Jelszó: oohm ar

~ Adatlap

Név: Yokoshima Kaori
Álnév: Nakata Sachiko
Nem: Nő
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1991. február 24, vasárnap
Kor: 20

• Emberként: 20
  
• Lélekként: -

Avaalanyok:

• Kunieda Aoi- Beelzebub
  Akaba Chizuru – Seitokai no ichizon
  Amasuka Shino – Seitokai Yakuindomo

~ Előtörténet

Üdv mindenkinek, Yokoshima Kaorinak hívnak. Mielőtt elkezdeném mesélni az élettörténetem, elmagyaráznék pár dolgot. Az anyámat szintén Yokoshima Kaorinak hívták és japánban született. Később megismerkedett az apámmal, akit Edward Gray-nek hívtak. Félév együttlét után eljegyezték egymást és ez után Amerikába költöztek. Gyereket is szerettek volna, de sajnos többszöri próbálkozás után sem sikerült. Orvoshoz fordultak, hogy megtudják, melyiküknél van a probléma. Mint kiderült az apámnál. Ezután elkezdtek spermadonort keresni. Nem is kellet sokat keresgélniük pár hét után találtak is valakit. Név szerint Mark Christophers egy kutatóintézet vezető tudósa. Nos, azt hiszem egyelőre ennyi elég, ha lesz, még valami megmagyarázni való azt a későbbiekben majd tisztázom. Oh, igen még valami a most elhangzó történet egy az anyám által elkezdett naplóból fog elhangozni, amit később én fogok átvenni tőle.

1990. június- 1991. január 18.
„Nemrég voltunk vizsgálaton. Az eredmények pozitívak voltak, vagyis a mesterséges megtermékenyítés sikeres volt. Mindketten nagyon boldogok voltunk mikor megtudtuk. Edward mihelyt megtudta ment is a szüleihez, hogy elújságolja nekik a nagy hírt. Már én is nagyon vártam, hogy elmondhassam a szüleimnek és nővéremnek, de ezzel még várnom kellett a jövő hétig, amikor is meglátogattuk őket odahaza.
Még csak két nap telt el a vizsgálat óta, de már az egész környék tudott a babáról. Ed nagyon beleélte magát csak erről tudott beszélni.

„Végre eljött a nap. Reggel 10 órakor szálltunk fel a gépre, ami Tokióba vitt minket. Onnan még egy óra volt autóval a szülőfalumig. Késő volt, már mikor a faluba megérkezünk. A szüleim már a kapuban köszöntöttek. Hajnali egy lehetett mikor beléptünk a kapun, úgyhogy a köszönés után még egy kicsit beszélgettünk majd lefeküdtünk. Elég sokáig aludtam, mikor felkeltem Ed már nem volt mellettem. Biztos megint apámmal nézegették az ősi fegyver gyűjteményt. Úgy terveztük, hogy az ebédnél jelentjük be a nagy hírt. Hát igen a bejelentésem nagy örömmel fogadták még az nap este tartottak egy kisebb partit is.”

„Az idő csak telt és már a nyolcadik hónap elején jártam. Sajnos Edwárdot behívták, így nem tudtunk együtt lenni és nem tudott segíteni. Hogy ne legyek egyedül nővérem átjött japánból és itt is maradt még jó ideig. Alig telt el két hét januárból, de Edward nagyon hiányzott.
Nagyon aggódtam miatta pedig még csak két és fél hete volt távol. Féltem, hogy nem tér haza Irakból.”

Megj.: Edward katona, vagyis szanitéc, hogy pontos legyek.

1991. február
„Beléptem a kilencedik hónapba. Már elég nagy volt a hasam is. Ahogy telt az idő egyre biztosabb lettem benne, hogy kislányunk születik. Még mielőtt vőlegényem elment megbeszéltük, hogy nem akarjuk megtudni a szülésig, hogy milyen nemű a gyerek ám én éreztem, hogy kislány lesz.
Azonban ahogy közeledtem a kiírt naphoz furcsa dolgok történtek. Az egyik nap épp a kertben voltam a nővérkémmel, amikor az asztalon lévő kancsó üdítő hirtelen lerepült az asztalról pont akkor, mikor az én kicsikém is rúgott egyet. Először csak azt hittem, hogy én vagy testvérem verte le, de később további ahhoz hasonló dolgok történtek. Nem tudom, mi okozhatta azokat, de az biztosan tudtam, hogy köze volt a lányomhoz ugyan is csak akkor történtek, ilyenek mikor ő megmozdult a hasamban.”

„Elérkezett a nap. A fájások egyre gyakoribbak voltak úgy éreztem, hogy eljött az idő a megszületéséhez. Délután összepakoltunk mindent, ami kellhetett a kórházba és kettő órakor el is indultunk. Még a kórházba érés előtt elfolyt a magzatvíz. A taxisofőr még hőbörgött egy sort, hogy miért kellett pont őt választanunk mielőtt beletaposott a gázba. Mikor megérkeztünk, nővérkém beszaladt és hívott egy orvost, aki pár nővérrel és egy hordággyal érkezett, a járművöz.
Beérve az egyik korterembe az orvos hamar megvizsgált és kijelentette: A baba nem kíván több időt bent tölteni. Azonnal hozzá is láttak a nővérekkel előkészíteni a szüléshez.
A vajúdás fél órán át tartott. Fájdalmas volt, de ott volt Chiyoko aki lelki támasz nyújtott nekem. Aztán végre vége meghallottam, amint a kicsike felsírt. Öröm költözött, a szívembe mikor a kezemben foghattam a kislányom, de szomorú is voltam, amiért Edward nem volt ott.”

„Három napja volt, hogy Kaorit először a kezembe fogtam. Már haza is engedtek mivel egyikünknek sem volt semmi baja. Mikor haza értem egy levél várt rám. Edward írta. Nagyon megörültem neki hisz az volt az első levele, amit küldött mióta elment. Szüleivel még aznap elkezdtünk tervezni egy „Isten hozott újra itthon!” Partit.”

1991. március
„Március 1-én meg is érkezett a repülő melyen kedvesem anno elhagyta Amerika partjait. Már a repülőtéren vártam rá. Mikor megláttam rögtön a nyakába borultam és megcsókoltam.
Mikor hazaértünk, már mindenki nagyon várta. Nagyon meglepődött, mikor meglátta a barátait, a szüleit, de legjobban a lányának örült. Rögtön kézbe kapta, ölelgetni, puszilgatni kezdte, én meg csak mosolyogtam rajta.
Ám ez a hónap nem csak ezért volt fontos. Eddig nem említettem, mert azt hittem, hogy csak képzelődök, ám mióta Kaori megfogant olyan érzésem volt, mintha figyeltek, követtek volna. És ez az érzés csak egyre jobban nőtt bennem. Egy nap például elmentünk a férjemmel és a gyerekkel vásárolni. Egész úton követett valaki és mikor erről említést tettem Edwardnak ő meg akarta kérdezni a férfit, hogy miért követ, de az elszaladt. Megpróbálta elkapni, de túl gyors volt.”

1991. április 10.
„Edward nem rég állást kapott a kórházban ahol szültem. Bár még csak próbaidőre, de már ennek is nagyon örült. Szerette a munkáját és mivel már nem a harctéren dolgozott, sokkal jobbá is válhatott.
Úgy gondoltam meglátogatjuk Kaorival az első munkanapján. Útközben sok ismerőssel találkoztam, akiknek dicsekedhettem az én kicsikémmel. Közel a korházhoz Kaori nagyon nyugtalan lett. Elkezdett sírni és sehogy se hagyta abba. Teljesen rá koncentráltam és észre se vettem mikor a zebrán áthaladva a lámpa zöldre váltott. Hirtelen tőlünk nem messze feltűnt egy autó. Nagysebességgel jött és még ráadásul a sofőr nem is figyelt oda (mint utóbb kiderült valamit keresett a kesztyűtartójában). Mivel én meg a kislányra figyeltem, már csak az utolsó pillanatban vettem észre a közeledő járművet. Már nem volt időm, hogy elmeneküljek előle. Ám pont mielőtt elért volna, hirtelen a kocsi megállt előttem. Teljesen sokkos állapotba kerültem, csak arra voltam képes, hogy kikaptam a babakocsiból a kicsit és egyfolytában ölelgettem.
Később bekerült a hírekbe is, ami történt. Ott a sofőr azt mondta, hogy a kesztyűtartójában keresgélt és mikor észbe kapott valami megfoghatatlan erőt érzett, ami lenyomta a féket. Állítása szerint ő maga hozzá sem ért a pedálhoz, csak amikor az már teljesen le volt nyomva.
Bár senki nem hitt neki, én azt hiszem, igazat mond.”

1996. február 24.
„Az évek teltek és Kaori csak nőtt és nőtt. Két évesen kezdett el beszélni. Első szavai az „Anya” és az „Apa” voltak. Oh, el is felejtettem egy éves volt, amikor járni kezdett. Bár elég döcögősen kezdte sokat esett is, de ez ezzel járt.
Aztán elérkezett az ötödik születésnapja. Már minden előre el volt tervezve. Már indultam is hogy felkeltsem, ám valaki kopogott az ajtón így előbb oda mentem. Mikor ajtót nyitottam, nagyon meglepődtem.
- Mark professzor? Miben segíthetek és, kik ezek? – a lányom vérszerinti apja és két fehérköpenyes férfi állt az ajtóban, mikor feltettem a kérdéseket összenéztek, majd a professzor megszólalt.
- Üdvözlöm rég találkoztunk Kaori kisasszony. A lányához akarom mondani a lányomhoz jöttem. Jól tudom ma öt éves?
- I.. Igen. – csak ennyit mondtam mire a hívatlan vendégek megindultak befelé. Mielőtt bármit reagálhattam volna rá, Mark úr újra megszólalt.
- Nyugodjon meg, csak szeretnénk elvégezni rajta egy rutin orvosi vizsgálatot. Ugye megengedi? Csak meg akarok bizonyosodni, hogy egészséges. –erre nem tudtam mit válaszolni, úgyhogy csak bólintottam, majd felvezettem őket a lányom szobájához. Már a lépcsőről hallani lehetett, hogy ébren volt. Bementem és leültettem az ágyára. A két férfi, akik a professzorral jöttek, táskáikból előkerülnek a sztetoszkópok és a többi megszokott orvosi kellékek. Megmérték a vérnyomását meghallgatták a szívét, Kaori még élvezte is, de mikor előkerült egy injekciós tű, már nem volt olyan vidám.
- Nyugalom csak vért veszünk tőled nem fog fájni. – nyugtatgatta az egyik orvos a lányomat. Én is oda mentem és fogtam a kezét, a figyelmét pedig magamra vontam, hogy ne féljen annyira.
- Nos, rendben ennyi lett volna. Tessék ez pedig a tiéd, amiért ilyen ügyes kislány voltál. – varázsolt, elő a semmiből az egyik orvos egy nyalókát majd odaadta Kaorinak. Ezután összepakoltak és elmentek.”

Naplón kívül. Mark professzor telefonos beszélgetése a ház előtt miután kijöttek Kaoriéktól:
- Rendben megszereztük az adatokat és a mintákat a 91F24-től. Készítsék elő a labort.
- Igen is. Az erejét le tudták tesztelni?
- Nem mert az anyja ott volt állandóan. Amúgy meg ráérünk még az erejét tesztelni.
- Értem, de így honnan tudjuk, hogy elég erős.
- Tudom, nyugodjon meg. Végül is az én lányom. Most leteszem ki a következő?
- A 93F24-es jelenleg Washingtonban van.
- Értem.
Ez után a férfi és segédei beszálltak az autójukba és elhajtottak.

1996-tól 2003. február 24-ig
„Teltek, múltak az évek. Kaori hétéves lett és elkezdte az iskolát. Eleinte nem nagyon szerette, de később talált magának barátokat így már örült, ha iskolába mehetett. Lassacskán meg tanul majd olvasni és írni így oda adhatom neki a naplót, melyet majd ő folytathat.
El is érkezik ez a nap a tizenkettedik születésnapján.”

„ Kedves naplóm ma volt a tizenkettedik születésnapom. Nagyon jól telt és az ajándékoknak is nagyon örültem. Még csak alig pár órája van a kezemben a napló, de már több oldalt is elolvastam. Na de most már kezdek álmos lenni, úgyhogy most abbahagyom az írást. Jó éjt.”

2003. június
„Újra és újra átolvastam anya írásait, amiket arról írt, hogy milyen fura dolgok történtek vele a terhesség alatt. Mint például a repkedő üdítős kancsó és az autó, ami majdnem elgázolt minket. Elkezdtem gondolkodni és arra jutottam, hogy mindnek köze van hozzám.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerintem nekem van valami féle varázserőm. Ezt be is bizonyítandó elmentem másnap kipróbálni, hogy igazam volt e.
Rendben ott voltam, egyedül egy építkezésen ahol még egy hétig nem folytatták a munkálatokat. Anya azt mondta, hogy a papírjaikkal nem stimmelt valami és ezért. Na, de ez most nem lényeg. Vissza a varázserő gyakorláshoz. Lássuk mit is kéne csinálnom. Talán valami varázsigére aktiválódik.
- Abrakra dabra. – mutattam, kezemmel egy tégla felé ugyanis abban már biztos voltam, hogy a tárgyakat tudom mozgatni. De mégse ment. Most mit csináljak? Vakargattam a fejem. Ekkor hirtelen a semmiből két verekedő macska ugrott elő. Olyan ijesztőek volta, hogy sikítottam egyet és hátrébb ugrottam vagy fél métert. És ekkor megtörtént. Ijedtemben pont mikor én ugrottam egyet a tégla, amit mozgatni próbáltam addig sikertelenül megmozdult és egyenesen a két viaskodó állat közé vágódott. Ez után elrohantak majd én is követtem őket. Biztos meghallhatta valaki a sikításom és hát nem lett volna szerencsés, ha ott találnak.”

„A macskás dolog után kezdtem egyre jobban belejönni az erőm használatába. Mint kiderült csak gondolnom kellett arra, hogy az általam kiválasztott tárgy merre mozogjon. Arra is rájöttem, hogy akkoriban egy motorkerékpár súlyú tárgy volt a legnehezebb dolgok, amit fel tudtam emelni. Pozitívum volt még az is, hogy száz méteren belül minden a maximum súly alatt lévő dolgot mozgatni tudtam.”

2008. május 20 és 21 (Péntek)
„Hát ismét itt vagyok, mint az elmúlt öt évben is. Hát nem sok minden történt mostanában. Az erőmet minél jobbá próbáltam fejleszteni. A távolságot már nem tudtam növelni viszont a Max súlyt már megnöveltem bár csak 500 kilógrammal. Az iskola szívás volt csak azért szerettem bejárni, mert ott voltak a barátaim, akikkel szívesen találkoztam. Az egyik nap is dolgozatot írtunk kémiából. Ajjaj, anyáék nem fognak örülni, nem lett valami jó, érzem. Oh, el is felejtettem, mégis csak történt valami.
Minap délután mikor írtam a leckét arra lettem figyelmes, hogy a ház előtt megáll egy fekete autó. A járműből egy ismerős alak szállt ki. Az apám - a vérszerinti természetesen- volt az. Igen, anyu elmondta, hogy ő a vérszerinti. Egyszer meg is kerestem és beszélgettem is vele. Nagyon jó fej sokáig is tartozzuk is a kapcsolatot és beszélgettünk is. Na, de eltértem a tárgytól. Ott tartottam, hogy anyáék kimentek hozzá. Először csak beszélgettek persze ebből én egy kukkot se halottam, de aztán anya kiabálni kezdett Markkal. Ő is elég dühös volt. Ezután fogta magát és elment. Este a vacsoránál mindig beszélgetni szoktunk, de aznap síri csend volt. Mikor rá kérdeztem, hogy mit keresett itt az apám, Edward kedvesen megkért, hogy erről ne beszéljünk, és inkább menjek tévézni. Rendben, ha nem akarják, hát legyen. Elmentem tévét néni és annyiban hagytam a dolgot egy időre.”

„Péntek volt. Reggel hatkor keltem, kissé még álmosan. Körülbelül félóra alatt elkészültem és vártam, hogy anya elvigyen a gimibe. Szerencsére aznap csak öt órám volt. A nap a szokásos uncsi menetében telt még ez az öt óra is olyan soknak tűnt.
Végre vége indulhatok haza. El is indultam a buszmegállóba ugyan is haza azzal mentem. De aznap lekéstem, így gyalog kell mennem, ami nem is volt olyan nagy baj, mert így a barátaimmal tudtam menni.
Az útfelénél elváltam a barátoktól és egyedül folytattam az utam. Mikor már majdnem a házunknál jártam - nevezetesen a szomszéd előtt – észrevettem, hogy nyitva volt a bejárati ajtó. Ez elég furcsa volt hisz nem szokott tárva nyitva lenni. Oda is siettem, és lassan beléptem a házba. Odabent minden szét volt dobálva nagy rendetlenség volt.
- Anya, Apa itt vagytok? Hahó! – kiabáltam, de nem felel senki. A földszinten nem találtam senkit így elindultam az emelet felé. Útközben magamhoz reptettem egy esernyőt. Tudom nem épp a legjobb, de így már nem félek annyira. Mikor felértem borzalmas dolgot láttam.
- Apa! Úr isten, mi történt?! – apám a szobám ajtaja felé kúszott épp. Ruháját vér borította, csak úgy tocsogott tőle a ruhaneműje.
- Várj, ne mozogj, elállítom a vérzést… Apa? Apa, apa! – Nem mozdul, nem mozdul. Hisz az előbb még élt. Nyöszörgést hallottam a szobámból, úgyhogy oda siettem. Az ágyamon ott feküdt az anyám, akinek a sebei nem voltak olyan súlyosak, mint apáé, de ő is ellátásra szorult.
- Anya… - csak ennyit tudtam mondani mielőtt, félbeszakított.
- Nigero!{Menekülj}! – japánul szólal, meg ami nem jelenthetett jót. Az ajtó felé fordultam ahol már hat fegyveres állt élükön egy hetedikkel, aki egy velem egyidős fiú volt ördögi vigyorral az arcán.
- Lám, lám végre megvagy. Mi meg még azt hittük, hogy rejtegetnek. Nos, önre már nincs szükségünk asszonyom. – a kezét felemelte és egy pisztolyt szegezett az anyámra. Megpróbáltam az erőmet használva kirántani a kezéből a pisztolyt, de nem ment. A következőben egy nagy puffot lehetett hallani. Anyu mozdulatlanul feküdt az ágyon. A düh elborította az agyam, mikor ráébredtem, hogy meghalt mindkét szülőm. A féktelen harag mintha felerősítette volna az erőm. A ház remegni kezdett mintha egy közepes erősségű földrengés lenne. Eközben a hat fegyveres holtan esett össze. Kitekertem a nyakukat így már nem éltek, csak egyetlen ember maradt talpon rajtam kívül. Már vagy hússzor próbáltam megölni hol arra gondoltam, hogy a szívét nyomom szét hol pedig a nyaktekerésre, de egyik se sikerült.
- Áh, most biztos azon tanakodsz, hogy miért nem tudsz megölni. Hát elárulom, amíg ez rajtam vagy a tele kinetikus erőd rám nem hat. – mutatott ördögi mosollyal a jobb csuklóján lévő karperecre. Hm, akkor majd máshogy végzek veled. Gondolataimmal ekkor ráomlasztottam a plafont olyan gyorsasággal, hogy ne tudott elmenekülni. Siker, vagy mégsem. Egy szürke kéz nyúlt ki a törmelék alól majd lassacskán a fiú is előtűnik szintén szürke színben.
- Jó mi. A testem most keményebb az acélnál is. Úgy hívnak a Kaméleon. Nem akarlak bánta, főleg mert megtiltották szóval fejezd ezt be. – nem hallgattam rá és a plafonon lévő lyukon át tetőcserepekkel bombáztam.
- Kérlek, hagyd ezt abba Kaori. – Mi? Hogy lehet, ez? A cserepeket azonnal megállítottam, mikor a fiú helyén anyámat pillantottam meg.
- Anya t… te… - az anyám alakját felvett Kaméleon ekkor kihasználta figyelmetlenségem kezét fegyverré alakította, és egy altatólövedékkel meglőtt így eszméletemet-vesztettem.”

A fogság
Innentől már nem igen írok dátumokat, főleg mert ezt szökésem után írtam és már nem emlékszem rájuk.
Miután az eszméletemet vesztettem egy laboratóriumban tértem magamhoz. A szobában csak én voltam egy székhez szíjazva előttem pár méterre pedig egy csészealj formájú fekete eszköz volt, ami halk sípoló hangot adott ki. Megpróbáltam kiszabadulni, de nem ment még az erőmmel sem. Ekkor a fotocellás ajtó kinyílt és bejött rajta a vérszerinti apám Mark és pár fehérköpenyes.
- Szia Kaori. Üdvözöllek a földalatti laboromban. Ne is próbáld az erődet használni, amíg az erőblokkoló itt van.* a sípoló tárgyra mutat*
- Mit akarsz. Te öletted meg a szüleim? Te rohadék! – Förmedtem rá és utána leköptem. A válasz rá egy dühös arckifejezés és egy pofon volt.
- Ne merj így beszélni velem. – ezután a kezeit a háta mögé tette és elindult kifelé.
- Most részt veszel egy kezelésen, ami felerősíti az erőd. Amint kiléptem kezdhetik. – szólt még vissza az embereinek majd elment. Az orvosoknak tűnő férfiak oda léptek hozzám majd egy EKG gépet és más eszközöket „csatlakoztattak” hozzám. Egy másik meghúzta az engem fogva tartó eszköz fogását a széken, egy harmadik pedig egy injekciós tűvel közeledett felém.
- Rendben most adjuk be a vírust. – szólalt meg a férfi és a velem szembe lévő fal felé nézett ahol egy nagytükör helyezkedett el. Ez is biztos olyan, mint a filmekben a kihalhatóban látható üveg. Nem habozott rögtön a karomba is szúrta a tűt. Amikor a vírus a szervezetembe került hirtelen nagy fájdalmat éreztem. A megerősített fogva tartó szíjak ellenére is vergődni tudtam és ordítottam a fájdalomtól. Közel egy órán keresztül tartott az egész mégis nekem sokkal többnek tűnt. Amint vége volt egy hangszórón keresztül Mark közölte velem, hogy pihenjek, és holnap majd tesztelik az erőm. A blokkoló eszköz kíséretében elkísértek egy cellába. A cellában csak egy ágy volt, de legalább kényelmes.
Másnap reggel jöttek értem ismét. Szökni egyelőre nem tudtam, mert ahol én voltam ott volt a fekete szerkezet is. Elkísértek egy jóval nagyobb helyiségbe. Egy amolyan teszt aréna volt ahol képességeket teszteltek. Bár a kis csészealjat kikapcsolták arra felhívták a figyelmem, hogy el vannak látva egy személyi blokkolóval, mint Kaméleon.
Először kisebb tárgyak mozgatásával kellett kezdenem majd egyre növelték a méretet és a súlyt. A vírus következtében az addigi 100 méteres hatótávólsá lecsökkent egy 20 méter sugaru gömgbé viszont már sokkal nagyobb súlyokat is megtudtam emelni. Minden jól ment ekkor Mark is megjelent.
- Rendben, eddig jól állunk, de most lássuk a valódi erőd.
- Milyen valódi erőm én csak ezt tudom semmi mást. – néztem rá csodálkozva. Mit tud amit én nem hisz tényleg csak ezt tudtam.
- Oh dehogy nem. Azt hiszed csak azért adtunk be neked azt a vírust, hogy egy tonna súlyt képes legyél mozgatni? Hozzák be.
Behoztak egy asztalt rajta egy elektronmikroszkóp és egy fadarabbal és tartóedényekkel. A mikroszkópot a fára irányították majd a mutatott képet egy vászonra vetítették ki.
- Rendben, most pedig alakítsd, át ezt a fadarabot mondjuk egy fagolyóvá. Használd az erőd és próbálj a molekuláira hatni és formáld át.
Mi? Formáljam át? Néztem a kivetítőt majd megpróbáltam.
~Hülyeség, hogy lennék rá képes. De talán ha sikerül, akkor ezzel az erővel ki is juthatok innen, persze csak az után, hogy megöltem Markot és azt, az alakváltót.~
Próbálkoztam, csak próbálkoztam, de még mindig nem ment. Napokon át próbáltam aztán mikor már kezdtem feladni, sikerült szétbontanom a fadarabot. Az összerakás sem volt könnyű, de ez sokkal gyorsabban, alig három-négy nap alatt sikerült. A sikerem után a tartóedényekből egymás után kerültek elő az anyagok föld, fém és végül hús és bőr persze mindkettő disznóé volt, de akkor se volt jó érzés dolgozni velük.
Jutalomként, amiért az nap jól ment a teszt, megengedték, hogy néha elhagyjam a cellámat és más foglyokkal is találkozhattam. Minden ilyen időmet a fogyok részére fenntartott könyvtárban töltöttem és itt ismerkedtem össze kilenc rabbal, akikkel elkezdtük kidolgozni a szökésünket titokban.

A szökés
A szökést úgy terveztük meg, hogy mivel én rendelkezek közülünk a legnagyobb és legcélravezetőbb erővel így én szököm meg elsőként és szabadítom ki, őket addig pedig ők összegyűlnek a könyvtárban.
El is jött a nap. Még mielőtt bevittek volna a teszt arénába bemehettem a könyvtárba leadni pár könyvet és ezzel jelezve a többieknek, hogy készüljenek. Az arénában kikapcsolták a blokkolót így belekezdhettem a gyakorlatba. Mindig csak a szétszedést és összerakást gyakoroltam ám a könyvtárban töltött idő alatt megtanultam pár dolgot, amit akkor a szökésemkor átvittem gyakorlatba is.
Az nap minden jól ment épp a fával kellett gyakorolnom. Ideje volt elkezdeni. A részecskéit mozgásra bírtam ám nem, úgy ahogy addig tettem. Most nem szedtem szét őket, hanem felgyorsítottam őket olyannyira hogy felmelegedtek majd a fa meggyulladt. Én eljátszottam a rémültséget hogy nem tudom mi történt. Azonnal rohantak a tűzet eloltani ezt kihasználva tönkre tettem az inaktív blokkolót. Mikor ezt észrevették a bennlévő fegyveresek megpróbáltak elkábítani a nyugtatólövedékkel, de ez nem sikerült helyette ők kaptak belőle. A többi embert az arénában lévő tárgyakkal megöltem. A gyilkoló eszközzel és az alvó őröket irányítva elindultam kifelé. A két szunyókáló pajzsként irányítottam magam előtt, na meg a fegyvereikkel elintézhettem a többi blokkoló szerkezetet is.
Társaimat kiszabadítva és erejüket használatba véve könnyedén törtünk előre a szabadság felé. Sajnos úgy alakult, hogy meg kellett állnunk útközben a „Megfigyelő és Kereső” szobában ugyanis Sarah az egyik társam terhes volt és muszáj volt megállnia. Szerencsére a hely jól védhető és a hírre hogy megszöktünk kiürítették. Itt, amíg várakoztunk és pihentünk szétnézelődtem.
- Ezek meg? – az egyik monitoron, a szabadon lévő esperek voltak megjelölve. Lehet, hogy mégis jó volt, hogy oda kerültünk. Kitöröltem minden adatot. Ám előtte még lementettem egy másolatot egy adathordozóra. Jól elrejtettem a ruhámban és a törlés után még tönkre is tettem a gépeket. Ez alatt azt kell érteni, hogy aranyos kis szobrocskákká formáltam az erőmmel így már nem tudták többet használni őket.
Sarah jobban lett így elindulhattunk, és kisebb nehézségek és karcolások árán végül kijutottunk a létesítményből. Kijutásunkkor megtudtuk, hogy New York városának központjában voltunk. Hála a forgalmas utaknak sikerült elvegyülnünk és megszöknünk.

Új élet kezdete
Szökésünk után elhagytuk New Yorkot és egy kis városkában húztuk meg magunkat. Itt döntöttem úgy, hogy az lenne a legjobb, ha szétválnánk. A többiek nem örültek ennek, de végül belátták, hogy ez így lesz jó. Átadtam mindenkinek egy listát, amin azok a városok szerepeltek, amiket el kell kerülnünk az ott lévő bázisokon. Bár többen beleértve engem is úgy gondoltuk, hogy szökésünk után a meglévő adatokkal felszámoljuk a többi titkos létesítményt ám én beláttam, hogy ez nem lehetséges, csak megint elkapnának. Csak is egy dolgot tehetünk, menekülünk és elbújunk.
Szétváláskor Sarah úgy döntött, hogy velem marad és én ennek örültem. Ő volt az első, akivel a többiek közül először találkoztam. Jó barátok lettünk ám én valahol úgy éreztem, hogy nem barátként gondolok rá. Talán szerelmes voltam belé. Akkor ezt nem tudtam biztosan hisz addig még egyszer sem voltam szerelmes. Na meg hát ő is lány volt meg én is.
Elköltöztünk Amerikából és otthonunk a nagyvilág lett. Pár hétig éltünk Mexikóban majd terhessége 8. és 9. hónapjára felköltöztünk Kanadába.

A család illúziója
Menekülésünk közben sok helyen éltünk. Mexikó majd pár hét múlva Brazília és egy hónap múlva Kanadába költöztünk. Ekkor már Sarah a nyolcadik hónapban volt és kapcsolatunk is túlnyúlt a barátságon. Pont még mielőtt északra mentünk volna Sarah szerelmet vallott nekem. Nagyon meghatódtam és el is sírtam magam. Magam biztosan nem mertem volna bevallani, mert nem tudtam, hogy érzett irántam.
Így már egy párként érkeztünk a hideg országba. Ott terveztünk letelepedni, legalább amíg a baba meg nem született. Vettünk egy aranyos kis házat a pénzből, amit gyűjtöttünk és itt éldegéltünk közel két hónapig.
Egy este Sarah nagy fájdalomtól nyögve ébresztett fel. Rögtön fel is kaptam magamra valamit. Oda rohantam a telefonhoz és hívtam a mentőket. Amíg rá vártunk összepakoltam mindent, ami kellhet és segítettem neki felöltözni.
A mentő megjött és Sarah-val együtt elvittek a kórházba. A fájásai egyre gyakrabban jöttek elő, de az orvosok még így is azt mondták, hogy még nincs itt az idő. Két óra múlva azonban már végre beindult a szülés. Gyorsan betolták a szülőszobába. Mikor én is be akartam menni nem engedtek hiába mondtam nekik, hogy a barátnőm és nem barátilag ők akkor se engedtek, így kint kellett várakoznom. Körülbelül félórán át tartott, de végül Sarah életet adott egy egészséges kisfiúnak és végre engem is beengedtek hozzá.
- Gratulálok a kisfiához. - Mosolygott felé a szülész orvos.
- Igen, én is gratulálok a kisfiadhoz. – tettem jobbomat a lány vállára. Ekkor ő felém fordult arcán mosollyal.
- Én is neked. – szólal meg. Én pedig nem értettem, hogy miért gratulált.
- De miért?
- Hát ahhoz, hogy anya lettél… te is. – ismét könnyekig meghatódtam a szavai hallatán majd rögvest át is öleltem mindkettőjüket.
Ám ekkor bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam. A Sarah-ra kötött gépek hangos sípolásba kezdtek ekkor veszem észre, hogy kedvesem eszméletét vesztette. A babát és engem is elvittek mellőle. A szíve leállt, láttam, ahogy az orvosok próbálják újra éleszteni, de a harmadszori próbálkozás után abba hagyták. A nővért, aki az újra élesztéskor hátrébb ráncigált ellöktem magamtól és a már élettelen testhez rohanok. Sírva próbáltam ébresztgetni, egymás után a nevét hajtogattam és mondtam neki, hogy ne hagyjon itt, ébredjen fel. De már sosem ébredt fel. Az orvosok pár órával később elmondták, hogy szerelmem szervezete nem bírta a szülés okozta megterhelést. Az agyában elpattant egy ér így agyvérzésben halt meg.
Sarah halálát követően egy nappal azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet. De tévedtem, de még mennyire, hogy megtörtént a legrosszabb is. A baba is meghalt. Az orvosok elmondták, hogy egy azonosítatlan vírus végzett vele, ami csak a megszületése után kezdte átalakítani a sejtjeit. Persze már a vírus szó hallatán tudtam milyen vírus is lehetett. Tudtam jól ki a hibás. Mark az a rohadék egyre inkább vágytam arra, hogy megölhessem.
Sajnálatos módon, még ha őt nem is, de pár emberét sikeresen megkínozhattam és kiélhettem rajtuk a dühöm egy részét, amikor eljöttek a két holttestért.

Újrakezdés
A temetést követően kénytelen voltam ott hagyni mindent. Apám hamar megtalált és egy rakás embert küldött Kanadának, annak a részére ahol étem. Csak a szerencsének köszönhettem, hogy sikerült észrevétlenül kijutnom az országból. Új úti célom Európa volt, de előtte még Ázsiába azon belül is Japánba utaztam, hogy elmondhassam anyám szüleinek a rossz hírt. Ahogy az várható volt nem fogatták jól a lányuk halálát. Bár felajánlották, hogy maradjak ott náluk én mégsem maradtam nem akartam, hogy ők is meghalljanak. De még mielőtt eljöttem a papámat megkértem, hogy szerezzen nekem két jó minőségű katanát. Nem is kellett sokat várnom még akkor mikor megkértem elvitt a gyűjteményéhez, ahol szabadon választhattam kettőt. Eztán még két és fél évet töltöttem Japánban, ahol harcművészetet és kendót tanultam. Persze a rokonoktól távol. Emellett még sikeresen megtanultam az Iaidó harcművészetet is. Itt alkottam meg útitársamat is Ningyou-t mely egy harci bábu, amit az erőmmel irányítok.
Ez után egy és fél évet töltöttem az Európában való barangolással. Sok helyen megfordultam, például Párizs, Róma, Bécs, London és még sok kisebb városban és országban is megfordultam. Ez idő tájt a mindennapi betevőt fejvadászként próbáltam megkeresni vagyis Ningyou mert, hogy ő volt a „főnők” hisz nem kelthettem feltűnést, mert megtaláltak volna az üldözőim. A fejvadász meló alatt azt kellett érteni, hogy a rendőrségnek segítettem olyan bűnözőket elkapni, akiket ők nem tudtak vagy nem akartak fáradni vele, mert mondjuk csak annyi volt a bűnük, hogy nem ment el a tárgyalásukra, ami a kifizetetlen bírságaik miatt voltak. Megjegyzem ezzel találkoztam a legtöbbet.
Most pedig ismét visszatértem Japánba azon belül is egy nyugat-tokiói kisvárosba Karakura városába. Az évek során összegyűjtött pénzből és a rendőrségi kapcsolataimnak - amiket fejvadászként szereztem - segítségével új személyazonosságot gyártottam magamnak. Lakhelyem egy kis lakás lett a város központjában. Elkeztem közelharcot is tanulni, ezen kívül még az álnevemen egy helyi futárcégnél dolgozom. Nem fizet valami jól, de legalább elélek belőle.

~ Kinézet

175 cm magas és 58 kg. Hosszú fekete derékig érő haja van, amit kibontva hord. Szemei sötétbarna színűek. Félvér. Apja amerikai, anyja japán. Szerencséjére inkább az anyjára hasonlít, de azért látszik rajta, hogy nem 100%-ig japán. Ruházata egy fehér kabát, ami a vádliig ér le. Ezen kívül hord még egy szintén fehér színű nadrágot. A kabát alatt pedig nem visel semmit csak a melle köré tekert sarashit.
Sarashi: Hosszú pamutszövet csík, amit a felsőtest köré tekernek. Harcművészek, szamurájok, jakuzák használják.Kaori és a ruhaviselete


~ Jellem

A karakter összetett személyiséggel rendelkezik. Leginkább szótlan mogorva és sokszor alsóbbrendűként kezel másokat. De ezen kívül tud vidám beszédes vagy csak vidám mosolygó személyiség is lenni. Ez utóbbi leginkább csak akkor jellemző, ha csinos, fiatal nők társaságába vagy gyerekek közé kerül.


~ Zanpakuto/képesség

~ Képesség(ek)

Neve: -
Típusa: Telekinézis
Eleme: -
Támadások: Nincs kimondott támadás
Leírása: A használó lélekenergiájából az erő aktiválásakor egy húsz méter sugarú gömböt hoz létre melynek közepén áll. A gömb átmérője 1000lp-ként egy métert nő. A gömb belsejében tárgyakat tud mozgatni és molekuláris szinten is képes hatni egy tárgyra. Így képes akár szétszedni és más alakban összerakni tárgyakat (kivétel a zanpakutók). Ezen kívül képes az emberek, lelkek, shinigamik, hollowok, arrancarok és bármely más létforma mozgatására irányítására.
Ha az ellenfele…
…gyengébb akkor képes teljes egészében irányítani.
…egyenlő erejű vagy erősebb akkor is képes irányítani az ellenfelet csak lényegesebben gyengébb a hatás. Egy vele megegyező erejű küzdőfél támadását képes eltéríteni és blokkolni, de nem az összesét. A támadásokat 1-2 méterre is el tudja téríteni az eredeti útvonalától. Egy nála erősebb ellenfél támadásait maximum 30cm-re tudja eltéríteni az eredeti útvonalától.
Molekurális szinten használva: Ez Kaori képességének igazi ereje, ami jóval erősebb, mint egy átlag telekinézis. Itt a tárgyak és minden más molekuláira hat ki az ereje. Így képes akár melegítés (molekulák mozgásának felgyorsítása) vagy lehűtése (molekulák mozgásának lelassítása). Képes egy tárgyat szétszedni és összerakni másik formában (pl.: egy fát szétszed, és hegyes karókká építi össze.).
Tárgymozgatás: maximális súly, amit elbír: 1000 kg
2. szint: 2000 kg innentől
Képesség pontozása és szintezés:
1. 3pont-6pont
-Molekuláris telekinézis 70%-át veszi el az erejéből

2.7000lp-től
7pont-12pont
-Molekuláris t. 30%-át

3. 10.000lp-től és
15p-től
-M. t. 10%-át veszi el

~ Szeret-nem szeret

- fiatal nőket
- harcot
- harcművészetet
- gyerekeket
- nyugalmat

- az igazi apját
- védtelen embereket ölni
- férfiakat
- tömeget
- fájdalmat, injekciós tűt

~ Felszerelés(ek)

Ningyou /Báb/: Egy két méter magas, sötét hajú, kemény emberi bőrhöz hasonló színű anyagból készült harci báb, amit Kaori a saját védelmére készített. A báb két karjában egy-egy katana penge helyezkedik el. A fejében füstbombák, a mellkasában négy, húsz méter hosszú az elején pengével ellátott drótkötelek vannak. Amikor a bábura nincs szüksége akkor az egy hosszú fekete ballonkabátot megegyező színű farmernadrágot, pólót és kalapot visel.

Két Katana: Az egyik a hátán helyezkedik el, a markolat a jobb vállánál. A másik a dereka bal oldalán.

Ezeken kívül még van nála egy kép, amin ő és Sarah látható.

Készen vagyok a javításokkal.