Nem támadok a bestiára, amíg az nem támad rám; mindez akkor, amikor leérkeztünk erre a helyre, nem volt kivitelezhető, hiszen gondolkodás nélkül ránk vetette magát a szörnyeteg, pusztán ösztöneire hallgatván, ám ez most úgy érzem, más helyzet. Védekezőleg magam elé tartom ugyan katanám, ám hátrálok egy lépést várván, hogy a bestia tegye meg az elsőt felém. Ez azonban nem történik meg, valamiért pedig – isteni sugallat talán – éreztem, hogy így fog történni. Mint káprázat, eltűnik ez is a többivel együtt, minden fallal, s ama valósnak hitt béklyóval, melyek ehhez a helyhez kötöttek akaratom ellenére is. A kellő izgalom, mely a közelgő győzelem illatával és első falataival kecsegtet, bőven elég ahhoz, hogy ügyet se vessek a csapdára, melyből sikerült kiszabadulni. Jobban izgat az, hogy társaimat, kikek távoli alakját már innen látom, fellelhessem, s együtt pusztítsuk el a boszorkányt.
Biztosan sokáig tart majd nekik felocsúdni döbbenetükből, hogy nem hagytam ott a fogam, azonban a helyzet morbidságával mit sem foglalkozva csápolok nekik már messziről, hogy jelezzem, minden okés. Ahogyan közelebb sonidozok, látom, hogy kicsit rossz bőrben vannak, igaz, nekem is lenne miért panaszkodni, de azt hiszem, olcsón megúsztam. Hiszen még életben vagyok... A lényeg a lényeg azonban, hogy még ők is életben vannak, és most már csak tenni kell az ellen, hogy ez így is maradjon. Rávicsorgok a töb sebből vérző szőkeségre, kifejezetten jó azt látnom, hogy ennyit szenved. Tudtam, hogy valami nem stimmel, elég egyértelmű volt, amikor a kis tréfája után minden olyan furcsa lett. Örömöm nem tarthat azonban örökké, hiába örülök annak, ahogyan szenved, mert valljuk be, ráérdemelt a kis boszorkány. Úgy vigyorog vissza rám, miközben a teste aranyszínű pillangókká bomlik, mintha nem éppen most tépte volna le valami a karját... Ám ekkor eszembe jut valami, mégpedig hogy az a valami, ami ezt tette vele, velünk is képes lehet így elbánni, ha nem figyelünk. Márpedig igen nehéz valamire vagy valakire úgy odafigyelni, akit nem látunk. Tekintetem először a homokba réved, amerre a boszorkány volt, ám lábnyomokat nem látok, nem tudok mást feltételezni tehát, mint hogy azok tehették ezt vele, akik megtisztelték jelenlétükkel kiérkezésünket. Be kell valljam, megvoltam fogadóbizottság nélkül is...
Ami eddig rejtve maradt, most még engem is megcsap kissé. Érzem a két idegen irányából a reiatsu mennyiséget, melyet hirtelen, egyszerre szabadítanak fel. Katanám azonnal megemelem, hogy kellőképpen védekezni tudjak, azonban nem úgy érkezik a férfi hátulról, ahogyan arra számítanék. Fordítanám a törzsem kicsit oldalra, azonban először az tűnik fel, hogy az arca döbbenetesen közel van az enyémhez, mindennek tetejébe pedig...
Idegesen, kicsit hisztérikusan sikkantok fel, és kapálózva szabadulok ki a fogásából. Ziháltan fordulok szembe vele, a nemrégiben rajtam feszülő vicsor azonnal megszűnt létezni, mintha soha nem is élt volna. Csak egyetlen gondolat az, ami materializálódni látszik tudatomban. Megölöm, megölöm, megölöm, megölöm... Lapos pillantást ¬_¬ vetek a merész elkövetőre, mielőtt megindítanám felé első támadásom. Nincs más célom, mint elválasztani fejét a testétől, minél hamarabb, minél gyorsabban, hogy többé ügyet se kelljen vetnem rá a jövőben. Sikertelen próbálkozásom egyelőre csak dühöm okozta hanyagságnak és nem odafigyelésnek tudom be, s próbálkoznék vele újra, ha nem vágna közbe váratlanul – ám nem eléf váratlanul ahhoz, hogy katanám megemeljem annyira, hogy a másik penge az oldalán simuljon csak végig - az ellentámadás.
- Temeeeee.... – prüszkölöm jól hallható idegességgel, s dühödt remegés fut végig rajtam. Újra és újra megpróbálkozok lecsapni, hogy a létező legnagyobb kárt okozzam benne, ám ő még csak nem is védekezik. Bárhogyan is teszi ezt.
- Maradj... már... nyugton... Hadd... találjalak... el... – folytatom a már-már eszeveszett vagdalkozást. A lehető legkevesebbet gondolkozom, az biztosan beválik majd.
- Mi a titkod, miért nem talállak el? ¬_¬ – túl sokat beszélek ahhoz képest, hogy nincs más célom, mint végezni ezzel a... nem tudom, mi is a neve? Lényegtelen. Meg kell halnia és kész.

Nem sok idő telik el azután, hogy harcba bocsátkoztatok az ismeretlen ellenfeleitekkel, és újra bezengi a kopár, száraz levegőjű sivatagot az ismerősen csilingelő kislányos kacagás. Rinaaya nevetőgörcsbe fúló hangja kellően idegesítő, azonban nem látjátok őt sehol, semmilyen formájában, ha esetleg jut időtök arra, hogy megpróbáljátok megkeresni tekintetetekkel a hang forrását. A titokzatos kihívóitok arcán látszik, hogy zavarja őket a kis boszorkány, és a nő még egy halk morgást is megenged magának, amiben a bosszantó vakarcs lerázásának sikertelensége miatt panaszkodik.
- Legyetek büszkék magatokra, barbár férgek! Tán még szórakoztatóbb is lesz, ahogy ölitek egymást, minthogy besétáltatok a csapdámba és bohócot csináltam belőletek! Ti pedig, nyamvadt, alávaló férgek, még hallani fogjátok a Rinaaya nevet egyszer! - szólalt meg felettébb nagy élvezetről tanúskodó hangszínnel, utolsó mondatát pedig minden bizonnyal a két legyőzője felé intézte, majd kacarászott magának tovább, így biztosítva róla titeket, hogy még jelen van.

Slarin vs Rito
Miközben vívtok, a férfi arcán végig ott van az a bizonyos perverz vigyor, és sokszor nem is azt nézi, hogy éppen hová csapsz vak dühödben a kardoddal, hanem valami egészen mást, számodra zavarba ejtőbbet. Vagdalkozásod viszont nem pusztán azért eredménytelen, mert könnyen kiszámítható, és félre-félre tud lépni a suhintásaid elől. Mihelyst ugyanis megkéred arra, hogy ne térjen ki, ő valóban abbahagyja ezt és engedi, hogy megvágd a fegyvereddel egyszer... kétszer... háromszor... Minden egyes csapásod talál, ő pedig csak áll egy helyben. Csakhogy hiába kaszabolod, ezzel csak annyira jutsz, hogy a ruháját téped meg, ugyanis Rito testén egyetlen karcolás sem jelenik meg, hiába a dühödt, erőteljes találatok. Lustán billenti végül oldalra a fejét, hogy mögéd pillantson és betekintést nyerjen a másik küzdelem alakulásába.
- Ej-ej, ez a frigid ringyó Hanabi már megint kezdi, pedig tudja, hogy nincs időnk játszadozni... Szívi, te felül akarsz lenni, vagy alul? Sejtettem, hogy vadul szereted, de azért a ruhámat így levagdosni azért kicsit túlzás volt Most muszáj visszaadnom... a kölcsönt - pajkos hang- és arcjátéka az utolsó szavaknál átmegy valamiféle megszállott, torz gesztushalmazba, és vadnak tűnő, de mégis pontos csapásokkal támad meg. Célja elsőre talán nem egyértelmű, de ha nem nyugszol meg, akkor nem kell hozzá sok, hogy föléd kerekedjen, és megtépázza az uniformisodat. Suhintásai legfeljebb csak megkarcolnak, nem áll szándékában súlyosan megsebezni téged. Tényleg a ruhádtól akar megszabadítani fegyverével.
- Ne is gondolj arra, hogy meg tudsz sebezni! A bőröm keményebb, mint a gyémánt, ez a képességem. Neked elárulom, mert tetszel nekem, szívi Tudod, ennél már csak egyvalami keményebb, kitalálod, mi az? - dumál tovább, mintha nem is harcolnátok közben éppen, majd némi mormogással folytatja, amit a csattanó pengék zajában nem érthetsz. Ám mihelyst becsukja a száját, abbahagyja a küzdelmet, kezeit feléd emeli és rövidesen egy Rikujoukourou és egy Sajou Sabaku fogságában találod magad. A hat bénító fényrúd és a sárgás fényben úszó, karjaidat a testedhez szorító lánc együtt elég erősek ahhoz, hogy beleteljen egy is időbe, míg kiszabadítod magad. Nem úgy tűnik azonban, hogy ráérsz ilyesmivel bíbelődni, ugyanis ha nem teszel valamit azonnal, ki tudja mit tesz veled? Démoni tekintettel néz a szemedbe, szinte felfal a tekintetével. Kiszolgáltatottá váltál volna?

Eliziana & Cephalus vs Hanabi
A nő a szavaidra jóformán semmit sem reagál, Eli, csupán arcvonásai rezdülései jelzik, hogy ha tehetné, kiröhögne téged. Nem is fordítja feléd a fejét, miközben fojtogatni kezd, figyelmét inkább Cephalus vonzza. Valószínűleg a tizedik espadát szerette volna hamarabb mozgásképtelenné tenni, ezért is kapta ő a komolyabb támadást.
- Egynek annyi - jegyzi meg hűvösen, miután a színjátékot egy rövid ideig tanulmányozza, és ez a kis figyelemkihagyás éppen elég is volt ahhoz, hogy a láncok támadása meglepje. A fejét érő ütéstől halántékán vékony vércsík jelenik meg, és csápjai szorítása is megszűnik a nyakadon végre, így könnyűszerrel kiszabadíthatod magad. A nő bosszússá válik ismét, ahogy megtapogatja a fejét és a kezére meredve észreveszi a vörös foltot, aztán kellően sötét pillantást vet rád, Eli, miközben resurrecciónodba váltasz. Az akasztás elől oldalra tér ki, és megindul feléd, ámde döbbenten veszi tudomásul, hogy a láncaid végül utolérik és a nyakára tekerednek. Korábbi fölényes tekintetének nyoma vész, és fizimiskájára a rémület ül ki, ahogy kétségbeesetten próbálja fegyveredet lefejteni magáról. Látszott rajta, hogy már nem fogja sokáig bírni levegő nélkül, vergődése pedig egyre gyengébbé vált a fogságban, mígnem feladta a küzdelmet. Egyik kezével még egy utolsó próbát tett arra, hogy lefejtse a láncokat, de a másik már erőtlenül engedett el. Még egy hitetlenkedő pillantást vetett rád... aztán vonásai ismét megvetővé rendeződtek vissza, és egy könnyed, légies mozdulattal tépte el a láncaidat. Talajra érkezése egy kisebb porfelhőt kavart, köhintett egyet-kettőt és megropogtatta a nyakát.
- Tch... fájdalmasan gyenge vagy, azt hittem egy espada nagyobb kihívást fog ennél jelenteni - jelenti ki unott arccal, a köztetek lévő több méteres távolság pedig úgy tűnik el, hogy fel sem fogod talán. Hierród nem jelent előtte akadályt, a levegő is benn szorul, ahogy gyomron vág és ütésével elrepít. Ráadásul még azelőtt jelenik meg újra melletted, hogy földet érnél, és egy akrobatikus mozdulattal rúg mellkason és küld a földbe, becsapódásod méternyi mély krátert okoz a homokban a jelentős homokfelhő mellett. Bordatörésed miatt nehéz, szúró és kellemetlen érzés lélegezned, testedet pedig máris zúzódások borítják.
- Még csak a képességemre sincs szükségem. Szánalmas - kommentálja a történéseket, erődemonstrációja pedig előrevetíti, mennyire nehéz is lesz a dolgotok. Követhetetlen gyorsasága és hatalmas fizikai ereje már egyértelmű lehet előttetek, és amíg Eliziana összeszedi magát, Cephalus is kap egy kis kóstolót. Az első felé érkező farkasokat egy Gaki Rekkouval pusztítja el, aztán ismeretlen képessége és öklei segítségével folytatja a megkezdett munkát, mindezt szenvtelen arccal. Ugyan lefoglalni lefoglalod, így a célját eléri a képességed, és ezalatt talán meg is tudod támadni, ám esetleges meglepetésre alapozó reményeidet megalázó módon, szó szerint puszta kézzel zúzza szét, legyen az távolsági vagy közelharci támadás. Ha mégsem indítasz akciót, és másra használod fel az időt, amit nyerni próbáltál, akkor sem jutsz sokkal tovább, ugyanis a farkasok gyűrűjéből sebességével kitörve kerül melléd, és indít a törzsed felé egy rúgást, mellyel a korábban sérült karod töri el újra amellett, hogy Eli mellé repít.
Diadalittasan tekint rátok, az egyetlen zavaró dolog a magabiztos tartásában, hogy mintha kicsit lihegne. Ám így is nyilvánvaló, hogy fizikailag sokkal erősebb nálatok, talán még akkor is, ha összedolgoztok, de csapatmunka nélkül valószínűleg az égvilágon semmi esélyetek sincs. Ha azonban le tudjátok küzdeni a köztetek fennálló ellentétet és sértődöttséget, még kidolgozhattok egy stratégiát, amivel túlélhetitek ezt a küzdelmet.

Nemmmmmvagyokideges, mert a francokat nem! Gyűlölöm az ilyet! Nem értem, miért mindig engem pécéznek ki az ilyen alakok! T^T Bezzeg Cephiék egy normális ellenfelet kaptak, aki ráadásul nem zaklatja őket szek... szek.... szóval úgy. ¬_¬ Mindemellé hiába csapkodom, nyiszálom, és próbálom végre elérni, maradjon nyugton a kurva száját, csak nem sikerül rajta akár egy sebet is vágnom. Hát milyen dolog ez, kérem szépen?! Már megölni se hagyják magukat a mocskok, vagy mi fene... Nem értem, miért én szívok állandóan, és miért én kapom a legnehezebbeket. Nem igazán foglalkoztat a tény, a többiek nálam többet sérültek, szinte már cafatokban van a másik kettő, és láthatóan alig bírnak ellenfelükkel, ez viszont nem jelenti, nekem sok lenne, nem beszélve arról, fizikailag tulajdonképpen semmit se sérültem, legfeljebb lelkileg. Mert igenis, aztán ez az egész egy nagy és hatalmas megrázkódtatás, jó? Pofa be és nem röhög, akkor is szörnyű ez a helyzet! >____>
Bármit teszek, úgy tűnik, semmi haszna. Ultrapontos vágások elől táncol el úgy, mintha higany volna, aztán meg ha végre eltalálom, az már nekem fáj jobban, nem pedig neki, ez pedig kurvára nem ér, hö! Már-már gondolkoznék azon, talán többet érnék el, ha egy piros színű vécépumpát dugaszolnék le a torkán, mert a seggébe én fel nem dugom, ahhoz már mindenképp hozzá kell érni, meg ki tudja, milyen dolgokat találna ki nekem cserébe, amihez nekem nem fűllik fogam. Hajam csapzottá válik, s légzésem is zilálni kezd kicsit, ellenfelem meg még ki sem fáradt, ami így nagyon nem okés.
Mindennek a teteje, hogy elkerekedett szemekkel pisloghatok, ez mégis megint mit akar. Hosszú pillanatokig meredek előre bamba bociként, mi történhetett, s először gyakorlatilag fel sem tűnik, itt-ott meg lett tépázva az uniformisom. Nagy része rongyokként hullik alá, s elkeseredetten kapkodom utána, hogy legalább ennyi hadd tartson meg. Feszülten takargatom magam és kuporodok össze a földön, ösztönösen pedig eleresztem hangom, hozzám nem illő, lányos sikoltással kínozva meg környezetem fülét. Voecom fülsüketítőnek és hátborzongatónak bizonyul, na persze elég sok időnek el kell telnie, meg jó mély, kimért levegővételeknek, mire felfogom, mi van. Mert hát az van, ha sikoltok még párat, akkor sosem kell kitalálnom, mi az, ami még annyira állítólagosan kemény.
Shinigami lenne? Nem érezném, hogy shinigami lélekenergiái lennének, pedig tökéletesen ismerem ezeket a kidoukat – eleget találkoztam már velük. Külön-külön gond nélkül ki tudnám szabadítanom önmagam, a hatrudas és a láncok együttes fogvatartásából azonban még nekem is időre lenne szükségem, míg semlegesítem azt. Viszont a kiáltásnál mintha ellenfelem a füléhez kapott volna. Legalábbis mintha zavartam volna. Talán a hang elég lesz a gyémánt ellen?
Az első és egyetlen épkézláb ötletem, újra eleresztem hát a hangom, fülsüketítő voecot eresztve el, hogy megtörjem ellenfelem minden próbálkozását, bármik is legyenek azok. A legjobb az egészben, hogy mintha tényleg hatna. Mintha tényleg meg tudnám ölni őt csupán azáltal, hogy eleget használom ezt a technikát. Így aztán az sem érdekel, ha belegebedek is, folytatom a küzdelmet, látván ellenfelem szaggatott lépteit és végső megtörését pedig végül foglalkozhatok azzal, hogy a kidouk csapdájából is kiszabadulhassak.
Így már elég időt szerzek magamnak arra, hogy kiszabadítsam magam a börtönből, ugyanakkor koncentrálok tőlem telhetően reiatsut, hogy mihamarabb meglephessem ellenfelem az espadák sajátos cerojával. Ha a gyémánt nem véd, már sérthetetlen ellene. Hah! Még hogy ő jobb lenne nálam! Szánalmas teljesen.
- Valaki adjon egy köpenyt... – kuporodok össze a földön, nem is főként a kimerültség miatt, hanem mert alig fed valami, és semmi kedvem így visszamenni. Aizen megint rászedett, egy szóval nem mondta, az a nyomorék boszorka lesz az ellenfelem. Meg ezek az... izék. Mi is volt a nevük? Mindegy, lényegtelen...

Harcotok mindkét fronton jól alakul minden hátrányotok ellenére. Slarinnak sikerül megbénítania hangjával Ritót, aki fájdalomtól eltorzult arccal vergődik a fülét befogva, valamint Cephalus és Eli terve is formálódni látszik. A tizedik espada ahogy ráveti magát ellenfeletekre, képes belekapni a hajába, és a vérrel együtt egy tincsét is megszerzi mielőtt elemi erejű rúgást kap a gyomrába. Sikerélményetek azonban csak eddig tart. Hanabi talán a vártakkal ellentétben ugyanis nem Eliziana után indul, miután lerázta magáról a kígyókat is, hanem társát menti mielőtt Slarin a Gran Rey cerójának erejét tesztelhetné perverz ellenfelének bőrén. A legerősebb espada mögött megjelenő nő a gerincére mér egy komoly rúgást, majd a már korábban látott módszerével még reptében elkapja és ütésével a földhöz passzírozza, mély krátert teremtve a homokba, melynek alján Slarin súlyosan sérülten, eszméletlenül fekszik.
Cephalusnak csak ekkorra sikerül elkészítenie a bábot, mellyel ellenségetek mozgását befolyásolhatja. Ez eredményre is vezet, hiszen így mikor Eliziana után ered a nő, meg tudjátok akadályozni, hogy a quinta által készített láncketrecből időben kitörjön. Eli Gran Rey Cerója telibe kapja Hanabit, a méretes robbanás azonban csak az espadát üti ki, a fehér hajú alak megússza égési sebekkel. Ennek ellenére egyértelműen vesztésre áll, hiszen látszik rajta, hogy teljesen kimerült. Rito ekkor azonban akcióba lendül és a kölcsönt visszaadva meglepi Cephalust, hátulról keresztül szúrva a mellkasát fegyverével. Az egyetlen állva maradt arrancar éppen annyira súlyos sérülést szenved, hogy mozogni még tudjon, de ahogy társai, ő sem képes folytatni a harcot.
- Talán mégis... többet érnek egy marék... lepkénél...
- Csak te voltál ultra gáz, ne viccelj már :/ Egyedül te vagy olyan béna, hogy ezek a nyomorékok kárt tegyenek benned - folytattak le egy rövid párbeszédet, miközben Rito összekaparta Hanabi. Elég zavarba ejtő helyeken ragadta meg, de határozottan támogatni akarta társát.
- Tch... Ide figyelj espada! Vidd hírül az uratoknak... hogy hamarosan a... módosított lelkeké lesz az... uralom Hueco Mundóban. Ítéletet hirdet felettetek is... Hakubo-sama... - pillantott rád a nő, Cephalus, ezt követően pedig egy számodra ismeretlen technikával távoztak a helyszínről. A te feladatod maradt, hogy Slarinhoz és Elihez segítséget hívj, ám végre vége ennek a meglehetősen kurtán-furcsán alakult küldetésnek, még ha súlyos áldozatokkal is járt mindez.