Takeuchi Ryounosuke mai programját egy apró kis fekete lepke zavarta meg. Nem lehet nehéz rájönni, hogy miért is kereste fel a rovar Ryounosuket. Egy üzenetet hozott neki, az üzenet tartalma a következő.
Ezennel megbízom egy tárgy átszállításával Karakurába, és ott a kijelölt helyre való eljuttatásával, természetesen megkell védenie a tárgyat. A küldetésére egy társat kap, és természetesen azonnal indul a feladata. Vételezze fel amire szüksége van, majd induljon el a Lélektovábbképző Akadémiára. A bejáratánál fog találkozni a társával, és azzal a személlyel aki átadja a további információkat. A Pokollepke három másodpercen belül megsemisíti magát. 3-2-1
S a lepke sisteregve elég. Miután Ryounosuke megérkezett a kijelölt helyre, már ott vár rá valaki. A Shinigami csak két dologban térhet el az átlagtól, hogy nincsen haja, a másik pedig, az arcának a bal oldala megvan égve. Unott arccal néz rád, oldalra köp egyet majd int hogy kövesd. Egészen az Akadémia egy félreeső részéhez. Ahol pedig a társad vár már rád, a szájából egy cigi lóg ki, és elég álmodozóan tekint maga elé, a Zanpaktouját pedig a bal oldalán hordja. Az éget arcú felétek fordul és beszélni kezd, a hangján is érződik, hogy a háta közepére kívánja ezt az egészet.
- Na, tehát elkell vinnetek egy kis semmiséget. A cucc neve, ne, ne kezdjetek örülni, semmi kábítószer. Egy kis doboz az egész, nem nagyobb mint egy dobókocka. A neve Bukken, annyira képes, hogy 1 kilométeres körzetben 1 óránként képes 2szer teleportálni a viselőjét. Nem nagy valami, de a nagyok azt akarják hogy vigyétek át és egy Múzeumba adjátok el. Ennyi az egész.
A zsebében kezd kotorászni, és odadobja a társadnak a kockát, aki a zsebébe rakja. Tényleg nem valami nagy, de a külseje már inkább érdekesebb.
- Ja, még valami, ha meghalnátok, akkor sincs semmi baj, elég erős pajzsokkal látták el, sokáig tartana mire megtudnák szerezni.
Ennyit tesz még hozzá vigyorogva, majd nyit egy Senkai kaput és az utatokra enged benneteket. Az út közben végül megszólal a társad is. A beszéde elég közvetlen és a nyugodt.
- Szevasz, a nevem Knives, a 2. osztag tagja vagyok. És Te? Jó dolog ez a küldetés, végre megmutathatom mire is vagyok képes. Bár nem hiszem hogy nagy baj lenne majd. Ez a kis vacak jól van védve, nem lesz itt gond. A pajzsok megtöréséhez is erős cuccok kellenek. Az meg nem sok van ott ahova megyünk.
Megérkezve Karakurába egy erdős területen találjátok magatokat. A Nap éppen lemenni készül, a fák koronáját lassú szél borzolja, az idő pedig kellemes. A közelben megéreztek egy idegen lélekenergiát, nem shinigami ezt már tudhatjátok, majd halk csorgásra is felfigyelhettek. Knives a zaj forrása felé néz, a keze a kardjának a markolatán van. Kicsit idegesnek tűnik.
- Készülj, lehet mégis társaságunk lesz, fedezd a hátam.
Itt a lehetőség számodra Ryounosuke hogy cselekedj.

Vex/Én /

Haj, a francba már, minek kellet nekem ma is felkelni? Pontosabban mi a fenének kellet nekem átjönni ide és piálni? Ja tudom már, volt valami koncert amire elmentem egy póttestben és sikeresen szétcsaptam magamat. De erre emlékszem, és arra is, hogy megismerkedtem pár emberrel akik a koncert után elhívtak egy házibuliba. Arra is emlékszem, hogy ott sikeresen folytattam a piálást, sör, bor, vodka, minden amit ellehet képzelni, töltöttem magamba ahogy csak tudtam, sőt, a végén már egy pohárba öntöttem az egészet, és úgy vedeltem. De még erre is emlékszem, arra is, hogy két nővel elmentem szobára, ahol pedig 18-as dolgok történtek. Ezt viszont jobb lenne elfelejteni. Már csak Adora miatt is jó lenne, igaz nem tudom hányadán állok vele, de akkor is, ezt már majdnem megcsalásnak érzem. De vissza az emlékezéshez, a buli ment tovább, folyt a pia, mentek a cigik, és jöttek a nők. A rohadt életbe, arra nem emlékszem csak, hogy hogyan is kerültem ide és hol a fenébe is vagyok, meg milyen nap van ma? Mert alapból éjszaka volt, amikor átjöttem a koncertre, és most pedig a napnyugta van, ergo 24 órának elkellet telnie. S még valami, hogy lehet az, hogy nem a póttestemben vagyok és az hova a fenébe tűnt?
Nagy nehezen feltápászkodok és fájó fejjel nézek körbe. Egy erdő, remek, egy erdő ahol kezd este lenni és a szél is fúj. Gondolom lassan jön majd a farkas és megérdeklődi mit is viszek a kosárkámban? Lesz pár rossz hírem a számára. Nincs kosaram, ezért nem is viszek semmit, a másik pedig, hogy a kaszám a hátában fog majd kikötni, a bőre pedig jó lesz majd a szobámnak a falára dísznek.
Lassan kezdek el sétálni és a tájat bámulom. Tényleg elég horrorfilm a mostani helyzetem, csak hát jelenleg Én vagyok az akitől az embereknek félnie kéne. Nem pedig nekem valami kis szörnyecskétől. Hiszem mi az ember? Egy állat csak, semmi más, magát a csúcskategóriás lénynek nevezi, a tápláléklánc tetején foglal helyet. De ha találkozik egy magasabb létformával akkor azonnal gyenge lesz, képes a megalázkodásra, könyörögni is akár az életükért. Ennyi az egész, az emberek tényleg állatok, csak éppen nem a legjobbak, hanem a legrosszabbak. A sarokba szorítót egér is megtámadja inkább a macskát, és küzd az életéért. Eh, miket nem gondolok, úgy vélekedek lassan mint a többi egós majom, akik azt hiszik, hogy erősebbek valakinél, és már keménykedhetnek is. Mint pár Arrancar akit ismerek, vagy inkább Espada. Inkább maradok azon a véleményemen, hogy az emberekben is megvan valami, valami ami miatt kiemelkednek az átlagból, és van amiben felénk, Arrancarok és beképzelt Shinigamik felé is emelkednek.
Hirtelen egy feszítő érzés kerített hatalmába, érzem, hogy a hólyagom lassan szétrobban. Kapkodok a nadrágomhoz és szaladok egy fához, amit nemes egyszerűséggel oldalba pisantok. Milyen jó amikor felszabadulnak az elnyomót dolgok, és szabadon engedek mindent. Haj, ez most nagyon is olyan érzés. Annyira belemerülök ebbe, hogy eltelik egy kis idő, mire észreveszem, hogy shinigamik vannak a közelben, ez a fajta lélekjelenlét ismerős, mármint nem a személy, hanem a kisugárzás. Remek, és mindjárt kettő is, ennyit arról, hogy nyugodtan végezetem a dolgomat. Mennék tovább, hogy a fenébe ne mennék. Csak hát van egy kis akadály, az pedig nem más, mint a szerszám még nem hagyta abba az aranyzuhanyt. Eh, ciki halál lenne, kezemben a cerka, letolt gatyával, chh, de kellemetlen lenne.
- Na, gyerünk már, na fiú, csináld már, gyorsabban. Ha jól csinálod lehet kapsz majd „húsikát”. – suttogok halkan a fránya szervemnek. Közben felnézek, hátha megláttok valamit, közelednek e a Shinigamik, vagy talán valami mást csinálnak?

Spoiler:

[Mesélés]

Jól használtad ki a lehetőséget Ryounosuke, Knives nem számított arra, hogy az alkalmi társa fogja hátba szúrni. Nyikkanni se volt sok ideje, élettelenül terült el a talajon és alatta vértócsa kezdet megjelenni. S a tárgyat is sikerült megszerezned, csak a gond vele az, hogy nem tudod jelenleg használni. Hiszen a védelem még mindig ép rajta, ezt jelzi az a halvány arany derengés is körülötte. De emlékezhetsz rá, hogy Knives mondta, hogy kevés olyan tárgy van ott ahova mentek, ami képes megtörni a védelmet. Ebből leszűrheted azt, hogy talán akad valami, ami a hasznodra lehet. Érzékeled Karasut is, és nem habozol, amint megpillantod már támadsz is, és a támadósodat siker koronázta.

[Vex]

Igazán kellemetlen, hogy pont pisálás közben találnak meg az ellenségeink. Remélem nem az a természetvédő fajták lesznek, akik majd le akarják vágni a farkamat, mert egy nemes fára ürítettem az aranyzuhanyt ahelyett, hogy az erre alkalmas ülőalkalmatosságot használjam, vagy ássak egy gödröt és utána kaparjam be. Hm, ez érdekes, eltűnt az egyik jelenlét, most az vagy hazament, esetleg direkt csinálta, hogy meglepjenek majd, ami meg lehetetlen, hogy meghalt, mert idegen erőt nem éreztem, azt meg nem hiszem, hogy a társa volt az, aki megölte. Ez ostobaság, hiszen egy seregben szolgálnak, ezt inkább rólunk feltételezik, de elég alaptalanul ezt hozzá tenném a dolgokhoz. Mi se vagyunk egy vérengző banda, sőt, még képesek vagyunk társasági életre is. Állítom, hogy gyakoribb az úgy mond kannibalizmus a shinigamiknál, mint nálunk. Oké, a mi fajtánkban egy olyan személyről tudok, akiből kinézem azt, hogy szó szerint is megenné a másikat. De Erasról sok mindent ellehet képzelni, lehet, megenné még magát is ha tehetné. Bár azt megnézném, hogy a fejével mihez is kezdene? Hiszen azt nem tudná teljesen megenni, ha életben maradna persze a többi testrész fogyasztása után. Hm, komolyan találkoznom kell már azzal a különccel, és írni róla egy tanulmányt. Vinnék a könyvet, mint a cukrot, a pénz meg csak dőlne, nem is tudnék majd mit kezdeni vele, de szép is lenne. Ehelyett nem Erassal találkozok, hanem egy shinigamival, aki már támad is. Khm, lehet tényleg valami nagy természetbuzival találkoztam? Az alkohol okozta tompultságom mait, és mert azzal voltam elfoglalva, hogy visszategyem azt, amit a kezemben tartok. Ami akkora mint egy libagége, és a nők köldökéig ér a vége. Sikeresen bekaptam egy szúrást a bal vállamra, nem volt túl komoly, sőt, olyasmi volt, mint egy injekciós tű lett volna. Hátra sonidoztam és gyanakodva méregettem az előttem lévő tagot, természetesen Orgot már elő is vettem, felkészülve az újabb támadásra. De az továbbra is zavart, hogy nem érzem a társa jelenlétét, kár hogy hátul nincs szemem. Így most két frontra is figyelnem kéne, csak előtte megtesszük amit meg kell. Gyanakvással és kis érdeklődéssel a hangomban tettem fel tehát a kérdéseimet, az arcomon pedig egyenlőre a közöny volt.
- Helló, nem lett volna illendő ha elsőnek bemutatkozol nekem? Ha már kiakarod oltani az életemet, legalább mond meg, hogy mit is adtak azonosítónak a kivitelezőid? Az Én becsületes nevem Karasu Vex, és jó lenne továbbá az is, ha a társad is előjönne, nem szeretném ha hátulról jönne és akasztana be. Neeeem fogok majd magamtól lehajolni, és széthúzni a farpofámat, hogy behatoljatok.

Elhúztam a számat a szavai miatt. Sikerült megint egy olyan shinigamival találkoznom, aki az intelligenciámat kérdőjelezi meg. Ezek a sztereotípiák, azért mert szteroidhuszárnak látszok nem vagyok az. Rendben van, aláírom a dolgot, izmos vagyok ez nem vitás. De azért van eszem is, csak éppen nem használom valami gyakran. Jelenleg viszont használom, mégpedig arra, hogy próbálom kitalálni merről is érkezhet a társa. Aj, miért nem olvastam több könyvet? Mindig csak megragadtam az újságoknál is a napi képregénynél. Szeretem Garfildet, na meg a nap lányait is, csinosak. Csak megint elkalandoztak a gondolataim a kialakult helyzetről. Bár megint csak a sakés üveg ragadta meg a figyelmemet, de azért a szavai is eljutnak hozzám. A végén már csak felemelem a kezemet és szájmozgást imitálok vele. Amikor pedig végre megszólalok, a hangom elég nyugodt és megfontolt.
- Blablabla. Fenyegetsz meg miegymás, de egyszerűbb lett volna ha megkérsz rá, hogy hallgassalak végig. Mivel nem érzem a társad jelenlétét és a mostani szavaid után azt kell gondolnom, hogy megölted. Ami pedig szerintem nem a legkedvesebb dolog, de mivel nem vagy az Én fajtám tagja, hanem az úgy nevezett ellenség, ezért elnézem a dolgot. S mivel ha jól értettem, amit mondtál, meg nem ölhetlek, mert nekem is annyi, és mivel nem vagyok egy szuicid alkat ezért nyugodtan végig hallgatom, amit közölni kívánsz velem. Mert azt hiszem, nem ok nélkül közölted velem ezt a tényt. Ha meg akartál volna ölni, akkor már megtetted volna. Tehát célod van velem. Mond el mi, utána pedig mérlegelni nem fogok, el kell fogadnom a dolgot. De ha arra kérsz, hogy meztelenül ugassak, mint egy kutya, nos, akkor inkább ölj meg most. – közöltem vele a dolgot, majd várom, hogy folytassa a kis előadását. Addig is még beszél a vállamat kezdem el nézni, nem túl mély a seb, de a ruhám szerencsésen tönkrement, már megint. Haj de remek, nincs már alkalmam úgy találkozni senkivel, hogy ne kelljen majd cserélni. Hogy csesznék meg. Megpöccintem a sebemet, majd ismeretlen társamra emelem a tekintetemet. Amin leginkább a kíváncsiság játszik. Ahogy gondoltam, jelenleg szüksége van rám, remek, egy shinigami csicskása leszek. Megesik néha, ha szopni kell, akkor nincs mese, minden csepp nyálamat bele kell adni a dologba, ha élni akarok.
- Ahogy mondod, ha tetszik ha nem, segíteni fogok neked. Bár nem vagyok valami boldog, de legyen. Tegyük, meg amit megkövetel a haza. De ajánlom, hogy megtedd amit mondtál, mert előbb fogom használni az erő felszabadítást, mint te a mérgedet, és akkor volt nincs méreg a szervezetembe. Neked pedig volt nincs fejed. Remélem érthető a dolog? – na meg az is érthető lehet neki a monológomból, hogy igen csak hajlok a dologra és segíteni akarok neki. Legalább nem fogok unatkozni a mai nap folyamán. Egy ideje csak rágta a lelkemet az unalom férge, de lehet most befog gubózni, majd lepkeként eltakarodik a francba. Visszateszem Orgot a hátamra pengével az ég felé, majd a shinigami elé sonidozok, és kezet nyújtok.
- Ahogy már mondtam az Én nevem Karasu Vex. Örvendek Knives, és nem annyira rossz név, hallottam már rosszabbat is. – érdekes egy shinigami, ha már biztosabb vagyok a dolgokban, akkor talán nem is lenne rossz ha jelezném Rinyabanyának, hogy mibe is botlottam bele.
- Hm, nem voltam eddig múzeumban, nem lesz baj, ha elsőnek körbenézek bent? Utána meg megszerezzük amit akarsz. Tényleg, pontosan mi is az, amit majd keresni kell? – annyira tényleg nem hangzik annyira nagydolognak. Hm, igaza lehet, ideje akkor nekem is egy testbe kerülni. Szerencse hogy ez a kis vacak Narutos karóra valami másra is alkalmas. Egy forgatás a lapján balra majd jobbra és már nekem is megvan a testem. Külső ugyan az, a ruha meg egyszerű, farmer, egy sportcipő és egy szürke póló.
- Akkor mehetünk? Tényleg, tudod merre kell menni?

Mesélés

Megérkeztek a Múzeumba, ami külsőleg nem tér el egy megszokott átlagos Múzeumtól. Lassan záróra van, a vendégek is már inkább kifelé haladnak, de ha gyorsak vagytok akkor még beérhettek. Dönthettek merre is mentek tovább. Három folyosó van, a középső a Sengoku korszakkal foglalkozik, a baloldali leginkább misztikus tárgyakkal, a jobb pedig festmény kiállítás.

- Komolyan, miért jönne folyton ezzel? Mi van akkor ha hollow vagyok? Semmi érdekes, elméletileg ellenségek vagyunk, ez elismerem. De csak elméletileg, gyakorlatilag meg ellehet dönteni a találkozás alkalmával, hogy harcba bocsátkozunk-e vagy se. Másrészt meg, az a fajta vagyok, aki elsőnek köszön és megpróbál beszélgetést kezdeményezni. Nem célom a ritkítás, de mivel azért szeretek odaszúrni a shinigamiknak, ezért nagy eséllyel segítettem volna. A társad meg nyugodjon békében, és gondolom nem érdekel, de azért nem volt a legszebb dolog megölni. De ez már a Te gondod lesz, mivel is magyarázod ki a dolgot. Az érzelmekről csak annyit, hogy ebben tévedsz. Köztünk is megvannak az eltérő személyek. Mint köztetek vagy az emberek közt. Van, Aki érzelgős és már akkor a maga alá csinál, ha lát valami aranyosat meg ilyenek. – bár nem hiszem, hogy azt kéne magyaráznom, hogy hogyan éljük meg a mindennapi érzelmi behatásokat. Inkább azzal kell törődnöm, hogy megússzam ezt az egészet élve. Utána majd megyek a Mooounikába meg a társaihoz, hogy elmondjam, mi nyomja a kicsiny szívemet. Most pedig figyeljük Knivest. Valami elővesz, lehet valami személyes tárgya. Hm, ilyen hamar haladna a kapcsolatunk? Már megmutatja a kedvencét is? A végén lehet, elvisz vacsorázni, ami nem is lenne annyira rossz, mert piszok éhes vagyok. Lehetne majd egy kis borocska is, utána pedig rosszacskák lennénk. Borogatnánk kukákat, vagy belecsinálnánk, és kikötnénk a legvégén a rendőrségen. Ezen elmosolyodok, mert nem olyannak tűnik, mint Aki barátkozni akarna, nem hogy velem, de a sajátjaival se. Ismét egy kis fejtágítást eszközöl, komolyan azt hiszi, hogy hülye vagyok. Addig jó Nekem, majd lesz, meglepi, ha kiderül, hogy mégse egy sült krumpli szintjén állok, hanem már egy cserepes virágot is elérek.
- Hm, tehát nem leszünk mások csak rablók. Erről van szó, ha jól értem a dolgot. Megéri az a kis dobókocka? Gondolom, nem lehet hétköznapi kis vacak, ha érte megölted a társadat is, és ahogy mondottad, egy érzelmekkel nem foglalkozó személlyel is összeállsz. De persze nem úgy, mint két kicsi lego. De számíthatsz rám, okozok elég jó kis galibát majd. – az menni fog, persze az eredeti testemben kell akkor majd lennem. De pár Cero itt, néhány Bara ott és akkor az Egyiptomi múmia is felpattan és menti a WC papírral betekert testét.
De milyen már ez a férfi..... Mi is az a szó? Rátarti? Lehetséges, hogy az lenne a megfelelő kifejezés? Na, de a lényeg, hogy már is parancsolgat. Miért van az, hogy általában olyanokkal találkozok, Akiknek lételeme a parancsolgatás? Ott van Adora, na meg Ravcsi, Rinabanya is és nehogy elfelejtsem, van egy Espadám, tehát ha kell, akkor megyek hozzá is. Hoppá, tényleg lehet, ezt nem is lenne rossz közölnöm Rinabanyával. Egy Shinigami aki lehet jó alapanyaga lesz majd valamihez. Hogyan is kell? Gondolatban is beszélhetek vele? Hm, remélem, nem a rögzítő veszi majd fel.
~Khm, próba, 1-2-2-2-1. Rinaaya, itt Vex beszél. Találkoztam egy Shinigamival, simán megölte a társát és valamit elakar lopni egy Múzeumból. Talán nem lenne hülyeség, ha majd felkeresnéd. Nekem Knives néven mutatkozott be. De dögöljek meg, ha ez az igazi neve. Na ennyit akartam, ha elér akkor elért, ha nem akkor majd még kereslek. Puszi a hasadra.
Ezt letudtam, most már nyugodtan mehetünk tovább. Jelenleg a méreggel kapcsolatban ad magyarázatot. Hm, valami érdekeset közölt, talán ezt nem kellet volna. Erre rá is kérdezek.
- Most valamit nem értek teljesen. Ha jól tudom, a kardotok csak akkor fejti ki a speciális képességét, ha aktiválod. Anélkül pedig csak egy darab fém. Vagy nem? Mert ha igazam van, akkor megint csak nem hasznos a mérged. Tehát csak beakartál szívatni, jól gondolom? De nyugi, nem izgat annyira a dolog, mondtam, hogy segítek. És akkor majd nézek pár dolgot, hátha lesz valami hasznos Nekem is.
El is kussoltam, és addig nem is szólaltam meg, míg nem érkeztünk meg a múzeumhoz. Ami külsőre tényleg olyan mint amit a neve is sugall. Unalmas és száraz hely, ahova magamtól nem mennék be. Ahogy látom a népek már kezdenek menni, hm talán záróra? Az lehetséges hogy még jobb számunkra.
- Knives, akkor szerintem mennyünk be, húzzunk át lélektestbe, és kezdjük a keresést. Vélemény? Vagy legyek csak Én abba, és kezdjem a rombolást?

*Szokásához híven járta Las Nochest újabb dolgok felfedezésének reményében, ugyanis meg akarta lepni nővérét, amiért már régóta nem látta azt a gyönyörű, mégis halálos előadást tőle. Azt gondolta, ha ismét pár arrancart visz elé, akik finom falatnak számítanak körükben, akkor lesz szerencséje ismét végignézni ama eseményt. Annyira törtetett ezért, hogy nem is tekintett körül rendesen, hogy mégis kivel, avagy kikkel kezd ki. Lehetett azt kétszer, háromszor, négyszer erősebb nála, ügyet sem vetett rá, ment az egyik illetőről a másikra, míg az egyik kis csoportosulás nyakon nem csípte általuk „gaztettnek” nevezett cselekedete során. Pedig ő igenis ártatlan, mivel ő sosem lopna senkitől, csakis kizárólag találja a dolgokat! T^T
Végül is nem panaszkodott ez miatt túlontúl sokáig, hiszen elérte azt, amit akart! *^* Nyomban nővére felé vette az irányt, hogy ismételten szemtanúja lehessen a régebben oly’ sokszor látott előadásnak. Már alig várta, hogy odaérjen, s nem csak a látottakért, hanem a vészesen a sarkában loholó társaság miatt is és már éppen kezdett kifulladni a nagy rohanásban – pedig azt hitte, hogy Roncsi-otoval folytatott fogócskázások során egészen megedződött. ._.” Majd amikor ismét nyakon csípték volna, már akkor mindenre felkészülten várta, hogy megragadják, azonban ez nem történt meg és az üvöltő zsörtölődések hangja is mind – mind elnémult a háta mögött.
Kérdőn fordult meg, hogy lássa, vajon mi is történt? S ami elé tárult igazán meglepte. Csodálkozva nézte a különböző pozíciókban megdermedt testeket, igaz fogalma sem volt arról, hogy ki, avagy mi okozhatta ezt, azonban nagyon megtetszettek neki így és nyomban kincses barlangjának rejtekébe akarta vinni őket. De amíg azon töprengett, hogyan is vihetné őket oda, lassacskán feltűnt neki, hogy a körülötte minden olyan furcsán el van mosódva, mint amikor egy meleg nyári napon a távolba néz. Értetlenkedve állt szembe az eseményekkel, s számára a hirtelen helyszínváltozás egy csettintésre történt.
Kérdőn döntötte oldalra fejét majd, amikor megpillantotta a kérdőjel mintás ajtót, nyomban úgy érezte, hogy a kobakja felett hasonló jelek tornyosulnak. Ezt követően az idegeneket is szemügyre vette, akik látszólag szintúgy rendkívül tanácstalanok, akárcsak ő. Azonban tekintete megakad a dús hajzuhatagú illetőn, annyira megtetszet neki a frizura, hogy magával akarta vinni, haza a kincses barlangjába, amennyiben megtudja, hogy hol is kötött ki. Még azzal sem igen törődött, hogy az ellenség tagja, számára csak a kék frizura volt érdekelt, s ezt szarka módon villogó tekintete is kitűnően alátámasztotta. Viszont bármennyire is akart volna, nem volt lehetősége felé sompolyogni, amiért furcsa, igen jó kedélyű hang tulajdonosa hívta fel magára figyelmét. Tanácstalanul nézet körül, avagy épp arra, amikor amerre erősebben hallotta a nevetést, de egyszer sem volt sikere meglátnia az idegent, míg egyszer csak a nagy puffanással le nem zárult a hahota.
A látottakra meglepetten pislogott, majd döbbenetét egy jóízű kacagás váltja fel, egyszerűen képtelen volt visszatartani, avagy egy kicsit is együtt érezni az imént látott szerencsétlenkedés után. Még a könnyei is kicsordultak a nevetéstől, győzte őket letörölni arcáról, csupán akkor hagyta abba a vidám megnyilvánulását, mikor az idegen feléjük fordult. Sok mindenre magyarázatot adott számára a külseje, vagyis egy valamire biztosan, méghozzá arra, hogy valószínűleg azért ilyen nevetséges, mert ő egy bohóc! *^*
Büszkén húzta ki magát a magában tett megállapítás miatt, szíve szerint hangosan is mondaná, azonban nincs itt Desmond, akinek legfőbbképpen megosztaná ezt az információt, mivel tudja róla, hogy mindig dicséretet kap tőle az ilyen okos dolgok hangoztatásáért, viszont személye hiányában ez nem lehetséges. T^T*
- Játék? – *füle tövét vakarta, miközben megismételte a számára leginkább hasznosnak ítélt dolgot az információáradatból. Sajnálta, hogy nincs itt vele Roncsi-oto, mert minden bizonnyal jót szórakozna itt, ahol a feladat a játék és a szórakozás, ráadásul abban is biztos volt, hogy még a bohóc is elnyerné fogadott öcsikéjének a tetszését. Azonban hamar berekeszti eme dolgon való bánkódását, nehogy lemaradjon valamiről a játékszabályt illetően, mert valami ahhoz hasonlót szövegel az idegen, vicces figura. Csodálva nézte azt, amikor hol itt – hol ott bukkant fel, nem győzte követni a tekintetével és szíve szerint nyomban el tanulná ennek a hirtelen helycserének a csínját – bínyját. *
- Ne, én látni akarom! >3> – *forgolódott, amiért szemei el lettek takarva és szemmel kívánta követni továbbra is az idegen itt – ott való felbukkanását. Meg sem fordult a fejében, hogy talán ő volt az, ki eltakarta előle a külvilágot. Ráadásul ott tornyosult fejében az összes dolog, amit egy huzamra mondott az illető és győzte megjegyezni őket, mert ki tudja, mennyire lehet hasznára mindez. Most kezdte igazán bánni, hogy Roncsi-oto nincs itt. Biztos volt benne, hogy mindezt értette volna és elmagyarázná neki, ha megkérné, ugyanis addig ő is eljutott, hogy játékkal kapcsolatos szabályok mindezek, csupán egyes kifejezések homály számára. Bár nagy hasonlatokat látott Roncsi-oto egyik játéka és a hallottak között, csak haloványan tudja felidézni annak a képét. *
- Hé, várj! – *nyúlna felé, azonban késve reagál az illető távozására, amiért annyira belemerült abba, hogy felidézze gondolatai mélyéről ama játék képét, mely eszébe jutott, hogy teljesen megfeledkezett a külvilágról. Csalódottan engedi le kezét, s pillant fajtársa irányába, ki mint a villám, nyomban lecsapott egy számra és egy mintás ajtóra. Hirtelen köpni – nyelni sem tudott és habozott a választásnál, majd végül játékként fogta fel az egészet, ha már a bohóc elmondása szerint úgy is szórakozni vannak itt. *
- Egy, kettő, három~ vajon ki is lesz a párrrom~? – *Roncsi-ototól hallott mondókát átköltve, dalolva lépdelt a kérdőjeles ajtó elé. Mikor felbukkantak itt, az ragadta meg legelőször a tekintetét, így természetes, hogy ahhoz mendegélt óriási kíváncsiságával karöltve. * - Na, de Elcsi-chan nem kellene ilyen gonoszul felfogni ezt az egészet! Az előbbi Bohóc úr is megmondta, hogy ez csak játék! ^w^ – *széles vigyorral az arcán fejti ki erről a saját véleményét, s lesz olyan modortalan, hogy még nevét se árulja el a többieknek a túlfűtött kíváncsisága miatt, melyet az ajtó mögötti dolgok keltenek fel benne. Úgy véli, ha mindezt végigcsinálja, akkor találkozhat ismét a bohóccal és láthatja tőle az előbbi meglepően gyors felbukkanás és eltűnést, majd másutt feltűnést, melynek trükkjét szeretné megszerezni magának, mert egyszerűen tetszik neki és kész! :< S ezért mindent meg is tesz!
Nagy vakmerően még a kérdőjeles ajtón túlra is belép, nem is sejtve miféle veszedelmek várhatnak rá odaát. Sőt, mit veszedelmek? Nála a játék békés és vicces képként él, hiszen Roncsi-otoval való szórakozás sem szokott elfajulni, úgy véli, hogy az itteni kiruccanás sem lesz egy délutáni legózásnál különb. *

Újabb napra ébredtem, bár Hueco Mundoban nehezen lehetett megállapítani a nappalok és éjszakák váltakozásait, minden egybe mosódott, csak azért éltünk, hogy erősebbek legyünk és elérjük céljainkat. Nemcsak én voltam ébren, hanem még jó sok arrancar is, akik mind a hétköznapi teendőiket tették. Las Nochesben sétáltam éppen, mikor egyszer csak minden megállt körülöttem. Egy árva mozdulat sem hagyott el senkit, mindenki mintha kővé dermedt volna. Ahhoz, hogy meggyőződjek arról, hogy ez nem csak egy álom, leadtam magamnak egy pofont, de még mindig nem történt semmi. Kezdtem volna menni előre, de a levegő vibrálni kezdett és éreztem, hogy elhomályosul látásom. Kezdtem azt hinni, hogy olyan hamar meghaltam, hogy szervezetemnek ideje nem volt felfogni. Lehet, hogy egy nálam sokkal erősebb dolog végzett velem. Hamarosan minden kitisztult, de ezúttal egy teljesen más helyen ébredtem. Észre vettem, hogy nem csak egyedül voltam. Rajtam kívül még öt lélek volt itt a közelemben. Egy óriási helyen voltunk, és a falakon régimódi fáklyák lógtak. Körülöttünk oszlopok, előttünk pedig három ajtó. Az első ajtó fölött egy egyes és egy "x" állt, a második ajtó fölött egy kettes és egy kör, a harmadik ajtó felett pedig egy kérdőjel és egy hármas. Egyszer csak egy nevetés hallatszott, majd megint és megint, különböző irányokból. Hirtelen abba maradt és valami elénk zuhant. A port felkavarva érkezett, majd mikor eltűnt a por egy pár láb jelent meg előttünk. Úgy látszik valaki bele ragadt a földbe és próbált kiszabadulni. Miután sikerült neki háttal állt nekünk, végül lassan megfordult. Egy közel két méter magas bohócot pillantottunk meg előttünk. Felnevetett, majd festett körmével vakarta meg az orrát. A másik, még szabad kezében egy jogar jelent meg, amit hangosbemondóként használ és egyszerre mindenhonnan szólalt meg.
- ÜDV MINDENKINEK!!! A JÁTÉK ISMÉT KEZDŐDIK!!! IME, EZ A HAT BÁTOR VERSENYZŐ, KIK IDE ÉRKEZTEK A HÍVÁSRA!! LÁSSUK HÁT, IDEJE A SZABÁLYOKAT ISMERTETNI… ha nem gond, abba hagyom a kiabálást, a végén fájni fog tőle a torkom. Tehát.
Széttárta karjait, majd folytatta.
– Ti kerültetek ide, az okot ne kérdezzétek, mert nem tudom, meg nem is érdekel, lényeg a szórakozás. Adva van három ajtó, mindegyiken csak ketten mehetnek át…
Kezdett érdekes lenni a dolog. Párban kellett menni... vajon az erőssel éri meg vagy a gyengével? Talán egymással küzdünk, vagy egymás ellen? Nem tudhattam és az idő teltével egyre inkább csak nőttek és nőttek bennem a kérdések. Egyszer csak az egyik körülöttem lévő lélek, pontosabban egy nő lábai között jelent meg a földön fekve.
-… igen, az okosabbak már rájöhettek, hogy párban mentek, de mielőtt eldől, kik is lesznek társak, párok, egyik fél, másik fél, tyúk-tojás, elmondom gyorsan, amit érdemes tudni.
Ekkor egy másik lélek, pontosabban egy shinigami vállán jelent meg a bohóc. Örültem, hogy elmondja, hogy mégis mit érdemes tudni és nem kellett tudatlanokként a dolgok közepébe vágni.
- Mind-mind "életekkel" fogtok rendelkezni, nézzetek csak fel.
Mutatott az égbe jogarával, mire felpillantottam és egy különös dolgot vettem észre a fejem fölött. Egy kettes szám volt, mellette pedig egy zöld csík, amit mikor átszámoltam, kiderítettem, hogy tizenöt részre osztottak. Nem tudhattam, hogy megbízhatok-e ebben a dologban. Nem tudhattam, hogy ez valóság vagy álom, sőt abban sem lehettem biztos, hogy ez nem egy illúzió. Lehet, hogy a legkönnyebb módszer az lenne, ha mindannyian a bohócnak támadnánk... de ha ez egy álom lenne már rég megtennénk, hiszen gondolataim irányítanának minket. Úgy látszott, hogy ez a valóság, de nem lehettem abban biztos, hogy mekkora részben is az. Vajon a kettes jelentette az életet vagy a zöld csík? Újabb kérdések sora jelent meg előttem. Ekkor a bohóc egy másik női tag nyakába ült és folytatta.
– A csíkok az "életerőtöket" mutatja, tehát csak óvatosan vele, a másik szám pedig… hát a tényleges "életeteket".
Kezdtem az egészet bolondságnak, idétlennek vélni, de sajnos nem tehettem meg, hogy kipróbáljam. Ahhoz túl valósnak is tűnt az egész. Éreztem, hogy van valami a dolgok mögött, valami igazán gonosz, de nem fejeztem ki ezt mások számára és csak hallgattam tovább a bohócot, aki ezúttal egy férfi arrancar fején állt.
– Ha az elfogyna… game over gyerekek. De ne féljetek, lesz esélyetek szerezni hozzá, de majd megtudjátok mire is gondoltam. Most tudjátok meg, mitől féljetek, lesznek dolgok, amik megtámadhatnak, és szüretelhetik a kis csíkjaitokat, tehát le kell győzni őket, majd megtudtok róluk is dolgokat, ha találkoztok velük. Addig is… pssszt erről.
Kezdett érdekesnek tűnni a dolog, de mégis elítéltem az efféle játékokat. Persze tisztelném a játszási vágyát, ha tudnám, hogy erősebb nálam, de most még nem lehetek benne biztos. Nem bízhattam semmiben és senkiben. Egyedül magamban bízhattam és abban, hogy ezek a bizonyos dolgok nem fosztanak meg életemtől, hogy továbbra is fenntarthassam siralmas kis életem. Továbbra is szenvedhessek. A bohóc ezután egy férfi hajával játszadozva szólalt meg.
– Továbbá, kezdetnek kétszáz arannyal lesztek gazdagabbak… hogyan szerezhettek többet? Jöjjetek rá magatok…
Nem értettem az arany részt. Mégis minek nekünk arany? Mire jó? Egyre több kérdés és kérdés lépett fel bennem. Mikor a bohóc egyet megválaszolt, három újat keltett bennem, egyre csak rosszabb és rosszabb lett a helyzet, egyre csak homályosabb. A bohóc ezúttal vállamnak dőlt, de nem éreztem súlyát. Különös volt, de nem méltattam szóra magamat, csak elfogadtam a tényt.
– Tehát, kérném, hogy mondjatok egy számot, Eiji, Flavia, és Eliana, igen, tudom a neveket, akkor a számokat. 1-3 közt, természetesen, amit már mondtak, azt nem szabad megismételni, a számok után pedig… az ott látható… jelekből kérnék egyet… és utána irány át azon az ajtón, amit kértetek… más oda be nem mehet, és most…
Nevetgélt, meghajolt majd távozott a bohóc.
- KEZDŐDHET A JÁTÉK!!!!!! WÁHÁHÁHÁHÁHÁ…
Először egy nő választott, aki azonnal, kiabálva lestoppolta magának a kettes számú ajtót, mégpedig a körrel rendelkezőt. Ezután egy másik női személy szólalt meg, aki az elsőt "Elcsi"-nek szólította, szóval kikövetkeztethettem, hogy az "Elcsi" elnevezés Eliziana helyett volt és, hogy a tag, aki megszólalt Flavia. Ezek mellett rájöhettem, hogy ismerik egymást. Flavia a harmadikat, a kérdőjelet választotta magának, bár eléggé szokatlanul tette. Harmadiknak egy férfi lépett elő, aki kizárólagosan Eiji lehetett. Ő az első ajtót, az "x"-et választotta.

Gond egy szál se, egész jól elvagyok magamnak, naphosszat csak üldögélek, piálok, és egyéb férfias dolgokat csinálok. Tehát lazulok, most is csak fekszek, és nyüstölöm a PS3-at. Mondom, férfias dolgok ezek. Természetesen közben a sört is pusztítom, mert az alkohol mindenki ellensége, és aki az ellenségtől megfutamodik, az gyáva. Utolsó pálya, utolsó ellenség, már nincs mese, csak egy ütés, és én fogok nyerni, végre kijátszottam ezt is, csak a háromszöget kell megnyomni… Nyomkodom én, csak hát nem reagál, megállt a játék, és egy pillanatra a szívem is. A boldog vigyorom, vidám arckifejezésem fokozatosan kezd átalakulni ideges, elmebeteg kifejezésé. Egyre erősebben szorítom a kart, halk reccsenés, és két darabba tört. De ennyi nekem nem volt elég, karlendítés, és repülnek a maradékok, nem is figyelem, nyúlok a sörömért, kell valami a feszültség ellen. S mégis, nem sikerül, nem jön semmi ebből a rohadt üvegből. Már megittam volna? A szememhez emelem, és csak nézem a belsejét, de ez még telivan, hiába rázom, semmi. Ami még fura, nem hallok semmi csattanást, semmit. Felnézek a TV-re, és a kar maradékai ott vannak a levegőben… elég WTF fejet vágtam. Most mi van? Nézem a sört, nézem a levegőt. Nem tudom mi volt az, amit lenyeltem, de tuti akarom még belőle. Még a levegő is vibrál, fodrozódik, tuti elmegyek Natihoz, dobjon meg valami hasonlóval. Már azt hallucinálóm, hogy valami csarnokban vagyok, többedmagammal, azta kurva, ez nem képzelgés… Minek képzelnék shinigamit, három másik arrancart, és egy kékhajú valakik? Itt valami nem bűzlik, és tuti nem én, két napja fürödtem.
Majd végre valaki más is életjelet add magáról. Az mindegy, hogy csak olyan röhögés, amitől olyan helyen is feláll a szőr, ahol egyébként nincs. Kapkodom a fejemet, hogy hátha elkaphatom a hang gazdáját, de semmi, csak azt érem el, hogy a végén görcsben lesz a nyakam, inkább figyelem a többieket… sokkal okosabb nem lettem ettől se. S következik a puffanás, por, meg ami csak kell, és mikor végre elül az egész… a látványtól elkerekedik a szemem, majd kitör belőlem a röhögés. Tisztára olyan, mintha valami vígjátékban lennénk, már is derűsebben kezdem látni az egészet. Legalábbis addig, míg az ügyeletes „rajtanevetünk” teljes pompájában nem mutatkozik meg. Mondtam már, hogy utálom a bohócokat? Nem? Akkor most mondom, marhára utálom mindet. A fehér arcukkal, a nagy piros orrukkal, és az idétlen vicceikkel, eh… Ez meg itt valami játékról kezd el magyarázni… ne már. Ilyet se gyakran mondok, de inkább lennék Eras társaságában, mint egy bohóccal. Persze próbálom nem kimutatni az egészet, harapom a szám belsejét, másra akarok figyelni, például arra a három ajtóra, azok se sok jót ígérnek. Az se, hogy már megint máshonnan hallatszik ennek a vigyorinak a hangja… oké, legalább a nőket szereti, ez jó jel lehet, de nem mondom ki hangosan, még meg orról rám. Nyugika, nézzük, mit csinál, és mit magyaráz. Páros játék lesz, az még talán nem is baj, lesz, aki megvéd, ha felbukkan ez a szemét. Most meg merre van? Aha, ott a shinigamin… mivan? Életek? Nézek a levegőbe, és piszkálni kezdem a megjelent ábrát, de semmi, ez kezd egy rossz álomra hasonlítani. Az anyát, megint máshol van, gyors a szemétláda. Megint dumál… egész közel hozzám, mintha belőlem beszélne… anyád, ez rajtam van!! Oldalra ugrok, készen arra, hogy még a levegőben kettévágjam… de már megint valakit a társaságával zargat. Legalább nem az én hajamat piszkálja. Már az se érdekel, hogy valami aranyat emleget, takarodna el a fenébe, és mindenki boldog lenne. De neeeem, most is három nevet mond, akiknek egy számot, és ábrát kell mondania. Gondok lesznek még itt… csak már nélküle, mert elment végre. Ideje kicsit gondolkozni, ami menne is, ha páran nem vágnák rá, hogy akkor mi a szám, és az ábra. Eh, inkább csak legyintek egyet, és úgy döntök, hogy rágyújtok. Gyújtanék, ha lenne nálam cigi… ez a nap már nem lehet ennél rosszabb.
- Haj, az én nevem Karasu, Elianahoz hasonlóan fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, mit keresünk itt, és ki az a marha idegesítő bohóc. De lehetőleg hamar fejezzük ezt be, és lépjünk le. – hallatszódhat a hangomból, hogy nem vagyok a nyugalom mintapéldánya. Nem úgy, mint az a kicsi arrancar… hm, még nem láttam. Habár a többit se még, pech, így legyen csapatjáték, hogy senki se ismer senkit? Kíváncsi vagyok, hogy mennyire hamar érjük el a Game Overt?


Mesélés:

Az említett személyek választottak, számot, és ábrát is. A levegőben megjelent, aranybetűkel kiírva a három kimondott szám, és mellettük pedig egy-egy név. 1:Dei, 2: Tsugahara, 3: Vex. Nem okozhat gondot rájönni arra, hogy a számok egy játékost jelöltek, így magatok választottátok ki a partnereteket.
Ismerős röhögés töri meg az egész hangulatot, ismét itt a bohóc, de csak most a hangját hallatja.
- Naaaaaagyon jó, mindenki ez nagyon jóóóóó!!! Hát, íme a párok. A kis szoknyás szépség, Eliana párja nem más, mint Tsugahara, éljen az ifjú pár. ÁHAHAHAHAHAHAHA!!!!!! – gúnyos nevetés visszhangzik mindenfelől. – A kis enyveskezű párja nem más, mint a colos albínó, kik remélhetőleg elviselik majd egymást. Falvia és Vex egy párban, két szerelmes pár, mindig egyűtt hááál… - immár énekel az ostoba, jól múlat, ez már nem kérdés, csak sajnos rajtatok, és nem veletek. – Már csak két személy marad, így kizárásos alapon lesznek párban. A selymes hajú Eiji, és a holtpofa Dei. Gratulálok mindenkinek, az ajtókat már elfoglaltátok, hát örvendjetek, és éljétek túl. Ja, és mind párnak, minkét tagjának át kell mennie a következő ajtón, ha az egyik ott marad, akkor az egy mínusz élet, és kezdhetitek elölről.
Tsugahara, Vex, Dei, hiába akarnátok másfele menni, valami erő a párotokhoz vonz benneteket. Hiába akarnátok odébbállni, a lábatok nem mozdul, legalábbis míg nem mentettek be az ajtótokon. Utána már szabadon tudtok mozogni, de vissza nem tudtok menni, mert eltűnt az ajtó, csak a fal maradt.

Eliana és Tsugahara:

Ti mentetek be a körrel ellátott ajtón. Egy hosszú folyóson találjátok magatokat, látszólag van vagy húsz méter hosszú. Alig léptek előre párat, a hátatok mögül hangos puffanásra figyelhettek fel. Ha hátranéztek, láthattok egy hatalmas labdát, majd kétszer akkora, mint ti, mellette se nagyon tudtok elmenni, egy út lehetséges, előre, mivel a labda nem marad egyhelyben. Lassan elindul felétek, és ha nem kezdtek szaladni, akkor hamar palacsinta lesz belőletek. Ha a futás mellett döntöttetek, akkor a labda mindig a nyomotokba lesz egy-két méterrel. Húsz méter után lesz egy kanyar balra, majd tíz méter után jobbra, ez a szakasz a leghosszabb harminc méter, a végén két választás, jobb vagy bal, ott a kijárat. De ha rossz a választás… -1 élet. De az utatokat más is akadályozza, a falból véletlenszerűen megjelenő dárdák, amik felnyársalnak, ha nem vigyáztok, de a karcolás is egy csíkba kerül.

//Mivel részemről nem lenne igazságos, ha én írnám le, mikor-hol jönnek elő a dárdák, így rátok bízom, hogy sérültök, vagy se //

Flavia és Vex:

Szerencsésen választottál Flavia. A kérdőjel nem más, mint a szerencsés út. Nincs harc, semmi csapda, bekerültetek a Pihenőbe. Ami leginkább egy sötét űrre emlékeztet, egyetlen fényforrást egy lámpa adja, ami gyérül meg világit egy pultot. A pult előtt hat bárszék, a pult mögött pedig a bohóc mosogatja a poharakat, míg egy darab az orrán van. S amint meglát benneteket, felderül az arca. S a lendülettől, amivel felétek nézet, a pohár is lerepült az orráról.
- Gyertek csak, gyertek, szerencsések voltatok, nem vesztetek semmit, és még 100 arannyal is gazdagodtatok. Itt vagytok a pihenőben, ahol költhetitek a pénzetek. Mondom is mire. – köröket rajzol a jogarával a levegőbe, és fehér fénnyel megjelent az árlista.

Az árak:
+ 1 élet: 500 arany (három helyet négy élettel rendelkezik, aki megveszi)
+ EÜcsomag150 arany (3 csíkot tölt)
+sebesség/erő: 100 arany(egy körre +hármat kap a használója a gyorsaságára, az erő pedig a fizikai erejét növeli meg, tiszta Hercules lesz tőle)
+ életcsík 200 arany (15 helyett 16 lesz, és így tovább)

- Akartok venni valamit? Ha nem, akkor kérdezettek, és talán felelek is. Majd elfelejtettem, szívfájdalom, de míg a többiek nem érnek ide, addig nem mehetek ti se tovább. De ha akarjátok… van TV-m is, lassan kezdi a kedvenc vígjátékomat.
Ha nincs kérdésetek, és nem vesztek semmit, a bohóc előtt megjelenik egy TV, ő pedig ugrik egyet, és a levegőben ülve nézni kezdi a képernyőt, amit ha ti is megnéztek. Nincs benne semmi, még üveg se, csak a doboz, amiben, egy mókuskerékben egy emberarcú patkány fut körbe és körbe. Persze ha kérdeztek, válaszol nektek, csak közben az orra alatt morog.

//Na igen, ez volt a szerencsés ajtó, +100 arany, mert a szoba "teljesítve"//

Eiji és Dei:

Tietek maradt az x-el ellátott ajtó, amin ha átléptek, egy 15*15-ös teremben találjátok magatokat, szemben veletek ott az ajtó, de alig léptek párat. Hangos visítás töri meg a terem egyhangú csendjét. Valahonnan homok kezd el gyűlni 5 pontra, és egyre csak nőni kezdenek, míg elérik a másfél métert. Az egész testük homokból áll, testüket fekete köpeny fedi, és fegyverként kaszát használnak. Egyszerre rugaszkodnak el, és támadnak rátok. Három Eijire, kettő pedig Deire. Az Eijire támadok a következőképpen kezdenek hozzá. Egy balról akarja rövidebbre vágni Eiji haját, csak sajnos ebbe Eiji feje is beletartozik, a második a lábaidat szeretné megvágni, míg a harmadik hátulról támad rád. Dei, neked annyiból szerencséd van, hogy csak ketten támadtak rád, mindketten szemből, és az a céljuk, hogy levágják a karjaidat. Nincs mese, harcolnotok kell az életetekért. Ahogy egyet megöltök, úgy jön a helyébe egy másik, de csak 5 jön erősítésnek, ennyi, se több, se kevesebb.

Kaszások:

Élet: 3 vágást bírnak, 1 zanputámadást, kidout stb.
Gyorsaság: 5
Sebzés: 1

//Itt se szólok bele jobban a harcba, rátok bízom, hogy sérültök, vagy se//

Spoiler:

*Megtorpan az ajtóban, amint hallja felcsendülni ismét a bohóc hangját. Kíváncsian vezeti körbe tekintetét a teremben, hogy kiszúrhassa számára érdekesnek titulált „áldozatát”, kit szeretne gyűjteményében tudni. A gonosz dallamra szinte rá se hederít. Sőt mi több, inkább tetszik neki és nem is fogja fel annyira negatívan, mint a többiek. Jót szórakozik rajta, tetszik neki, hogy a vendéglátójuk is ilyen jó kedélyű. Igazán otthon érzi magát ennek köszönhetően. Azonban még így is megüti a fülét a sértő szó, mely arra utal, hogy ő „lop”. Pedig ő nem tesz ilyet, mindent mindig csak talál! T^T Az árválkodó dolgokat befogadja, nehogy gazdátlanul maradjanak az idő végezetéig, mert midőn kegyetlenség lenne az! Őt nem kőszívűnek nevelték, egyszerűen nem tehetné meg! T^T*
- Nem vagyok enyveskezű! T^T Csak mások tulajdonának hivatalos felszabadítója! ˇ^ˇ – *karba tett kézzel, égnek emelt orral kéri ki magának, még a számára tetszetős alaktól is az iméntit, hogy őt holmi enyveskezűséggel vádolják. Ezután kérdő pillantást vet a hófehér hajú fajtársára, ki mellé lett sorolva. Pár pillanatig méregeti, majd széles vigyor bukkan fel arcán, s szemei megcsillannak, ahogy meglátja a hárompengéjű kaszát a játék során mellé osztott társa hátán pihenni.
Huzamosabb ideig is mereszti rajta tekintetét, mire végre összeszedi magát, s ráparancsol kezére, hogy most nyisson be az ajtón, mert az előbb az érdekesnek ítélt személy, csupán csak hangilag volt jelen, nem teljes valójában. S ő nem így akarja csodálni, látni is szeretné mellé! A kasza később is ráér, az nem fog elrohanni. Legalábbis reméli…*
- Akkor nyomás, Karacsi! Vigyázz, nehogy lemaradj! – *szinte parancsba adja az iméntit társának, miközben benyit az ajtón, s kíváncsian várja, mi fogadja majd őket ott. Nem is aggódik azon, hogy lehet bármilyen csapdával vagy szörnnyel kell szembenéznie. Ő csak látni szeretné a szórakozott bohócot, hogy csodálhassa és többször és többször elképzelhesse azt, hogy már ott pihen ő is színes gyűjteményében.
Pár pillanatba beletelik, míg szeme megszokja az új fényforrást. Kérdőn forgatja a fejét, amíg nem tisztul minden tekintete előtt és változik a fakóból láthatóvá. Amint felbukkan előttük egy világosságot adó lámpa, mely láthatóvá teszi a jelenlévő tereptárgyakat. Ő a tájjal mit sem törődve, nyomban a vendéglátójukra szegezi pillantását. Csillogó szemekkel viharozza meg a pultot és mászik fel az egyik székre, hogy közelebbről láthassa az érdekes, csillogó – villogó varázslatot, melyet a bohóc csinál.*
- 100 arany *^*… – *ismétli a hallottakat, széles mosollyal az arcán virulva a nagy örömhíren, miszerint gazdagodott tárcájának tartalma. Tiszta gazdag lett, és még Desmond bukszáját se kellett kölcsönkérnie egy két fillérért, teljesen a sajátja! Ő szerezte, egyes egyedül, így az ő érdeme, csakis az ővé! *^*
Kicsit húzogatja a száját az árak láttán. Ő nem szokott vásárolni, inkább elveszi, ami kell neki, vagyis… átmenetileg kölcsönveszi. Mert ugye ő sosem vetemedne olyan gonosz, aljas dologra, melyet ráadásul egyes helyeken még büntetnek is, mint a „lopás”! Még kimondani is szörnyűnek találja, nemhogy véghezvinni! Bár ha az út során pár csekélységet találhatna, cseppet sem bánná. *
- Én nem akarok semmit… – *lassan dönti jobbra – balra buksiját, majd kíváncsian csillan fel a tekintete. Kikapcsolódhat a bohóccal! Örömmel vezeti a tekintetét a feltűnő furcsa szerkezetre, bár nem pontosan ilyet látott eddig az embereknél, nem érti. Tanácstalanul ráncolja is emiatt homlokát, majd hol a bohócra, hol pedig társára néz értetlenül, kiről majdnem meg is feledkezett a nagy csodálata során. Ejnye, hogy milyen modortalan lett hirtelen! °^° Nem is ismer saját magára! O.o Na, de most bepótolja mindazt, amit elmulasztott! *
- Ennek biztos, hogy így kellene kinéznie? – *kíváncsiskodik a szerkezetre mutatva közben, majd jobban belemerül a bohóc által mondottakba. Nem mintha bármi komolyabb köze lenne a többiekhez, de Elcsi-chan szimpatikus volt neki és a kékhajú alaknak a frizurájára szüksége van, egyszerűen akarja, szóval okkal kezd aggódni értük. *
- Bohóc úr! A többiek min mennek pontosan keresztül? –*dönti oldalra fejét kíváncsian. Szíve szerint megnézné, hogy mégis mibe keveredtek bele, míg ők itt lazsálhatnak, és jól érezhetik magukat a vendéglátójuk társaságában.*

Miután a lelkek választottak számot, az égben megjelent valami. Az a bizonyos vetítés számokat mutatott ki, mellette pedig neveket. Úgy látszott, hogy köztük voltam, méghozzá az egyes szám mellett. Kiderült, hogy azzal a shinigami féleséggel kellett együtt lennem. Fordultam volna vissza, de nem tudtam, valami erő arra vonzott engem, így hát kénytelen voltam maradni. A bohóc ekkor megszólalt:
- Naaaaaagyon jó, mindenki ez nagyon jóóóóó!!! Hát, íme a párok. A kis szoknyás szépség, Eliana párja nem más, mint Tsugahara, éljen az ifjú pár. ÁHAHAHAHAHAHAHA!!!!! A kis enyveskezű párja nem más, mint a colos albínó, kik remélhetőleg elviselik majd egymást. Falvia és Vex egy párban, két szerelmes pár, mindig egyűtt hááál… Már csak két személy marad, így kizárásos alapon lesznek párban. A selymes hajú Eiji, és a holtpofa Dei. Gratulálok mindenkinek, az ajtókat már elfoglaltátok, hát örvendjetek, és éljétek túl. Ja, és mind párnak, minkét tagjának át kell mennie a következő ajtón, ha az egyik ott marad, akkor az egy mínusz élet, és kezdhetitek elölről.
A vége elég meglepetésszerűen ért, igazán előnytelen lenne, ha a shinigami nem bírná a próbákat vagy esetleg utamba állna. Reméltem azért, hogy én sem fogom magamat gyengének mutatni előtte, végül is nem tudhattam, hogy melyikünk volt erősebb, csak reménykedhettem, hogy én. Ekkor a társam elég különösen megközelített és kérdezte, hogy páratlan párjához párosodom-e. Egy kis ideig különös, "te most viccelsz?!" fejet vágtam, de végül válaszra méltattam magamat, talán úgy jobban megérti.
- Igen, nincs más választásom, de a te nyelveden csak: Társként támogatlak, tűrlek, tanítalak, talán tanulok tőled, talán te tanulsz tőlem, tanulságos tanácsaimból, például abból, hogy ezt most hagyd abba.
Hát... öö... gyorsan felkapott és az ölében vitt a terembe. Igazán kezdet különös lenni a szituáció, ezért inkább csöndesen, egy arckifejezéssel díjaztam tettét. Amint az ajtóhoz értünk, inkább kiszabadítottam magamat karmai közül és már sétálva tértem be az ajtón. Egy, a főhelyiségnél szűkebb szobába léptünk, körülbelül tizenháromszor tizenhármas lehetett, mikor egy riasztó visítást hallottam. Egyszer csak a szoba homokkal kezdett megtelni és azokból a helyekből, ahova ez odagyűlt még több homok kezdett előtörni. Az a bizonyos homok kezdett tornyosodni és alakot váltani, míg egy köpenyes, kaszát forgató lény nem lett belőle. Körülöttem két ilyen lény jelent meg, de előtte még megszólalt az az alak...
- Nászunk ászát átmenetileg nélkülözésre állítjuk.
Erre ismételten csak az arckifejezéssel tudtam válaszolni. Többet azonban már nem is törődtem az alakkal, mert a kaszások egyszerre támadtak rám. Egy jól időzített distanciamiento segítségével arrébb löktem az ellenfeleimet, hátha így több esélyem lenne egy tervet kieszelni. Az egyik kaszást gyorsan egy incluye de elganchéval lassítottam, mert a képesség hatására fix sebességgel közeledett felém. Próbáltam volna kivégezni ellenfelemet, de a másik már támadott is. Nem volt elég időm, hogy megforduljak, így kaszáját a vállamba mélyítette. Fájdalomtól üvöltöttem fel, de éreztem, hogy nem volt időm ordítani, cselekednem kellett. Miután sunyi támadómra fordultam, egy dedo amputandot lőttem keresztül a fején, de mivel homokból állt, hatástalan volt. Már készülődött a következő támadásra, nekem meg még nem volt distanciamientom, ezért kénytelen voltam elsonidózni, társát egy másik irányba fordítani, aki szerencsére még mindig elég messze volt, a képesség lassúságának köszönhetően. Elővettem kardomat és ellenfelem felé szegeztem. Ismét felém indult, mire kardomat oldalra fordítottam és öklömet felé fordítva egy cerót kezdtem összegyűjteni. Ellenfelem látszott, hogy készült a lövésre, de még az elsülés ideje előtt mögé sonidóztam és tarkójától négy-öt méterre tartottam gömbömet. Hamarosan a képesség érvénybe lépett és a ceró lekapta ellenfelem fejét. Még utolsó mozdulatából, ami a ceró kilövése közben történt, megvágta a szabad, jobb karom könyökét, ahova előbb kaszáját is szegezte. Az ellenfelem össze esett, de kivégzésképp még egy barát küldtem a földön fekvő dologra.
A másik célpont már elég közel járt és kezdte fenni a fogát a kezemre. Nem igazán értettem, hogy miért vagyok ilyen különös környezetben. Az egyik nászt akar tőlem, a másik kettő pedig a karjaimat. Őszintén szólva nem volt különösebb probléma a másik célponttal, két claro de lunával lefogtam, végül egy cerót indítottam felé.
A gond csak az volt, hogy ez a kettő hamarosan újraéledt. És ismét teljes erővel támadtak nekem. Szerencsére a distanciamientom segítségével ismét ellöktem őket és egyiket sikerült figyelmen kívül kapnom, akit egy ceróval ki is lőttem. A másik mögé sonidóztam és két claro de lunát küldtem rá, egyiket a kezeire, másikat a lábaira. Azonban míg azzal voltam elfoglalva, a másik ismét feltámadt és a kaszájával sikerül a másik vállamba is belevágni. Szerencsére ezúttal hierróm blokkolta a nagyját, mert nem olyan ponton találta el, mint az előzőnél. Sietősen arrébb sonidóztam, ezúttal magam előtt látva mindkettőt. Az egyiket lefogta a clare de luna, de éreztem, hogy nem tartana sokáig, így barákat lövöldöztem rá, mindaddig, míg el nem esett és meg nem halt. Szerencsémre a negyedik már nem éledt újra, de nem tudtam, hogy miképpen intézzem el az ötödiket. Már túl sok reiatsut használtam, ezért is voltam kényszerülve, hogy a negyedikre barákat lőjek. Kardomat elővéve vívtam ellenfelem kaszája ellen. Első szúrásomat sikerült blokkolnia, de gyorsan vissza álltam vívó állásba és hevesen kezdtem szurkálni. Megvártam a pillanatot, mikor nem figyelt és akkor döftem át a nyakán keresztül.
Körbenéztem és reméltem, hogy holtan találom a shinigamit, de sajnos nem így volt, úgy látszott, hogy tovább készült terrorizálni, mintha az élet maga választaná nekem a szenvedést. Azt remélve, hogy nem vesztettem sokat a csíkomból, néztem fel az égre.

*Értetlenül állt az Emberek Világában is látott szerkezet furcsa kinézete előtt. Játszótársa alátámasztja sanda gyanúját, miszerint ennek valóban nem így kellene kinéznie. Ezek szerint mégsem annyira tájékozatlan az ínyenc falatokkal és rengeteg értékes kinccsel teli világban, mint azt hitte. De, hogy a Bohóc úr ezen nem is csodálkozik, sőt mi több, ezt tartja természetesnek, igazán meglepő számára.
Kissé feszültté válik, amiért a játék során lévő társa és vendéglátójuk csak ilyen könnyedén megfeledkeznek róla és utalgatnak valamire, amit ő egyáltalán nem ért. Persze annyira nem zavarja, szereti kihasználni az ilyen lehetőségeket, s most remek alkalom nyílt számára arra, hogy megszerezze a feladatoknál partner szerepét betöltő társa hátán pihenő érdekes, hárompengéjű fegyvert, egy igazi kincset! *w*
Sóvárogva figyeli a pengét, csodálja annak színét, alakját, egyszerűen gyönyörűnek titulálja, egy ékes darabnak tekinti, mellyel mindenképpen gazdagítania kell a gyűjteményét, mielőtt ráaggathatná, hogy „teljes”. Persze ez még jócskán csak messze van, alig gyűjtött össze pár értékes kincset titkos barlangjába, így közel sem nevezheti véglegesnek azt. Azonban gyorsan lekapja az értékes tárgyról tekintetét és a vendéglátójukra pillant, mikor ő, számára igen nagy váratlansággal megszólította. Most ha bármit is a markaiban szorongatott volna minden bizonnyal a földre ejtve, immáron maradványaival tisztelné meg a jelenlévőket, viszont semmi ilyesmi nem történt szerencsére, amiért üres kézzel – igen nagy bánatára – állt a Bohóc úrral szemben, ki újabb szópoénnal gazdagította őket.*
- Hát persze, hogy nem fogom… ^w^ – *sanda vigyorral az arcán, csalafinta pillantással illeti vendéglátójukat. Hiszen ő valóban nem ígérhet semmit! Bár nem ismeri a Bohóc úr feleségét és még cseppet sem biztos, hogy valaha össze is találkozik vele, de ha mégis megtörténne, s a kisasszony számon kéri tőle a dolgot, természetesen nem fog hazudni, annak még espadája, sem pedig nővérkéje nem örülne! ˇoˇ * - Bár tetszik tudni a pénz: beszél…^w^ – *kezd el malmozni kezeivel, miközben a talajt kémlelve utal arra, hogy készségesen felajánlja titoktartását, amennyiben némi summa csúszik át az asztal alatt zsebeibe, amiről persze senki sem szerezne tudomást.
Nagy sajnálatára semmit nem ér el célozgatásával, azonban van szerencséje megtudni a többiek hollétét, hogy min mennek éppenséggel keresztül, míg ők itt dőzsölnek a semmittevésben és társalognak a kedves vendéglátójukkal. Csodálva követi szemmel a jogarral tett varázslatot, majd nagyobb elképedéssel nézi a televízióban látottakat. Megkönnyebbült sóhajjal látja, hogy a szemében előkelő helyet nyert személyek viszonylag könnyen megússzák a szituációt, melybe belekeveredtek. Az ajtókon való átlépésük után lelkesen pillant az érkezettekre. Ez aztán az igazi varázslat! – Ő is szeretne ilyen jól varázsolni, sőt jobban! Mi lenne, ha ezt is megszerezné gyűjteményébe? Persze kizárólag csak megőrzésre… ^w^
A vendéglátójuk beszámolóját figyelmes hallgatással követi végig, egészen addig, míg az egyik csapat pénzösszege meg nem haladja a sajátjukét. Felháborodva dobbant egyet jobb lábával, hiszen mit jelentsen az, hogy nem ő nekik van több pénzük mikor, ahogy a Bohóc úr is körbeírva kifejtette a szobába érkezésükkor, hogy „igazán szerencsésen választottak”, hiszen eme ajtón, melyen ők léptek be semmiféle veszedelem nem várt rájuk, csupán egy hosszú, kiadós pihenés. Erre meg a szerencse ennyire alul van értékelve… mire fel?! Ez teljes egészében felháborítónak tartja.*
- Miért ők kaptak több pénzt?! >.> És miért mi választunk utoljára?! >.> – *nem bírja tovább magában tartani haragját, mint egy pocok úgy fújja fel az arcát mérgében. Az előbbi több vagyon többletet, még úgy, ahogy sikerül lenyelnie. Ráfogta arra, hogy a Bohóc úr biztos rosszul mondta, de már nem akarta visszavonni, de mire fel ők választanak utoljára ajtót, hogyha – mint az imént már keresztülsuhant felháborodott gondolatán – ők voltak a szerencsések?! Mi lesz akkor, hogyha azt a mintájú ajtót, melyen be szeretne menni, valamelyik másik csapat kiválasztja előttük? Azt sosem bírná feldolgozni. Az olyan lenne számára, mintha meglopnák gyönyörű gyűjteményét, bár azt hinnék a veszteség semmi abban a kincses barlangban, mely otthon várja Las Nochesban. pedig ő azonnal kiszúrja ám’ az adott kincs hiányt!*
- Pfhúúú… én a kereszttel jelölt ajtót akarom! >.> – *toporog egyhelyben, szúró pillantással mustrálva a másik két csapatot, s bár tudja, hogy szava semmit se ér jelenleg, mégis úgy vélte érdemes hangoztatni akaratát. Csapattársa véleményét ki sem kérdezi, egyértelmű, hogy ő a főnök, mert ő a kisebb és a gyöngébb, azaz a nagyobb és az erősebb a támadó szerepét tölti be. Szóval, hogy ő is kivegye a részét a dolgokból, neki kell, hogy adja az értelmi dolgokat az adott szituációkhoz. Hát nem logikus? ^w^
Nagy szusszanással igyekszik nyugalmat erőltetni magára, nem pedig gyilkos pillantássokkal illetni a versenytárscsapatokat, amennyiben valamelyik kiválasztja az általa kívánt jelzésű ajtót. Mindeközben a vendéglátójuk mondanivalója zakatol kobakjában szüntelen, hogy sorról – sorra elismételve azt fejében, bármi hasznosat kiemeljen maguknak a rájuk váró következő feladathoz, hiszen mi az esély arra, hogy ismét ilyen szerencsések lesznek?*
- Bohóc úr, Bohóc úr, honnan lehet tudni, hogy merre van a pályán a bónusz rész? – *mint egy diák úgy jelentkezik a Bohóc úr előtt, ahogy kiemelt egy apró részletet a vendéglátójuk előbbi mondandójából. Talán ad nekik némi távpontot, őt igazán érdekelné a dolog, ha már csalafinta módon „elfelejtette” megosztani velük az elején a bónusz pálya létezését. Tudja ő ám’, hogy milyen szelektív gondolkodásmód ez… *

Az életemből úgy látszott, hogy két csík eltűnt, a harc után, azonban eléggé furcsálltam, hogy nem éreztem a sebeket, mintha begyógyultak volna. Gondoltam, hogy a sérülést szívja magába a csík, de hamar rájöttem, hogy ha ezen filozofálnék, akkor hamar elrepülne az idő és azt se tudnám, hogy hol vagyok. Nem figyeltem a többi lélekre, csak a társamra és a bohócra.
Megkérte, hogy foglaljunk helyet és megmutatta, hogy hol találhatjuk az árakat. Közölte, hogy a hatások a következő szoba végéig hatnak, majd végigsorolta, hogy ki mennyi "aranyat" kapott. Valamilyen bónuszról is hablatyolt, de őszintén szólva nem igazán érdekelt.
A következő mondandója a választási sorrend volt, de az sem igazán érdekelt, a lényeg az volt, amit utána mondott. Azt mondta, hogy az egyikben ismét harc lesz, egy nagybácsi társaságában, a másikban gyorsnak kell lenni, a harmadikban tűpárnának, a negyedikben pedig valamit kockára kell majd tenni. Gyorsan odakaptam a fejem a bohóchoz és ha senki sem készült vásárolni, megszólaltam.
- Bohóc úr, én egy +3 gyorsaságos dolgot szeretnék kérni, száz aranyért.
Reméltem, hogy a bohóc nem ver át senkit és tényleg a következő szoba végéig kitart. Nem voltam biztos a gyorsaságomban, csakis azért vettem meg. Az arany úgyis értéktelen lesz a kiképzések után, hát miért ne költsük el saját életcsíkjaink helyett? Így jobban meg is éri, szimpla száz arany egy ekkora erősítés. Mosoly keletkezett arcomon miután megkaptam és éreztem, hogy megerősödött a lábam. Ki akartam tapasztalni az érzést, talán úgy majd a későbbiekben könnyebb lenne a sonidó erősítése. Bár leültem és vártam, ha megtehetném, azonnal futásba kezdenék, annyira jó érzés volt. Lehet, hogy rá is bírnék szokni erre a dologra.
A társam miután mögém bújt a fülembe sugdolódzott. Halkan visszasúgtam neki, méghozzá a következőt:
- Jó, tudom, hogy a bohóc az ellenség, de ettől még nem tudlak elviselni. Sajnálom, hogy alsóbbrendű shinigaminak születtél és ez ellen nem tehetsz. Csak a közös cél érdekében kooperálok veled és tűrlek el, de kérlek, csökkentsd a testi kontaktusok mennyiségét.
Ezután még előadást tartott, majd a keresztet választotta társam. A keresztről valahogy gondoltam, hogy a nagybácsi lesz. Úgy gondoltam, hogy egy emberi pap lesz és ezt rejti mögötte a kereszt, de lehet, hogy tévedni fogok. Sosem tudhattam mit rejt a jövő, csak reménykedhettem. Mindenesetre ott volt a gyorsítóm és teljesen készen álltam a feladatra. Felálltam, majd demonstrálva gyorsaságom az ajtóhoz közel sonidóztam. Fergeteges érzés volt ez a gyorsaság, eldöntöttem, hogy többet fogok sonidót gyakorolni. Egy gonosz mosoly szállt arcomra és éreztem, hogy mindenre készen állok. Úgy, mint a bikák, végigvittem az egyik lábamat a földön, majd készen álltam, hogy belefussak a szobába.