[Az Ostrom]

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Kedd Jún. 21, 2011 10:34 am

Nem is tudom... Nem tudom, milyen volt az a nap, mármint... Háború? >.< Utólag mindenki azt mondta: hiszen tudtuk, hogy ez lesz, lehetett rá számítani, észre lehetett venni a jeleket... Hát, én személy szerint nem vettem észre! >.< Még aznap sem! Bár jobban belegondolva, az tényleg egyértelmű volt, hogy itt lesz valami, de mindig is úgy képzeltem, hogy a távoli jövőben, amikor lehetőleg semmi közöm nem lesz majd hozzá, talán én addigra már meg is öregedem, és lehet, hogy már nem is élek... Nem akartam én ezt megélni! >.< Egyáltalán, ha az ember leánya felkel reggel, szerintem nem az az első gondolata, hogy "de jó, most megyünk csatázni! *.* ", ugyan! Meg aztán... teljesen átlagos nap volt, nem volt se túl jó, se túl rossz; sütött a nap, dolgozgattam a gyengélkedőn... emlékszem, leejtettem egy tekercs gézt, és sehogy sem bírtam bekötözni egy kart - de nem voltam kedvetlen. Nem volt baljós hangulata semminek, nem volt feszültség, nyugtalanság, vagy csak egyszerűen nem figyeltem fel rá; de hát... miért kellett volna? >.< Ha sorban akarnék haladni, azt hiszem, most azt is el kellene mesélne, mit csináltam, amíg... szóval addig, de nem jut eszembe >.< Hiszen... tényleg nem volt semmi különös: akik tudtak is róla, hogy mi fog történni, nem mutatták ki; persze-persze-persze ez mégiscsak egy katonai alakulat-féleség, úgyhogy egyértelműen remekül, összeszokottan és szervezetten képesek... vagyunk képesek reagálni a legváratlanabb, iszonytatóbb és rééééééééémisztőbb helyzetekben is! *.* Talán egyesek valóban tudták; de akkor... miért nem szóltak? Bár... akkor sem bújhattam volna el, tehát mindegy, de így meg igazán megijedt mindenki, kitörhetett volna a pánik is, és akkor csak a jó ég tudja, micsoda - még a háborúnál is szörnyűségesebb - borzalmak történhettek volna! Kész csoda, hogy ez nem történt meg... Viszont, ha valakinek volt tudomása minderről, nem vállalta volna ezt a kockázatot - tehát ez egészen egyértelműen egy semmiből előkerült, elsöprő erejűnek szánt és rettenetesen váratlan támadás volt! Tulajdonképpen ilyenkor látszik igazán, micsoda hős itt mindenki! *.* És bátrak, és ügyesek, és kitartóak - és olyanok, amilyen én sohasem leszek, de ez természetesen semmit sem von le a nagyszerűségükből. Valahogy... amikor a szép délután közepén egyszerre csak valami vakító fény töltötte be az eget, aztán fület tépő robaj hallatszott, mintha egy mérhetetlenül hatalmas villám csapott volna be egy nyusziugrásnyira innen, mindenki olyan rátermetten indult, hogy csináljon valami hasznosat, mintha mindig is erre készültek volna. Pedig szerintem senkit sem hagyott hidegen az utcákat betöltő riadók hangja, meg ahogy egyre több osztag vonult ki rendezetten valahová... a városon kívülre - lehet, hogy ők sem fogták fel teljesen, hogy mi lehetett ez, úgy értem, még ők sem sejtették, micsoda káoszt takart el egy pillanatra a nagy világosság. Persze csak elképzelni tudom, mit érezhettek - valójában ez is személyiségfüggő lehet, gondolom -, mindenesetre, ami engem illet, én... én... én rettenetesen megszeppentem, amikor hallottam, hogy nem látok... izé... szóval jött az a naaaaaaagy villámlás és mennydörgés, aztán utána meg csönd lett hirtelen... Vagy fordítva volt? Annyira gyorsan történt... >.< Mindenesetre csak döbbenten pislogtam, hogy mi történhetett, elvégre rengetegféle dolgot jelezhet az ilyesmi: a) ha valóban csak egy villám volt, s túlreagálom az egészet >.< (ezt hamar elvetettem, mert mások akkor nem tűntek volna feldúltnak, még annyira sem, amennyire voltak), b) leszakadt az ég, itt a világ vége, most mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését... >.< (ezt azért nem akartam elfogadni, mert akkor most gyors lelkiismeret-vizsgálatot kellett volna tartanom, és ehhez túlságosan rémült voltam), esetleg c) a tizenkettedik osztag éppen valami kifejezetten robbanásveszélyes dolgot csinált, és valami nem stimmelt! >.< Ez utóbbi tűnt a legvalószínűbbnek... bár nem értettem, akkor miért vonul fel minden más egység is, de aztán rájöttem, hogy biztosan tüzet kell oltani! Ezzel próbáltam nyugtatni magam, mélyeket lélegeztem, miközben azt hajtogattam mindenkinek (önmagam is beleértve), hogy biztosan nincsen semmi baj, hiszen mi lenne? *.* Csakhogy az is az eszembe jutott, hogy ha ekkorát tudott robbanni az a valami, nyilván vannak sérültek is, márpedig, mivel én amolyan hadnagyféleség vagyok, ebbéli minőségemben talán nekem is menni kéne elsősegélyt nyújtani... >.< Teljesen ugyan nem sikerült visszanyernem az önuralmam, hiszen mindenki olyan döbbentnek látszott, de azért képesnek éreztem magam arra, hogy halálra váltan, fantasztikus ügyetlenséggel leplezve háborgó lelkem elkezdjek rohangászni Chiyoko-sama után, mert a taichou okos, megfontolt, és rátermett, tehát egészen biztosan tudni fogja, hogy mit kell tenni az efféle válságos helyzetekben! *.* Bár azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy talán inkább csak nyugodtan ülnöm kéne az addigi helyemen, várva az utasításokat, viszont honnan tudná bárki is, hogy hol vagyok? Nem-nem-nem, tudtam, hogy nekem valami teljesen nyilvánvaló helyen kell lennem, ha ezt akarom, de hirtelen nem jutott eszembe semmi ilyesmi, azt pedig hihetetlen éleslátással kikövetkeztettem, hogy ha csak megállnék valami olyan helyen, ahol egészen biztosan megtalálnak, a tömeg úgyis elsodorna, mert ugye mindenki ide-oda futkosott, és tette a dolgát. Tehát, mivel nem igazán voltak ötleteim azt illetően, hogy az olyasfajta pozíciókban, amit képviselni vagyok hivatott, csak éppen kevés sikerrel, egyszóval mi az én helyzetemben a magamfajta szerencsétlen shinigami kötelessége? Természetesen, ha tudtam volna, hogy háborúzni megyünk, azon nyomban elbújok! >.< Vagyis... nem, ahhoz nem lett volna merszem... de próbáltam volna kitalálni valami elképesztően hatásos és lehetőleg működőképes sérültmenekítési tervet ahelyett, hogy úgy csináltam, mintha nem történt volna semmi, mialatt igyekeztem elküzdeni magam a kapitányi irodáig, ami sehogy sem akart hirtelen előkerülni, mert ez a gyengélkedő igazán hatalmas...! >.<

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Szer. Jún. 29, 2011 10:00 am

Ha valaki, hát Shimajiro bácsi aztán igazán nem szereti az articsókát. Pedig az articsóka, na az kell leginkább egy olyan öreg és makacs vén kujonnak, mint Shimajiro bácsi; egészen biztos vagyok benne, hogy rögtön nem fájna úgy a dereka, amikor a gyengélkedőn szolgálatot teljesítő fiatal lányok hátsóján legelteti a szemét mindenféle szégyenlősködés nélkül, ha megenné azt a nyamvadt articsókát! Pedig én tényleg mindent megpróbáltam; sütöttem, főztem, rántottam, pároltam, pürésítettem, egy ízben még a répatortába is belecsempésztem, de úgy ám, hogy Masa és Katsu is gyanútlanul falták be, hogy aztán sunyiban rájárjanak a maradékra, amikor nem figyelek! Szóval még épphogy csak szakét nem gyártottam belőle, de amilyen hepciás ez a Shimajiro bácsi az articsókára, még abban a formában se szuszakolná le a torkán! Valósággal olyan, mint az a bizonyos borsószem királykisasszony, csak az ő borsója éppenséggel articsóka tulajdonképpen... De ez tökéletesen mindegy abból a szempontból, hogy se így, se úgy, nem hajlandó megenni az articsókát az én szigorú orvosi javallatom, mit javallat, utasításom, felszólításom sőt, követelésem ellenére sem! Így hát nem volt mit tenni, némi előzetes agyalás és tervezés után felpakoltam egy-egy kosárra való articsókát és pucér barackot. Tudniillik Shimajiro bácsi a barackot nagyon szereti. Olyan nagyon, hogy ha az egyik beteg a gyengélkedőn valamelyik kedves látogatójától barackot kap figyelmes apróságképpen, azt a barackot vagy tüstént be kell hogy falja vagy pedig számolnia kell mind azon atrocitásokkal amik Shimajiro bácsi részéről érni fogják egészen addig, amíg az a bizonyos barack létezik és nincsen Shimajiro bácsi tulajdonában. Shimajiro bácsi ugyanis először csak nézi rendületlenül azt a barackot - de annyira, hogy ettől a szemérmetlen fixírozástól kényelmetlenül érzi már magát mindenki, aki egy helyiségben tartózkodik Shimajiro bácsival és a barackkal - aztán pedig a fogát csattogtatja rendületlenül; később pedig már hörög, dünnyög, motyog, rimánkodik és fooolyton folyvást a barack tulajdonosának a nyakára jár. Na már azt nem közli, hogy a barack minden szenvedésének forrása, csak úgy megjegyzi mellékesen, hogy "Micsoda szép egy gyümölcs!" meg "Bizonyára igen-igen zamatos, szinte kiált, hogy harapjanak a húsába!", mindezen mondatokat gondosan elrejtve azon mondandójának a sűrűjébe, ami éppen erről az élhetetlen világról szól vagy mások pocskondiázásáról.
Röviden: Shimajiro bácsi annyira nagyon szereti a barackot, mint amennyire az articsókát nem szereti, így logikusnak tűnt kigondolnom, hogy milyen jó is lenne, ha a 12. osztag agytrösztjei csinálnának egy barackot, ami egy az egyben barack, csak közben articsóka. A barack ízű articsóka nem lenne célravezető, mivel az mégiscsak articsóka azt meg ugye Shimajiro bácsi nem szereti, tehát a barack maradt mind azzal a földi jóval amire Shimajiro bácsinak szüksége volna és ami mind-mind megtalálható az articsókában. Így a délutáni vizit végeztével már pakoltam is a kosárkákat, telistele tudományos és gyógyászati célokra felhasználandó gyümölccsel és zöldséggel, majd amolyan Piroskás jelleggel szökkeltem az úti célom irányába. Amíg tartott, meglehetősen gondtalan volt ez a sétafikálás; újabban határozottan jól éreztem magam a bőrömben, ennek köszönhetően nem esett nehezemre derűsnek látszani amikor valóban az voltam. Mindezek fényében a tudatom még nem is értette, miért fagy le minden izmom egy szempillantás alatt sóbálvánnyá avanzsálva személyemet; az ösztönök, az alapos megérzés keltette sokk gyorsabban hajtotta uralma alá végtagjaimat és ízületemet, minthogy én, Yasuji Chiyoko a robbanás zajára felfogtam volna, hogy elkezdődött. Amiről úgy szállingóztak a remegő suttogások, ahogy egy kísértet kering egykor volt otthonában; aminek az eljövetelét mindenki tudta Soul Societyben, aki fehér haorit viselt és amit ennek ellenére mégse fogott fel igazán senki. Aminek a közelségét mind erősebben éreztem a Mézesmackónál tett látogatásaim alkalmával; hiába nem szólt egy szót sem, ő maga volt a megfellebbezhetetlen bizonyíték arra, hogy a sakkjátszma a végéhez közeledik és hamarosan kezdetét veszi a mészárlás.
Mint minden kapitánynak nekem is rég megvolt a fejemben, hogy mit és mi szerint kell majd tenni, amikor ez a nap beköszönt, de már az első óvintézkedések árnyéka se érte el a józan eszem, amiben egyszerre nem volt más, csak a két fiam nemtördömségbe áztatott arckifejezése. Nem is volt érkezésem egyáltalán csak arra gondolni, hogy egy kapitánynak tényleg ilyen módon kellene eljárnia; a kosarakat elhagyva shunpoztam a 10. osztag irányába az egyre terebélyesebb masszát ölt zavarodott tisztek rengetegén.
Fontosabb dolgokra se volt idő, nem hogy magyarázkodásra; de odaérve láttam a fiúk arcán, hogy ha az őket körülvevő dolog természetével nem is, a súlyával mindenképp tisztában voltak, így nem is kellett külön csatát vívni velük azért, hogy csak szó nélkül és amennyire gyorsan csak lehet, kövessenek. Amennyire gyereknek nézik őket néha és amennyire alábecsülöm a képességeiket én magam is féltő anyai szeretet címszó alatt, annyira töltött el melengető büszkeséggel, hogy minden kíváncsiságukat és szőrszálhasogatásukat legyőzve működtek közre az egy eldugott rukongai vityillóba való kitelepítésükben. Valószínűleg a sokk tette, de nem is emlékeztem az utolsó ölelésre amivel elbúcsúztam tőlük, mielőtt otthagytam volna őket.
A tizenhárom őrosztag területére visszaérve már indítottam is útjára a pokollepkéket a megfelelő tiszteknek címzett megfelelő utasításokkal; talán felbecsülni se tudjuk, mekkora súly nehezedik majd a negyedik osztag vállára és hogy mekkora jelentősége lesz majd az alapos szervezésnek a későbbiek során. Ha valakiknek, hát nekünk kell igazán óramű pontossággal működni, amikor mindenhol tombol a káosz.
A kapitányi irodába ziláltan beesve két látogatóm "kényszerítette" rám vissza a mindenrendbenvanéskülönbensincsensemmibaj mosolyt, miközben erőltetett ráérőséggel kínáltam meg őket az asztalon terpeszkedő doboz sütiből. Mind Maki-chanra, mind Yuki-chanra nagy szükség lenne az osztagban így, hogy én sem maradhatok a gyengélkedőn, de tudom, hogy egy ilyen szerves kis család mint a miénk, a negyedik osztagé, el fogja bírni hármónk hiányát, hiszen ránk az adott helyzetben máshol volt szükség. Ott, ahol a szívemben motoszkáló félelem azt súgja, hogy talán mégsem álljuk meg a helyünket, viszont az eszem minden kétséget kizárólag állítja, hogy bennük is meg van minden ahhoz, hogy ne elesett bárányként botladozzanak a csatatéren.

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Jún. 30, 2011 10:47 am

Reggel… szokásos időben ébredek, bár most furcsa kivétel, hogy nem zanpakutoum unszolására, hanem az egyik szobalány lépéseire, ahogy a szobámban rak rendet. Nem vagyok rendetlen típus, való igaz, de a szolgák sokkal jobban értenek a dolgok elpakolásához, mint én. Gondolom, mert nagy részük már ilyen családba született, hamar megtanulta az ilyen munkát minél gyorsabban és hatékonyabban csinálni.
- Jó reggelt, Asari-sama. – mosolyog rám kedvesen a lány, amint észreveszi, hogy fenn vagyok, majd meghajol.
Ezek után szó nélkül folytatja, amit elkezdett, hiszen tudja, neki nem az a dolga, hogy engem szórakoztasson, hanem hogy összehajtsa és eltegye a ruháimat a helyükre. Szokásommal ellentétben azonban most nem kelek fel azonnal, a tegnapi nap kissé megviselt, úgy érzem jobban teszem, ha egyelőre ágyban maradok még egy ideig. A szolgálólány egy pillanatra felém fordul két hajtás között és aggodalmasan rám villantja vizslató, okos tekintetét, de nem foglalkozom vele. A pszichológusommal még nem vitattam meg a történteket, tegnap óvatlanul a részegségig ittam magam és ma reggel tapasztalom eme ritka jelenségnek az utóhatásait. Szerencsére itthon fojtottam magamba a bánatot, így senki nem tud róla a személyzeten és a családon kívül, de tudom, bennük megbízhatok, nem adják ki senkinek ezeket az információkat. A szobámban tüsténkedő lány is tisztában van vele, mi volt, sőt ha jól emlékszem, neki mondtam el a delíriumos állapotban, hogy miért iszom le magam. Végre újra képes voltam belemenni egy komoly kapcsolatba, a lány már hozzám is költözött volna, azonban tegnap hirtelen rádöbbent, hogy mégsem illünk egymáshoz és csapot-papot valamint engem és a döbbenetem otthagyva elviharzott. Nem tudom, mi történt velünk, lehet hogy én csináltam valamit rosszul, minden esetre nagyon régen éreztem magam olyan szörnyű érzelmi és idegi állapotban, mint akkor. Nem kedvelem és nem is részesítem előnyben az egy éjszakás kalandokat, így eszembe sem jutott, hogy valaki másnál vigasztalódjak az éjszaka. Némán szuggerálom a hófehér plafont kitartóan, melyen egyetlen hibát sem lehet felfedezni, pedig már régen volt újrafestve. Egy sóhajjal karöltve próbálom végül magamat valami értelmes cselekedetre késztetni, hiszen nem fekhetek egész nap önsajnálatban fetrengve. Mint egy élőholt, kiben már nincs lélek, sétálok a gardróbhoz lassan, lábaimat a földön csúsztatva, egyre nehezebb testemet vonszolva. Szemeim minduntalan önkéntelenül is megpróbálnak leragadni, de nem engedhetem meg, hogy mindezek után visszafeküdjek aludni, hiszen így is többet lustálkodtam, mint kellett volna, el vagyok maradva a napi, sőt a heti teendőimmel is. Azt viszont nem tehetem meg, hogy másra hárítom a munkát, hamarosan itt a következő nemesi gyűlés, oda pedig nem mehetek felkészületlenül, így is lejárattam már magam a Kagami-ház vezetője előtt a legutóbbi alkalommal, ezt a szégyent pedig sem a családom, sem én nem lennénk képesek elviselni, hogy a főnemesek közül egyetlen egy klán is lebecsül, használhatatlannak és ócskának tart minket. Mindennapi shinigami egyenruhámat veszem fel, van még egy kis dolgom a laborban, elfelejtettem kimásolni egy filet, amire szükségem lenne az itthoni kutatásokhoz is. Hosszas, alapos készülődés után indulok csak el a 12. osztag területe felé, azonban ahogy kilépek a birtok kapuján, meglátom a Rukongai fölött tetőző füstöt. Szemeim összeszűkülnek, ez biztosan nem csak egyszerű baleset vagy erdőtűz, ahhoz túlságosan is el van terjedve, szinte oszlopként kígyózik több helyről is az ég felé a bűzös füst, a szaga azonban még nem ér el idáig. Az egyik, szintén a jelenséget fürkésző őrnek kiáltok oda, hogy erősítsék meg az őrséget a háromszorosára, főleg a család tagjai körül, nem tudnám elviselni, ha még valakit elveszítenék, márpedig amikor én nem vagyok itt, a rend teljesen felborul. Egy héttel ezelőtt is megsérült a legfiatalabb öcsém a legutóbbi merényletben, amit megpróbáltak elkövetni ellenünk, azóta sokkal óvatosabb vagyok. Shunpoval közeledem a 12. osztag területe felé, hátha Masamune-taichou tud valamit arról, ami odakint történik. Ez a helyváltoztatási mód soha nem tartozott az előnybe helyezett képességeim közé, nem is voltam jó belőle már az Akadémián sem. Azonban nem kell sokáig sietnem, az Asari-birtok nincs messze oda. Az egyik épület tetején szilárdan lefékezve figyelem a falat és az a mögött tomboló sereget. Honnan jöttek ennyien? Egyáltalán miért pont most? Aggodalom villan a tekintetemben, azonban hamar rendbe szedem vonásaim. A vakító fény viszont már engem is kiüt általános koncentrációmból, mert tudom, ez nagyon nagy bajt jelent. Seireiteit megtámadták! A tőlem telhető leggyorsabb shunpoval indulok meg a leomlott fal felé, hogy az első sorokban foglalhassam el a helyem, hiszen egy nemes család fejétől minimum ez elvárható. Ha kell, meghalok, de megvédem az otthonom.

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Jún. 30, 2011 10:38 pm

Amikor az edzőterem nincs túlzsúfolva napi erőnléti edzésüket végző tisztekkel, akkor veszem a fáradtságot és kihasználom azt a pillanatnyi nyugalmat, hogy elmémet ismét összeforraszthassam zanpakutommal. Lelkem veszélyesebb fele, s szükségem van rá, hogy a lehető leginkább rezonáljak vele. Szükségem van erre a kapocsra, ha szeretnék túlélni. Hiába, egy ilyen zanpakuto nem csak a környezetére, de még a használójára is veszélyes, kénytelen vagyok hát többet foglalkozni belső világommal, mint egy átlagos shinigami. Hiszen nem vagyok átlagos. S még azt se tudom teljes biztossággal állítani, hogy egész vagyok. Egyéni tragédiám lelkem kettéhasadásával járt, s félek, hogy egyszer úgy üt vissza a dolog, hogy azt kezelni tudni már nem fogom. Mint egy marék foszladozó szalag, melyet ha nem tartok erősen, kisiklik markomból, végigsimítja ujjaimat s szétszéled a porban. Nem marad utána más, csak az apátia és a melankólia. S a káosz, a téboly, a keserűség. Ámde akkor is szorítom azt a maroknyi fonalat, melyek emberségem utolsó maradékához hivatottak kötni. Nem engedhetem, hogy elszabaduljon. Az mindent elrontana. Így is túlontúl elszakadtam eredeti valómtól.
A több órás belső világommal való foglalatosság miatt beletelik egy kis időbe, míg sikerül visszatérnem a valóságba. Valós tükörvilágom nem ereszt olyan könnyen, igaz, egész idő alatt csupán zanpakutom szellemével kellett farkasszemet néznem, s néha az élet nagy igazságait megvitatni. A társalgás maga egy kívülállónak csupán értelmetlen hablatyolásnak tűnhet, viszont nem várhatom el mindenkitől, hogy megértse a kommunikáció ezen magasabb szintű formáját. Hiszen mi mások vagyunk, s igen, szeretünk különbözni másoktól. Még ha a más nem is feltétlenül jelenti azt, hogy jobbak is lennénk a többiektől.
Meditációmból kénytelen kizökkenteni a hivatás, hisz az irodai munkával a reggeli kis meditációm miatt sikerült máris csúsznom egy kicsit, igaz, nem tartok attól, hogy holnapra nem végzek vele. Így hát a délutánom a megszokott foglalatosságommal telik el, már amíg az izgatott kopogás meg nem zavar benne.
- Hollowk? Itt? – pillantok fel az egyik aktából, kicsit zavartan ugyan, de próbálva összeszedni minden magabiztosságomat.
- Köszönöm, Kojiro-san. Mindenkit értesítsen, aki harcképes, majd azonnal csatlakozzon a helyszínre. – hagyom ott imádott irataimat. Az üzenet tömör és egyszerű – indulnom kell, hisz Seireitei ostrom alatt áll. Ugyan aggódok Miyoko miatt, hiszen hadnagyság ide vagy oda, még gyerek, neki nem itt lenne a helye. Hiába kapott kora ellenére olyan képzést, melyben kevesen részesülhetnek, valamiért nyugodtabb lennék, ha odahaza lenne és Macska védelmét érezheti, azonban kora ellenére úgy gondolkozik, mint egy harmincéves, és talán még én se tudnám visszatartani. Meglátszik rajta, hogy kinek az eszét örökölte.
Éjféli bőrruhám felöltöm, s zanpakutomat is oldalamra csatolom, mikor sietős léptekkel shunpora váltva elindulok az ostrom színhelyére. Már messziről látom a rombolás nyomait, többek között egy vakító fényességet, s bevallom, kicsit örülök is neki, hogy nem voltam pont ott és akkor a helyszínen, hiszen megakadályozni még én magam sem tudtam volna.
Elég jó a lélekenergiaérzékelő képességem, s nem esik nehezemre megállapítani a sok hollow közelségét, de azt legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen erős lidércek veszik ostrom alá Seireiteit. Bevallom, meglepetésként ért a dolog, és elég váratlanul támadtak ránk, azonban muszáj higgadtnak maradnom. Ha egy vezető ideges, a tisztjei is azok lesznek, hisz megérzik rajta a feszültséget. Bármennyire is nem akaródzik szembenéznem azzal, ami vár rám, muszáj erőt venni magamon és letudni a kötelező rosszat.
Talán csak kétszer láttam egész életemben arrancart, azt is jó régen, az egyik meg azóta halott, hisz én öltem meg, a másik meg belőlem született, de nem esik nehezemre megállapítani a sok idegenről, hogy micsodák. Elméleti tárgyakból mindig is jobb voltam az Akadémián, mint gyakorlatból, s kellett nekem pár évtized, míg lassú fejlődés által ideáig jutottam. Szerencsére kidouim is sokat fejlődtek, így nem esik nehezemre elrejteni magam a külvilág elől. Egyszerű fénygörbítési technika, de mindig használ. Lélekenergiám áramlását szintén igyekszem annyira visszafogni, amennyire csak lehet, igaz, ha valaki közvetlenül mellettem van, biztosan megérzi, hogy ott vagyok. S hogy gyávának vagy rafináltnak titulálnak engem emiatt, az nem különösebben izgat. Egyenlőre marad számomra a biztos megfigyelés és velem nagyjából egyenlő szintű ellenfél megkeresése, akit biztosan ki tudok majd iktatni. Először csak az elmét kell tönkretennem. Mi sem egyszerűbb ennél.

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Jún. 30, 2011 11:46 pm

Muszáj Seireiteibe kerülnöm, hiszen egyre inkább magába kerít az a kellemetlen érzés, ami már hónapok óta gyötör. Igen, nem vagyok komplett hülye, nekem is lehetnek megérzéseim. Mondhatnánk úgy, hogy egy női megérzés, ami általában be is válik. Azonban mivel már valószínűleg teljesen elfelejtkeztek rólam, így nem olyan egyszerű dolog bejutnom. Remélhetőleg az egyik kapuőr még emlékszik rám legalább egy kicsit, és segít bejutnom valahogyan. Nehéz döntés itt hagyni pici, ártatlan vaizardjaimat, de muszáj lelépnem. Segítenem kell a Gotei 13-nak, ha tényleg bajban van, vagy esetleg lesz, és mivel lényegében még mindig shinigami vagyok, csak elfelejtkeztek rólam, így nekem is ott kell lennem, ha szükségük van az emberekre.
Szobámban még néhány percig gondolkozok a lehetőségeken, majd úgy vélem, lassan ideje elindulnom. Ruhácskámat lecserélem valami sokkal kényelmesebbre, majd némi fontosnak vélt cumót bedobálok a táskámba. Csere cipő, mobil, üccsi, meg tudom is én, hogy mik kerülnek még bele. Nem árt az óvatosság, hiszen sose tudhatom, hogy mikor törik le a sarok nélküli cipőm sarka. Surprised

A vaizardoktól elköszönök, s elmesélem nekik a helyzetet. Biztos megértik, hiszen muszáj nekik… T^T Amint könnyes búcsút veszek tőlük, máris indulok az igazi otthonom, Seireitei felé, hogy segítőkezecskéimet nyújthassam a bajban. Tutkó örülni fognak nekem, elvégre ki ne tenné. Legfeljebb majd Toshi-chan futtat felük néhány csini kört a hatalmas fal körül, vagy nem tom, de muszáj örülniük nekem, hiszen senki se erőlteti rám, hogy segítsek, és ez már alapból szép dolog, amit igen is meg kell köszönni.
Soul societybe érkezve először úgy tűnik, hogy érzésem teljesen alaptalan volt. Minden a legnagyobb rendben van, és nem fenyegeti hazámat egy rosszfiú a már alapból itt élőkön kívül. Azonban alig néhány perc múlva olyan történik, ami mégiscsak alapossá varázsolja a rossz érzésemet. Sorra nyílnak meg a garganták, s lépnek át rajta a hollowok és arrancarok. Ezek szerint Aizen megkezdi a háborút. Annak idején, mikor megtudtam, mit is tett, szörnyen nagyot csalódtam Aizen-kunban. Pedig olyan cuki volt abban a csini, vastagkeretes szemcsiben, meg azokkal az angyalian édes barna, göndör fürtjeivel. T^T És most tessék… kiderült, hogy csak egy semmirekellő álnok dög, aki világuralomra akar törni. Ilyen az én hiperszuper emberismerő technikám. T^T Vagy az is lehet, hogy csak ő tud túl jól manipulálni.
Lélekenergiámat és lélegzetemet szinte teljesen visszaszorítva figyelem az eseményeket. Egyedül semmiképp se támadhatok rájuk, hiszen azonnal kinyuvasztanak, szóval kénytelen vagyok megvárni, amíg megtámadják a városfalat, hogy majd a védekező shinikkel karöltve verjem őket palacsintává. *.* Palacsinta… *.* Nem ártana egy adagot majd csináltatni valakivel, ha hazaérek a vaizardlakba. Surprised

Azt hiszem, megkívántam kicsit.
Fogaimat összeszorítva néztem, ahogy az arrancar összegyűjti erejét. Egy cerohoz gyűjtögetett, amit el is lőtt azonnal, amint megvolt a kellő energia. A becsapódást hallva halkan nyikkantam egyet, mintha engem is eltalált volna az a cero, mely hatalmas villanással jelezte: elérte célját. A védőburok felvillant, majd elkezdett eltűnni.
- Valószínűleg már Karakurában is elkezdték… – motyogom magam elé, miközben figyelem, hogyan válik Seireitei legerősebb védelme, a védőburok semmissé a cero által. Az utcákon visszhangozva szól meg a veszélyt jelző harang. Kész, vége… Innentől már tuti, hogy senki se állítja meg őket…

Byakuya engedélyével beszállok Raiden helyére, és Dinnyécske... TÉGED VÁLASZTALAAAAAAK! *dobja a pokélabdát xD*

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Jún. 30, 2011 11:53 pm

mi lenne ha...? neszeneked keressük a jellemet... =o=

Lustálkodás kedvenc szőnyegemen. Valahogy napjaimat csak ez a trehány életforma töltötte ki. Egy szál fehérneműben pusztulni a kopár, szikes világ kellős kietlen közepén, majd várni a csodára, ami majd úgy hullik a tenyerembe, mint váratlan pillanatban a galambszar. Hanyatt fordulva pásztáztam a benga nagy mennyezetet, melyen betépett akciót folytatott fekete pöttyöt szúrtam ki. Nagy valószínűleg egy ocsmány rovar, amit legszívesebben leköptem volna. Viszont ha ilyenre vetemedett volna ergya elmém csutkára a képemben csattant volna a lötty. Éljen a gravitáció, nyomorult Newton. Összevont szemöldökökkel követtem világító kék szemeimmel a légy, vagy bármilyen más beazonosíthatatlan piszok mozgását, ami kurvára nem akart a nyitott ablakon kilibbenni. Már pedig engem piszkosul idegtépett, hogy zizergett a nyomorult falon. Kifinomult hallásomat legszívesebben egy golyóval az agyamban akartam elhallgattatni. Hasra fordulva nyomtam burámat a szőnyegbe, de kuss helyett csak milliméteres kistestvéreket szívtam orromba. Yup, pormacskákat. Ez totál csutka volt, hogy beteljen a cirmos bögrém! Hirtelen felvágódtam, elrepesztettem szerelmemhez, kezembe fogtam, és édes Tigre-t a plafonhoz basztam. Csatakiáltások és haragos 'kurvaanyáá~d!'-ozások közepette lődöztem gyengébb cero-kat a bogár szájbavágott közelébe.
Darabog potyogtak, mocskosul poros lett az egész kóceráj, de leszartam. Jelen pillanataimban csak annyi lebegett vérben forgó szemeim előtt, minél előbb dögöljön meg a bogár. Úgy förccsenjen ki belőle a szőrös potroha tartalma, hogy lássam zivatarként aláhullni a zöld fikagyárát. Nagy háborúmat kúrálgatva sonido-ztam balra-jobbra, majd végezetül a nagy cifrafelhő fuldoklásában eltűnt a dögvészkeltő. Épp dagadni készült májam a büszkeség vérében megmártózva, mikor az átkozott mikrobacilus ismét felzümörgött, és kireppent. Vörösödő fejjel kurjantottam egy jó ízlésest, majd felbámultam. Megmaradt mennyezet fölött lenéző arrancar szamárszarok kerekedtek.
-Mi a búbánat fő fogalma?! Takarodó van a harmadik emeleten, analfabéta vadbarmok!!
Mordultam oda, majd kusza vadgalamb fészkemet vakargattam tarkómtól nem túl messze. Ideje lenne életbe verni gyámoltalan külsőmet. Egyenruhát öltve kötöm oldalamra zanpi-pajtást, aztán ágyam közepére mászok. A törmelékeket lerugdosom róla, ha lesz egy kis szabadidőm nyálverek, alkossák újra pecómat. Nem telt bele túl sok időbe, megmaradt ajtómon egy ziháló nyomoronc ugrott be. Olyan szinten hozta rám a frászt jógázásom kellős közepén, azt hittem menten lepörgőrúgom. Remegő szemekkel vágtam hozzá a toszott kérdésemet, mi a picsafüstös viharfelhőt akar, mikor fontosabb dolgaim is akadnak annál, hogy szerencsétlenül nyomorodott személyét bámuljam, mint valami gyépés. Lényegében kiderült a nagy hellómizu, ezért jobbnak láttam ha elsomfordálok, hogy betetvészkedjem magamat a kupaktanácsra. Naná, semmi ingerem de még hány- sem volt arra, hogy végighallgassam a mások véleményét. Kit érdekel, milyen színű legyen a kurva maskara, vagy hogyan fésüljük a fejünket. Annyira leszartam ezeket az életbe vágó ötleteket, mint ide Seireitei. Csak emlegetnem kellett azt a pudvamaradványt. Íme vala a perfekt ötlet, há' nyálazzunk oda át, oszt' csapjunk a lecsóba! Végre, valami olyan terv, amihez nekem is kedvem szottyanna! Aizen-bá' is betökélte, ideje vakerolni a fő tutikról. Szal gettózzunk át a toszott féreglyukon, aztán csak előre! Bár meghagyom a fanulást a kis csibéknek, jó meló lesz hátul őket terelgetni. Túl sokat jelent nekem ez a misszió, hogy a faszságaimmal elbasszam az egészet, majd ha utasítanak a virágszirmok, cselekszem. Addig hátul lemaradva rugdosom a csürhét.
Átvergődve a köztes mesevilágon lyukadtunk ki a babaház előtt. Milyen fincsi dolog lesz az egészet felgyújtani. Tenyeremet dörzsölgetve már gondolati síkon éleztem shinigami medencecsontján Tigre-t, ami úgy izzott rajta, mint egy démon.
Másodpercek töredéke alatt szakadt meg a kapcsolat szürkeállományommal, mikor tisztítószer névre emlékeztető flúgos arrancar lépett előre, mint a díszhal. Aztán megindította támadását, ami olyan erőket korbácsolt, hogy egész Afrikát el tudtuk volna látni sültekkel. Már csak néhány tepsi, kukta, meg a fasz se tudja milyen vasból kovácsolt bodegák hiányoztak a helyszínre. Meglepődötten nem láttam kurvára az ég egy adta világon semmit, csak fehérséget, amiért kissé kezdtem megzakkanni. Már azt hittem szebb vizekre evezett kicsiny ladikom, mikor robaj kúszott hallójárataimban. A nagy fal, ami nem kínai egy szempillantás alatt romba dőlt. Tökéletes!
-Hozhatjátok a tepsit, lesz egy pár belevaló...!
Kuncogtam orrom alatt, ahogy Tigre markolatára helyeztem tenyeremet.

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Jún. 30, 2011 11:58 pm

Eleven árnyék suhan a fekete füstből szőtt függönyök rejtekében. A Menos Grandek sortüze igencsak megtette hatását a táj kinézetének alakításában. A Seireitei lángokban állt, csaknem a város negyede elpusztult a gigászi energiák nyomása alatt. Az alsóbbrendű hollowok ugyan nem képviseltek túlságosan nagy kihívást, azonban számukból és eszeveszett támadásaikból adódóan mégis meghátrálásra kényszerítették a shinigamikat. Lassan, de biztosan szorultak egyre beljebb és beljebb az osztagok területe felé. Az ismeretlen férfi csupán egy másodpercre állapodik meg az egyik nagyobb épületdarab takarásában, érzékeit kiterjesztve pásztázza a területet esetleges ellenfelek után kutatva. Ácsorgása közepette orrát megcsapja az égett hús, illetve a vér illata. Nem látni halottakat ezen a csatatéren. A pusztulás pillanatában mindkét fél szellemi teste lélekrészecskékre bomlik szét, mely visszatér oda, ahol született. Porból lettünk, porrá leszünk. Filozofálgatásra most nincs idő, ezt a szikár alak is nagyon jól tudja, miközben végigsimít erektől barázdált, tar koponyáján. Aizen-sama segítségével minden sallangot képes volt lemosni magáról, így csak egyetlen erőssége maradt: a manipuláció. Sokak talán botorságnak tartanák a lidércek közül, hogy feladta szinte az összes erejét, harci képességei pedig elkorcsosodtak, becsületes összecsapásban vajmi kevés esélye lenne még egy 20. tiszt ellenében is. Ám célja nem is a hitvány csőcselék kaszabolása, Neki a létező legfontosabb feladatot adta teremtője, amire még a tisztelt Espada sem lenne képes. Soul Society hatalmas hegye már csak néhány száz méterre van Tőle, a gigászi árnyék jótékony hatásának köszönhetően szinte semmi nem látszik a sötét ruházatba burkolózó arrancarból. Rövidesen már a bujkálásra sincs szüksége, hiszen a Nap korongja már-már teljesen eltűnik a horizont vonala alatt, ezzel pecsételve meg a halálistenek sorsát. Beköszöntött az éjszaka.

[Az Ostrom] - Page 2 __jinzo___by_livingdeadsuperstar-d3g4x8r

Szemüvege mögött összeszűkülő tekintettel veszi tudomásul az eseményt, vékony, cserepes ajkai az elégedettségtől csöpögő mosolyra húzódnak. Mutatványa az Elmúlás Hegyén fog végbemenni, mivel az a pont mindenhonnan jól látható. Némi pihenést követően ismét meggyorsítja lépteit, a sonido halk surranása senki figyelmét nem kelti fel, miközben a keleti oldalon földrengető robbanások váltják egymást. Az elterelés remekül működik, minden egységet az ostromló erő megfékezésére vezényelnek, nem tudván az óvatosan közeledő vészről. Gero – a név, amit újjászületésekor választott – tisztában volt Önön rendeltetésének nagyszerűségével, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében a kudarc lehetősége. Magabiztosan szeli a távolságot, azonban terveit úgy látszik, mégis keresztbe húzza a Sors. A hegyre vezető út elején két shinigami strázsál, jól láthatóan remegve a félelemtől. Bizonyosan újoncok lehetnék, máskülönben nem hagyták volna Őket hátra. Lélekenergiája nagyobb, mint eme két féregnek együttvéve, mégsem volt biztos benne, hogy közelharcban képes lesz felülkerekedni rajtuk. Határozottsága egy pillanatra meginog, talán mégis érdemes lett volna néhány alsóbbrendű hollowot magával hozni, kíséret gyanánt. Ezen ötletet ismét gyorsan elhessegeti, mint a támadás előestéjén is tette. Az idióta bagázs lármázásával csak felhívta volna magára a figyelmet, sosem lett volna képes ennyire behatolni az ellenség területére. Légzése egyre csak gyorsul, a vérébe pedig csak úgy zubog az adrenalin. A legtöbb fajtársával ellentétben Ő nem volt sorozatgyilkos vagy bankrabló emberi életében, könnyed és finom modorával csábította el a gyermekeket, mivel a felnőtt társadalomra nem volt képes kiterjeszteni akaratát. Viszont ennek is, mint minden jónak egyszer csak vége szakadt. A kommandósok rátörtek, agyvelejét pedig gondolkodás nélkül loccsantották a falra, amikor ellenkezni próbált.

- Superior volición!* – szólal meg a ködös emléktől kissé elcsukló hangon, mialatt mutatóujjával a közelebbi férfi felé bök. – Ránts kardot és öld meg a társadat!

Parancsa nyomán a halálisten szemei elfátyolosodnak, keze pedig a pillanat tört része alatt csusszan katanájára, s egy váratlan fordulattal le is csapja barátja fejét. Gero elégedetten szemléli a történéseket, azután előbújva rejtekéből indul meg egyenesen előre. A gyengeakaratú harcos meg sem próbál rátámadni a magabiztosságot sugárzó alakra, csupán áll bambán és mered maga elé. Az arrancar barátságosan megveregeti ellenlábasa vállát, ezen idő alatt jobbjával egy tantot húz elő, amivel a következő pillanatban el is metszi az újonc torkát. Könnyű, tiszta győzelem volt, képességeivel nem lettek volna képesek felvenni a versenyt. Ettől eltekintve akaratát nem lesz képes ráerőltetni a kapitányokra vagy az erősebb tisztekre. A Gotei 13 vezetőiről lepereg majd a mentális támadás, azonban a beosztottjaik eléggé össze fognak zavarodni ahhoz, hogy képes legyen egymás ellen fordítani a bajtársakat. Igen, ebben rejlik ördögi tervének gonosz esszenciája. Megosztja az amúgy is hátrányban lévő sereget, amely így végül saját magát fogja felmorzsolni. Aizen-sama is tisztában volt vele, miszerint a taichouk gond nélkül el fogják pusztítani a gyalogság nagy részét, ezért is küldte majd’ az egész Espadát, valamint azok fracciónjait is. Remek terv, briliáns elmére vall. Gondolatban tovább istenítve alkotóját érkezik meg a Soukyoku hegy legtetejére, ahonnan remek rálátása nyílik az eseményekre. Ugyan a kezdeti meglepetésnek köszönhetően sikeresen beszorították ellenfeleiket az osztagok területére, azonban nem számoltak a rengeteg utcával és sikátorral, amiket szinte az összes shinigami úgy ismert, mint a tenyerét. Hamarosan felmorzsolódott az első hullám, ekképp a 13 Őrosztag tagjai mehettek át támadásba. Épp idejében érkezett, még mielőtt megfordult volna a hadiszerencse. Ressureciónja nevét elkiáltva változásnak indul, ezzel egyidejűleg pedig legerősebb támadását is szabadon engedi. A küzdő felek önkénytelenül fordulnak az izzó csillag irányába, ami rövidesen kihuny, ám hatása csak ezután válik érzékelhetővé. Egyik pillanatról a másikra fordulnak a tisztek egymás ellen, őrjöngve vetve rá magukat az „árulókra”.

~ Remek-remek, pont ahogy Aizen-sama eltervezte… ~ - villan át a gondolat Gero elméjén, majd a kimerültségtől egyszerűen összerogy. Időre lesz szüksége, míg megfáradt tagjait ismét mozgásra bírja majd. Addig is az első sorból figyelheti a Lelkek Világát felperzselő tűzvihart, amit máshol háborúnak neveznek.

*Felsőbbrendű akarat

Spoiler:

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Csüt. Feb. 02, 2012 8:02 am

Véres színt fest az égboltra, véresen áztatja végig az egykoron tiszta város fellegét. Lángok csapnak fel, s nyúlnak a sötét éjszakába; káoszt okozva az egykoron békés városra. Elmúltak a nyugodt pillanatok, a gyengéknek nincs helye eme földön. Shinigamik és Lidércek vesznek oda a jelenlegi harci mezőn, akár társaitok egyike is köztük lehet. Ebben a kaotikus helyzetben pedig nincsen egyetlen egy nyugodt perc sem. Mindig lesz egy új ellenfél, s ti ugyanúgy beestek majd az ördögi körben. Pillanatok alatt egy érdekes, hullámzó szél csapására figyelhet fel a tömeg. A vörösre festett égbolt tetején pedig egy hatalmas garganta nyílik meg, benne több száz, apró, miniatűr hollowwal. Esőként árasszák el az utcát, és söprik el a szerintük oda nem illő személyeket. Vannak, akiket egészen ellepnek, lesznek olyanok, akik kiütődnek. Csak néhány percig tart az egész, majd ahogyan sejteni lehet, egy újonnan kialakuló harcok áldozatául esnek. A garganta hamarosan bezárul majd, addig is újonnan elétek került ellenfelekre figyelhettek fel.

//Ne feledjétek, innentől kezdve 3 hónap! Ha ez idő alatt lezárulnak a KT-k, részt vehettek Seireitei boss megölésében. Az új párosok megnyithatják küzdőterüket.//

Tárgy: Re: [Az Ostrom] Hétf. Okt. 15, 2012 11:55 pm

Az ostromot lezárom, mindenki jutalma 500 LP és 1000 ryou.
Azon karakterek, melyek leadásra kerültek, 250 LP-t szabadon átutalhatnak bármelyik karakterüknek, ryou jutalmat azonban nem kapnak.

Kagami Ai, Ronny Mellon, Lala & Lily, Siera Montero - 250 LP szabadon bármelyik karaktereteknek

Natalie Salazaar, Mizushima Takeo, Eliziana Aberquero, Luzbel, Hisikawa Keiko, Matetsaku Miyoko, Eggther Balthasar, Chikanatsu Kira, Kawashima Ichika, Cephalus Ó-Madaidhín, Räv la Luz, Yamasaki Shizuka, Sakai Kotomi, Gabriel Bello, Nagano Nobu, Shiroichi Anao, Ninomiya Mitsuko, Yurenai Mistique, Kojiro Kuroda, Tui Giobbe Zuolgo, Adora Luna, Tadeo Dellomeurtre, Mazai Kaito, Maki Kenta, Namie Fujishima, Amatsu Yukariko, Yasuji Chiyoko, Asari Chinami, Verashu Suwun, Kikuchi Aya, Cande Jaegerjaques - 500 LP és 1000 ryou