem rég léptették elő kapitánnyá, szóval akkor költöznie kellett a 8. osztaghoz, most meg, megkértem a kezét, és jön hozzám. Na de nem kell egyedül költöznie, meg amúgy is, befogok munkára 1-2 tisztet a 8. osztagból, és mivel Mitsu is ott lesz, nem lesz ellene kifogásuk, hogy segítsenek nekünk. Nem hinném, hogy bárki is magára szeretné haragítani az én kedvesemet, mert akkor kettőnk "csúnyán nézésével" találná szembe magát, és az halálos tud lenni. Átkaroltam Mitsut, és úgy haladtunk ketten, lassacskán a 8. osztag felé. Nem siettünk, ugyan miért tettük volna? Hülyék lettünk volna bemenni ilyenkor dolgozni. Sőt, le is szidtam volna Mitsut, ha csak a munka gondolata is felmerült volna benne. Nekünk most fontosabb dolgaink voltak az osztagaink irányításánál, el lesznek a hadnagyaink pár hétig nélkülünk is. Derűs hangulatunk volt, nem szeghette semmi jókedvünket mostanában, az biztos. Megvolt az első közös éjszakánk a lánykérés után is, érdeklődtem is, hogy jó volt e, mert hát az egom megkövetelte. (xD)
Elégedett bólintással jeleztem, hogy megértettem válaszát, és vigyorogva hallgattam tovább.
- Őő, nem. Vagyis, egyszer a nyakamba vetetted magad, és nyomorgattál, de nem tudtam eldönteni, hogy ébren vagy e vagy álmodsz. De azért visszaölelgettem. Aztán nem nagyon mocorogtál többet. De ha kapálóztál volna, sem érdekelt volna különösebben. Meg találtam volna a módját, hogy hatástalanítsalak. - mondtam kedvesen, és magamhoz öleltem szorosan.
Bár az út korántsem volt olyan rövid, társaságban repült az idő, és úgy tűnt, mintha néhány perc alatt értünk volna át az egyik osztag területéről a másikra, pedig nem volt egyik se valami kicsi. Mitsu új szobájában nem is jártam még, mert utoljára akkor voltam nála, mikor még hadnagy volt. Amúgy sem volta kedvem annyira a 8. osztag közelében tartózkodni, érthető okok miatt...
Előre engedtem Kedvesem az ajtóban, majd utána belépdeltem én is. Nem lepődtem meg, mikor ládák tömkelegét láttam, egyrészt sok ideje nem lehetett még pakolászni, másrészt, amúgy is lustácska volt kicsit, de így volt jó, ahogy van.
- Hümm, szép rend van. - jegyeztem meg viccesen, majd vártam, és néztem, mit csinál Mitsu. Bólintottam egyet, mikor mondta, hogy felkap valami kényelmesebbet, és tovább nézelődtem addig a szobában. Odamentem az ágyához, ahol egy szép nagy kupa ruha foglalt helyet, és vizsgálgatni kezdtem őket. Szemem megakadt egy rövidebb ruhánál, és érdeklődve emeltem fel, hogy jobban megnézhessem magamnak. Mikor Szerelmem néhány perc múlva visszajött, vigyorogva lebegtettem meg előtte a ruhadarabot.
- Ebben is jöhettél volna. - kacsintottam, majd odébb raktam, hogy elkezdhessük a pakolást.
- Okés...akkor esetleg a ruháidat pakold össze először, aztán azokkal kezdjük. Van itt még néhány üres doboz, azokba befér szerintem, és azokat egyedül is át tudom vinni a szobánkba. Jut eszembe...kell majd 1-2 tisztet szerezni, hogy a bútorokat is átcipeljük. be fog ez férfi a szobánkba mind, Édesem? Sosem értettem, hogy hogyan lehet a nőknek ennyi cuccuk. o.O - kérdeztem komolyan törve a fejemet a dolgon.

Utólag végiggondolva lehet, hogy nem én voltam a legjobb választás a költözködésre való segítségre, de hát ki más segítene költözni Mitsukonak, mint Én? Én vagyok a párja, szerelme, mackója, vőlegénye, majdani férje, szóval kötelességem volt segíteni neki. >.< Majd legfeljebb várok addig, míg Mitsu meg nem mondja, hogy mit pakoljak, mert a szobájában aztán nem igen igazodtam ki. Talán a melltartók, fehérneműk, harisnyák lelőhelyét megtaláltam volna magamtól, de mást nem igazán. Amúgy is kupi volt, amit viccesen meg is jegyeztem kis Mezei Pockomnak, aki erre mintha kissé sértődötten vonult volna el a fürdőbe átöltözni. Nem mintha az én szobámba nem lett volna kupi, sőt, most milyen kupi lesz majd, hogy összeköltözünk! *.* Míg Aranypacsirtabogaram öltözött, jobban szemügyre vehettem a szobát, és szemem meg is akadt egy különösen rövidke ruhakölteményen, amiben gyorsan le is vizualizáltam Őt. Kissé túlvizualizáltam a dolgot, mert a ruha hamar lekerült volna szerelmemről, de mire továbbköltöttem volna a dolgot, már meg is jelent a szobában újra Mitsu, és visszarángattam magam a valóságba, ahol történetesen épp költöztünk.
Kacsintva válaszolt viccből feltett kérdésemre, ebből azt vettem ki, hogy nyert ügyem van, és még hordva lesz a közeljövőben az a ruha. Hisz ellenállhatatlanul tudok nézni, ha valamit szeretnék Kedvesemtől, bár Ő is. Kölcsönösen nem tudunk egymásnak ellenállni, és ez így is volt helyes. Míg kedvesem egy szemeteszsákért ment, én gyorsan felvázoltam az agyamban a kis tervet, és néhány másodperces tervezés után kész is volt a kész terv. Egy meghitt, romantikus este, kettesben. Nincs is ennél jobb, és reményeim szerint még az áhított ruha is felkerülne az én kis Énekes bokorpacsirtámra. A terv kész volt, már csak tálalni kellett, de majd ráér még, most egyelőre költözés volt napirenden.
- Okés, akkor, a szekrényt viszem először majd! - tudtam le gyorsan a dolgomat, hisz míg Mitsu pakolt, addig sem kellett mást csinálnom, és mikor az első forduló kezdődik, csak felkapom a szekrényt, és átviszem a 10. osztaghoz. Reményeim szerint nem volt tele mázsás kövekkel a szekrény, és gond nélkül átcipelhettem a szobánkba. Míg ezt gondoltam át, szerelmem mögém lopózott, és átölelt hátulról. Megfogtam kezeit, és magamhoz szorítottam. Szemem becsukva élveztem a pillanatot, ami nem tartott sajnos örökké, de nem kellett már attól tartanom, hogy hosszabb ideig nem látom Ecsetfülű mókuskámat, hisz tegnap jegyeztem el, és innentől kezdve minden áldott napot vele kezdek, és vele fejezem majd be.
- Tudom. - suttogtam vissza szerelmemnek. Többet nem kellett mondanom, hisz pontosan tudta Ő is, hogy az életemet eldobnám azért, hogy Ő élhessen, és akármikor tűzbe tenném érte a kezét gondolkodás nélkül, hisz nélküle nem bírnám ki. Szinte észre sem vettem, hogy Kedvesem folytatta tovább a pakolást, még mindig ott álltam a szoba közepén, azon merengve, hogy mennyire is szeretem Őt, és hogy mire mennék nélküle. Néhány hónapja még nem is ismertem, azóta viszont gyakorlatilag hozzám nőtt, nem bírtam nélküle ki sok időt. Elég csak a halloweenes esetre gondolni...
Gondolataimat visszakanalaztam a jelenbe, ahol Csincsillám még mindig jókedvűen pakolt.
- Öh, hát én arra várok, hogy az első adaggal elkészülj, és elindulhassunk. Első körben a szekrényt viszem, így sok dolgom nem volt most. Viszont a fehérneműket és a melltartókat szívesen viszem még pluszba! *-* - vigyorogtam menyasszonyomra. Tekintetem ismét az ágyon nyugvó vékonyka ruhára szegeződött, és agyamban felgyulladt a kis lámpácska, hogy most kéne.
- Hmm, mond csak kicsim. Mi lenne, ha ezt a darabot mondjuk holnap este vennéd fel, mikor is elviszlek egy meghitt, romantikus vacsorára a Kumo Étterembe? Tökéletesen illene hozzád. - mondtam mosolyogva, miközben ujjamra akasztottam az adott ruhadarabot, és kedvesem felé mutattam.

Nagyon jól haladtunk a költözéssel! Már majdnem minden kész volt arra, hogy átszállítsuk a következő rendeltetési helyére, vagyis a szobámba. Pedig én segítettem volna az én kis Őzgidácskámnak, csak hát jobban hát elvette a figyelmem az a fránya rövidke ruha, na meg a fehérneműk keresgélése. Pedig én tényleg akartam segíteni! Meg fogok is. Azt a nagy szekrényt ki mást cipelné át a szobánkba, ha nem én? (Egy random tiszt akit befogok..hehe xD) Áh, leszek olyan rendes, hogy nem másra bízom e nemes feladatot, és magam fogom átcipelni a szekrényt. Amúgy sem lehet olyan nehéz. Remélem nem ebben a szekrényben tárolt minden nehéz cuccot Földipocok, mert akkor sok idő lesz, míg átérek. Mintha kicsit magára vette volna Kedvesem a viccelődésemet, meg azt, hogy csak álltam végig. Sebaj, majd kiengesztelem, eddig mindig sikerült.^^
- Superman? - néztem értetlenül távolodó Menyasszonyom után, aztán vigyorogva megvontam a vállam, miután elképzeltem magam kék superman cuccban. Gáz volt..jobban állt a haori, azzal is lehet valaki superman, lásd Yuu-chan. (xD)
Rájöttem, hogy igazából mi is lenne a dolgom az ábrándozás helyett, így egy grimasz kíséretében odamásztam a méteres szekrényhez, majd egy nyögés kíséretében a hátamra kaptam. Jóval nehezebb volt, mint amire számítottam, de azért némi erőlködés árán csak el fogok jutni a szobánkig, elvégre nem foghat ki rajtam egy szekrény. Végre valahára elindultam ,és kicammogtam Kedvesem szobájából. Ha valaki látta volna a jelenetet, kábé annyit látott volna, hogy egy nagy szekrény lebeg a föld fölött fél méterrel, míg valaki nyög alatta, de az egomnak köszönhetően meg sem fordult a fejemben, hogy valakinek a segítségét kérjem. Nehogymár egy kapitány segítségre szoruljon. >.< Métert méter követett, ahogy lassan haladtam az osztag fele. Érdekes, hogy gyalog jóval rövidebbnek tűnt az út, de lehet, hogy az is közre játszott, hogy fél perc kellett egy lépéshez. Épp egy nehezen bevett kanyar után fújtam magam ki kicsit, mikor egy hang szólított meg valahonnan észak felől. (Nem sok mindent láttam a szekrény miatt.)
- Kapitány! Ne segítsek? - kérdezte egy fiatal tisztem aggódó arccal. Észre sem vettem, hogy időközben már a 10. osztagban voltam.
- Ne! - intéztem el röviden, és tömören a dolgot, majd egy nyögés kíséretében folytattam kálváriámat a szobánkhoz, ahol Mitsu már minden bizonnyal vigyorgó képpel vár. Néhány perc után végre valahára megérkeztem a szobába, és egy nagy nyögés kíséretében letettem a szekrényt a szoba közepén, majd verejtékező arccal kiterültem az ágyon, és pihegtem.
- Mit tárolsz ebben a szekrényben? Sziklákat? Igazán kárpótolhatnál, vért izzadtam, mire ideértem a szekrénnyel. Remélem jót nevettél rajtam. >.> - kérdeztem lihegve kissé sértődötten, miközben felültem az ágyon. Persze nem voltam megsértődve, hisz hogy is lehettem volna. Szerintem kölcsönösen nem tudtunk egymásra morculni néhány másodpercnél tovább, mert annyira oda voltunk egymásért. Vagyis én tutira, de szerintem Mitsu is így volt vele.
- Na, van még valami a szobádban, vagy mindent áthoztunk ide? - kérdeztem kedvesemtől még mindig az ágyon fetrengve, majd felálltam, és odamentem hozzá, hogy megcsókoljam.
- Szerintem pakoljunk ki, amit ki lehet, aztán ha van még valami, majd visszamegyünk érte, Cicám. - mondtam mosolyogva Kedvesemnek, és elindultam a szekrény fele, hogy kinyissam és nekilássak a pakolásnak. Bár gőzöm nem volt róla, hogy Mitsu cuccai hova mennek, de biztos találunk neki majd helyet.

- Micsoda?! És csak most mondod?! Pont most?! - kérdezek vissza megrökönyödve Kedvesemtől, mikor közli velem, hogy hát igen, ideje lenne tiszteletet tenni a szüleinél, bemutatkozni, meg minden. Mert ugyebár én vagyok a vőlegénye, és Ő itt született a Seireiteiben, tehát élnek még a szülei, vagyis be kell mutatkoznom. Eddig egyszer sem gondoltam bele, hogy jé tényleg, Mitsunak van egy húga, márpedig ha van húga, akkor szülei is vannak. Hát most már ez is leesett. Ettől még nem lett jobb. még mindig tiszta ideg vagyok, pedig még csak most tudtam meg. Mi lesz majd akkor, ha sor kerül a dologra? És mi van, ha nem tetszik a pofám az apjának, vagy az anyukájának, esetleg egyikőjüknek sem? Sok itt a bizonytalan dolog, túl sok a buktató, amin pofára eshetek. Még mindig megdöbbenve, elfehéredve nézek Mitsura, aki úgy néz rám, mint egy hülyére. Még mindig nem sikerült feldolgozni a hírt. Bevallom, rendesen betojtam a dologtól, mert más Mitsuval együtt lenni, meg más egy vacsorát végig ülni az őseivel, akik minden mozdulatomat figyelni fogják ,és a legapróbb hibára is ajtót mutatnak. O.o
Fel alá kezdek el szaladgálni a szobában, hirtelen azt sem tudom, hogy mihez kezdjek. Úgy jó ötperces mászkálás után csak sikerül megállnom a szoba közepén, és elgondolkoznom azon, hogy mit is akartam. Ja igen, megcsinálni a hajam. Mindig elfekszem, és hiába a víz, vagy a zselé, vagy más egyéb hajrendbehozó cucc, nem segít rajta, mindig össze-vissza áll. Ez eddig nem sűrűn foglalkoztatott, mert ha valaki megjegyzést mert tenni a fejemre, tettem róla, hogy az ő feje is "szét legyen csúszva". De ez más. Itt figyelni kell a megjelenésre, mert nem valami bizalomgerjesztő a jövőre nézve, ha azt mondják rólad, hogy egy szakadt csöves vagy. Jah, kicsit ideges vagyok, lehet, hogy túlreagálom, de akkor is.
Úgy tíz percnyi, a zselével és a hajammal vívott elkeseredett harc után úgy ahogy végre kinéz a feje, ám ez korán sem jelenti azt, hogy átlépte az "elégséges határt". És mi van ha nem jön be nekik a fehér hajszín? O.o Nem bírnám ki, ha be kéne festetnem a hajam. Hogy néznék ki barnán, vagy vörösen, neadjisten szőkén?
- És mikor is lenne ez a..ez a találkozó hmm hmm? - kérdem kissé idegbeteg fejjel Mitsutól, akinek mintha kicsit kezdene elege lenni belőlem. xD Pedig ez bizony egy fontos kérdés. Időben fel kell készülnöm testileg, lelkileg és optikailag is a nagy eseményre.
Gyorsan elkezdem felkutatni a szobát egészséges, tiszta zoknik után, de be kell látnom, hogy azokat nem fogom megtalálni ha az ágy alatt, vagy annak közvetlen közelében keresem, hanem a ruhásszekrénynél kell keresni a zoknis fiókban. Még a saját szobánkban sem igazodok ki...
Nagy nehezen behatárolom kék íriszeimmel azt a bizonyos bútordarabot, majd megrohamozom, hogy minél gyorsabban zoknihoz jussak, majd kihalászok a zokniarzenálból egy minden bizonnyal tiszta, fehér zokni párt.(Suke egy szál boxerben rohangászik a szoba közepén...xD) Közben eszembe jut, hogy valami ajándékot is kéne vinni nekik, mert hát ugyebár fő az első benyomás, meg ilyenek. Kicsit gáz, hogy ilyenkor jut minden eszembe egyszerre, így minden másodpercbe mást kell csinálnom, hogy mindent elintézzek.
- Valami ajándékot is kéne nekik venni! Mit szeretnek? Hm? Egy üveg bor apádnak, meg egy csokor virág anyukádnak? Vagy?! - kérdem hevesen hadonászva a zoknikkal.
Érdekes, nem szoktam semmin sem kiakadni, főleg nem ennyire, de ez most kihozta belőlem a legrosszabbat. Elvégre semminél nincs rosszabb, mint egy dühös anyósnál, vagy egy zabos apósnál. Na jó, esetleg az rosszabb, ha Mitsu morci. Lehet tőlük örökölte ezt a tulajdonságát?

Magam sem tudom miért, de a tény, hogy találkoznom kell Kedvesem szüleivel, eléggé megrémített. Lehet, hogy ez valami ösztönös hím cucc, ami mindenkinél előjön, mikor a menyasszonya őseivel találkozik. Bár itt serireiteiben nem sok ilyen esetről tudok, hisz aki idekerül, az már nem nagyon fog beszélgetni a szüleivel, azért vannak kivételek, mint például Mitsu is. Még mindig a földön ülök, egy pár zoknival a kezemben, és kissé pánikolok. Le kéne higgadnom, hisz ezek csak Mitsu szülei. Nem lehetnek nála rosszabbak, meg ha mégis, Kedvesem is ott lesz egy esetleges vész esetére. Különben is, elég valószínű, hogy nem lesz velem problémájuk, hisz nagy nevem van seireiteiben, kapitány vagyok, ráadásul erős is, és szerénység nélkül, jóképű is vagyok. Egyszóval Mitsu a lehető legjobb kezekben van, és ezt a szülei is biztosan be fogják látni.
Nagyokat fújtatva próbálok lehiggadni, miközben zokniimat próbálom rendeltetési helyükre felhúzni, vagyis a lábamra. Ma este már úgy jövünk haza mindketten, hogy túl vagyunk az egészen, és az ősök rábólintottak a házasságra is, vagyis semmi akadálya nem lesz már annak, hogy összekössük életünket. Mitsut mintha kicsit fárasztaná a jelenet, amit rendeztem, valahol megértem, de azért így néhány órával a vacsora előtt megtudni elég kellemetlen volt. Míg én is valami használható ruhát keresek estére, azon töprengek, vajon milyen ajándékot kéne venni a szüleinek, mert ajándék nélkül elég otromba dolog lenne beállítani. Mitsu látszólag nem figyel rám, amire kissé bemorculok, hisz ki más ismerné őket jobban, mint a lányuk, ezért is hasznát venném egy-két tippnek, amit felhasználhatnék majd este.
Jobb híján így én fordulok oda hozzá, és figyelem, amint a ruhák közt matat, és válogat, hogy mit kéne felvennie. Mikor előkerül egy elegáns, ám nem túl tetszetős vörös ruha, elhúzom kicsit a szám, mert nem nagyon tetszik. Szemeim előtt egyből megjelenik az a ruhadarab, amit még költözéskor fedeztem fel. Kicsit rövidebb, mint ez a vörös, és jóval szexisebb is, egyszóval főnyeremény. Az a lényeg, hogy nekem tetsszen Mitsu, ne másnak, és nekem tökéletesen megfelelne az a ruha estére. ^^
- Ez nem jó. Túl visszafogott. - rázom fejem kedvesemnek, majd bevetem magam a ruhásszekrénybe, és elkezdek kutatni Szerelmem ruhái között az áhított ruhaköltemény után. Túlzás lenne azt állítani, hogy Menyasszonyom kevés ruhával rendelkezik. Érdekes módom az összes nő tele van szebbnél szebb ruhákkal, mert mindent megvesznek, ami meg tetszik nekik. Ráadásul nem is akármilyen nőről van szó, hisz szebbet nem találni az én Kicsimnél a Seireiteiben, rá pedig minden ruha tökéletesen illik, max csak nekem nem tetszik. Ilyenkor örülök, hogy a kapitányi ranggal együtt magasabb fizetés is jár. Némi kutakodás után végre kezem ügyébe kerül a szóban forgó ruha, amit csillogó szemekkel mutatok fel kedvesemnek.
- Ezt kéne felvenned. Megígérted, hogy felveszed legközelebb, és az most van. - húzom mosolyra szám. - Az ígéret szép szó. - ezzel végleg mattot adok Kedvesemnek, így sok választása nem maradt a ruhát illetően. Néha különösen eltökélt tudok lenni, ha valamit el akarok érni, s lám, ennek most meg is lesz a gyümölcse.
Azonban még nem kell felvennie, ráér majd vacsora előtt díszelegni benne, mert most más dolgunk van. Igen, Ő is velem jön a városba ajándékot venni, mert nekem gőzöm sincs róla, hogy mit szeretnek a szülei, és mit nem. Nagy nehezen feltápászkodok, majd odalépek Kedvesem mellé, és egy gyengéd csókkal biztosítom afelől, hogy megnyugodtam, sőt tele vagyok önbizalommal az estét illetőleg.
- Gyere, menjünk ki a városba és keressünk egy ajándékboltot. Venni kell valamit anyudnak és apudnak. - fogom meg a kezét, s húzom kifele a szobából. Néhány perc múlva már a forgalmas utcák egyikén baktatunk kézen fogva, és keressük a megfelelő boltot.
- Mit kéne venni nekik? Nincs valami ötleted? Mit szeret anyud, és mit szeret apud? - nézek tanácstalanul Mitsura, hátha van valami ötlete. Nagyon jól meg kell gondolnunk, hogy mit veszünk nekik, hisz ez meghatározó is lehet a jövővel kapcsolatban. Lehet, hogy nem élném túl a találkát, ha rossz ajándékot vinnék Menyasszonyom szüleinek...

Egy apró sóhajjal veszem tudomásul, hogy megint nem azt a ruhát fogja Mitsu, amelyiket szeretném, bár azzal sem volt különösebb baj, amit mutatott ,így hát beleegyeztem, mert végül is az is nagyon csinos. A nagy ruhatár leltározás után úgy döntök, hogy legjobb lenne, ha Kedvesem is velem jönne a városba, elvégre ki más tudná jobban, hogy mit szeretnek a szülei, mint Ő? Néhány perc múlva már a népes főutcák egyikén baktatunk, és keressük a megfelelő boltot. Vagyis pontosabban én keresem a boltot, Mitsut meg húzom magam után. Nem hinném, hogy annyira lelkesedne az ötletért, de eldöntöttem, hogy jön Ő is velem, és amit én eldöntök, az úgy lesz. >.<
Az előttünk álló találkozóra is már másként gondolok, hisz egy lehetőség arra, hogy megkedveljenek. Másként elég sanyarú anyós/após-vőlegény viszonyunk lesz a következő néhány száz évben. Amúgy sem tudom elképzelni Menyasszonyom szüleit úgy, mintha valami vérengző fenevadak lennének, bár néha a lányuk úgy viselkedik, de ezt szeretem benne.
Hát persze, eper. Meg sem lepődök mikor Szerelmem befókuszálja a szóbanforgó gyümölcsöt, és mutogat rá. Egyből leesik a tantusz, hogy igazából magának szeretné megvenni a gyümölcsöt, nem a szüleinek, mivel oda van az eperért. Egy mély sóhaj kíséretében adom meg magam, és egy enyhe buksisimi után, amit Kedvesemnek osztok ki (xD) elindulok a gyümölcs árus felé, magam után húzva Mitsut. Odaérve rámutatok az egyik dobozra, amiben különösen szép és nagy darabok vannak, majd kifizetem és átnyújtom Páromnak.
- Remélem azért engem jobban szeretsz az epreidnél. - mondom kissé durcásan, de azért egy csókot nyomok Mitsu arcára.- Most pedig vegyünk valamit a szüleidnek.
Elindulok, ám néhány lépés után megtorpanok, és eszembe jut, hogy ha Mitsu imádja az epret, akkor lehet, sőt több mint valószínű, hogy anyuja is szereti az epret. Így hát visszafordulok, és néhány perc múlva már a szatyromban tartózkodik még egy nagy doboz eper, gondosan, szépen becsomagolva. A dolog könnyebbik része megvan, már csak Ninomiya Papának kéne valamit venni, ám arról fogalmam sincs. Tudtommal a 11. osztagban szolgál, vagyis eléggé szereti az erőszakot, de ettől még fogalmam sincs, hogy milyen ajándék passzolna neki. Remélem azért nem kell majd egy death match-et nyomnom vele az étterem közepén, hogy alkalmasnak lásson Mitsu mellé. Erőteljesen töröm fejem, miközben az utcán sétálgatunk, mígnem meg nem látok egy üzletet, ahol különböző kávéfajtákat árulnak. Úgy tudom, hogy Ninomiya Papa igencsak szereti a kávét. Lehet ezért is ilyen hiperaktív néha a lánya? Elindulok a bolt felé, s néhány perc múlva már egy jó adag, minőségi kávéval jövök ki. Rásandítok gyorsan Mitsura, hogy kikérjem a véleményét, mert őszintén remélem, hogy ez megfelelő ajándék egy 11. osztagos büszke apának. Már csak azért is, mert elég súlyos pénzeket fizettem ezért a nagy adag brazil kávéért, szóval NAGYON remélem, hogy örülni fog neki. Végre megvannak hát az ajándékok, visszamászhatunk a szobánkba, és felkészülhetünk estére. Azért titkon megnyugodtam, hogy végre túl vagyok a vásárláson. Mosolyogva csenek egy epret Mitsuéból, majd jóízűen elfogyasztom.
- Na, akkor indulás vissza! Már nincs sok időnk, fel kell készülni, meg különben is, neked sok időbe szokott telni. - nyújtom ki nyelvem játékosan Menyasszonyomra, majd átkarolom, és együtt visszaindulunk a szobánk felé.