Kamioka Rosa

Tárgy: Kamioka Rosa Szomb. Okt. 02, 2010 9:24 am

~ Adatlap

Név: Kamioka Rosa
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje:08. 28.
Kor:

Emberként: 17
Lélekként: 100

~ Előtörténet

~Jelen~

Sötét utcák. Egyik a másik után, mintha csak egy vége láthatatlan labirintus lenne. Csak hogy ebbe a labirintusba nem rejtettek kincseket, viszont szörnyeteg annál több található benne. Igen ez a nagy betonrengeteg Karakura Town. Miket is beszélek, rég volt már, hogy ez a kicsin városka valaha alig volt egy porszem a világ hátán, most pedig egy kis sziget a nagy semmi közepén. Én meg? Én itt bujkálok évek óta. Sikerült „beilleszkednem” de ez is csupán illúzió. Egy illúzió azok közül amik az életemet körbefonják, mint egy lánc a rabot. De ha gondolod, elmesélhetem az emlékeimet...
~ Első emlék...~

Minden jó volt száz évvel ezelőttig, vagyis dehogy volt jó, fogalmazzunk úgy, hogy jobb volt. Elviselhetőbb. Mondhatni akkor normális volt az életem, már amennyire normálisnak lehet nevezni egy shinigami életét. Akkor még semmivel sem tűntem ki a többiek közül, persze csupán ha Hotarut leszámítjuk. A gotei 13ban szolgáltam, egész pontosan a nibantai negyedik tisztjeként és egyúttal az Onmitsukidou nyomkövető egységének a parancsnoka és mindemellett egy nemesi család vezetője. Viszont ehhez képest az életem eléggé nyugodt volt. Minden nehézség a következő évben kezdődött. Kirobbant a háború, az a „várva várt” háború ahol Aizen meghalt. A csatákból természetesen én is kivettem a részem, habár a harcok lebonyolítását Hotarura hagytam, ő ezt sokkal jobban kedvelte és élvezte, mint én. Könyörtelen gyilkos volt, olyan mintha orkán szántaná az ellenfél sorait. Persze így is betalált néhány szúrás és vágás. Mind a két oldal nagy veszteségeket szenvedett, de végül győzedelmeskedtünk. Aizent legyőzték. A háborúnak vége szakadt. Mint várható volt a shinigamik egyből az ellenálló arrancarok ellen fordultak. Ebből nem kértem, inkább még az első hullámmal visszatértem Seireteibe. Mindenki azt gondolta, hogy így, hogy Aizen már nincs, a világ összes baja megoldódott. De akkor miért van mégis annyi küldetés? Egyikből a másikba mentem. Szinte összefolytak a napjaim, viszont az egyik év szinte kínszenvedés lett a számomra. 2015. Az az év amelyben látási képességeimet elvesztettem és szert tettem a bankaira.
~Bankai szerzés~

Hónapok óta ugyan azt a rémálmot látom minden éjjel, majd arra ébredek, hogy a hideg veríték folyik végig az arcomon, az ágyamon ülök, lihegve kapkodok levegő után és a szívem majd kiugrik a helyéről. Folyton ugyan azokat a képeket látom. A kertet, a hangokat követve a báltermet, majd a feneketlen sötétséget. Minden egyes éjjelen hallom azt a hátborzongató hangot ami arra figyelmeztet, hogy eljön értem. Nincs arca, nem láttam, hogy hogy néz ki, csak azt tudom, hogy félek tőle. Az, hogy félek tőle túl gyenge kifejezés, helyesebb ha azt mondom, hogy rettegek. Mikor csak feldereng előttem a kép, vagy a fülemben csengenek a szavak, a testem remegni kezd. Az álmatlansággal, ami ezen álom vége szakadása után következik, sajnos a fáradtság is társul. Ezzel még nem lenne nagy ha nem lenne olyan súlyos mértékű, hogy Kotomi-san is rám kellett szóljon edzésen, mert ha nem ébredek fel, akkor a felém irányuló ütés betalál. Azután meg próbálkozhattam bocsánatot kérni. De ez akkor se mehetett így tovább. Ha így folytatódik lehet, hogy megbolondulok, aztán az életem hátralévő részét a féregbolyban tölthetem egy ügyes kis cellában. Más kiinduló pont hiányában azt választottam, ami leginkább vezet a saját belső világomba. Sajnos az egyetlen hely ahol úgy maradhattam egymagam, hogy biztos lehettem abban, hogy nem zavarnak meg, az a birtok kertje volt. Azóta tituláltam ki magamnak tabuként ezt a helyet, amióta egykor férjem itt lelte halálát. Most is minden porcikám küzdött az ellen, hogy betegyem a lábam de muszáj volt. Mielőtt a birtok kertjébe léptem volna az őrök lelkére kötöttem, hogy senkit semmiféle képen ne engedjenek be. A kertben nyomasztó csend volt, párszor mintha az álmomban már hallott nevetéseket véltem volna felfedezni, de mihelyst fülelni kezdtem, már el is múlt. Ez csak tovább fokozta addigi paranoiámat. A kert legmélyéig sétáltam. Találva magamnak egy nagyobbacska tisztást, kardjaimat magam elé leszúrva leültem törökülésbe és behunytam a szemeimet. Nagy mértékű koncentrációra volt szükségem, hisz valamiért nehéz volt felvenni a kapcsolatot a zanpakutoum lelkeivel. Szemeim kinyitása után viszont nem a szokásos bálteremben találtam magam. Egy kastély előtt álltam. Magas kőfallal volt körbevéve és mély vízárokkal. Ámulatomból a kapu kinyitódása ébresztett fel. Miután a vastag fakapu leereszkedett beláthattam az udvarra. Különböző szobrok voltak királyokról és lovagokról elhelyezve az udvaron. Az egyik emberalak mellett a komplett hasonmásom, karba font kézzel, a szobor talapzatának dőlve állt.
- Hotaru. Mi ez a hely?
Indultam el felé. Az arcán most az egyszer láttam érzelmet és ez a zavartság érzése volt, és mintha ugyanakkor félt is volna valamitől.
- Nem tudom. Pár napja kezdődött és végül ez lett a belső világodból. A bálterem ezzé alakult át.
Válaszolt, de az utolsó szó végét már elharapta. Halk lépésekkel közeledtek hozzánk Frey és Freya. Mozgásuk kissé gépies volt, de mégis volt benne valami ami arra késztetett, hogy ne merjek megmozdulni.
- Rosa, velünk kell jönnöd.
Mondták, miután elértek bennünket. Én csupán egy bólintással jeleztem, hogy megyek. Az sokban megkönnyítette a döntésemet, hogy az arcuk helyet nem sötét köd volt, mint a rémálmaimban. Folyosókon, lépcsőkön és szobákon haladtunk végig, míg végül elértünk egy trónterembe.
- Miért hoztatok ide?
Néztem tanácstalanul a két lányra. Ő összenéztek, majd a trónszékig sétáltak, azután a testük folyékonnyá vált és egy örvénylő tócsává állt össze. Szőrnyű érzés fogott el, olyan amilyet a rémálmaimban éreztem.
- Menekültél. Féltél tőlem. Most mégis itt vagy.
A kavargó tócsából egy fehér kéz emelkedett ki, széttárva az ujjait egy emberalak látszódott. Deréktól lefelé a tenyérbe volt beleolvadva. A testén két hatalmas összezárult száj volt, a két tenyerében lévő szájak viszont ki voltak tárva. Az arca az álmaimból ismert sötét köd volt. A kéz ujjain, amiben volt ő is, pedig egy-egy vörös szemgolyó figyelt engem.
- Mit tettél velük?!
Bukott ki a számon az aggodalommal telt kérdés, hisz voltaképp ő csinált valamit a két lánnyal.
- Hallgass!
Rivallt rám, közben a hátán egy pár fehér szárny nyílt ki. Így még ijesztőbb volt, ráadásul azt sem tudtam, hogy mit tehetnék ellene.
- Nem tettem velük semmit. Tulajdonképpen soha nem léteztek. Min a ketten belőlem jöttek létre, mégpedig azért, mert te túl gyenge voltál ahhoz, hogy a teljes erőmmel rendelkezhess. Az ő erejük az enyémnek mindössze a fele.
- De hát akkor most, hogy érhetem el azt, hogy átadd nekem a teljes erődet?
Léptem hátra pár lépést, de abban a pillanatban valami keménynek ütődtem neki. Lenézve a lábam alatt az örvénylő tócsa egy része volt. Megfordulva pedig a fehér teremtménnyel találtam szembe magam. Az arcom hamar átment fehérbe és élvezhettem a paralízis csodás érzését is.
- Bíznod kell bennem és legyőzni a tőlem való félelmedet. Én a te részed vagyok és azért vagyok, hogy neked segítsek.
- A-akkor ezek szerint te vagy a zanpakutoum valódi lelke.- veszek mély levegőt és pillanatok alatt elnyomom a bennem tomboló félelem érzését. - Ez esetben nincs okom félni tőled. Már csak azt nem értem, hogy miféle erőről beszélsz.
- Az erő, amiről beszélek, az egy következő szint a kettőnk közötti kapcsolatban. De előbb fel kell áldozz valamit cserébe. A döntés rajtad áll.
Ez a kijelentése meglepett. Tudtam, hogy az alapja a valamit valamiért dolog, de mi lenne az ami feláldozhatnék? Gondolom nem valami kézzelfogható dologra gondolt, hisz itt nem sokat érne el vele. A fejemben előjöttek az emlékek. Sok mindent láttam, talán túl sokat is.
- Döntöttem. Amitől a leginkább képes vagyok megválni és ami neked az erőért cserében feláldozok az az, hogy lássam azt amint alaki megsérül vagy meghal.
A szavaimat pár perces néma csend követte. A fehér lény nem mozdult, csupán az alatta lévő tócsa örvénylett lomhán.
- Legyen így!
Szólalt meg végül, majd a testéből hatalmas fénygömb nőtt ki elvakítva engem. Mikor kinyitottam a szemem, újra a kertben találtam magam. Mielőtt még feltehettem volna magamnak a kérdés azzal kapcsolatban, hogy mi történt velem szemben materializálódott a lény.
- Rendben van. Az első fázis sikeresen lezárult. Most következik a második fázis. Védd magad!
Alighogy megjelent máris támadó állást vett fel. A semmiből a kezében létrejött egy hosszú dárda. Látszott rajta, hogy valóban komolyan gondolja. A kardjaim után nyúltam és felvettem az alapállást én is. Még szerencse, hogy kifejlesztettem magamnak a Gyaku tsukit, mert ő egy szempillantás alatt tűnt el és mögöttem jelent meg. Csak kevés erőfeszítésembe került, hogy kivédjem, hisz ennek a vívóstílusnak az egyik ismertetőjegye, hogy a kardokat fordítva tartom, így a pengék mögöttem vannak. Alig érte el a dárda a kardjaimat máris újból helyváltoztatást vitt végbe a lény. Egyre lehetetlenebb helyeken jelent meg és én nem tudtam mást tenni csak védekezni, de még így is a támadásainak fele célba talált. Órákig küzdöttünk. Mikor a hold már kezdett feljönni én már az energiatartalékaim végénél jártam.
- Úgy látszik tévedtem. Túl gyenge vagy ahhoz, hogy átadjam neked az erőmet. Bármennyire is nem szeretnélek bántani, most muszáj lesz megölnöm téged.
Indította el a mellkasom felé a dárdát. Az idő hirtelen lelassult, viszont gondolataim teljes kapacitással működtek.
~ Vége... Valóban ennyi lenne? Az emészt fel ami talán a fejlődésemet szolgálná?...
~ Máris fel akarod adni? Mióta vagy ennyire pesszimista?
~ Hotaru?
~ Hallottad mit mondott, nem? Nem szeretne bántani minket. És nem is tud. Egy tudat nem tud legyőzni kettőt és mint zanpakutou lélek nem is bánthat.
Ez a meggyőzés elég volt ahhoz, hogy az elszántáság újra a végtagjaimba költözzön. Az idő felgyorsult és a dárda áthatolt a mellkasomon. Pár pillanatig újra csend lett.
- Igazad volt. Nem bíztam benned. De most már tudom, hogy nem lennél képes bántani.
Miközben ezeket a szavakat kiejtettem apró fehér tollak kezdtek a testemre tapadni és egy lila páncélzatot hoztak létre.
- Kurayami no naka de hyōji sa re, ushinawa reta no raito tentō shimasu. Naito futago no yūbe!(Jelenj meg a sötétségben, gyújts fényt az eltévedtnek. Iker esthajnalcsillag lovagja!)
Kiáltottam, majd a páncél megszilárdult eltörve a dárdát, emellett lélekenergia is szabadult fel a testemből. Igaz, újra vak voltam, de most nem számított. Gyorsaságom többszörösére nőtt, de még mielőtt eltalálhattam volna a lányt, az eltűnt.
- Gratulálok. A második fázist is teljesítetted. A harmadik az eddigieknél is nehezebb lesz. Meg kell tanulnod uralni az erőt amit kaptál.
Csengett a hangja a levegőben. A páncélom lassan repedezni kezdett, majd összetört. Térdre rogytam. Bármennyire is próbáltam, nem láttam semmit. Vagyis a zanpakutoum lelke elvette a látásomat.
~ Mit fogsz tenni?
Kérdezte aggódva Hotaru. Az ő hangja kicsi szánalmat is hordozott magában. De tőle el tudtam fogadni, hisz végül is, most én is szántam magamat.
~ Titokban fogom tartani.
Téptem le egy nagyobb darabot a ruhám ujjából és bekötöttem vele a szemem. Nincs szükségem arra, hogy sajnáljanak vagy kivételezzenek velem, csak azért, mert nem látok.

Ezután persze igyekeztem titokban tartani, emellett pedig edzeni, hogy bármire kész legyek és ne tűnjön fel, hogy esetleg nem látok.
~...a köztes...~

Titokban tartom a bankaiom és azt, hogy elvesztettem a szemem világát. Ez cseppet sem volt könnyű, nagyon nehéz volt megoldanom, hogy ne vegyék észre és még nehezebben tudtam megszokni ezt az állapotot. Sajnos ez azzal járt, hogy határokat emeltem magam köré, hogy senki se kerülhessen elég közel ahhoz, hogy mindezt megtudja. Pár hónapig ez zökkenőmentesen sikerült, igaz, hogy néhány helyzetben szinte teljesen abszurd dologgal vágtam ki magam. De mint mondtam ez csak pár hónapig működött, ugyanis elküldtek egy bevetésre Alapjában véve egy mondhatni rutin missziónak számított. Meg kellett találni egy kis szervezetet. Mindössze öt embert vittem magammal, akikben többnyire megbíztam. Megtaláltuk a csoport rejtekhelyét, de figyelmetlen voltam és belesétáltam egy csapdába, egy olyan csapdába amit szemmel könnyű szerrel észre lehetett menni. Ami a legszörnyűbb, hogy eluralkodott a kétségbeesés rajtam és miután elszóltam magam és ezzel megtudták a csapattársaim, hogy a látásom már a múlté. Gondolom mondanom sem kell, hogy a misszió is kudarcba fulladt és még aznap tudott Seiretei, majdnem összes tagja a kis „hiányosságomról”. Mondanom sem kell, hogy mennyivel nehezebb lett az életem és, hogy az eddigi határokon kívül szakadékok is keletkeztek ezért nagyjából egy várra, vagy erődre hasonlíthattam, ami távol tart magától mindent és mindenkit...

~végső emlék...~

A következő fontosnak vélhető emlékem, mivel idáig a napok javarészt egybefolytak egy nagy monoton masszává, 2023ról van. Ekkor alakult meg az AFW, és csatlakoztam hozzájuk. Az első benyomás persze nem épp a legjobb fogadtatás volt, ugyanis Verát ki akarták végezni. Páran persze rögtön a védelmére keltünk, így elkerültük ezt a bizonyos kivégzést. Az AFW-ben csupán passzívan munkálkodtam. Igyekeztem a szabadidőmben fejleszteni azt, amit még mindig nem tudtam kellőképp irányítani. A bankait. Odáig még oké volt, hogy sikerült aktiválnom, de a kezelése még rengeteg kívánnivalót hagyott maga után. Persze mindenki tudta nélkül. A békés időszakban „betegszabadság” címszó alatt tűntem el, hogy fejlődhessek, bár még mindig olyan szinten álltam, hogy a helyzetemet körülbelül ahhoz lehetett volna hasonlítani, mikor egy ember támad meg egy apró fogpiszkálóval egy espadat, vagy ez kapitányt. És szó mi szó ezt a zanpakutoum sem röstellte hangoztatni. Végül úgy döntöttem, hogy nem térek vissza az AFW-hez. Egy ügyes kis levelet küldtem Kotomi-sannak azzal kapcsolatban, hogy Karakurába megyek és, hogy majd rajta keresztül fogok üzenni ha kell, de pontosabb információt nem adtam, de nem akartam. Azalatt az idő alatt míg saját magam fejlesztésével foglalkoztam gyakran volt időm társalogni Hotaruval és zanpakutoum lelkével és arra az elhatározásra jutottam, hogy nincs miért maradjak. Túl sokat csalódtam így is és még csak többet csalódnék idővel. Ez a mostani állapot cseppet sem jó. Ezután az elkövetkező éveket Karakurában töltöttem. Kardom képességével könnyedén fel tudtam venni egy ember alakját és elvegyülni a tömegben. Gyakran váltottam alakot és lassan ez az alakváltó képesség annyira kifejlődött, hogy shikai előhívás nélkül és szinte korlátozatlan ideig képes voltam a használatára. Így teltek el az évek. Közbe-közbe jelentést küldtem valamiféle képen Kotomi-sannak arról, hogy élek és milyen információk vannak a birtokomban. Hol üzenet képében, hol pedig csak azzal, hogy feltűntem egy-egy harc alkalmával segíteni. Persze továbbra is igyekeztem javítani a bankaiom használatán, hisz eléggé szükséges volt, hogy a harcok során névtelen segítőnek tűnhessek és, hogy használni is tudjam. A mai napra már, nem azt mondom, hogy tökéletesen, de több mint jól tudom használni és ez a lényeg.

~Újra a jelen~

Újabb utca, majd függőlegesen futok fel egy épület tetejére. A logikám elég furcsa mód működik. Egy pár éve lerajzolt ábra szerint pakolom egyik helyről a másikra a találkozó helyét. Még abban a bizonyos levélben hagytam hátra az információt arról, hogy mi lesz a jel, amivel Kotomi-san megtalálhat. Hamarosan itt az idő.....

~ Kinézet

Spoiler:

Az elmúlt 100 kerek év meghagyta a nyomát a lányon. Most már valódi nővé vált, kinézetileg 22 évesnek tűnik.. Haja továbbra is hosszú és fekete maradt. Az évek során még nőtt pár centit így most már 165cmes magassággal büszkélkedhet. Szemei viszont árulkodik a mások felé irányuló bizalmatlanságról és a benne dúló viharokról. Megjelenése is sokat változott. Mikor nem éppenséggel valakinek az alakját veszi fel akkor egy hosszú egyrészes sötétkék ruhát hord, amin a mellkasától combközépig vékony bőrpáncél szerűség van. A ruha a hátát szabadon hagyja, valamint combközépig oldalt fel van vágva, így biztosítva a könnyebb mozgást. Mindkét kezén kicsivel a könyöke fölé érő szintén sötétkék kesztyű található. A két zanpakutou a hátára fejjel lefelé van kötve. Szemét egy vörös kendő takarja el.

Spoiler:

~ Jellem

Addigi nyíltsága hamar zárkózottsággá változott. Más személyek felé bizalmatlanságot érez, ebből talán egyedül csak Sakai Kotomi képez kivételt. Mások társaságát messze elkerüli, ezért barátai sincsenek, ha pedig valaki mégis a közelébe akar férkőzni azt ha kell bármilyen eszközzel képes elüldözni. Egyedüli dolog ami néha azt a látszatot kelti, hogy nem lett a komorság áldozata, az az a pillanat amikor valakire biztatóan rámosolyog egy-egy harc alkalmával.

~ Zanpakuto

Shikai:

Neve: Tsuin tsu hoshi no tasogare(Iker esthajnalcsillag)
Fajtája: Illúzió
Shikai parancsa: Terasu (Világíts)
Shikai kinézete:
- Normál alakban: A zanpakutouk fekete markolatú ezüstszürke pengéjű katanák, amik vörös, fekete szalaggal díszített sayában foglalnak helyet.
- Shikai alak: Az egyik katana karmokká változik Rosa kezén és lábán, míg a másik egy maszkhoz hasonló dologra ami a szemeit takarja el, ezzel teljes vakságot adva neki.(lásd zanpakutouk lelke)
Támadások:
- Motto misete, Frey! = Mutass mást, Frey!
Rosa teste képes lesz bárkinek az alakját felvenni szinte bármeddig.
- Homon, Tsuin tsu hoshi no tasogare! = Visíts, Iker esthajnal csillag!
A zanpakuto zavaró és őrjítő, gyakran erős fejfájást okozó, hangot ad ki, ha más tárgyhoz vagy testhez ér hozzá. A hang forrásához, nagy esélye van rá, hogy dobhártyája és hallása sérüljön.
- Karera ni yume o o wasure naku, Freya! = Hozz rá álmot. Freya!
A képesség veszélyes, mivel az alany látó- és álomközpontjára hat, s az így kelthető félelem maradandó károsodást is okozhat! Rosa a képesség használata során az adott egyént egy olyan képzelt környezetbe " küldheti " amilyenbe csak akar. Vagyis képes elhitetni az alannyal bármit, akár azt is, hogy többen is megsebzik míg valójában semmi sem történik vele. Ez a képesség elég nagy mértékben kifárasztja Rosát ezért ritkán is használja. Ha használja is akkor is csak a legszükségesebb esetben.
Shikai hatások: Kifinomult hallás és szaglás. Látását elveszíti (a shikai hatására, előhívatlan állapotban Rosa látása gyenge), erős hang hatására pár pillanatig képes a látásra. Gyorsaság megduplázódása.

Bankai:
Neve: Naito futago no yūbe( Iker esthajnalcsillag lovagja)
Bankai parancs: "Kurayami no naka de hyōji sa re, ushinawa reta no raito tentō shimasu." (Jelenj meg a sötétségben, gyújts fényt az eltévedtnek.)
Bankai kinézet: Rosa testét egy kemény lila-szürke színű páncél borítja tetőtől talpig, hátán egy palást található. Vállain egy-egy fehér madárra emlékeztető fej található. Bal lapockájából egy kis félkör alakú tollakkal borított szárny található. Egy hosszú lándzsa képezi a fegyverét, ami sok kis fehér tollacskából áll.
Bankai támadások:
- Shoki handan: Burūmingurakku! (Kezdő ítélet: Virágzó Kínpad)
Rosa fegyvere felbomlik alkotó elemeire, majd a tollacskák lánc alakját veszik fel és az ellenfél kezeit illetve lábait veszik célba. Ha a láncok az ellenfél végtagjaira csavarodnak (vagyis ha a támadás sikeres) akkor 4 irányba húzzák annak végtagjait ezzel okozva kínt és fájdalmat. Hatása és a fájdalom nagysága az ellenfél lélekerejétől függ:
Ha az ellenfél lélekenergiája kisebb: Minden 1000 ponttal a képesség hatóidejéhez 1 perc adódik, a fájdalom ereje pedig duplázódik. (a fájdalom eredeti értékének viszonyítási pontja az a fájdalom amit egy körülbelül 200kg-os test képes kifejteni egy emberi testre (körülbelül 1-2 méteres magasságból) )
Ha az ellenfél lélekenergiája Rosaéval egyenlő: A hatás időtartama 5 perc, a fájdalom nagysága pedig aviszonyítási ponttal egyenlő.
Ha az ellenfél lélekenergiája nagyobb: Minden 1000 ponttal a hatóidő 1 perccel kevesebb és a fájdalom ereje feleződik.
- Fainarujajjimento: Roiyarugiyotan! (Végső ítélet: Fenséges Nyaktiló(Guillotin))
A fegyver ismét kis tollakra bomlik szét, majd ezek a levegőben összeállva egy hatalmas pallost kreálnak, ami egyenesen az ellenfélre zuhan, körülbelül fél tonnás súllyal és 2m/mp-s gyorsasággal.
Bankai hatások: A shikainal sokkal kifinomultabb hallás és szaglás. Látás elvesztése (bankai megszerzése után Rosa teljes mértékben elveszti a látását), viszont bankai alakban nagyon erős, normál alakban (vagyis mikor nincs aktiválva a shikai/bankai) akkor erős hanghatásokra rövid ideig képes látni. (2-3 mp). A lándzsa bármilyen fegyverré való alakítása (mivel az azt alkotó tollacskák szabadon felhasználhatóak). Gyorsaság körülbelül az eredeti 10xese és a shikai alak 5xöse. Erőss fizikai és mentális védelem (a páncélzatnak köszönhetően).

Zanpakutou lelkének kinézete bankaiban:

Spoiler:

*Megjegyzés: A látás fekete-fehérben történik, vagyis a körvonalakon kívül minden fekete színű.

~ Szeret-nem szeret

Szeret:
+ Csend, magány
+ Pontosság
+ Ha nem nézik le vaksága miatt
+ Tánc
+ Éneklés
Nem szeret:
- Társaság
- Indokolatlan vérontás
- Ha gyengének, vagy esetlennek titulálják a vaksága miatt
- Pontatlanság
- Fölösleges szócséplés

~ Felszerelés(ek)

Egy nyakék.