Az ágyban fekszek, csak bámulom a szobám kopott, plafonját. Ahogy egyre csak repedezik és hullik a vakolat róla. Olyan, mint az élet, amikor elkészül, minden tökéletesnek tűnik, büszkén mutatja meg magát, majd elkezdődnek a bajok. A penész kezdi enni pont, mint a betegség az emberi szervezetet, idővel hullani kezd róla a máz, mint a haj, repedezni kezd, ahogy ráncosodik egy ember bőre is. Igen, tényleg lehet azt mondani, hogy a fal olyan, mint egy ember. Rendben talán kicsit túloztam, de az biztos, hogy van mész a csontban is, és az itt is csak mésszel van kenve minden. Ja, lehetne is mondani, hogy mész a picsába. Ideje magamat is rendbe szedni, és tenni egy kis „mázt” a fejemre. Az elhatározás már megszületett, kimászok az ágyból és irány a konyha. Csak egy fehér alsó van rajtam, na meg egy papucs. Ásítok egy nagyot miközben a hűtőhöz sétálok. Kinyitom, megvakarom a tojásaimat és kiveszek egy kis tojást és sört, becsukom a frigó ajtaját és jöhet a reggeli gyártás. Egy kis rántotta mellé sör, a bajnokok reggelije. A maradékot pedig Csontos táljába rakom és a kimaradt sört is ráöntöm. Legalább nem mondhatják nekem hogy nem törődők a kutyámmal, enni és inni is kapott. Irány a zuhany, azt hamar letudtam, fogmosás, haj beállítás, kész is vagyok. Már csak egy dolog van hátra, felvenni az új ruhámat. Remélem, ez kibírja egy hétnél is tovább. Már körberöhögtek, amikor megint mentem egy új arrancar uniformisért. Nem akarják elhinni, hogy nem az én hibám, a shinigamiké, akikkel találkozok és valami oknál fogva imádják tönkrevágni a ruhámat. Szerintem ez nekik egy fétis, tönkreváguszruhádatusz, ha hazamennek, akkor erre verhetik maguknak, vagy akármi. De kár ezen most gondolkozni, Orgot a hátamra rakom, elteszek egy kis készüléket ami zenét játszik le és vár rám Karakura csodás kis utcái és parkjai. Csak remélni tudom lesz is valami értelmes ott. Valami, ami mait megéri oda menni. Ha nem, akkor csak sétáltam egyet és kész. Kisétálok a szobámból, végig az egyhangú folyósokon, hogy ne unatkozzak pár ajtón bekopogtam és röhögve elrohantam. De csak addig nevettem míg utánam nem jött valaki. Egy egészen megtermett arrancar, akkor kezdtem el igazán szedni a lábaimat. Mert megígérte, hogy ha elkap akkor már nem lesz mivel futnom, mert letépi és különböző szexuális dolgokat helyez, majd kilátásba amit nem fogok élvezni. Ez elég meggyőző volt, ezért amint volt rá esélyem nyitottam egy gargantát és irány Karakura. A fülembe természetesen beraktam a fülhallgatott mehet a zene. Így kellemesebb is lesz az itt létem. Olyan koradélután lehetett, a nap elég erősen támadta a világot a sugaraival, az emberi gyerekek boldogan fociztak. Én pedig boldogan kipukkasztottam a labdájukat. Hogy miért? Mert fejberúgtak, azért, oké lehet nem fájt meg miegymás, de itt az a lényeg, hogy eltaláltak, az pedig nem kifogás hogy nem láttak. Hagyom is őket a fenébe, inkább zenét hallgatva sétálok tovább. Elhaladok egy bolt előtt csak futólag néztem rá, majd mentem tovább. Azután elég hamar hátrálni kezdtem. Megfogott a bolt neve, „Női fehér nemük”. Ez a nekem való hely, be is mentem, és kezdtem volna a leskelődést, de láttam egy női arrancart is bent, inkább szépen kihátrálok. Ez a napom egész egyszerűen egy hatalmas szerencsétlenség. Inkább megyek haza, a nap is kezd lemenni, nem történt semmi érdekes. Elmehet mindenki a fenébe, főleg a hólyagom. Gyorsan körbenézek és előveszem amit előkel és vizelni kezdek. Eh nincs egy csap sehol, hogy mossam meg a kezem? Bár a szerszámom nem piszkos, nem is vizeltem le a kezemet se, tehát nincs itt baj szépen el is teszem. Az utolsó számhoz értem. Amikor kis gömbszerű valamiket láttok körülöttem. Sóhajtottam egyet hátranéztem láttam ki is csinálta ezt, persze hogy egy shinigami.
- Basszameg – és jött a robbanások sorozata. Igazán nem kellemes, de nem is volt annyira vészes. A füst még megmaradt előveszem Orgot, és az ismeretlen irányába megindulok. Oldalra kitartva a fegyveremet, és amint elég közel érek egy vágással nyitok, de ha időközben helyet változtatott volna akkor megkeresem a tekintetemmel és ha megvan akkor nyomás támadni, több egymás utáni csapással. Az a szerencséje hogy a ruhám egybemaradt.

Ennyit arról, hogy unalmas nap lesz. Tudhatnám már azt, soha semmi se egyszerű, sőt inkább minden bonyolult, vagy ha mégse akkor azzá teszik az emberek, arrancarok, shinigamik. Különleges tehetségünk van bonyolítani mindent, legalábbis nekem elég gyakran sikerül. Nem ösztönösen, de sikerül, mint ma is. Egyszerű lett volna a mai napom, ha az ágyban maradok, és játszok magammal. Helyette nekem ide kellet jönni, és pont vizelés után találtak meg, szerencse hogy nem letolt gatyával kapott el ez a shinigami. Cikis egy helyzet lett volna, az már biztos, na meg a robbanás se tett volna jót odalent. Ha visszarobbant pár dolgot a gyomromba. Hm, akkor lehet tényleg több lyukam lett volna. Ideje viszont megtorolni ezt a támadást, Ő a második olyan shinigami aki úgy támadott rám, hogy nem mutatkozott be, vagy legalább szemtől szemben akart volna megölni. A robbanás igazán kellemetlen volt, de a hierrom is védet valamennyit, ezért csak pár horzsolásom lett. Igazán szerencse hogy erősödtem valamennyit és a ruhám is megmaradt. Ha sikeresen leéget volna rólam akkor szerintem azonnal erőfelszabadításba kezdtem volna, és darabokra vagdaltam volna ezt a nőt. De ehelyett csak egy egyszerű vágással indítottam ellene. Ami elől sikeresen kitért, de nem hagyom annyiban, folyamatosan támadom, fentről, oldalról, alulról támadok, ahonnan csak tudok és tudom Őt. Nem teljes erőmből támadok, mivel szeretném felmérni a helyzetet, hogy kivel is állok szemben. Lehet, hogy egy kapitány az, bár szerintem akkor nem azzal a robbanós támadással indított volna, de lehet Ő is azt hitte, hogy egy erősebb személy vagyok, és csak kóstolgat. Akkor pedig megvan az esély, hogy mindketten tévedtünk. De majd csak kiderül. Úgyfest megunta a védekezést és elhátrál tőlem, megállok én is és méregetni kezdem a szembenálló shinigamit. Ő támadott elsőnek, és kérdezni is Ő kérdez. Remek, azt se tudja, mi vagyok és megtámad? Eh, ennyire hülyéket alkalmazni shinigaminak, ez azt se tudja, mi vagyok, egy múltkori azt se tudta kicsoda Aizen. Ezt a háborút mi fogjuk megnyerni, ha minden shinigami ilyen. Legalább mi arrancarok tudjuk, hogy mi az ellenség. Nem kérdezzük meg, hogy „Te meg mi vagy? Ki vagy? Honnan van az a bicskád?” Kár már ezekre gondolatokat pocsékolnom, csak felideggelném magamat és az felesleges. A vállamra rakom Orgot és kicsit félredöntött fejjel nézek az ellenfelemre. Megrázom a fejemet és egy chh után unott hangon beszélni kezdek.
- A ruhámból tippelhetnél arra, hogy Hófehérke. De mivel férfi vagyok ez kilőve, de ha nem tudnád, egy arrancar vagyok. Karasu Vex a nevem és a 87-es vagyok. Most pedig te jössz, te ki vagy, és mi a fészkes fenéért kellet megtámadni? Komolyan meg is sérülhettem volna.
Mondom vigyorogva, majd ismét komoly arcot vágok. Most miért menekül? Aj már, a fenne ezekbe a gömbökbe, sonidot használva távolodok el tőlük. Igazán kellemetlenek, a vizes lufiknak jobban örülnék ezek helyet. Most pedig valami pajzsot csinált, megtöröm én a lelkesedését, meg én a picsába is. Felé kezdek sonidozni, mit se törődve a pajzsával, mivel nem túl nagy ez a pajzs, egyszerűen kikerülőm. Jobb kezemben fogom Orgot, a balommal pedig barákat kezdek a shinigami után küldeni. Amikor végre ismét megállunk akkor pedig egy kék ceroval támadok rá. Ha talált ha nem, az mos lényegtelen, mert amint esélyem lesz ismét Orgoval támadom meg.

- Örvendek Kagami Ai a 4. osztagból. Jól gondolom, hogy békés távozásra nincs lehetősége egyikünknek se?
Persze hogy nem lesz, túl fanatikusak a shinigamik mindig csak ölni és ölni. Ez nem is zavarna, de hogy pont engem akarnak, az már igen. Mégis ki hatalmazta fel arra Őket, hogy irtsanak minket? Az igen gyenge indok, hogy, csak azért mert lelkeket eszünk, nekünk ez az életben maradás miatt kell enni. Persze jöhetnek azzal az indokkal, hogy az bűn. Akkor találjanak ki valamit, amivel ezt tudják pótolni. Addig meg fogják be a szájukat és hagyjanak minket békén. De persze lehetne béke is köztünk. Elképzelem, hogy majd egy bálon találkozik egy shinigami nő és egy arrancar férfi, persze álarcosbál, de akkor az arrancarnak maszk se kell. Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha találkoznak, akkor egymásba szeretnek, de az ellentétek miatt nem lehet teljes a szerelmük. De lesz egy quincy pap, aki békét akar, és tudja, hogy ha azok ketten összeházasodnak, akkor talán lesz béke. Meglenne az esküvő is, de jönne egy olyan shinigami aki nem akar békét. Megölné az arrancar legjobb barátját, aki erre bosszút állna, ezért száműznék az arrancart. A shinigami pedig bánatában elmegy a quincyhez akivel kitalálnák, hogy hallottnak teteti magát, a szerelme pedig majd visszajön és elmondják az igazat. Vissza is jönne az arrancar, csak nem kapta meg az üzenetet arról, hogy csak megjátssza magát a szerelme. Ezért amikor elmegy a kriptába, az élettelen testet látva megöli magát. De itt jön a csavar, felkel a shinigami, aki látva az élete párjának a halálát szintén megöli magát. Betoppannának a hollowok és a shinigamik is, látva ezt a szörnyű dolgot, békét kötnek, vagy folytatják az öldöklést. Igen, szerintem az öldöklés folytatása a helytálló. Csak szerencsére milyen sokat gondolkoztam ezen, és kaptam is az arcomba a bambaságom miatt kaptam egy rúgást az arcomba. Egy szép vörös talpnyom van az arcomon, elhátrálok tőle és dörzsölni kezdem az arcomat.
- Chhh, auauauauauau ez fáj ég csíp, ez nem prosztatagyulladás, inkább egy 39-es láb, remélem szarba nem léptél vele. – abba hagyom az arcom dörzsölését. - Minek? Ki ezért ki azért.
Most komolyan, milyen választ akart tőlem? Honnan kéne tudnom miért jöttek ide a többiek? Én csak sétálgatni meg egyéb apróságok mait. Kicsi pont vagyok én a világunkban ahhoz, hogy nagyon komoly feladatokat adjanak nekem. Talán csak olyanokat hogy vigyem ki a szemetet meg mosogassak el és ilyen ehhez hasonló halálosan komoly dolgokat. Na most meg hova a fenébe tűnt? Alattam van? Előre dőlök, hogy megnézem mit is akar, és kapom a remek kis kidout. Már megint az a kellemetlen érzés, a fájdalom, füstbe vagyok burkolva köszönhetően a támadásnak, köhögni kezdek, majd kilépek a tüdőmre ártalmas légkörből.
- Ez meg mi a… – eddig jutottam el, mert végignézve magamon egy nagyon rettenetes dolgot láttam. A ruhám…. kiéget….. megint tönk…re..ment. Elég mérgesen nézek rá, mondhatni idegbetegen.
- Ezt nem kellet volna. – vízszintesen kitartom magam elé Orgot, és végighúzom a legfelső pengén az tenyeremet. – Digiéralo, Orgo. (Emészd, Emberevő szörny) – elkezdődőt a resurrectionom. Fekete por kezd kavarogni körülöttem ami fokozatosan, ellepi a testemet, a maszkom darabjai pedig megjelennek és természetesen Orgo is felveszi az új formáját. Kész is vagyok, most pedig ropjuk a táncot, a halál táncát aminek az egyik hangszere a kezemben van, az éneket pedig a shinigami fájdalmas kiáltása fogja helyettesíteni majd. Orgo pengéje a talaj felé néz, majd hirtelen felrántom és kimondom a támadás nevét.
- Abdominal.- s megindul felé a halvány vörös félkör alakú energia. Én pedig sonidoval mögé kerülök, - A RUHÁMÉRT!!! - két marokra fogom Orgot és a levegőbe emelve a tompábbik végével akarok Ai vállára sújtani egy igen csak erőset.

Sikerült meglepnie egy támadással, ami már ismerős nekem régebben is használták ellenem és akkor se volt olyan kellemes amikor eltalált. Most se volt az, fájt, de ami a legrosszabb, hogy a ruhámat is sikeresen tönkrevágta. Már a fülemben visszhangzanak a röhögések is amiket azért kapok, mert sikeresen tönkrement egy újabb uniformis. De nem hiszik el soha nekem, hogy nem direkt csinálom. Nem saját magamtól tépem szét, égetem ki, vagy akármi. Azt mondták, hogy olyan nincs, hogy mindig ruhatépkedő shinigamikal találkozok. Várjunk csak, lehet, van egy olyan mágiájuk ami olyan, mint egy csalogató. Rám rakták és így csak azokat vonzom, akik imádják a ruhákat tönkretenni. Rendben, megvan a terv, mostantól nem fogok felsőt hordani többet. Éppen ez a harag miatt is használtam ilyen hamar a zanpaktoumat, és aktiváltam az erőfelszabadítást. Ami után egy abdominalal támadtam rá, ch, elég beképzelt lehet, hogy hátat fordított nekem. Utálom az ilyeneket, ok nélkül megtámadnak, beképzeltek és utána azt hiszik, hogy egy támadással el is intéztek? S mint aki jól végezte dolgát itt hagy? Nem a rohadt életbe, nem. Az ilyenek a WC-t se nézik meg szarás után, hátha nem ment le a cucc, hagyják bűzölögni. Hát ez az adag most visszamászott és támad. A reflexe nem volt rossz, mert ugyan tudta hárítani, de a lényeges támadásomat nem. Pedig elég hangos is voltam, de a csapásom a vállán csattant, aminek a következménye, hogy elég gyorsan megfog ismerkedni a talajjal. Egy kis átépítés sose árt, így lesz dizájnosabb minden. Oldalra döntött és unott arccal bámultam le Ai-ra, Orgot magam mellet lóbáltam, majd abba hagytam és leguggoltam, így néztem, ahogy próbál kúszni a kardjáért. Cszh elég szánalmas látvány, a támadó legyőzetett volna? De legalább megvan benne az akarat és harcolni akar tovább. Hát legyen, amikor már majdnem eléri a zanpaktouját, lesonidozok és rálépek a kardjára.
- Ezt szeretnéd? – kérdezem tőle elég unott ábrázattal. A lábfejemmel felé pöckölöm a kardját. – Tessék, ha ez boldoggá tesz téged, akkor itt van. S ha nem mutatsz valami érdekeset, akkor elsőnek a lábfejedet fogom levágni, utána térdből és végül a maradékot is. Vagy lehet, inkább fellógatlak egy kampóval amit a bokádon szurok át. Kifoglak véreztetni, mint egy disznót, felvágom a gyomrodat és a beleid az arcodba fognak lógni. Bár az is lehet, hogy inkább a körmeidet tépem le és utána a fogaidat, még nem döntöttem el. De persze csak akkor fogom ezt megcsinálni, ha semmi érdekest nem mutatsz nekem. Bár lehet inkább csinálok neked egy gyereket.
Jesszusom, nekem tényleg kezelés kell, dehogy csinálnám meg én ezeket, csak ráakartam ijeszteni egy kicsit, ha semmi értelmeset nem csinál, akkor hagyom a fenébe és megyek haza. Legalább azt megfogja tanulni, hogy nem minden arrancar egy szörnyeteg. Bár magyarázhatnám neki napestig, erre is kitalálna valami olyan dolgot, hogy ”Csak azért hagytál életben, mert félsz” vagy „Tudtad, hogy megbosszulnák és félsz a haláltól”. Pár méterre távolodok el tőle és várom hogy mit is fog csinálni. Addig is ha jól emlékszem cigi van nálam. Kutatni kezdek a zsebeimben, és igen, van ez nem sérült meg. Kiveszem a dobozt megpöckölöm az alját és már az ajkaim rabságában is van egy szál, elteszem a cigit, elő a gyújtót és végre cigizek is.
- Na, meddig várjak még?

Most mondja valaki, hogy nem vagyok rendes, hiszen a kis fogpiszkálóját is visszaadtam neki, nem használtam ki a helyzetét. Csak utalást tettem rá, hogy kihasználnám, de én se gondoltam ezt komolyan, annyira nem vagyok félresikerült és beteges, főleg egy shinigamival? Brr, a hideg is kiráz a gondolattól, ez már durván fajok közti erotika lenne. Amihez az én gyomrom se elég, kikészülnék tőle rendesen, akárhogyan is nézem. Oké külsőre nem ocsmány, csinos és megvan ami kell, de shinigami, bár ha arrancar lenne, akkor se kéne, mert ott van nekem Adora. Ha megtudná, hogy megcsalom akkor nagy az esélyem arra, hogy megakarna ölni. Persze én is ezt tenném vele. Eltávolodok Aitól és várok, várom, hogy alkot e valami normális dolgot, vagy hagyjam itt a fenébe, bár lehet inkább lefejezem előtte, hogy ne támadjon lesből soha senkire többet. Na, végre, megfogta a zanpaktouját és aktiválta is, gondolom legalábbis, hogy azt csinálta. Ismét azok a kis gömböcök, de mos nyugodtan cigizek tovább és várok. Érdekes, most nem rám támad, hanem saját magára irányítja a gömböket, ki is mondja a technikája nevét. Biztos, hogy az, és nem valami kántálás. Mi lehet az, nagyon is kíváncsi vagyok. Mint gyerek a cukor boltban, érdekel mi fog történni. Azt már látom, hogy oda is kerül golyó ahol én mértem rá egy csapást. Mi ez a sistergés, valaki húst süt, és ki kapcsolta fel a lámpát? Ez nagyon nem kellemes, eltakarom a szemeimet, fenébe most hogy cigizek tovább? Eh, nem használom a kezemet, hanem csak szívom, és kis ajakmozgással szabadulok meg a hamutól is. Hunyorogni kezdek és végre már nincs semmi erős vakító fény, semmi rossz látvány. Ellenkezőleg, a mi kis shinigamink végre ismét a saját lábán áll. Nem pedig kúszik a talajon, mint valami mocskos féreg, aki keresi az élelmet, vagy a lyukat amibe elrejtőzhet a madarak hegyes karmaitól és éles csőrétől. Jól gondolom amit gondolok? Provokálni akar? Sejtelmesen elmosolyodok és kiköpöm az immár elhamvadt cigarettát.
- Milyen? Engem nem különösebben zavar, hogy shinigami vagy arrancar a főnök. De elárul rólatok valamit ha három kapitányotok elhagyott benneteket és inkább minket választott. Nem vagytok más csak egy olcsó csürhe, eltekintve pár tagotoktól, de a többiek, pff, szánalmas lények, és minket tartanak szörnyetegnek? Akik csak boldogulni akarnak, élni. Ocsmány fajtátok, ocsmány társadalmatok és ocsmány minden bennetek.
Oké, egy kicsit lehet kiakadtam, megesik néha velem is. De már képes a harcra, akkor tehát folytathatjuk. Két kézzel fogok Orgora magam előtt tartva ívesen, majd megindulok Ai felé. Futás közben a zanpaktoum már nem előttem van hanem oldalasan és amikor elég közel érek hozzá akkor az oldala felé csapok. Talált vagy se hátra ugrok és ismét megindulok felé de immár több csapást is megindítok, kényszerítve a folyamatos védekezésre.
- Amúgy nem gondoltam komolyan a kínzásodat, nem vagyok egy Eras, és nem is csinálnék neked gyereket, nem vagy az esetem. Tehát ezért bocsi, de azért még feldarabollak. – hú, ez jó volt, igazán megkönnyebbültem, hogy ezt elmondhattam neki. Bár a darabolást azt most félig meddig komolyan gondoltam, talán csak egy kis puklit adok a fejére, vagy a körméből vágok le pár darabot, még nem döntöttem el teljesen. Persze a fagyi vissza is nyalhat és megszívhatom én is.

- Nem mondtam, hogy szeret minket, gondolom ez nálatok lehet valami beidegződés, hogy szeretni kell a másikat. Nem, nem kell mindenkit szeretned, elviseled de ennyi, mást nem kell csinálni. Mert akkor ez az árulás amit Aizen hajtott végre összeroppantotta az egész társadalmatokat, így is szar nektek. Lehet, mint bábokra gondol ránk, de segített rajtunk, segített elérni gyorsabban az arrancar szintet. Ezért hálásak lehetünk neki. Ha pedig meg kell érte halni? Akkor megfogok, mert ennyivel tartozok neki. Az uralkodás pedig… vicces de elég sokáig megtévesztett benneteket, akkor mégis csak tudott uralkodni rajtatok. És a szánalmas kis kísérletek amiket ellenünk folytatok. Shinigami vagy sem, azt tudom, hogy erősebb nálatok és ez a lényeg. És ha már elárultak benneteket hárman, lehet elfognak többen is. Ha már nem kémkednek páran Aizennek.
Kacsintok rá, és hogy a végén igazat mondtam e? Azt neki kell eldöntenie, persze tudtommal nincs kéme köztük, de egy blöffnek azért jó lesz. Hm, lassan eltűnik az eget uraló Hold a csillagok is kezdenek fogyatkozni, eljött a váltás ideje. Az izzó tűzgolyó ismét életre kell, hogy ontsa magából a meleget és bearanyozza a világot. Nem tűnt fel hogy már ennyi ideje harcolunk, hiába, ha jól szórakozik az ember akkor repül az idő. S mondhatni most én remekül érzem magamat, biztosan így van ezzel Ai is, annak ellenére hogy jelenleg én vagyok előnyben vele szemben. Egy kosza macska sétál el a közelben, keservesen felnyávog, itt az ideje a támadásnak. Megiramodok a shinigami felé és támadok, a támadásomat a shurikenjével védi ki, és a zanpaktoujával akar megszúrni, szerencsére én elhátráltam tőle. De ismét rátámadtam és a kaszámmal több csapást indítottam meg ellene. Ügyesen hárít és védekezés közben vissza is tudott támadni. Jól csinálja, már több kisebb sebből is vérzek, remek, még inkább szétszabdalta a ruhámat. Pedig azt az égést talán kitudtam volna javítani de már baszhatom. A következő vágása már mélyebben is eltalált végig a mellkasom közepén. Hátraugrok és megtapogatom a mellkasomat. Vér, eh, elég sok vér, már a fehér szín is átment pirosba, bár a fekete bőrömön annyira nem is látszik.
- Nem is volt annyira rossz megmozdulás. És igen csak fájdalmas volt.
Ismét felé csapok, igaz a távolság megvan még mindig, ezért is mondom ki az abdominalt, had menjen a támadásom, és ha nem elég ügyes akkor szeletelje fel, bár ezt csak kitudja kerülni. De egy dolog biztos, így nem fog legyőzni, nem használ kidoukat, bár enne örülhetnék, de azért a könnyű győzelem unalmas. Fenéket már, túl beképzelt kezdek lenni, mintha nem lennék én is megsérülve már. Szépen megvagdosott, fel is robbantott, egy kidout is a mellkasomnak küldött, ha nem is látszik, azért én se vagyok annyira jó bőrben. Megropogtatom a nyakamat, és a bal kezemmel egy barát küldök rá, pontosabban a lábaira, mindegy hogy merre fog elugrani, a célom az, hogy valamerre lépjen és én pedig arra fogok megindulni, hogy mint egy paraszt lekaszáljam a termést. De valami visszafogja a kezemet, és nem adok bele nagy erőt se gyorsaságot. Eh én marha, miért vagyok ennyire jó szívű? Nem ölöm meg, inkább csak nyomorékká fogom tenni. Hogy én mennyire rendes vagyok.

Hajnalodik kiugrom az ágyból, mert a barátom már vár reám. Mert én kedvelem őt, nagyon kedvelem őt, hiszen ő Csontos. Az én drága kis barátom, aki lassan felfog kelni, fenéket fog kelni, döglik egésznap vagy délig, utána, ha felkel, akkor is fingik, egyet megvakarja a fülét és várja a reggelit, amit máshol már ebédnek neveznek. Rekéne már szoktatni a koránkelésre, bár megvan a veszélye, hogy simán befog csinálni szemétségből, igen, kinézem belőle, hogy megteszi. Aztán majd kerülgethetném a „csóki” ajándékokat, ha pedig belelépek, biztosan röhögne, ami lihegésnek hangzana, de tudom az igazságot. Bár nem szidom azért Csontost, tudom, hogy ha kell, akkor számíthatok rá. Bár most nincs itt az igaz, de nélküle is boldogulok elég jól. Lehetséges, hogy most kaptam egy vágást a mellkasomra, de ez lényegtelen is. Nem vagyok annyira erős, hogy győzni tudjak sérülések nélkül. Plusz eltudom képzelni milyen szar érzés lehet az, ha valaki úgy nyer ellened, hogy még megkarcolni se tudtad. Az a kevés önbizalmadat is képes összetörni, ami van. Habár az ilyen dologra én annyira nem adok. Ha legyőztek akkor így jártál, állj fel ha életben maradtál és menj tovább. Ne kapaszkodj olyan felesleges dolgokba, mint a büszkeség, a harcba ne. Ne könyörögj a halálért ha életben vagy, foglakoz azzal, hogy életben maradj és győzd le azt aki téged vert laposra. Én ezt az elvet követem, legyőztek, rendben, de könyörögni nem könyörgök, ha úgy dönt életben hagy, akkor legyen, élek tovább és megerősödök, hogy legközelebb legyőzzem. S akkor én hagyom meg az életét, így tudva le a tartozásomat neki. Akkor mutatkozik meg mennyire vagyunk erősek amikor egy másik személy életfonalát tartjuk a kezünkben, és döntünk róla, hogy elszakadjon e vagy se. De már megint miken gondolkozok, vissza a harcunkba. Rátámadtam egy abdominalal, bár csak egy ébresztő volt, hogy „hahó még itt vagyok”. Sikeresen elkerülte, most jöhet a bara, remek jobbra tért ki előle, tehát én is jobbra indulok meg, és próbálom meg lekaszálni. De mintha számított volna már rá. Remek, ilyen kiszámítható lennék? Nem kapott sok ütést a fejére ahhoz, hogy elfelejtse a dolgot. Sikeresen visszalök és el is távolodik tőlem, majd használja ismét a zanpaktouját. Ezek a kis golyók már zavaróak, kötni kéne rá pár madzagot és talán játéknak tökéletesek lennének. De így? Meg egyáltalán most mit csinál? Már megint robbantgatni akarna? Lassan reagáltam, és mindegyik már rajtam van, de nem robbantak fel, hanem a sérüléseimre mentek rá. Hehe, ezt lehet benézte, hiszen előbb saját magát gyógyította meg ezzel. Legyen, én eltudom viselni ezt a rögtönzött kezelést. Mondani akarnék egy köszönömöt, csak hát valami megakadályoz benne. Lehet az, hogy felrobbantak ezek a kis vacok? Igen szerintem az lehet az oka. Sorozatos robbanások és az égető fájdalom, plusz a ruhám is már cafatokra robbant. Az egész testemet füst lepi be, mondhatni nem láttok ki belőle, de be se nagyon lehet. Egy pillanatnyi csend, a nap első sugarai már elértek minket, lassan elenyészik a füst, a felsőm az már teljesen eltűnt rólam, a nadrágom is már inkább egy rövidnaci lett. A testemen több helyen is látszanak a sérülések, horzsolások, égés, a számból pedig nyállal keveredett vér folyik, a hajamból pár tincs az arcom elé lóg(sajnos van ahol kicsit leéget, mehetek vágatni). Lassan és akadozva veszem a levegőt, a lábam meg megrogy.
- Ez…. szép volt… nagyon szép. De… van egy tippem…. hogy… egy darabig nem…. nem tudod ismét használni. De most…. Claro de luna/Holdfény/
Ejtem ki a technika nevét, és mivel én döntöm el merre is jelenjen meg, ezért Ai lábai mögött jelent meg a vörös sarló alakú energia, nem is tököltem. Azonnal a lábaira irányítottam, összekulcsolva azokat, ha sikerült akkor már a mozgását egy kicsit megakadályoztam. Ha már ennyire rendes volt, és majdnem sikerrel járt azon törekvésével, hogy a gyomromba robbantsa a szerszámot, ezért igencsak jár egy kis dádázás. Sikeres lábbilincs után felé sonidozok, pontosabban a bal oldala mellett és végig akarom vágni a lábát. Siker esetén nem messze tőle álok meg, bár ha nem sikerül akkor is elmegyek a közeléből. Francba, már nem vagyok olyan gyors, mint az elején, okosabban kell ügyködnöm, mert ha nem, akkor hamar bedarálnak.

Lassan itt az idő, az emberek felkelnek és megisszák a kávéjukat, elszívnak egy cigit és elolvassák a napi sajtot, értesülnek a hírekről és a férfiak mennek dolgozni a nők pedig viszik a gyerekeket az iskolába. Ők így döntöttek minden egy döntés miatt történik. Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van. Talán valami felsőbb hatalom miatt, vagy kitudja miért? De egy dolog biztos. Az emberi élet, bár röpke, de gondtalan ahhoz képest, amit mi, nem földiek élünk meg. Sokak úgy gondolják, az élet szenvedés. Bár ez igaz, mégis, egy gyertya lángja ők. Alig pislákolnak, ha szomorúság éri lelküket, s lobogva szárnyalnak, ha a boldogság szele orkánként gyűrűződik körülöttük. Élnek. Tulajdonképpen ez a legnagyobb ajándék, amit kaphatnak. Nem kell foglalkozniuk a halál utáni vágyaikkal, azt vagy a hollowok, vagy a shinigamik fogják majd eldönteni mi is lesz velük. Ha mi leszünk a gyorsabbak akkor ételként fogják végezni, ha a shinigamik, akkor megtisztulva új életbe fognak kezdeni. Nem kell törődniük a földi élettel a jövőben, mert ők a jelennek élnek, egymásért és egymásnak. És bár rejtve van előlük ezer csoda, mind kinyílnak számukra majd a halál után. Csak egyeseknek kellemetlen csoda lesz. De nem mindenkire süthet a Napnak a fénye. Viszont néha megkel próbálni a dolgokat más szemszögből nézni, mert lehet, ami elsőre rossznak tűnik nem is az, csak mások közelítitek meg rosszul. Így talán mi hollowok és shinigamik is képesek lennénk normálisabb életre. Ch élet, az élet olyan, mint virágok, elültetik a magvakat, növekszik, erősödik, és kivirágzik, majd elhervad és elmúlik. De éppen annyira törékeny is, egyszerűen véget vethet neki bármi, egy kosza csapás, vagy, hogy eltapossák. S mégis ennyire ragaszkodik mindenki hozzá. Pedig mindössze élhetnek maximum 100 évet? Akkor meg mirefel örülnek, megszületnek, felcseperednek, és dolgoznak, a munkában tönkre teszik magukat, és mire elérik a nyugdíjt, már nem tudják élvezni az, megkeresett jogos jussukat. S mégis boldogok, hiszen abban a tudatban élnek, hogy ez az élet szép és jó. Badarság, ha csak egy kis hiba csúszna a terveikbe, akkor leforrázva és tanácstalanul állnának. Bár ezek miatt mégis lehetne őket csodálni. De a fenébe is, nagyon eltértem a tárgytól. Hiszen én is komolyabb sérüléseket szereztem és Ai sincsen a legjobb állapotban, ideje pontot tenni az ügyünk végére. Sikeresen lefogtam a lábait, és a vágásom se volt hasztalan. Ő a porba hullt és már is a sérülését kezdi el vizsgálni. Felelőtlen cselekedet hiszen én még előtte állok, készen arra, hogy megöljem. Talán azt gondolja nem tenném meg? Mennyire ostoba egy gondolat, könnyen és lelkiismeret nélkül megtenném. De nem teszem meg, nem leszek olyan kegyetlen mint sok más arrancar. Hagyom had lássa el a sérülését, de mégis most mit gondol? Miért rakja le a zanpaktouját? Érdekes cselekedet, fel is vonom kérdően a szemöldökömet, főleg a szavai mait. Tűzszünetet akar? Talán ez valami trükk lenne? Leeresztem Orgot, és lassan kezd rólam leperegni a feketeség és a maszkom darabjai is lehullnak a földre ahol darabokra törnek és elpárolognak a levegőbe, Orgon is végbemegy a változás, ismét a hárompengés kasza lett belőle. Leguggolok majd egyszerűen seggre esek, leteszem a zanpaktoumat magam mellé és kinyújtom a lábaimat. A számon veszem a levegőt, szép lassan és akadozva.
- Ez…. ez nagyon is jó… ötlet volt. Addig is mi legyen a téma? Gondolom…. nem feltétlen recepteket akarsz cserélni. Mivel te úgy is eldöntötted, hogy csak lelkeket eszek. Azokat pedig nehezen tudnám megfűszerezni vagy kirántani. Kezdem én. Mit csinálsz a 4. osztagban, pontosabban mi a fő profilja a 4. osztagnak? – ez vajon olyan beszélgetés lesz amikor egymást akarjuk meggyőzni a másik igazáról. Mint ha két személy azon vitatkozna, hogy a pohár félig üres vagy teli van e? Csak itt szerintem én azt fogom mondani, hogy márpedig mi nem vagyunk szörnyetegek, Ő pedig azt, hogy igenis azok vagyunk, akiket állatkertben kéne mutogatni. Tényleg, majd nyitni kéne egy állatkertet Las Nochesben. Pár gyengébb hollowot ketrecekbe rakni és nézegetni őket, Erast pedig valami nagyon elzárt részbe rakni, ahova csak a legkeményebbek mernek bemenni. Biztosan sikeres lenne, és megint adnék valami pluszt az otthoniaknak.

Ez tényleg nem volt rossz ötlet, egy kis pihenés már csak pár kence kéne, amivel a sebeimet is eltudom látni. Biztos nem nyavalyognék miatta, bár ha a filmekből indulok ki, akkor kibírok mindent, leszakadhat a fél karom, de még mindig tüzelek a soha ki nem fogyó fegyverrel és a mosolyom is tartós marad. Egészen addig, míg nem ér hozzá egy kis fertőtlenítő a homlokomon lévő kis karcoláshoz, akkor pedig elkezdek vinnyogni, mint valami szűzlány a nászéjszakáján. Inkább tényleg nem kenegetem magamat semmivel, a végén a rólam kialakult kemény és férfias kép összetörik Aiban, hogy tudnám azt elviselni, inkább Ő hogy tudná? (XD) Rossz belegondolni, a következményekbe, inkább férfiasan tűröm a fájdalmat azért is, mert ha eleget pihennünk, akkor nekem elég reiatsum fog regenerálódni ahhoz, hogy ismét használjam az erőfelszabadítást és akkor az én sebeim elfognak tűni, míg szegény kis shinigaminak megmaradnak. Szemétség, de kifogom használni ezt az előnyömet, a többi pedig csak rajtamúlik, hogy egy darabban fogja elhagyni ezt a helyet, vagy pár kis horzsolással. Majd lesz ami lesz, ez még a jövő dala. De most beszélgessünk, nem valami társalgó típus az már biztos. Ezt már majdnem személyem elleni sértésnek veszem, pont velem nem beszélgetni? Kérem hova fajul a világ? S elvárja, hogy akkor én is személyes információkat osszak meg vele? Azt már nem, ez kétemberes, oké most shinigami és arrancar, de a lényeg, hogy oda-vissza megy a labda.
- Értem, az én espadám? Honnan veszed, hogy nekem van olyan? Plusz ne várd el hogy őszinte legyek veled, ha te se vagy az.
Na, ezt jól megmondtam neki, főleg azért se mondtam el neki, mert éppen váltani akarok. Sajnálatosan nem valami foglalkozó képes az én espadám, és nekem ne csak egy név legyen, hanem egy társ, vagy főnök, nem érdekel, mi lenne, de azért találkozhatnék vele néha. Eh, inkább nem megyek bele ebbe a lelkizésbe, elérzékenyülök a végén, na persze, én se vagyon mindig normális. Szar az espadán, ez van lecserélem és kész. Na, haladás, végre kérdezett valamit, igaz gasztronómiai kérdést tett fel, de legalább már egy kérdés, akkor erre válaszolhatok is.
- De nem ám, tényleg nem. Olyasmi, de nem feltétlen azért esszük a lelkeket, pótlása valaminek, amibe had ne menjek most bele. Túl hosszú lenne elmondani és kedvem sincsen. Milyen érzés? Nem tudom, kinek milyen, nekem üres és mégis elégedettséggel tölt el. Olyan mint amikor spicces vagy, érzed hogy kellene még egy kevés, de így is jól érzed magadat. Tehát küzd benned a vágy az alkoholért de a józanság is ott van veled. Nálam nagyjából ilyen. A többieknél nem tudom. Majd kérdez rá másnál. De azért nem kéne elítélni minket, elég hasonlóak vagyunk, csak éppen egy érme két oldala is mi vagyunk.
Ejha a végén komoly téma lesz itt, az nem illik hozzám, nem ebben a helyzetben tényleg nem. Majd máskor, máshol egy pohár sör és egy cigi mellet tökéletes is lesz. Mennyi lehet már az idő? Lassan folytatni kéne szerintem, mert mi van ha leadott egy jelzést, ami alapján a társai betudják mérni hogy merre van. A-a ezt nem kéne hagyni.
-Nem tudom mi a véleményed. De meddig szeretnénk itt ülni és hallgatni hogyan csicseregnek a fák és rügyeznek a madarak.

- Chh, elvárod, hogy én feleljek neked, de te se adsz nekem normális választ. Egy fityiszt a szádba, azt amiért azt hiszed, hogy kapsz értelmes választ.
Mutatom is neki, a bal kézfejemen lévő hüvelykujjamat a mutató és középső ujjam közé rakom. Itt a fityisz neki. Ez a válaszom a kérdésére. De mekkora egy beképzelt alak már ez a shinigami. Nem éppen Ő van nyertes helyzetben és még mindig azt gondolja, hogy helye van az ilyen viselkedésnek? Rendben, akkor van egy igazán jó okom, hogy megverjem, de nagyon. Remek most pedig jön a csendkirály, akkor míg egyikőnk nem adja fel ezt, addig én elgondolkodok pár dolgon. Csak mi a fenén? Körbenézek a tájon, és pár emberi gyereket láttok elsétálni. Milyen ártatlanok, Ők még azok, nem úgy, mint egy nő, aki az egész emberiséggel jól kicseszett. Elég ha csak visszagondolok egy régi esetre, az a bizonyos alma és nő esete. Nem magától akarta a tudást, inkább a könnyebbet választotta és evett a tiltott gyümölcsből. S hogyan vetemedett erre? Elég volt egy kis suttogás a fülébe, és már megtette, elég egy kis lökés és annyira ostobák lesznek, hogy tudtukon kívül is kárhozatra ítélik magukat. Ezért viccesek az emberek is, jókat tudok rajtuk néha nevetni. A szánalmas kis értékeikhez való ragaszkodás miatt, és közben mégis érdekesek. Jó volt egy darabig embernek lenni, de ez a létezés még szebb és tökéletesebb. De ideje megtörni ezt a kellemetlen csendet, fingani kell, és lehet, nem tudnám sunyin kiengedni. Ezért inkább kérdezek, és szerencsére csak egy sunnyogós kis laposbomba volt.
- Pedig van, ti is új életet adtok nekik, és mi is, részei lesznek valaminek vagy valakinek. Dolgom? Hát ez hülyeség, nem gyűlölöm a fajtátokat, azt meg leszarom, hogy te gyűlölsz e vagy se. Csak te ragaszkodsz ehhez annyira. Annyira idióták vagytok páran, hogy ha dupla annyi lenne az IQ-tok mint most, akkor legalább a növény szintet elérnétek.
Erre kár is szavakat pocsékolni, had járja a saját igazát, már fárasztó ez nagyon, inkább hagyom is. Na végre cselekedet. De tudtam hogy ezt fogja csinálni, csak hát béna volt és mellé vágott. Megragadtam Orgot, hátragurultam és felálltam, vigyorogva néztem rá. De valami kezdet hűvös lenni, miért fázik a fejem? Megtapogatom, eh ez igaz? Ez most komoly? Egy kibaszott barátot csinált belőlem? LEVÁGTA A HAJAMAT?
- Nem akartam, de most nagyon bedarállak téged. – vízszintesen kitartom magam elé Orgot, és végighúzom a legfelső pengén az tenyeremet. – Digiéralo, Orgo. – elkezdődőt a resurrectionom. Fekete por kezd kavarogni körülöttem ami ellepi a testemet, a maszkom darabjai pedig megjelennek, a bordáimnál az arcomon, a gerincoszlopomon és természetesen Orgo is felveszi az új formáját. Ezzel végeztem, minden sérülésem begyógyult, csak a hajam nem nőtt még vissza. Remek, egy darabig kerülni fogom a társaságot.
- Most pedig kibelezlek. – nyugodtan állok egyhelyben tovább, és várom a támadását. Ami egy vágás lesz, a maradék lélekenergiámat magam köré gyűjtőm és hárítok a zanpaktoummal. Szikrázva érnek össze a pengék és két erő egymásnak feszül. Elkezdem tolni magamtól és végül ellököm Őt. Hátrarepül és mielőtt tudna ismét tenni valamit oda sonidozok hozzá és egy erőteljes rúgást mérek az oldalára.
- Ez kellet? Mentél volna el a fenébe, de legyen ezt akartad akkor megkapod. – odasétálok hozzá, lehajolok és a szabad kezemmel megfogom a nyakánál, majd felemelem, Orgot pedig beleállítom a talajba. A levegőben tartom és oldalra döntött fejjel nézem. Elengedem és mielőtt leesne ismét a másik kezemmel gyomorszájon vágom. Most már hagyom had essen le, ismét kézbe veszem Orgot, lehajolok hozzá és a hajánál fogom meg, egy vágás neki is jó lesz egy kopasz folt a fejére. Ennek mára vége, arrébb sétálok tőle, és egy búcsú ajándékot is kap, egy barát. Annyira voltam rendes hogy nem rá céloztam, hanem csak mellé, megreptetve egy kicsit.
- Vége, ha túléled majd gondold meg jobban, hogy megtámadsz e valakit teljesen ok nélkül.

//Ai engedélyével//

Legyőzetett, megtanulta a leckét remélem, először is, nem kellene megtámadni mindenkit csak úgy, mert nem shinigami, második, ne becsülje alá az ellenfelét, és végül, NE VÁGJA LE A HAJÁT SENNKINEK. Teljesen olyan, mint valami célkereszt a madaraknak „Ide nyugodtan ide lehet szarni”, valami ilyesmit súgalhat nekik. De visszakapta ami járt, leginkább felszegeltem volna valahova meztelenül, de az nem az én stílusom, elég volt neki ez a kis lecke. Hiszen legalább az Ő ruhája is szépen tönkrement. Remélem kifogják röhögni majd, úgy ahogyan engem is kifognak biztosan. De ezen már kár gondolkodni, a vállamon pihentetem meg Orgot, és egy sóhaj közben megszüntetem a mostani formámat. A szél lassan borzolja a fák leveleit, nappal van, de mégis az ég olyan mintha sírni készülődne. Pedig nincs oka rá, életben maradtam. Egyszerűn elröhögöm magamat a szavai miatt.
- Te valami nagyon elcseszett egy shinigami vagy, de komolyan. Nyugalom meg miegymás, balblabla – tátogást színlelek a kezemmel. – Már régen nem arról szol ez az egész, hogy lelket tisztítsatok. Ez már csak egy felesleges háború semmi más. Amiben te is csak egy feláldozható bábu vagy. Akit ha akarnék, most megölhetnék. De unalmas lenne, és nem is éred meg a szenvedést. Na, szevasz.
Hátat fordítottam neki, és elindultam csak úgy, sétálás közben felemeltem a kezemet és egy búcsút intetem neki. Ennyit róla, az időközben megnyíló kapuval pedig nem is nagyon törődtem. Megvan a megoldásom arra, hogy biztonságosan eltűnjek innen. Megállok és az égből egy alászálló sárgás fényoszlop vesz körbe. Negacion, milyen tökéletes ez menekülésre, vagy éppen arra, hogy angolosan távozzak. Ha akarnának, se tudnának nekem ártani az érkező shinigamik. Hiszen ez már egy külön világ, semmi más, innen egyenes az út haza, bár elsőnek inkább a szobámba megyek és kezdek valami a hajammal. Szerintem leborotválom Csontos szőrét és abból csinálok egy parókát. Ebbe nem lesz beleszólása, nem akarhatja, hogy a gazdáját mindenki körbe röhögje, de nem ám. Utána pedig megyek majd új… na, miért? Persze hogy ruháért, ezt megint dobhatom ki, már ami megmaradt belőle. S végül pedig megyek alszok egyet, nagyon kifáradtam és mocskos vagyok, aludni akarok minimum egy egész napot, utána nem mozdulok ki, míg nem nő ki a hajam teljesen. Addig a paróka is megteszi, vagy leborotválom az egészet kopaszra. Végre teljesen eltűnök, magam mögött hagyva az Emberi világot, vár rám az otthon.

/Köszi, jó volt /