Hatalmas ásítás kíséretében lépek ki az automatikusan utat nyitó Senkai kapun a fekete pillangó után, ahogy az kiröppent a szabad levegőbe. Éppen a rajtam eluralkodó fáradtsággal foglalatoskodtam, ezért nem figyeltem fel arra, hogy a kapu a változatosság kedvéért, most a levegőben nyílt meg, így amint megtettem az első lépést az Emberek világába a talaj felé kezdtem zuhanni. Legalábbis, azt hittem, hogy a talaj felé teszek leszállási manővert, a híres „á” kiáltással ötvözve, azt, viszont amin csattantam… vagyis, amiben loccsantam, ha pontos szeretnék lenni. Más volt az, méghozzá a jó, hideg folyóba sikerült kiviteleznem a leszállást. A gyors fürdést követően, olyan sebességgel iramodtam ki a vízből, amit még egy Mester Shunpós is megirigyelne. Dideregve állok egy kis időt a folyó parton, haragos tekintetemet az átjáró hűlt helyére villóztatva közben. Mondhatni egész jól kezdődött a napom a reggeli lepkeóra általi keltést és a sprintet leszámítva, és most a kapu tett róla, hogy rögtön a negatív napok közé kerüljön a mai is. >__> Mindegy, azért remélem ennél rosszabb nem lesz. Mondjuk, ha az itteni időt nézem hamar vége lesz, hogyha rosszra fordulna a kockám. Gondolatmenetemet félbeszakítva kezdem el kicsavargatni a vizes ruhámat, meglehetősen hűvös az idő itt, ahhoz képest, hogy úgy informáltak elkezdődött a Tavasz… :/ Biztos valaki beképzelte és az terjesztette… >.>… Nyűgösen indulok meg, amint némileg sikerült a víz nagy részét kifacsarnom a rongyokból, amik rajtam vannak. Bár már, azt se tudom, hogy merre kell mennem. A vizes kiruccanás teljesen kimosta az agyamból a nehezen rögzített koordinátákat. Nem tehetek róla… nem vagyok számítógép, hogy mindent észben tartsak! Szerencse, hogy a feladatot, amiért ideküldtek nem felejtettem el… mi is volt az? Ööö… jaj, ne! Elfelejtettem! Mi is volt?! ÁÁÁ!!! Fejemet ökleimmel kopogtatom meg, ahogy Micimackó is szokott gondolkodni, hátha eszembe jut, de a mesében látott technika hamis, nem jut eszembe… bár érzem, itt van valahol a hátsó mappákban – de, tényleg nem vagyok számítógép - , de… nem jut eszembe! Ahogy felötlött volna bennem a feladat, amit véghez kellene vinnem egy furcsa dallam, kergeti el azt. Kérdőn emelem fel a fejemet és nézek a hang forrásának irányába, ami egy sárga autó formájában rajzolódik ki előttem. Értetlen pillogások kíséretében tanulmányozom a távoli járművet, már volt időm megismerkedni ezekkel a szerkezetekkel, mikor legutóbb voltam itt, de ilyet még nem láttam. A sárga szerkezet útnak is indul, elég lassan meg kell hagyni, másik ilyen automobillal vagy micsodával száguldozni szoktak, nem séta kocsikázni. Megvártam, míg elmegy előttem, hogy jobban szemügyre vehessem ezt az autót. - Fa-mi-ly Fro-st…? – olvasom fel magamnak, hangosan és szaggatottan a felíratott a jármű oldaláról, mint aki azt se érti mi van rábiggyesztve - hát, nem -, ami ismét az előbb hallott zene lejátszásába kezd. Hátra hőkölve nézek utána. Mi van? Vakarom meg tarkómat tanácstalanul. De, ha valami jégkrémet ábrázol, az csak jó lehet! *>* Ezzel elhatározva magamat indultam meg a zenebonás gépjármű után. Mintha tudat alatt manipulálna, úgy követem, már egy jó fél óra eltelt így mikor a kis Hollow jelző ketyere felcsendült egyenruhám belsejéből és kirángatott a sárga jármű manipulációja alól. Megrázva fejemet halászom elő a szerkezetet és nézek rá döbbenten. Hogy-hogy nem ment tönkre ez a vízben? O_o Kinyitom, majd belsejéből egy adag víz csorog ki, képernyőjén még igyekszik mutatni a bemért lidérc tartózkodási helyét, de reménytelen, ugyan is a víz áldozata lett. Hangos sercegéssel adja be a törölközőt ahelyett, hogy felhasználta volna. Szerencsére az útbaigazító eszközre már nincs szükségem, mivel a Hollow jelenlétét sikerül érzékelnem. Elindulok a reiatsut követve, legalábbis remélem, hogy ez a lélekenergia az a bizonyos lidércé, amire fel akarta hívni a figyelmemet a kis eszköz. Kis shunpózás után meg is lelem a szőrnyikét. Végre valami jó is van a mai napban! Katanámat előrántom tokjából, majd fejem fölé emelve a kardot rohanok a lény felé, már nekikezdenék a csatakiáltásnak, mikor egy hatalmas tüsszentés zengi be a környéket, belém fojtva a szót. Ami még nem lenne probléma, de ez az egész elvonja a figyelmemet és nem tűnik fel a lábam útjába kerülő kavics, így megbotlok benne és............. elesek. Pár keresetlen szót elejtve támaszkodok fel és porolom le magamat, a kisebb padlófelnyalási akcióm után. Méltatlankodva kezdem el keresni tekintetemmel először a Hollowot, melynek már villogó üres helye néz vissza rám, ezért a tettest kezdem felkutatni, aki miatt így befuccsolt hősi harcom első lépése. Egy biztos, nem fogja megúszni szárazon! >__> A feltételezett tettest hamar meg is találom, mondjuk érdekes lenne az egyetlen, környéken elhelyezkedő személy közül másra gyanakodni...
- Hé, Te!! Igen, Te ott, a sötét séróval! Hova tüntetted a lidércemet?! - kiabálok felé idegesen, Zanpakutom pengéjét rászegezve. Meg se fordul a fejemben, hogy esetleg nem láthat, mert reiatsu áramlást érzek felőle, pedig én aztán elég béna vagyok az ilyesmiben.

- Jómódorr? Az mi? Olyat még nem ettem… – felelem kicsit rácsodálkozva arra, hogy miket vár el tőlem… De, tudtam én, hogy lát engem! Nem, mintha bármiféle kétségeim lettek volna e felől… hehehe ^___^”… Viszont, honnan tud ez az Akadémiáról? Csak nem … biztos… biztos egy kém! Igen, csak az lehet! De lehet, hogy túlzás ilyen következtetéseket levonnom azonnal… Az se kizárható, hogy valami vén Shinigami póttestben. A mai világban sose lehet tudni.
- Heh? Milyen bénázás, miről beszélsz? Én nem szoktam ilyet tenni, ezt jól vésd az eszedbe! >__> - hadarom el mérgesen. Bátor tőle, hogy egyáltalán felmerte hozni az esésemet de, hogy még ez mellett sértegessen is… na, az, azért már sok! Nem tudja egyszerűen elmondani, hogy Ő ölte meg a Hollowot?
~ Kit érdekel az a rühes Lidérc?! A lelkembe tiport! Mondd meg neki, különben esküszöm Én… ~ hát persze, hogy Hyozanryuu a felé irányuló sértegetést nem bírta volna annyiban hagyni, megint parancsolgat… miért kell folyton utasítgatnia? Én vagyok még mindig és az óta is a Shinigami, ha nem vetted volna észre! Meggondolva magamat, hogy jobban belemenjek ebbe a témába és tovább hallgassam panaszait, inkább szem forgatva adom be derekamat a „kérésének”, mielőtt átkokkal sújthatna engem és a nem létező családfámat.
– És Hyozanryuu nem piszkavas! – csatolom hozzá egy mély belégzést követően, nehogy az idegesség eluralkodjon rajtam. Végigsértett katanámra nézek, melynek ekkor már a hegye hiányzik. Mi a…?! Döbbenten nézem a hiányzó darab hűlt helyét, majd emelem lassan tekintetemet az immáron előttem álló fickóra, kezében Zanpakutom darabjával. Sejtelmem sincs, hogy melyik másodperc töredéke alatt került elém, de ez volt élete legrosszabb húzása. Most mi lesz, ha az-az ostoba hüllő nem fog engedelmeskedni nekem és elkezdi a süketet játszani?! Apró morgást hallok felcsendülni gondolataim közepette, így rögtön javítom magamat. Akarom mondani… Hyozanryuut könnyű eltörni, mert régi, rozsdás, hiányos és jószerével életlen is… a morgás elmefuttatásom közepette csak hangosodott, így inkább nem ragoztam tovább.
- Te… - motyogom baljóslatúan, leeresztett fejjel, közben egyre sötétebb aura kezd körém gyülemleni. – Végre valaki megleckéztette Hyozanryuut! *__* - nézek az alakra felvillanyozott arccal, minek hatására az eddig körém gyűlt árnyak csak úgy eltűntek, mint a kámfor. Ez a gyík, ennyit igazán megérdemelt, amiért folyton nagy a szája. - Csak egy baj van… - folytatom sötét monoton hangnemre váltva. – Ezt, csak is Én tehettem volna meg! – ez, így igaz! Senki sem fenyítheti Hyozanryuut csak is Én! Még ha nem is ez volt a szándéka, akkor is! Most biztos nem érti miről beszéltem itt össze-vissza de, no problem.
- Amúgy mi volt ezzel a célja Ji-san? – nézek hol rá, hol pedig a törött pengéjű kardomra, felvont szemöldökkel. Valójában tényleg nem értettem mi baja volt szegény, ártatlan Zanpakutommal, de ha neki törve jobban tetszik… :/ Nem vagyok én semmi jónak sem az elrontója – dehogynem… -. Amúgy is csak szólítanom kell és ismét egybe lesz, azt pedig csak nem tudja eltörni olyan egyszerűen. Legalábbis nem ajánlom neki! Bár jobban izgat, hogy ki a frász ez és, hogy képes látni engem… vagy lassan minden második ember tud rólunk? Ez meg a másik… honnan a csudába ismerheti a Shinigami Akadémiát? Nem akarok még ostobábbnak tűnni, hogy megkérdezzem tőle mindezt. Nem fogom feltenni, ezeket a kérdéseket… nem érdekelnek… nem fenyegeted meg… nem… nem megy! >.>
- Ééésss… hogy-hogy látsz engem? Te is azok közé az emberek közé tartozol, akinek ez megadatik?! És, honnan a csudából tudsz a Shinigami Akadémiáról?! Netán Te is az vagy? Vagy… vagy mi? – zavarodok bele saját kérdéseim áradatába, amit egy szusszal hadartam el ennek az idegennek.
– Ha, minden kérdésemre válaszoltál megeshet, hogy megkímélem az életedet, de semmi nem fog megakadályozni abban, hogy ne törjem el valamidet, amiért Hyozanryuuval ezt tetted! – nyomom egyenest a képébe törött fegyverem pengéjét, hogy teljes közelségből láthassa a kárt, amit tett, emellett ezzel tudtára adva indulatos hozzáállássom. Biztos azt hitte, csak annyiban hagyom ezt?! Hát, nem! Bruhahaha… Ne~ kérdés... fenyegetés... mindkettőt megtettem! TTT___TTT

Látva, hogy katanám pengéje milyen csúfosan végezte, teljesen összeszorult miatta a szívem. És, nem azért, mert le lett törve kardom pengéje és mellé még össze is morzsolva, hanem azért mert Hyozanryuut végre valaki móresre tanította. És az a valaki nem én voltam, pedig rajtam kívül senki sem nyúlhat, ilyen kegyetlen bánásmóddal Zanpakutomhoz. Ez felér egy becsületsértéssel! Ezt szavakban is kifejeztem neki, amikben erősen érezhető volt, hogy az érzelmi mércém meglehetősen ingadozik… az eleinte sötét szavakból lett angyali csillogás, s végül ismét a negatív sötét megszólalás… de legalább a lényeget ki tudtam fejteni. Félúton monológom közepette elkezdett matatni zsebébe, reflexszerűen vettem fel egy védelmi állást emiatt, hisz sose lehet tudni mit, forgatnak egyesek a fejükben. Lehet, hogy ő tényleg egy kém és van nála egy pisztoly, amivel le akar lőni! Azt, pedig nem engedhetem meg! Komolyan figyelem, hogy mire is készül, minden eshetőségre felkészülve – vagy legalábbis a nagy részére -. De, amint megláttam a teljes mértékben ártatlan rongyot markaiban, amit elővett, ha lehet még fehérebb lettem, mint egy vámpír. Ez ciki… Kellemetlen sóhajtással eresztem le a védelmi pozíciómat és folytatnám beszédemet, de mire kiejteném az első szót a számon, egy rövid kis muzsikát hallhattam az előttem állótól. Kis szemrángatás kíséretében könyvelem el, hogy monológom befejezetlen marad. Nem ecsetelhetem neki tovább, hogy ki tehetett volna mit Zanpakutommal, így feltettem a kérdést, ami leginkább foglalkoztatót engem.
- Honnan tudta, hogy nem tudom rendesen forgatni a katanákat?– süllyedtem mély depresszióba lelkileg, közben leguggoltam és mutatóujjamat körbe-körbe mozgattam a földön. Szavai karóként hasítottak belém, mindezzel egy-egy feliratos táblát hagyva maga után, melyen az általa felsorolt „hibáim” voltak kiemelve. – Kegyetlen… - elég rendesen leírt valómat, akkor kapom össze, mikor füleimet megcsapja kacarászása. Azt hiszi, hogy ennyi sértés után hagyom elmenni? Tévedett. De, előbb jöjjön a faggatás csak, hogy ne legyen olyan könnyű az élete. Már előtte is termek és hadonászok arca előtt katanám törött pengéjével, miközben megzáporozóm egy halom kérdéssel. Természetesen a fenyegetést se hagyhattam ki, ez ezzel jár. Vagy inkább véletlenül kicsúszott a számon? Bár eleinte megijedtem, hogy most miképp fog reagálni… de nem gondoltam volna, hogy majd egy víziló tátott szájával is felveheti a versenyt. oO Mivel úgy áll előttem, mint egy kőszobor, ezért nem hagyhatom szó nélkül a dolgot.
- Hé, Ji-san… ha nem csukod be a szádat, fészket rak benne egy madár pár. – legyezek kezemmel szemei előtt, hogy meglássam, otthon vannak e nála. Ekkor hirtelen megmozdul, mire hátra hőkölök. Tanácstalanul nézem az éppen röhögéstől szenvedő illetőt. Mondtam volna bármi vicceset? oO Mert, ha igen igazán megemlíthetné, hogy mikor. Arcmimikámra kiül a teljes faarc, míg várom, hogy összekaparja magát romjaiból és valami értelmeset hozzáfűzzön az egészet. Még nem beszélek röhögi nyelven, sajnálom. :/
- Ha-ha-ha… - mondom szaggatottan, szemforgatás kíséretében a „látlak” megjegyzésére, majd némán végighallgatom hosszanti monológját. Meglepetten nézek egyet arra, hogy tényleg Shinigami, azt csak felhoztam magamban, mint eshetőség, de hogy igaz legyen… meg nézeteltérés a vezetőséggel? Mi van? És leverte a kapitányokat is?! o.O Lehet, hogy nem kellett volna kötözködnöm vele. De az is előfordulhat, hogy csak kitalálta az egészet. Kíváncsian nézek az egyik pillanatról a másikra látható fegyverre. Nem is habozik elővenni azt, döbbenten lépek hátra párat, mintha attól félnék, hogy maga az előhúzás szele kettécsap. Kérdőn vezetem végig tekintetemet az immáron fényesen ragyogó kardon.
- WOW! Világít! Hogy csinálod?! – szökik ki a számon a kérdés nagy álmélkodásom közepette. – De, mit csináltál a pengéjével, fogaskerekek közé tetted? oO – bökök Zanpakutommal a kardjának élesebbik része felé, hogy értse, mire utalok. Nem láttam még ilyen katanát, melynek cikk-cakk alakú lett volna a pengéje. De… várjunk, akkor most Ő… - Várj egy percet, Ji-san! Most harcolni akarsz?! – kérdezem sokkos állapotba kerülve, bár a válasz igen egyértelmű. De nem sikerült felfognom azonnal a helyzet magaslatát. Mi van akkor, hogyha az előbbi meséje igaz és tényleg erősebb a kapitányoknál…? Azt hiszem, elkezdhetem ásni a saját síromat. Félve nyelek egyet, majd elgondolkodva nézek a fickóra.
- Ni’ csak, odanéz! Mi az ott? – mutatok találomra egy pont felé és reménykedem abban, hogy beveszi ezt az ősrégi trükköt. Ha az elterelési manőveremet bevette, akkor bátran rárontok, hogy egy kardcsapást vigyek be neki, egyenest arra a karjára, amelyikkel a fegyvert fogja. Viszont, ha nem sikerül… az pech és úgy vélem elkezdhetek imádkozni az életemért. ^^”

Nem gondoltam volna, hogy sikerül az elterelés. Nem, mintha bevette volna azt az ősrégi trükköt, amit minden második ember ismer, de így se volt rossz. Az egészség fordult ellene… hehehe …. A rögtönzött támadás, amit fogalmam sincs miért is indítottam el, kíváncsiságból? Vagy félelemből…? Na, abból biztos nem! A lényeg, hogy sikeresen betalált *>*, mellékes, hogy egy… mi?! Egy karcolást se ejtett rajta?! Hogy a szöszben csinálta? Kikerekedett szemekkel nézem a karján pihenő Zanpakutomat, amivel elszalasztottam egy sikeres támadást. Könnyed mozdulattal lökte arrébb fegyverem pengéjét, ezzel egy időben leszidva engem. Fel se fogom eleinte monológjának velős tartalmát, amiért leakadtam annál, hogy semmi nyomott nem hagyott a támadásom annak ellenére, hogy sikeresen eltaláltam. Miután sikerült feldolgoznom mondandóját én is belekezdek röpke litániámba.
- Mit panaszkodsz, Ji-san? Tökéletes, precíz támadás volt és kutyabajod! És mit jelentsen az, hogy „kölcsön” vetted a Halálistenektől? Nem úgy volt, hogy leléptél? Akkor nem hagynának csak úgy elmenni egy ilyen értékes múzeumba illő tárgyal, a vezetőség túl önző ahhoz, hogy csak úgy kiadjanak egy efféle régiséget a kezükből, mint ez! Szóval a „kölcsön” helyett nem a „loptam” lenne itt a megfelelő kifejezés? – szövegelek vissza, bátran kihúzva magamat, közben hátrább lépek párat a biztonság kedvéért, megfordul a fejemben, hogy le kellene lépni, de szövegeléseit nem hagyhatom annyiban. Sértő, amiért azzal henceg, hogy simán kettészelné Zanpakutomat. >.> Attól még, hogy így néz ki, nem kellene ennyire lebecsülnie. Különben is az enyém is tud világítani. >_>
– Nem tehetek arról, hogy így néz ki! Mindig is gondoskodtam róla, de mióta megszólítottam, azóta ilyen! – ch… hogy mer sértegetni. Utálom, hogyha feleselnek nekem. Meg se fordul a fejemben, a továbbiakban, hogy lelépjek. Kiállok ellene, nekem azon ne múljék. Érdekel, hogy csak a szája jár e vagy van benne, azért spiritusz is?! Valami furcsa koncentrációs beállással, lehunyt szemmel áll előttem. Legszívesebben beszólnék neki, hogy ne nézzen le, minek alkot ilyen furcsa cselekedetet egy kezdetleges harc előtt? De valamiért egy belső hang, azt sugallja jobb, ha félbeszakítom gondolataimat és vigyázok. Egy védelmi állás szerűséget felvéve várom a fejleményeket, de semmi nem történik. Már védelmemet is leeresztem, amikor bemelegítő mozdulatokba kezd. Ez most… szórakozik velem? >.> Még is mi a szösz volt ez? Már valami erős energia kitörésre vártam, vagy egy lélekenergia bemutatóra, még egy jópofa csatakiáltás is megtette volna, de EZ…! Tudtam én, hogy a kutya ugat, de nem harap. Szemforgatva várom, hogy befejezze nyújtógyakorlatait, mikor kisebb szipogás között, megint sértegetni kezd… mi lenne, ha kifújná az orrát mielőtt beszélni kezd. >.> Áhá’… szóval nincs hozzászokva a szórakozott lelkületű Shinigamikhoz. Oké, akkor eddzen egy kicsit…
- Nem túlságosan volt Shinigami kapitányhoz méltó az erőfitogtatásod. – ismétlem vissza mondandóját kicsit átköltve, még az oldalra döntött fejet is lekoppintva tőle. – Bocs, hogy ilyen a jellemem. És, ha már kérdezed pontosan így viselkednék egy arrancaral szemben is. Bár eddig nem túl sokkal hozott össze a kegyes balsors. A haláltól pedig nem félek. Sose törődtem ezzel az erő és társai blablával, ha az Akadémián nem tanultam meg szerinted most megfogom? Különben hős papolásod nem túl meggyőző. Mondd… fikamika vagy orr piercing az ott, az orrodon? oO – nézek kérdőn felé, közben megtörölgetve a szememet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a feltételezett dolog nem csak képzelgés e. De, talán túl merész volt, ilyen nyugodtan visszafeleselnem. Nyilvánvaló volt, hogy nem nagyon fogja tűrni ezt a továbbiakban. Bal kezébe reiatsut kezd gyűjteni, nekem ez már épp elég volt, hogy törött katanámat védelmi állásba tartsam magam elé. Pár röpke másodperc után már egy számomra ismeretlen kidout alkalmazva felém lő egy kis főnix madarat. Sosem láttam még ezt a mágiát. És voltam olyan ostoba, hogy spontán a rozsdás Zanpakutomat próbáljam meg alkalmazni bárminemű védekezésre. Bele se gondoltam, hogy mire lehet képes ez a kis veréb. :/
- Bakudou no sanjuukyuu: Enkosen! – mondom ez által felállítva magam elé a spirituális pajzsot, amivel talán sikerül feltartoztatnom ezt a madarat. A sebességgel, amivel jött és neki csapódott a körpajzsnak könnyedén hatástalanította a védelmemet így sikeresen vett célba engem. Látva, hogy a kis tűzmadárnak ez nem jelent gondot még az utolsó pillanatban próbáltam meg jobbra vetődni, de az átkozott így is eltalálta a bal karomat.
- Áúú, ez forró!! – nyavalygok, közben fújogatva megperzselt balomat, majd idegesen az ex-kapitány felé bökök ismét törött katanámmal. – A tüzes fecskéd túllépte a sebesség korlátot ugye tudsz róla, Ji-san?! >_> - nézek rosszallóan, majd vízszintesen oldalra fordítom a kardomat magam előtt. – Sase aratama Hyozanryuu! – mondom, ezzel aktiválva Zanpakutom Shikaiát. Széles vigyorral az arcomon nézek az immáron az épp pengéjű fegyverre. Nem, mintha nagy hasznom válik így most a fegyverből… csak védekezésre jó… de, így legalább nem fog eltörni az első vágásnál. Hehehe… majd ijesztgetem vele egy kicsit.
- Bruhaha… így, hogy most velem van az erő… Hadou no sanjuuni: Oukasen! – kezdek bele őrült kacaj kíséretében az ellentámadásba. A Zanpakutomat továbbá is vízszintesen magam előtt tartva indítom el a „Sárga Tűzvillámot” ellenfelem felé. Nem reménykedek abban, hogy bármiféle sikert fogok elérni vele. Főleg, amilyen mesterien művelem a Démonmágiát, még az se lenne csoda, hogyha csukott szemmel képes lenne hárítani.

Oké, oké… egy Oukasen talán túl kicsinyke támadás volt így először, főleg Shikaira váltás után, de mit tehetnék, ha nincs Mr. Lustaságnak (alias Zanapkutom) rendes támadó technikája? Remélem, nem bukok le túl hamar e téren… bár ki tudja, eddig mindenben játszotta az okos tojást, lehet, hogy öt perc után már egyértelmű lesz számára katanám rossz tulajdonsága is. :/ De kicsinyke támadás ide, kicsinyke támadás oda, azért ez már durva, hogy egy kardsuhintással félbecsapta a kidoumat! Nem kételkedtem abban, hogy képes lesz hárítani, de ez… ez… ez… akkor is, legalább egy icike-picikét megkarcolhatta volna, vagy valami. A döbbenet még az arcomra is kiül, amiért fel se tudom fogni a látottakat. Lehet, hogy ebben az anno Kapitány voltam dologban még is van valami igazság? Neeem… akkor se fogom elhinni, hogyha fél Seretei bizonyítja igazát, majd esetleg akkor, hogyha régi Kapitányi haoriját fogja alkalmazni egy küzdelem végén fehér zászlónak. Persze ez nem valósulhat meg, mert, hogyha tényleg ilyen magas ranggal rendelkezett, akkor nemes egyszerűséggel építene bele a padlóba, de eddig a vörös papagáján és nagyzolásain kívül nem csinált semmi érdemlegest… khm… az előbbit leszámítva. A sokk, amit mágiám hárításával elért egészen mélyre vezetett, az apró törmelék, mely az égből pottyant kobakomra, csak az tudott visszatéríteni a valóságba. Pár másodpercig azt se tudom, hogy mi ez a porfelhőből potyogó földmaradvány zápor, mikor sikerül kikövetkeztetnem, hogy valószínűleg az előbbi támadásom hárításának a fő bűne ez az egész. Köhécselve próbálom ellegyezni a körülöttem felgyülemlett port szabad kezemmel.
~ Azt a hétszázát ez nagyon fáj…T>T ~ szorítom össze fogaimat, mielőtt nagyobb jajgatásba kezdenék a fájdalom miatt, ami a vállamon tátongó éget sérülésem okoz. Meg is feledkeztem róla… meglassítva karommal a legyezgetést, hogy jobban elviseljem a hirtelen karomba nyilalló fájdalmat valami, vagyis inkább valaki megfogja ruhám ujját. Megdermedve hagyom abba kezem további lengetését és várom, hogy most mi fog történni, ami nagy hibának könyvelhető el, mert ebben a röpke párperces ultimátumban hatalmas trombitaszó harsan fel ruhám ujja felől. Lassan emelem tekintetemet a hang irányába, felkészülök a legrosszabbra, de a remény apró szikrája még ott fénylik bennem, hogy hátha nem az történt, amire Én gondolok, de mind hiába. Fintorogva húzom el a kezemet tőle, majd nézem meg a ruhám ujjára került anyagot.
- Pfúj, pfúj, pfúj! Kell a halálnak a Te Erőd! Azonnal szedd le rólam! Fúúúj!!! – kezdek el csapkodni kezemmel a nagyvilágba, melyen a ruhám az orbitális orrfújás áldozata lett. Cseppet sem törődve a sérülés fájdalmával, ami eddig fő problémám volt a rázogatásánál.
– Köszönöm, Ji-san, hogy megosztottad velem meglátásodat erről az Élet - Halál dologról. De, én úgy vagyok vele, hogy rosszabb cél nélkül élni, mint meghalni! – osztom meg az én szemszögemből ezt a dolgot, ezzel nyomatékosítva, hogy komolyan gondoltam legutóbbi kijelentésemet az elmúlással kapcsolatban, ha azt hiszi, hogy azt sem tudom miről hadoválok, rosszul gondolja. Ezen szövegem során abbahagyom összekent uniformisom csapkodását a nagyvilágba, így gond nélkül tanulmányozhatta a fikát, mellyel összekente ruhámat, ezután mutatóujjával a ragacs felé bökött, majd az ismerős fehér villám jött velem szembe, mármint ruhám ujjával szembe. Az anyag azon nyomban megadta magát a kidounak, így sikeresen el lett távolítva a küzdelemből az összekent ruhám darabja.
- Nos, azt hiszem, vitatkozhatnánk azon, hogy ki is az őrült, Vénember! – utalok vissza a sértegetésére, amivel igyekeztem nem foglalkozni, hogy megkíméljem magam a hirtelen vérnyomásugrástól. De azért szólhatott volna, hogy céltáblának akar használni és nem mutogatni, mert azt nem illik, ahogy spontán villámokat lövöldözni sem szabad. >.> Természetesen nem időzhetek azon, hogy szerintem mi is az illendő, mert hirtelen eszeveszett gyorsaság kíséretében bukkan fel előttem már is egy csapást mérve rám. Olyan sebességgel mozgott, hogy követni se tudtam, csak egy apró elmosódott foltot sikerült kiemelnem belőle, azt is csak alig-alig. Már reflexszerűen lendítem magam elé Zanpakutómat a másik fegyver hárításának érdekében.
- Ishi no Hogo! – csendül fel fegyverem pajzsának előhívó szava, ezzel megidézve a kristályszerű akadályt, amivel ha minden jól megy, sikerül hárítanom a felém közelítő pallost. Ám, bár mint sok minden más is, ez is hiú reményeim egyike, mert csak feltartoztatnom sikerült fegyverét pár másodpercig, amiért az könnyedén szelte ketté a védelmemet. Bár nekem ez pont elég volt arra, hogy shunpó segítségével hátráljak legalább három lépést. Már megosztottam volna vele negatív véleményemet a támadásának kivitelezéséről egybekötve kisebb nagyzolással, mikor sugárban elkezdett nyilallni a bal csípőm. Fájdalommal teli arccal tapasztottam rá bal tenyeremet, így érezhettem a balomra szerzett mélyebb sebet. Próbálok rájönni, hogy még is, hogyan sikerülhetett bevinnie ezt a vágást, hogyha a pajzsom remekül bevált, még ha rövid időre is… ekkor esik le a tantusz, hogy valószínűleg ezt még a gyorsan kreált védelmem előtt vihette be valószínűleg.
- Mohohoho… ez fájt… - motyogom orrom alá, miközben fájlalom az egyre jobban vérző sérülésemet, majd, mint holmi villany kapcsolok a szövegemre és igyekszem menteni a büszkeségemet, míg lehet. Remélem nincs olyan jó füle, hogy hallotta volna az előbbit. - Ch… mi volt ez? Ennél még egy élezetlen katana is nagyobb sebet ejt! Meg se éreztem! ˇ.ˇ - szólalok meg normál hangszínben, fennhordott orral, mint aki nem is panaszkodott volna az elmúlt minutumban. Persze ennek a fele se igaz, de egy próbát megért, annyira fáj a seb, hogy legszívesebben ordítanék, de nem fogok, annyi örömöt nem fogok okozni neki. >_> De miképp léphetnék ellene? A kidou nem úgy tűnt, mint ami nagy ellenfél lenne számára… erővel kellene, de a kardom ilyesmire... meg van! Kard, erő! *>* Gonosz vigyor húzódik az arcomra, majd belenyúlva uniformisom belső felébe előveszek egy kis rózsaszínen izzó kristályt, még jó, hogy legutóbb beszereztem ezt a kis csoda eszközt! Széttörve az Erő Kristályt a Zanpakutomon bele is kezdek az ellentámadásba. Shunpóval igyekszek mögé kerülni - bár balomon tátongó sérülésnek hála sokkal lomhább vagyok, mint szoktam lenni - és onnan egy fentről – lefelé irányuló vágást tenni bal vállától, hogy rosszabbul tudja azt a felét alkalmazni és ne legyen több meglepetésként érő kidou.

- Pontosan! Ahogy mondod, nem volt meggyőző! Sőt mi több egyenest szörnyű… egy volt Kapitánytól kicsit többet vártam volna. - tudom, hogy a kérdése csak egy apró színjáték volt az arcára kiült tetetett döbbenettel együtt, viszont nem tudom elnézni neki, hogy ennyire lenéz Engem. Ezért is öntöttem olajt a tűzre, még többet… nem, mintha eddig nem Én húztam volna a rövidebbet folyamat, de na… az egómról van szó. >_<
- Ugyan semmi szükség a bizonyításra… - motyogom, miközben hasonulni kezdek a fal színével. Valós bőrszínem monológja további részében tér vissza, bár szövege kicsit sokkolt… Én elmenekülni? Ez a szó nem szerepel a szótáramban…:/ De, hogy a bolondsággal tegye egy pad alá, ez azért kegyetlen.
- A régi önmagad…? Kizárt! Én igenis előre gondolom a lépéseimet, szóval nem jött össze! – füllentek egy kicsit, szerencse, hogy nem egy zárt térben vagyunk, mert minden bizonnyal most a nyakamba kötött ki volna a plafon egy része. - De tedd meg azt a szívességet, hogy megkímélsz ezektől az elvont nosztalgikus gondolataidtól… elhiszem, hogy tudnál miről mesélni Vénember. :/ De nem most kellene mesedélutánt tartanod … - kommentálom monológját, hogy tudjam húzni az időt, míg kitaláltam pontosan, hogyan is szeretném kivitelezni fantasztikus ötletemet. Tényleg jó dolog előre tervezni! *>* Még sose alkalmaztam ezt a Tairyoku Kesshou nevezetű kis kavicsot, de sokkal hatékonyabb, mint hittem. Zanpakutóm fizikai csapását tényleg felerősítette, jobban, mint gondoltam, bár ami leginkább megdöbbentett az a sikeres támadásom volt. Hogyan találhattam el? Még számomra is egyértelmű, hogy a nekilendülésem a vágáshoz meg úgy az egészhez, egy nagy nulla volt. oO De e dolgok tudatában még is önkéntelenül elmosolyodom, ahogy látom Zanpakutóm pengéjét, amint végigszántja ellenfelem balját.
- S… sikerült! *>* - jegyzem meg lelkesen fennhangon, ezzel elárulva bizonytalanságomat a támadás felől. De, örömöm nem tart sokáig a meglepett szövege miatt, amit sebének tanulmányozása során ejtett meg. – E… Elbóbiskoltál?! O_O” – hát, végül is, túlságosan is egyszerű volt, de nem hibáztatom, biztos a kora teszi. – Ne aggódj Ji-san megértem, a Te idődben nem lehet túl könnyű a fiatalok fürgeségét követni. – mondom dramatikus, együtt érzős előadás kíséretében, melyben éreztetni szerettem volna, hogy az idősebbeknek mennyire nem lehet egyszerű a mai életvitelt követni. Újabb beszédében, viszont nem csak jó hangulatomat, hanem színészi előadásomat is leselejtezi. :/ Nincs művészi érzéke, biztos azért csinálja. De, milyen kegyetlen… még, hogy erre számított, meg felületi sérülés és, és… TT-TT
- Most már csak azért sem támadnék fejre, mert Te mondtad. TT___TT Kegyetlen, Vénember! Miért nem hagytad, hogy Én jöjjek rá erre? És mondd melyik pillanatban tüntetted el a sebedet?! Azonnal tedd vissza, így nem ér! – zúdítom rá egy szusszal elsorolva ügyes-bajos problémáimat, amit épp a szívemet nyomja. Ráadásul ezek szerint a támadásom még is sikeretlen volt, az-az várhatok további meglepetésszerű kidoukra, de rossz… TT-TT
~ Azt hiszem, kezdhetem megásni a síromat…~ szemezek egy kis időt a talajjal, mikor füleimet a földbe vágott fegyver hangja csapja meg, kérdőn nézek fel és szemlélem az Excaliburként talajba landolt karddal, majd tekintetem használójára téved. Hatalmas meglepetésként ér kéken derengő jobb ökle, tudat alatt már sejtem, hogy ez nem jelent semmi jót és minden bizonnyal valami újabb mágiás trükköt fog bevetni. De miért jobbjával? Azt hittem, csak a ballal alkalmazza a kidout….
Hol a fegyvere – hol pedig a srácra nézek, fél percet körbeölelő tanulmányozás után egy apró féloldalas kelletlen mosoly bontakozik ki arcomon. De, a véleményemet erről sajnos későbbre kell tartanom, amiért a rossz sejtelmem beigazolódni látszik sok fénylő penge formájában. Fegyveremet vízszintesen magam elé rántom, amint vészesen kezdtek közelíteni felém a pengék, majd a Zanapkutóm védelemre szolgáló technikájának parancsának elhangzása után három pajzsot is megidézek magam körül, a négy eléggé leszipolyozó lenne, bár ezt a triót is elég nehézkes fenntartani…. A pengék sorban csapódtak védelmemen, csoportos támadásuknak pedig cseppet sem volt akadály áttörni a pajzsokat. A zápor vége felé hangos recsegés közepette adták meg magukat a kristálypajzsok és törtek apró szilánkokra ezzel utat engedve a maradék veszélyes fénynyaláboknak, melyek több helyen is sikeres találatot vittek be, nem egy súlyosabb, mélyebb sebet ejtett rajtam. A pengeeső végén fél térdre ereszkedve támasztom meg magamat katanám segítségével és igyekszem feldolgozni az új sebek szinkronban történő fájdalmas sugárzásait a testemben, ruhámat pedig több helyen kezdte átitatni a vörös színű vér.
- Bakker… nem hittem volna, hogy kétbalkezes vagy… - nézek rá, vigyorogva saját kétféleképpen értelmezhető szövegemen, közben szaporábban véve a levegőt, amiért a lélegzés kicsit nehézkesebbé vált a pengeroham miatt. De, talán... kicsit merész ilyesmivel szórakoznom jelen állapotomban. Megpróbálom állásra kényszeríteni magam, kicsit nehézkesen, mert a sebek miatt többször is visszaesek, de nem adom fel... nincs mit tenni nem hagyhatom, hogy pár penge lenyomjon! >.>

T… Taknyos? Ez fájt, csúfolódásnak szánja vagy csak az előbbi esett miatt kaptam ezt a remek „becenevet”? Ha az utóbbi, akkor inkább rá illene, ha viszont az előtte lévő… utálom, hogy rosszul ítélik meg a koromat a külsőm miatt… >_> De, különben is, itt csak is Én adhatok gúnyos beceneveket.
- Utánozós… >.> - hozom tudtára nemtetszésemet az előbbi szövegére, közben igyekeztem lábra állni, de a padló vonz magához, így a tíz centi emelkedés után rögtön csattantam ismét a talajon. Átkozott gravitáció, mindig ellenem fordul, ráadásul fáháháháj minden egyes mozdulat. Jól van, na… tényleg furcsa gondolat volt tőlem, miszerint csak egy kézzel tudja alkalmazni a Kidoukat. Most hozzam ismét a tudtára, hogy az Akadémiai éveket örülök, hogy elfelejtettem? Csoda, hogy egyáltalán átmentem a vizsgákon, főleg a mágia terén; az mellékes, hogy egy-két efféle technikát azért tudok alkalmazni ha, arról van szó főleg, hogyha a helyzet megköveteli, de nem szeretem őket, mert sose tudhatom mikor sülnek be. :/ Apró morgást ejtve monológjára válaszként, próbálkozok továbbra is álló helyzetbe hozni magamat, nem törődve azzal, hogy valószínűleg még párszor a földön fogok landolni. Semmi komolyabb sérülést nem tudtam bevinni neki, ezért nem hagyhatom, hogy azt higgye ennyi telik tőlem. Egész jól sikerült lábra állnom Zanpakutom segítségével, viszont sikeremet hamar romba döntötte Mr. Vénember, amiért kiütötte kezem ügyéből a támasztékomat, ennek köszönhetően ismét egyenlővé tett a talajjal. Oké… megfeledkeztem a jelenlétéről… túlságosan is belemerültem a felállás kivitelezésébe. De, nem aljasság egy földön heverő védtelen Shinigamit így elintézni? TT-TT Már kezdem elkönyvelni magamban, hogy talán most veszem az utolsó levegőt, mikor hatalmas súly nehezedik a hátamra egyik pillanatról a másikra. Egyelőre még lövésem se volt arról, hogy mim fáj jobban, a kezemen tátongó égési seb vagy a lábamon elhelyezkedő vágási sérülés, de most megvilágosodtam, a testrészem, ami jelenleg a legjobban fáj az a hátam! T>T Mint egy partra vetett hal úgy fekszek a padlón X-es szemekkel karöltve a rám nehezedő súly miatt. Hol van az rám írva, hogy: „ülőalkalmatosság, ide tessék jönni”? TT>TT Tudtommal sehova, akkor miért pont Én töltöm be most a pad szerepét? Megszólalni se tudok hirtelen, csak a kérdések záporoznak a fejemben, túlságosan sajog minden egyes végtagom ahhoz, hogy én most egy szót is szóljak.
- - arcomra kiült döbbenet minden gondolatomat magába írta az előbbi megszólalására, melyre végképp köpni-nyelni nem tudtam. Az imént még kérdések áradatában kavargó gondolataimat felváltotta a sokkolt valóm zagyvaságai, talán ebben az állapotban maradtam volna még jó pár percig - esetleg óráig - , hogyha nem kopogtak volna be a fejemen. Akkarom mondani kopogtatott volna, persze ez ebben a pillanatban nem volt baj, de máshogy is elérhette volna azt, hogy figyeljek rá! – khm... nem rosszra gondolok… (xD) – Nem, mintha rosszra gondoltam volna, mert persze, hogy nem futott efféle meglátás át a fejemen, de valamiért még is nagy kő esett le bennem, amint felhívta a figyelmemet az előbbi mondata átvitt értelmére. De ebben a pedofil jelzőben kételkedek… viszont nem tudta volna normális kifejezésekkel közölni a magatartásomra irányuló tetszését? És miért pont molylepkékkel kellett egy szintre tennie? >.> Megölöm, most már tuti, hogy kivégzem… csak kerüljön a kezeim közé…. Újabb nagylelkű tanítására csak morgok nem, mintha érdekelne még is szöget üt a fejemben, van némi igazság alapja, oké nem kevés, de eddig mindig azért beszéltem sokat, hogy ne a sebekre ügyeljek, még ha a sok szövegelés le is merít.
- Niiincs mit, teljesen megértem, lábaid már nem a régiek, hogy tudj velük huzamosabb ideig álldogálni… igazam van, Vénember? – teszem fel kérdésemet gúnyos csengéssel, mikor végre nagy tramplijával szíveskedik leszállni rólam. Szerencse a sok C-vitaminnak hála csontjaim nem csak dísznek vannak, hanem van bennük erő is, igaz derekam annál kevésbé könyvelte el az előbbit jónak. Mázlimra Zanpakutom nem esett túl messzire, így könnyedén elérhetem, így ismét rátámaszkodva, mint valami vén rokkant sikeresen összekaparom magamat, miközben a bal kezemmel sugárban fájó hátamhoz nyúlok.
- Második menet… hehehe… díjaztam… >.> - morgom rosszkedvűen, mint egy negatív természetű öregember. – De legalább tudom milyen érzés lehet a Te helyedben, Vénember… - nézek rá. Kicsit ironikusnak hat szövegem, amiért holt nyugodtan melegíti be kardforgató készségét előttem, mint egy fürge fiatal, na, így nem hű a nevéhez! Szemidegeim párat rándulnak ezt látva, fogadok abban, hogy most teljesen lenéz és gyöngének tart, ezért se használta ki tehetetlenségemet. Öööreg, öreg hiba ez tőle. Immáron nem csak csorba becsületem, hanem a hátam bosszúért esedezése miatt is meg kell mutatnom, hogy többre is hívatott vagyok, mint holmi esések és társaik!
~ Hol látsz Te itt esedezést? És nem a hátad vagyok, aki dumál neked, szóval mi lenne, hogyha szentelnél rám fél percet, vili?! Persze miután abbahagytad ezt a meglehetősen unalmas belső hősi szónoklatodat, vagy tedd meg azt a szívességet, hogy ezt az idegesítő Mihasznát untatod vele. Különben nem mintha ostoba bosszú hadjáratod Rám tartozna, de mivel itt nem csak a Te becsületedről van szó, ezért gondoltam szólók, hogy feltöltődtem. >.>’’ ~ csak bambán pillogok eleinte, mikor Hyozanryuu beszélni kezd hozzám, persze nem tudta volna csak a lényeget közölni, még jó, hogy nem; az nem rá vallana, de mindegy. Viszont igaz, amit mondd, ilyenkor mindig sokat monologizál, nem baj, így legalább tudok valami hasznosat is kivitelezni. Tekintetemet a fegyveremre szegezem, hogy ténylegesen is megbizonyosodjak Hyozanryuu igazáról, s lám, az ékkövek a kardon mind fényesen ragyognak, remek. *>* Gúnyos mosoly húzódik arcomra, miközben fölnézek a Vénember felé, gondolatomban már a győzelmemet látom.
- Azt hiszem eljött a vég, Vénember! - ahogy kardomat kirántom a földből, azonnal megkezdem a testem körül áramoltatni a lilás derengésű reiatsumat, ezzel egy időben suhintok egyet a levegőbe a Zanpakutommal. – Hyozanryuu no Ishi-ha! – teszem hozzá a technika parancsszavát, majd Hyozanryuu előtörve a pengéből megindul nagy sebességével ellenfelem felé, száját hatalmasra tátva közben, amiből a színes energiasugarat már rá is lövi Ji-sanra. Önelégült mosollyal nézem a jelenetet, eddig mindig sikerrel járt ez a technikám, csak nem most hagy cserben! *_*

Önelégült mosollyal az arcomon figyelem, ahogy a sárkány vészesen közelít ellenfelem felé, eddig mindenkit megleptem ezzel a technikámmal, de rajta még a döbbenet apró jelét se látom. Oké… lehet, hogy nem valami, hű de nagy ördöngösség, hogy egy sárkánygyík jön ki egy kardból, de attól még csodálkozhatna azon, hogy mikre nem vagyok képes. >_> Nem hiszem, hogy minden nap van szerencséje találkozni egy sárkánnyal, főleg ilyen széppel, mint Hyozanryuu. Amint gondolataimat visszatérítenem a harcmezőre, már lövi is a sárkány a színes sugarat, ekkor számomra igencsak nagy meglepetésként ér a semmiből megjelenő fal, mely képes felfogni a támadást . Mi ez? Értetlenül nézek a szinte átlátszó akadály felé, amin röpke pillanat alatt válik semmissé a fénycsóva. Elhúzott szájjal igyekszem Hyozanryuut arra utasítani, hogy kerülje meg a Vénembert, mielőtt csúnyábban megbánná a dolgot, de sokkal jobban a szívére vette a sikertelen csapást, mint kellett volna, így fejvesztve haladt továbbra is. Persze megkapta a maga kis nyaklevesét, amiért nem hallgatott rám, de ezt csak is Én adhattam volna neki. >_>
- Hyozanryuu! – indulnék meg a méretes sárkány felé, melyet egy csapással beépített a földbe ellenfelem. Lehet, hogy nem néznék ki belőle, de Ő is érzi a fájdalmat. Viszont Ji-san ismerős kidou idézésének kántálása megálljra kényszerít. Földbe gyökerezett lábakkal állok meg azon a szent ponton és nézek felé, jelenleg semmiféle védekező technikára nem vagyok képes a megidézett sárkány miatt, az ötletet miszerint egy Enkosennel hárítok pedig, elvetem, semmi esélyem sincs, hogy azzal kivédjek egy hetvenes szintű mágiát. Nem hittem volna, hogy valaha is egy kidou miatt fogok kimúlni, remek. T>T Bal karomat ösztönösen emelem magam elé, amint a kidou egyre jobban közelít felém, nem mintha hatalmas nagy védelemként szolgálna így is megnyirbált kezem, de több mint a semmi alapon ez is megteszi számomra. Lelkileg már felkészülök a kidou becsapódására, ami minden bizonnyal könnyű szerrel elveszi életem apró szikráját is, viszont a várt halál elmarad – nem, mintha bánnám - . A kidou nem messze előttem csapódik be, s az általa keltett robbanás okozta széllökés miatt megtántorodok, épp, hogy csak sikerül talpon maradnom, de ha a majdnem esés számomra nem lett volna elég, a felkavart por is minimálisra csökkenti a látókörömet, így homályossá téve, hogy mi is történik a külvilágban. Bal kezemmel igyekszem elhessegetni a füstfelhőt, ezáltal némi látást biztosítva magamnak, több-kevesebb sikerrel. Összeszűkült szemekkel nézek a porfelhő mélyére, ami a lehető legrosszabb húzásom volt, amiért Ji-san hirtelen felbukkan a sűrű porfüggönyből. Kardjával balomat veszi célba, ami az átmeneti sokkos állapotomnak köszönhetően még védekezni se jut eszembe, így természetesen sikeresen tudja kivitelezni az igencsak érdekes támadását, s ezzel bal ruhaujjamtól véglegesen is megszabadít.
- WÁÁÁ! O___O – hőkölök hátra ijedten, közben tágra nyílt szemekkel nézem végig, ahogy a levágott anyag szép lassan a földre száll, szerencsére a kezem megúszta előbbi attrakcióját. A rajtam eluralkodó sokk, mintha a percek múlását szándékosan meglassította volna, de így volt időm elmerengeni azon, hogy a küzdelem elején tett állítása régi mivoltáról tényleg igaz lehet. Ji-san gyerekes csúfolódására figyelek fel, melynek köszönhetően előbbi megállapításom egyik pillanatról a másikra a feledésbe merült nálam, viszont heccelődése cseppet sem bizonyul igaznak.
- Még is miről beszélsz? A fenéket ugyanolyan! Nézd, csináltál ide egy beépített medencének való alapot! – mutatok a jókora kráterre, amit a kidou robbanása okozott a földön; csak nem hitte, hogy magamra vállalom az iménti kudarcomat? Ch… azért a becsületem többet ér annál. Fennhordott orral teszem karba kezeimet a monológja további felét hallgatva, igyekszem lenyelni a felém irányuló sértegetéseit. Még Ő beszél, ezerszer lett volna esélye kinyírni és egyszer se tette meg, kezdem úgy érezni, hogy teljes egészében lenézi képességeimet, viszont ez az orros duma…
- Mi van? – tekintetemet értetlenül emelem az irányába, de addigra már csak hűlt helyét láthattam, kérdőn nézek körül, hogy még is hova tűnhetett, de nem kell sokáig keresnem. Egy váratlan pillanatban bukkan fel előttem és ragadja meg szerencsétlen nózimat, nem mintha előbbi megalázó cselekedetei nem lettek volna számomra épp elég, így is legalább kétszer, ha nem háromszor állt meg a szívem az átmeneti sokk miatt, amit okozott. :/
- Enbged elb abz orrobat, tbe rubsnya Vébenber! /Enged el az orromat, te rusnya Vénember!/ - mondom nem kis befogott orrhanggal karöltve figyelmeztetésemet, ami kicsit sem hallatszik fenyegetőnek, ahogy azt szerény személyem eltervezte. Ezért fokoztam jobbomban tartott kardom oldalt, a levegőbe való csapkodásával hátha arra reagál valamit.
- Belefbujom a kebedbe ab orrobat, hba nbem ebgedebed elb! / Belefújom a kezedbe az orromat, ha nem engeded el!/ - folytatom az iménti érdekes fenyegetésemet, kis orrszörcsögéssel megfűszerezve, hogy ezzel éreztessem szándékom igazát. Közben a tekintetem a sárkány felé téved, mely ez idő alatt úgy, ahogy összeszedte magát és épp lesből kísérel meg támadni Ji-sanra. Elkerekedett szemekkel nézek a sárkány felé, amiért annak ellenére, hogy itt állok, megpróbálkozik egy újabb támadással; persze cseppet sem érdekel, hogyha ezzel megnyerhetem a küzdelmet, amiben eddig semmit nem tudtam sikeresen kihozni. *>* De csalódnom kell az utolsó reményszikrában is, amiért mielőtt ellőhette volna Hyozanryuu az újabb színes sugárlövedéket apró lélekrészecskékké esett szét teste, ezzel jelezve lélekenergiám minimális állását.
- Ehh… Eb pebch… /Ehh… Ez pech… / - motyogom orrhangos felállásban, kisebb szemidegrángás kíséretében, amiért képes voltam egy küzdelemben így besülni… méghozzá a Vénember előtt.