---> Hogy is történt…?

Oké. Ennyit a masszív elhatározásomról… Az ördögi, gyilkolni készülő kifejezésem, egyik pillanatról a másikra válik egy kedves, aranyos megjelenéssé. Nem csoda, hogy megleptem a hirtelen jellemváltásommal. Eh… mi ez már? Shugo Chara? Mindegy is. A kollegina egész hamar feldolgozta az eseményeket és kapcsolt barátkozási kísérletemre. Ahhoz képest, hogy le akartam hordani a sárga földig… >.> Bocsánatkérő válaszára nagyot néztem. Lehet, hogy egy kezdő Shinigamiba botlottam? Nem lenne meglepő, hisz ha egy rangidős lenne, akkor nem kért volna elnézést emiatt. Bár ez volt a minimum azok után, hogy elvette a munkámat. Mi lesz akkor, ha ezért nem kapok fizut? Hogy eszek akkor reggelire muffint, ebédre csoki tortát és vacsorára keksztekercset? Nem lesz miből megvennem! Egyáltalán nem lenne jó számomra. Miért kellene ennek örülnöm akkor?! De, miket beszél ez a lány? o.O Most sérteget vagy mi? Azt hiszem, van egy kis probléma az agytekervényeivel. Nem ártana kezeltetnie… fel is hívom erre a figyelmét.
– Ano… szerintem nem ártana, ha meglátogatnád a 4. oszt… - mondanám jó tanácsomat, mikor üvöltözni kezd velem és épp, hogy nem esik le a fejem kiabálása miatt. Döbbenten nézek, hogy még is, mi az isten problémája lehet? Még végig se mondtam, és a töredékét hallva szövegemnek pedig nem kaphatná fel csak úgy a vizet. oO Meglepve pillogok rá, fel se fogom a hallottakat, pedig elég hangosan mondja. M… mi, hogy köszönjem meg…? Na de, ő neki kellene elnézést kérnie. Még is csak az én küldetésem volt, ami ismét kudarccal végződött!
– Hé… azt hiszem a kettőnk köz… - megint nem tudom végigmondani szövegemet, amiért ismét elpusztításommal fenyeget. Azt hiszi, olyan könnyű falat vagyok? Nagyon benézte akkor. Nem szeretek harcolni, de ezek a sértegetések vért kívánnak! Idegesen emelem kardomat magam elé. Lélekenergiám áramlani kezd körülöttem, ahogy egyre jobban felhúzom magam miatta. Úgy tűnik neki is feltűnt végre a helyzet állása. Magyarázkodni próbál… ezek után? Örülhet majd, hogy nem ölöm, majd meg. Csak egy kis nevelésben részesítem. Az ember… khm… Shinigami rendes akar lenni, erre ezt kapja vissza. Ok nélküli fenyegetőzést és beszólást. Hát, innen most viszont nincs visszaút! Viselje a következményeit a helyzetben, amit teremtett.
- Oké, készülj, most meghalsz! – az imént elkezdett magyarázata még egy kevés figyelmet keltett bennem. Végighallgattam volna, ha nyomos okot add problémájára. De ezzel a felszólalásával elvágta magát nálam. Eljátszotta második esélyét. Eltekintettem a Hollow kivégzése felett, de a sértegetéseit már nem hagyhatom annyiban! Lehet, hogy pályakezdő, de ez nem jelenti azt, hogy így beszélhet egy veterán, vagyis inkább egy jóval tapasztaltabb Shinigamival!
~ Mármint a „Legrosszabb Shinigami” idei győztesével…~ szólal meg Hyozanryuu, valószínűleg, sőt inkább biztos, hogy nem jött be neki önmagam dicsérgetése. Fejemben karókkal dobálom meg a méretes sárkányt, ezzel jelezve, most nem tűrőm el aljas beszólásait. Hamar megértette célzásom – nem is értem hogyan? - és rögtön javítani próbált a helyzeten. ~ Akarom mondani… ahogy mondod „gazdám”. ~ igaz, megnevezésemet némi iróniával fűzte hozzá, de pontosan ezt akartam hallani. Ellenvetést úgy sem tűrtem volna meg, főleg nem tőle.
- Igen… jobb lesz, ha készülsz… - kezdek bele válaszként az utóbbi megjegyzésére, majd oldalt csapva egyet a kardommal a levegőbe, terelem figyelmét magamra. – Sase, aratama Hyozanryuu! {Ragyogj, csiszolatlan Gyémántsárkány!} – ejtem ki az alábbi szavakat tisztán és érthetően. Számára elég egyértelmű lehet, hogy megszólítottam fegyveremet. Mégse szállhatok szembe vele úgy, hogy a megviselt katanámat használjam ellene. Lehet, hogy kezdőnek látszik, viszont lehet, hogy a látszat néha csal, és többet tud, mint ahogy én gondolom. Zanpakutom azon nyomban elkezdte felvenni Shikai alakját. Markolata eddigi csupasz, szakadt megjelenését aranydíszek váltják fel, apró kis ékkövekkel karöltve. Melyek a kardon, több helyen is felelhetőek lesznek. A markolat végéből két fonálszerű anyag jön ki, melyek végére két nagyobb ékkő csatlakozik. Pengéje éjfekete árnyalatot vesz fel, melyen elszórtan apró lilás átmenet ékeskedik, ami miatt örvénylő hatást kelt a külső szemlélő számára. Ahogy kissé csicsás viseletét felvette a Zanpakutom, még a támadásba lendülés előtt megjegyeztem.
- Ne Hyozanryuu külsejéről ítélj meg! – mondom, mint holmi jó tanácsot, viszont elsősorban figyelmeztetésnek szántam. Sokan követék el azt a hibát, hogy rossz következtetéseket vontak le így velem szembe. Pedig, aztán Hyozanryuu és én közöttem egy hatalmas szakadék, nem is egy tágas Univerzum van.
~ Miért kell folyton sértegetned? Inkább lennél büszke rám! ˇ.ˇ ~ mérgelődött Hyozanryuu az iménti felszólalásomra. Idegesítette, hogy minden küzdelmem elején, mint holmi csatakiáltást, ejtem el ezt a dumát ellenfeleim felé. De, nem időztem túl sok időt a sárkány megjegyzésén. Ki akartam használni a megdöbbentő pillanatot és akcióba lépni. Így kardomat magam elé emelve oldalasan, a Shunpót használva indultam meg felé, hogy egy vágást mérjek rá. Ha, tovább bámészkodik, és nem siet a hárítással, valószínűleg kicsit meg lesz ritkítva egyenruhája.

Shunpóval igyekszek ellenfelem felé. Talán kicsit túl hirtelenre vettem a figurát. Nem szoktam ennyire komolyan venni egy harcot. De, így ránézve erre a lányra… itt van ez egyáltalán? Csoda, hogy katanáját előrántotta a védekezése. De, ilyen fejet akkor vág a shinigami, hogyha Zanpakutojával társalog. Ennyire ráérne beszélgetni? Ahogy haladok felé csapásommal kis aggodalmat vélek felfedezni a kollegina arcán. Mi baja lehet? Megijedt volna? Azért egy ilyen vágást még én is hárítok, csukott szemmel is akár. Na, jó, talán túlbecsülöm magam, de akkor is! Emiatt sem láttam értelmét, hogy csapásomat megszüntessem. Aki nem véd ki egy ilyen csapást, jobb, ha visszamegy az Akadémiára… Kicsit későn ugyan, de kapcsol és sikerül kikerülnie a támadásomat. Szinte ösztönösen lépett félre a pengém útjából. Nem értem… azt hittem, hogy a kardját használja… azért vette elő nem? Azért pocsékolt el apró másodperceket elővételével, hogy alkalmazza. Lehet, hogy tévedek? Nem ez lenne az utolsó esett. De mi van akkor, ha egy olyan Shinigamit fogtam ki, aki még meg se tudja szólítani a kardját? Várjunk… az nem lehet, hisz akkor még Akadémiai cuccban lenne. Lehet, hogy egyszerűen nem akarja még használni? Hm… ilyen megfontolt lépést nem minden Halálisten tesz. Akkor viszont, biztos tartogat jó pár trükköt is, amivel tényleg meglephet. Lehet, hogy óvatosabban kell, hogy hozzáálljak az egészhez és nem örült módjára hadonászni a Zanpakutommal, mint egy faággal? Mondjuk ez jó első lépés lenne. Tervemet követve visszakényszerítem figyelmemet a harcmezőre. Túlságosan elkalandoztam e miatt a húzása miatt, ami nem lenne csoda, hogy ha ki akarna használni. Ébernek kell lennem, ki tudja, mire készül. És kevesebbet elmélkedni. Úgy is csak belefájdulna a fejem. Nagy változás nem lépett fel a harcmezőn. Csak pár lépést hátrább Shunpózott. Nem csinál semmit. Nem tudja, hogy még is mi legyen a következő lépése? Ebben rásegíthetek. De… mi ez a gondterhelt kifejezése? Lehet, hogy tényleg Zanpakutojával társalgott ez idő alatt? Nem lenne meglepő, hogy ha hangos beszédre váltott volna miatta. Velem is gyakran megesik. Előző osztagomból is úgy selejteztek le. Amíg nem látok ezen érvelésemre alátámasztó jeleket, addig viszont nincs visszaút. Kiprovokálta. Hogy ha most azt mondanám, bocsi, de még se az ciki lenne rám és ránézve is, azt hiszem. Így mindkettőnk becsülete romlana egyet. Az övé, azért mert olyan hatást keltenék, hogy lenézem, mert gyengének titulálom. Az enyémen azért, mert mint egy gyáva meghátrálok. Büszkeségem emiatt nem engedi, hogy véget vessek ennek a viaskodásnak. Így rásegítek következő lépésére.
- A helyedben nem nézelődnék, hanem komolyan venném a helyzetet. – shunpózok mögé, hogy kicsit megijesszem ezzel. Hisz, szándékosan is mehettem volna a sarkába egy alattam támadás elsütésének érdekében. - Már nincs idő visszafordulni! – ahogy ezt mondom, ismét előtte vagyok. Emiatt leeshet neki, hogy jelenleg csak szórakozok vele. Kisebb vigyort ejtek el felé, majd hátrább shunpózok a levegőbe. Nem vonna le rossz következtetéseket, hogy ha összezavarási technikának akarom ezt az, ide-oda shunpózást használni. Mondjuk, van is értelme, a lépéseimet valószínűleg nem tudja követni rendesen vagy csak nehezen. Amíg a levegőben vagyok, nem tétovázok. Belekezdek a bennem felmerülő apró ötletbe, mint támadás.
- Bakudou 01: Sai! – alkalmazom a kidout, míg a levegőben vagyok. Bal kezembe átvéve a katanám, hogy jobbommal le tudjam írni a kötelező köröket, melyet ilyenkor kell tenni. Ha, minden igaz meglepetés szerűen érheti a technika. Így, ha sikeresen tudtam kivitelezni, akkor most mozgását ezzel gátolni tudom. Ezt a tehetetlenségét pedig ki is használom.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou 33: Soukatsui! – a hosszan elhúzódó idézést sikerült egy szusszal végigmondanom. Így nem is a tenyeremből előtörő kék energia labda csapolt le hirtelen, hanem a nagy monologizálásom. Nem is lepődnék meg emiatt azon, hogy ha ki tudna térni a Hadou elől. Hisz mire végigmondtam az idézést, bőven kiszabadulhatott a Bakudou alól. Feltéve, ha sikerült neki. Kíváncsi vagyok, mit lép ezután…?

Nagy levegőt veszek, ahogy elküldöm ellenfelem felé a Soukatsuit. Ez az idézés jól kifogott rajtam, kissé hosszúra sikeredett. Kíváncsi vagyok mit fog lépni erre. Nagy pihengetésem közben nem tűnt fel, hogy a célzott személy már lépett is eme támadásomra. Így meglepve ért kolleginám hűlt helye, ahova a támadást küldtem, mint kiderült, fölöslegesen. Hova lett?
~ Mögötted, te Harci Zseni! Fordulj! ~ mordul fel Hyozanryuu, választ adva a kérdésemre. Sértegetésén ezúttal nem időzhetek el, az se kérhetem számon rajta, hogy megint irányítani próbál. Nem is lenne miért, mikor neki van igaza. De hiába figyelmeztetett és teszek úgy, ahogy mondta. Már késő. Amint az adott irányba fordultam, két hosszú szalag jött velem szembe. Próbáltam kikerülni őket, de még így is kifogtak rajtam. Rám tekerednek, mint egy kígyó, ezzel meggátolva további mozgásomat. Ráadásul volt olyan furfangos, hogy Zanpakutomat is lekötözte, így azt, ha akartam volna, ha nem sem tudtam volna felhasználni az épp fénysebességgel felém száguldó újabb szalag hárításához. Így sikeres találatot tud vele kivitelezni. A szalag becsapódását egy szisszenéssel nyugtázom, mely összeszorított fogsorom ellenére is kiszűrődött. Arcomról fájdalom jelei olvashatóak le, amiért a csapás bal tüdőmet érte. A fejem előrebukik, ahogy küzdők a levegővétellel. Bal kezemet nehezen mozgásra kényszerítve ragadom meg a szalagot és rántom ki a sebből, melyet okozott. Amondó vagyok, minél gyorsabban távolítom el a fájdalom okozóját a sebből, annál jobb és kevésbé fáj. De az iménti meggondolásomban tévednem kellett. Így se volt kellemes élmény, ez is fájt, de biztos, hogy kevésbé, mintha lassan tettem volna meg ezt. A sebből áradó vér kezdi beitatni a ruhámat. Úgy érzem a létfontosságú szervem nem sérült. De elég mély vágást hagyott maga után. Ha nem rögtönzők rá valami kötésszerűt, valószínűleg rosszabb vég várna rám, mintha a vértől megfulladnék, amint a tüdőmbe kerül vagy valami hasonló. Fogalmam sincs mit akart ezzel elérni.
- Erre azért nem számítottam… - motyogom orrom alá alig érthetően. Elsősorban magamnak jegyzem meg, de valamiért a gondolataim hangosan akartak felszólalni.
~ Hé, Anao! Jól vagy? ~ támad le rögtön Hyozanryuu kérdésével. Biztos megérezte, hogy kicsit gyengéden sikerül a kezemben tartanom a kard nyelét. De, nem hiszem el… ismer engem nem? Nem vagyok holmi porcelánbaba, hogy pár zsineg kifogjon rajtam! Annál azért keményebb fából faragtak! És ezt Ő is tudhatná. Nem kellene rögtön temetnie. Különben is… eddig nem a halálomat kívánta? Leleplezted magad öreg!
~ Ö… öreg?! Csak a becsületemet féltem! Hisz én égek miattad, ha így hagyod magad! >_> ~ adta be ostoba magyarázatát. Azt hiszi, elhiszem mi? Különben sem hagytam magam. Csak meglepett a támadása. Nem erre számítottam. Ez van. Előfordul. Egyáltalán mit alkalmazott? Azt se tudom.
~ A Zanpakutoját. És a kardjáról leír, hogy folyamat csipkelődnek egymással. ~ felel tanácstalanságomra. Milyen rendes. Rájött, hogy az értelmes kikövetkeztetések még nem sikerednek túl jól és gondolkodik helyettem. Ha, nem ismerném, most azt mondanám, hogy aggódik. De még is mire fel, állítja ezt? Ilyet még én okoskodtam ki az imént. Nem ér utánozni! Szemem sarkából Zanpakutom felé nézek, ekkor látom meg, hogy a fegyverem is hasonlóképp, mint én fogságban van. Szóval innen alapozza állítását. Oké… akkor jobb lenne, ha nem venném vérre menő küzdelemre, ezt az egészet. Ha, tényleg a karddal vitatkozik hangosan. De, mi lenne ha… játszadoznék vele akkor?
~ Remek ötlet, de… meddig akarsz a még a levegőben raboskodni? Vágj már vissza! ~ förmed rám. Szavai villámként hasít belém, de nem az ijedség miatt, mielőtt valaki erre gondolna, hanem inkább azért, mert olyan, mint valami alternatív doppingszer, ami ösztönzőleg hat rám. Igaza van! ~ Még jó, hogy igazam van… kettőnk kőzöl még is én vagyok az Ész vagy mi… ~ inkább vagy mi. De, ezt ne fitogtassuk most.
- Nem számítottam erre, de nem is fog ki rajtam. – fejezem be az előbb motyogott szövegemet, közben gonoszkád tekintettel és gúnyos mosollyal egybekötve emelem fel fejemet és nézek egyenesen rá. Az arckifejezésem igencsak rémisztő lehet. Ritka ilyet látni tőlem. Így ilyenkor ezek mindig jól sikerülnek. Emellett ellenfelem számára az is elég hihetetlen lehet, hogy a támadásával okozott fájdalmat képes voltam elviselni. Nem hiszem, hogy minden második ember tudta volna ilyen mesterien tűrni ezt a technikáját, mint Én. Viszont Hyozanryuunak köszönhetően már tudom a tényállást, így már csak egy remek alakítást kell adnom a „dühös” shinigamiról.
Az előbbi megjegyzésemet, hogy értse, azután cselekszek, miután felfogta egyáltalán mit mondtam. Alakításom kezdéseként legyen, az első lépés mondjuk a… szalagokból való szabadulás… és, hogy ne legyen túl egyértelmű, nem Zanpakutomat alkalmazom, hanem meglepem. Bal kezemet nehezen ugyan, de sikerül felé fordítanom nagyjából, majd mutatóujjammal felé bökve mondom a következőt.
– Hadou 4. Byakurai! – a fehér-villámszerű, erőteljes támadással, egyenest a kezében fogott szalagokat célzom meg. Abban reménykedem, hogy ha azt fenyegetem, elengedi vagy meglazítja őket, esetleg kitér az útjából és így ki tudok szabadulni. Ha nem, akkor másik szabadulási tervet kell kieszelnem. Lehetőleg minél hamarabb. Ha az alakításomat jól akarom végezni nem árt, majd a sebemet minél előbb ellátni és ezt csak akkor fogom tudni kivitelezni, hogy ha nem vagyok lefogva.

Haaah’? Sikerült! Mondjuk persze, hogy sikerült... csak rá kell nézni és a tétovázásából már tudni, hogy kezdő.. Egy tapasztaltabb Shinigami kapott volna az alkalmon és kihasználta volna a helyzetet, míg le vagyok fogva. Én legalábbis ezt tettem volna. Egy kidouval céloztam volna meg a fogságba ejtett ellenfelemet. Mondjuk, én nem vagyok tapasztalt Halálisten, de elég edzésben vettem már részt, hogy ezt Én is tudjam. "Ha, ilyen helyzet adatik, használd ki! Ki tudja meddig élsz!" *>*
~ Úgy érted, hogy Én tudom. És általában felelevenítem az emlékeid...~ már megint sérteget! Nem hiszem el. Attól még, hogy beszólogat nem fog jobban állni a szénánk, ezt Ő is tudhatná. Igaz, hogy a Byakuraial el tudtam érni azt a hatást, amit szerettem volna – meglazított, akadályozó szalagok -. Viszont a balomon virító véres sérülés nem fog eltűnni. Számolnom kell azzal is.
A földet érés után, amit sikeresen tudtam kivitelezni. Nem a támadáson kezdem törni a fejemet, hanem a sérülésemmel kezdek el foglalatoskodni. Az egyenruhám ujjának a végéből vágok le egy nagyobb darabot, hogy kisebb ügyetlenkedések közepette a sebre köthessem. Nem lenne bölcs dolog ilyen sérüléssel ide-oda ugrálni. Csak hátráltatna, ha nem látom el. De mielőtt kötözni kezdeném magamat, megbizonyosodok arról, hogy ellenfelem és szalagjai nem jelentenek rám veszélyt eme pillanatban. Siker. Látom, ahogy a kardjával konzultál a következő lépésről. Legalábbis gondolom, hogy azon. Igaz, nem látszik hű de, remek harcosnak, ami igaz, rám tekintve jó, hisz én se vagyok valami ügyes. De, azért annyira igen, hogy ne minden pillanatban Hyozanryuut kelljen faggatnom a következő lépésemről. Kezdetekben jómagam is elég sokat támaszkodtam rá. Végül egy edzés folyamán kapott jó tanács alapján elkezdtem önállósodni a küzdelemben és csak a legszükségesebb pillanatban hallgatni rá. Úgy vélem ezzel a döntésemmel ő is elégedett. Na, de, vissza a harctérre!
Míg próbáltam sebemet bekötni, egész hamar eldöntötte kolleginám, hogy miképp akar támadni. Csudába, megelőzött! Futni kezd felém, szalagjai mögötte hullámozva követik. Kérdőn oldalra biccentem a fejemet, nem értve, hogy még is mit akar velük kezdeni. Elkapni mégse hagyom magamat még egyszer. Ennyire nem nézhet szerencsétlennek… Na, most meg két szalag el is tűnt, ha nem képzelődöm. Mi van? A megmaradtak pedig összemennek. Mi, mi, mi ez már?! Olyan lett, mint egy kard, amint lélekenergiát is fektetett bele. Biztos, hogy jó ötlet? Nem úgy néz ki, mint ami kibír egy másik karddal való érintkezést… Tény, hogy próba szerencse. De nem engedhetem meg, hogy még egy találatot bevigyen. Főleg nem így, hogy nem hagyta, hogy bekötözzem magamat. Mai fiatalok… tudnám hova sietnek… >.> Akkor most én jövök! A szalagkarddal fejemre készül lecsapni. Gúnyosan elmosolyodom, majd kardomat magam fölé tartva, a csapás útjába, mondom ki a parancsszavakat.
- Ishi no hogo {ékkő védelem}! – ahogy elhangzott a kardból, hasonló kövek egyike jelenik meg, ami díszíti is katanámat egy pajzsot alkotva fölöttem. Ezzel sikeresen tudtam feltartoztatni támadását. Ügyes gondolat volt ez a szalagkarddosdi tőle, de a Zanpakutomnak ez nem akadály. Épp egy csípős megjegyzést tennék ellenfelemnek emiatt, de mielőtt bármit szólhatnék, Hyozanryuu feltartoztat ebben.
~ Ez csapda! A sebre céloz! Védekezz! ~ figyelmeztetésére gyorsan reagálok. A felemelt pajzsot megérintve húzom ketté, így megkettőzve azt, a másik támadásának útjába állítom. Ami sikeresen tudta hárítani a csapást. Egy kis… vagyis egy nagy bökkenővel. A szalag, ahol belecsapódott, azon a helyen elkezd lassan végigrepedezni a pajzs. Hát igen, fél pajzs = fél erő. A másikkal is nehezen tartom vissza a szalagpengét. Nincs mit tenni. Ha itt maradok, akkor mindkét támadása talál. Emiatt hirtelen el shunpózok mögé. Amint kiléptem a pajzsok alól, azok egy-két másodpercig még fent álltak, majd a szalagoknak megadva magukat törtek apró lélekrészecskékre és hullottak a földre. Ahogy mögé értem, nem tétováztam. Rögtön cselekedtem.
- Bakudou 04: Hainawa! – kezeimet közelebb rakva egymáshoz kezd el sárgás fényű kúszókötél megjelenni körülötte, majd az ellenfelemre csavarodik, ha minden jól megy. Bár nem hiszem, hogy képes olyan hamar reagálni, hogy hatástalanítani tudjon egy kidout. – Yare, yare… nem illik a másikat sebellátás közben megtámadni. – jegyzem meg kisebb fejj ingatással, majd hátrább shunpózok tőle, hisz ki tudja, meddig tartja fel a kidou, amit alkalmaztam. Majd gyors sebemre kötöm az anyagdarabot, míg van rá időm. Ha, már nincs a kötél szorítása alatt, akkor védelmi pozíciót veszek fel és várni kezdem türelmesen, hogy mit lép következőleg. Úgy néz ki, Ő is olyan ellenfél, aki szeret mindent azonnal alkalmazni. Ez a hasznomra is lehet. Csak védekeznem kell. És így összevonhatom a kellemetlent a hasznossal. A Zanpakutom gyorsabb feltöltődésének képében.
Ha, esetleg még mindig nem tudott volna szabadulni, akkor a kis frappáns shinigami technikát alkalmazom a „Hadou 31: Shakkahou”-t. Mely, míg le van fogva esetleg találattal is tudom kivitelezni. De ki tudja… sok meglepetést tartogathat még számomra ellenfelem. Csak rajta múlik, hogy védekezek e vagy támadok?

Technika… attack! Bal karomat kitámasztom, majd már mondom is a Hadou egyikét. - Na vajon melyiket? Azt hiszem egyértelmű. Rendben, ha valakinek nem, jól figyeljen! - A bal tenyeremben vörös labda jelenik meg, mely egyre nagyobbra duzzad, majd a parancsszó teljes elhangzása után, már röpül is a kolleginám felé a méretes lánglabda.
Oké… ezt nem hittem volna, hogy a jó öreg Shinigami technika a Shakkahou találattal végződik. Méghozzá milyen találattal! Talán nem kellett volna ilyen sok energiát fektetni bele… és még nem is idéztem. Eh… ez a jó 70-80 év megérte a gyümölcsét. *>* Épp ideje volt. De, nem rajta kellett volna tesztelni az erősségét. Legközelebb kicsit kíméletesebbnek kellene, hogy legyek. Merengek, ahogy látom sikeres találattal végződött kidoum eredményét. Fél percig azt hittem elsírja magát. Legalábbis nagyon olyan arcot vágott az ellenfelem. Milyen egy gonosz, vén Shinigami vagyok! Mi… várjunk, miket beszélek? Fenéket vagyok öreg!
~ Hm… miért nem árusítod ki azt a fiatalító szert, amit használsz?~ hogy micsoda?! Bajod van? Milyen szert? Heh? Agyadra ment a kleptománia, vagy mi azt Isten? Én nem használok efféle kenceficéket! Szóval ne állítgass, ilyen elmeháborodott dolgokat, különben elárvereztetlek Londonban vagy becseréllek pénzért egy ékszer kereskedőnél! Választhatsz is! Ch… milyen jószívű Zanpakutoval vagyok megáldva. Úgy beszél, mintha ő olyan fiatal lenne.
~ Jól van… de, te hoztad fel… ~ és még én hoztam fel?! Én hoztam fel?! Imádkozz, hogy ha ennek az egésznek vége van, ne tegyek belső látogatást és fojtsalak bele a vízbe, te nagyszájú Vizi hidra! Hyozanryuu csak mérgesen felmordult sértegetésemre. Pedig jogosan kapta a fejéhez a dolgokat. Ő kezdte. Mint mindig. Na, jó, talán előfordult, hogy én kezdtem… de ez most megint ő volt, nem én!
~ Általában, Te kezded!~ mondd a képembe te alávaló, szörnyeteg! Szinte már ott vagyok a sárkány mellett és dárcozok rajta. Az újabb sértegető szövege miatt. Akkor tett igazán olajt a tűzre, mikor még hozzá is tette azt, hogy „A képedbe mondtam!”. Rendben… megbeszéltük. Ha, nem teával fogadsz, apró, picinyke darabokban fogod végezni, esküszöm.
Ellenfelem felszólítása rángat ki a valóvilágba. Nagy szusszanással teszem túl magamat a vitánkon. Túl sokat beszél. Akkor ez azt jelenti, hogy egyre jobban töltődik a Zanpakutom. Katanámra nézek, melyen az ékkövek nagy része már fényesen világít. Pár kicsi és a két nagyobb van vissza. Mint mindig. Húznom kell az időt. Nem akarom bevetni a második támadásomat, de ha nincs más választásom és szükségem lesz rá, muszáj lesz. A leányzóra nézek. Eljutott a receptoromig a szövege. „Most ő jön” mi?. Hát, hajrá! Most veszem észre, hogy milyen komolyan gondolja a dolgot. Támadó állást vett fel. Ha, nem először látnák ilyet, most megijednék. Jaj, ne már… megint a szalagok? Nézem, mit csinál, kis szemrángatással. Nem akarok még egy olyan sérülést, mint az előbbi. Ahogy ez a gondolat végig fut a fejemben, balommal ösztönösen nyúlok a sebhez, óvatosan megérintve azt. Igen, még mindig ott van. Megijednék, ha nem lenne. Bár tényleg jobb lenne, ha nem lenne ott, áh' mindegy. Belezavarodtam. De, már megint milyen hosszúak ezek? Oké. Fel kell készülnöm a védekezésre biztos, ami biztos. Felvéve védekezői pozíciómat várom a csapását. Nem gondoltam volna, hogy még egyszer alkalmazza, azt a fura technikát, de ő tudja. Nem fog sikerülni neki. Másodszorra nem engedem. Heh?! Chotto matte! Mit művelsz ember?! Vagyis Shinigami! Az előbb nem így csináltad. Miért jössz felém? Állj meg! Állj meg hallod?! Hogyan hallhatná… hisz, magamban beszélek. Basszus! Nehezen ugyan, de igyekszem követni tekintetemmel gyors mozgását. Mikor elém ért döbbenten nézek szembe felém közelítő öklével. Annyira hirtelen ért, ráadásul igencsak meg is döbbentett, védekezni pedig nem is tudtam, amiért lefagytam, mint egy rossz operációs rendszer. Így az ütése sikeresen zárul. Oldalra fordított arccal, pillogok párat meglepetten. Azt hiszem egy-két fogam bánta ezt az ütést. Szegény heteseim. TT-TT
- Majdnem kiverted hét fogamat! Vagyis a hetes fogamat! – jegyzem meg, álcázott vért kívánó tekintettel, igaz kis félrebeszéléssel, de ez megesik, ha az embernek kiütik a fogát nem? NEM? Tisztában vagyok, hogy ezt odahaza simán rendbe hozzák, de hagy ijesztgessem már… Na~~~ Úgy is, csak egy játék, ugye? Bal öklömet fölemelem arca elé, míg mellettem van. Talán meg is rémülhet, hogy most én is ütni akarnék, de nem… annál rosszabb… a véres bosszúm, ami…
- Hadou 01: Shou! - bal mutatóujjammal rámutatva mondom ki az alábbiakat. Ha nem gondolt rosszra mikor felemeltem öklömet, vagy sejtette előre csapásom és már kezdett védekezni. Akkor egy energialöketként élheti át a dolgot, mely eltaszítja előlem. Ha nem sikerülne, akkor shunpóval hátrálok pár lépést. Jobb tőle távolságot tartani. Ha nem akarom, hogy még pár fogam rámenjen.

Ez most komoly…? Nem tudta kikerülni az ennyire egyértelmű támadásomat? Leizzadva nézem, ahogy a kidou ellöki előlem és pluszba még a földet is feltisztítja, ami elég érdekes, mivel a földet nem nagyon lehet feltisztítani. De, mindegy, foglyuk rá, hogy ezt csinálja. Hamarabb feldolgozza az esetet, mint hittem, bár egy-két apró horzsoláson kívül nem eshetett nagyobb baja. Emiatt pár másodperc elteltével már ideges kiadásával nézek szembe. Ajaj, talán nem kellet volna ennyire magamra haragítani? Talán kicsit merész húzás volt ez tőlem? Vagy inkább… gonosz? Hehehe… ez a jó kifejezés. De… nem örülhetek túl sokáig. Ugyan is kolleginám nem habozik túl sokáig. Gyorsabban küld választ cselekedetemre, mint én azt hittem.
- Hadou 04: Byakurai!! – döbbenten figyelek fel, ahogy hallom, hogy egy kidout használ. Mi…? Szóval ő is tud Démonmágiát használni? Miket beszélek?! Persze, hogy tud! Még is csak Shinigami. Ha nem tudna, akkor lennének problémák. De, de, de még is mit jelentsen ez?! Nagy kiborultságom közben shunpóval odébb lépek a Byakurai elől. Azért mert meg lepett, nem fog találni.
Egyik döbbenetkeltő technika jön, a másik után. Most az egyik szalagja közelít felém, ha nem hátrálok, akkor, akár ketté is szelhet egy függőleges síkban. Ösztönösen tántorodok a csapás elől, ekkor egy újabb hasonló támadása közelít. Én meg jobb dolog híján, csak hátrálok és hátrálok. Mi lehet ezzel a célja? Még oldalra sincs kitérni időm. Mert egyik ütése után, jön a következő, mint ha valami cirkuszi oroszlánszelídítő lenne. Én pedig a szerencsétlen, gyáva oroszlán. De… mi? Nem is vagyok gyáva~! TT>TT
- Ha, ha, ha… vigyázzak… jó vicc. Még is szerinted mit csinálok? – mérgelődök, kisebb szemforgatás kíséretében a figyelmeztetésére. Csak egyre hátrább és hátrább kerülők. Még gyorsabban is csapkod ezekkel a fránya madzagokkal, hogy mást még végképp ne tudjak csinálni. Ez olyan, mintha egy bástya kergetné a sakkba állított királyt. Eh… már a két mászóka közé szorított. Így még a mozgási terem is a minimumokra csökkent, hogy végkép ne tudjak alkalmazni semmit. Vajon ez szándékos húzás? Vagy csak véletlen? Magamban feltett kérdésemre, hamarabb érkezik a válasz, mint hittem. Hirtelen futni kezd felém. Már megint. Csak nem még egy öklöst akar bevinni? Jaj, ne már… állj le, állj le… kérlek! TT>TT Az arcomat ne~~~ Már becsuknám előre a szememet, hogy ne kelljen szembesülnöm az újabb megalázással. Egy ismételt balegyenessel. De, ahogy elér elém, nem egy újabb pofonnal nézek szembe, hanem guggoló rajtot vett, hogy a levegőbe szökkenhessen. Értetlenül nézek föl utána, hogy lássam még is, mi az isten nyilára készül. Ebben a pillanatba tesz egy akrobatikus fordulatot a levegőben, majd két szalagot ránt meg. Ekkor világosodok meg. Vagyis… khm… ekkor esik le, hogy mi is volt a támadásainak a lényege. De nem szitkozódhatok emiatt, mert a fura fémszerkezet darabjai már közelítenek is felém. Pff… fogalmam sincs, hogy egyáltalán az emberek miért építenek, ilyen veszélyes helyeket. Terve megvalósulni készül, legalábbis gondolom, hogy egy előre kitervelt ötlet alapján cselekszik és nem egy, ahogy esik, úgy puffan eseménysor formáját követi.
Gondolataimat félbeszakítom, hogy a védekezésre tudjak koncentrálni, mielőtt Hyozanryuu tenne egy-két keresetlen megjegyzést. Kardomat magam fölé emelve mondom ki az „Ishi no Hogo!” parancsszót. Ennek hatására három pajzsot emelek föl. Lehet, hogy bátor cselekedett tőlem, de ha egyben szeretnék nagyjából maradni, akkor kockáztatni kell. A nehéz szerkezet hatására mely a nyakamba zuhan, nehézkesen tudom csak felfogni. A pajzsok is repedezni kezdenek a jó pár kilós fém hatására. Nem erre lettek kitalálva, jobban mondva erre. De így elég bonyolult koncentrálni rájuk. Kicsit fejlesztenem kell eme képességemet, azt hiszem. A fura építmény már teljesen a földre kényszerített. Ráadásul, mintha plusz súly is nehezedne az egészre hirtelen. Mi a szösz? A magam elé emelt pajzsok kezdik beadni a törölközőt. Vészesen kezdenek repedni. Nem elég, hogy úgy érzem, mindjárt szétnyomódok ennyi súly alatt, de még a pajzson is keresztülvágódó kisebb fémdarabok is belém állnak. El kell ismernem, egy kezdőtől nem is volt ez olyan rossz húzás.
~ Kezd elegem lennyi puhányságodból. Most tényleg hagyod, hogy lenyomjon egy – két fémrúd? ~ ha nem tűnne föl ez nem egy-két rúd és persze, hogy nem hagyom. Csak meg kellet emésztenem! Mindig megzavar a drámai gondolataim közben. Kegyetlen! Bár igaza van… még is, hogy szabadulhatnák ezek alól? ~ Ezt komolyan kérdezed? ~ zavar meg ismét, mélyen lenéző hangnemben. Ez zavaró. De… igaza van. Elegem van ezekből a rám nehezedő alumíniumokból! Lélekenergiámat megnövelem és a már igencsak megviselt pajzsaimba vezérlem. Majd elkezdem eltolni a rajtam heverő fém rudakat egy nagyobb lélekenergia emelés segítségével. Kis erőfeszítéssel ugyan, de sikerül annyira megemelnem, hogy ki tudjak shunpózni a rám dőlt szerkezet alól. Amint kiértem alóla megmozgatom mindkét karomat. Teljesen elgémberedett emiatt a nehéz vacaktól, amit vissza kellett fognom. A kisebb horzsolások, amiket szereztem, annyira nem vészesek. A pajzs megtette a hatását. Körülnézek, hogy ellenfelem még is hol lehet? Ekkor látom meg épp kisebb kapálózások között egyensúlyozni próbálkozását az egyik fémrúdon. Most meg mit művel?
- Szóval ezért volt ez ilyen nehéz! – szólalok fel, kisebb meglepettséggel ellenfelem felé bökve. A számhoz kapok. Ezt, nem kellett volna ilyen hangosan. Remélem, nem veszi a szívére. Ügyetlenkedését figyelve, gonosz mosoly húzódik arcomra. Miért is ne? - Hadou 32: Oukasen! – kardomat vízszintesen mellkasom elé emelem, majd a kidou nevének elhangzása után sárgás fény fut végig a Zanpakutomon, majd egyenesen kolleginám felé irányítom a technikát. A széles ívű energia egyenest megindul felé. Talán még talál is. Ki tudja, ha a szerencse az Ő oldalára áll, akkor az pech. Már elég kevés trükk van a tarsolyomban, amivel kevés bajt tudok okozni, de ha durvulnom kell, durvulok.
~ Ne beszélj, ilyen öntelten. ~ te csak fogd be. Megint csigázol. Igazán töltődhetnél gyorsabban is. Már idegesít a lassúságod. Legközelebb beszerzek neked egy töltőt, amit az emberek használnak, és esténként felteszlek rá! ~ Még mindig Te vagy az, akiben nincs elég üzemanyag, hogy tápoljon engem. ~ föladom…

Épp, hogy nem nevetem el magamat egyensúlyozását látva a fémszerkezeten. Olyan, mint egy elfuserált repülő, de komolyan. Az oldalra tartott kéz… már csak a röpcsi hangja hiányzik. nem szórakozhatok túl sokáig a viccesnek ítélt látványon, mert nem rosszindulatúnak szánt szövegemet, sajnos félreértette. Bár az én fogalmazókámban van a hiba, de nem így gondoltam, ahogy ő értelmezte. Idegesen szól le emiatt. Némán hallgatom végig. Részben igaza van, de a nagyobb részében nincs. Vagyis inkább nincs! Hogy merészelt… Törpének nevezni… hogy…?!
- Nem vagyok TÖRPE! – förmedek rá dühösen. – És ne irigykedj, azért mert te nem lehetsz ilyen vékony, mint Én! – adom be kis egóval, hogy tovább idegesíthessem. Ez a minimum azok után, hogy a méretemmel cukkolt. – Különben teljesen természetes, hogy simán dobálózok a lelkemből származó Zanpakutoval. Nem? – teszem hozzá, majd egy kis komolyabb arckifejezéssel nézek rá, ami nem nagy szokásom, így kitűnően el tudom érni vele azt a rémisztő hatást, amit szerettem is volna. – Amúgy meg csak rád kell nézni és tudom, hogy legalább egy ötven év van köztünk. Szóval a fiatalságot tükröző jelzőket dicséretnek veszem. – utalok arra, hogy én vagyok az idősebb nem pedig ő. Mondjuk az én 130-as korom nem épp átlagos a Shinigamik között. Ritkán találkoztam olyan Halálistennel, aki esetleg idősebb volt nálam. Sületlen beszéde utáni válaszaimat egy kidouval zárom le. Egyrészt kitűnő arra, hogy jelezem, erről nem kívánok tovább társalogni. A kitérést előle elég érdekes módon oldotta meg az ellenfelem. Felém akart jönni nagy bátran, viszont látszólag megfeledkezhetett arról, hogy nem a sima, egyenes talajon áll és elesik. Igaz nem így terveztem, de így se volt rossz. Talán rosszabbul is járt. Lehet, hogy az Okusen nem okozott volna neki ennyi sérülést. Megvárom jó ellenfél módjára, míg összeszedi magát. Nem is kellet sokáig türelmetlenkednem. Amint meglátta a kidou által okozott hatalmas pusztítást, már is talpra kényszerítette magát. Jobban is tette. Majd átugrott fölöttem. Nem szeretem, ha mögöttem van. Belőle bármi kitelik. Emiatt szembe fordulok vele, úgy vélem következő lépésén agyal. Na, erre kíváncsi vagyok. Annyira vicces, hogy ennyire komolyan veszi ezt a kis civakodást. Régen volt ilyen szórakoztató ellenfelem. Öröm nézni próbálkozásait. De egész jól taktikáz. Nem árt azért, hogy ha összeszedem magam a védekezés terén, ha egy óvatlan lépésemnél nem szeretném ott hagyni a fogamat. Né, egy Byakuraiial támad! Ez most komoly? Nem ciki ugyan azt elsütni? Kérdőn döntöm oldalra a fejemet és már készülök felhúzni egy pajzsot a hárítására mikor Zanpakutom közbeszól.
~ Csapda! Hátulról is támad! ~ mi? Értetlenül nézek szemem sarkából magam mögé, ahol már látom is a felém közelítő szalagokat. Na, ne, már megint! Gyorsan kellett döntenem… újabb fogság vagy a kidou? Hát inkább a kidou! Pillanatok alatt húztam fel a szalagok útjába a pajzsot, majd már érzem is a bal vállamba fúródó kék színű villám kidout.
- Áu… - morgom fájdalomtól összeszorított szemekkel, közben a mély seb felé nyúlok. Egyáltalán nem kellemes, ha valami így keresztülvágódik rajtad. Lassan elkezdi a vérző sebem beitatni felsőmet az ő színére. Emiatt felhalmozott mérgemet a szalagokon vezetem le. A pajzsot megszüntetve csapok feléjük katanámmal, hogy megtántorítsam azokat, vagy ha nem hatja meg túlságosan őket, akkor egy kicsit megritkítsam a végüket. Elég örült cselekedetnek tűnhet, pluszba a haragos kifejezésem is tesz rá egy lapáttal. Rögtön túlteszem magam az eseten, legalábbis egy kicsit berekesztem, amint hallom ellenfelem újabb próbálkozását: „Hadou 33: Soukatsui”. Szóval Soukatsui mi? Akkor én is ezt küldöm vissza!
- Hadou 33: Soukatsui! – küldöm ellentámadásomat a kollegina felé. Valószínűleg nem számított erre, de azért ezt még se engedhetem meg egy Byakurai után. Sajnos az én kék derengésű támadásom gyengébbnek tűnik. Így meghátrálva shunpózok hátrább és emelem fel a pajzsomat, ugyanis ha az ő technikája jár sikerrel, akkor nem árt védekezni. De, ha berobban a kettő. Akkor valahogy meg kell úszni az utóhangot. Sajnos az én Soukatsuim tényleg beadja a kulcsot, ahogy észrevettem. Talán sikerült egy kicsit hárítanom az övét, most már csak nem olyan pusztító erejű, mint amilyen elsőnek lett volna.
- Ishi no Hogo! – parancsomra két pajzs is felemelkedik előttem. Az első azonnal megadja magát a támadásnak a második pár másodpercig lelassítja, de az is átengedi. A fenébe! Megpróbálok odébb shunpózni, de a bal oldalamat így is eltalálja. Ilyen nincs! Mit vétet ma bal felem, hogy így ellátják a baját? Fél térdre ereszkedek, ahogy az újabb vérző seb felé kapok. Nem kellemes, fáj nagyon. Már az idejét se tudom mikor néztem szembe egy hasonló erejű soukatsuival. De még jobb ez is, mintha telitalálat lett volna.
~ Anao, minden oké? ~ hallom Hyozanryuu aggódó hangját. Persze, hogy jól vagyok, egy-két karcolástól nem fogok kidűlni. Nem kell pánikolni, én se teszem. Igyekszem talpra kényszeríteni magamat. ~ Biztos, hogy még mindig játéknak akarod venni a küzdelmet? ~ kérdezi Zanpakutom, bár tudja, hogy erről már úgy sem lehet lebeszélni. Én így is jól szórakozok. Még ha én is húzom a rövidebbet. Nem problémázok ezen. Így válaszként elengedek egy fél mosolyt. Egy gúnyos mosolyt, közben az ellenfelemre nézek. Nincs sok vissza kardom teljes feltöltődéséből. Az ékkövek egyre fényesebben ragyognak rajta. Lehet, hogy megtisztelem azzal, hogy láthatja Hyozanryuu valódi erejét.
- Ne bízd el magad, amiért két támadásod is betalált! – vetem felé apró figyelmeztetésként, hogy ne merülhessen bele nagyon a sikerélménybe. Tudom, illúzióromboló vagyok. Bal oldalamon leledző vérző sebre szorítom bal tenyeremet, majd úgy kezdek el shunpózni. Nagyon fáj, ellátni pedig nem tudom. Úgy vélem, ha fogom, nem vesztek annyi vért, de ez csak hiú ábránd. Körülötte shunpózok. Célom, hogy összezavarjam. Miközben shunpózok elejtek alattomban egy-két Shakkahout, amiket ha kivéd, akkor egy váratlan pillanatban csapok le rá hátulról kardommal, ha találnak, akkor abbahagyom a körbe-körbe való futkározást és várom, hogy mit felel erre. Húznom kell az időt, ha azt szeretném, hogy az a kevés is feltöltődjön kardom kövein, ami még vissza van, hogy alkalmazni tudjam az erőteljes támadásomat. Még mielőtt ki tudna ütni.

Nagyszerű. Kicsit figyelmetlennek látszik az elhangzott mondatom miatt. És még, hogy én sétálok bele a csapdákba. Akkor ő mit csinál? Na, jó, no comment. Morgolódom, ahogy a körbe-körbe való shunpózásom során pár általam kilőtt lánglabda célba talál. Pedig úgy nézett ki, hogy sikerül kivédenie őket, de a második után, a maradék három sikert arat. A lánglabdák miatt ellenfelem földre kerül. Megállok. Nem futok körbe tovább. Kicsit kapkodva sikerül vennem a levegőt. Rossz ötlet volt, hogy ezt a támadást alkalmazzam. Az oldalamon tátongó méretes sebet nem helyeztem előtérbe. Tekintetemet a földre került ellenfelemre emelem. Ki is használhatnám ezt az alkalmat, egy erőtlen ellenfél, aki véresen fekszik a padlón, nem értve a helyzetet. Pontosan, ez lenne az ideális esett. De nem vagyok, ilyen kegyetlen. Megvárom, míg összeszedi magát. És ismét szemtől-szembe küzdhetünk. Ez az igazi, szabályos harc, úgy gondolom. Ahol megmutatod részben, hogy tiszteled az ellenfeled, ha a szövegek, amiket egymás fejéhez vágtok, abból még is más mondható le. Persze az is közbejátszik, hogy nem nagyon kellene mozognom sérülésim miatt. Nehezen tudja magát talpra kényszeríteni ellenfelem, de nem adja fel. Egy halvány mosolyt ejtek el, amikor látom, hogy fölsőjéből tép egy darabot és látja el vele karját, mely szépen megjárta a shakkahouval való találkozást. Behunyt szemmel várom, míg túlteszi magát az eseményen. Úgy vélem nem nagyon jó fájdalomtűrésben, arcáról tökéletesen le lehet olvasni, hogy nehezen tudja elviselni. A tanulmányozását befejezve nézek Zanpakutomra, míg várom, hogy összeszedje magát ellenfelem. Már csak egy kevés kell a teljes feltöltődéshez. Remek. Lehunyt szemmel várom kolleginám következő lépését. Csukott szemmel könnyebb koncentrálni. Ez van. „Bakudou 04: Hainawa”, üti meg a fülemet az ismerős kidou parancsszava. Biztos ideálisnak vélte a támadást, míg nem figyelek rá. De akkor tévedett. Készen állok a védekezésre. De hagyhatnám is akár bevinni a támadását… sajnos nem tehetem, mert már így is kezdek a minimumra süllyedni és, ha tényleg Hyozanryuura akarok támaszkodni az utolsó percekben, akkor védekeznem kell. Különben még csekélyke két percig sem fog sikerülni az utolsó technikám fenntartása.
Szemeimet kinyitom, és már látom is a felém közelítő sárgás derengésű kötelet. Következtetéseimet gyorsan vontam le magamban. Majd az „Ishi no Hogo” szavak elhangzása után aktiválom kardom pajzsát. Négyet emelek föl, mindegyik oldalamra egyet-egyet. Többet nem is tudnék megidézni. A Hainawa körém tekeredik. A pajzsok látszólag igyekeznek felfogni a Bakudout, de nem túl nagy sikerrel. Lassan elkezdik megadni magukat a kötélutánzatnak. Recsegve jelzik, hogy nem bírják már sokáig. De ennek kiküszöbölésén nem agyalhatok, ugyanis ellenfelem hirtelen előttem termet. Két kezét maga elé emeli, majd rögtön belekezd a kidou idézet szavalásába, mely hatására lassan elkezd kirajzolódni az ismerős vörös színű labda. Jaj, ne… ne, ne, ne, ne! Állj, várj egy kicsit, én még nem állok készen, hé! Hallod?! Ekkorra már a pajzsaim is megadták magukat a kidounak, csörömpölve hullottak a földre, így a sárga színű kúszókötél szorosan fogott le. Mozdulni se tudtam.
~ Jaj, egy shakkahou mindjárt megesz! Mi lenne, ha nem nyafognál, és végre ellent támadnál? ~ hurrog le Hyozanryuu, hogy végre összeszedjem magamat és ne sápítozzak egy kis shakkahou miatt. A lánglabda ekkor már vészesen közelített felém. Zanpakutomra tekintek még is, hogyan érthette a szövegét. Ekkor látom meg, hogy a katanámon elhelyezkedő kövek már mind ragyognak. Ez a négy pajzs megtette kellő hatását, mit ne mondjak! Lélekenergiám hirtelen emelkedni kezd, majd mielőtt a lánglabda elérhetne, az előtt mondom az alábbiakat.
- Hyozanryuu no Ishi-ha {Gyémántsárkány ékkő hulláma}! – Zanpakutom felfénylett, majd pengéjéből egy sárkány tör elő. Mielőtt szokásos támadásába kezdene, körém tekeredik, hogy testével foghassa fel a lánglabdát. Hatalmas szerencse, hogy kardom végre feltöltődött. Tuti, hogy kiütött volna a lánglabdával, ha nem sikerül megidéznem a sárkányt. De, ez igencsak leszipolyoz. Térdre ereszkedem, majd pihegek egy kicsit. Hyozanryuu mögém megy, majd fejét lehajtva mellém, néz rám kíváncsian, hogy tudtára adjam, hogy minden rendben van e velem. Mosolyt erőltetve az arcomra simogatom meg a fejét. Lehet, hogy csak én gondolom így, de ilyenkor néha sokkal, de sokkal kedvesebben áll hozzá a dolgokhoz. Segítségével álló helyzetbe kényszerítem magamat. Balomon lévő sérülés viszont egyre jobban vérzik. Nem fogom tudni túl sokáig fenntartani Hyozanryuut. A nevelést hamar le kell tudnom, hogy ha nem akarom, hogy rosszabb állapotban legyek.
- Jó húzás volt Kollegina! – nézek rá vigyorogva. Biztosan meglephette ez a lépésem. Nem úgy nézett ki, mint aki sejti, hogy egy ilyen technikával fogok előhozakodni. De, azért őt sem szabad félvállról venni. Zanpakutoját eddig nem nagyon alkalmazta, inkább mágiával támadt. Nem árt, ha odafigyelek. Hyozanryuura nézek szemem sarkából. Odafigyelünk… - Kevesen láthatták Hyozanryuut teljes valójában, szóval érezd magad megtisztelve. – folytatom elkezdett szövegemet, megvárva, míg teljes egészében rám figyeljen és ne a látvánnyal foglalatoskodjon. – Oh… és nézd el neki, kicsit hirtelen haragú. – mondom, majd kardom pengéjével ellenfelem felé bökök. Hyozanryuu rögtön értette mire szándékozok utalni ezzel. Megindult ellenfelem felé, közben száját hatalmasra tárva kezdett el megjelenni benne egy fényes gömb, mely egyre nagyobbra és nagyobbra kezd duzzadni. Ha ellenfelem nem veszi a lapot, akkor biztos nagyon rosszul fog járni… Vajon, mit fog lépni erre?

Olyan vicces nézni ellenfelem sokkolt arckifejezését a sárkányt látva. Sokak így reagálnak, akiknek nem tűnik fel Zanpakutom különlegessége. Mint például most ő is. Teljesen félvállról vette még a parancsszót is, amivel megidéztem. Túlságosan is biztos volt a sikerében. Taktikázásban bukta, na, jó, azért nem, de minimum egy fekete pontot bejegyezhet magának. A shakkahou egyszerű kivédésére vágott arckifejezése pedig még szórakoztatóbb. Épp, hogy nem nevetek fel, de azért moderálom magam. Végül is most a komoly, kegyetlen, hirtelen haragú Shinigamit alakítom vagy mi.
~ Már mondtam, hogy vedd le, az amatőrök engem támadjatok táblát. ~ jegyzi meg Hyozanryuu miután segített fölállni. Milyen táblát kérlek? Ha megmutatod, hol van, azon nyomban leveszem! Viszont egy a baj kedves Hyozanryuu… ezt a küzdelmet én kezdeményeztem. Az mellékes, hogy a Kollegina folytatta. Oh… róla beszélve. Most miért néz ilyen csúnyán rám? Azért mert okosítottam egy kicsit Hyozanryuuval kapcsolatban? De hát, én igazat mondok. Nem nagyzolok ezzel, csak figyelmeztetem. Viszont jól tippelt, hogy nem foglyuk sokáig élvezni Hyozanryuu társaságát.
~ Grrr… hogy merészel sértegetni engem… ez a kis… pondró! ~ a mögöttem lapuló sárkány ellenfelem megjegyzésére, kihúzza magát és tekintetével villámokat szór felé, emellett a mögötte felbukkant tűz is elég érdekes. Azt hiszem kicsit fölkapta magát. Csak tudnám, hogy hogyan sikerült Zeusztól elcsórnia a jó kis elektromos villámokat és Lucifertől a perzselő tűzet?! Ez örök titok marad. De a Kollegina jobban tette volna, hogy nem fecseg ilyeneket, mert az én botfülemet nem zavarja, de… velem ellentétben… Hyozanryuut…. Eszmefuttatásom közepette fölnézek az ideges sárkányra. Szerencséje, hogy nem cselekszik önállóan. Bár nyugodt szívvel megtehetné.
- Warui na, warui na… - legyintek párat szabad kezemmel. – Nem felvágni akartam ezzel. Csak figyelmeztetni. Ugyan is, nem lenne túl egyenlő a küzdelem a részemről, hogy ha az utolsó csapásnál hátrányokkal indulsz. - magyarázom el neki a dolgot, amit agyonbonyolított. Látszik, hogy még nincs túl nagy harci tapasztalata. Hogy mi? Kíméljem meg a prédikációmtól? o.o Mo~ Kedves akarok lenni, erre lehurrognak. Szép kis ellenfél, mit nem mondjak.
~ Inkább figyelj oda! ~ utasít Hyozanryuu, közben fejével a lány felé bök. Sose szerette, hogy ha tudósítom ellenfeleimet a helyzetről. Ebben a felszólalásában most is tisztán hallom, hogy nem tetszik ez neki. Mert úgy gondolja, akkor hátrányokkal indulunk. Pedig ebben nincs igaza! Különben se utasítgasson! És mit kellene figyelnem? Kolleginám felé nézek, aki még több szalagot idézett meg kezeibe. Már megint? Á’ nem szeretem azokat a vacak zsinórjait! Idegesítőek és folyton bajt hoznak a fejemre. Inkább, nem is hagyom, hogy kihasználja. Kardommal felé bökök, hogy ezzel hozzam Hyozanryuu tudtára, hogy itt az idő a támadásra. A sárkány se szó, se beszéd nélkül eredt meg felé, közben száját nagyra tárva kezdi előkészíteni a sugarat. Eleinte úgy nézett ki, hogy ellenfelem össze tud hozni valami védekezésszerűt. De nem. Ahogy meglátta, hogy Hyozanryuu mire is készül még levegőt venni is elfelejtett hirtelen. Legalábbis nem úgy néz ki, mint aki biztos a dolgában. Még ügyetlenkedik is egy sort, ami miatt a földön köt ki. Ez most vicc? Talán… nem kellene alkalmazni még se, ezt a technikát? Túl korai lenne még neki? Hozom fel magamban a kérdéseket, nézve az épp, hogy nem reszkető küzdőfelemet. Ekkor, kétségeimet kis időre elkergetve pattan fel. Szóval még is szembeszáll vele? Nem most kellene haboznia… Lépése igazán meglep. Megfutamodna? Ennyire megijedt? Talán jobban is teszi. Ha a sugár betalál nem biztos, hogy képes lesz túlélni ebben az állapotában, ha egy felületes védekezést se képes összehozni. Kérdőn figyelem, oldalra fordított fejjel cselekedetét. Remek… még egy meglepetés! Most pedig szembefordul és Hyozanryuu felé iramodik. Most komolyan… normális ez?! Pluszba még Zanpakutoját is visszaváltoztatja a normál külsejére. Ez meg van húzatva! Tényleg azt hiszi, hogy ilyen könnyen kivédheti, ezt a csapást? Mi? Döbbenten nézek, mikor leesik, hogy mire készül. Már tudom, hogy mire ez a fél vigyor. Okos ötlet. A szemét akarja megsebesíteni. Egy látszólagos védtelen pont egy óriási élőlényen. Elvigyorodom. Nem kis harci szellem van, ebben a kezdőben. Hyozanryuu már épp, hogy nem kilőtte a szájából a sugarat. Ekkor viszont nagy fordulatot viszek be a küzdelembe. A sárkány egyik pillanatról a másikra válik apró lélekrészecskékre. Ezzel akadályozva meg, hogy kilője a sugarat, amivel hatalmas pusztításokat tehetett volna. Ellenfelemet biztos váratlanul éri a dolog. Ráadásul a lendület is, amit vett, hogy eltalálja a Hyozanryuu látószervét még mindig meglehet és a gravitáció is lefelé húzza az ugrásából, amit ahhoz kellett tennie, hogy egyáltalán csapást tudjon mérni rá. Pont ideális az alkalom, egy aljas kis támadásra. Hirtelen bukkanok fel a lélekrészecske darabok között, rögtön azután, miután a sárkány eltűnt, majd kihasználva ellenfelem apró tehetetlenségét, kardomat visszaváltoztatva ütött-kopott zanpakutová csapok felé. De nem penge részével, hanem markolat felével. Majd azzal viszem be fejére az ütést. Ha föl néz rám, a homlokára, ha nem, akkor kobakja kapja az ütést. Igyekszem nem túl keményet bevinni. Ne legyen fejtörése, csak egy kisebb kiütésnek szánom. Kizártnak találom, hogy tudjon olyan gyorsan reagálni rá, hogy kivédje. Remélem, összejön…

Ez az! Pont, ahogy vártam. Nem számított arra, hogy Hyozanryuu eltűnik. Még se tisztelhettem meg azzal, hogy találatot visz be neki! Inkább kockáztatok és vesztek, mintsem megszégyenítse Hyozanryuut, amit utána évekig hallgathatnák! Amint a sárkány apró lélekdarabokká materializálódik, jómagam az apró szemek között felbukkanva kardom nyél részével készülök lecsapni ellenfelemre. Ütésem egyre csak közelít és közelít felé… de nincs ideje védekezni. Valószínűleg éppen szidta magát, hogy nem Shikaiban lévő Zanpakutoját tartja markaiban. Mert mikor leesett neki, hogy talán tudja kidouval is hárítani, ami persze sikerült is volna neki, ha nem kapcsolt volna későn. Így a megdűlni készülő tervem, még is sikert aratott! És egy hatalmas Bumm-al végződőt.
- Azt hitted mi?! – mondom meglepett ellenfelemnek, miután bevittem a jól irányzott ütést kobakjára. Igyekeztem visszafogni magam. Nem irtom a magam fajtákat, ha már az Arrancarokat futni hagyom. Ellenfelem a betonon köt ki, kisebb nyekkenés kíséretében. Remélem, nem érti félre szövegemet. arra akartam utalni, hogy még se vághat fel annyira magával, hogy Hyozanryuut érje kis fogpiszkálójával. Annyira még nem ért fel erő terén! Elé sétálok, amint rendesen érkeztem a földre az ugrást követően. Bár már engem is a csekélyke lélekenergiám tart talpon. Megijedhet, hogy most elveszem az életét vagy valami hasonló, amiért kardom még mindig elől van. De engem nem olyan fából faragtak. De nem ám’! Elteszem katanámat, majd számára meglepő lehet, de egyszerűen fogom magam és leguggolok elé. Jobbommal a fején virító seb felé nyúlok, amit nekem köszönhet.
- Bocsi, kicsit erősre sikeredett… - vakarom meg tarkómat zavartan, inkább nem piszkálom a sérülését a végén leharapja a kezemet. Majd már rám is förmed szörnyű temperamentumával, annak ellenére, hogy az imént építettem bele a padlóba. Van benne spiritusz az biztos! Szem forgatva sóhajtok egyet szövegére.
– BAKA! ˇ.ˇ - kezdek bele nagy komolyan, mint egy tanár, aki épp leszúrja tanítványát. Csak tudnám, miért kell majdnem minden ellenfelemmel ezt lejátszani, ahol kivételes esetként én kerekedek felül. – Mire volt jó ez az „eldobom az életemet” akció? Nem vall rád. Legalábbis első ránézésre nem ilyen önfeláldozónak tűntél, aki mindent megtesz a siker érdekében. – magyarázom meg okoskodásomat. – Teljesen jogosan kaptad az ütésemet, hogy legközelebb kétszer is megfontold, hogy miért dobod el létezésedet! – teszem hozzá halálos komolysággal. Jézusom! Nem ismerek magamra! Ez nem vall rám. Ellenfelem még annak ellenére is, hogy leszidtam visszabeszél. Szép kis harci szellemmel van megáldva, csak ne hajigálná össze-vissza az életét, a semmiért. – Már előre félek! – próbálom kicsit növelni az önbizalmát egy apró vigyor kíséretében. Emiatt eléggé ironikusan sül el a dolog. Pedig nem én szeretném megkapni a „Seretei gonosz Shinigamija” megnevezést, aki még a kezdőket se bátorítja. Látszólag elég megviselte az utolsó ütés. És a nagyobb sebeit nem is a kardom okozta, hanem a landolás elsősorban. Hát ez ciki. De nem nekem, hanem neki. Ennek ellenére, még se hagyhatom itt. Felsóhajtok, majd felsegítem. Segédkezet és lábat egyaránt nyújtva neki. Ellenkezést nem is tűrök meg ezzel kapcsolatban. Nem hagyhatom itt egyszerűen Hollow eledelnek. Talán ez lenne, úgy mond a győztesnek kijáró cselekedetem ezúttal.
- Ne érts félre, kezdőkém! Ha akarnálak, holt nyugodtan itt hagyhatnálak, de akkor sose vehetnél revansot. És a fenyegetőzésed akkor alaptalan lenne. A másik pedig… nekem is meg kell fordulnom a 4. osztagnál. – még mindig rossz szöveget nyomatom, de ez van. Eléggé átlátható. Nem tudok füllenteni, mindig is rossz voltam benne. Ezzel egytől-egyig lebuktattam magam azon a téren, hogy nem gondoltam komolyan a küzdelmet. De legalább van némi igazság alapja a mondandómnak. Viszont, azt nem fogom neki ajánlani, hogy indítsunk tiszta lappal. Azt már az elején elvetettük. De kíváncsi vagyok, hogy majd hogyan fog visszavágni legközelebb, ha esetleg még elém mer állni és kihívni. Igencsak érdekes ellenfél volt és nagyon is kifogott rajtam. A későbbiekben lehet, hogy még problémát is fog nekem okozni, de nem izgat. Pont ez a jó az efféle barátságban. Bár lehet, hogy ő ezt nem így gondolja.
Ha, nem utasítja vissza segítségemet, akkor egy Senkai kaput nyittatok magunknak, úgy mond „sérült tisztek” címszóval Sereiteibe és azon megindulva viszem át a sérülteket kezelő osztaghoz. Úgy vélem ideális befejezés ez egy barátságos harcnak.
~Még, hogy barátságos?! Ez a kis porszem, megalázott! A halál lett volna az, amit megérdemelt volna! ~ de jó, már vártam. -.-’’ Nyugodj le Hyozanryuu… gondolj arra, hogy menőbb lettél egy körrel. ~Ha, esetleg tényleg állja a szavát, ne hagyd ilyen könnyen megfutamodni! ~ megint ő ossza a parancsokat. Különben is, én is kis híján otthagytam a fogamat! Erre is gondolhatna. ~ A hiba benned van, nem bennem… ~ jön ostoba magyarázatával, amire egy sóhajtással jelzem, hogy feladom. Nincs erőm vitatkozni vele. Így is remélem, hogyha átérünk a kapun, nem fogok szép látványosan összeesni, mert az rontaná az imidzsemet…

//Hát nem ilyenre terveztem az utolsó posztot, de csak ilyet sikerült összehoznom. Nézd el, kérlek! Nagyon köszönöm a játékot. Szórakoztató volt. Máskor Ribbon-chan száját tessék bekötni! x”D//

Ismét megkísérlem a felülést.
- Még nem fejeztem be! Még egyszer kipüfölöm belőled a szuszt…-
~ Ézt véletlen nem úgy mondják, „kiverem belőled a szuszt”? ~ Csak egyedi próbáltam lenni. Már ez is baj? Istenem! Megőrülök. Olyan ideges vagyok. Ha tekintettel ölni lehetne és nekem lenne erőm úgy nézni, akkor Anao már nem élne. Így is alig áll a lábán és akkor még papol itt nekem.
- Bocsi a fenéket! Aljas volt! Igazságtalan! Ezt még.. ezt még…- már alig van erőm méltatlankodni is…. Kezdem elveszteni a vérveszteségtől az eszméletem. Mielőtt ez megtörténne még mondanom, kell valamit. Már a szemem nyitva tartása is igen nehezen megy.
- Nem mindegy mit tettem? Akár mi jutott volna az eszembe, azt a támadást nem védem ki, ha kilövi. Ez volt a leglogikusabb és biztonságosabb döntés. Te pedig gondolkozz, mielőtt osztod az embert. - Jól megmondtam neki. De ez még mindig nem az, amit mondani akartam! Kicsit erőlködve veszem a levegőt. Megint beszél. Hát nem érti meg, hogy abbahagyhatná? Olyan, mint én és ez idegesít!
- Akkor hagyj itt… Nem érdekel, mit akarsz csinálni. Egy hollowot még így is leverek. Nem a te dolgod, hogy biztosítsd, hogy elpáhollak. – Nagyon bunkón viselkedek, bár érthető, hisz rossz vesztes vagyok. Valójában igen becsületes lépés tőle, hogy nem hagyja itt az ellenfelét meghalni. Valószínűleg a helyében én is így tennék. Persze próbálja leplezni, de túl rendes. Ez lesz a veszte. Biztos, hogy egyszer legyőzőm. Már csak azért is, hogy monologizálhassak.
- Nem értem mire föl ekkora a szád. Kétséges, hogy egyáltalán magadat el tudod vonszolni a 4. osztaghoz. – Szólok vissza ismét. Nem hagyhatom, hogy a szócsatában legyőzzön. Ha már egyébként péppé vert, legalább itt legyen egy kis sikerélményem. De itt sincs övé az utolsó „szó”, illetve jelen esetben inkább az utolsó mozdulat. Fölkap a hátára, pedig ellenkezek és kapálózok, már amennyire bírok. Hogy van ehhez ereje? Komolyan mi ez egy terminátor?? Miközben áthaladunk a senkai kapun, még amíg eszméletemnél vagyok megjegyzem melyet már régóta mondani szerettem volna.
- Yamasaki Shizuka. Ezt a nevet jól jegyezd meg! Egyszer úgyis… egyszer – azonban végig sem tudom mondani. Mivel elájulok. Nem tudom, hová akar vinni, de valahogy nem érzem magam veszélyben. Azt hiszem ezek után, bízhatok benne. Talán ezt nevezik barátságnak?
~ Hülye vagy?! Most alázott széjjel! Te meg itt barátkozni akarsz? Kapjál már egy kicsit a fejedhez~ erre már számítottam. Nem érdekel! Megvan a véleményem, és nem változtatja meg senki. Ő egy jó ember, de ez nem változtat a céljaimon. Legközelebb enyém a győzelem!

//Köszönöm szépen a játékot. Szórakoztató volt. Kérlek, nézd el, hogy ilyen kezdő voltam. Remélem, ha lesz legközelebb, jobban fog menni. Részemről vége //
http://U.I.: A szájzáron még dolgozok. Lehet átadom a 12.osztagnak a feladatot//