Jelszó: ayuaia
Név: Yagyuu Kamisa
Nem: férfi
Kaszt: Ember
Szülestési idő: 1988. május 2.
Kor: 23
Előtörténet:
Azon az estén kezdődött minden... Amikor a tizedik feles után már határozottan jobban láttam fél szemmel és a haverom "Elromlott a hifi hangerőszabályzója!" felkiáltására azzal feleltem, hogy: "Hmm, lehet ütni kell!"
Akkor még nem is sejtettem semmit, mikor a szomszéd kopogott, de nem nyitottunk neki ajtót.
- Hívom azt a k***a rendőrséget! - kiabálta az ajtó másik oldaláról az idős, kissé szenvedélyes néni. Próbáltam odabotorkálni az ajtóhoz, hogy jobb belátásra térítsem a rendőrséggel kapcsolatban, például hogy arra semmi szükség, de a haverom hangosan visszaordibált a hangerőszabályzót tekergetve.
- Aha, lehet működik!
Kirázott a hideg és ezek után már nem tartottam jó ötletnek az ajtónyitást, hát inkább visszabaktattam a közeli kanapéhoz, ahol az egyik ismerősöm bőszen farkasszemet nézett egy kis pohárral, benne valami nagyon ütős folyadékkal. - Legyőzlek. Legyőzlek. - mondogatta a pohárnak. Jobbnak tartottam nem közbeszólni a leszámolásba, így csak leültem és néztem magam előtt az asztalt - de csak fél szemmel - amin tornyosultak az üres üvegek. Körbenézve sok ugrabugráló embert láttam, akik a pia hatására már sokkal jobban bírtak táncolni, vagy csak azt hitték magukról. A hangfal basszusa elkezdte ütögetni a mellkasom.
Nem tudom mennyi idő telt el így, de azon vettem észre magam, hogy az előttem lévő asztalt fejelgetem és a felülés eléggé összetett feladatnak tűnt. Megpróbáltam, még sikerült, tehát sok bajom nincs. Elégedetten vettem észre, hogy az órám szerint csak egy fél órát voltam kiütve, továbbá még hányás-érzetem sem volt. Nagyszerű, ezek szerint a piát egyre jobban bírja a májam!
Ezen felbátorodva indultam volna még egy kis kortyocskáért, de az egy ismerősöm megrázta a vállam és kétségbeesett arccal magyarázni kezdte, hogy a rendőrök ott állnak az ajtó előtt és a szomszéd öreglány nem csak csendháborításért jelentett fel minket, hanem azzal a gyanúval is, hogy kápszerezünk.
Több se kellett nekem, rögtön tudtam, hogy hova kellett mennem. Nem, nem kell félni, nem volt nálam semmilyen drog, én nem élek ilyennel, de ha másnap dolgozni a rendőrség miatt nem tudok elmenni, akkor ég az is lehet, hogy kirúgnak. Persze ilyen malőrt nem engedhettem meg magamnak!
Egyenesen az ablakhoz rohantam, de az makacsul ellenállt, sőt többször is nekem jött, mire végre sikerült kinyitnom. Félig kimásztam, aztán kiestem az ablakból és hanyatt feküdtem a kis kertben, ahol ha emlékezetem nem csal, délután még egy mérges kutya volt.
Tudhattam volna, hogy nem szabad elbíznom magam. A mocskos korcs egyszer csak ott termett az orrom előtt. A furcsa az volt benne, hogy elég volt csúnyán néznem rá, felemelkedett a földtől és mintha puskából lőtték volna ki, elrepült a kutyaház felé és hangos puffanással landolt a kis házikóban.
Habár ez nem hétköznapi látványosság volt, megvontam a vállam és a kerítéshez mentem, ahol volt még egy kis kapu az utcára. Üggyel-bajjal kinyitottam a reteszt és szentségeltem, hogy józanon ez sokkal egyszerűbb szokott lenni, majd elindultam az úton. Visszatekintve a házra, ahol az előbb voltam, a rendőrautó ott parkolt a ház előtt, a zene már nem szólt, csupán pár izgága részeg kiabálásából vontam le azt a következtetést, hogy nekik a "buli" még csak most kezdődik. Szívesen mondogattam volna nekik, hogy "Találkozunk a detoxban!", de már 23 éves vagyok, egyedül élek és dolgozom, bizony fel kéne nőnöm...
Lassan gyalogoltam hazafelé, de könnyítő elemnek számított, hogy minden, ami egy méteren belül akadálynak számított volna, az arrébb mozdult, illetve odébb gurult.
Mikor végre hazaértem, örömmel állapítottam meg, hogy már csak egy kicsit vagyok berúgva. Ennek örömére meg is ettem a hűtőben talált utolsó pizzaszeletet, ami szó szerint a számig repült...
- Na várjunk csak..! - torpantam meg felocsúdásomban. - A pizzák nem szoktak repülni! - Hirtelen felindulásból rácsaptam az asztalra, amin az egyik pohár felugrott a levegőbe, s mikor odakaptam a tekintetem, megállt ott, ahol volt, a levegőben. Arra gondoltam, hogy jobb helyen lenne az az asztalon, mire lassan ereszkedni kezdett és újra helyet foglalt egy bögre mellett.
- Csak nem...? - suttogtam magam elé, s újonnan a bögrére fókuszáltam. Ilyet korábban egy képregényben láttam. A főhős tárgyakat bírt mozgatni az akaratával. Arra gondoltam, hogy ő vajon hogyan csinálhatta... Én pedig arra gondoltam, hogy a bögre lebegjen előttem és ahogy lestem és szugeráltam, tényleg elemelkedett az asztalról.
Abban a pillanatban csak két dologra tudtam gondolni: szuperhős lettem, vagy durván részeg vagyok még mindig.
Gyorsan lefeküdtem aludni és nem is kellett sok, már aludtam is. Másnap újra próbálkoztam és az eredménytől kiabálva rohantam végig a házon: "Szuperhős lettem!"
Több sem kellett, el is kezdtem tervezgetni maszkos hősi tevékenységemet, mint például bankrablók letartóztatása, vagy a főnököm ugratása. Aztán leesett, nagyot koppanva, hogy nem rohanhatok végig az utcán mindenkinek elmondva, hogy mit tudok, mert a végén jönnek valamilyen kutatóintézetből és a mínusz huszonharmadik emeleten kísérleteznek majd velem.
Anyáméknak sem mondhatom el, sőt a húgomnak sem, mert ahogy ismerem, nem bírná tartani a száját, mindenkinek dicsekedne velem.
Összekaptam magam és elindultam dolgozni a város másik végében lévő fröccsöntő üzembe. Már két éve ott vagyok, de még nem untam meg. A gépek lehet, hogy sokszor elromlanak, de ezzel az erővel most már nem fog gondot okozni az, ha egy szerszámot nem érek el…
Kénytelen voltam gyalog menni, mert a múlt hónapban valami suttyó ellopta a bicajomat, miközben én vásároltam az egyik boltban. Ránézek az órámra. Van még fél órám, hogy beérjek, nem kell sietnem.
Az egyik sarkon befordulva egy nem várt látvány fogadott egy naaaagy fekete szörny képében, ami közel olyan magas lehetett, mint én, azzal ellentétben, hogy magasságához még két szarv is párosult, amik egyenként olyan fél méter nagyságúak voltak. Észrevette, hogy én is észrevettem őt és elkezdett bámulni. Egy perc is eltelhetett, mire valami szöget üthetett a fejében és gyorsan megindult felém. Pofáját nagyra tátotta és nagy mancsával felém kapott. Gyorsan levontam a következtetést, hogy nem kezet akar fogni, ezért gyorsan tettem egy fordulatot és az ellenkező irányba kezdtem futni, de megbotlottam, a szörnyike meg átesett rajtam, így mind a ketten a földön landoltunk. Ebben a pillanatban azonban rám tört a felismerés! „Hohó én szuperhős vagyok!” – kiáltottam magamban máris kerestem valamit, amit hozzá tudnék vágni a mocsokhoz.
Egy macskára esett a választás, ami az út másik felén bambult. Rámutattam a macskára, ami nagy nyávogás közepette felemelkedett és odalebegett hozzám. Rájöttem, hogy macskákkal dobálózni mégse lenne olyan hősies, így inkább elengedtem a szőrcsomót. Éktelen nevetésre lettem figyelmes és a hang irányába kaptam a fejem. A szörny röhögött rajtam a térdét csapkodva. Na ezt már nem hagyhattam annyiban.
- Na most már kinyírlak! – kiáltottam és felemeltem egy csatornafedelet, amit függőlegesre fordítottam. Úgy gondoltam, hogy ha gyorsan el tudom lőni, akár ketté is szelhetem a dögöt.
A fekete mocsok megindult felém egy üvöltést követően én pedig elkezdtem célozni a fedéllel és a megfelelő pillanatban tüzet nyitottam vele. Az akció jobban sikerült, mint ahogy számítottam, a fedél egyenesen a szörny hasába fúródott, sőt, keresztülhasította, mire az elpárolgott.
Csillogó szemekkel néztem magam elé és amikor már majdnem elkiáltottam magam, hogy „Győztem!”, megláttam az órámon, hogy mennyi az idő, így az arcomra fagyott mosollyal rohanni kezdtem a munkahely felé…
Kinézet: 178 centi magas, barna hajú, átlagos testalkatú. Látszik rajta, hogy fizikai munkát végez. Általában farmer vagy short és póló van rajta, de ha munkába indul, akkor természetesen bakancs és munkásruha. Gyakran borostás, de nem ápolatlan!
Jellem: Álmodozó, kiskorában is szuperhős akart lenni. Kedves, bátor, de nem szerény!
Képesség: Telekinézis (tárgymozgatás)
Típusa: Fizikális
Támadások: nincsen kimondott támadás
Leírás: A környezetében lévő tárgyakat tudja mozgatni, minél kisebb, annál gyorsabban és határozottabban. A legnagyobb dolog, amit most még meg bír mozdítani, az egy személygépjármű (3500kg) de csak nehézkesen és nem bír vele dobálózni olyan egyszerűen.
Szereti:
A képregényeket
Az aranyos lányokat
A tiltott szerelmeket
A munkáját
A szörnyeket legyőzni
Nem szereti:
Az epres fagyit
A szörnyeket
Az odaégett dolgokat
Azt, aki csak félig olvassa el a könyveket
A hideget