Név:Masamune Raiden
Nem: férfi
Kor: 22
Születésnap: Augusztus 12
Kaszt: Shinigami
Osztag:12.
Felszerelések:
- zanpaktou
- füzet
- ecset
- kémcsövek
- fém huzalok
Hajszín: mahagóni vörös
Szemszín: világos zöld
Magasság: 177 cm
Súly: 71kg

Kinézet

Ez a srác egy igazi köpenybe bujtatott cserebogár. A reggel mindig nagyon kegyetlen a borotva pedig nehéz, ezért azt csak kétnaponta szokta elővenni, de van, hogy három. Haját hosszan hordja, ez némileg az elhagyott hajvágás következménye, amire valahogy sosem jut idő… de nem baj, mert növeszti. Ami a ruházatát illeti ő, egy elfoglalt tudós és rajong mindenféle népi kultúrákért és azokat gyakorlatban is alkalmazza, persze csak amikor épp nincs szolgálatban. Szemüvegét rá kéne ragasztani, mert általában ha nagy ritkán leveszi, akkor biztos nem találja pár óráig a nagy káoszban. Alkatát tekintve vékonykának nevezhető, látszik rajta hogy könyvmoly, magas, csonti, fogpiszkáló, de a borosta miatt már elhagyta kisfiús báját és mostanában inkább csak slendriánnak néz ki.

Jellem

Ő egy nagyon összetett, még is kaotikus személyiség. Két szóval jellemezve elvont gondolkodó. Szokása királyi többesben beszélni magáról vagy úgy mindenről. Ettől eltekintve viszonylag normális pszichológiai értelmében. Mindenkivel kedves, végtelenül türelmes. Egyetlen dologra azonnal felkapja a vizet, ha valaki rendet rak nála… mert akkor egy héti csinálhatja a rumlit, mire mindent megtalál. Szétszórtsága ellenére kötelességtudó és igyekvő, nem becsvágyó. Idealista. Alázatos és segítőkész, viszonylag ügyes is, viszont kényszeres jellem elemző. Ezt nem rejti véka alá, ennek következtében nagyon jó ember ismerő, de az intrikától undorodik, úgy hogy van annyi esze, hogy abból ki is maradjon.

Zanpaktou:

név: Kokutan no Makase (ében vihar)
besorolás: elektromos, mágneses

Shikai

Hívószó: migakeru( világíts)
Leírás: amikor átváltozik, ezüst hosszúbot formát vesz fel, melyen a két végéről kaotikus lefelé kúszó cikk-csakkos érmintázat fut le egészen a kézhez, ahol viszont kemény áttetsző kristályból van.
Shikai-ban, Raiden képes irányítani az elektromosságot és ezen keresztül a mágnesességet is. Testének belső feszültsége ilyenkor sokszorosa egy nagyfeszültségű vezetéknek, és akár több méternyi elektromos ívet is tud gerjeszteni, az áramerősséget ő választja meg, ami azért szerencsés mert ha akarja csak „kiüti” az ellenfelet de nem öli meg. A shikai második fokában a mágnesességgel tud játszani, ami a fém alapú zanpaktouk ellenében felettébb hatékony és főként szórakoztató tud lenni. A harmadik formája pedig a gömbvillám, melyet csak ritkán és kizárólag komoly támadó szándékkal használ, alkalmazásához erős koncentráció szükséges.

Bankai: még nincs, de azért a remény hal megy utoljára

Előtörténet:

A kutató labor tetején:
Elhasalva nézegetem, a kéken szikrázó nehéz cserepek felett a naplementét. Állam alatt egy kisebb könyv stóc, szélcsend van. Lassan fújom ki a levegőt, sosem alszom eleget a szemeim a vékony keretes szemüveg mögött borzasztóan nehezek, akár az ólom.
- Ma is kudarc- szusszanok csalódottan.
*Egy hónapja itt dekkolok már, és még mindig semmi. Kész csődtömeg vagyok. *
megint egy hosszú elmélázó szívig markol sóhaj, mint az epekedő szerelmeseké komolyan ez már szánalmas… jobb lesz,ha összeszedem magam. Felültem az épület gerincre és lótusz ülésbe vágtam magam ennek eredményeképp lecsúszott az ereszhez az egyik jegyzet. Vállat rántottam, elvégre csak két óra volt mindazt az anyagot összeszedni, ami oda bele van írogatva. * pótolható* - gondoltam Ekkor, és hatalmasat tüsszentve repült előre a vörös sörény, amit egyesek hajnak dicsérgetnek.
- Nyáááh…- megdörzsölgettem az orrom már megint. Ez még a nem is olyan régi jeges fürdetés következménye volt. A srácok a 11.-ből szívesen szívatják a magamfajtákat, már csak ezért is igyekeznem kell, és
- Egyszer, egyszer… egyszer SZÉTRÚÚÚGOM A SEGGETEKET!!!!!! - ráztam az öklöm, majd egy újabb hápci következtében, meginogtam a gerincen és macskamód görcsösen rávetettem magam hassal
- Háh… ez meleg volt ^.^ megúsztuk igen. – kicsit megnyugodtam és elővettem a kis gyűrött enyhén koszos, vegyszer illatú naplócskámat, kizárólag személyes feljegyzésekre. Ahol kinyílt, az a rész volt amikor bekerültem a suliba… hogy shinigami legyek… az volt életem egyik legszebb napja akkor… de mostanra ködös emlékké fagyott. Még mindig nem tudtam kiengedni a kardom… nem akart velem szót érteni… még akkor sem, amikor meg kergettek és még akkor sem, amikor végleg feladtam, hogy nem fogok abszolút felsülni.
- Hehe.. .legyünk barátok én csak egy srác vagyok áááá - puffogtam magamban és megint bevillant, amikor elkezdtek kergetni. Hát a diplomácia, valahogy nem hatott abban a pillanatban. Így füstölögtem még egy ideig, de még volt egy csomó keresni, tudni, kutatni valóm. Ideje volt visszatérni a munkához.

Battyogó lépteim gyanútlanul tartanak vissza a kutató intézet felé, de más battyogások is megcsapják a már erre különösképp kiélezett fülemet. A legutóbbi támadóim voltak… á de késő, már megláttak.  Hatan vannak, de egy is elég, hogy összecsomagolva pattogtasson hazáig. Megpróbálok feltűnés mentesen hajtűkanyarral sarkon fordulni, mintha nem is én lennék.
- Hova futsz kis vörös?- mondj az egyik krumpli orrú fél előember a hátam mögött mély dörmögő hanggal. * jájjj*
- Még nem is futok…^.^- nevetek kínosan és közben a vérembe bugyog az adrenalin. * légy férfi… nem fogok futni nem fogok… deeee igen* Nekiindulok a spurinak de ahogy neki iramodnék  teljes gőzzel nekifutok az egyiknek aki közben a hátam mögé került valahogy. Na jó hát őket sem kell annyira lebecsülni, van nekik eszük csak nem tudom hol tartják néha. Az eredmény, hogy jól bevertem az orrom, és a hátsómra estem… egyik sem kellemes ráadásul az orrom elkezdett vérezni… *Király ennél már nem nagyon lehet megalázóbb.* Erőt veszek magamon és felállok szép lassan… hát ebben némileg segít egy satuként funkcionáló kukafedél öt ujjal, ami felemel.
- Szevasz Raiden…- röhög rám a görényképű legnagyobb, legbutább, legerőszakosabb izomkolosszus és még szőrös is és szaké bűz árad belőle. Nem csoda hogy elfintorodtam és az arcomhoz fogtam a kezem
- Hé büdi… néha fürödhetnél…- mondom nyögve, alig kapok levegőt. Persze most jól megsértődik de ehelyett csak elereszt, vagy is lábra huppanok.
- Látom  még mindig nem tanultad meg hol a helyed… - dörmögi.
- De igen az én helyem a laborban van… a tiétek meg őőő őőő… a amit ti szoktatok csinálni szóval érted isztok meg esztek meg ízléstelen vicceket mondotok a lányoknak, és  engem meg azért cseszegettek mert és jóképű vagyok és okos ? őőő Felejtsétek el az utóbbi egy mondatot jó ?- nevetek kínosan de erre a falhoz vág. Ekkor váratlanul kijövök a sodromból.. Elegem van!  Még engem is meglep hogy rámarkolok a csuklójára.
- Eressz már el te komplexusos félmajom…!- rivallok rá tőlem szokatlan bátorsággal
- Néz már a kis vörösnek kinyílt a csipája!- és még jobban rászorított a vállamra. Piszkosul fájt, sziszegve fújtam ki a levegőt.  Aztán már csak egy közelítő ököl irányozta be a szemem. Bang. Elsötétülés. [center]

Egy réten tértem magamhoz, süvített a szél jéghideg volt, de sehol hó, mindenfelé hatalmas felhők,
- Hol vagyok?- valami a szívembe mart, hirtelen borzasztóan elkezdett szúrni és térdre estem.
- Viseld el.. én is mindig ezt érzem…- szólal meg egy mély zöngés hang a hátam mögül, akárha a szél vinné minden felől hozzám, a bőre akár az obszidiáné és a szeme is teljesen fekete, fekete csuháján vöröses szegéj izzott akár a vér vagy a düh.
- Te ki vagy ?... Hülye kérdés…- kis gondolkodás csak egy helyen lehetek… ez itt a kardom világa…gyakorlatilag magamban vagyok és ő…ő a kardom… hú de ijesztő…ez tényleg bennem van.
- De legalább nem vagy teljesen félnótás…- mondja majd pördít egyet a boton és hóna alá csapja.
- Miért nem segítesz nekem ?...
- Miért nem segítek?...mert nyámnyila vagy…szánalmas puhány szépfiú…
- Héééééé- pattanok fel dühösen
- Igen egy selyem fiú, ott benn ücsörögsz, olvasgatsz… nem csinálsz semmi érdemlegeset… tényleg te vagy a mesterem ?- néz rám kétkedve lesajnálóan
- Én hát… bocsi de velem kell beérned… füstös…- mondom ekkor ő elmosolyodott. Kicsit halhatott, majd közelebb lépett és jól megnézett magának. Az arcából semmit nem tudtam kivenni.
- Pff látom nem sokra megyek veled. Nézz az égre…hátha még is összeszednéd magad… ami lehetetlen…- ismét az a szánakozó megvető pillantás. Kezdtem nagyon, nagyon, dühös lenni. Ekkor egy csengő pofon térített magamhoz, visszhangzott a fülemben. Valahonnan röhögés
- Elég!- köptem rájuk egy kis vért, és kirántottam magam a faltól. A düh és a kétségbeesés valahogy erőt adott. Még a saját kardom is lesajnált !
- Rohadt szánalmas banda!- hörögtem kikelve magamtól és a kardomhoz kaptam. Bizsergett a kezem.
* megcsinálom… megcsinálom…*
- Mit akarsz azzal hee… ? meg sem tudod emelni… háháhá- nagy nevetés minden honnan
* néz az égre kölyök* Felnézek közelednek látom, hogy jönnek, ökölbe szorított kézzel, bamba üres ördögi vigyorral az arcukon. * itt a neved a nyelvemen… már itt van… a rohadt életbe* Nyögtem egyet
* nem fog sikerülni…kudarcot vallok, az égen csak felhők vannak. Nagy ártatlan bari felhők azt mondják, bee… nem azt hogy dirr-durr mint ezeknek a srácoknak a keze … nekem pedig valami nagy piff-puff kéne.
- Fafejű… mondtam, hogy lehetetlen. – süvít mögöttem a hang, valahogy most zöngés.
-Fenébe!- nyögtem
-Beragadt kis vörös ?
- Kuss Legyen…!- ekkor valami hátrébb lökte őket minden elkezdett zümmögni és a hajuk közte az enyém is szép lassan lekezdett megemelkedni. * Sikerülni fog*
- Kapd be a bal bokám hallod?…megcsinálom!- kiabáltam a kardommal- a srácok megdermedtek, nem tudták mire számítsanak most. Egy kép ekkor bevillant amikor kis srác voltam kinn ragadtam a városban, elvesztem egy viharban… olyan ismerős volt, másnap szenes romok között ébredtem de nekem semmi bajom nem volt. Onnan emlékszem rá…és máskor is…- ekkor mintha megvilágosodtam volna, szó szerint, merthogy átcikáztak körülöttem az elektromos ívek.
- Srácok.. jobb ha futtok – mondtam mély gonosz hanggal…
- Mert tudom mi a neve a kardomnak – egy kellemes meleg gonoszság öntött el, a gyengébbeknek már tikkelt a szeme az idegességtől
- Lássuk el a baját!!!. üvöltötték és nekem rohantak
- Migakeruuu…Kokutan no Makase…-  sisteregve végigdörgött közöttük egy vakító sötétvörös fénynyaláb, mind hasra estek, és füstölgő testük rángatózott még a földön. Nem haltak meg… ez csak lecke volt.
-Szemetek…- szépen, jó lassan ugrálva átsétáltam rajtuk. Ördögi vigyorral az arcomon.


Hát ez történt akkor, én azóta normális vagyok már amennyire…magamhoz képest igen. Azóta is elkések reggel, azóta sem borotválkozom minden nap… de ne ijessz rám, kivéve, ha azt akarod, hogy égnek álljon a hajad. Azóta is mimóza angyal lelkületű könyv moly vagyok, de most már tudom, hogy mindennek két oldala van és nekem is… és valahol mélyen tudom, hogy ezernyi válasz vár még rám. Pont elég menő srác van a világon én nem állok közéjük,csak ha kócos lesz a divat. A kido kicsit jobba megy, mint az átlagnak, de ez egy félőrült zsenitől azt hiszem elvárható. Ami a harcot illeti…felőlem lehetsz te akárki ,de ha lenézed a szemüvegem véged !

Jelszó:  Törölve - Shihouin Yoruichi, Admin