Mahjon Gakuto

Tárgy: Mahjon Gakuto Pént. Ápr. 01, 2011 10:03 pm

Jelszó: ajn auo

~ Adatlap

Név: Mahjon Gakuto
Nem: Férfi
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1987.Május 14
Kor: 24 éves

~ Előtörténet

24 évvel ezelőtt egy japán korházban születtem. Társadalmi hátterem alapján az emberek joggal ítélnek meg átlagosnak. Apám egy elektronikai szakember, rengeteg helyen fordult meg és a pályája minduntalan egyre feljebb ívelt, azonban nem csak a gépekhez, hanem mindenhez értett, ezért is utazott ki Amerikába és rakott le ott három diplomát. Édesanyám igazi háziasszony, mindemellett az ország egyik legnevesebb egyetemen szerzett diplomát. Családom, bárhogyan is csűröm-csavarom, mondhatni tökéletes volt. Kis koromban még örültem a nagy körülrajongásnak, hisz a szomszédok szerettek volna apám közelébe kerülni. Szerettem, ahogy az emberek körbeálltak és vigyorogtak rám, akkor még nem tudtam, hogy ez csak egy álarc. A körülrajongásom hosszú-hosszú éveken át tartott, hiszen majdhogynem minden téren kitűnően teljesítettem. Bár, milyen génekkel meg voltam áldva, ez nem is volt olyan meglepő. Sokkal inkább kötelező volt. Már ekkor kezdtem érezni a szorítást a nyakamon, azt a láncot, melyet szüleim észrevétlenül és akaratlanul tettek rám.
Az általános iskolában, mint említettem megfelelően teljesítettem, az alsó középiskolában pedig már egyre nehezebben ment ennek az állapotnak a fenntartása. Akkor kezdtem megérezni, milyen is az, amikor az ember összeroskad, mert elnyomják. Diáktársaim közül többen kiemelkedtek jellemükkel, illetve viseletükkel, csupa olyan dolgot vittek véghez amilyet én is akartam. Ám szüleim nem akarták, hogy ekképp cselekedjek. Szabad akartam lenni, viccelődni a többiekkel és akár koszos ruhában is bemenni az osztályterembe, vagy netalántán az utcai ruhámba bemenni az intézménybe. Ám a szüleim úgy gondolták, hogy ezek mindannyian csak csibészek és semmire nem fogják vinni az életben. Ebből az okból kifolyólag pedig nem is igazán volt barátom, így kénytelen volta egyedül üldögélni a szünetekben.
Mikor az alsó középiskola harmadik évében jártam, kezdtem magam rosszul érezni a sok tanulástól. Ráadásul kikapcsolódni sem engedtek nevelőim. Úgy gondolták, hogy az rontana a tanulmányaimon, az pedig szégyent hozna a családra. Egy beszélgetés során aztán kitértem arra, hogy esetleg elköltözhetnék itthonról. Anyu nem igazán örült a dolognak, hisz mindig is az ő „kicsi” fia voltam, apám azonban úgy gondolta, jó ötlet egy kis önállóságot tanulnom, legalább megértem, mit is kell nekik minden nap végig csinálniuk és tisztelni fogom őket. Abban egyeztünk meg, hogy a felső közepet már máshol fogom járni és csak akkor járom majd haza, amikor nekem jól esik. Az is a megállapodás része volt, hogy mobilon és e-mailen keresztül tartjuk a kapcsolatot.
Mikor pedig az egyik szünetben elérkezett az idő mosollyal az arcomon távoztam a szülői házból. Bár még csak 15 voltam, a koromnál érettebben viselkedtem, ezért annyira nem is volt kemény. Szó mi szó, valóban nehéz volt főzni, vagy sütni, mi több a kezdetben oly’ jó ízzel fogyasztott gyorséttermi kaja is ízetlenné kezdett válni. Továbbá a házimunka mellett még tanulnom is kellett. Ám a megszerzett szabadságot nem hagyhattam elúszni, ezért erősnek kellett maradnom. Szerencsre nem tartott sokáig belerázódni a napi programra és az ételem is kezdett egyre ízletesebb lenni. Az iskolában sokkal felszabadultabb voltam és csodák csodájára sikerült egy barátra is lelnem. Yoichi egy igen érdekes srác volt, szerette a mechanikus dolgokat, amikről több száz filmet is megnézett, mi több még az összes mecha stílusú animéről is tud mindent. Egy szó, mint száz, a fiú rajongott a gépekért, nem is tudom, mit tett volna, ha elárulnám neki milyen az apám. Barátságunk talán ez tartotta egyben, hiszen elég gyakran beszéltünk a különböző gépek működési elvéről. Néha tanulmányainkról is szó esett, amiben én mindig messze felülmúltam őt és az egész osztályt. Ennek ellenére nem töltöttem minden szabadidőm tanulással, gyakran mentem játéktermekbe, de csak néhány órára, s akkor sem fogyasztottam alkoholt.
A szabadságom megszerzése utáni második évben egyre bővebb lett a baráti társaságom. Leginkább a tanulás révén sikerült barátokra lelnem, akik leginkább csak arra kértek meg, hogy segítsek egy-egy háziban. Mégis, megesett, hogy néha ők is elhívtak, hogy menjek el velük a városba. Majd szép lassan egyre komolyabb baráti kötelékeim alakultak ki. Ez tartotta bennem az erőt és valószínű ezért voltam képes egyedül elvégezni azt a sok ház körüli teendőt. Egyre jobban kezdtem társasági emberré válni, s mikor elkövetkezett az idő, hogy egyetemre jelentkezzem az ország egyik legnevesebb, azaz a Tokyioi egyetemre, úgy éreztem meg kell válnom a barátaimtól. Mikor aztán eljött az iskola utolsó nap, valóban kiderült, hogy rajtam kívül senki nem jutott a híres intézménybe.
Az új helyen nehezen ment a beilleszkedés, de szerencsére itt már hasonszőrű emberekkel találkozhattam. Sokkal több közös témánk is volt, így még jobban éreztem magam, ám itt nem tűntem ki semmivel. Ez pedig eléggé zavaró volt számomra, valahogy úgy éreztem, mintha kevesebb lennék. Ám ezt a zavaró tényezőt szerencsére elfeledtették remek beszélgetőpartnereim. Egyszer a kedvenc tantárgyakra terelődött a szó, úgyhogy alaposan elgondolkodtam azon, mit is szeretek a leginkább. Bár a humán és reáltárgyak egyaránt jól mentek a szívem mégis a testneveléshez és a biológiához húzott. Ez igazán meglepte a barátaim, ám engem hidegen hagyott, legalább evvel is kitűntem a tömegből. Ám az egyetemen már a munkahelyemre is kellett járnom, így a nyomás is egyre nagyobb lett, szerencsére azonban a tanulmányi eredményeimen nem rontott, így nyugodt voltam minden téren. Igazán sikeresnek mondhattam magam, hiszen majdhogynem mindenem megvolt. Csupán egy nő kellett volna, ám nem igazán volt ilyesmire időm, abban reménykedtem, hogy majd meg fog találni a nagy ő. Végül az egyetemi éveim igen hamar elteltek, a legtöbb diák a tanulással foglalkozott, így elég unalmas volt, azonban mégis hamar elmúlt.
Iskola után pedig ideje volt elkezdenem komolyan dolgozni. Testnevelésből, biológiából, matekból és kémiából sikerült letennem az egyetem vizsgáit, ám ez még az utamnak a fele sem volt. Hiszen apám még tovább akart taníttatni, ezért úgy döntöttem, hogy teljesen önállósítom magam. Szüleim engedélyével nevet változtattam. Az eredeti nevem Meheso japponei volt, ám mostanra Mahjon Gakuto lettem. Ekkor azonban aggaszt dolog történt, olyan embereket kezdtem látni, akiket más nem. Gyakran beléjük botlottam, s ilyenkor általában őrültnek néztek a körülöttem lévők. Talán jobb lett volna észre se venni őket, ám mégis, megesett, hogy jobban éreztem magam velük, mint bárki mással. Mindeközben a testem egyre erősebbnek éreztem, igazából nem tudom miért, mert semmiféle edzést nem végeztem. A régen oly’ nehéznek tűnő házimunka is egyre egyszerűbbé vált és a szobában található dolgaim is könnyebbek voltak, amikor átrendeztem azt. Talán azért, hogy okot adjak hirtelen erősödésemnek, talán azért, hogy teszteljem az új erőmet, de elkezdtem mindenféle harcművészetet tanulni. Sajnos igazából egyben sem voltam sikeres, bár a kellő fizikai erő valamilyen csoda folytán megvolt, az, hogy nem szabad stílusban küzdhettem rettentően elszomorított és rontott a teljesítményemen. Végül úgy döntöttem, hogy egyedül otthon edzem magamat, úgy hogy nekem jól esik.
Egy reggel azonban hihetetlen dolog történt. Épp egy kávézóban iszogattam megszokott kávémat, amikor egy sötét arcú, kapucnis idegen ült le velem szemben.
- Jó reggelt! Elég ködös reggelünk van! – szólt hozzám az idegen. Nem akartam illetlen lenni, ezért gyorsan válaszoltam is neki.
- Jó reggelt! Valóban elég nagy köd van, de hát mit bírunk ez ellen tenni? – Mondtam, miközben a hófehér ködbe burkolózó utcára pillantottam. Néhány méterre tőlünk egy piros fényforrás világított a jelzőlámpa egyszer csak sárga lett, majd pedig zöldre váltott. A magasból madarak halk csicsergése szivárgott le hozzánk, tanácstalanul vinnyogott mind, akárcsak mi magunk is voltunk. Miközben a területet pásztáztam, az úriember egyszer csak eltűnt. A fehér lepeltől, éppen hogy csak a kávézóig elláttam, így nem volt meglepő, hogy ilyen könnyedén távozhatott. Egy újabb kortyot engedtem meg magamnak az italomból, majd valamiért rossz érzésem támadt. Az órámra nézve azonban azt vettem észre, hogy késében vagyok, így gyorsan felhörpintettem az innivalót, majd fizetés után távoztam. Pár nap múlva aztán egy orvosi kivizsgálásra kellett mennem. Mivel több érdekes dolgot is találtak a fél napot ott töltöttem, majd kiderült, már napok óta halottnak kellene lennem. Méghozzá azért, mert egy lassan ölő tünetek nélküli mérget nyeltem le. Igazság szerint először nem jutott eszembe semmi az ügyel kapcsolatban utána aztán beugrott a fura figura. Persze senkinek nem említettem meg, hiszen tudtam, hogy enyhén szólva is égő, hogy ilyen könnyedén végezhettek volna velem.
Néhány hét múlva éppen hússzeletelés közben megvágta az ujjamat. Rögtön rá akartam tenni egy sebtapaszt, ezért rögtön nekiláttam a kutatásához. Nagyjából fél perc múlva meg is találtam a kelléket, ám akkorra begyógyult a seb. Tudtam, hogy nem komoly és néhány napon belül el fog tűnni, ám ez akkor is hihetetlen volt. Azt hittem, hogy csak képzelődtem, így úgy döntöttem teszek még egy próbát. A késemmel egy újabb vágást ejtettem a tenyeremen, majd vártam a fejleményeket. Néhány pillanat múlva a bőröm rögtön elkezdett összehúzódni. Majd elég hamar el is tűnt. Újonnan szerzett képességem új távlatokat nyitott elmémben. Elkezdtem komolyan foglalkozni a küzdelemmel és a képességem is megpróbáltam fejleszteni.
Egy szokatlanul könnyű munkanap után úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Egyszer csak észrevettem, hogy egy idegen alak követ engem, ám nem is feltűnés nélkül, hanem szinte a hátamra tapadt. Végül egy néptelen helyen hirtelen megfordultam, majd megszólítottam.
- Kérem, árulja el, mi baja van!? – Szavaim magabiztosak voltak, ám koránt sem parancsolok. A férfi szemei elkerekedtek, majd rövid hatásszünet után dadogva válaszolt.
- É-é-én az-azt hi-hiszem … – Hatalmas késztetést éreztem arra, hogy belevágjak a mondandójába, ám végül nem tettem. Nagy levegőt vett és folytatta, ahol befejezte. – halott vagyok. – Szavai szó szerint ledöbbentettek, nem igazán értettem, hogy ezzel most mit akar mondani, hisz még itt van a földön, ráadásul testét is látom, nem lehet halott. Vagy, talán úgy érti, hogy nagyon le van törve, vagy esetleg már nem húzza sokáig, nem értem a helyzetet.
- Elnézést, szabad megtudnom, hogy ezt hogy érti?
- Ahogy mondtam, halott vagyok. Nemrég elcsapott egy autó aztán volt egy lánc a testemben, de jött egy szörny és kitépte belőlem, de szerencsére sikerült elszaladnom előle. – Miután a férfi ekkora butaságokat mondott, rögtön elrohantam előle, majd elkezdtem gondolkodni, azon, amit mondott. Halott? Autóbaleset? Szörnyeteg? Csupa olyan dolog, ami csak az álmaimban van. Lehet, hogy megint csak álmodom, vagy esetleg az is lehet, hogy megint valami hülye mérget adtak be és megőrültem.
Az eset után megpróbáltam semmibe venni a „halottakat”, ami szerencsére sikerült is. Azonban az eddig folytatott edzéseim nem fejeztem be, úgy gondoltam, hogy egy napon majd evvel az erőmmel fogok pénzhez jutni, hisz ez sokkal könnyebb, mint bármi más. Hosszú éveken keresztül egyhangúan teltek az éveim, amíg el nem döntöttem, hogy egy Karakura nevű helyen próbálok megélni, még nagyobb hangsúlyt fektetve a képességemre és a testem edzésére. Jelenleg éppen a város felé tartok és úgy érzem, nagy változásnak nézek elébe.

~ Kinézet

186 centiméter magas, 78 kilógramm vagyok. Kócos barna hajam és világoskék színű szemem van. Edzett felsőtestem van, általában normál, hétköznapi ruhákat hordok. Első ránézésre igen csak komor alak vagyok, mivel az arcmimikám sosem a boldogságot tükrözi.

~ Jellem

Ismeretlenekkel általában kedves, ám ha felhúzzák, ez az énje teljesen eltűnik. Bár nagyon okos, a harcokban tapasztalatlan, ezért leginkább csak a beszélgetések közben használt filozofikus gondolkodásmódja mutatja, hogy van esze.

~ Képesség(ek)

Neve: Regenration /regeneráció
Típusa: Öngyógyító
Eleme: –
Támadások: Későbbiekben
Leírása: A testem sokkal gyorsabban gyógyul az átlagnál, ráadásul a fájdalma sem érzem annyira.

~ Szeret-nem szeret

Szeret
- Barátok
- Különlegesnek érezni magát
- Szórakozni
- Parancsolgatni
- Szabadságot
Nem szeret
- Szülők
- Földhöz ragadt embereket
- Dolgozni
- Alkohol, cigi
- Otthon gbbasztani

~ Felszerelés
Nincs

Tárgy: Re: Mahjon Gakuto Szomb. Ápr. 02, 2011 6:06 am

Üdv!

Alapjában véve tetszetős előtörténetet írtál, amit szívem szerint elfogadnék, mert sokkal ígéretesebb, mint néhány másik újonc előtörije, azonban több olyan zavaró hibába ütköztem az írásod második felében, ami kissé ellentmondásossá és logikátlanná teszi a történetet.

Az első ellentmondás a középiskolai életed első felében fedeztem fel. Lázadó magatartást szeretnél mutatni, szembemennél a szabályokkal, ám amikor 15 évesen elköltözöl, mégis azt vallod, hogy érettebb vagy a korosztályodnál, azonban nem írod, hogy közben rájöttél volna arra, miért is nem jó bajt keverni.
A "Tokyioi egyetem" tulajdonnév, helyesen írva Tokiói Egyetem. Amúgy, ha szabad megjegyeznem, az írásod alapján úgy tűnik, hogy nem igazán vagy tisztában azzal, mit és hogyan tanulnak egy egyetemen
A halandzsanevek egyes kasztoknál elfogadhatóak, én speciel embernél nem szeretnék ilyet látni. Ebben a topikban találhatsz olyan oldalakat, ahol böngészhetsz japán vezeték- és keresztnevek között.
A hirtelen, egyik-napról a másikra megjelenő képességedet nem tudom mire vélni. Ha veleszületett képességről van szó, egy olyasvalaminek mint a spontán regeneráció, már jóval hamarabb fel kellett volna tűnnie az életedben. Ha "útközben" szedted fel, annak a módjára sem találtam semmilyen utalást. Lehetséges még olyasmi, hogy valamiféle trauma hatására kerül a felszínre a képességed, de a te esetedben ez sem igaz. Légy szíves találj valami okot arra, amiért szert teszel a képességedre.
Ki és miért akart megmérgezni? Elég furcsának találom, hogy valaki csak úgy heccből, mérget dobál mások italába.
Azt írod, a méreg lassan ölő fajta és tünetmentes. Pár nappal az eset után kerültél orvoshoz, akik szerint már napok óta halottnak kéne lenned. Ha tünetmentes, hogy fedeztél fel az orvosok? Csak én látok itt ellentmondásokat?
Ha egy lélekből kitépik a láncot, az azon nyomban lidérccé változik, nem marad lélek még ideig-óráig. Más lenne, ha csak eltépték volna, de akkor meg láthatnád a láncot a mellkasában.
Végül mindenképp meg kell említenem, hogy jó néhány elütést tartalmaz az írásod, illetve több helyen estél fogalmazási hibába, ezeket egy átolvasással ki tudod szűrni.

Kicsit kukacoskodó voltam, de csupán azért, hogy kisajtoljak belőled egy hibátlan előtörténetet, mert látom, hogy képes lennél rá. Egyelőre ELUTASÍTOM, de ha kijavítod a fent felsorolt, egyébként könnyen korrigálható hibákat, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy elfogadjam. Ha végeztél a javítással, szólj valamelyik stafftagnak PÜ-ben vagy cseten.