Név: Ohayo-san
Kaszt: Ember
Kor: 20 év
Foglalkozás: A Tsukatani lányok nevelője, valamint Midori zenetanára és edzője (ha a helyzet megkívánja testőr és bérgyilkos)

Külső: Magas, nyurga, törékeny testalkatú fiatal fiú, barna, rövid hajjal és szintén barna szemekkel. Erősen rövidlátó, így mindig egy vékony keretes szemüveggel az orrán látni. Általában elegánsan öltözködik, de nem túl hivatalosan. Jobb felkarján egy kacskaringós tetoválás található, melyet még gyermekkorában kapott (kép később). Egy mappát mindig hord magánál, amire fel vannak írva a napi teendői, mivel nem csak a látása rövid, hanem a memóriája is ^^"

Jellem: Kedves, jó szívű fiú, kissé ügyetlen és feledékeny, de megbízható, titkot semmiért nem adna ki senkinek. Szokása a hozzá közel állókkal is hivatalosan viselkedni, valamint rossz tulajdonsága, hogy ha nem figyel, angolul szólal meg, illetve gyakran keveri a japánt az angol nyelvvel. Kedvenc japán mondata az „Oyaho!” ezen kívül pedig állandóan időzavarban van és rendszeresen azt hiszi, hogy reggel van, innen az „Ohayo-san” ragadványnév.


Képesség:

Neve: Japán: Tenshi no Shiawase Magyar: Angyalok áldása
Típusa: Energia (talán)
Eleme: -
Támadások:
Ezeket csakis Midori és Aoi javára képes alkalmazni, illetve saját védelme érdekében.
- Alap képességei közé tartozik hihetetlenül felfokozott gyorsasága, illetve az átlagnál erősebb érzékei, hogy mindig tudja, nem leselkedik-e veszély a két lányra.
- Gyógyítás: Kisebb sérüléseket teljesen, súlyosabbakat csak bizonyos mértékben tud gyógyítani. Például egy életveszélyes sebet csak annyira tud „feljavítani” hogy ne haljon bele az illető.
- Feltétlen engedelmesség: Bár ez nem képesség, jónak látom itt megemlíteni. Ohayo teljes mértékben alá kell vesse akaratát parancsolójának (jelen esetben ez Midori, kisebb mértékben Aoi is) másnak viszont csak akkor engedelmeskedik, ha akar. Nem tudja bántani „gazdáját” és annak családját. Minden parancsot teljesítenie kell, ha azt akkora parancsolója adja ki, még ha akaratával ellenkezik is.
- Védelem: Egy pajzsot képes létrehozni egyik védence körül, hogy míg oda nem ér, meg tudja védeni őt. Ez képes blokkolni a fizikai támadásokat, illetve közepes erősségű kidoukat és shikait is, azonban egy erősebb bankai már könnyen megbirkózik vele.
- Energialöket: Képes kis, éles energiasugarakat kilőni a tenyeréből, melyeket tetszése szerint irányíthat. Ezek rendkívül hegyesek és élesek, egy darab nem okoz nagy kárt, de sok már elég bajos lehet.
- Álmok gömbje: Tapsol egyet, majd kitárja a karjait és ekkor egy egyre táguló gömb kezd szétterjedni körülötte, egyre tágul és tágul. Akihez a burok hozzáér (Midorin, Ohayon és Aoin kívül) az álomba merül, illetve mivel a „buborék” energiából van, enyhébb égési sérüléseket okoz annak, aki hozzáér.
- Teleportálás: Szárnyait összecsukja maga előtt, majd hirtelen eltűnik és a kívánt helyen jelenik meg újra.

Leírása: Mikor Ohayo aktiválja a képességét, két hatalmas, fekete szárny nő ki a hátából és a kezében megjelenik egy hosszú, fehér színű bot, a közepén két vörös ékkővel. Szárnyaival képes repülni, azonban ha bármelyik is megsérül, nem igazán veszi hasznukat.

~ Kb. 1000 évvel ezelőtt ~

Az egész történet még generációkkal korábban kezdődött, ennek talán már ezer éve is. A Tsukatanik mindig magas pozíciót töltöttek be a társadalomban, pénzes, befolyásos emberek voltak. Annak ellenére, hogy becsületes shinto papoknak mondták magukat, voltak piszkos ügyleteik, de mindig tudták, hol a határ – egy másik családdal ellentétben. Túl sok adósságot halmoztak fel, a legtöbb pénzzel pedig a Tsukatani klánnak tartoztak, azonban képtelenek voltak visszafizetni.
Egy nap aztán összeültek a két család vezetői, hogy megvitassák a dolgot. Kapcsolatuk eddig is pengeélen táncolt, azonban talán nem is lenne ma az a helyzet ami, ha a tartozók feje el nem szólja magát.
- Nektek a kis mocskos ügyeitekből tömérdeknyi pénzetek van, igazán nem lehet nehéz visszaszerezni azt, amit kölcsön adtatok nekünk. – vigyorodott el a férfi, nem is gondolva, mekkora slamasztikába keverte magát ezzel.
A másik családfő minden előrejelzés nélkül, a két klán szeme láttára teperte le a földre a vétkest, torkához szorítva kardja pengéjét.
- Meg kéne öljelek, mert leszóltad a családom… de nem teszem. Nem azért, mert félek tőletek. Alkut ajánlok. Nektek véretekben van a harc, ritkán látok ilyen jó képességű katonákat. Esküdj meg itt és most, hogy szolgálni fogjátok a Tsukatani klánt, míg az ki nem hal, akár az életetek árán is és én meghagyom az életed… ráadásul a tartozást is elengedem.
- Rendben… esküszöm. – szűrte a mondatot a fogai között nagy erőlködéssel a másik.
Na nem mintha nehezére esett volna beszélni, az önbecsülését sértette, hogy ilyet kell csinálnia, még ha az életéről és az adósságról volt is szó.

~ 16 évvel napjaink előtt ~

Sok idő telt el, a két család között nyoma sincs a múlt béli ellentétnek sőt, szövetségük igen erős lett. A régi szerződés azonban még mindig élt, s ezt mindenki nagyon is jól tudta. Tsukatani Fukashi, a család egyik ágának feje azonban úgy döntött, öccsére hagyja a templom vezetését, ő pedig feleségével és egy éves gyermekével elköltözött egy nagyobb városba, hogy beindíthassa vállalkozását, egy ügyvédi irodát. Az őket szolgáló klán legfiatalabb gyermeke négy éves volt akkor. Úgy döntöttek, összehoznak egy megbeszélést és megismertetik egymással a két kicsit. A megbeszélésen mindkét család vezetői ott voltak és látható megelégedéssel figyelték, ahogy a kis Midori boldogan nevetgélve játszik Ohayoval. Ezután félrevonultak és a dadára hagyták a két gyermeket, hogy megbeszélhessék a részleteket.
- Nézzétek, nem szeretnénk, ha most túlzottan is beleavatkoznátok a kicsi életébe. A fiatok és ti is egyelőre inkább barátként legyetek jelen, ne úgy, mint testőrök, nem szeretném, ha a lányom megijedne és túl korán kezdene kérdezősködni felőletek. – törte meg a hosszúra nyúló csendet Aemi, az apró Midori édesanyja.
- Rendben, a feltételt örömmel elfogadjuk. És boldog vagyok, hogy barátnak nevezel minket. – úgy tűnt, jelen esetben az anyák a szószólók, hiszen az Ohayot szülő nő válaszolt.
- Tudom, eddig mindig úgy volt, hogy addig kell ügyelnetek az utódra, míg az nagykorú nem lesz, utána lazíthattok a védelmen, de Midori különleges, rá kérlek vigyázzatok addig, míg el nem tudja tartani magát. Csak akkor kell rá nagyobb figyelmet szentelnetek, miután meghalunk. A végrendeletben minden benne lesz. – ecsetelte tovább a helyzetet most Fukashi.
- Ha ti így kívánjátok, így fog történni. – egyezett bele a másik családfő.
A beszélgetés további része már csak felszínes csevegés volt, mindenki tudta, azzal a bizonyos mondattal a valódi tárgyalás lezárult.

~ Napjainkban ~

A régen még apró, tudatlan kislány, Tsukatani Midori felnőtt, már csak egy év választja el a 18. életévétől, ami a családban azt jelenti, megérett, hogy saját, egyedüli életét megkezdje. Időközben Fukashi öccsének is született egy lánya, aki most a Karakura Town-i Tsukatani Rezidencián lakik, hogy továbbtanulhasson. Egyikük sem tud még semmiről, azonban hamarosan elérkezik az idő, hogy minden titok feltáruljon előttük…

- Szia kicsim, vigyázz magadra és az unokahúgodra, amíg elleszünk! – integetett már a teli csomagtartójú autó mellől Midorinak az anyja.
- Gyere már Aemi, lekéssük a gépet! – szólt ki az ablakon a családfő, mire a nő rövid búcsúzkodás után be is ült a helyére.
- Sziasztok, jó szórakozást! – integetett utánuk mosolyogva a két lány, miközben a jármű kigördült az útra.
A következő pillanatban olyan dolog történt, amire egyikük sem számított. A másik irányból egy kamion rohant bele a drága autóba, teljesen összetörve azt. Egy pillanatig síri csönd volt, aztán eluralkodott a káosz…

Ohayo éppen a szobájában volt, nézte a tévét, amire ebben a családban ritkán adódott alkalma, hiszen szinte állandóan gyakorolnia kellett, szinte még a reggeliét levadászatták vele, szóval nem volt átlagos gyerek soha. Néha találkozott a szőke kislánnyal, akire majd vigyáznia kell és nagyon megkedvelte. Bár a fiúban talán még nagyobb tehetség lakozott a harc iránt, mint őseiben, ez aligha mutatkozott meg rajta a mindennapokban. Most is, mikor megcsörrent a mobilja, azt sem tudta, hová kapjon az ijedtségtől. Végül összeszedte magát és felvette. A Tsukatani család inasának jól ismert hangja csendült fel a vonal másik végén és azonnal odarendelte a fiút. Az mintha csak felriadt volna egy álomból, hozta rendbe egy kicsit magát, majd kikapcsolta a tévét és már rohant is.
Alig, hogy odaért, már tudta, hogy valami nincs rendben, hiszen az őrség az átlagosnál is nagyobb volt és kísérteties csend uralkodott mindenütt. Elsietett a feketébe öltözött, búskomor szolgálók mellett, egyenesen Fukashi irodájába. Ott azonban nem talált senki mást, csak a szintén nyomott hangulatú inast.
- Mi történt itt? Meghalt valaki? Ugye nem Midori kisasszony? – rontott neki Ohayo a tanácstalanul álldogáló férfinak.
- Nem, Midori és Aoi-samanak semmi baja. Azonban… Tsukatani Fukashi és Aemi sajnálatos módon tegnap este autóbalesetben elhunytak. Úgy tájékoztattak, ezt át kell adnom neked. – nyújtott át egy vékony mappát a fiúnak.
Az remegő kézzel elvette, majd kinyitotta s szemüvegét megigazítva, figyelmesen olvasni kezdte a sorokat.

Szeme kissé elhomályosult, de elfojtotta magában a bánatot, mert tudta, egy ilyen helyzetben nem illik könnyeket ejtenie, főleg neki. Ahogy becsukta volna a mappát, egy levél csusszant a földre a lapok közül, melyet különös módon nem vett észre. A családfő gyűrűjének pecsétje volt rajta, így minden bizonnyal fontos üzenet. A borítékra az ő neve volt gyöngybetűkkel írva, így azonnal felbontotta és kihúzta belőle a papírt.