Hitoshi pályázatai

Tárgy: Hitoshi pályázatai Pént. Aug. 28, 2009 8:13 am

Név: Fujiwara Sachiyo
Kor: 19
Nem: lány
Kaszt: Lélek
Képesség Neve: Hitokage Chiyu (Lélek Gyógyítás)
Képesség: Halvány rózsaszín fény jelenik meg a keze körül. Ez a fény gyógyító erejű. Kisebb méretű, és normális sebeket pár perc alatt be tudja gyógyítani. A nagyobb sérüléseket egyértelműen tovább kell gyógyítania, bár ez eléggé kifárasztja. Ha nagyobb sebeket gyógyít, kénytelen pár órát pihenni utána, hogy újból képes legyen használnia a képességét.
Kinézet: Vékony testalkat, 160 cm magas, narancssárga színű haj, kék szemek.

Hitoshi pályázatai L_f5014502f268916d5f916ebb0bc50275

Jellem: Kedves, kicsit feledékeny, barátságos, legtöbbször mosolyog, és teljesen odáig van Hitoshiért.

Előtörténet - avagy A furcsa múlt-:
Sziasztok! El szeretném nektek mesélni az életem, addig amíg nem találkoztam Hitoshival^^.Nem is szaporítom a fölösleges szavakat.
Egy, a hegyektől rejtett kis faluban születtem 1990-ben. Itt is nevelkedtem fel. Nem volt túl fejlett a falunk. Őszintén megvallva nem is volt túl nagy. Egy nagy templomból, körülbelül 10-15 házból, és egy iskolából állt az egész. Az iskolában a pap, és a papnő növendékek tanulhattak. Különös vallásunk volt. Hittünk egy lényben, mely erőt ad nekünk a céljaink eléréshez. Engem születésem óta nagy becsben tartottak, mivel születésem napja, egy napon volt azzal az eseménnyel, melyet az Erő éledésének neveznek. Ez azt jelentette, hogy ekkor sokkal erősebb volt ez az " Erő". Valamilyen ősrégi jóslat szerint, aki ezen a napon születik, nagy erők birtokosa lesz. Egy bizonyos ideig úgy tűnt, hogy ez nem igaz. Míg nem kezdtem el iskolába járni. Egy öreg mester mutatott nekem egy tekercset, amin egy ősi szöveg állt. Azt mondta meg kell tanulnom ezt a szöveget. Pár héten belül meg is tettem ezt. Aznap az iskolában furcsán éreztem magam. Mintha belülről valami égetett volna. Mikor a Nap a legmagasabb pontján volt, valami kitört belőlem. A szemem elkékült, a hajam narancssárga színűvé vált. A karomat egy halvány rózsaszínű fény vette körbe. Miután eltűnt ez a fény, éreztem, hogy bennem avn, csak visszahúzódik. Az öreg mester ezután megtanította irányítani ezt az erőt. Ez a főpapok, illetve főpapnők tudása, mely nemzedékekről nemzedékekre járt. És most rajtam volt a sor, hogy megtanulhassam. Attól a naptól ugyanúgy teltek a napjaim. Tanulással, és magánnyal. Mivel különleges voltam, sokan féltek tőlem, így barátaim nem nagyon voltak. 19 éves voltam, amikor megtanultam a Gyógyítás képességét. Mindenki boldog volt, hogy van egy főpapnő a faluban. Senki sem hitte, hogy most már bármi baj is történhetne. Hát tévedtek. Még aznap, egy hatalmas maszkos szörnyeteg tört a falura. Rajtam kívül senki sem látta. Nem tudtam megértetni velük, hogy menekülniük kell. Mivel még fiatal voltam, és élni akartam, ostoba módon elmenekültem. A szörnyeteg elkezdett követni. Egy ideig bírtam a tempót, ám hamarosan a gyenge testalkatom miatt, kifulladtam, és nem tehettem mást, kénytelen voltam megállni. A szörny szinte azonnal utolért, és kegyet nem ismerve lesújtott rám. Ekkor minden elsötétült. Mikor magamhoz tértem, egy szakadt lánc lógott a mellkasomról. Eszembe jutott mi történt, és rettegve körbekapkodtam a tekintetemet. Hamarosan meg is leltem azt amit kerestem. A szörnyeteg feje éppen kettévált, egy kard suhintása miatt. A szörnyeteg porrá foszlott. Döbbenten pislogtam a megmentőmre. Egy fekete ruhás, és kardos ember állt előttem. Felém fordult, majd közelebb lépett. Éppen meg akartam kérdezni, hogy mi történt, amikor a kardja markolatának az alját a homlokomhoz érintette. Az eddig felgyülemlett félelem, aggodalom, és rettegés egy csapásra szertefoszlott. Úgy éreztem végre megtaláltam a helyem a világba, és hogy ennél boldogabb már nem is lehetnék. Ekkor ismét elsötétült minden. Mikor magamhoz tértem, egy nagy helyen házban találtam magam. Senki sem volt bennt, így hát megkerestem a kijáratot, és kiléptem a szabad levegőre. Elképesztően nagy városban találtam magam. Sok másik embert is láttam. Nem értettem, hogy mit keresek itt, és mégis mi történhetett. Ekkor eszembe jutott a maszkos szörnyeteg, a saját holttestem, és a fekete kimonós kardos ember. A hirtelen felgyülemlett kérdésektől megszédültem. Mikor újból stabil lábakon álltam, elindultam felfedezni ezt az új helyet. Amikor éppen egy sikátor közelében jártam, 4 nagy darab gonosz külsejű ember elkezdett követni. Mivel nem tudtam mi merre van, így hát bekanyarodtam a sikátorba. Már túl késő volt, hogy észrevegyem, hogy innen nincs hova mennem. Megérkezett az a 4 ijjesztő férfi.
-Hohó! Szia cicamica! Nem akarsz eljönni velünk?-
Kérdezte az egyik gusztustalan külsejű pasas.
És bizony ekkor találkoztam elsőnek Hitoshival.

Sachiyo megismerése:
Egy szép napon, Rukongaiba küldtek őrjáratra. Nem fűllött túlságosan ahhoz a fogam, hogy végigsétáljak az egész körzeten, így inkább kiválasztottam a legkisebb, és egyben a legrosszabb hírű körzetet. Gondoltam sunyiban beugrok a Kenpachi Ivójába. Azért egy kis szaké nem árt senkinek.Út közben, egy sikátorban rosszat sejtető hangokat hallottam. Jobb dolgom híjján odasétáltam, hogy közelebbről is megvizsgáljam ezt a még nem túl bosszantó, de később . 4 nagydarab fickó éppen valami gonoszságot akart művelni egy lánnyal.
-Na gyerünk szivi, gyere velünk, és szórakozzunk egy kicsit.- mondta az egyik fickó, és egy erőszakos mozdulattal elkapta a lány csuklóját. Gondoltam ideje közbeavatkozni.
-Hé, hé, hé. Már bocsi, de lehet, hogy a lány nem szeretne veletek menni?- kérdeztem tőlük, bevetve a nagymenő stílusomat. Csendben elindultam a feléjük, a kezemet közben a kardom markolatára helyeztem. Az egyik fickó arrébb állt, így jobban megvizsgálhattam a lányt. Egy alacsony, nálam pár évvel fiatalabb lány, narancssárga hajjal, és kék szemekkel. Az egyik fickó rám mordult:
-Ne üsd bele az orrod. A lány velünk van.- Morgott, azzal vissza is fordult a lány felé. Nem volt túl szimpatikus ez a bagázs, így hát odaléptem a lélek mögé, és egy mozdulattal a háta mögé csavartam a kezét. A másik három fickó felüvöltött, és rámrontottak. Nem voltak túl erősek, így pár szép rúgással elkábítottam őket. Mire is jó tudni, hogy mi fáj legjobban a férfiaknak...
Ránéztem a lányra, aki ijjedten, és megkönnyebbülten nézett rám. Látszott a szemén, hogy fél, és össze van zavarodva. Kicsint elmerengtem, majd valami miatt összerezzentem. A lány furcsa csillogással a szemében engem bámult
- Öööö.... Szeretnél valamit kérdezni?
Kérdeztem a lánytól. Szinte 1 percen belül a lehető legtöbb elképzelhető kérdést tette fel. Megpróbálgattam válaszolni rá kevesebb sikerrel. De eszembe jutott, hogy nekem őrjáraton lenne a helyem. Megemlítettem a lánynak, és jobb ötlet híjján magammal hívtam.
- Komolyan veled mehetek?-
Kérdezte a lány örömtől ittas csillogó szemekkel. Mégegyszer átgondoltam a dolgot, és végül megengedtem neki, hogy velem jöjjön. Az alatt a pár óra alatt, amíg befejeztem az őrséget, addig teljesen megismertem a lányt. Elmesélte a múltját. Érdeklődött a felől, hogy mi volt az a szörny, hogy mi történt vele, tehát a szokásos kérdések. Így, hogy lassabban beszélt, könnyebben tudtam válaszolni neki. Ettől a sok meséléstől nekem is megjött a kedvem, így én is meséltem neki magamról. Nagyon jól kijöttünk egymással. A nap végén, végül a lány egy nagy szívességet kért tőlem.
- Öhm.... veled maradhatok? Tudod amióta az eszemet tudom, te vagy az egyetlen akiről úgy gondolom, hogy a barátom.-
Végül egy hosszas gondolkozás után meghoztam a döntésemet. Végülis miért ne? Előbb persze engedélyt kell kérnem a kapitányomtól, de remélem ezzel nem lesz gond. Miután jó alaposan kivesézte a kérést hangosan is elmondtam a lánynak.
- Hát rendben... Rámfér a társaság.-
Mondtam mosolyogva. Ezután ellátogattam a kapitányomhoz, és jó sok könyörgés után megengedte, hogy Sachiyo velem maradhasson.
Azóta együtt vagyok Sachiyo-val.

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Pént. Aug. 28, 2009 11:31 pm

Öhm... kötözködni fogok... (mondjuk ez a dolgom... xD)

Tehát:
A lelkek, lelkek. Vagyis, nincs különleges képességük, legalábbis Soul Society területén, még akkor se, ha magas a lélekenergiájuk. Habár (ez csak egy tipp) ha a 12. osztag kísérletezett rajta a magas lélekenergiája miatt, akkor talán lehet különleges képessége. Vagy esetleg úgy is megoldható, hogy még emberként szert tett a különleges képességére. Ezt viszont írd le a pályázatban!

Esetleg a karakter neme? Very Happy

Jó, kiderül a történetből, hogy nőnemű NJK-ról van szó, de akkor se árt már az elején tisztázni a dolgot. ^^

Idézet :: Azzal visszafordult, és éppen meg akarta fogni a lány karját, amikor odashunpoztam mögé, és fejen vágtam. A feje 10 centire bele süllyedt a talajba.

Hűha O.o Azért isteneket még ne játszunk, hogy 10 centire passzírozzuk bele az ember fejét a kemény talajba... Wink

Az mind szép és jó, hogy leírtad, hogy találkoztatok, de az NJK előéletéről semmit se tudtunk meg. Hogy szerezte a képességét, meg hasonlók.

Mivel elég sok hibát találtam benne, ezért a pályázatot egyelőre elutasítom.

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Kedd Nov. 10, 2009 9:42 am

Javítva^^ Remélem így már megfelel minden elvárásnak.

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Vas. Jan. 17, 2010 5:59 am

.:= Hadnagyi Pályázat =:.

A napok fárasztóan monoton hangulattal teltek. Munka, edzés, pihenés, munka, edzés, pihenés, és így tovább. Nem volt annyira megerőltető, de egy idő után megutálja az ember. Egy szép napon, mikor az osztagom területén kívül csatangoltam éppen, meghallottam pár éppen arra járó shinigami csevelyét.
- Hallottátok? Történt valami Rukongaiban, amit eddig még senki sem tudott megoldani!- mondta hangosan az egyik. Mindegyikük szót adott a meglepődésüknek, de azzal már nem foglalkoztam. Úgy döntöttem meglátogatom a Kenpachi Ivóját, mivel olyan régen voltam, és jól jönne már egy kis változatosság. Az én lusta agyamhoz nem való a meló.
Hamarosan meg is érkeztem a kocsmába. Mikor beléptem az ajtón, az időre való tekintettel azt gondoltam csak úgy nyüzsögni fog itt mindenki. Ám teljes döbbenetemre, alig akadt pár lélek a láthatáron. Meglepődött fejjel odaballagtam a pulthoz, és miután elfoglaltam az egyik ülő alkalmatosságot, megkérdeztem a csapostól, hogy mégis hol van most mindenki. A csapos meredt szemekkel bámult vissza rám, majd nagyot sóhajtva elmesélte a történetet.
- Mostanában jó páran rejtélyesen eltűntek a környéken. Senki sem tudja mi történhetett, de már szóltunk a Goteinek. Kérsz is valamit, vagy csak kérdezősködsz tovább?- kérdezte a végén, kevés rosszindulattal a hangjában. Rendeltem egy szép nagy pohár szakét, melyet pár gyors húzás után el is tüntettem a pohárból. Jól esett volna még egy keveset pihenni a kocsmában, de mivel annyira érdekeltek ezek az incidensek, hogy végül elindultam az osztagom kapitányi irodájába, megtudakolni a további információkat. Mivel nem tudtam róla, valószínű, hogy nagyobb rangúaknak mondták el, de ki tudja, lehet hogy örülnének még egy fős segítségnek. Miután legyalogoltam azt a bizonyos távolságot, mely elválasztott a 8.osztagtól, a legrövidebb úton elmentem a kapitányi irodához. Mikor az ajtó előtt álltam, elfogott valamilyen furcsa nosztalgikus érzés. Most nem volt időm ezzel foglalkozni, így már emeltem is a kezemet. Pár hangos koppantás után már hallottam is a „Szabad” kiáltást. Kinyitottam az ajtót, és belépés után meghajoltam.
- Jó napot Ninomiya taicho! Elnézést kérek a zavarásért, de szeretném megérdeklődni, hogy segíthetek-e a Seireteiben jelentett eltűnések megoldásában?- kérdeztem rebbenéstelen szemekkel, egyenesen előre bámulva. A kapitányt meglephette a kérdésem, mivel egyből nem is válaszolt. Miután pár percig nem válaszolt, úgy gondoltam nem lenne nagy gond, ha közelebb mennék, és nem az ajtóban állnék. Pár lépést haladtam előre, és úgy tűnt csak ez kellett, mivel a kapitány már válaszolt is.
- Már említeni akartam, és igen segíthet. -
válaszolta azzal elmondta az egész feladat lényegét. Valaki behatolt Seireteibe, és egymás után rabolta el a lelkeket. Nem tudni mi lehetett a célja. Azt sem, hogy ki az. Erről csak a magasabb rangú tisztek tudhatnak, szóval ha dolgozok is az ügyön, akkor tegyem titokban. Ezután hamarosan el is indultam a városba, hogy elkezdjek dolgozni az ügyön. Még ötletem sem volt, hogy hol kezdjek keresni, szóval úgy döntöttem, hogy kezdem a megfigyeléssel. Kerestem pár lelket, akik nagyon minimális lélekenergiával rendelkeztek, viszont a többi léleknél nagyobb mennyiséggel. Egész nap rejtőzködve követtem őket. Nem nagyon történt egész nap semmi, már-már úgy gondoltam, hogy feladom ezt a taktikát. Viszont este, legnagyobb meglepődésemre, valaki más is elkezdte követni az általam kiszemelt lelkeket. Nem tudom, hogy ki, viszont éreztem, hogy körülbelül akkora lélekenergiával rendelkezhetett, mint jómagam. Meglepődtem, mivel a lélekenergia fajtája másabb volt, mint az enyém. Úgy gondoltam, hogy inkább tovább követem a lelkeket, és amikor az idegen támadásba lendül, lecsapok én is. Még pár percig semmi változás, ám a következő pillanatban a rejtőzködő felgyorsított. Ekkor megláttam az illetőt. Egy arrancar volt az. Hatalmas szárnyakkal lebegett a levegőben. Így nézhetett ki: >><< Mikor egy pillanatra megállt a levegőben, azt hittem észrevett, ám a következő mozdulatából rájöttem, hogy nem amiatt állt meg. Úgy tűnt lendületet gyűjtött, és zuhanó repülésben közelített a lelkek felé. Nem hagyhattam, hogy megtámadja őket, így már elő is rántottam a zanpakutoumat.
- Motarasu kareno sekai, Ankoku Kami! Tsuru Rakurai!- indítottam el a bénító villámjaimat az arrancar felé, aki az utolsó pillanatban kitért előle. A lelkek észrevéve, hogy egy hollow van felettük, a közelben pedig egy számukra barátságos - bár attól még könnyedén lehet, hogy meg fog sebezni- shinigami. Dűlőre jutva, inkább sikoltozva elrohantak.
- Ostoba shinigami…. Megakadályoztál a feladatom elvégzésében… ezért meg kell hogy halj! Hosuteru Taka (Szálló sólyom)!- mondta az arrancar, majd a következő pillanatokban, szinte egy teljesen új lénnyé alakult át: >><<
Miután elindult felém, megpróbáltam hárítani a támadását, de a karmaival tökéletesen meg tudott sebezni. Ezután szinte csak kerülgettük egymást, néha-néha lecsapva a másikra. Az arrancar úgy tűnt élvezi a dolgot.
Annyi volt a baj, hogy a kardom túl hosszú volt, és mindig meg tudtad valahol ragadni, ráadásul szinte minden kidou elől kitért, amit neki szántam. Úgy tűnt nincs más választásom.
-Nem tudom te hogy vagy vele…. De én már meguntam a veled folytatott harcot… szóval, ha nem bánod véget is vetnék neki! Fuguu Hari! – mondtam ki a szavakat, melyeket követően a zanpakutoum szétfoszlott, és a kezemen megjelent a démoni kéz : >><<
Pár nyújtó gyakorlat után, shunpoval az ellenfelem előtt teremtem, és a bal kezemmel, a szárnyára céloztam.
- Hadou 04: Byakuray!-
A fénylő sugár megjelent, és ahogy vártam, az ellenfelem kitért előle, pontosan úgy, ahogyan vártam. A fegyverem megvillant, és a fekete fém felszántotta az arrancar bőrét. Vér fröccsent ki a sebből. Az arrancar megszédült a támadástól, és tökéletes célpontot nyújtott.
- Hadou 33: Soukatsui!- A kidou telibe találta az arrancar szárnyát, ami teljesen leszakadt róla. Elkezdett zuhanni a föld felé, viszont shunpoval mellette teremtem, és a fején átdöfve a kezemet, megöltem őt. A lény
szertefoszlott. A küldetés teljesítve van, így hát a zanpakutoumat visszaalakítottam alap helyzetbe, és eltettem a tokjába. Ettől a fárasztó küzdelemtől kissé támolyogva elmentem a szállásomra. Egy kis pihenés után majd megmondom a kapitánynak, hogy elvégeztem a küldetést. Éppen a pihenés közepén tarthattam, amikor kivágódott az ajtó. Álmos tekintettel felbámultam, de mivel olyan kómás voltam, hogy azt sem tudtam ki vagyok, kizárt volt, hogy feltűnjön ki lehet az. Pár pillanat után tisztult a látásom, és feltűnt, hogy egy másik tiszt az osztagból toporzékol a bejáratnál.
- Szeretnél valamit?- bámultam ki a fejemből nem értve, hogy miért akar tőlem bárki is bármit kora reggel 9 órakor?
- A főkapitány látni akar! Siess!- hadarta el a tiszt. A szavak szép lassacskán eljutottak az agyamig, és a döbbenettől elkerekedett szemeim jelezték, hogy leesett mit akar megértetni velem a másik shinigami. Hatalmas kapkodás kezdődött, mikor egyszerre próbáltam beletuszkolni magam az egyenruhámban, közben pedig meg is reggelizni. 10 percen belül indulásra készen is álltam. Kissé lihegve, de elindultam az 1.osztag területe felé, hogy kiderítsem mit akar tőlem a főkapitány. Mikor odaértem feltűnt, hogy jó pár kapitány is itt van. Hirtelen elfogott a félelem, hogy valami szörnyű nagy hibát csináltam, és most kapom meg a büntetésem.
- J-jó reggelt!- hajoltam meg kissé dadogva. A főkapitány intett, hogy beljebb jöhetek, így odasétáltam a főkapitány asztala elé. Félve attól, hogy mi következik, megszólalt a főkapitány.
- Ha jól tudom a Seireteiben jelentett eltűnések egy arrancar miatt voltak. És ha jól hallottam te kiiktattad azt az arrancart. Igaz?
- I-i-igen.- mondtam kissé felvont szemöldökkel. Lehet, hogy mégsem leszidni akarnak?
-Hmm. Mivel ezt a munkát képes voltál teljes tömegpusztítás nélkül megoldani, felajánlom neked a 2. osztagnál a hadnagyi rangot. - kérdezte a főkapitány. Ettől a kérdéstől leesett az állam. Én mint hadnagy? Végül is miért ne? Csak nem lehet olyan rossz…
- Elfogadom!-
mondtam immáron vigyorogva. Ezután odaadták a 2.osztag hadnagyi karkötőjét, amit természetesen az övemhez kötöttem. Immáron a 2.osztagban szolgálok hadnagyként, és megpróbálok minél jobban teljesíteni!

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Szer. Jan. 20, 2010 7:07 am

Üdv!
A történettel összességében nincs problémám, de azért megjegyezném, hogy rengeteg benne a szóismétlés. Valamint az elején lemaradoztak a vesszők és a szóközök, ezeket pótold.

A pályázatot ELFOGADOM, gratulálok az előléptetésedhez!

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Szer. Feb. 24, 2010 9:29 am

Kapitányi és Bankai pályázat
Engedély: megadva
Bankai neve: Gouhou Migigawa / A Halál jobb keze/
Bankai kinézet: Megjegyzés: +Szárnyak ^^
Bankai képességek:
Hitoshi sebessége, valamint ereje többszörösére növekszik.
Achira fainaru mabataki(Az utolsó pislantás)
Hitoshi páncéljának köszönhetően az ellenfélben bizonyos érzések kezdenek a felszínre jutni, amiknek köszönhetően, egyre nagyobb félelemmel tekintenek Hitoshira. A shinigami bankai-jának az alapja eme érzésen alapul, így ennek a képességnek köszönhetően Hitoshi bankai sebessége, és ereje a kétszeresére nő. Ha az ellenfél képes legyűrni, vagy legalább is csökkenteni magában ezt az érzését, akkor a bankai elveszti ezt a kis "bónuszt".
Chimei fukaku (Végzetes tévedés)
Hitoshi szemei felizzanak a fejfedő alatt, s ilyenkor, úgymond egy illúziót kelt az ellenség tudatában. Az ellenfél szemében Hitoshi, egy olyan alakká változik át, melytől az ellenfél a legtöbb félelmet táplálja. Persze ez nem igaz, csupán összezavarja az ellenfél érzékelését Hitoshi iránt.

---------------------------
Az óriási fenevad, mint egy nyílvessző suhant felém. A gyorsasága jóval felülmúlta az enyémet, így képtelen voltam hatékony védelmet felállítani. A karmai, akár az acél, felszántották a mellkasomat, melyből csak úgy ömlött a vér. Az előttem álló nevető alak ördögi kacajt hallatott, bár ez nekem úgy tűnt, mintha egy nagyon messze lévő szobából hallatszódik. A villámgyors ragadozó megelégelhette a prédával való játszadozást, és elindult felém, hogy befejezze amit elkezdett. A fejemben lelassultak a gondolatok, és csupán egy dologra tudtam gondolni. Hogy végem. Innen nem jutok el élve. Cserben hagytam mindenkit. Egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki még egy egyszerűnek tűnő feladatot is úgy el tud rontani, hogy még a saját élete is veszélybe kerül. Hát igen ez vagyok én. A vadállat morgása rántott vissza a való világba. Úgy tűnik a üldözőből immáron az üldözött lett. Itt lenne hát a vége? Ez lett volna szánalmasan rövid pályafutásom? A tigris villámgyors mozdulattal előrehajolt, és a fogai a vállamba álltak. Üvöltés hagyta el ajkaimat. A csendes feketeség lassan ellepte a tudatomat….

Egy nappal korábban:

- Mégis mi a rákot szeretnek ebben?- morogtam morcosan az íróasztalom előtt, miközben az ablakon keresztül bámultam egy ifjú párt, akik mintha csak parancsba kapták volna, ott henyélte a napsütötte tetőkön. Biztos csak az agyamat akarják húzni, mivel tisztában vannak azzal, hogy mennyire utálok ilyen szép napokon egy épület belsejében lenni. Végül is amennyire az ösztönök hajtják őket, éppúgy ösztönözheti őket rosszindulat, avagy gonoszság. A mai világban már az se lenne meglepő, ha csupán mindketten érdekből lennének egymással. De jesszus mi a fenéről hablatyolok itt? Nekem éppen annyi dolgom van, hogy egy hétig terpeszkedhetek az irodában. Mennyivel jobb lenne ha lenne egy kapitány, vagy egy-két tiszt akire rá lehetne sózni ezeket. De nem, még köszönni se köszöntek be hozzám osztagbeliek. Bezzeg mennyi nem-osztagbelivel találkoztam már. Hihetetlen mennyire rosszállóak lehetnek. De hát mit várok tőlük? Hogy csak úgy sürögjenek-forogjanak körülöttem, és ne hagyjanak élni? Naná! Imádom a tömeget, és azt is ha a figyelem folyton rám irányul. Hát igen, részben lehet ez is az oka annak, hogy nem csinálok semmit a vörös sérómmal. De lehet, hogy ennek köszönhetően könnyebben fogok tudni csajozni. Hát igen, valamit valamiért.

Nos tehát ott tartottam, hogy még mindig az irodában tanyáztam. Pár kínkeserves hosszú magányos szomorú óra múlva beröppent az ablakon egy pokollepke, mely a következő üzenetet adta át.
„Tanaka Hitoshi, a 2.osztag hadnagya azonnal jelenjen meg a főkapitánynál.”
Enyhe émelygés, és hányinger leküzdése után rettegve indultam el az 1.osztag területe felé. Mivel azt kaptam az üzenetben, hogy azonnal, így shunpoval keverve a rohanásomat, pár perc alatt letudtam az utat. Mikor lassan felmásztam a kapitányi iroda elé, arra lettem figyelmes, hogy félig nyitva van az ajtó. Mikor betessékeltem magamat, körbenéztem, és enyhe döbbenet járta át a lelkemet, amikor feltűnt, hogy senki sincs a szobában. Csupán egy levél volt az asztalon, amiről valahogy olyan érzésem volt, hogy nem nekem szánták. De hát mivel már felrángattak ide, képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek. Gyorsan odafolytam az asztalhoz, majd ügyelve, hogy ne hagyjak nyomot a papíron elkezdtem olvasni.
„ Jelentés: Karakura városában egyre több lélek, valamint shinigami veszett el. Hiába küldünk ki bármilyen erős, avagy tapasztalt nyomkövetőt, képtelenek vagyunk elérni őket. Kevés információt tudtunk szerezni az elkövetőről. „ Ezután csak koordináták voltak leírva, valamint, hogy az ellenfél valószínűleg kapitányi szintű lehet. Érdekes, annyi szent, de mivel egy küldetés a legjobb ürügy a lógáshoz, így önként elvállaltam a feladatot. Vagyis úgy döntöttem, hogy ezt igenis én fogom megcsinálni. Ekkor még nem tudtam mi vár rám a későbbiekben…

Csata – a Halál közelsége-:

- A fenébe is itt kéne lennie!- mérgelődtem magamban, miközben törtem a fejem, hogy merre lehet az a nyamvadt rejtekhely. A telefonomon szereplő koordináták szerint, pontosan ott álltam, ahol bemérték. De valahogy ez itt nem stimmelt. A hegy lábánál jártam, és a közelben csupán egy kisebb barlangszerűség volt látható. Jobb ötlet hiányában, úgy döntöttem, hogy bemegyek körülnézni a barlangba, hátha találok valami érdekes nyomot, vagy hasonlót, de csupán egy kellemetlen gáz csapta meg a nózimat. Már éppen indultam volna, amikor feltűnt, egy rés. Túl szabályos volt ahhoz, hogy természetes legyen, és túl rejtett, hogy régi legyen. Mivel okos lévén, nem hoztam gigai, így egyből kezdhettem az ostromot.
- Hadou 33: Soukatsui!- robbantottam fel az ajtót, mely meglepő módon nem állt ellen. Miután elült a por, megláttam egy hosszú lépcsősort, mely levezetett a sötétségbe. Mivel már idáig eljöttem, nincs sok kedvem visszatotyogni Seireteibe. Így indultam el lassan a küldetésem célja felé. Több óra telhetett el, mikor egy ajtó tűnt fel a sötét üregben. Rápillantottam a telefonomra, amin a koordináták jelezték, hogy csak kevés választ el a céltól. Tehát az elejétől fogva jó helyen voltam, csak kicsit magasan. Kicsit nevetgéltem magamon, hogy miért nem gondoltam egyből erre, de aztán rájöttem, hogy ostobaság ilyenen leakadni. Most a harcra kell koncentrálnom, hisz egy kapitányi szintű egyeddel lesz dolgom. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, s meglepő módon az nem állt ellen. Lassan beléptem rajta, ahol kellemes zöld árnyalatú volt minden.
- Áhh, végre megérkeztél! Már mióta vártunk rád. - hallottam egy selymes, behízelgő hangot, mely részben idegesített, részben pedig ledöbbentet. Megpróbáltam a lehető leggyorsabban a hang iránya felé nézni, mely tőlem jobbra volt. Ám mire odanéztem, már senki sem állt ott. Mikor rosszat sejtve visszakaptam a fejem, már ott állt előttem az az ember… vagyis bounto aki miatt idejöttem.
Habozás nélkül rántottam elő a zanpakutomat, mellyel a lendületet kihasználva, már el is indítottam az első szúrást. Az ellenfelem könnyedén kitért előle, majd egy hangos nevetést hallatott.
- Enyje, de türelmetlen itt valaki… Pedig gondoltam még beszélhettünk volna.
- Mégis honnan ismersz?- kérdeztem még mindig azon csodálkozva, hogy ez a bounto úgy kezel, mint egy régi ismerőst.
- Nem is ismerlek! Te rontottál be az otthonomba, és te voltál az aki miattam jött ide. Miért nekem kéne ismernem téged? De a szemedből ítélve, te is egy lehetsz azok közül a söpredék shinigamik közül. Hát akkor nem tehetek mást… - mondta egyre szomorúbb hangnemmel, majd intett egyet a kezével, és egy hatalmas tigris lépett elő a háta mögül. - Kár, hogy így kellett találkoznunk… - ekkor végigmérte az egész testem, és csalódottan csücsörített.- Pedig milyen jól elszórakozhattunk volna. Brennen der Tiger( Tűz tigris)… - azzal hátrébb lépett párat, és türelmes tekintettel figyelt. Én sem voltam tétlen azalatt amíg beszélt. Előhívtam Ankoku Kami-t, és a Fuugu Harival kényelmesebbé varázsoltam. Mivel a tigris mozdulatlanul figyelt, így én tettem meg az első lépéseket. Villámgyorsan mellette teremtem, majd egy könnyed mozdulattal a nyaka felé csaptam. Ám a kezem nem ért semmihez, mivel a tigris köddé vált. Döbbenten figyeltem azt a helyet, ahol még az imént állt, majd egy morgó hangra lettem figyelmes. Megpróbáltam hátrafordulni, ám túl késő volt. A tigris karmai végigszántották a hátamat. Igaz, hogy csupán felületes seb volt, de valahogyan irtózatos kétségbeesés öntötte el a testem. Úgy éreztem képtelen vagyok bármit is tenni ez ellen a fenevad ellen. A fenevad több, már jóval mélyebbre szántóbb támadása után úgy éreztem elérkezett a vég, s innen már csak a sötét, csendes halál várhat. A tigris fogai átdöfték a vállamat, és a fizikai tűrőképességem úgy döntött, hogy ideje feladni a szolgálatot. Minden elsötétedett.

A belső világ :

- Szánalmas féreg vagy… tudsz róla?- hallottam egy rekedtes mély hangot. Hirtelen nem jutott eszembe, hogy kié lehet, de aztán bevillant az agyamba az a pillanat, amikor elsőnek találkoztam Ankoku Kamival. Régen beszéltem vele utoljára, így kicsit váratlanul ért.
- Neked sincs sok dolgod mi?- próbáltam visszavágni, de valahogy nem sikerült a szintnek megfelelőet benyögni. Gyorsan felmértem a helyszínt, és elégedetten konstáltam, hogy még mindig azon a kis szigeten vagyok, ahol az első találkozásnál. Mert bizony ám, míg a többi shinigaminak általában, egy helyhez kötött zanpakutoja van, az enyém szeret vándorolgatni a saját kis világában. Végül is itt szinte majdnem minden víz, és csak pár sziget úszkál a felszínen. Eszembe jutott az imént folytatott küzdelem, ahol éppen a halálomon vagyok.
- Meghaltam?- nyögtem fel, miközben megérintettem a vállamat. Nem volt ott semmi.
- Te retardált.. akkor most nem itt beszélgetnénk! Na de nézz rám! Nincs itt az ideje ennek a fölösleges szócsatának! Túl kell élned ezt a harcot! És úgy gondolom, hogy képes vagy elviselni azt az erőt, ami ezzel jár. Fejlődtél azóta, hogy beszéltünk. Méghozzá nem is keveset! Viseld hát magadon a Sötétség Istenének áldását! – morogta mérgesen azzal intett egyet, és minden elsötétült.

A harc vége:

Mikor kinyitottam a szemem a tigris fogai, még mindig a vállamban pihentek. Ám most úgy éreztem, nem fáj a sebem. Tudtam mit kell tennem, hogy elpusztítsam ezt a kis férget, mely az útjában áll a végzetemnek.
-BAN-KAI! Gouhou Migigawa! – üvöltöttem el magam, majd egy hatalmas fekete színű robbanás kíséretében, egy pillanat erejéig elsötétült minden. Mikor ismét megjelent az a kevéske fényforrás, a tigris távol állt tőlem. Úgy tűnt időben kapcsolt, és eliszkolt a robbanás elől. Lassan felálltam, és letekintettem a testemre. Elégedetten figyeltem a míves páncél szerűséget, mely a testemet borította. Feltűnt, hogy a kardom valamennyire visszavette a shikai alakú formáját, bár most sokkal könnyebb volt, és láthatóan nagyobb is. Itt az ideje, hogy véget vessek ennek a szánalmas csatának. Egy shunpoval az ellenségem bábja mellett teremtem, mely most valahogy sokkal lassabbnak tűnt, mint ezelőtt. A kardomat felemeltem, majd lesújtottam vele. Most eltaláltam a célpontot, ezzel tökéletesen elválasztva a testét, a fejétől. Miután a báb porrá lett, elindultam a bounto felé, aki elkerekedett szemekkel bámult rám. Úgy tűnik meglepte őt, hogy képes voltam legyőzni a tigrisét.
- M-m-mégis, hogy lehet ez? – dadogta elkerekedett szemekkel, de többet nem kérdezhetett, mivel a kezemmel elkaptam a torkát, és egy könnyed rántással kitekertem a nyakát. Ideiglenesen elkábulhatott, de nem bíztam a véletlenre. Pár percig folyamatos kaszabolás következett, melyet inkább nem részleteznék. Miután az ellenfelem szertefoszlott, hagytam, hogy Ankoku Kami felvegye ismét a normális alakját. Mikor már ismét az egyenruhámban álltam ott, térdre rogytam, és elborzadva néztem magam elé. Szörnyeteg lettem, olyan aki képes volt csupán a túlélés miatt brutálisan gyilkolni. Úgy éreztem, hogy nem bírhatok tovább így élni, és már nyúltam a kardomért, amikor meghallottam a hangot.
~ Képes lennél megölni magad? Az a lény sokkal több brutális gyilkosságot követett el, mint egy átlagos hollow! Nehogy már elkezd sajnálni!~
Ez a kijelentés valahogy belém hasított, és beláttam a zanpakutomnak igaza van. Így hát elindultam, hogy jelentést tegyek a főkapitánynál.

A végzet:

Mikor átléptem a Sekai kaput, egyből elindultam az 1. osztag felé. Mindenképpen értesítenem kellet erről a főkapitányt. Pár perc múlva megérkeztem, majd beléptem az ajtón –kopogás nélkül-. Nem csak egyedül volt odabent, hanem még vagy három kapitány is itt volt. Bár személy szerint egyikőjüket se láttam még, egy biccentéssel letudtam a köszöntésüket. Tudom, hogy amiket most tettem, azok óriási pimaszság tanú jelét adta, de most valahogy nem érdekelt.
- Üdvözlöm Aruya kapitány! Híreket hoztam. Még tegnap láttam az Ön asztalán…- majd teljesen beszámoltam a kalandomról. Persze azt a részt, amikor a belső világomban jártam kihagytam. És persze nem részleteztem a gyilkolást sem. Arra számítottam, hogy lefokoznak, vagy valami, esetleg büntetést kapok amiatt, mert engedély nélkül távoztam, de teljes döbbentemre, egy dicséretet kaptam.
- Gondolom hallottál már arról, hogy megüresedett a 6.osztag kapitányi rangja. Úgy vélem kiérdemelted ezt a rangot, így hát felajánlom a lehetőséget, hogy elvállald.
- Természetesen elvállalom, kapitány úr! Ez-ez-ez hatalmas megtiszteltetés számomra!- kezdtem hajbókolni, mivel nem csak megkönnyebbültem, hogy a mai napon már nem történt semmi rossz. Később megkaptam a kapitányi haorit, és elindultam a szobám felé, ahol remélhetőleg egy kiadós alvás vár rám.

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Csüt. Márc. 04, 2010 4:10 am

Szasz!
Nah, jöttem bírálni. A történettel és annak hosszával nincs probléma, így ez a rész kipipálva. Viszont Bankaiod első képessége hagy kivetnivalót maga után. Szerény véleményem szerint, ez az erőelszívásos képesség nem valami nyerő, hisz' IC nemigazán lehet kijátszani rendesen. Az ok egyszerű: senki nem fogja komolyan venni a dolgot, mert nehogy már az Ő karaktere hátránnyal induljon. Javaslom csináljon mást. Például növelje az ellenfél félelmét, amitől Te kicsivel erősebb leszel. Ha nem tetszik az ötlet, akkor átírhatod másra is, de ez ne maradjon.

Ennek ellenére pályázatodat ELFOGADOM, amint kijavítottad a fentebb megemlített hibát! Hadd gratuláljak elsőként a 6. osztag új kapitányának. További jó játékot! Wink

Tárgy: Re: Hitoshi pályázatai Szomb. Júl. 17, 2010 12:31 am

Hát helló!

Szóval... izé... Öhm... Bocsi, hogy eddig nem néztem meg a pályázatod, de teljesen elfelejtkeztem róla, amiért utána többet is beküldtél. T_T De ha már itt vagyok, leellenőrzöm neked. ^^

Úgy gondolom, hogy semmilyen nagyobb probléma nincs a pályázatoddal, így elfogadom. ^^ (Végre... xD)