Remek, az a Barom (alias Aizen ) még mindig hobbyt űz az Arrancarok életének megkeserítésével. Miért nem indít inkább lesből támadást az ellenségeire? :/ Ezerszer jobb lenne azért a lusta Homoért küzdeni mintsem, hogy frusztrációját a mi életünk szórakozásával töltetné el. Pff, ahhoz képest, hogy szinte szerződésünk van arról, hogy engem nem oszt be a tízes elit alá, az nem ciki mi? Biztos elfogytak a szekálni való kezdők, ch…. Idióta, az se kizárt, hogy szenilis…
Kissé felhúzva magamat az eset miatt, trappolok végig a folyosón, hogy kimehessek végre a fehér épületből a Nap világ sivatagába megkeresni az Espadat, akihez olyan jószívűen besoroltak. Bevallom őszintén nem erre számítottam mikor itt megjelentem, különben is Espadak? Ehh… biztos vagyok benne, hogy Ő sem lehet különb a többi Arrancarnál lustul és lóg a munka elől, ráadásul nyilván felvág a címével. Igen, mint minden egyes lélek, mely él és mozog itt Hueco világában. Egy se tér el, Ő se fog. Remek lesz egy ilyen fickó alatt dolgozni, pff… úgy se fogok engedelmeskedni neki, annak a trónban csücsülő Majomnak sem teljesítem minden egyes apró sóhaját, e téren még az Espadaval se fogok kivételezni.
Dühös, mindent elsöprő előrehaladásom közben ragadom meg az első szembejövő Arrancart és taszítom a falnak, majd kezdem el követelni tőle, hogy bökje ki magából, hol az istenben találom meg azt a Tui kicsoda nevű Espadat. Észre se veszem, de így is bozontos vörös hajam, ha lehet, még inkább feláll, hasonlóan, mint egy ideges macska szőre, ki épp kikaparni készül a másik mancs szemét. Igazán rémisztő hatást tudtam előidézni, hogyha csak valami össze-vissza makogást kapok válasznak, de most meg ne próbálja már beetetni velem, hogy egy ilyen ártatlan kislány, mint Én ennyire ijesztő.T>T Nem, az teljes mértékkel képtelenség, jómagam nem vagyok egy kegyetlen, vérengző, szadista, mint a többi fajtársaink, oké talán csak egy kicsit, de csak is egy icike-picikét. De, ez még nem ok a félelemre!
- Öcsi, látom a gondolataidat, csak úgy sugárzik a szemedből a gyávaság, szóval kibökhetnéd már végre magadból, hogy hol a fészkes fenében van azaz Espada! >.> - szinte leharapom a fejét, miközben megrángatom ruhájánál fogva. Lehet, hogy kicsi vagyok, de erős – az esetek nagyobbik felében legalábbis így van -. A gondolatolvasós rész pedig maradjon az Én titkom, hisz cseppet sem igaz és apró füllentéseket még meglehet tenni a cél érdekében, melyet végre el is érek. A kis Nyuszencs, akit fogtam úgy beszél nekem, mint a Niagara folyása, sikerült csak-csak kiszednem belőle a nekem kellő információkat, de cseppet sem tetszik az eredmény, ezt pedig az arcomra kiülő apró fintor is kitűnően ecseteli. Az áldozatot igaz nyugodt szívvel engedem el, hogy elhúzhassa a kondenzcsíkot, de magamban folytatom a dühöngést. Ahogy tovább indulok, észre se veszem, hogy aprócska képességem is aktiválódott már és a lángokban álló hajammal lépdelek nagyokat a cél felé, ezáltal minden egyes erre járót elrémisztve közelemből.
A kocsma. Valamiért nem lepődtem meg, hogy ott van, most már biztos nem csak egy lusta, munka elől ellógó egyén lehet, hanem egy alkoholista is, jobb Espadat az a B… Bolond nem is választhatott volna. >.> Gondolt ez az Én angyalian ártatlan lelkemre? T>T Különben is, most emiatt húzzak el Las Noches túl felébe csak azért, hogy lejelentkezzek, hát normális ez? Minimum egy húsparty között kellet volna az illetőnek fogadnia, de nem… járkáljak Én, igaza van! >.> Fiatal és fitt vagyok még, valami miatt el kell, majd patkolnom, így van. De, hogy pont a napszúrás legyen ennek az oka, vagyis csak lenne, hogyha a felettünk elhelyezkedő égitest még igazi is lenne. :/
Egyre agresszívé váló elmélkedésemből, csak úgy potyognak ki a legőrültebb és megőrültebb feltételezések és alaptalan vádaskodások, illetve elképzelések. Jobb merengéssel sem lehetett keresztülvágni a hosszan nyúló kietlen homoktengeren, hogy végre megérkezhessek a csehóba. A bizonyára több óráig húzódó gyaloglás és a negatív gondolatok, pedig megtették a kellő hatást, felszínre hozták a bennem lapuló ördögöt, s így felbuzdulván rúgtam be nyugodt szívvel a már messziről hallatszódó kis épület ajtaját. Ideális belépő egy ilyen helyre, mint ez, ahol a sok iszákos kedvére dalolászhat és önthetik ki lelki nyomorukat a másiknak, a legrosszabb az egészben, hogy mindezt szórakozás címszó alatt űzik. Nagyon remek délutáni elfoglaltság mit ne mondjak, bár azokba a bunyókban miket itt szoktak csapni szívesen részt vennék…
~ Na, ne merengj tovább, dolgod van Räv la Luz! Tessék figyelni, hogyha már ilyen remek bemutatkozót adtál. Nézettség, reflektorfény minden van, csak a duma kell! ~ figyelmeztem önmagamat a csodás feladatra, s így sikeresen visszainvitáltam elmémet a külvilágba, hogy a felszínre tört ördögöm megoszthassa a közönséggel búbánatomat.
- Hol van az a Részeg disznó, aki elméletileg parancsolgatni fog nekem?! – teszem fel a kérdést nagy hanggal jókora idegességgel megfűszerezve, hogy bezengje az egész kocsmát, így elérve, hogy minden egyes jelenlévő Rám figyeljen és ne saját pitiáner ügyeivel foglalatoskodjon. Továbbra is az ajtóban ácsorogva kezdek el közben körbevizslatni a társaságon, hátha magamtól ki tudom szúrni a keresett személyt, hisz az eliten van az übercsúcs tetkó, azaz egyetlen jó dolog az Espadaságban. Csend, hatalmas némaság van közben, melyet megtör az apró kis sutyorgás, ahogy tanácstalanul kezdenek el iszákos fejjel gondolkodni. Persze, érdeklődésemet az a szemét pult mögött álló bénaság is megzavarja, kifelé invitál azzal a címszóval, hogy egy ilyen helyhez még túl fiatal vagyok.
- Kussolj, Kicsi Csíra! Nem látod, hogy éppen a „gazdám” keresem? >.> - vágom a parancsolgatni próbáló félhez jó kis iróniával kiemelve a „gazdi” jelzőt. Nosza, majd talán egy másik életben még meg is teszem ennek az alaknak, amit kér, de ez nem most fog megtörténni. :/ Most másért jöttem, pontosan, és idegeim tűréshatára ennyi volt, kész, slussz, passz… most vagy jelentkezik az egyén vagy netalántán első dolgom lesz kupán fejelni emiatt a harci hőért, melyet megtalálásáért rendezek.

Most, hogy mindenki ki van dőlve tíz méteres körzetben, kezd kurva kényelmetlen lenni ez az elcseszett bárszék, ami már vagy hat órája boldogítja a farcsontom. Amíg nem ittam eleget ahhoz, hogy ne az agygörcseimnek szenteljem magányos pillanataimat, nem volt elég szabad kapacitásom hogy ezzel foglalkozzak mint hogy akkor sem, amikor az elfogyasztott undorító mennyiségű szesz áldásos tevékenységének köszönhetően leálltam minden nyomorult űberfos sztoriján habzó szájjal röhögni, pár lendületes karlendítéssel amortizálva le közben a csehó amúgy is szakadt bútorzatát. Érdekes dolog amúgy a lőre; ha nem tankolok be belőle vállalhatatlan mennyiséget, az összes létező életforma kb egy kibaszott százalékát vagyok hajlandó elviselni magam körül, viszont egy bizonyos intervallum után az elfogyasztott cefrével arányosan nő a szociális érzéknek nem mondható, de mégis valami ilyesmire való képességem. Viszont ez kurva zavarba ejtő tud lenni akkor, ha én speciel nem emlékszem másnap, hogy kivel pacsiztam le előző este és kénytelen vagyok a kocsmába lépve megrökönyödve azt tapasztalni, hogy pár suta kapásból betalál a pultnál, hogy aztán ismét megpróbálja velem megosztani szaros életének gyászát. És ilyenkor már nem használ pár elnéző "Takarodj a faszba!"; az ilyen parasztokat csak pár határozott taslival lehet lepattintani. Ámde az is előfordul sajnos, hogy ezt csak egy újabb lépcsőfoknak veszi a nímandja az örök tesóságig vezető rögös úton, úgyhogy ilyenkor kénytelen vagyok annyi szíverősítőt leküldeni, hogy valahogy mégis csak el tudjam viselni az agyvizemet csapoló tömény gyökérséget. Viszont mire maradéktalanul sikerül benyomni és amikor már direkt vágyom az ilyen aluldisztingvált társaságra, az összes büdös pofájú bozótlakó már a söntés alatt húzza a lóbőrt a saját nyálában fetrengve. Így kénytelen vagyok visszakombózni a pultnál lévő, megszokott helyemhez, hogy aztán erősen bandzsítva szugeráljam a főúr által mocskos konyharuhával törölgetett poharakat, mert hogy ha már egyszer jókedvűre ittam magam, a halál fasza sem esz haza! Az persze melléktelen, hogy ilyenkor a hangulatom is alábbhagy, elvégre a csapos nem hogy nem egy gyakorlott sztendápos, egy kurva "Az remek, uram!"-on kívül semmi mást nem képes kierőszakolni magából reakcióképpen, ha én megtisztelem valamelyik magasröptű spontán elgondolásommal. De hát ilyenkor hazavergődni még ennél is ótvarabb szóval ez a verzió kilőve, marad a benőzés illetve a valakihez bepofátlankodás lehetősége. Namármost az a nagy büdös probléma az első variációval, hogy van az az italmennyiség, ami után kissé alábbhagy a tudomány; maximum az okádék leheletemmel tudnám megörvendeztetni a csajt ami lássuk be, nem vetne valami jó fényt az amúgy kifogástalan hírnevemre. A második lehetőség pedig azért problémás, mert adott helyzetben a koordinációs képességem egy pár kutyaszaros gyógyklumpa logisztikai adottságaival egyenlő. Szaglás alapján a Velociraptor fészekig mondjuk még csak eltalálnék, de tárgytalanná teszi a dolgot az az elcseszett tényállás, hogy a kedvenc nőstényem házon kívül tartózkodik; így hát marad a fészkelődés azon a kibaszottul kényelmetlen bárszéken. Ilyenkor akaratlanul is eszembe jut, hogy milyen faszául jönne valami metál háziállat, aki a lábam mellett csövelhetne, akivel fel tudnám zabáltatni a kajámból megmaradó bordákat, akit leszidhatnék, amiért vagányságból körbehugyozta a lakosztályomat.. Még annak a kurva Marionak is van valami kis szarja, ami néha rohangál utána, vagy ott van az a sok, biztatóan vigyorgó gomba, hogy száradna le az összes! Nekem meg max a hűtőben dekkoló penész jut és azt aztán fejelgethetem egy hétig is, akkor se jár érte pávörápp... El van baszva ez az egész úgy, ahogy van.
Már kezdett mocskosul szánalmas lenni a fürdős kurvákat hazudtoló picsogásáradatom, úgyhogy igen jól jött az a némi változatosság, amikor señor Benito pohártörölgetésestül kimászott a képből ezzel eliminálva a nálam üzembelépett képernyőkímélőt. Nyögdösve csapattam a fejem az egyik vállamra, hogy bővítsek valamit a látószögemen és bekalkuláljam, hogy mi az isten búbánatos haragja késztette mozgásra az öreget; halványan pislákolt bennem a remény, hogy talán valamelyik szépéletű kezdett neki az éledezésnek.
Na hát ehelyett csak valami szőrpamacs tűnt fel aki feltehetőleg eltévesztette a játszóház ajtaját és bár Benito atya nagy jámboran épp útbaigazította volna, a kis szaros nem igen tágított. Ha meg már így alakult, valahogy összekapartam magam, hogy alkalmas legyek némi dülöngélésre, mert hát ki küldte ezt a kis Tökit, ha nem a magasságos Karma maga, hogy bearanyozza a hátralevő napomat!
- Hát eeeje, pont te disznózol Sünbalázs? - Dünnyögtem artikulálatlanul, miközben igyekeztem bemérni a Törpe felett a falat némi támaszkodás céljából. Borjú tekintettel fejtegettem, hogy milyen szerzet ez a szerzet tulajdonképpen míg pár böffenés után konstatáltam magamban, hogy minden bizonnyal csakis egy malajziai medvesünmenyétnyestállat lehet!
- A biléta, acca a bilétád.. A biléta, na azon rajta van, hogy kié vónál, naugye! - Csodálatos penge észjárásomnak köszönhetően azonnal átláttam a helyzetet, így mondandómat megkoronázandó baráti szándékaim jegyéül tisztesen hátbaveregedtem a Szmöttyöst meg az Atyát is, utóbbinak egy biccentéssel jelezve közben, hogy ugyan szervírozzon már egy Bambit a kölyöknek. Páratlan metakomunikációs képességeimnek örvendve kérődztem egy igen viseltes cigarettán miközben az Öcsköst beleapplikáltam a legközelebbi bárszékbe, elvégre az ember első dolga, ha gazdátlan állatot talál az, hogy megeteti tisztességgel! És ha engem a söröm táplál, akkor őt minden bizonnyal valami műanyagszínű szörplé fogja és ha már rendbe tettük a bifidusz eszenziszét, majd jól megkeressük azt a lúzert, aki által ott lett felejtve valahol.
- Amúgy én vagyok a tektós állatmentők helyi kirendeltsége, Tui Giobbe Zuolgo, jahh ám! Nézdmár baszki, még a nevemet is kimondtam elsőre, no akkor van még itt hely egy kis itókának! - Elégedettségemet kihangsúlyozva csaptam röfögve a beépített söröshordómra aztán a pultra, hogy a májsztró is levonja ebből a megfelelő következtetéseket. Úgysem árt begyűrni egy kis útravalót, ha már megígértem Bobinak, hogy megtaláljuk a gazdiját; teret kell hagyni a sugallatoknak!

Egy nagy levegővétel kíséretében húzom ki magamat, kezeimet összefonom mellkasom előtt, szemeimmel komolyan vizslatok a csehó belső terébe és várom az esetleges jelentkezőket. Vörös borzos hajam egy dühödt macska felálló szőrméjével egyenlő. Egy-egy apró morgást ejtek el közben a pultos fickónak jelezve, hogy ha hozzám ér egy fél kézzel kevesebb lesz neki. Mivel nekem ugyan nem parancsolgathat senki, csak egyetlen személy… Én. Szemlélődésem közepette szúrok ki egy roppantul gusztustalan iszákos öregembert, aki nagy dülöngélve kaparja fel magát a helyéről és indul meg felém. Elmémben arra merek következtetni, hogy talán Ő lehet az a bizonyos keresett Espada, csak elitünk eme tagja jelen pillanatban tényleg eléggé felöntött a garatra. Szó nélkül figyelem a kisebb lambada táncát, bár ez minden bizonnyal a részeges ténfergésére vezethető vissza, de ha így folytatja, mindjárt zakózik egyet annak a másik ürgének a lábában… hé, oszlop… ott van az oszlop is. Hogy a szöszben lehet valakinek ekkora mákja?
Elhúzott szájjal konstatálom, hogy bárki is ez – mert, minden bizonnyal nem egy Espada -, de hatalmas szerencse övezi körbe az auráját, hogyha épp bőrrel megúszta a kocsmában való átkelést. Viszont teljes értékű nem tetszés ül ki arcomra újdonsült becenevemet hallva, sőt úgy teljes egészében azért, amiért egyáltalán egy kis kreált megszólítást merészelt kitalálni nekem egy számomra ismeretlen személy. Ezt onnan következtetem ki, hogy éppen felém tornyosulva kért számon előbbi szövegem miatt. Pedig okkal mondtam azt, hisz egy Espada, aki mulatozni jár munkájának elvégzése helyett, miféle más névvel szólíthattam volna, ha nem ezzel? Az eredeti nevét, amúgy se sikerült memorizálnom, vagyis azt igen, csak kimondani ne kelljen, mert az már meghaladná képességeimet. Különben is kinek képzeli ez magát, hogy egyáltalán számon mer kérni arról, hogy Én miképp szólítok egy Espadat? O_o Nem Ő az emlegetett személy, akkor meg ne vegye ennyire a szívére!
- Lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy sündisznó, de Én legalább nem röfögök itt össze-vissza. >_> - vágok vissza szavakkal, amiért magasságom nem vetekszik az övéjével, így fantasztikus fejelésemet nem alkalmazhatom rajta, másféle csapást pedig nem lenne túl bölcs dolog bevinni neki, már csak azért, mert ha gyomorszájon ütném, minden bizonnyal szembeütközhetnék egy-két kellemetlen tényezővel. Ilyen például az étlapjának visszatekintése, ami jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel. Gondolataim mélyén az időt, nagy levonások és különböző technikák agyalásán töltöm, melyek teljes fokú sikertelenségével kellett szembesülnöm. Ezt nem voltam hajlandó elfogadni, hisz biztosan kell lennie egy kiskapunak, amelyen ha átmegyek, megtalálom a nyitját a megfelelő büntetésnek, amiben részesíthetem becenévadómat. Elmefuttatásomat viszont félbeszakítja, mikor valami bilétát akar tőlem, melyet hirtelen, azt se tudom hova tegyek. O.o Ezt apró értetlen tekintetem felé villóztatásával és tanácstalan fejvakarásom kíséretében ki is fejtem neki, hogy nem éppen értem mire akar utalni, de akaratlanul is arra gondolok, hogy valószínűleg ez is egy aljas beszólás volt, melyet nem hagyhatok szó nélkül.
- B- biléta? Biléta? Mindjárt adok egyet a szemed alá! >.> - kezdek el előtte a levegőbe bokszolni, hogy lássa a türelmem véges és nem sokon múlik, hogy a bölcs megállapításom elhagyjon és merészkedjek bemosni neki egyet, ezért a megszólalásáért. De ekkor már avval kell szembesülnöm, hogy az idegen hátba vereget, mintha ezer éve jó iszákos haverok lennénk. Már fejemben tervezem lángban álló séróm alkalmazását ellene, hogy odapörköljek neki, kinyilvánítva ez által, hogy továbbra sem tetszik ez a cselekedete. De mire agyamból eljuthatott volna a parancs sörényemig, hogy most igen is lángra kap, mint egy adag száraz tűzifa a kandallóban, addigra már az egyik roppantul kényelmetlen székbe materializálódhattam bele a csehó egyik sarkában, a fickónak köszönhetően, aki ilyen jó kedélyűen felkarolt, mikor nem is kértem. -.-’’
A székben, szinte a végtelen unalom kifejezésével az arcomon ücsörgök, amiért az a sok idegesítő részeges idióta szegezi rám döbbent tekintetét. Ch… mi van? Ezek nem láttak még fiatal Arrancart kocsmában? Hát ne aggódjanak, Én sem. :/ Ugyebár ez… elfogadhatatlan! Be se tettem volna ide a lábam, hogyha nem kényszerítettek volna rá, nagyon is terjeng ebben az áporodott légkörben a túltengő alkohol bűze… a hátborzongató ittas társaságról nem is beszélve. Féloldalt felvont szemöldökkel nézek a fickóra beszédét hallva, kételkedve elmeállapotának rendben létéről. Mivel ilyen beosztásról, hogy állatmentő, itt, Las Noches falain belül nem hallottam. Főleg, hogy nincsenek is állatok! O_o Ha, csak az itt jelenlevő részeg bagázst nem számítjuk annak…
- Mi azon a meglepő, hogy kimondtad a saját nevedet rendesen? Különben sem volt bonyolult hangzása még Én is simán elmondtam volna hibák nélkül. - legalábbis csak szeretném. Az egész hangzása bonyolult és megjegyezhetetlen, de amiről nem tud, az nem fáj. Viszont rémisztően ismerős volt… vajon honnan?
- De, ha már iderángattál. Mondd csak, nem tudod, hol találom véletlenül a 8. Espadat, Tui Giob’ kicsodát? Tu~i…? - teszem fel a kérdést komolyan és kimérten, de a végére kissé elbizonytalanodtam, hisz az előbb hallott nevet ismételtem volna el, mely arra mer következtetni, hogy aki előttem ül nem más, mint a keresett 8. Espada személyesen. Mind ez tudatosulva az elmémben, asztalra csapok két kezemmel, miközben hirtelen felülök, és számon kérően kezdek neki a prédikálásnak.
- Ezt nem tudom elfogadni! Mit jelentsen az, hogy az a Bar(om)…khm… „Beképzelt” Aizen „mester” egy alkoholistához rendelt ki?! Gyerek vagyok a Gillianok szerelmére! Játszóteret, vidámparkot, vagy akár húsboltot követelek első találkozó helynek nem egy büdös csehót! >.> - hangomat egyre inkább felemelem, s a hajam lángokban állása jelzi idegességi mércémet, mely nem éppen a kedvező az Espadara nézve. Felhúzva magamat, arcom lila árnyalatot kezd felvenni a bennem keringő méregtől, mely arra késztet, hogy most azonnal mennyek az asztal túl végébe, ahol ez a Tui nevű Espada foglal helyett és csapjak le rá a megfelelő támadással, melyre csak jómagam vagyok képes! Amint dühödt trappoló léptekkel megkerültem az asztalt, s odaértem mellé, jobb lábamat lendítettem is bokája felé, hogy demonstrálhassam ezzel nem tetszési faktoromat. Persze mindez meggondolatlanságból felmerülő cselekedetemet végül teljes egészében kezdek megbánni, amennyire jó ötletnek tűnt, olyannyira buktam be. Ugyanis lábamba hatalmas nyilallás kezd bele életem megkeserítésébe, mely csak úgy küldi az agyamba a fájdalomingert, melytől majd szétpattan a fejem.
- A csudába… a kőasztal lábába rúgtam bele… – nyafogtam, miközben elkezdtem lassan guggoló tartást felvenni, amiért még az állás is keservessé válik sajgó lábacskámtól. Ennyire beégni… pedig olyan fergeteges, védhetetlen támadás lett volna. T.T

Edzésre fel

Mostanában mióta a visszaértem az emberek világából az óta elviselhetetlenül unatkozok. Sok mindennel próbálkoztam, hogy ne unatkozzak de, sajnos a társaság már egy ideje nagyon nem akad. Valamiért nekem mindig úgy adódnak a dolgaim, hogy nekem sosem akad programom, amivel elfoglalhatnám magamat. Azon gondolkoztam, hogy mit találhatnék ki mára, hogy mivel foglaljam le magamat. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit csinálhatnék. Sétálgattam is sokat. Végül valamilyen csoda folytán a vidámparkban kötöttem ki ahol még életemben nem voltam soha sem. Lehetséges, hogy valami hasonlót keresek, mint amit még az élők világában ettem az úgynevezett pillecukrot. Sokat keresgéltem, hogy hol találhatnék hasonlót. Pár óra keresgélés után találtam is egy kis boltost, aki ilyeneket árult. Azonnal vásároltam tőle most kivételesen pénzből jó pár csomaggal. Igazából annyi csomagocskával kezdetem el mászkálni, hogy már nem láttam a sok édességtől. Össze visszamászkáltam. Igazából fogalmam nem volt, hogy merre megyek. Valamilyen csoda folytán sikerült bekeverednem az óriáskerék egyik fülkéjébe. Amikor elindult én azonnal lehuppantam és próbáltam beletuszkolni a sok vaníliás pillecukrot egy kis zacskóba, amit sikerült kikupázni a zsebemből még mielőtt az óriáskerékbe bemásztam volna. A nagy részét sikerült is bele raknom de egy-két csomag sajna még kimaradt de azokat még zsebre vágtam. Azonnal neki kezdtem a sok édességnek, amikor észre vettem, hogy egy arrancar épp az óriáskerék tetején sétálgat. Eléggé meglepődtem a csávón, hogy csak így sétálgat és semmi para. Én is próbálok ki mászni mellé kisebb nagyobb botlásokkal, de a pillecukros zacskómat nem hagytam a kabinban. Folyton a kezem ügyében tartottam.
- Te meg mit keresel a kerék tetején? – kérdezem tőle kicsit udvariatlan hangnemben. – Nem gondolod, hogy ezt sokan nem nézik jó szemmel? Mondjuk, akik a kerékben ülnek? Egyáltalán ki vagy te? – kérdeztem tőle mindenféle udvariasságot mellőzve. Alapból nem lehet az-az átlagos arrancar akiket, csak két mondattal sikerült az őrületbe kergetnem és a kisugárzása is teljesen más. Valahogyan érződik róla, hogy nem csak egy a kis mezei arrancarok közül, akik nem tudják a resurreciont megkülönböztetni a sima hollow alakoktól. A reakcióiból ítélve azonnal látszik, hogy harcolt már pár csatában. A kaszája a hátán van, és sosem fordul úgy, hogy a kaszát nehézkesen tudja csak elővenni. Nem tudom, hogy ez számára csak reflex e vagy tudatosan ilyen elővigyázatos de igazándiból már most eldöntöttem, hogy harcolni nem akarok ellene. Igyekszem minél elővigyázatosabb lenni vele szemben de, ugyanakkor nem akarom ezt kimutatni felé, hogy tartok tőle. Próbálok kicsit természetesebben viselkedni amennyire az tőlem telik. Ennek érdekében elő is kapok egy pillecukros zacskót, amit lassan elkezdek eszegetni. Minden kis cukorkát egyesével, hogy lássa, nem igazán érdekel a társasága, de közben egy pillanatra nem vettem le róla a szememet. Valamiért el tudom róla képzelni, hogy ha csak úgy elfordulnék se, szó se beszéd akkor nem maradnék teljesen ép. Ez a pillanat azon kevesek, közé tartozik, amikor minden tőlem megtehetőt meg teszek ahhoz, hogy védve legyek ettől a személytől.

Edzésre fel
Miután rákérdeztem ezt válaszolta:
-Aranyat, szerinted még is mit keresnék? Semmit, csak sétálgatok, így száműzőm a kusza gondolatokat a fejemből. Gondolni gondolom, csak éppen marhára nem érdekel mások véleménye. Ha meg valakinek nem annyira tetszik, jöhet és beszélhet erről velem. A nevem meg Vex, Karasu Vex, 87-es arrancar. És benned kit is tisztelhetek? – ezen a válaszon picikét meglepődtem. Azért neki sem kell a szomszédba mennie udvariatlanságért. Látszik rajta, hogy piszok magabiztos. Fogalmam nincs, hogy miért de valahogy el tudom képzelni erről a tagról, hogy bazi erős lehet. Ő a 87es arrancar. Ugyan a számok semmit nem jelentenek de azért még tartok ettől a fazontól. Sokat halottam már róla, hogy az egyik legőrültebbek, közé tartozik. Az ereje néhány espadáéval is felveszi a versenyt. Így már értem, hogy miért sugároz ekkora erőt.
- És, van konkrét oka is, hogy kimásztál, vagy csak érdekelt mit is keresek itt? – kérdezte hirtelen tőlem.
- Kíváncsi voltam, hogy milyen ember lehet az-az elvetemült barom, aki csak úgy kimászik egy óriáskerék tetejére. Hát kiderült, hogy azon kevesek egyike, akiket a legerősebbként tartanak számon itt Las Nochesben. Sokat halottam rólad de valahogy annak a tipikus csupa izom semmi észnek képzeltelek. Kíváncsi lennék rá minek a segítségével, lettél ilyen erős. – elkezdek azon gondolkozni, hogy vajon mennyi lehet igaz azokból, amit halottam. Ha már csak a fele igaz, akkor nem lenne értelme küzdenem vele. Talán egy baráti kapcsolat előnyömre lehetne, vagy ha esetleg hajlandó lenne segíteni abban, hogy erősödjek. Bár nem jöhetek azonnal azzal, hogy kérlek, segíts megerősödnöm. Talán vissza kellene vennem egy picit a pofátlanságból, és esetleg kellene keresnem valami témát, hogy esetleg akadjon valami, amiről dumálhatnánk.
- Miért jöttél a vidámparkba egyébként? Elég nehéz elhinnem, hogy te ezeket szórakoztatónak tartod. - kérdeztem tőle már kicsivel ugyan udvariasabb hangon de, azért nem váltottam olyan gyorsan a hangnemen nehogy azt higgye, hogy amint megtudom kivel, beszélek már is visszafogom magamat. Elkezdtem nézegetni, hogy a kis arrancarok ott mászkálnak lent és élvezik a vidámpark által nyújtott szórakozást. Olyanok voltak, mint a kis hangyák, akik ügyes bajos dolgaikat intézik lent. Elkezdtem ezen elmélkedni és végül elértem arra a szintre, hogy végül megszántam ezeket, a szánalmas barmokat. Semmit nem tudnak a valós énjükre és sírnak, ha megteszem nekik azt a szívességet, hogy megmutatom nekik az igazi énjüket. Eléggé utálatos dolog ezekkel a képmutató f*szkalapokkal egy légkört szívni. Mint ha nem lennének kíváncsiak a valós énükre. Elég kevés olyan emberrel találkoztam eddig, akik pontosan ismerték a saját jellemüket de ezeket valahogyan mindig sikerült megkedvelnem. Fogalmam nincs, hogy Vex melyikek, közé tartozik. Bár jó lenne megismerni az igazi énjét. Amikor igazán azt mondja, amit gondol. Bár elég furcsa, hogy én szeretem ismerni valakinek a legigazibb énjét de, én sosem szoktam megmutatni senkinek az igazi énemet. Bár még senki nem érdemelte ezt ki. Esetleg ha egyszer találok valakit, akinek ezt szabadon megtehetném akkor már szinte boldog ember lennék.

- Hát, akkor már két elvetemült barom van itt. Te is kimásztál utánam, szóval lehet, a fejedben neked sincs minden rendben. Jaj, köszi a hízelgést, de azért nem vagyok én olyan erős. Igaz ki tudok osztani pár keményebb csapást, de ennyi az egész. Sima arrancar vagyok, csak úgy, mint te. Hát izmom azért nekem is van rendesen, és lehet, tényleg csak az van, eszem meg semmi. – az első mondatával akadt egy kis baki, mert ebből már meg lehetett állapítani, hogy nem az-az izomagy típusú. Azok nem így kezdenék, azok azt mondanák.
- Höhh. Ennyire látszik, hogy tápos vagyok? – ez az a tipikus egoista barom. Utána még fojtatta a választ.
– Hogy lettem ilyen erős? Hm, az elején, mint mindenki más, én is ettem a lelkeket, de erről leszoktam, inkább harcok által erősödök, és természetesen edzeni is szoktam. Nagyjából ezt is mondhatnám annak, hiszen figyelnem kell az egyensúlyomra is. Kikapcsolódni, szerintem szórakoztató. Igaz, kicsit majmolása az embereknek, de hát mi is azok voltunk, nem? És jó is néha elfelejteni az élet szarságait, gyereknek lenni ismét, és élvezni a dodzsemet, hullámvasutat és a vattacukrot. Gondolom te is ezért jöttél? Elengedni magad és bulizni. Igaz, lehet rólam, azt gondolnád, hogy inkább egy kocsmában vedelnék, szoktam is, nem tagadom, szeretem az alkoholt. De utána mindig olyan piszok másnapos vagyok, és megesik, ha oldalra fordulok, akkor ocsmány látvány fogad.
- Majmolás? Ez jóval több, mint majmolás? Személy szerint én kezdem azt érezni, hogy az arrancarok irigyelik az élőket. Irigyelik, hogy nekik vannak érzéseik és nem ilyen egyhangú teljesen az életük, mint az ittenieknek. Az itteniek túlságosan is magukba zárkóznak. Ritkán találkozok olyan arrancarokkal akik meg vannak elégedve az életükkel. – mondtam el neki a jó 2 hét alatt össze szett átlagos információimat.
- És most mi legyen? Visszamászol, vagy menjünk le? – kérdezi tőlem.
- Mászunk inkább valahogyan le. - eléggé meglepődtem rajta, hogy többes számban beszélt. Úgy tűnik még se olyan udvariatlan, mint eddig mutatta magát. Én a kezemben tartott kis zacskót átfogtam a balkezemben és leültem az egyik rúdra. Utána bele másztam valahogyan az egyik fülkébe és megvártam, amíg leérek vele utána egy részeges mozdulattal, kirúgtam az ajtót és kibotorkáltam onnan. Amire leértem Vex már lent volt. Erre én szolidan csak annyit mondtam:
- Szeretem a bevált dolgokat. – azzal egy kicsit őrültésebb vigyor terült szét az arcomon. Azzal elindultunk egy árus felé. Én indiszkréten lökdöstem félre az utamba kerülőket. Sokan morogtak utánam, de nem nagyon tudott érdekelni. Ha bajuk van, rendezzék le velem.

- Vannak pillanatok, amikért én is féltékeny vagyok az emberekre. A szabadságukra és arra ahogyan élik az életüket. A legtöbbnek fogalma sincsen a színpad mögött játszódó dolgokról. Hogy két fája írtja egymást, és értelmetlenül. Talán már az okokra se emlékezik senki, hogy miért is robbant ki ez az egész. De mint jó katonánk nekünk az a dolgunk, hogy harcoljunk és nem pedig barátkozunk az ellenséggel. Erre majd figyelj a jövőben, soha ne közelíts egy shinigamihoz jó szándékkal. Ha el akarja kerülni a harcot akkor legyen, de hogy ismerkedni, barátkozni? Azt soha. Mert hamar olyan helyzetben találod magad, amiből szarul jöhetsz ki. - ezt teljesen úgy mondta, mint ha már lenne tapasztalata az ilyesmiben. Úgy tűnik rendesebb, mint amilyennek mondja magát. Kedves tőle, hogy megosztja velem a tapasztalatait, amikből ő tanult. Miután ezt a tapasztalatát megosztotta velem nagy, nehezen leténferegtem és elmentünk az egyik kis boltba ott a közelben. A pillecukor adagom már meg volt egy napra szóval egy darabig azzal nem lesz gondom. Talán nekem se ártana bemutatkoznom. Azzal neki kezdtem a kis monológomnak:
- Én Carmano Angelo vagyok. Elméletileg a 17- es szám az enyém. Még kezdő arrancarnak számítok, és igazándiból elfoglaltságot keresek. Eddig próbáltam edzeni magamtól, hogy erősebb legyek kisebb nagyobb sikerekkel. Esetleg ha gondolod, megmutatnám mire jutottam eddigi edzésem során. Esetleg ha volna kedved, még segíthetnél is egy picit, hogy jobban tudjam használni. Azza resurrecionba váltok:
Filtro Un rayo de Vaca! (döfd át villám boci) – azzal felvettem a már jól megszokott alakomat. A szarvak már nagyon hiányoztak a fejemről és valahogy, így sokkal természetesebben éreztem magam. Viszonylag régen voltam már ebben az alakomban és eléggé hiányzott már. Azonnal feltöltöttem a kezemet elektromossággal s egy hatalmas villám oszlopot indítottam meg az ég felé 15 méter magasra. Sokan elkezdtek nézelődni, hogy ki csinálhatta. A resurrecionom nem olyan, hogy csak úgy felismernék az átlag arrancarok. Szívesen csináltam volna azt, hogy robbantok egy elektromos mezőt körülöttem de, a következményekre gondolván vissza fogtam magam. Ha rajtam múlik én most itt mindenkit, elkezdenék gyepálni és halálra sokkolni.
- Talán ha elmennénk, innen nem lenne jobb? Nem lenne szerencsés, ha itt kezdenék neki a bemutatómnak. – és azonnal demonstrálás képen a mellettünk lévő bódét átlőttem egy villámmal. Ugyan az árus elkezdett morgolódni de hála istennek nem kezdett el papolni, hogy mit képzelek már, hogy csak így megrongálom a bódéját amit akár én összetudnék tákolni egy óra alatt.

- Tudom, hogy kellene valami hobbi. Csak nekem az ilyesmi nem nagyon megy. El tudsz engem képzelni, mondjuk, ahogy bélyeget gyűjtök? Bár mondjuk győzelmi trófeákat nem is, lenne hülyeség gyűjteni. Így bele gondolva tényleg jó lenne valami hobbi. Csak nincs hozzám illő. – mondom neki. Igazándiból még sose jutott eszembe, hogy kellene valami hobbiszerűség. Bár ezen a szinten talán a hobbinak számít, hogy folyamatosan pillacukrot eszek? Szerintem ne reménykedjek ebben.
- Jobban is teszik, ha hamar lelécelnek különben még valami bajuk fog esni. – mondom totál komolyan. – nem is az, hogy véletlen bajuk esne. Tennék róla, hogy fájjon nekik a halál. – sajnos nekem van egy olyan szokásom, hogy ha épp nem vagyok feszélyeztetve akkor ki mondom amit gondolok persze csak ha nem válik ellenemre. Végül ő is megmutatja az igazi alakját. Amikor átalakul a teste feketévé, változik és a maszkja szét, terjed a testén. Elég furcsa resurrecion. Bár lehet, hogy nekem csak azért furcsa, mert én hozzá szoktam ahhoz, hogy mint ha egy teljesen másik ember lennék. Legalább is külsőre. Ő is tart egy gyors bemutatót. Egy vöröses sugarat lő fel az égbe. Ugyan nem tudom, hogy a pontosan mi de eléggé valószínűnek tartom, hogy ha bármi az útjába kerül, az nem fogja megúszni épen. Ez után egy teljesen helytálló kérdést tett fel. Mivel tudnám erősíteni a képességünket.
- Talán nem lenne jobb, ha a képességünket használnánk, és így tapasztalatokat szereznénk. Csak, hogy még is, hogyan használjuk most a képességünket, azt inkább ne kérdezd. Ellened én nem nagyon akarok küzdeni szóval más kellene. Esetleg az lehetne, hogy valami védekezésszerűséget jó lenne kitalálni ezzel, mert így általában a villámaimmal nem tudok védekezni nagyon. Esetleg annyi a max védekező tehetségem, hogy egy megelőző támadással ellent támadok így meg akasztva az ellenfelem rohamát de, védekező technikám csak a villámok elleni vezető technikám van. Az pedig nem ér semmit, ha nem villám ellenfelem van. Ezért mondjuk, jól jönne valamilyenféle védekező technika. Bár mondjuk, ha az ellenfelem közel van, akkor a körülöttem lévő elektromos mező kiterjesztésével el tudom érni, hogy meg bassza az áram. – mondom el neki a véleményemet. Szerintem igazából a ressurrecion fejlődéséhez nagyban hozzá járul a kreativitás is. Hisz csak a használón múlik, hogyan képes kihasználni az istenek által ráruházott képességeket.

- Én hobbinak arra gondoltam, hogy az ellenfelem egy-egy kis csont darabkáját vagy belső szervét. Mondjuk a szívét vagy a szemét és még stílusos is, lenne. – mondom neki teljesen őszintén. Talán még meg is csinálom. Így hirtelen belegondolva nagyon is jó ötletnek tűnik. Vagy esetleg még az ellenfelem szemét kivágni mondván tudni akarom milyen szemszögből látta a világot. Ez még tetszik is. Szerintem ezt meg is csinálom. Kicsit elgondolkoztam azon amit mondott Vex. Persze úgy nem ölök meg senkit, ha épp valami károm származhat belőle. De ha épp semmi bajom nem származik abból, ha ki csinálom, akkor teljes lelkifurdalás nélkül megtenném. Nem érdekelne, hogy családja vagy barátnője van. Kicsit elkezdtem gondolkozni rajta nekem mit is jelent Hueco Mundo. Igazándiból egy elég kellemes csalódás ért. Pontosan semmit nem ér. Nincs itt mihez ragaszkodnom így tőlem akár el is, pusztulhatna. De mivel Vex hangjából kihallottam, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy kinyírna engem, ha a hazánk ellen vétenék így nem is, gondolkoztam azon, hogy esetleg valami rosszat tegyek. Utána Vex kieszelte, hogy lehetséges, hogy képes lennék az elektromos mezőm kiterjesztésével egy elektromos védőpajzsot létre hozni. Ugyan elég furcsa gondolat, de eddig még is gondoltam erre a lehetőségre. Igaz is. A villámomnak is elég nagy átütő ereje van. Lehet benne valami, hogy mondjuk képes, lennék eltéríteni esetleg kisebb támadásokat. Gyakorlatban is neki kezdtünk a kipróbálásának. Vex kicsit hátrébb ment és kilőtt egy barat amit nekem el kellett találnom egy villám lövedékkel. Ritka feladatnak bizonyult. Sose csináltam még ilyet. Igyekeztem elsőre eltalálni sikerült is ezzel a támadással elintéznem ezt az aprócska technikát. Sikerült az összeset szinte elsőre eltalálnom. Arra még nem is gondoltam, hogy lélekenergia alapú támadásokat képes lennék így elintézni. Utána Vex közelebb jött és neki kezdtünk a közel harci résznek. Nekem támadott a kaszájával egy oldalról indított suhintással. A tőlem telhető leggyorsabban hátra hajoltam előle. Kicsit mátrixos volt a mozdulat. A kezemet leraktam a talajra és az elektromos mezőt kiterjesztettem magam körül, eközben pedig egy rúgást indítottam a földről elrugaszkodva Vex felé. Fogalmam nem volt, hogy ezzel most Vex mit akar ezzel a közel harci dologgal elérni. A közelharcom ugyan nem tökéletes de erre a művészetemre vagyok a legbüszkébb, mondván a resurrecionom más lehetőséget nem nagyon hagy nekem. Egyedül a szarvam az amit tudok használni fegyverként. Másom nem nagyon van. Ez sajnos elég nagy probléma de mivel a ha a közelembe kerülnek ezzel az elektromos mezővel képes vagyok még az előtt elintézni mielőtt még elérne engemet. És ha más nem akkor meg amivel eltudom taszítani magamtól arra ott van az ördögi pöckölésem és még az egyinches ütésem is szóval ha a közelharcból gáz van könnyen tudok távol harcra váltani és ha esetleg a az is gáz akkor meg már végképp nem tudom mit tegyek. Ehhez kellene most a védekező tecnikáimat kitalálnom. Esetleg egyedül a jég vagy a hideg típusok ellen van még védelmem mivel a villám hőjével képes lennék megolvasztani azt vagy esetleg az egyik villámommal széthasítani. Még talán a víz ellen mert a víz vezeti az áramot és így azonnal visszatudnék támadni az ellen felemre. Vagy még a fém típusú fegyverekhez. Így belegondolva sok minden ellen tudom hasznosítani a képességemet.

- Jaja, a szemeket meg fel is tudnád fűzni egy nyakláncnak. De csak óvatosan velük, hamar szétmennek azok a kis zselés vackok.
Na igen, a szemek kényes dolgok, óvatosan kell bánni velük, hamar megsérülnek, és akkor oda a varázsuk is. A szív meg macerás, azt nem lehet nyakláncként hordani, habár ha egy üvegben tartaná, mint valami díjat, úgy jól is mutatna. Azt tudom, hogy én mit csinálnék velük. Odaadnám Csontosnak, egye csak meg a drága kutyulim. Másra nem nagyon lenne jó, mert tudom, hogy szerény személyem azokat nem tenné ki dísznek. A belek se lennének jók annyira, maximum karácsonykor dísznek. Egy kis reiatsut beleáramoltatni, és még világítana is. Szerintem még valami versenyt is nyerhetnék vele, ezt viszont lehet meg is csinálom…. egy faszt, ez szerintem inkább Erasnak a stílusa lenne. Majd egy üdvözlőkártyára ráírom neki az ötletemet. Talán ezzel elérem azt, hogy véletlenül se kerüljek fel a „vendéglistájára”. Ki tudja mit is csinálna velem? O.o Még mindig azt mondom, hogy egy jó pszichiáter kell neki. De nem Csernus, mert Erastól még Ő is idegbajt kapna, és habzó szájjal vetne véget az életének. Eh, ezen inkább nem is gondolkozok, inkább valamit kitalálok Carmanonak, amivel segíthetek neki erősödni.
Voltak ötleteim, de sokat inkább elhagytam. Mert sajnos az én erőm nagyobb, mint a 17-esé, így nem mondhatom azt, hogy teljeserőnkből csapjunk össze, egy rossz mozdulat és megölném. De végül csak megvan a megoldás, kis agyaggalamb lövészet. De a galambok helyett barak lesznek a célpontok. Ezzel a célzását is fejlesztheti, és a villámjai irányítását, vagy valami ilyesmi, nem hiszem, hogy olyan jó tanár lennék. De minden tőlem telhetőt beleadok a dologba.
Ahogy elindulnak a barak igen ügyesen semlegesíti is azokat. Dobálok még egy párat, majd úgy döntök, hogy jöhet a közelharci rész. Habár ezt lehet nem értette meg Carmano. Nem harcolni akarok vele, hanem azt szeretném, hogy azt az elektromos teret, vagy mit, arra használja, hogy a csapásomat megállítsa. Ehelyett inkább sikeresen álbarúg. Hátralépek párat és dörzsölni kezdem a találat helyét.
- Ez szép volt azért. Nekem mennem kell. De adok pár tanácsot, ne barátkozz shinigamikkal, ha erősödni akarsz még jobban, akkor keres magadnak egy espadát és legyél a fraccíonja. És gyakorold ezt tovább. Dobálj cuccokat a levegőbe és szed le a villámaiddal. És most lépek, jó legyél Carmano Angelo, sok sikert a továbbiakban.
Hátat fordítottam neki, majd el sonidoztam a végtelenbe és tovább.


/Köszi a játékot/

- Ez szép volt azért. Nekem mennem kell. De adok pár tanácsot, ne barátkozz shinigamikkal, ha erősödni akarsz még jobban, akkor keres magadnak egy espadát és legyél a fraccíonja. És gyakorold ezt tovább. Dobálj cuccokat a levegőbe és szed le a villámaiddal. És most lépek, jó legyél Carmano Angelo, sok sikert a továbbiakban. – azzal gyorsan lelépett engem magamra hagyva az ötlettel. Még sokat bíbelődtem ezekkel, hogy fel lövögettem magamnak barákat és szedegettem le a villámaimmal. Sok időt töltöttem még ezzel. Nagyjából még egy 8 órát megállás nélkül és a végén csak azért hagytam abba, mert már kész voltam a lélekenergiám elhasználásától. Nagyon rég voltam ilyen hosszú ideig resurrecion alakban. Nem tudom mennyit, feküdhettem ott, de eleget ahhoz, hogy valamennyicske lélekerőmet visszaszerezzem. Amint felkeltem azonnal indultam is ki a sivatagba ahol várhatom a kisebb lidércek támadásait. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy Vex pontosan mikben akart segíteni. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy amikor állon rúgtam valójában nem is azt kellett volna tennem, hanem az elektromos robbanásommal megnézni, hogy képes vagyok e megállítani a támadását. Végül azt kezdtem el gyakorolgatni, hogy közelebb engedtem magamhoz a kis dögöket, és amikor már rám haraptak volna egy elektromos sokkolással eltaszítani magamtól őket. Az elején még egy robbanás is elég volt ahhoz, hogy elintézzem őket, de a végére már annyira kifáradtam, hogy már csak a testemen voltam képes kis kisüléseket létrehozni. Ez pedig csak annyira volt elegendő, hogy a lidérceknek elmenjen az étvágya tőlem. Már megindultam vissza Las Nochesbe de amikor a vár elé értem elfogyott az erőm és összeestem. Még az eszméletemet is elveszítettem. Fogalmam nincs mi történt velem. Csak azt tudtam miért ájultam el de, hogy utána, hogyan kerültem a házikómba, azt már nem tudom megmondani. Én is eléggé meglepődtem, rajta amikor az ágyamba keltem fel. Sikerült felidéznem a találkozómat Vexel és, hogy utána ájulásig edzettem de az már nem maradt meg, hogy ki cipelhetett haza. F*sza, hogy ilyen ügyes voltam. Most pihenhetek egy kicsit, hogy újra a régi lehessek. Vár rám pár nap dög unalom amit el kell szenvednem teljesen egyedül. Sajnos nincs senki aki vigyázna rám. Legalább is eddig így tudtam de most kicsit elbizonytalanodtam hisz fogalmam nincs, hogy ki volt olyan kedves, hogy haza hurcolt mikor elájultam. Sokat gondolkoztam rajta. Először az ötlött fel, hogy Vex de az az ötlet már ott elbukott, hogy Vexnek fogalmam nincs, hogy én hol lakok. Utána pedig már nem jutott eszembe senki akivel megismerkedtem volna. Érdekes lenne ha mondjuk egy olyan emberke hurcolt volna haza aki nem is ismer. Bár az ilyen honnan tudná, hogy hol lakok. Kellemes dolog volt azon elgondolkozni, hogy ki lehet az az őrült aki foglalkozna velem. Kíváncsi lennék rá. Nagyon is kíváncsi. Míg ezen gondolkoztam fel vetődött egy másik kérdés is. Vajon mennyire lennék képes befolyásolni a villámaim irányát? Talán képes lennék arra, hogy a villám amit ellövök elkanyarodjon út közben? Legközelebb ki kell ezt próbálnom. Egyre több és több ötletem támadt, hogy hogyan lennék képes erősebbé válni. Sajnos amit Vex mondott, hogy társuljak egy Espadához az szóba se jöhet. El se tudom képzelni, ahogy egy ilyen hivatali Aizen csicskással én csak úgy bájcsevegjek vagy valami. Ez az ötlet eldöntetett. Egyedül fogok megerősödni és a saját utamat fogom járni.

Köszi az edzést