Jelszó: Aa Ibr

~ Adatlap

Név: Hara Gilbert
Nem: Férfi
Kaszt: Bount
Szül. ideje: 1617
Kor: kb 394 éves (23)

~ Előtörténet
Üdvözöllek. Hara Gilbert vagyok egy bount. Az öcsémmel egy kis faluban telepedtünk le ahol békében élhettük az életünk. Senki nem tudott semmit rólunk és ez így volt helyes. Mezgazdálkodással próbáltuk eltartani magunkat ám a zöldségek és gyümölcsök mellet volt egy kiegészítő táplálékunk az emberi lélek. Az elhunytak lelkét ettük meg. Persze nagyon nem volt szükség sokra hetente egy-egy lélek megtette. Egyik nap az öcsém hozzám küldött egy lelket, akinek fontos mondandója volt. Úgy döntöttem meghallgatom őt.
-Azt a papot egy gonosz szelem egy lidérc követi. Ezek emberek szellemével táplálkoznak. Az a pap az életéért cserébe áldozatokat nyújt be a lidércnek. Az én feladatom lett volna, mint halálisten, hogy elkapjam azt a bestiát de, rászedett és ellopta a hatalmam. Kérlek, segíts abban, hogy elkapjuk ezt a rémséget.-
A történet elégé légből kapott volt de annyit megért, hogy utána nézzek. Az öcsém is segítségemre akart lenni nem visszakoztam. Elmentünk a faluba meghallgatni az új pap prédikációját és egyre erősebben élt bennem a gyanú a hír nem volt kacsa. Az embereket vak imádságra buzdította némelyikük pillanatok alatt teljesen az rányitása alá került. Próbáltam arra késztetni az embereket, hogy kergessük el ezt a sarlatánt majd egy kővel fejbe, vágtam. Ő ezen csak mosolygott majd egyetlen mondatával ránk zúdította az egész falut. Nem tehetünk, mint futásnak eredni. Az öcsém valamit próbált mondani de nem tudtam figyelni csak rohantam. Egyszer csak hirtelen lecsúsztam egy domb oldalán és bevertem a fejem. Mire magamhoz tértem és felmásztam az öcsém már nem volt sehol én, pedig újra elájultam. Mikor magamhoz tértem egy kunyhóban találtam magam és egy magas borotvált hajú ember ápolt. Én elégé mogorván bántam vele egyszer a fejéhez vágtam a tányért ő, pedig elkapta, anélkül hogy az étel kieset volna belőle. Azt mondta, ha van erőm dobálózni, mutassam meg, kint ahol nem pusztíthatók semmit.
Kimentünk a ház elé egy kis udvarra. Én dühösen felé rohantam mire ő lehajolt elkapta a lábam majd a háta mögött a földhöz vágott. Ezt többször is megismételte hol a csuklómat hol a vállamat megragadva. Mikor elegem lett a játékból a háta mögött a magasba ugortam majd összekulcsoltam a kezem azzal a céllal, hogy lesújtok rá. Ő derűs mosollyal megfordult és egy kézzel megállította. Majd felugrott a levegőbe és három méterrel hátrébb ért földet. Nem is ugrott mintha úszott volna. Megkérdeztem, hogy csinálta ezt.
– Levegővel te nem láthatod. Ép oly valóságos, mint a föld a hús a csontok vagy a vér. Ráléphetek, mintha lépcső lenne, úszhatok benne, mintha víz lenne.- Megkértem rá hogy tanítson engem is meg erre rám nézett azokkal a ragyogó szemeivel, egyszerre láttam bennük örömöt és bánatot, de beleegyezett.
Ezen túl minden nap harcoltunk, hogy megtanuljam az önvédelem alapjait. Ezekhez az összecsapásokhoz képest az első csatánk könnyű kis simogatásnak számított. Nem egyszer áthajított a ház falán. Egy másik edzés az volt, hogy felkötötte a lábam egy fára a törzsének, pedig egy deszkát állított. Kezemmel ellöktem magam a deszkától, elkaptam a bokámat majd a hátammal nekicsapottam a deszkának. Majd megint meglöktem magam, kinyújtóztam és elkaptam a deszkát és kezdtem az egészet elölről. Azt mesélte előbb a testemet kell megerősíteni, csak azután kezdődhet az igazi tanulás. De nem minden az edzés körül forgott. Gyakran beszélt nekem a természet szépségéről, a nyugalomról és a békéről. Úgy viselkedett akár egy szerzetes bár nem vetette meg az italt. A közeli erdő gyümölcseiből készített főzetett itta, ami egy bivalyt is kiütött volna. Sokat nevetünk együtt. Tíz évig edzetünk, mire elérkezettnek látta az időt, hogy megpróbáljam elsajátítani az ő harci módszerét. Először is elmagyarázta mi az a lélekenergia. Azt mondta minden, hol ott van a levegőben, az emberekben, a növényekben mindenhol. Ezek segítségével képes irányítani a szelet. Elmentünk egy magas fához majd ő felugrott a fára mintha a levegő helyett egy lépcsőre lépett volna. Megkért, hogy utánozzam őt, de nekem ez nem ment. Hetekig nem sikerült, de egyik nap megpróbáltam csak arra koncentrálni, hogy mellette lehessek és már fenn is voltam. Ezt őt nagyon meglepte örült és szomorú is volt egyben. Mikor megkérdeztem mi a baj nem árult el semmit. Később mutatott egy fakardot és elmesélte, ha lélekenergiát áramoltat belé erős lesz akár egy katana. Ezzel is sokat kellet gyakorolnom. Az évek során egyre hatalmában kerített az éhség, ami nem csillapodott. Minél ügyesebben bántam a lélekenergiámmal annál éhesebbnek éreztem magam. Egyik este, ahogy sétáltam a réten egy szellemmel találtam magam szembe. Szinte ösztönösen rá vetettem magam és szó nélkül bekebeleztem. Éreztem az éhség enyhült, ezért rájöttem szellemeket, kell, hogy egyek. Mindezt látta a mesterem egy fa mögül. Elő lépett majd kezembe adott egy könyvet. Szerepelt benne egy rituálé, ami megidézhet egy bábot, aki segít a harcban. Gondoltam belevágok, de mielőtt elkezdtük megkért arra, hogy őrizzem meg az emberségemet. Ketten elkezdtük az előkészületeket és mire besötétedett elkészültünk, raktunk egy kis tüzet, majd elvégeztem a szükséges műveleteket. Hirtelen a kis tűzből nagy szürke füst szállt fel és egy aranyos leányzó lépett ki belőle. Ruha nem is volt, rajta amitől én dobtam egy hátast, de a pap mosolygott majd ráadott egy köpenyt. Kérdeztem tőle mire képes, mivel már nem volt mezítelen.
– Csak erre- felelte majd úgy tett mintha a tenyeréből elpöckölt volna valamit, de én úgy éreztem, mintha egy puskagolyó repült volna el a fejem mellett.
– A belsőmben mintha egy tornádó tombolna, használom a szelet és olvasok is belőle. – majd aranyosan mosolygott. Később sikerült szereznünk némi ruhát neki pár vándortól.
Attól a naptól kezdve egyre éhesebb lettem ezért hetente többször táplálkoznom kellet. Valami oknál fogva mindig bóklászott a közelben egy-két szellem, akit felfalhattam.
Egyszer félnapi járásnyira mentem el mire lelket találtam, amit elfogyaszthatok. Furcsa volt mert máskor nem kellet ilyen messzire mennem. Mikor hazaértem a szerzetes a ház romokban a szerzetes, pedig súlyos sebbel ült az ajtóban és engem várt. Gyorsan hozzá rohantam és kérdeztem mit történt mire a társamnak, mondtam, kötözze be a sebet. A szerzetes azt mondta, aki a könyvet adta támadt rá aki olyan mint én egy bount. Azt akarta, hogy mennyek el vele a halálistenek ellen harcolni. Nem nagyon értettem csak annyit tudtam, hogy nagyon súlyos a sérülése. Próbált megnyugtatni, hogy még találkozunk a lelkek körforgásának hála, lehet száz vagy ezer év múlva, de találkozunk. Majd mielőtt elhunyt a lelkemre kötötte, hogy ne menjek Kariya után. Most már tudtam a nevét. A házat még jobban romba döntöttem majd felgyújtottam, hogy teste egyből a menybe kerüljön. Majd Tessz az oldalamon és a mester a kardjával elindultunk megkeresni és megölni Kariyát. Közben sok szellemmel és lidérccel találkoztunk. A gyűlöletem nagy elszántságot adott ezért oroszlánként vetettem magam az ellenfeleimre. De azért ésszel harcoltam. Egyik alkalommal mikor lidércek vettek körül megidéztem Tesszát de, úgy tettem mintha a kard lenne ő. Addig Tessz a távolból, szépen lelövöldözte az ellenséget, a maradékot meg felnyársaltam én. Nem törődtem a testemet ért sérülésekkel csak Kariya járt az eszembe. Egy szellem vagy lidérc sem élte túl a velünk való találkozást. Százévnyi bolyongás során rájöttem, Tessz igazi erejére, hogyan szabadíthatom ki a benne rejtőző vihart. Megtanultam hogyan léphessek a levegőben található lélek energiákra. Sikerült megértenem a mesterem miért lepődött meg a múltkor. Ő a lélekrészecskék segítségével e levegőre lépett rá én, pedig magukra a részecskékre. Szemmel, követhetetlen sebességgel siklottam el az ellenfeleim szeme előtt. Éreztem képes, vagyok megölni Kariyát. Azonban nagy baj történt. Épp keltünk át egy hatalmas havas hegy tetején mikor megcsúszott a lábam és lestem a hegyről bele egy tavacskába, azonnal megfagytam Tesszel együtt. Örök mély álomba lettem száműzve. A testem nem mozgott, de az agyam nem állt le először a családom járt az eszembe utána azoknak a lelkeknek az arca, akiket elfogyasztottam. Mindegyiküknek láttam a rémületet az arcán halottam a hangját újra és újra. Nők férfiak és gyerekek. Maga volt a pokol, amíg abban a jégkockában raboskodtam. Egyszer valami fényességet láttam, majd Tessz hangját halottam. A fogság miatt nem láttam rendesen és egy ideig eszméletlen voltam. Tesz szabadult ki először majd kiszabadított engem is. Mire valamennyire visszatért a látásom elcipelt egy város mellé ott fogott és kifaggatott egy halálistent. Megtudtuk, hogy Kariya halott és valami Aizent üldöznek. A bosszúm beteljesedett értelmetlenné vált az életem. Tessz próbált etetni, de én megmondtam soha többé nem eszem lelkeket. Éreztem, egyre gyengülök az éhségtől és a jégbörtön sem volt valami jó hatással. Észrevettem azt is, hogy az évek alatt megszerzett erőm eltűnt. A testem a fogság alatt az erőmből táplálta magát és Tesszát. Pár nappal később tombolni kezdtem az éhségtől azt ütöttem, amit értem. Nemsokára egy fekete ruhás lány jelent meg előttem egy halálisten (Tabuchi Tara). Elküldtem, hogy hadd halhassak, meg békében nem akarok más kárán élősködni, és értelme sincs az életemnek. Hosszas beszélgetés után felajánlotta, térjek, vissza vele a lelkek városába ott nem kell lelkeket enni.
– Hagy végre meghalni!- mondtam majd először a szemébe, néztem. Pont olyan volt a szeme, mint a szerzetes barátomnak a szem a lélek tükre biztos voltam benne, hogy a szerzetes tért vissza hozzám, vagyis a reinkarnációja. Most már elfogadtam az ajánlatát, megfogtam a fakardom és elindultunk vissza az ő hazájába. A lelkek világában már jobban éreztem magam, mintha maga a levegő is gyógyító hatással lett volna rám. Azt mesélte Tabu ide kerül minden ember, ha meghal majd innen születik újjá. Kíváncsi voltam az öcsém itt lehet-e valahol. Megkérdeztem Tabuchit nem tud-e valamit. Sajnos nem volt időnk kérdez felelekre egyből a 46-ok tanácsa elé, vezetett, hogy mi legyen velem. Azt mondta, később kereshetünk valakit, aki segíthet.
~ Kinézet
175cm magas rövid sötét barna hajú 75 kg súlyú erős testalkatú elszánt tekintetű.

~ Jellem
Harcias és energikus jellem. Előbb üt, aztán kérdez kissé hebehurgya alkat nem kimondottan gondolkodófajta de, vannak jó ötletei. Minél erősebb az ellenfél, annál nagyobb benne a szenvedély. Ismeri a szórakozást a mesterének hála és a gyűlöletet hála Kariyának. A testvére eltűnése óta védi a gyengéket. Tesszára úgy tekint, mint társára nem, mint egy eszközre.~ Báb
http://www.zerochan.net/454371

Neve: Tessza
Fajtája: Szél
Parancsszava: Zeige Dich!
Kinézete jelleme: Egy gyönyörű fiatal lány. Aranyos ruhában. Kissé megfontoltabb és óvatosabb, mint Gilbert. Gyakran oszt tanácsokat néha nyavalygósnak tűnik de alapból ő egy kedves lány. Ha Teljes erejét használják a kinézete akár egy energia mező a fegyver körül.
Médium kinézete: Egy gyűrű
Báb képessége: Puskagolyó méretű levegő golyókat kilőni és olvasni a levegő áramlataiból. Ha a mestere elég erős akor a báb a mestere fegyverét körülvevő energiává változik.



~ Szeret-nem szeret
Szeret:

[Az öccsét
Legyőzni az ellenséget
Jót szórakozni a barátaival(Tessza is beleszámít)
A rizspálinkát
A bátorságot és az elszántságot
A savanyú ételeket italokat]

Nem szereti:

[ Akik náluknál gyengébbeket bántanak
Az erkölcstelenséget és az árulást
Ha parancsolgatnak neki
A fölösleges bürokráciát ezért gyakran megy az ösztönei útán
A túl mézes mázas beszédet és ételeket]

~ Felszerelés(ek)
A ruhája egy gyűrű és egy fakard, amibe energiát áramoltatva erősebbé tehető és sebzi a halálisteneket is.