Miért van az, hogy a Hollowok sötétedéskor kezdenek el vadászni? Minek hiszik magukat vámpíroknak? Ej… pedig már majdnem elaludtam, azon a rendkívül kényelmetlen padon. De akkohohohhor is... TT-TT Szerencsére már nem kell sokáig szenvednem, hamarosan lesz az őrző – védő váltás. *__* Elmélkedek miközben fáradtan shunpozok a következő Lidérchez, mely miatt nem tudtam még egy fél órás pihenőt tenni sem a fárasztó éjszakai műszak alatt. Ez az én szerencsém. T.T Ahogy odaértem az említett szörnyhöz meglepődve tapasztalom, hogy ez egy, a kisebb Arrancarok közül. Elhúzott szájjal állok meg nem messze tőle, egy fa takarásában és szemlélem, mit készül csinálni. Már megfordul a fejemben a gondolat, hogy aljas módon hátba támadom, de szerencséjére kellő tisztességre vagyok nevelve a harc terén, ezért ezt a módszert elvetem. Oldalamon csüngő Zanpakutomat előkapom tokjából és kezemben egy ügyes fordulattal, vízszintesen magam elé tartom.
- Sase, aratama Hyozanryuu! – ölti fel fegyverem a parancsszó által hatásosabb Shikai formáját, ezzel karöltve magamra hívom a Hueco Moundoból szökött fickó figyelmét is. Ahogy felém fordult láthattam, hogy éppen egy ártatlan halott lelket terrorizált. Mondhatom, nekem sem kell ennél több. Komor arccal lépdelek felé párat, hogy láthassa, van itt ellenfél számára és minden bizonnyal jobb fogás vagyok, mint egy halott lélek elenyésző energiája. Nem, mintha hagynám neki azt, hogy megkóstoljon. Arrancar pajtásnak nem kellet sok mire vette a lapot, szinte azonnal nekiveselkedett a támadásnak. Gonosz mosoly húzódik arcomra ez által, s katanámat védekezés kép magam elé emelem, hogy mágiával való próbálkozása a megidézett pajzsomon csattanjon. A színes ékkő pajzs könnyűszerrel hárította a csapást. Nem is értem, hogy merészelik az Arrancarok azt hinni, hogy holmi mágiával elintézhető vagyok, ezt a lenézést megbánja. Pedig nem akartam megölni… viszont most nem hagy más választást. :/
- Nevetséges, hogy még a ti fajtátokat is le tudom körözni mágiában, hogyha nagyon akarom! – szólalok fel kárörvendően kacagva egyet, majd bal kezemet kitartom felé és belekezdek a versike szavalásába.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou no Sanjuusan: Soukatsui! – majd indul is a kék színű támadás tenyeremből a Hollow felé, csak kicsit... nagyon benéztem a dolgot… az Arrancar gyorsabb volt, mint ahogy számítottam rá. Nemes egyszerűséggel tért ki az idézett mágiám elől, ami holt nyugodtan tovaszállt. Elfehéredve állok egy helyben, kezemet még mindig úgy tartva, ahogy a mágiát idéztem. Bele se merek gondolni, hogy hova fog becsapódni, de nagyon remélem, hogy semmiféle súlyos balesetet nem fog okozni. Megfordulok és halántékomnál kidagad egy ér is, amiért elmerte kerülni az Én profin megidézett támadásomat. Ő nem is tudja, hogy mennyi ideig tartott memorizálni ezt a szöveget! >.> Idegesen rontottam felé balomba átvéve Zanpakutomat, s jobbomat már készítve a fergeteges, megsemmisítő ütésre.
- Gomu, gomu no Ikkotsu! – kiáltom, s lendítem is a jobb horgot az Arrancar képébe, minek hatására az egy kiálló fadarabban landolt, s mint egy vámpír apró szemcsévé változott. Elégedetten elvigyorodok, majd deaktiválom fegyveremet, hogy békében odasétálhassak az ártatlan lélekhez, mely szemtanúja volt ennek az egész csetepaténak.
- Yo’! Bocsi, hogy csak most szakítok rád időt, de gondolom nem akartál vacsora lenni. – kezdek bele a lazító szövegembe, széles vigyor kíséretében, hogy a szerencsétlen sokkolódott halott szellem túltegye magát a látottakon, bár nem értem miért is hápog itt előttem… Oo

Spoiler:

Végre külön figyelmet tudtam fordítani erre a szerencsétlen lélekre, mely annyira megrökönyödve áll itt előttem, mint aki halott létére egyszer sem látott volna Halálistent. :/ Vagy abban a hittben élt, hogy mi Shinigamik úgy nézünk ki, mint egy Death Noteból szökött Ryuuk? Na, köszönöm szépen. Egy apró beletörődött sóhajtás hagyja el a számat, majd unottan a halott lélekre nézek, s kardomat előhúzva a homlokához tartom a Kashiri részt, hogy a szent szertartást véghezvigyem.
- Ne aggódj, nem fog fájni… - mondom a halálra rémült szellemnek. Ha az ember még egyszer meg tudna halni, azt hiszem ennek a szerencsétlennek ez lenne a második ilyen esett. Ezt a rémisztő képet még tovább tetézem egy ördögi mosollyal, mellé csatolva egy híres és nevezetes kérdést. - Ippen shinde miru? – közelít katanám vége a rémült szellem homlokához, melyen a Japán kanji jel felvilágít, a szellem még mindig csak hápog, mint egy elszúrt Ahiru, de ezt betudtam annak, hogy éppen frászt kapott felsőbbrendűségemtől. De épp, hogy véghezvittem volna a csodás szertartást egy üdítős automata tarolt le a röppályámról és csapódtam be kicsit odébb egy ház falába. Lecsorogva az említett téglaépület oldaláról, emelem tekintetem az illető felé, aki nemes egyszerűséggel lebombázott, észre se vettem, pedig eléggé látványosan értesített a közelgő csapásról. A hangja meg kísértetiesen ismerős volt, de nem esett le azonnal, hogy ki is lehet Ő. Lassan a csajra emelem a tekintetemet, de a fallal való közelebbi ismeretségszerzésemnek köszönhetően enyhén, nagyon, homályosan bontakozik ki előttem az illető. Az idegennek vélt személy, szőke copfos sérójából egyből egy amatőr Sailor Moon kaszkadőrre merek asszociálni, aki túl sok doppingszert vett be és véletlenül Son Goku forgatókönyve szerint cselekszik. Újabb beszéde miatt és a fergeteges fejre indított támadásának köszönhetően, látásom kitisztul ezáltal láthattam, hogy ki is álldogál előttem.
- O-no-re ga Shi-zu ka? - kérdezek rá szaggatottan az amúgy is egyértelmű válaszra úgy, mint akinek a hangsávjával szórakoznak és négyszeres lassítást helyezte volna rá a Vágó. A póréhagyma attackja fejemen tőrt ketté, s reccsenése észhez térít, azonnal felpattanok, majd jobb mutatóujjammal felé bökök és fölényesen kihúzva magamat szövegelni kezdek.
- BAKAYARO! – kapok elő egyenruhám felsőrészéből egy legyezővé origamizott papírt, s csapom kupán vele Shizukát. – Póréhagyma!? Minek látszok Kuran Kaneménak? Ja, bocs... akkor minimum egy fokhagyma! >.> Grrr... legközelebb tudd a helyed Szöszi! Nem látod, hogy épp Undertakeri feladatomat viszem végbe?! Most kezdhetem, előröl! Tegyél meg egy szívességet, hogy nyugizol addig, ameddig elküldöm a halottat a Peremvidékre. Szal’ fekszik és nyugszik! – nyomom le monológomat a kis kezdőnek, mint egy holmi kutyának, majd a lélek felé nézek kinek már se híre, se hamva… bazzeg’ ez meg hova lett?! Nézek körül, majd előre lépek párat, ahol észreveszem, hogy lábam alatt a talaj szokatlanul puha. Kérdőn nézek le az okát keresve, ahol a földbe épült Shizuka bontakozik ki előttem, eléggé dühös mivoltjával. A sötét energia csak úgy lüktet kifelé belőle, ezért is teszek egy hátraugrást, hogy saját magam szálljak le róla és ne Ő segítsen rá a hátáról való távozásnál. Zavartan megvakarom tarkómat, majd elkezdek agyalni, hogy miféle kiskapu van most számomra, amitől megmenekülhetnék a dühödt kolleginától. Idáig látom, hogy forr az agyvize... :/
- V… várj, Shizu-chan! – tartom ki magam elé bal tenyeremet mielőtt esetleges támadásba lendülne, az ereiben keringő düh miatt. Szerencsére sikerült felkeltenem figyelmét ezzel, így gyorsan rögtönöztem valamit, mellyel talán elterelhetem a figyelmét a harcról, melyet teljesen jogtalanul indított! >.>
- Öhm… nézd mit tanultam! – mondom bugyuta mosollyal a képemen, majd beállok a közelben lévő étterem elé, s nagy levegőt véve elkezdem táncikálni és énekelni ezt. – Nyan, nyan, nyan, nyan~ Niihao nyan! Goojasu * derishasu * dekaruchaa~! – hajolok meg ahogy azt a táncban is kell, s várom reakcióját érdekes rögtönzésemre, hisz az elterelési hadműveletem a sok millió közül az enyém oly' páratlanul kiemelkedik a többiből, biztosan senki sem alkalmazott hasonlót ez előtt. *___*

Spoiler:

Talán apró megállapításom után, miszerint hatalmammal a földbe sikerült építenem egész valóját nem szabadott volna ezt követően ilyen könnyedén szabadul eresztenem markaimból – ez esetben lábaim alól -. Dühös volt és nem is akármennyire, persze oka volt bőven, de ez akkor is túlzás. A végén felrobban itt mellettem, mint egy rosszul programozott ACME eszköz, azt csak nézek hamuvá porladt testére, mely után egyetlen nyom marad, ami igazolja létezését… az elegáns shinigami cipellő. De felhergelt személyiségét nem láthatom túl sokáig, amiért jellemet váltva feltesz nekem döbbenten pár kérdést a vidékre küldős szövegemre. Elhúzom a számat, hisz milyen Halálisten az, aki még ezt sem tudja?
- Persze, hisz előbb utóbb… a Birodalom… visszavág… - ejtem meg sípolós légvétellel, ahogy azt Vader Nagyúr is tenné. Viszont nem színészkedhetek tovább, mert Shizu-chan ismét támadásba lendült, méghozzá úgy, hogy a fákat ritkítja közben. Ha’! Az aljas… hívják a Természet védőket! O_o
Megrázom a fejemet, hogy elkergessem vész riadóról csengő gondolataimat, s csak a védekezésre koncentráljak. A nagyszerű tánctudásomat alkalmazva nyűgözöm le oktalanul életemre törő Shizu-chant . Remek, célom sikeres volt. Most rajtam a sor!
Elszántan nézek rá, s mielőtt újabb cselekvésekbe kezdene, odamegyek a félig leamortizált üdítős automatához, melyet még az elején vágott hozzám kedves Shizu-chan. Tanulmányozva az azon felmutatott ajánlatot kiszúrom a nekem kellőt: „Varázsital”. Sunyi mosoly húzódik az arcomra a szöveg láttán és nem is vagyok rest szerezni magamnak egyet, de bevallom ezt a pénzt egy ilyen nedűért is sajnálom. :/ Zsebemből előkotrok egy ryout, s bedobom a pénznyílásba, de visszalöki. Kérdőn nézek e turpisságra, hisz a kellő ryout dobtam bele.
~ Hé, pénzügyi zseni, a legutóbbi vásárlásod óta 100%-ot romlott a pénz. Próbálkozz két érmével! ~ hívja fel a figyelmemet a bennem rejlő okosabbik alteregóm szerencsétlenségemre. De nem habozok cselekedni tanácsát alkalmazva, ezúttal két ryout dobok a nyílásba, s az adagoló ki is adta a nekem a kellő flaskát. Kipattintva a tetejét emelem a poharam Shizuka felé.
- Fenékig! – jegyzem meg, majd meghúzom az italt, melynek feltételezett hatása KÉSIK – vagy inkább nem működik Oo -! Szitkozódok is miatta egy sort mikor figyelmemet másra kell terelnem a rohamosztagosok miatt, melyre Shizu-chan hívta fel a figyelmemet. Talán jobb is a végén őrült Godzilla dühkitörésben részesíthettem volna a város lakóit.
- Ugyan már ne hülyéskedj. Tudod, ez egy kis költségvetésű produkció. Az egy rohamosztagos csak többször… - legyintek kezemmel párat, de azért megfordulok, hogy megbizonyosodjak arról tényleg nem igaz, vagy evvel ellentétben nem ál'szöveg volt, s tényleg vonulnak errefelé, mint holmi antilopok. Ezzel egy időben furcsa idézés üti meg füleimet, mely miatt azonnal visszafordultam felé, afféle „mi az isten” fejjel. Az elméletileg shakkahounak indult támadása viszont kezd eléggé furcsán viselkedni egy normál láng labdához képest… heh, idézés lesz az oka! O_o A számomra legértelmesebbnek, de kívülállónak abszolúte őrült ötletet hajtok végre. Hátat fordítok, és ezerrel futni kezdek az nagyobbodó gömb elől. Tény, a nagyobb károk elől elmenekülhetek, a robbanás szele viszont magával vitt, s fölkenődtem a szemközti felhőkarcoló üvegablakára, majd szép, lassan elkezdtem lecsorogni. Állítom csordogálásom során még azt a Kaiba fickót is láttam az üveg mögött állva. Oo
Szebbik felemen érkezve terülök el a talajon, pár percig fekve lustulok egy keveset, mint holmi szőnyeg, majd igyekszem összekaparni magamat mielőtt nagyon cikis helyzetbe kerülnék emiatt Shizu-chan előtt. Csak találnám meg azt a barmot ki ide merte felhúzni házikóját. Fájlalva mindenemet az ütközés miatt kellek fel a talajról, úgy sziszegve, mint egy nyolcvanéves derékproblémákkal küzdő vénlány. „Ellenfelem” felé fordulva, viszont meglepő látvány tárul elém, „Segítség” kérése tábla formájában, erre óriásikat pislogok, s becsapódása… művészi.
- ÍÍ… ez biztos fájt. – húzom el a számat, együtt érzően elejtve egy apró szisszenést. Majd muszáj lesz letudnom pórul járt látványát. De itt az alkalom, hogy visszacsaphassak, hisz az előbbi shakkahoujára prezentálnom kell valami ütőset! Amint megközelítettem, felvont szemöldökkel nézem végig hanyatt dűlését. Minek kellek Én ide? Elintézi ez saját magát is, de valamit nem hagyhatok szó nélkül.
- Mit művelsz Shizu-chan?! Hányszor mondjam még, Te neked nem madarakat kell látnod, hanem csillagokat, vili?! – ragadom meg grabancánál és kezdem rázni nagy erővel, hogy még a feje felett csiripelő apró naposcsibefecske madarakat is elkergessem tőle. - Szed össze magad és ne beszélj többes számban! :/ - rázom tovább mire reménytelenséget látva cselekedetemben feladom csodás próbálkozásomat, s hagyom földre hullani a leányzót. Hátrább megyek hiperűrsebességgel, majd távolabbról figyelem további cselekedetét, miközben aljas húzás villan át elmémben, mely szerint megküldöm sunyiban egy támadással, de filózok az ötleten, hisz mégiscsak a földön fekszik tehetetlenül.
~ Hé, miért nem lősz?...Azért Hyozanryuu, mert ma vasárnap van …Már megbocsáss Szívem Csücske. De, hogy lehetne hétfőn, vasárnap? ~ tette fel kérdését a lehető leglenézőbb hanglejtésben védőszellemem, ami miatt muszáj volt elfogadnom a tényeket, miszerint hétfő van, így szabad támadni.
- Hát, Shizu-chan… úgy vélem a szerencse elpártolt mellőled… Hadou no yon: REIGUN! – bökök felé ujjammal, miközben jobbommal egy pisztolyt formálok. Mutatóujjamból végül egy fehér fényes sugár lövődik ki, messze, legalább száz lépésre az eredetileg alkalmazni kívánt Byakuraitól, hisz a technika besorolása alapján azt kellett volna… de így legalább fény derült a támadás furcsaságának okára… Oo Kérdés sikerrel járok, avagy sem…

Spoiler:

Még össze sem szedem magam, mikor Anao aljas módon egy támadást indít felém. Nem szép dolog a földön fekvő fegyvertelen és alig magánál lévő ellenfelet megtámadni. A támadás hallatán felpattanok és felkészülök, hogy eltereljem a támadást.
- Zeusz ha létezel, most elkélne nekem valami segítség a villámok ellen. - A következő pillanatban az égből a fejemre zuhan egy pajzs, nagy kongással. Leemelem sajgó fejemről, és jobban szemügyre veszem, egy pajzs, amelyen egy egész csatajelenet található?
- És ez hatásos? – Nézek föl ismét kérdőn, válaszként az égből egy villám csap le, amely engem céloz. Reflexből felemelem a pajzsot, így nem belém, hanem abba csap, én pedig sérülés nélkül megúszom.
- Köszi! Majd meghálálom!- Magabiztosan Anao felé fordulok, még az istenek is velem vannak így a byakurait könnyű szerrel fogom kivédeni. Gondolatmenetem utolsó pár szava, már nem olyan magabiztos, mivel meghallom Anao mondatának vége nem „b” betűvel kezdődik. Támadás ami kirepül Anao kezéből nem egészen villám, azért a pajzsot magam elé tartom és úgy kukucskálok ki.
- De hisz ez egy PELIKÁN! – Mondom elnyújtott hanggal, mintha lassított felvétel lenne, közben pedig vetődöm a pelikán irányából, ami fenyegetően károg felém. Eltalálja a pajzsot, ami mivel nem tartok ellent rám borul. Fojtott hangon jegyzem meg.
- Hádész vinne el te szemét kakadu… - A pajzs pedig apró darabokra törik a pelikán csőrétől. Legalább kijutottam alóla. Azt hiszem ezért még kapok a fejemre Héphaisztosztól, ha megtudja… ha… Oké ugorjunk, az istenekkel majd elbánok, most viszont egy sokkal erősebb ellenféllel kell szembenéznem: A gonosz kaja pusztító Anaoval! Sith hatalmam segítségével magamhoz vonzom a harc elején kettétörött, póréhagyma zanpakotómat.
- Itt az idő, hogy megmutassam az én ultrahihetetlenszuperspeckós támadásom! Szúrj, Bökj, Mutasd magad Ribbon-chan!- Miután kimondom ezeket a mondatokat, nem történik semmi. Már emlékszek, nem öntöztem meg szegénykét! Honnan kerítsek most egy kannát? Tudom már! Felkapom a póréhagymát, megpörgetem a kezemben és közben varázsolni kezdek
- Pirika Pirirara Nobiyakani! Öntöző kanna jelenj meg! – Előttem hírtelen füst jelenik meg, ami pillanatok alatt szerteoszlik, és egy kanna körvonalait lehet felfedezni benne. Arany színű, fehér virágmintákkal díszítve. Ez tökéletes lesz. Megöntözöm a virágot,a kanna szertefoszlik. Ezek után újra próbálkozok,
- Szúrj, bökj, mutasd magad Ribbon-chan! – A póréhagyma a kezemben átváltozik. - Na ezt nevezem én rózsa ostornak! – Húzom ki magam büszkén, majd megtámadom ellenfelem. Egy erőteljes csapást küldök felé, ami remélhetőleg eltalálja jobbalkarját, rácsavarodik és roncsolódást von maga után a tüskéinek köszönhetően. Előfordulhat, hogy zseniálisnak ugyan nem mondható de találékony ellenfelem kikerüli. Ebben az esetben bemutatom neki a legerősebb hakuda technikámat. Megemelem lélekenergiám, és a kezembe koncentrálom. Shunpom segítségével Anao mögé kerülök.
- Halálisten tockos! – hangoztatom a mindent elpusztító technika nevét, majd lecsapok, mintha egy betondarabot szeretnék kettétörni. Ha eltalálja, bizony előfordulhat, hogy egy mély nyomot fog hagyni a koponyájában… Persze ez csak az én álombéli elképzelésem. Hiszen most nem egy rajzfilmben vagyunk, hogy ilyenek történjenek. Azért jó lenne, én röhögnék…

Spoiler:

Tökéletesnek technikám a Reigun – amit fogalmam sincs, honnan a szöszből ismerek – nagy, vagyis lassított felvétellel száguld ellenfelem irányába, amiért az félúton elkezdi felvenni egy igazi flamingó képét. De mit vártunk? Hiszen Én alkalmaztam és persze, hogy képes ilyen csodálatos átváltozásra, mint egy Digimon. Viszont Ő aljas módon Istenek segítségét kérte és a derült égből villámcsapásként érkezett furcsa pajzs, no meg maga a villám is jött kicsit késve védelemmel szolgált Shizu-channak.
- Jézusom mi lesz, hogyha nem talál… TToTT ~ Ne nyafogj! Koncentrálj! ~ Jézus? O_o… ~ Ráfaragtál kis cimbora, Én a Bölcsek köve vagyok ~ Neee… O_o – folytatom le az eszmecserét a furcsa hanggal fejemben kiről kiderült egyes más, mint például, hogy Ő a „tudja, hányas széfben lévő tudja, mit kell elvinnem” dolog a Gringottsban. Persze a „ne” szócska utalhatott volna arra az érdekes hárításra, amit a flamingólövedék ellen produkált ellenfelem. Szemideg rángatózva figyelek fel a madárfajra, amivel rózsaszíntollas barátomat illette és persze nem hagyhatom, hogy csak így csorba üssön becsületén, a védelmére kellet kerekednem!
- Ez nem pelikán, hanem uvápá-s flamingó Te pernahajder! >.> - kiabálok felé mérgesen, haragos produkcióm pedig rosszabb, mint egy Rivalló. S, míg az észosztással foglalkozom az ellenfelem,Erőt használva magához vonzza a törött levesbe kellő hagymákat. Elképedve, szinte földig érő szájjal nézek az irányába ezt látva és már előre rettegek, hogy mit fog velük tenni. Hiszen ezek azok a póréhagymák, amik a kiválasztott foghat csak, szavai is erről tanúskodnak. Félve nyelek egyet, ahogy végig nézek a rózsatövisekkel tarkított zöld indán egyre kétségbeesetten és minél inkább hajtogatva magamban a „segítség” szót különböző nyelven és hanglejtéssel fejemben, mikor már azon kapom magam, hogy az ostorcsapása vészesen közelít. Remegő, földbegyökerezett lábakkal nézek a közeledő rózsaág felé és két kezemet reflexszerűen összecsapva kapom el a nagy sebességgel felém száguldó ostort. Először nem is értem, miért nem nyes ketté a növény, amiért összeszorított szemekkel oldalra fordított fejjel vártam a végzetes csapást, ami ugye nem jött el a véletlen hárításom miatt. Lassan kinyitva szememet lesek az ostor irányába, melyet meglepve konstatálok, hogy sikerült két kézzel védenem! *-*
- Sikerüüüüüült hehehehe~ *>* - jelentem ki lelkesen, s mintha csak erre várt volna hirtelen ömleni kezdet két kezemből a vér. A teljes értékű sokkal az arcomon, kétségbeesetten nézek markaim irányába jajveszékelve, hiszen mindjárt elvérzek és meghalok, vagy csak elfertőződik a seb a belekerült kosz miatt vagy, hogyha –amit nagyon remélek, hogy nem így van – a tüskék halálos mérget hordoznak magukban, mely miatt hasonló képpen, mint első verzióm, pillanatok múlva holtan fogok összeesni emiatt. Tudtam…
- A halálomat kívánod???!!! TTT______TTT – engedem el, összetört szívvel az ostort és nézek hol a vérben úszó két tenyeremre, hol pedig rá, de Ő, mint aki nem is beszéli a klingont már újabb technika bevetésére készül. Azt hiszem, ezt vehetem egy hatalmas betűkkel dombtetőre írt: Hollywoodnak, öhm … vagyis „Igennek”. A támadása igencsak hasonlít, az általam ismert Ikkotsura mégis más, mintha a nevével lett volna egy kis gikszer, mondjuk jómagam „Gomu, gomu no” kezdettel ismerem, de amennyi ember, annyi féle változat, mint a mű nélküli daloknál, történeteknél.
~ Ne elmélkedj Te ostoba, használd… használd a kavics erejét!!! ~ visszhangzott a fejemben egy hang, igen… egy ismerősen csengő hang, kinek parancsára sosem mondanék nemet, csak mindek kedden és szerdán. Mester! Cselekszem! *-*
Jobbomat oldalra tartva párat ciccegve, mint egy macskának hívom magamhoz a kardomat, mely azonnal markomba száguldott, persze kis híján felaprította tenyeremet, de az csak részletkérdés. Most a védekezésen volt a hangsúly.
- Itt… úgy se jutsz… át! Shikon no Tama! – kiáltottam és a négy kristály pajzs fel is húzódott egyenest ellenfelem ütése elé, ez által felfogva csapását. Ördögi kacajjal nézek rá, hiszen egy ilyen szintű támadást így hárítani mesteri tehetség, de túlontúl elbíztam magam, amiért nem számítottam azon eshetőségre, miszerint képes áttörni védelmemül szolgáló falakon. Apró darabokra törve a múzeumba illő kristálykiállításomat, sikerült bevinnie nekem egy fantasztikus jobb egyenest, igaz nem azzal az erővel, amellyel indult, de meg lehetett érezni. Feltörölve a padlót… jobban, mint egy Hamupipőke; álltam meg végül pár méterre kilövési helyemtől. Dörzsölgetve sajgó arcféltekémet ülök fel és vizslatok szúró szemekkel Shizu-chan irányába egy megfelelő haditerven agyalva közben. Nem látva más esélyt egy megfelelő – és valószínűleg egyetlen sikeres technika – kivitelezésében az egyetlen, háríthatatlan vépé támadást készülök bevetni. Fölállva, a tőlem ritka komoly poker arccal tekintve felé szólalok meg.
- Vigyázz, mától a halakkal alszol… Shizu-chan~… - lépek előre párat, szövegem elejét rideg, maffia főnökök által alkalmazott hanglejtéssel, míg a végét a hírhedt dalolászással gazdagítottam, hogy nevét így kiemelhessem, majd már indultam is….
– Chuck Norris pörgő rúgásaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! – kiáltottam nagy nekifutással, előtte a levegőbe ugorva egy balett táncosok által alkalmazott forgásba iktatva a vépé technikámat. Amint letudtam a nagyszerű rúgást, térgörbítéssel hátrább kerülök tőle és megvárom az eredményt. De rájövök, hogy Ő sem várakozott csak úgy, türelmesen. Gúnyos mosoly húzódik arcomra, melyet megfűszerezek ördögien felcsillanó szempárommal. Immáron kezembe tartott kardomat vízszintesen magam elé emelem.
- Pikachu, villámcsapás támadás!!! – sárga színű energia kúszik a fegyver pengéjére, s a megszólítását követően már indul is az energia Shizu-chan felé. Támadásomat megfűszerezem az ördögi nevetéssel, ahogy azt egy fölényben lévő gonosz harcos is szokta nyomatni.

Spoiler:

Elgondolkozok előbbi tévedésemen, melyet Anao készséggel korrigál. Flamingó, pelikán… nekem egyre megy. Különben is a pelikán jobban rímel a reigunra.
- Nekem oly mindegy, madár madár… De ha már madarakról van szó, válaszolnál nekem egy kérdésre? Miben hasonlít a holló és az íróasztal? – Gonoszan vigyorodom el, hisz erre nincs csak egy jó válasz, amit Tim Burton Alice in wonderland-jában mond kórusban az egér, a bolond nyuszi és a kalapos, pontosan 30 perc 47 másodpercnél, így nem tudhatja rá a választ. Ilyen ördögi ötlettel is csak jómagam tudok előállni. Ettől a kérdéstől olyannyira elmélázik, hogy ki sem tudja védeni a rózsaostorral végrehajtott támadásom. Az idióta rámarkol, de mintha nem is történne semmi…~ Ezt nem értem… Ó biztos az idegméreg, amiket Barbossa adott kölcsön. Az a rusnya békanyálka? Igen pontosan! ~ Várjunk csak, hiszen attól meg kellene halnia, nem érzéstelenítenie kéne. Talán, rossz méregbe mártottam? Szentséges úr isten! Összekevertem az ásványvizemmel! Vagyis, akkor… Drámai zene szólal meg a messze távolból, térdre esek, egy reflektor világít meg, a világ mindenhol elsötétül. Isteni szikra pattan ki fejemből. Homlokon csókol a múzsám, már tudom, mit kell mondanom utolsó perceimben.

- Megsebeztek.
Jaj, dögvész mind a két családra! Végem. Csak karcolás, de nekem épp elég. Na, nem oly mély, mint egy kút, nem is oly széles, mint egy templomajtó, de hát nekem éppen elég: szólíts meg holnap, meglátod, milyen komoly ember leszek. Annyi szent, engem kifüstöltek ebből a világból: dögvész mind a két családra. Tyhű a keservét, egy ilyen kutya, egy ilyen patkány, egy ilyen egér hogy halálra karmolt. Ez a szájhős, ez a zsivány, ez a gazfickó valósággal könyvből vív. Mi az ördögbe is jöttél közénk? Épp a kardod alatt sebeztek meg. -

~ Asszem ez egy kicsit hatásvadászra sikeredett… Mond csak ennek volt bármi értelme is? Ráadásul nem volt eredeti, minek plagizálsz itt? A méreg különben a polcon van a szobádban, rögtön a sütieid mellett. ~ Hát ezt igazán mondhatta volna hamarabb is! Átkozott én pedig itt elgyászoltam az életem és mindenkit megátkoztam. Szentségit! Na nem, ennyivel nem ússza meg.
A halálistentockos biztos megijeszti egy kissé. Bár meglepő védekezési módszert talál ki, de egy vacak ékkővel, amiért az egész feudális japán harcolt, olyan nagyhatalmú, nekem nem lehet keresztbe tenni! vagy tán még is?
A név melytől retteg egész las noches, soul society, az emberek világa, de még a pokol is, villámcsapásként sújt le, és most nincs nálam az az átkozott kard, hogy kivédhessem. Eláll a lélegzetem, csak annyit tudok kinyögni fojtott hangon.
- Könyörülj… - Ám a könyörület messze áll egy olyan felsőbbrendű létromától, aki már kétszer elszámolt a végtelenig, aki, ha fekvőtámaszozik, a földet tolja el magától, és aki, ha bemegy a Burgerbe, kaphat Big Mac-et. Sohasem fog megkönyörülni senkin, mert ő ilyen. Ebben az esetben két dolgot tehetek.
Plan A., Segítséget kérek.
- Kérem Obi-Van Willis, ön az utolsó reményem… - De sajnálatos módon nem áll rendelkezésemre egy R-es egység sem, hogy kivitelezzem segélykérésem és úgy sejtem, nem állna össze elég gyorsan a profi csapat: egy zöldfülű kezdő jedi, egy nagyszájú csempész, aki fel akar csípni és egy aggastyán, akit az apám fog levágni… Így ezt az ötletet el kell vetnem.
Plan B., Hiperszuperszónikus Xena üvöltést hajtok végre, ezzel leszakítva a bőrt a testéről. Ám ehhez egy hatalmas tüdőre van szükségem és beéneklésre. Felemelem kezemet és tenyerem elé tartom.
- Stop! – Egy stoptáblának a törvénytisztelő hős sosem tud ellenállni, így szerzek egy kis időt. A semmiből elővarázsolok egy klasszikus pumpás szájsprét és kicsit felfrissítem a torkomat.
- Köszönöm a türelmed, folytathatjuk… - Majd egy mély levegőt veszek, és használom Xena üvöltését. Hanghullámok, melyeket kibocsátok Anao arcába csapódnak így a rúgás felét visszafogják. Mivel nem jutott elég idő a felkészülésre, tőlem csak ennyi telik, de ez is elég, hogy Chuck Noris-ból karatekölyköt csináljak, és lássuk be ez azért elég nagy teljesítmény. Ennek ellenére a támadás talál én pedig ellenkező irányba mosom fel a padlót, bár nem olyan kecsesen, mint Hamupipőke, inkább, mint a westernfilmekben guruló gaz a megható jelenetekben.
Össze sem szedem magam, de Anao máris egy újabb támnadás küld. A villámcsapás támadás egy az egyben megsüt. Egy nagy adag füstöt köhögök fel.
- Most akkor ki akar megölni kit? – Feltápászkodok és folytatom… - Tudod ez az ördögi kacaj mindent tönkretett, ilyet csak a gonoszok hallatnak, és tudod, mi történik a gonoszokkal a pokémonban? Hát felsülnek… - Egy orbitális méretű nagyítót rántok elő a ismét a semmiből. - Azt hiszem, ezt a sok dolgot azért tudom előrántani a semmiből, mert Requip Magic-et használok. – És a nap és Anao közé tartom. Néhány pillanat múlva Anao ropogósra sül a napon.
~ Nem egészen vagyok biztos benne, hogy a felsülést szó szerint értették… ~ Ez igazán nem fontos, csak az eredmény számít.
Ellenfelem a gengszter technikájával kérkedett. Megmutatom, hogy is csinálja ezt egy igazi maffiavezér. Hírtelen előrántok egy szívecske formájú, csengős, rózsaszín nevetségesen kinéző tárgyat, amellyel gyönyörű átváltozáson megyek keresztül, ám a végeredmény a gyönyörűtől oly messze, mint Makó Jeruzsálemtől. Gyönyörű nekomimi helyett ugyanis, nagy, pocakos, fehérszőrű, kandúr, perzsa macskává változok. Megköszörülöm a torkom és megszólalok.
- Mr Taiföl ha kérhetem, intézze el ezt a semmirekellőt a Shinigami Fogóval. –
- Sajnálom uram, de jelenleg csak Trójai Falónk van… -
- Remek, úgyis imádom a főztjüket, hozzon nekem egy tányér tejbegrízt, de íziben, addig én eljátszadozok, ezzel a kis eltéved egérrel. MACSKÁK! – Minden sarokból és tárgy mögül macskák ugranak elő, gépfegyverrel, páncéltörővel és egyéb alkalmatossággal.
- Uraim tűz! – mondom teljes higgadtsággal és a macskák tüzet nyitnak. Közben visszanyerem rendes alakom. Vajon ezt hogy ússza meg a kis tejfölösszájú?

Spoiler:

Találós kérdés… aszta paszta’ o.o Mihez kezdjek most? A sors leghatalmasabb kérdése, esküdt ellenségem, riválisom, barátom, valami argentin családfán ágról – végről rokonom. Feltette! Egyenest megszédültem halva az eget rengető kérdést: „Miben hasonlít a holló és az íróasztal?”. Hirtelen egy szék teremt megmentésemre mögöttem, s dőlés során rajta kikötve, hirtelen elegáns ruházattal, egy kicsi asztallal, egy fehér lenyomható bigyóval néztem szembe Shizuk-chan teljes valójával, akinek hirtelen fekete ruhája lett – feketébb, ami most van – meg fehér göndör frizurája – ami biztos paróka - és kalapácsa! o.o Ez valami új keletű érzéki csalódás lehet? o.O
- F… F… Frollo bíró? – hebegtem orrom alatt, szembesülve a ténnyel, miszerint Shizuk-chan nem más, mint Frollo! S most merjem előtte ártatlannak vallani magamat? Félve nyelve egyet csaptam a fehér fényben izzó lenyomóra. – Jelentem! Nem tudom! Ártatlan vagyoooook! T^T – fűzöm hozzá, de félek, kétségbe vonja eme feltételezésemet, amely valójában igaz, viszont azt hiszem, hogy válaszolnom kellett volna erre a kérdésre, melyre még Aliz sem tudott felelni. Viszont most nincs idő börtönbe caflatni, kertészkedésre fel! Kapálj törpi!!! Villámgyors reflexemmel ragadom meg a felém száguldó ostort. Sebességemet még a leggyorsabb Ferrari, sőt még egy BMX is megirigyelte volna. Így hát, naná’, hogy nagy sikerörömmel ugrándozva és lelkesen táncolva veszem tudomásul eme nagyszerű lépésemet. De elvonta figyelmemet ellenfelem igazi drámai előadása, reflektorok kapcsolódtak fel a távolban megvilágítva ez által Shizuk-chant a nagyszerű művészi vénájának megmutatkozása során. Elképedve, csillogó szemekkel nézem, egy – két kósza könnycsepp is kikúszott könnycsatornámból eme előadás láttán. Egy apró zsebkendőt kapok elő kimono felsőm rejtekéből, majd törölgetem meg szemikémet vele.
- Ohh… Shizuk-chan… miért vagy te Shizuk-chan? Dobd el neved, s vedd fel helyette Shizuot! – hirtelen elmémben valami „megálljt” parancsolt, s végig is gondoltam a helyzetet. Nincs idő az érzelgősségre! Főleg, hogy merészelt másolni egy Shakespeare művet ahelyett, hogy Arannyal vagy Petőfivel tette volna ezt? Midőn szégyen! >.> S mi lett volna a legjobb visszavágás erre, hogyha nem a hírhedt Chuck Norris pörgő rúgás? Röppent is rúgásom irányába, de pauset intett. Muszáj volt megállnom, nem haladhattam tovább, a Gotei 13 törzsfőnökök a végén lecsuktak volna törvényszegésért vagy rosszabb! O_o Miközben várakozni kellett már kiolvastam a heti Shounen Jump kiadást, aztán utánanéztem a forgatókönyvben esedékes szünetkérés idővallum maximum idejéig, de mire megtaláltam kijelentette, hogy folytathatjuk. Épp ideje volt, lassan elfelejtettem mit is akartam csinálni! Viszont nagyon is rossz ötlet volt várakozni, a tudatalattimra kellett volna hallgatnom és áthágni a szabályokat, ahogy azt mindig is szoktam, most tessék Xshizuk-chan hangereje csapott meg és gyöngítette az ultra NP támadásomat. Ennyit erről.
Nem nincs ennyi! Bosszút állok, ahogy azt egy gonosz harcosnak kell, démoni kacaj plusz Pikachu ereje egyenlőőő…
- Heh? Megölni? Ugyan… szerzői jogok védenek téged, nem ölhetlek meg, gomen… gomen. :/ Maximum zsózsót vesztesz oszt feltámadsz, de ez normális egy Legó játékban. – felelek költői kérdésére, mint költő a költőnek, még ha jómagam nem is vagyok az. Zenét írok, egy kezdő Mozarttal érek csak fel, nem irodalomra hajlok, evvan. :/ A felsülés dumájára szívemhez kapok, aztán az óriási nagyítóra vezetem tekintetemet és a NAPRA? Mikor jött fel a Nap? Az előbb még este volt! Áhám… csak lufi.
- Hé! Shizuka! Hé! Shizuka! – kezdek el pattogni, hogy rám figyeljen, de csak – csak nem teszi, annyira el volt foglalva kicsinyke ügyködésével. De amint végre méltatott arra, hogy megtisztel figyelmével, abbahagyom az ugrálást. – Ez csak lufi. – nézek az ál’ Nap irányába, amelybe váratlanul belecsap egy kósza shunpozó villám, melytől kipukkad, ahogy azt egy ballonnak kell, s a földre hull. Szipogva törlöm meg szemeimet, ahogy gyászolom az ál’ égitestet. De nem sirathatom soká, amiért maffia ráhajlásomra Shizuk-chan is elkezdte bevetni a piszkos ügyek intézéséről szóló érzékeit. De a hatalmas Sailor Moonos változása után, enyhén nagyon leesett az állam, egy óriási fehér szőrpamacs lett belőle, kísérteties. Elképedve bámultam a fejleményeket látva, s éttermi megbeszélésük… ejnye! Én miért nem kapok?
- Ööö… én – én - én egy Pekingi kacsát kérek! ~ Én megy rizses húst …~ Oh, sőt: Tamagoyakit, péénzt~ tamagoyakit~ - ugráltam fel – le hajtogatva rendelésemet, mely süket fülekre talált. S igazi macska hadsereg bukkant fel körülöttem teljes egészében felszerelve, miközben ezzel voltam elfoglalva. Hát… minden Shinigami macska nem lehet… lehunyt szemmel veszem elő zsebemből a kaviccsal kirakott 3D-s napszemcsit, hogy felhúzva egy menő yakuzává váljak, ha négylábú szőrállat már nem lehetek.
- Nos, drága barátaim… elhúzom a nótátokat, mint a Sicc. >.> - mutattam fel a kártyalapot, melyen a Sicc nevű macska szerepelt, de szitára lőtte a neko sereg. Elsötétült arccal, az égik csapkodó lángszerű aurámat hívtam magam köré, mögöttem pedig már fel is sorakozott a felfegyverzett zöldség lövedékes origami repülő sereg. – Pajzsot fel! Vörös riadó! Brokkoli gránátok és póréhagyma rakétavetők bevetésre készen. MOST! – mutattam előre, majd, mint egy vérbeli Neo úgy kerülgettem ki a felém száguldó lövedékeket. De túlerőben voltak és egy – kettő el is talált végül. T^T
- Meghalok… T-T… - dőltem ki remény vesztve a földre, eljátszva a hattyúk halálát. Ennyi volt… kész, slussz, passz… itt a vég… viszlát Ó szép világ! Majd a következő életemben egyszer találkozunk, remélhetőleg nem Levelibékaként. Hyozanryuu:
~ Ostoba, halld! Halld a Kavics erejét! Mit súg neked?... Azt, hogy.. csel tabu?... Nem, Te idióta! Koncentrálj jobban! ~ a Bölcsek Kövének igaza van, s már tudom is miért kell figyelnem. Amint hallom, hogy abbamaradt a lövöldözés fölkelek, majd gúnyosan elmosolyodva egyenruhám belsejéhez nyúlók majd kihúzom a kuka fedőt, egy igazi Westernfilm fogás.
- Azt hittem elintézhetjük férfi módon. - mondtam elhúzott szájjal egy bokszban látott lépést felvéve. Aprót pattogva, indítottam jobbomat Shizuk-chan irányába. – SHUNKO! – majd arca előtt megállítottam. – Csak vicceltem… - homlokon pöckölve, kezdtem el röhögcsélni várva, hogy most mégis mi a szöszhöz fog kezdeni ekkora shock után.

Spoiler: