A számomra talán nem is olyan kellemes viszontlátás

Napok vagy talán már hetek teltek el az óta hogy találkoztam Elivel. Igen érdekesre sikerült az a napom, verés, kedveskedés, majd zavarba hozás, végül egy kisebb szerencsétlenség történt velem. Majdnem meghúztam Elit. Két dolognak köszönhettem hogy nem tetem meg, az első hogy féltetem az életemet, a második pedig az, hogy szerencsére jól masszírozok, aminek köszönhetően Eli elaludt. Így megúszta Ő is a kellemetlen ébredést, már ami az altáji dolgokat illeti, és én is életben vagyok. Bár ezt lehet annak köszönhetem, hogy nem találkoztam eddig vele. Ha ismét látom és nem egy ceroval fog köszöni, akkor megtudom majd magyarázni neki a dolgokat. Tényleg úriember/arrancar voltam. Csak a kezemmel értem hozzá, mást nem is csináltam. Rendben adtam neki egy puszit az angyali arcára, de ennyi. Nem lestem meg semmijét, pedig más férfi már lehet megtette volna, hogy nem a kezével érintette volna puha bársonyos bőrét. Nem hát, előkapta volna a farkát és kész, ej mi férfiak milyen szemet vagyunk. Bár Adora miatt is jó hogy nem csináltam semmit, így se kellemes elhallgatni azt a tényt, hogy majdnem mit csináltam Elivel. Legalább végre a gondolataimban nem az szerepelt milyen perverz módon ölnek meg.
De most itt az ideje egy kis sétának. Felkaptam az arrancar uniformist Orgo a hátra és irány csak úgy el valamerre. Rohadt nagy ez a Hueco Moundo és Las Noches is, van hova menni, eddig voltam egy könyvtárban egy autópályán, golfoztam is már, az Aquaparkban is voltam már párszor, ezért most egy másik helyet néztem ki magamnak. Egy labirintust, igen ez jó is lesz. Kosza pletykák keringtek már róla, ilyen hollowok megy olyan adjuchast. Persze majd hiszem ha látom.
Megérkezve úti célomhoz a bejáratnál rágyújtok egy cigire, megropogtatom a nyakamat, és elindulok befelé. Nagyon remélem tényleg nem tévedek el nagyon, mert igaz reggel jól bekajáltam de ha éhes leszek, akkor majd kereshetek magamnak enni idebent. Vagy majd a szintén eltévedt arrancarokat kell megennem. Évekig fogok itt bent élni, a ruhám elfog szakadni, ágyékkötőben fogok rohangálni, egyetlen társam a magány lesz és rövid időn belül megfogok majd bolondulni, visítozni fogok és ha megtalálnak ketrecben fognak mutogatni. Vagy felmászok a falra és egyszerűen kisétálok rajta, vagy szépen ceroval török magamnak utat, lesz, ami lesz Én bemegyek. Oké, de merre, igaz ha tudnám, akkor nem is lenne labirintus. Akkor elsőnek menjünk balra, oké ez nem jó zsákutca, mehet jobbra. Ez már normális út és most hogyan tovább? Míg gondolkozok nekidőlök a falnak és cigizek tovább, a tekintetemet a mesterséges égre emelem.
- Csak egy másolat, de nekem tetszik.

A számomra talán nem is olyan kellemes viszontlátás

Pillanatnyi öröm, semmi más csak egy pillanatnyi. Ezt nyújtja nekem a cigaretta, az elején élvezetes, pótol valamit bennünk. De a végén csak a rossz szájíz marad utána. Pont, mint az élet, az elején élvezetes sokat nyújt, kihasználjuk, utána lassan elhamvad, és nem marad más, csak a kellemetlen íz és az öregség. De mégis élvezzük mindkettőt, hiába káros. Bár ezen nevetnem kellene, hiszen már nem élek olyan értelemben, hogy ez ártson nekem. Nevetséges komolyan nevetséges hogy ilyen dolgokon gondolkodok arrancar létemre. Nekem, nekünk, a fajtánknak nem így kellene viselkednie. Nem barátkozni shinigamikkal, vagy érzelmeket táplálni mások iránt. De úgy vettem észre hogy nem csak én vagyok az egyetlen olyan arrancar, aki érez, barátkozik, vagyis próbál normális lenni, ragaszkodni az emberi léthez. Ezt pedig kicsit szánalmasnak tartom, szánalmasnak, mert nem lehetünk ismét emberek. De miért akarnánk azok lenni ismét? Nem jó arrancarnak lenni? Erősek vagyunk, az idő nem nagyon használ ellenünk, nem öregszünk, a betegségeknek nincs hatása ránk, a testünk ellenálló, és mégis csak ragaszkodunk az emberi léthez. S már megint marha vagyok, amiért ilyen dolgokon gondolkozok. Meg kéne már tanulnom, nem áll jól nekem, ha elmélkedni akarok, okosnak tűnni. Jó az ha ostobának hisznek, pont, mint a nagymellű és szőke nőknél. Sokan azt gondolják, hogy az agya helyet inkább a mellei nőttek meg, na, biztos így gondolják páran rólam is, az izmaim nőttek csak. Az eszem pedig megragadt egy olyan 10 éves szintjén. Erről jut eszembe, fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy szőke női arrancar és egy férfi közt. A csávó csak mondogatta, hogy a szőkék ostobák. De erre hogy vágott vissza a nő? „Kívül szőke, de belül sötét vagyok”. Igen, végig röhögtem a napomat utána, elég volt csak rágondolni és a könnyek is dőltek a szememből. Ennek az emléknek a hatására el is mosolyodtam, kivettem a számból a cigit és kifújtam a füstöt, magam mellet lóbálom a kezemet a mutató és a középső ujjam közt tartva a cigit. Amikor is ismerős hangra leszek figyelmes.
~Basszus reméltem pedig, hogy itt nem fogok találkozni Vele. De ki az a szép nagydarab fazon, akinek a vállán üldögél? Nocsak, megint Aquaparkozot volna? Csak most ez a fazon nem volt beszari, mint én? És simán megfektette? Hm, lehet, összehaverkodok vele, és megkérdezem milyen volt. Eh, komolyan kezdenem kell valamit magammal, valami hobbit találni, mert a pletykálkodás nem valami értelmes elfoglaltság. Kibeszélni hogy ki, kivel, mikor, és mit csinált.
Annyira remekül elbambultam hogy a cigi végigéget és megperzselte az ujjamat. Ledobom és megrázom a kézfejemet.
- Ez de geci forró. Ööö… szia Alice. Előre bocsájtom nem fogok veled keresd tojást játszani, azért mert lassan itt a húsvét. Főleg mert tuti felgyűrnéd a seggembe. Előre bocsájtanám hogy mielőtt megakarnál verni, mestere vagyok a halálos kislábujj technikának és merem használni ha kell. Ja, éééés nem történt semmi a múltkor de tényleg nem, csak berúgtál és elaludtál. – vigyáz kész….- És adtam egy búcsú puszit, ennyi. – rajt, elkezdek arra futni amerről jöttem. Nincs kedvem most meghalni, és lehet most sértettem meg egy espadát, megkell tanulni befogni azt a kis számat.

Persze hogy rohanok, rohanok az életemért. Nem akarok itt meghalni, alig éltem pár évet. Annyi dolog van még előttem. Öreg hölgyeket kell átkísérnem az úton, hogy utána kizsebeljem, Őket vagy a kocsik alá lökjem. Ezt még nem döntöttem el. Továbbá elkell olvasnom pár könyvet, vagyis be kell fejeznem őket. S a zuhany alatt se énekeltem eddig T.T Elinek pedig lenne szíve megölni. Ha tudom, hogy ennyire rosszul érinti az, hogy nem fektetem meg, akkor mindjárt letolt gatyával várom be. Túlesek rajta és akkor mindenki boldog lesz. Futás közben a vállam felet hátranézek. Hogy a fenébe lőtte ki magát ennyire? Ami még rosszabb marha gyorsan közeledik felém. Lehunyom a szememet, összeszorítom a fogaimat, és mint akinek chili paprikát dugtak fel, na, úgy rohanok. Mert ha elkapnak, lehet mást fognak felhelyezni nekem az akaratom ellenére.
- Ááááá de most komolyan, csak azért mert nem használtam ki, hogy részeg vagy? Aliiiiiiiic kedves, ne csináld. Úriember voltam veled, sőt, meg is masszíroztalak. – hm, hogyan is mondják? Magam alatt vágom a fát. Igen ez lesz a megfelelő megnevezés. De nem hogy boldog lenne, nem csorgott ki belőle semmi, amikor felkelt akkor is csak egy kis fejfájásra panaszkodhatott. Menekülésemet valami megakadályozta, pontosabban valaki. Ilyen hamar utolért volna, de hogyan fogott meg úgy, hogy a lábam kirúgta magát? Én pedig majdnem seggre is estem. Ez nem Ő volt, hanem a colos haverja. Szerencsére elég volt a távolság köztünk, és így nem ért el Eli kicsi lába és kicsi keze. Hogy mivaaaaan? Verekedjek meg Elivel? De hát hogyan, miért, minek? Ő egy nő, és espada, Én pedig egyik se vagyok. Még szerencsére hogy nem vagyok se nő, se espada. Csak a gondjaim lennének vele, csináld ezt, csináld azt, legyen fraccionod, meg ilyen marhaságok. Kis beosztás kis felelősség.
- Hát…. nekem mindegy, ha gondolod nagyra nőt barátom én benne vagyok. Csak Alicnak mi a véleménye?
Most már nyugodtan álltam és vártam a fejleményeket. Amik következtek is amint a kis vad espada lába a talajt érintette. Tehát ez a véleménye a dologról? Nem tudom, hogy nekem akart ugrani, vagy a férfinak, de szerencsére meg lett akadályozva, egy fejbe veréssel. Ezen röhögni is kezdek, csak Én is kapok egyet a fejemre. Dörzsölni kezdem és egy könnycsepp és kicsordul, igaz nem a fájdalomtól csak amolyan fokozza a hatást dolog volt.
- Akkor, itt vagy máshol kéne megveretnem magamat? De ha nem baj levenném a felsőmet, mindig tönkreteszik és már unom hogy folyamatosan lebasznak amikor újért megyek.

OoO Ő itt az testvérem... VALAMI BAJOD VAN EZZEL?!?! OoO


Már nem is emlékszem mikor fogyasztottam el utoljára egy jó kövér, húsos lidércet, vagy arra, hogy mikor ízleltem egy finom kis adjucas ropogós bőrét, pláne mikor roston süti meg az ember és egy kis bazsalikommal megbolondítja az ízét. Nyamm!
Ez a baj ezzel a kibaszott Lelkekvilágával, kevés a szabadon erretévedő Hollow, amit elfogyaszthatnék, egy kisebb csata után, merhát megkell adni a módit. Kibaszott félrekúrt anyját, hogy nem ilyen egyszerű a dolgom! Bezzeg mikor Hueco Mundoban rúgtam a port... sokkal könnyebb volt bekapni valami kis friss husit.
Bár mi a tökömért is gondolkodom én egy háztetőn napozva ezen, miközben ha már elindultam volna Hueco Mundoba, hogy valóraváltsam nem kéne ilyeneken tökölnöm és nyafognom, a picshába is már! Felpattanva a meleg kőröl, máris nyitom a gargantanát, mely elrepít, de kurva gyorsan egy Las Nocheshez közel eső területre.

Kiérve egyből megcsapott a zsenge hollowok húse, melyek üvöltésükkel mintha csak azt kérték volna, hogy egyem meg őket. Nosza! misem egyszerűbb ennél. Tökéletes gyilkológépnek születettem, így azt teszem, amihez értek, és amihez értek azt szeretem! I LOVE TO BEING BEAST! Szétkapván az első két öngyilkos merénylőt máris egyből higgadtabb hangulatban állok hozzá a dolgokhoz, 'drága lelkem megnyugodva', de gyomrom még üres volt, szóval csitítanom kellett az éhséget! További mészárlásba kezdtem, míg nem maradt állva senki rajtam kívül, s neki kezdhettem elfogyasztani zsákmányomat.
Ám a lakoma sem tartott sokáig. Alighogy az első tucaton átrágtam magam, egy magasabb és tisztább lélek energiahullámjait kezdtem el érezni, melytől csak az egekbe szökött boldogságom. Bárki legyen is az remélem tudja, hogy kivel kezd ki!

OoO Ő itt az testvérem... VALAMI BAJOD VAN EZZEL?!?! OoO

De ja vu érzés futott át rajtam mikor már kellő távolságba ért a célszemély arrancar. Sokfajta lélekenergia létezik, némelyik hasonló hullámokon is fut, de ezt könnyű volt számomra felismerni.
-Renegád? Érdekes megvilágítása ez annak, hogy én még önállő maradtam ebben a káoszban. - fordulok felé izzó vörös szememmel, s a sátáni vigyorral, ami engem ugyebár jellemez.
-A nevek talán kiestek abból a csöpnyi hangyafarknyi memóriádból? Sebaj... - sonidozok el egy pillanatra jobbja felé tartva egy íves mozgásban, karmaimat pedig arca előtt húzva egy kisebb vágást ejtettem rajta. A következő mozgás pedig egy erőteljes rúgás, amit körülbelül a nyak és fej irányába intéztem, ha ki is védené kezével, vagy elugrana, akkor rögvest a rúgás által kapott lendülettel felugrok, s egy Cero sugarat kilőve bal kezemből befejezem a támadást, s várakozok a jókora füst felleg előtt, hogy vajon melyik verzió ért el eredményt. Természetesen nem álló célponttá akartam válni, érzékeimmel még abban a pillanatban, ahogy a füstfelfő felvonná masszív palástját, én továbbra is képes leszek látni célpontomat, hiszen egyaránt a szag, a hallás és a hőlátás is segít bemérésében, ezáltal nem tud észrevétlenül közelíteni felém.
-Remélem ez felfrissítette az agyadat, öcskös! - mutatok be középső ujjammal, majd gondolkodóba estem, hiszen tudtam kiről volt szó, de valahogy nem esett nyelvemre neve. Akárhogy is próbáltam gondolni arra az egyetlen kibaszott névre, sehogy sem akaródzott beugrani. Faszom, hogy olyan sok ismerősöm van faszbúkon.. most jöjjek rá, hogy ki a tartályfejű faszomöccse a gyerek, ha a 1000. embertől már nem is számoltam az ismiket!... Ez van... lehet le is törlöm a picsába a fiókomat, de az is lehet, hogy nem ilyen pillanatok közt kell iylenekre gondolni.
-Ide figyelj kölyök!... Az igazság, hogy én se vágom ki a narkós hererák vagy te itt! Szóval egynelő esélyeink vannak név fight terén! -vigyorodok el, majd már készülök is az ellentámadásra.

Váratlan meglepetés volt számomra, hogy a férfi nem kísérelt meg visszatámadni, s választ is kaptam voltaképp, hogy miért nem, de nem tudtam eldönteni, hogy a hírnek örülnöm kellett volna, vagy szétrúgni a tetves áruló mocskos picsáját. Az embernek csak egyetlen lövése van bizalom terén, s bár Naoki nem tett olyan nagy mértékben kárt számunkra, mégis ott volt a tudat bennem, hogy áruló és veszélyezteti a Soul Societyt. Ám az viszont mellette szólt, hogy én segítettem neki beilleszkedni úgy ahogy, valamint bizonyos kötelékek kötöttek minket is össze.
Szemöldökömet összehúzva nézek rá a mostani Espada 'barátomra', s szavait fontolóra vélve talán tényleg nem árt, ha beszélünk, mintsem hogy széttépjük egymást. Sóhajtásommal kinyilvánítottam, hogy beleegyezek a harc befüggesztésébe, majd lassan oda lépdeltem pöttöm arrancar barátomhoz.
-De csak amennyiben itt hagyjuk Las Noches undorító látványát és valami harapnivalót becserkészve ejtjük meg a társalgást. - de nem vártam meg míg válaszol, inkább tovább álltam, s tudtam, hogy követni fog, ha igazán beszélni óhajt velem, s nem hazudtam mikor azt mondtam nem akarom látni Las Noches fehér falait, mivel egyre undorítóbbnak találtam, ahogy a dolgok kiderültek a lakóiról.
Magunk mögött hagyván a helyet egy labirintust pillantottam meg, ami ideálisnak tűnt a ropogtatni való becserkészésére. A lidércek íncsiklandó illatát, mint masszív füstöt úgy lehetett érezni. Ideális volt arra, hogy feltöltődjünk velük, s közben megtárgyaljuk a dolgokat.
-Ha jól érzem... -szagoltam mélyet a levegőbe. - ez a hely tökéletes lesz! - vigyorgok egyet, majd haladok a labirintus bejárata felé. Eközben azon gondolkodtam, hogy mi olyat mondhatna is nekem, ami érdekelhetne, hiszen köztudott volt, hogy megvetem az összes olyan teremtményt, akik azt hiszik Aizen mellett jobb helyük lesz, éppen ezért kíváncsi voltam, hogy mivel áll majd elő fajtársam. Megérkezve az útvesztő kapujához előhúztam kardomat torkom legmélyéről, tekintve, hogy még én sem tudom mivel nézek szembe, majd odabenn. Átnevezett Espada társammal nem igazán foglalkoztam, hogy vajon hátba akar e szúrni, ha adódik rá lehetősége, s csak azért csalt el szavakkal, szívének minden dobbanását érezni lehetett, egyenletes és nyugodt volt, nem tűnt olyannak, mintha megakarna támadni, ez persze nem menti fel a gyanú alól, hiszen hidegvérű gyilkosok volnánk, de nem is nagyon tartottam jelentőséget a dolognak, mivel én enni és nem szavalni jöttem eredetileg.
-Mondcsak Naoki... nagyon remélem, hogy elárulod még ma új nevedet, mert nem akarok megkeveredni újra a neveddel! - mosolygok szép cápafogsorommal, majd hirtelen furcsaságokra leszek figyelmes, például, hogy a sok hollow illata, mely távolról olyan erősen érezhető is volt, hirtelen eltűnt. Szokatlan volt még továbbra az is, hogy túl nagy volt a csend, nem mintha zenebonára számítanék a sivatag kellős közepén, de ez akkor is más volt. Gyanús volt az egész, valami készülőben volt, s valami azt súgta, hogy a labirintus belsejéből fakad az oka az egésznek. Nyelvemet hosszan kiöltöttem, majd szemfogaimat megnyalva kardomat a hátamnak támasztottam, s elindultam egyenest az útvesztő centruma felé, ahol talán valami erősebb és ízletesebb ellenfélre lelhetek.
-Remélem felkészültél egy kiadós evésre, mivel hamarosan csak legendákban fog keringeni, hogy itt valaha éltek Hollowok! -kiáltok fel boldogan, s lélekerőm egy részét szabadon eresztve éreztettem a bentlakókkal, hogy megjött a Helyi Basszájba, s rögtön hallható is volt egy kettő moraja, amint megérezték a felük közeledő erőket. Ám nem a kishalakra fájt a fogam ne essék félreértés, azért tudattam erőmet, hogy kicsaljam azt a dögöt, ami elijesztette a többi kicsit.

Már órák óta sétálok fel alá. Megint halálra unom magam. Komolyan szereznem kell már egy két barátot, akik nem csak pár órára érnek rá. Vagy be kéne valahova lépni, mondjuk valamelyik espadához. De kinél próbálkozzak be? Utánuk olvastam és kémkedtem is egy kicsit, de nem kecsegtetnek sok jóval. Az egyik egy vadállat, a másik pszihopata, a harmadik meg apáskodik. Natalie sama már egy ideje foglalkoztat. Ő teljesen más mint a többi espada. Két karomat a tarkómra téve sétáltam előre a nagy labirintusban. Sokat sétálgatok itt mostanság, mert ugye jobb dolgom nincs. Ábrándozva folytattam utam cél nélkül. Natalie sama a Primeria. Épp ezért biztosan mindenki féli. Ezen kívül okos és szép. Pont ideális. De vajon, hogy lépjek vele kapcsolatba. Ha belegondolok, én csak egy öreg arrancar vagyok, aki a korához képest eléggé satnya. Ugh, ha belegondolok, hogy 1153 éves vagyok. Ha öregedhetnék most biztos valami aszott szilva lennék. Belegondolni is rossz. Vajon kell e neki egyáltalán még fracción? A sok bizonytalanság lassan felemészt... Semmi értelme aggódni a dolgon, még egyáltalán nem biztos, hogy ezt akarom. Meg aztán, mire végre elérem Nataliet, addigra lehet, hogy 1200 éves leszek. Kaparászás és mászkálás csapta meg a fülem. Hülye kis lidércek, a frászt hozzák rám itt a sötétben. Az espadak mind furcsák. Mindenkinek meg van a maga bibije. Eliziana úgy néz ki, mint egy gyerek, néha úgy is viselkedik. Ráadásul kegyetlen, és erkölcstelen. Olyan ritka dolog, ha egy arrancarnak erkölcse is van? Rav aranyos és kedves, de megint csak gyerek. Habár sokszor hallom, hogy ez csak az egyik személyisége, hogy tud egy pszichopata őrültként is viselkedni. Egy normális kedves espadat szeretnék, csak ennyi. Natalie megfelel a követelményeimnek, de vajon én megfelelek e az ő követelményeinek. Ha még sokáig agyalok megfájdul a fejem. A kis lidércek meg itt kaparásznak össze vissza.
- Elég legyen már!Kiáltottam, és vaktában ellőttem egy barát.
A kaparás abba maradt. Végre csönd. Hangosan sóhajtottam, és újra vissza helyeztem tarkómra két kezem. Elég volt, a sok gondolkodás teljesen kikészít. Folyton túlbonyolítok mindent. Majd ha eljön az ideje, és végre ott leszek, hogy Natalie samával találkozom akkor ráérek aggódni. Ekkor befordultam egy sarkon, és félszemmel észre vettem, hogy Natalie Salazaar éppen velem szembe sétál. Hirtelen levert a víz, és hirtelen nem tudtam mit mondani. Csak ennyi csúszott ki a számon:
- He-Hello! úgy értem üdvözlöm Natalie sama! Húztam ki magam zavaromban.

A roppant szórakozott espada

Uram atyám! Megöltem Natalie sama barátját! Úristen most mi lesz! Tutira megfog ölni, vagy földbe veri a fejem! Arcomra kiült a halálfélelem. De várjunk csak roppant szórakozottnak tűnik. Azért nem árt óvatosnak lenni ebben az eszeveszett világban. Felemeltem jobb karomat, és megvakartam a tarkóm miközben próbáltam leplezni a halálfélelmet az arcomon.
- Őőőő... Izé... Bocsánat, nem akartam bántani, csak megijeszteni. Mondtam neki.
A szemébe nézve hirtelen feltűnt, hogy milyen csodálatosan szép is. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne bámuljam meg kicsit. Vissza zökkenve folytattam a mondandóm.
- Én Lanven Alexander Stark vagyok, csupán egy arrancar. Mondtam kicsit elpirulva.
Egy nőhöz képest magas volt, és arca már a szirének szépségével vetekedett. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen elragadott állapotban. Felgyorsult a szívverésem, és szemébe néztem.
- Mit csinálsz itt a lidércek labirintusában? Remélem nem baj ha tegezlek. Mosolyodtam el.
Kicsit ellazítottam görcsös tartásom, elvégre nem tenne túl jó benyomást, hogy ha megfeszülve egyenesen állnék.
- Ha már itt tartunk, láttalak a trónteremben, Seth mellett. Igen csak érdekes ez az elmélet, miszerint a hogyoku nélkül vissza változunk. Igaz ez a többi arrancarra is, akik maguktól lettek azok amik?
Kíváncsiságtól csillogó szemekkel tekintettem rá, miután túltettem magam azon, hogy gyönyörű. Igazából nem tudtam mit mondjak neki. Elvégre nem ismer, én viszont annyit hallottam róla. Gondoltam, így elkezdhetünk egy közös témát, és ezen keresztül kilyukadhatunk oda, hogy lehetnéke e a Fracciónja. Esetleg még egy randit is megkérdezhetek, ha elég jól sikerül. Sirenia óta ő az első arrancar hölgy, aki megdobbantotta a szívemet. Emlékszem, régen még 1135 évvel ezelőtt ismertem meg az első nőt az életemben. Anyám sosem számított nőnek az én szememben. Alacsony fekete hajú, fehér bőrű, kicsit teltebb nő volt. Szerettem, és talán gyermeket is nemzettem volna neki, ha a törzs egyik jobb harcosa el nem happolja előlem. Azóta rengeteg finomodott az ízlésem. Sok idő telt el azóta, túl sok. Lehet, hogy ezért tartom olyan gyönyörűnek Natalie samát? Nem hiszem. De nem lesz jó ha beleszeretek a feljebb valómba. Már csak azért sem, mert Natalie sama annyira szép, hogy biztosan akad nálam jobb udvarlója is. Nem hiszem, hogy meg fogom próbálni elcsábítani. Valószínűleg egy hatalmas pofára esés lenne belőle. Vajon kijövünk, majd egymással?

Kicsit közvetlen, és szórakozott, de velejéig cuki és ártatlan. Egyszerűen teljesen elbűvöl. Még egy ölelést is kaptam, amitől kicsit kipirult az arcom. Elvégre ritkán találkozok nővel. 1153 év alatt ha találkoztam tízzel akkor lehet, hogy sokat mondok. Látom rajta, hogy jó kedve van. A hirtelenből jött ölelésben kitörő érzelem hullám után, időm se marad reagálni, hiszen olyan gyorsan sonidozik hátrébb, hogy tulajdonképpen a hirtelen helyváltoztatás okozta légmozgás, majdnem magával rántott. Hihetetlenül gyors, szemmel még követni sem bírom. Ez mondjuk jó jel. Ez biztosan mutatja, hogy igenis erős, vagy legalábbis gyors. Kérdésemre kicsit le lankad az érdeklődése, de válaszol rá. Be invitált a laboratóriumába. Elkerekedett a szemem, és habár hajt a kíváncsiság a kérdésemre való válasz iránt azt sem felejtem el, hogy ő egy lány. Miket gondolok, még hogy lány... Ő már kész nő... Na tessék megint ott vagyok, ahol a part szakad. Össze zavartam saját magam... Mély levegő, és nyugalom. Nagyon jó kedvű, tömör optimizmus. Két málna ízű cukrot húzott elő a zsebéből. Az egyiket bekapta, a másikat nekem nyújtja, és hozzá teszi, hogy finom. Hát ki vagyok én, hogy vissza utasítsam. El is veszem és zavaromban babrálok kicsit a csomagolással, majd egy határozott mozdulattal szét tépem, és bekapom a cukrot. Tényleg finom. Fogócskázzunk? Hát felőlem rendben. Válaszoltam is neki:
- Nagyon kedves tőled, köszönöm. Hogy fogócskázzunk? Ez a Karasuval eltöltött edzésemre emlékeztet. Legyen hát. Aztán felmehetnék a laboratóriumba, komolyan érdekel a dolog, persze előbb a móka.- Mosolyodtam el. Próbáltam a legkedvesebb mosolyomat elővenni. - Te vagy a fogó! Vágtam a fejéhez, és már sonidoztam is, az ellenkező irányba. Tudtam, hogy sokkal, de sokkal gyorsabb nálam, de azért mindent megpróbáltam, hogy lehagyjam. A nagy koncentrálásban, észre se vettem egy kisebb lidércet előttem. Halálra rémült, amikor látta, hogy közeledek felé elszánt tekintettel. Az a baj hogy nem vettem észre, így az arcomon csattant és hanyatt vágódtam. A cukorka, amit eddig rágcsáltam, és szopogattam, már a nyelőcsövemen hajókázott lefele a tüdőm felé. Egy erősebb köhögéssel felköhögtem. A cukorka kiugrott a számból majd a gravitációnak köszönhetően (basszameg Newton) vissza zúgott a számba, és egyenesen a gyomromig meg sem állt. Lekaptam a nyakamból a lidércet, aki ijedtében belecsimpaszkodott a hajamba. Hátra néztem, és megpróbáltam kivenni, hogy ezt most látta e Natalie, vagy sem. Mert eléggé cikinek éreztem ezt a kis malőrt.

Na tessék ki lettem nevetve. Persze jogosan. Ki az a vadállat ki képes fennakadni egy lidércben? Na ki? Én! Mire észbe kaptam, hogy fogócskázunk tulajdonképpen, addigra Natalie már ott is állt felettem, és arcon pöccintett, amire kicsit hunyorítottam. Kijelentette, hogy én vagyok a fogó, majd mint akit ágyúból lőttek ki elszáguldott. Utána fordultam, de már el is tűnt a szemem elől a labirintus végtelenjében.
- Na franc! Hihetetlen gyors. Na mindegy a fogócska az fogócska. Most nem hagyom, hogy ilyen apróságok, mint ez a lidérc fajzat megállítsanak! Arcomon alakot öltött az elszántság, és a kihívás felfogásának élménye. Talpra álltam, vettem egy mély levegőt, és már sonidoztam is arra, amerre ment. Figyeltem az oldalakra, és mindenre, ami a mozgás legkisebb jelét mutatta. Elvégre ismét fent akadni valamin nem lenne vicces, inkább szerencsétlen. Be fordultam egy kanyarban, mert úgy éreztem arra lehet Natalie. Össze sem lehetett volna téveszteni az ő lélekenergiáját az itt lent lakó szörnyecskék lélekenergiájával, hiszen az ő lélekenergiája nem csak, hogy nagyobb, de sokkal tisztább, kiegyensúlyozottabb. Ráadásul az illata is érződött, szóval a közelben kell lennie! Ahogy befordultam megláttam Nataliet az egyik fal tetején. Épp felé vettem volna az irányt, amikor közelebb sonidózott, és hirtelen bele nézett az arcomba. Kicsit megzavart a közelsége, és kicsúszott a lábam alólam. Így oldalvást elfeküdtem a földön. Na tessék, megint ez van. Zavarba jövök amikor ránézek. Mondjuk ki ne jönne zavarba, ha egy ilyen nő bámulna egyszer csak közelről az arcába? Nem értem miért történik ez velem. Úgy értem jó ő a Primera, és ezek mellett még elég szép is, ráadásul erős is, de akkor is. Nekem is a lehető legjobb formámat kéne hoznom előtte, erre folyton eltaknyolok. Na most már nem engedhetek meg magamnak több ilyet! Határoztam el magamban. Amíg megilletődik azon, hogy már megint eltaknyoltam, addig hozzá érek a lábához, és lábammal illetve karjaimmal a levegőbe lököm magam. Gyorsan kellett reagálnom, hiszen még is csak egy espadáról van szó. Tovább sonidoztam a levegőt szelve, és úgy próbáltam egér utat nyerni magamnak. Nem néztem vissza, mert ha vissza nézek biztosan történik valami. Valami kóbor lidérc az arcomba mászik, vagy esetleg egy a semmiből kinőtt fa ki tudja, ezen a helyen bármi megtörténhet. Be ugrottam a labirintus egyik fala mögé, és vártam hátha elvesztette a fonalat. Próbáltam vissza fogni a lélegzetemet, mert azért lihegtem. Most tulajdonképpen játszom egy espádával? Ütött szeget a gondolat a fejemben. Kicsit gyerekes, de igazából ez eddig fel sem merült bennem. Már annak örültem, hogy a Primera egyáltalán szóba állt velem, és ha még fogócskázni is akar velem, hát engem isten úgy segéljen, akkor fogócskázni fogok! Ezzel el is határoztam, az eldöntendő kérdést. Körbenéztem hátha elhúzott felettem Natalie, habár ebben a sötétségben keveset lehet látni.