Engedély: van *.*

Espada Pályázat
Quinta(5.) Espada címre

-Menj a pokolba!
Kiáltottam a folyton vigyorgó rókaképűre és hogy nyomatékot adjak a szavaimnak a láncaim felé indultak, bár védekezett, de azt elértem, hogy a szobámból kikeveredjen. Miután kiért az ajtóban a láncaim még fenyegetően, kígyó módjára mozogtak. Gin, merthogy ő volt a ma reggeli látogatóm, hogy nyuvadna meg, épp magyarázkodott, de se én, sem a láncok nem figyeltek már rá. Jobban érdekelt az a gyanútlan arrancar aki épp arra járt. A láncok pillanatok alatt rátekeredtek és berántották a szobám sötétjébe. Pár pillanat múlva hangos és fájdalmas ordítás hagyja el kis szentélyemet. Igen, mindenki jól gondolja. A shinigami jelenlétét muszáj volt táplálkozással kompenzálnom. Sajnálatára annak az arrancarnak aki épp arra járt. De hát ez van, az élet sosem igazságos. Miután végeztem a reggelizéssel és a nyomokat is eltüntettem bájos arcocskámról kénytelen voltam elindulni. Hogy miért? Mert a hatalmas, egyetlen, legyőzhetetlen hívott. Na ja hatalmas és legyőzhetetlen... Már annyival le lehetne győzni, hogy elveszik a hajzseléjét vagy nem adnak neki meleg vizet. Biztos, hogy nem látnánk a pofáját napokig, vagy hetekig. De most nincs más választásom, mint megjelenni a Hógolyómester előtt és egy nemkívánatos meghajlást ejteni. A vaksi fogtündérre rá sem nézek. Majd ha ő is rám néz én is megteszem. Ez így fair nem?
Most már lehet találgatni, hogy mi volt az idejövetelem oka. Természetesen, hogy újra valamelyik piszkos ügyét elintézzem. Csak tudnám miért nem lehet az, hogy egyszer, csakis egyszer láthassam amint valaki kikötözi az egyik toronyhoz. Nem kérek olyan sokat, de ha ez nem elég akkor nyugodtan rugdosni is lehet őt.
Végül elindultam. Állítólag valami Aizennek nem tetsző dolog van folyamatban Hueco Mundo valamelyik pontján, egy hegyben. Nem értem, hogy miért kell nekem hegyet másznom, míg ő a trónszékbe ülve nézegeti magát a kézitükörben. De mindegy is, most már nem fosolok többet róla, ez bőven elég is volt. Zanpakutoumat kiérdemelt helyére, vagyis hátul a derekamra kötöm fel és útnak is indulok. Csak azt nem tudom, hogy azok az arrancarok akik azzal foglalkoznak, hogy információt gyűjtenek, hogy lehetnek annyira gyökerek, hogy pontos helyet sem tudnak meghatározni. Így most itt álltam a nagy sivatag egyik pontján körülvéve hegyekkel. Vagyis inkább nagyobb szikláknak mondanám, de a fene sem tudja, hogy ennyi homok között mi hegy és mi nem.
-Szabad a gazda!
Kiáltom el magamat, de a visszhangon kívül senki sem válaszol. Mi ez? Néma arrancarok teadélutánja? Ezért kellett idejöjjek Aizen parancsára, hogy nézzem ahogy a homokszemcsék szállingóznak a levegőbe. A franc bízik meg ezután a szánalmas információszerző brigádban.
-Eltévedtél kislány?
Jelent meg előttem egyik pillanatról a másikra egy magas, legalábbis nálam biztos magasabb, ciános-fehéres hajú férfi. A ruhája merőben eltért az általános arrancar viselettől. Őszintén szólva... sokkal jobb volt! Az egyetlen hibája az volt, hogy az arcából alig láttam valamit, a maszkja miatt.



-Igen. Úgy hallottam, hogy erre fele valami buli van. Gondoltam beszállok én is, hisz olyan unalmas már ez a sok homok.
Játszottam el a tudatlan kis csitrit. Mégse mondhatom el neki, hogy Aizen küldött, hogy szétverjek mindenkit nem igaz? És milyen jó, hogy mindezt úgy csinálhatom meg, hogy még mondanom sem kell, már ugorhatok is be a mély vízbe.
A férfi lassan végigmér, igaz mindezalatt szívesen kikaparnám a szemeit, hisz a tekintete hosszasan időzik a melleimen és a combjaimon. De most muszáj tűrnöm, hisz ő az egyetlen aki elvezethet most a célomhoz és ha itt megfojtom akkor megint álldogálhatok itt a hegyek társaságában. Miután végzett a stírölésemmel a kezével jelezte, hogy kövessem. Némán lépkedtem utána egy hegy gyomrába vezető úton. Bentről olyan hangok szűrődtek ki, mintha Rómából a koloszeumot áthozták volna ide, a római birodalom lakosaival együtt. Mikor elértük a barlang belsejét, máris értelmet nyertek a hangfoszlányok. Harcoltak, míg a többi arrancar buzdította őket. Mondhatom szép, nagyon szép. A férfi egyenesen egy mellékszobába vitt. Valami öltöző, vagy váróterem szerűség lehetett és jelenleg üres volt. Bizonyára azért, mert odakint harc folyt.
-Vedd fel.
Hajított nekem egy az övéhez hasonló egyenruhát. Végre valami ízléses ruha is lesz rajtam, nem pedig Aizennek ez az ócska variációja. Mit ér el vele, hogy ugyan úgy nézünk ki, mint a shinigamik, csak nekünk nem fekete-fehér hanem fehér-fekete?
Az egyik szekrény mögé vonulva átöltöztem. Hogy miért vonultam el? Nincs az az isten amiért megadtam volna annak az arrancarnak, hogy rajtam legeltesse a szemeit. Hamarabb taposnám szét a golyóit, mintsem, hogy engedném, hogy hozzámérjen. A ruha, szerencsére pont olyan, mint az enyém az eddigi, mindössze azzal a különbséggel, hogy másként néz ki.
-Na gyere. A következő harc a tiéd.
Mondta közönyösen és jobb dolog híján követtem őt. Mikor kiértünk rágyújtott. Minek cigizik egy ilyen helyen? Itt még a szél se fúj, hogy a szagot kivigye. Ahogy én is kiléptem a kis szobából a nézőközönség, máris helyet adott, ahol bemehettem az általuk alkotott körbe. Esküszöm, nagy álmom volt, hogy valaha is cirkuszi bohócot játszhassak egy hegy gyomrába. Köszönöm Aizen, hogy teljesítetted ezt a kívánságomat, remélem a következőket is ilyen rendszerességgel fogod. -.-”
-Na ki lesz az első?
Néztem szét a tömegen ami egyszerre lépett hátra. Mikor lettem én ennyire ijesztő, hogy tőlem így kell félni? Pedig szerintem közülük még senki sem tud a reggeli kis energiabombámról. De mindegy is.
-Én. A nevem Kairaa Incendio.
Lépett elő egy vörös hajú nő. Igazából nem is volt teljesen vörös, hisz néhány tincs aranysárga volt, akárcsak az íriszei. A testét néhol tetoválások díszítették a lábán pedig magassarkú volt.



-Harcolni jöttem. Nincs szükségem divattanácsadóra, plázacica.
Olyan könnyedséggel és olyan felfoghatatlan élvezettel ejtettem ki a számból ezeket a gúnytól csöpögő szavakat, hogy ha most tükör előtt lettem volna, biztos, hogy behúztam volna magamnak egyet. A célzásom sikeres volt, hisz a nő feje lassan a vörös minden árnyalatát magára öltötte és a teste úgy remegett a dühtől, mintha 220 voltba futott volna.
-Te kis...Desgarro en la mitad, Celestial Diablo! (Szakítsd ketté, Mennyei Ördög!)
Visítozta. Eddig nem is tudtam, hogy ilyen szörnyű hangot ki lehet adni, de neki sikerült. Arany fény vette körbe, amiből először két kar jelent meg, legalábbis azt hiszem, hogy az volt, hisz úgy nézett ki mint egy kihegyezett vasrúd. Azután a teste többi része is megjelent a fény eltűnésével egyetemben. A lábai is kihegyezett vasrudak voltak, a teste pedig leginkább egy rombuszhoz hasonlított aminek olyan arca van, mint neki.
-Időpocsékolás... Conviértete en una piedra, Aguarrás!
A parancsszó kimondása után a testemet beborította az acél keménységű fehér bőrréteg. Egy csettintésemre a derekamra tekeredett lánc a testemtől pár centire összekapcsolódva lebegett. A nő már támadott. Az első döfést egy egyszerű arrébb lépéssel védtem ki és milyen jól tettem. A keze elsuhant mellettem és megállt, viszont a támadás nem és a mögöttem lévő nézők egyszerre repültek a falnak. Mondhatom elég idegesítő képesség. Nem elég, hogy úgy néz ki, mintha a Star Warsból szabadult volna, bármi legyen is az amit mondtam, de még arra is figyelnem kell, hogy még csak el se érjen a keze. Hamarosan kezdődött az adok kapok. Bár az én találataim telibe találták őt, mégis kaptam jó pár sérülést én magam is. A harc közben észrevettem, hogy kezd lenyugodni, ami viszont cseppet sem lenne jó, hisz ha hideg fejjel kezd el gondolkodni, akkor biztos, hogy kihasználja ellenem a képességét, úgyhogy eljött az ideje a harc befejezésének.
-Horca!
Húzódott az arcomon egy széles vigyor amint a lánc a nyaka köré tekeredett és a magasba emelte. Most már nincs menekvés. Vége! A lánc megfeszült. Pár pillanatig még küzdött az életéért, de végül már nem mozdult. Mikor a resurrectionomat újra a kardomba zártam el, ismét meghallottam a számomra már olyannyira ismerős utasítást. „Fald fel!” Igaz, hogy rég nem vagyok egy gyenge hollow, de néha attól még előjön ez a parancs. A láncok maguktól mozdulnak meg és húzzák elém a halott nőt. Finom falat és épp éhes is vagyok. Abban a pillanatban elkezdtem falatozni, a gyenge kis arrancarok arcára kiült a félelem. Attól féltek, hogy talán ők is így végzik, de nem kell féljenek. Biztosíthatom őket afelől, hogy igen így fogják.
-Remélem jóllaktál, merthogy én leszek a következő ellenfeled. Mentiraz Jackal. Mond téged hogy hívnak?
Lépett elő egy gorilla nagyságú férfi. A haja lila volt és volt pár fehér tincs benne. Úgy látszik, hogy mostanában ez a divat és még csak enni sem hagyják az arrancart. Micsoda illetlenség. Ráadásul úgy látszik, hogy valami nemesi származék, már csak a maszkjából, a cipőjéből és a beállásából ítélve.



-Eliziana Aberquero. És nem szép dolog megzavarni valakit táplálkozás közben.
Nyalogattam meg az ujjaimat, mikor a nőből már semmi sem maradt. Mondhatom nagyon fonom falat volt és legalább most már biztos, hogy nem fogok visszadegenerálódni valami gyenge kis kukaccá a sivatag porában. Könnyed kis mozdulattal és apró szóformálással idéztem meg a ressurectionomat. Nincs szükség arra, hogy hangosan ismételjem el a nevét, hisz úgyis tudja már.
-Fehér Lélek? Érdekes, de lássuk mit szólsz ehhez: Danza, Gitana! (Táncolj, Cigánylány!)
Kevés tartott vissza attól, hogy szemberöhögjem. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy ilyen neve van a kardjának. A kinézete, viszont eléggé elrettentő volt. Egy hatalmas lovagi páncél. Emellett én igazán eltörpülök. Itt biztos, hogy a Horca sem tud már segíteni. Túl nagydarab ahhoz. Igaz, hogy lassú, de a láncaim akkor is gyengék még egy ilyen ellenfél ellen. Lehet, hogy itt hagyom a fogam. És támad! A franc egye meg. Az ökölcsapásait csak nagy nehezen tudom elkerülni és még így is eltalál a lökéshullám. Hihetetlen, hogy milyen nagymértékű puszta fizikai erő van a férfibe, míg én kis bolhához hasonlóan ugrálok egyik pontról a másikra, de már fáradok. Ez csalás egyik harcot a másik után kell végigcsináljam, igazán adhattak volna egy kis pihenőt, mert így... Eltalált! Éreztem amint a kemény páncél a testemnek ütődik és én a falba csapódok. A törmelék alá temetve fekszem, miközben a páncélos jóízűen nevet.
~Nem lehet vége. Nem hallhatok meg itt. Már egyszer meghaltam. Még egyszer ez nem fog megtörténni!
Végül sikerült magamba annyi önbizalmat pumpálni, hogy képes legyek felállni. Lihegtem, mint aki lefutotta a maratont egymásután ötször. A lábaim remegtek a fáradtságtól és a fájdalomtól.
-Mi van kislány? Feladod?
Nevetett gúnyosan, csak azt felejti el, hogy a gúnyolódás itt az én feladatkörömbe tartozik a győzelem kivívásával együtt.
-A tetves anyád a kislány, de nagyra nőtt színesfémhulladék! - egyenesedek ki, majd érzem amint a testemet újra átjárja a lélekenergia, fantasztikus érzés. -Último eslabón: El Corte!(Utolsó láncszem: A Daraboló.)
Az addigi megroncsolódott páncélzatom regenerálódik az energia hatására. Jobb kezemet felemelve és a láncokat oda összpontosítva egy termetes kaszát hozok létre. Lassan felkészülök, hisz tudom, jól, hogy ez az egyetlen esélyem. Ha a találat sikeres akkor a győzelem az enyém, ha pedig nem... Hát az nem fordulhat elő.
-Mit akarsz azzal a piszkavassal? Az én páncélomat nem tudod áttörni vele annyi szent.
-Marha.
Húzódik széles vigyorra a szám a kolosszus nagyképűségére és ellököm magam a talajtól, majd a következő pillanatba, mikor kellő távolságban vagyok suhintok az újdonsült fegyveremmel. Egy pillanatra síri csend ülepedik mindenkire. A kasza pedig szertefoszlik a kezeim között. Vége van. Itt a vége.
Hátam mögül hangos ordítás hallatszik, amint a páncélon egyre több és egyre mélyebb vágások jelennek meg, mintha folyamatosan támadnám, pedig mindössze csak egy vágást ejtettem rajta. Végül a férfi vérbe fagyva fekszik a földön. Újabb csend következik. Senki sem mer se megszólalni, sem pedig megmozdulni. A csendet végül taps szünteti meg. A rókaképű tapsol és sétál felém. Esküszöm bárkitől szívesebben elfogadtam volna a tapsot mint tőle.
-Gratulálok. Szép munka.
Húzódik a sunyi vigyor a képén, amit elég közel dugott az arcomhoz. Legalább van egy esélyem a támadásra.
-Fulladj meg!
Készülök, hogy orrba verjem, de mielőtt elérném az arcát összeesem. A franc egye meg a beképzel konzervdobozt. Most miatta nem tudtam behúzni egy jó nagyot annak a sunyi kis dögnek. Nem tudom mennyi ideig voltam eszméletlen, de mikor megébredtem akkor már újra a szobámban feküdtem az ágyamon.
-Deja vu.
Mondom halkan. De valami furcsa, valami vagy valaki mintha még lenne itt.
-Gratulálok a kinevezésedhez. Nem hittem volna, hogy így találkozunk újra.
Egy ismerős hang. Egy ismerős test. Egy emlék. A sarokban ott áll az az arrancar akinek köszönhetően most én is itt vagyok.
-Vega... Miféle kinevezés?
Ülök fel az ágyamon, habár a világ még mindig keringőt jár egy a tenger hullámain úszkáló hajón de a férfi alakját azért valamennyire ki tudom venni.
-Kineveztek az 5. espadának. Igazán szép munka. De most aludj, sok mindenen keresztülmentél.
Lépett oda hozzám és megsimogatta a fejemet. Miért csinálja ezt? Feltűnik, majd azután egy hangot sem hallok róla többet. Miért játszik velem... így. Ezekhez hasonló gondolatok keletkeztek volna még kicsiny kis kobakomba, ha a fáradtság és annak érzete, hogy a keze a fejemen van, nem altat el.

Új támadás:
Último eslabón: El Corte!(Utolsó láncszem: A Daraboló.)
A parancsszavak kimondása után Eli kezében a láncszemek összeolvadnak egy körülbelül 170 cm magas kaszában. Ha ezzel a fegyverrel megsebez valakit akkor a sebzés után a teljes testfelületen még újabb 25-30 hasonló vágás keletkezik. A találat után a kasza újra felbomlik az őt alkotó láncszemekre. A képességet egy harc alatt 5x lehet maximum használni. Viszont ha más technikákat is használnak mellé akkor a maximum csupán 3 lesz.