[Őrláng]

A tér csak most kezdett megelevenedni, épphogy egy gaztevő semlegesítésre került, már is helyébe toppant egy nagyobb. Kaguya-chan egy percig abban reménykedett az érzékei megcsalták, és valójában, nem is érezte egy másik halálisten jelenlétét a közelében. Ráadásul egy olyanét, aki sokkal erősebb nála.
Sajnos, jól érezte. A shinigami elősuhant, kitudja honnan, s mikor legközelebb látta, már alig pár lépésre állt tőle. Fél testét az éjjel beburkolta, nem tudta kivenni az arcát. Csak a kiállásán és a tartásán érezte, hogy ez nem egy jó fickó. Ebben megerősítette az a tény is amiképpen hozzászólt. Kaguya majd kipukkadt a felháborodástól. Nem elég, hogy shinigami az illető, de még udvariatlan is. Több sem kell hozzá, hogy bepöccenjen. Egyetlen pillanat alatt úgy felhúzta magát, hogy se isten, se ördög nem nyugtatta volna le. Csípőjére csapta a kezeit és nóziját arrogánsan felhúzta. Tüntető sértettséggel, lesújtóan nézett a férfira. Először azt gondolta, egyszerűen ignorálja, mintha csak egy útszéli szeméthalom mellett sétálna el, de nem bírta megtenni. Jó ötven éve már, hogy találkozott a családján kívül bárkivel, aki a shinigamik fekete egyenruháját hordta. Így úgy döntött, hogy nem alacsonyodik le a műveletlen pernahajder szintjére, és megtiszteli magát azzal, hogy becsületesen válaszol. Önmagát becsülte annyira, hogy felülemelkedjen ezen a megengedhetetlen viselkedésen.
- Sayuki Kaguya, youkozo !- énekelte lágyan, arca egy pillanat alatt rendeződött, de ez csak fokozta a feszültséget, mert udvarias maszkja mögött, valódi dühorkán tombolt. Ennek egyeltem megnyilvánulása, hogy kék szemei úgy szúrtak, mint a darázs fullánkja. Hisz máskor is, moderálnia kell magát, nem vághatja kénye kedvére kupán azt, akit nem kedvel, csak azért mert rossz napja van. De ez a szép álarc, azonnal szanaszét robbant, a következő megszólalásánál. Arcára fenyegető, haragos árnyak vetültek. Valódi, zabolátlan, őszinte érzelmek, melyek a hangtónusába is belevegyültek és lángoltak, mint a máglya.
- Themee, nem tanultad, hogy nem bemutatkozni, még nagy ellenségek közt is arcátlan illetlenség? Ki vagy te? Ah ne fáradj, úgy se akarom megjegyezni. - emelte fel a hangját egyre élesebben miközben rámutatott. Egyáltalán nem jutott eszébe, hogy talán nem kellene pimaszkodnia egy nála sokkal erősebb illetővel, aki ráadásul nagyon kifogásolható modorral bír. Bosszankodása, teljesen felülírta józan ítélőképességet.
- Mostanában így tanítják a tiszteket Seireitei-ben? Hát meg kell mondjam egy kicsit sem vagyok meglepődve. Az már akkor is egy léleksüllyesztő volt, mikor kivonultunk! Cöh ˇ^ˇ! -fújtatott. Egész lénye szinte lángolt a felháborodottságtól.
- Egy ilyen senkinek, Sayuki-sama...- javította ki harciasan felé bökve ernyőjét. Azét meg kell vallani, hogy mindezen pökhendiség és hepciáskodás ellenére, leginkább egy felbőszült kis tündérre emlékeztetett, aki kényeskedve kegyetlenül kiokítja az embert. Jól állt neki, az arca kipirult a méregtől.
- És, csakhogy tudd, te ostoba semmirekellő, kisasszony vagyok ˇ^ˇ! Valamint természetesen, semmi közöd ahhoz, milyen technikát használtam. Még ha szépen kérted volna, akkor sem árulnám el, de így, ne is reménykedj! Most, pedig távozom! Nem vagyok hajlandó elviselni, ezt az elfogadhatatlan viselkedést. - közölte, majd se szó, se beszéd, egyszerűen faképnél hagyta az idegent. Kezeit maga mellé engedte és könnyeden eltipegett, akár egy gésa. Persze, nem húzatták meg teljesen. Számított a piszkos játékra. Kimonójának ujjából előhúzta mobilját és annak fényes hátoldalán figyelte a férfit, mert sejtette, kitellene tőle egy olyan ocsmány lépés, hogy őt hátba támadja. Ez is csak azt igazolná, mennyire romlott a Lelkek Városa igazából. Mindenképp meg kell majd említeni, hogy egy ilyen otromba illető az útját állta, hogy elkerülje a további kellemetlenségeket.

[Őrláng]

Pontosan úgy történt, ahogy Kagu-chan kiszámította. A shinigami orvul rátámadt, hátulról. Még jó, hogy számított rá. Szemmel kísérte a tükröződő felületről. De még így sem volt olyan gyors, vagy erős, hogy eltérítse ezt a kidout.
Élő szoborként megdermedt. Csak a ruhájának szára hullott a föld felé, ahogy megszűnt a mozgás. Szemeit az ezüstös idegen felé rántotta. Elemi erejű érzelmi vegyületek sugároztak belőle. Ismerte ezt a démon mágiát, tudta mire képes. Próbálta erővel megtörni, de a férfi varázsereje sokkalta makacsabbnak látszott, mint ahogy elsőre gondolta. Még kisugárzáshoz képest is igen kiemelkedően stabilkidou formázás verte bilincsbe.
Kétségbeesetten szuszogott, gondolataiban ficánkolt, de a teste nem engedelmeskedett hozzá. Keserűen nyögdécselt és megvető pillantásokkal vegyült káromkodásmorzsákat harapdált ajkaival. Megfogott kis veréb. Szíve úgy kapálózott ahogy csak bírd. Eléggé megijedt szegényke, de nagyon hadakozott ellene. Bátor lányka, erősen tartotta magát a pánikkal szemben.
Bármilyen otromba mód is társalgott vele ez a férfi, még is csak akadt némi igazság a mondókájába. Ám esze ágában sem állt kötélnek állni. Már is elhatározta, hogy egy szót sem fog szólni és ha kell, némán tűr majd minden kínzást és egyetlen könnyet sem fog ejteni. Nem engedheti meg magának, nem hozhat szégyent a családja nevére azzal, hogy enged. Hiába lenne az egész kivonulás. Ő jobb, nemesebb, igazabb, mint ez a férfi. S még ha rázúdítja a pokol minden démonát, akkor sem veszti el a méltóságát.
Próbálta hát elnyomni a haragját, igyekezett, valahogy másképp látni a helyzetet, valamit ki kell találnia, mégpedig sürgősen. A kétségbeesés itt körözött körülötte, mint egy cápa.
- Semmit nem húzol ki belőlem! - köpött a férfi lábai elé tüntetően, majd undorodva felrántotta ajkát, vicsorra villantva a fogait.
- Csinálhatsz akármit, de nem mondok neked semmit! - sziszegte tovább, ám halk volt, akár egy meglapult vadállat, halkan morgott. A csendel jelezte, még nem adta fel, csak tartalékolja az erőit.
Hirtelen eszébe jutott egy megoldás, ahogy talán kiszabadul. Sőt talán még kereket is oldhat.
- De nem lesz ez olyan könnyű mind gondoltad te Senki.- füttyentett ízesen és a kard a hátán kéken felragyogott. Karjára nemes acél páncél kúszott. Mélyen megmordult, egészen állatiasan. Karmos kezei aprót rezzentek és a föld felé egy izzó, azúr tűzlabda csapódott. Kaguya lábai mellett foszlott szikrákká, még sem égette meg. Marokba szorította balját, jobbja előre rántotta a kardot. Szilánkjaira hullott a Geki, ráadásul volt annyi esze, hogy várjon egy kicsit, míg a másik közelebb ér. Minél közelebb van, annál nagyobbat fog az arcába kapni.
- Nem vagyok se kislány, se védtelen! - rivallt rá vijjogó tekintetével - Bakuhatsu! -rántotta végig fém karmait a lángoló pengén.
A pillanat tört része alatt a hő több száz fokig felszökött, ahogy a kitörés gömb alakban mindent magával sodort. Ez a robbanás mindent megpörkölt, ami csak belesett a hatótávjába és bizony a Névtelen igencsak beleesett a hatókörébe, már csak a kinetikus robbanási erőtől is hátrébb kell zuhannia.
Kaguya egy képmást teremtett, ahogy elshunpózott, hogy egy pillanatra megzavarja a férfi érzékeit, majd a következő pillanatban teljes erőből ráfogott az izzó kardra és teljes lendületéből lesújtott.
- Ookami kajiritsuku! - harsogta szinte negédes eufóriával átélve. A kard felizzott, mint az égbolti csillagok sejtelmes és messzi kékje. Majd a felsűrűsödött izzás és felhevült penge az idegen felé megindult. Végigperzselve és szétolvasztva mindent, ami az útjába került. Ookami-san nem kivételezett semmivel. Szerette volna látni, ahogy ez a fickó a betonba izzik, és csak a csupasz fehér bordái vetnek fésűs árnyékot, de tudta, hogy ez túl sok, és az ellenfél túl erős, így, ha csak alkalma lesz rá, menekülnie kell majd. Itt is volt a remek alkalom. Most, hogy végre ilyen közel került, hála harci tudásának, ideje volt, egy kicsit adni az érzésnek.
- Hadou shijuushi, Kokutan Kou- Amint kimondta a varázsigét, már csavarta is be a bal-horgot. Most a megnövekedett közelharci képességével és páncélkesztyűs kezére telepedő fekete lángokkal együtt akadt némi reménye, hogy eltalálja. Őszintén remélte, hogy egy olyat pancsolhat be ennek a kurafinak, amitől egy kicsit bekábul, utána pedig Ő eloldaloghat, ahogy egy jó farkashoz illik, ha egyedül van. Daisuke persze, pont akkor nincs kéznél, amikor kéne. Pedig a kardja akkor a legerősebb, ha olyasvalaki van veszélyben, akit szeret.
*A bátyusok már csak ilyenek. Most amikor egy levakarhatatlan zaklató itt liheg, akkor bezzeg nincs itt, hogy megsegítsen, de amikor arról van szó hogy elijessze mellőle a jóképű srácokat, abban verhetetlen. Jellemző. Csak éljem túl >.<* Gondolta magában Kaguya-chan az ütés pillanatában, Kardját maga mellett tartotta védekezésképp hátha még is balul sülne el a dolog. Azért küzdött, hogy megőrizze büszkeségét. Őt senki sem asszonyozhatja le büntetlenül >.< !

[Őrláng]

A férfi tovább folytatta a pocskondiázást. Viszont a fohász úgy tűnik meghallgattatott, mert sikeresen bepancsolt a fickó képébe.
- Ezt neked te arrogáns idióta... - fűzte hozzá. Szinte érezte a páncél alatt a fémhez csapódó csontokat és bőrt. Persze sajnos sokkal erősebb, nem lesz olyan komoly ez a seb, de na kicsit csillagokat lát majd, S neki, mint ravasz, emberkének épp itt a lehetősége. Az a legjobb, ha most kereket old. Elszűnik akár a kámfor. S így is tett.
- Viszlát pancser... - mondta és már a szélső ház tetejéről meghajolt felé, ahogy kitért a kidou támadás gonosz ereje elől.
- Majd ha befejezted a nyávogást beszélünk ^^. - mondta dallamos nevetgélés közben, mely betöltötte az egész teret és visszaverődött a falakról. Kedves hang, most már úgy tűnik nem is haragos, de mintha a szél fújta volna el. A Gisou-ban lehetetlenné válik a kisugárzás követése, ugyan is az semmiben sem különbözik egy átlagos emberétől. Most már hiába akarná követni, nem találná meg. Kaguya egy kicsit azért sajnálta az illetőt. Nem tudta miért ennyire nagyon haragos. Annyira azért rájött, hogy az a másik sem tartozik az osztaghoz sem Seireitei-hez és ez felkeltette a kíváncsiságát. Akármilyen modortalan rohadék legyen is. Abban biztos, hogy valahogy a holowokhoz hasonlít. Azért tör-zúz mert szenved. És azért szitkozódik, gorombáskodik, kiabál vagy árt másoknak mert ő maga is szörnyű kínokat él át. Kaguya azonnal megérzi az ilyesmi. Valahogy az ember arcáról.
Este az ágyában biztonságban ült, a messzi erdőt nézte amely felett ott világlott Karakura fényszennyezése. Egy kicsit az atomfelhőre emlékeztetett, amikor már kezdte elhordani a szél. Valamiért, kitudja miért, amikor Haru kérdezte, mitől gyűrődött meg így rajta a ruha, és azt válaszolta, hogy csak egy gyerek húzogatta meg, félig igazat mondott. Nagybátyja ugyan sejtette otthon, hogy nem mond teljesen igazat, még sem firtatta. Ha elmondja otthon hogy egy renegát grasszál az iparnegyedben valahol. Talán a család összefog, és kiadják parancsba a megsemmisítését. Ezt pedig nem akarta. Előbb egy kicsit többet akart tudni. S ugyan a férfi nem követhette őt idáig, ő jól megjegyezte az energiáját. Egész este azon járt az esze, hogy ismerhetné meg úgy, hogy nem próbálja megölni őt. Biztosan ő is elkövetett pár hibát. Tény hogy elég cudarul kezelte. Legközelebb majd megpróbálja máskor.

Reggel az iskola után, visszatért a piacra és bár ezzel vét a szabályok ellen, még is, egy kihalt sarokban eloszlatta az álcáját és felült az egyik magas lámpapóznára. Azért tett így, mert így ha a férfi aki a közelben jár, megérzi a jelenlétét. De időnként mikor már eltűntek az emberek, ellőt a levegőbe egy két varázslatot. Mint valami világító torony magához hívogassa a pasast. Nem tudta miért, és kételyei voltak azt illetően, bölcs dolog e, de úgy érezte helyesen cselekszik. Meg akarja tudni az ő történetét. Miközben a lámpa tetején lóbálta a lábait, folyton azon agyalt, hogy ők ketten igazából sokkal több dologban egyezhetnek, mint különböznek. Egy olyasvalaki aki az osztaghoz tartozik biztosan csak ellenérzést, talán gyűlöletet és megvetést váltott volna ki, de valamiben biztosan egyenek, a kirekesztésben. S míg várakozott dúdolt és nézte az emberek armadáját ahogy hömpölyög alant.
Megnyugtatta a látvány. Kaguya érezte, hogy eztán másképp fog zajlani a találkozás. S lassan már érezte is közeledni a shinigami szellemét. Nagyon bátornak kellett lennie, hogy ne fusson el. Hiszen a másik agresszív, kiszámíthatatlan ráadásul ellenséges és sokkal erősebb. De maradt. Nem hagyott magának kifogást, de azért óvatosságra intette magát. Nem akart bedőlni mindenféle varázsos trükknek. Ez a shinigami elég jó a mágiában. Még a végén csapdát állít mint legutóbb. Tudnia kell, túl kíváncsi. Megint érezte, hogy ha ez kiderül csúnya fejmosást fog kapni, de legalább most nem keverte bele Daisukét a bajba. Egyedül mászott bele, egyedül fog kimászni is. Nem járja, hogy szegény bátyja kapja mindig a botot neki meg jár a simogatás. Ezt most egyedül oldja meg, és az ő kis titkos "barátját" egyedül kezeli, és hallgat róla.

[Őrláng]

A lámpán ücsörgés megtette a magáét. Komolyan le kellene szokni a nyugati filmek nézegetéséről. Ezt a rossz szokást akkor sikerült felvennie, mikor megnézte az Angyalok városát. Azóta rákapott, hogy láb lóbálva ücsörögjön pofátlanul magas tárgyakon. A jelzés, amit küldött el is érte a címzettet. Jött is elég hamar. Nem sokat kellett rá várni. Talán fél órát? Annyit sem. De ahogy Kaguya megérezte, hogy közeledik, felgyorsult a szívverése.
Talán most a vesztébe rohan, talán még sem volt ez olyan briliáns gondolat, mint ahogy elsőre látszott. Nagyon gyors. Ez már elsőre is megfigyelte. Csak szerencsén múlott, a piszkos nagy mázlis formáján, hogy sikerült élve és nagyobb sérülés nélkül megúsznia az első találkozást. Lehet, nem kéne húzogatni tovább a sárkány bajszát, de nem tehetett róla. Ő már csak ilyen vérbeli bajkeverő. Nem tudott ellenállni a kísértetnek.
Ám amikor az ismerős energiaforrás szédítő, követhetetlen gyorsasággal megindult felé, akkor jobbra-balra forgatta a buksiját és ösztönösen a kardjára tette a kezét. Az idegen azonban nem ott jelent meg ahol várta: előtte, hanem a háta mögött. Ennek mókás eredményeként, reflexből megfordult, csak hát egy ilyen lámpaoszlop, az nem valami széles. Kis lányos sikkantás kíséretében, megingott az egyensúlya, és inkább átszökkent a másik póznára. Sajnos a kézzel való hadonászást sem kerülte el közben, de azért csak sikerült. Bár most valahogy hiányzott a mozdulatból minden arisztokratikus fellengzés.
Egyébként is jobb, ha ezt a vad fickót tisztes távolból szemelgeti csak.
Egy fél pillanat sem telik bele mire mondja az illető a magáét, ő meg elpirult mérgében, hogy ilyen ügyetlenül sikerült csak megállapodnia, meg hát arra a túlságosan cuki hangocskára sem volt büszke túlzottan.
Szerencsére hamar ura lett érzelmeinek. A pír is elszállt. De azért elég ciki. Nem baj csinált ő már ennél cikisebb dolgokat is bőven. Arckifejezése lassan elsimult és a fenyegető érzést még is sikerült nyugalommal kordában tartania.
Bezzeg ez a pasas még mindig a tegnapi mafláson rágódik. Nem is volt az olyan nagy. Katona dolog. Élesen látszik rajta a harag. Kicsit olyan lesz ez, mint oroszlánt szelídíteni. Csak, otthon felejtette a korbácsot ^^.
- Moo, nem én vagyok az, aki csiripel ^^- csipkelődött vissza.
- Látom még mindig forrongsz.- állapítja meg roppant sziporkázóan, némi szarkazmussal vegyítve. A kardon tartja a kezét, de tartása laza, nem olyan, mint aki épp ki akar robbanni egy támadásba.
- Emlékeztetnélek, hogy te támadtál meg... - most jó lett volna poénkodni azzal, hogy így jár az, aki lányokat molesztál. Csak a gond, hogy az illető valószínűleg nem vette volna a lapot. Aki ennyire morc az olyan mint a fa, nem érti a viccet.
- Áldanom kéne? Nem hiszek a sorsban, az olyanoknak való, akik maguktól nem képesek semmire. - bölcselkedik, majd megköszörüli a torkát. Jobb nem próbára tenni a Morci türelmét. Magában így nevezte el, mert ez a legjellemzőbb tulajdonság, amit látszik rajta. Ezért ajánlatos most azonnal témát váltani.
- Te, figyelj! Mi lenne, ha, nem próbálnál meg megölni, és én nem tennék semmi furfangosat ^^? Mi lenne, ha stornóznánk a tegnapot, és helyette elmondanád, hogy kerültél ki Seireiteiből? - próbálkozik Kaguya. A burkolt utalás arra, hogy Ő sem olyan ostoba, hogy tök egyedül szinte kivilágítva ide vonzzon egy nála jóval erősebb ellenfelet, talán hatásos lesz. Persze blöfföl, de ezt a fickónak nem kell tudnia. Pontosan tisztában van a másik azzal, hogy a társak, akár maguk a járókelők is lehetnek, bárki, hiszen, egyáltalán nem érzi a különbséget a gisou miatt. Ez talán mint egyféle védőmembránként visszatartja az esztelen mészárlástól.
Nem arról volt szó, hogy Kayulya lányos unalmában a veszély hajhászására vetemedett. Bár abban is akad, némi igazság, de az sokkal találóbb, hogy a férfi története érdekli. Nem tartozik ahhoz a korrupt undorító bandához, lehet pont azért lett ilyen, mert Seireitei vadállattá változtatta. Itt meg a magánytól és talán ha talált magának társaságot, de biztos nem jót, tovább rohadt belül. Mert kik lehetnek még itt? Kitaszítottak. Más nem.
Az ellenben könnyen megeshet, hogy a pasi, egyáltalán nem hallott a Sayukikról, s ebben az esetben ez most előny, mert minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb a félelem, és ha félelem megvan, az óvatosság sem árt. Joggal feltételezte erről a férfiról, hogy aki idáig eljutott a képességeinek fejlesztésében, nem lehet tökre idióta. Remélte, hogy annyira van értelmes, hogy rábírhatja egy emberibb kommunikációra. Talán ennyire még ura önmagának.

Baráti összekoccanás – Remélem, nem horpadt be a lökhárítód!

Szerencsétlen nyanya nem éppen úgy csinált, mint aki hű, de nagyon vágja, hogy nekem   segíthet gyerekpásztorkodni, szóval nem igazán értékelte a helyzetét, de kénytelenből elviseltem. Azt azért mégiscsak láttam rajta, gyerektől azonnal ellágyult, akár a többi csaj. Nem véletlen, kutyával és gyerekkel bármikor fel lehet szedni bárkit.
Elismerem, egész normálisnak tűnt, míg Manobu-channal beszélgetett, még talán aranyosnak is, de azt gyorsan felülírta az idegbeteg ugrálós jelenet. Lehet, hogy azt hitte, lemaradtam róla, de pont volt annyi mázlim, elkapjam a mutatványt, miután felnyalábolva törpicúr másodpilótát a visszautat vizslattam. Csak ne lenne ekkora Dráma Queen.
Rendesen végig sem gondolhattam a futtatott programot, máris halláskárosodást szenvedtem, és nem, véletlen sem a dobot püfölő kispajtástól a nyakamban, az ő játéka semmi sem volt ahhoz, amilyen műsort összedobott nekem, és egész piac boldog népének.
Gyorsan más irányba nyújtogattam a nyakam, jelezve, hogy én aztán egyáltalán nem ismerem ezt az asztalon parádézó perszónát, nem hogy közeli barátságban nem állunk, de még csak nem is láttam. Egy kicsit nagyon úgy éreztem, túlzás volt átharsogni az egész piacot, főleg amiatt, mert így nemkívánatos személyek is felfigyeltek ránk, például az az átkozott stáb is, akik most biztos oda meg vissza voltak, hogy egy eszement nőszemély beleordított a gondosan eltervezett jelenetükbe. Biztos voltam benne, amúgy sem ért volna egy fabatkát sem, sőt, az is lehet, így még elfogadhatóbbra is sikerült, de a hézag nem itt volt.
A gond abból adódott, nem épp alacsony jelenség voltam, és most, hogy a fél világ halálra váltan befagyott, túl egyszerű volt kiszúrni a szőke fejemet. A gyerek még egész hatásos álcának bizonyult, de pechemre ez sem volt elég, meggátolta a rendező egyik talpnyalóját, irányomba ne furakodjon a tömegen át.
Fejemben szólt a cápa zenéje, kivert a víz, teljesen ledermedtem, és akkor, mint aki pontosan tudja, mire van szükségem - ami egyébként nyilván nem valószínű, mert mégiscsak hisztikirálylányról van szó -, Primadonna visszarántott az életbe. Nem tudom, milyen port sikerült belégeznem itt hirtelen, hogy ilyen durva testen kívüli élményben volt részem, minden esetre, némi hálát éreztem Dráma Queen anyai vadászösztöne iránt.
Csupán annyi volt a bökkenő, talpnyaló úgy szántott át a népen, mint kés a vajon, és pillantok alatt két tűz közé keveredtem. Kiverekedni magam nem volt lehetőség, meg hát banya rendesen diktálta az iramot, kicsit olyan érzésem támadt, mintha nagytestű kutyát sétáltatnék, csak az valamivel nyugodtabb menet lett volna.
- Hakuun-san, álljon meg! - nyivákolt a megafonba az utánunk loholó szerencsecsomag.
Hirtelen olyan remek öltet pattant ki a fejemből, hogy meg kellett fékeznem az elől galoppozó fekete szépséget.
- Hóhahó! - rikkantottam rá, aztán minden további felesleges dumaparti nélkül hátrafelé rántottam egy kicsit. Nem történt nagy katasztrófa, kicsit kiborult a bili, de az ő érdekében akcióztam. – Most figyelj, Primadonna! – villantottam rá egy mosolyt, aztán szembe fordultam a továbbra is eredménytelenül rinyáló pasashoz.
- Hakuun-san, csak hogy megvan. Áll a forgatás, a fél stáb magát keresi. Gyorsan, siessünk vissza. – megfogta a karomat, hogy majd akaratom ellenére visszavonszol.
- Bocs, haver, de ez nem az én asztalom. Meg egyébként is dolgom van.
Megnéztem volna a produkcióját, de sajnos nem értem rá a mutatványra, lévén, törpicúrt kellett leszállítanom egy nyilvánvalóan sokkos és ijedt rokonának. Nem hagyhattam nagyi vagy anyuka szívrohamot kapjanak csemetéjük elvesztése miatt. Könnyed mozdulattal kirántottam kezemet a gagyi kis béklyóból, amitől talpnyaló egyensúlyát veszve vágódott be az egyik standra egy halom gönc közé. Gyors lecsaptam a kezében lődörgő megafonra, aztán, uzsgyi ezerrel, míg valakinek eszébe nem jut minket is elővenni az aprócska balhé miatt.
- Tessék, királylány, szereztem neked egy játékszert. – egy vigyor kíséretében átnyújtottam a megafont Primadonnának. Gondoltam, jobban elszórakozik vele, mint én, bár nem lett volna szükség a ráerősítésre. Mindegy, jó ügy érdekében dolgoztunk össze, ennyit kibírtam Manobu-chanért.
Végül cirkuszi előadásunk megtalálta közösségét, és a kis lurkó anyukája könnyektől áztatott arccal futott be díszmenetünkhöz. Sajnáltam, hogy nem lehetek még egy kicsit Manobu-channal, de azért ennél nagyobb volt az örömöm, hogy sikerült megtalálni a mamáját.
Emlékszem, egyszer engem is elhagytak a nővéreim. A vidámparkban. Fergeteges volt! Mármint először, aztán hányingerem lett a kisvasúttól. Csak arra engedtek fel, mert elég kicsi voltam, viszont nagyon jó móka volt, csak túl sok kört mentem. Mire a nővéreim és a szüleim rám találtak a dolgozók bejelentése alapján, már sírni sem volt erőm. Visszagondolva vicces, de akkor azt hittem, örökké a vidámparkban kell majd laknom, és soha többé nem látom a családom.
Nyilván kicsit elbambultam, mert arra tértem észhez, Princess piócaként tapad rám, miközben majd szétfolyik. Szerencsére észre vette magát, és gyorsan összekapta megmaradt részeit, úgy tűnt a józan eszét is. Bírom a rámenős csajokat, el is könyveltem annak, szóval örültem volna, ha nem rontja el azzal, hogy hirtelen tapadós csajjá változik. Jesszus! O_o”
- Én is örülök, de figyelj, Dráma Queen, kár áltatnod magad. :DLáttam rajtad, mennyire elemedben vagy, hogy hősködhetsz, ezért is hagytam meg neked a rivalda fényt. – vigyorogva tudattam vele a tényállást, mégsem hagyhattam, hogy félreértésben élje le az életét. – Ami pedig az interjút illeti, majd ha eszembe jut, lehet, szólok rólad egy két szót. De tudod mit, akár most is felhívhatom az egyik szerkesztő haveromat. Főcímnek jó lesz, mondjuk: A piaci kofa, aki megmentett egy kissrácot. Tuti, nyerő cikk lesz a holnapi számban. Ha gondolod, még egy portrét is rajzolhatok rólad, talán még címlapra is kerülsz. >.<
Nem tudom miért, de tetszett, hogy próbálja húzni az agyam, és az is tetszett, hogy én húzom az övét. Lehet, hogy a múltkor, mikor elvágódtam a motorral, súlyosabban megsérült a fejem? O_o Esküszöm, beperelem a dokit, ha nem szólt, hogy valami nem kóser odafenn!
- Persze, másmilyen felvételeket nehezen lehetne csinálni rólam, elvégre rám kell nézni, szexi vagyok. De nem hiszem, hogy visszamegyek a nap folyamán. Nem tudom, konkrétan mi lenne a feladat egyáltalán, de számomra nem kihívás, hogy öt km/h-val repesszek a tömött utcán. Akkor inkább a halál. – belefeledkezve ecseteltem világnézeteimet hisztikirálylánynak, mire kapcsoltam, hogy mégis mi a frászt csinálok. Nyilván nem stimmelt valami a fejemmel, lehet, tényleg kifolyt az agyam. – Na, mindegy, nyilván nem érted, miről vakerolok. Menj csak vissza a kendődhöz, és játszd tovább az öreg nénit a portékád mellett.
Legyintettem egyet, aztán hátat fordítottam fekete szépségnek. Mindenkinek jobb lesz nyilván, ha külön válnak útjaink, de csak nem hagyott nyugodni valami.
Külső szemlélőnek nagyjából olyan lehettem, mint a nővéreim számomra azokon a bizonyos napokon… mind pontosan tudjuk, miről van szó, de azért nem nevezzük nevén, mint például Tudjuk Ki-t sem. Maga a földi pokol, hangulatváltozások, és mi egyéb. Hát ez a nyakatekert beszélgetés részemről pont ilyen volt. Cseppet sem terveztem bunkózni, de felment a pumpa arra a gondolatra, hogy talán valamit mégsem osztott meg velem a doki a méregdrága magánvizsgálatán.
Igyekeztem úrrá lenni magamon, és visszakapcsolni egy kicsit, mégsem poroszkálhattam el a p meg csába, mert nem ilyen voltam. Visszalestem a Primadonnára, aki szintén útjának indult már, és egyre távolodott. Nem hagyhattam így lelépni, öregapám sem erre tanított.
- Hé, bárhogy is hívnak, kösz! – kiáltottam utána, majd egy intéssel lelépőre fogtam.
Magam sem hittem el, de képtelen voltam messzebbre jutni a piac bejáratánál. Valami visszatartott, és komolyan azt hittem, hogy az a rosszmájú banya volt, akivel a fél napomat eltöltöttem. Jó, nem volt annyi, de mégis annyinak tűnt, mert jól szórakoztam vele. Jobban, mint a gagyi forgatáson.
Talán túl bunkó voltam vele. Most menthetném magam azzal, hogy persze ő is az volt, nagyobb taplógomba, mint én, de elnéztem neki, mert lány volt. Lehet, hogy piros betűs ünnep volt, gondolom, nála is megeshet, vagy tudom is én, mi volt a problémája. De egyébként meg, totál feleslegesen próbáltam megmagyarázni magamnak a szitut, mert már oda se figyeltem az agyalmányaimra.
A helyzet az volt, hogy mégiscsak részt kellett vennem azon a hülye melón, vagy a gatyámat is ráfizethetem erre az ótvar kis felvételre. Na meg, ki kellett menekítenem szorult helyzetéből Rikót. Eszem megáll, hátrahagytam hű bajtársamat, és lazán elsétáltam volna nélküle. Hát, hogy itt valami tényleg nem műkszik rendesen, az már holt biztos volt!
Fejvesztve rohantam vissza szívem egyik szottyához, mert a másik otthon pihent, a harmadik meg a nagy garázsban Yoh óvó pillantásától övezve. Kicsit sem csapott ám agyon a gondolat, hogy baja eshetett, akár meg is karcolhatták a két balkéz-balláb kombós „stáb” nevezetű idegen létformák. Nem is akartam rá gondolni, nem is mertem, nem történhetett meg ilyesmi!
Szinte rávetődtem szömem fényére, hogy végül is épen, egészségesen megúszta a forgatási ramazurit. Ami azt illeti, egy cseppet sem figyeltem oda, mit üvöltözik a rendező, épp örömteli viszontlátás életeseményt folytattam le, amibe sehogy sem illett egy visítozó vén fazon. Körbeugráltam kicsi kincsem, minden irányból csekkoltam, minden irányból megegyezett róla mentett emlékképeimmel, szóval fellégezve fordultam a nálam nagyságrendekkel alacsonyabb, ám széltére majdnem magasságommal megegyező kisemberhez, mégis mit tetszik kívánni.
Lefutottam egy kör bocsánatkérést, de nem többet, mert mégiscsak ők tartoznak hamarabb egy elnézéssel, vagy valami, amiért tömeg közé kényszerítenek poroszkálni egy totálisan abszurd gyilkolási jelentbe. Ami azt illeti, kétoldali munkaundorom nem javult, sőt, egyre romlott. Már attól erősen lüktetett az ér, ha csak rágondoltam, vissza kell pöffentenem a tömeg közé, és megint úgy kell tennem, mintha hű, de nagyon le akarnának öldökölni, miközben májerként szlalomozom kismillió szerencsétlen között, akik totál céltalanul lébecolnak.
- Tudja mit? – magasodtam a rendező fölé, hátha ez majd növeli tekintélyem, ami már amúgy is a csillagos eget verdeste. – Nekem ez ma nem fog menni… izé, nem érzem túl jól magam… lehet, ettem valamit, amit betette a kiskaput. Eléggé ramatyul vagyok. – szerintem hitelesen játszottam a kishalált, még a láthatatlan verejtéket is tök menőn töröltem le a homlokomról. Kábé úgy nézhettem ki, mint aki mindjárt berókázik. – Jobb lenne, ha… ha hazalépnék, mielőtt go-ond lesz. – arcomat felfújva bólintottam előre, csak hogy minél hitelesebb alakítást nyújthassak. Talán még vuk is kiugrott volna, ha ennél élet hűbb műsorra törekedtem volna.
Nem sokat lacafacáztak. Biztos nagyon komolynak tűnhetett a dolog. Nem mondom, jó voltam benne. Kölyökként is ezt nyomtam, nem volt kérdéses, bejön most is. Nagyon erőszakosan próbáltak rádumálni, hogy hagyjam csak ott a motorom nyugodtan, később eljöhet érte valaki, és menjek inkább taxival, de ha kést szorítottak volna a torkomhoz, és úgy kérnek, akkor sem mentem volna bele. Egyszer már megfeledkeztem Rikóról, örülhetek, ha nem dob le cserébe, amilyen szeszélyes.
Nem akartam sokáig szuttyogni, nehogy a végén rám uszítsák a mentőket. Igyekeztem minél hamarabb olajra lépni, még ha ez azzal is járt, hogy egy darabon, egészen hosszú darabon, szégyenszemre tolni kényszerültem hű társamat. De egyébként meg mit számított, a lényeg az volt, hogy szabadlábra helyeztek, és vége volt mára Móka Miki mesetárának, repeszthettem ezerrel.
Repeszthettem volna, de ugye a tömeg. :oMindig csak a tömeg. Nem beszélve arról, el is akartam kanyarodni egy bizonyos stand felé, ahol kendős banya árulta semmire sem jó cókmókját. Mindegy, úgy döntöttem, megszabadítom valamitől, amit esetleg még lehet is használni valamire, lássa jó szívem. Meg esetleg megnézheti a jó seggemet is, ha nagyon akarja.
Asztalkájához közel gurítottam Rikót, és letámasztottam. Nem féltem, hogy bárki is elviszi. Különben is azt próbálja meg valaki, addig élt, holt komolyan. ^^, Lényeg a lényegtelenségben, bekanyarítottam magam fekete szépség halmához, aztán igyekezetem valamit kiszúrni, amit megvennék. Primadonna valaki más fejét fűzte, szóval nem kellett amiatt idegeskednem, idő előtt lefülel, hogy valami jót cselekszek felebaráti szeretetből.
Rövid mustrálás után kiválasztottam valami izét, aztán csak úgy hetykén odavágtam neki, hogy indexeljen már arrább, mert komoly vevője lenne itt a túlparton, és ne várakoztasson már meg. Tutira repesett az örömtől, aztán meg a fellegekben járhatott, mikor rájött, én vagyok az.
- Királylány, ismét összehozott bennünket a sanyarú sors. – fiatal pofikámról rikított vakító mosolyom. Biztos eszméletlen jól néztem ki. – Ha már partra vetett itt a háborgó tömeg, gondoltam, viszek haza valami kis vackot, mert sosem fogy el a kupacod. Így folytatod, száz évig is itt rikácsolhatsz, míg el nem megy a hangod. Tényleg, tudod, mi kéne neked? Egy papagáj. – és ha jobban belegondolok, ez nem is volt rossz ötlet. – Frankón! Annak is hasonló hangja van, mint neked, csérogni is nagyon tud, meg rikoltozni. Remek páros lennétek, meg illene is a koncepciódhoz.
Most, hogy megszabadultam ettől a gány melótól – jó, csak a mai napra, de akkor is! -, máris sokkal jobb kedvem volt. Túlléptem a depis tinilányos hangulatingadozáson, és totál szót értettem fekete szépséggel is. Szóval ugyanúgy elbeszéltünk egymás mellett, mint korábban. Nem baj, legalább nem ragadt, mint a matrica.
- Mibe kerül ez a… hát figyelj, fogalmam sincs, mi lehet ez, de mondj egy árat. Olyan megfizethető félét.
Igazából nem számított, mennyit kér érte. Vagyis megfizethető határokon belül nem számított. Elvittem volna, mert ezt kívánta férfiúi becsületemet. Arra gondoltam, anyánál jó helye lehetne, kivéve, ha valami szexuális aktust próbál meg ábrázolni, akkor mégsem. Beraknám a garázsba, gyönyörködjön benne Rikoltó.
- Tudod mit? Megveszem ezt a bigyót, és kerülünk egy kört a motorommal. – ajánlottam fel neki ezt a visszautasíthatatlan lehetőséget, tekintettel arra, motorbolond királylányról van szó. Ha hisztis Mirtil, akkor is megérdemelné, hogy felülhessen egy ilyen szuper járgányra, egy ilyen szuper vezető mögé, főleg, hogy rendesen meg sem köszöntem a segítségét. – Mennyire vagy bevállalós, Primadonna? Félsz, hogy összekócolja a loboncod a szél – bár ennél rosszabb már nem lehet -, vagy hajlandó vagy hátrahagyni a nagymami stílust?
Agyaltam rajta, hogy ha megfutamodni készül, akkor is felrakom a motorra, nem legyen már alamuszi nyuszi, de megvártam inkább, hogy felnőtt, felelőtlen döntést hozzon. Reméltem, jól választ, és nem szalasztja el ezt a soha vissza nem térő alkalmat.