Espada vs 2. osztag

Tárgy: Espada vs 2. osztag Kedd Feb. 22, 2011 8:54 am

Nemrég jöttem ki a 4. osztagtól, a legutóbbi harcom után, remélem, most egy ideig hagynak még lábadozni. Egyelőre semmi kedvem küldetésre menni, csak edzeni és lazítani akarok, meg persze aludni.
~ Jó, hogy hozzátetted az edzést, Lajhár-chan, különben én rugdosnálak el Neutral

~ szólal meg durcás hangnemben zanpakutoum.
~ Hé, nem az én hibám, hogy egy espadaval akadtam össze, világos? Úgyhogy örülnék, ha befognád. ~ vágok vissza neki ingerülten.
Elképesztő, milyen könnyen fel tud húzni. Senki más nem képes ilyen hirtelen kihozni belőlem a dühömet, csak Rakurai. Igazából, fogalmam sincs, mi a fene baja van velem, állandóan szekál. Pedig amúgy egész jó fej, ha nem akar mindenképpen felhúzni, de mostanság ez lett a legfőbb hobbija >.> Legszívesebben megfojtanám néha, de akkor meg nem lenne kit használnom a harcban. Ezen gondolatomra csak egy sértett morgással válaszol. Még neki áll feljebb?! Jól van, inkább foglalkozzunk valami kevésbé haragos dologgal, például nekiállok megsütni Shiratori-kunnak a tortát, amit úgy szeret *.* Ki is vergődöm az ágyból és a konyha felé veszem az irányt, hogy valóra is váltsam tervemet. Mikor már javában gyúrom a tésztát, egyszer csak meghallom apró szárnyak suhogását. Reflexszerűen dobom a zaj irányába a kést, mely eddig a mellettem lévő tartóban pihent. Az átrepül a szobán és megállapodik az ajtófélfában – egyenesen egy riadtnak tűnő pokol lepke mellett.
- Úgy látszik, van még mit gyakorolnom… de hát mit vártál tőlem, egy ideig csak lustálkodhattam! – szólalok meg, a mondat első részét csak magamnak címezve, a többit pedig mind a kis állatnak, mind Rakurainak mondom.
Végül egy megadó sóhajjal nyújtom ki jobb kezem lisztes-tésztás mutatóujját, hogy a pille helyet foglalhasson rajta. Azonnal beszélni is kezd. Csodás, most engedtek el, erre megint mehetek küldetésre. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar aktivizálni fognak. Hogy a fene enné meg, megfigyelés? Legalább valami érdekesebbet találna ki számomra a Keiratai vezetője, ha engem bíz meg vele. Újoncok? Ne már T-T Az egyetlen pozitívum, hogy Hueco Mundoba megyünk. Talán mégis élvezni fogom és nem csak üres, unalmas, hasztalanul töltött percek lesznek azok, amíg ott vagyok. Rögtön be is vágom a hűtőbe a tálat, amiben a félig kész tészta van, lekapom a kötényemet és rohanok rendbe hozni igen zilált külsőmet, no meg átöltözni shinigami egyenruhámba. Pár perc alatt sikerül véghez vinnem mindent, ami a teljes elkészüléshez kell. Shunpóval megyek csapatunk találkozási helyére, ami megérkezésemkor igen kihaltnak tűnik. Ezek nem ismerik pontosság szót? Eh, hogy a fene enné meg, nem is tudom, miért vállaltam ezt egyáltalán >.> Végül egy fél óra elteltével mindenki megérkezik. Néhány 12. osztagos is kis csapatunkhoz tartozik, mint megtudom, amit én felvont szemöldökkel jutalmazok. Ezek tudósok, nem olyanok, mint mi. Lusták és még harcolni sem tudnak… mindegy, nem az én bajom, ha megdöglenek, azzal nem az én osztagom csökken, én csak értük felelek. Amint átérünk Hueco Mundoba, menthetetlenül egy elégedett vigyor terül szét az arcomon.
~ Mit ne mondjak, örülök, hogy itt lehetek, na! Pereljenek be érte. És ez nem neked szól >.> ~ előzöm meg utolsó mondatommal Rakurai egy újabb beszólását.
~ Nem értem, miért mondod most ezt. ~ szólal meg durcásan, ahogy megjelenik mellettem.
Fejcsóválva sétálok tovább, látszólag nem is foglalkozva válaszával. Nem értem ezt a lányt, szekál, azt meg úgy tesz, mintha egy angyal lenne, aki soha nem csinál semmi rosszat. Mély elgondolkozásom közepette észre sem veszem, hogy csapatunk 12. osztagos apró része nyomtalanul felszívódott. Mindegy, mint mondtam, nem az én gondom. Így aztán egy vállrándítással térek napirendre a dolog felett, majd jelzem a többieknek, hogy jöjjenek utánam. Azok kissé zavarodott tekintettel követnek. Mintha csak most látnának először ilyet Rolling Eyes

Ja, nemrég kerültek az osztaghoz, így nem számíthatok más reakcióra. Gyáva nyulak -.- Mentek volna inkább a 12. vagy a 4. osztaghoz, az Onmitsukidounak nem ilyen emberekre van szüksége. Nagy elkalandozásomat végül Rakurai bökdösése és egy, az enyémnél jóval hatalmasabb reiatsu megérzése szakítja meg. Kérdő tekintettel nézek zanpakutoum lelkére, miután nem találom az arrancart, aki eme lélekenergia tulajdonosa. A lány erre igen hevesen mutogatni kezd egy apró, majd egyre jobban körvonalazódó, de még mindig nem növekvő alak felé. Ahogy egyre közelebb ér hozzám, sikerül is beazonosítanom. Legalábbis remélem. Bunyóra vágytam, át megkapom.
- Üdvözletem ^^ - szólítom meg ellenségemet, hogyha eddig netán nem tette, akkor rám figyeljen.
- Biztosan te vagy az a híres-hírhedt Eliziana Aberquero, az 5. espada. Igaz a mondás, amit rád használnak: kicsi a bors, de erős. – szólalok meg.
Hangomban semmi gúny nincs, inkább érdeklődés. Mindig is kíváncsi voltam az Espada tagjaira. Egyel már volt szerencsém és egyben balszerencsém összefutni, pont az előttem álldogáló személy felett volt egy számmal, történetesen a 6-ossal. Óvatosan kihúzom kardomat a sayaból és várom, vajon hogy reagál előbbi beszólásomra. Igaz, az egész egy megfigyelésnek indult, de amiről Kotomi és Vera nem tud, az nem fáj nekik.

Tárgy: Re: Espada vs 2. osztag Szer. Feb. 23, 2011 1:53 am

Kissé még álmosan nyújtóztam a takaróm alatt. Kicsit furcsa, hogy mi arrancarok nem álmodunk, vajon az embereken kívül az összes többi faj is így van? Azt tudom, hogy míg ember voltam még álmodtam. Álmodtam egy szebb jövőt és új holnapot. De ebből nem lett semmi. Ez az emberi lét jellemzője, sohasem tudod beteljesíteni az álmaidat, csupán maximum közel kerülhetsz hozzájuk. Ezért is könnyebb nekünk arrancaroknak. Nincsenek álmaink, céljaink vannak és azok nem holmi fantáziaképek amik után fejvesztve rohanunk át az életen.
A csendet, ami a szobámban uralkodott, mivel senki sem volt aki megszólaljon és legyek nem élnek Hueco Mundoban, legalábbis olyan kicsik nem, egy kopogás zavarta meg. Lassan nyíltak fel szemfedőim. Jelen esetben olyan állapotban voltam, hogy nem zavart az, hogy zaklatnak. Igazából hagyhattam volna, hogy addig kopogtasson míg meg nem unja. Viszont ha már ennyire hevesen kopogtat akkor csak lehet valami érdekfeszítő a mondandójába. Úgy ahogy voltam, egy szál hálóingben nyitottam ajtót. A kopogtató személy egy vézna alak volt, sáskához hasonló maszkmaradvánnyal és a kezében egy papirost szorongatott. Félt. Ezt mi sem mutatja jobban annál, hogy úgy remegett mint a nyárfalevél és még ráadásul dadogott is.
- E...E...Eliziana-sa...sa..sama.
Nyújtotta át az iratot. Biztos megint valami hülyeség. Még el sem kezdtem olvasni a levelet, mikor észrevettem, hogy a futár abbahagyta a remegést. Az okot is hamar megtaláltam, miután láttam amint a szemével végigmért. Talán mégsem volt jó ötlet hálóingben ajtót nyitni. Először csupán egyet sóhajtottam, majd hogy egy pillanatra fokozzam az élvezetét és, hogy elvonjam a figyelmét az egyik kezemet lassan végighúztam magamon. A hatás várható volt, szinte nyálcsorgatva követte tekintetével a kezemet. Mikor meguntam a bámészkodását egyszerűen ökölbe szorítottam a kezem. Ez volt a jel és a láncaim pillanatok alatt darabokra szaggatták őt. Cseppet sem sajnálom, nincsen szükségünk olyan arrancarokra akik ilyen gyengék.
Visszatérve a szobámba és az ágyamra leülve kezdtem el a levelet olvasgatni. Minő fájdalom, hogy megint nekem kell a piszkos munkát végeznem, pedig egy csapat shinigamival egy egyszerű arrancarnak el kéne tudnia bánni. Egyáltalán mit keresnek a shinigamik itt Hueco Mundoban? Mi sem járkálgatunk át a Lelkek Világába, úgyhogy ők is maradjanak csak ott nyugodtan. Magamra öltve egyenruhámat indultam útra. Elrejtve lélekenergiámat néztem végig amint megérkeznek, majd örömmel tapasztaltam amint egy kisebb csoport lemarad valamit tanulmányozni. Itt volt az én időm. Kilépve rejtekemből, valami ismeretlen okból kifolyólag szavalni kezdtem. Surprised

- Hosszú gyönyörű álom//Lassan jár két lábon//Feltűnik a semmiből//Lenéz a kék égről//Igazgyöngyként csillog//Majd fájdalmasan felsikolt!
Szólt frissen költött versecském első szakasza, ami alatt puszta kézzel mészároltam le a meglepett shinigamikat. Igaz, hogy egy kicsit több ellenállásra számítottam, de hát na, mindenki nem lehet erős.
- Vége itt, vége már//Jöhet a rém, jöhet az árny//Fájdalmat annak a lénynek//Kit megtévesztenek a fények//És újra kezdődik az ítélet!
Folytattam a kicsiny kis versecskémet egy második szakasszal, mialatt a csapat másik felét is elintéztem. Most már csak egy shinigami volt talpon. Eddig még nem vett észre, hisz hogyan tehette volna.
- Csilingelő kis fények//Táncolnak a nagy égnek//Befestik azt vörösre//Áldoznak a köröknek//Újabb fájdalmas sikoly//Ez történik mindenkor...
Fejeztem be a versemet, miközben egyre közeledtem a lányhoz és a lélekenergiámat is szabadon engedtem. Pár méterre tőle megállok. Beszél hozzám, figyelemre méltó, mások eddig már rég elmenekültek volna, pláne az ő gyáva fajtájából. Üdvözöl és tudja ki vagyok.
- Honnan ismersz, shinigami? Találkoztunk már?
Húzódik fel egyik szemöldököm, mialatt lassan a távolságot tartva indulok el jobb felé, hogy egy kört írjak le körülötte, vagy legalábbis egy félkört. Ő mindeközben előhúzza a kardját. Csak nem azt hiszi, hogy egy olyan piszkavassal akár sérülést is tudna okozni nekem?
- Nem szeretem, ha a magasságomat firtatják, de ha szeretnéd meg tudom oldani, hogy azonos magasságúak legyünk. Csupán vagy a lábaidat kell levágnom, vagy a nyakadat kell ketté szeljem. Gondolom egyik ellen sincs kifogásod.
Mondom teljesen érzelemmentes hangon. Bár nem is lenne rossz ötlet megcsonkítani a testét, sőt kifejezetten üdítően hatna rám. Semmi sem jobb a reggeli kínzásnál, különben sem volt meg a mai napi kellő szórakozásom. Bár ahogy őt elnézem nem is lesz meg...

Tárgy: Re: Espada vs 2. osztag Vas. Feb. 27, 2011 9:22 am

Ellenségem szájából démoni, de egyben angyali vers hangzik fel, ahogy társaim holtan esnek össze, majd bomlanak lélekszemcsék ezreire. Dermedten, csukott szemmel, csak füleim segítségével figyelem az eseményeket. Lezárt lélektükreim mögött felvillannak osztagom friss tagjainak sikolyra nyíló ajkai, amelyekből egyetlen hang sem szakad fel többé. Maró, szemeimet kivörösítő sós könnycsepp csordul ki szemhéjaim alól és folyik végig az arcomon. Nem tudtam őket megvédeni. Újoncok voltak… jobbat érdemeltek. Az én hibám. Ez az egy mondat zúg a fejemben, ahogy lassan, újra beengedve a fényt, felnyitom lélektükreimet és szembe találom magam a valóban apró lánnyal. Ő befejezi a szavalást, mikor megszólalok. Egyedül maradtam. Nem is baj, csak azt sajnálom, hogy nem voltam elég gyors, hogy megvédjem a többieket. Vera-taichou biztos valami óriási büntetést fog kiszabni rám… már ha megérem, hogy visszajussak Soul Societybe és jelentést tegyek neki. Igazából jelen esetben nem is zavar a dolog, megérdemlem, hisz elbuktam. De talán annyival enyhíthetek bűneimen, ha megölöm az espadat. Már nem mintha képes lennék rá, de próbálkozni azért még szabad, nem?
- Nem, még nem volt balszerencsém összefutni veled. Egyszerűen csak beszélnek dolgokat a Seireiteiben arról, hogy néznek ki az Espada tagjai. – válaszolok feltett kérdésére, meglehetősen könnyed hangnemben.
Heten voltunk összesen… már nem azért, nem vagyok babonás, de ilyen szerencsétlenség sem történik minden nap velem. Sajnálom azokat, akik nap, mint nap ilyen helyzetbe kerülnek, elég nehéz lehet az életük. De ez most nem a sajnálkozás ideje, a fenébe is! Énekelgetve meggyilkolt hat shinigamit, akik közül hárman 2. osztagosok voltak. Hogy volt képük meghalni?! Hogy vehették a bátorságot ahhoz, hogy ilyen gyengék és gyávák legyenek?! Ch… de mégis. Úgy érzem, csak azért is a társaim voltak, újak, a védenceim, akik még nem ismerték a kinti világot. Szinte gyerekek, de én voltam oly’ hihetetlenül hülye, hogy nem tudtam megmenteni őket. Szememben gyilkos tűzzel tekintek ellenségem hideg íriszeibe. Akkora sérült fogok okozni neki, amekkorát csak tudok, még ha bele is halok. Gondolataimból kiszakítván elmerengett elmémet, kezdem követni tekintetemmel a körülöttem járkáló arrancart. Mikor megjegyzést teszek magasságára, csalódottan kell tapasztalnom, hogy nem dühödik be. Kár, pedig úgy szerettem volna~~! Na, mindegy, csak nem mehetek vissza üres kézzel, előtte legalább megveretem magam, ha már képes voltam így elszúrni ezt az egészet. Ami meg Raiden-taichout illeti… majd megmagyarázom neki valahogy.
- Tudod igazából semmi kedvem elveszíteni ezeket a gyönyörű, pasicsalogató lábakat, sem bármelyik testrészemet ezen kívül. De ha esetleg ragaszkodsz hozzá, hogy lehúzz a te magassági szintedre, akkor sajnos meg kell küzdened érte. – mondom, ahogy előhúzok egyenruhám zsebében lévő dobozból kihalászva egy szál cigarettát.
Régen még gondolkodás nélkül elnyomtam volna ezt a förmedvényt, de hát mit tehetek, rászoktam :/ Micsoda szerencse, hogy nemrég tanultam meg a Haien-t, nem kell öngyújtót magammal hordanom. Hasznos kis kidou ez, ha megtanulom jól használni. De csak azért is előkotrom a zsebemből az öngyújtómat, semmi kedvem saját magamat lángra lobbantani. A kardforgatáshoz, meg a pusztakezes harchoz értek, nem a kidoukhoz, úgyhogy jogos :/ Fél szemmel még mindig az arrancart figyelem, semmi kedvem, hogy felkészületlenül érjen a támadása. Végül aztán sikerül összehoznom, hogy a rúd vége vörös izzásba kezdjen, úgyhogy egyet szívva belőle tanulmányozom tovább az ellenséget. Végül mikor megunom, hogy csak egymással szemben állunk, az espada képébe fújom utolsó slukkom füstjét és támadásba lendülök. Egy ugrással termek egyenesen fölötte és karommal lecsapva rá, indítom meg a küzdelmet. Egyelőre nem nagyon tudom, mit is tehetnék ellene, először is szeretném kiismerni, hogyan harcol, hiszen nem valami jó ötlet ismeretek nélkül rátámadni valakire, bár én pontosan ezt teszem. Néha furcsa dolgok jutnak az eszembe, amik igazából nem is túl értelmesek, de akkor is kimondom, megcsinálom őket, még ha hülyeségek is, mert egyszerűen nem bírom magamban tartani. Sokat hallottam már az 5. espadaról, mindig is kíváncsi voltam rá. Az előbb megtapasztalhattam, hogy gyilkolja le hat társamat, most pedig egyszerűen csak meg akarom ölni. Nem akarok játszadozni, vérre menő küzdelmet akarok, amiben ő marad alul, elbukik és meghal. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy mikor gyilkol, nem érez semmit! Ők fiatalok voltak még, előttük az egész élet, erre így kell elmenniük… mindez pillanatok alatt fut át az elmémen, ahogy azt az egyetlen csapást az arrancarra mérem, majd hátrébb ugrom, hogy megfigyeljem a reakcióját.
- Kíváncsi lennék, vajon tényleg nem éreztek ti arrancarok soha semmit, amikor megöltök valakit? – teszem fel neki az engem foglalkoztató kérdést, miközben feszülten figyelem őt.

Tárgy: Re: Espada vs 2. osztag Vas. Feb. 27, 2011 9:59 am

Hihetetlen, hogy milyen furcsák ezek a shinigamik. Igaz életemben eddig csak egyel találkoztam és váltottam szót, bár ő valamivel normálisabb volt és ha nem váltam volna fegyvertelenné, akkor most nem lennék itt, de az a fő, hogy megmentett akkor. Most már biztos, hogy nem ugyanúgy végződne a párviadalunk, mint akkor. Sajnos akkoriban közbeszólt valami ami miatt képtelen voltam folytatni a harcot. Tulajdonképpen azóta vagyok olyan amilyen most. Vagyis amióta a harctérről visszatértem.
- Nem hinném, hogy pusztán értelmetlen spekulációkon kívül bárki is tudná, hogy hogy is nézek ki, vagy, hogy miféle erő van a birtokomban. Shinigamival is mindössze csupán eggyel találkoztam és még azelőtt, hogy elfoglaltam volna az 5. espadai tisztséget. Szerintem félretájékoztattak, kislány.
Válaszoltam mindenféle különösebb érzelem kimutatása nélkül. Sosem értettem, hogy mit élveznek a halandók és a nem halandók a pletykálkodáson. Különben is nem tudom, hogy honnan tudhat rólam ez a jött-ment shinigami, Hiro-kun nem hiszem, hogy fecsegett volna, hisz nem annak a fajtának ismertem meg. Sokkal szolidabb és szótlanabb. Viszont valaki csak lehetett aki beszélt nekik rólam, talán valahol homokszem került a gépezetbe. Lehet, hogy sikerült átverniük a zseléfejűt és pribékjeit? Igazán kiemelkedő teljesítmény lenne ez a halálistenek részéről, de nem hiszem, hogy bármelyik szerencsétlen képes lenne ilyesmire.
- Ugyan már azokkal a lábakkal csupán a gyíkokat meg a pestises vénembereket tudnád magadhoz csalni, de még ők is sikítva rohannának előled.
Válaszoltam egy egyszerű vállrándítással és megálltam a körözésbe. Valóban csupán egy félkört írtam le. Nem tudott eléggé feltartani a locsogásával ahhoz, hogy megtegyek egy egész kört. Mondhatom ez szép teljesítmény, tapsot érdemelne és akasztókötelet. Azt, hogy személyes élvezetet nyer egy haszontalan koporsószegből egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Sosem érdekelt engem a cigaretta bármiféle felhasználása, vagy egyáltalán a létezése. Halálos úgyis csak az emberekre lehet, úgyhogy még kínzásként sem érdemes használni. Az arcomba fújt pamacsot egyetlen mozdulattal küldöm tova, majd a következő mozdulatommal megállítom a felém közeledő pengét. Már a kettőnk közti erőkülönbség is látszik, hisz fél kézzel könnyedén megállítottam a piszkavasát.
- Úgy tudtam, hogy bennetek shinigamikban leledzik annyi emberség, vagy minek is nevezzem, hogy védtelen ellenfélre nem támadtok, de ezek szerint ti sem vagytok jobbak bármelyikünknél, hiba tartjátok magatokat felsőbbrendűnek.
Közlöm a lánnyal unott hangon, mialatt a másik kezemmel egyszerűen hasba vágom, hisz most nyílt támadási pontként szolgál. Ha kivédi ha nem úgyis elrepül legalább egy két méterre feltehetőleg, hisz azért itt most én állok fizikai fölényben.
- A kérdésedre válaszolva, shinigami, nekünk is vannak érzelmeink. És mialatt kioltjuk valakinek az életét egyfajta mámoros érzés fut át rajtunk. A vér bódító látványa és semmivel össze nem téveszthető illata szinte megigéz minket. Fel-fel lobban bennünk a vágy, hogy többet és még többet ebből az érzésből, hogy soha ne legyen vége. Gondolom megérted miről beszélek, hisz a te fajtád is oly szívesen öl meg a sajátjukból és az enyémekből.
Válaszoltam fagyosan, mialatt lassan felkészültem az immáron megkezdett harc folytatására. Kicsit megnyújtóztattam a végtagjaimat, hogy azok kellően bemelegedjenek, majd jobbomat kicsit távolabb tartottam magamtól. A karomon végig letekeregtek a láncaim, majd lassan egybeolvadva egy egyszerű katana alakját vették fel. Bár könnyebb lenne, hogy ha a láncokat használnám a harchoz és nem egy kardot, de hát mi szórakozás lenne abban, hogyha az ilyen gyenge ellenfelek egy-kettőre elpatkolnának? Sonidot használva kerültem elé, majd indítottam meg egy felfelé irányuló ferde vágást. Bár bizonyára meglepi majd a gyorsaságom, remélem egy ilyen egyszerű támadást azért védeni tud, mert hanem nagyon hamar be fogom fejezni ezt a harcot egy egyszerű képesség használatával. Az első támadás végeztével csupán egy sóhajt engedek fel a mellkasomból, ez afféle unalmat jelző sóhajtás, majd sebességemet cseppet sem korlátozva kezdek bele a vagdalkozásba. Ha elég jó akkor védekezik és esetleg visszatámad, ha pedig nem akkor majd biztosan elmenekül, hisz a shinigamik úgyis azt szokták csinálni.