Ellenségek egy csónakban [Magánküldetés]

Résztvevők

Eliana del Barros
Hamaro Shintaro

Hamaro Shintaro:
Nem túl megterhelő elfoglaltságaid közepette a délelőtt folyamán egy pokollepkét sodor eléd a szél. A pillangó, ahogy mindig, most is üzenetet továbbít, a címzett pedig talán némi meglepetésre te magad vagy. A tájékoztató maga viszont talán még ennél is nagyobb meglepetésként szolgálhat számodra, hiszen az üzenet tartalma szerint másfél órád van rá, hogy menetkészen megjelenj a fő senkai kapu előtt, ugyanis egy küldetéssel bíztak meg feljebbvalóid, úti célod pedig nem más lesz, mint Hueco Mundo végtelen sivataga.
Bármivel is töltötted a felkészülésre megadott idődet, 90 perc múlva ott kell legyél a megadott helyszínen, és ha időben megérkezel, akkor már jó néhány sürgölődő-forgolódó shinigamit találsz a kapu előtt, úgy tűnik valami nagyszabású dolog készülődik. Egy hozzád hasonlóan 1. osztagos, ám nyilvánvalóan magasabb rangú tiszt lép oda hozzád, miközben magához int még valakit, majd röviden közli veled, hogy egy csapat koordinátora leszel, és hogy a részletekről majd az időközben befutott másik shinigami tájékoztat. Miután kollégád sok szerencsét kíván nektek, sietősen távozik, te pedig magadra maradsz az "informátoroddal", aki a 2. osztag tagjaként mutatkozik be neked, mielőtt belekezdene a mondandójába a maga fegyelmezett, pattogó hangnemében.
- Az őrjáratomon a csapatommal felfedeztünk egy barlangot, melyet egy igen erős adjuchas ural, aki a saját állítása szerint nem tartozik Aizen befolyása alá, és már közel van a Vasto Lorde-dá váláshoz. Csak én tértem vissza élve, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy likvidálnunk kell, mielőtt Aizen ráteszi a kezét és arrancarrá változtatja. A stratégiánk szerint konfrontáció nélkül, lesből akarunk vele végezni, a csapat pedig hatfős lesz. Én leszek az idegenvezető, két 2. osztagos társam végezné el a munka piszkos részét, velünk tart egy gyógyító a 4. osztagból és bár nem örülök neki, de felkeltette a hollow a 12. osztag érdeklődését is, így onnan is kaptunk egy útitársat. A maga feladata a koordinálás lesz, szükségünk van valakire aki be tud minket vinni úgy, hogy ne bukjunk le, és meg tudja változtatni a stratégiát, ha az akció balul sül el. Ha bármi kérdése van, azt út közben tegye fel. Szorít az idő, induljunk!
Zárja le a monológját, majd egy hatalmasat füttyentve összehívja a csapatot és felszólít titeket az indulásra. A senkaimon mellett strázsáló kidou-osztagosok késlekedés nélkül megnyitják az átjárót az Emberi Világba, ám ott csupán egy rövidke tíz percet töltötök, amíg két másik 12. osztagos tudós, akik szigorúan csak eddig kísértek el titeket, létrehozzák az átjárót Hueco Mundóba. Hiába próbálsz esetleg beszélgetésbe elegyedni bárkivel is, az Onmitsukidousok némasági fogadalmat tettek, a 12. osztagos férfi el van merülve a jegyzetelésben, vezetőtök pedig feltűnően vidám hangulatban flörtölget az egyébként igen csinos 4. osztagos lánykával. Ahogy azonban készen áll a garganta, ismét útra keltek mindannyian és nem sokkal később már mind a hatan az örökös éjszaka birodalmában jártok. Ezzel együtt lehetőséged adódik megközelíteni az idegenvezetőtök, aki immár a tájékozódásra koncentrál szoknyavadászat helyett, így ha valamilyen kérdésed támadt, azt most felteheted neki. Később már valószínűleg nem lesz rá alkalom.

Eliana del Barros:
Las Noches falai közt már régóta járja egy pletyka, hogy a Menosok Erdejében van egy barlangrendszer, ahonnan arrancar még nem tért vissza. A mendemondák szerint ebben a barlangban egy erős adjuchas él számtalan követőjével, akiknek esze ágában sincs csatlakozni Aizenhez, mi több, meg akarják dönteni vezetőd hatalmát és már csak idő kérdése, mikor lépnek akcióba. A shinigami trió azonban meghazudtolná önmagát, ha nem próbálnák a maguk oldalára csábítani ezt a potenciális espada-jelöltet, éppen ezért kopog be egy futár a szobád ajtaján, és arra utasít, hogy jelenj meg a trónteremben. Említett helyen pedig egy ismerős, ezüstösen csillanó fej tulajdonosa vár téged, aki nem is habozik téged megszólítani, mihelyst belépsz az ajtón.
- 'Reggelt, Eliana-chan. Remélem jól aludtál, mert ha nem vagy kipihent, érhetnek... kellemetlen meglepetések, tudod. Biztosan hallottál a barlangról, aminek a környékén már annyi társad otthagyta a fogát. Ez az apró-cseprő probléma jelent nekünk némi kellemetlenséget, és téged választott ki Aizen taichou a gondunk orvoslására. Légy oly jó és hozd ide kérlek azt az adjuchast, lehetőleg egészben. Ha pedig ez nem megy, elég a feje is, ha érted, mire gondolok. És most menj, isten veled.
Búcsúzik el tőled Gin úgy, mintha biztos lenne benne, hogy többet nem fogtok találkozni, miközben megveregeti a válladat a rá jellemző sunyi mosoly kíséretében. Hiába teremthet benned a shinigami jelenléte és a kiosztott feladat nyugtalanságot, nincs más választásod, útra kell kelned és meg kell próbálnod a magatok oldalára állítani a veszélyes lidércet. Kétségtelen, hogy az életedet fogod kockáztatni ezért, és korántsem biztos, hogy egy hűséges szolgálót fogsz Las Noches falai közé hozni, már ha rá tudod egyáltalán venni, hogy kövessen.
Utad tehát megkezdődik a sivatag felszíne alá, a Menos Erdőbe. A körülbelül egy órás séta alatt nem ér semmiféle atrocitás, senki sem olyan bátor, hogy kivívja egy arrancar haragját. Ha esetleg úgy gondolod, hogy egyedül kevés leszel, megpróbálhatsz szövetségesre találni egy-egy utadba akadó adjuchas személyében, de éles és határozott elutasítást kapsz ez esetben, olyan szavak hangozhatnak el, mint a "lehetetlen" vagy az "őrültség". Nem túl biztató előjelekkel érkezel hát meg a barlangrendszer környékére, és az irántad tanúsított figyelem is fordulatot vesz, úgy érzed nem éppen barátságos tekintetek figyelik minden lépésedet. Így hát nem árt, ha a hátad közepére is szemet növesztesz, mert ha nem figyelsz, könnyen komoly slamasztikában találhatod magad még azelőtt, hogy egyáltalán belépnél a barlang száján.

~ Mit is csináljak a mai nap folyamán?
Fogalmazódott bennem meg a kérdés, egy háztetőn, délelőtt. A nap sütött, az égen egy felhő sem szaladgált fel-alá. Szokásosan sikerült elkerülni az adminisztrációs munkákat, így csak a pihenésnek szentelni magam. Mondjuk kezdett egy kicsit unalmas lenni. Kedvtelenül meredtem a tájra. A pipa a számban már csak céltalanul lógott a számból, mivel már rég kifogyott belőle a dohány.
~ 10 perc múlva kezdjem el a szundit, vagy előtte talán a másik oldalamra kellene fordulnom? - kezdtem el az igen komoly probléma kitárgyalását.
Az ég merev nézése és a pipa rágcsálása között, megjelent egy pokollepke. Mivel nem láttam szinte semmi esélyét annak, hogy netán engem keresnek, elfordultam tőle. Már át is tértem a cserepek pöckölésére*, amikor egy igen unott hang szólt hozzám a lepke felől.
- Hamaro Shintaro a 1. osztag / 13. tisztjét sürgősen várják a fő senkai kapu előtt. Egy küldetés vár önre. Hueco Mundo a cél. Másfél óra vár a rendelkezésére, hogy elkészítse a számára fontos dolgokat a küldetésre és megjelenjen a helyszínen. A feladattal kapcsolatos további információkat majd később osztják meg önnel.
Majd a rovar elviharzott. Én még néhány percet ugyanabban a pozícióban feküdtem és csak egy hang zökkentett ki a fejemben.
~ Hála a jó szentségesnek! - szólalt fel ünnepélyes hangon a kardom. Végre valami történik. Komolyan mondom, lassan meghülyülök és te pedig észre se veszed! Ha rajtad múlna, nyugodtan fel is fordulhatnék. De ne félj, megnézem mit csinálsz, ha én éppen fontos elfoglaltság miatt nem segítek neked.
Még eme magasztos szavakat sem értek el teljesen a tudatom. Magamba fordulva indultam el pakolni a cuccomat. Még időben érkeztem meg. Veszett kutyákra hasonlító társaság került a szemem elé. Mindenki a munkától megviselt arccal szaladgál, vagy magyarázott a másiknak (minden egyes megjegyzésüket mutogatással erősítették meg). Nem volt sok idő a bámészkodásra egy ismerős tiszt lépett hozzám. Ő is az 1. osztagból való volt és még magasabb beosztású is. Számomra mindig közömbös volt. Semmi különlegességet sem tudnék kiemelni a megjelenésén.
- Jó napot! - Valahogy nem tetszett a hanglejtése a parancsosztogatás közben. Tájékoztattuk önt, hogy Hueco Mundoba kell egy küldetés céljából menni. Egy csapatnak lesz a koordinátora. A részleteket szerintem.... Elnézett a vállam fölött. Követtem a tekintetét. Egy elég fiatal emberke verekedte át magát a tömegen.
- Ő fogja tájékoztatni a további részletekről.
~ Nem igaz itt senki sem tud semmit. - Mérgelődtem magamban.
Közben a Shinigami lihegve csatlakozott hozzánk. A tiszt elfordult tőlem és azonnal el is kezdte az egyeztetést vele. Nem figyeltem mit beszéltek, lekötött egy szerencsétlenkedő újonc.
- Rendben. Akkor sok szerencsét.
A rendben szóra figyeltem fel. Feltűnően felemelte előtte a hangját, ezzel hívta fel a figyelmet magára és a beszélgetés végére. Gyorsan elbúcsúzott és azzal a lendülettel el is hagyta a terepet.
- Nos, utólag is örvendek.- fordult felém az ismeretlen kb 1 perc csönd elteltével. Hyaku vagyok a 2. osztagból.
A köszönés után eltöprengtem azon, hogy miért csak a keresztnevét mondta. Nem nagy meglepetésre Hyaku azonnal a lényegre tört.( biztos ő is túl sok kávét ihatott)
- Az őrjáratomon a csapatommal felfedeztünk egy barlangot, melyet egy igen erős adjuchas ural, aki a saját állítása szerint nem tartozik Aizen befolyása alá, és már közel van a Vasto Lorde-dá váláshoz. Csak én tértem vissza élve, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy likvidálnunk kell, mielőtt Aizen ráteszi a kezét és arrancarrá változtatja. A stratégiánk szerint konfrontáció nélkül, lesből akarunk vele végezni, a csapat pedig hatfős lesz. Én leszek az idegenvezető, két 2. osztagos társam végezné el a munka piszkos részét, velünk tart egy gyógyító a 4. osztagból és bár nem örülök neki, de felkeltette a hollow a 12. osztag érdeklődését is, így onnan is kaptunk egy útitársat. A maga feladata a koordinálás lesz, szükségünk van valakire, aki be tud minket vinni úgy, hogy ne bukjunk le, és meg tudja változtatni a stratégiát, ha az akció balul sül el. Ha bármi kérdése van, azt út közben tegye fel. Szorít az idő, induljunk!
~ Na, végre kiderült, mi a feladatom. – könnyebbültem meg. Általában elkezdenék nyafogni, de most az elmúlt semmit tevéssel eltelt idő megdobta a lelkesedésem. A társam nem teketóriázott, összehívta a többieket. Odaintett a kidou-osztagosoknak, hogy kezdhetik a kapu megnyitását ,majd átkeltünk rajta. Az emberek világában mindig kellemesen éreztem magam és ki is használtam a 10 percet, mert mint kiderült ennyi idő kell a garganta létrehozásához. Villámgyorsan lezavartam a bemutatkozást a többiekkel, ugyanis még időm se akadt előtte elvégezni. Megpróbáltam kommunikálni a két másik 12. osztagos tudóssal, de azok csak egy csúnya pillantással adták tudtomra, hogy nem kívánnak csevegni (nem tudtam a némasági fogadalomról). Mindenki elfoglalta magát, én pedig gyönyörködtem a természetben. Azért figyeltem a vezetőnkre is, aki kikezdett a feltűnően szép 4. osztagos lánnyal. Nem kellett sok, hogy el ne kezdjek röhögni, néhány irgalmatlan rossz szövegén. A 10 perc gyorsan elröppent. Az újabb kapu megnyílt a tudósok közreműködése által, majd átcsörtettünk a gargantán. Hueco Mundo nem változott egyáltalán semmit. Csak 2x sikerült erre a helyre tévednem, de sose nyerte el a tetszésem. Idegenvezetőnk a környezetnek hála láthatóan megkomolyodott és a feladatra koncentrált. Mivel nekem fogalmam se volt, hogy pontosan merre tartunk, megérdeklődtem a haditervet (plusz még a saját feladatommal sem voltam tisztában mit várnak el tőlem egy ilyen kopár helyen).
- Szóval itt vagyunk és most merre tovább?Apropó. Egy: Esetleg még meg tudná mondani, hogy tőlem mit vár el egy ilyen helyen? Itt szinte lehetetlen láthatatlanná válni. Meg lehet csinálni, de nem egyszerű. Kettő: Mi a fenéért minket küldtek? Ahogy elnézem nem éppen a legerősebb csapatot küldték el. Egyszer már elpusztított egy őrjáratot, ezért nem értem, miért nem küldenek akkor egy hadnagyot minimum?
*A cserepek egyes része már annyira el volt kopva, hogy néhány darab kisebb részekre repedt szét. Ezeket pöcköltem le az alattam elhaladó kollégákra.

Ülök teljesen egyedül a szobámban. A gondolataim most kivételesen Ken és Genni félepáros, vagy bárki más ismerős, vagy ellenség felé terelődött. Las Noches falain belül egy pletyka keringet, miszerint a Menos erdőben van egy barlangrendszer, ahonnét még Arrancar egy sem tért vissza. Ha minden igaz, akkor egy Adjuchas felügyelete alatt áll ez a terület. Azt mondják nagyon erős, és számtalan követőt is szerzett már magának, viszont esze ágában nincs Aizen parancsa szerint ugrálni. Ha ez nem is lenne elég, gyűlöli Aizen-t, és az összes Arrancar-t, és a követőivel lázadást akar indítani.
~ Bolond. Komolyan azt hiszi, hogy Adjuchas szinten képes bármit tenni Aizen ellen? Hiába erősebb esetleg mint Adjuchas tárasai, ha csak ennyi lenne, akkor az Espada-k sem követnék. Sokan ellenszenvezik, hogy Aizen parancsol nekünk, és szívük szerint fellázadnának. De annyira nem hülyék, hogy gazdájuk kezébe harapjanak, majd otthagyják a fogukat. Túlságosan nagyra tartja magát. Akkor lázadozzon, ha elérte a Menos-ok legfejlettebb szintjét. Addig a helyébe meglapulnék. De persze ez lehetetlen. Aizen-nek már lassan mindenütt van szeme és füle. Nem lehet elbújni, vagy eltitkolni előle valamit, illetve szinte előre tudja az összes lépésedet. Ezért is olyan félelmetes. Nem szimpatizálok vele, de mivel tudom, hogy az én képességeimmel semmi esélyem nincs ellene, így még ha fogamat is húznák, akkor is kéntelen vagyok azt tenni, amit mond. Pláne, hogy miatta tettem szert nagyobb erőre.
A gondolat menetemet egy kopogás zavarja meg. Majd egy futár nyit be az ajtómon.
- Eliana del Barros kisasszony Aizen úr azonnal kéreti önt a trónterembe. Kérem haladéktalanul induljon, fontos megbízatást fog kapni.
Ezzel ki is fordult és elment, de az ajtót sem csukta be, ezzel is jelezve, hogy induljak most azonnal.
- Persze… Azonnal de máris rohanok a kegyes, nagy Aizen úrhoz. – mondtam halkan, és ironikusan.
Nem kapkodva felkaptam a kardomat, és a nyitott szoba ajtón távoztam a kis menedékemből. A folyosón csak úgy vízhangoztak a lépéseim.
~ Mi a szösz? Engem hívat? Ritka alkalmak egyike. De milyen megbízatásról van szó? … Az Adjuchas téma gondolom böki a csőrét, hogy akármennyire szeretné nem tudja behálózni. Hiába küld oda jó meggyőző képességű Arrancar-okat, ha mindegyiknek az a sorsa, hogy meghalnak. De most komolyan… Miért nem küldi ki az egyik Espadaja-t, vagy miért nem megy ki ő maga? Ha annyira akarja, akkor ha más nem, akkor az erőkülönbséggel meggyőzi, hogy vagy mellé áll, vagy meghal, de hogy nem tudja legyőzni az biztos. … Talán túl alantasnak gondolja, hogy a két lehetőség közül bármelyiket válassza? Egy Adjuchas az túl lekicsinyítő lenne hozzá, ha ezt tenné, hisz annyira meg nem erős.
Elértem a nagy ajtóig, sóhajtottam egyet, próbáltam érdeklődő arckifejezést erőltetni magamra a közömbös helyett, és benyitottam az ajtón. Viszont meglepetésemre nem az várt, akire számítottam. Sem a nagy főlényes Aizen, aki magasról prédikálva küld téged akár a halálba is, sem pedig a vakegér elbújok Aizen szoknyája alatt, és közben az igazságról prédikálok Tousen nem várt rám. Helyette az ezüsthajú rókaképű sunyi bajnok Ichimaru Gin várt engem. Ránéztem, majd kicsit körbe, hogy csak mi ketten vagyunk a teremben? De igen, csak én meg Gin voltunk a trónteremben. … Kicsit félve el is indultam a férfi felé, de egy olyan tisztességes távolságban megálltam tőle.
- 'Reggelt, Eliana-chan. Remélem jól aludtál, mert ha nem vagy kipihent, érhetnek... kellemetlen meglepetések, tudod. – szólt hozzám az ezüst hajú.
~ Ilyenkor az embernek borsódzik a háta. Most ezzel mit akar kifejezni? Mire akar célozni? Mindegy, majd szép lassan elmondja. De talán a trió közül ő a legfurcsább. Neki még a szeme sem áll jól.
- Biztosan hallottál a barlangról, aminek a környékén már annyi társad otthagyta a fogát. Ez az apró-cseprő probléma jelent nekünk némi kellemetlenséget, és téged választott ki Aizen taichou a gondunk orvoslására.
~ MI?! – belül fenn akadt a szemem - Engem? Nem… biztos rosszul hallottam. … Most komolyan engem küld? Miért? Komolyan, engem büntetni akar. Mert hogy nem bízik bennem, az biztos. Mért pont engem szemelt ki? Jó én nem voltam küldetésen, de akkor is… Miért pont egy ilyen feladat? Ami ráadásul lehetetlen. Az makacsabb mint az öszvér. Százas, hogy nem sikerül meggyőzni, hogy álljon be Aizen seregébe.
- Légy oly jó és hozd ide kérlek azt az Adjuchast, lehetőleg egészben. – Lehetetlent kérsz. - Ha pedig ez nem megy, - Nocsak. Van alternatív változat? - elég a feje is, ha érted, mire gondolok. És most menj, isten veled.
Ezzel búcsúzott el tőlem, és veregette meg a vállamat, persze azzal a tőle megszokott alattomos mosoly kíséretében. Kicsit olyan volt, hogy menny, ide többet nem jössz vissza, és mi sem fogunk találkozni többet. Maga Gin jelenléte, és a szavai teljesen letaglóztak. Megszólalni sem tudtam, és a lábam sem igazán akart mozdulni. Ökölbe szorított kézzel, álltam ott néhány percig.
~ Hideg futkos a hátamon ettől az egésztől. De... Nincs más választásom. Akkor most indulok a Menos erdőbe. De Gin. Nem lesz igazad. Nem fogok elbukni, sem meghalni. Csak egy erős Adjuchas-ról van szó. Nem veszíthetek… Nem fogok veszíteni.
Felkaptam a köpenyem, fejemre hajtottam a csuklyát, és ki is léptem Las Nonces falai közül, és már indultam is az említett hely felé.
~ Ez veszélyes lesz. Az elsődleges célom az, hogy meggyőzzem, hogy álljon Aizen szolgálatába, és csak legvégső esetben vihetem csak a fejét. A meggyőzés szinte lehetetlennek néz ki. Én csak egy Numeros vagyok. Ha akkora nagyra tartja magát, hogy Aizen uralmát akarja megdönteni, akkor végig sem fog hallgatni, az lesz az első megmozdulása, hogy meg akar majd ölni, hogy ezzel is egy lépcsőfokkal fentebb kerüljön. Nincs választásom. De ha sikerül is meggyőznöm, akkor is nem egy talpnyaló kerül be a palota falai közé. Könnyen lehet, hogy ezzel Aizen talán maga alatt fogja vágni a fát? De biztos, ha szervezgetni próbálna, akkor megöli. Ennyire egyszerű. … A feladat veszélyes, sőt örültség, de nincs választás. Meggyőzni, vagy megölni. A bukás lehetetlen.
Útközben semmien gond nem adódott. Talán a kisebb lidércek, és Menos-ok nem akarnak kikezdeni egy Arrancar-ral. Viszont kizárólag egyedül voltam, ekkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy biztos jó, hogy egyedül megyek egy Adjuchas, és egy tucat követő ellen? Még ha azok szánalmasan gyenge kis lidércek. Az utamba akadt egy-két Adjuchas, éppen a gondolat menetből kifolyólag, oda is mentem, hogy rábírjam őket, hogy jöjjenek velem. Ha más nem, akkor élő pajzsnak vagy célpontnak nem lesznek rosszak.
- Hogy én… Szó…Szó…Szósem lehet róla.
- Az Arrancar kisasszony teljesen megőrült. Ott csak a teljes pusztulás vár minket.
- Eszünk ágában nincs a barlang ura ellen szövetkezni. Örültség.
~ Most mondjam, hogy nem nyugodtam meg. Ebből is látszik, hogy ki az az őrült, aki egy szál maga bemegy az ismeretlenbe, az oroszlán barlangjába. A rosszabbik, hogy a barlang rendszerről semmien információm sincs, mert senki nem tért vissza, meg ha úgy lenne is túlélőnk, a rókaképű Gin biztos ezzel kapcsolatban nem mondott volna semmit. ... De ebből is látszik, hogy nagy a félelem.
Nem volt semmi konfliktus, csak elutasító válaszok. Viszont ahogy egyre közeledtem a barlangrendszer bejáratához, mintha teljesen más szelek fújtak volna. Szinte a levegőben volt a feszültség, és mintha úgy éreztem volna, mintha valaki figyelne. Szememet forgatva próbáltam felkutatni, hogy vajon tényleg van, vagy vannak a közelben, vagy csak paranoiás vagyok, és rémeket látok. Nem láttam semmit, viszont a biztonság kedvéért kardomat kihúztam hüvelyéből, és úgy mentem tovább.
~ Valami nem stimmel. Jobb lesz ha éber maradok.

Shintaro:
A csapat, ahogy haladtok, lassan alakzatot vesz fel. Párosával haladtok, te és a vezetőtök megy elöl, hátul a maradék két 2. osztagos figyel, köztetek pedig a megállás nélkül jegyzetelő tudós és a földet meredten bámuló 4. osztagos halad. Utóbbi mintha reszketne, és bár hűvös van, de annyira nem, hogy fázni kelljen miatta. Hyaku csak bólogatással jelzi, hogy hallja a szavaidat, egyébként tekintetével a környező dűnéket pásztázza.
- Itt a felszínen valóban nehéz észrevétlennek maradni, de mi a felszín alá tartunk. - Javít ki, majd egy pillanatnyi szünet után folytatja. - Célpontunk a Menos Erdőben van, amely rengeteg jó búvóhelyet biztosít, igaz a... népsűrűség is jóval nagyobb, mint itt fent. A maga feladata elsősorban az lesz, hogy vigyázzon a két korlátozott harci képességű társunkra, illetve hogy irányítsa a csapat mozgását és segítsen megtervezni a taktikánkat az előttünk álló harcokhoz. Az előző platformom azért szenvedett vereséget, mert felkészületlenek voltunk és fáradtak, több hétig bolyongtunk itt, és mást se csináltunk, csak harcoltunk. Most viszont már ismerjük a terepet és tudjuk, mire képes az ellenség. Nekünk, Onmitsukidousoknak megvan hozzá a képességünk, hogy lebukás nélkül a közelébe lopózzunk. A rajtaütésünket a meglepetés erejére fogjuk építeni, viszont ha az nem jönne össze, akkor nagyon komolyan számítok a maga segítségére.
Tájékoztat a tőle telhető legrészletesebb módon a 2. osztagos tiszt, miközben egy újabb dűnén keltek át. A homok itt nagyon laza, bokáig belesüpped a lábatok, ami elég nehézkessé és lassúvá teszi a haladásotok. A kis hölgy, akiről időközben megtudod, hogy a hármas számú egészségügyi alakulat parancsnoka, többször is elesik és már-már a sírás határán állhat arckifejezéséből ítélve, azonban nincs aki bátorítsa vagy felsegítse őt, hacsak te nem döntesz úgy, hogy felvállalod az úriember szerepét.
Hyaku úgy fél óra gyaloglás után egy kiszáradt fának látszó tereptárgy mellett áll meg, és némi vizsgálódás után felegyenesedik, és nektek is int, hogy gyertek közelebb.
- Megérkeztünk. Itt fogunk lemenni... pontosabban szólva lezuhanni. Ha valaki tud valamiféle esést tompító kidout, ne habozzon használni, különben fájni fog a landolás.
Figyelmezteti a csapatot, majd se szó, se beszéd, elhadar egy idézést és néhány Soukatsuit lő a homokba, nagy porfelhőt kavarva. A talaj pedig váratlanul megmozdul, és a következő pillanatban beszakad. Legalább fél percig élvezhetitek a szabadesés nyújtotta örömöket, de a kellemetlen becsapódás elmarad, mivel a 4. osztagos lány elmésen aktivál egy Tsuriboshit, amely felfogja az esésetek, elismerő pillantásokat kicsalva ezzel mindannyitokból. Míg a szem ellát, fák vesznek körül titeket, a félhomályban azonban nem sokat látni. Viszont ha alaposan körülnézel, megpillanthatsz egy barlangot, illetve annak bejáratát. Nem túl nagy meglepetésre vezetőtök arrafelé veszi az irányt, miután lekászálódik a kék "matracról" és kézmozdulatával csendre int titeket. Jól teszed, ha megfogadod ezt a tanácsot. Ám hiába vagy fegyelmezett, alighogy megtesztek néhány métert a barlang belsejébe, a csapat orvosa egy hangos sikkantás kíséretében keresztülesik egy nagyobb kövön, és mire felocsúdsz, tucatnyi lidérc vesz titeket közre. Kardot kell hát rántanod társaiddal együtt, ha nem akarod máris befejezni ezt a küldetést, és bár a hollowok egyenként nem jelentenek nagy kihívást, nem akarnak elfogyni és egyre beljebb szorítanak titeket a sötét járatban. Ahogy Hyaku említette, valóban a te feladatod vigyázni a 4. és a 12. osztag üdvöskéire, ugyanis az előbbi teljesen harcképtelen, utóbbi pedig csak össze-vissza hadonászik egyelőre lélekölőjével. Hátrálás közben végül egy nagyobb csarnokba juttok ki, és rémületetekre három gilliant találtok hirtelen a hátatok mögött, akik szinte azonnal felétek fordulnak, és szájukban megjelenik a jellegzetes vörös gömb, a cero. Két tűz közé kerültetek, látszólag reménytelen helyzetbe. Elmenekülni nem lenne túl nehéz, de azzal cserben hagynád a társaidat, különösen a félelemtől kővé dermedt medikát és a helyzet súlyát fel nem fogó tudóst. Választanod kell, hogy kockáztatod a saját életed az övékért, vagy megóvod azt és inkább megfutamodsz.

Eliana:
Ha eddig kételkedtél benne, hogy figyelnek, most bizonyosságot nyersz róla, hiszen amint megpillantod a barlang száját, szemed sarkában egy-egy pillanatra észrevehetsz gyengébb adjuchasokat a fák mögött. Megtámadni azonban nem támadnak meg, így akadálytalanul hatolhatsz be a természeti képződmény belsejébe, ahol talán még nagyobb félhomály uralkodik, mint kint. Magányodat éppen csak addig élvezheted, amíg figyelmed nem lankad és kivont kardodat le nem ereszted, ugyanis ekkor egy hang szólal meg a hátad mögött.
- Bátor teremtés vagy, Aizen kutyája. Pofátlanul beteszed a területünkre a lábadat. Errefelé a hívatlan vendégeket nem szívleljük, hogy finoman fogalmazzak. Végzetes hibát követtél el azzal, hogy idejöttél.
Ha hátranézel, egy hatlábú lényt pillantasz meg, akiről első ránézésre is süt, hogy fegyvernek a hatalmas, csontos fejét használja. Figyelmeztetés nélkül támad rád, gyorsasága pedig igazán figyelemre méltó. Könnyedén öklel fel, reagálni sem tudsz, és máris a szemközti falban kötsz ki. Azonban lehet bármilyen gyors és erős, nálad mindenképp gyengébb, hiszen arrancar vagy, így ha némi nehézségek árán is, de le tudod győzni (a harc koreográfiája rád van bízva). Ám hiába indulnál tovább, a küzdelem zaja jó néhány gyenge, alacsony intelligenciájú lidércet odavonzott, akik benned csak a táplálékot látják. Mozgásuk mégis összehangoltságról árulkodik, kétség sem fér hozzá, hogy valaki irányítja őket a háttérből. A harc annyira lefoglal, hogy nem tudsz tájékozódni, és mire végzel a tucatnyi hollow-val, már fogalmad sincs, hogy hol vagy. A járat vége felől azonban egy gillian jellegzetes üvöltése hallatszik, így jobb híján arrafelé veszed az irányt. Egy nagyobb csarnokba jutsz ki, és azt látod, hogy három gillian éppen cerózni készül, minden bizonnyal ellenségre és nem csak úgy. A menosok technikájának célpontjai túl messze vannak ahhoz, hogy ki tudd venni az alakokat, de könnyen lehet, hogy arrancar testvéreid kerültek bajba, akik véletlenül tévedtek erre. Dönthetsz, hogy nem törődsz velük és sorsukra hagyod őket, vagy esetleg megpróbálsz a segítségükre sietni, hátha értékes szövetségesekre lelsz bennük a barlang ura ellen folytatott küzdelemben.

Kérdésemre csak később kaptam választ. A közben eltelt időben észrevettem, hogy páros pozíciót vettünk fel. Nem is feltételeztem, hogy tisztában lettek volna a taktikai létével, mert pont a két leggyengébb kullogott leghátul. Viselkedésükkel csak megerősítették bennem, a gyámoltalanságukat és a stratégia teljes hiányát.
~ Ha könyvet olvastok, vagy ha földet néztek ilyen helyen, akkor nem éltek sokáig. - jegyeztem meg magamban.
Kissé elkésett reakcióval tudatta velem Hyaku, hogy megkapta az üzenetet, de figyelme a dűnéknél ragadt le.
- Itt a felszínen valóban nehéz észrevétlennek maradni, de mi a felszín alá tartunk.
~ De a felszínen vagyunk, ha sokáig itt trappolunk, megnézhetjük magunkat. - morogtam. Majd egy kis szünet után folytatta.
- Célpontunk a Menos Erdőben van, amely rengeteg jó búvóhelyet biztosít, igaz a... Népsűrűség is jóval nagyobb, mint itt fent. A maga feladata elsősorban az lesz, hogy vigyázzon a két korlátozott harci képességű társunkra, illetve hogy irányítsa a csapat mozgását és segítsen megtervezni a taktikánkat az előttünk álló harcokhoz. Az előző platformom azért szenvedett vereséget, mert felkészületlenek voltunk és fáradtak, több hétig bolyongtunk itt, és mást se csináltunk, csak harcoltunk. Most viszont már ismerjük a terepet és tudjuk, mire képes az ellenség. Nekünk, Onmitsukidousoknak megvan hozzá a képességünk, hogy lebukás nélkül a közelébe lopózzunk. A rajtaütésünket a meglepetés erejére fogjuk építeni, viszont ha az nem jönne össze, akkor nagyon komolyan számítok a maga segítségére.
- Természetesen számíthat minden segítségemre.- Erősítettem meg a bizalmát.
Miközben a csapat haladt elkezdtem feldolgozni az információt, amit kaptam, ugyanis nem számíthattam beszélő társra. El voltak foglalva a saját kis világukban, vagy küzdöttek a tájjal szemben. Bár a terep tényleg kezdett egyre nehezebb lenni. Nekem is meg kellett erőltetnem magam a puha homokban való lépdelésben, de pár trükkel, sokkal könnyebb dolgom volt. Ezt a többiekkel is megosztottam, csak egy kicsit unottabb hangnemben. Így az egyre lassabb menet némileg gyorsult. Meglepetésemre a csöndet apró beszélgetések törték meg. Eddigi kudarcaim a kommunikáció létrehozására végül megtérültek. Az idegenvezető másik két társa csak egymással beszélgettek és csak néha böktek egy-két megjegyzést a többieknek. A 12. osztagos csöndben a kardját bámulta, amit semmi ok nélkül húzott ki a hüvelyéből. Jómagam a 4. osztagos nővel elegyedtem szóba. Félénksége miatt ne tudtam meg a nevét, de kisebb történeteket elmesélt az életéből. A környezet nagyon megviselte a szervezetét, ez látszódott az arckifejezésén, nem beszélve a többszöri elesésein is. Mivel már a feladás szélére sodródott, megszánva őt megpróbáltam segíteni rajta.
- Hölgyem.- vettem fel a megnyugtató stílusom és egyben fel is segítettem egy újabb botlás után. Tudom, hogy nehéz önnek ez a gyors terepváltás, de most erőt kell venni magán. Meg tudja csinálni, ne adja fel ilyen könnyen. Hamarosan megérkezünk, nem kell olyan sokat kibírnia.
Utóbbit én is reméltem. Látszólag hatott a beszédem és tovább bírt jönni. Szerencsére egy korhadó, kiszáradt fánál megállt a menet. A tiszt láthatóan kutatni kezdett, majd jelezte, hogy menjünk közelebb.
- Megérkeztünk. Itt fogunk lemenni... pontosabban szólva lezuhanni. Ha valaki tud valamiféle esést tompító kidout, ne habozzon használni, különben fájni fog a landolás.
- Várj egy ... - kezdtem volna el, de sajnos nem halasztott az ügyen egy percet se. Soukatsuit használva gyengített a talajon, ami be is rogyott alattunk. Balszerencsémre én még nyeltem egy kis homokot, meg port a nyitva hagyott számnak köszönhetően. Még gondolkodni se volt időm az események által leírt nagy tempó miatt. A port köpködtem ki a zuhanás miatt és közben a fogaskerekek már a megoldáson jártak, a szétplaccsanás elkerülése ügyében. A probléma a 4. osztagos hölgyike cselekvése végett oldódott meg. A kántálását felismerve megnyugodtam és vártam a hatását a varázslatnak.*Hamarosan aktiválódott is, így nem kellett összekaparni minket a földről.** Mindenki elismerően biccentett, még a tudós is megigazította a szemüvegét ennek örömére. Minden megbecsülésemet kimutattam a vezetőnek, szép gesztussal, a megfontolt munkájával kapcsolatban (megveregetve a vállat jelentettem ki: "legközelebb inkább egy nyugodtabb úton jönnék" és egy mozdulattal beletöröltem a homokos csulát, ami a kezemen maradt((nem vette észre!!))). Csapatlétszám számolás követően a környéket szemléltem meg jobban, ahová kerültünk. egy nagy barlangnak a bejáratára lettem figyelmes.
~ Milyen ötletesek a barátaink a vendégszeretet kimutatása ügyében.- Szólalt meg először a Zanpaktoum. Ebben egyetértettem vele, ugyanis emberi csontváza koponya alakú kerettel örvendeztették meg a látogatókat. Valószínű ellenséges hollowokkal akarták tudatni szándékukat behatolás esetén, de szerintem a shinigamiknak is elég meggyőző. A tudós csak nagyot nyelt ennek láttára. Mindenkinek más volt a reakciója.*** A tiszt a csapatot csendre intette, amit meg is fogadtunk. Egy darabig. Pár méter megtétel után az orvoskánk igen meggyőző sikítással hozta tudtunkra a veszélyt. Szinte menetrend szerűen baltaként zuhant le egy kőről, valószínűleg egy jól alkalmazott lépés okozhatta . Villámmódjára villantak a kardok és tódultak be a lidércek. Azonnali segítséget kellett nyújtani a nőszemélynek, mert még a földről sem tudott felkelni, pedig épp egy hollow csurgatta rá a nyálát. Egy Byakuraival hamvasztottam el, majd szaladtam segíteni a társamnak. Percekig csépeltük egymást. Többször is ki kellett segíteni a kollégákat. A tudóst bele se vettem a mérhető haderőbe, a 4. osztagból származó detto, szerintem csak legyezni akarta az ellenséget. A többiek egyenként, szépen aprították őket, de nem fogytak. Beljebb szorítva minket már egy nagyobb csarnokban kötöttünk ki. Három gilliannak úgy nézett ki nem volt más dolga és erre ette őket a fene. Azonnal észre vettek és kezdték meg a támadást. Welcome drinknek cerot szolgáltak, és adtak további repetát. Utólag nem is értettem, hogy nem hagyták ott a fogukat a társaim, mert pont közéjük lőtték a cerot (nagy tudással egy helyre szorult össze a tudós, a nő és a 12. osztagos, micsoda taktika !!) Többször is megfontoltam, hogy elmenekülök, de egy hang nem engedte a fejemben.
~ Siess, te barom használj engem.- Lépett fel határozottan a kardom. Nézd meg a csarnok bejáratát.
Éles meglátása a zanpaktoumnak megnyugtatott. A barlang folyosó szája szűknek tűnt, tehát csak be kellett omlasztani.
- Yure Kanazuchi!
Pöröllyé alakult kardom képességét használva gyengítettem meg bejárat falát azzal, hogy néhány gyengébbnek látszó sziklát a zanpaktoum asszisztálásával kiszakítottam és forgattam magam körül. Hatalmas robajjal omlott össze az egész, agyon nyomva pár hollowot. Sikerült megakadályozni a továbbá lidérc utánpótlást. A gillian kérdésre is a dörzsölt kardom adott választ. Közben a kollégák aprították az ellent. A gillianok felé futva vettem igénybe a sziklákat. Pár cerot sikerült kivédenem velük. Mikor sikerült a lábukhoz érni felugrottam nagyjából az egyiknek a térdéig. Szerencsémre a plafonon hatalmas cseppkőképződményeket tartózkodtak, megpróbáltam felém vonzani. Ez volt a terve a kardomnak. Sikerült is egy darabot leszakítani. Nagy hangzavarral rgy óriás maszkost felnyársalt (centiken múlott, hogy engem nem talált el). Viszont a másik kettő támadásba lendülve készült lőni.
~ Ez nem volt benne.
~ A 12. osztagos és az irányítónk mentett meg. Kihasználva figyelmetlenségüket vágták át a maszkjukat. Felsóhajtva vettem észre eredményesen verték le a lidérceket, bár többen is megsérültek.
- Köszönöm a segítséget.- fordultam a megmentőimhez. Most hogyan tovább? Remélem sikerül ez egyszer csendesebben lopakodni!
* Nagyon ajánlottam neki, hogy rám is gondoljon. Én öntöttem bele lelket a szerencsétlenbe! Minimum, hogy ennyit megtesz. Ha nem és túlélem, akkor megtudhatja milyen plasztikai sebész is vagyok..
** Na, azért.
*** A kisasszony majdnem elájult, míg a 12. osztagos csak megnyalta a szája szélét.

Megérkeztem a barlang bejáratához. Nem volt túl nagy, és nem is volt túl hivalkodó. Azt is mondhatnám, hogy egy mellék bejáratnak nézett ki. Megnézés céljából megálltam, és akkor szemem sarkából észrevettem, hogy a fák között mozgás van. Gyengébb Adjuchas-ok lehettek, mert nem jöttek közelebb, és nem is támadtak meg engem, így nyugodtam beléptem a barlangba. A kinti félhomályhoz képest is sötétebb volt, ahogy beléptem. Viszont szerencsére annyira meg nem volt sötét, hogy az orrom hegyéig ne lássak. Már kezdtem megnyugodni, hogy látszólag nincs túl nagy ellenállás, és ha ügyes vagyok, akkor csendben be tudok osonni a barlang belsejébe. Egyedül létemet nem élvezhettem sokáig, is nyugalmamat is megzavarta a hátam mögül érkező hang.
- Bátor teremtés vagy, Aizen kutyája. Pofátlanul beteszed a területünkre a lábadat. Errefelé a hívatlan vendégeket nem szívleljük, hogy finoman fogalmazzak. Végzetes hibát követtél el azzal, hogy idejöttél.
Hátra nézek, és egy Adjuchas állt mögöttem. Hat lába volt, és mindegyik inkább egy véregére hasonlított. A végére elvékonyodott, és szúró eszközszerű volt mindegyik. Viszont nem ez volt az igazán veszélyesnek látszó benne. Nyaka gyűrűszerű volt, mintha lenyelt volna egy rugót, és a nyaka végén egy erős csontozató szinte bukósisak szerű maszkban végződött. Így a lábai helyett a feje volt az igazán veszéses. Pláne, hogy oldaltól két szarv szerű ugyan úgy, ahogy a lába nyársszerűen végződött. Így ha fejjel támad, akkor akár fel is tűzheti a falra az ellenfelét. Az ellenség pedig választhat, hogy vagy hús lesz a nyárson, vagy a kemény koponya által összetörik az összes csontja. Egyik sem valami kellemes dolog, de annyira meg nem tűnt erősnek, így vissza is szóltam neki.
- Nocsak! Egy talpnyaló féreg akar kioktatni? Csak te a gyenge kis főnököd talpát nyalod, aki alá írta a halálos ítéletét, hogy Aizen ellen szövetkezik. Jobb, ha tovább engedsz, és nem szólsz bele a dolgomba. Nevetséges is lenne, ha egy ilyen kis féreg miatt kellene előrántanom a kardomat.
Ezzel meglepő módon, mint a flipperben a rugó a nyaka összehúzódott, majd kilőtte, és a feje előre hajtva irányomba száguldott. Időm sem volt reagálni. Szerencsémre a rosszban, hogy a nem túl nagy szarvak helyett az erős koponyával találkoztam először, minek következtében a szemközti falnak csapódtam.
- Én, figyelmeztettelek, hogy hiba, hogy betetted ide a lábadat. – felkészült, egy újabb támadásra, melynek eredményeként még jobban beledöngölt volna a falba – Nem hallgattál rám, és most meghalsz!
~ Meglepően gyors! – Még mielőtt elért volna, kikászálódtam a kráterből, és időben sikerült leugranom onnan, ahova becsapódtam, és így a menos feje úgy csapódott a falnak, hogy én szerencsére nem voltam előtte – Igen, viszont én gyorsabb vagyok. A fejét elkerülni, lába elől ellépni. Nem túl magad, nem is túl hosszú azt leszámítva, mikor a nyakát kinyújtja így gyorsan meg kell találnom a gyenge pontját, és gyorsan végeznem kell vele.
Miután leugrottam a kardomat beleszúrtam a hasába, és bal oldali egyik lába mentén vágtam, de ettől nem múlik ki, mert úgy nézem, hogy a bőre is elég erős a fején kívül. Fájdalmába fel is emelte ezt a lábát, és ugyan azzal akart a földhöz szögezni. Időben elugrottam, így csak nagy port kavart ezzel a mozdulatával. Az baj, hogy mikor a falnak csapódtam a fejemet is nagyon bevertem. Bár a Sakai Kotomi-val való harchoz képest ez semmiség volt. Viszont a hátam is sajgott, illetve mivel reflexből a kezemmel oda csaptam, így azon is megjelent egy kék lila folt. Persze az, hogy megvágtam nem tántorította el attól a szándékától, hogy végezzen velem. Sőt a kezdeti sikerre fellelkesedve még nagyobb erőbedobással támadt ismét ezzel a rugós fej kilövéssel. Én egy Bara-val próbáltam eltéríteni, de mintha ezt meg sem érezte volna, így felfelé ugorva kerültem el a támadást. Ráléptem és úgy szaladtam rajta végig, közben lestem, hogy hol igazán sebezhető, de nem értem végig, mikor elkezdte visszahúzni gyorsan, és meg nem tudtam időben elrugaszkodni, így leestem. Miért is ne a fájósabbik oldalamra. Miután visszahúzta a nyakát, lehajolt, és a szarva vége elkezdett sötét méregzölden világítani. De csak az egyik.
- Még hogy nevetséges előrántanod a kardodat. … Önteltséged miatt fogsz meghalni, mint oly annyian előtted, akik azt hitték, hogy legyőzhetnek. Te is a földön heverve hasadon egy lukkal fogod végezni!... Estados!!!
Az első elől elgurultam, de ez nem állt meg egynél, a szarvból folyamatosan jöttek az újabb és újabb fényes, és végzetes tüskék. Mintha késsel dobálgatna, oldalamat eltalálta, de szerencsére csak annyira, hogy felsértse rajta a bőrt. Sikeresen felálltam, és elugrottam két újabb ilyen támadás elől. Egy kiálló kő tetejére érkeztem guggolva, és fogtam az oldalamat.
~ Ez így nem lesz jó. Hiába vagyok gyorsabb és erősebb, mégis ő is elég gyors, ahhoz képest, amilyen esetlennek is néz ki így alapjából. A feje nagyon veszélyes, a szarvával darcozik, és a hasam telibe találása a száz pont, illetve a lába elől való kitérés sem ártana. Akkor a leginkább védtelen, mikor kitolja a nyakát, és mielőtt visszahúzná. Ekkor az egész teste védtelen. Elkerülni a csapást, és levágni a nyakát. Ez pofon egyszerű lenne, ha kioldanám a kardomat, de akkor még jobban magamra vonom a figyelmet. De így elég gyors leszek, hogy időben véghezvigyem a támadást?
- Na?! Mi lesz? … Nem engeded ki a kardodat? … Nekem így is jó… Így legalább könnyebben végzek veled te Arrancar söpredék. Aizen kiskutyája!
Mindkét szarva világított, és a széles feje közepén egy energia gömb kezdett kialakulni. Egyértelműen látszott, hogy ez egy Cero lesz. Ha engem talál el, akkor súlyos sérüléseket szenvedek, de ha esetleg úgy találja el a barlang falát, akkor ez az egész ránk omolhat, de ez annyira csökkent képességű, hogy az ilyesmire nem gondol. … Gyorsan ki kellet találnom valamit. Sonido segítségével a fejéhez ugrottam, és az eddig nem világító szarvára tiszta erőből lecsaptam. Mivel egy egész kemény dologról van szó, így a kardom csak félig vájódott bele a nem túl hosszú, de annál élesebb és keményebb képződménybe, mitől már nem világított már, viszont a gömb se ment össze. Lábammal arcára támaszkodva kihúztam a kardot, és messzebb ugrottam, mert a Cero mint a rossz fegyver besült, és egy nagyobbat robbant az Adjuchas fejénél. Persze ettől semmi különös baj nem történt, az energia felkavarta a barlangba levő levegőt, de a falak szerencsére nem remegtek meg, és én is megúsztam ezt komoly sérülések nélkül.
- Nem engedem ki a kardomat. – mondtam látszólag higgadtan – Egy olyan, mint te, nem méltó arra, hogy lássa a kiengedett kardomat.
Erre teljesen feldühödött, és ismét felkészült az újabb fejjel való támadásra. Én összeráncoltam a szemöldökömet, és összeszorítottam a fogamat, és vártam, hogy elinduljon felem a támadás.
- Tévedsz velem kapcsolatban! – elindult a támadás – Én nem Aizen kutyája vagyok!
Közelbe érkezett, de mivel a mellkasomat célzott, így egy szerűen leguggoltam, és lábamat lendítve a kemény álla helyet a nyakának közelebbi felét eltalálva a támadást magasabb szintekre küldtem, és felegyenesedtem a kezemen már ott volt az energia, mely a Ardiente Garra támadás előkészítésének jele volt.
- Én egy … FARKAS VAGYOK! – ezzel fentről indítva a karmokat azok végig a nyakán, majd áthasítva a testét szó szerint felvágták az ellenfelemet.
Lihegtem, majd mikor légszomjam elmúlt, sóhajtottam, és mentem volna tovább. Viszont a nagy harc másokat is oda csábított. Egy tucatnyi lidérc jelent meg. Üvöltöttek, a szájuk szélén folyt le a nyál. Mindegyik csak ételként tekintett rá, akit gyorsan fel kell, hogy faljon. Egy halom eszetlen éhes Hollow. Kardomat megszorítottam, és mivel nincs más választásom kezdtem egyesével megölni őket.
~ Ezek még sem olyan eszetlenek. … A mozgásúk… Szervezetten mozognak… Egy kettőt csak épphogy tudok elkerülni. Gyengék, de ellenük harcolni eléggé kifárasztó feladat. … Itt valaki irányítja a szálakat.
Miután levágtam az összeset, ismét az oldalamhoz kaptam. Nem súlyos, így második ránézésre sem, csak kellemetlen. Még ha kis sérülés is, akkor is az ilyesmi vonzza a lidérceket. Egy cseppnyi gyengeség, és véged van. Kicsit olyan, mint az éhes cápa falka. Azonnal megérzik a vér szagát, és rögtön köréd gyűlnek. A mocsok a köpenyemet is elszakította. Ahol elszakadt, ott tovább téptem, és a sebet bekötöttem. A sérülést nem tudom olyan gyorsan eltűntetni, de ne legyen ennyire feltűnő. Miután ezt megtettem, kaptam észbe, hogy tulajdonképpen már rendesen a barlang belsejében vagyok. Mikor ez tudatosult, egy Gillion jellegzetes üvöltését hallottam. Feltehetően az a jó irány. Hisz a barlang urát feltehetően sok egyre erősebb lidércek őrzik, és védelmezik.
Egy nagyobb teremhez érkeztem, ahol három Gillion is volt, és mindegyik egy erős Cero-t készült elsütni.
~ Ott vannak valakik. Nem tudom kivenni őket. Lehet, hogy Arrancar-ok? Esetleg az Aizen-ék által küldött csapat esetleges túlélői? Oda kell mennem hozzájuk. – Teszek egy lépést a Gillionok irányába, de megtorpanok. A kezdeti elszántság megingott – De mi van, ha mégsem? Mi van, ha pont az ellenség van ott? Vagy valami teljesen másról van szó? … Kockáztassak? Oda menjek? Nem tudom kivenni, kik azok. Arrancar-ok? Lehet, hogy még sem csak engem küldtek ide? Nem. Biztos, hogy nem. Most csak én jöttem. Ez Gin arcáról is le lehetett olvasni. Az ellenség? Shinigami-k mit keresnének itt?
Miközben vacillálok magamba egyszer csak megreng a föld, valószínűleg a barlang egyik rájata omolhatott be. Aztán a gondolkodásba le eresztett fejemet ismét felemeltem, és akkor láttam, hogy a Gillionok kezdenek szép lassan eltűnni.
~ Nem kellet oda a segítségem. De mégis kik lehetnek? És ha szövetségesek? Még az is könnyen lehetséges. De, ha nem? Mindegy, nélkülem megoldották. Kitudja, lehet, hogy csak elpocsékoltam volna az erőmet arra, hogy oda menjek, és végezzek a Gillion-okkal.
Egy tőlem nem messze levő szűk járat felé vettem az irányt, és haladok egyre mélyebbre a barlangba, de nyugtalanít, hogy mások is vannak rajtam kívül még idebent, és nem tudom, hogy barátok vagy ellenségek. Ezzel a kétellyel kell tovább mennem. De ha nem is futok össze velük, igyekszem csendben tovább haladni, és mivel ők többen vannak, így a nagyját rájuk bízni.
~ De mi van ha nem segítenek. Mi van ha ellenségek? Még ha részben arrafelé hajlok, hogy társak. Ha összefutok velük, akkor mit fogok csinálni?

Shintaro:
Ötleted jónak bizonyul, és a csarnok bejáratának beomlasztásával meg tudod akadályozni, hogy utánpótlás érkezzen az elpusztított lidércek helyére. Az egyik oldalról tehát megoldottad a problémát, azonban a barlang sziklái nem elég kemények és ellenállóak ahhoz, hogy egy gillian ceróját megállítsák, a hatalmas energiától egyszerűen elporladnak. Hogy mégsem szenvedtél végzetes sérüléseket, csak az egyik Onmitsukidousnak köszönheted, aki még idejében elrántott téged a halálsugár útjából. Karod így is elég csúnyán megperzselődött, de megúsztad súlyosabb sérülés nélkül, viszont a mögötted álló tudós már nem volt ilyen szerencsés, ő a földön maradt a találatot követően. Megmentőd gyorsan leidiótáz még, mielőtt ismét harcba vetné magát és te is így tennél és ha nehezen is, de sikerül az összes ellenfeleteket legyőznötök.
- Miyabi, először a pápaszemest!
Hallod a hátad mögül Hyaku sürgető hangját, így most már legalább a 4. osztagos lány nevét is tudod. Rajta kívül mindenki szenvedett el kisebb-nagyobb sérüléseket, ám a legrosszabbul egyértelműen az említett pápaszemes, azaz a tudós járt, akit már nem lehet meggyógyítani, hiába próbálkozik könnyek és bocsánatkérések között az orvosotok. A nagy felfordulásban azt sem vettétek észre, hogy egy másik becsapódott cero miatt leomló fal maga alá temette a harmadik Onmitsukidoust, és mire észreveszitek a hiányát és megtaláljátok a törmelék alól kikandikáló kezét, addigra belőle is távozik az élet minden szikrája. Négy főre fogyatkoztatok, pedig még csak most hatoltatok be a barlangba, nem kezdődik jól ez a küldetés. Komor hangulatba kerültök mindannyian, miközben tűritek, hogy Miyabi meggyógyítsa a sebeiteket, és közben megmentőd is odasétál hozzád.
- Örülj, hogy téged rántottalak el. Ha közted és a kislány között kellett volna választanom, most te lennél a fehér köpenyes helyén.
Szól oda ridegen, érzékeltetve, hogy ezen a küldetésen nem mindenkinek az élete jelent ugyanakkora súlyt, és a csapat gyógyítóját tartják a legfontosabb prioritásnak.
Lassan befejeződik az elsősegélyezés, így a te kezed is nagyjából helyrejön, igaz a ruhád ujjától meg kell szabadulnod, ha nem akarod, hogy az érzékeny bőrfelület állandóan megfájduljon a szövet érintésétől. Itt az ideje újra mozgásba lendülni, így sietős léptekkel átvágtok a csarnokon és beléptek az egyik szűkösebb járaton, ahol viszont kénytelenek vagytok libasorban haladni. Szerencsére ez az állapot csupán nagyjából 200 méter megtételéig tart, ám mikor a folyosó kiszélesedik és azt várnád, hogy valaki melléd lép, nem történik semmi. Sőt, ha hátrafordulsz felfedezheted, hogy kettesben maradtál a vezetőtökkel, a két shinigami aki mögötted jött, szőrén szálán eltűnt.
- Mi a jó...? Ez a járat emlékeim szerint csapdamentes volt. Mégis, hogy a fenébe végezzem el a munkámat ha elkóborolnak az embereim? Legalábbis remélem, hogy ők csak elkóboroltak...
Méltatlankodik Hyaku halkan, majd némi habozás után elindul visszafelé. Azonban hiába tértek vissza a csarnokba, vagy lestek be a többi járatba, sehol sem találjátok a társaitokat, így kénytelenek vagytok feladni a keresést és inkább a feladatotokra koncentrálni, és remélni, hogy nem az a sors talált rájuk, mint a tudósra és a kövek alá temetett Onmitsukidousra. Ismét behatoltok tehát az előbbi járatba, azonban mikor végre sikerül eljutnotok egy elágazásig, egy arrancart pillantotok meg. Hyaku egyből fegyvert ránt és támad, ám ha te is ezen morfondírozol, komoly meglepetésben lesz részed. Zanpakutoud helyén ugyanis most csak egy egyszerű katana csüng.

Eliana:
Látva, hogy sikerült elbírniuk a gillianokkal úgy döntesz, hogy nem törődsz a harcba keveredett csoporttal és a magad útját járod. Kétségeid közepette térsz vissza a barlangrendszer labirintusába, bár magad sem tudod, hogy vajon a helyes irányt választottad-e. A járat amilyen szűken kezdődött, most olyan tágassá vált, főleg a belmagassága hatalmas. Kétség sem fér hozzá, hogy könnyedén beférne ide néhány Menos Grande, elképzelhető, hogy a csarnokban látott egyedek ezeken a folyosókon közlekednek egyébként. De mégsem így van, és erre azután jössz rá, hogy lábad beleakad egy bokamagasságban kifeszített, láthatatlan huzalba. Csapdát aktiváltál, az áldás pedig felülről érkezik: a lentről olyan aprónak tűnő sziklaképződmények valójában legalább tízszer akkorák, mint te vagy, és nagy magasságból leesve garantáltan halálra zúznának, ha eltalálnának. Azonban mozgékonyságod most kapóra jön, és csodával határos módon sikerül kikerülnöd az összes szikladarabot, mely a fejedre esne, igaz néhány a becsapódáskor elszabaduló kőszilánk így is eltalál téged, további kisebb-nagyobb karcolásokat okozva neked az eddigi sebed mellé.
Szerencsére a csapda elől menekülve nem futsz bele se még több csapdába, se a zajra esetleg odatévedő lidércbe, így kipihenheted magad az újabb megpróbáltatást követően. Utad nyílegyenesen vezet egészen egy elágazásig, mindkét továbbvezető járat magassága legfeljebb három méter lehet, és az egyikben tőled nem messze némi meglepetésre egy fiatal lányt pillantasz meg, aki shinigami egyenruhát visel.

Ellenségek egy csónakban [Magánküldetés] 101867

Úgy tűnik, bármennyire is abszurd volt a gondolatod, hogy Hueco Mundo mélyén halálistenekbe botolhatsz, megérzésed mégis helyesnek bizonyult - legalábbis látszólag. Ugyanis furcsaság furcsaságot követ, ahogy észrevesz téged. Ijedtében kis híján kiejti a kezéből a lélekölő kardját, melyen még a tokja is rajta van és melyet körülbelül úgy tart, mint aki még életében nem fogott ilyen fegyvert. Pánikreakcióként pedig az ujjával felmutat az égbe, és ellő egy kidout, ami úgy néz ki, mint egy Byakurai, mégis az egész mennyezet végigreped a hatására, majd beomlik a folyosó, megakadályozva téged abban, hogy megpróbálj a shinigamihoz közel kerülni. Csupán egy bocsánatkérést tudsz leolvasni a szájáról, de a hangját az omló kövektől már nem hallod.
Nem maradt hát más választásod, kénytelen vagy a másik járatban folytatni az utad, melynek végén egy újabb elágazásba és újabb két shinigamiba botlasz. Azonban az előzővel ellentétben ők már jóval agresszívebbek, legalábbis az egyikük mindenképp, aki azonnal fegyvert ránt amint meglát, és rád támad.

Eszméletlen büdöset éreztem valahonnan a közelből. Szinte azonnal meg is lett a bűnös, mert másodpercekkel később belenyilallt a bal karomba a fájdalom. Felmérve a sebesülést nem volt túl komoly, de aggasztott a pörkölt karom látványa.
~ Neked mindig sikerül megsérülnöd...- zaklatott a katanám. Legközelebb majd jobban átgondolod, a tervet még mielőtt cselekednél. Most nézd mit tettél.
~ Te kontár! Szerinted ki adta ezt a jó kis ötletet? Óóóó értem én. Persze ilyenkor már te meg sem szólasz ügye? A roppant jól megszervezett hadműveleted most sokba került.
~ Lehet, de azt ne feledd én csak a fát hoztam a tüzedre.
A vitánkat követően vettem pillantást a veszteségeinkre. Sajnos egy tudóst az egyik lövedék telibe kapta és szerintem mindenki sejtette, ő már nem fog felkelni.
- Mit csinálsz te marha? Ilyen meggondolatlanul cselekedni ilyen korban!- ordította le a fejem az Onmitsukidous. Beszélgetését ezen a ponton abba is hagyta, majd magában morogva meglódult előre. Nem vettem észre, hogy még pár lidérc mozog a csarnokban, ugyanis feléjük vette az irányt és kezdte el megint a kiirtásukat. A történteken feleszmélve segítettem be a dologba. Gyerekjáték volt ezeket eltüntetni, mivel már nem kaptak utánpótlást és nem is voltak túl erősek. A doktorunk köztem és a prof között szaladgált, megpróbálva felmérni a helyzetet súlyosságát végül, kalauzunk tett pontot a vacillálásán.
- Miyabi, először a pápaszemest!- parancsolta ideges hangon.
A lány már nem tudott úrrá lenni idegességén és kezdett bepánikolni. Ügyetlenül kezdte a sebesült ellátását és imbolygott a vér látványától is. Egy-két életmentő próbálkozás után feladta a küzdelmet. Tudta ő, hogy nem tud semmi módszert a felépülésére, sőt mindenki tudta. Sírva kért bocsánatot, de semmi értelmét nem látta senki. Figyeltük mennyire küzdött érte, így semmi oka nem akadt szégyenkeznie. A szíve szakadt meg, gondolom ez volt az első halál esete. Mi pedig némán búcsúztunk el szegény lélektől, miközben kezdett szépen-lassan megnyugodni. Szemét megtörölve állt fel és próbálta összeszedni magát. Olyan jól sikerült neki, hogy észrevett valamit.
- Várjatok, azt hiszem, valaki hiányzik még .- Szólalt meg szipogva. Sajnos igaza lett. 5 perc elteltével találtunk rá egy újabb testre. Egy hatalmas törmelék alól csak a keze adott jelzést: ő is eltávozott. Megviselt orvosunk oda sem nézett, számára túl soknak bizonyult ez a kaland. Megmentőm be is azonosította a holttestet. A másik tudós esett áldozatul. A fejemet csóválva meredtem bele a sötétségbe. Elképzeltem az esetet, hogy mi is történhetett. Végül az egyik eltévedt cerot mondtam ki az elkövetőnek. A megmaradt kis csoport tagjaira mélyen estek bele saját világukba. A vezetőnk néha sóhajtott, a 12. osztagos idegesen játszott egy kaviccsal, jómagam többször végig gondoltam a jövőnket és a lehetőségeket, miként úszhatjuk meg a kalandot*. Közben a nőszemély ellátta mindenki sebét. Mikor rám került a sor eszembe jutott mi is a lány neve.
- Köszönöm szépen Miyabi.- kedveskedtem neki. Viszonzásul megpróbált mosolyogni, amin teljesen látható volt az erőltetettség. Az utolsó Onmitsukidoust feltűnően zavarta valami. Szemét rajtam tartva lépett elém és tett egy érdekes kijelentést.
- Örülj, hogy téged rántottalak el. Ha közted és a kislány között kellett volna választanom, most te lennél a fehér köpenyes helyén.
A kihűlt modorán éreződött a megvetés. Világossá vált, hogy megbánta a felém nyújtott kisegítését. Egyúttal az orvosunk által betöltött szerepét növelte meg. Engem viszont a ranglétra legaljára soroltak. A kardom ideges reakciói alatt fejeződött be a gyógyításom. Csúnyán elintézhettek, mert így sem volt 100%-os a karom. A megsértett felület minden egyes érintkezése a ruhám egy darabjával viszketést és fájdalmat okozott. Azon a részen meg is szabadultam a szövettől. A tétlenséget megtörve indultunk tovább. Gyorsan átcsörtettünk a csarnokon. Egy szűkebb járaton léptünk be és a nőszemély még egy utolsó pillantást vetett elvesztett kollégáinkra. Ezen a folyosószerű alagúton egyesével lehetett haladni a vaksötétben. Kacskaringózás és méterek megtétele közepette szélesedett ki a cső alakra hajazó lyuk. Ide megérkezve az idegenvezetővel együtt várva nagyjából 2 percet élesedett ki újra az aggódás, mert társaink nem jelentek meg.
- Mi a jó...? Ez a járat emlékeim szerint csapdamentes volt. Mégis, hogy a fenébe végezzem el a munkámat, ha elkóborolnak az embereim? Legalábbis remélem, hogy ők csak elkóboroltak... Káromkodva ugrott vissza, én pedig eredtem a nyomába. Mint kiderült arra számított, hogy az elhagyott csarnokban maradtak a többiek, de sajnos nem ez történt. A járatba visszatérve kajtattuk tovább a társakat. Idővel rájöttünk a valóságra és keserű szájízzel döntöttünk, a küldetés folytatása mellett. Találgatni lehetett merre lehetnek, vagy mi történt velük. A sok bolyongást követően sikerült megtalálni az elágazást, ahol észrevettük a többiek hiányát. Meghökkentő alakkal találtuk szemben magunkat hirtelen. Egy fekete hajú nő figyelt fel ránk és vettük észre ugyanekkor kilétét. Maszkja arca jobb oldalán egyértelmű jelként türemkedtek ki. Arrancar.Verejték jelent meg az arcomon. Sokat hallottam már az erejükről. A legrosszabb esetben egy espadasal találkoztunk.
~ Kérlek Istenem, csak ne espadas.
Egy kiáltás törte meg a gondolkodásomat. Bolond módra a társam kivont kardal rontott neki az ellenfélnek.
- Várj te bar...- próbáltam megállítani őt, de a zanpaktoum felé nyúlva fura dolgot észleltem. Megváltozott a markolata. Értetlenül szegeztem rá tekintetem a kardra és nyilallt belém a felismerés: eltűnt az igazi fegyverem. Helyette egy átlagos kard foglalta el a helyét. Döbbenetemből felébredve vettem észre, hogy a vezetőnk már a földön fekszik eszméletlenül. Pedig nem telt el 15 másodpercnél több. A csinos arrancar, szemét már rajtam tartotta. Katanám híján próbálkoztam tárgyalni.
- Óóó. Helló. Üdvözöllek én Hamaro Shintaro vagyok. Milyen szép fiatal nővel van dolgom.- kedveskedtem. Látom, rajtad harcolni akarsz, de most inkább mellőzném a harcot.- próbáltam kibújni a helyzet alól és felkészültem az esetleges támadás hárításával. Plusz szememmel keresgélni kezdtem vágóeszközöm. Itt laksz? Neked nem Aizen mellett kéne lenned?
~ Csak ezt ússzam meg.
*Régen is katona voltam. Vesztettem ott is társakat. Nem azt mondom, hogy nem érintett meg, de a háború kikupált már.

Haladok tovább, de mégis leg mélyen a gondolataimban mélyedek.
~ Ha eltudtak bánni azokkal a Gillion-okkal, akkor csak nem lehetnek olyan harmat gyengék. Viszont biztos, hogy jól döntöttem? Mi van, ha azok közül az Arrancar-ok közül volt egy életben maradt csoport, akiket Aizen ideküldött ugyan azzal a feladattal, mint engem. Kivéve azzal a kegyes választással, hogy ha nem áll kötélnek, akkor meg kell hogy öljem. Bár magam sem tudom, hogy ez most jó a rosszban, vagy még rosszabb. … De ha el is tudtak bánni az ellenséggel, akkor is oda kellet volna mennem. És ha súlyosan megsérültek? A maradék erőiket ebbe összpontosították? De mégis ha oda megyek, akkor a Gillion legyőzésen kívül még mit tehettem volna? Nem nővérke vagyok. Olyan felszerelést sem hoztam magammal. Csak a fegyverem van, az meg gyógyításra nem jó, csak max arra, hogy hűvösre teszi az illetőt. Akkor most mégis hova gondolok, ha odamegyek, akkor mennyit tudtam volna segíteni? Semmit. Magammal mélyebbre nem vihetem őket, ha esetleg sérült az állapotuk, viszont ha még frissek, akkor igen is tudnának nekem segíteni. … Mindegy, hiszem azt, hogy így volt a legjobb, így csendben mehetek tovább.
Így igaz, a barlang ezen területe csendes volt. Már-már érzésre túl nagy is volt a csend. A járat amilyen szűk volt, egyre nagyobb lett, és mire ismét feleszméltem, már egészen nagy volt. Bár ezt nem feltétlen széltében kell értelmezni. A plafon jó messze volt. Mintha egy magas, ám de annál vékonyabb templomba lennék, és csak felfelé néztem. Majd mikor kinézelődtem magam, ismét előre néztem. Nem lenne helyes elbambulni, hogy az ellenség meglephessen.
~ Jó magas. Bizonyára a Gillion-ok is ezeken a folyosókon közlekednek. Itt legalább nem kell lehajolniuk. Bár a barlangrendszer nem egy csapatni Gillion-nak lett kitalálva, de ha a barlangrendszer hasonló kiépítésű, akkor….
Végig sem volt gondolni ezt az egészet, mikor éreztem, hogy a lábam beleakad valamibe. Azonnal vissza is húztam, viszont nem láttam semmit sem. Pedig fogadni is mernék, hogy márpedig olyan volt, mintha egy kötélbe, vagy fonálba akadtam volna, boka magasságában. A válasz nem váratott magára. Hatalmas robaj, mely egyértelműen fentről érkezett. Szinte azonnal felnéztem, és az első ránézésre jelentéktelennek tűnő cseppkő képződmények elkezdtek lefelé esni. Ahogy zuhantak úgy egyre inkább vált nyilván valóvá, hogy a magasból semmiségnek tűnő kis képződmények valójában tőlem is sokkalta de nagyobbak. Egy kicsit meg is dermedtem, de azonnal rájöttem, ha nem menekülök gyorsan, akkor ezek biztosan halálra lapítanak. Nem elég, hogy nagyok, de olyan magasról érkeznek, hogy ha még csak egy kavics méretűek lennének, akkor is ha fejbe találnának, akkor ott halok menten szörnyet. Éppen ezért elkezdtem szaladni. Az első pont ott csapódott a földbe, ahol az előbb éreztem, hogy beleakadt valami a lábamba. Egy hatalmasat csapódott, és a törmelékek csak úgy repültek, viszont néhány másodpercre már csapódott is a következő. Most már egyértelmű, hogy egy csapdát aktiváltam. Sonido segítségével próbáltam még inkább felgyorsítani a lépéseket, de így is volt, hogy egy-egy kisebb méretű pont mellettem csapódott bele a földbe, és a törmelékek az oldalamat el is találták. Miért is ne a fájósat. Futottam ahogyan csak tudtam. Hatalmas csapódások, repülő kő törmelékek, te pedig futsz az életedért, hogy nehogy betemessenek az omladozó kő darabok. Megbotlottam, de szerencsére nem estem el, és még sikerült beugrani a célba. Egészpontosan a folyosó olyan részére, ahol már nem volt olyan magasan a plafon, és a csapdának is vége volt. Pont ahogy még a földet nem érő állapotban voltam akkor csapódott be az utolsó hatalmas darab, és a törmelékei velem együtt mellém, esetleg még rám estek. Ott feküdtem, majd szép lassan feltápászkodok, kicsit köhögve a sok belélegezett portól.
- Ennyit a biztonságos átjáróról, és a csendben osonásról. – még utoljára egy kavics darab eltalálta a fejemet.
Feltápászkodtam, leporoltam magam, megnéztem a sebemet, bár most ennek a kis köves akció után kisebb nagyobb kék-lila foltokkal lettem gazdagabb. Nem kellemes érzés, de nem annyira vészes, hogy most azt mondjam, hogy feladom, és inkább elmegyek. Ettől sokkal nagyobb az elszántságom.
~ Tényleg nem szívesen látják a vendégeket. Jobb ha óvatos leszek, mert nem csak az ellenséges lidércek, hanem a csapdák is kifoghatnak rajtam. Mert hogy ez nem az egyetlen csapda volt, azt most le merem szögezni. Még jó hogy egészen gyors vagyok. Ha nem így lenne, akkor már az első kilapított volna. Kész csoda. Igazán veszélyes. Ezért még számolunk…Gin.
Szerencsére a nagy futásba nem aktiváltam több csapdát, és a hatalmas robajra sem jöttek elő Hollow-k. Feltehetően úgy lehetnek, hogy aki aktiválta a csapdát, az biztos a kőhalmazok alatt fekszik, ami elég szerencsés, hisz így jobban megnézve egy kettő élesebb törmelék a vállamon, a lábamon és az oldalamnál vágást okozott. A bekötözöttől sokkal csekélyebbek ezek, de azért bosszantóak.
Kis pihenés után felálltam és haladtam tovább. Végig egyenesen mentem egészen egy elágazásig. Mindkét járat körülbelül 3 méter lehet, így nem kell túlságosan azon aggódnom, hogy a magasból megint kövek ezrei esnek majd a fejemre. Most el kell döntenem, hogy melyik járaton haladok majd tovább. Viszont az egyik járatban valami furcsa dolgot pillantok meg. Egy fiatal lány volt, fekete haj, sötétes kék szem, fekte egyenruha.
- Egy..Shinigami – mondtam ki hangosan a felismerésemet.
~ Mégis mit keres itt egy Shinigami? Miért jönne ide. Ráadásul teljesen egy maga? Én sem vagyok egy öreg valaki, de ez a csaj még nálam is fiatalnak tűnik. Bár Genni-ről levonva a kislányos külső mögött lehet, hogy sok-sok év van. De még mit keres itt. Most nekem mit kellene vele kezdenem? Meg fog támadni? Nem elég hogy a sok lidérc ellen, de még vele is meg kell küzdenem? Még sem volt annyira képtelenség, hogy Shinigami is lehet a barlangba. Hisz ugyebár Soul Society előnytelen helyzetbe lenne, ha az Adjukhas valami hatására mégis beadja a derekát. De mégis honnan tudták meg ezek ezt az ügyet? … Olyan kis fiatal. Most ha úgy alakul, akkor végeznem kell vele? Hisz azért jött vagy küldték ide, hogy engem megakadályozzon, azt meg nem hagyhatom.
A jelenlétén kívül más is furcsa volt. Amint ő is meglátott, és tudatosult benne, hogy én nem csak egy szimpla lidérc vagyok. Furcsán kezdett viselkedni. Annyira megijedt, hogy kis híján majdnem kiesett a kezéből a kardja, pedig előtte csak úgy szorongatta. A kard még a hüvelyében volt, így ha azzal támadni akar, az még plusz mozdulat, míg elő szedi. Az egész olyan mintha még nem is tartott volna még a kezében kardot.
~ Ilyen kis esetlen embereket küldenek ide? Kész csoda, hogy még nem halt meg. Azt se tudja hogyan kell használni a kardját, nem hogy szembeszálljon egy Arrancar, vagy egy Adjukhas szintű menos-sal. Nincs szívem megsebezni.
Egy esetlen mozdulat részeként, mintha kétségbe esésében kiötlött volna valamit felemelte a kezét. Az ujja vége elkezdett világítani. A Kidou-t egyenesen a plafon felé irányította, és a Byakurai szerű támadással lőtt bele. A technika nem látszott túl erősnek, viszont a gyenge mennyezet végig repedt.
- HÉ! Teljesen megőrültél?! Mégis mit csinálsz?! Rád omolhat az egész barlang! HALLOD???!!!
Az egész beomlott, és a lány szájáról egy Bocsánatot tudtam leolvasni, mert nem hallottam egy árva szór sem. Miután a robaj elült, és a kövek is látszólag ismét nyugalomra leltek oda szaladtam, hogy még egy kettőt elejtsek pár „Hé! Élsz még? Hallod?” kifejezés csoportból, de mivel feltehetően nagy mennyiségű kőtörmelék esetett, így nem tudtam megállapítani, hogy amilyen ügyetlen volt, ő is alá szorult, vagy sikerült megúsznia? De mivel nem tudom kideríteni, és aggódni sincs sok értelme, így a másik járatott választottam.
~ Csak azért, hogy megakadályozzon, hogy azon a folyosón menjek tovább, vagy megtámadjam, ezért képes volt beomlasztani a barlangrészt? Ráadásul arra nem gondolva, hogy azzal akár az egész beomolhat és a sok leomló szikla darab őt magát is betemetheti. Remélem csak volt akkora mákja, hogy sikeresen megúszta. Ha már eddig eljutott.
Miközben ezen agyalok, bár magam sem teljesen értem, hogy miért aggódok egy shinigami miatt. Fordított esetben ez aztán lehetetlen lenne, sőt még örülne is annak, ha maga alá temetett volna a törmelék. Feltehetően azért vagyok most ilyen, mert túl sok Shinigami-val találkoztam. De ez még mindig nem változtat azon, hogy a legtöbbet még mindig ki nem állhatom, és mint esküdt ellenségemre tekintek rájuk. Megvetem őket. A lépteim szinte maguktól visznek engem, egészen egy újabb elágazásig, amikor is újabb váratlan esemény történt. Újabb két Shinigami-ba botlottam. Mindkettő sokkal képzettebbnek tűnt, mint a kislány volt. Feltehetően velük együtt érkezhetett, de valahol elkószált, vagy egyszerűen a több fős csapat szét vállhatott. Természetesen a maszk maradványról egyértelmű az azonosítás, éppen ezért az egyik nem is gondolkodik, és nekem ront.
- Várj te bar...- kiállt rá a másik, de a felém közeledő férfi, mintha meg sem hallotta volna a szavát.
Felemelem a kardomat, így védem az első támadást, viszont egy sikertelen csapástól nem hátrál meg, és meg erősebben próbál meg egy oldalról irányuló támadással meglepni. Keresztbe teszem az enyémet, majd egy forgatással eltaszítom. Ha a csapás nem használ alapon harmadik mozdulata egy has irányú szúrás volt, mely elől kitértem és egy forgásos mozdulattal a közelébe léptem, és ököllel beleütöttem a mellkasába. Ez kicsit meglepte, egy kettőt hátra is lépett. Sonido segítségével ismét közelmentem hozzá, de az előző esetből tanulva egy oldal irányuló „Lemetszem a fejedet” támadással célzott, de Sonido-val eltűntem a szeme elől. Egészpontosan nem hátra, nem mögé, hanem guggolva elé érkeztem, majd lentről felfelé irányuló rúgással telibe állon találtam, majd felegyenesedtem, és a kissé kóválygó állát fogó helyzetet kihasználtam, és egy Barra-val megerősített jobb egyenessel küldtem meg. Természetesen a Barra nem volt túl erős, főképpen arra volt jó, hogy az ütésemet jobban felerősítse, hogy valami olyasmi erős legyen, mint Sakai Kotomi-é. Néhány métert repült majd földet ért. Természetesen amíg az fel nem tápászkodik, tudok foglalkozni a másikkal, aki egyenlőre ismeretlen okok miatt nem támadt meg eddig. A fekete hajú, fekete szemű, és ugyan ilyen szakállú negyven és ötven év körüli férfi meg sem mozdult arról a helyről, ahol meglátott és felismert. A Kardját nézte, majd felnézett rám is. Mindeközben a másik szerencsére még kiütve feküdt. Felemeltem a kardomat, hogy pontot tegyek ennek a végére. Ki nem állhatom őket, de most nem feltétlen az a célom hogy megöljem őket, és nincs sok időm velük játszani. Amíg megdöbbenés, vagy a meglepetés fennáll, addig kell elintézni, hogy viszonylag sértetlenül megússzam ezt is. Vár az előzőnek is egy óvatlan pillanatban sikerült egy kicsivel jobban belevágnia a ruhámba, sajnos kénytelen vagyok megválni a köpenyemtől sajnos. Mielőtt megindulhattam volna, hirtelen a még talpon álló Shinigami megszólalt.
- Óóó. Helló. Üdvözöllek én Hamaro Shintaro vagyok. - köszönt rám, és mutatkozott be nekem - Milyen szép fiatal nővel van dolgom. – Ez most bókolni akart? - Látom, rajtad harcolni akarsz, de most inkább mellőzném a harcot. - Meg akarja úszni - Itt laksz? Neked nem Aizen mellett kéne lenned?
~ Rám köszön, bemutatkozik, bókol. Valami nem stimmel vele. A szeme ide oda jár közben ami felettébb furcsa. Viszont abban igaza van, hogy nem lenne túl értelmes tőlem, ha itt a kelleténél több harcba bocsátkozom, és még jobban megsérülök. Bár az utolsó két mondata betette a kulcsot. „Itt laksz?” Szórakozik? „Nem Aizen mellett kéne lenned?” Bele is pusztulnék, ha konkrétan Aizen mellet kéne lennem és folyamatosan a kisebb nagyobb óhajait teljesítsem. Bár ezt persze úgy értette, hogy úgy Aizen mellet, hogy Hueco Mundo-ban, de akkor is az első az sokkal sértőbb gondolat.
- Nem azért jöttem el ide, hogy egy Shinigami kioktasson, hogy mikor kellene mellőznöm a harcot. Illetve nem is fogok azt csinálni, amit egy Shinigami mond. Megértetted Hamaro Shintaro? Viszont ha el akarod kerülni a harcot, akkor fogd a haverodat, meg a másik járatban kószáló kislányt, és mennyetek haza. Ez a dolog egyáltalán nem rátok tartozik. … De ha mégis csak folytatni akarod a küldetésed, akkor a harc elkerülhetetlen. Engem meg nem fogysz csak úgy megállítani. ... És nem.... Nem itt lakom...
A szavaim magabiztosságot, és kisebb felsőbbrendű érzést tükröztek, viszont ez egyáltalán nem igaz. A shinigami tényleg jól mondta, hogy nem kell harcolnunk. Ha úgy vesszük, akkor valahol akár a célunk is hasonló lehet. Hisz ha nem egyezik bele, nem fogadja el az ajánlatot, akkor meg kell ölnöm, és akkor mégis csak jobb, ha nem egyes egyedül vagyok, hisz én nem vagyok egy Espada, aki az ilyen alakokat reggelire eszi. Ha átlagos lenne, akkor simán le tudnám győzni, viszont ez mint hallottam egyáltalán nem átlagos. Viszont ha oda úgymond a körülményekhez képest pihentnek kell lennem, és tényleg nem lenne jó, ha ilyen plusz harcokkal lefárasztanám magam. Hisz az ellenfelem erősebbnek néz ki, mit a másik, de egyenlőre még nem rántott fegyvert, és nem engedte szabadjára a kardját. De ha mégis vele kell harcolnom, akkor azt nagyon meg is járhatom.
Mindeközben a földön fekvő társ magához tért, és elkezdett feltápászkodni. Mindezt elég csúnya kifejezésekkel karöltve, és a fájó testrészeket tapogatva. A csapástól elég vörös lett a feje, és a méregtől ez a szín még intenzívebb lett. Még ha ez a Shintaro nem is akar harcolni, a barátja arckifejezéséből nem ezt olvasom le, éppen ezért fél szemem az egyiken fél szemem a másikon. Mert nem tudom, hogy melyik fog előbb támadni, és milyen technikával. A másik, hogy a hangos harc, és a sok elszabaduló lélek energia csak még inkább vonzza majd az itt élőket, az őrzőket, akiknek feladatuk elpusztítani az ellenséget. Sok választási lehetőség nincs. Minél előbbi győzelem, aztán gyors tovább haladás, mielőtt meglepnének. De jelen helyzetben ez nem tűnik olyan nagyon kivitelezhetőnek.

A lassan magához térő Hyaku valóban roppant bosszús, de szemében látszik az eltökéltség, így ha némileg tétova léptekkel is, de újra megrohamoz, Eliana. Azonban bizonytalansága csupán félútig tart, ugyanis ekkor ravaszul elmosolyodik és szó szerint eltűnik a szemed elől, hogy aztán mögötted tűnjön fel újra egy pillanattal később. Könnyedén kirúgja a lábad így a földre kerülsz, és csak lélekjelenlétednek köszönheted, hogy a kardja nem a fejedben áll meg, hanem a talajban. Mozdulatai sokkal kimértebbek és pontosabbak, ahogy hakudát és zanjutsut ötvözve védekezésre kényszerít, nyilvánvalóvá válik számodra, hogy első összecsapásotok csupán a megtévesztést szolgálta. Hiába szeretnéd gyorsan lezárni a harcot, ellenfeled mozgékonysága meghaladja a tiédet, és ha nem találsz ki valamit, akkor könnyen komoly bajba kerülhetsz.
Shintaro, neked döntened kell, hogy zanpakutoud hiánya ellenére is segítesz-e társadnak, vagy az oldalvonalról nézed-e végig a küzdelmüket. Mint talán számodra is kiderült, vezetőd nem olyan forrófejű, mint az elsőre látszott rajta, és ahogy egy-egy pillanatra rád néz, az is egyértelmű, hogy várja tőled a segítséget, legyen az egy jó ütemű közbevágás, esetleg egy elsütött kidou. Ha nem asszisztálod Hyakut, könnyen lehet, hogy az arrancar a dolgok állása ellenére is valamiképpen megfordítja a harc kimenetelét, viszont ha közbeavatkozol, a küzdelem gyorsan véget érhet, ti pedig mehettek tovább. Végül a logika és a bajtársiasság az utóbbi útra sodor, és támadásoddal sikerül elterelned Eliana figyelmét, a férfi pedig egy Shitotsu Sansen segítségével a falhoz szögezi a lányt.
Ám mikor lélekölőjével Hyaku lesújtana az arrancarra és véget vetne az életének váratlan dolog történik: az egyik járat sötétjéből két dárda vágódik ki, az egyik átlyukasztja az Onmitsukidous nyakát, esélyt sem hagyva neki a túlélésre, míg a másik egyenesen a mellkasod felé tart, Shintaro, de mivel látod a fegyvert közeledni, csupán a már egyébként is sérült karodat éri egy újabb mély seb. Elégedetlen morgás hallatszik, miközben a két dárda a végükre rögzített lánc segítségével visszatér a gazdájukhoz, egy lidérchez, ki végül felfedi magát és kilép az árnyékból.
- Elhibáztam, huh? - vakarja meg a fejét, majd feléd fordul, Eliana - Kissé csalódtam benned arrancar, azt hittem el tudsz bánni két shinigamival. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban hasznára lehetsz Ventura-samának, ha csak ennyit tudsz. Pedig eddig egész meggyőző voltál.
Szól hozzád, miközben te megszabadulsz a béklyótól, amitől eddig nem tudtál mozogni. Egyértelmű, hogy annak az adjuchasnak a csatlósa, aki miatt idejöttél, szavaiból az is kihallatszik, hogy végig figyelemmel kísért téged. Talán ő irányította azokat a lidérceket, akik a csarnokba üldöztek, és minden bizonnyal nem véletlenül akarta, hogy odakerülj. Veled szemben nem tűnik ellenségesnek, hiszen akárhogy is nézed, megmentett, és akár segíthet is neked megszabadulni a shinigamitól. Ugyanakkor akár kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhetsz, ha rábízod magad a nálad talán erősebb hollowra, akit Shintaróval közösen lehet hogy le tudnátok győzni. Rajtad áll, hogy miképpen használod ki a helyzetet.
Shintaro, roppantul nehéz helyzetbe kerültél, hiszen lélekölőd nélkül kéne felvenned a harcot egy, de az is lehet hogy két lidérccel. Ugyanakkor Eliana elmondása alapján találkozhatott Miyabival, vagyis ő és a másik társad is talán még életben van, és velük együtt sokkal több esélyed lenne a túlélésre, mint egyedül. A visszavonulás kézenfekvő ötletnek tűnhet tehát, viszont érzékelsz némi feszültséget a két lidérc között, ha pedig nem egy oldalon állnak, azt akár ki is használhatod.

Zanpaktoum nem akart előbújni sehonnan sem. Bármennyire pásztáztam a területet, mind a sötét, mind a por akadályozta a keresést. Végül feladtam a dolgot és meggyőztem magam, hogy nincs itt, amit keresek. Az előttem álló ellenség láthatóan kiszúrta a fura viselkedésemet, de arcáról le lehetett olvasni a meglepetést. Valószínűleg nem maradt rejtve a próbálkozásom, hogy behízelegjek neki és időt húzzak, viszont ezt gyávaságnak titulálta volna be és szó nélkül lenyakazott volna. Ehelyett pár másodpercig némán meredt rám. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is fog következni. ~ A fenébe remélem, nem épp a kibelezésemen morfondírozik.- Kezdtem fehéredni a gondolattól. Félelmemet erősítette a bizonytalanság is. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy egy sima arrancarral van dolgom (könnyebb eset) vagy egy espadás áll előttem. Hyaku elintézése elég meggyőző volt számomra, habár nem ismerem az erejét. Szóval, ha szerencsétlenkedett az nőszemély előtt, akkor még a hülye is le tudta volna csapni. Szinte a körmömet rágtam, amikor megtörte az elmélkedésemet az ellenfelem.
- Nem azért jöttem el ide, hogy egy Shinigami kioktasson, hogy mikor kellene mellőznöm a harcot. Illetve nem is fogok azt csinálni, amit egy Shinigami mond. Megértetted Hamaro Shintaro? Viszont ha el akarod kerülni a harcot, akkor fogd a haverodat, meg a másik járatban kószáló kislányt, és mennyetek haza. Ez a dolog egyáltalán nem rátok tartozik. … De ha mégis csak folytatni akarod a küldetésed, akkor a harc elkerülhetetlen. Engem meg nem fogysz csak úgy megállítani. ... És nem.... Nem itt lakom...
A szavai magabiztosságot, és kisebb felsőbbrendű érzést tükröztek, de (hála szószátyárságának) értékes információkat ejtett az ölembe. Először is a lányról. Találkozott vele és szavaiból ítélve még életben van. Ugyanekkor csak elképzelni tudtam, hogy hogyan is élhette túl a találkozást az arrancarral. A lány még kardot is csak levegő csapkodására használta, nemhogy egy erősebb ellenféllel szálljon szembe. Ezért arra jutottam, hogy a lánynak valami titkos képesség, esetleg csel alkalmazásával sikerült elhúznia a csíkot. Vagy szegény párát megsajnálta és fogságba ejtette. Természetesen ez a " megsajnálás" általában kisebb csonkításokkal járhatnak. Egy fül, akár egy kár hiányozhat a "megkímélt" áldozatoknak. Ez csak az ellenfél irgalmasságán múlik, de sajnos a rossz nyelvek nem kedveznek szegény orvosunk túlélésének. Ártatlan lélek sorsa egy picit aggasztott, de ilyen helyzetben nem fogtam bele túl mélyen az együttérzésbe. A második információ, pedig maga a lidérc nővel kapcsolatos. És nem... Nem itt lakok... Fel sem tudtam fogni, hogy minek kotyogta ezt ki egyáltalán. Mindenesetre ez az eset taktikai előnyre jutatott, mert a tudtomra adta, hogy ő nem idevalósi, azaz Aizen szolgálatában áll és így valami dolga akadt itt. Szóval nem egy erősebb őrrel kerültem szembe, aki az adjuchast védelmezi (utóbbit csak remélni tudtam, mert az is lehet, hogy Aizen még nem vetette ki rá a befolyását, azaz szabadúszó arrancarral van dolgom). b, Mivel Aizen kénye, kedve szerint cselekszik biztosra vehettem, hogy a dolog, amiért itt van, az egy tárgyalás akar lenni. A volt kapitány szeretettel gyűjti az erősebbnél erősebb lényeket, de ha nem áll a fogukra erőiket érte mozgósítani, akkor alattvalóival intézteti el a munkát. Ez az arrancar azonban nem egy tárgyalós típusnak tűnt, szóval lehetséges kivégezni jött valakit. Habár megfenyegetett a földaltételemmel, én pár másodpercig adtam esélyt egy esetleges szövetségre, mert talán ő is azt keresi, akit én. Sőt ez tűnt a leglogikusabbnak. Gyorsan visszarántottak az álmodozásomból. Megmaradt társam lassan kezdett magához térni. Frappáns szidások és átkozódások mellett egyenesedett fel. Feje paprika színűre változva tapogatta meg sebeit, majd szisszent fel minden egyes érintést követően. Tovább mutogatva irodalmi tudását hordta a mindenséget. Arca vörössége minden egyes választékos beszólás után vesztett színéből, végül teljesen visszanyerte eredeti árnyalatát. Megviseltnek tűnt egy kicsit, de gyilkos szándékkal a szemében készen állt egy újabb menetre. Leporolta magát és harcra készen vette fel a pozícióját.- Ne csinálj hülyeséget.- figyelmeztetem. Füle mellett elsuhant a megjegyzésem és nekilódult. Botladozva eredt neki, azonban egy-kettőre megindult az offenzívája. Hirtelen köddé vált és gyűlölt ellenlábasa mögött jelent meg. Lábát megszabadítva a talajtól rogyott a földre a hölgy, majd idegenvezetőnk a kardját használva próbálta leszúrni őt. Részemről azt hittem, hogy be is fejeződött a harc, de a lány még időben rántotta el a fejét a gyilkos csapástól. Bravúros mozdulatával egyetemben le is rúgta magáról kalauzunkat, majd fel is pattant. Ellentámadásra nem is adott időt Hyaku. Magában mormolva valamit használta a kidouját és került ellensége mellé. Egy újabb fej felé haladó szúrással akarta lefegyverezni, de olyan gyengén kivitelezte a dolgot, hogy félre ütve a kardot egy barrantát kívánt viszonozni a shinigaminak az arrancar. Félúton viszont megállt és egy kis vért köhögött fel. Hyaku kihasználva a nő gyengeségét megint lecsapott, de addigra eltűnt, akinek szánta. Mellette 5 méterre találta meg. Vezetőnk arca vigyorba kanyarodott. Ellenfele kicsit elfáradva lihegett és értetlenkedett az eseményeken.
- Megrázó élmény ügye a zanpaktoum képessége?- ércelődött. Ne félj, ha megint találkoznak a katanáink megérezheted újból.
Fogalmam sem volt mit magyarázott, de láthatóan megvilágosodott az, akinek címezte. Gyorsan rámutatott a hollow fajzatra és elsütötte a kidout. Az elpazarolt mágia elhibázva csapódott egy kisebb sziklába, mert a célpontja könnyedén lépett el tőle. Hyaku türelmetlenül pillantott rám. Én csak ekkor döbbentem rá, hogy cselekednem kellene. Kivontam a kardot, mutatva segítek neki. Társam ekkor vette észre, hogy nem az a lélekölő van a kezemben, amit még a csarnokban látott. Magában elsütött egy káromkodást és ugrott neki megint elintézni az elkezdett csatát. A nőszemély valamire rájöhetett, ugyanis kalauzunk minden vágása elöl elhajolt és nem hárította. Egy hibát követően rúgta el támadóját és válaszolt volna eddigi cselekedeteire, ha én köptem volna bele a levesébe és nem ütöttem volna meg az öklömmel. Az ütéstől némiképp arrébb került fekvő kollégámtól. Durcásan tekintett rám és tudtam ezzel válaszoltam is a felkérésére*. Néhány másodpercig csak szemeztünk. Valami nem hagyta nyugodni, de nem engedtem neki nagy pihenőt. Csattogtak a kardjaink, amikor egymásnak estünk. Néhány apróbb trükköt alkalmazott győzelme eléréséhez. Olyan érzésem támadt, mintha csak tesztelni akarna, mert nem használt bonyolult kombókat**. Talán csak az erőmet akarta felmérni, de akkor sem értettem minek pocsékolja ilyenkor ezzel az idejét. Valami nem stimmelt, vagy csak én lettem paranoiás. Hirtelen Hyaku harcunkat lezárva érdekes technikával falhoz szögezte a nőt. Örültem az észheztérésének, habár nem vettem észre mikor is történt. Szótlanul szemléltem, ahogy lassan oda áll elé és néz bele a szemébe. Zanpaktouját felemelve készült a túlvilágra küldeni jövőbeli áldozatát. Nem kívántam végig nézni a jelenetet és elfordítottam a fejem.
- Viszlát, mocsok.- mondta ezt diadal ittasan. Érzelmes búcsúja közben két közeledő fegyver csillant meg, ami az egyik járatból ereszthették útjukra. Hálát adva az égnek, hogy nem ugrálok a kivégzésekért (pont arra fordítottam a buksim, amerről jött az áldás) értesítettem a kollégát.
- Ugorj el azonnal! -rikkantottam rá a társamra. Sajnos túlkésőn. Mivel én a másik dárda kikerülésére is koncentrálnom kellett, ezért nem fordultam oda hozzá. Testének halk puffanásából tudtam csak, hogy baj van. A dárda kikerülése se sikerült túl jól. Mély vágás érte a karom, ahogy elsuhant. Mint a megkötött kutyát úgy húzta vissza láncain fegyverét az ismeretlen ellenfél. Egy pillantást rávetve a társamra jutott el felismerés a tudatomig, hogy meghalt. Szerencsétlennek a nyakát érte a találat. Elégedetlen morgás terelte el a figyelmem. A láncos lándzsa az árnyakból kilépő gazdája lábánál volt már, amikor sötétből egy lidérc tűnt fel. Torz alakja hányingerrel töltött el. Testfelépítése egy púpos gorillára emlékeztetett, maszkja pedig egy tülkös medvére, hangja pedig mélyen visszhangzott, ahogy megszólalt.
- Elhibáztam, huh? - vakarja meg a fejét, majd a nő felé - Kissé csalódtam benned arrancar, azt hittem el tudsz bánni két shinigamival. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban hasznára lehetsz Ventura-samának, ha csak ennyit tudsz. Pedig eddig egész meggyőző voltál.
Ventura? Szóval ez a fő patkány neve. Közben az arrancar, akihez beszélt kiszabadult fogságából. Zokon vette a megjegyzést és durcásan mérte fel a jövevényt. A másik pedig lenézően meredt rá. Kedvezőtlenül alakultak a dolgok számomra. Ez a monstrum meg a lány együtt nem épp a legjobb mix. A menekülésen morfondíroztam, ugyanakkor ki is használhatnám a figyelmetlenségét a nagydarabnak. Emellett döntve Shunpoztam és leptem meg a lidércet. Mögötte megjelenve vágtam meg a hátát, amire ő fegyverét bevetette, de szerencsére mindkét lándzsa mellettem fúródott be, amit kifacsart helyzete eredményezhetett. Másik keze azonban szabadon maradt és meglendítve eresztett el egy barra-t. A Hanki mágiája mentett meg végül és Shunpozásom előtt nem voltam rest egy Byakurai rálőni, de ez csak a vállát súrolta. A helyzetet megúszva kerültem el a szörnytől kb 15 méterre. Nem fáradtam el teljesen, de azért vesztettem rendesen energiát. Nem is beszélve az eddigi harcaimról.
- Nem kellene így beszélni egy ilyen rendes nővel.- kezdtem púderozni. A te ronda pofádból mondjuk ez is valami. Gondolom a társaid között te vagy a legintelligensebb moszat lidérc nem?- cukkoltam a hollowot és figyeltem az arrancar reakcióit is. Nem sok esély maradt a túlélésre, de ha így alakult, akkor nem adom könnyen magam.- Ó hölgyem ne féljen, megtorlom ezt a viselkedést***. Elsütöttem egy bárgyú vigyort mellé. A célom egyértelműen a nő segítségének elérése lenne. Erősnek tűnik az ellenfél és a helyzet csak rosszabb lenne, ha kettő ellen is fel kéne vennem a kesztyűt. Magyarul, ha nem jön be a dolog és nem sikerül elmenekülnöm, akkor nekem annyi. Ezután egy kis szünet következett. A lidérc még maga alatt volt a történtek után. Szeme szinte vörösen izzott a dühtől.
- Te kis takony! Milyen jogon merészelsz megtámadni? Semmi esélyed ellenem és te mégis itt zümmögsz mellettem, mint valami légy? Nem baj meglakolsz, ezért tudd meg. – folyt a nyál a szájából monológja közben . És te!- fordult a lányhoz. Biztos direkt terelted el a figyelmemet! Nem hiszem, hogy Ventura-sama haragudna egy ilyen gyenge lény, mint te elpusztulna.
Miután befejezte mondandóját útnak indította fegyverét és most már nem csak engem akart mindenképp felnyársalni, hanem az arrancart is. Hihetetlen sebességgel jött felém, de még sikerült elugrani előle.
- Ne aggódjatok picinyeim.- nyalta meg a szája szélét. Nem fogjátok élve elhagyni ezt a helyet garantálom.
* Bizony nem megyek sehova, bármennyire szerettem volna elkerülni ezt az egészet. Bár ha még meghívnám teázni…
* *Pl amikor a lábamat célozta a karjával és közben a lábával fejbe akart rúgni. Kis híján meg is szívtam, bevallom. Akkor ott van a könyökölős rész is. Pár fogam biztos a földet ékesítette volna. Okosan a bal fülemre koncentrálta a vágást és számítva a hárításra fordulatból fejbe kívánt könyökölni. Szerencsére a gravitáció hirtelen nagyobb erővel hatott a fejemre és elkerültem (hogy értsétek is lehúztam a kobakom).
*** Semmibe véve az előző harcunkat. Azt a grimaszt nem lehet lefesteni, amit a leányzó vágott ennek hallatára.

Felkelt, és először bizonytalanul indult el felém, majd néhány lépés után egy éles vigyor kúszott az arcára.
~ Ha harcolni akar, akkor állok elébe. Ismét a földön találhatja magát. Bár nem értem ezt a vigyort. De a másik még mindig meg se mozdul.
Hirtelen a felém közeledő Shinigami szó szerint eltűnt a szemem elől. Mögöttem jelent meg, és időm sem volt reagálni. Kibuktatott, én meg hassal előre estem, majd reflexszerűen fordultam hátra. Lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy eme mozdulatsor megkoronázása képen a fejem felé száguldó penge elől el tudtam hajtani a fejemet. Nem tétováztam, és Lábamat felhúztam, és amilyen erősen csak tudtam, megcéloztam a mellkasát, egy kiszúrással, és egy kézen álló helyzetbe kerültem, majd az egyik lábamat a másik után kerültem ismét álló helyzetbe.
~ Mint ha nem is ugyan azzal az emberrel harcolnék. … Gyorsabb… még nálam is, és sokkal pontosabb, határozottabb, megszervezett mozdulatai vannak, ami eléggé félelmetessé teszi. Kellet nekem egyből véleményt mondanom. Sokkal komolyabban kell vennem.
Még levegőt se hagyott venni és már Kidou-val támadt, viszont annak ellövése előtt mellettem termett, és egy szúrással próbálkozott ismét. Viszont gyengébb, viszont gyorsabb volt az előzőnél. Sikerült belekapnom, a kardommal, és így új irányt adva a kard menetének, majd egy forgással, a kezemen izzó Barra-val akartam viszonozni az előző kedvességét. Viszont a kezem fel úton megállt. Valami nem stimmel velem. A mellkasomban a tüdőm összehúzódott, és iszonyatosan kezdett fájni, mitől első reakcióm az volt, hogy köhögtem, viszont ez nem volt átlagos. Vért köhögtem fel.
~ Mi van velem? Mi lehet ez?... Mintha…valahogy… belülről vágott volna meg… mintha belül okozott volna sérülést. Ez lenne a képessége?
Nem volt ezen időm sokáig gondolkozni, hisz gyengeségemet kihasználva fentről lefelé jött a végzetes csapás, mely elől szerencsére Sonido segítségével el tudtam ugrani. Mellkasomat szorítva álltam értetlenül. Még soha nem ért engem ilyen fajta támadás.
- Megrázó élmény ügye a zanpaktoum képessége?- ércelődött - Ne félj, ha megint találkoznak a katanáink megérezheted újból.
~ Szóval a mocsoknak elég, ha a kardok összeérnek? … Ez nem jó. Meg sem támadhatom? Támadását nem védhetem, és én is csak akkor támadhatok, ha biztos, hogy nem tud belekapni a kardjával, különben csúnyán megjárom. Az egészet még inkább nehezíti az a tény, hogy hiába vagyok gyors, tőle semmiféleképpen nem gyorsabb.
Felemelte a kezét, és ténylegesen elsütötte a Kidou-t, de sikerült elugranom előle, így egy kiálló szikrarészt sikerült elpusztítania csak vele, de közben szúrószeműen nézett a másik Shinigami-ra. Még az hiányzik, hogy még a másik is használja a kardját, akkor tényleg megnézhetem magam. Már látom, hogy közel sem ez a legjobb napom. De mint megfogadtam véghezviszem a feladatot, és élve térek vissza. Megmutatom, hogy képes vagyok rá.
Néma diskurálás után a harciasabb ismét nekem ugrott. Én igyekeztem minél gyorsabban elhajolni a támadások elől, de így is épphogy csak sikerült, itt ott belekapott a ruhámba is, de tudtam, ha megvág, vagy a kardok összeérnek, azt még jobban megsínylem, mintha csak lehajolok. Viszont így nem jutok egyről a kettőre. Gyorsan ki kell találnom valamit. A sokadik elhajlást követően felemeltem a kezemet, és szemébe fújtam a hókristályokat, amik egy percre elvakították, és ezt kihasználva jó erősen hasba rúgtam, majd készültem, hogy az Ardiente Garra támadással háromfelé vágjam, viszont mielőtt felemelhettem volna a kezemet a másik Shinigami megjelent mellettem. Ököllel támadt, amibe a kezemmel nyúltam bele, nehogy az arcomat találja el, de ez rossz ötlet volt, mert egyáltalán nem finomkodott, és a kezemen lett egy csúnya folt. Ezzel jóval arrébb is kerültem az éppen fekvő másiktól.
~ Értem. Akkor mégis csak harcolsz, és nem mész sehova. Akkor kénytelen leszek téged is megölni. Ami persze nem lesz egyszerű, mert egy ellenséggel küzdeni sem egyszerű, de most kettő nem gyenge ellenféllel állok szembe. A másikat kezdem kiismerni, a csatához most csatlakozóról egyenlőre semmit nem tudok. Nem tudom mennyire jó közöttük az összhang, de ha jó, akkor elvesztem. Akármennyire is el akartam kerülni, lehet, hogy muszáj lesz szabadjára engednem a kardomat. De azzal még inkább idevonzom az ellenséget, ami megint nem egy jó dolog. De ha meg nem oldom fel, akkor itt hagyhatom a fogamat. Valami jót ki kéne találnom, mert nem lesz ez jó.
Shintaro szaladt felém, és a kardok hangosan csapódtak egymásnak. Próbáltam kifürkészni a tekintetét, hogy pontosan mi járhat a fejébe. Mi volt a nyalizásnál a körbe tekintés, miért nem cselekedett azonnal, miért kellet rá annyit várni, hogy előhúzza a kardját? A kardok elváltak, majd egy újabb lendületvétel után ismét egymásnak feszültek. Valami nem tetszik a kardjában. Olyan mintha egy kis piszkavas lenne, amit ha jobban odacsapok, akkor széttörik. De erre viszont nem szabad alapoznom, mert ezzel már nagyon csúnyán megjártam. Fel kell mérnem az erejét, vagy kikényszeríteni belőle a kardja képességét. Hisz minél többet tudsz az ellenfeledről, annál jobban tudsz ellene védekezni. A lábát akartam megvágni, ezért egy előre lépéssel vettem lendületet, de nem igazán a vágás találatára koncentráltam, hanem a másik lábammal jól állon akartam rúgni. Viszont még időben észrevette a fenyegető veszélyt, és sikerült kitérnie. A következő döfés látszólag a fejét célozva, de mégis az irány a füle volt, de számítva a hárításra befordultam közel hozzá, és így próbáltam belekönyökölni az arcába. De lefelé elhajolt előle, így szerencsésen megúszta. A másik kezemmel fentről sújtottam le, de a kardját időbe belehelyezte. Erősen nyomtam lefelé.
- Mégiscsak úgy döntöttél, hogy harcolsz ellenem? … Megmondtam, hogy ez nem rátok tartozik. Shinigami-nak nincs itt helye. … Túlságosan alábecsülsz, hogy ne engeded ki a kardodat. … Vagy mire vársz béke hírnöke … Hamaro Shintaro?
Elvettem a kardot, ő fel is állt azon nyomban, majd egy vízszintesen próbáltam egy csapással, de ahogy számítottam kivédte. Elvettem, Sonido-val elugrottam, hogy egy szúró támadással oldalról a fejét célozzam, oda is fordult, de a támadást nem vittem véghez, hanem Sonido-val az ellenkező oldalra ugrottam, és ahogy oda fordította a fejét, őt is megkínáltam egy kicsit a hókristályok szemre káros hatásával. A következő pillanatban mindkét kezemmel szorosan fogva a kardom egyenesen a mellkasán keresztül próbáltam keresztüldöfni azt a Shinigami-t, akinek a nevét ismertem. Viszont a másik lepett meg, és egy Kidou-val a falhoz szegezett. A háromszög alakú lefogással teljesen kifeszített, mozdulni sem tudtam. Szép lassan elkezdett felém közeledni, győztes vigyorral az arcán. Shintaro ekkora más ismét normálisan látott. Minden erőmmel próbáltam kiszabadulni ebből a béklyóból, de sajnos nem sok sikerrel. Shintaro nem szólt egy szót se, csak némán figyelte, míg társa lassan egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Mikor odaért, néhány másodpercig a szemembe nézett. Én vicsorogva, dühös tekintettel próbáltam tudtára adni, hogy végkép nem fekszik nekem ez a helyzet. Felemelte lassan a kardot, közben én igyekeztem kiszabadítani a jobb kezemet, melybe a kardomat tartottam. De olyan szoros volt a kötés, hogy szinte reménytelennek látszott.
~ Ez nem lesz jó. Nem tudok szabadulni. Ki kellene engednem a kardomat, hogy széttörjön ez a Kidou? … Nem szabad… Azzal még nagyobb bajt szabadítok a nyakamra… Csak az erőmet pocsékolnám… De ha nem teszem, akkor nem lesz mit pazarolnom. Ha lecsap, azt nem hiszem, hogy olyan nagyon túlélném, de ha esetleg így is lenne, akkor nem tudnám véghez vinni a küldetést… Mit csináljak? … Nincs menekvés… Ennyi lennék?... Egy ilyen kis senki fogja elvenni az életemet?
- Viszlát, mocsok.
Aggódóan néztem fel a kardra, mely egy pillanatra megcsillant, és a csillanás a szememben is tükröződött. Ez lenne a végzetes csapás? Ebbe most meghalok? Esély sem marad a túlélésre? Itt a vége. Mert nem próbálok minden izmommal kiszabadulni, csak bámulok a felém közeledő pengére… Arcomon egyszer csak három hatalmas vércsepp jelent meg, de az arcsom meg sem rezzent. Ugyan olyan kerek szemmel bámultam magam elé. A ruhámon is ugyan úgy véres lett. Viszont a testemen nem tátongott hatalmas seb. Mikor megcsillant a kard, akkor megszűnt minden kapcsolatom a külvilággal, nem hallottam semmit, és lassított felvételként folytak az események. A vér mely az arcomra került, nem az enyém volt, hanem a végrehajtóé. A nyakát egy dárda szúrta át, mely azonnal kioltotta az életét, és holtan esett össze előttem. Nem értettem az egészet, és nagy szemekkel bámultam előre, majd a holtestre. A dárda a hozzá erősített láncoknak köszönhetően elkezdett visszahúzódni az árnyba. Akkor kaptam észbe, hogy nem csak az életemet kioltani készülő Shinigami-t célozta, hanem Shintaro-t is, viszont ő még életben van, csak a karján lett egy nagyobb seb.
Elégedetlen morgás hallatszott az egyik folyosó irányából, ahova a dárdák visszamentek, és ami elég sötét volt, hogy mikor az ember odanéz, akkor ne lásson semmit az esetleg ott állóból. A morgás után előlépett a fegyverek tulajdonosa. Testfelépítése egy púpos gorillára emlékeztetett, maszkja pedig egy tülkös medvére.
- Elhibáztam, huh? - vakarja meg a fejét, majd felém fordult - Kissé csalódtam benned arrancar, azt hittem el tudsz bánni két shinigamival. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban hasznára lehetsz Ventura-samának, ha csak ennyit tudsz. Pedig eddig egész meggyőző voltál.
A szavak hallatára tértem ismét magamhoz, és nyertem vissza önmagam. Kiszabadultam a kötés alól.
- Egyáltalán nem volt szükségem arra, hogy közbeavatkozz. Megoldottam volna. Közel sem végeztem. … Csalódtál bennem? … És mégis hogy érted, hogy hasznára lehetnék Ventura-samának?
~ Világos. Szóval amióta beléptem figyelte minden lépésemet. Nem csodálkoznék, ha a lidérceket ő irányította volna, ahogyan azon sem, hogy ő intézte, hogy szembe kerüljek a két Shinigami-val. Tesztelt. Bár még nem igazán tudom, hogy miért? De akkor ő el tud vinni a főnökhöz. A teszten sajnos megbuktam, így nem hiszem, hogy csak úgy oda vinne Ventura-hoz. … De ha így gondolja, hogy nem lennék hasznára a főnöknek, akkor miért mentette meg az életemet? Miért vesződött azzal, hogy megvéd? Hisz megvárja, míg végez velem a Shinigami, és ő utána végez velük. Akkor miért vesződött azzal, hogy megment? Vagy még nem végzett a tesztel?... Erős, viszont valami belül azt súgja, hogy ne bízzak meg benne, de ha meg elvisz oda, ahova mennem kell, és nem kell végig harcolnom magam a barlang belsejéig, akkor már az fél siker. Hisz ha nem fogadja el az ajánlatomat, akkor is majd csak kifelé kell kiküzdenem magam.
Szúrószeműen néztem végig rajta, ő pedig teljesen lenézően meredt rám. Ezt utálom a legjobban. Úgy éreztem magam mint annak idején, mikor a nagyobb Adjukhas-ok lenézték azt a kis Hollow-t, aki voltam. Most már közel sem vagyok olyan, és ne is kezeljen úgy, mert akkor a kaszával lemetszem a fejét.
- Ventura-samát keresem. A teszten még koránt sem buktam meg. Nem igaz? … Meg nem gondolod, hogy Ventura-samának kéne eldöntenie, hogy kit vél megfelelő alanynak? … Kérlek, vigyél el hozzá. – mondtam nyájasan.
Ezzel egyenesen célba juthatok, bár lehet, hogy felbőszítem, hogy a rossz ítélő képességére utalok, de egy próbát megér. Egyúttal pedig eltereltem a figyelmét Shintaro-ról, így van esélye elmenekülni, hisz megmondtam neki, hogy nem rá tartozik. Gin-től kaptam a küldetést, és bebizonyítom, hogy egyedül is képes vagyok véghezvinni. Ha kötélnek áll, akkor megúsztam a további harcokat, ha nem, akkor megölöm, és amilyen gyorsan tudok felszívódok. Shintaro kapott egy lehetőséget a menekülésre, rajta múlik, hogy kihasználja-e?
Viszont azon kapom magam, hogy Shintaro egy Shunpo-val a lidérc mögé ugrott. Megvágta a hátát a lidérc meg reflexből indította is a két dárdát. Egyik sem találta el a Shinigami-t, viszont elég kifacsart pozícióba helyezte. A lédér a szabad kezével egy Barra-t lőtt el, ami egy védelmi Kidou-ba csapódott bele. Shunpo-val ismét eltűnt, és egy ismert Byakurai Kidou-val találta vállon a lidércet.
- Nem kellene így beszélni egy ilyen rendes nővel. A te ronda pofádból mondjuk ez is valami. Gondolom a társaid között te vagy a legintelligensebb moszat lidérc nem? – cukkolta a lidércet, és közben rám is rám nézet, feltehetően figyelte, hogy mit reagálok rá - Ó hölgyem ne féljen, megtorlom ezt a viselkedést
Az utolsó mondathoz amilyen fejet vágtam, azt szerintem tanítani kéne. Az első még hízelgő volt, érdeklődéssel figyeltem, hogy mi fog kikerekedni ebből. De mintha az előbbi kardpárbaj, és a többi semmis lenne. Mintha csak úgy törlődött volna a rövidtávú memóriából. Azok után akkor most mit akar? Hogy esetleg álljak mellé? Ő simán végignézte volna a végzetes csapást, … na jó, akkor hagyta volna, hogy megöljenek, akkor mégis mit hízeleg, és mit teszi itt a szépet? Talán ennyire drága neki az élete, hogy azért bármire képes? Hozzáteszem ilyesmire azért is bátorodhatott fel, hisz nem avatkoztam közbe, és tisztes távolságból figyelem az eseményeket.
~ De tényleg most mit csináljak? A lidércbe nem bízhatok, bár nálunk ez alapszabály. Nem bízunk meg a társainkban, akibe meglehet, az ritka mint a fehér holló. De ő tudja az utat a főnökhöz, és ha segítene, akkor jól is járnék, viszont könnyen lehet, hogy tőrbe is csalna. Viszont most megbízni egy Shinigami-ban? Nem látszik gyengének, de akkor is… Most bízzam magam az ellenségre? Őrültség lenne bármelyikbe is megbízni. De akkor most mégis mit csináljak?
A Shinigami szavaira a lidérc szeme vörösbe fordult, és szinte teljesen kikelt önmagából, bár lehet, hogy nem csak a szavak, hanem a támadások is közrejátszottak eme jelenséghez.
- Te kis takony! Milyen jogon merészelsz megtámadni? Semmi esélyed ellenem és te mégis itt zümmögsz mellettem, mint valami légy? Nem baj meglakolsz, ezért tudd meg. – folyt a nyál a szájából monológja közben - És te! - fordult felém - Biztos direkt terelted el a figyelmemet! Nem hiszem, hogy Ventura-sama haragudna egy ilyen gyenge lény, mint te elpusztulna.
~ Mi? Tessék, még engem is belekever. Attól hogy nem segítek, akkor már az ellenségnek segítek? Milyen logika már ez? Eszem ágában nincs ennek a Shinigami-nak segíteni. Mégis hova gondol ez? Látszik, hogy sok ész nem szorult belé, de ha már ellenség, akkor rendben.
- Biztos a legjobb talpnyaló lehetsz, ha így tudod, hogy hogyan vélekedik, vagy mit nem bánna Ventura-sama. … Szabad megkérdeznem, hogy az abszurd következtetést honnan vetted? Talán nem jutottál el addig a ranglétrán, hogy az alap intelligencia meglegyen?
Persze ettől még inkább bedühödött. A láncos dárda most már engem is célba vett. Nagyon gyorsak, és jól is tudja használni, hisz a visszahúzás is közel hasonló gyorsaságban történik. Nem áll jól egyikünk sem. Ő talán megbízna bennem, de én nem hiszem, hogy ilyen gyorsan képes lennék váltani. De jelen helyzetben egy csónakban ülünk. Mindkettőnkkel végezni akar, és úgy tudjuk viszonylag csendben és gyorsan elintézni, ha összefogunk. Két lapát a csónakban, és csak akkor megyünk előre, ha egyszerre evezünk, és nem sokat vitázunk, vagy önfejűleg próbálunk evezni, mert akkor nem fog előre menni a csónak. De képesek leszünk. Inkább magam részéről kételkedem. Két támadást indított ismét egyik felém, másik Shintaro felé. Épphogy kitértem, és meg akartam fogni, mielőtt visszahúzná, de a lánc, aminél meg akartam fogni, síkban arrébbment, ekkor láttam, hogy a dárda hegye visszafelé jön, mely elől felugrottam.
~ A láncot tudja irányítani? Nem csak előre tudja kilőni, és utána visszahúzni, hanem a lánc mozog, viszont csak síkban. Függőlegesen nem tud meghajolni. Nem követett, csak abban a síkban mozgott.
Gazdája visszahúzta, és azt is Shintaro felé lőtte, aki a már harmadjára is meghajló, és szóró egyikkel foglalkozott. A dárda vészesen közeledett, és Shintaro nem látott ebből semmit. Sonido segítségével ott termettem, és elütöttem, mielőtt hátulról keresztül döfte volna a Shinigami-t.
- Ne értsd félre. – mondtam lehajtott fejjel, miután a Lidérc mindkettőt visszahúzta – Csak a feladatomat szeretném elvégezni, és ha ahhoz az kell, hogy közös erővel győzzük le, akkor rendben. … De ha az utamba állsz, akkor véged van. … Megértettük egymást? – néztem rá.
~ Ha ezek után benyom valami nyali szöveget, komolyan mondom, hogy fejbe kólintom. Győzzük le, így egyikünk se fárad ki annyira, és mehetek tovább. De a lidérccel se stimmel valami. Attól butább, hogy egy ilyen tervet kieszeljen, hogy figyeljen, aztán ilyen precízen irányítsa a szálakat. Vagy túlságosan alábecsülöm? Pedig aztán most tényleg nem kellene. Bár nem értem, hogy Shintaro miért nem engedte ki a kardját. Pedig általában a Shinigami-k elég hamar szabadjára engedik, ha látják, hogy szorul a hurok. Neki is ideje volna, mert ez nem lesz jó.

Ideiglenes és kényszerű szövetségetek úgy tűnik működik, hiszen nem tud hatékonyan mindkettőtökre figyelni, így sikerül meg-megsebeznetek a lidércet. Azonban túl sokáig nem húzhatjátok a harcot, hiszen ha erősítése is lesz, akkor a mostaninál is komolyabb bajba fogtok kerülni. Shintaro, mivel csak egy egyszerű kard van a kezedben, aminek a forgatása a rossz egyensúlya miatt kissé nehézkes, kénytelen vagy Elianára bízni a végső csapás feladatát, neked pedig mindent meg kell tenned, hogy eltereld az ellenfeletek figyelmét. A hollow dühében igen csak szószátyárrá válik, így ha kidolgoztok egy hatékony tervet, jó esélyetek van őt meglepni.
- Ventura-sama jobbkezeként pontosan el tudom dönteni, hogy szüksége van-e rád vagy sem, kicsiny arrancar. Megbízott vele, hogy ha elég erősnek talállak akkor vigyelek el hozzá, de még csak nem is tűnsz espadának. Semmire nem megy vele, ha felfal egy olyan parányi és undorító férget, mint te vagy. Ellentétben velem! Érezzétek magatokat szerencsésnek, az utolsó dolog amit tapasztalni fogtok, az az én valódi erőm lesz!
Röhög fel, majd felszabadítja teljes lélekenergiáját, karjaiból pedig, melyekhez eddig csak egy-egy lándzsa volt erősítve, további három-három fegyver csatlakozik, mely kígyóként tekergőznek karjai körül. A dárdákból nem csak több lett, de még gyorsabbá váltak, és nem csak támadásra, de védekezésre is használja őket. A háta közepe azonban így is védtelennek tűnik, így érdemes lenne ezt kihasználnotok, hacsak nem gondoljátok úgy, hogy inkább megszabadítjátok a fegyvereitől, elvégre talán erre is találhattok módszert.

Amint legyőztétek a lidércet, válaszút elé érkeztek, hiszen el kell döntenetek, hogy hogyan tovább. Az ellenséget látjátok egymásban és egymás ellen fordultok? Vagy különválnak az útjaitok és egyedül folytatjátok a küldetésetek? Esetleg fényt derítetek arra, hogy a célotok közös és megpróbáltok együtt boldogulni Ventura barlangrendszerében? Bárhogy is határoztok, egy váratlan fejlemény miatt akár kétszer, háromszor, vagy akár még többször is átgondolhatjátok a lehetőségeiteket. Ugyanis a járat falai hirtelen megremegnek, és mielőtt bármit is tehetnétek, rátok omlik a mennyezet. Csapdába kerültetek, amiből látszólag nincs kiút, hiszen mindkét irányban hatalmas kövek zárják el előletek az utat. Bár meggyőződésetek, hogy az omlás előtt láttatok a háttérben elsuhanni egy sötét hajú alakot, akinek sziluettje hasonlít arra a 4. osztagos lányra, akivel Eliana is találkozott, esetleges segítségkérésetekre mégsem felel senki. Magatokra maradtatok, és mivel nyilván nem szeretnétek örökké a sziklák között maradni, találnotok kell valamilyen megoldást a szabadulásra.

Szegény nőszemélynek látszólag rosszul esett a rágalmazás, miszerint én együtt dolgozok vele. Arca szinte másodpercenként más undort kifejező formát öltött. Szívesen eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mi is juthatott az eszébe. Talán pont elképzelte, ahogy ketten kézen fogva suttogjuk el egymásnak, hogy hogyan végezzük ki a hollowot. Azonban hirtelen megkeményedett az arca és némi dühvel csapott vissza szóban a hollownak.
- Biztos a legjobb talpnyaló lehetsz, ha így tudod, hogy hogyan vélekedik, vagy mit nem bánna Ventura-sama. … Szabad megkérdeznem, hogy az abszurd következtetést honnan vetted? Talán nem jutottál el addig a ranglétrán, hogy az alap intelligencia meglegyen?
Egyetértően bólogattam erre a megjegyzésre. Személy szerint én jobban megborsoztam volna egy kis szenvedéllyel és egy csípősebb megjegyzéssel is, de mindenek előtt talán a meglehetően elviselhetetlenül ronda külsejét is megemlítettem volna a bestiának. Ezt a kis kalandozásomat megmosolyogtam, amit az arrancar az előző beszólásának dicséreteként vette. Felemelte a szemöldökét, de egyéb más reakciót nem váltott ki belőle. Páciensünk a kioktatás után, tengeri moszat agyával sikeresen felhúzta magát. Szinte toporzékolt dühében és vicsorogva villantotta ki fogait. A lányra eresztette fegyverét, amiből én is megkaptam a részemet. Ő is és én is elég kemény helyzetbe kerültünk, de talán így lesz a legjobb. Az én malmomra hajtja a vizet a lidérc és így társulhatunk a lánnyal. Nem tudom mi a célja, de nem szívesen látott vendég. Itt az alkalom, hogy összefogjunk, bár nem olyan rég még én akartam őt megölni*. Szerencsével elfelejti. Sokan undorodnak a gondolattól, hogy akár egy arrancar közelében is legyenek, de engem ez a dolog egyáltalán nem foglalkoztatott. Csendes természettel lettem megáldva, így ez nem foglalkoztatott. Amúgy se láttam sok esélyt egyedül véghezvinni a küldetést, főleg a kardom nélkül. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett vele. Mindegy is most bízom ebben az ellenségem, ellensége a barátom felállásban, de mindenképp vigyáznom kell, mert bármikor képes lenne megölni később. Viszont ez az összefogás bizonyosan sikert fog hozni mindkettőnk számára, ezért érdemes vállalni a kockázatot. A filózgatás mellett kemény hárítások zajlottak, ugyanis a lidérc nem pihent egyáltalán. Vészesen küldözgette a támadásait és nemsokára egy kis cselt is vitt a dologba. Egyik offenzíváját kikerülve a lándzsája nem csapódott be a földbe, hanem éles kanyart követően vett megint célba. Szerencsére a vállam fölött suhant el, nem okozott semmi kárt bennem, de megint kanyarodott egyet és jött nekem. Érdekes módon csak síkban közlekedett, azonban nem tettem volna rá az életemet erre a megfigyelésre. Még időben elugrottam a gyilkos szúrástól. Ekkor a hátam mögött egy éles csattanás hallatszódott. Mögém pillantva láttam a nőszemély éppen most mentette meg az életem. Még mozdulni se lett volna időm, mert véletlenül sem számítottam, hogy a hollow majd engem fog támadni a másik fegyverrel.
- Ne értsd félre. – mondta lehajtott fejjel, miután a Lidérc mindkét lándzsát visszahúzta – Csak a feladatomat szeretném elvégezni, és ha ahhoz az kell, hogy közös erővel győzzük le, akkor rendben. … De ha az utamba állsz, akkor véged van. … Megértettük egymást? – nézett rám meggyőzően.
~ Hohó!- vigyorogtam magamban. Akkor tehát mostantól segítjük egymást. Micsoda meglepetés, hogy egy ilyen helyen van valaki, aki segít egy ellenséges személynek.
- Teljes mértékben hölgyem.- kezdtem megint hízelegni. Meg kell jegyeznem lenyűgözött ezzel a viselkedéssel. Azt hiszem, kegyednek köszönhetem az életem. Nem is tudom, mivel háláljam meg.- közöltem mindezt idegesítően arisztokratikus hanggal. Eredménye képpen egy nagy fejbe verést kaptam, plusz jól le is szidott.
~ Pompás... -nyöszörögtem magamban. Az ember udvariasan szól, a másikhoz erre ezt kapja. Mondhatom igen csak szép világban élünk. Nem is illik egy nőnek így viselkednie.
A pukkadásomat észrevette a lány és fenyegetően villogtatta rám szemeit. Kezemet felemelve biztosítottam, hogy abbahagytam a púderezést, majd neki estünk a lidércnek. Együttes rohamokat végeztünk, amit a lidérc nem is tudott túl hatékonyan kivédeni. Egyszer én kerültem közelebb hozzá és sebeztem meg a lábát, vagy a karját, máskor a hölgy csapta fejbe egy barantával, de nem tudtuk ledönteni a lábáról. Nem is beszélve a katanáról. Új társam nem vette észre, de néha kicsit esetlenül vágtam vele, mert nem túl jó egyensúlya miatt, nehezebben lehetett vagdalózni. Nem egyszer okozott kellemetlen helyzetbe, mert lassabban tudtam hárítani az ellentámadást, mint az eredeti fegyveremmel. Néha kidouval kellett ezeket a kis gyengeségeket korrigálni. Ekkor már tudtam nem nekem kell őt legyőznöm. A katanám nem is bírná ezt a kiképzést. Mást nem tehetek, el kell terelnem a figyelmét, hogy legyőzzük az ellenségünket. Éppen az arrancarra koncentráló szörnyre céloztam és sütöttem el a Hadou 33: Soukatsuit. Nem okoztam nagyobb sérülést, de pont elég volt, hogy rám figyeljen. Tettem rá pár lapáttal a biztonság kedvéért.
- Kezdesz untatni.-ásítottam a megerősítés kedvéért. Ha te vagy annak a nevezetes főpatkánynak a fő alattvalója, akkor nem is vagyok kíváncsi rá. Az arrancar vette persze vette a lapot és készülődött a támadásra
- Te kis senkiházi. - indulna felém, de a nő kihasználva gyenge pillanatát az ellennek egy nagyobb vágást ejtett rajta és lenéző hangon ejtett pár szót. Kicsit megrogyott a történtektől a lidérc, azonban érdekesen reagált rá.
- Ventura-sama jobb kezeként pontosan el tudom dönteni, hogy szüksége van-e rád vagy sem, kicsiny arrancar. Megbízott vele, hogy ha elég erősnek talállak, akkor vigyelek el hozzá, de még csak nem is tűnsz espadának. Semmire nem megy vele, ha felfal egy olyan parányi és undorító férget, mint te vagy. Ellentétben velem! Érezzétek magatokat szerencsésnek, az utolsó dolog, amit tapasztalni fogtok, az az én valódi erőm lesz!
Megerősítve sejtéseimet, miszerint nem espadas, röhög fel, majd felszabadította teljes lélekenergiáját, karjaiból pedig, melyekhez eddig csak egy-egy lándzsa volt erősítve, további három-három lándzsa csatlakozott. Hullámoztak és tekeregtek a kezén. Szája szélét megnyalva (ez már beteges szokása lett) lendült megint az eltávolításunknak. Gyorsabb és több fegyver. Ezzel sikerült neki visszafogni a lendületünket. Már nehezebb volt sokkal kivédeni a lándzsáit. Mázli, hogy kettőnkre nem tudott így sem figyelni rendesen. Ide- oda kapkodta a fejét. Valószínűleg látnia kell a célt a sikeresebb offenzívához. Egy elkerült csapás után shunpoztam a hollow mögé, de észrevette még időben és új lándzsa arzenálját bevetve hiúsította meg a csapásomat. A tetejébe megkarcolta a lábamat is.
~ A rohadék már védekezni is tud. A hölgy is megpróbálkozott, azonban neki is sikertelen lett, bár valamit észrevett. egy szusszanásnyi idő alatt odafordult hozzám és mutogatott valamit. A hátát mutogatta, majd a bestiára, ezután rám és valami megkerülést mutatott, majd magára, a következő mozdulatot meg egyáltalán nem értettem. De mindennek ellenére magabiztosan bólintottam, mintha minden világos lenne. Ő pedig ekkor kihúzva magát köszörülte a nyelvét a hollowra. Az persze megint bevette az esetet és megértve a tervet (vagyis e részét) Shunpoval kerültem a lidérc mögé, de nem vette be a trükköt megint. Megfordult és mosolyogva készült a végső csapásra.
- Nem veszem be még... hangja elcsuklott, mert az arrancar újabb baklövését kihasználva az ellenségnek csapott le rá. Nem figyeltem, hogy mit csinált, de elég erősen spriccelt ki a vér a hátából az elszenvedő félnek. Összerogyott a csapástól szegény. Még élt. A nő elköszönve szabadította meg a nyakát a nehezékétől.
- Huuu. - fújtam ki magam. Szóval végzett kegyed vele, bár biztos tudja, hogy nem nőnek való dolog ilyet cselekedni. Válaszként fintorgott és megjegyzett pár dolgot. Inkább későbbi jó tanácsnak tituláltam be a megjegyzést.
- Szóval, akkor most hogyan tovább? Ha jól sejtem ön nem a véletlen miatt van itt. Az is lehet, hogy közös a célunk. Ez a ventura önnek is keresztbe tett és milyen érdekes a küldetésem a likvidálása.
A hölgy megfontolta a mondandómat és megosztotta velem az ő célját is, de nem mondott ennél többet.
- Ó elnézést milyen udvariatlan vagyok! Meg sem kérdeztem kegyed becses nevét. Választ már nem kaptam, mert a falak rázkódni kezdtek és a plafon kis híján agyon nyomott minket ,de még mielőtt nem zárult volna le mindkét irányból az út, egy ismerős alakot véltem észrevenni. Az orvosunkat. Nem voltam benne 100% biztos, de az új társam is motyogott valamit, hogy " megint az a nő. Kétségbe ejtő helyzetbe kerültünk. semmilyen irányból nem lehetett elhagyni börtönünket. Se jobbra, se balra, se föl, se le.
- Remek! Ez aztán remek!- mérgelődtem. A saját társam zár be egy ilyen helyre megpusztulni. Ez aztán remek, amúgy szabad tudnom a nevét? Mit gondol most hogyan tovább? Ezeket a sziklákat nem tudjuk elgörgetni és egy baranta, csak rontana a helyzetünkön. A fenébe ez így nem lesz jó. Kis beszélgetés következett. Sajnos nem volt itt a katanám, azzal talán tudtunk volna valamit kezdeni, de így? Vén csontjaimnak nem ez kell. 10 perc fel alá járkálás után egy koppanást éreztem a talajon.
- Ez meg mi a...- lepődtem meg. Az arrancar erre felpattant és picit magyarázta el, vagy egy csapda, aminek a végén karók várnak (ezért nem lennék ennyire boldog). Vagy egy járat, ami kivihet minket. Türelmesen vártam az újabb fejleményt, ugyanis a társam elkezdett valamit mókolni a csapóajtón.

* Elég kínos, de sajnos igaz. Anyám, ha látta volna, akkor úgy jártam volna, mint a méz a medve barlangjában. Kis koromban mindig mondogatta, hogy egy újjal se érjek hozzá egyetlen nőhöz sem. Pedig anyu biztos volt az egyik legerősebb ember a világon. Szegény apu sokszor pórul járt… Összegezve nem fűszerezi az eset a leendő szövetséget.

Természetesen a Shinigami meg akarta köszönni, éppen ezért bele is kezdett a nem hiányzó hízelgésbe.
- Teljes mértékben hölgyem… Meg kell jegyeznem lenyűgözött ezzel a viselkedéssel. Azt hiszem, kegyednek köszönhetem az életem. Nem is tudom, mivel háláljam meg
A köszönettel nem is lett volna semmi, baj. Esetleg oda bök nekem egy „Kösz” kifejezést egy olyan szimpla módon, mint ahogy a többiek szokták. De neki ilyen elegáns, talpnyaló módon kell ezt véghezvinnie. Éppen ezért ökölbeszorítottam a kezemet, és jól kupán vágtam.
- Nem megmondtam?! Ne képzelj bele többet, és elég lesz ebből…. – pukkangatott, én meg villogó szemmel néztem rá, majd komolyabbra vettem – Egy szimpla kösz is megteszi. – ismét a közös ellenség felé fordultam.
Együtt rontottunk neki, ami nem tűnt rossz technikának, hisz nem tudott teljes mértékig mindkettőnkre figyelni. Éppen ezért itt-ott meg tudtuk sebezni. Shintaro hol a karját, hol a lábát vágta meg. Én a törzsét vágtam meg nagyobban, és egy felugrással a fejéhez teremtem, mikor ő a megvágott karjával foglalkozott, és azzal, aki azt okozta. A vörös energia már világított a kezemen, és egy erős Barra-t lőttem egyenesen bele a fejébe, majd elugrottam onnan, hogy a lándzsa véletlenül sem találjon el. De ez a lövés sem volt elég, hogy elszédüljön, vagy eldőljön az ellenfelünk. Viszont az feltűnt, hogy Shintaro nem hogy nem hívja elő a kardját, de bizonyos támadásokat, melyeket simán tudna hárítani, azokat is Kidou segítségével védi ki, ami felettébb különös. Egy szép vágás után kénytelen voltam egy sorozatos lándzsacsapkodás ellen elszaladni, mikor láttam, hogy Shintaro egy Hadou 33: Soukatsuit lő ellenségünkbe, minek következtében az teljesen ráfigyel
- Kezdesz untatni. - ásított a megerősítés kedvéért. - Ha te vagy annak a nevezetes főpatkánynak a fő alattvalója, akkor nem is vagyok kíváncsi rá.
Vettem a lapot. Magára vonja a figyelmét, hogy én megtudjam támadni. Neki sincs végtelen figyelme és ezt kihasználom.
- Te kis senkiházi. – indult meg a rondaság.
Sonido segítségével odaugrottam, és a hátára célozva ellőttem egy Ardiente Garra-t, aminek persze nem örült.
- A nők nem szeretik, ha nem figyelnek rájuk. … De te szerintem a ronda fejeddel megfeledkeztél arról, hogy ketten vagyunk. És még te tartod magad jó megfigyelőnek? … Úgy látom csak sikerült térdre kényszerítelek..
Nekem ennyi is elég volt. Egy kis önbizalom növelésre. Egyáltalán nem legyőzhetetlen, földbe lehet döngölni. De jobb lenne, ha Shintaro is komolyabban venné a dolgokat. Vagy nem veszi komolyan, vagy valami van vele, vagy a kardjával, de valami itt nem normális. Természetesen ellenfelünk válaszolt a sértésekre.
- Ventura-sama jobbkezeként pontosan el tudom dönteni, hogy szüksége van-e rád vagy sem, kicsiny arrancar. Megbízott vele, hogy ha elég erősnek talállak akkor vigyelek el hozzá, de még csak nem is tűnsz espadának. Semmire nem megy vele, ha felfal egy olyan parányi és undorító férget, mint te vagy. Ellentétben velem! Érezzétek magatokat szerencsésnek, az utolsó dolog amit tapasztalni fogtok, az az én valódi erőm lesz!
~ Hogy nem vagyok Espada, arra nem kell emlékeztetni, viszont a Shinigami ezt eddig nem tudta. Viszont ha sejtette, akkor mostanra vált számára is bizonyossá, hogy ez így igaz, hogy közel sem vagyok Espada. Viszont az „undorító féreg” elnevezés hasogatta a fülemet. Az ér meg is nagyobbodott a fejemen. … Én ezt nem simán megölöm, hanem felkoncolom, kibelezem… Viszont végkép nem tetszett, amit utána kijelentett, miszerint kiengedi az erejét.
Fel is nevetett, majd egy nagy lélekenergia hullám csapott meg mind kettőnket. Karjaiból, melyekhez eddig csak egy-egy lándzsa volt erősítve, most már három-három fegyver is csatlakozott, mely kígyóként tekergőznek karjai körül. Egyértelmű, hogy most használja igazán az erejét, ami nekünk végkép se nem jó se nem szerencsés. A földre kényszerítés öröme gyorsan elszállt.
~ Ez nem jelent semmi jót. Eddig is veszélyes volt, most viszont hogy ki engedte a karját még veszélyesebb. Ezek sokkal gyorsabbak, és nem csak támad, hanem visszaveri a támadásaimat. Nem lesz ez így jó. Ki kell találni valamit. … Most vagy neki esünk, és levágjuk a karjait, vagy keresni kell egy gyengepontot, ahol támadni lehet ezt a dögöt.
Megnyalta a szája szélét. Eddig is rosszul voltam, most már végkép, viszont hiába támadtam, de hol a támadás elől kellet sürgősen elugranom, hol ő maga védte ki úgy, hogy a közelébe sem tudtam menni. Viszont kettőnkre még így sem tud figyelni. Ez kiindulási alapnak nem rossz. Viszont mikor Shintaro a hátát próbálta megtámadni, akkor villant be a megoldás. Én is az előbb a hátát támadtam, és akkor sikerült elég hatásosan megsebeznem, miközben Shintaro elterelte a figyelmét. Ezt kell kihasználni megint. Egy sikertelen támadás után ránéztem, és próbáltam elmutogatni a tervemet, ő pedig bólintott.
~ Remélem tényleg megértette a dolgokat, és nagyon remélem, hogy beválik. Túl sok lehetőségünk, és esélyünk nincs.
- Most komolyan te, mersz engem féregnek nevezni?! Ne röhögtess! Néztél tükörbe? Mert szerintem ez a jelző rád jobban illene. ... Ja… nem is. Ez sértés lenne a férgekre nézve.
Shintaro mögé ugrott és sebet próbált ejteni rajta, viszont ezt észrevette, és nagyzolóan, miszerint, hogy ő ezt nem veszi be, már fordult is meg, és készült végezni vele.
- Nem veszem be még...
Megvillan a kardom, a por örvényként kavarog, és a kasza majdnem teljesen félbevágja, de mire ketten felfoghatták volna ismét a régi formámba voltam. Nem akartam kiengedni a kardomat, de ezt a helyzetet nem lehetet kihagyni. Ezt most kellet kihasználnom, a földre már úgy érkeztem, hogy a levegő portartalma leült, és a pillanatnyi hidegszellő is eltűnt, hogy ne utaljon semmi arra, hogy használtam a teljes erőmet. A förtelem, mint egy tehetetlen fa zuhant össze mögöttem, és a vére csak szétfröcskölt. Még élt, de közelebb mentem hozzá, felmeltem a kardomat.
- Lehet, hogy nem vagyok Espada. De az nem azt jelenti, hogy velem nem kell számolni. És ezt nem sokára Ventura is megtudja. – ezzel lefejeztem.
Megfordultam, és elindultam Shintaro felé, meg a tovább vezető üreg irányába. Nem volt szándékomban tovább foglalkozni vele. Egyszerűen tovább haladni úgy, hogy ő ne zavarjon a képbe. Most szerencsénk volt, de nem hiszem, hogy össze tudnánk dolgozni. A másik, hogy nekem az elsődleges célom az átállítás, és ha az végkép nem megy, akkor a likvidálás. Viszont neki épp az első megakadályozása a feladata. Legalábbis logikusan ez következtethető ki.
- Huuu. - fújta ki magát - Szóval végzett kegyed vele, bár biztos tudja, hogy nem nőnek való dolog ilyet cselekedni.
- Most szerinted jobb lenne, ha életben hagyom? – hátra nézek – Szerintem ilyen állapotban nehezen tudta volna összekaparni magát. Meg gondolom te sem akarnád, hogy utánunk mászna, és még véletlenül te is úgy járnál, mint a haverod. ... És itt most nem az a lényeg, hogy én most lány vagyok vagy sem. Itt ilyesmi senkit nem érdekel.
- Szóval, akkor most hogyan tovább? Ha jól sejtem ön nem a véletlen miatt van itt. Az is lehet, hogy közös a célunk. Ez a Ventura önnek is keresztbe tett és milyen érdekes a küldetésem a likvidálása.
~ Első mondatra egyből rávágtam volna, hogy te jobbra, és balra. Te haza, én pedig tovább Ventura-samahoz. De csak nem mondtam ki. Nem vagyok teljesen kipihent, éppen ezért jól jönne egy segítség. Viszont egy Shinigami-tól? Most hirtelen azt mondanám, hogy előbb csókolok meg egy békát, mint hogy ebbe belemenjek, pláne, hogy Gin-nek majd az orra alá akarom dörgölni, hogy sikerült megcsinálnom a feladatot. Viszont ha azt nézem, hogy lesznek benn nem is kevesen, és az eddigiektől is sokkal erősebbek, akkor nem lenne rossz magammal vinni. Ha más nem, akkor élő pajzsnak jó lesz.
- Nekem az a feladatom, hogy Aizen oldalára állítsam. Gondolom ezt neked mindenképpen meg kellene akadályoznod. Nem igaz? ... Viszont arra is kaptam engedélyt, hogy likvidáljam. Persze csak akkor, ha nem áll kötélnek. Ennyi. ... Az egyik esetben meg kellene, hogy öljelek, mert akadályozni akarsz, a másikban életben kellene, hogy hagyjalak, mert lehet, hogy jól jön a segítséged. Viszont ha nem jössz nekem a kardoddal, akkor én mentem, ugyanis nincs rád szükségem. – már indultam is volna tovább.
- Ó elnézést milyen udvariatlan vagyok! Meg sem kérdeztem kegyed becses nevét.
Nem volt szándékomban ezt az információt megosztani vele. De soha nem is voltam az a fajta, aki odamegy, és „jaj ismerjük meg egymást” és elsőnek mutatkozom be. Viszont mikor csak rászántam magam, hogy elmondjam, valamit fent megláttam, majd hatalmas rázkódás és a sziklák elkezdtek lehullani. Ránk omlott a mennyezet. Még szerencsére sikerült úgy helyezkednünk, hogy ne nyomjon teljesen agyon a törmelék, viszont szerencsétlen helyzetbe is kerültünk, mert ugyanis nem tudtunk kijutni. Csapdába estünk.
~ A legrosszabb, ami történhetett. Összezárva egy Shinigami-val? Ráadásul egy fontos küldetés közepén? Nem rózsás a helyzet, és ha ki is jutnánk, lehet, hogy a nagy zaj kisebb nagyobb lidérceket is idevonzott.
- Megint az a lány – motyogtam magamba, mikor tudatosult bennem, hogy ki lehet, azaz árny, akit én megpillantottam.
~ Biztos vagyok, hogy őt láttam. De ha ő volt, akkor neki valami hobbija ez a barlang beomlasztás? De az még rendben lenne, hogy engem ki akar csinálni, de mi a helyzet Shintaro-val? Tudtommal ők társak.
Körbenéztem, de esély sem volt a kijutásra, éppen ezért jól bele is vágtam a falba, kicsit hátha megmozdul, és egy kis plusz fény beszűrődik. De semmi. Kitudja mennyi kő esett jóformán a fejünkre. Még szerencse, hogy ilyen fél homály van.
- Remek! Ez aztán remek! A saját társam zár be egy ilyen helyre megpusztulni. Ez aztán remek, amúgy szabad tudnom a nevét? Mit gondol most hogyan tovább? Ezeket a sziklákat nem tudjuk elgörgetni és egy baranta, csak rontana a helyzetünkön. A fenébe ez így nem lesz jó
Őt is zavarta ez a helyzet. De két mérgelődés között ismét megkérdezte a nevemet.
- Ne legyél ennyire borúlátó! Nem fogsz megpusztulni, hacsak nem idegesítesz fel. Valahogy megtaláljuk a kijáratot. ... Egyébként - hunytam le a szemem, és vettem egy nagy levegőt - Eliana… Eliana del Barros….
A bemutatkozáson is túl estünk. Most már egy rossz szava sem lehet rám. Körbenéztem, de nem láttam továbbra sem kiutat.
- Sok esélyt nem látok a kijutásra. És igazad van. Egy Barra csak rontana a dolgokon… De én is kérdezhetek valamit? Miért nem engedted ki a kardodat? Miért nem használtad? Valami nem stimmel veled.
Természetesen nekiestem ismét valamit keresni, aztán egyesével arrébb görgetni a köveket, jóformán marni a falat. Aztán meguntam, és leültem egy szikla darabra, hogy elkezdjek azon gondolkodni, hogy hogyan fogunk egyről a kettőre jutni. Shintaro pedig fel s alá járkált, aztán hallok egy kattanást.
- Ez meg mi a...
Ismerős volt a hang, és egyből fel is pattantam. Természetesen a pulzusom az egekbe ugrott, mivel ezt a hangot egy nem túl kellemes itteni emlékhez kapcsoltam azonnal.
- Mond, hogy nem léptél rá semmire… Végkép nem egy csapdára… Mond, hogy nem aktiváltál egy csapdát sem…
Hirtelen minden eszembe jutott. Éles lándzsa, még több szikla, földből előugró felnyársaló kardok. Lábam alatt érzek valamit.
- Csa..pó...aj...tó?! – mormogtam magamban
Aztán hirtelen megnyílik a föld, és mindketten elkezdünk zuhanni. Zuhantunk, aztán olyan volt, mintha egy nagy csúzdára landoltunk volna, és csúsztunk lefele. Természetesen ilyedtségemnek hangot is adtam, mert kérdéses, hogy hova vezet ez az egész. Majd földet értünk, és talán még sötétebb helyre érve, mint ahol eddig voltunk. A földetérés kicsit zavarba ejtő pozíciót eredményezett. Amiből amilyen gyorsan csak tudtam kikerültem, de persze ez idő igényes. Össze gyűjtöttem a vörös energiát, hogy ha más nem, akkor az adjon némi fényt ebbe a vak sötétségbe.

A reménytelennek tűnő szituációban valóságos megváltásként hathat rátok a kivezető út felfedezése, más kérdés hogy erősen kérdéses, hogy is kerülhet ide egy efféle csapóajtó. Esés közben persze talán nem ezen gondolkoztok, és földet érés után is van ennél jobb dolgotok, mivel szét kell válogatnotok összegabalyodott végtagjaitokat, ami korántsem egyszerű a koromfekete sötétségben. Valamiféle folyadék csöpögését hallhatjátok ha egy kicsit füleltek, és a visszhangból ítélve egy viszonylag tágas terembe jutottatok, amiről meg is győződhettek, amint Eliana teremt egy kis fényt reiatsuja segítségével. A félhomályban felfedezhetitek, hogy a barlang falai szokatlanul simák és egyenesek, ha hozzájuk értek, kissé nyirkosnak is tűnnek tapintásra. Kijáratot azonban nem láttok sehol sem, csupán három, azonos pozícióban álló kar áll ki az egyik falból nagyjából fejmagasságban, mellettük pedig az "1M 2H 3C" feliratot olvashatjátok. Helyzetetek tehát nem sokkal másabb mint az előbb, de legalább az a veszély nem áll fenn, hogy rátok omlik egy tonna kő. Azonban mikor már épp megnyugodnátok, halk morajlás kezdődik és egy idő után azt vehetitek észre, hogy mintha már nem lenne annyi hely a teremben, mint egy-két perccel ezelőtt. A baljóslatú hangot a falak közeledése okozza, amit pedig ti csapóajtónak hittetek, az valójában egy csapda nyílása volt. Ha nem akartok palacsintává lapulni akkor ki kell jutnotok innen, csakhogy ez erőszakkal nem fog sikerülni, mi több, ha esetleg kidouval vagy egyéb technikákkal megpróbáljátok áttörni a falat, a támadásaitok egyszerűen visszapattannak róla és irányíthatatlanul pattognak köztetek, amíg el nem hal az erejük. A falat nem tudjátok sem kitámasztani, sem visszanyomni, könyörtelenül közeledik hozzátok, ám a kulcs a szabadságotokhoz előttetek van. A három kar és a rejtélyes kód segítségével kijuthattok, ha sikerül megfejtenetek azt. Hét percetek van rá.

Nos, milyen szép élményt is lehet összehasonlítani a mostani történésekkel? Szerintetek hogyan éreztem, amikor egy irtózatosan hosszú csúszdában siklottam le és közben nem láttam semmit. Nem is beszélve arról, hogy akármikor egy töviságyban landolhatunk a járat végén. Ennek megfelelően nem éppen bíztató hanggal értünk az utunk végére. Szerencsénkre nem nyársalt fel semmi, de cserébe végig csúsztam a hideg, kavicsos földön. Szövetségesem sem maradt le mögöttem túlságosan, mivel teljes súlyával becsapódva érkezett a hátamra, majd pattant tovább. Tüdőmből az összes levegő kipréselődött ennek következtében.
- Nos, hölgyem legalább puhára esett.- jegyeztem meg. Válasz nem érkezett csak néhány kisebb nyöszörgés érkezett tőle. Kezdtem már fáradni (azért már idősebb vagyok), de akkor is megpróbáltam újból függőleges pozícióba kerülni. Kisebb nehézség árán sikerült is felállnom és rendbe tenni magam. A teljes sötétség miatt nem lehetett kivenni, hogy hova is kerültünk hirtelen. Némi folyadék csöpögött ekkor valahol, de nem a közelben. Visszhangja egy tágasabb termet sejtetett bennem.
- Milyen jó lenne, ha látnánk is valamit.-dünnyögtem. Ha nem csapda volt, akkor jó lenne kideríteni, hogy hova kerültünk és hogy minek tettek ide egy csapóajtót. Ahh, attól tartok hölgyem... Beszédemet megzavarta az arrancar által összegyűjtött energia fénye. Csípőre téve egyik kezét meredt rám és várta a monológom végét, majd megjegyezte, hogy ne nyavalyogjak tovább. Elfordulva tőlem kezdte el felmérni az új helyszínt. Elég érdekes megállapításra jutottunk mind a ketten. Egy elég nagy terembe érkeztünk, de a falai teljesen simák és egyenesek voltak. Egy nagyobb téglalaphoz tudnám hasonlítani a helyet. Nyirkosak és vizesek voltak a falak. Poshadt, büdös levegő uralkodott a helységen belül. Kijáratot sehol sem láttunk csak azt, ahonnan bejöttünk.
- Gondolom nincs olyan képességed, amivel vissza tudnál mászni a lyukba.- szemétkedtem egy kicsit, de cserébe halálosan hűvös pillantás kaptam Eliana-tól. Mellesleg nem fura egy picit, hogy nincs egyetlen egy kijárat sem? Mi a fenének van itt ez a hely, ha semmire nem használják? Értetlenkedésem közben a nőszemély a hátam mögé mutatott. Megfordulva a falban csak ekkor vettem észre a három kart. Gyorsléptekben megközelítettük a tárgyakat. A három kar három egy táblával volt mellettük felcímkézve. 1M 2H 3C.- Jeee, ez aztán hatalmas segítség.-mérgelödtem magamban, ami rendesen ki is ült az arcomra. Mi a fenének van ez itt? Semmi értelme az egésznek. Se füle, se farka.
- Ön mit szól ehhez?- szólítottam meg Eliana-nát. Gőzöm sincs, hogy mit jelent maga a kód, de még nagyobb rejtély számomra rejtély, hogy itt van. Hueco Mundo lakójaként nincs véletlenül semmi ötlete? Beleharapva az ajkába kezdett el agyalni a dolgon. Hueco Mundo bár az otthona, nem ismerte ezt a kódrendszert, de próbálkozott a megfejtésén. Én pedig hagytam őt morfondírozni és kémleltem a távolabbi falat, ami néhány perccel ezelőtt még nem világított meg ennyire a vörös fény.-Heh??- lepett meg a látvány.
- Hölgyem most csinált valamit a gömbbel? Mondjuk erősebb fényt adott neki? Jól le is szidott érte, mert elmondta, hogy ő ugyan nem csinált semmit. Ekkor már éreztem a bajt és ezt egy morajló hang fokozta, mely a falak felől jött.
- A fenébe ezek közelednek. Igazam is volt. A lány ekkor már felfogta helyzetünk súlyosságát és a karokra pillantott. Megosztotta velem gondolatritmusát és kifejtette a karokban lesz minden reményünk. Én nem foglalkozva ezzel az információval elsütöttem egy kidout, ami visszapattant és majdnem engem talált telibe. Még kétszer tért vissza a falakról majd elmúlt a hatása. Most már biztosak voltunk benne, hogy tényleg csapdába estünk, de nem volt minden veszve. A kódot kellett megfejtenünk. Csak egy baj volt, hogy nekem fogalmam sem volt mit takar maga mögött a dolog. Az arrancaron látszódott valamit már sejt a dologból. Viszont én nem várva meg a végeredményt a saját fejem után mentem. Hueco Mundo. 2H 3C 1M. Húztam le ilyen sorrendbe a karokat. balszerencsére a folyamat csak gyorsabb lett és egyéb pluszjuttatásokat is kaptam hozzá*. Mindenesetre most már még kevesebb időnk maradt és a helyzetünk is elég szoros lett.
* Annyira nem esett jól az a pofon. Főleg nem egy ilyen helyzetben..

- Nos, hölgyem legalább puhára esett. – Jegyezte meg Shintaro a csúszdáról való földet érést követve.
Helyzetből kijőve fájlaló nyöszörgéssel egyenesedtem fel ténylegesen. Nem estem nagyot hála a felfogó közegnek, de mégis a megjegyzés fárasztott. Ezt követő kisebb csendben jól lehetett hallani, hogy nem is olyan messze víz van. A jellegzetes hang visszhangzott, így ahova estünk sötét terem nagyobb, mint az előző hely, ahova beszorultunk.
- Milyen jó lenne, ha látnánk is valamit. - dünnyögte - Ha nem csapda volt, akkor jó lenne kideríteni, hogy hova kerültünk és hogy minek tettek ide egy csapóajtót. Ahh, attól tartok hölgyem...
Természetesen, hogy befejezze, vagy inkább, hogy ne nyavalyogjon tovább csiholtam magunknak egy kis fényt. Egyik kezemen a fényforrás, másikat pedig a csípőmre tettem jelezve, hogy vagy most hagyja abba, amit elkezdett, vagy nagyon gyorsan fejezze be.
- Komolyan egy lány nem nyavalyog ennyit. Ugyan ennyi erővel te is megidézhettél volna egy Kidou-t – mondtam, miután egyértelmű volt, hogy a monológ félbemaradt.
A vörös energia izzott a kezemen, mely meg is világította a körülöttünk levő, eddig sötétség homályába merült dolgokat. Tényleg egy nagyobb teremben voltunk. A falakat megnézve nagyon egyenes, érintésük nedves, nyirkos volt.
- A falak gyanúsan egyenesek. Túlzottan szabályos ez a terem… A falak vizesek, és nem igazán látok más kiutat, mint ahol bejöttünk.
~ Na jó… Nem bejöttünk, hanem pontosan be estünk. Gyanús ez az egész. Ha nincs kiút, akkor feltehetően csapda. De ha csapda, akkor az apró kavicsok helyett a dárdákban landoltunk volna, amit meg sem lehetett volna akadályozni. Valami rossz előérzetem van.
- Gondolom nincs olyan képességed, amivel vissza tudnál mászni a lyukba. – fagyos tekintettel fordultam vissza a velem együtt csapdába esett férfi felé - Mellesleg nem fura egy picit, hogy nincs egyetlen egy kijárat sem? Mi a fenének van itt ez a hely, ha semmire nem használják?
- Abba még ne legyél olyan biztos, hogy semmire sem használják… - mutattam a háta mögé.
El is indultam valami felé, ami szemet szúrt. Három kar volt a falban, és mellettük tábla, melyen a „1M 2H 3C” jelzés volt látható. Néztem bár sok értelmét így elsőre nem láttam, de ami jobban idegesített, hogy partnerem milyen reakciót mutatott. Tipikus „mennyire idegesít, hogy itt ez a valami, aminek semmi értelme, és hogy mindjárt megőrülök” tekintet. Persze ettől én sem lettem nyugodtabb.
- Ön mit szól ehhez? – fordult felém - Gőzöm sincs, hogy mit jelent maga a kód, de még nagyobb rejtély számomra rejtély, hogy itt van. Hueco Mundo lakójaként nincs véletlenül semmi ötlete?
~ Most mondjam, hogy ez a „nem tudom megfejteni, SEGÍTSÉG” le lehetett olvasni előre az arcáról? De hogy én mivel Hueco Mundo lakója vagyok így biztos jobban értek egy megfejteni kívánt kódhoz, mint más.
- Először is az, hogy idevalósi vagyok, nem egyenlő azzal, hogy bármilyen kódot meg tudok fejteni, amit a világomban feljegyeznek. Másodszor ha tudnék értelmezni ilyen kódokat, akkor biztos nem egy olyan kódrendszert vésnek fel ide, hisz feltehetően az a cél, hogy aki ide beesik, az ne juthasson ki. Már ha ez csapda, akkor biztos nem olyan kódot használnék, amit az ellenségem is ismer. Viszont valami rendszer van benne, hisz nem véletlenül van itt. Ez lehet a kiút, csak meg kell találni a kódhoz a megfelelő kulcsot, megfejtést.
Számba harapva koncentrálva kezdtem nézni az előttem lévő hármas szám és betű kombinációt, illetve a karokat, és kezdtem azon agyalni, hogy mi lehet a megfejtés.
~ Az „M” az jelenthet Menos-t, a mellette levő 1 pedig a legfőbb Menos-t. A „H” Hueco Mundo is lehet a 2-es pedig a két részre bontás is lehet. Meg persze a Hueco Mundo azért is jó, mert abban van H, C, M is viszont akkor meg a számok nem stimmelnek. De lehet mellette a 2-es szám miatt a simán Hollow, azaz egyszerű Lidérc szó is. A „3C” pedig lehet a három Cero amit egy tisztességes, magas szintű Arrancar, vagy Menos tud használni. De most ebből az elmefuttatásból akkor most melyik kart kellene meghűzni, vagy tolni? ... A cero lebontja nekünk a falat. … Más valami. A víz képlete ugyebár H2O ezt ugyebár aki nem perfekt kémiából az is tudja. A nyirkos fal utalhat arra, hogy a víz a megoldás. Viszont nincs „O” az 1 azaz „M”-nél van., illetve nem H2 hanem 2H… Meg így belegondolva a vízre az sem feltétlen jó, mert rendben elárasszuk vízzel a területet, és visszafelé újra kijutunk ott, ahol kijutottunk, ott viszont úgyszintén nincs kiút, és a víz meg folyna, és tulajdonképpen megfulladnánk. Hacsak nem korábban. Mivel az a nyílás a vízömlése előtt bezárulna. – a két kis figura először jól érzik magukat a vízbe, a kis luk bezárul, víz jön, víz alatt, majd fulladást jelezvén a két kis figura szeme „x” lesz, és egy kis szellemecske távozik belőle /a képzelgést egy fejrázás tünteti el/ - más esetleges megoldás? … És ha a karokat úgy húznánk meg? … Jelenleg egyformán állnak. Az elsőt elmozdítom lefelé, ez egy mozgatás, majd a másodikat le, majd fel, ez két mozgatás, és végül a harmadikat háromszor mozgatom úgy, mint az előző kettőt. (1M egy mozgatás le, 2H letolom, majd fel, 3C le, fel, és ismét le) … És mi van akkor ha az első kart nem lefelé, hanem felfelé kell tolni?... Egyáltalán lehet ezeket a karokat úgy beállítani, hogy különböző állásra?... De az is lehet, hogy szimplán túl kombinálom, ahogy szoktam. Csak sorba meg kell húzni a karokat, és rendben vagyunk. … Vagy csak egyetlen kart kellene meghúzni. Mint például az "1M", mint egyetlen megoldás.... De mi van ha Spanyolul kell értelmezni a betűket? Ami persze nem is lenne szokatlan, pláne itt. Vagy esetleg térjünk vissza a kémiai megoldáshoz. Mi van akkor, ha egy képlet van elrejtve. Soha nem voltam belőle jó, szóval ha az, akkor el vagyunk veszve. De netán a betű kombinációkhoz is visszatérhetnénk? Lehet, hogy van olyan szóösszetétel, ami helyes lehet... - csak úgy csikáztak a fejembe a gondolatok.
Mindeközben társam hátrafordul, majd egy kisebb idő után megzavarja a gondolat menetemet.
-Heh??... Hölgyem most csinált valamit a gömbbel? Mondjuk erősebb fényt adott neki?
- Miért növeltem volna meg a fényét? – bár a fényforrásról a gondolatmenetben megfeledkeztem, de akkor sem nőnie, hanem csökkennie kellet volna, de így jobban megfigyelve egyáltalán nem változott – Minek a fenéért növeltem volna meg, hisz így is látunk bőven. Ettől nagyobb fényre nincs szükség. Egyébként sem fogom emiatt kifárasztani magam. … Röviden … NEM… Nem növeltem a fényerőt.
Még jóformán be sem fejeztem a mondatot, mikor morajló hangot hallottam. Gyorsan hátranéztem, és akkor láttam, hogy a fal tényleg közelebb van, mint volt, és ez a furcsa hang is onnan érkezik.
- A fenébe ezek közelednek.
Shintaro-nak teljesen igaza van. A falak vészjóslóan kezdtek közeledni egymáshoz. Átlag helyzetben ez nem is lenne probléma, csak hogy mi ketten pont itt voltunk. Első lépésnek rögtön próbáltam visszatolni, vagy lassítani ezt a folyamatot, de erőfeszítésnek semmi értelme. De nem csak nálam, kelepcébe esett társam is hasonló tapasztalattal találkozott. A helyzetünk egyáltalán nem rózsás.
- Nyugodjunk meg… Ha pánikolunk azzal csak időt vesztünk… A karokban van a megoldás vagy legalábbis nagyon remélem. Egy biztos nem véletlenül vannak itt. Nekünk csak annyi a feladatunk, hogy megfejtsük, mi lehet a megoldás.
Jobban örültem, amikor úgy gondolkodhattam, hogy nem kellett attól tartanom, hogy felkenődök, összepasszíroznak a falak. De Shintaro-t sem akartam megijeszteni, hogy eddigi gondolatmeneteim során nem igazán jutottam helyes megoldásra. Mondják, hogy az adrenalin jót tesz a gondolkodásnak.
Shintaro mintha egyik fülén be másikon ki, amit mondtam egy Kidou-t sütött el. Ami nem rossz ötlet, viszont ez most elég rossz húzás volt. Mivel a megidézett mágia nem csapódott a falba, hanem visszapattant róla, és közöttünk kezdett pattogni. Elsőre majdnem telibe találta a megidézőt, majd nekem kellet iszonyat gyorsan lehajtani a fejemet. Még néhány pattanás múlva eltűnt.
- Teljesen meg vagy húzatva?! Mivel ez egy speciális csapda gondolhatnád, hogy puszta erővel nem lehet innen kitörni! De el is mondtam, hogy a karokat kell megfejteni, és nem eszetlenül lövöldözni itt mindenféle Kidou-t!
~ De legalább biztos, hogy nem erővel, hanem ésszel kell innen kijutni. De mégis hogyan? A gondolkodásom nem igazán vezetett tényleges megoldáshoz. Mellettem levőnek sem jutott semmi az eszébe, de ő szerintem az első ránézés után feladta a dolgokat. Viszont én nem fogok itt meghalni. Nem fogom egy szendvicsként végezni. Pláne nem egy Shinigami-val. Valami megfejtés van. Lehet, hogy az eddigiek jók, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy teljesen más lesz a megoldás.
Nem hagytak nekem túl sok időt gondolkodni. Shintaro odament, és egy számára tetsző variációt kipróbált. „2H 3C 1M” húzta meg a karokat. Viszont ettől nem álltak meg a falak, nem nyílt meg előttünk a kivezető út, hanem a falak még gyorsabban közeledtek egymáshoz.
Mikor ez ténylegesen megtörtént először egy vízcsepp gördült le a homlokomon, majd a tettes felé fordúlva egy hatalmas pofont kevertem le neki.
- Ezt mégis hogyan gondoltad?! – üvöltöttem vele – Csak így eszetlenül húzogatni a karokat össze vissza?! Ebbe hol volt a logika?! Elmagyaráznád kérlek?! Meg mielőtt meghúznál bármit is, legközelebb szólj nekem is, hogy fel tudjak készülni rá! – fordultam vissza a karokhoz, majd még utolsóra még visszaszóltam neki – Ürülj, hogy nem ezzel a kezemmel adtam neked azt az ütést – mutattam fel a kezemet, amin a vörös energia volt – De legközelebb nem fogom vissza magam.
Ezt a kombinációt kilőhetjük ez nem jött be. Viszont Shintaro egyben elindított bennem egy másik gondolat menetet, miszerint nem feltétlen a jelentés, hanem a sorrend a fontos. Újabb és újabb ötletek születtek meg bennem.
~ És ha a 1,2,3 vagy esetleg a 3,2,1 sorrendet próbálnánk meg? De mi van, ha az ABC sorrend számít? Azt hinni, hogy a szám, de a betűk sorrendje az igazi. De mi van ha mégsem? És ha a kiejtéssel van valami? Vagy a hanglejtéssel. .... ÁÁÁÁ!! ... Hála ennek az ütődöttnek nem tudok higgadtan gondolkodni. A falak csak közelednek és közelednek... Bár ha több időm is lenne, nem biztos, hogy tudnék jobbat. De akkor lehetne eddig kigondolt variációkat kipróbálni.
Még sürgősebb, és áhitatobb lett az a megoldás. Kevesebb időnk maradt, és a vészesen közeledő falak nem tesznek jót az egyébként józan gondolkodásnak. Remélem Shinigami barátom is azon agyal, hogyan lehetne ezt megoldani. … Újabb és újabb betű, értelmezési variációk születtek meg a fejembe. De hol egyiket, hol másikat zártam ki amiatt, hogy az biztos nem lehet, vagy mert rossz vége lenne, vagy mert túl bonyolult, vagy mert túl egyszerű, vagy mert tulajdonképpen az eszmefuttatás nem vezet sehova.
~ És ha az erőmmel megfagyasztanám, és így nyernék egy kis időt? De mi van, ha ez nem gátolná meg a falak közeledését. Akkor kiderülne az erőm Shintaro számára, és csak én gyengülnék. ... Nem ezt ésszel muszáj megoldani... Gyerünk gyerünk - ütögettem a fejemet.... De meg kell találnom a megoldást, a lehetségesek közül egy biztos jó… Jónak kell lennie...... De ugye ne mondjuk, hogy ettől rosszabb már nem lehet. …
Nagy levegőt vettem, majd elhatároztam magam, és meghúztam a karokat a számomra legoptimálisabbnak hit verzió szerint.
~ Legyen jó. Kérlek legyen jó. … Az a baj, hogy nincs sok esély második próbára…. Mi lesz itt?

A falak rendületlenül közelednek felétek a talajon csúszó kő hangjával. Egyre kevesebb helyetek van, ami eleinte még nem olyan fenyegető, de ahogy a nagy térből már csak egy két-három méter széles csík marad, lassan nem marad több időtök a vitatkozásra, és talán az is megfordul a fejetekben, hogy nem fogtok tudni innen kijutni. Főleg, mivel az esztelen próbálgatás eredménye végül az lett, hogy az egyik kallantyú Eliana kezében maradt anélkül, hogy az ajtó kinyílt volna. Mielőtt azonban a sorsotokba beletörődhetnének, váratlanul kívülről egy kattanást hallotok, és az ajtó először kifelé mozdul, majd elcsúszik a helyéről, utat nyitva a szabadság felé. Még éppen csak ki tudtok slisszolni a csapdából, ha fél perc múlva érkezik a segítség, talán már csak két palacsintává lapított lelket talált volna a megmentőtök.
- E-Elnézést kérek, amiért ilyen s-sokáig tartott, de nehéz v-volt megtalálni a le-lefelé vezető utat Embarassed

Mentegetőzik bűntudatosan a fiatal lány, aki nem más, mint Miyabi. Szégyenlősen lesüti a szemeit, ha tekintetetekkel vizslatjátok, egyáltalán nem mer a szemetekbe nézni. Látszik rajta, hogy nehezére esik hozzátok beszélni, ám végül csak megszólal újra tiszteletteljes hangján.
- A-Anou... é-én megtaláltam annak az adjuchasnak a bú-búvóhelyét... azt hiszem... Embarassed

És... Shintaro-kun, megtaláltam a kardját, amit elveszített... Embarassed

És... ha nem vagyok udvariatlan, akkor megkérdezhetem, hogy miért van itt ez az a-arrancar? Embarassed

Tájékoztat titeket, és nevezett zanpakutout előveszi a háta mögül. Shintaro, neked is feltűnhet mennyire ügyetlenül fogja a kardot, mi több, miközben átnyújtja, ki is ejti a kezéből, így az hangos csattanással a padlón landol. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki kapott bármiféle kiképzést vívásban, ugyanakkor mivel 4. osztagos, így talán nem is volt rá szüksége. Sűrű bocsánatkérések közepette igyekszik korrigálni a hibáját, mikor lehajolsz a fegyveredért, még össze is ütközik a fejetek. Mindazonáltal ha kielégítő magyarázatot kap Eliana jelenlétéről, akkor készségesen felajánlja, hogy sebeiteket meggyógyítja, és ebben bizony meglepően jó.
Ha készen álltok a továbbindulásra, akkor ugyan kissé tétován, de elindul a folyosókon. Hacsak nem szóltok hozzá, akkor ő is csendben fog maradni, talán pont félénksége miatt nem érdeklődik például Hyaku sorsáról, vagy arról, hogy miképpen kerültetek abba a csapdába. A terep nem könnyű, a barlang folyosói ezen a részen csúszósak, a látási körülmények rosszak, és itt-ott néhány tízméteres szakadékok felett kell egyensúlyoznotok. A menet fárasztó, de úgy tizenöt perc alatt végigszenveditek magatokat ezen a nehéz részen, és egy nagyobb csarnokban lyukadtok ki. Előttetek egy barlangtó terül el, melynek a túloldalán megpillantotok egy magas lélekenergiájú lidércet több másik kisebb hollow társaságában. Valami trónféleségen üldögél, fejét unottan támasztja a tenyerén ahogy az egyik karfára könyököl. Ritka ronda élőlény, három pár végtagja mellett csápjai és rágói is vannak, nem beszélve a hátán lévő fehér, ovális alakú páncélról, ami jó eséllyel rejteget valami kellemetlent számotokra kiindulva abból, hogy olyan, mint egy bogár.
- Hm... Ideértetek épségben, gratulálok. Halljam, mit akartok? Nem mintha nem tudnám...
Szólal meg unottan, hangján cseppet sem hallatszik, hogy komolyan elismerné a teljesítményeteket, sokkal inkább gúnyt próbál belőletek űzni. Szolgái ugrásra készen állnak mellette, de amíg nem mutattok agressziót, addig ők sem támadnak. Ha viszont igen, először a tucatnyi testőrrel kell elbánnotok.

Spoiler:

Nos a helyzetunk eleg ketsegbeejto. A falak szepen lassan jonnek felenk, egyre kevesebb a levego es csak most erzem, hogy milyen oltari budos penesz szag arad valahonnan. Eliana lathatoan torte a fejet a megoldason, mely a szabadsagunkat rejtette magaban. Elveztem is volna az arcan vegbe meno valtozasok sokasagat ( fintorgott mikor elvetett egy otletet, felragyogott a szeme mikor uj megoldast talalt es duhos volt mikor mar teljesen megdolt a teoriaja), ha nem akart volna osszetrancsirozna ket vastag fal, meg jot nevettem is volna rajta. Viszont en szemely szerint mar minden lehetseges kombinaciot vegig futattam, amik mind rossz megoldasnak szamitottam. Bugyuta es hulye otletek kerultek elo fejem legsotetebb zugaibol, amiket nem mertem megosztani a tarsammal, elozo igen sikeres probalkozasombol fakadoan ( az arcom meg mindig egett a pofonatol). Igy inkabb a nok csavaros eszjarasara hagytam a dolgot, hatha o megtudja fejteni a kodot. Szivesen meghallgattam volna a gondolatait, milyen uton indulhatott el a megmenekulesunk fele, milyen agyafurt otletek pattanhattak ki agyacskajabol. Megfeszult arca a lehetosegek sokasagatol. Talan csak ekkor eszmelt ra, hogy helyzetunk nem eppen rozsas. Merev tekintete elarulta, hogy o sem tudja pontosan a megoldast es nem biztos a dolgaban, de megis elhatarozta magat es cselekvesre sarkalta magat. En meg mint valami fatusko csak alltam es neztem ki a fejembol, mint valami hulye gyerek, aki eppen a fagyijara var. Termeszetesen megfeszult es toprengo fejet mutattam az arrancarnak, ot megnyugtatva, hogy minden idegszalammal a megoldast keresem. Am hamarosan kiugrott majdnem a szemem a helyerol. Olyan lobbanekonysaggal csapott le a karokra, hogy annak kovetkezteben a kezeben maradt az egyik kar. Szemevel ram pillantott es szinte a "bocsi" jelzovel ostromolta tropa idegeimet.
~ Hehehe he he he he...MIIIIIIIIII????
Kitagult pupillaval valaszoltam a nezesre*. Nagyokat nyeltem felgyorsult a legzesem. Panikot nem kaptam, de nagyobb balszerencsevel kisebb agyverzest biztos. Odasuvitettem Eliana melle, kikaptam a kezebol a kart es megprobaltam visszailleszteni.Sajnos a fem, ami a rudhoz kapcsolodott meghajlott, ezert meg veletlenul sem lehetett visszapasszintani. Megprobaltam elerni a csonkot, amit talan meg hasznalhattunk volna, de sajnos nem ment, helyette a kapaloztam es a helycsinalas vegett meghuztam meg egy kart es a falak megnagyobb sebessegre kapcsolva kozeledtek.
- Hippp hoo tosszz itt itt mii mii letort oo vegunk ooooo mi lesz oooo.- habogtam tarsam fele, amikor mar vegleg befejeztem a kar rendberakasanak kiserletet**. O lathatoan lefagyott, mint telen a viz a kocsi szelvedojen. Hebeghettem-haboghattam nem nagyon keltettem fel a figyelmet, majd hirtelen ujra megtelt ertelemmel a tekintete es mergesen felem nezett. Felpofozott es le is szidott, majd felhanytorgatta az erdememet is a dologban. Semmit sem csinaltam az teny, de legalabb ne pofozott volna fel! Mindenesetre mar csak egy szosszenetnyi kis helyunk maradt, ahol nem tudtunk semmit sem tenni mar. Se eselyunk, se idonk nem volt a megmenekulesre. Vegig futott eletem nagy resze. Elgondolkoztam az eletemben elkovetett hibakrol is***. Sajnaltam az eletet, sajnaltam, hogy nem harcolhatok tovabb es sajnaltam a szendvicset, amit a hutoben hagytam.
- Holgyem jo volt onnel harcolni.-kezdtem komolyan a mondatom, melynek kovotkezteben az arrancar a leglenezobb tekintettel igazott le, amit felvaltott az a tipikus "hulye vagy?" nezes. Vitattkozni nem volt idonk a falak mar apro helyre szoritottak be. Hirtelen azonban egy eleg hangos kattanas hallatszodott hatulrol es nyilt meg, egy mar eleg szuk ajto. Nem teketoriazva iszkoltunk a kijarat fele. Miutan kivetodtunk a csapdabol az ajto becsukodott magatol. Eppen csak hogy lelegzetett tudtam venni. Kikerultunk a sirunkbol, ami eleg nagy boldogsaggal toltott el. Nem kell lemondanom a szendvicsrol, amit otthon hagytam.
- E-Elnézést kérek, amiért ilyen s-sokáig tartott, de nehéz v-volt megtalálni a le-lefelé vezető utat.
A hang fele kaptam a fejem es Miyabit lattam elolepni. Szokasosan a foldet pasztazta es nem is tul magabiztosan beszelt. Mindazonaltal orultem neki, hogy meg epsegben van, foleg most hogy kihuzott minket a pacbol, de meg is szoget utott a fejemben, hogy mit keres o itt es hogy talalt meg. Az arrancar tarsam is eleg furcsan meredt a lanyra. Szepen lassan, szinte megegette a szemevel a lanyt. Lathatoan talalkozott mar vele. Nem tudtam, hogy mikozuk lehet egymassal, de roppantul erdekelt volna a reszletek. Miyabi eleg gyengecske hangon beszelt, itt-ott dadogott is, igy a kozlese sokszor ertelmetlen hablattya alakult, de hamarosan ujra erott vett magan.
- A-Anou... é-én megtaláltam annak az adjuchasnak a bú-búvóhelyét... azt hiszem...És... Shintaro-kun, megtaláltam a kardját, amit elveszített...És... ha nem vagyok udvariatlan, akkor megkérdezhetem, hogy miért van itt ez az a-arrancar?
Az informaciok minosege teljesen lesokkolt. Mely erthetetlensegbe fakadtam ki amely kimutatkozott rajtam a nyitva maradt szam es a felemelt mutato ujjam tarsasagaban. O egyedul megtalalta a buvohelyet annak a bestianak, akit mi keresunk. O egymaga tulelte ezt a fertot, ahova kerultunk egy karcolas nelkul, teljesen erintetlenul. O egymaga "megtalalta" az "elhagyott" kardomat. O, aki egy gyufas doboz arnyekatol mar reg a vilag masik vegebol nezne vissza mi is volt ott valojaban. Sokszor mondtak mar, hogy paranoias vagyok, de ez mar azert eleg erdekes. A gyanakvasom a tetofokan volt, mar megis ugy kell tennem, mintha nem is erdekelnenek a reszletek nem mutattam ki a tovabbi erzesimet. Viszont, akkor is vagy en vagyok rettento rossz ember ismero, vagy valami szornyen budos valami. Sok filozasra nem volt idom, mert elovette a regota keresett Zanpaktoum. Mohon meredtem a kardra, megis lassan es tisztelet teljesen vettem at. Vagyis csak vettem volna at, ugyanis a 4. osztagos lany kezeben ugy remegett a kard, mint a kocsonya es nagy ugyessegenek hala le is ejtette a foldre. A lany azonnal elpirult es suru bocsanat keres kozepette probalta orvosolni hibajat. Am zavaraban csak kapkodott es onbizalmanak nem tett jott Eliana "coh" megjegyzese sem. Ugy dontottem segitek neki, de csak osszefejeles lett belole. Vegul atnyujtotta fegyveremet. Az arrancar nem ertette hala istennek a jelenetet, foleg az atnyujtott zanpaktout. Remeltem nem tudja osszerakni eleg vilagosan a kepet, de mostmar mindegy is.
- Kislany hogy jutottal el idaig, ha meg a kardot se tudod normasilan kezbe venni. Nem erkezett valasz, helyette Miyabi a labaval a foldet kaparta. En kihasznalva ezt a kis idot tudatomat kiterjesztettem a katanam fele.
~ Vegre megvagy! Azt hittem mar hogy a hollowok csamcsognak eppen rajtad. Mi tortent veled, mindent el kell mondanod. Mely asitas kovetkezett.
~ Miert mi tortent? Miert ebresztettel fel egyaltalan? Szikrazott a szemem a duhtol.
~ Szoval nem tudod,hogy hol voltal eddig?
~ Nem eddig szundikaltam, gondoltam a csata utan hunyok egyet. Miert tortent valami? Vagy megint zaklatod az oreget mi?
Nem talaltam megoldast a tortentekre tovabbra sem. Gyorsan odafordultam a kisholgyhoz es inkabb neki magyaraztam el par dolgot.
- Nagyon orulok, hogy epsegben van es hogy megmentett minket.- egy ujabb "coh" kovetkezett, amit Eliana adott ki magabol, jelezve meg mindeg nem hiszi el, hogy o mentette meg. -Mindazonaltal a mellettem levo no a mi "baratunk" es segit, hogy elerjuk a celunkat, ugyanis kozos az erdekunk. Sajnos rossz hir, hogy a tobbiek kohom szoval igen... De on nagyszeruen teljesit es meg a buvohelyet is megtalata. Ennek roppontul orulok. Akkor szerintem ne is vesztegessuk az idot induljunk. Most mar eleg reg ota vagyunk itt haza kellene mennunk. A lany tovabbra is csak motyogni tudott, rendes valaszt nem kaptunk. Minazon altal belenyugodott az arrancar jelenletebe, sot felajanlotta hogy, ot is meggyogyitja. Miutan engem kikuralt mar ment is Eliana fele, aki vonakodott elfogadni a segitseget, de vegul beadta a derakat( valoszinu elore helyezte az epseget es a buszkeseget pedig lenyelte). Miutan vegzett felpattant mar el is indult, hogy mutassa az iranyt. Mikor elfordult a lany az arrancar szurosan ram pillantott, en pedig jeleztem egy bollintassal, hogy nekem is buzlik a dolog. A no felsohajtott, hogy megertettem a szandekat es bizhat bennem. Ut kozben a zanpaktoumnak is elmeseltem a torteneseket, o pedig cifra szidasokkal szort, amiert elvesztettem, miutan lenyugodott adott tanacsokat.
~ Szerintem usd le, kotozd meg, akaszd fel egy fara es szurkald forro karddal. Ne felj utana kopni fog a kicsi szentem.
~ Szerintem nem vagy szazas.
~ Igen szerintem te meg puhany vagy, hogy megtedd! Ha lenne valami a labad kozott nem is gondolkoznal a dolgon!
Kozben haladtunk tovabb a barlangban. Meredek es csuszos sziklakon kellett atmaszni plusz nehol eltunt a talaj es kisebb peremeken kellett at slisszanni. Miyabi feltunoen kecsesen es gyors leptekkel haladt elore.
- Re-remelem nem gond, ha-ha megkerdezem hogy kerultek a csapdaba?
- Nos, tudja rank omlott par tonna szikla es epp alattunk nyilt egy csapo ajto..
A valasz egyszerusege megzavarta a lanyt ezert nem is kerdezett minket tovabb. En sem akartam firtatni az eleg furcsa mesejet. Ropke percek alatt meg is erkeztunk kliensunkhoz, ahhoz a szemelyhez, aki miatt itt vagyunk. Egy nagyobb csarnokba erkeztunk, amelynek a talapzata szepen kirakott kolapokkal volt lerakva, a falai simak, itt-ott nehany kopottabb oszlop is fel lehetett fedezni. A hely vegen egy nagyobb tron diszelgett egy mocskos hollow tarsasagaban. Undorito bugarszeru kulsejevel konyokolt a tronon unottan bambulva, a szolgai pedig korulvettek.
- Hm... Ideértetek épségben, gratulálok. Halljam, mit akartok? Nem mintha nem tudnám... A stilus nagyon ismeros volt,de nem tudom honnan****. Megint viszont szogett utott a fejembe, hogy vart rank. Reg ota itt vagyunk es sok szolgaja is mar jelentette a jottunket, meg is ereztem valamit a hatterben, ami a 4. osztagossal is kapcsolatos lehetett. Eliana lepett elo es kezdte meg a targyalast a rondasaggal. Remelem nem sikerul megegyeznie. Ekkor jottem ra valamire. Mi van ha megegyeznek? Akkor viszont nagy bajban leszek..Nagyban.
* Nos elmondtam az Uvdozlegyet, a Miatyankat, az Isten baranyat meg meg egypar imat.
** Hat kb ugy ereztem magam, mintha valaki fejbe vagott volna egy puska tussal. Tudjatok milyen egy puska tus, ha fejbe vag? Ne tudjatok meg milyen, ha egy puska tus fejbe vag.
***Hibaim: Nem rugtam segbe az egyik osztalytarsamat, amiert elvette a csajom. Nem kevertem bele en is az urulekemet, mint a tobbi katonatarsam, az ornagy ebedjebe. Betortem apam ablakat amiert nem akarta odaadni a motorjat. Megnosultem(legnagyobb).
****Aizen 2.0. Pont ilyen lehet Aizen is: aljas csuszo-maszo, gerinctelen fereg.
Sajnos csak angol billentyum van es nem tudok beszerni mas fajta, ezert kerem ne haragudjatok a ekezetek miatt.

Sok variációt elhessegettem a fejemből. Kizárólag egy maradt. Ennek muszáj jónak lenni, mert nincs sok esély második próbálkozásra. Főképpen, ha azaz ára a rossz megoldásnak, hogy a falak egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Határozottan odamentem és meghúztam. Lehet, hogy az erőmmel nem számoltam, lehet, hgy egyszerű figyelmetlenség miatt, de az egyik kar a kezemben maradt.
~ ÁÁÁÁÁ!!!! MIA!!!! …. Ez a kar lehet, hogy már olyan régi, hogy nem bírja a megpróbáltatást, és szimplán a kezemben maradt. Csak mi lehetetünk olyan szerencsétlenek, vagy ütődöttetek, hogy bekajálunk egy ilyen csapdát, mely már több ezer éves is lehet, és a megoldás kulcsa egyszerűen az idő martalékává vált. De lehet, hogy én vagyok ilyen erős, és a lehetséges megfelelő megoldás megtalálása hevében egyszerűen kitéptem?
Sötét fejjel, vízcseppek millióival a fejemen hátrafordulok Shintaro felé.
- Bocsi
Persze ettől Shintaro egy kisebb szívinfarktust kapott. Elkerekedett szemei egyértelműek voltak. Visszafordultam leszegett fejjel, és sötét árnyalattal. Erre a malőrre egyáltalán nem számítottam. ettől már csak az is jobb lett volna, ha a gép egyszerűen kidobja, hogy rossz a válasz, mint sem, hogy így járjunk. Így most semmi nem derült ki, és a falak közeledtek. Shintaro mellém lépet, kikapta a kezemből, és próbálta visszailleszteni a letört darabot. Én nem is próbálkoznék vele, mert értelmetlen. Míg ő próbálkozott, addig magamat ostoroztam, hogy mégis ez hogy történhetett meg.
- Hippp hoo tosszz itt itt mii mii letört őő vegünk őőőőő mi lesz őőőő.
Felemeltem tekintetemet, és akkor láttam, hogy befejezte a próbálkozást, de közben szerelt egy másik az elméletembe nem illeszkedő kart meghúzott. A következmény ismét az lett, hogy a falak még gyorsabban közeledtek. Én meg ott álltam, mintha ez a tény el sem jutott volna a tudatomig. Még mindig az előző esetet próbáltam feldolgozni, a mostani csak arra egy lapáttal még rá tett.
~ Letörtem a kart. Így ha az a megoldás kulcsa, akkor benn ragadtunk. Azért volt, mert öreg rozsdás volt, vagy mert tényleg olyan erősen estem neki? Mégis hogy tehettem ezt? Semmisé tettem azt az egyetlen reményt, mely a kijutást szolgálta. Eltörtem egy kart, mellyel akár ki is juthattunk volna, ha végig viszem. De ez is lehet, hogy rossz volt az elképzelésem, de így a talán második próbálkozástól is elvettem az esélyt. Mit tettem?
Néhány percbe is beletelt, mire ismét magamhoz tértem és tisztáztam a helyzetet. Shintaro felé fordultam és az ideget rajta vezettem le megint. Igaz rosszat csinált, de jók voltak a szándékai, szóval annyira nem érdemelte meg a másodikat. Részben bűntudatom volt, viszont a másik felem meg azt mondta, hogy igen is megérdemelte, mert már megint olyat csinált mellyel még az előző helyzethez képest is rosszabban állunk.
- Nézd már meg, hogy megint mit csináltál! – kezdtem kiabálni – A törött kar vissza illesztésére esély sincs. És míg erre te magad is rájöttél, meghúztál még egy kart. Így most négyszer gyorsabban halhatunk meg! Nagyszerű! … Lehet, hogy a karok csak hamis ábrándok. Lehet nincs is megoldás, és aki a karokat húzogatja, az még megrövidíti az életét.
A végét már kicsit kétségbeesetten mondtam, mert tényleg nem tudom, hogy ha igaz, amit elharsogtam, hogy akkor mégis hogy éljük túl ezt. Nincs idő gondolkodni. Nincs idő újabb próbára. A falak már annyira közel voltak egymáshoz, hogy az egyiknek nekitámasztottam a hátamat, és reménytelenül, de próbálta visszatartani a másikat. Ettől még inkább kizökkentem az előző kétségbeesett állapotból. Tenni akartam valamit. Nincs kedvem így elpusztulni.
- Hölgyem jó volt önnel harcolni. – lesújtóan pillantottam rá egy olyan arckifejezéssel, melyek szavak nélkül mondtam neki, hogy tiszta hülye.
- Ne beszélj hülyeségeket! Én nem fogok itt meghalni!
Egyre agresszívabban próbáltam eltolni a másik falat. Még inkább dühösebben, mikor szinte éreztem, hogy Shintaro közben lepörgeti maga előtt az életét. Én ezt nem fogom. Nem akarok itt egy falra felpasszírozva egy Shinigami-val közösen bevégezni. De tervem nincs, és ötletem sem sok ennek megvalósítására. Kicsit elkezdtem aggódni, hogy lehet, hogy nekem is olyanokon kellene gondolkodnom, mint társamnak. Viszont mikor ez megszületett a fejemben, kattanó hangra lettem figyelmes. Mögöttem a fal elmozdul és egy másik helyiségbe nyit egy átjárót. Meglepetten hatalmas kerekszemekkel lassításszerűen esek át. Tulajdonképpen mivel jóformán minden erőmmel nyomtam el magamtól a másik falat így egy gyors hátra esés áldozata lettem. De én meglepetten kicsit máshogy fogtam fel az esetet. Shintaro is gyorsan kijött, és néhány másodperc után hallottunk, hogy a két fal összeér. Én hanyatt feküdtem a földön, és hatalmas szemekkel kicsit koszos arccal lihegtem.
~ Mi történt? Nem haltam meg?.... – egy hangra leszek figyelmes és térek magamhoz, majd a hang irányába felhajtom a fejemet.
- E-Elnézést kérek, amiért ilyen s-sokáig tartott, de nehéz v-volt megtalálni a le-lefelé vezető utat
~ Ez ő… de?....
Hirtelen felülök, de az oldalamhoz kapok. A hirtelen mozdulat ismét fájdalmat okozott a sérülésnél, és látszott, hogy a fehér ruhán átütött a vér. Összeszorítottam a fogamat, és kezemet a sérülésen tartva, ülve fordultam hátra. Szinte vicsorogva méregetem végig néhány másodperc alatt a szégyenlős lányt.
- Te meg…
Ő zavarában lefelé néz, nem mert a szemünkbe nézni. A vicsorgás gyorsan komoly nézéssé változik. Érzem magamon Shintaro tekintetét, aki feltehetően az előző megszólalásom óta a lány és közöttem cikázik. A kis esetlen Shinigami végül folytatja monológját.
- A-Anou... é-én megtaláltam annak az adjuchasnak a bú-búvóhelyét... azt hiszem... És... Shintaro-kun, megtaláltam a kardját, amit elveszített... És... ha nem vagyok udvariatlan, akkor megkérdezhetem, hogy miért van itt ez az a-arrancar?
Lesújt, amit mond. Elkerekedett szemmel veszem tudatosult, hogy ez a kislány megtalálta az Adjukhas búvóhelyét. Teljesen egyedül. Persze ez nem csak engem lepett meg. Shintaro álla leesett, és mutató ujjával mutat szegény lány felé. Természetesen én a meglepettségtől hamarabb észhez térten, és szúró szeműen felnéztem rá jelezve, hogy ennyire azért nem kell.
~ Ez a lány? Teljesen egyedül? Aki ügyetlenségében még a saját kardját is képes elejteni. – végig nézek rajta gyanakvóan – Egyetlen karcolása sincs rajta. Úgy ment végig a csapdákon, az őrökön, hogy egy karcolás sincs rajta? … De ha meg sáros, akkor minek mentett meg? Hagyhatott meghalni. És tisztán emlékeztem, hogy a kőomlást ő okozta. Persze köszönettel tartozunk neki, de valami úgy érzem nem teljesen kerek.
Annyira lefoglalt a mondandó első része, hogy a másodikkal csak akkor foglalkoztam, mikor a lány előkapta a kardot. A kezében olyan esetlenül feküdt, ráadásul a keze is remeget, és eredményként el is ejtette, mielőtt Shintaro kezébe kerülhetett volna.
~ Még hogy ez a lány? – cöh – Hova gondoltam….
Lány sűrű elnézek közepette hajolt az elejtett tárgy után, de persze Shintaro lovagiasan lehajolt, hogy felvegye, minek az eredménye az lett, hogy fejük találkozott. Felnéztem, és ingattam a fejemet, hogy ilyen nincs, hova kerültem, majd felálltam, lesöpörtem magamat. Kezemet előző helyzetbe hagytam, nem akarom, hogy lássák, hogy a kötés átázott.
- Kislány hogy jutottal el idáig, ha meg a kardot se tudod normálisan kézbe venni.
Lehet, hogy ez előbbi halál közeli élmény, vagy a meglepetés miatt lassan esnek le a dolgok, de ekkor fogtam fel, hogy mi is történik. Az Shintaro Zanpaktou-ja, aminek van Shikai-ja, amivel szokott harcolni. Akkor ezért viselkedett így. Most kicsit kiakadtam. Azt hittem nem vagyok peches, de azt hiszem, ezek után el kell, hogy gondolkodjam ezen kijelentésemen.
A lány nem igazán válaszolt feltehetően nagy lányos zavarában. Rám pillant hírtelen, majd ugyan azzal a sebességgel ismét le a földre. Pedig a felelete igazán érdekelt volna.
Leültem egy tülök távolabbi köre, nekik hátat fordítva.
- Nagyon örülök, hogy épségben van és hogy megmentett minket. – Cöh! Ez a lány? Kijöttem volna… valahogy… valahogy… - Mindazonáltal a mellettem levő nő a mi "barátunk" és segít, hogy elérjük a célunkat, ugyanis közös az érdekünk.
- Mondtam, hogy nem vagyok! – fordultam vissza ezekre a szavakra és mérgesen, durcisan vágtam vissza.
- Sajnos rossz hír, hogy a többiek köhöm szóval igen... – lány előtt nem mondja ki, hogy meghaltak, csak finoman céloz - De ön nagyszerűen teljesít és meg a búvóhelyet is megtalálta. Ennek roppantul örülök. Akkor szerintem ne is vesztegessük az időt induljunk. Most mar elég rég óta vagyunk itt haza kellene mennünk.
- Milyen nagyszerű ötlet. Ti csak menjetek, én meg elintézem ezt egyedül. – magabiztosan álltam fel – Csak egy kis útbaigazítást kérek és én itt sem vagyok.
~ Kicsit féltékeny vagyok erre a kis libára. Egyedül megtalálta. Akár végezhetett is volna, ha nem olyan amilyen. Ilyet nekem kellet volna véghezvinnem. Kicsit szégyellem is magam.
Szegény lány csak hebeget és habogott. De csak nem mutatta meg. Én durcisan visszaültem, mert a lány Shintaro sebeit kezdte el gyógyítani. Miután végzett vele jött hozzám.
- Kösz, de nincs szükségem, hogy meggyógyíts. – harapósan utasítottam el a lányt.
- Nagyon szépen kérem. Ha..ha már…..
Csak hagytam, hogy elkezdje. Meglepődtem, mert néhány perc alatt begyógyította az összes sebemet. Teljesen rendbe tett. Csak néztem, ő pedig egy mosollyal tisztázta, hogy készen van, és én rendben vagyok. Felpattant, hogy mutassa az utat. Szúrós tekintettel Shintaro-ra néztem ő pedig bólintott. Tisztáztam, hogy neki sem teljesen kerek valami. Lehet, hogy semmi, de én óvatos leszek. Sóhajtottam egyet, hogy nem csak nekem vannak rossz érzéseim. Meg persze kicsit megnyugtatott, hogyha valami baj van, akkor számíthatok rá. Elindultunk egy folyosó felé. Elég sötét van, és néha csak úgy kapaszkodni kell a falba, mert a másik oldalon tízméteres, vagy annál mélyebb szakadék tátong, amibe azért nem lenne szerencsés beleesni. De a perem nagyon csúszik, mely nem könnyíti meg a dolgunkat.
- Ettől jobb utat keresve sem találhattál volna – panaszkodom egy kicsit, de jobb mintha ellenségek hadával kellene megküzdenünk.
- Re… remélem nem gond, ha… ha megkérdezem, hogy kerültek a csapdába?
- Nos, tudja ránk omlott par tonna szikla es épp alattunk nyílt egy csapó ajtó.. – készségesen válaszolt.
- Ne ilyen szűkszavúan. … Az úgy volt, hogy egy furcsa árny elsuhanása után kezdett ránk omlani a barlang. Hogy mit ne mondjak, hogy megakadályozzon a továbbhaladásban ön is valami hasonlott vitt véghez. Ugye micsoda véletlenek vannak? – mondtam kicsit gyanakvóan egyértelműen a lánynak címezve, aki lesütötte a szemét, és elszégyellte magát, ezért kicsit visszafogottan folytattam – Miután szerencsésen betemetett a kőhalon Shintaro sikeresen beindította a csapdát, minek következtében a préselőben találtuk magunkat. És szendvicsek lennénk, ha nem jössz. – kisebb szünet után – Amiért, köszi – motyogtam el.
Az út fárasztó volt, de csak elértük a célunkat. Egy nagyobb csarnokba lukadunk ki. Előttünk egy barlangtó volt. Ennek a furcsa képződménynek a másik oldalán, egy emelvényen egy magas lélekenergiájú Hollow volt, akit több Lidérc vett körül. Valami trónféleségen üldögél, fejét unottan támasztja a tenyerén ahogy az egyik karfára könyököl. Ritka ronda élőlény, három pár végtagja mellett csápjai és rágói is vannak, nem beszélve a hátán lévő fehér, ovális alakú páncélról.
~ Ezzel a rémrondasággal kell harcolnom? Jó hogy nem maga Aizen jött… Ilyen rondaságot fél percnél nézés után is gyomorforgató. Hát, ha tehetném, akkor az arrancar-rá változtatással valami elviselhetőbb formát adnék szegénynek. Az egész lény egy hatalmas bogárra hasonlít. Egy bogár féreg keverék. Remek.
- Hm... Ideértetek épségben, gratulálok. Halljam, mit akartok? Nem mintha nem tudnám...
~ Tényleg nagyon nagynak képzeli magát. Kicsit Aizen 2, csak ő nem olyan emberi, ő nem olyan befolyásos, és közel sem olyan erős. Elismerem nagy a lélekenergiája, de nyomába sem érhet Aizen-nek. Majd tízezer év múlva. Már ha azt éjt-nap téve keményen edz.
Előre léptem, hogy megelőzzem Shinaro-t.
- Tiszteletem Ventura-sama! – kezdtem bele – Tudom nem egyszer, és nem egy embertől hallotta már hasonló ajánlatott, mint amit én hozok. Aizen úr küldött engem. A Hougyoku csodálatos képességével felruházná önt az Arrancar-ok képességével. Nem is kell ragoznom, hogy a mostani erejét megduplázhatja, vagy megtriplázhatja. Mindezért Aizen úr csak annyit kér, hogy fogadjon neki hűséget, és feltétel nélkül teljesítse az óhaját. Ha elfogadja az ajánlatomat, akkor velem kell jönnie Las Noches-be.
~ Ettől nyálasabb és csábítóbban nem is mondhattam volna el neki, hogy Aizen erőt ad neki, de cserébe csicska lesz.
Shintaro arcára néztem, melyről mindent leolvastam. Nem is kell neki megszólalnia. Ha a mocsok elfogadja az ajánlatot, akkor ellenségek leszünk, ha nem akkor társak. Lehajtottam a fejemet, mint aki kicsit szívére veszi ezt a helyzetet, és az eddigi szövetségest elárultam volna. Vártam egy reakcióra. Nem siettem a feladat második felének közlésével. Hisz akkor egyértelműen a testőrök nekünk ugranak. A helyzet pedig az, hogy Shintaro is most már tud teljes erővel harcolni, illetve hála a lánynak én is kirobbanó formában vagyok. A lány viszont esetlen. Így a lehetséges 3-as csapat csak két használható erővel van megáldva. Pláne még rosszabb a helyzet, ha a lányba nem bízhatunk. Nem elég úgy harcolnunk, hogy legyőzzünk mindenkit. Ha saját lábunkon akarunk hazamenni, akkor a lányt is meg kell védenünk. Fordultam vissza és folytattam.
- Nekem az feladatom, hogy ezt az ajánlatot elmondjam önnek ismét. Ha elfogadja, akkor el kell kísérnem Aizen úrhoz. Természetesen sértetlenül… Viszont – kicsit gonoszabban – Ha ismételten elutasítja a nemes ajánlatott, akkor azt az utasítást kaptam, hogy végezzek önnel.
Tettem a kezemet a kardomra, melynek következtében a szolgák is megfeszűlt izmokkal várták az engedélyt a támadásra.
- Várom a válaszát. Ventura-sama.
Tényleg nagyon feszülten várom a választ. Bár szerintem el fog utasítani, mint ahogy ezt eddig is tette. De mégis ideges vagyok, hogy mi lesz ebből a helyzetből.

Eliana szavai nem váltottak ki túl sok reakciót Venturából, továbbra is kényelmi pozíciójában terpeszkedik, és lustán pislog hívatlan vendégeire. Körülbelül fél percnyi csönd után dönt úgy, hogy elég a hatásszünetből, és furcsa, zizegő hangok közepette mozdul meg, és dől előre. Szemei összeszűkülnek, ahogy végigméri a társaságot, különösen a Shintaro mögé húzódó Miyabi tűnik számára érdekesnek. Alighanem nem csak a ti figyelmeteket keltette fel az ellentmondásokkal teli lány.
- Igen makacs shinigami ez az Aizen, ha azt hiszi bármi is változni fog attól, hogy újra és újra elismételi a kérését. Ha annyira kellek neki, miért nem ő maga jött el? Yare-yare, ezek szerint nem is vagyok neki olyan fontos, ha nem képes megtisztelni a személyes jelenlétével. Milyen szomorú, milyen szomorú... Akárhogy is, mivel jólnevelt lánynak tűnsz, ezért én sem leszek bunkó veled. Sajnálom, de az alkut vissza kell, hogy utasítsam. Hamarosan nagyobb erőre fogok szert tenni, mint amit Aizen adhatna nekem, nekem pedig eszem ágában sincs feladni sem a függetlenségem, sem a birodalmam.
Mutat körbe a csarnokon egyik kezével a sokból, de természetesen nem csupán ezt a helyiséget érti a gesztusa alatt. Vontatott, és ezúttal valóban udvarias beszéde azt mutatja, hogy ellenfeletek se nem idegbeteg, se nem neveletlen, tisztelettel bánik azokkal, akik szintén megadják neki a tiszteletet, ami neki jár.
- A tény, hogy te magad is szövetkeztél nem egy, hanem rögtön két halálistennel, jól mutatja, hogy mennyire elzüllött nép az arrancaroké. Elfelejtettétek, félredobtátok a gyökereiteket a nagyobb hatalomért, tiszta szánalom, komolyan mondom. Mivel ultimátumot kaptam, így nincs más lehetőségem, végeznem kell veled meg a társaiddal. Remélem nincs harag.
Intésére csatlósai egyszerre mozdulnak felétek. Egyenként kétszer-háromszor nagyobbak, mint ti vagytok, és lehetnek egy tucatnyian. Tekintve, hogy a legerősebb alattvalójával már elbántatok, joggal gondolhatjátok, hogy nem lesz túl nehéz dolgotok, és némileg igazatok is van, de ezen csapat legnagyobb erejét a számuk és stratégiájuk rejti magában. Na meg a szájuk. Szétszéledve közelednek felétek, hogy még véletlenül se tudjatok mindegyikőjükkel egyszerre elbánni, és mikor a barlangtó vizéhez érkeznek, akkor válik nyilvánvalóvá erejük természete számotokra is. Képességük ugyanaz, a vizet felszívva majd kiköpve nagyon gyors és nagyon erős lövedékeket formáznak a folyadékból. Ilyen köpetek kezdenek el záporozni felétek, ráadásul nem összevissza. Miután az első néhányat elkerülitek, avagy kivéditek, akkor veszitek észre, hogy nem hagyják, hogy szétszéledjetek, egy csoportban tartanak titeket. Mi több, a vízgolyóbisokat egyre nehezebb elkerülni, hiszen mindig pont úgy érkeznek, hogy a lehető legnehezebben térhessetek ki előlük. Úgy tűnik komoly csapatmunkának lehettek tanúi, a lidércek egy része azon fáradozik, hogy együtt tartson titeket, egy másik részük pedig azzal van elfoglalva, hogy ártson nektek. Van hogy ez sikerül is nekik. A találat komoly fájdalommal és egy zúzódással jár, ha ebből sokat összeszedtek, akkor nemsokára mozgásképtelenné válhattok. Ám ekkor Miyabi az, aki akcióba lendül.
- Bakudou no nanajuusan, Tozansho... - Suttogja el, mire mindannyitokat egy áttetsző, háromszög alakot formáló kékes kristálypajzs vesz körbe. Az erőtér látszólag hatásos, bár nincs sok időtök, hiszen apó repedések keletkeznek rajta minden találat után. - K-kérem bízzák rám a hollowokat, maguk törődjenek az a-adjuchassal. Okkal akar minket egy helyen tartani, va-valamire készül. Szóval ha lehet, amint utat törtem maguknak, két irányból támadjanak, kérem...
Magyaráz remegő hangján, végig lesütött szemekkel pironkodva. Kétséges, hogy képes lesz-e minderre az ártatlannak tűnő kislány, de nincs más választásotok, el kell fogadnotok áldozatát. Halk kántálásba kezd, kezeit pedig az egyik, a támadásotokkal megbízott lény felé irányítja, és mikor a kristálypajzs végül összeomlik, egy széles kék energianyalábot indít el, a 88-as hadou ereje szinte titeket is elsöpör. Kétség sem fér hozzá innentől kezdve, hogy ez a 4. osztagos shinigami valószínűleg erősebb, mint ti ketten együttvéve. Ám nektek most az a dolgotok, hogy amíg Miyabi lefoglalja a vízköpőket, addig áttörjetek a sorfalon és rátámadjatok Venturára. Az adjuchasból kiáradó tömény lélekenergia nyilvánvalóvá teszi számotokra, hogy piszlicsáré támadásokkal nincs esélyetek, ha eredményt akartok, a nagyágyúkat kell bevetni.

Spoiler:

- Nekem az feladatom, hogy ezt az ajánlatot elmondjam önnek ismét. Ha elfogadja, akkor el kell kísérnem Aizen úrhoz. Természetesen sértetlenül… Viszont, ha ismételten elutasítja a nemes ajánlatott, akkor azt az utasítást kaptam, hogy végezzek önnel. Várom a válaszát. Ventura-sama.
Nos nem eppen kellemes erzes utotte fel a fejet belsomben. Irgalmatlan nagy feszultseg ult meg bennem es folyamatosan szidtam magam, hogy csak most gondolkozok el a kovetkezmenyeken, amik ram varhatnak a felelotlen cselekedetem miatt.
~ Na en is ugy alltam le bratyizni az ellenseggel, hogy ha o eleri a celjat es meggyozi az atallasra, akkor kb 2 mp alatt kepes atvagni a torkom.- vitatkoztam magammal. - Gratulalok. Nem is toprengenek tovabb, amint eltuntem ki is nyirtal engem is meg magadat is.- Ercelodott a katanam. Nem is figyeltem tovabb ra inkabb varakoztam a valaszra tovabb.
Az itteni lidercek ura csak unottan meg sem eroltetve magat poffeszkedett a szekeben es nemi hatas szunet utan meltoztatott csak megmozdulni. Szepen lassan vegigmert mindenkit, majd mintha engem szurt volna ki mar keszultem a kardomat kihuzni, de rajottem nem en keltettem fel az erdeklodest, hanem a mogottem allo Miyabi csabitotta oda a tekintetet, mint a ver a capat.
- Igen makacs shinigami ez az Aizen, ha azt hiszi bármi is változni fog attól, hogy újra és újra elismételi a kérését. Ha annyira kellek neki, miért nem ő maga jött el? Yare-yare, ezek szerint nem is vagyok neki olyan fontos, ha nem képes megtisztelni a személyes jelenlétével. Milyen szomorú, milyen szomorú... Akárhogy is, mivel jólnevelt lánynak tűnsz, ezért én sem leszek bunkó veled. Sajnálom, de az alkut vissza kell, hogy utasítsam. Hamarosan nagyobb erőre fogok szert tenni, mint amit Aizen adhatna nekem, nekem pedig eszem ágában sincs feladni sem a függetlenségem, sem a birodalmam.
Fujtam egy nagyot, az elutasitas utan. Nem kell az arrancar ellen harcolnom.Viszont a hollow eleg nagykepu megszolalasa lyukat utott a fejembe. Olyan nyugodtan hangytak el a szavak a szajat, hogy elkezdett erdekelni az az ero. Egy ilyen liderc nem csak a levegobe beszel kiveve, ha nem bolond*. Nem sok minden dobhatja meg egy liderc erejet drasztikusan es foleg nem annyira, hogy mar Aizen lealazasan almodozik. Fel is vontam a szememet, es csak ennyit reagaltam a bogaras alak szavaira. Mondjuk az egyszer biztos, hogy nem egy sima piknik lesz ebbol es ossze kell magamat kapnom, ha epsegben szeretnek hazamenni. A kis kiterot befejezve sajat gondolataimban folytatta tovabb vendeglatonk.
- A tény, hogy te magad is szövetkeztél nem egy, hanem rögtön két halálistennel, jól mutatja, hogy mennyire elzüllött nép az arrancaroké. Elfelejtettétek, félredobtátok a gyökereiteket a nagyobb hatalomért, tiszta szánalom, komolyan mondom. Mivel ultimátumot kaptam, így nincs más lehetőségem, végeznem kell veled meg a társaiddal. Remélem nincs harag.
Intett egyet es a kutyai meg is indultank felenk. Vegulis nem baj, ha egy csorda 2-3 meter magas szorny sereg neked jon. Szerintem teljesen fair. Nagy izmos testuket eleg gyorsan mozgattak elore. Gyorsan rantottam kardot, Eliana csak magaban ellott karomkodas utan cselekedett igy. Nehany azonnal nekunk ugrott, de fura modon a tobbi pedig mogenk osont. Nagy husos karjaval az egyik megprobalt belepaszirozni a foldbe, de meg elotte elugrottam, majd gyorsan visszavagtam es rasuhintottam a fejere, amire o megrogyott, de nem pusztult el. Vegzni nem volt idom vele, mert egy masik nyulank kezevel akart megdofni es csak kis hijja volt, hogy ne a fejemet szurja at. Megint o lendult tamadasba, de akkor kozelebb jott. Masik keze mar balta szerusegnek tunt, azzal probalt lenyakazni, de okosan lebuktam es sziven szurtam, vagy legalabbis valami fontosabb szervet talaltam el, mert rogton a masvilagra kerult. Az elozo hollow meg mindig nem lehelte ki a lelket es elt is a lehetoseggel, hogy nem rafigyeltem, mert megint megemelte husos karjat es uvoltve csapott felem. Legalabb ne orditott volna, akkor meglepett volna, viszont igy konnyeden haritottam az utest es azzal a lendulettel ra is tettem az i-re a pontot. A hollow elparolgasat kovetoen Miyabi esett neki a hatamnak, majd egy lepke szeru szepseg ugrott elo orditva. Munkajat kivanta befejezni, de meg e foldon fekve egy kis demon magiat bevetve tuntettem el orokre. A 4. osztagos csak zavarodottan kelt fel es hajolt meg, majd eredt a dolgara.
- Egyszer o ol meg.-morgott fel a zanpaktoum
Ujabb ellenfel vetodott ram, de meg volt idom Eliana helyzetet megfigyelni, aki eppen megmentette a 4. osztagos eletet szinte kozvetlen az en kozbe avatkozasom utan. Erosen raztam a fejem, hogy vajon milyen szerencse kellett az eddigi tulelesehez. Egyre jobban nyomtak minket a hollowok a barlangi to fele. Minden egyes mozgasuk es cselekedetuk osszefogott es szervezettnek tunt. Nehany liderc elhalalozasa utan megtudtuk miert is akartak ennyire a to kezelebe csalogatni minket. Kepesseguk egy nem reg elhalalozott lidercehez volt hasonlo, ok is vizkopkodessel kivantak eltenni lab alol. Elsolatasra nem tunt valami hatasosnak, de az elso par talalat gyorsan kiabranditott ebbol a tevhitbol, ugyanis kb minden talalat olyan erzes volt, mintha egy nagy bunkoval vagtak volna hasba. Kikerulni vagy haritani nem volt tul egyszeru a tamadasokat, mert a tulero es a a lidercek taktikaja elegge utos parositasnak bizonyult. Probaltam visszavagni, hatha megzavarodnak es ki tudnank kerulni a slamasztikabol, de helyette majdnem en hagytam ott a fogam, mert a kidou betoltese kozben az egyik hollow csapott le ram, de Eliana gyorsabb volt es kettevegta az ellenseget. Mogorvan nezett ram, majd el is ugrott egy kozeledo kopet elol. Egyre tobb ponton fajt a testem es mar faradni is kazdtem, amikor enyhe meglepetes ert engem.
- Bakudou no nanajuusan, Tozansho... Suttogja a negyedik osztagos es egy hatalmas kristaly pajsz vett minket korbe. A lidercek tamadasait ugyan felfogta, de folyamatosan gyengult minden egyes becsapodas utan, amit a repedesek sokasodasa jelezte.
-Ahooo szoval igy allunk. Kezd egyre erdekesebb kezd lenni a dolog.- jegyeztem meg magamban.
- K-kérem bízzák rám a hollowokat, maguk törődjenek az a-adjuchassal. Okkal akar minket egy helyen tartani, va-valamire készül. Szóval ha lehet, amint utat törtem maguknak, két irányból támadjanak, kérem... -Mondta Miyabi. Termeszetesen mindezt remego hangon mondta, nem tul meggyozoen.
- No de holgyem ugye nem gondolja, hogy magara hagyon ezekel a verengzo szornyetegekkel.- mindezt nyalas hangon kozoltem, majd a kristaly kivulre pillantottam a lidercekre, akik a fogaikat csattogtatva keszultek szettepni minket.
- Deeeeeeeeeee, ha belegondolok akkor elfogadom az ajanlatat.
Ekkor hirtelen osszeomlott a pajzs es mar el is indultak a hollowok felenk, de a lany halk kantalasat befejezve egy roppant eros kidout szabaditott el. Olyan erovel vagodott bele a lidercek tomegebe, hogy meg en is majdnem elrepultem.
-Aha akkor, ooooo egy kicsit felre ismertem ot egy kicsit.-Cikazott bennem a felismeres. Nem akartam tovabb gondolkodni, ezert megfordultam es elindultam Ventura fele. Eliana is kovetett, igy konnyebben atjutottunk a megzavarodott hollowokon es kerultunk a fonokuuk ele.
- Ugy latom a kis baratotok meglepett titeket.- Kezdte Ventura a monologjat. Hajjj ugy latom nekem is be kell szalnom a harcba...hmmmm ellenetek. Lassan megindult elore es lelekenergiaja egyre jobban novekedni kezdett.
- Hat akkor kezdodjon a moka...- szolalt fel a kardom. En pedig jol halhatoan mondtam ki a zanpaktoum parancsszavat.
- Yure kanazuchi!
Elkezdett abban a pillanatban felszakadni a padlo kovezete es a katanam is atalakult porollye. Korulottem komotosan mozogtak a kovek, nem siettek sehova. Ventura csak mosolygott es megindult felem. Kezevel kapkodott felem, en pedig a nagyobb padlo darabokat hasznaltam blokkolasnak, majd hirtelen kiugrottam a kovek kozul es razuditottam a nagyjat. Hirtelen csond is lett, de a tormelek alol egesz gyorsan kihamozta magat es nem is esett szinte semmi baja.
- Naaaa ne okozz nekem csalodast... Ennel azert tobb kell.- Gunyolodott.
Sajnos igaza van, gyorsan ki kell talalni valamit mert igy ez nem lesz eleg...
* Hatha egy dilis szupercsotany es semmi tobb.

Azt hiszem mind részemről, mint Shintaro részéről tapintani lehetett a feszültséget. Én vártam a saját válaszomra, viszont Shitaro azon izgult, hogy mi lesz akkor ha elfogadja. Az nekem csak jobb lett volna, mert akkor csak elkísérem, és le van tudva a dolog, viszont ha nemet mond, akkor is kész örömest végzek ezzel a rondasággal, viszont ez már kevésbé egy egyszer feladat. Ha teljesen egyedül lennék, akkor azt is mondhatnám, hogy majdhogynem lehetetlen. Ez a barlangba alakult kis szövetség nagyon törékeny. Egyetlen személy válaszán múlik most minden.
Körülbelül fél percnyi csönd után dönt úgy, hogy elég a hatásszünetből, és furcsa, zizegő hangok közepette mozdul meg, és dől előre. Szemei összeszűkülnek, ahogy végigmér bennünket, különösen a Shintaro mögé húzódó Miyabi-n akad meg a szeme.
~ Lehet, hogy lát valamit rajta, amit mi nem? Egy biztos, hogy furcsa egy lány, és egyre inkább úgy érzem, hogy nem szabad megbíznom benne. – figyelek én is szemem sarkából a lányra.
- Igen makacs shinigami ez az Aizen, ha azt hiszi bármi is változni fog attól, hogy újra és újra elismételi a kérését. Ha annyira kellek neki, miért nem ő maga jött el? Yare-yare, ezek szerint nem is vagyok neki olyan fontos, ha nem képes megtisztelni a személyes jelenlétével. Milyen szomorú, milyen szomorú... Akárhogy is, mivel jólnevelt lánynak tűnsz, ezért én sem leszek bunkó veled. Sajnálom, de az alkut vissza kell, hogy utasítsam. Hamarosan nagyobb erőre fogok szert tenni, mint amit Aizen adhatna nekem, nekem pedig eszem ágában sincs feladni sem a függetlenségem, sem a birodalmam. – körbemutat az egyik kezével.
~ Miért nem jött ő maga? Talán azért, mert nem tart annyira fontosnak. Egy kis légypiszok vagy a szemébe, aki miatt még a kardját sem veszi elő. … Ha így tippeltem volna meg a lottóötöst, akkor dús gazdag lettem volna. De én is valami hasonlót tennék a helyébe, ha biztosan tudom, hogy nemsokára egy olyan erőt fogok birtokolni, ami csak keveseknek van. Nem adnám el a szabadságomat, és a hatalmamat.
- A tény, hogy te magad is szövetkeztél nem egy, hanem rögtön két halálistennel, jól mutatja, hogy mennyire elzüllött nép az arrancaroké. Elfelejtettétek, félredobtátok a gyökereiteket a nagyobb hatalomért, tiszta szánalom, komolyan mondom. Mivel ultimátumot kaptam, így nincs más lehetőségem, végeznem kell veled meg a társaiddal. Remélem nincs harag.
~ Semmi joga beleszólni, hogy mit teszek, vagy tettem. Nekem nincsennek gyökereim. Nekem a szörnyeteg van, amit Arrancar létem egy kicsit enyhített. … Halott ember igaz nem haragszik? … Mocsok.
Intésre a csatlósai megindultak felénk. Egyenként vagy minima kétszer háromszor nagyobbak voltak, na meg persze nem kevesen, de az erejük nem tűnt túl vészesnek. Persze riktik szétszóródva hogy még véletlenül se tudjak egyszerre végezni mindegyikkel.
Shintaro azonnal előrántotta a kardját. Egyértelmű gondolom neki is, hogy a szövetség nem tört meg, és most az a legjobb, ha együtt harcolunk. Termeszétesen a helyzet nem tetszik, ezért magam elé megint nem túl szép szóval illetem Ventura-samat, és én is előrántom a kardomat. Kiszemeltem magamnak a legnagyobbat. Mielőtt ideért volna, Sonido segítségével oda ugrottam, majd kardommal lesújtottam. Azonnyomban egy nagy, fájdalmas kiáltással ki is múlt a világból. Miközben a magasság különbséget a feje és a talaj között zuhantam, forgás közbe három Barra-t lőttem ki, melyek találtak, de egyik sem múlt ki tőle, csak az egyik egy nagyot tanyált hátra, a másik, meg a fájdalom és a rohanás következtében összecsuklott, és előrefele dőlt. Mikor földet értem, és az utóbb említett megfelelő magasságba ért, akkor levágtam a nagy buta fejét. Egy viszonylag gyorsabb került mögém, aminek a támadása elől kénytelen voltam elugrani, viszont mikor ő ismét felemelhette volna a kezét, nekem már a fénylő energia a kezemen volt. Szerencsére még rajta kívül még kettő állt mögötte. Ezt ki is használtam, és egy Ardiente Garra-al ki is ütöttem őket. Persze nem tellett sokba megint csak jöttek, és kicsit úgy érzem, hogy egyre inkább tolnak elfele minket a mögöttünk levő tavacska felé. Rápillantok Shintaro-ra, aki éppen megmentette Miyabi életét, de két lépést sem tett, és Shintaro is alig fordította el a fejét, már érkezett a lány felé a következő támadás, melyet úgyszint egy méretesebb ellenfél kezdeményezett. Azonnal oda ugrok, majd levágom a kezét. Fájdalmába felkiált, jó nagyot vágok a lábába, majd egy határozott Barra-val hasba találom. Repült is tőle jó pár métert, majd kimúlt. Szórós szeműen néztem a lányra.
~ Legalább csináljon valamit, vagy ha nem, akkor legalább ne hátráltasson. Nem bízok benne, de ezt a harcot nem fogjuk sérülés nélkül megúszni, és ha egyben akarunk hazamenni, akkor szükség lesz rá.
Elfordultam és ismét megállapítottam, hogy ellenfeleink iszonyat sokan vannak, és lassan úgy kezdem érezni, mintha nem fogynának, hanem nőnének. Már teljesen elértünk az említett vízforráshoz. Az ellenségeink odamentek, és felszippantották a vizet, majd elkezdtek köpködni. Magamban egy vízcsepp lecsúszott, de már ugrottam is el az első lövedékektől. Ezek korántsem ártatlan támadások. Egyszerűen alig tudok előle elugrani, illetve a szétcsapástól csak víz megy a szemembe, vagy becsukom, és akkor fél miniméterre hajolok el a következőktől. A pláne nem az, hogy ezek a támadások látszólag nem a finomabb fajtából valók, hanem egyszerűen hármunkat próbálták bekeríteni. Oly annyira összedolgoznak, hogy egyik elől elugrottam, viszont ahova érkeztem, oda már repült is a következő lövedék, és eltalálta a lábamat.
~ ÁH! Ez tényleg nem egy kellemes érzés. – persze a piros folt rögtön lilulni is kezdett.
Már a kezdetén egyértelmű volt, hogy nem kellene ebből sokat bekapni. Most viszont pláne. De így is éppen alig tudok kitérni előlük. Meg lassan kitalálják, hogy hova mozdulok, és sikerül eltalálniuk. Shintaro is kap néhány kék-zöld foltot. Viszont már nagyon úgy éreztem, hogy nem lesz így jó, akkor egy angyali suttogásra lettem figyelmes.
- Bakudou no nanajuusan, Tozansho... – egy áttetsző, háromszög alakot formázó kékes kristálypajzs vett minket körbe - K-kérem bízzák rám a hollowokat, maguk törődjenek az a-adjuchassal. Okkal akar minket egy helyen tartani, va-valamire készül. Szóval ha lehet, amint utat törtem maguknak, két irányból támadjanak, kérem... – lesütött szemmel, remegő hangon mondja Miyabi.
Nincs sok idő, mert a lövedéktől már repedezik is a fal. Egyáltalán nem néz ki úgy, hogy eltudna bánni ezekkel a lidércekkel. Még nem is olyan régen mindketten megmentettük az életét. De tüzetesebben végignéztem a lányon. Egyetlen karcolás sincs rajta. ezen kicsit jobban kitágult a szemem, majd ismét gyanakvóbban néztem a lányra.
- No de hőlgyem ugye nem gondolja, hogy magara hagyon ezekkel a vérengző szörnyetegekkel. – Shintaro megint elővette a nyájas hangnemét, majd elnézett a hollow-k irányába - Deeeeeeeeeee, ha belegondolok akkor elfogadom az ajánlatát.
~ Nyuszi – néztem kicsit morcosan rá, és persze magamban megjelent a vízcsepp is.
Gyanakvóan néztem a lányra, majd bólintottam, hogy rendben van. Nekem csak egy kitételem van, hogy ne ölesse meg magát. Erre a lány felemeli a kezét a Lidércekre, lebomlik a védőburok, aztán elszabadult az energia. Ilyen szintű Kidou-t meg nem is láttam. Egyszerűen csak úgy a szele belekapott a hajamba. Összeszűkült gyanakvó szemmel figyeltem még mindig a lányt, és eme akciótól meg sem rezzent az arcom, pedig igazán meglepődtem.
~ Egyszer ő a kis szende kislány, aki kettőt nem tud szólni, és ha egy ellenség rálehel, akkor „X” szemekkel kidől, máskor pedig olyan támadásokat húz elő a kalapjából, hogy szemünk szánk tátva marad. Egyértelműen nem kezdő. Akárhogy nézem ezzel a támadással játszva felülmúlt engem, és Shintaro-t együttvéve.
Shintaro elindult, és én követtem is. A meglepett hollow-kon egyszerű volt átkelni. Volt amelyiknek egyszerűen a lába alatt átcsúsztam. Ezzel már Ventura előtt is voltunk.
- Úgy latom a kis barátotok meglepett titeket. - Kezdte Ventura a monológját - Hajjj úgy látom nekem is be kell szállnom a harcba...hmmmm ellenetek. – lassan megindult felénk
Egyből nem akartam megtámadni, mert fogalmam sincs, hogy mégis mire képes? Az biztos, hogy nagyobb falat, mint amikkel eddig találkoztunk.
- Yure kanazuchi! – Shintaro feloldotta a Zanpaktou-ját
Elkezdett abban a pillanatban felszakadni a padló kövezete és a kard pörölylett. Körülötte komótosan mozogtak a kövek, nem siettek sehova. Ventura csak mosolygott és megindult Shintaro felé. Kezével kapkodott felé, ő pedig a nagyobb padló darabokat használva blokkolásnak, majd hirtelen kiugrott a kövek közül és rázúdította a nagyját.
~ Shintaro ereje a föld, és a kőben rejlik. Legalább megfigyelem, hogy milyen technikákat használ.
Hirtelen csönd is lett, de a törmelék alól egész gyorsan kihámozta magát és nem is esett szinte semmi baja.
- Naaaa ne okozz nekem csalódást... Ennél azért több kell. - Gúnyolódott.
Még kisem mondta, mögötte voltam, és a kezemen ismét világított az ismert energia. Egyenesen közvetlen közelről a tarkóját célozva ellőttem a Ardiente Garra-t. Nagy villanás, por, de mire tisztult a kép tisztázódott, hogy kivédte, és jóformán eg karcolás sincs rajta. Persze az egyik karjával telibe talált, minek következtében repültem egy nagyot és az egyik cseppkőnek repülve le is bontottam azt.
~ Fene. Nem lesz ez így jó… Shintaro már feloldotta a kardját. Sajnos nekem sem lesz túl sok időm tovább rejtegetni.
Ventura egyre félelmetesebb energia löketeket engedett szabadjára. A másik, hogy a felucsódott lidércek is ismét nekünk rontottak. A felém közeledőt egy nagy rúgással más mozgási pályára állítottam, majd Shintaro-hoz ugrottam, és az őfelé közeledő Lidérc gyomrát páros lábbal eltalálva hátrébb kényszerítettem.
- Nem lesz jó, ha vakon támadjuk. Ki kellene találni valami tervet. Különben sanszos, hogy itt hagyjuk a fogunkat. – magyarázom komolyat – Foglald el a figyelmét, hogy kivégezhessem.
Ezt persze könnyű mondani. Amit befejeztem mindketten elugrottunk a következő csapás elől. A másik, hogy hiába virgonckódok a lábamon található seb éktelenül fáj. Viszont így is nyugodtan befoghatom a számat, mert Shintaro-n több van.

Bár támadásaitok hellyel-közzel működnek, Venturát jól láthatóan keményebb fából faragták annál, hogy ennyitől kidőljön. Élcelődése jól mutatja, hogy mennyire nem viselte meg a rázuhanó törmelék. Ami viszont ennél aggasztóbb, az a rajtatok keletkező furcsa, már-már láthatatlan sérülések sokasága: egy rezzenő hanghatás után mintha a bőrötöket megcsípné valami, de csak annyit láthattok, hogy vér kezd szivárogni a hosszú, legalább tíz centis sebekből, magát a vágást nem látjátok szabad szemmel, olyan hajszálvékonyak. Bár súlyosnak nem tűnik - és nem is az - talán mindketten tudjátok milyen kellemetlen, ha megvágjátok magatokat papírral, és ez pontosan ugyanolyan. Azt viszont már nehezebb megfejteni, mégis hogyan helyezi el rajtatok az adjuchas ezeket a sérüléseket.
- Su-sumimasen, többé nem fordul elő! ^^" - hallatszik Miyabi esedező hangja, mihelyst "lelövi" a felétek szabaduló egy-két lidércet egy Raikouhou hadouval. Ha felfigyeltek rá, akkor azt is láthatjátok, hogy jelentősen megcsappant Ventura pribékjeinek a száma, már talán csak egy féltucat lézenghet a 4. osztagos kislány körül, bár már ő is elég fáradtnak tűnik. Mindenesetre hosszan nem időzhettek el rajta, hiszen bogárszerű ellenségetek továbbra is előttetek tornyosul. Nem is tétlenkedik, és miután Shintarót féltérdre kényszeríti egy újabb megmagyarázhatatlan, lábra érkező, láthatatlan vágással, pofáját hatalmasra nyitja, melyben vörös energiagömb kezd el formálódni. A cero egyenesen téged céloz, Eliana, de hiába próbálnál kitérni előle, szó szerint a földbe gyökerezik a lábad. Hirtelen akkora terhet érzel a válladon, hogy mozdulni sem tudsz tőle. Az erőteljes sugár telibe kap, és igen súlyos sérüléseket szenvedsz, így nemigen van energiád azon töprengeni, hogy miért mondtak csődöt a lábaid. Nem halogathatod tovább a reuserrecciónod feloldását, ha nem akarod itt hagyni a fogad.
- Oh, szép munkát végzett a kis barátotok. - mutat a lény a csápjával Miyabi felé, aki ebben pillanatban esik össze kimerülten, de az ígéretét teljesítette, végzett az összes alacsonyabb rangú lidérccel. Így bár ő kidőlt, már minden erőtökkel összpontosíthattok Venturára, aki méltatlankodást színlelve ingatja a fejét.
- Yare-yare, úgy tűnik kénytelen vagyok belehúzni, nincs sok kedvem tovább játszani veletek. Aire... Suelto. - baljós szavak hagyják el az ajkait, a hátán lévő páncél pedig szárnyakként nyílik fel. Az ezzel járó hangot jól ismeritek, hiszen minden alkalommal, amikor azokat a furcsa felszínes vágásokat elszenvedtétek, ezt hallottátok. Nagyon vékony, szinte alig látható, fehér színű fonalakat láthattok a páncél alól kivágódni, melyek ostorszerűen pattognak az adjuchas körül. Hosszuk valószínűleg egyenként is több tíz méter, így nem nagyon van hová menekülni előlük. A sziklákat könnyedén átvágják, és valószínűleg a felszínes sérüléseitek is ebből a képességből származnak, de nyilvánvaló, hogy az csak az ízelítő volt. A kiszámíthatatlanul mozgó légfonalak egyike ugyanis csúnya és mély vágást ejt a válladon, Shintaro, mihelyst felé mozdulsz.
A feladatotok tehát adott, nem vehetitek többé félvállról ezt a küzdelmet. Győzzétek le Venturát! Hogy milyen stratégiát alkalmaztok, az rajtatok áll, de könnyen lehet, hogy a győzelem kulcsa Eliana képességeiben rejlik.