Shihouin Yoruichi: Kaszt engedély
Nara Shiratori & Hayakawa Tasumi: Rokoni kapcsolat engedély
Továbbá Sierashi Yuusuke, Sakai Hitomi, Shiroichi Anao köszönöm a segítségetek és azoknak is kik megihlették velem ezt az irományt. =)Jelszó: Nr hzn
~ AdatlapNév: Nara Shizune
Nem: Lány
Kaszt: Vaizard
Szül. ideje: május 01.
Kor: 0 látszólag 13 éves
~ ElőtörténetElőzmények rövidenNéhány hónappal ez előtt kezdődött el az egész két shinigami találkozásával. Minden úgy zajlott, ahogyan az a nagy könyvekben meg van írva. Találkoztak, egymásba szerettek és eltöltöttek egy mámoros éjszakát. Azonban az a télies éj nem egy, hanem két csillag felcsillanásával folytatódott. Természetesen a felnőttek nem számítottak semmi ilyesmire. Jártak, keltek egymás mellett s végezték kötelességeiket. S még a két hadnagy folytatták a "könyv írását" addig a felszín alatt valami, azaz valakik tevékenykedtek...
- Naaa mennyééé már arrébb, én fogok jobban fejlődni... Fogadjunk, hogy én leszek a bátyád?..Bizony- bizony a két kiscsillag már bent a melegben is a helyért veszekedtek, pedig még oly kicsik és oly élettelenek voltak. De az élet zajlott s csak zajlott. Előfordult, hogy a két váratlan vendég végett az anya nem úgy teljesített küldetéseken. Fáradékonyabb lett, alvászavarokkal küszködött. Ezt figyelembe sem véve Hajime és Shizune folyvást azon "vitáztak" ki jusson több tápanyagért. De, ha netán a mami szervezete megsérült volna a kis piciny kezecskéjükkel egymás után nyúltak. Így fejlődtek csendben, anyuci pocijában még egy nap erre maga a szülő fel nem figyelt. Hatalmas öröm lepte a kis otthonkát, Nara és Tasumi kapcsolatára pedig ezzel egy rendkívülien erős kapocs szegődött. Egy el nem téphető, mély és őszinte szeg, amelyre bár egyikőjük sem készült fel, még is a maguk módján boldogok voltak. Hetek, sőt, hónapok teltek el a babavárással. Az idő pedig még zajlott, addig a felszínen hatalmas nyomás nehezedett az egyik félre.
- Áucs, ez fáj, neee tesó, nem akarlak elhagyni...Hajimeee...Magas hangfekvésű sírás lepte be a teret abban a pillanatban. Hiszen hónapok elteltével az egyik iker félnek fenn álló komplikációk miatt meg kellett születnie, ezzel elhagyva öccsét egy kis időre. Mindössze másfél kilóval született kislányka volt, hiszen korán jött a világra. Még is a sírása és a rögtöni reflexei vetekedtek egy érett csecsemőével. Hatalmas világoszöld szemei voltak akkoriban, melyeket hatalmasra nyitotta a számára túlzottan világos fényeknek meghazudtolva magát. Olyan volt, mint egy aprócska őzike, kis dundi volt a maga módján.
A haza menetel után sem volt könnyebb dolga Tasuminak és Naranak. Hiszen Shizune nem az a gyermek volt, ki csendben és nyugton aludt volna a kosarában, nem, ő egy kimondottan sírós baba volt, ezzel végkimerültségre kárhozva hol az egyik szülőjét, hol a másikat. Nos, nem véletlen várták abban az időben, hogy végre valahára "felnőjön".
Napjainkban- "Jó reggelt, itt a tej ébredezni kell...szervusz párna, szervusz takaró most búcsúzunk el...anyáááád!*Egy jól eltalált jobbossal húzok be a daloló ébresztő órámnak, mely az éjjeli szekrényről egyenesen a padlót célozza meg. Kisebb, nagyobb csörömpölést is hallattat magával. Sikerült vagy huszadszorra is összetörnie ennek a ketyerének, de nem tehetek róla, ha egyszerűen ilyen idegesítő. Apu nem fog neki örülni, de majd elviszi Raiden-bához, hogy javítsa meg. Vagy ha ez nem így történne meg, valahogy összeeszkábálom. Juj, de rossz felkelni. Jaj, de utálok reggel felkelni. Ásítok egy akkorát, hogy bezengi a szobámat és fordulok egyet az ágyamon, hogy tekintetem a plafon felé lehessen. Nagyon, de nagyon megerőltetve magamat nyitogatom a szememet minden egyes pislogás közepette elvétve egy-egy ásítást. Sosem volt a kelés az erősségem és nem is lesz. Még jó pár percig a nyújtózkodással vagyok elfoglalva, illetve azzal, hogyan is deportálhatnám ki magamat az ágyamból még néhány kintről beszűrődő hang fel nem csapja magát. Bizonyára két idióta shinigami veszekedése lehet, ebből pedig én tuti nem fogok kimaradni. Sejtelmes vigyor fut végig arcomon s majd apránként felülök, felállok. Lomhán oda lépdelek a szekrényemhez, majd előveszek belőle egy shinigami uniformist. Igaz szinte tropára van már menve, elég sok helyen kellett muternak fekete izével megstoppolnia, de ha egyszer ez a dolga, akkor ez van. Megrántom vállamat és belebújok. Én így érzem magam jól. Leírhatatlan az-az érzés mikor a kócos, itt- ott csomós hajamat fésülöm. Előbb menyjen át rajtam egy buldózer, de ezt utálom! Ha én egyszer felnövök és apu engedi, akkor raszta frizót csináltatok. Azt legalább nem kell fésülni, hú de utálok fésülködni. A kinti veszekedés pedig továbbra sem marad abba, ez pedig csak engem arra tüzel fel, hogy a fésülködést most abba hagyjam. Nem is baj, kócosan is szuper vagyok! Ennek értelmében pedig a fésűmet az ágyamra dobom, sietősen felkapom a zanpakutomat, hiszen apu azt tanította, hogy azt soha, de soha ne hagyjam el. Én pedig, hallgatok apura. Az ajtómat egy laza mozdulattal rántom ki a helyéről, pislogok párat majd arrébb rakom.*
~ Na jó, ezért muter leüvölti majd a fejem de mindegy...~ *Sietősen tovább sprintelek egyenesen le a lépcsőn, át a folyosón. Nem értem, hogy az 5. osztag szállása, hogyan is lehet ilyen nagy, de lényegtelen. Én most fittnek érzem magam, ha veszekedni jobb esetbe verekedni mehetek. Éppen ezért nem is törődve, hogy ki az, mi az bal lábas lesből manővert hajtok végre.*
- Shi..zu..ne...fight!*Rendesen taglalva a jól begyakorolt, hihető és egyben hatásos szövegemet köszöntöm egyik rokonomat. Persze, persze pont ebbe a kristály mániás hercegnőbe kellett belefutnom. Shiroichi Anao, az egyetlen és utánozhatatlan keresztanyám, akit legalább annyira ismerek, mint anyumat. Az érdekes csak az, hogy vagy én gyengültem le, vagy ő készült fel a rúgásomra, meg sem tántorodott, sőt egy centit sem lépett arrébb. Csípőre tett kézzel állok meg mellette és jobb lábfejemet veregetem a talajnak toporzékolva. Egyik szemöldökömet felhúzom.*
- Ez így nem fair, neked métereket kellett volna repülni! Repüljéé csak elfele léccives!*Mutató ujjamat feltartva jobbra, balra mozgatom ezzel utasítva őt. Hú, de lenne kedvem behúzni neki, hiszen csak kuncog egyet és megsimítja a fejemet ezzel még jobban összekócolva a már amúgy is kócos hajamat. Remek, most már tényleg úgy nézhetek ki egy kívül állónak, mint egy pumukli. Fantasztikus. Ilyen séróval pedig külön hódítani fogok. Még egy "Hello, te lúzer"-re futja tőlem, aztán pedig tovább állok valami normálisabb mókát találva magamnak. Direkt jó gyorsan shunpozok tovább, ne hogy utolérjenek. Még jó, hogy pár dologra papi megtanított, különben eléggé gázos lennék. De így nem, höhö.*
~ Merre is kéne menni...merre...hm..~ *Az egy öntetű utcákon haladok minden felé és tekintetemmel próbálom kitalálni az úti célt. Manapság nagyon unalmas tud lenni a Seretei. Alig vannak normális velem egy korú gyerekek a legtöbb pedig Akadémista. Valamit ezzel is kéne csinálnom már, de még mielőtt gyerek reformot akarnék csinálni már ki is találom, hogy hova kéne mennem. Csak is azért sikerül ez, mert a távolban felfedezni vélek egy rendkívülien hatalmas torony szerűséget. Még sosem láttam ilyet. Valószínűleg ez is annak köszönhető, hogy Soul Society ezen vidékén még nem igazán jártam. Fel is ismerem a tényt, hogy biza mintha sikerült volna eltévednem, megtorpanok és bámulni kezdem az építményt.*
- No...nononno nooo... *Dörzsölgetni kezdem a tenyeremet és ravaszul stírölni az épületet.* - Hé, te ott, most pedig elpusztulsz és akkor véged!
*Egy ujjamat az égnek szegezem, hogy körül írhassam pokoli, briliáns tervemet a jövőre nézve, ami be fog teljesülni ezen a napon! Néhány árnynak nevezett valami azonban mögöttem lassacskán settenkedik. A sok kis ilyen közt pedig egy lépked előre olyan síri nyugalmában, mintha neki tök természetes dolog lenne. Vörös, hosszanti hajszálkái a vállára omlanak, még szemét egy szemüveg lepi el. Mosolya legalább olyan rémisztő, mint mikor anyu fürdő ruhában megy ki a tengerpartra fürödni. Ez a csend pedig nekem túlzottan feltűnő lesz egy idő után és megfordulok. Ekkor szembesülök Raiden-bá hatalmas elsötétedett fejével, ami fölém magasodik kaján vigyorával együtt. Hátrébb tántorodok.*
~ Bukta...~ *Bukta, sajnos. A lépések óvatlanok voltak tőlem, hiszen pont olyan helyen álltam, hogy leesni a falról igen könnyű. Nekem sikerült ezt a bácsinak köszönhetően elbénáznom és zuhanni kezdek pár métert lefelé. Lassú és sűrített folyamat a szemeim előtt ez az egész. Látom, hogy a talaj közeledik felé, a bárány felhők és az a hatalmas vigyor távolodik. MI?! Na, ne hogy már! Igen, igen csattanok egyet, de az utolsó pillanatban némi akrobatikával tompítom az esésnek erejét. Szúrón nézek fel keresztapámra, de őt nem nagyon zavartatja a dolog. Pedig ezért minimum bocsánatot kérhetne és megkérhetne arra is, hogy igen pusztítsam el azt a tornyot. Ő meg csak áll ott arrogáns bunkóként, mint aki jól végezte dolgát. Csak azért is felállok és felé hajítok egy követ.*
- Háháháháháhá...nyertem Véntrotty!*Ma ezek a felnőttek nagyon furcsák. Hozzám sem szólnak, nem mintha érteném mit ordibálnak oda fent azon kívül, hogy sikerült a pápaszemes szemcsijének tükrét kivernem egy kaviccsal. Egy biztos, én vagyok most a Rukongai oldalon ő pedig még SS-ben lengeti magát. Príma helyzet, legalább nem kell magyarázkodnom apunak, hogy még is mit kerestem én Rukongaiban. Azt mondom majd neki, hogy Raiden bácsit tessék lebaszarintani, amiért lelökött a falról. Tehát minden egyes balhét most rá fogok kenni éppen azért, hogy kiengesztelve érezhessem magamat.
Hallgatagság, csend, ordibálás a szél sikolya. Ma minden, minden utolér ezek szerint. Már rég ki kellett volna dobnom az ébresztő órámat. Nem figyelek odafentre, csak is azért, hogy ne cáfoljam meg saját magamat. Körülnézve pedig rögvest meg is állapítom, hogy itt az idő nem is olyan kellemes, mint odabent. Ott süt a nap és meleg van. Fázni kezdek, a hideg végig söpör a bőrömön libabőrt okozva ezzel. Kezeimet magam előtt fonom össze és a zord időjárás kezdetével szembesülök. A fellegek dühvel és méreggel teltek meg egészen rövidesen. Olyan látni ezt magam előtt… egyenesen apura emlékeztet mikor ideges. Nem szeretem mikor ideges, mert akkor olyan kis senkinek érzem magam ezen a földön és legszívesebben az aszta alá bújnék sipákolni gondolatban. Persze ezt sohasem mutatnám ki, ne hogy legyen mivel visszavágnia imádott közönségemnek. Egy villám csap le nem messze tőlem, alig néhány száz méterre. Látványa és szikrái méterekkel mellém csapódik. Sokáig a szemem előtt villog, kicsit sikerült tőle bejojoznom.*
~ Te lány, ne hogy arrébb menny… ők nem mondhatják meg neked, hogy mit csinálj… ~*Szólal fel hirtelenjébe Ginryuu. Ez mindig is a specialitása volt, hogy a legváratlanabb helyzetekben magyaráz nekem. Úgy érzem a kép nem éppen a legtisztább, minden elhomályosodik. Valószínűleg a vakító fény miatt van ez, ezért sem félek hallgatni a zanpakutom szavára és egy helyben maradni. Valódi árny sopánkodik mögöttem kifejtegetve karjait a lepel alól. Hangja tompa és követhetetlen. Csendben kúszik áldozatára, rám várva. Nem is értem miért nem veszem észre jelenlétét egyből, bizonyára a megszaporodott égi katasztrófa miatt lehet ez. Egy adott pillanatban pedig orkánként felcsapó üvöltést hallok, de hiába fordulok meg, hiába is ellenkezek a lény "magához vesz".
Fájdalom és megtörtség, üvöltés, kín. Égést érzek a szívemen. Még is mi ez? Hirtelen jött, elvitte szemem világát és megfertőzte lelkemet. Fáj, nagyon fáj. Ordítok és elvesztem fejemet. Kitépték volna a szívemet, hogy ezzel mossák fel a padlót vagy ez is csak a vén trottynak egy trükkje? Kétségbeesetten próbálom magamat keresni. Önmagamat és a külvilágot. Lassan érzem, hogy a rám hulló eső cseppeket már csak tompa koppanásukban érzem. Mihelyst pedig ez a valami egyre jobban veszi uralma alá a testemet ez csak egyre és egyre tompul. Lassan nem érzem lábamat, amivel mindig olyan profin üdvözöltem másokat. Nem érzem karomat, amellyel olyan sokat rajzolgattam apunak, hogy büszke legyen rám. Sosem kaptam tőle elismerő szavakat a rajzaimra, talán olyan rosszul rajzolnék?! Még is mi történik, miért nem érzem karomat? Miért nem tudom irányítani lábamat és miért nem látok semmit? Az ereimben menő meleg vér lassacskán hűl el és áll le, nem csordogál. A véremet megfertőzi valami el nem mondható érzés. A vesémig, a lelkemig hatol, és úgy érzem, hogy béklyóba zár. Nem látok, az a világ, ami a szemeim előtt volt, egyszerűen a semmibe vész. Még is hová lettek a színek tengere, a szüleim, hol vagyok? Ki ez, aki megmételyezi az elmémet és szüntelenül paradoxon cselekedetekre bír? Rosszabb a zanpakutom néhány ocsmány szavánál is!
~ Enyém leszel... remélem, elbúcsúztál már kislány... számodra nincs holnap..~ *Szólal fel a sötétségben egy általam nem ismert hang. Rekedtes és mély, még is van benne az őrültekre jellemző aspektus, ami nem hagy nyugodni. Ez pedig egyenesen szörnyű, már- már annyira, hogy kapálózni akarok, hogy végre megüthessem. Hiába is próbálkozok, hiába is vetem bele minden erőmet lelkemmel ez most teljesen lehetetlen.*
- 9678. sorszám 3. parcella 2. polc… a szerkezet neve pedig "anti hollowizálós pisztoly!”*Még én kitudja hol is szenvedek magatehetetlenül, addig odakint valaki vagy valakik az életben maradásomért küzdenek. A helyzetet leírva pedig igen egyszerű. A 12. osztag kapitánya speciális küldetésen volt, hogy elkaphasson egy igen veszélyes hollowot, aki mint egy parazitaként képes felvenni a shinigami felett az irányítást. Ennek értelmében csak is egy olyan személyt bízhattak meg vele, ki képes lenne a hatásos módszerekkel elzárni majd elpusztítani. Ebbe az igen hivatalias képbe pedig nekem sikerült belecsöppennem, sőt, egyenesen áldozattá válni. Mint mindig, Soul Society agya most is alkot, csak még ő és osztaga bekészítik a szerkezetet addig nekem az időm igen csak végessé fajul. Alig érzem már magamat. Ez sokkal rosszabb, inkább bevállalnék aputól ezer meg ezer pofont. Nem értem mi történik, és azt sem miért érzem úgy, mintha mindjárt kimúlnék a létezésből. Még egy utolsó nagyobb levegőt veszek, végig gondolom mit ronthattam el az életben. Természetesen ebben a pillanatban születik meg a csoda, ahogyan minden más mesében végszóra szokott beugrani pl. a megmentő herceg. Noha itt nem a herceg ugrott be, hanem Raiden bácsi puffantott rám egy hatalmas puskával, de a hatás ugyanaz. Egy furcsa hollow szerű anyag válik le rólam s még én perceken keresztül ébredezni kezdek, addig a kintiek tanácskozásba kezdenek. Suttognak, sutyorognak, tán ezek a hülyék, hogy azt hiszik nem hallom? Ezek eléggé hülyének nézhetnek, ha azt hiszik nem ismerem fel egyből ezt az izét amint vissza nyerem rendesen a látásom. Vááá, nem tudom, miféle laborban is vagyok én, de ezek a fények majdnem megvakítanak! Ezt már nem bírom szó nélkül.*
- Kapcsoljátok már le a fényeket lúzerek! Akkor most vége vagy ez Rukongai? Mert akkor engem átb@sztak…- Shizune, pihenned kéne..most már rendben vagy, de legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencséd lesz, hogy ott vagyunk.*Mindegy is mit mond most Raiden-bá legalább a fényeket lekapcsolják, így a szemeimet ki tudom nyitni, hogy rendesen körbe tudjak nézni. Valami furcsa tárolókat látok, néhány alkalmazottat és persze a keresztapumat, aki megmentett egy nyomorék hollowtól. Oké, oké nagyon szuperül csinálta, arrébb is rugdalom azt a levált anyagot és lemászok az asztalról, hogy jobban körbe nézhessek. Ha minden a legnagyobb rendben, akkor azt hiszem aggódnom sem kell amiatt, hogy esetleg átvágtak volna. Azért nem lenne kellemes, ha ezt neveznénk klasszis értelemben Rukongainak. Igazából, ha meghalnék, azt sem tudom hova kerülnék, de remélem Rukongaiba, már ha ez lehetséges. Most pedig nem érzem magamat fáradtnak vagy egyébnek, egész egyszerűen mintha ujjá születtem volna. Meg állok az egyik tároló előtt, melyben egy furcsa lényt tárolnak. Nagy szemekkel felpillantok rá s ebben a pillanatban bevillannak bizonyos képek, mik elég fura összeköttetésben állnak a jelennel. Néhány emlék lenyomat? emlék…valami, amitől kicsit megingok. Makacsság, nosza, tényleg hallgatnom kellett volna a szakira. Kis segítséggel ugyan, de inkább visszamászok a helyemre, még a végén az a csicska szörny kimászik, és tényleg vacsoraként végzem…
Néhány nappal később…*Különös, valósághű álmok kínoznak napok óta. Az első ilyen álmom volt azon az éjjel, mikor Raiden- bá megmentett a hollow elől. Azóta nem is megyek ki az utcára annyira. Nem visz rá lélek, hogy a kinti napfényt élvezzem vagy keressek magamnak elfoglaltságot. Esténként is annyit tettem, hogy elvégeztem az osztagom- béli feladataimat. Nincs se étvágyam, se szomjam ebben a pillanatban. Csak annyira vágyom, hogy végre eltudjak aludni, és ne azok a rémképek villanjanak fel elmémben, mely pár nappal ezelőtt történt. Szeretném végre elfelejteni. Nem vettem ugyan zokon, de még is csak egy hollowról van szó. Tudom, hogy vannak nálam sokkal erősebb és tapasztaltabb shinigamik is, ne hogy már egy hollowos támadás miatt kezdjek el hisztizni! Aludni akarok, de nem megy. Naphosszat csak forgolódni tudok a szobámban. Néha- néha felhúzom a redőnyt, hogy egy kis napfény legyen ahhoz, hogy el tudjam olvasni a Seretei News-t. Hiába ülök fel és igyekszem az újságra koncentrálni, még ebben a fokális figyelemben is máshol jár az agyam.*
~Ezt nem hiszem el…~ *Összegyűröm az újságpapírt és az ajtókeretnek lepasszolom. Jobban megfigyelve kész barikád van az ajtóm előtt, amit azoknak állítottam kik arra vetemednének, hogy meglátogassanak. Nem akarok most senkit látni, egész egyszerűen el akarom felejteni és ennyi. Felejthetetlen napot pedig nem olyan könnyű elfelejteni, éppen ezért meg kell találnom erre a legmegfelelőbb megoldást. Morfondírozni kezdek azon, hogy mit is kéne csinálnom. Talán ha most kimennék és csinálnék valami orbitális balhét, akkor netán az szórakoztató lehetne. Lehetne, de nincs kedvem hozzá. (T_T) Bolond ez a világ, hülyeség minden! S még azon dípülök, hogy miért nincsen kedvem semmihez, miért érzem magam furcsán, addig a szemem káprázatba kezd. *
- Félsz? Persze, hogy félsz. Hamarosan enyém lesz az erőd, a tested és a lelked is…*Szavai rettentő módon arrogánsan és alattomosan csengenek. Ezen kívül pedig igaz betölti a teret, még is mutálódott hangfrekvencia lehet vagy, ahogy ezt a nagyok szokták hívni. Már-már erősen emlékeztetve engemet egy hollow hangjára. nem igazán tudom ki venni a fényviszonyok miatt, de vöröses vagy esetleg feketésbe nyúló köpeny és… hátra hőkölök. Nem vagyok abban a hangulatomban, hogy a pofonokat osztogassam, ez pedig nem jó vicc, nagyon nem jó vicc. Ez a kép nagyon, de nagyon ismerős a számomra. Deja Vu érzés fog el vele kapcsolatban tanúsított félelmem ellenére. Olyan érzésem támad, mintha valahol már találkoztam volna vele, azonban nem hasonlít egy cseppet sem a zanpakutom szellemére. Ginryuu egy sárkány, ez a valaki vagy valami pedig inkább emlékeztet egy, egy hollowra.*
- Ki vagy és mit akarsz a szobámban? Tűnj el innen szaralak!*Kaján nevetést kapok tőle még feketés, démoni íriszeivel rám pillant. Lassan közeledik is én pedig reflexszerűen nyúlnék a zanpakutomhoz, azonban az a szoba túlsó felén van. Még jó, hogy más ezt a jelenetet nem látja, különösen apu. Tiszta szánalmasan festhetek, ahogyan moccanni sem tudok ennek az izének a jelenlététől. Ámbár lehet nem is a félelem fog vissza, hanem maga az a Deja Vu érzés. Ágyam mellé érve fölém tornyosul kaján, de hiú mosolyával. *
- Nem, innen te fogsz eltűnni. Most pedig végzek veled és akkor végre enyém lesz a tested!*Inkább a hiénák röhögésére hasonlítóan nevet ő is még támadásba lendül felém. Mit tehetek én ezzel? Önkénytelenül védekezőre fogom kezeim és sikítani kezdek torkom szakadtából. Nem, ez egyáltalán nem vicces hagyjatok már békén! Mindenki menyjen el szépen Rukongai másik féltekéjére! Elegem van az összes szívatásból, mindenki csórja a reszortomat! Lassan komolyan egy apokalipszist fogok vizuálni amiben elpusztítom az egész földet magamon kívül. Egyszer csak puff,reccs, klaccs, maccs…Törik, zúzódik minden egyes szobai berendezésem, ami az ajtóm előtt állt. Még, hogy csak én töröm be a cuccokat. (-.-’) Akane kapitány sem különb nálam! Én pedig még mindig csak sikítok.*
- Kussolj már el, neked agyadra ment a bezártság?!*Fölém tornyosulás, fölém tornyosulás. Akane taicho orkánként ordítja le a fejemet, de olyan magasságokban, hogy egy venocéraptor megirigyelné feltehetőleg. Elvéve kezemet csak pislogni tudok rá. Nekem tényleg nem szokásom az ilyesmi, de mindenki láthatta, hogy itt volt egy hollow. Ki tekintek mellőle, hogy láthassam és mutogathassak felé, de már tényleg nem látok semmit.*
- Rosszat álmodtam...*Felelem a kapitányomnak a lehető legflegmábban. Még a végén azt kezdi el hinni, hogy megijedtem. A dolog hangsúlyozása képpen pedig kimászok az ágyamból és összeszedve minden bátorságomat elhaladok a vészjósló tekintetű, toporzékoló kapitányom mellett, hogy felvegyem a zanpakutomat. Bárki, bármit mond még mindig Akane kapitány Soul Society legveszélyesebb kapitánya. A puszta tekintetével ölni képes, szóval, aki túl akarja élni a dolgot az belül élje ki a félelmeit ne pedig kívül. Ideje végre elhagyni a szobámat és körbe nézni odakint…
Percekkel később a laboratóriumban*Ahogy érezni lehetett, az események kezdenek felgyorsulni, kezdve azzal, hogy Akane kapitány haragja elől megmenekültem. Kész survivor volt, de Shizune, az Shizune.
Hosszas tanakodás, járkálás és keresés után pedig most egy folyosón találom magam. A helyzet az, hogy az-az ötletem támadt, hogy megkeresem Raiden- bát és követelem tőle, hogy törölje ki az agyamból a múltnapi történteket. Tudom, hogy képes rá! Legalább is képesnek kell lennie rá, ha apu állandóan azt hajtogatta nekem, hogy Soul Society egyik legnagyobb agya a keresztapám. Apunak hinnem kell, tehát majd a vén trotty segít. Különben is, ő miatta történt tegnap minden, csak szolgál valami megoldással, mert lassan úgy érzem elnyel a föld és végleg emos leszek. Úgy meg elég érdekes lenne végre hajtani a szokásos belépőmet valakinél, vagy forralni a gyerek egylettel szimbiózisban élve terveimet. Hosszú, szürke és egyenes folyosó áll előttem. Be kellett lopódznom a 12. osztag épületébe, hogy láthassam a kapitány urat, ahogy alárendeltjei neveznék. Tudom, tudom egyszerűbb lett volna egyszerűen csak kihívatnom vagy hasonló, de az nem lett volna feelinges. Jobban esik azon röhögni, hogy a sok idióta nem vett észre mikor besurrantam észre vétlenül. Pedig azt mondják, hogy jól bekamerázott hely meg minden, ezek szerint tévedhetnek. Nagy büszkén lépdelek előre, hogy elérhessem azt az ajtót, mely mögött feltehetőleg megtalálom a keresett személyt. Azért a biztonság kedvéért óvatosan lépdelek a fal mellett, ahogyan azt a vérbeli betörők szokták. Megyek tovább és már készülnék is berúgni az ajtót, de az utolsó pillanatban magától benyitódik. Azért enyhén szólva egy kicsit megfagy bennem a vér, hogy sikerült lebuknom. Szerencsére nem erről van szó, egész egyszerűen csak a zárral történhetett valami. Az ajtó magától nyitódott ki még bent valami titkos megbeszélés folyhat. Nem nézem meg még is mi ez, hanem a falnak dőlve hallgatom meg a beszélgetést. Ki tudja ezek miről is beszélhetnek, egy ilyen jó bulit nem szabad elrontani.*
-
A 46-ok tanácsának meg kell írni a jelentéseket. Úgy néz ki forradalmi áttörést sikerült tegnap végre hajtanunk. A szerkezet sikeres volt!- Nem is tudom, még is csak az unokahúgom, attól tartok komplikációk léphettek fel vagy esetleg olyasmi, amire nem számítottunk.- Raiden kapitány, a szerkezet sikeres volt, hiszen a lány él és virul, a hollowot pedig sikerült eltávolítanunk belőle!- Akkor is várjunk, biztosra akarok menni, hogy nincs semmi baja Shizunenek. Korai lenne kinyilvánítani, hogy sikerült egy olyan fegyvert megalkotnunk, mely képes elválasztani hollowot a shinigamitól. A fegyvert pedig úgy is mindjárt megérkezik, szeretném kivizsgálni…*Beszélgetésnek pont a lényeges részét sikerül elkapnom, amiben nekem is szerepen van. Homlokomon kezdenek kidülledni az erek.*
~ Rohadj meg te véntrotty…uuu de tudtam, hogy szándékos volt…és még hogy vááá..kinyírlak…~ *Kezeimet ökölbe szorítva tartom a beszélgetés alatt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy rajtam kísérletezett ez a szemétláda. Tuti ezért vigyorgott…huu ezért még ki verem belőle a szuszt. A dumálás előre haladtával pedig ez az érzés csak egyre és egyre pattanásig feszül bennem. Valami azonban megelőz abban, hogy zúzni kezdhetnék. Hirtelen, szinte csattanásszerűen összeáll bennem egy kép. Eszembe jut honnan is volt ismerős nekem a szobában lévő hollowra hasonlító valami.*
~A maszkja, igen a maszkja hasonlított és… el kell pusztítanom a fegyvert!~ *Nem viszem tovább a gondolataimat. Hiszen tudatosul bennem a tény, hogy akármi is volt a szobámban köze lehet ehhez a kísérlethez. S ha valóban az lenne a fegyver funkciója, hogy eltávolítsa a hollowot, akkor itt valami nagyon nincs rendben, mert nekem rémképeim vannak. Meg kell akadályoznom, hogy ezt máson is használhassák. Tényleg, én örülnék a legjobban, ha ezzel kicseszhetnék másokkal, had halózzanak dolgokat, azonban ez már nem játék. Apu pedig arra tanított, hogy nem érdekli, mit csinálok, viszont ha baj van vegyem komolyan a dolgokat. Apu képe jelenik meg előttem. Nyelek egyet, mint aki félne attól a bizonyos leszidástól. Reccsenés és roppanás zaja lengi be a folyosó másik végét. Nincs időm tovább hallgatni ezt a beszélgetést, mert még a végén tényleg lefogok bukni. Valamit cselekednem is kell. Nincs más megoldás és elég béna is, de így jártam. Shunpozni kezdek a shinigamik felé majd a hakudám segítségével úgy ütöm ki őket, hogy bentre ne hogy beszűrődjön ennek zaja. Az utolsó három shinigamit pedig kicsit erősebben sikerül kiütnöm. Vagy is inkább úgy fejbe sikerül őket rúgni, hogy utánuk kell kapjak ne hogy koppanjanak. Én érzem, hogy ebből már komoly baj lesz, mert nekem nem úgy tűnik, hogy lenne bármi féle életjelük. Ha pedig valaki nem vesz levegőt az ugyebár csak egyet jelenthet.*
~ Francba…francba…most mit csináljak…*tapsoló hang*
gratulálok Shizune, megöltél 3 shinigamit. Csak így tovább…
csitt, koncentrálnom kell~ *Remek és ennek a zanpakutom még örül is. Most már tényleg végig kell csinálnom, ha sikerült a briliáns tervemmel elásni magamat a földbe. Kicsit még kitapogatom az egyik shinigami mellkasát, de nála érzek valami különleges kidomborodást. A felsője alá nyúlok és egy fémes pisztoly kerül a kezeimbe. Na, ez most hülyén jön ki, de mosolyom hatalmasabb lesz ettől, mint amire Raiden képes. Szó mi szó brutális, hogy ekkora szerencsém legyen azzal. Most már nem is bánom, hogy kiütöttem, még ha ezzel szép kis büntetésben lesz részem.*
~ Ginryuu, el kell pusztítanunk ezt a fegyvert...
Anélkül is tudom, hogy mondod. Menny ki az épületből és idézz meg, szimpla hakudáva nem fogod tudni darabokra ütni…
rendben, köszi…
csak így tovább, shinigami~ *S még a zanpakutom utasítását követve haladok kifelé az épületből, addig természetesen megszólal a vész riadó is, ezért az akadályok egyre nehezebbek kezdenek lenni. Nincs semmi, ami segítene kijutni innen. Végül is sikerül, de klasszis értelemben ki kell csúsznom az utolsó rács alatt, hogy kint találhassam magam. Ha ez pedig segített, akkor visszaszívom a dolgot. Nagyjából 15 fős shinigami csoporttal találom szemben magam, akik mind ezt a kijáratot őrizték az állítólagos betolakodó ellen. Nincs más dolgom, nem akarok velük küzdeni. Nincs más lehetőségem, mint hogy kihúzom az ikerpengéket a helyükről.*
- Tsukasadore Teikoku Ginryuu!*Testemet lila fény veszi körül ezzel meghátráltatva pillanatnyi ellenségeimet. Mind engem akarnak, én viszont ha tehetem nem harcolok meg velük. Van nekem annál jobb dolgom is most, hogy ezt a sok seggfejet elpáholjam. Testem változásokon megy keresztül. Gerincemből szárnyak nőnek ki, illetve az öltözetem sokkal praktikusabbá vált a menekülésemhez. Egy kicsit fellélegzek. Nincs mit ezen vitatni, a sok hülye nem tud repülni velem ellentétben. Csapok párat a szárnyaimmal s majd már is az égben találom magam, nyelvemet pedig előszeretettel nyújtogatom.*
- Csá pancserek… adjátok át üdvözletem Raidennek!*Ordibálok utánuk és ezzel a magindíttatással szélsebesen repülök ki Soul Society-ból, hogy végre elpusztíthassam a fegyvert, ami most is a kezemben pihen.*
Karakurába vezető út, rokoni kötelék
*Amint a burkon átjutottam az utam most már teljesen nyílegyenes. Mindössze annyit kéne tennem, hogy egy csendes és nyugodt helyen szálljak le. Mindössze pár percig repkedek még egy általam kijelölt fás területen sikerül a megfelelőt megtalálnom. Le is szállok, hogy kezdetét vegye a pisztoly elleni leszámolás. Leteszem a földre és erőteljesen belerúgok. Igen ám, de leírhatatlan fájdalomban részesül a nagy lábam ujja.*
- Hogy az isten verje már meg Raiden- bát! ~ Én mondtam, hogy a sima Hakuda nem használ neki, elbízod magad. Inkább használd a képességemet…
Jól van, jól van csak izéé…
Semmi izé, tudod a szót, csak ki kell mondanod és már..~ *Eddig hallom a zanpakutom szavait, ugyanis megzavarnak ebben a kupak tanácsban néhány vagy inkább ugyanazok a shinigamik akik a bejáratnál is voltak? O.o Ilyen nincs, ennyire gyorsak nem lehetnek, ez már fájdalmasan nagy pofára esés a részemről. Nem, nem ezek tuti valami zombik én pedig tuti lehagytam őket vagy mérföldekkel. Na tessék, nézhetek én szépen is rájuk, rögvest nekem ront az összes én pedig ütök vágok pontosan ott ahol csak tudok. Perceken keresztül csak azon ügyködöm, hogy úgy rugdaljam és üssem ki őket, hogy az ne legyen végleges. Imádok verekedni, de ölni azért nem olyan mulatságos ha apu megfog haragudni. Magam előtt látom a szitut, mi szerint elém rak egy stóc könyvet, hogy olvassam el őket és okuljak. Még egyszer nem olvasok ki egy ezer oldalas könyvet, az ki van csukva. Inkább csak óvatosan verekedek. Az idő előrehaladásával párhuzamosan a csoport száma drasztikusan lecsökken a négyes számra, én pedig levegőért kapkodok. Nem vagyok 800 éves shinigami, aki egész álló nap képes ugyanolyan fizikai edzettséget produkálni, elfáradtam.*
- Szakadjatok már le rólam…*Szaggatottan ordibálás szerűséget lejtek nekik, de nem igazán értenek a szép szóból. Egész egyszerűen shikai-ukat aktiválják nyomatékosítva a helyzetet, hogy parancsban vannak. Lehet az is éppen, hogy egész egyszerűen csak utálnak vagy valami. Nem érdekel, ne hogy már három ilyen sík gyökér shinigami végezzen ki. Nem hagyhatom, és nem is fogom. Minden erőmet bevetve, kivéve a villámokat neki rontok a puszta kezemmel ennek a háromnak nem törődve azzal, hogy milyen képessége is lehet a zanpakutojuknak. Az enyém úgy is sokkal jobb, na meg nem lenne sok értelme, ha elmenekülnék. Előbb is milyen gyorsan utolértek pedig tudtommal nem is vagyok olyan lassú, vagy még is? Tehát elindulok hármójuk felé és minden energiámat bele fecskendezve bal lábamat rúgásnak indítom. Kép szakadás…
Késő délután, a felhők lassan le vándorolták a nekik kiítélt útvonalat, hogy végső nyugalomra térhessenek. A hatalmas napkorona vörösen izzó horizontvonalnál feleződik meg, fénye pedig véresre festi a tájat. Néhány csicsergő madár zaja ébreszt fel un. álmomból. Ahogy észlelem, hogy ébren vagyok sürgősen felpattanok. Nem emlékszem mi történt. Egyszer csak rúgás majd semmi. Olyan érzésű minden egyes izmom, ahogy meg moccanok, mintha egy buldózert ment volna rajtam keresztül. Megmozgatom vállaimat, kezeimet kiropogtatom, s majdan körbe nézek, hogy felmérjem a terepet. Ahogy a fénylő tányér véresre festi a tájat, úgy az engem körbe vevő testekből kiömlő vérfolyam csak árnyalatozza ezt.*
- Mi, mi történt itt?*Kérdezem magamtól és ez a látvány egy erőteljes sápadtságot idéz arcomra. Nem ez volt a célom, én nem akartam őket megölni. Én csak rúgtam, nem csináltam semmi olyasmit! Még is miért haltak meg? Nem értem ezt az egészet. Valami itt most már tényleg nincsen rendben. Ez a nap nekem teljesen kudarc. A laborban sem akartam azokat megütni még is a testem önmagától erősebbet ütött, avagy valami hasonló szerűség.*
~ Hülye zanpakuto.. én irányítok oké?...
Milyen jó is lenne, ha irányíthatnálak. Bolond gyermek, nézz körbe mit csináltál!~ *Forogni kezdek a saját tengelyem körül és egyre csak a vér áztatta környezetemet kémlelem egyre jobban elsápadva még nem egy hang üt meg oldalról.*
- Te meg mit csinálsz ott? Mindjárt itt lesz a kereső osztag, gyere már!- Anao? Te meg mit keresel itt, és egyáltalán hogyan találtál meg mikor…- Nincs idő a magyarázkodásra. Jöttem, mert láttam segítségre van szükséged, most pedig hajlandó lennél követni?*Jobbkor nem is érkezhetett volna. Megszeppenésem következtében bólintani is elfelejtek, de most először hallgatok a keresztanyámra és követem őt. Fogalmam sincs, hogy hová is akar bízni, de nem vagyok olyan helyzetben, hogy eldönthessem helyes-e ahová visz. Egyet tudok, a dangai-ban futni kell a takarító elől. Nem sok erőm van már, valahogy az izmaim túlhasználtaknak tűnnek. Még is is futok ahogy tudok, hogy az oda áthoz eljuthassak. Addig is még nem érjük el a célt beszélgetni kezdek a nővel.*
- A fegyver…izé merre van? És honnan tudtad, hogy segítségre van szükségem?- Sokan arról beszéltek, hogy valaki betört a 12. osztag területére és elvitt valami fontosat. Annak ellenére, hogy küldetést kaptam Karakurába, úgy gondoltam egy kitérőt még tehetek. Én akartam előbb elkapni a betolakodót, learatva a babérokat. Tehát elindultam majd egy ripityára tört fegyverre bukkantam, ez pedig tökéletes nyomnak bizonyult. Aztán megláttalak és egyből tudtam, hogy balhé van. De elmagyaráznád végre, hogy mi ez az egész? Ugye tudod, hogy a szüleid rangját veszélyezteted ezzel?- Nem mondhatom el. Legyen elég annyi, hogy nyomós okom volt rá, de.. esküszöm, hogy nem akartam őket megölni. Túl hamar haltak meg!*Felelem neki unottan s ekkor az útnak már végre vége. Azért egész profin átjutottunk a dangai-on, nem volt olyan közel a szippantó gép. Amint pedig földet érek egész egyszerűen kidőlük. Ezt a mai napi túrát nem nekem tervezték, egy szív átültetés rendel…*
Találkozás Urahara Kisukevel*Nem egy hatalmas épület. Pedig mindig is azt hittem, hogy ennek a halál istennek valami palotája lehet. Anao-san elmesélte útközben, hogy kihez fogunk menni, aki talán tud nekem segíteni. Elég feszültnek érzem magam, mert ő segít rajtam, én pedig fele annyira sem vagyok vele őszinte. Ugyanakkor most helyesen cselekszem. Ha bele mártanám, vissza fele már nem lenne út, én sem reménykedek benne. Betörtem a 12. osztaghoz elpusztítva egy fontos szerkezetet, megöltem pár shinigamit és akkor még azt még nem is tudom, hogy tisztek voltak-e egyáltalán. Anyanyelvre fordítva pedig az egészet „Hatalmas rács”. Nem akarom, különösen azért, mert apu és anyu és akkor mindenki más is. Azt pedig végképp nem akarom, hogy Anao is belekeveredjen. Éppen ezért csendben ülve várom a számomra ismeretlen alakot teljesen egyedül.*
- Ááá Nara Shizune-san? Még is mi történt, hogy ilyen szép estén a sexy boltos segítségére vársz? Fogd be jó?!!!*Az egyik toló ajtó mögül egy igen érdekes alak kerül elő maga után becsukva azt. Végig nézek rajta. Sötétzöld ruha, csíkos kalap és legyező. Szavai pedig, nem tudom eldönteni, hogy a hajam álljon égnek vagy az idegességem verje meg a plafont. Ez nem igaz, itt vérbeli komoly dolgokról akarok magyarázni, erre egy sült bolonddal állítanak szembe.*
~ Villámok verneek,verneeek,verneeeeek..~ *Csillagokat kezdek el látni. Azt hiszem, lassan megbolondulok a rám nehezedő stressz miatt. Urahara- dono viszont komolyan tekint rám és megpöccinti kalapja szegletét. Leül velem szemben és vár néhány pillanatig. Ezalatt én igyekszem össze szedni gondolataimat, hogy beszámolhassak.*
- Csak annyit tudok elmondani, amit láttam és hallottam. Éppen szórakozni indultam Soul Society-ben, mikor a 12. osztag területére értem. Pontosabban pedig a külső falon álltam meg, hogy megfigyelhessem az egyik tornyot. Ekkor Raiden kapitány megijesztett és ennek következtében zuhanni kezdtem. Határozottan emlékszem, hogy földet értem és azt néztem, hogy az időjárást milyen rossz lett hirtelen. Majd egy árnyat láttam és kép szakadás. A laboratóriumban keltem magam mellett valami furcsasággal. Hollowra hasonlító izé. Mivel a kapitány rám szólt ezért visszafeküdtem és néhány órával előtte a szobámban ébredtem ahol egy számomra ismerős hollowot képzeltem be. Elhatároztam, hogy megkeresem a kapitányt, de az utolsó ajtónál megálltam hallgatózni. Anti hollowizálós pisztolyról beszéltek, hogy képes elkülöníteni a shinigamitól a hollowot, ha az megszállja. Elhatároztam, hogy elpusztítom a fegyvert, ezért útnak indultam és út közben sikerült véletlen…- Megölnöd pár shinigamit akik üldöztek téged. Hol van ez a fegyver most?- Nos, ripityára törött, de Anao-san megtalálta néhány darabját és…*Előveszem a megmaradt darabjait és az asztalra helyezem. Egy szúró érzést kezdek el érezni a mellkasomon. A területhez nyúlok s valami kemény, számomra idegen dolgot tapintok ki. A ruhám alá nyúlok, hogy végre fény derítsek arra, mi is lehet ez a dolog. Előhúzok egy tárgyat, ami nem más mint egy az egészben egy hollow maszk. Az asztalra is dobom undoromban. De béna egy maszk, azt sem tudom hogyan..*
- Hmm..nem is tudtam, hogy mostanában ilyenekkel kísérleteznek. Hallottál már arról, hogy belső hollow?- Belső mi? hogy lehet egy shinigamiban hollow…mi ez már?- Nyugi, nyugi *legyezik kezével, majd komolyan tekint rám*
te még nagyon fiatal lehetsz, de igyekszem érthetően magyarázni. *Hosszas, tán órákon keresztül folyó beszélgetés vette kezdetét. Sok olyan dolgot árult el nekem Urahara-dono amit még a szüleim sem tudnak. Elmagyarázta nekem köznapi nyelven, hogy mi is történhetett és, hogy mire is számíthatok ezek után…*
Shinji-ék* Már tényleg csak pár mondat lehet hátra abból, amivel ez a magát „sexy”, de szerintem irtó gáz boltosnak nevező fószer lóg nekem. Azta mindenit, ha ez hasonlít arra, amit apa szokott mondani, hogy a nők órákon át csacsognak, akkor én sosem akarok felnőni. Még is ki az aki ennyi tömény információt képes befogadni? Te jó ég, ez még nekem is sok. Már majdnem azon vagyok, hogy elaludjak ám a boltos csávó szájából elhangzik egy olyan mondat, ami sec perc alatt felnyomja az agyvizemet.*
~ 1…2…
Ne csináld!...
3….4…
Shizune, mondom ne…
5~
- Shi…zu..nee…fight!*Még ha ez az alak ki is védi a rúgásom akkor is jól esik egy a mozdulat. Már rég meg kellett volna tennem. Még is, hogy mondhatja azt egy 13 éves lánynak, hogy ha nem sikerül blablabla akkor meghalhat?! Hirtelen vészjóslóan minőségileg megkönnyebbülök. Nem kéne, mert a java még csak most van hátra. Ennek ellenére ez most olyan, de olyan jól esett, hogy észre sem veszem azt a tolóajtót, melynek keretében egy kisebb csoport áll meg.*
- Shinji... [Nem kell mondanod semmit, végig hallgattuk a beszélgetést. Elakartunk menni, de Hiyori fel volt húzva szóval…
anyád!!...*orr vérez*
- Ti meg? Ti meg kik vagytok? *Oldalra billentett fejjel figyelem őket.*
- Élni akarsz? Mert akkor jobb, ha velünk jössz, és előre szólok, nem lesz könnyű…VégezetülAz volt, nem volt könnyű. Ki tudja hány percen keresztül voltam Hachigen védőmezején belül. Az a nagydarab strandlabdára emlékeztető alak érti a dolgát. Olyan volt, mint egy élet halál harc. Nagyon komolynak tűnt, és azt is leszűrtem, hogy a belső hollowom egy seggfej. Eleinte nem féltem attól, hogy szembesülnöm kell lelkem világába beköltöző betolakodóval, azonban ahogy fokozatosan durvultak be a dolgok, annál inkább nem akartam. Nem akartam harcolni, küzdeni, mert úgy gondoltam vagy inkább féltem attól, hogy esetlegesen igaza van. Teljesen tisztán látta, avagy bele talált a legbelsőbb félelmeimbe. S ez olyan méreteket öltött, hogy egy idő után oda bent a jól megszokott világomban már féltem attól, hogy mit fog tenni. Csak akkor, abban a félelemmel teli pillanatomban jöttem rá az én igazi erősségemre. Bármilyen ingatag is voltam, lehettem forrófejű vagy éppen kedves másokkal a zanpakutom volt az, aki a legjobban befolyásolni tudott döntéseimbe a nélkül, hogy hatott volna az érzelmeimre. Ebből kifolyólag pedig azt gondoltam, miért, miért ne? Életemben először a harcom során nekem kellett a legnagyobb döntést meghoznom. A döntésem az volt, hogy életben maradok és azt a majomképűt pedig legyőzöm. Így hát az utolsó összecsapásunkkor az egyik pengémet a hasába szúrtam, ezzel legyőzve őt. Szavait sosem fogom feledni: „ A te villám szőtte világod érdekes, de egy jó tanács, ha uralkodni akarsz felettem: Tartsd meg ezt a túlélési ösztönöd, mert ha akár egy kicsiny kis repedést is találok rajta, abban a pillanatban eltöröllek!” Fenyegető volt még is kinevettem. Beláttam, hogy ezen túl oda kell figyelnem a dolgaimra és nem érek rá kicsinyes dolgokkal törődni. Ilyen például az, hogy arra várni egy harcban, hogy a zanpakutom mit tanácsol. Nem, meg kell tanulnom végre meghozni a döntéseket, mert most végre megértettem igazán, hogy a testem az enyém. Ha én meghalok, akkor a zanpakutom sincs tovább. Egy zanpakuto pedig … együtt kell meghoznunk a döntéseket. Együtt kell felnőnünk és edzenünk, küzdenünk céljainkért azt hiszem. Remélem, ebben az új ismerőseim majd segítenek, ámbár még nem is ismerem őket. Shinjiék csak megmutatták hol lakhatok és némi magyarázatot az emberek szokásairól. Ez előtt nem olyan sokat voltam itt az emberek világába, hogy tökéletesen értsem őket. Ez ami biztos valahol, ha a „szelek szárnyán” egy levél papíros utazik az-az én levelem a szüleimnek címezve:
„Kedves Anyu&Apu!
Még egy harcos is fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van - a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben - minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal. De ez a helyzet, amibe csöppentem már nem csak arról szól, hogy apu vagy anyu, vagy öcsi, kerek egészében pedig család. Én most nem térhetek vissza és nem tehetem meg ugyanazt minden egyes reggel, mint eddig is. Külön úton kell elindulnom s úgy alakítani az életemet, hogy egy nap, ha szembesültök az én „világommal” büszkék lehessetek.
Szeretlek titeket…
ui.: Ne higgyétek el, hogy így tudok fogalmazni a zanpakutom diktált =P” 
