Pár másodpercig gondolkoztam, de hirtelen egy nyelv sem jutott eszembe, aminek hasonló kiejtése lenne, és elképzelhető lenne, hogy a Thea istennőt jelent, arra pedig nem akartam rákérdezni, hogy hol született, és mikor. Én az újabb arrancarok közül való vagyok, de vannak itt olyanok is, akik saját hazájuknak valószínű az utolsó „túlélői.” Amikor az Emberek világát jártam, már léteztek autók, elektromosság, és lőfegyverekkel háborúztak, talán még emberi túlélő is van abból a korszakból. Van, akinek a saját korából még a fák is elhamvadtak.
A szellemvasút tényleg nem túl félelmetes, egyszerű, szemmel láthatóan élettelen bábokkal ijesztgetnek minket, melyek közül egyet útitársam el is kap, és megpróbál megenni, sikertelenül. A tulajdonos nyilván nem fog neki örülni, de az már az ő baja, én meg annak nem örülök, hogy ilyen kis semmit kaptunk a pénzünkért.
-Ezek csak műanyagbábuk, nem élőlények-egy rendkívül gagyi műanyagpókot engedtek le a plafonról, a vonat pedig az utolsó pillanatban került ki az útjából, hogy utána kijussunk újra a fényre. Nem volt túl hosszú utazás, az igénytelen berendezés mellett rövid is volt, de nem is csoda, elvégre kevés arrancar van, akit akármivel meg lehet ijeszteni. Láttunk már mindent, a hollowok testesítik meg a legősibb rettegést, mi pedig közülük is kiemelkedtünk, vizuális effektektől nem fogunk infarktust kapni. Úgysem hiszem, hogy sok látogatója van.
Kicsit körülnézek a vidámparkban, de valahogy nem ragadott meg a hangulata. Valahogy túl finom, túl kedves az egész, ami talán szórakoztat néhány embert, de valószínű nekünk ez sem jön be. Lehet, hogy csak én vagyok kicsit túl öreg már ehhez, fogalmam sincs. Úgy tűnik, hogy nekem mára ennyi elég volt, úgyhogy közölnöm kell a lánnyal, hogy részemről vége a napnak.
-Azt hiszem, én megyek, Thea-nem fogom megindokolni, nincs szükségem kifogásokra, hogy miért megyek el. Meguntam, pont, igaz, hogy eddig jól szórakoztam, de itt felesleges több időt tölteni. -Biztosan összefutunk még a jövőben, remélem, hogy jól érezted magad. Szia!-nem voltam soha híve a túl sok beszédnek, közöltem vele a lényeget, úgyhogy egy mosoly kíséretében otthagyom a lányt, és elhagyom a szórakoztatásra létrehozott intézmény területét.


/Köszi a játékot! /

Csodálatos verőfényes holdra ébredhettünk ma is. Hálószobám erkélyére kilépve hatalmasat szippantok a sötét sivatag levegőjéből. Utálok ezen a helyen élni... Egyedül egy dolog van ebben a világban, ami szerethető: a nők, és a Hold. Természetesen előbbinél csak az igazán csinos hölgyekre gondoltam, abból pedig igencsak akad néhány errefelé. A Hold, pedig mindig igazán csodálatos. Sápadt szürkés színe folyamatosan beragyogja Hueco Mundo sötétszürke, egyhangú egét.
Reggeli kávém elfogyasztása után lustán nyúlok be egyik szekrényembe, ahol egy igazán kellemetlen érzés fogad. A semmit markolászom. Még pár pillanatig próbálok valamit kitapogatni, de semmi, holott a még lennie kéne egy nagy tábla karamellás csokoládénak. De mégsincs! Teljesen kiürült! Valami galád, szörnyű szörnyeteg szánt szándékkal felette a készletemet, aztán abba a hiszembe ringatott, hogy még van némi finomságom.
- Felháborító! Rettenetes! Borzasztó! - adok hangot nem tetszésemnek. - Pedig biztosra veszem, hogy nem ettem meg azt a bizonyos tábla csokoládét, vagy ne legyen a nevem Ryuunosuke Thorbjörn Zilberschlag!
Egyre biztosabban érzem, hogy valaki igen csúnya, s kegyetlen tréfát űz velem, ugyanis a lakásban történő kutakodások se hoznak számomra megfelelő eredményt. Akár egy óvodás, úgy toporzékolok a szekrény előtt, s nyüszögök a reggeli nyalánkságért, ám be kell látnom: ez sem hozza meg a várva várt hatást. Ugyan úgy üres a kis szekrény, hiszen nincs senki, aki megsajnálhatna és a kezembe nyomna egy adag boldogságot. Minő szerencsétlenség! Minő tragédia! Elszontyolodva kezdek neki a készülődésnek, s próbálok valamiféle haditervet kieszelni készleteim feltöltésére. Végül elhatározom: kénytelen leszek kimerészkedni az emberek közé, hogy megkaphassam, amire vágyom. Nem örülök a dolognak, hiszen sose kedveltem az embereket.
Némi jókedvet erőltetve magamra lépek ki az ajtón, s indulok el egy nagy sétára, hátha el tudom terelni gondolataimat a ma reggel történtekről. Nekem ez igenis hatalmas, sőt még annál is nagyobb probléma!
A folyosón haladva megpillantok egy csapat lányt, akik hangosan hahotázva beszélik ügyes-bajos dolgaikat. Cseppet sem érdekel, hogy kinek milyen a "fiúja", vagy hogy épp mit csináltak előző éjszaka kettesben a hálószobában. Egyetlen szó üti meg fülem üres fecsegésük közben: Vidámpark.
Hallottam már hírét, hogy kicsiny világunkban bizony akad ilyen is, s hogy őszinte legyek, már igazán régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet Hueco Mundo vidámparkja. Annak reményében, hogy találok valami különlegességet ezen az igazán izgalmasnak tűnő helyen, máris útnak indulok a nagy útra. S ki tudja, talán leendő gyermekeim anyját is sikerül felfedeznem a hullámzó arrancar-tömegben…
Unottan lépek ki Las Noches falai közül, s indulok útnak a homokot rugdosva nagy felfedező utamra. Még sose jártam Vidámparkban, ám az, hogy most felfedezhetem ezt az igazán érdekesnek tűnő helyet, cseppet se villanyoz fel.
A helyszínre érve nem lepődök meg a látványon. Arrancar, arrancar hátán, mindenki hangosan csevegve, vagy épp hisztizve éli ki gyermeki hajlamait. Ki célba lövőset játszik, ki pedig a legújabb, “legvagányabb” hullámvasút kipróbálásáért áll sorba. Én személy szerint elsősorban az édesség standot tűztem ki elsődleges célomul, ahol - szerencsémre - elég kevesen álldogáltak. Ritka az olyan arrancar, aki annyira édesszájú, s annyira oda van az édességekért - főleg a csokoládéért -, mint én magam. Amint sorra kerülök, máris felvásárlok egy nagy szatyornyi csokoládét és savanyú cukros gumicukrot. Az eladó nem győzi pakolni a finomságokat a zsákba, és ki az asztalra a többi eladni kívánt édesség közé. Mosolyogva sétálok az egyik pad felé. Immár teljesen elégedett vagyok, hiszen már nem kell aggódnom a csokoládé-válság miatt. Egy darabig bőven el leszek látva örömmel és boldogsággal, ami kifejezetten jó érzést lop a szívembe.
Pár percnyi üldögélés után szinte a lélegzetem is eláll attól, amit meglátok. Egy gyönyörű, csinos arrancar hölgy sétál el tőlem alig pár méternyire. Szinte azonnal megbabonázott csodás ezüstös haja, és bársonyos bőre. *.* Domborulatairól nem is beszélve. *.*
- Üdvözlöm kegyedet. Kér esetleg egy szelet csokoládét? Bár nem hiszem, hogy eme édesség édesebb lenne magácskánál - duruzsoltam a kisasszonynak abban a reményben, hogy nem küld el azonnal melegebb égtájra. Sajnos Sla-chan óta nem igen akadtam össze olyan nővel, akinek tetszettem volna. Reméljük most több szerencsém lesz. *3*

Vöröslő szeme, s gyönyörű, sima bőre, ezüstös hajzuhataga egy pár pillanatra elvarázsol, de magamhoz is térek azon nyomban, hisz’ kérdése kissé meglep. Hogy én? Gúnyolódni egy ilyen szépségen?! Soha! Még a gondolat is felháborító, azonban ezt most csinos arcocskája miatt el is nézem neki, s voltaképp valóban… A hajában lévő vattacukor pamacs miatt elképzelhető, hogy tényleg úgy gondolta: gúnyolódom. Ezzel - úgy gondolom - csak még édesebbnek tűnik. Minden bizonnyal most ehetett ilyet először, hiszen többnyire a tapasztalan édességfogyasztóknak igencsak meggyűlik vele a baja, mire sikerül egy adagot elfogyasztaniuk a ragacsos édes felhőből.
- Ne aggódjon, kedvesem. Nem állt szándékomban gúnyolni Önt, csupán elvarázsolt szépsége. - simítom végig kedvesen arcát, majd áttérek hajára, ahonnan kiveszem azt az eltévedt vattacukor pamacsot.
Meglepve konstatálom, hogy nem csak szép, de igen bársonyos is a bőre, s szívem nagyot dobban annak érintésekor. Hogy nem vettem eddig észre egy ily’ gyönyörű virágszálat Hueco Mundo zord sivatagai, s Las Noches kopár, sivár falai között?! Hogy lehettem ennyire vak, hogy nem pillantottam meg eddig az egy szál rózsát a több ezer gaz között?! Mert hiszen ebben a világban igen kevés kincs van, melyet őrizni, csodálni kell. Kevés a finom hölgy ki megfelelő társ lehetne a számomra, hiszen kicsiny világunk nem épp a törődésről, szeretetről szól. Folyton csak civakodnak, marják egymást ahol tudnak, s alkalmanként akár erőszakhoz is folyamodnak, mely nekem nem kenyerem. Legutóbbi harcom alkalmával is csúfos vereséget szenvedtem egy egykori kapitánnyal szemben, akinek nevét még most se merem kiejteni számon, hiszen félek, említésére ismét megjelenne.
- Oh… Pardon… Bocsássa meg udvariatlanságom, drága hölgy - lépek hátra egy lépést, majd mélyen meghajolok e szépség előtt: A nevem Ryuunosuke Thorbjörn Zilberschlag, 104. Arrancar.
Rangom minden bizonnyal nem tetszik majd neki, hiszen legtöbb társamtól mindig megkapom, hogy csak egy lecsúszott Espada vagyok, aki a figyelmet se érdemli meg. Tény, és való, hogy egykor letaszítottak, s most csak egy egyszerű arrancar vagyok. Azonban nekem így sokkal jobb. Élvezetesebb. Nincsenek kötelezettségeim, alattvalóim, akikre folyton felügyelni kell, s olykor megregulázni, ha épp rosszat cselekednek. Jobban érzem magam szabadon. Persze még így is nagy a nyomás, hiszen azért mégiscsak Las Noches fehér falai között élek, ahol nap, mint nap meg a harc, s küzdelem minden második, vagy épp harmadik arrancar között. Akárcsak az emberek, mi is úgy viselkedünk olykor, mint az állatok. Valószínűleg azért lehet ez, mert egyszerű öszönlények voltunk egykor mind, s ez mindannyiunkban megmaradt. Mindannyiunkban megmaradt az élni akarás.
- Kegyedet hogy szólíthatom? - teszem fel a kérdést, hiszen mégse szólíthatom folyamatosan “drága hölgynek”, vagy ezen hasonlataiként.
- Esetleg meghívhatom egy fagylaltra? Minden bizonnyal azt is találni ezen az igen izgalmas helyen. - invitálom egy kis nyalakodásra.
Remélhetőleg nem unt bele örökre az édességek világába vattacukor ellen vívott harca közben, hiszen még annyi finomság található ezen világban, hogy bűn lenne megvonni tőle szervezetünket. Emellett bizonyos mennyiségre mindenkinek szüksége van belőle, még ha mi vitaminok és ásványi elemek nélkül is tovább élhetjük keserű, s hosszú életünket. Már ha nem támad meg minket saját fajtársunk, s kaszabol le pár kard suhintással, csak mert erősebb…
Abban reménykedve, hogy hölgy társam elfogadja meghívásomat, felé nyújtom jobbomat. Szeretném nem elveszítei a tömegben, s úgy vélem igazán csinos pár lennénk így, kettecskén.
- Karoljon belém, kedvesem, s már indulhatunk is. - megeresztek felé egy barátságos, halvány mosolyt, mely talán némi bizalmat is ébreszt benne, s úgy dönt, velem tart a nyalánkságok csodálatos világába. Úgy érzem nagyszerűen érezzük majd magunkat ketten, ezen a csodálatos helyen, s emlékezetessé varázsolhatjuk egymás napját. Nekem már így is igen emlékezetessé vált eme csodás nap, hiszen e hölgy már beragyogta minden egyes percét, s már azt is elfelejtettem, hogy néhány órája mennyire lógattam orromat az elfogyott finomság miatt. Most, teli finomságokkal, s oldalamon egy egy elragadó hölggyel, igazán nem lehet okom a panaszkodásra.

Büszke lehetek rá, hogy egy ilyen gyönyörűség társaságában tudhatom magam, s hogy nem küldött rögtön melegebb éghajlatra, amint elkezdtem bókjaimmal elárasztani. Emellett igencsak elnéző, hiszen elfogadja a tényt, hogy csupán egy privaron vagyok, s nem kezd el hozzám gúnyos megjegyzéseket vágni, mint ahogy néhány társunk is szereti megtenni.
- Bocsáss meg kedves Nayarám, csupán nem akartalak megbántani udvariatlanságommal.
Valóban úgy gondolom, hogy bármilyen hölgyet is csak úgy, tegezni illetlenség. Amíg ő fel nem ajánlja a barátságosabb, közvetlenebb beszéd modort, én nem erőltetem. Persze az egyszerű leszólítás sem épp a legelfogadhatóbb cselekedet részemről, azonban úgy tűnik, őt ez nem zavarja. Örülök társaságának, s annak még jobban, hogy elfogadja meghívásom, sőt jobbomat is, melybe lágyan bele is karol. A bájos karocska könnyedén karolja át enyémet, s így indulunk meg a fagylaltozó irányába, hogy jó alaposan belakhassunk a fagyos édességből. Próbálok nem túl nagy léptekkel, s sietősen haladni, hogy tudja velem tartani az iramot. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy egy igen magas teremtéssel van dolgom, de nem hajt minket a shinigami, s időnk is, mint a tenger, ezen felül beszélgetni is egyszerűbb, könnyebben tudunk a másikra figyelni.
- Sajnos nem büszkélkedhetem túl sok hobbival, hogy úgy mondjam, de még csak izgalmasnak se mondhatom magam. - kezdek bele - Leginkább az égboltot szeretem fürkészni. A szürke Holdat, ahogy bevilágítja hatalmas világunkat, egy kevéske fényt lopva életünkbe. Eközben szívesen majszolok különféle csokoládékat. Lehet az kerek, vagy épp szögletes csokoládé, de akár még gömbölyű is. Mondhatni igazi megszállottja vagyok-e finomságnak. Emellett szívesen sétálok Las Noches folyosóin, megfigyelve a többi arrancart, s olykor ötleteket, tanácsokat adok a fiatal arrancar suhancoknak, akik épp egy hölgyet szeretnének meghódítani.
Na meg persze más egyébbel is szívesen ütöm el az időt, de nem fontos rögtön elmondani mindent. Fontos, hogy titokzatosak legyünk, hogy később is tudjunk meglepetéseket szerezni szívünk hölgyének. S persze olyan információkat se árt elhallgatni az első randevún, hogy szeretek női szíveket meghódítani. Természetesen nem játszadozás céljából, csupán még én is keresem az igazit, mint ahogy mindannyian teszük.
- És te, Kedvesem, mivel szereted tölteni mindennapjaidat? - teszem fel neki én is a kérdést.
Igazán érdekel, hogy mivel töltheti egy ilyen igen kifinomult szépség a mindennapjait. Emellett kellemes hangját hallgatni is felemelő érzés.
A tömeg sajnos cseppet se könnyítette meg dolgunkat a fagylaltozóhoz jutásban, így rengeteg arrancart kellett kikerülnünk, hogy végre megérkezzünk célunkhoz. Sajnos azonban szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy hatalmas sor áll a fagylaltos előtt, ami emellett igencsak lassan is halad. Ez engem viszont cseppet se csüggeszt el, hiszen addig legalább jobban megismerhetem szívem hölgyét. *.*
- Meséjl magadról pár szót, kedves Narayám. Ismerkedjünk meg az alatt a pár perc alatt, amíg várakozunk a finomságra, vagy esetleg foglalj helyet egy közeli padon. - ajánlom fel a választási lehetőséget. Őszitén megvalva jobban örülnék ha e drága hölgy inkább mellettem maradna. Addig is biztonságban tudom a többi kósza arrancar csődör szemeitől, hiszen így minden bizonnyal azt gondolják, hogy a hölgy már foglalt. S igen, ezt így nagyon is jól gondolják. Semmi kincsért se hagynám, hogy bárki is lecsapja kezemről ezt az igen csinos hölgyeményt, ki úgy látszik igazán kellemes társ tud lenni egy beszélgetés során.
A sor lassan, de biztosan fogyatkozik, amíg várakozunk, s remélhetőleg még ma megkaphatjuk a nyalánkságunkat. Én már nagyon vágyom arra, hogy valami finomat, s számomra ízleteset nyalogathassak. Természetesen a fagylaltra gondoltam.

Kettesben vagyunk, s mégsem, hiszen megannyi vad arrancar vesz minket körbe, akik most valódi természetüktől eltérően viszonylag békénsen töltik perceiket a vidámparkban. Persze akad néhány vadállat, akik elkezdik egymást ütlegelni a park közepén, de persze próbálunk róluk nem tudomást venni, hiszen jelenleg egy igen becses hölggyel kell foglalkoznom, aki nem mellesleg látszólag örül a társaságomnak. ^.^
- Köszönöm kedvességed. Őszintén mondom, sokkal jobb, ha az arrancar szemébe mondod a problémádat, mintha mástól hallaná vissza. Persze én nem az a tipikus “torokra ugrok, ha szólsz egy rossz szót is” fajta vagyok, tehát nyugodtan megmondhatod, ha véleményed szerint eltúlzok valamit. Sajnos igencsak sűrűn előfordul, hogy túlzásokba esem ^.^ - adom tudtára az egyébként teljesen nyilvánvaló tényt, hiszen talán udvariasságom is kicsit soknak tűnhet neki. Minden bizonnyal nincs hozzászokva ebben az igen barbár és neveletlen környezetben, ahol mindenki csak ölni tudja egymást. Igazság szerint engem is igencsak meglepett a tény, hogy ilyen kedves, és elragadó hölggyel hoz össze a sors, hiszen Nayara igazán tökéletes szépség, arról nem is beszélve, hogy kellemes társaság.
- Valóban egyhangú, azonban amolyan tükörként látom a mi Holdunkat. Fajunk se mondható épp változatosnak, hiszen folyton csak az öldöklésen jár az eszünk, mint ahogy maga a Hold se. Egyszínű, szürke, egyszerű. Emellett folyamatosan csak ez világítja meg világunkat - adok igazat kedvesemnek, hiszen valóban… S más indokot nem tudnék felhozni, csupán saját magam idézhetem, mellyel leginkább egy rossz lemezlejátszóra hasonlítanék, mely egy lemezhiba miatt vissza-visszaugrál lejátszás közben, vagy egy amolyan diktafonnak nevezett szerkezethez, mellyel bárki, bármikor visszajátszhatja az épp felvett szöveget.
- Igazán örülnék, ha ismét társaságodat élvezhetném, drága Nayarám. Az meg felettébb felvidítana, ha közösen nézhetnénk az Emberi Világ csodálatos Holdját, melyhez foghatót eddig még sose láttam - egyezek bele a meghívásba, s szívem máris megdobban, hiszen úgy néz ki, sikerült elnyernem e nemes szépség kegyeit, s ő maga invitál egy újabb randevúra. Már ha egyáltalán a jelenlegi randevúnak számít. Azonban erre inkább nem is gondolok, hiszen most minden porcikám arra gondol, hogy ismét láthatom a mellettem álló gyögyörűséget, s ki tudja, talán a szívemben tátongó űrt is be tudja tölteni, melyet drága Slarinom okozott távozásával.
Ó! Gyűjtő szeretne lenni a szentem! *.* Minő csodálatos hobbi, s én se mondhattam volna tökéletesebben, elvégre én is aféle gyűjtő lennék, hiszen minden erőmmel a női szívek meghódításán ügyködöm, mely olykor kicsit nehézkesen, s döcögősen haladgat, de ennek ellenére igazán élvezem, ha egy csinos hölgy elfogadja társaságomat. Természetesen annak már kevésbé örül a szívem, ha elutasítást kapok részükről, de ezt a témát inkább hagyjuk. ^.^
Újbóli felajánlására csak mosolyogva, enyhén meghajolok, s egy pillanatra tekintetébe is belefeledkezek. Hirtelen azt se veszem észre, hogy a sor lassan, de biztosan halad előre. Minden bizonnyal valaki tett róla, hogy ne akadjon el a sor, s tovább tuszkolta társait.
- Ahogy óhajtod, kedvesem. Örülök, hogy tovább társaloghatunk, miközben a hideg finomságra várakozunk. - mondom kedvesen, miközben előre lépek párat, hogy haladjunk is a sorral.
Pár percnyi álldogálás után végül megérkezünk a pulthoz. Szinte mindenféle íz található a hűtőben, ami szem-szájnak ingere, bármit kérhetünk. Előre engedem Nayarát, hiszen mégiscsak ő a hölgy, én pedig a férfiú, aki meghívta fagylaltozni. Úgy illik, hogy ő kérjen először, majd amikor én is sorra kerülök, én is kikérem a magam édességét. Két igencsak méretes gombóc személyében, melyből az egyik csokoládé, a másik pedig narancs ízesítésű. Igencsak kedvelem mindkettőt, hiszen a barna édességért egyébként is odáig vagyok, azonban a narancsos íz ezt még jobban fokozza kellemes ízével. Ennél jobban már csak a mentás csokoládét szeretem jobban.
Fizetés után elindulunk a legközelebbi padhoz, mely még így is viszonylag távol van, ám szerencsénkre teljesen üres, így nyugodtan helyet foglalhatunk. Megvárom, míg a társaságomban lévő szépség helyetfoglal, majd én is elhelyezkedem kényelmesen a padon. S békésen nyalogatom a fagylaltot, miközben olykor Nayarára is rásandítok pár pillanatra.
- Mit szólnál kedvesem, ha a holdnézést egybekötnénk egy vacsorával? - színezem tovább a meghívás ötletét.
Habár nem vagyok oda a lélekevésért, azonban létezésemhez elengedhetetlen, hogy olykor elfogyasszak egyet-egyet, s igazán örülnék, ha ezt egy ilyen kedves, és csodálatos arrancarral tehetném meg, mint Nayara. Társasága csak felüdítene, ráadásul azt is megmutathatnám, hogy bizony nem puhultam el annyira, mióta Privaron Espada vagyok, s még érek annyit, mint bármelyik másik társunk. ^.^