Idegesen küldök egy Soukatsuit a szemközti falnak, miután ezúttal sem sikerül elérnem a célom. Hetek óta gyakorlok minden nap több órát, mégsem történt még semmi. Aoki még csak meg sem szólal, és ez nagyon idegesít. Érzem, hogy képes vagyok rá. Erősebb vagyok, mint valaha, a Seireitei egyik legerősebb tagja vagyok, mégsem tudtam még eddig elérni az annyira áhított senbankai szintet, pedig minden tőlem telhetőt megteszek érte. Mégis, valami hiányzik. Emlékszem, mikor a bankaimat szereztem meg, az sem volt könnyű, éppen ezért erre is felkészültem, hogy a második bankai elérése sem lesz sétagalopp, de erre nem számítottam. Zihálva rogyok térdre a padlón, és figyelem, ahogy államról izzadtságcseppek hullanak alá, kisebb tócsát képezve a földön. A legjobban mégsem az zavar, hogy még nem sikerült elérnem, hanem az, hogy Zanpakutuom szelleme egyszerűen nem reagál a hívásomra, pedig eddig egy szó nélkül sietett a segítségemre mindig. Ez most megváltozott, még a shikaimat is nehezemre esik mostanában előhívnom, nem beszélve a bankairól. Úgy érzem, mintha valami láthatatlan erő visszatartana attól, hogy aktiválhassam ezen erőszintjeimet. Mintha Aoki szándékosan tartana vissza, vagy azt akarná, hogy bizonyítsak neki. De mit? Nem tettem még eleget? Nem bizonyítottam már százszor, hogy elég erős és kitartó vagyok hozzá? Egyszerűen nem értem...Mindenesetre információt kell szereznem valakitől, aki már rendelkezik ezzel a tudással. Valakit, akitől megtudhatom, hogy mégis mi hiányzik még belőlem, vagy mit kell tennem annak érdekében, hogy elérjem, amit akarok. Egy ilyen embert ismerek úgy, hogy minden probléma nélkül odamehetnék hozzá és rákérdezhetnék a dologra, aki nem más, mint Yuu-chan. Jó pár éve ismerjük már egymást a Vaizarddal, és ezen idő alatt nagyon jó barátok lettünk. Nem egy csatát vívtunk már meg egymás oldalán, és ismerjük egymás szokásait, családját, és erejét is. Most pont ez az ismeretség kell nekem ahhoz, hogy elérhessem a célomat. Gyorsan döntök erről a dologról, és még egy utolsó bosszús pillantást vetek az edzőterem falán tátongó lyukra, mintha az lenne a hibás mindenért. Egy vállvonás kíséretében elhagyom a termet, majd a tisztjeim megjavítják, úgysincs mostanában semmi dolguk gyakorlatilag. Mire hazaérek, már elszállt minden ideg belőlem, és úgy-ahogy jókedvűen lépem át az ajtót, majd veszem az irányt egyenesen a fürdő fele, hogy felfrissítsem magam kicsit. Ezután egy búcsúpuszi Feleségemtől, majd indulok is Karakurába. Lehet kicsit vissza kéne fognom magam, mert mostanában majdhogynem többször járok át az emberi világba, mint mosdóba, de a helyzet ezt követeli most meg.
Bár fogalmam sincs, hogy Yuu-chan mit szokott csinálni, mikor nem járunk küldetésre, vagy hol tartózkodik, de gyanítom, hogy átmenetileg beköltözött a fészekbe, és ott tengeti mindennapjait és tervezgeti a soron következő offenzívákat, legalábbis én ezt csinálnám. Hamarosan átlépem a Főhadiszállást körülvevő mágikus falat, ami már az első belépésemtől kezdve felismeri a lélekenergiámat, ezáltal minden gond nélkül léphetek be akkor, amikor csak kedvem tartja. Már a gargoylokkal is megbékéltem nagyjából, szóval ők sem jelentenek gondot egy ideje. Egyedül Adánnal akad mostanában problémám a szervezettel kapcsolatban, de vele is megpróbálok úgy viselkedni, ahogy mindenki mással. Sajnos nem egyszerű kiirtani magamból a felé érzett gyűlöletet a fajtája miatt, de igyekszem. Persze ott van még Hitomi is, de Ő nem érdekes jelen pillanatban.
A tanácsterembe érve csalódottan kell tapasztalnom, hogy csak Adán tartózkodik a fészekben a tagok közül, Yuu-chan jelenleg házon kívül van.
- Bordélyházba...?! - kérdezek vissza meghökkenve, majd miután megtudom, hogy miért is, egyből megértem a helyzetet. Még most is elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy miért is jár most éppen Yuu-chan ilyen helyekre. Még nem kapta vissza az emlékeit. Ha pedig CHiyo-chant nem számítjuk, ez a lépés tökéletesen tipikus volt a Vaizardtól, hisz hova máshova menjen az ember, mint mézbirkózást nézni egy híres, vagy éppen hírhedt bordélyházba? Sajnos az említett hely a város másik végén van, de pár villámgyors shunponak köszönhetően alig néhány perc alatt elérek célomhoz, és belépek az épületbe. Egyből képen vág a bent dúló forró hangulat, de nem lepődök meg különösebben, hisz nem sok újat tudnak itt nekem mutatni. Érzékeim gyors kiterjesztése után már be is lőttem nagyjából, hogy merre lehet Yuu-chan, és el is indulok abba az irányba, ahonnan a Vaizard lélekenergiáját érzem. Csakhamar meg is találom, amint nagyban szurkol a két igencsak dekoratív hölgy egyikének, akik a mézbirkózás nemes sportjának hírnevét öregbítik. Meg kell mondjam, hogy nekem sem lenne ellenemre beszállni a hölgyek közé egy ilyen kis meccsre, ám az én szívem már zálogba van adva másnak. Esetleg Mitsuval rendezhetünk otthon egy ilyet, de nincs annyi méz a Seireiteiben, Karakurába meg lusta vagyok elmenni érte. Elnézném még egy darabig, azonban most fontosabb dolgunk van ennél, ezért félbe is szakítom Yuu-chan tevékenységét, mégpedig úgy, hogy a vállára rakom a kezem és elkezdem kifele húzni.
- Szevasz Yuu-chan! Ráérsz ugye? Kellene a segítséged! - közlöm vele egyszerűen a dolgokat, miközben haladunk a kijárat felé. Örülnie kéne, hogy egy ilyen nemes feladatban segédkezhet, hisz nem minden nap sajátítja el az ember a SenBankai képességet. Őszintén remélem, hogy Barátom nem csaprészeg, hanem csak szimplán jól érezte magát teljesen józan állapotban, ellenkező esetben igencsak kellemetlen időknek nézünk elébe.

A szerencsejáték a vesztesek sportja, legalábbis így tartja a mondás. Nos, ez biztos egy olyan alak szájából hangozhatott el, aki soha az életben nem nyert semmit. Részemről igencsak nagy szerelmese vagyok a kártyának és efféle dolgoknak, ám mostanában érthetően sokkal fontosabb dolgaim voltak, így nem tudtam elég időt fordítani szenvedélyemre. Ám ez a mai nap most ennek szellemében fog telni, senki és semmi nem akadályozhat meg abban, hogy jól érezzem magam. Már korán reggel talpon voltam, s miután leellenőriztem Adán-t a Fészekben, nem láttam akadályát egy kis átruccanásnak a Seireiteibe. Egyetlen olyan helyet ismerek, ahol kedvemre való felhozatallal találkozhatok, ez pedig nem más, mint a Vörös Fűző bordélyház. Különösebb nehézségek nélkül utazom a két dimenzió között, bár kicsit hideg van, ráadásul még sötét is. A nem megfelelő közvilágítás miatt morogva szökkenek ki az átjáróból, azután sötét köpenyemet szorosabb vonom alakom körül. Néhány államban rég betiltották már azt a versenyt, amire épp most tartok, de még a törvény sem vethet gátat a féktelen szórakozásnak. Elítélhetnek azért, mert ilyen vagyok, viszont ezen már nem tudok változtatni, valószínűleg örökletes is, szóval utódaimat is elcipelhetem majd magammal az ilyen összejövetelekre, már ha lesznek egyáltalán. Lassan már egy és fél évszázada tengetem napjaimat leginkább agglegényként, ideje lenne megállapodni, s klánt alapítani, de ahhoz szükség van egy megfelelő nőre is, akit abban a kegyben részesítek, hogy szerény személyem gyermekeit hordja a szíve alatt. Már látom is magam előtt, ahogy vívni meg hasonló dolgokra tanítom Őket, miközben csinos feleségem épp az ebédet preparálja nagy odaadással. Eme idillikus kép által vezérelve állok meg a keresett épület előtt, ami most sem épp bizalomgerjesztő, azonban a bent lévő hölgyek feladata nem is a bizalom begerjesztése.
Az omladozó homlokzat és a hulló vakolat csak megtévesztés, tudomásom szerint semmilyen engedélye nincs a hely tulajdonosának, így érthető is miért van annyira elrejtve. Minden alkalmazott elég korrekt, ráadásul a „Tiszta” Lelkek Városának krémje is ide jár kikapcsolódni, ami csak még tovább rontja a nemességről kialakított képet. Ezek a szemetek biztos elvettek egy gazdag család lányát, azután rögtön fel is tették a polcra, mert a prűd népséggel mást nem is lehet csinálni. Szex gondolom meg csak szökőévenként van Náluk, akkor is kizárólagosan gyereknemzés céljából. Szerencsétlen barmok, nem tudják milyen az igazi élet! Belépve az építménybe rögtön megcsap az a fülledt meleg és különböző illóolajok illata, ami csak erre a helyre jellemző. Köpenyemet rögtön le is dobom, amit az egyik pultoslány készségesen el is visz a ruhatárba. Úgymond törzsvendég vagyok itt, vagyis pontosabban egyszer megpróbáltam kinyírni a nagyfőnököt, azóta mindenki csak szépen néz Rám, egy szót se mernek szólni, ami ugye érthető is. Némi pénzecskét hoztam magammal, amit szeretnék el is játszani, hiszen ezért jöttem. Az eseményre a pincében kerül sor, mivel elég nagy mocsokkal jár és senkinek sincs kedve a bőrkanapéból súrolni kifelé a cuccost. Újabb ajtót követően istentelen hangzavar fogad, egy pillanatra talán meg is süketültem, azonban minden bajom egy varázsütésre tovaszáll, amint meglátom a szoba közepén felállított ringet. Csinos lánykák, falatnyi fürdőruhában egy gumimedencényi mézben birkóznak, nincs is ennél jobb! Gyermeki lelkesedéssel az arcomon furakodok az első sorba, ahonnan fanatikus beleéléssel szurkolók a Nekem jobban tetsző versenyzőnek.
Az órák lassan telnek, ám ezeket csak perceknek érzem a vigadalom hevében. Fortuna ma Rám mosolyog, csukott szemmel is tippelhetnék, akkor is sikerrel járnék. Ennek köszönhetően egy bikinialsóval a nyakamban, valamint egy nagyobb kupac pénzzel magam előtt feszítek, amikor valaki szánt szándékkel el akarja rontani a szórakozásom. Suke volt olyan galád, hogy megpróbál elszakítani a formás keblek és fenekek kálváriájától, de Én ezt nem akarom hagyni! Kiabálva, s kapálózva akarok visszatérni jó kis asztalomhoz, azonban a szelíd erőszak megteszi a hatását, így néhány perc múlva már a Mennyország kapuja előtt ácsorgunk és nem bent, pedig ahhoz sokkal több kedvem lenne. Némi italt is fogyasztottam az este folyamán, hisz’ a folyamatos nyerésben kiszárad az ember szája. Remélem Kei elpakolja a nyereményem, mert ha nem, akkor nagyon morcos leszek.
- Horgfpoofr… - viszonozom a köszöntést egy intés kíséretében, miközben a női alsóneművel letörlöm az arcomra fröccsent mézet. – Ajánlom, hogy valami életbevágó problémád legyen, épp taroltam, ha nem tűnt volna fel. Nos, mi a helyzet?
Képem letisztítását követően az immáron használhatatlanná vált rongyot a közeli szemétkupac tetejére hajítom, a gazdájának már úgyse lesz rá szüksége, mivel elég vadul tekergőzött a másik csajjal, biztosan van köztük valami, s az nem a ruha, mert hát nem is volt Rajtuk. Időközben visszaszerzett köpönyegem csuklyáját a fejemre húzom, még mindig nem tanácsos Seireiteiben mutatkoznom, ráadásul a 10. osztag kapitánya is megszívná, ha együtt látnának minket. Áruló lennék vagy mifene, holott csak annyi a bűnöm, hogy egyedül akartam dolgozni. A közben történteket csak járulékos veszteségként lehet elkönyvelni, előfordul az ilyesmi. Egyszer amúgy is meghaltak volna azok a tisztek, általam legalább gyors és tisztességes módon érte el Őket a vég. Persze ez nem teszi csekélyebbé vétkemet, ellenben most elég jó hangulatom van, szóval nem fogok a depresszió undorító ingoványába elmerülni, nem vagyok ilyen lelkizős picsa. Zsebemből egy szál Black Devilt varázsolok elől, azután komótosan rágyújtva várom a legújabb fejlemények megosztását.

Nem mondom, hogy ha nem lenne jobb dolgom éppen, nem horgonyoznék le egy kicsit ezen a helyen, de sajnos most komolyabb dolgaim vannak ennél. Pedig el tudnék képzelni pár kellemes percet egy üveg jóféle whiskey-vel, meg néhány nehézsúlyú mézbirkózó lánnyal, ahogy Yuu-chan is. Nincs férfi, akinek ez a nem csak a hőmérséklettől fűtött hely be ne indítaná a fantáziáját, meg mást is. Látom a Vaizardon is, hogy teljesen a hatalmába kerítette a hely és a tonnás mellek varázsa, normális esetben velem is ez történne, viszont még élénken él bennem a nemrégiben lezajlott csöcsös küldetés, ahol sokszor csak hajszálon múlt, hogy ne essünk áldozatul a gyilkos csöcsöknek, meg hentai csápoknak, meg egyéb más "játékszereknek". Még azóta is rémálmaim vannak az esettől, és néha félve merek csak közelebb merészkedni Mitsuhoz. Odakint megvárom, míg Yuu-chan mézteleníti magát, közben hitetlenkedő arckifejezést veszek fel, mikor meghallom, hogy igazából fel van háborodva amiatt, hogy kirángattam innen. Nem mintha nem tudna bármikor visszajönni...Na meg ott van Chiyo-chan is, akiről bár Ő nem tud jelen pillanatban, akkor sem kéne engednem, hogy efféle hobbiknak hódoljon, míg vissza nem kapja az emlékeit. Vissza fogja, ebben biztos vagyok, ha önként nem adja vissza neki az az Isten, majd mi megtaláljuk a módját, hogy visszavegyük tőle. Nyilván nem örülne Yuu-chan felesége, ha meg tudná, hogy szabadidejében hol kapcsolódik ki a drága férje, aki épp nem emlékszik rá, szóval mindenképp vissza kell szerezni azokat az emlékeket.
- Visszajöhetsz máskor is, ez most halasztható. - kezdek bele a dolog magyarázatába, bár sok amit el akarok mondani, ahhoz egy nyugisabb hely kéne, mert bárki kihallgathat, szerencsére nem érzek más jelenlétet kettőnkön kívül a közelben, szóval nincs okom aggódni.
- A segítségedre van szükségem. A SenBankai képességről van szó. Kell valaki, aki már rendelkezik ezzel a tudással, és tudna segíteni abban, hogy én is megszerezhessem. Tudom, hogy képes vagyok rá, érzem, hogy meg van bennem a kellő erő az elsajátításához, csak valamiért nem megy. Aoki meg meg sem szólal, mintha itt sem lenne. Nem tudom mitévő legyek, ezért fordultam hozzád. Mivel te már rendelkezel a képességgel, gondoltam...segíthetnél. - adom elő a problémámat, és várok egy kicsit, hogy az információ eljusson Barátom agyáig és fel is dolgozza azt. Nagyjából egy méterre állok Yuu-chantól, de még így is érzem az alkohol szagot. Bár mi ketten jól bírjuk az alkoholt bódító hatását, van egy mennyiség, ami már nekünk is betesz. Noha Yuu-chan nem csap részeg, mégis látom rajta, hogy kissé be van csicsózva. Remélem azért hamar kijózanodik belőle, bár ha cigizni tud, akkor edzeni is.
- Legjobb lenne, ha a fészek egyik edzőtermébe mennénk, nem? Ott nyugis a légkör. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, hisz nem tenne jót a városnak, ha a kellős közepén kezdenénk el edzeni, vagy felkészülni a SenBankaiom megtanulására.
Ennek megfelelően egy shunpoval el is indulok a Fészek irányába, és remélem, hogy a Vaizard is szorosan a nyomomban van. Azért annyira nem részeg, hogy ne tudjon követni. Csak abban reménykedek, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség nem befolyásolja a dologban, és nem valami hülyeséget fog kitalálni az edzésprogram, vagy felkészülés helyett. Arra nincs időnk.
A Fészekbe visszatérve egyből az edzőterem felé veszem az irányt. Futólag intek Adánnak, aki még mindig a tanácsteremben tartózkodik, és bort kortyolgat, majd folytatom az utat a terem felé. Közben elgondolkozom, hogy vajon mi a francot csinálhat itt egyedül egy pohár bor társaságában, de nyilván meg van az oka rá. Mindenesetre én a helyében tuti beszereznék még néhány bigét magam mellé, kár hogy ide nem jöhetnének be, de lehet megtalálnánk a módját, hogy néhány órára bebocsájtást nyerhessenek. Pár pillanattal később át is lépem az edzőterem küszöbét, majd míg várakozok, előhúzok egy szál cigit a zsebemből, és sietve rágyújtok.
- Nos? Tudsz segíteni? - kérdezem Yuu-chantól, mikor csatlakozik hozzám. Abban biztos vagyok, hogy nem lesz sétagalopp, de reménykedem benne, hogy záros határidőn sikerül elsajátítanom a technikát. Igazából most bármenyni időt rá tudok szánni, csak lényeg, hogy ezzel foglalkozzunk, ne mással. Majd szórakozunk azután, ha megtanultam a SenBankait, sőt, el is döntöm, hogy ha ez sikerül, akkor én állom a számlát, mindegy, mennyibe kerül.

Halasztható?! Itt nem egy értelmetlen és unalmas tárgyalásról beszélünk vagy egy családi piknikről a hétvégén, ez mézbirkózás, ennél komolyabb dolgot nemigen ismerek. Mindenesetre úgy tűnik félreértettük egymást, mert fontos információ cím alatt a SenBankaiáról kezd hablatyolni, amihez Nekem aztán tényleg semmi közöm nincs, magától kéne megszereznie. Visszagondolva a saját képességem elsajátításánál sokkalta kellemesebb időtöltést is el tudok képzelni, mondjuk, ahogy a méztől ragadós női testek egymásnak feszülnek. Alig nyitnám válaszadásra a szám, Suke már rohan is előre, mint a mérgezett egér. Megrökönyödött sóhajtás kíséretében pöckölöm el a leégett cigarettavéget, azután magam is shunpóra kapcsolok, majd néhány másodpercet követően be is érem társam. Valóban a Fészek a legmegfelelőbb helyszín egy ilyen összecsapás lebonyolítására, ott aztán biztos nem fogunk kárt tenni semmiben, egyelőre nem rendelkezünk akkora erővel. Ismét átlépve az Emberek Világába a szokásos látvány fogad, a lágy szellő meglobogtatja a fák koronáját. Az egész területből sugárzik az élet, különös módon itt nem betegednek meg a fák, s valószínűleg sokkal tovább is élnek, mint normális társaik. Csupán tippelni tudok, de ennek is köze lehet a főhadiszálláson lévő védelemhez, amit mind a mai napig nem tudtam megfejteni. Ettől függetlenül könnyedén lépek át a láthatatlan burkon, mivel a hely tulajdonosa Én lennék, ezért automatikusan felold mindent, ami egy hozzám hasonló erővel rendelkező egyént kétségtelenül megállítana. Nem sokáig, de elég ideig ahhoz, hogy a bent lévők értesüljenek a váratlan látogató érkezéséről. Az edzőterembe besétálva ismét meghallgatható kérdését, ám nem válaszolok rögtön, hanem komótosan ismét rágyújtok.
- Nem érdemelted ki a tiszteletét, ezért nem adja át erejének ezen aspektusát. – szólalok meg némi gondolkodást követően. – Ez már nem olyan, mint a Bankai, sokkal nagyobb hatalom jut a birtokodba, ha elsajátítod. Talán lélekölőd azt gondolja, hogy nem leszel képes irányítani, s azzal a saját halálodat okozod majdan. Segíthetek, de figyelmeztetlek, sokkal nehezebb lesz, mint gondolnád. Emlékszem, egy volt Primerával küzdöttem, amikor megszereztem a sajátomat. Néhány percre meghaltam és csak belső hollowomnak köszönhetem, miszerint még mindig itt vagyok. Efféle megpróbáltatásokra készülj fel, ha valóban komolyan gondolod új célod elérését.
Remélem, tisztában van azzal, hogy ez nem egy edzés, nem fogok finomkodni csak azért, mert már évek óta világi komák vagyunk. Megölni értelemszerűen nem fogom, mert Neki nincs olyan spéci újraindítója, mint Nekem, de ettől eltekintve a végsőkig kihajtom belőle a szuflát, az fix. Nincs értelme a kicsire adni, a valós küzdelem amúgy sem köztem és a férfi között fog lezajlani, hanem a belső világukban, Zanpakutou és mester között. Néhány kar- és nyakkörzéssel bemelegítem a sok ülés miatt elmacskásodott ízületeket, majd miután ismét elpöcköltem a csikket, lassú mozdulattal húzom elő Dotonryuu-t hüvelyéből. A lehető leggyorsabban szeretném letudni ezt az egészet, szóval ajánlom Suke is kapkodja elő a húsbárdját, mert talán ha sietünk, akkor a meccs végére visszaérünk. Talpaim alá lélekenergiát koncentrálok, ezt követően elemi erővel lövöm ki magam a másik srác irányába, aki reményeim szerint már meditatív állapotba süllyedt, s testét most lelkének egy másik darabkája uralja. Érdekes dolog ez, szerény személyem felett egyszer sem vette át a Földsárkány az irányítást, való igaz, a Mi esetünk kicsit másabb. Helyette megteszi ezt Seisuke, a lidérc. Mocskos egy gyökér, lövésem sincs miért pont ilyen lett, amikor Én egy jószívű és segítőkész férfiú vagyok. Biztos mindenben az ellentétem, de akkor lehetne rondább is, mondjuk olyan Kvazimódó szintű. A gondolaton vigyorogva csapok le a lendülettől jócskán megnövekedett erővel, melynek hárítása esetén még egy kellemes kis széllökés is érzékelhető majd. Nem adok lehetőséget az ellentámadásra, inkább villámtáncom segítségével kipördülök oldalra és jobbról próbálom katanám pengéjét a bordái közé szúrni. Semmi személyes, nem akarom tényleg meggyilkolni, de ha már lehetőségem van rá, hogy büntetlenül elpáholhassam, akkor Isten lássa lelkemet, élni fogok vele! Sikertelenségem esetén újra reiatsu koncentrálok, ám ezúttal szabad balom tenyerébe, ezt követi némi célzás, azután egy hangosan elkiáltott parancs.
- Hadou 29: Aka Fenikkusu! – szavaim hatására eleven láng tör elő a fentebb is említett testrészből, ami egy aranyló főnix alakját felvéve suhan ellenfelem felé, szinte megállíthatatlanul. Tisztában vagyok Suke lélekölőjének fajtájával, valamint azzal is, hogy a 10. osztag kapitánya nem kedveli túlságosan a forróságot. Nos, ez jelenlegi helyzetünkben eléggé sajnálatos, mert itt gatyarohasztó meleg lesz, az fix. Túlzás lenne felgyújtani a szobát, talán nem is lehetséges, viszont nem sok olyan Kidou-m van, ami az előbbihez hasonlatos képességekkel rendelkezik. Ideje lenne kifejleszteni valami újat, mondjuk egy lángszórós démonmágiát, ami hasonló elven működne, mint az embereké. Efféle okosságokon törve a fejem szemlélem támadásom eredményét és várom a választ.

Türelmetlenül dobolok talpammal a földön, míg várom Yuu-chan válaszát, ám az csak nem akar megjönni. Néha elgondolkozom azon, hogy a Vaizard direkt csinálja ezeket a kis drámai szüneteken, hogy tovább húzza az épp aktuális beszélgetőtársa idegeit. Egy biztos. Életemben sem voltam túlzottan türelmes, és ezen tulajdonságom halálom után is megmaradt. Shinigamiként is ugyanolyan türelmetlen maradtam, mint eddig. Valószínűleg nem is tudok a jövőben változtatni ezen, és őszintén szólva nem is akarok. Minek várjak valamivel, ha azt előbb is megszerezhetem? Jobban belegondolva, lehet, hogy épp ezért nem szereztem még meg a SenBankai képességemet. Aoki is tudja, hogy milyen türelmetlen vagyok, ennek ellenére a sima Bankainál jóval engedékenyebb volt. Ez nyilván azért van, mert ahhoz a képességhez jóval kevesebb erő kell, és könnyebben kordában lehet tartani, azonban tisztában vagyok az erőmmel, és tudom, hogy képes leszek a második Bankait is épp oly hatékonyan és veszélytelenül használni, mint az elsőt. Valószínűleg sokat fogok még szívni azért ma itt, hogy megszerezhessem ezt a tudást.
- Semmi sem tántoríthat vissza attól, hogy megszerezzem! - válaszolok elszántan Yuu-channak. Hetek, hónapok óta edzek és készülök erre az egy dologra. Gondolatban már minden eshetőségre felkészültem, és tisztában vagyok az esetleges következményekkel is. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem épp egy kellemes pikniknek nézek elébe, de nem érdekel. Csak az a fontos, hogy bízzak magamban, és elnyerjem Aoki bizalmát...megint. Sajnos nekem nincs belső hollowom, mint a Vaizardnak, így még nehezebb lesz elsajátítanom ezt a képességet, mégis érzem, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kell!
Halk sóhaj kíséretében lazítom el izmaim, és készülök fel a meditatív állapotra. Ezelőtt már ezerszer végigcsináltam ezeket az előkészületeket, mégis olyan érzésem van, mintha most csinálnám először. Nem tudom mi lesz, ha tudatom és szellemem a belső világomban fog tartózkodni. Valószínűleg átveszi Aoki a testem felett az irányítást erre a rövid időre, és azt csinál, amit akar. Ezért is kell sietnem, mert sosem lehet tudni, hogy mi fog kisülni a dologból. Bár ismerem a zanpakutom szellemét, mégis elképzelhető, hogy nem egészen az fog történni, amire számítok. Egy utolsó pillantást még vetek Yuu-chanra, majd lehunyom a szemem, és hagyom, hogy tudatom kiballagjon gondolatból és időből, hogy átadja másnak a helyét. A következő pillanatban már lélekként száguldok a már annyiszor bejárt hófedte hegycsúcsok és völgyek közt, Aokit keresve. A belső világát úgy alakítja, ahogy csak kedve tartja, és sosem halasztja el gyakorolni ezt a képességét. Mindig, minden egyes alkalommal ugyanazon a hegycsúcson ülve vár rám, csak épp az a hegycsúcs mindig máshol van. Kedve szerint alakítja a környezetet a saját világán belül, ezért mindig nekem kell megkeresnek, egyfajta próbát kiállva minden belső világbeli találkozásunk előtt. Mégis, most mintha jobban megkeverte volna a dolgokat Zanpakutom szelleme. Eddig mindig éreztem a lélekenergiáját valamelyik irányból, így nem esett nehezemre megtalálni. Most viszont nem érzek semmit. teljesen elrejtette előlem az erejét, majdnem lehetetlenné téve így, hogy megtaláljam. Azonban engem sem olyan könnyű megtéveszteni, így nem esek kétségbe, csupán gondosabban figyelek és keresem a jellegzetes hegycsúcsot. Jeges szél fúj az arcomba, mégsem fázok, vagy ér kellemetlenül, hisz ezen a helyen itthon vagyok, ez az én világom is. A mi világunk. Jó félórába telik - legalábbis én így érzem- mire megtalálom a Sárkányt, aki büszkén, és nyugodtan ül a trónjául szolgáló hegycsúcson. Eddig mindig barátságosan fogadott, saját nyugalmából adva át egy kicsit nekem, most azonban nem így történik. Bár még nem szólalt meg, érzem, hogy ennek a találkozásunknak komolyan súlya van, és teljesen már lesz, mint az eddigi közösen eltöltött időnk a belső világunkban. Egy shunpoval ott termek a hatalmas állat előtt, és felnézek pofájára. Még így, ennyi idő után is elámulok, hogy Ő milyen hatalmas hozzám képest. Mintha egymás mellé raknánk egy elefántot és egy hangyát. Mégis, elszántan nézek azokba a határtalan bölcsességet és erőt sugárzó kék szemekbe.
- Készen állok! - csak ennyit mondok, halkan, nyugodtan.
- Meglátjuk. - jön szinte azonnal a válasz, ugyanolyan halkan, mint én mondtam az előbb, mégis érzem, hogy hangját akkor is hallanám, ha több ezer mérföldre lennék tőle. Egylőre nem történik semmi. Mereven nézzük egymást, gondolataink összekapcsolódnak, közös emlékekről, közös múltról kavargó képek villannak fel mindkettőnk elméjében. Tisztában vagyok vele, hogy harcolnom kell a tudásért, és hogy vele kell megküzdenem, mégsem tesz boldoggá, legkevésbé nyugodttá ez a gondolat...

Eközben Yuu-channál...
Azt, hogy a 10. osztag kapitánya "eltávozott" a belső világába, azzal jelzi, hogy feje enyhén előre bukik kicsit, így arcát nem látni. Mintha a földet nézné. Azt, hogy a Vaizard egy shunpoval elindult, hogy megtámadja, látszólag nem érzékeli, épp oly mozdulatlanul áll ott akkor is, mikor a támadás beér. Csupán a férfi teste körül látszó halványkékes derengés mutatja, hogy valami megváltozott. Mintha egy védőburok venné körül, egyfajta áthatolhatatlan akadály, amiről úgy pattan le a Vaizard lélekölője, mint labda a falról. Nyilván ezzel biztosította addig Aoki Suke testének épségét, míg teljesen át nem veszi az irányítást fölötte. Sajnos ez nem megy egyszerre, szüksége van némi időre hozzá. A támadás után az aura megszűnik, ám még mindig nem mozdul a férfi, csak nézi földet mereven. Azonban ez a helyzet megváltozik, mikor Yuu-chan egy kidouval próbálja mozgásra bírni barátját. Suke bal karja lassan felemelkedik a levegőbe, és a főnix felé mutat. Mutató ujját kinyújtva a semmiből egy hatalmas jégfalat teremt közé, és a kidou közé, ami a falba csapódva dobbantja azt ezer és ezer szilánkra. Ezzel már biztossá válik, hogy nem Suke irányítja a testet, hisz a shinigami ilyen képességgel nem rendelkezik, illetve elő kell hívnia a shikaiát ahhoz, hogy jégbarikádot tudjon emelni. Úgy tűnik, hogy a 10. osztag kapitányának testét átvevő Zanpakuto szellemnek nem kell aktiválni az erejét ehhez, alapszinten tudja használni szinte minden képességét. A férfi lassan felemeli a fejét és ránéz a Vaizardra. Egyből kitűnik, hogy némi változáson ment keresztül ezalatt az idő alatt. Ha valaki a szemébe néz, rögtön látja a változás okát. Suke szembogara és pupillája eltűnt, szeme teljes egészében kék színt vett fel, ezzel mutatva, hogy nem a férfi uralja a testét jelen pillanatban, hanem egy másik lény. Lassan körbenéz a területen, majd lágy mosoly jelenik meg ajkán, mikor meglátja a vele szemben álló Yuu-chant.
- A híres Sierashi Yuusuke személyesen. Vagy épp hírhedt? Sokat hallottam már rólad...és még többet láttalak harcolni. Tegyük hasznossá azt az időt, míg Suke a belső világunkban ténykedik. - mondja halk, nyugodt hangon, mégis tisztán érteni minden szavát. fejét enyhén előre hajtja, ezzel köszöntve a Vaizardot, majd kezében hirtelen semmiből materializálódik egy kard, ami Suke bankai formájában szokott tetszelegni. A fegyver halvány kéken derengve, füstölögve nyuszik Aoki kezében. Látszólag nem akar komolyan harcolni, csupán kicsit mozogni akar, míg "gazdája" távol van. Lassan Yuu-chanra mutat a karddal, aminek a végén egy kis kék pont kezd el izzani. Néhány pillanat múlva azonban hirtelen kirobban a kard hegyéből, és egy hatalmas jéglövedék indul meg a Vaizard felé, amiben fel lehet ismerni Suke "Aisu Bakufuu - jégrobbanás" technikájának egy erősen felturbózott változatát. Majd mint semmi előjel nélkül még egy ugyan ilyen támadást küld Yuu-chan felé, néhány pillanattal az előző után. A zanpakuto kétségkívül felerősítette és megtöbbszörözte gazdája testének erejét a sajátjával. A támadás elvégeztével nyugodtan áll tovább ugyan úgy, ahogy eddig, és várja az esetleges reakciókat. Tisztában van vele, hogy nem nagyon tehetett kárt Yuu-ban ez a támadás, mégis valahogy el kellett kezdeni a harcot...

Magam sem gondoltam komolyan, hogy egy ilyen alacsonyrangú kidouval bármit is elérhetek, viszont a harcot valahogy el kellett kezdeni, Nekem pedig nem szokásom rögtön belökni valami nagyágyút, kivéve, ha gyorsan véget akarok vetni annak az összecsapásnak. Ezért se lepődöm meg túlságosan, amikor az izzó főnixmadaram nekicsapódik egy a semmiből teremtődött jégfalba. A láng persze rögtön kialszik, amint találkozik a nagyobb lélekenergiával átitatott akadállyal, azonban még így is sikerül ezernyi darabra robbantania a falat, ami azt jelenti, hogy Suke lélekölője nem vesz teljesen komolyan. Ez probléma, főleg azért, mert tényleg nem adhatok bele mindent, hiszen véletlenül még a 10. osztag kapitányában is kár tennék, annak Mitsuko pedig biztosan nem örülne. Nincs szüksége a támadások kivitelezése alkalmával elhívnia a Shikai alakot, erre oda kell figyelnem, különben még megjárhatom. Szavaira csupán egy biccentéssel válaszolok, még túlságosan friss a seb, amit engedetlenségével tépett a lelkembe, nem fogok itt jópofizni Vele, amikor miatta nem nézhettem tovább a méztől lucskos női testek egymáshoz dörgölőzését. S ha ez még nem lenne elég, akkor továbbra is az életemre tör egy erőteljes jéglövedék képében, ami biztosan csípne egy kicsit találat esetén. Halk sóhajtás kíséretében villámtáncom segítségével tűnök el a tűzvonalból, ennek hála a támadás immáron veszélytelenül csapódik a mögöttem lévő falba. Szerencsére a Fészek edzőtermét lehetetlenség elpusztítani, talán még Én se lennék képes olyan erőt kifejteni, amely kárt tenne a helyiségben. Már épp fellélegeznék új helyemen, amikor megismétli a mozdulatot és ez annyira meglep, hogy hirtelen mozdulni se tudok. Lélekjelenlétem ellenben csak néhány másodpercre hagy magamra, ám ez is elegendő időt biztosít a fagyos rohamnak a kellő távolságba kerüléshez.
Fogaimat csikorgatva rántom katanámat a mellkasom elé, majd így várom a becsapódást. Fegyverem egy szempillantás alatt kettévágja az újabb fagyott tömböt is, azonban nem sokon múlott, miszerint vérző orral fetrengjek a földön. Úgy hiszem, az nem illett volna az imidzsemhez, ezért kötelességem volt kitérni. Be kell látnom, hogy egy Bankai szinttel rendelkező Zanpakutou ellen nem vehetem félvállról a küzdelmet, ráadásul nem is Yukezoról van szó, akinél sokkal erősebb vagyok, hanem Sukeról, aki hamarosan talán olyan hatalommal is rendelkezhet, mint Én, bár valljuk be, Nálam sose lesz keményebb. :/ Ettől függetlenül a veszély elmúltával balomat homlokom magasságába emelem, aztán a területen lévő lélekrészecskéket kezdem ujjaim hegyére koncentrálni. Néhány pillanatot, valamit egy függőlegesen lefelé tartó rántást követően máris arcomon díszeleg hollowmaszkom. Idejét se tudom már, hogy mikor használtam ezt a szintet Dotonryuu második erőszintfeloldása nélkül. Általában utolsó ütőkártyának szoktam tartogatni belső lidércemet, így a töménytelen erő, valamint a meglepetés ereje kétségtelenül letaglózza az ellenfelet, ha meg nem, akkor nagyon nagy bajban vagyok, s valószínűleg fennáll az elpatkolás lehetősége is. Gondolataim ismét elkalandoztak, már épp virágokat szednék az elmémben lebegő réten, amikor ráeszmélek hol is vagyok pontosan. Csalódottan fordítom tekintetem Aoki irányába, ezután pedig rémült grimaszba fordulnak vonásaim. Utálom az ilyen X-aktás átváltozásokat, Watanabe pedig pont egy ilyenen ment keresztül. A kék szem egyáltalán nem kúl, ráadásul látni se sokat lehet vele, mivel teljesen hiányzik belőle az írisz meg ilyenek. Aha, szóval ezért voltak olyan gyengék azok a próbálkozások… Nem is tudja hol vagyok, csak találomra lövöldözik itt Nekem!
- Híres vagy hírhedt, ez csak attól függ, hogy kitől származik az információ. – vigyorodok el álarcom alatt, miközben eltorzított hangon megszólalok. – Mostanában minden lélekölő kezd túlságosan is szabadelvűvé válni… Most élitek a pubertást és mindenáron lázadni akartok? Hálát adok a Gondviselésnek, amiért kettőnk között ekkora egyetértés van a különbségeink ellenére is.
Utolsó mondatom közben tiszteletteljesen biccentek kardom felé, aki a fejemben egyetértő morgással reagál az elhangzottakra. Sosem tekintettem úgy rá, mint egy tárgyra, talán ennek köszönhetem jó kapcsolatunkat. A SenBankai megszerzésével amúgy is adós vagyok lelkem másik részének, hisz’ nélküle, valamint Seisuke közbenjárásának hiányában biztos ropogósra sütött volna az az ostoba némber, ami végül meg is történt, de szerencsére feltámadtam, ismét. Egy patológus már biztos meggazdagodott volna abból a tanulmányból, amit Rólam írna, mert hát nem mindennapi egy olyan ember, aki egyre-másra feldobja a pacskert, de egyelőre képtelen eltakarodni ebből a világból. No, nem mintha kedvem lenne megint halandóként vagy isten ments, hollowként élni. Mostani testem és életem tökéletesen megfelel számomra, lassan már azt is elérem, miszerint senki sem fog tudni végezni Velem, csak jómagam a folytonos dohányzással és italozással. Az élet nem egyszerű, ezt be kell látni! Eme röpke emlékeztető legyen a végszó, amellyel támadásba lendülök. Csontos barátom előhívása alkalmából gyorsaságom is megnövekszik, ezért shunpóm is sebesebb, mint átlagosan. Így különösebb megerőltetés nélkül szelem át a kettőnk között lévő távolságot, majd egy szúrással próbálom felnyársalni, miközben üres balomban máris felvillan egy ezüstkéken világító Bara, melynek célja megpörkölni az őszhajú kapitány szemöldökét.

Mereven nézzük egymást Aokival kettőnk belső világában, azon a már jól ismert hegycsúcson. Semmi sem történik, egy pisszenés sem hallatszik. Mégis érzem, hogy perceken belül meg fog mozdulni valami, és küzdenem kell. Küzdenem kell magamért, és a Zanpakutuom elismeréséért. Ha jobban belegondolok, ez a legfontosabb, hisz tőle kapom azt az erőt, amit harcok alatt használok. Az Ő életerejéből merítve győzöm le ellenfeleimet, és az Ő energiáját engedem szabadjára a Bankaiom alatt. Érzem, tudom, hogy elvárja tőlem azt, hogy bizonyítsak. A Senbankai már nem egy sima alapszint, amit bármikor megidézhet a lélekölő tulajdonosa. Ez már egy sokkal magasabb, sokkal több koncentrációt igénylő képesség, aminek elsajátításával szinte Isteni erőket hívunk segítségül. Teljes magabiztossággal indultam neki ennek a kis kirándulásnak, ám önbizalmam mostanra már jelentősen megcsappant. Ki ne bizonytalanodna el egy 15 méter magas sárkány előtt, főleg úgy, hogy tudja, hogy valamilyen módon nemsokára meg kell küzdenie vele?
A percek kínos lassúsággal, és már-már szinte elviselhetetlen csöndességgel telnek, mégsem történik semmi. Csak állunk, illetve Aoki ül, és nézzük egymást. Ahányszor a szemeibe nézek, annyiszor borzongok meg egy kicsit. Azokból a teljesen kék szemekből több évezrednyi tudás és tapasztalat, és nyers, elemi erő sugárzik minden egyes alkalommal, és ez akaratlanul is kicsit megrémít. Könnyűszerrel eltiporhatna, mint egy férget, ha akarna.
Mintha csak ezen gondolataimat meghallotta volna, a hatalmas Sárkány tűhegyes, félméteres tüskékkel felfegyverzett farka hitelen meglódul pont az irányomba. Rémült pillantással konstatálom, hogy jóval gyorsabban mozog a Zanpakutuom még ebben a hatalmas formában is, mint elképzeltem. Egy shunpoval sikerül csak elkerülnöm a végzetes csapást, ám még így sem voltam elég gyors. Éles, hasító fájdalmat érzek bal felkaromon, miközben próbálom elkerülni a hatalmas végtagot a shunpo közben. Oldalra pillantva látom, hogy egy mély, és hosszú vágás éktelenkedik a karomon, amiből lassú cseppekkel hullik a hóval bevont földre a vérem. Döbbenten nézek rá Lélekölőm-re, fel sem tudom fogni, hogy miért támadt rám. Eddigi "kapcsolatunkban" egyszer sem történ meg még ez, és igazából semmi okot nem adtam soha arra, hogy ilyet tegyen. Most mégis bekövetkezett, és kis híján az életembe került.
- Nem állsz készen. - csendül a Zanpakuto hangja a támadás után beállt csöndben, mint egy kalapács hangja. Száraz, ítéletszerű megállapítás volt ez, mégsem akarom elhinni. Nem igaz. Nem lehet igaz!
- De készen áll... - a megkezdett mondatomat nem hagyja befejezni Aoki, ugyanis most a roppant erős, több centis karmokkal ékesített mancsok indulnak el felém, hogy felszeleteljenek. Emberfeletti reflexeimnek köszönhetően menekülök csak meg. Az utolsó pillanatban sikerül lebuknom a karmos mancsok elől, így azok csak a levegőt hasítják szét ott, ahol álltam. A megrökönyödéstől megszólalni sem tudok, mégis érzem, tudom, hogy direkt csinálja ezt velem, de hogy miért, arról sejtelmem sincs. Mindenesetre állóhelyzetbe tornászom magam, és élettelen katanám magam elé emelem, hogy ha kell ,azzal védekezzek, bár sok hasznát nem veszem, hisz csak egy sima kard. A lelke éppen előttem áll, és meg akar ölni valamiért...

Aoki csendben, egy szó nélkül várja, hogy Yuu-chan rendbe szedje magát a támadás után. Nevezhetjük ezt egyfajta bemelegítésnek is, az elgémberedett végtagok újraolajozásának, vagy épp annak, hogy csak próbára tette az erejét a Zanpakutuo, elvégre nagyon-nagyon ritkán materializálódik mestere mellett, ezért éppen kapóra jön neki ez a kis edzés. Míg Yuu-chan beszél, nem is néz a Vaizardra, kardját, illetve Suke testét méregeti. Lehet épp azt akarja felmérni, hogy mennyi erőt képes ebben az alakjában kibocsátani magából. Végül Yuu-chanra emeli a tekintetét, és száraz, őszinte mosoly jelenik meg az arcán.
- A mi erőnket használjátok fel miközben harcoltok. Mi adjuk a hatalmatok nagy részét a saját életenergiánkból. Ennyi áldozat mellett jogunk van egy kicsit szabadelvűnek lenni, nem? Ráérünk...Sukének eltart még egy darabig, mire egyeltalán valamit kezdeni tud magával odabent. A fent álló időt meg eltölthetjük egy kis edzéssel. Nem sok shinigami, vaizard pedig még úgy sem mondhatja el magáról, hogy egy másik személy Zanpakutojával személyesen küzdött meg, nem? - kérdi a Férfitól. Tisztán látszik rajta, hogy nem veszi komolyan ezt az egészet, hisz csupán addig van jelen Suke testében ilyen formában, míg Ő el nem sajátítja a SenBankai képességét. A hollow maszk jelenléte újabb mosolyt csal az arcára, ám nem tesz hozzá semmiféle megjegyzést. Hogy ezt azért teszi e, mert nem akar hozzá fűzni semmit, vagy mert nem maradt ideje rá Yuu-chan hirtelen támadása miatt, azt nem tudni..xD
Kard csikordul kardon, ahogy pusztító erejű támadást blokkolja Aoki a kardjával, ám a Vaizard barájával sikerül meglepnie. Hidegvérét azonban nem veszti el, bal kezén villámgyorsan megjelenik egy hatalmas jégpajzs, amiről úgy pattan le a lövedék, mint labda a falról. A kettőjük közt levő távolságot növelendő egy shunpoval hátraugrik, és elismerően biccent a Vaizard felé.
- El kell ismernem, hogy kiváló harcos vagy. Persze gondolom ez nem újdonság számodra. Ideje lenne felszabadítanom az összes erőmet, amivel jelenleg rendelkezem. Így még élvezetesebb lesz ez a kis edzés. - jelenti be a dolgot a Sárkány, mintha csak az időjárásról beszélgetnének Yuu-channal.
Aztán mintegy átmenet nélkül, szemét becsukja, és koncentrálni kezd. Suke teste hirtelen megremeg, majd változni kezd, átalakul. Kezei, lábai, egész teste megnyúlik, és emberre egyeltalán nem emlékeztető lény kezd Yuu-chan előtt megjelenni. Hátából két hatalmas, egyenként 2-3 méteres szárny nő kis, azúrkék tollakkal az aljaikon. Nyaka megnyúlik, feje is átalakul. Testét tetőtől talpig gyémántkemény páncéllemezek fedik, fejéből két szarv, homlokán pedig további még egy nő ki. Nagyjából egy perc elteltével már nem Suke áll Yuu-chan előtt, hanem egy új Sárkány.
- Így már mindjárt más. Érezd megtisztelve magad. Te láthatod a világon elsőként a SenBankai formámat. - hajol meg a Vaizard előtt Aoki, majd néhányat csap hatalmas szárnyaival, ami orkánszerű szelet idéz elő a teremben. Ezután minden további nélkül még egyet csap mindkét szárnyával, de ezúttal Yuu-chant célba véve. A szárnyai alján elhelyezkedő kék tollak ennek hatására a leggyorsabb shunpot is megszégyenítő sebességgel lőnek ki a Férfi felé, hogy felnyársalják. Aoki ebben a formában kétségkívül gigászi erőknek parancsol, ereje megsokszorozódott, ezért nem tanácsos félvállról venni, még ha csak egy szimpla edzésről is van szó.

Az igazat megvallva mostanában lépten-nyomon Zanpakutoukkal küzdök, kezdem hiányolni az ezzel járó plusz képességeket. Először Paragont kellett féken tartanom nem is olyan rég, most pedig Aoki a soros, aki azért egy kicsit nagyobb falat. Hálát adok az égnek, amiért Hitomi ember, így Neki egyetlen visszapofázó lélekdarabja sincs, mely bajt hozhatna a fejemre. El kell ismernem, méltó ellenfél, ám még így sem érhet fel hozzám. A pengék szikrát vetve csúsznak el egymáson, miközben vakítóan izzó kézfejem előre nyújtom. A várt reakció sajnálatos módon azonban elmarad, a semmiből materializálódó jégpajzs olyannyira elnyelte a robbanást, hogy még egy kisebb füstfelhő sem emelkedett belőle a mennyezet felé. Maszkom alatt morogva ugrom hátrébb, mivel a most következő attrakció kétségtelenül helyet fog kívánni. A dicsérő szavakat egy biccentéssel veszem tudomásul, álarcom alatt úgysem látszik semmilyen mimikai változás, amint az örök igazság elhangzik. Az edzőterem falai megremegnek, amint nagyobb lélekenergia felszabadulása mellett egy átalakulás kezdődik el a 10. osztag kapitányán. Kezdek kételkedni benne, miszerint befér ebbe a helyiségbe, hisz’ hatalmas az edzőterem, viszont ez a dög is gigászi. Suke, Suke… Mekkora gyík lettél! Előző mondatomban nincs semmi gonoszság, tudvalevő, hogy a sárkányok is egyfajta hüllők vagy mi fenék, ráadásul használni szokták a sárkánygyík kifejezést is, szal’ rohadt művelt vagyok, ja? Nagy pofához, nagyképű duma is dukál, gondolom ezen gondolatmenet szerint szólít meg a lény. Ugyan, SenBankai, nagy kaland. Nekem legalább már egy éve sikerült elérnem ezt a szintet, ráadásul fele annyit sem szenvedtem vele, mint most druszám bent a lelke mélyén. Jó-jó, igaz, ami igaz, kettőnk teljesen eltérő helyzete miatt megmagyarázható a dolog, viszont biztos gyengébb voltam Suke mostani szintjénél, csak hát úgy fejlődök, akár a parlagfű.
- Persze, nagyon megtisztelő, mindjárt autogramot is kérek, ha megengeded! – kiáltok felé eltorzult hangomon az irónia által nyújtott lehetőségeket kihasználva. – Egy dologra azért rávilágítanék. Lehet, hogy erőtöket kölcsönzitek Nekünk, de azt ne felejtsd el, hogy miképp jöttök létre. A shinigamik lelkéből születtek, ennek megfelelően az az erő, amiről beszéltél, eredetileg is a Miénk volt, csupán öntudatot nyert és ekképp lehetséges a tény, mely szerint a Zanpakutouk élő, érző lények.
Zanpakutoulógiából kellene doktorálnom, hiszen már annyi mindent tudok Róluk, mint szinte senki más. Az Akadémián biztos felkérnének néhány előadás levezénylésére, már ha nem lennék épp szökött bűnöző. Mindegy, ilyesfajta apróság sosem szegte kedvem és most se fogja, valamint Aizen is tanított ott egykor, szóval Nála rosszabb lóra biztos nem tennének Velem. Persze ez még a jövő zenéje, lehet meg sem érem azt a pillanatot, amikor végre büntetlenül, s biztonságban sétálgathatok Soul Society utcáin, miközben mindenki tisztelettel vegyes áhítattal figyelne. Ejnye, de jó is volna! Az álmodozásra ellenben nincs idő, ezt a villámgyorsan közelítő tollak jelenléte tudatják szerény személyemmel. Az előző szélrohamot valamiért észre sem vettem, annyira elbambultam, hogy még elesni is elfelejtettem. Nos, ezen hiányosságomat jó lenne pótolni, így egy shunpóval meggyorsított vetődéssel térek ki a gyilkos izék elől, amelyek rögtön tarajos sülé változtatják a padlót ott, ahol másodpercekkel ezelőtt még Én voltam. Úristen, ez tényleg ki akar nyírni?! Kezdem magam egy feláldozott királylánynak érezni, azzal a különbséggel, miszerint bűzlök a szakétól és olyasmit lógatok a lábaim között, amitől a szende szüzek egymás után dőlnének halomra. Jómagam pedig a sírhalomra fogok dőlni, ha a harc helyett a további töprengésre koncentrálok. Gyorsan átpörgetem lehetőségeim tárházát, kétségtelen módon, egy egyszerű katanával nem fogok nagy gondot okozni a sárkánynak, bármekkora erőt is birtokoljak amúgy. Ettől eltekintve van néhány démonmágiám, melyek még egy SenBankaiban lévő kapitánynak is tudnának gondot okozni. Remélem a 10. osztag kapitányának van annyi sütnivalója, hogy nem épp a nagy bumm közben változik vissza, mert akkor a nagy edzés gyászszertartásba menne át, aztán meg fizethetnék Mitsukonak, mivel úgymond munka közben érte a baleset, a biztosító pedig ezért tejel. Ámbátor nem kell mondanom semmit, csak felmarkolni a zsét, Suke hamvait pedig egyszerűen beleszórom a tengerbe vagy valamelyik piszoárba a plázában.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka! Minden teremtmény, szárnyak suhogása! Te, ki az Ember nevét hordozod, faragj iker lótuszt egy fényét vesztett kéklángon, és várj, míg a lángoló tűz eléri a távoli mennyországot. – kántálom fennhangon az idézést, miközben előre nyújtott balom tenyere világoskéken felizzik az oda tóduló reiatsutól. - Hadou 73: Souren Soukatsui!
Parancsom hatására mindent elsöprő energiafolyam csapódik ki a fentebb is említett testrészből, amely a hangos idézés és a név elkiáltása miatt teljes erejével száguld a sárkány felé. Idejét sem tudom már, mikor használtam úgy Kidout utoljára, hogy kiabáltam is hozzá. A lélekenergia irányításának képességétől függően akár gondolatokkal is létrehozhatjuk a kívánt pusztító vagy épp lekötő mágiát, s szerény személyem ilyen téren szakértőnek mondhatja magát. Ettől függetlenül most jobbnak láttam biztosra menni, hátha sikerül ezzel megkopasztanom Aokit.

Bal karom szüntelenül sajog, és bár tudom, hogy itt a belső világunkban vagyok csak megsérülve, ettől függetlenül szüntelenül lüktet és fáj. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ellenem fordulna Aoki, ráadásul itt, ezen a bensőséges helyen. Én beszélgetni, meditálni jöttem ide, erre fel megtámad a saját zanpakutom, ráadásul azt sem tudom, hogy miért. Folyton azt hajtogatja, hogy nem állok készen, pedig én nem így gondolom. Honnan tudhatná? Én vagyok a gazdája, egyes egyedül én tudom, hogy mikor állok készen egy új képesség elsajátítására. Ennek ellenére még mindig nem tettem magamévá e tudást, pedig úgy érzem, hogy meg van bennem a hozzá kellő erő és kitartás. Itt állok egy szál, sima, mezei katanával a belső világomban és velem szemben a 15 méter magas, több tonnás, hihetetlenül erős és nagy hatalmú Zanpakutuom szelleme. Kissé védtelennek érzem magam, főleg úgy, hogy igazából jelenlegi fegyverem nem több egy kupac fémnél, amivel semmit sem tehetek egy ilyen hatalmasság ellen. Ráadásul azt sem értem ,hogy miért támad rám folyton. Értem, hogy ki akarja belőlem hajszolni a dolgot, de ennyire azért nem kéne. Szóba állni pedig nem hajlandó velem, pedig kedvem lenne megkérdezni, hogy mégis mit vár tőlem, mert fogalmam sincs. Nyilván úgy gondolja, hogy előbb utóbb rájövök a nagy menekülések közepette, de eddig még nem jött össze.
- Mégis mi a fenét vársz tőlem?! - szögezem neki a kérdést sokadszorra, miután sikerül elkerülnöm egy Jégrobbanást, amit különösen alattomos módon küldött rám az előbb. A támadás közvetlenül a fejem mellett suhant el egyenesen beleütközve a szemközti hegycsúcsba, ami a bekövetkező robbanás hatására úgy tűnt el, mintha egyszerűen leradírozták volna a térképről.
Válasz ezúttal sem jött, csak egy újabb támadás, ezúttal a hatalmas szárnyával akart elsodorni, ami kis híján sikerült is neki. Már jó ideje játszunk rabló pandúrt, mégsem történt semmi. Az erőm kezd elhagyni, sokat kivesz belőlem a folyamatos shunpozás és menekülés, ennek tetejében fogalmam sincs, hogy mit kéne kezdenem. Arra már rájöttem,hogy hiába bizonygatom Aokinak, hogy készen állok, ez nem hatja meg különösebben. Valamit tennem kell, valamit vár tőlem...de mit?
Ekkor hirtelen belém hasít a felismerés. Látom, hogy az izmoktól dagadó sárkánykar újra megindul felém, mégsem teszek semmit ellene. Mosolyogva, bár eltökélt arckifejezéssel várom a becsapódást. Aoki mancsa megállíthatatlanul száguld felém, hogy felszabdaljon, kilapítson, megöljön, mégis, mikor a becsapódásra kerül sor, semmi sem történik. A húszcentis karmokkal ékesített mancs egyszerűen megáll a fejemtől néhány centire, és nem tesz kárt bennem. Mosolyogva biccentek, ahogy Aoki visszahúzza a karját, és továbbra is engem bámul. Nem felkészíteni akar, nem megölni, nem bántani. Azt akarja, hogy maradéktalanul bízzak benne, hisz csak így adhatja a kezembe a jelenlegi leghatalmasabb, legerősebb tudását és erejét. Aztán a hatalmas sárkány is bólint, és a markába vesz, majd a fejével egy vonalba emel fel.
- Hát végre megértetted... - jegyzi meg némi gúnnyal a hangjában, majd behunyja a szemeit, és körvonalai kékes derengésben kezdenek el pulzálni, ami rám is átterjed egy kis idő után. Érzem, ahogy Aoki szellemének ereje átárad belém is, és elárasztja testem.
- Ne feledd! Csak legvégső esetben használd ezt a képességed, mikor már semmi más nem maradt a tarsolyodban. Olyan erőt kölcsönöz, amitől még én is megrettenek. - hallom fejemben Zanpakutuom kissé nyugtalan hangját, majd behunyom a szemem, és kilépek a biztonságot adó, nyugodt belső világomból, vissza a való életbe.
Mikor kinyitom a szemem, azt veszem észre, hogy a földön fekszem, és felém tart egy kurva nagy cero, amit persze már esélyem sincs teljesen kivédeni. Erre az is utal, hogy néhány másodperc után egyre erősödő füstszagot kezdek el érezni, míg csak fel nem tűnik, hogy a saját haorim gyulladt be a támadásnak köszönhetően. Néhány másodpercnyi pánikolás után azonban sikerül felül kerekednem a helyzeten, és eloltom a tüzet. Sajnos a haroimért már nem tehetek semmit, megint egyel csökkent a haoriim létszáma.
- Jól szórakoztatok? -.- Aokinak van egy olyan tulajdonsága, hogy szeret pozőrködni... - kérdem némi gúnnyal a hangomban, miközben egyenruhámat porolgatom.
Nem mintha nem vehetnék ezret a vagyonomból, de akkor is...Minden esetre megköszönöm Yuu-channak a segítségét, és meghívom a bordélyházba, mivel szeretném mindenképpen honorálni azt amit értem tett. Egy teljes este, aminek a számláját én állom talán kárpótolni tudja azért, hogy elvettem az életéből pár értékes percet.

A Suke testét kölcsönvevő Zanpakuto szellem mosolyogva nézi, ahogy Yuu-chan elkerüli a gyilkos tollak áradatát, és elismerően bólogat közben. Közben végiggondolja a Vaizard által előzőleg elmondottakat, és mérlegel. Mindkettőjüknek igaza van, ezt kénytelen elismerni. Tudja hogy erősebb nála a férfi, ennek ellenére az Ő erejét sem életbiztosítás alábecsülni, hisz közel olyan erős, mint a Vaizard.
- Igaz. Mi adjuk az erőt, Ti az életet. Ez egyfajta kölcsönös szimbiózis, ami mindkét félnek előnyös. - nyugtázza végül gondolatait, majd mivel az előbb Ő támadott, most Yuu-chanra vár, hogy megtegye a következő lépést. Nem is kell sokáig várnia, hisz a várva várt támadás megérkezik egy Souren Soukatsui képében, amit nemes egyszerűséggel a kitárt karjának markával nyel el. Se robbanás, se semmi. A két fél küzdelme kétségkívül a fórum legnagyobb VP csatája, de nem számít.
Aoki sárkány alakja hirtelen megremeg, majd villódzani kezd. Aoki meglepett arckifejezése arra utal, hogy hirtelen Ő sem tudja, hogy mi történik, majd behunyja a szemét, és elmosolyodik.
- Lassan lejár az időm. Suke végre rájött a dolgok nyitjára. Még egy utolsó támadásra van időm azt hiszem. - mondja mély, dübörgő hangon, majd bal kezét kinyújtja tenyérrel felfelé, és koncentrálni kezd. Tenyere fölött a megjelenik egy kis jégből álló gömb, ami növekedni kezd, és kis idő múlva már nagyjából egy méteres átmérővel rendelkezve lebeg nem sokkal a sárkány tenyere felett. Úgy tűnik, hogy Suke SenBankaia korlátlanul uralja a jeget. Szemeit kinyitja, majd másik kezét hozzáérinti a a jéggömbhöz, ami ennek hatására két felé oszlik, majd négy felé, és így tovább folytatja a folyamatot, míg megszámlálhatatlanul sok kis jégdárda nem képződik a jégtömbökből. Aoki gonoszan elvigyorodik, majd egy kézlegyintéssel útnak indítja a többszáz tűhegyes kis jégdárdát, majd egy hangos pukkanás kíséretében eltűnik, és helyét ismét gazdája, Suke veszi át, aki még kissé kába, és nem veszi észre a szemből érkező cerot.


Neve:
Souryuujin Aoki, Banshu no Futou (Azúrsárkánykirály Aoki, a jegek ura)

A képesség aktiválása után Suke a már Bankai formában lévő sárkányában változás áll be. Termete kisebb lesz, nagyjából 3-4 méter magas tetőtől talpig páncélozott sárkány gyík válik belőle, aki gazdája minden parancsának engedelmeskedik, ezen kívül saját akarattal rendelkezik, tehát nem feltétlenül van kötve Sukéhez.
Új képessége lényegében nincs, az eddigiek erősödnek fel nagy mértékben, illetve fizikai ereje sokszorozódik meg, valamit Suke gyorsasága és ereje is tovább nő.
A SenBankaival járó egyetlen passzív képessége, hogy teljes mértékben uralni tudja a jeget mind Suke, mind Aoki.
Ennek neve:
Banshu no Futou

Nem is olyan meglepő módon igazam van, belegondolva ez mindig így működik. A felturbózott Kidoumat egyszerűen kézzel hárítja, Nekem pedig toporzékolva kell tudomásul vennem, miszerint ismét nem értem el semmit elsöprő támadásommal. Mérgelődve a sárkány nagyképűségén gyújtok rá egy cigire, miközben Suke valószínűleg legyőzte lélekölőjét, legalábbis erre tudok következtetni Aoki elhalványulásából. Ettől függetlenül nem enged el ajándék nélkül, mindenáron ki akarja cakkozni a bőröm, viszont abból nem eszik! A rengeteg jégkaró látványának köszönhetően alig leküzdhető csomó jelentkezik a torkomban, ám miután átgondolom a lehetőségeket, valamint azt, hogy szinte legyőzhetetlen vagyok, máris könnyedebb hozzáállással nézek szembe a közeledő fergeteggel. Bal karomat egy lomha mozdulattal emelem fel, azután kinyújtott mutatóujjam végén egy nagyobbacska gömb kezd kialakulni, amely kétségtelenül meg fog védeni, ha meg nem, akkor az elkövetkezendő percek fájdalmasak lesznek. A cero elemi erővel robban ki a már fentebb is említett testrészből, zúgása pedig elfojtja Suke kiáltását, ezért lövésem sincs róla, miszerint már visszavette az irányítást teste fölött. A jelenségre akkor eszmélek rá, amikor a szerencsétlen égő haorival lejt népi táncot az edzőteremben. Heveny fészpalmolás közepette tüntetem el hollow-maszkom, azután katanámat egy laza pördítést követően lököm vissza sayájába. Egyszerűen lövésem sincs, hogy milyen módon fejlődött az előttem ugrándozó halálisten ilyen szintre, azonban a kigyulladásából egyértelműen le tudom vonni a következtetést, mely szerint a stratégiai készségek csiszolására kellene fektetni a következő edzés hangsúlyát, nem pedig az ilyen-olyan Bankaira. Mindenesetre az edzés sikeres volt, mostanra majdnem egy szinten vagyunk.
- Igen, azt észrevettem… - reagálok a lélekölőjét ért megjegyzésre, amint megismételtettem vele. – Ha fizikailag nem is, szellemileg azért sikerült legyőznöm, hisz’ rövidke vitánkból Én kerültem ki győztesen, bár ehhez kétség sem fért. Most viszont van némi kötelességed, amit muszáj leszel elintézni, különben halálának halálával lakolsz. Ma este, bordélyház, sok pénz, ne késs!
Míg Ő visszamegy a Seireiteibe, addig Én megpróbálok emberi kinézetet varázsolni magamnak a Fészekben, mert ugye a díszvendég nem szambázhat be akárhogy. Szerencsére nem kell óráimat unalmasan eltöltenem, mivel Adán is itt tartózkodik még, ámbátor nem tudom, hogy milyen módon tudott nyugodtan olvasgatni, miközben alatta majdnem beszakították a padlót. Egy gyors sakkparti lenyomás, valamint kellő mennyiségű vörösbor elfogyasztását követően már nincs más dolgom, mint néhány méterrel a védőpajzson kívül egy senkait nyitni, ami rögtön a Mennyország kapuja elé repít. A közeli szeméttárolón még ott van a délután eldobott bikinifelső, amit ezennel vissza is teszek a nyakamba, mivel a gazdájának biztos nagyon hiányzik, de ismerve az itteni ledér leányzókat, nem sokáig fog rendeltetésszerűen funkcionálni. Érzem, hogy Velem van az Erő, így senki és semmi nem állhat az utamba, ennek hála folytatni fogom a kezdeti nyerőszériát, mert ha nem, akkor nagyon mérges leszek! Miután a 10. osztag kapitánya helyet foglal a jobbomon, egy laza intéssel jelzem, miszerint tegye csak ki a feláldozandó összeget az asztalra, majd vegyen magának egy limonádét vagy amit akar és hagyjon koncentrálni. Kei hamarosan a még korábban nyert összeget is kihozza, ezen a helyen körülbelül senkit sem érdekel, hogy épp egy körözött gyilkos vagyok, s a Gotei 13-ban tomboló körülményeknek hála már abban se vagyok biztos, miszerint felismernének. Nos, igazából mindegy is, addig se cseszegetnek. Miután egy tállal lefedtem a pénzem, immáron átadhatom magam a szurkolás okozta élvezeteknek. Hangos sikongatások, egymáson elcsúszó, mézes intim testrészek, azt hiszem így akarok meghalni egyszer! Hangosan biztatva kiszemeltemet nézek a sakéscsésze aljára egyszer-kétszer-háromszor, mígnem már csak támogatással tudok megállni a székemen.
Az este jól végződik, legalábbis nem ájultam el, csak olyan hajnali négy óra körül, ám ezt emberségesnek érzem. Miután a tulajdonos közbenjárásának hála már egy elkülönített részlegben heverek a puha párnák között, úgy érzem, végre volt egy jó napom. Intésemet követően a nyert pénzzel betakargatnak, Én pedig tovaszállok az álmok mezejére.