Engedély: Yoruichi-samatól

Jelen pillanatban szerintem elmondhatom magamról, hogy jó életem van. Hadnagy vagyok, jó fizetésem van, ott van Tasumi, akivel jól kijövök, van két szép gyerekem, bár az egyik nincs itt Soul Societyben, de ez most nem számít, tehát majdnem minden rendben van. Nem kérek sokat, csak annyit, hogy maradjon meg ez az állapot jó ideig. Ez járt a fejemben, mikor az edzőterem fele ballagtam, hogy megejtsem az alkalmankénti kommunikációt és shikai edzést zanpakutoummal a belső világomban. Nem azért edzek, hogy én legyek a legerősebb, mint sokan mások. Nekem az is bőven elég, ha annyi erőm van, ami elég ahhoz, hogy megvédjem azt, ami fontos számomra. Legfőképpen a családomat, meg persze a barátaimat és egye-fene talán az osztagom is ide tartozik. Odaérve az edzőterembe, leültem törökülésben a padlóra, majd a térdemre helyeztem a zanpakutoumat és behunytam a szememet. A következő pillanatban már a belső világomban találtam magam, ahol kellemes hideg szél fújdogált. Amint körülnéztem meg is pillantottam egy kicsit távolabb kardom lelkét, ezért elindultam felé.
- Hali, készen állsz az edzésre? – köszöntöttem partneremet, amikor majdnem odaértem hozzá.
- Yo. Ma egy egészen kemény edzést terveztem. – mondta, de valami nem volt rendben. Ilyenkor általában egy gonosz mosolyt szoktak elereszteni, hogy megfélemlítsék a másikat, de Shinten’ou egy teljesen normál ábrázattal közölte velem. Emiatt azonban nem sokáig aggódtam, mert inkább az bántott, hogy nehéz edzésen kell részt vennem. Viszont nem állhattam ellen, hiszen ő diktálja ilyenkor a szabályokat, ezért belementem. A shikait használva kellett harcolnom ellene addig, ameddig csak bírtam. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert mindkettőnknek ugyanazt az erőt használta, így tudtuk mije van a másiknak. Fogalmam sincs meddig sikerült tartanom magamat, de az biztos, hogy jó sokáig. Már teljesen ki voltam fáradva és tele voltam sérülésekkel, míg Shinten’ou csak egy kicsit vesztett erejéből, de azért szerzett egy két vágást tőlem. Az ájulás szélén voltam, amikor partnerem megszólalt.
- Végeztünk. – jelentette ki. – És átmentél.
- Átmentem? Min mentem át? – kérdezősködök értetlenül, mert egyáltalán nem értettem, hogy miről van szó.
- Már nem tudok neked, mit tanítani shikai szintem. Mesterien bánsz velem, így az első lépést megtetted a következő szinthez. – közölte velem, azonban nem tudtam tovább tartani magamat és összeestem. Az ájulásom után pedig rögtön visszakerültem Soul Societybe, ahol meglepődöttségemre ott volt Shinten’ou is.
- Te meg mit keresel itt? – nézek nagyra nyílt szemekkel zanpakutoum lelkére, kérdezve ittlétének miértjét.
- Nem megmondtam, megtetted az első lépést. Így már képes vagyok materializálódni és kezdetét veheti a következő szint. – magyarázta el nekem a dolgokat. – Készen állsz a bankai tanulásra? – fejezte be a mindent összefoglaló kérdéssel. Ezen egy ideig el is gondolkoztam. Eddig nem gondoltam, hogy nekem lehet bankaiom, az csak a legerősebb shinigamiknak adatik meg. Nekem egy átlagos hadnagynak nem sok esélyem van, hogy a mesterévé váljak. Én a mostani erőmmel is meg vagyok elégedve. Bár az is igaz, hogyha egy espadaval vagy egy erősebb arrancarral kerülnék szembe, valószínűleg semmi esélyem nem lenne. Talán a jobban meggondolom, nem lehet semmi baj abból, ha megpróbálom elsajátítani a bankait.
- Persze, induljunk! – mondtam nagy eltökéltséggel és felpattantam eddigi ülő helyzetemből.
- Rendben, de csak holnap kezdhetjük. – jelentette ki Shinten’ou, de nem tudtam mért nem kezdhetjük, akár azonnal. De amikor meg akartam mozdulni és feltenni a kérdést, hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, viszont Shinten’ou megtámasztott. – Ha nem vennéd észre, teljesen ki vagy merülve, pihenésre van szükséged. – adta a magyarázatot anélkül, hogy kértem volna. Annak ellenére, hogy csak a belső világomban fáradtam el és a testemen egyetlen egy sebhely sincs, mégis kihatott a fáradság a fizikai valómra, így nem ellenkeztem.
A nap további részében csak aludtam és másnap reggel ébredtem fel. Amikor kinyitottam a szememet, először azt gondoltam, hogy álmodtam az egészet, de nemsokára megjelent Shinten’ou és rájöttem, hogy tényleg kezdetét fogja venni a bankai edzésem. Miután végeztem a reggeli előkészületekkel, egyből indultam is keresni egy helyet, ahol nem zavar meg senki és nyugodtan edzhetek. Gyorsan találtam is egy elhagyatott szabadtéri gyakorlóteret, amit már nem használt senki, de nekem megfelelő volt. Itt kezdetét is vette az edzésem, miután aktiváltam a shikaiomat. Bár az elején nem tudtam, hogy minek is kell ez, hiszen most bankaira edzek nem? De nem sokkal később meg is világosodtam. Shinten’ou felém dobta az ő körpengéjét és feladatba adta nekem, hogy irányítsak egyszerre két körpengét. Azt hittem, hogy nehéz lesz, de néhány próbálkozás után sikerült egyszerre lebegtetnem mindkettő, bár használtam hozzá a kezemet, ami alapból elősegíti a körpenge irányítását. Azonban nem volt ilyen egyszerű a dolog. Shinten’ou rám támadott, amire rögtön elvesztettem az irányítást a körpengék fölött. Tehát mégsem olyan könnyű ez, csak úgy tűnik, ha nem figyelek másra, akkor valamennyire megy is, de ha harcra is kell koncentrálnom veszett ügy az egész. Több napig próbálkoztam ezzel az edzéssel, de valamiért nem sikerült előre haladnom egy lépést sem. Shikaiban pedig ment a körpenge irányítása és a harc egyszerre, de így hogy két körpenge van, valahogy nem akar összejönni a dolog. Mivel több napot elpocsékoltam és nem jutottam előrébb, ezért úgy döntöttem, hogy pihenek egy napot és tiszta fejjel újra nekilátok. A papírmunkával is el voltam maradva az edzés miatt, ezért hogy időt nyerjek egyszerre dolgoztam és ebédeltem.
- Hová tűnt el Shiratori-sama az utóbbi napokban? – jött be Haruki az irodámba és érdeklődött hol voltam mostanában. Nem is volt meglepő, hiszen védőpajzsot vontam a gyakorlótér köré, így nem lehetett érezni a lélekenergiámat.
- Bocsi, de most nem érek rá. – próbálom lerázni és folytatni azt, amit eddig csináltam, olvastam egy iratot, néha ettem egy kicsit és kortyoltam a teámból.
- Sugoi! Shiratori-sama egyszerre eszik meg iszik és nem is néz oda. – ámuldozik Haruki, amire elgondolkoztam. Ez a három dolog pont olyan, mint a kardom és a két körpenge. A papírmunka és a kardhasználat a fő tevékenység, ami mellett eszek és iszok, vagy éppen irányítom a két körpengét. De ha ezt a hármat képes vagyok egyszerre csinálni, akkor a két körpenge irányítására is képes vagyok legbelül, csak eddig nem sikerült előszednem magamból. Lehet, hogy eddig nem bíztam eléggé magamban, de már tudom, hogy képes leszek rá.
- Köszi a segítséget. – simogatom meg Haruki fejét, majd rohanok ki az ajtón. Önbizalommal teli szaladok az edzőtér felé, hogy még egyszer megpróbáljam a gyakorlatot. Végiggondoltam, hogy mit csináltam munka közben és ugyanazt akartam itt is tenni. Nagy koncentrációra volt szükségem, de végül sikerrel jártam. Ekkor Shinten’ou hozzám vágott még egy körpengét. Nem tudom, hogy hány van még neki, de remélem nem sok. Ezzel is ugyanazt csináltam, mint az előzőekkel és néhány próbálkozás után, ezt is sikerült harc közben irányítanom. Ezzel pedig teljesítettem a következő lépést a bankaiomhoz.
- Eddig jól megálltad a helyed, de most jön a legnehezebb utolsó lépés. A feladat a következő, a körpengék által kijelölt téren belül van a pálya, ahol én támadni foglak, neked meg közben meg kell értened a képességeimet, nem azokat, amiket most használok, hanem amiket te is tudsz használni. – tudtam meg a következő és egyben utolsó feladatomat, közben pedig a körpengék beálltak egy téglalap alakzatba a levegőben. Nem csak az a három, ami eddig nálam volt, hanem jött hozzá még jó pár másik is. Ezután el is kezdett támadni a materializálódott kardom kezéből érkező közepes mérető jégszilánkokkal. Már nyújtottam volna a kezem, hogy egy kidout alkalmazzak, de hirtelen két körpenge került elém és megfagyasztották a kezeimet. Ez a jég valahogy meggátolta, hogy kidout használjak, ezért csak a kardomra számíthattam, amit valahogy sikerül megfognom az egyik fagyott kezemmel. De ha még ez nem lett volna elég nehéz, ráadásnak még egy kis köddel is nehezült a helyzet. Bár nem volt olyan sűrű, de így is csak a gyakorlótér feléig láttam el. A támadások pedig csak jöttek ki a ködből, anélkül, hogy láttam volna a forrást. Mivel nem tudtam, hogy értsem meg a zanpakutoum képességeit, ezért eleinte csak kerülgettem a támadásokat, közben pedig próbáltam valamit kiagyalni. A kardom képessége, hogy jeget és havat teremtsen a pengéből. Ezen mit kéne megértenem? Teljesen tanácstalan voltam, így inkább a védekezésre koncentráltam, hátha időközben eszembe jut valami.
Nem sokkal azután, hogy elkezdtem jobban a támadások elkerülésére figyelni, olyan irányból is kezdtek jégtörmelékek jönni, ahol nem tartózkodhat Shinten’ou. Úgy tűnt mintha a pályán kívülről érkezett volna a támadás, de gondolom a kardom nem szegi meg a saját szabályait, ezért meg kellett néznem még ott van-e, mint korábban. Átérve a másik térfélre, megpillantom őt, amit a földön ül, és ásítások közepette lövögeti felém a támadásokat. Hogy kifejezzem nemtetszésemet egy kisebb deformált követ rúgtam felé, amivel el is találtam, de mintha meg sem érezte volna, lepattant róla az egyik sarok irányába. Mivel nem volt ötletem, mit kéne tennem, visszamentem eddigi helyemre, hogy tovább gondolkozzak. Azonban egy meglepetés várt ott. Az a kő volt, amit nekirúgtam kardomnak és épp készült elhagyni a pályát… a körpengén keresztül.
- Végre rájöttem. – jelentettem ki, majd a kezemben lévő kardot beledobtam az egyik középen lévő körpengébe. A köd kezdett feloszlani és elém tárul a kép, ahol Shinten’ou mellé fúródik az eldobott kardom. – A képességed az, hogy a körpengéből egy átjárót lehet nyitni talán a belső világomba, ahonnan származik a jég és hó. De mivel most több körpenge van, így egyikből a másikba is képes vagy átjárót nyitni. Nem? – fejezem be a képesség leírásomat, aminek végén Shinten’ou elkezd tapsolni.
- Pontosan. A belső világodnak vannak olyan részei, amit még nem láttál. Található egy rész, ahol -100°C van, egy ahol havas szél fúj és van ahol jeges szél. Ezek adják a shikaiod képességét. – magyarázta el pontosan Shinten’ou a képességét. – Na, de most már próbáld meg inkább használni a bankaiodat, már képes vagy rá. – mondta el búcsúzásképpen, mivel utána a körpengékkel együtt köddé vált. A bankaiom mi? Már nagyon kíváncsi vagyok rá ennyi edzés után.
- Bankai, Fuyugata Shinten’ou! – aktiválom először a kardom második szintjét. hirtelen nagy lélekenergia szabadul fel és érzem magamon, hogy sokkal erősebb lettem. Azonban még csak az út kezdetén vagyok, annak ellenére, hogy elértem a bankait, még korántsem vagyok képes teljesen irányítani. Még sok-sok edzésre van szükségem, mire egy igazi harcban is használni merem. Amúgy sem terveztem, hogy világgá kürtölöm az egészet, a végén még nyakamba varrnak valamit.

Kinézete: A kard bankai alakja nem sokban különbözik a shikaitól. Ugyanúgy megmarad a fehér kard csak a körpengéből lesz több, pontosan 12. Azonban aktiváláskor maximum 6-ot képes létrehozni, de később már nincs akadálya mind a 12-t használni. Shiratori viszont nem szokta egyszerre mindet használni, mivel sokat elvesz a koncentrációjából, de ha egy nagyon erős ellenféllel harcol és reménytelen a helyzet és minden erejére szüksége van nem fél bevetni az összeset.
Képességek:

• Bankaiban is rendelkezik az összes shikai képességgel, csak egy kicsit felerősítve. Pluszba a körpengébe nyúlva képes jégkardokat előhúzni. Bár ezek nem olyan kemények, hogy sokáig lehessen használni, inkább csak egy egyszer használatos kard.
  
• Hikagami Tsuuro (Jégtükör Átjáró): A bankai alapképessége, hogy a körpengék között létre tud hozni átjárókat.
  
• Aisu Juufuku (Jég Másolat): Átlépve teljes testével az egyik közpengén Shiratori képes egy jégből készült klónt csinálni magából. A lélekklónhoz hasonlóan mindenre képes, amire az eredeti, csak éppen ütései és rúgása sokkal erősebbek a jégtől.

Már eltelt pár hét, amióta elértem a kardom bankai szintjét, de azóta is próbálok edzeni, ezzel az új erővel. Bár csak módjával, hiszen sokat edzettem ahhoz, hogy elérjem és nekem is kell egy kis pihenés. Ráadásnak meg nem akarok elmaradni a munkámmal, mint az edzések alatt, így is elég erős vagyok bankaiban, hogy csak most kezdtem el használni. Majd szép lassan fejlődök benne, nekem az is bőven elég. És annak ellenére, hogy nem lettem még olyan erős, mint a legtöbb kapitány, mégis így már remélhetőleg felvehetem a versenyt az erősebb ellenfelekkel is.
Most éppen az irodámban ülök, és a papírmunkámmal bajlódok, ráadásnak meg Mistyét is megcsinálom, mert éppen egy hosszabb küldetésen van. Ő is sokat segített nekem és amúgy is ő vállalt többet, ennyi a legkevesebb részemről, hogy segítek neki. Nekem úgy is van egy kis segédem, szóval egy kis plusz munka nem árt meg. Harukitól mondjuk egy időre sikerült megszabadulnom, mivel elküldtem, hogy vegyen teafüvet, mert fogyóban van. Közben pedig nyugodtan olvasgathatom az iratokat és a maradék teafűből készült nedűt iszogathatom. Azonban egy papír megzavar ebben, amit a Seiretei News-ba szántak. Nem tudom miért ide küldték ezt, ez nem a 9. osztag, hogy tudják a kettőt összekeverni? De, mivel most úgy is vágyok egy kis friss levegőre, ezért saját kezűleg kézbesítem, egy kis séta nem árt.
Egy rövid gyalogút után meg is érkezek a 9. osztagba. Belépve az épületbe leszólítom az első szembejövő tisztet, hogy lepasszoljam a papírt. Viszont ő nem volt hajlandó elvenni tőlem, mondván ő nem tagja a szerkesztőségnek, de mindjárt keres valakit, aki átveheti. Milyen hülye szabályokat találnak ki. Szóval nem volt mit tennem, mint várni. Várakozás közben meghallom néhány tiszt beszélgetését, arról hogy volt egy incidens a nyilvántartási irodában. Meg, hogy a kapitány nélkül nincs akkora fegyelem az osztagban, bár a hadnagy próbálkozik. Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet? Szegény Ueda fukutaichou, biztos agyon dolgozhatja magát, amióta nincsen a taichou. Időközben megérkezett egy tag a szerkesztőségtől és megszabadulhattam a kezemben tartott papírdarabtól. Ezután a kis mellékvágány után visszamentem a saját osztagomba és folytattam a munkámat.
Visszatértem a papírok erdejébe és folytattam unalmasnak mondható feladatomat. Azonban nem sokáig tartott ez az egyhangú tevékenység, mert egyik pillanatról a másikra hirtelen sötétség lett, annak ellenére, hogy mögöttem volt egy ablak. Hátrafordulva sem lettem okosabb, olyan volt mintha egy éjfekete függönyt lett volna az ablakon kívül. Kiszaladtam a folyosóra és a kijárat felé vettem az irányt, hogy elhagyjam az épületet és megnézzem mi történt. Már majdnem odaértem, amikor szembejött velem Haruki és elmondta, hogy valami erőtér vette körbe az épületet nem sokkal azután, hogy bejött. Én is megnéztem közelebbről ezt a fekete energia falat és rájöttem, hogy nem tudok rajta áthatolni. Még nem láttam ilyen fajta erőmezőt és ránézésre nagyon erősnek tűnik. Valószínűleg benn akarnak tartani az épületben valamiért és nem lennék meglepve, ha a készítő is itt tartózkodna. Azonban most a legfontosabb a tisztek biztonsága, szerencsémre most van ebédszünet, szóval kevesen vannak az osztag épületében. Ez az erőtér, úgy tűnik a lélekenergia érzékelést is megnehezíti, mert csak halványan érzem a tiszteket, ami azonban nem elég ahhoz, hogy bemérjem őket, ezért a régimódi megoldást alkalmaztam. Végigsétáltam a folyosókon Harukival az oldalamon és szólongattam az osztag tagjait. Egy kisebb kereső körút után sikeresen összeszedtem mindenkit egy helyre, legalábbis akiket megéreztem. Eltartott egy ideig, de majdnem mindenki gyorsan meghallotta a hívásomat. Amikor azon kezdtem el gondolkozni, hogy most mihez kezdjek, egy nagyobb lélekenergia forrását fedeztem fel és egyenesen felénk közeledett. Erre gyorsan kapcsoltam és betessékeltem mindenkit a legközelebbi helységhez, persze Haruki kivételével, mert ő nem akart bemenni. Amint közelebb ért a lélekenergia tulajdonosa, egy nő alakját véltem felfedezni, később azonban észrevettem rajta maszkmaradványokat, szóval egy arrancarról van szó.
- Hát itt gyűlt össze a csőcselék. – szólt felénk lenézően az arrancar. – Ha eláruljátok, merre van a főkapitány, nem bántalak titeket.
- Mit akarsz te a soutaichoutól? – tettem fel egy kérdést hasonlóan lenéző hangnemben.
- Mi mást, mint megölni. – felelte egy ocsmány mosollyal az arcán.
- Te, megölni a soutaichout? Ne nevettess. – próbáltam gúnyolódni az arrancaron, bár tudtam, hogy nem annyira gyenge.
- Kibököd végre, vagy megöljelek? – kérdezett az arrancar egy cseppet dühösen.
- Annyit elmondhatok, hogy rossz helyen keresed. Ez nem az 1. osztag. – világosítom fel a szemben álló nőt.
- Ez nem az 1. osztag… tudom én azt. – próbálta eljátszani, hogy nem lepődött meg a dolgon, de én átláttam rajta. - Csak felhasználom az osztagotok épületét, hogy támadhassak. Shihai shiro, Monarca (Uralkodj Fejedelem)! – aktiválta az előhúzott zanpakutouját, amire nagy lélekenergia szabadult fel. A resurrección alakjában nem sokkal különbözött eredeti alakjától, csak a két karját is befedte a maszkszerű anyag, a fejéről pedig eltűnt. – Még van egy kis időm, amíg aktiválódik a technikám, szóval addig is… - csettintett egyet, majd elfutott. Utána akartam menni, azonban egy pár szekrénynek szó szerint lába kelt és elállták az utat. Gyorsan átvágtam őket, hogy továbbmenjek, azonban meghallottam a tisztek kiabálását és visszafordultam. Beérve a szobába, megláttam, hogy itt meg a szőnyeg kelt életre és fogta el a tiszteket. Levágtam róluk az engedetlen textilt, viszont az még mindig mozgott, ezért jobb megoldásra volt szükségem.
- Hiyase, Shinten’ou! – hívtam elő a kardomat, majd beszúrtam egy rongydarabba. - Ginban! – fagyasztottam meg a szőnyeget a földdel együtt, megmentve a tiszteket. Később a falakat is megfagyasztottam a bútorokkal együtt, hogy ne tudjanak életre kelni, majd a kardomról lehúztam a körpengét, hogy itt hagyjam, hogy ne olvadjon fel a jegem.
- Haruki is Shiratori-samaval megy. – próbált velem tartani Haruki is, de már tudom őt kezelni és tudom, mit kell neki mondanom.
- Rád itt van szükség, rajtad kívül nem tudná senki sem megvédeni a többieket, ha történne valami. – késztetem maradásra Harukit, majd befagyasztom az ajtót is és elindulok megkeresni az arrancart. Elkezdem követni a lélekenergiáját, útközben azonban találkozok néhány edzőbábúval, amiket csak egyszerűen átugrok és elshunpozok tőlük. Egy kis keresgélés után meg is találom a behatolót az edzőteremben. Beérve rögtön rátámadok a kardommal, azonban ekkor neki kardok teremnek a kezeiben.
- Mi van, játszani akarsz? – szólt hozzám a gúnyolódó hangjával, majd ellökött magától. Nem válaszoltam rá semmit csak újra támadtam, annak ellenére, hogy tudtam, így nem sok esélyem van ellene. Neki két kardja van nekem meg csak egy. Csak is azért támadtam rá, hogy közben kigondoljak egy stratégiát a legyőzésére. Folyamatosan a kardommal próbáltam támadni, de mivel neki kettő volt, így mindig ki tudta védeni az egyikkel, majd a másikkal vissza is támadott, ami elől rendszerint shunpoval tértem ki. Néhány akció után össze is állt a fejemben a terv, amivel nagy kárt okozhatok ellenfelemben vagy akár le is győzhetem.
- Hadou 50, Rei no Kuron! – futás közben csináltam magamból egy klónt, majd folytattam tovább a kidou használatot. – Bakudou 4, Hainawa! – kötöztem meg ellenfelem kezét, hogy ne legyen útban, majd a klónom közelment az arrancarhoz a következő technika miatt. – Bakudou 61, Rikujoukourou! – zártam össze az arrancart és a klónomat és átadtam az utóbbinak a támadás lehetőségét. - Szörnyek Szétszórt Csontjai! Orom, Karmazsin Kristály, Acélkerék! Ha mozog, akkor Szél, ha nem, akkor Ég. A zengő dárdák hangja betölti az üres kastélyt! Hadou 63, Raikouhou! – lőtte ki klónom közvetlen közelről a támadást, ami egy nagy robbanást idézett elő. Tisztességes távolságból figyeltem, ahogy a füst elkezd oszlani. Először az összeeső klónomat pillantottam meg, aki teli volt égési sérüléssel. Büszke voltam, hogy én klónom lehetett, jó munkát végzett. Ebből az arrancar se kerülhet ki sértetlenül abban biztos voltam.
- Ennyi… nem lesz elég… hogy elintézz. – hallottam meg az arrancar hangját, amikor nagy lélekenergia szabadul fel az irányából, eltaszítva a füstöt. Ő is hasonlóan súlyos sebekre tett szert, mint a klónom, de egyszer csak elkezdenek begyógyulni a sebei.
- Chousoku Saisei (Gyors Regenerálódás)! – jelentem ki, amikor rájövök, milyen képességet használ ellenfelem.
- Pontosan. Elismerem szép támadás volt, ezért elárulom a nevemet. Celestina Belmonte, 100-as arrancar, vagyis egy privaron espada. – mutatkozott be az arrancar, ebből pedig megtudtam, hogy miért ennyire erős.
- Én pedig Nara Shiratori, a 6. osztag hadnagya. – én is hasonlóan tettem, mint a szemben álló nő.
- Akkor most már folytathatjuk a harcot. Cero! – nem várta meg, míg reagálok valamit azonnal támadásba lendült.
- Bakudou 81, Danku! – idéztem meg az átlátszó védőfalat, amivel kivédhetem az energia sugarat. Azonban ezt csak elterelésnek használta, hogy mögém sonidozzon és egy pár bala-t a hátamba küldjön. Már túl későn vettem észre, így nem tudtam ellene védekezni és mindegyik eltalált. A földön feküdtem és tudtam, hogy gyorsan ki kell találnom valamit, ha nem akarok itt meghalni. Egy olyan módszer kell, amivel egy csapással elintézem, különben regenerálódik, és ehhez azt kell használnom.
- Bankai, Fuyugata Shinten’ou! – hívtam elő kardom második szintjét nagy lélekenergia feloldás kíséretében. Felálltam ismét és körbevettem magamat és ellenfelemet a hat körpengével. Kihúztam egy jégkardot az egyikből, majd kiegyenlített esélyek mellett rátámadtam a privaron espadara. Látszott, hogy jobb nálam a kardforgatásban, ezért más technikáimmal is próbálkoztam, de valahogy egyik sem ért el eredményt. Inkább visszatértem a jégkardokhoz, csak most a körpengék közötti átjárót használtam és távolról támadtam. Ezután átmentem egy megnövekedett átmérőjű körpengén, hogy csináljak magamról egy jégklónt, amit egyből az arrancar melletti körpengébe juttattam. Végül beálltam a körpenge elé, amin az imént átmentem, ezzel felállítva a csapdát. Elkezdem gyógyítani magam és eljátszom, hogy nem figyelek a harcra, hanem a klónomra hagyom azt. Nemsokára az arrancar is észreveszi ezt és megpróbál mögém kerülni a körpengén keresztül. De amint átmegy rajta, egyből egy jégszoborrá válik, amit egy vágással ketté vágok. Ezzel feloszlott az erőtér az osztag körül és elindultam kiolvasztani a szobát, amibe a tiszteket raktam.
Bár még tudtam menni a saját lábamon, elég sok sérülést beszereztem, így következő utam a 4. osztaghoz vezetett, ahol elláthassák őket. Nem voltak olyan súlyosak, de benntartottak egy éjszakára. Amint bekötözték a sérüléseimet és bevittek a szobámba, azonnal érkezett egy vendégem. Nem volt más, mint Masayoshi soutaichou és egy ajánlatot tett nekem.
- Nara hadnagy tudunk róla, hogy elérte a bankai szintet. – a köszönés után egyből a tárgyra tért a főkapitány.
- Micsoda? Kitől? – kérdezgettem, mert én úgy emlékszem, hogy nem mondtam el senkinek.
- Személyesen magától. Az arrancaron, akivel nemrégiben harcolt egy poloska volt. Amikor legyőzte az egyik kapuőrt, akkor került rá. Lehallgattuk, hogy az 1. osztaghoz jön, ezért ott állítottunk neki csapdát, de úgy tűnik eltévedt és a 6. osztaghoz került. Végig követtük a harcukat és fel szeretném ajánlani a lehetőséget, hogy letegye az Alkalmassági Vizsgát és a 9. osztag megüresedett kapitányi pozíciót betöltse. – fejezte meg a történtek elmesélését, amire hirtelen nem tudtam mit mondani. Nem érzek magamban elég önbizalmat, hogy bevállaljam ezt a nagy felelősséget és amúgy is jól meg vagyok Misty mellett. Mondjuk láttam, hogy mi folyik a 9. osztagban és tényleg elkéne oda egy kapitány. Bár, ha nekik én kellek, akkor nem tehetek mást, minthogy megpróbálom azt a vizsgát. Legfeljebb nem felelek meg és maradok hadnagy, szóval nincs mit vesztenem. A 9. osztagnak most nagyobb szüksége van rám, mint a 6. osztagnak, még ha csak egy ilyen gyenge vezetőt is kapnak, mint én az is több mint a semmi.
- Megpróbálkozok vele. – jelentettem ki egy kisebb hatásszünet után a főkapitánynak.