~ Adatlap

Név: Sakai Hitomi
Nem: Nő
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1989.09.01.
Kor: 25

~ Előtörténet

Rothschild neve nem volt ismeretlen számomra, ám csak akkor szereztem tudomást arról, hogy nem csupán egy hataloméhes üzletemberről van szó, amikor Kotomi és barátja, Narao súlyos sebekkel, megtörten állítottak be hozzám. Kezdeti rémületemet napokon belül a határozott és gyors cselekvés vette át, hamar béreltem a pár számára egy lakást és gondoskodtam arról, hogy identitásuk rejtve maradjon, ezáltal pedig biztonságban érezhessék magukat. Egyúttal megígértem nekik, hogy mindent megteszek értük és a Lelkek Társadalmának státuszának helyreállításáért. Ekkor úgy gondoltam, hogy a Pokol hatalma nem elég nagy ahhoz, hogy hosszú távon támogatni tudjon egy egyszerű megalomániás őrültet, akármekkora ereje is legyen annak. Jártam már az Elkárhozottak Világában, így tudtam miről beszélek. De súlyosan tévedtem.

Tisztában voltam vele, hogy akkori erőszintemen nincs lehetőségem az ígéretem betartására. Így bár addig hezitáltam, mégis csatlakoztam egy szupertitkos kormányzati programhoz, mely a Shintenka fedőnevet viselte, s melynek célja egy esper hadsereg létrehozása volt. Már eddigi munkám is közvetetten az ő előrelépésüket segítette, ám a nevemet nem voltam hajlandó adni a projekt mellé és azt sem engedtem, hogy kutatási alanynak használjanak - egészen eddig a momentumig. A legmagasabb ismert szintre kategorizáltak be, a hatodik legerősebb voltam a kilenc fős csoportban, amely a legtáposabb különleges képességű embereket foglalta magában.
Innentől kezdve az ő útmutatásuk alapján fejlesztettem a képességeimet, legalábbis ami az elektromágnesességet illeti. Az eredmények pedig jöttek, gyorsabban mint valaha. Azonban volt még mit fejlődnöm kardforgatás és pusztakezes harc terén is, ám szerencsére a tanáraim adottak voltak. Kotomival és Naraóval kölcsönösen segítettük egymást edzés terén, rengeteget fejlődtünk egymás tanácsainak köszönhetően. Komolyan vettük a tréninget, hiszen tudtuk, hogy egy nap harcolni fogunk Rothschild és serege ellen. A háborúra való felkészülés megkezdődött.
Azonban ekkorra már nekem is volt magánéletem, hiszen Zeddel úgy alakultak a dolgok, hogy egymásba szerettünk. Megláttam benne azt, ami nekem egy férfiban kellett, ő pedig képes volt engem elfogadni minden hibám és lelki defektem ellenére. Bár civakodásaink végeláthatatlanok voltak, valójában sosem tudtunk igazán haragudni egymásra, és bár kapcsolatunk sosem lépett a házasság szintjére szemben mondjuk nővéremével, ez nem jelentette azt, hogy nem tettünk volna meg mindent egymásért. Csupán magamat gyűlöltem azért, amiért nem lehettem vele teljesen őszinte "üzleti útjaimmal" kapcsolatban, de nem rángathattam őt bele abba a veszélyes világba, ahol én éltem.

Hála a kitartó edzésnek képességem töretlenül fejlődött, és egyre előrébb léptem a ranglétrán. 2023-ra már kimagaslóan a legerősebb esper voltam, és a számítások alapján erőm többé nem illett bele az akkori besorolásomba. Én lettem az első ember, aki elérte a korábban elképzelhetetlennek hitt hatos szintet, ugyanakkor itt képességeim egy láthatatlan falba ütköztek, úgy tűnt hogy a további fejlődésem nem lehetséges.
Ekkoriban keresett meg egy rég nem látott árnyalak, valaki aki anno fenekestül felforgatta életemet. Sierashi Yuusuke meghívott engem és mindenkit akit nem szégyelltem hozni egy ellenállási mozgalomba, az AFW-be. Súlyos döntés elé néztem, hiszen a belépés költözéssel járt, így többé nem titkolózhattam Zed előtt ha nem szándékoztam őt elhagyni. Márpedig eszem ágában sem volt, így elétártam a teljes igazságot szembenézve a következményekkel. A reakciója meglepően enyhe volt, csupán kicsit összevesztünk (ami a korábbiaknál azért sokkal nagyobb pusztítással járt) és néhány hétig nem volt hajlandó hozzám szólni, de azért ő is jött velem... megmenteni a világot.

Rothschild gyengélkedésének híre futótűzként terjedt az AFW soraiban, és Yuu-chan szavával természetesen nem ellenkeztem, amikor kijelentette, hogy számít rám is a rajtaütésben. Mondanom sem kell, mekkora bolondnak tartottam amikor kijelentette, hogy a főbejáraton keresztül hatolunk be a hatalmas épületbe, de ő pusztítani akart, hiszen mindig az erőt preferálta az ész felett. Észérveimet könnyű legyintéssel söpörte félre, hiába mondtam neki, hogy csupán három percet kérek és megtalálom az épület azon szárnyát, ahol a vén esper tartózkodik. Neki ez a három perc is sok volt, én pedig kénytelen voltam beadni a derekam és inkább a tíz másodperces megoldással kiiktatni a felhőkarcoló biztonsági rendszerét. Persze három percnél sokkal tovább tartott, amíg szisztematikusan végigjártuk az emeleteket, és az események végső soron azt bizonyították, hogy nekem volt igazam, amikor óvatosságra intettem a vaizardot. Kimikót mindig is komolytalannak és felelőtlennek tartottam, nem kedveltük egymást, mégis megrázott a halála. De ekkor már nem az a fiatal csitri voltam, akit egykönnyen meg lehetett ingatni érzelmileg, így némán tettem a dolgomat, igyekezve nem törődni azzal, ami a hátam mögött folyik. Csupán a fojtogató, soha nem tapasztalt erejű reiatsu-löketre figyeltem fel és fordultam Yuu-chan felé. Ahogy megpillantottam a sötét csillanást a szemében és meghallottam hangját, már tudtam, hogy minket hibáztat lánya haláláért, és azt is tudtam, hogy dühében képes lenne saját társai ellen fordulni. A tomboló lélekenergia nyomása alatt hamar megadta magát az épület is, így elkerülhetetlenné vált a nagyon sürgős távozás, innentől kezdve a saját biztonságunk volt az elsődleges cél. Yuke és én gyorsan cselekedtünk, egymás után teleportáltuk ki a menekülni képtelen társainkat és végül saját magunkat is. Egykori mesteremet soha többé nem láttam, csupán hírből hallottam, hogy túlélte és elvonult a világ szeme elől, nagyjából úgy, ahogy azt én tettem volna mondjuk 10-15 évvel azelőtt, ha ilyesmi történt volna velem.
Az AFW berkein belül Yuu-chan távozása és Rothschild halála számomra érthetetlen pánikot és zavarodottságot keltett, úgy tűnt, mintha első célunk elérése a szervezet összeomlását is okozta volna egyben. Egy éjszaka aztán arra ébredtem, hogy a szobám ajtaja berobban és habozás nélkül rám és Zedre támadnak azok, akiket egy nappal korábban még a társaimnak hittem. Döbbentem álltam az események előtt, ám nem volt időm töprengeni. Menekülnöm kellett, hiszen az életemre törtek. Később Kotomi élete kockáztatásával juttatta el hozzám ingóságaimat és tájékoztatott arról, hogy valójában mi is történt a háttérben, és hogy a vezetőség Maxi utódját látta meg bennem pusztán azért, mert én vagyok a legerősebb élő esper. Illetve arról, hogy a történtek hatására sok különleges képességű ember, akiknek a többségét én hoztam a szervezetbe, most kilépett. A további együttműködést az AFW-vel lehetetlennek láttam, így a szimpatizánsaimat összegyűjtöttem és Zeddel közösen megalapítottam azt a félkatonai alakulatot, amelyre a japán kormány mindig is vágyott, és amiért a Shintenka program is létrejött. Kyokki, azaz a Felkelő Nap Sugarai. Ezt a nevet adtam a kormány szempontjából terrorista csoportnak számító szervezetnek, mely esperekből és egy maroknyi quincyből állt.

Rothschild halála után sem dőlt meg az elnyomó hatalom, biztos voltam benne, hogy Lilith mozgatja a szálakat tovább Maxi helyett. Háború kezdődött az Emberi Világban, a vaizardokat és a mi fajtánkat próbálták levadászni az átlagos emberek tudta nélkül. Azonban ahelyett, hogy ők ütöttek volna rajtunk, ez fordítva történt, egymás után iktattuk ki a ránk és az ártatlan, mit sem tudó esperek életére törő csapatokat. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen a célpontjaikat ismertük: a Shintenka rendszere továbbra is működött, nyilvántartásában pedig minden olyan különleges képességű ember szerepelt, aki a civilizációba született bele. A turpisságra végül a pokollakók is rájöttek és minden erejükkel azon voltak, hogy terminálják a projektet. Bár reménykedtem benne, hogy az AFW-nek szivárogtatott információm elegek lesznek ahhoz, hogy a végső ütközetet a Szövetség támogatásával vívjuk, csalódnom kellett. Míg én azon dolgoztam, hogy az adatokat megvédjem a cybertámadásoktól, addig maroknyi elit kommandóm és az épület előtt összegyűlt néhány száz esper és quincy azért küzdött, hogy a életeket érő biteket lementse egy speciális adatkártyára, amelynek tárolókapacitása akkora volt mint az emberi agyé. A misszió sikerrel végződött, ám mind a Kyokki, mind én nagyon súlyos árat fizettünk érte. A pokollakók számos emberem életét oltották ki, és az utolsó percekben túlerejüket kihasználva áttörtek a sorainkon, így az épület belsejében harcba kellett bocsátkozzon a legjobb katonáimból álló elit egység is, amely minket, az adatokon dolgozó csapatot védte. Én minderről addig nem tudtam, amíg az akció véget nem ért, és csak a kegyetlen valósággal szembesülve jöttem rá, hogy miért titkolták előlem a dolgot. Kifejezett tiltásom ellenére ugyanis a különleges alakulathoz Zed is csatlakozott a toborzáskor... és ő nem tért vissza.

A háború hamarosan véget ért, az állam belátta, hogy túl nagy veszteségekkel jár számukra a vadászat, így a Kyokki létezésének sem volt további értelme, feloszlottunk. Ahhoz nem képviseltünk elég jelentős erőt, hogy nyíltan szembemenjünk a rendszerrel, erre csak az AFW-nek volt meg a kapacitása és a hírekből úgy értesültem, az ottani munka is sokkal szervezettebbé vált, mint amikor még én is tag voltam. Kotomi szerint a mi sikereink alapozták meg a Szervezet végleges összekovácsolódását, hiszen megmutattuk, hogy a feladat, amire a kitaszítottak és üldözöttek csapata vállalkozott, nem lehetetlen. Ám én immár egyetlen akciónkat sem éreztem sikernek, csupán egy-egy lépésnek szeretett Zedem halála felé. Immár nem volt hova mennem, nem volt kihez tartoznom. Eluralkodott rajtam a magány, és évekig csupán céltalanul bolyongtam, messzire elkerülve az AFW csapatait, hiszen az ő szemükben én még mindig maga voltam az ördög... illetve az ördög következő jelöltje.

Rothschild visszatéréséről egy követ értesített. Az AFW követe, aki egy hírszerző tiszt kíséretében jelent meg egy borús nap reggelén akkori osakai lakásomban. A Szövetség impresszív benyomást keltett bennem azzal, hogy képesek voltak rám találni, hiszen még Kotomi sem tudta hol vagyok, és már majdnem egy évtizede álnevet használtam, amelyet olyan gyakran váltogattam, mint más az alsóneműjét - akárcsak a címemet. Ez a bámulatos tett sem volt elég azonban ahhoz, hogy meggyőzzön arról, hogy nekem az ő soraikban a helyem. Legalább 20 éve nem borult el az agyam, de akkor, annak az ajánlatnak a hallatán igen. Egy évtized összes keserűsége, dühe és csalódottsága volt benne szavaimban, ahogy elküldtem a két képviselőt melegebb éghajlatra. Ahogy Yuu-chan minket hibáztatott lánya haláláért, úgy hibáztattam én most az AFW-t Zedéért, hiszen nem törődtek vele, amikor jeleztem feléjük a közeledő támadás hírét, nem küldtek csapatokat a Kyokki segítségére, és ezért tudtak áttörni a barikádon a pokollakók is. Csupán annyit üzentem vissza, hogy a Szövetségből egyedül nővéremmel vagyok hajlandó beszélni, csatlakozásomról pedig szó sem lehet, majd szó nélkül kidobtam a két alakot.
Talán pokolbéli utam óta először engedtem teret a könnyeimnek, órákon át sírtam. Arra gondoltam, hogy hiába térnék vissza, és hiába állítanánk vissza a világ rendjét most már, hogy Zed nincs többé, valamint hogy semmi sem garantálja, hogy a harcok folyamán nem vesztem el Kotomit is. Más megoldást kellett keresnem, olyat, amiben nincs harc, olyat, amiben nem hal meg egyetlen szerettem sem. A legkézenfekvőbb megoldás pedig számomra az időutazás volt. Sok-sok évvel ezelőtt fedeztem fel a lehetőséget az időugrásra az elektromágneses rezonanciában, hiszen a XX. században az amerikaiak már megcsinálták, ám én csak a teleportálás módszerét tettem relatíve biztonságossá, lévén nem láttam értelmét annak, hogy oda-vissza ugráljak az időben. Most azonban más megvilágításba került a téma, hiszen ha Rothschild meg sem születik, akkor nem lesz ki hatalomra kerüljön! Újult erővel vetettem bele hát magam az adatkártyám mélyén rejlő információhalmazokba, hogy felfedezzem a fluxuskondenzátor titkát, hogy egy régi nagy klasszikus filmre utaljak.

30 hónap kutatómunkája és egy ujj elvesztése kellett hozzá, de végül megtaláltam azt a módszert, amellyel anélkül bele tudom vetni magam az időfolyamba, hogy abba belehalnék. Félelemmel vegyes izgalommal készültem fel első utamra, mely 100 évvel repített vissza az időben. 1942-őt szemeltem ki a beavatkozás időpontjának némi kutatómunka után, küldetésem pedig már-már gyanúsan egyszerű volt. Biztosra mentem, balesetnek tűnt az egész: a helyi újság másnap arról számolt be, hogy egy zárlat keltette áramütés okozta a fiatal férfi és terhes felesége halálát. Megkönnyebbülten, hurrá-hangulatban tértem vissza a jelenbe, azzal a tudattal hogy egy névtelen hős leszek, aki megakadályozta azt, ami végül be sem következett. Bár nem tudtam mire számítsak, nagyjából mindenre fel voltam készülve, csak arra nem... hogy semmi sem változott. Azaz mégis, hiszen Rothschild születési ideje és szülei neve megváltoztak, az ő életében azonban nem volt módosulás. Hosszú órákig töprengtem azon, hogy mit ronthattam el, és arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy ha a születését nem lehet megakadályozni, akkor életében kell őt megölnöm, még azelőtt, hogy a képességét használni tudná. Újabb utam tehát 1943-ba vezetett, noha viszolyogtam az ötlettől, hogy egy néhány hónapos kisbabát akarok megölni. El se akartam képzelni, hogy hogyan éreznék a szülei helyében, ha megtudnám hogy egy idegen olyasmikért akarja elvenni a csöpp gyermekem életét, amit még meg se tett. De nem volt más választásom, így belevágtam. Először hasonlóképpen akartam kioltani a család életét ahogy először is, ám egyetlen olyan alkalmat sem találtam egy hét alatt, amikor mindhárman egy helyen voltak és a közelükben lett volna legalább egy konnektor, így erről a tervemről letettem és újat, agresszívebbet találtam ki. Végül is nem volt mitől félnem, időutazó voltam, ha hátra is hagyok valamilyen nyomot, akkor se találnak meg. Ám hiába a legaprólékosabban kidolgozott stratégia, a legkörmönfontabb gyilkossági kísérlet, se őt, sem a szüleit nem tudtam megölni. Valami mindig közbejött, a véletlen újra és újra megmentette a családot, én pedig egyre gyanúsabb lettem, hiszen szinte állandóan a sarkukban voltam. Nehezen bár, de beláttam hogy nem folytathatom, visszavonulót kellett fújnom.
Visszatérésem után újabb kellemetlen meglepetés ért, hetekig gyenge voltam, vért hánytam és fájtak az ízületeim és az izmaim, számomra pedig nem volt kétséges, hogy ez minek a következménye. Úgy vettem észre, hogy mintha legalább egy évtizedet öregedtem volna ez alatt a néhány hónap alatt, a szervezetemre nagyon rossz hatással volt az időutazás. De eldöntöttem, hogy ha belehalok is, akkor is mindent megteszek azért, hogy Rothschild hatalomátvételét megakadályozzam, így amint kilábaltam "betegségemből", azonnal ismét útra keltem, ezúttal 2011-be. Úgy véltem, hogy az akkori Maxi gyengébb, mint én jelenleg vagyok, ám ismételten a saját tévedésem áldozatává váltam. "Csatánk" már-már bohózatba illő volt, úgy tűnt számomra, hogy azt sem tudja mit csinál, mégis könnyedén pattantak le róla legagyafúrtabb és legerősebb támadásaim is, úgy játszadozott velem, mint macska az egérrel. Súlyos és megalázó vereséget szenvedtem, ha nincs nálam a Daitenshi-medálom, valószínűleg bele is halok a találkozásba. Sérüléseimet még a visszaút okozta sokk is növelte, a tünetek ezúttal sokkalta rosszabbak voltak. Felépülésem közel egy évig tartott, csak halvány árnyéka voltam önmagamnak. Az volt életem utolsó harca, tudtam, hogy nem bír el több ilyen fokú megrázkódtatást az egyre öregedő szervezetem. Már egyébként is 54 éves voltam, bár inkább éreztem magam 74-nek, nagyon-nagyon messze voltam már legjobb formámtól. Néhány számítás után rájöttem, hogy már csak kétszer utazhatok, a harmadikba bele fogok halni. A helyzetem egyre reménytelenebbnek tűnt.

Hosszas töprengés után levontam a megfelelő következtetéseket. A legszörnyűbb ezek közül az volt, hogy Maximillian Lucifer Rothschild hatalomátvételét nem tudom megakadályozni. Ami egyszer már megtörtént, azt nem lehet megváltoztatni, a Sors útját nem lehet úgy módosítgatni, mint egy folyó medrét. Ha fiatalabb lennék, még talán volna esélyem arra, hogy a jelenben győzzek a gonosz ellen az AFW-hez társulva, ám jelen állapotomban már ők sem látták volna hasznomat. De ha fiatalabb lennék... Ez a kulcs. A sokadik új tervem már nem engem érintett, pontosabban nem a jelen-engem. Újabb hónapokig tartó előkészületek következtek, hiszen tudtam, hogy a halálomba menetelek, többet nem hibázhattam. Amennyire erőm engedte, annyi évvel utaztam az időben... ezúttal előre. 2203-ban kötöttem ki, és egy jó évig tanulmányoztam a történelmet. Egy időpontot kerestem, azt ahol Lucifer hatalma a leggyengébb 2044 és 2203 között. Nem szörnyülködhettem olyan dolgokon, mint a 2050-es atomháború vagy a 2189-es űrkatasztrófa, amikor az emberiség maradékának harmada veszett oda miközben új lakóhelyükre, a Holdra indultak a túlnépesedett karakurai megapoliszból. Nekem egy olyan időpont kellett, amikor kiugróan magas volt a bűnözési ráta és erre az évszámra a 2110-es esztendőben leltem rá.

Elkerülvén a rosszullétet a jövőből nem a jelenbe, hanem a múltba utaztam vissza. Úgy gondoltam, hogy 2015-ben voltam fizikai teljesítőképességem csúcspontján, ezért az akkori énemet fogom előreküldeni a jövőbe, hogy állítsa meg Maxit és változtassa meg... változtasson meg mindent. Itt nem jövőről, jelenről vagy múltról volt szó hanem az egész időfolyamról. Ugyanis ha a jövőbe utazva változtatunk meg valamit, az furcsa módon az egész múltra hatással lesz, erre bizonyíték a 2203-ban elvégzett kísérletem, amiről ott és akkor azt hittem, csak reménytelen próbálkozás. Ám az akkor már műemléknek számító több száz éve századmásodpercre pontos toronyóra óraszerkezetének egy másodperces elállítása megmaradt, 2015-ben már arról volt híres az időmérő eszköz, hogy 130 éve pontosan egy másodpercet késik, mivel rosszul állították be annakidején!
Önbizalommal telve látogattam hát meg régi önmagamat, aki meglepően könnyen elfogadta a tényt, hogy a szörnyű jövőből jöttem, persze már ekkor is foglalkoztatott az időutazás, csak ugye az értelmetlenség. Lányomként... nem, unokámként kezeltem a fiatal nőt, de a látogatásom nem a családi összeborulásról szólt, noha szegény Zedet valószínűleg halálra ijesztettem azzal, amikor meg akartam őt csókolni a viszontlátás felett érzett örömömben. Ide bizony kőkemény edzést készítettem elő, mind Hitominak, mind Zednek, amely hosszú-hosszú hónapokig tartott. De a megfelelő módszerekkel sikerült elérnem, hogy jóval hamarabb elérje, sőt túlszárnyalja azt a szintet mindkét fiatal, amelyet az én életemben képviseltünk. Időközben szép fokozatosan adagoltam Hitominak mindazt, amit tudtam a jövőről, lassan egész memóriámat átültetve az ő fejébe, végül pedig átadtam neki azt az adatkártyát és az olvasásához szükséges eszközt, amelyben a Shintenka adatbázisát tároltam. A könnyes búcsú napja pedig ím elérkezett, a két fiatalt felkészülten, erejük teljében dobtam előre az időben, én pedig most itt ülök régi karakurai lakásom kanapéján, és arra készülök, hogy magamat is visszaküldjem a saját jelenembe. Nem vagyok biztos benne, hogy meglátom-e sikerüket avagy bukásukat. Fáradt vagyok és gyenge, ha helyesek a számításaim, ezt az időugrást már nem élem túl és csupán egy élettelen, összetört test fog visszaérkezni 2044-be. Bízom benne, hogy erőfeszítéseim nem voltak végül hiábavalóak. Nagyot sóhajtok és szomorkás mosollyal a számon indítom be a folyamatot. A tér vibrálni kezd körülöttem, ahogy a teleportáláshoz szükséges erőtér kissé módosított változatát létrehozom, majd egy kékes villanással eltűnök az élők sorából... örökre.

~ Kinézet

Külseje nem sokban változott, bár az évek kissé érettebbé tették az arcát. Fekete, derékig érő haját továbbra is kibontva hordja, bár egyre többször köti lófarokba, hogy ha harcol, nyaka és háta ne izzadjon le szinte pillanatok alatt. 160 centiméteres magasságához vékony és arányos testalkat tartozik, tartása egyenes. Szürke szemeiből hihetetlen magabiztosság sugárzik. Öltözködése elegáns, szeret blúzt és szoknyát hordani, és gyakran visel egy bizonyos bézsszínű mellényt is, melyet nővére, Kotomi kötött neki. Daitenshi medálja a nyakában lóg, ezzel jelzi az AFW-hez való hozzátartozását is, mivel a tetoválást nem hajlandó elkészíttetni köszönhetően annak, hogy még vissza szándékozik menni a saját idejébe. Bal kezének mutatóujján egy gyűrűt hord, mely lekorlátozza az erejét. Jobb alkarjának belső felén egy nagyjából 12 cm-es heg húzódik, melyet egy Daitenshi-küldetés során szerzett.

~ Jellem

Az egykori bájos kislányból mára határozott és eltökélt egyéniség lett, akit múltjának sötét időszakai és a jövő ismerete edzett sziklaszilárd akaratúvá. Keményen kritizál ha hibát vél felfedezni valamiben, álláspontja mellett makacsul kitart, ha úgy véli igaza van, de nem lehetetlen meggyőzni érvekkel és logikával. Hibátlan memóriájának és hatalmas intelligenciájának köszönhetően elsőrangú stratéga, pillanatok alatt képes a legbonyolultabb szituációkat is átlátni és működő terveket kiötleni. Ellenségeivel szemben kegyetlen és hidegvérű, nem ismer kíméletet. Az évek során elhatalmasodott rajta függősége a Pocky iránt, szájából gyakorlatilag állandóan kilóg egy édességrúd, nélküle pedig különösen ingerlékennyé válik. Bizonyos dolgokkal egyébként is könnyű kihozni a sodrából, ilyen a felelőtlen viselkedés és a csúnya beszéd például. Tini éveinek tönkretételéért gyűlöli a lidérceket, és ezen véleményét nem is rejti véka alá, de Rothschild eltávolítása érdekében hajlandó az együttműködésre velük, igaz nem szívesen teszi meg.

~ Esperképesség

Neve: nincs
Típusa: elemmanipuláció
Eleme: elektromágnesesség
Leírás: Hitomi testével képes elektromágnesességet generálni, és azt számtalan módon felhasználni. Jártassága a képességében rendkívüli, tökéletesen kezeli erejét. Ugyanakkor a bonyolultabb technikáihoz nagyfokú koncentráció szükséges, így képességét nehezen irányítja, ha valami zavarja az összpontosításban.
Képességek listája:

• Elektromosság - Legalapvetőbb képessége az elektromos kisülések létrehozása és használata a legkülönbözőbb célokra. Villámokat használ fegyverként, képes elektromos eszközök működését befolyásolni érintés útján, illetve a saját vagy mások testében működtetni az idegpályákat (utóbbit szintén csak érintés útján). Erejével gyógyítani is képes a szövetek regenerációjának felgyorsításával.
  
• Mágnesesség - 100 méteres távolságon belül képes bármilyen fémet tartalmazó tárgyat megmozdítani legfeljebb három tonna súlyig. Emellett környezetéből képes vasport kiválasztani, melyet fegyverként vagy pajzsként is használhat, illetve a fémet tartalmazó falakra akár fel is tud tapadni.
  
• Agyhullámok - Hitomi ereje növekedésével képessé vált agyhullámaival is babrálni. Gondolatolvasóvá vált, és a telepátiával ő is képes gondolatokat sugározni mások agyába. Ezentúl érintés útján tud olvasni mások emlékeiben, és a sajátjait is képes átültetni, bár az így közvetített emlékek nem biztos hogy megmaradnak a vevő fél fejében, hacsak nincs az illetőnek olyan tökéletes memóriája, mint Hitominak.
  
• Elektromágnesesség - A teste állandóan elektromágneses hullámokat bocsát ki, melyek hullámhosszát változtatva képessé válik számos hasznos technika alkalmazására. Terjedelme a rádióhullámoktól egészen a fény hullámhosszáig működik.
  - Egyik alképessége, hogy elektromágneses rezonancia segítségével képes magát és/vagy a birtokában lévő tárgyakat 300 kg-ig egy 200 méteres körön belül teleportálással bárhová áthelyezni. Ennek segítségével lehetővé vált számára az időutazás is, ám az rengeteg lélekenergiájába kerül és túlzott használata rendkívül gyors öregedést okoz, így csak akkor fogja használni, ha hazamegy.
  - Másik alképessége a railgun nevezetű elektromágneses fegyver használata. Létre tud hozni egy olyan speciális elektromágneses teret, mely a belékerülő fémtárgyat képes a hangsebesség többszörösére gyorsítani. A tárgy méretétől függően 1500 m/s-os sebességet érhet el, a fokozott hőhatás miatt pedig nagyjából 100 méteren belül semmivé olvad.

~ Képességek

Reiatsu-kezelés - Esper képességét azért tudta erre a szintre eljuttatni, mert rendkívüli érzéke van a lélekenergia befolyásolásához és használatához. Immár tökéletesen érzi nem csak a magában folyó reiatsut, de a környezete energiaáramlását is, így akár nagy távolságokból is megérzi mások lélekenergiáját, mi több, azonnal be tudja azonosítani faj szerint és az erejét is rögtön meg tudja mondani saját magához képest.

Zanjutsu - Bár nem elsőszámú fegyvere a vívás, mégis képzettnek számít ebben a diszciplínában. Semmiben sem marad el egy átlagos shinigami kapitánytól kardforgatásban, igaz csupán bal kézzel tud vívni. Stílusa elsősorban szúrásokra és gyors döfésekre alapszik, igyekszik távol tartani magát az ellenfelétől.

Hakuda - Bár Sierashi Yuusuke és Sakai Kotomi jó darabig tréningelte Hitomit pusztakezes harcban, még mindig ez a leggyengébb harci aspektusa. Mozdulataival elsősorban a test legérzékenyebb pontjai felé támad, mivel komoly erőnek híján van. Védelmén kifejezetten nehéz rést ütni, mozgékonyan tér ki a legtöbb ütés és rúgás elől.

Houhou - Teleport képességének köszönhetően instant helyváltoztatása felér a leggyorsabb shunpóval vagy sonidóval is akár, mozgása pedig szó szerint követhetetlen, mivel a technika alkalmazása közben nem használja a két pontot összekötő köztes teret.

Fizikai adottságok - Ugyan megtanulta lélekenergiával felfokozni a gyorsaságát, erejét és reflexeit, ő ennek ellenére csupán ember, és mint ilyen, adottságai nem érhetnek fel egy képzettebb shinigamiéval vagy arrancaréval. Állóképessége pedig egyértelműen a leggyengébb pontja: ha harc közben sokat kell mozognia vagy sok ütés vagy vágás éri, gyorsan elfárad.

~ Szeret-nem szeret

Szeret

• Szerettei körében eltöltött idő
  
• Pocky (és egyéb édességek)
  
• Harc
  
• Ha egy terv sikerül
  
• Mások kijavítása

Nem szeret

• Rothschild
  
• Lidércek
  
• Felelőtlenség
  
• Csúnya beszéd
  
• Ha ellenkeznek a véleményével

~ Felszerelés(ek)

• Egy vörös markolatú, fehér lószőr-bojttal díszített katana, mely az Amano Rakurai névre hallgat és képes magába szívni a légköri illetve egyéb forrásokból származó elektromosságot, hogy azokat vörös villámokká alakítsa. Az így keletkezett elektromosság élesebbé teszi a kard pengéjét ha használója ott tartja, vagy akár ki is lőhető az ellenfélre. 20%-kal erősíti a villám-alapú támadásokat.
  
• Egy medál, amely képes tárolni viselője lélekenergiájának egy részét, így az akkor is tud tovább harcolni, ha a sajátja elfogyott volna. Ezen kívül jeladóként is működik, a „Sukui (Segítség!)"; parancs hatására. Aki hasonló ékszerrel rendelkezik, annál a középen található fekete obszidián vörösen felizzik és egyféle sugallatként irányítja a bajbajutott társhoz. Jelenleg a kivégző osztag jelképe, mivel szimbolikus jelentését akár a "Halál angyalaihoz" is kapcsolhatjuk.
  
• Egy ezüst karkötő, mely leárnyékolja a Hitomiból áradó nagyerejű elektromágneses reiatsu sugárzását, ami egyébként már káros lenne a környezete egészségére hosszútávon. Az ékszert a csuklóról eltávolítva megötszöröződik a lány ereje.