Az elveszett ereklyék fosztogatói /sajnos Tia Carrere nem lesz vendégszereplő/

A vásárlási lehetőséggel csak Dei él, aki gyorsaságot vásárol.
- Bohóc úr, én egy +3 gyorsaságos dolgot szeretnék kérni, száz aranyért.
Feltehetően bízik abba, hogy a gyorsaság számítani fog a következő feladatban.
Nagyon meglepődtem, hogy kaptunk bónusz pontot, és viszonylag az ajtóválasztásnál is szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Hiszen Eiji-ék lefoglalnak egyet, és mi akkor is még két ajtó közül tudunk válogatni. Viszont Flavia számára ez nagyon nem tetszett.
- Miért ők kaptak több pénzt?! És miért mi választunk utoljára?!
Szóvá is tette, és felfújta magát, mint egy kis méregzsák. Valahogy nem tudtam komolyan venni. De szerintem ezzel más is így volt.
- Melyik megoldáson merengés melengetné mellkasod menedékét? Nem érdekel, megdöglesz, de a játékban nyerni kell és az idegesítő csengettyűs felkoncolásához nem árt együttműködni. Ellenségem ellensége a barátom? Kivételesen!
Úgy veszem észre, hogy náluk sincs meg az igazi összhang. Legszívesebben kinyírnák egymást, de mivel erre most nincs lehetőségük, ezért kénytelenek együttműködni.
- Jó, tudom, hogy a bohóc az ellenség, de ettől még nem tudlak elviselni. Sajnálom, hogy alsóbbrendű shinigaminak születtél és ez ellen nem tehetsz. Csak a közös cél érdekében kooperálok veled és tűrlek el, de kérlek, csökkentsd a testi kontaktusok mennyiségét.
Társa vissza suttog, de azért nem viszi túlzásba mert lehet hallani… De a helyzetükről megerősítést nyertem. Az utolsót én is mondhattam volna tapizós társamnak.
- Pfhúúú… én a kereszttel jelölt ajtót akarom!
Választ ő is ajtót, és reméli, hogy Eiji-ék nem szeretnék ugyanazt, mint ő. Bár ahogy toporog és szúrós szeműen néz ránk. Én a helyükbe biztos nem azt az ajtót választanám. Aranyos, de lehet jobb nem az akarata ellen cselekedni. A sorrend az egyetlen szabály, és ha azt akarják, akkor joguk van hozzá.
- Részemről rendben réveteg rászedésed. ~♫
Úgy látom, cseppet sem érdekli a dolog. Flavia-val ketten lényegében lefoglaltunk két ajtót. Ebbe akár bele is szólhatnának, de Eiji nem teszi. Hozzáteszem elég furcsa egy figura.
- Picsogó pipacs parancsa panaszra pártatlan! Szertelen szenvedélyed szeszélyének megfelel maradék megoldás?
Ezzel lényegében a háromszöget választja és Dei sem nagyon tiltakozik ez ellen. Úgy veszem észre, hogy akik az elején ki lette választva, mint ajtó választók, azok vették át a csapat vezetését. Ezzel a választással nem tett keresztbe sem nekünk sem Flavia-éknak. Ami jó hír, mert a végén mégis kompromisszumot kötöttünk.
A bohóc úgy veszem észre, hogy szimpatizál Falvia-val, hisz érdeklődve nézi, hogy éppen mit csinál.
- Oh, csak nem hanyagolva érzed magad kedves Flavia? Azért teszel fel kérdéseket? A válasz itt van a nyelvemen, csak le kell olvasnod róla.
Valami borzalmas röhögést produkál, majd kinyújtja a nyelvét Flavia felé. Mikor észrevettem, hogy tényleg van valami a nyelvén, akkor közelebb hajoltam, hogy én is el tudjam olvasni, hogy mi van ráírva.
„Ha pluszt akarsz, tegyél is érte, legyél veszélyben, és a sorrend csak véletlen”
Akkor ezek szerint mi voltunk a legnagyobb életveszélyben, és ezért kaptuk meg a jutalmunkat. Bár így végiggondolva, hogy véletlenszerűen jönnek elő a lándzsák és akarnak felnyársalni, és neked még pluszban egy golyó elől is szaladnod kell, nehogy palacsintává lapítson. A végén pedig két ajtó közül kell gyorsan választani, hogy ne kenődjünk fel rá. … Egyértelműen azt mondanám, hogy lehetőleg senki ne próbálja meg otthon… Szóval, ha jól akarunk teljesíteni, akkor ezt kell figyelembe venni.
A bohóc visszahúzza a nyelvét, majd hátranyúl a pulthoz, és egy kék üveget vesz le, majd felrázza, és Dei felé dobja, aki el is kapja.
- Akkor neked már is egy kis mínusz, az a százas még nem is sok.
Majd ismét csak Flavia felé fordul hatalmas vigyorral még mindig.
- Elég egyértelmű kedves, kicsi arrancar. A termekből rá lehet jönni könnyedén. Csak kicsit gondolkozz rajta. És mielőtt tovább mennétek, egy kis változtatás a csapatokban. Csak hogy bonyolódjon a helyzet.
Csapat változtatás? Kicsit meg is lepődök, hogy miután választottunk ajtót, meg is beszéltük, erre föl megváltoztatja a csapat összetételét. De lehet, hogy számomra egy furcsa változás.
A bohóc hármat koppint a botjával a tévén, erre Tsugahara és Vex porrá válnak, majd mintha a szél fújta volna el őket eltűnnek.
- MI…. MI A?!...
Esély sem volt rá, hogy bármit is reagáljuk. Eltűntek, és mintha nem is lettek volna. Nem is az rémít meg, hogy eltűnt a társam, hanem hogy nem tudni, hogy mi történt velük. Azt hittem csak partner csere lesz…
- Nyugalom, életben vannak… remélem, de ki lettek rakva, az indok is megfelelő… csak. Eliana és Flavia lesz mostantól az új csapat, az ajtókból egy kiesik. S az Flaviaék terme lesz, sok szerencsét a továbbiakban.
~ REMÉLEM??!! Mi az, hogy reméli… Csak úgy kénye kedve eltűntet valakit? Ezzel lehet meg is ölve őt? Mi ez?! Az indok is megfelelő?! A CSAK az neki megfelelő???? Kénye kedve szerint kizár téged a játékból, és lehet, hogy nem is éled túl ezt a folyamatot? Na csak most lettem isten igazán ideges. Nem elég, hogy itt a játékban minden ajtó kinyitásával életveszélybe sodorjuk magunkat, de ez is? Szabályt szegtek? Vagy tényleg csak úgy randomra? Belém rakta az ideget.
Teljesen szétkattantam, és nem is nagyon figyeltem, hogy Flavia lett az újdonsült párom, és az ő általa kiválasztott ajtó tűnt el, ami miatt akár neheztelhet is rám. Jelenleg túlságosan nem aggaszt, hogy lehet, hogy Flavia az ajtó miatt már hatszor megölt csak a tekintetével. Még sokkolva vagyok az eseményektől. Ennyi erővel lehet, hogy én fogok eltűnni, hiába éltem túl azt, ami az ajtó mögött vár rám…
Megrázom a fejem, a kérdéseimet majd később teszem fel, de akkor lehet, hogy a bohóc sipkáját is lenyomom a torkán, ha nem tud normálisan válaszolni. Megmozgattam a vállamat, majd elindultam az ajtó felé. Tsugahara-t még megagyaltam volna, viszont most „enyves kezű” Falvia-val kell együttműködnöm, ami szerintem már most ezerszer jobb, mint ha egy Shinigami lenne. Bár ezt nem tudhatom. Flavia-val még nem igazán dolgoztam együtt. De nagyon remélem, hogy jól kijövünk, és sikerrel teljesítjük azt a feladatot, amit a csillag rejt.
Mindketten beléptünk az ajtón. Egy kocka alakú teremben találjuk magunkat, és a padlón, a plafonon és a falakon lukak vannak. Alig tesszük meg az első lépést már be is indul a szerkezet. A jobb oldali falnak a hátsó sarkából 5 méteres dárdák jönnek elő, 2 méter szélesen, és talajtól a plafonig, ahogy visszahúzódnak vele szemben, balról is megismétlődik ez, annyi eltéréssel, hogy középtájról, majd ez is visszamegy és folytatódik tovább. Most jobb közép, utána pedig leghátul a talajból, egészen a terem feléig kijönnek, és széltében pedig lefedik a 10 métert, és ez felmegy a plafonig. Negyedikre bal oldalt, elől, plafonból, 5 méter szélesen, le a talajig. Legvégül pedig jobb oldal, legelöl, 4 méter szélesen, és bal hátsó, szintén 4 méter szélesen, faltól-falig jönnek elő.
- „gyorsaknak kell lenetek, vagy hamar tűpárnák lesztek”…
Idézem a bohóc szavait, amivel segítséget nyújtott az ajtókhoz. Kicsit lesújtóan, és egy vízcseppel. Volt egy erős sejtésem, hogy már megint, az előzőhöz hasonló feladatot sikerült választani. A gondolati következtetés nem volt rossz, csak Shuriken helyett ismételten dárdák vannak, melyek, ha beléd állnak, akkor tényleg olyan leszel, mint egy tűpárna, csak tű helyett dárda van. Bár még örüljünk, hogy nem mennek össze a falak, vagy nincs semmi olyan hatás, amivel sürgetnek, hogy esély sem legyen gondolkodásra. Ráadásul, ha jól látom, akkor ismétlésszerűen jönnek elő a dárdák nem úgy, mint legutóbb, hogy véletlenszerű volt az egész.
Maga a ciklus, ami ismétlődik nagyon gyors. Ezért nem véletlen, hogy a gyorsaság meg lett említve. A dolgot nehezíti, hogy a ciklus hátulról kezdődik. Így ha az elejét meg is tudjuk úgy tenni, hogy nem jönnek elő a lándzsák akkor is valahol benne leszünk a ciklusba. Ha rossz helyen állunk meg, akkor vége. Meg kell találni a ciklus olyan pontját, ami körülbelül középen van, és akkor hol tudunk úgy megállni, hogy ne legyünk felnyársalva. A ciklus hat részből áll, ami ismétlődik. Első, amikor hátulról a jobb oldalon a padlóból feljön. Miután ezek visszamentek a baloldalon is lentről fölfelé jönnek a dárdák. Ez a második. Miután ezek visszamentek harmadiknak középen jobb oldalt jön elő. Ezután a negyedik, mikor leghátul a talajból egészen a terem feléig kijön, és ez széltében is lefedi a termet. A következő, mikor elől a plafonból lefelé jönnek, és ez a terem felét érinti. Az utolsó lépés, mikor legelöl jobb oldalt és bal hátsó szélén faltól falig jönnek elő gárdák.
Az egyértelmű, hogy az utolsónál akkor vagyunk jól, ha középen vagyunk. Az elől és hátul, jobb és bal oldalról előjövő dárdákat csak középen lehet kikerülni az biztos. Ez holtpont, ahol sehol másutt nem lehetünk. A ciklus elején kell elindulni, és a ciklus végén kell középre eljutnunk. A második ciklus negyedik lépése előtt kell végig érnünk, és kinyitva az ajtót távozni a teremből.
Maga ez a dárdás, ritmusra előjövés ez engem a „Könyvtáros” filmre emlékeztet, csak ott, ha jól tudom, akkor nyilak mentek egyik oldalról a másikba. Ott a keringőt táncolva lehetett átjutni az egészen. Vagy a Tomb Raider játékra. Lényeg, hogy megfelelő időben kell a megfelelő helyen lenni.
Nem tudom mit csinált eddig Flavia, de elmondom neki, hogy mire jutottam, hogy hogyan úszhatnánk meg ezt az egészet.
- Flavia! … Azt hiszem sejtem, hogy lehet a legjobban átjutni ezen a halál csapdán. Gyorsan elmondom. Mikor a ciklus elkezdődik, akkor indulunk. Ez akkor van, mikor hátul jobb oldalon előjönnek a dárdák. A terem bal oldalán megyünk, majd középen megállunk. Ha jobb oldalt középen előjön, akkor egy kicsit hátramegyünk, hogy a következő lépésben ne legyünk felnyársalva, majd ismét csak egy kicsit megyünk előre, hogy teljesen középen legyünk. Ekkor van a holtpont, mikor csak középen úszhatjuk meg. Ez a ciklus vége. A második ciklusba Megint csak a terem baloldalán léve elindulunk, és a második lépés előtt, mikor jobb oldalról eltűnnek a dárdák, akkor átugrunk oda, hogy nehogy baloldalon felnyársaljanak. Ekkor már végig kell érnünk, és ki kell nyitnunk, mielőtt a negyedik lépés, amikor a terem pont hátsó fele nem lesz tele dárdákkal, azelőtt átmennünk. … Mivel gyors a ritmus, ezért pontos az időzítés. Ha valahol ott ragadunk, akkor nekünk már régen rossz.
Elindulok a fal tövében, ahol még nincs lándzsa, bal irányba. Persze úgy, hogy egy dárda elé ne kerüljek.
- Vissza fogok számolni… Háromra indulunk… Remélem felkészültél, mert most nagyon gyorsnak kell lennünk… EGY… KETTŐ… HÁROMMM!!!
Ezzel már el is indulok. Cél, hogy körülbelül középen megállni, és megfelelő pillanatban egyet hátralépni, hogy aztán ismételten egy nagy sprinttel végére érjek, majd átugorjunk a másik oldalra, majd amilyen gyorsan kivágjuk az ajtót, és átessünk rajta. Azt nem beszéltük meg, hogy ki tépi fel az ajtót, de aki közelebb van hozzá. Én amilyen gyorsan csak tudok átvetődök rajta. Nem tudom hogy Flavia mennyire értékeli, ha megfognám a kezét, de így legalább vissza tudom rántani, vagy magammal tudom húzni, ha rossz helyen lenne.
Nagyokat fújok, miután átértünk, és kicsit a szívemhez kapok, ami kicsit az már az előző események miatt csak úgy kalapál. Majd körbenézek, hogy nem-e sérültem meg valahol. De úgy néz ki, hogy a számítások jók voltak, és nem sérültem meg. Ahogyan Flavia is megúszta egy karcolás nélkül. De azért elég közelvoltak azok a fránya dárdák… Csak remélni tudom, hogy jó helyre kerültünk.

Gyanakodva vonja fel szemöldökét a Bohóc úr fülbántó kacaját hallva. A hideg is kirázza a hangtartománytól melyben nevet vendéglátójuk. S mélyen legbelül nagyon bántja őt, hogy azon nevet, amit mondott a pénzről. Az általa egyáltalán nem talált viccesnek poén láttán pedig fintorogva húzódik hátrább. Beszélő pénz, természetellenes dolog, ő maga csak képletesen értette mondandóját, s nem szó szerint gondolt rá. Nem igazán vannak egy hullámhosszon a Bohóc úrral, de nem baj! Majd idővel, úgy is valami megmagyarázhatatlan igazán megfogta a Bohóc úr természetében, amit szeretné gyűjteménye között tudni. Így még lesz rá ideje, hogy díjazza azokat a humorokat, amivel előhozakodik vendéglátójuk.
De amennyire elnéző volt az első nevetségtelen húzásakor a másodikat még annyira nem tudja díjazni. Hátrál pár lépést, amint szemtől – szembe látja az említett szervre írtakat. Undorodva, bólogatva adja a Bohóc úr tudtára, hogy felfogta és köszöni, hogy megosztotta vele, csak hátráljon minél messzebb tőle. Bemerészkedtek a személyes szférájába, megengedhetetlen! Azonban teljesen úgy érzi, mintha kérdése megválaszolatlan maradt volna, olyan semmisnek érzi a feleletet. Ki rohanna önszántából a falnak? Hát ő biztosan nem…
- Hihetetlen… – ül ki arcára a teljes megdöbbenés, ahogy porrá lett két társuk is, vagyis hát számára konkrétan csak az egyik volt lényeges partner, mert Karacsival alkotott egy csapatot. De olyan lenyűgözőnek találta a Bohóc úr ügyeskedését a mágikus trükkökben, hogy fel sem fogta a két illető eltűnésének terhét. Pedig igazán veszélyes a Bohóc úr eme ténykedése, hogy bármikor eltűntethet bárkit, istenként ítélkezve felettük. Bármikor sorra kerülhet fracción társa vagy a hosszú, szép kék hajú idegen, esetleg ő… Viszont élénken él benne a Bohóc úr beszéde arról, hogy az is benne lehet a pakliban, hogy saját társukat kell eltenni a láb alól a győzelem érdekében. Így csak az ő gondját könnyítette meg.
Új társára érdeklődve pillant, s elmosolyodva megy mellé. Bár mélyen belül igencsak zavarja, hogy így a kereszttel jelölt ajtót, amit még a kék hajú is átengedett volna neki, nem azon mehet be, hanem be kell érnie a csillag mintájúval, így szemében némi csalódottság villan meg, de nem tart soká, mivel hamar a következő feladattal kell szembenéznie újdonsült csapattársával. Eddig pihenhetett, valószínűleg a második körben már nem lesz ekkora szerencséje.
- Csak utánad, Elcsi-chan… ^_^ – nyújtja előre jobbját, maga elé tessékelve fracción társát, mivel ő választotta az ajtót. Ha a kereszttel jelölt kapuról lett volna szó természetesen emelt fővel indult volna meg, hogy elsőként láthassa meg a termet, de sajnos nem az ő döntése lépett érvénybe jelenleg. Muszáj volt lenyelnie ezt, de igen nehézkesen sikerült neki feldolgoznia.
Az ajtóban állva körülnéz a négyzet alakú teremben, majd társa mellett belép ő maga is a terembe. Az ezt elindító láncreakció miatt meglepetten húzódik partnere mellé. Földbegyökerezett lábbal, elkerekedett szemekkel pislog a hihetetlen gyorsasággal felbukkanó lándzsákra jobb irányból, s amint ez megismétlődik a túloldalról már feladatot végrehajtó társának karját szorongatja. A sebesség, mellyel felbukkannak a gyilkos pengék, aligha látja őket. Így persze, hogy megrémült a feladványtól, mely eléjük tárult. Gondolataiban nővérkéjét sírja eme rémisztő helyre, sikerült az egyik legrosszabb termet kiválasztaniuk.
- Miért pont a tűpárna készítő, Elcsi-chan… – sopánkodik, ahogy látja az egyik dárdatömeget legalább a terem feléig kijönni. Szinte csak villanásokat fog fel az egészből. Kétségbeesetten pillant társára. Vajon ő mennyit lát mindebből? Eléggé fürkészi az éles fegyverek felbukkanását és eltűnését, talán lesz esélyük túlélni? Így hát hallgat. Ivela-aneja is, ha gondolkodik, azt jobb szereti csendben tenni, mert úgy könnyebb koncentrálnia, s mivel látja Elcsi-chan arcán az elmélkedés jeleit, ahogy próbál előhozakodni a megfelelő ötlettel, miképpen is juthatnának át a túloldalra, ezért szó nélkül áll mellette, s csak saját magának mondogatja, mélyen belül gondolataiban mennyire is megrettent ettől az egésztől.
Eléggé kétségbe van esve és ez teljesen természetes, hiszen hogyan védekezhetne vagy tervezhetne bármi olyasmivel szemben, amit nem is lát? De álljon meg a fáklyás menet! Hiszen a hangokat hallja, tökéletesen méghozzá, így ha szemmel nem is tudja követni, a neszekre kitűnően tud támaszkodni. Más – más hang töri meg a terem csendjét, amikor előjönnek a pengék, s visszabújnak a talajba. Sőt, ahonnan előjönnek! Milyen ostoba! Hát persze, igen, ez is egy megoldás! Lerombolni az átjárókat, melyekből előjönnek a dárdák!
- Igen? – emeli tekintetét társára, ahogy előhozakodik ő maga is egy ötlettel. Szerinte az túlontúl veszélyes, mennyi az esélyük ilyen nagy sebességű dárdákkal szemben? Igen csekély… ő maga legalábbis három lépésnél tovább biztos, hogy nem jutna. S nem kíván itt és most meghalni. - Az veszélyes, Elcsi-chan. Logikus, de veszélyes. Túl lassúak vagyunk. De nekem is van egy ötletem. Vegyítsük a kettőt! A ceroink segítségével romboljuk le a lyukakat, amikből előtörnek a dárdák! – magyarázat közben több ilyen lyukra is rábök, amik szóba kerültek. - Tiéd a jobb, enyém a baloldal. Ha kevesebb dárdákkal számolunk, úgy is nőnek a túlélési esélyeink, de ha lassítani tudjuk ezzel, már az is tökéletes szerintem. Én legalábbis szeretném látni őket, nem csak a foltjaikat… úgy sokkal nagyobb lesz a biztonságérzetünk. ^_^ – ezután összeszűkült szemekkel kezd koncentrálni, s reiatsuját lábához összpontosítja, ahol lassacskán vibrálni kezd a levegő és aranyszín energia kezd megmutatkozni gömb formájában. Jobb lábát rúgásra készen hátra emeli, majd elegendő lendületet véve indítja is meg a labdaszerű cerot az első lyuk irányába, jobb oldalt. S ezt megismétli az összes lyuk felé, melyet lát a falban vagy a talajon és veszélyt jelent számukra.
- Szerintem most már mehetünk, Elcsi-chan. A te módszereddel, ha esetleg megmaradt volna egy – két kósza dárda, nehogy eltaláljon minket. ^_^ – mosolyogva hagyja, hogy megfogja a kezét fracción, illetve csapat társa, s vezesse őt. A sebességünk különbsége itt is meglátszik, most már érti, hogyan is volt képes Elcsi-chan tervet fabrikálni a dárdákkal szemben, amiket ő maga nem is látott. Sokkal gyorsabb nála, lépést is nehezen tud tartani vele.
Amikor egy apró karcolás nélkül megérkeznek a túloldalra örömmel tárja fel az ajtót, hogy az ottani teremben fellélegezhessenek. Ennyi futás után úgy véli, hogy rá is szorulnak, s megérdemlik.
- Megúsztuk… – szippant megkönnyebbülve a levegőbe, hogy légzése korrigálódjon ez által. Közben válla fölött visszanéz a cero robbanásoktól füstölgő, hátrahagyott terem felé.

Széles mosolyra húzza száját szertelen szerelme szívet melengető válaszán. Kedvére voltak csinos ajkain kiejtett betűk halmaza, melyet álla alá helyezett kézfejjel és rajongói rugózással tett egyértelművé. Netán, rideg románca arra szánta volna mondókáját, kiábrándítsa, akkor tévedett. Még jobban beleszerelmetesedett és nem létezett semmi, ami ettől a hirtelen felindulástól eltéríthette. Sűrűn bólogatva helyeselt a tapizás tiltására, még engedelmes lovagként karjait is háta mögé rejtette, minél egyértelműbben jelezhesse, semmit a kéznek! Drága dámája többi szavára oda sem figyelt, látszólag. Szándékosan nem mutatta ki, bármilyen mértékben eljutott volna füléhez származását firtató megjegyzés. Nem volt kedve kellemetlen helyzetbe hozni társas társulását, kegyetlen valósággal töri le okos megjegyzése szarvát, elárulja, semmi köze a halálosan istent játszó személyekhez, de még a lelkekhez sem. Meghagyta szépen fogalmazott történetében „alsóbbrendű shinigami”, bár a felől nem volt teljes mértékig meggyőződve, ebbe az állapotba születni kellene. Eddigi meglátása szerint ez szakosodott szakmai szárnyalással érhető el, de ő csak egy rémségesen buta fekete ruhás kerge birka, nem tudhat ilyesmit és nem is akarja mutatni, bármi lapulhat hosszú égkék tincsei áldásos takarásában.
Elfogadva a bolond balek ruháját, melyhez hűen ragaszkodva forgatta meg szemeit, kúszott az ajtókhoz tekergőző kígyómozgással. Elérve a jelekkel felszerelt átjárókat, ujjait görcsösen járatva várakozott, miféle döntésre jut csacska csapatuk. Nem érdekelte mi marad számára, pontosabban páratlan párosuk számára, csak, minél hamarabb tovább akart jutni. Bosszantotta az értelmetlen vesztegelés. Felesleges időpocsékolásnak érezte ezt a hosszas tanakodást. Nem fért fejébe, miért nem mindegy, melyik rajzot választják. Határozottan türelmetlenné kezdett válni, amit lába ütemes dobolásával és hisztis sóhajtozásokkal fejezett ki. Arra se volt rest, egyik tincsét megragadva ingerülten tekergesse. Mindig nevetséges látványnak találta a hosszú hajú nők ideges viselkedését, szívesen kipróbálta milyen magas hangon fújtatva csavargatni haját és haladást siettetve toporogni lábaival.
Egész élvezte előadását, sokkal izgalmasabb elfoglaltság volt, mint figyelni a rajzokkal bíbelődő csoportosulást. Annyira belemélyedt, váratlanul érte közelében landoló különc kedvese, hát még annak latinosan felbőszült vérmérséklete. Azt se tudta hova legyen színészi vénával elnagyolt rémületében, pontosabban meddig kenődjön fel a fal kemény síkjára, miközben arcához kapva kiált vészt.
-Caramba! El toro!- Igazi matadorként lengetve képzeletbeli vörös posztóját eresztette be ajtón túlfűtött bikáját, kinek mesteri sziluettjén szerelmetesen elmélázva borult a nyílászáróra. Reménytelen lovagként szívéhez kapva drámázott, mielőtt homlokát dörzsölve lépett volna kegyetlen kedvese után, újabb feladatot teljesíthessenek.
–Amor, amor…eres cruel.- Emelte égnek karjait, minél látványosabban kérhesse számon ezt az igazságtalanságot. Remek szokását tartva, addig foglalkozott személyes tragédiájával, szemet sem szúrt a középen kirajzolódó idézet, pusztán a vér illata lebegett el fanatikus orráig. Imádottan szeretett, jellegzetesen fémes vörös vidámsága, úgy felvillanyozta lelkesedő gyermek oldalát, rögtön nyálát sűrűn csöpögtető ebként fogta el az ájulásos hörgés. Öntudatlan babaként célirányba fordulva szökkent el a teremben csordogáló szoborhoz. Átadva magát a féktelen érhálózatban bugyogó bíbor bájnak ugrabugrált könnyed lépésekkel, figyelmen kívül hagyva kedvetlen kedvese esetleges jelzését, vagy kirajzolódó utasítás olvasását. Egyetlen dolog lebegett szemei előtt, megkaparinthassa a csobogó tartalmát. Eszelős boldogságban nevetett fel, amikor közvetlen közelségbe kerülhetett hozzá. Hatalmasat szippantva a vörös csobogónál terjengő levegőből dugta ujját az ínycsiklandozóan pirosló folyadékba. Alig várta megmondhassa, miféle vércsoport ajándékával lepték meg. Egyetlen ujjbegyről nyert csepp ehhez nem lehetett elégséges! Tenyerét belemerve a tálba szürcsölt fel termetesebb kortyot, euforikus állapotban akadhassanak fel szemei és borzonghasson végig egész testében. Valami, még sem volt rendben a fogadtatással.
-Átverés áldozataként állok álnok átok állványán?-
Fordult hátra szertelen szerelme irányába, letörölve szája széléről a vöröslő folyamot. Némi feje fölött kirajzolódó változás ellenére minden normálisnak látszódott. Őt különösebben nem hatotta meg a számok csökkenése. Sokkal jobban foglalkoztatta mi fog történni. Se ellenfél, se útakadály. Zavartalan ösvény nyílt a kijárat felé. Furcsának találta, ennyire könnyen továbbjutottak.

Üdv!

A mesélő ihlethiánya miatt arra kért, hogy zárjam le ezt az egyébként sajnos igen zaklatott küldetést. Egyben üzeni, hogy elnézést kér, és amennyiben valakit érdekel mi lett volna, ha folytatódik, Karasu Vexnek küldjön PÜ-t Surprised

Jutalmak
Karasu Vex, Eliana del Barros, Flavia nella Sinestesia, Sukkecu Eiji - 2000 LP és 2500 ryou
Dei Laez - 500 LP és 1000 ryou
Tsugahara Nakamura - 500 ryou
Takeuchi Ryounosuke - lévén elhagyta az oldalt, nem adok jutalmat

LEZÁROM a küldetést.