Oichi Reika

Tárgy: Oichi Reika Vas. Nov. 28, 2010 8:47 am

~ Adatlap

Név: Oichi Reika
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Rang: Taisa - 5. divízió
Szül. ideje: 3.15.
Kor: 140 év (22-nek néz ki)

~ Előtörténet

Emlékek. Emlékszem, hogy hogy kezdődött el az, amit én a legszebb álomnak éltem át. Minden az Aizen elleni háborúval indult el. Mint ahogyan azt illik én is részt vettem a háborúban és megtehettem azt amire vágytam. Képességeim legjavát adva támogathattam azokat akik szívvel-lélekkel harcoltak. Mármint én is szívvel-lélekkel harcoltam, csak hogy az én képességeim inkább az aszisztálásra és a távolsági harcra korlátozódnak le. 2011-ben vége lett a háborúnak és végre beköszönhetett a béke korszaka. Nekem viszont a vígadalom és ünneplés helyett más terv alakult ki a fejemen. Sajnos ennek a végbeviteléhez egy radikális lépést kellett tennem. Meg kellett szöknöm Seireteiből, és erre tökéletes időpont volt az ami alatt mindenki más a győzelmet ünnepli. Mielőtt elhagytam a Lelkek Világát, egy levelet hagytam hátra Taichou-sannak arról, hogy miért hagyom el a Gotei 13 kötelékét és, hogy visszatértem után vállalom a vele járó felelősséget. Az első megállóm az a hely volt, ahol elkezdhettem a tanulmányaimat és ahova Hebi is vágyakozott. Ez pedig nemvolt más mint a Mexikói-fennsík, azon belül is az azték templomok. Meglehetősen sok előnnyel indultam az emberekhez képest, hisz zanpakutoum hazai pályán mozoghatott, így nem is esett nehezemre megtalálni a számomra szükséges templomot. Az ősi tudás fellegvárát, Quetzalcóatl templomát. Hebi idegenvezetésével pedig kis bolyongással eljutottam az itt őrzött tömérdek tudásig. Az igazat megvallva arra számítottam, hogy tekercseket és könyveket fogok találni, de ehelyett egy hatalmas terembe csöppentem aminek a közepén egy gömb lebegett. Viszont ami Hebit is meglepte az a fogadó bízottság volt.
- Vigyázz velük. A finomkodás nem épp a kenyerük.
Figyelmeztetett zanpakutoum és a zombik, merthogy egyik se volt mondható túlságosan élőnek, támadásba lendültek. Ahhoz képest, hogy már pár ezer éve halottak elég jól mozogtak. Napokig, talán hetekig is tartó küzdelem zajlott le köztem és köztük. Végül sikerült felülkerekednem az őrzőkön. Viszont így is kellett egy napot várnom, mielőtt folytathattam volna a kutatást, hogy a sérüléseim kellően begyógyuljanak. Közben hálát adtam, hogy anno Viclyn mester megtanított pár varázslatot, így győzedelmeskedhettem ebben a helyzetben. A gömb hirtelen világítani kezdett, majd füstszerű anyagot bocsájtott ki magából és ez az anyag belepte az egész termet.
- Shinigami, te ki megosztod lelkedet Tsubasa no hebi-vel. Lépj közelebb!
Hallottam egy túlvilági hangot. Automatikusan, a fájdalmaimmal nem törődve indultam el a gömbirányában és közben azon gondolkodtam hogy miért nincs kellemes és lágy hangjuk az ilyen ősrégi kacatoknak. Minél közelebb kerültem a tárgyhoz annál furcsábban éreztem magam, mintha a nagy semmi felett sétálnék. Miután a kezeim elérték a felületét, csak egy rántást éreztem, mintha kitéptek volna saját valómból. Az addigi terem eltűnt, helyette egy könyvtárban találtam magam, kezemben a fénylő gömbbel.
- Egyelőre csak ennyi tudást vagyok képes átadni neked, többet nem. Remélem, hogy igazságosan használod, majd fel.
Szólt újra a gömb, majd elhallgatott. Könyvek tömkelege volt ezen a helyen, de hamarosan mindez leszűkült csupán 3-4 könyvespolcra. Bizonyára ezt értette a "csak ennyit" alatt. Viszont már ez is több volt, mint amire kezdetben számítottam. Miután sikerült magamhoz térnem a kezdeti ámulatból, időt nem sajnálva álltam neki a könyvek tanulmányozásának viszont egyből bele is ütköztem az egyik legsúlyosabb problémába. Nem értettem, hogy mit jelentenek az ábrák. Így az első pár hetet azzal töltöttem, hogy Hebitől tanultam az ősi nyelveket. A fene se tudta, hogy egy zanpulélek ennyi nyelvet tud és a tulajdonosa nem. Ez egy elég furcsa vicce a természetnek. Miután a tanulással töltött hetek elmúltak következett a kutatási időszak. Beletemetkezve a rengeteg információba. Teltek múltak a napok, a hetek, hónapok és évek. Igaz, hogy nekem mindössze csak úgy tűnt mintha egy-két hetet lettem volna ott. A gömböt használva, és tudással feltöltekezve hagytam el a "könyvtárat". Időközben úgy tűnik, hogy a élőhalottak újra életre keltek, hisz már vártak rám fogcsikorgatva. Ismételten meg kellett küzdenem velük, de most valami más volt. Minden amit a könyvtárban elolvastam, mintha belevésődött volna a tudatomba. A kidouk mellett már valódi mágiát is tudtam használni, ami nagyon megrövidítette a harcot és a betalált támadások száma is minimálisra csökkent. A templomból való kijutás viszont sokkalta nehezebb volt, mint arra számítottam. Még Hebi vezetésével is gyakran eltévedtünk és ennek az okát egyikőnk sem értette, hisz alig pár napja vagyunk itt és a labirintus csak évenként változik. Mondhatni roppant furcsa. Miután nehéz bolyongás után sikerült kikecmeregnünk a labirintusból és kitörnünk a romokká vált templomból, nem épp az a látvány tárult a szemünk elé amire számítottunk.
- Azt hiszem, hogy nem csak pár napig voltunk odalenn.
Mondtam a kihalt világot látván. Mintha a pokol eljött volna a földre. El se tudtam képzelni, hogy mi lehetett az ami ekkora pusztítást volt képes okozni. Szörnyű. És ami még ennél is szörnyűbb volt, az aminket körülvevő tömeg volt. Az biztos, hogy embernek nem mondanám őket semmiképp sem, sokkal inkább szörnyek voltak.
- Mutánsok!
Hallottam Hebi felkiáltását a fejemben, de addigra már nekem is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek már nem emberek, inkább valami olyasmik amik képtelenek értelmesen gondolkodni és csak én akadályozom őket abban, hogy egymásra támadjanak. A harc helyett inkább a menekülést választom, hisz a francnak van kedve egy halom oszladozófélben lévő izével harcolni megint. Miután sikerül kellően magasra kerülnöm, és megbizonyosodni arról, hogy semmiképp sem érhetnek el, a gömböt eltéve nyitottam egy senkai kaput és léptem át a Lelkek Világába.
Ott sem volt rózsásabb a helyzet, de legalább tökkelütött mutánsok és élőhalottak nem voltak. Semmi sem volt, amit élőnek lehetne nevezni. Első utam egykori szülőházam felé vezetett, viszont itt sem volt, semmi. Pár rongyból új ruhát készítettem magamnak, hisz ami rajtam volt, mondhatni több éves, meg amúgy is most már mindegy, hogy mi van rajtam nem? Így legalább jobban is éreztem magam. Egy halk neszre lettem figyelmes, majd lépések zajára. Pillanatok alatt döntöttem és elindultam a hang irányába. Nem érdekel, ha egy mutáns is, akkor is kiszedem belőle, hogy mi is folyik itt. Szerencsémre és meglepetésemre egy shinigamit találtam. Valami AFWről, egy esperről és a pokolról hablatyolt valamit de semmit sem értettem. Felajánlotta, hogy kövessem. Igaz megfordult a fejemben az az eshetőség is, hogy esetleg csapdába akar csalni, de más választás hiányában kénytelen-kelletlen követnem kellett. Észak-Rukongaiba vitt, majd a föld alá. Végül egy számomra ismeretlen helyre értünk. Shinigamik, arrancarok, esperek és más fajok is voltak itt. Hiába az a sok tudás amire szert tettem, hisz ég mindig nem értettem semmit az egészből. Viszont Taichou-sannal való találkozás és a magyarázata mindent világossá tett előttem. Ez egy amolyan szervezet ami egy bizonyos esper ellen küzd. Én is csatlakoztam a szervezethez, hisz nem hagyhattam cserben őket, igaz ezt már megtettem akkor, mikor itt hagytam őket. Igyekeztem éveken keresztül, amiben lehetett abban segítettem és közben még arra is maradt időm, hogy a tudásomat továbbra is gyarapítsam a gömb segítségével. illetve még régi barátaimmal is tudtam eltölteni egy kis időt. 15 éven keresztül keményen dolgoztam, hisz hajlandó voltam mindent elvállalni, csak azért, hogy kiegyenlíthessem az egyenlegemet. 2100-ban kitüntettek. Az 5. divízió vezetői posztját ajánlották fel nekem. Gondolkodás nélkül elfogadtam, hisz ez egy újabb esélyt nyújtott nekem arra, hogy segíthessek az itt élőkön. Ennek már tíz éve, és most is teljes gőzzel azon vagyok, hogy azt a pár hátramaradt évet is kiegyenlítsem és hogy azután még egy kis túlteljesítést is végezzek hisz ennek a háborúnak még nincs vége és nekem még van dolgom itt.

~ Kinézet

170 cm magas és a súlya 50 kg. Hosszú vörös haja, valamint lila szeme van. Seiretei elhagyása után a megszokott shinigami uniformist egy más ruhára váltotta fel. Ez a ruha egy vörös rövid ujjú vörös színű bőr felsőből, egy pár vörös bőrkesztyűből, egy fekete miniszoknyából, valamint egy az ezen található elől hosszan felhasított hosszú vörös szoknyából és vörös bőrcsizmából áll. Az arcán mindig fellelhető egy kedves mosoly és a szemeiben folyton egy folytonos tovább küzdésre késztető csillogás fedezhető fel. Valamint, mint minden taisa ő is rendelkezik a rangját jelző haorival, viszont nem igazán szereti hordani, mert úgy érzi, hogy akkor nagyobb felelősség zuhan a vállaira.

Spoiler:

~ Jellem

Kedvessége, mosolygóssága és segítőkészsége továbbra is megmaradt. Ezek mellé még társult egyfajtafolyamatos boldogság aminek az oka talán abban keresendő, hogy Reika azt művelhette amit szeretett. (mágiák tanulása) Ugyanakkor a közte és a zanpakutouja közti bizalom annyira erőssé fejlődött, hogy szinte parancsszó nélkül is tudja aktiválni a shikai formát. Most már sikerült az édes és aranyos dolgok iránti rajongását is valamennyire visszafogni, bár néha készakarva is kitör ez belőle egy-egy aranyos dolog láttán.

~ Zanpakuto/Képességek

Mágia:

Idézéseket, támadó, védekező és gyógyító varázslatokat egyformán képes használni. Bár ezen képességének is van határa, de fejlődésével egyenesen arányosan ezek a határok tágulnak is.

Zanpakutou:

Neve: Tsubasa no hebi (Szárnyas kígyó)
Fajtája: Illúzió
Shikai Parancsa: Mōningukōru! (Ébredj!)
Kinézete: Normál alakban egy szokványos katana, a markolatán lyukak találhatóak és egy fél centire a keresztvastól szaggatott vörös vonalak. A keresztvason kígyószemekhez hasonló lyukak találhatóak. Shikai alakban a kard egy 70cm hosszú bottá alakul át, ami egy különleges törhetetlen fémből áll, a végén pedig egy lárvához hasonló fémszerkezet van. (Reika és Hebi közötti kölcsönös bizalom jelképeként alakult át a shikai kinézet)
Támadások:
-Hi busshitsu-sei (Anyagtalanság): A használó körülbelül 10 percnyi időre átalakíthatja testét anyagtalan formába, ebben a formában az anyagi jellegű támadások nem tudják a használót megsebezni, de ő sem használhatja fizikai erejét, viszont a kidoukat igen.
-Te no sakusei (A teremtés keze): Bármilyen tárgyból a használó akarata szerint egy élő, érző lény jöhet létre. Egyszerre csak egy lény hozható létre, aminek a strapabírása a transzmutációhoz használt anyagtól függ.
Zanpakutou lelke:
Kinézet: Eredeti alakban egy hatalmas zöld színű tollaskígyó. A tollai zöld és vörös színűek, a fején egy sisakhoz hasonlópáncél foglal helyet. Emberi alakban egy hosszú vöröses hajú fiú alakját veszi fől, akinek a ruhája tele van díszítve tollakkal és furcsa formákkal.
Jellem: Bölcs és megfontolt, ugyanakkor szeret apáskodni Reika felett.Ha harcra kerül a sor igyekszik a lehető legtöbb segítséget nyújtani Reikanak.
Belső világ: A belső világ egy romokból álló bolygószerűség ami egy nagy fehér éterben lebeg. A romokon ősi szimbólumok és jelek fedezhetőek fel és általában a különböző darabok cserélik egymás között a helyüket.

~ Szeret-nem szeret

♥ Mágia;
♥ Régi könyvek, tekercsek, jelek;
♥ Hebi;
♥ Taichou-san (Kawashima Hiroki);
♥ Nevetés;

- MUTÁNSOK!;
- Érthetetlen ősi szövegek;
- Labirintusok;
- Csapdák;
- ÉLŐHALOTTAK!;

~ Felszerelés

- Meue shin buresuretto { Felsőbb akarat karperec } : A szerkezet tulajdonsága, hogy képes a használó telekinetikus energiáit megnövelni. Ennek köszönhetően kisebb súlyú tárgyakat (1,5 kg max) vagy egy katanát képes mozgásra bírni. Hasznos, ha a használót lefegyverezték és Zanpakutuoja több méterre repült tőle.
- Kidou Ampu { Kidou Erősítő } : Egy apró medál, amit a kézre lehet szíjazni, s felerősíti a Kidoukat.
- Varázsgömb : Reika tanítását szolgálja, egy amolyan saját tudattal rendelkező tárgy. Másodfunkcióként képes a varázslatokat megerősíteni egy kicsit. (Kidoukra nem vonatkozik)