A mai napom nem éppen indult zökkenő mentesen, amiért a Kidoushuu hadnagyának való bemutatkozás pontosan mára volt kitűzve. Engem nem zaklatott fel annyira a dolog, mint ahogy Anyut. Nem értem mire fel aggódik ennyire, bár nincs ellenemre, hisz a sütemények mellyel elhalmozott emiatt a reggeli mellett igazán finomak voltak. De az kevésbé tetszett, hogy a Vén Varjú is meg volt hívva és közelharcot kellett vívnom vele a kedvenc falatjaimért, bár hála a gyorsaságomnak mindig sikerült megszereznem a nekem kellő édességeket. Lehet, hogy mágiában jobban jeleskedik, de legalább gyorsaságban felülmúlom az öreget. Ne aggódj... lesz még nap, mikor jobb leszek nálad!
Unott arccal hallgatom végig beszédüket a hadnagyokról, elég jól neveltek, nem szokásom magas rangúaktól megvonni a tiszteletet, amit megérdemelnek, persze az a tiszt hozzáállásától függ elsősorban. Főleg, nincs is mitől aggódnom, hisz mindkét szülőm hadnagyi rangban jár, nem egy másik e pozícióban elhelyezkedő idegentől fogok beijedni. A becsületem amúgy sem engedi meg.
Nyugodtan falatozva Anyu legjobb süteményeiből figyelek fel az ablakon beröppenő fekete lepkére, mely a Fukutaichoutól hozta az üzenetet nekem. Felvont szemöldökkel hallgatom végig az ujjamra letelepedő Pokollepke szövegét. Ezek szerint a hadnagy nem korán kelő típus, viszont lehetne kicsit éberebb is, bár mi tagadás már reggeli előtt megtettem hozzá a kitérőt, de akkor még nem volt jelen az irodában. Öreg hiba egy Fukutaichou rangú tiszttől, viszont inkább nem jegyzek meg semmit sem hangosan, mielőtt Anyu magára venné, Vén Varjúnak mondjuk nem ártana, hogyha a munkáját végezni mivel Ő nincs az osztaga területén, vagy direkt emiatt vették volna ki a szabadnapjukat? Ki tudja… kinézem belőlük.
Egy apró köszönést elejtve és Anyu kisebb monológját végighallgatva indultam el végül a Kidoushuu osztag területe felé, amint Zanpakutomat az oldalamra függesztettem jó szokáshoz híven, hisz mindig magamnál kell, hogy hordjam, ki tudja mik történhetnek. Elég csekélyke információkkal rendelkezek. Anyutól tudok egy-két dolgot a Kidoushuu osztag hadnagyáról, de többet sem, szóval valószínűleg a hadnagy előnyben lesz, mivel Ő megkap minden papírt ilyenkor, amely tartalmazza az új tisztről szóló adatokat. Jómagam már csak tudom, ismerkedtem eleget az iratokkal. Villámtánc segítségével egész hamar sikerült végül odaérnem az irodához, ahol megejtettem az illendő kopogást, majd ha engedélyt kapok rá, be is nyitok…
- Shitsureishimashita… – mondom szokásos komoly hangvételemmel, ahogy belépek, közben tekintetemet körbevezetem a szobán, míg végül lélektükrömet a hadnagyra vezetem.
– Hajimemashite. Az új tiszt vagyok Hayakawa Yuki Hajime. – hajolok meg tisztelettudóan, miközben magamban már vázolom is fel a saját véleményemet az idegenről, bár látásból nem szeretek ítélni. Végül is így többé-kevésbé szimpatikus, de viselkedése… ki tudja? Inkább megvárok egy-két mozzanatot tőle.
- Elnézést a késésért, bár már korábban is próbálkoztam a látogatással. – osztottam meg vele a reggeli esetet, mikor gondolom még javában húzta a lóbőrt. Tény elég korán kellő típus vagyok, de szerintem az első találkozó az osztag egyik fő tisztjével eléggé jelentős esemény és jobb szerettem volna minél előbb letudni, hiába vagyok csupán egy-két napja gyökeres tagja az osztagnak. Számomra jelentős esemény és szerintem minden újonc tisztnek az, szóval azt se mondhatom, hogy egyedül vagyok e téren. De igazán érdekelne, hogy vajon a Kidoushuu osztag hadnagya miféle Démonmágiákat ismerhet. Biztos, hogy sokat, remélem legalábbis, vajon… ha megkérem, mutat egy-kettőt? Nem tagadom, hogy a kidouk elég közel állnak hozzám és Vén Varjúból kiindulva – mivel Anyu meséje alapján anno Ő is tagja volt az Kidoushuu osztagnak - itt eléggé nagy fokon gyakorolhatják ezt a részét a Shinigami képzettségeknek. Szóval nem csoda, hogy kíváncsi vagyok egy magasan képzett kidou alkalmazó teljesítésére.

Hátborzongató. Képtelen vagyok elfogadni, hogy még mindig vannak olyan tisztek, akik külsőmről ítélkezve vonnak le cseppet sem pozitív állításokat. Szavaiból egyértelműen kihallom, hogy egy „ostoba” gyereknek néz, pedig már messze vagyok az élet azon létrájától. Bár testileg nem is, de gondolkodásban már ezerszer lekörözöm a velem egykorú fiatalokat. Ezt pedig cseppet sem tagadom, így el is várom, hogy mások nem egy gyerekeknek szóló beszédstílust vegyenek fel felém, hanem mint egy egyenrangút: ahogy a felnőtteket, úgy kezeljenek.
Akihiro Haruya… ezt a nevet nem csak azért fogom megjegyezni, mert az osztag Fukutaichouja az illető, hanem a miatt is, mert most szépen, képes volt belevésni magát elmémbe, ahogy iménti mondatával oly’ könnyedén elvágta magát nálam. Pedig a kezdeti mínuszok ellenére adtam volna változtatási lehetőséget a róla kialakított képről gondolataimban, bár erre most már nem sok esélye van…
- Gomenasai. De ha megkérhetném, ne kezeljen gyerekként. - lehunyt szemmel viselem el tejbe tök mosolyát, s közben jelzésének eleget téve indultam meg az ülőhely felé, ahogy megosztottam vele problémámat, mely böki a csőrömet.
Helyet foglalva vele szembe nyitottam ki végül lélektükrömet, hogy rideg szemet ráemelve nyomatékosítsam előbbi szavaim súlyossággát, hiszen ezzel az önértékelésemet rontotta. Összefonom karjaimat mellkasom előtt, majd fölényeskedően hátradűlök a székben, miközben hűvös tekintetemmel szuggerálom a Kidoushuu hadnagyot. Ahogy hallom megjegyezni tőle, miszerint ismer engem azoknak a bizonyos aktáknak köszönhetően, melybe a fontosabb információim vannak leírva, felvont szemöldökkel veszem ezt tudomásul. Nem szívlelem az ilyen helyzetet, ahol az egyik fél semmit nem tud a másikról, míg a másik egész az életrajzodat ismeri. De legalább van ízlése italok terén.
- Igen, kérnék szépen. – bólintottam rá kérdésére a teát illetően, majd amint nyújtotta a csészét átvéve tőle, nyugodt szívvel kortyoltam bele. Szeretem a teákat, s sokat is iszok belőlük bár nagyon gyakran a Mami által készítettek vannak nálam előnyben, de ennek ellenére sosem utasítok el egy új íz megismerését. S most szembesülhettem eggyel. - Hm… jól érzem, hogy ez egy „kicsit” túlédesített fekete tea lenne? - könnyen le tudtam vonni az italból, hogy a hadnagy kissé édesszájú, bár jómagam is odavagyok a süteményekért, viszont azért nem túlzom el annak bevételét, hiszen a régi korban sem volt valami kedvező, hogyha egy férfi szerette az édességet. Gondolataimból a Fukutaichou további beszéde zargat ki elmémből. A magyarázata, hogy később állt munkába, ahogy az elő van írva, cseppet sem nyeri el tetszésemet, hiszen nem azért van a Kidoushuu, hogy annak tagjai henyéljenek, hanem a miatt, hogy elvégezzék kötelességüket. A csészét letéve az asztalra, az eddiginél is komoly arccal kezdek vizslatni a hadnagyra.
- Már megbocsásson Haru Fukutaichou-san, de cseppet sem tartom megfelelőnek ezt, hiszen a Kidoushuu pontosan azért van, hogy megoldja a senkaimonokkal kapcsolatos problémát, lehet az akár kora reggel, avagy késő éjjel. – jegyeztem meg rosszmájúan, hiszen mi másért lenne az osztag, hogyha nem ezért egyrészt. Másrészt pedig a kidou után érdeklődök is továbbfejleszthetik így tudásokat, no meg a bizonyos pajzsokhoz, meg továbbiakkal kapcsolatos dolgokat is eme osztag tagjai végzik, ahogy jómagam informálódtam erről, ezzel gyakorolhatják is a mágiát. S hiába szakad a Kidoushuura e munka, mégis örülök, hogy ide kerültem és szerintem mások is így vannak, aki ezen osztag tagjai. Biztosra veszem, hogy bármikor elvégzik kötelességüket. Mindenesetre, ennek ellenére nem hagyhatom figyelmen kívül bocsánatkérését, bár azt hiszem ezzel már jócskán elkésett. Viszont a hirtelen hozzáállását a munkához díjazom, hiszen minek a beszéd, hogyha vannak fontosabb dolgok is a jelentkezéssel kapcsolatban?
Egy bólintással jeleztem, hogy helyeslem azt, hogy az íratok elintézéseit tesszük előtérbe. Átvéve a lapokat, illetve a tollat már meg sem lepődöm, az írat tartalmán, hiszen ezerszer összefutottam e kitöltött másával a Hachibantainál, amikor Mami által elhalasztott papírmunkáját igyekeztem jómagam elintézni. Nem is kellett volna megmutatnia a hadnagynak hol is írjam alá a papírost, de azért „játszottam” a tehetetlen újoncot hagy ringathassam abban a tényben, hogy még egy kicsit sem konyítok az osztagok dolgaihoz, mely két hadnagy szülővel eléggé hihetetlen elképzelés lenne, de ki tudja, hogy rájön e, erre. Amint aláírtam több kilométer hosszú nevemmel azon három helyen, a lapot visszanyújtottam a Fukutaichounak, s kezembe véve az asztalra helyezett csészét, ismét kortyoltam belőle, mielőtt válaszoltam volna feltett kérdésére.
- Miért a kidoushuu? – ismételtem el a kérdését, bár csak úgy magamnak, ahogy egy kicsit elmerengtem ezen. Nem valami nagy történet, hiszen csak egy jelentkezést adtam fel a Tanácshoz, akik végül ide soroltak. Azt hiszem, sejtem is, hogy miért… - Valójában a 46. Tanácsa osztott be a Kidoushuuba, miután felvételt kérvényeztem egy osztagba, amint Zanpakutommal elértem a shikai szintet. Gondolom részletesebb oka az lehetett, hogy egész jól értek a Démonmágiához. – feleltem neki monoton hangon, ahogy sikerült jómagamnak is levezetni ennek valószínűsített okát. Valóban értek a mágiához és nagy érdeklődésem irányába végül mondhatni fanatizmussá vált ennek továbbfejlesztése számomra. A kidoukról való merengésem során jut eszembe a nemrég gondoltak, így nem haboztam egy kérdéssel előhozakodni a hadnagy irányába.
- Haru Fukutaichou-san, tessék mondani. Ön milyen kidoukat ismer? Gondolom Kidoushuu hadnagyként eléggé szerteágazó lehet tudása e téren. – csillan meg kék íriszem, ahogy kíváncsian felé tekintek, ezzel kimutatva a kidoukkal kapcsolatos „mániámat” előtte.

Magamban jóízűen mosolyogva hallgattam végig a rémült bocsánatkérést Haru Fukutaichou-santól. Természetesen ügyelve arra, hogy az arcomon semmiféle örömre utaló mimikát ne lelhessen fel, nem mintha annyit mosolyognék, maximum egy sanda vigyort sikerülhetne kihozni abból, mely jelenleg gondolati önön magam arcára húzódott. Mindenesetre ijedelme jócskán csak feldobta kedvemet. Még ha ez nem is egy megfelelő szituáció az örömre.
- Semmi probléma. – legyintettem egyet, hogy ejtsük ezt a témát, mivel nemigen kívánok ebbe ennél is jobban belemerülni. Valóban… a baj ott kezdődik, hogy sokan nem gondolnák el ezt egy velem egykorúról, hogy egy ilyen „apróság”, minthogy gyereknek kezelik, piszkálja a csőrét. Szerencsére a témaváltást könnyedén áthidalta a Fukutaichou-san egy csésze tea felajánlásával, melyet természetesen elfogadtam. Mindig is szívleltem a teát, a kedvenc innivalóm, így egyértelmű miért is nem utasítottam el, viszont egy ritka, érdes fekete tea ízzel futhattam össze ezúttal. Mely persze nem probléma, hiszen szeretek tea téren minél több változatos aromát megismerni, csak kicsit váratlanul ért eme változat.
- Nem szükséges újat készítenie. Semmi probléma vele, csupán meglepett, enyhén édes változata a fekete teának. Ne vegye sértésnek, nem annak szántam. – helyesbítettem iménti feltett kérdésem után, amiért látszólag kicsit félreértette költői megszólalásomat. Jómagam a tea változatában szerettem volna biztos lenni, természetesen nem kötekedésképp kívántam felvetni a túlzottan édesre való utalást. Ezután kicsit rizikósabb téma lett felvetve, bár jómagam csak igyekeztem közölni a meglátásomat evvel kapcsolatban. Valóban úgy gondolom, hogy a Kidoushuu efféle munkákat is képes hajnalok – hajnalán elvégezni, hiszen részben tőlük függ Soul Societyba vezető utak karbantartása, illetve a védelme is.
- Ne haragudjon de… ez olyan volt, mintha a Taihcoura kívánná kenni ezt a hibát. Bizonyára úgy vélhette, hogy azért ajánlja fel Ön a segítségét, mert a papírmunka, melyet kézhez kap, nem rendelkezik akkora mennyiséggel. S ennek fényében küldi át az iratokat. – vonok le monológjából egy afféle kikövetkeztetést ezzel kapcsolatban. Legalábbis gondolom emiatt vállalhatta túl magát papírügy terén és szerény véleményem szerint ezt a Taichouval meg tudná beszélni, hogy egy kicsivel kevesebb elvégezendő írat adagot küldjön hozzá pluszmunkaként. Esetleg a mennyiségben egyeztethetnének, vagy amelyik nekik kényelmesebb, ez már rajtuk állna, de az Én szemszögömből ez megoldható probléma.
- Ano… javítson ki, hogyha tévedek… a senkaimon karbantartása nem a sanseki kötelessége? Utána olvastam a Könyvtárban a Kidoushuubantai tisztek feladatköreiről és úgy emlékszem ez rangban közvetlenül a Fukutaichou után elhelyezkedő tiszt feladata. – merengtem el még inkább ezen, előfordulhat, hogy régebbi adatok kerültek kezeim ügyébe és az óta már más rendszer van érvényben a Kidoushuubantaion belül. Ennek fényében jobbnak láttam feltenni eme kérdést, mielőtt tévhitekben élnék. Nem kívánok tájékozatlan lenni az osztaggal kapcsolatban, szóval igencsak remélem, hogy kijavít, amennyiben rosszul tudtam az utóbbit. Bármennyire nem is szívlelem, ha beleszólnak a meglátásaimba.
- És… a rokuseki feladata az erőterek helyes működésének a figyelése. Avagy ezt Fukutaichouként napi rendszerességgel helyben ellenőriznie kell? – bővítettem ki kérdésáradatomat, ahogy egyre jobban belemerülök gondolatban ebbe a témába és élénken kezdem látni lelki szemeim előtt a pár napja olvasott könyv tartalmát, mely ezzel foglalkozott.
Kérdésére, melyben érdeklődött a Kidoushuubantai választásomnak az oka felől, egyszerű volt, hiszen nem jómagam döntöttem, hanem a 46-ok Tanácsa határozott így. Viszont előttük nincs titok, ezáltal az sem lehetett rejtély számukra, miszerint Démonmágiában való jártasságom eléggé kiemelkedő a velem egykorúakhoz képest.
- Hai. – bólintottam Haru Fukutaichou-san kikövetkeztetésére ezzel kapcsolatban. Bár nem hiába mutatok érdeklődést a mágia iránt, azon kívül, hogy elég kiemelkedő hozzáértésem van hozzá, más magyarázatom is van erre, méghozzá bizonyos személyek védelmezése. Elsősorban pedig talán őrültség, de a Zanpakutom az, amit meg kívánok védeni. Yuki~onna nem egy erőre, pusztításra hajló Lélekölőkard, ezért próbálom Démonmágia útján kiküszöbölni azt, hogy bárminemű baja is essen, avagy gyakran alkalmaznom kelljen.
Ahogy egyre inkább belegondoltam a kidou rejtelmeibe, mint ahogy az oly’ sokszor megesik, egy engem foglalkoztató kérdést tettem fel. Miféle Démonmágiákat ismer konkrétan, mint Hadnagy rangú Shinigami. Úgy vélem biztosan van pár igencsak magas szintű kidou a tarsolyában, de valójában a használata, illetve alkalmazása az mely kifejezetten érdekel. Nem igazán szeretem bevallani, de Vén Varjú kidou idézései csodálatosak szoktak lenni, ez némiképp ösztönöz is arra, hogy egyszer jobb, szebb Démonmágiát legyek képes megidézni, mint Apám.
- Eddig úgy tudtam, hogy ez az ismerkedés oda – vissza szól és nem csak egy irányba. – jegyeztem meg felvont szemöldökkel, de a chips hívogató szavának nem voltam képes ellenállni, így vetem belőle, amint engedélyt adott rá a Fukutaichou. Tudom, édesszájú vagyok még úgy is, hogy igyekszem eme oldalamat féken tartani. De nem bírtam ellenállni a kísértésnek. – Vannak közös edzésről szóló programok? – tettem fel a kérdést, amint megettem a kezembe vett fűszerezett krumpli tallért. Eddig jómagam egyedül edzettem, csak néha – néha kértem segítséget a Hachibantaiban megismert tisztektől, így igazán felkeltette a figyelmemet eme dolog, s kíváncsian vártam az erről szóló dologról a részleteket.

Ugyan, nem állt szándékomban megvádolni Haru Fukutaichou-san teljes valóját, csupán felhívni figyelmét a mondandóiban tett némi logikai bukfencekre, melyet végül sikerült átterelnem az osztagról való információk konkrét megtudására. Hiszen csupán könyvekből, feljegyzésekből ismerem a Kidoushuubantaiban ügyködő tisztek feladatköreit, amelyek amennyiben hibásaknak találtatik, csak – csak nem alapozhatok rájuk! Főleg, hogy célom megfelelően betölteni a Taichou és a Fukutaichou által rám kiosztott szerepet, s a Gotei rendszerébe is tökéletes tisztként szándékozom beépülni, mint vérbeli shinigami. Már mióta az eszemet tudom elköteleztem magam e felől, s míg nem ismertem meg Yuki~onnat, akkor is szívesen vetettem bele magamat a halálistenek terebélyes életébe. Nem kívánok lehetőséget adni senkinek és semminek sem elhatározásaim romba döntésére. Mi azért vagyunk, hogy vigyázunk az élet oly’ könnyen felborítható egyensúlyára és e feladat elvégzése büszkeséggel tölt el. Tenni egy kis jót is a létezésed során már az is kiemelkedő, de hogyha állandóan ezt teheted, szinte már – már mámorító, ugyanbár veszélyes több szemszögből is. Mégsem hátrálok meg, nincs olyan dolog, mely visszalépésemet idézné elő.
- Nem vagyok gyerek! >.> - csattanok fel váratlanul elkalandozott gondolataimból, félbeszakítva ezzel faragatlan módon Haru Fukutaichou-san mondanivalóját, bármennyire sem állt szándékomban ezt tenni. De ahogy hallottam kiejteni általa azt a jelzőt, melyet annyira, de annyira gyűlölök hallani… nem tudtam visszafogni indulataimat és hát, ez lett belőle. Megrázkódva vágom magam egyenesbe ültemben, s zavartan kezdem kémlelni hirtelenjében a padlót, tekintetemmel keresvén egy pontot, amit figyelhetek a következő magamból kipréselendő szavak során. Mire megállapodott kék íriszem valahol, szinte már – már teljesen kiizzadtam a hirtelen tehetetlenség rám nehezedő hatására. Nem tehetek róla! Az előbbi miatt szégyellek, a feletessem tekintetébe nézni, hiszen mindez ellent mondott Okaa-san által felsorakoztatott tanácsoknak a felől, hogy miképp is kell megfelelően viselkedni egy ilyen rangos pozíciót betöltő személy előtt. – Khm… szóval… akarom mondani. Anou… sumimasen, hogy a szavaiba vágtam, de… legyen szíves mellőzni ezt a lealacsonyító jelzőt, rendben? Csak is a kellemetlen szituációk elkerülésének érdekében - megköszörülve torkomat, nehézkesen ugyan, de sikerült megtalálnom a helyzethez illő megbánó hangfekvést, illetve a hozzá kellő némileg illedelmes szöveget, mely inkább hangzott hivatalosnak, mintsem egy illendő kérésnek egy egyszerű tiszttől a Fukutaichou irányába. De ez is több mint a semmi!
Ezt követően türelmesen hallgatom végig mondandóját a témával kapcsolatban, s hangoztatott valamit, mely jócskán csak fellendítette bennem a mélyen lapuló kíváncsiságomat. A történet, hogy Haru Fukutaichou-san miképp is lett eme rang betöltője? Roppant érdekesen hangzik, Kaa-san története is igencsak rendkívüli volt előléptetésével kapcsolatban, így nem meglepő, hogy buzgón kérdezősködni kezdek az eseménnyel kapcsolatban. Hiszen miféle szituáció lehetett az, ahol majdnem otthagyta a fogát? Egy Hollowal szemben, avagy más ok miatt vesztette kis híján életét az előtt, mielőtt eme dicső székbe ülhetett volna?
- Ne, kérem! Ne váltson témát, engem érdekel miképp szerezte meg a hadnagyi pozícióját, Haru Fukutaichou-san – próbálom visszatéríteni, s kicsalni belőle a „hős történetet”. Reménykedve, hogy sikerrel járhatok és megtudhatok valami érdekeset a Fukutaichouval kapcsolatban.
Felelete a tiszti posztok feladatköre terén kis büszkeséggel tölt el, ahogy ilyen tájékozottá sikerült válnom az osztaggal kapcsolatban, csekélyke információknak köszönhetően, melynek nem kis részét végül is Vén Varjúnak köszönhetem. Szóval ezúttal hálás lehetek neki, bármennyire is nem tetszik ennek a dolognak a puszta gondolata sem.
- Sokka… elnézést az előbbi megvádolásért. Mindenesetre igen kedves Öntől, hogy így kisegíti az osztag tagjait. – kortyolok bele a csészémben lévő teába, miután végigmondtam, s élve édesszájúságra hajazó hajlamaimnak vettem egy – két újabb krumplis tallért a tálból, hogy eszegessek is közben, ha már megkínált velük. Addig sem beszélek fölöslegesen, így is igen ritka alkalom, hogy ennyit fecsegek fölöslegesen egy mondhatni számomra még „idegen” személynek magamról. Még ha eme találkozó lényege is a részletesebb megismerése a másik félnek.
Tekintetem megcsillan, ahogy egy ilyen szerény lehetőséget vetett fel nekem Haru Fukutaichou-san, bár félő, hogy hozzáértésem a mágiához még nem egészen elegendő ahhoz, hogy komolyabban kivegyem a részem az edzéses munkálatokból, de az elméleti síkon szívesen segédkeznék, hiszen nem egy mágiával foglalatoskodó kötetet fésültem át a tanulmányaim gyarapításának érdekében. Így csak nem lehet nehéz az adott gyakorolni kívánt mágia, elméleti megmutatása a gyakorlók előtt.
- Hai! Szívesen részt vennék az edzésterv kidolgozásában, amennyiben nem probléma. Köszönöm a lehetőséget Ezzel kapcsolatban azért lenne egy kérdésem: egy konkrét technika elsajátítását, vagy csupán a mágia használatot kívánják edzésprogramokon keresztül gyakoroltatni a Kidoushuubantai tisztekkel? – érdeklődöm a részletek után, hogy valami használhatót is hozzá tudjak fűzni a tervezéssel kapcsolatban, mely talán segítheti a Taichou és a Fukutaichou munkálatait.
- Hogy Okaa-san? – lepődök meg a kérdésen, s közben hátra vetem magam a székben. Igen váratlan témaváltásként ért, ahogy szobakerült Kaa-san, Gotei juusantai rangosai között elfoglalt helyzete. Ez megdöbbent visszakérdezésem is alátámasztja, amiért hagytam, hogy meglepettségem legyőzzön, s felszólalkozzon belőlem. - A… a Hachibantai Fukutaichou-i rangját tölti be jelenleg Esetleg nem ismeri még személyesen? – felelek kérdésére, miután sikerült legyőznöm meglepettségemet, s ismét uram alá sikerült helyeznem hidegvérűségemet. Ennek fényében jómagam is bátorkodtam felvetni ezzel kapcsolatban egy kérdést, bár lehet, hogy tolakodó kissé. Viszont már jó ideje, hogy Okaa-san fukutaichoui szerepet tölt be, így ha nem más, maximum, talán… látásból biztosan ismerheti! :<

Újonc a Kidoushuunál

Mióta felépültem most tértem be másodszor ebbe az irodába, mely már jogosan az enyém. Megkönnyebbülésként fogadtam, hogy a Kidoushuunál nincs akkora papírmunka, mint a 8. osztagánál. Bár Okaa-san rendszerint felhalmozza őket, ezért is segítettem be neki mindig, még azelőtt, hogy elfoglaltam volna ezt a rangos pozíciót. Igaz, most is igyekszem némileg besegíteni, hogy ne legyenek komolyabb elmaradásai, különben is Shiranui-fukutaichounak sem lehet kellemes folyton a határidőig nem feladott iratok megszerzéséért vesződnie.
Felsóhajtva ülök le az íróasztal mögötti kényelmes székbe, az ablakból a téli napsütést világítja be az irodát. A hűvös, hideg évszakhoz képest egész világos idő van. Bár nekem sosem volt gondom a havazással és az azzal járó kellemetlenségekkel.
Merengésem során az íróasztal fiókjait nézegettem át, mit is rejtenek. Bár egy – két kósza papíroson és íróalkalmatosságon kívül semmi sem volt bennük. Annyi bizonyos, hogy az előző Fuku Kidōchō remekül végezte az iratmunkát. Midőn kellemetlen, hogy az osztag tagjaira nem fordított ugyanekkora figyelmet.
Elmélkedésemet az ajtón beszűrődő kopogás szakítja félbe. Kérdőn pillantok az irodába nyíló papírajtó felé, megejtve egy „Tessék”- et, amellyel jóváhagyom a belépést, de senki sem élt a hívó szavammal. Homlokráncolva néztem az ajtó irányába, majd megráztam a fejemet: biztosan csak képzelődtem. Legalábbis próbáltam ezzel meggyőzni magamat. De amint ezt kijelentettem magamban, ismételten kopogtak. Furcsállva ezt megismétlem az előbbit, s mikor megint csak nem éltek a kedves hívással, töprengve emelkedtem fel székemből, lassú léptekkel közelítve a papírajtó irányába.
Vajon most csak szórakoznak velem? Ez amolyan kellemetlen, beavatási rítus? Jómagam ki nem állhatom az ilyesfajta tréfákat, szóval merem remélni, hogy sejtelmem ne legyen igaz! A következő kopogásnál óvatosan feltártam az ajtót, így kevesebb fülsértő, recsegő hangot hallatott a gyönge ajtószerkezet, s körülnéztem, azonban senkit nem láttam odakint. Pedig a messzebb lévő folyosókat is fürkésztem, hátha ott bújt meg a tréfás elkövető, de nem fedeztem ott sem fel az égvilágon senkit sem, így vállamat megvonva csuktam be az ajtót, a feltárásánál hasonló hangtalan módon.
Már éppen visszafordultam volna asztalomhoz, mikor a kopogás ismét felcsendül az ajtón, halántékomon egy ér kezdett kitüremkedni, de türelmet erőltettem magamra. Példát kell statuálnom! Eme ranghoz nem csak elismerés és engedmények járnak, hanem kötelezettségek is!
Ismét felnyitom az ajtót, immáron jobban szemügyre véve a folyosót, melynek köszönhetően észrevehettem az ajtó előtt lévő szemetesládát. Döbbenten pislogva nézem a kósza szeméttározót, nem igazán tudom hova tenni. Lehet, hogy az előző hadnagy így fejezi ki negatív véleményét leváltását illetően?
Felsóhajtok, s becsukom az ajtót, s hátat fordítva a bejáratnak, halántékomat dörzsölgetve határozom el, hogy majd valakivel elvitettem a harag kifejezésének eszközét. De amint egy lépést tettem íróasztalom felé, azaz idegesítő kopogás ismét felcsendült a papírajtón. Türelmemet elvesztve rántottam fel az ajtót, mely fülsértő zajjal tárta fel a folyosóra a teret. Mutatóujjamat a szemetesláda irányába szegeztem, s égbeszökött vérmérséklettel kezdtem megidézni az egyik támadó mágiát, mellyel elsöpörhetem a szeméttározót a Föld színéről!
- Hadou no yon: Byaku… – elhűlten rekesztem be a kidou idézését, s nézek a szemetesládára, ami az imént – mert biztosan jól hallottam, ez nem volt hallucináció – megszólalt. Összevont szemöldökkel vártam, hogy újabb életjelet adjon magáról, hogy ezáltal megbizonyosodjak arról, valóban nem tévedtem és nem az érzékeim játszadoznak velem. S tényleg! A szeméttározóból egy gémkapcsokkal összeillesztett papírköteg pottyant ki a fedél apró milliméteres felemelését követően. Most már bizonyos, valaki van ebben a fémszerkezetben, feltéve ha nem Yoriko-chan újdonsült játéka, kicsit megkeverve a postaláda és a szeméttároló tulajdonságát.
Mindenesetre arcomra kiült meglepettséggel vettem fel a papírokat, hogy szemügyre vegyem azokat, talán a magyarázatot tartalmazzák mindenre. E felől, mint pár másodperc múltán kiderült, nem is tévedtem. Szerencsém volt megtudni, hogy a szemetesládában megbúvó illető egy frissen végzett diák a Lélektovábbképző Akadémiából, ki eme nagyszerű osztagba lett besorolva. Név szerint: Tsukiyami Shina, kit kellemetlen kór üldöz, mondhatni: szó szerint.
- Öhm… anou… kisasszony. Elnézést a kellemetlenségért… >///>” De fáradjon csak beljebb! Idebent akár a fedezékét nyújtó szemétfedőt is levethetné magáról a kényelmes társalgás érdekében. – vetem fel az ötletet, hiszen igen kényelmetlen lenne itt, így társalogni. S mielőtt megvétózná az iroda biztonságát, furfangos ötlettel állok elébe. - A hölgynek nem kell tartania attól, hogy kellemetlen meglepetésben részesítik! Az iroda a legkitűnőbben őrzött helyek között szerepel, a legerősebb kidou pecsétek védelme alatt áll. Jómagam pedig két méteres távolságot fogok tartani, ahogy az elvárt. Ha szavamat szegem jogosan feljelenthet a 2. osztagnál. – állok félre az ajtóból, hogy élhessen a lehetőséggel, s betérhessen szerény zugomban. Remélem, elhiszi apró füllentésemet és kivetkőzik a fémedényből. Sokat jelentene az imént feldühített idegeimnek, ha nem egy szemetesládával kell lefolytatnom életem első újoncával való párbeszédet.