Nobu albérlet

Tárgy: Nobu albérlet Hétf. Júl. 18, 2011 10:12 am

5. kerület - Tsubakidai - Devil Smile megbecsült staff tagjának és inspiráló aurával bevont kuckójának színhelye

A pezsgő városrészben sosincs csend vagy megállás. Állandó zaj, jövés-menés, részeg fiatalok és napközben szórakozó családok járják keresztül kasul. Mondhatni tökéletes közeg egy feltörekvő fiatalnak. Legalábbis Tenshitsu Kenzo így gondolta, miután friss diplomával kezében leendő lakás és műhely után nézett. Azonban hamar meg kellett békélnie a gondolattal, sem munkát, sem vállalkozást, sem házat venni nem egyszerű hadművelet. A forgalmas környék ára a nagyobb rezsi költség volt, így szép lassan rákényszerült félre dobja nagy álmait és "minden kezdet nehéz" felkiáltással beköltözzön a kerület viszonylag lerobbantabb bérházainak egyikébe.
Gyors megoldásként munkát vállalt a közeli étteremben és beindította házi vállalatát, hiszen esze ágában sem volt lemondani tervező grafikus céljairól. A kicsike üzlet nagy népszerűségnek örvend, de viszonylag szűk körben. Kenzo szinte minden felkérést elvállal, ami igen sok kialvatlan éjszakát, felfordulást és teljes szedáltságot okoz életében. Manapság elsősorban zenészeknek tervez honlapot, pólót, cd borítót, fan holmikat, vagy amit épp kérnek. Kissé szétszórt, na meg túlzottan fáradt, ezért leendő ügyfelei, spontán látogatói, esetlegesen eltévedt turisták számítsanak magára a káoszra! A házi műhelyben szünetmenetesen uralkodik a kupi, szobákat betöltő vázlat halmok és legmeglepőbb helyeken alvó házigazda. Gyakorlatilag minden megtalálható, kivéve, amire szükség volna...

Ennek a csodálatosan kicsi, na meg leharcolt lakásnak albérlője Nobu. Ha Karakura-ban tartózkodik itt száll meg. A nappali kanapéja csak az övé! Ilyenkor engedélyezett minden rajta lévő lomot, könnyed kézmozdulattal lesöpörhessen! Gyakorlatilag más holmija nincs is a lakásban - azt az egy bútort vetteXD - . Ráadásul Kenzo barátja szigorúan ügyel gitárjai testi épségére! A plafonról lehúzható egy spéci hangszer tartó, ahova eredetileg az ügyfelek dolgai kerülnek. Viszont Nobu annyi kivételt élvez, Soureina-nak és Kimba-nak mindig szorítanak helyet!
A belső tereken látszik némi stílus kezdeményezés, de a művésznek sem ideje, sem pénze nincs csinosítani. Neki tökéletesen megfelel, akinek pedig nem tetszik, megtarthatja magának a véleményét. A bérházakra jellemzően a nappali egy légtérben van a kicsi konyhával és étkezővel, melyből egy nagyobb szoba nyílik. Természetesen ez Kenzo hálója, míg a kisebb félszoba irodának van kikiáltva. Nobu oda cuccol és ott alszik, ahol épp helyet talál!X"D

étkező-nappali-konyha
nappali
Kenzo hálószoba
iroda minden lommal

Tárgy: Re: Nobu albérlet Pént. Jún. 08, 2012 7:52 am

Random満たす。
Az előző részek tartalmából...

Elég sokáig csak a food felett ücsörögtem, és figyeltem az eseményeket. Mivel sok dologhoz nem tudtam hozzászólni, jobbnak láttam, ha csak majszolok. Közben pedig hol jobbra, hol balra tekintettem. Az események forgatagában biztosan egészen furcsa fejeket vághattam. Vagyis úgy éreztem. Hiszen a szemeim előtt zajlott le az a scene, mikor Justin saját ölét kínálta fel szeretett testvéremnek. Hát mennyire cool ember! Ilyen illedelmes, ilyen gentleman, ilyen... but ácsi! Mégis miről hadoválok? Ez az egész... mintha flörtölne vele? Vagy csak én vagyok bogaras, és beképzelem ezt az egészet? De hát minden jel erre mutat! Hiszen ez nem illendő, vagy csak megint én vagyok túl old? Hirtelen túl sok kérdés halmozódott fel bennem, ezért könnyíteni akartam a lelki világomon. Azonban mire összegyűjthettem volna a kellő levegőmennyiséget, már Keiko rég szőke herceg lábain trónolt. Kész, itt a világ vége. Bensőmben már rég felrobbant az atombomba, és gomolyog a gombafelhő! Mint anyatigris szívesen kikapartam volna „Miszter-mutassuk-hogy-jófej-vagyok” szemeit a helyéről. Egyetlen dolog hátráltatott: I knew, hogy erősebb nálam. Emlékszem miképp vágta padlóhoz azt a benga hegyomlást a kocsmában. Még ha két lábra is állok, Justin tuti visszakézből eltöri az arcberendezésemet. Mégis mit tehetnék? Hiszen Keiko is olyan bájvigyorral vágódott az ölébe, hogy festeni sem lehetett volna jobbat.
Megtört emberként ültem tovább helyemen, és már a falatok sem voltak olyan ízletesek, mint eddig. Sötét aura lengett körbe, ha tehettem volna, Justin-t már rég felgyújtottam volna szuper erőmmel. But nem vagyok olyan, mint Superman, csak ültem és büszke arccal tűrtem a megaláztatásokat. Pedig húúú, milyen szívesen letöröltem volna a szöszi arcáról azt az elégedett vigyort. Hogy lehet valaki ennyire álszent! Elegem van, mindenkiben csak csalódnom kell. Éreztem, tudtam! Csak arra ment ki a game, hogy megszerezze Keiko-t! Na ne! Szóval ezért mondta, hogy feloszlunk-e! Hiszen neki már olyan mindegy. Megvan a bige, és elrobog a motorral, háta mögött a csajjal. Eszem megáll és visszanéz, majd kinyit egy üveg sört. De mégis hogy gondolhatok ilyen baromságokat? Megint túlkombinálom. A vonat üssön el idebent, ha értem mi történik itt. Nem mondhatok ilyeneket zenésztársamról. És különben is... ő mentette meg my life! Hálával tartozom neki, nem gyűlölhetem. Tuti beképzelem az egészet, biztos így van...
Dühömet gyorsan az innivalómba fojtottam, majd aztán átterelődött figyelmem az asztalon átnyújtott pengető felé. Az már biztos hogy rare darabnak számított. Nem is tudom, nekem van-e igazán kedvenc együttesem. Az életem folyamán annyi bandát hallgattam, hogy összefolytak a kották. Meg az emlékeim is. Ha jól emlékszem régi motorosok között turkáltam; az első lemezeim, My God, még X-Japan és Sex Pistols válogatásokból álltak. Mennyit güriztem, hogy össze tudjam spórolni rájuk a money, aztán egy használt lemezes boltban vettem meg a kikukázott kedvenceket. Olyan becsben őrizgettem őket, meg olyan tisztelettel hallgattam a zenéjüket, hogy incredible! So furcsa a mostani fiatalok annyira nem becsülik a saját vackaikat. Annyiszor hallottam az üzletben mellettem csevegő iskolásoktól a bevett szöveget: „Ha tönkreteszem, majd vesznek nekem másikat.” Cöh, a hajam kihullik tőle! Mindenesetre igazán cute dolog Shiori-chan-tól, hogy odaajándékozta Nobu-nak ezt a pengetőt. Most már nyugodtan merek ránézni a srácra. Ez a pogácsás dolog eléggé kiverte nálam a biztosítékot, de jobban a Justin-Keiko -féle incidens. Ha csak rá gondolok feláll a szőr a hátamon. Nem tehetek róla, biztos bad ember vagyok! (TAT)””” Az pedig csak még jobban dobott a hangulatom, mikor Tökéletesség a maga.... awesome-ságával szólni kívánt...
Zenész, és azt sem tudja, hogy erősítő kell egy elektromos gitárhoz. Meg minek akarja csesztetni szegény Shiori-chant? Tovább már nem bírtam így az utolsó elszürcsölgetett kortyok után levágtam az asztalra az üdítőm maradékát.
- Mégis what gondolsz? Ezt a kedves lányt máris ki akarod csinálni a parancsolgatásaiddal? Olyan... buta vagy!
Felfújt arccal morogtam felé. Igazából hirtelen beszéltem. Először gondolkodnom kellett volna, de ha egyszerűen elöntötte az agyamat a szar, mit tehettem volna? Nem bírom, ha ilyen nyomi módon viselkednek egy ilyen aranyos teremtéssel, mint Shiori-chan. Tökre kiakaszt. Még szerencse, hogy a mondatom végére eltűnt minden bátroságom, és nem mondtam vadabbat egy butánál. Már előre félek, mi lesz ennek a következménye. Tök stupid vagyok... De kész elegem van. Először bepróbálkozik Keiko-nál, mostmeg Shiori-chant piszkálja. A tököm kivan már tőle. Superhero ide vagy oda, attól függetlenül jó nagy bunkó! És erre csak most döbbenek rá? Hát jó ég... (.___.)”
The truth is, ha nem lenne Keiko ilyen édes szónok, tuti nem álltam volna le. Olyan meggyőzően tud hatni az emberre. Már csak gyerekes duzzogásom volt. Így csak a szívószálat piszkálgattam, felfújt hörcsögfejjel. Ezzel a gyökér szőkével meg nem akartam foglalkozni. Tojok rá, igen ez lesz a módi. A próbaterem meg remek ötlet volt. Keiko-nak igaza volt! Úgy tettem, mintha már nem lenne semmi bajom, bólogatva helyeseltem.

~

Közel jártunk Kenzo pecójánál. Ez az ötös fogat igazából nem volt túlzottan a kedvemre; Nobu elvolt Shiori-channal, előttem meg Justin adta a jópofit Keiko-nak. Ahogy pedig egyre jobban belelovaltam magamat a dolgokba, dolgozott bennem a devil. Egy őrült pillanatomban görcsbe ugró kézzel nyúltam Justin felé, egyenest a nyaka irányába. Úgy megfojtottam volna, úgy kitéptem volna az összes haját. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy habzik a szám. Valaki verjen belém egy kis értelmet! (TAT)” Totál mad vagyok. Remélem senki sem látta, mert az ilyenért tuti dutyiba kerülnék! Azt pedig nem akarooom!
Egész végig ezen kattogtam, meg azon milyen nyugtatót váltsak ki a gyógyszertárban. Na meg vártam, mikor nyit nekünk ajtót az a félnótás Kenzo. Harmadszori csöngetés után azért kezdtem türelmetlenné válni. Már azt is behallucináltam, hogy a nagy füvezés közepette lezúgott a lépcsőn, mert azt hitte esőfelhőn lovagol. Nem is tudom mihez kezdenék ilyen situation-ban. Mentőt hívnék, az biztos, de... OMG inkább ne történjen meg. Beparázok!

Tárgy: Re: Nobu albérlet Szer. Júl. 04, 2012 8:49 am

Random満たす。 - Devil smiles on me again ☆⌒＼(＾▽＾")

Nem is gondoltam volna, hogy Nobu ennyire fog örülni ennek az apróságnak. Legalábbis egy ilyen, mások szemében apróságnak tűnő dolognak. De nehéz is lenne elmagyarázni az érzést másnak, mikor egy példaképed, vagy egyszerűen csak egy zenész akit tisztelsz, a tömegben hajítja a pengetőt amivel játszott, és te vagy az a szerencsés, akinek a kezében landol. Mintha rád bízná a zenéjének egy darabját. Hihetetlen érzés, főleg ha te magad is zenész vagy. Gondolom ezért kérdezte, hogy tényleg meg tudok-e válni tőle.
- Persze! Komolyan gondoltam… úgy látom nálad sokkal jobb kezekben lesz. –mosolyodtam el, mikor egy hirtelen beölelős támadást kaptam az asztalon keresztül. Hirtelenjében még levegőt venni is elfelejtettem, aztán meg olyan erővel szorongattak, hogy alig maradt bennem szusz, mire Nobu befejezte a hálálkodást.
- Tényleg szívesen, de aztán vigyázz rá! –kacsintottam felé, de már rég egy másik univerzumban lebegett. Kicsit rosszul is éreztem magam, hogy ennyire eltereltem a figyelmét az együttesük dolgairól. Főleg, hogy Keiko csak most kezdett volna bele a napirendi pontjaik tárgyalásába. Még ha meg is nyugtatott afelől, hogy nem zavarok, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Főleg mikor rájöttem, hogy itt lehet, hogy egy félreértésről van szó. Hirtelen felpattantak a szemhéjaim, és olyan birka szemekkel pislogtam a magas szőke srácra, hogy ha látom magam kívülről, lehet feltolok az arcomra egy napszemüveget.
- A-azt hiszem itt valami gubanc van… én nem tagnak jelentkeztem… csak Nobu barátja vagyok, és most összefutottam Kei-el is… -kezdtem mentegetőzni, de nem igazán figyeltek rám. – Ettől függetlenül szívesen játszom nektek, ha szeretnétek. –tettem hozzá, hogy mentsem a helyzetet, de persze, hogy csak ennyit hallottak meg belőle. Az asztalra könyökölve döntöttem fejemet a tenyerembe, hogy megdörzsöljem a homlokomat. Már megint belekeveredtem valami olyasmibe, amibe nem kellett volna. Muszáj lesz kimagyaráznom a dolgot… De egyelőre nagyon jól elveszekedtek azon, hogy hol legyen a meghallgatásom. Nagyon attól tartok, hogy nem nekem való ez a dolog. Szeretek zenélni, de kinőttem már abból a korszakból, hogy színpadra vágyjak. Mielőtt azonban teljesen beburkolózhattam volna a „mi tévő legyek” kérdéskörbe, Keiko máris egy sor kérdéssel rohamozott meg. De az első dolog ami kibukott belőlem, az valami egészen más volt, mint az erre adandó válaszok.
- Ti rokonok vagytok? –böktem felváltva Keikora, aztán meg Kei-re. Lehet, hogy említették és én nem emlékszem, de muszáj volt megkérdeznem. Tök ugyanúgy beszélnek! –Elnézést, nem ez volt a kérdés… -dörzsöltem a tarkómat.
- Igazából már régóta gitározok… nagyon rég óta… ha mondhatom így. –mosolyodtam el kínosan. –Elenyésző ideig játszottam bandában is, de nem az én világom a színpadi szereplés. –próbáltam újfent kihúzni magam a dologból. De ekkor Nobu bedobott egy olyan érvet, ami vesztemre maradásra ösztönzött. Mindenképp szerettem volna megismerkedni a másik gitárjával is! Nagyon kíváncsi vagyok a Kimba nevű szépségre is. Soureinából kiindulva, Nobunak nagyon jó ízlése van a gitárokhoz, így csak még kíváncsibb lettem rá. Ez pedig az arcomra is kiült, és csak olaj volt a tűzre. Miután Justint szépen felvilágosították, hogy itt nem tudnék prezentálni, és kerítenek nekem körülményeket hozzá, már nem volt menekvés.
Igazából észbe sem kaptam és már azt vettem észre, hogy szépen engedelmesen sétálok velük valami Kenzo albérlete felé. Nem azzal van a baj, mert végülis ráérek… csak, á nem tudom. Igazából nem tudom mi a bajom, hiszen Nobut ismerem, a többiek meg jófejek… legalábbis a maguk módján –pillantok itt a szöszi égimeszelőre- úgyhogy nem kéne aggódnom. Út közben persze, hogy Nobuhoz csapódtam, mert szerettem volna érdeklődni tőle a bemutatandó hangszerről.
- Ezek szerint Kimba-n fogok majd játszani? Már alig várom, hogy megismerkedhessünk. Sajnálom, hogy nem hozta el Yukizorát, de most más ügyben jártam erre. –igazítottam meg a hátamon a kardtartó műanyag irathengert. Némi sétálgatás után aztán nagy valószínűséggel megérkeztünk, mert mindenki befékezett egy nem túl bíztatóan festő bérház elé.
- Amekkorák itt lehetnek a lakások, egyáltalán be fogunk férni mind? –pillantottam végig a társaságon, majd fel a házra, miközben halkan megjegyeztem az észrevételem.

Nobu albérlet Shinjihp7

Tárgy: Re: Nobu albérlet Pént. Júl. 06, 2012 8:07 am

Random 満たす。 - Nem értem, mi van itt°~°”

Teljesen elkavarodva a felállásban pislogott sütimasszába zuhant aszalt barackként. Egyáltalán nem értette mi folyik körülötte, de határozottan az járt fejében, mintha robotgéppel körbe-körbe forgatnák egy hatalmas tároló edénykében és ő meg sikongatva menekülne előle, mert nem akarna belekavarodni a masszába, ahogy azt se szeretné elnyelje, közben meg annyira érthetetlen nyelven motyogtak a kicsike eprek, dinnyécskék meg narancsocskák, szinte lufiként pukkant szét kókusza. Semmit, de semmit se értett, csak azt, egyre nagyobb és veszélyesebb sötét aura lepi be Tin sama-t, aztán meg mindenki vele perlekedik, pluszban Koko chan azzal a szőrös tollával valamilyen borotválkozási szokásról és valakicsoda mosolyát emlegette. Shio chan zavarodottan mentegetőzik, legalábbis a kezéből erre tudna gondolni, Kei nee-chan, pedig egyre mérgesebb ábrázattal ücsörgött mellette és hiába pislogott rá mentőövért pitizve rá se hederített. Tényleg nem bírta követni ezt a furcsán kifacsarodott tempót. Egyszerűen nem ment, csak kapkodta egyik tagról a másikra fejét, kitérve Shio chan-ra, akire nagyon szánom bánom buksival meredt, mert nem tudta mit csinált, viszont hatványozottan úgy festett, neki köszönhetően alakult ki a zűrzavar. Annyira sajnálta azt, amit nem is tudott, hogy fehér zászlót lengetve kucorodott össze székén. Már, amennyire engedte! Még mindig nem fért el! Nem hiszi el, azt se hagyják annak rendje-módja szerint összezsugorodva szégyellhesse magát, sötétlő, villámokat szóró és komótosan csöpögő eős felhőcske alatt. Kénytelen volt beérni Kimba tokjának szorongatásával és gitártokja mögött történő hűséges elbujkálássál.
Oda se mert szólni, mi miért történik, csak végtelen bűnbánatba burkolózva integetett mexikói kukac ismerőseinek, akikhez csatlakoztak a furcsán kunkorodó bajuszkák is. A harcsa bajuszkák bajor sördalt dúdolva lepték körbe fejét és bíztatták arra alkoholba fojtsa bánatát. Kis ideig elmorfondírozott rajta, jól esne neki egy hideg söröcske, hátha rájön, milyen felfordulást okozott és mivel, de mire erőtlenül felemelte volna kicsiny pracliját engedélyt kérhessen alkohol fogyasztásra a társaság hangos csörömpöléssel továbbállni készült. Mindenki öles léptekkel megindult a kijárat felé, ő pedig nem értette, megint mi van. Teljes megsemmisülésben felnyösszenve nézett kivert állatkaként a távolodó csapatra. Rosszul esett kicsiny szívének annyira mérgesek rá hátra hagyják mosogatónak, vagy a májevő szörnyetegnek. Egyetlen reménye Kei nee-chan-ban volt, de kicsiny tesókája még mindig annyira harapós hangulatban volt, hátra se pillantott, csak továbbállt. Szíve szakadt meg, ilyen mértékben elvesztette csapata bizalmát, amikor Tin sama derült égből istenként feldördülő hangja arra nem szólította, szedje fel a hátsóját, mert itt hagyják. Úgy megörült a szigorú kis főnök szavainak, széles mosollyal felpattanva esett keresztül saját székén, hogy az előtte lévő asztalt meglökve helyezhessen el kisebb adag tejszínhabot az ott ülő kislány arcocskáján. Sűrű bocsánatkérések közepette adott neki szalvétát, mert szörnyen sajnálta, csak közben sietnie kellett és hirtelen azt se tudta mit csináljon. Nagyon szívesen letörölgette volna az arcát, de Tin sama egyre idegesebben toporgott, ezért muszáj volt döntenie és nem toporoghatott tovább a törölgetővel. Gyorsan az áldozata kezébe nyomta, aztán hatalmas hajlongások közepette az őt váró vezetőhöz sietett.
Az ajtó fölül lelógó csengőkébe még búcsúzóul beleakadt Kimba tokja, amit nem vett észre, csak egy sarokkal később, szóval érdeklődő pislogással vizsgálta honnan került kicsinykéjére egy kagylókkal díszített bigyula. Elképzelése se volt róla, de úgy gondolta jól áll szívecskéjének, ezért rajtahagyta és némileg boldogabb hangulatban pöfékelve ügetett a banda után. Azt továbbra se értette merre mennek, vagy miért. Továbbra is csak annyiban volt biztos rossz mindenki hangulata és nem érti Kei nee-chan-t, mert sokkal jobban szereti, ha boldogan pattog, aztán Tin sama is szigorúbb arcot vágott, mint szokott. Komolyan úgy örült, amikor Shio chan mellette kötött ki.*w*
-Hüm?- Pislantott le Shio chan-ra megannyi kérdőjellel kobakja felett.-Nem tudom, Shio chan, egyáltalán azt se tudom hova megyünk…tényleg, merre megyünk? Kicsit én úgy elvesztem valahol a Hide sama-nál meg annál tudsz gitározni, vagyis azt tudtam, csak, hogy szólram róla aztán-aztán ez az egész…- Vakarta meg fejét szomorkásan. -De ha rajta szeretnél játszani! Persze-persze! Nagyon szívesen odaadom.-
Vigyorodott el csillogó szemekkel, hiszen bármikor odaadta volna Shio chan-nak, mert tudta vigyáz rá és nagyon jól játszik. Arra is kíváncsi volt, hogyan viselkedik nála rakoncátlan fiacskája, meg mit fog nekik elpengetni és mit szólnak majd a többiek, mert ők is jöttek. Kész családocska voltak, kivéve a hangulatot, mivel az nem volt boldog. Hátha a zenélés segít rajta! A zene közelebb hozza az embereket egymáshoz, meg attól mindenki felvidul!*w* Tényleg reménykedett benne hamar elmúlik ez a borongós hangulat. Ebbe kapaszkodva lépett be az ismerős lépcsőházba. Ő már nagyon ismerte a járást. Sokat van itt, már, amikor csak tud és Michi chan-nak is megmutatta már.
-Nem olyan kicsi, Shio chan! De-de-de otthonos! Nem tudom biztosan, de én úgy gondolom, szóval hogy…tetszeni fog!*w* Kenzo senpai nagyon…öhm…hát, szétszórt és szórakozott, meg néha furcsán beszél és-és…hát, nem értem, de aranyos srác!*w*-
Pislogott megerősítésre várva, miközben szokásához híven lefejelte a bejárati ajtó felett díszelgő keretet. Kisebb fájdalmas nyöszörgéssel fűszerezett sebtapasz horgászat után, lassan odabattyogott egyetlen tesókájához és lehajolva mellé tartotta hűségesen buksiját, megkaphassa rá a kijáró ragacsát.
-Be-be…egy tapaszt, így rá, Kei nee-chan?- Gazdagodva újabb dinós ragasztóval fordult körbe a helységben. Nagy erőkkel kutakodott Kenzo senpai után, de sehol se látta. Pedig bekukucskált néhány dosszié alá, hátha alattuk alszik. Picikét bántotta nincs otthon, így nem mutathatták be Shio chan-nak, pedig nagyon szerette volna, viszont, ha már itt tartottak jöhetett volna egy felvilágosítás most micsoda lesz. Amíg erre várt, lassacskán bearaszolt a nappaliban sorakozó ülőgarnitúrához. Kimba tokját átkarolva kucorodott bele az egyik fotelbe, miközben sűrűn pislogva várta valaki végre mondja el neki mi lesz most.

Tárgy: Re: Nobu albérlet Hétf. Júl. 09, 2012 6:43 am

Random 満たす。 - Terepszemle?

Nem, nem. Egyikőjük sem értette, mit is akarok igazán. Nem voltam kíváncsi arra, milyen gitárnyúzó, elég lett volna a kezébe vennie Nobu hangszerét. Csak egy pár hangot megpendíteni, semmi több. Az ilyenekből már könnyen le lehet szűrni, mennyire tehetséges valaki. Mindezek ellenére nem kaptam mást, csak hitetlenkedő szempárokat a képembe. Mintha valami boszorkányégetést kiáltottam volna ki, vagy nem tudom. Kaptam az ívet minden oldalról. Csak vakargattam a tarkómat, minek erőltetik a cirkuszt. Amiért pedig nem volt kedvem belebonyolódni ebbe a veszekedésbe, szimplán megvontam a vállamat, és a kólámért nyúltam. Még talán bele is merültem volna a további eszmefuttatásokba, de Pinku-chan képtelen volt egy percig is nyugton ücsörögni.
Kifogásolni kezdte a borotválkozási szokásomat, amitől kissé bosszús lettem. Sokkal jobban idegesített, hogy az a rohadt tollas szart akarja feldugdosni az orrlyukamba. Nem elég, hogy viszketett tőle, egyfolytában tüsszentenem kellett tőle. Úgy tűnt, nagyon mókás játéknak véli a bosszantásomat. Mindaddig, míg le nem röpítem a lábaimról, egyenest a mellettünk habzsoló, kövér házaspár asztalára. Meglepődne, ha a zsíros hamburgereik között úszhatna. Oda a csodás sminkje, meg a csilli-villi ruhája. Akkor biztosan nagyot nézne a hercegnő. A legutóbbi piszkálásakor azonban megelégeltem az egészet, és megragadtam a kezét. Közelebb húztam magamhoz, és nyájas hangon, vigyorogva közöltem vele:
- Ha még egyszer megcsinálod, kettétöröm a fejeden...
Kacsintottam oda, meggyőzően. Produkálja csak azt, hogy tényleg mérges legyek. Megröptetem a 16:45-ös, ingyenes járattal, egyenest haza. Utána pedig puffoghat a plüssei között, engem nem érdekel.
Miután leültek a kedélyek, és mindenki végzett a saját harapnivalójával úgy döntöttünk tovább állunk. Egyenest Kenzo pecója felé igyekeztünk. Már aki igyekezett; Nobu még mindig ugyanolyan letargiában ücsörgött, akinek nem számított speciel sem idő, sem tér. Csak úgy volt magának. Már a többiek kint ácsorogtak, mikor sóhajtottam egyet, és visszafordultam a sráchoz. Nevén szólítva a gyereket végül rám pillantott, én pedig biccentettem. Ideje volt indulni. Jól tette, hogy kapkodta a lábát, mert a banda többi része már az utca végén tartott. Beérve őket mindenki odacsapódott valakihez. Egy pár perc elteltével csak azon kaptam magamat, hogy Pinku-chan mellett sétálok, legelöl. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy észre sem vettem milyen gyorsan elhúztam a csíkot Nobu mellől. Komolyan nem tudtam, milyen lenne ez a banda, ha nem lennék benne. Lenne vajon összetartó ereje? Én úgy gondoltam eddig, én vagyok az a valaki, aki féken tartja ezeket a megzavarodott srácokat. Azt hittem, hogy jó vezető vagyok, de... hirtelen megváltozott a véleményem. Csak vegyük ezt a valamit az előbb. Nem akartam sem tolakodó lenni, sem pedig erőszakos. Egyszerűen látni akartam, hogyan kezeli Shiori a hangszert. Lehet én vagyok túlságosan begyöpösödött, és nem is értek ehhez a vezetői pozícióhoz. De akkor mégis melyikük tudná rendezgetni a banda ügyes-bajos dolgait? Igen, együtt könnyebb, de kell egy valaki, aki összetartson minket. Ahogy ott lépdeltem Keiko mellett, és néha a földet sasoltam, néha pedig oldalra néztem, egyszer csak kiszakadt belőlem egy kérdés.
- Szerinted is túl szigorúan veszem ezt az egészet?
Lehet nem is akartam erre úgy igazán választ kapni. Hülye költői kérdések. Néha azonban valóban elbizonytalanodom magammal kapcsolatban. Jól csinálom azt, amit csinálnom kell? Képes vagyok ilyen feladattal megbirkózni? Meddig tart ki a lelkesedésem? Ezek azok a kérdések, amikre csak kevesen tudják a választ. Én sem azt a tábor erősítem, akik konkrétumokat tudnának mondani.
Viszont ami jobban zavart utunk során, az egy nyakamba nyilalló furcsa érzés, amit... amit nem tudnék mihez hasonlítani. Mintha valaki a szemeit sütné bele az agyamba, vagy épp arra készül, hogy megfojtson. Meglepődötten fordultam hátra egy pillanatra, de nem volt ott semmilyen fenyegető árny, csak Kei robogott mögöttem. Zavarodottan kaptam előre a fejemet, majd a következő utcánál bekanyarodtunk. Az épület előtt ácsingózva vártuk, hogy ajtót nyissanak. Igen, kissé untam. Legalább lenne egy számkódos telefon az épületre szerelve, akkor elég lenne csak beütni megfelelő kombinációt. Kenzo meg az emeletről beengedne minket. Spórolna magának egy fölös utat. Miután ajtót nyitott, szokásos kézfogás után felrobogtunk az emeletre. Elő utam nem másfelé vezetett, csakis a pulton hagyott tányér felé, amiben a két-három nappal ezelőtt otthagyott sós rágcsálnivaló lapult. Kissé megnyúlósodott, de arra pont jó, hogy elhallgattassa korgó gyomromat. Kezem közé kapva, a tálat a kanapéra vetődtem. Kiterülve rajta tökre úgy éreztem magamat, mintha otthon lennék. Mondjuk sokat fordulunk meg itt, úgyhogy második otthonunknak is betudhatnánk. Amúgy is Kenzo folyton jön a dumával, érezzük otthon magunkat. Szerintem Nobu sem bánja, hogy kinyúltam a piros kanapéján. Míg a többiek lecuccoltak, én akkora már bőszen nyomogattam a távirányítót, valami értelmes műsor után sóvárogva. Ha más nem, meglesem a top10-et Music Channel-en.

Tárgy: Re: Nobu albérlet Szer. Júl. 11, 2012 2:46 am

Random 満たす。– We go together Nobu albérlet 25s7n14

Kicsiny Shiribiri chan nagyon megszeppent kolektíve lerohanásunktól. Azt se tudta hova legyen. Nem hibáztathattam érte. Én se fogadtam volna valami széles mosollyal, ha ennyi crazy fiatal lep el, miközben csak egy száraz croissant akartam elfogyasztani! Elég sokkoló lehetett neki, de helyzethez mérten jól vette a kanyarokat. Még az asztalnál ült! Azért ez nagy szó! Fejben csilingel azon sántító gyanúm, tízből kilencen más elfoglaltságra hivatkozva szeleltek volna el közelünkből. Furcsák vagyunk, nincs ezen mit szépíteni. Na, de, ahogy a csoki reklám is tartja, ronda és finom. Mi se a csinosra faragott kifutó modell ábrázatunkkal fogunk világot jelentő deszkákra lépni. Hiszen ott van még minden rocker szívét melengető megjegyzésünk:„csúnya vagy, menj el rock zenésznek!”. Szigorúan élünk ezzel a felvetéssel, bár nem jelenteném ki egyértelműen, olyan kislányokat halálra rémisztős látványt nyújtanánk. Vaknak is tagadhatatlan, kissé vegyes felvágottak vagyunk egymás mellett ücsörögve, de egyesével pislogva a tagokra, nagyon is rendben a kinézetünk. Mindenkinek meg van a saját stílusa. Nem kell ezt túlbonyolítani. Az a lényeg csússzon a zenénk. Arcunkat meg tessék megszokni, vagy lemászok a borítóról és úgy orron koppintom összes fintorgó rajongónkat csudiklasszul világítós hercegnő varázs jogarkámmal, napokig bíborvörös krumplival a fején fog sétafikálni!
Megállapítva világot megváltó tervemet az interaktív borítóval kapcsolatban dörzsöltem képzeletben nevünkhöz végletekig hűséges tenyereimet. Alig vártam móresre tanítsak egy-két eltévedt báránykát. A pillant, persze még fényévekre lubickolt tőlünk, viszont a jelenben várt rám az a bonyodalmas feladat, meglepődötten dőljek hátrébb Shiribiri chan semmiből felbukkanó kérdésére. Nem, nem döbbentett le ennyire a feltevés, hiszen bro-t sose tagadnám le, kivéve, ha kupi van otthon és épp a gumi kacsáját sípoltatva áraszt depresszív felhőket, mert nem érkezett meg kedvenc gitáros magazinja. Lényeg a lényegben nem a kérdéstől kaptam frászt, csak attól, mennyire nem vágott témába. Ehhez újra kellett terveznem, mert én még a hangszer részlegen sétafikáltam.
-We?- Mutogattam felváltva rám és bro-ra ártatlanul elkerekedő szemekkel. –Yes, dear! Ő az én szétszórt, but ölelgetni valóan lovely bro-m!~♥-
Vigyorodtam el angyali hugicaként, hogy betámadhassam kicsinyke bro-t egy óriási, szeretetteljes öleléssel. Ki van zárva megússza kiszorítsam belőle a szuszt. Ha tényleg pedálozik Shiribiri chan-nál nem jön neki rosszul, sugározzuk világ felé, mennyire jó testvérek vagyunk. Ne aggódj, bro! Ezt a lányt nem engedem elszaladni! Végre becsajozol! Már, ha tényleg van közöd hozzá. Még nem teljesen értem a szerepleosztásokat, ráadásul a nyomozói sasolásra sincs teljes műszakban időm, hála Jussy egyetlenem mészáros hangulatának. Kissé kínosan húztam el a számat, mennyire felhúzta orrát pamacska támadástól. Ennyire nem lehetett rossz. Biztos a férfiúi büszkesége fújt vörös jelzést egy nő terrorizálja nyilvános helyen. Nem baj, elnézem neki és nagyon, nagyon, hihetetlen édes tündérkeként pislogok rá vissza. Még fejemet is megráztam ütemesen, érezze a belőlem szállingózó jó kislány fogadalmat. Többet nem birizgálom a bigyuszkával, esetleg egy hét múlva, ha már elfelejtette.
-Yes, sir dear bear, yes! - Kacsintottam szófogadó katonaként tisztelegve, mialatt pitiszka fegyveremet elegáns mozdulattal belepottyantottam táskám mélyébe. Szó nem érheti a ház küszöbét, levegőbe beszélek. –Ritkán born zenész on the stage. Szeresd, what you do és előbb-utóbb others is feel a tehetséged! Anything else nincs szükséged!-
Legyintgettem ezerrel Shiribiri chan irányába, nem kell a szégyenlősséggel jönnie. Minden gyakorlás, elhivatottság kérdése. Meg akarsz valamit csinálni, nem adod fel, nem engeded letörjenek, akkor menni fog ez a nélkül is isten adta tehetség lennél, aki után térden csúszva kullognak a kiadók fejvadászai. Inkább ebben hiszek, mint feladjak mindent és reményvesztetten elkullogjak. Az nem lenne méltó a Gross-i küzdőszellemhez! Bro-val karöltve meg fogjuk csinálni, mert tudom, hogy sikerülni fog! Kell szétrúgok pár segget, valamelyik kiadónál! Rajtam nem fog múlni! Ezt bizonyítva szépségesen sprinteltem is a felhívásra lóduljunk Kenzo-hoz gyakorolni. Az a füves bolondgomba nem lopta be magát szivárványló lelkembe, de értette a dolgát és csomószor segített ki minket. Rendes srác, csak kicsit kiakasztó. Legalább illik a flúgos csapatunkhoz. El se tudnék képzelni egy öltönyös dizájnert a környékünkön. Kettő valahogy nem passzolna egymáshoz. Komoly üzletembereket meghagyjuk a nagymenő pop bálványoknak. Mi tökéletesen elvagyunk mindenféle különc személyzettel.
Nagyban ráhümmentettem erre a bölcs felvetésemre, amikor kupán csapott Jus kérdése. Igazából fel se tűnt mellettem barangol. Elvesztem hősnői törlőrongyokat lengető teendőim tengerében. Az se ütött szöget fejemben, kissé elpattogtam a csordától. Vitte előre az igazságot kipüfölő küzdőszellemem. Még jó, valami lerántott valóság mezejére, különben ki tudja hol kötöttem volna ki. Bevágtatok egy közeli cég fotocellás ajtaján, aztán lekogatok mindenkit kicsike táskámmal. Garantáltan újságokba kerülnék, csak nem épp abban a témában, amivel hírnévre szándékozok törni. Ennek fényében, pont jókor jöttek Jus hirtelen felcsendülő szavai. Egy megjegyzés, ma mindenkinek váratlanul jutnak eszébe dolgok, hogy előre jelzés nélkül zuttyantsák a nyakamba?
-Devil alappillére vagy. Szükségünk van rád, dear bear! Ki kick minket, ha not te? Whitout you sose jutnánk forward. Everybody menne az own feje after. Tiszta chaos lenne! Tessék just kőkeménynek stay!~♥- bokszoltam bele a karjába széles vigyorral. Muszáj voltam ehhez szökkenni. Le kellett küzdenem a magaslatokat, különben a bordáin kezdek marimbázni, aztán oda a törtető kedveskedésem. –And nekem also így kellesz!- Paskoltam meg a mellkasát széles mosollyal. Utána viszont jobbnak láttam megfordulni. Nem életbiztosítás háttal sétálgatni a belvárosban. Könnyen felkenődhetsz valakire, rosszabb esetben oszlopra. Azt gonosz módon meghagyom Bubu-nak. Ő sokkalta profibb ebben a versenyszámban. Nekem tökéletesen megfelel, vidáman szökdécselhetek.
Valamitől kicsattanóan megszálltak a pozitív töltések és Kenzo lakásához csukott szemmel is eltaláltam. Ráértem vatta felhős ködben úszva lebegni, míg be nem eresztettek a bérházba. Némi türelmetlen toporgással vártuk Whitey ajtót nyisson és felroboghassunk kicsike pókoktól hemzsegő zugába. Shiribiri chan félénk megjegyzésén, csak vigyorogni tudtam. Szó, mi szó nem egy szellős palota, de kényelmesen megférünk benne. Tény a szerteszét górt rajzaitól még apróbbnak tűnt, ezt viszont hamar orvosoltam. Elegáns mozdulattal ledúltam az összes nappali ülőalkalmatosságán tolongó tervet a földre és marok számra fogva bedobáltam őket az irodájának gúnyolt kis szobába.
-Gosh, Whitey! Ezerszer said properly szellőztess!- Törtem utat következő lépésként az ablakhoz. Egyetlen dolog, amire allergiás voltam az a tömény füst, ami állandóan ebben a szobában uralkodott. Még jó, felkészültem erre az eshetőségre és lerakatba helyeztem néhány légfrissítőt. Azonnal keresésükre siettem és míg mindenki lehuppant pihegni körbe fújtam a lakást kellemes citromofüves cuccal. Közérzetemet javító tettem után még Kenzo tökkel ütődött fülére aggattam egy meggy formájú illatosítót. Úgy se tűnik fel neki és sose csinál semmiből problémát. Biztos voltam benne még tetszeni is fog a szétszívott buksijának, ajándékot kapott.
-Yosh, skacok! Ha rested magatokat made some space a próbához!- csaptam össze tenyereimet nagy tettre készen. Általában a nappali bútorait szoktuk egy kupacban az étkező irányába tologatni, legyen egy kicsike terünk. Nekem és a két gitáros porontynak nem kellett eget rengető hely, de az erősítők és Jus dobszerkója megkövetelt némi üres felületet. A bútorok tologatásához, viszont szigorúan elvártam a férfi hadtest megerőltesse magát. Elhiszem kényelmes a kanapé, de fejbe csapom mindegyiket, ha nem emelik fel a hátsójukat záros határidőn belül!

Tárgy: Re: Nobu albérlet Kedd Aug. 14, 2012 10:51 am

Random満たす。

Miután felkapaszkodtam az emeleten, közép tájt léptem be az ajtón. Hasonló volt a situation, mikor hűvös szobából lépek ki a negyven fokba. Csak az a one különbséggel, hogy polgárpukkasztó meleg helyett, godless bűz nyomott képen. Az erős trombita és masszív lábszag lovegyermeként megszületett orrfacsaró fülledtség plafontverő skill-el törte be az ábrázatomat. Ha tehettem volna, biztosan sírva fakadok. Nem kellett hozzá túl sok. Mindenesetre human akartam lenni az embertelenségben. Lovely sis’ pillanatokon cselekedett, kezdte azzal, hogy befenyítette félnótás dizájnerünket. Már csak az ablakokat kellett sorjában kinyitni. Az erkélyre néző üveges tolóajtót én vettem my hands közé. Mindenképp el akartam szívni egy szál cigarettát. Strange megszokás, vagy sem, de más házában folyton kint akarok bagózni. Ez lenne helyén való, right? Nálunk a konyha sarkában ér, máshol pedig szigorúan tilos. Bár ugyan kit érdekelne here, ahol mindig olyan füst van, hogy karddal kéne filézni? A lényeg a lényeg, hogy ki akartam menni. Elhúzva a door olyan érzésem volt, mintha friss, alpesi air szívnék le, egyenest a tüdőmbe. A boldogságtól pedig kéjes vigyor mászott az arcomra. Hirtelen elő is kaptam a dobozkámat, és a megfelelő szálat kipécézve előkotortam az öngyújtómat is. Drága kis zsebrőzsém szép időket megélt már. Akkor vettem, when Nobu bro-val találkoztam. Az pedig nem tegnap volt! My god, mennyire szerencsés vagyok, hogy egy ilyen good emberrel hozott össze a sors. Ha ez nem bromance-ra nőtte ki magát, akkor ide a mellbimbómra a szutykos dínós ragacsot, hogy nem tudom mi az!
Lazán számba pattintva a cigit meggyújtottam, és smokestack-ként pöfékelni álltam. Azaz ültem, mert nem messze tőlem felfedeztem egy rozoga, gondolom hajdanán fehér színben pompázó, plastic széket. Belevetettem habtestemet, és élveztem a landscape-et. Ami kimerült a téglaépületek égig nyúló sablonképében. Mikor már szétfolytam a széken, mint egy taliga, meleg poo hirtelen azért jumped föl, mert pittynet a mobilom. E-mailt kaptam! Átbogarászva magamat a sorok között elégedetten bólogattam. Úgy tűnt mégis volt értelme ennek az egész párkeresősdinek. De azért még angry vagyok a srácokra, amiért az engedélyem nélkül regisztráltak (>.>)”. Kis szemetek, majd visszavágok neki egyszer, csak legyenek türelemmel. Azt aztán majd emlegethetik az örökkévalóságig, az fix! Más részről nem thought volna, ilyen rendes emberek is vannak ezeken a khm… exciting weboldalakon. Az már plus point to Gryffindol, hogy velem, azaz VELEM szóba álltak. Totál észen kell lennem, hogy értelmesen kommunikáljak az illetővel, aki történetesen egy cute girl! Ekkora mákoszsákot, még nem húztam hazáig! Mi lenne velem, ha személyesen kéne vele találkoznom? Egy-egy mail megírása előtt is babothámozok órákon keresztül. Tuti genius-ként üzemelnék egy date keretein belül. Amekkora szívtörő celeb vagyok, szinte biztos lenne a porrá égés.
Most nem akartam a maillel szenvedni, megtartom estére ezt a rituálét. Úgyis dologra szólítottak. Keiko-chan tapsikálása, és rend-fegyelem hangsúlyát million közül is felismertem. Elnyomtam a csikket a hamutálban, aztán megropogtattam az ujjaimat küldetésre készen. Már csak egy action táblát kellett volna a fejem fölé repíteni, aztán ugrás a mélybe. Elszántságom nem ismerve határokat innen, s túl, úgy suhantam át a room-on, egyenest a rendezetlen szekrény felé. Mellette pihent a sarokban drága, szeretett basszerom, amit gondolkodást nélkülözve kaptam fel.
Ha volt valami, ami felvidított, az a music-ban öltött testet. Sosem adódott olyan eset, hogy ne akartam volna megpendíteni a húrokat. Elég volt csak egy szálon végighúzni az ujjamat. A hangtól szinte önkívületi állapotba kerültem. Imádom ezt a feeling. Only az ütemre koncentrálni, kizárni a körülöttem történő eseményeket. Csak a dallamnak élni, és olyan beleéléssel zenélni, ahogy képes vagyok rá! Semmi nem számít. A lehetetlen tabu. Ilyen eltökéltséggel suhantam return a szobába, ahol már serényen pakolászták a bútorokat. Az nem jutott eszembe, hogy lepasszoljam Tenshi-t, mert hát Tenshi az Tenshi! (*3*) Apuci kicsi, cuttie basszera, és inkább a vállamra akasztom, minthogy a földre hajítsam. Még what nem! Elég nagy áldozatot hoztam azzal, hogy magára hagytam egy teljes napig! (TAT) Now be kell hoznom az elmúlasztott time. Bárcsak megtehetném azt, hogy mindhárom drágaságomat egyszerre szerethessem. Good a polipoknak, azoknak annyi végtagja van, hogy ő maguk sem knows melyiket használják egyszerre. Biztosan hülyének néznének nyolc kézzel, de kit érdekel?! Tuti benne lennék a Guiness rekordos könyvben, mint a ’legtöbb kézzel játszó gitáros’. My gosh, mennyire cool dolog lenne!
Eltologatva a fölöslegessé vált kanapét, míg Justin gróf a dobszereléssel ügyködött, addig elhúzódtam a sarokba behangolni szívem csücskét. Luckily a hangfalon nem kellett sokat állítgatni. Miközben pengettem, addig néha-néha felnéztem hercegbáróúr szőkeségére. Már nem is voltam rá angry. Pusztán csak duzzogtam. Minden esetre azonban nem akartam vele egyelőre jópofizni. Kit is akarok becsapni azzal, hogy haragtartó vagyok? Csak one napnak kell eltelnie, és minden a megszokott, old kerékvágásban folytatódik. Hiába mondja a nagyokos, hogy a dackorszakot kinövik. Nekem nem sikerült. Nem is érdekel, én ilyen akarok maradni. Laza, silly és gyerekes.