Fél angyal és a jéghercegnő küzdelme

Tárgy: Fél angyal és a jéghercegnő küzdelme Vas. Júl. 18, 2010 11:39 pm

Úgy teltek a napok, mint máskor. Most is az ebédlő felé igyekeztem. Miért is ne gyorsan megkajálok, és mehet tovább a nap, ahogy eddig is volt. Semmi izgalommal, és még kevesebb történéssel. Mikor jöttem ki az ebédlőből gondolataimba merülve véletlenül beleszaladtam egyik Arrancar társamba.
- Nem tudsz figyelni?! – szóltam rá, pedig én magam voltam a hibás az ütközetben – Éppen szeretnék távozni! De ha egy égi meszelős úttorlasz elém áll, az nem fog menni!
Figyelmesen megfigyeltem, hogy végül is kibe sikerült belefutnom szó szerint. Egy férfi volt. Elég magas szőkésbarna hajú, jóképű férfi. Kicsit idősebbnek látszott, mint én voltam. Neki is jobb arcán maradt meg a szakja egy része. Nagyon ismerősnek tűnt. Mintha láttam volna már. Nem is kell sokat agyalnom, és az ötlet kipattan a fejemből. Adán irodájába láttam, mikor bennjártam egy újabb Karakura-s kiruccanás engedély elnyerése érdekében. Ő is a Primera egyik Fraccion-ja. A felismerés annyira nem zavart meg, talán egy másodpercre elpirultam, hogy tulajdonképpen egy úgymond családtagot szúrtam le, hogy miért jött belém. Nem réglettem Arrancar, így nem is tudhatok mindenkiről mindent. Így a férfi nevét sem tudom.
~ Kapd össze magad. Lassan fél perce állsz némán. Ő is zavarba jön, ha nem válaszolsz neki. De mégis mit mondjak? Hogy „Szia, de vicces, hogy itt és így találkozok egy olyan személlyel, akivel egy csónakban evezek”
- Szia … - nyögtem ki – Te is a Primera egyik Fraccion-ja vagy igaz? Mi is a neved? – kérdeztem, mintha egyszer már említette volna, csak kiment a fejemből – Eliana del Barros – nyújtom a kezemet – Én is Fraccion vagyok, és 24-es számot viselem.
Miután bemutatkozott, akkor én szép finoman ki slisszantam mellette, és búcsúul intettem neki, majd gyors léptekkel minél messzebb akartam enni. Nem tudtam pontosan, hogy miért, és hova visznek gyors lépteim.
~ Mi ütött belém? Egy biztos, ha találkozok még egyszer vele, akkor biztos nem kérek tőle bocsánatot. Még ha az én figyelmetlenségem is okozta az ütközést. Most biztos ment kajálni, akkor mégis hova az ördögbe sietek? Nem tudom mikor megnéztem, akkor olyan furcsa érzésem volt. Egyáltalán nem olyan, mint mások. Vagy mint én. Furcsa egy figura meg kell hagyni, de ha legközelebb is így reagálok, az nem lesz jó. Hisz tényleg úgymond családtag lenne vagy mi. Nem tudom. Mintha minden bátorságom az inamba szállt volna.
Fordultam az egyik sarok be, és néhány lépés után hallok a hátam mögül egy hangot. Visszafordulok, hogy vajon ki lehet az? Mintha titkon reméltem is volna, hogy ő jött utánam. ~ De miért tett volna ilyet? Miért jönne utánam. Tiszta bolond vagyok. Kíváncsi vagyok az erejére. Érdekel, hogy ki és mi is ő valójában. Ki tudja talán ha sikerülne rávennem, akkor egy kisebb küzdelem, egy ismerkedős harc biztos elütné az unalmasan indult nap hátralevő részét. De tényleg ő szolt utánam?

Tárgy: Re: Fél angyal és a jéghercegnő küzdelme Kedd Aug. 24, 2010 4:46 am

A minap tértem vissza egy újabb zarándokútról Las Noches-be. Időnként elfognak az emlékek és az érzelmek és ekkor nekivágok a végtelen sivatagban bóklászni. Most két hétig voltam távol, éppen az ebédlőben voltam, hogy kicsit felfrissítsem az erőmet a hosszú séta után. Szótlanul lépkedtem gondolataimba merülve. Az emlékeim közül sokat vesztettem már, így sok másik emléket nem tudok beazonosítani mint például...Ekkor egy kijövő másik arrancar nekem jött, alacsonyabb volt nálam, ráadásul egy nő, így nem lökött nagyot rajtam.
- Nem tudsz figyelni?! Éppen szeretnék távozni! De ha egy égi meszelős úttorlasz elém áll, az nem fog menni!
Szinte rá sem néztem, nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, de ő pár pillanat múlva ismét hozzám szólt, valamivel másabb hangnemben:
- Szia … Te is a Primera egyik Fraccion-ja vagy igaz? Mi is a neved? Eliana del Barros - nyújtotta kezét, amit nem fogtam meg, csak egyetlen röpke pillantással jeleztem, hogy nem kenyerem az effajta üdvözlés - Én is Fraccion vagyok, és 24-es számot viselem. - ő is Fraccion, akkor ugyan olyan szinten állhat mint én. Valamiért ahogy az arcára néztem ismerősnek tűnt, ilyen helyzetben nem szólnék vissza hozzá de volt valami csillogás a szemeiben amitől ridegségem egy csöppet megolvadt.
- El Arma Del Diablos, 72-es arrancar - mondtam halkan, szinte suttogva, de ő tisztán hallhatta. Ezután ő kicsusszant mellettem, én csak néztem az arcát, a haját, néztem ahogy gyors léptekkel elmegy. Ekkor egy emlékkép villant a szemem elé. Egy csodaszép rét, meleg napsütésben és ott van egy lány. Egy lány fut előttem boldogan ugrándozva, majd szélesen mosolyogva visszanéz felém. Ő az. Félelmetes a hasonlóság Eliana és a lány között. Talán ő lenne az? Ő is ide jutott ahova én? De ki ez a lány? Nem emlékszem... nem emlékszem...
A lábaim szinte magamtól indultak. Ő talán tud valamit rólam. Talán. Itt az esélye, hogy végre enyhítsem a feledés fájdalmát. Ezeken a gondolatokon felbátorodva, egyre gyorsabban haladtam utána, ő pedig szinte már futott. Egy sarkon befordult, de követtem és ekkor még meg is szólítottam.
- Várj!
Végül már szinte futva majdnem elértem, egy pillanatban sonido-val előtte teremtem.
- Kérlek várj! Beszélnem kell veled! - nem tudtam levenni a szememet róla, olyan ismerős volt, szinte biztosra vettem, hogy ő az...

Igen, befordulok az egyik sarkon és hallom, hogy valaki hozzám szól. Hisz rajtam kívül ezen a folyóson más nem volt. A hang ismerős volt.
- Várj!
Sonido-val elém terem az az ember, akibe az ebédlőbe belementem. Nem is értettem a helyzetet. Biztos voltam abban, hogy bement az étterembe, és nem is értettem magamat, hogy miért szaladtam el konkrétan, miért akartam messzebb kerülni tőle, aztán miért reménykedtem abban, hogy ő az, aki utánam szól. Meglepődtem, és teljesen zavarba jöttem. Furcsa egy férfi volt, meg kicsit szégyelltem is magam, amiért a nevét sem tudtam előtte, és úgy lekiáltottam a fejét. Pedig az egész miatt én voltam a hibás.
- Kérlek várj! Beszélnem kell veled!
Olyan furcsa volt ez az egész. Most ő nézett rám úgy, mint ahogy én tettem mikor az ebédlő ajtóban össze ütköztünk. Zavarba ejtően. Egyikünk sem szólalt meg. Nem vagyok az az elpirulós fajta, de most biztos rákvörös lehettem.
~ Nem azt mondta, hogy beszélni szeretnék veled, hanem beszélnem kell veled. Miért vagyok ennyire zavarban. Lehet, hogy csak Adán kérte meg valamire, talán arra, hogy adjon át nekem egy üzenetet. Vagy esetleg Adán hívat vagy valami ilyesmi, és ebéd előtt el akarta mondani. De az is lehet, hogy nem tudta, hogy éppen a mai nap hol tartózkodom, és ezért is szaladt utánam, mikor végre összefutottunk. De mégis a szemei olyan furák.
- Miért akarsz velem beszélni? Ha a bocsánatkérésemért jöttél, akkor azt várhatod – mondtam és elfordítottam a fejemet, de még éreztem a tekintetét – Te jöttél belém. … Mi van? Van valami nem oda illő az arcomon? – nézek ismét rá.
Összeszedtem magam. Sokkal inkább érdekel, hogy miért kell velem beszélnie. Egek a kíváncsiságtól. Van valami különleges benne. Érdekel milyen El Arma Del Diablos a 72-es arrancar aki ugyan úgy az újdonsült családomhoz tartozik.
- Adán üzent valamit? Vagy van valami fontos dolog, melyről még nem tudok? Tudod még új vagyok.
Kérdeztem rá végül erre a lehetőségre is. Nagyon érdeklődve várom, hogy mit felel, és most már nem érzem azt az érzést, hogy el kellene szaladnom.

Igaz elég hevesen szólítottam meg, de ahogy ismét rápillantottam, elleptek az emlékek. Annyira ismerős volt az arca és a halovány jelenetek veszettül villództak a szemeim előtt. Csak néztem őt és pár pillanatig nem is bírtam szólalni, aztán belőle jött először mégis csak szó:
- Miért akarsz velem beszélni? Ha a bocsánatkérésemért jöttél, akkor azt várhatod - elfordította a fejét, nem értem miért kellene neki bocsánatot kérnie - Te jöttél belém. … Mi van? Van valami nem oda illő az arcomon? - szívesen megráztam volna a fejemet, hogy "á dehogy is" de valahogyan nem mozdult a testem. Csak bámultam rá és egyre furcsább érzés fogott el. Miért?
- Adán üzent valamit? Vagy van valami fontos dolog, melyről még nem tudok? Tudod még új vagyok.- még egy pár pillanatig gyűjtöttem a gondolataimat. Most leszólítottam és nem szalad el. Akkor mit mondjak neki? Hogyan kezdjem? Aztán csak kinyögtem nagy nehezen valamit és igaz a lelkem kicsit össze vissza volt most, a hangom ugyan olyan érzéstelen és mogorva volt mint eddig:
- Nem Adán küldött. Meg akarom kérdezni, hogy ismersz-e engem? Úgy hiszem te tudod, hogy ki vagyok. Vagyis, hogy ki voltam mikor...mikor még éltem... - elhallgattam majd még hozzátettem halkan - ismerős vagy, úgy hiszem már láttalak... - kicsit magamat is megleptem, nem szoktam ilyen sokat egyhuzamban beszélni. Rengeteg furcsa érzés és gondolat kavargott a fejemben amik nagyon összezavartak.

A válasza annyira nem, viszont a kérdése annál inkább meglepet.
- Nem Adán küldött. Meg akarom kérdezni, hogy ismersz-e engem? Úgy hiszem te tudod, hogy ki vagyok. Vagyis, hogy ki voltam mikor...mikor még éltem... ismerős vagy, úgy hiszem már láttalak...
Ilyesmit még nem mondtak nekem. Az Arrancar-ok nagy része nem ismeri a múltját, az előző életét, viszont nekem megmaradt. Talán emiatt mondhatom magamat különlegesnek. Viszont az ő esetében más van a háttérben. Mintha ő részlegesen veszítette volna el emlékeit. Ilyenről nem is hallottam. Biztos benne, hogy már látott, vagy nagyon hasonlítok valakire, és esetleg én tudhatok valamit az ő múltja, élete felől. Ez másrészről is furcsa, hisz akinek maradtak emlékei, azok elszeretnék felejteni, mert nagyon rossz, és fájdalmas emlékek. Én is néha szeretnék elfelejteni párat, viszont aki nem emlékszik, az általában nem is érdeklődik utána, kutatni sem kezd, de pláne nem kezd egy másik Arrancar-tól kérdezősködni.
~ Most mit feleljek? Emlékeim között kutatva nem találtam meg. De lehet, hogy ő már valahol látott engem. Viszont a szavaiból egyértelműen kiderül, hogy nekem ismernem kéne őt. Lehet, igaza van? Csak így Arrancar-ként nem ismerem fel? Megbántani sem akarom. Most mondjam azt, hogy a múltamból nem emlékszem semmire? De azt sem tehetem. Most mit feleljek erre? Mondjam, hogy bocs, de Adán szobájában láttalak először? De akkor mi ez az érzés? …. Nem tudom, mit tegyek.
- Ne legyél ennyire mogorva.
Mondtam, mert a szavai amennyi érzelmet tartalmaztak, viszont az arcán és hangjában annál kevesebb volt. Illetve nyertem magamnak egy kis gondolkodási időt.
- Persze, hogy ismerlek. Hisz te is Fraccion vagy. Milyen ember is, vagy inkább Arrancar vagy azt még nem tudom, még nem sűrűn találkoztunk. Talán futólag. – viccelődtem kicsit, remélve oldódik egy kicsit – De miből gondolod, hogy emlékszem bármire is az emberi mivoltomból? – lettem sokkal komolyabb – Hallottál róla? … Vagy csak megérzés? …… De jól gondoltad. Emlékszem milyen volt emberként élni. De érdekes, hogy ilyesmit kérdezel. Tudod még soha nem kaptam ilyen kérdést. Sokan ha nem emlékszenek a múltjukra, akkor nem kérdeznek. … Viszont te szentül meg vagy győződve, hogy ismerlek … igaz? - lenéztem, és kicsit hűvösebb re is válhatott a minket körbevevő levegő – De sajnálom, de nem tudom milyen voltál emberként. Sajnálom, de nem emlékszem rád. – felnéztem – De lehet, hogy csak így nem ismerlek. … Gyere velem. – mondtam, majd mellette elmentem, már csintalanabb arccal – Gyere. Hátha valami majd, beugrik. Lehet tényleg neked van igazad.
Mondtam és haladtam tovább a folyosókon. Majd kint Hueco Mundo fehér homokján megálltam. Nem messze jöttünk el Las Noches-től.
- Hogy becézhetlek? Vagy, hogy szoktak szólítani? – fordultam vissza követőmhöz - El Arma Del Diablos szép név, csak mindig kimondani. … Gondolom nem ez volt az emberi neved is. Vagy igen? … Tudod én a vezeték nevemre nem emlékeztem, miután Hollow lettem. Csak az Eliana név maradt meg bennem. … Érdekel igaz, hogy miért hoztalak ide igaz? … Nem tudom mitől ugorhatna be egy olyan emlék melyre már nem nagyon emlékszik az ember, de szeretném megtudni az erődet. Ki tudja talán a mozdulataid, a beszéded, vagy valami alapján beugrik valami. … Mit szólsz hozzá?
Érdekel vajon hogy reagál erre. Elfogadja, vagy ott hagy?

A küzdőteret lezárom. Eliana jutalma 500 ryou.