Aterashi Teoro

Tárgy: Aterashi Teoro Hétf. Okt. 11, 2010 7:56 am

Jelszó: Törölve - Szayel Aporro Granz

Név: Aterashi Teoro
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1755. 12. 21
Kor:
- Emberként: 24 év
- Lélekként: 231 év

~ Előtörténet ~

- Ez egy hosszú történet, tehát kezdjük a legelején, és egyszer elérünk a végére. * Vakarta a fejét Teoro a jelenlegi történet hőse.* Nos hát, 1755ben születtem, hideg esős nap lehetett, a korai napszakban még csak napsütés sem volt, valahol Japán északi részén. Nem tudom, ez kissé ködös, viszont arra nagyon is emlékszem, hogy apám gazdag kereskedő volt. Mindig hozott nekem valamit az útjairól, mert ugyanis sokat utazott, rettentő sokat, ebből kifolyólag nem is láttam annyit, amennyit szerettem volna. De ne szaladjunk ennyire előre, ott tartottam, hogy megszülettem, apám tehát kereskedő, az anyám pedig egy asszony volt, aki az akkori női ideát testesítette meg. Egyik szülőm sem számított különlegesnek Japán ebből az időszakából. Természetes és kiegyensúlyozott taníttatást kaptam, minden tudományból, melyről akkoriban tudtak. Kivételesnek éreztem magam, mikor Japán egyik legjobb iskolájában taníttattak. Ekkor voltam 7-8 éves, mivel ez előttről nem sok minden maradt meg. Apám továbbra is sokat utazott, és anyám ezen felül rendkívül elfoglalt volt az akkori normákkal, így sosem az járt a fejében, hogy velem foglalkozzon, állandóan csak a ruhákról, meg a ház körüli munkákról beszélt. Ő nem sokat foglalkozott az én problémáimmal, így hamar iskolakerülővé váltam. Mivel szülő gondoskodás nem nagyon adatott meg, ezért elkezdtem a saját kis világomat építeni, és csak ugyan úgy álltam hozzá, hogy nincs szükségem senkire. Apám szívesen foglalkozott volna velem, de mivel az ő pénzéből éltünk, ezért nem hagyhatta ott a kereskedést, csak hogy velem foglalkozzon. Iskola helyett állandóan az iskolám Kardforgatókat képző edzőterem ablakán bámultam be… Minden nap odajártam, volt hogy 3-4 órát is ellógtam, csak hogy őket nézzem. Így telt egy jó 5 év, és apám lassan, de biztosan elég gazdagnak érezte magát ahhoz, hogy félretegye a kereskedelmet, és a családjával foglalkozzon. Ekkoriban jött rá, hogy én nem nagyon járok már be az óráimra. Azt nem említettem korábban, hogy indulatos ember volt, így amit először találkozott velem, rögtön egy hatalmas taslival indította a találkozást, amely nagyon negatív hatásként ért, de a lógás továbbra sem szűnt meg, és egyre jobban csúsztak lefelé az eredményeim. Ezt egyik szülőm sem nézte jó szemmel, de ekkor apámnak jött egy briliáns ötlete arról, hogy rájöjjön, hogy miért lógok állandóan. Figyelt engem az iskola után, mikor épp befejeztem, majd egész végig szemmel tartva elég távol hogy ne vegyem észre, egész végig követett. Majd meglepődve tapasztalta, hogy az iskola dojojának ablakánál ülök, és lesek befelé. Ebből jött a következő briliáns ötlete és azt mondta, mikor hazamentem: „Ha kardforgatást akarsz tanulni, akkor tanulj jól és engedélyt kapsz tőlem, hogy tanulhasd a Szamurájok művészetét.”
Ezen a lehetőségen kapva kaptam, és két hónap után jelentősen javultak azok a tanulmányaim, melyek egész addig a béka feneke alatt voltak. Jutalmul, tehát kardforgatást kezdtem tanulni. Közepes eredményű diákjuk voltam, nem nyertem állandóan versenyeket, mint a legtöbb ilyen történetben, hanem általában a többiek mellett elkerültem a rivaldafényt úgymond. Őszintén nem is hiányzott, hogy mindenki az én tudásomra legyen kíváncsi, meg hogy mindenki azon csüngjön, hogy épp mit mondok. Egy szóval sosem akartam népszerű lenni, csak azt akartam, hogy mindenki hagyjon békén. Délutánjaim azzal teltek, hogy az edzéseim után általában könyveket olvastam, vagy tanultam, de az is előfordult, hogy azzal a néhány igazi barátommal, akik voltak, kimentem, és sétáltam egyet a parkban, az aktuális dolgokról beszélgettünk. Így szép lassan elteltek az iskolai éveim, és megnyertem életem egyetlen vívó versenyét, amelyen részt vettem. Tehát 17 évesen kész voltam arra, hogy belevessem magam a világ dolgaiba. Teljesen magabiztos voltam, és tudtam, hogyha keresek, akkor találni is fogok munkát. Végül kereskedő lettem, akárcsak az apám, bár én inkább csak a helyiekkel kereskedtem, így nem lettem gazdag, mint ő. Persze ez is döcögősen indult, a saját üzletem megnyitója volt egyben az első napom, mint munkásember, amelyen viszont sikerült az első hibámat is elvétenem, és gyakorlatilag egy olyan értékes ékszereket tettem tönkre, melyekből Japánban csak pár darab létezett. Ekkor megpróbáltam eltusolni az ügyet, a gazdagabb vásárlók előtt, hisz ők első sorban ezen égszerek vásárlása miatt jöttek a boltomba. Így telt el további 3 év, melyben mind belekupálódtam a dolgokba. Jó üzletember és vívómester voltam, viszont aggasztó jelenségek történtek velem akkoriban, hatalmas szörnyeket láttam repkedni az égen, meg olyan fekete ruhás alakokat, akik azok után rohangálva irtották őket. Nem egyszer ezek a kardos fekete ruhások elrohantak mellettem, de a többi ember mintha nem is látta volna őket. Ezek után megnézettem magam egy orvossal, aki azt tanácsolta, hogy pihenjek egy kicsit, mert valószínűleg a sok stressz készített ki, és ilyenkor az emberek képesek furcsa dolgokat hallucinálni. Így is tettem, tehát otthon maradtam, és pihentem, de a jelenségek nem tűntek el, tovább gyötörtek engem ezek a rémképek, amelyekről azt hittem, hogy a saját megborult elmém szüleményei. Folytattam a munkámat és kezdtem együtt élni a Hollowokkal, és Shinigamikkal, akik mind így már az életem részét képezték, még ha nem is tudtam róla. Majd pár évre rá, mindennapi edzésre menés közben, egy idegen nő futott végig az utcán kiáltozva, nem vettem észre, hogy pont felém tart, de nekem ütközött, majd mind a ketten elestünk, megpróbáltam felsegíteni, közben az arcára nézve láttam, hogy baj van. Az arca izzadt volt, de a szeme is meg volt telve könnyel, és reszkető hangon intézett hozzám pár szót: „Kérem… segítsen…rajtam…”
Ekkor feltűnt a sarkon két hatalmas kigyúrt alak, akik pont a nő nyomát követték, majd szépen lassan elértek hozzám. Nem voltam biztos benne, hogy mit tegyek, mivel az egyik férfi felkapta a kiáltozó nőt, majd a másik felé fordult: „Rendben, vége a mai melónak, ezt leszállítjuk a főnöknek, és készen is vagyunk.”
Megfordulva elindult az ellenkező irányba, amerről az imént kiszaladtak. Fejemben forogtak a gondolatok, majd egyik pillanatról a másikra, az ösztönöm átvette az irányítást és már nem volt mit tenni, előrántottam a gyakorló kardomat, mely egy hatalmas fa katana volt. Eléjük álltam, majd intéztem hozzájuk pár szót. : „Tegyétek le, vagy elkupállak titeket.” ettől nem nagyon rettentek meg, majd mind a kettő nekem esett, nem mentek sokra vele, mégiscsak vívómester voltam, ekkoriban már, néhány gyakorlott mozdulattal, mint a Szamurájok, leterítettem őket, majd a nőt elcipeltem a házamhoz, ahol aztán tettem neki egy szívességet, adtam némi pénzt, hogy eltűnhessen addig, amíg a dolgai szépen letisztázódnak, hálálkodott, majd gyorsan el is tűnt.
Ezek után 3 hónapig semmi nem történt, kezdtem a történtek után megnyugodni, hisz mégiscsak egy maffia tagra emeltem kardot, ja nem is, két maffia tagra. Egyik éjjel, mikor épp nyugodtan szundikáltam, ezek a maffiások, éles kardokkal rontottak be a házamba, szétrombolva, elpusztítva mindent, amit az addig keresett pénzemmel szép lassan felépítettem. Eljutottak hozzám is, a hálószobámban voltam, szintén éles pengével, mivel egyet tartottam, pont ilyen esetekre. Betört az első, majd a második, mind a kettőt leszúrtam, majd egy harmadikkal olyan párharcba keveredtem, mely során már az életem volt a tét. Ezt a részt pedig tényleg rövidre zárom most azzal, hogy a negyedik tag aki a házban volt, a szellőzőből előugorva a hátamon keresztül bökte át a szívem, ez ellen nem is tudtam volna védekezni. Tehát így ért véget a létezésem, mint élő lélegző ember. Fények közt szálltam, legalábbis azt hittem, hónapoknak, talán éveknek tűnt, aztán ott találtam magam, egy lánccal a mellkasomban, a testem mellett. Először nem voltam képes feldolgozni, hogy mi történt velem, mindenkihez odamentem és megkérdeztem, hogy mi folyik itt, de senki nem felelt. Elmentem a munkahelyemre, majd a Dojoba, ahol az edzéseket folytattam, de senki nem válaszolt, átnéztek rajtam. Ez sem érdekelt, nem akartam elfogadni a tényt, így elmentem a szüleim házához, majd illedelmesen megtöröltem a lábam a lábtörlőben, beléptem a házba, kiabáltam, de senki nem felet. Elindultam a konyha felé, majd ott találtam az anyámat, aki zokogott, az apám pedig épp bámult kifelé a hideg téli tájra. Aztán ott volt még a rendőr, aki épp azt taglalta, hogy milyen állapotban találtak engem meg az otthonomban, és hogy halott vagyok. Ezzel teljesen lezártam magamban ezt a fejezetet, ugyanis rádöbbentem az igazságra, és ezért nem lát egy élő ember sem. Hónapokig róttam az utcákat, nem éheztem, és nem szomjaztam sohasem, de néha hiányoztak az ízek, melyeket étkezéskor érzett. Rengeteg unalmas és magányos bolyongás után, szembetaláltam magam egy feketeruhás fickóval, akiket korábban a szörnyek után láttam rohanni. Ez a férfi ezt mondta nekem:
„ Ne ellenkezz, most eltemetem a lelkedet, és ezzel egy jobb világba kerülsz, ahol csak olyanok élnek, mint te meg én… Tehát lelkek.” nem mondott többet számomra, csak megfordította a kardját, majd a markolattal a homlokomra bökve kék fénnyé változtam, majd újabb fényeket láttam, akárcsak korábban a halálomkor, csak mint a szivárvány színei, csodálatos érzés volt, nem volt testem, de éreztem a meleget, mintha csak energiaként éltem volna. Ez az érzés nemsokára véget ért, és megérkeztem a Lelkek Világába, ezzel egy fejezet lezárult a történetben, majd egy újabb kezdődött el.
Rukongai külső körletében kezdtem meg az új életemet, gyakorlatilag egy apa szerepét töltöttem be, az új családomban, ahol két fogadott fiam volt. Nyugodt és csendes életem volt, távol mindenféle harctól és egyebektől. Ismertem már a Shinigamikat, tudtam a Hollowokról, és a lények titokzatos erejéről. Nem akartam a külső negyedből a Tiszta Lelkek városába kerülni, nem is akartam Shinigami lenni. Jól éreztem magam abban a helyzetben amiben voltam, szinte boldog voltam. Egészen addig a napig, amelyen épp kirándulni voltunk a családdal, kisebb piknik, sok Rukongai család nem mozdult ki, de én híve voltam az ilyen dolgoknak, így a család is velem tartott, és két-három hetente tettünk egy ilyen kirándulást, a füves réteken, vagy épp nagy hegyeken. Azon a napon épp egy hegységben kirándultunk, minden csendes és békés volt, nyoma sem volt semmilyen veszélyforrásnak, de ez egyik pillanatról a másikra megváltozott, egy lyuk nyílt az égen, majd egy közepes szintű hollow mászott át rajta, teste csúnya és nyúlós volt, rovarszerű lábai és szárnyai voltak. A legelborzasztóbb viszont talán a maszkja volt, mely alól vörös szemek meredtek a piknikező kis családom felé. Rögtön rohanásra utasítottam a családot, de már késő volt, a hollow egy pillanat alatt bekebelezte a feleségemet, ekkor egy faággal a hollow ellen támadtam, ám az akkorát taszított rajtam, hogy nekirepültem egy fának, és elvesztettem az eszméletem, így nem voltam tanúja annak, amikor a hollow lemészárolta a két gyermeket is. Engem igazság szerint egy Shinigami mentett meg, aki a hollow jelét érzékelve jött a segítségünkre, sajnos kicsit elkésve. Teljesen összeomlottam, alkoholt töltöttem magamnak, és egész nap csak a ház falai közt kuporogva sajnáltam magam. Igazából magamat hibáztattam az egészért, amely részben igaz is volt, hiszen ha nem viszem el őket, akkor ez sosem történik meg. Pár hónapig így züllesztettem magam, majd a haragom a hollowok ellen irányult, jelentkeztem a Shinigami Akadémiára. Elsőévesként kimagaslónak számított a teljesítményem, hisz fűtött az indulat, és a vágy, hogy azokat a rusnya szörnyetegeket irthassam, akik elvették tőlem a családomat. Mágia szintjén általánosnak számítottam, nem voltam rossz benne, a mágikus támadásaim megfelelő erővel és megfelelő pontossággal hajtottam végre, de mégis voltak jobban nálam, mindig. Aztán jött egy másik dolog, a kardal való bánás, ebben viszont osztályelső voltam, hisz a mozdulatok mintha már alapból benne lettek volna a karjaimban és lábaimban, nem volt vetélytársam évfolyam, sőt talán Akadémiai szinten sem. Sokat gyakoroltam a mágiát, de ezzel mégsem értem el nagy eredményeket. Előfordult hogy felsültem, és volt hogy az egész osztály rajtam nevetett, amikor nagyképernyővel megpróbáltam előadni valamit, ami később felrobbant. De mégis remek jegyekkel végeztem mindenből az akadémián. Szépen lassan fejlesztettem ki a Shikai szintemet, amely először nem hallgatott rám, és sokszor kicsúszott az irányításom alól, de bőszen gyakoroltam, hogy méltó legyek a Zanpakuto-m forgatására. Amúgy ő is egy érdekes személyiség volt, mintha egy kicsit hasonlítottunk volna, de nem teljesen, ezért gondoltam, hogy tökéletes társak leszünk. Jelentkeztem tehát az egyik osztagba, majd a kapitányom rendkívül szimpatikusnak tűnt. Pár hét elteltével kiküldtek minket az első küldetésünkre, én és pár újonc kaptuk a feladatot, hogy intézzünk el pár, rettentően gyenge Hollowot. Engem személy szerint a szintjük nem érdekelt, csak az, hogy irthassam őket, meg is érkeztünk, és egy kicsit nagyobb daraboknak látszottak, mint amire számítottam, legalább 8 láb magasak voltak, és majomszerű ügyességgel ugráltak oda vissza… azonban… a Shikaiommal felvértezve nem jelentettek problémát az ilyen szinten lévő bestiák, gyorsan végeztünk velük, és visszamentünk a Seireiteibe, megírtam a magam másfél oldalas jelentését a történtekről, majd benyújtottam a kapitánynak. Elhagyva az irodát azon tanakodtam mit csináljak… Így hát itt tartok, remélem tetszett a történetem.

~ Kinézet ~

A karakter kinézete nem túl jellegzetes, hajszínre barna, szemszíne tengerkék, magassága kb. 189 cm, általános viselete ha épp nem Shinigami egyenruhában van, egy izompóló, egy melegítő gatya, és egy sportcipő. Testalkata közepes, nem túl kigyúrt, de nem is vézna srác.

~ Jellem ~

Jellemre talán a legjellemzőbb tulajdonsága az otthon központúság, van egy adott hely, melyet mindig az otthonának nevez, és ezt próbálja megvédeni bármi áron. Sosem volt hős természet, vagy próbált világot menteni, csak azokat az értékeket, melyek számára fontosak. Emellett rendkívül rendes, amikor nem fáradt, éhes, vagy mogorva. Ha ezek épp aktuálisak, akkor kiábrándítóan bunkó megszólalásokat képes elereszteni, melyek sérthetik az éppen aktuális beszélgetőpartnerét, ezek után általában lenyom egy sor mentegetőzést, és bocsánatkérést, hogy mégse sértsen meg maradandóan barátokat, vagy ismerősöket. Tehát jobb, ha nem akkor próbál vele társalogni vele valaki, ha van valami oka rá, hogy ideges legyen. A harmadik és egyben utolsó jellemző, hogy hónapos rendszerességgel rátörnek az emlékek a családja elvesztéséről, ekkor néha lerészegedik, néha csak leugrik valahova, hogy kicsit pusztítson, és kiélje ezzel a bánatát és a haragját, majd lenyugszik és képes visszatérni a normális kerékvágásba.

~ Zanpakuto/képesség ~

Név: Hitabibito (magyar jelentés: Napvándor)

Parancsszó: Nagarero Tensi Uta, Hitabibito! (magyar jelentés: Zúdítsd az angyalok Énekét, Napvándor!)

Shikai szint:

A Shikai szinten a Napvándor a megfelelő parancsszavak hallantán szétnyitja a pengéjét, amely ezek után két felé ágazik el, szinte szarvakra emlékeztető formája lesz, a használót hatalmas narancssárga aura veszi körül, csak úgy mint a Zanpakutot is.
Ezen látvány elemek mellett ebben a formában, ez a Zanpakuto képes előretartva kilőni egy bizonyos lövetet, amelyet Hibakudan (Napbomba)-nak hív, a technika a kard előretartása után a penge két szétágazó vége közt összegyűjti az energiát csak úgy mint a napfényt.
Emellett a használó Shunpoja felgyorsul, olyan szintre, mint a Shikai által árasztott energia mértéke, amely természetesen nem határtalan, hisz Teoro nem képes hosszú ideig használni a Shikait, ha mindenhova Shunpozik.

~ Szeret-nem szeret ~

Szeret:
- Nők
- Alvás
- Pia
- Hollow ölés
- Szolgálat teljesítés az emberek világában

Nem szeret:
- Korán kelés
- Mások zaklatják, ha morcos
- Unalmas őrjáratozás
- Jelentés írás
- Rangban egyenlő személyek próbálják megmondani, hogy mit csináljon

~ Felszerelés(ek) ~

- 1 nyaklánc, amelyben kép van a családjáról
- 5 db kicsi dobótőr, ezeket, csak akkor használja, ha valami történik az erejével.

Tárgy: Re: Aterashi Teoro Hétf. Okt. 11, 2010 9:48 am

Üdv!

Először is… Sosem értettem, miért jó olyan színnel írni, amit alig lehet kivenni a sötét fórumskinből. Oké, lehet színezni a postokat, de ezzel a sötétkékkel a postod olvashatatlan. Ha nem alkalmazom a másolás+beillesztés kombót és a Word nevű programot, tuti kifolyik a szemem a színedtől.
Másodjára pedig a multik; megvan az 50 postod mindkét karaktereddel, addig oké, de tudomásom szerint még lenne velük is hova írnivalód, nem értem, miért neked még egy multi így.

Adatlap:

• A karakter kora alapján az 1700-as évek közepén/végén kellett volna inkább születnie, hisz elég pontos adatokat adtál meg a kari koráról. Nem tudom, miért lenne olyan nehéz egy számológépbe bepötyögni ezt az adatot és kiszámítani a születési idejét. Születésed hónapja, napja? Ezen adatok is hiányoznak.

Idézet :: talán csak hajszínre barna

Most akkor talán, vagy tényleg az?
• A cm-t kisbetűvel írjuk.

Idézet :: általános viselete ha épp nem Shinigami egyenruhában van, egy izompóló

Csak egy kis kukacoskodás, de… Nadrágot nem hordasz? Surprised

• Zanpakutod parancsszava nem pontosan azt jelenti, amit leírtál. Elég furcsán hangzik magyarul is, ha azt mondod, hogy „Zúdít angyal ének”. A felszólító módhoz útmutatást az alábbi topicban találhatsz.

Idézet :: 5 db kicsi dobótőr, ezeket, csak akkor használja, ha valami történik az erejével, ez még fordíthat az esélyeken, főleg ha mérgezettről van szó.

Lévén mérgezett tőrökről van szó, már új technikának minősül, a méreg hatásait azonban úgy látom, elfelejtetted leírni.

Előtörténet:

• A karaktered angol anyanyelvű? Neve alapján nem látszik. Nem értem, akkor mi szükség angol szóra már az előtörténeted legelején. A story szónak rengeteg magyar megfelelője van, használd csak nyugodtan azokat.
• A karaktered emlékszik a saját születésére? De jó neki… Nekem csak anyám mesélt az időjárásról.

Idézet :: az anyám pedig egy asszony volt, aki az akkori női ideát testesítette meg, teljesen átlagos volt

Ha egy anya egyben bombanő is, akkor szerintem nem átlagos
• A Tokugawa-sógunátus idején, amikor a kari élt, nem olyan volt az oktatás, mint ma. A diákok nem kaptak jegyeket, nem volt iskolakötelezettség sem, tehát ha lógott, akkor lógott, csak saját magával szúrt ki. Vívást egyébként is lehetett tanulni az akkori egyházi iskolákban, nem kellett hozzá külön doujóba járni.
• Ha a kari apja kereskedő volt, akkor nagy valószínűséggel a gyerekből is az kellett hogy váljon, és minden bizonnyal a taníttatása is olyan irányban haladt.
• Nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy rendőrségi jelentésből tudták meg a szülők, hogy a kari meghalt, valószínűbb, hogy személyesen közölték a halálhírt velük.
• Elgépelések és helyesírási hibák sorozata, elég sok van belőlük. Ha átolvasnád párszor azt, amit leírtál, akkor könnyedén kiszúrhatnád őket, ugyanis ezeket a Word és a Firefox sem jelzi. Nem te vagy az első, akinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy a kardal nem azonos a karddal szóval. Ezen kívül vesszőhibáid és szóismétléseid is akadnak szép számmal.
• Egy kis megjegyzés, inkább észrevétel: 5 oldalas jelentés egy rutinfeladatról szerintem elég durva, igazán munkamániás lehet a karaktered.

Az előtörténetedet ELUTASÍTOM, a javítások után jelezz a staffnak chaten vagy privát üzenetben és újra elbíráljuk azt.

Tárgy: Re: Aterashi Teoro Kedd Okt. 12, 2010 8:28 am

Javítottam, a leírtak szerint.

Tárgy: Re: Aterashi Teoro Vas. Okt. 17, 2010 1:34 am

Üdvözlet!

Az előtörténetedet úgy látom, javítottad, néhány apró elgépelésen kívül nem fedeztem fel benne újabb hibát, így az előtörténetedet ELFOGADOM. Apró megjegyzés: a retinavakító színtől nem lesz olvashatóbb a szöveg, a színkódom pedig nem változtattam meg pirosra. Wink

Szinted: 1. szint
Lélekenergiád: 5000 LP
Kezdőtőkéd: 4000 ryou
Osztagod: 1. osztag

Ezen kívül választhatsz 5 ingyen kidout az animében és a mangában szerepeltek közül. Üdv az oldalon, jó játékot!