Mégis miért fogom én ki mindig a világ leghulyébb munkáit? Oké, valakinek el kell végezni, de nem lehetne egy alacsonyabb rangu illeto az? Ja, persze, hogy nem, mivel Suwun pikkel rám. Na jó, ki kéne találnom valamit, hogy ne nekem kelljen ezt a mindkét oldalán ontapado vacakot korbetekernek egy egész épuleten. Ilyenkor miért nincs egy bolond lélek a kozelben, akire rásozhatom a munkát? Találnom kéne valakit, aki átvállalja helyettem. Kumiro-t nem foghatom be, o még mindig emlékszik az elozo viccemre, és szerintem még legalább két hét kell neki, hogy megbékéljen velem. Na igen, nem minden nap sikáltatok padlot másokkal. Mentségemre szoljon, hogy elotte beleegyezett. Talán hagynom kéne a fenébe az egészet, elvégre én is szeretem a piát. De nem, hová is lenne az osztag, szerintem már nem létezo, becsulete, ha hagyná, hogy egy illegális szeszfozde mukodjon a teruletén? Na persze ez csak koltoi kérdés, mivel akinek van egy kis esze nem jon ilyen zuros helyre. Az is épp elég szívás, hogy nincs egy normális ember, aki el tudná kuldeni a busba a szadista hadnagyunkat. Már így is rajtunk rohog fél Soul Society, szoval, jobb, ha nem tetézem a dolgokat. Bárcsak el tudnék innen menekulni! De akkor megint ki védené meg az ujoncokat. Na mindegy, essunk rajta tul a leheto leggyorsabban. Kulonben sokba lefogadnám, hogy ez a hely nem is illegális, legalábbis a kapitány nagyon is tudott a létezésérol, sot nem egyszer használta is a szolgálatait. Hát ez meg? "Futárszolgálat" Ezek aztán készultek. Kíváncsi lennék hány ember tud a létezésérol, és foleg, hány nagyivo fog itt megjelenni, ha nem érkezik meg idoben a piájuk. Mára épp elég volt a reggeli vita, az ugyeletes bányarémmel, nem kell más. Oszintén remélem nem kell rovid uton Kempachi gondjaira bíznom oket. Az lenne csak a hab a tortán. De van egy olyan érzésem, nem egy hulyét kell még ma innen likvidálnom.
Három orával és 5 shinigamival késobb már messze nem voltak ilyen vidámak a kilátásaim. Ráadásul az utolso még sikeresen le is szedte az ossze eddig felrakott biztonsági sávot, szoval kezdhetem elorol. Ha nem féltem volna, hogy a másnapos hulyéje leesik a tetorol, még fel is kudltem volna oda, hogy ragassza fel a szoveget. De remélem tobb ilyen már nem lesz, amíg be nem fejezem. Lassan az épulet már egy világíto neonreklám sárga színét fogja mutatni, akkor talán messzirol feltunik a zárva felirat, és nem probálnak ide jonni. Ekkor azonban megéreztem egy másik személy kozeledését. Nem shinigami volt az illeto, de nem tudtam hova tenni. Egyszer éreztem még csak ehhez hasonlo lélekenergiát, akkor a 6. osztagban. Talán valami idegen lehet ez is. Nekem egyre megy, de remélem nem ide tart. Nélkuli is épp eléggé pipa vagyok már. Bárki is az a szerencsétlen, szerintem rovid uton távozni is fog. Megprobáltam végre az utolso sávot felrakni, mikor mogém ért és elkiáltotta magát. Hirtelen osszerezzentem, majd megfordultam, hogy a képébe mondjam a véleményemet. Csak ekkor tunt fel, hogy a férfi jovan magasabb mint bárki más, akit ismerek, ráadásul nem éppen kedves tekintete és espada ruhája van. Az amugy is rossz elso benyomás betetozéseként kapásbol nem tul szép dolgokat vágott a fejemhez, amire felment bennem a pumpa, és a nem éppen a hallgatásárol híres énem visszaszolt neki.
-Szuper, a mai nap hatodik idegbetege. Nos, kozlom veled is, hogy éppen végre befejeztem az épulet lezárását. Nem oromombol teszem ezt, és szívesebben lennék a város másik oldalán, de meg kell csinálni valakinek. Amennyiben nem tetszik a dolog, panaszkodj a saját kapitányodnak, és most már tunés az utbol, mert nekem mára épp elegem van a piás bagázsbol! - vágok vissza azonnal, mikozben elore tudom a testem reakcioját. A szemeim a felgyulemlett duhtol vorosen fénylenek, és amint a címeres okor hajlando lepillantani, meglátja mennyire komolyan gondolom az elobb elmondottakat.
-Ha beakarod záratni ezt a helyet előbb velem kell megküzdened! - vágta a képembe, mire sokkal jobb lett a kedvem. Szuper, valakin leverhetem az osszes ma osszegyujtott mérgemet! Ezt az egyet nem kellett volna. Asszem mire végzem a nagyképujével, Zaraki hozzá képest hibátlan boru lesz. Nyilván észrevette az elfogadást, mert máris hátrált legalább 25 métert. Hát ez jo, mintha engem a távolság megállíthatna. A kardján tartotta a kezét jelezve, hogy a legkisebb mozdulatomra is reagálni fog. Na jo, akkor nem kell engem biztatni.
-Jut is eszembe, Misty vagyok. - mutatkoztam be, majd egy lenduletes ugrással megprobáltam áthidalni a távolságot. Reagált rá, de mindenki más is ezt tenné. Csak bemelegítés akart ez lenni, amint foldet értem shunpoval balra tértem ki élesen, majd kulonbozo szovegbol támadtam rá. Remélem azért harcolni tud, semmi kedvem aludni kozben egyet...

A támadásomat ellenfelem konnyu szerrel hárította, és nyilván a méretébol adodo elofolényének koszonhetoen olyan lendített rajtam, hogy majdnem Fold koruli pályán végeztem. Oké, elso tanulsága az esetnek, hogy jobban járok, ha nem fizikai ero szintjén probálom ot legyozni. Ha egy kis szerencsém van a bohom nagy méreteivel o nem a furgeség mintaképe, és talán még van is ellene esélyem. Mindenesetre msot már alaposan javult az egyensulyérzékem, ezért a foldet érés kevésbé akadályokkal tarkítottra sikerult. Mázli, hogy a multkori eset után megprobáltam kicsit biztosabban megállni az ugrások után, kulonben ellenfelem most halálra rohogné magát a nyesodésemen. Így szerencsére arrol legalább nem tud, hogy az egyensulyérzékem még nem tokéletes. A kommentárját megtarthatta volna magának, elvégre a saját sutnivalojábol is nyilván rájott, hogy csak az erejét akartam felmérni és nem utolso sorban egy kis infot gyujteni rola. A kovetkezo kijelentésétol pedig mejdnem padlot fogtam. Ja, tényleg, neki nem szoltam, hogy az én feladatom csak az uzem bekerítése, a kulcsa már rég a kapitányom asztalán pihen. Hát ez egyre jobb lesz, de ha élni akarok, talán jobb, ha errol a kis momentumrol nem világosítom még fel.
A kis felvágos a kovetkezo pillanatban, hogy bebizonyítsa erejét, szépen végig karmolta a legkozelebbi épulet falát. Nem tudom, hogy rovid láto, vagy egyszeruen csak hulye, de ezt a tettét már nem tudtam megállni rohogés nélkul. Szinte majdnem osszeestem, annyira rázott a nevetés, de valahogy a végére csak sikerult visszanyelnem annyira, hogy ki is tudjam mondani, mit tartok olyan baromi viccesnek.
-Hát ez szép volt! Éppen most tetted tonkre a harc tétjéul szolgálo szeszfozde egyik melléképuletét. Folytasd csak így tovább, és a végén nem lesz miért harcolnunk, ráadásul ingyen megcsinálod a bontást is! - szurom oda neki, majd ujra megjelenik egy mosoly a szám szélében, jelezve, hogy kifejezetten jol szorakozom rajta. Persze azt sem hanyagolhatom el, hogy egy ilyen mutatványhoz nem kis ero kell, de ezt már korábban is tudtam. Ezután jott az ujabb érzelemkifejezése, hogy mennyire nem szereti a játékot, és komoly harcot akar. Na, azt tolem megkaphatja, de nem tudom megállni, hogy ne idegesítsem fel kicsit. Ha a kulozbozo manovereimtol felmegy az agyvize, akkor pedig szuperul fogom magamat érezni az elkovetkezendo fél orában. Vagy még tovább, attol fuggoen, mikor lesz tele nála a pohár. Mindenesetre nem sejthette meg mire készulok, mert továbbra is mosolygott, de olyan modon, ahogy egy orult szokott. Majd hirtelen, semmilyen elojel nélkul az arckifejezése egy pillanatra mintha elkomorult volna, majd szelídebbre váltott. Az alatt a másodperc alatt mintha tudta volna mire készulok, de utána rájottem, hogy erre csak nekem lehet esélyem. Gyorsan ráncba szedtem a saját vonásaimat is, majd probáltam a lehetoleg normális mosolyt felolteni. A kovetkezo pillanatban az arcához nyult, majd láthatová tette a rá rajzolt számot. Érdeklodéssel figyeltem tettét, elvégre nem gondoltam volna, hogy hajlando nekem megmutatni a rangjelzését. A szeme lassan felnyílt, megmutatva arany színét, amely még nagyobb kíváncsiságot ébresztett bennem.
-Szép szemed van! Gyakrabban is megmutathatnád! - jegyzetem meg mosolyogva, bemutatva, hogy engem nincs az a csunya nézés, ami el tudna ilyeszteni. Ráadásul, ha eleget hallottam rola, akkor nem éppen a legnépszerubb a lányok korében, ezért egy ilyen megjegyzés kibillentheti a rutinjábol. Mindenesetre meg akarok tudni rola pár dolgot, még akkor is, ha ezt o nem díjazza. De persze nem mindig kell ehhez engedélyt kérni, nekem éppen elég egy kis érintés is. Annyira elmerultem a gondolataimban, hogy nem vettem észre, már osszeszedte magát. Csak az utolso pillanatban tunt fel a kozeledése. A vágását már érzékeltem, és kivédtem, de ezzel védtelenul hagytam a testemet. Legnagyobb oromomre azonban az utései nem voltak olyan kemények, és ahányszor sikerult megérintenie, megtudtam rola pár dolgot. Persze, ez nem mehetett így a végtelenségig, ezért mikor már kezdett a dolog kicsit unalmas, fájdalmas és kimeríto lenni, egyszeruen fél fordulatot tettem kitérve elole. Egyenlore ennyi elég is volt nekem az élettorténetébol, jelenleg érdekesebb a harc. A sebességemet használva probáltam minden egyes támadását kikerulni, mikor pedig nem volt rá esélyem a leheto legkisebb feluletre csokkenteni. Szerencsére ilyenekbol nem volt sok, ráadásul idokozben a kardomat is kiszabadítottam. Persze ez nem jelentette azt, hogy fellélegezhetek. Ellenfelem még mindig vészesen kozel volt hozzám, ilyen távolságbol egy elhibázott lépés is végzetes lenne. Bár azért reménykedhetem benne, hogy mivel egy oldalon állunk, megolni majd nem akar. Talán van egy modszer rá, hogy kicsit átrendezzem a viszonyokat.
-Hakufuku! - kiáltottam el a kidou nevét, és azonnal ellottem. Ha ki is keruli ezt, kapok nagyjábol három másodpercnyi idot gondolkodni. Egyenlore nem éri meg felfedni a kardomat, vagy más utokártyát bevetni, elvégre még messze nem láttam mire is képes. Talán még jo kis harcnak is nézhetek elébe, ha sikerul kicsit az idegeire mennem. És persze végeredménynek ba van raktározva jo adag kidou is, amiket bármikor orommel dobok a képébe, ha tul zavaro lesz már...

Nem tudom mit nézett annyira, de szemmel láthatoan éppen ellenorizte, hogy igazat mondtam-e az épulettel kapcsolatban. Konnyen elofordulhat, hogy tévedtem, de az alaprajzom szerint az az épulet akkor is a rombolásra ítéltek kozé tartozott, szoval nem volt érte kár.
A kis bokom egyenlore nem zavarta, de nem is csodálkozott el rajta kulonosebben. Nem is baj, sokkal jobb olyanokkal játszadozni, akik azért nem esnek hanyatt az elso oda nem illo dolog hallatán. De persze így a csipos megjegyzéseimet sem fogja felvenni. Na mindegy, kibírom én nékuluk is. Maximum nem lesz olyan vicces ez az egész.
Legnagyobb dobbenetemre, a kidou, amit felé kuldtem, még csak meg sem karcolta. Ugy pattant le rola, mintha kokemény betonfalba utkozott volna, majd erejét vesztve a foldre zuhant. Ezzel megint nem értem el semmit, és a képzeletbeli listám az erosségeirol még egy tétellel gazdagodott. Szemmel láthatoan a legkisebb erolkodésre sem volt szuksége, ráadásul az egyetlen dolog, ami zavarta benne, az az volt, hogy koszos lett a ruhája. Hát, csak nekem lehet ilyen oriási szeremcsém, hogy kifogok egy olyan ellenfelet, akinek a legnagyobb gyengepontja a nehezen kezelheto duhe. Persze, ha azt kijátszom, akkor meg kétségtelenul belepaszíroz a foldbe, aminek oszintén megmondva nem orulnék tulságosan.
~Héé, eressz ki, nélkulem nincs esélyed nála! - szuper, már csak a kardom hiányzott a saját akaratával.
~Kossz a bizalmat, de szeretnék elotte azért egy probát tenni! - vágom vissza neki mérgesen, mivel néha nagyon ki tud hozni a sodrombol.
~Tolem, csak csunyán meg ne sérulj! Nem konnyu ellenfél. Ja és vigyázz, már támad is!
~Mi? Mikor szoktál te nekem segíteni? - na jo, nem éppen a legjobbkor álltam neki a kardommal csevegni, mert Zef a kovetkezo pillanatban már sikeresen torkon ragadott, és ujra repulni tanultam. Nem volt tul kellemes érzés ez az egész, ráadásul csak remélni tudtam, hogy nem most akarja kiprobálni, mennyire torékeny a gerincem. Szerencsére valamennyire ugy fordultam, hogy talppal érjek foldet, de ez még mnidig nem jelentette azt, hogy hajlando engem megkímélni. De mégis mikre gondolok már megint? Nem szeretem, ha azért finomkodnak velem, mert no vagyok. Ideje lenne végre jo alaposan a sarkamra állnom és megmondani neki, hova is menjen a pattogásával. Mielott azonban foldet értem volna, ujabb kellemetlen meglepetés várt. A volt espada kiengedte a kadrját, és máris beburkolt engem a feketeség. Semmit nem láttam, és csak nagyon nehezen érzékeltem bármit is a kozelemben. Na, ugy tunik a kardomnak igaza volt, csak ezt o meg ne tudja, ideje lesz ot is bevonni a csatába.
-Youzai Yurei Kouji! - kiáltottam, mire a kedves kis ora rajzolat megjelent a kardomon jelezve, mostantol o is beszáll a csatába. Egyenlore azonban ez nagyon sokat nem segített, mert bár éreztem az ellenfelem lélekenergiáját, még nem tudtam pontosan, mivel is fog rám támadni. Konnyen lehet, hogy valamit bedod a kodbe, azt biztosan nem venném egykonnyen észre. A látásommal ilyenkor nem sokra megyek, akkor nem érdemes vele probálkozni. Ovatosan behunytam a szememet, és probátlam rájonni, mire is készul. A kovetkezo pillanatban már hallottam is a levego surlodását, és a felém repulo bara erejét. Nem rossz, és ilyet még ugysem fogtam be. Na akkor lássuk mit reagál arra, hogy simán eltunik. Hoppá, nem egy, hanem kapásbol ketto tart felém, ráadásul kulonbozo irányokbol. Nincs más választásom, mint a koddel egyutt eltuntetni oket.
-Houshoku! - kiáltottam, mire a barák és ennek a fekete fustnek egy része is eltunt a kardom belso dimenziojában. A kovetkezo pillanatban ujabb támadás jott felém, méghozzá nem is kicsi sebességgel. Most nem valami eros mágia, hanem egyszeruen o maga. A kard a derekam felé tartott, de egy csuklo mozdulattal megállítottam. Mivel fizikai erom nem elég az ovéhez képest, nem volt más választásom, mint gyorsan távozni. A legegyszerubb modszer az ugrásom, és mino szerencse, van itt egy ugrodeszkának éppen beillo dolog is. A vállát nem érném fel egykonnyen, szoval marad a kard. A lapját ovatosan érintettem meg, nehogy megvágjon, majd amint kicsit stabilan tartott, erosen elrugszkodtam, majd a kezemmel eltolva magamat, irányt is adtam neki. Elég nagyra sikerult, de még mindig nem értem ki a kodbol. Pontosan nem tudtam, ellenfelem merre van benne, de ha jol érzékeltem nem nagyon mozdult. Az elso stabil pontrol ujabb ugrást kíséreltem meg, míg végre elhagytam a sotétséget. A fény egy pillanatra elvakított, majd látásomat visszanyerve elkezdtem a kornyéket pásztázni, hogy rájojjek, honnan várhato a kovetkezo támadás. Mivel egyenlore nem tudtam, mennyire tud a fust engem kovetni, elovigyázatos voltam. Azonban, ha kicsit is kozelebb jon hozzám, teszek rola, hogy eltunjon jo idore. Bár nem tudom, mennyire tudnék elnyelni egy teljes lélekolo kardot. Na jo, ráérek errol késobb is gondolkozni, most azonban fékezzuk meg Zefet.
-Dokkoi! - suttogom el a shikai második aktíválo szavát, majd nagy kort írok le magam korul, mintha csak éppen a terepet mérném fel. A hullámok azonnal elszabadulnak és mindent beborítanak a kornyéken. Ha Zef nem tanult meg kilométeres magasságokba repulni, akkor ezt nem keruli ki. Ráadásul az egészben a legjobb az lesz, hogy nem tudja meg, mi tortént vele. A hullámokat rajtam kívul senki nem érzékeli, sot azt sem, hogy lelassul. Az már más kérdés, hogy engem mennyire fog gyorsnak látni...

Oké, szoval neki is hideg zuhany volt, hogy tok mindegy mit zudít rám, én azt egyszeru mozdulattal megfékezem. Ráadásul valoszínuleg eléggé féltette a kardja épségét is, mivel amint feltunt neki, hogy korulottem eltunt a por, vagy fust, azonnal visszahívta. Ennél jobbat nem is tehetett volna, mert hála neki végre láttam is az ellenfelem tartozkodási helyét. A második támadásom szintén telibe találhatta, és valoszínuleg mély benyomást keltett benne, mivel egy lassítottfilm tempojávan tudott csak mozogni az én szememben. Ezt az alkalmat nem hagyhattam ki, azonnal támadtam, konnyedén kijátszva a majdnem csigatempoju védekezocsapását. Ez szinte már tulontul egyszeru volt, minden egyes csapássomnak koszonhetoen megsebesult. Persze annyi eszem azért volt, hogy ne csak vaktában célozgassak, hanem ha már lud, legyen kovér alapon, ugy probáltam a sebeket ejteni, hogy késobb még nagyobb gondot okozzanak neki. Ha jol láttam, párszor elég jol bele is trafáltam egy-egy a mozgáshoz szukséges izmába, ami most már biztos, nem lesz az igazi.
Valamire készulhetett, mert hirtelen felém nyult, méghozzá nem tul kis erovel. A biztonság kedvéért olyan sebességgel lendultem hátra, mintha sikerult volna rugora lépnem, ami persze nem tortént meg. Jol jott ez a tulzott ovatossaág vele szemben, mert a kovetkezo pillanatban lerántotta magárol a lélekenergia visszatarto pántjait, így elokerult ereje nagy része. Sejtettem, hogy az elozoleg érzékelt nem az igazi, mivel egy espadátol azért tobbet várna el az ember. De ez még mindig nem a végleges, legalábbis ahogy végigmértem, mintha még mindig csak enyhén használná. Aztán feltunt, hogy van még rajta pár pánt, szoval ellenem nem vet be mindent. Nos, ez az o baja, nekem csak jol jon. Mindensetre az ereje így is szépen károsította a kornyezo épuleteket. A fene, nekem le kell lépnem mielott még a kapitányom ide ér, mert megint engem fog gyanusítani. Bár, azok után, amiket elkovettem, ez nem is olyan nagy csoda. De akkor is, kivételesen nem én voltam az, aki mindent osszetort. Máskor sem éppen, csak a harcaim után szokott rombolás maradni, az is 90%-ban az ellenfelem hibájábol. Remélem nem képzeli, hogy az ereje novelésével megussza a kardom árto hatásait is. Mert ha igen, elég kellemetlen meglepetésben lesz része. Igaz, hogy novekedett az ereje, de ami egyszer eltalálta, az eltalálta. Ezt egy kapitány sem tudta magárol orákig lerázni, szoval neki sem lesz sokkal konnyebb dolga vele. Nagyon kíváncsi leszek rá, mikor esik le neki, hogy nem szabadult meg tole, csak most alkalmazkodik az erejéhez. Viszont ha jol sejtem, ezzel az o sebessége is megnott, szoval nem lesz olyan hatékony. Semmi baj, majd eltalálom mégegyszer. Nem lesz olyan nehéz, mivel ezek a kedves hullámok jo ideig be tudják tolteni a teret is.
A kovetkezo látványtol viszont eléggé émelyegtem, és ha tudom, hogy ez kovetkezik, szívesebben kerultem volna ki. Rég láttam ennyire groteszk dolgot. Bár el kell ismerni, le nem esne senkinek, hogy valaki a testén belul rejti el a kardját. Mit ne mondjak, elég gusztustalan látványt nyujtott, ahogy elohuzta a kardot. Mondjuk az elején még nem is volt olyan szornyu, de amikor a kard csak nem akart már végzodni, nem csak én viszolyogtam.
~Ha jot akarsz, most használd a lassítást! - hallottam megint a kardomat.
~Hogy mi? - nem értem, eddig nem szokott ilyen lenni.
~Nehéz ellenfél és onnantól, hogy a kardját is feloklendezte, még szorosabb lesz a kuzdelem. - na ebben tényleg lehet valami. De még mielott valoban aktíválhattam volna, jott a kovetkezo tanács: ~Ohh, felejtsd el! Most végez. Nagyon gyorsan tunj el innen, vagy megnézheted kozelebbrol a csatornarendszert! - eloszor nagyon nem értettem ezt mire mondta, de miután Zel, kezében két karddal, a levegobe emelkedett és zuhanorepulésben probált telibe találni, én is jobbnak láttam lelépni. De talán még elotte kicsit befoldelhetem. Felnéztem, és az utolso pillanatig nem mozdultam a helyemrol. Már majdnem elért, mikor félre ugrottam, de még így is elszámítottam kicsit magamat, mert a másik kard egyenesen felém tartott. Az ereje hatalmas volt, de csak surolta a vállamat, így nem okozott akkora problémát. A bal kezemet meg amugy sem használom tul gyakran, szoval mázlim volt. De nem várhattam. A kovetkezo pillanatban már hátrább is ugrottam, mikozben a por betakarta a tér egy részét. Ujabb támadásra szántam el magamat, elvégre nem lehet olyan nagy mázlim, hogy még egyszer tuléljek egy ilyen mélyrepulést.
-Dokkoi! - suttogtam ujabb kort írva le, és remélhetoleg ez is talál. Ha nem, az sem tragédia. A hullámok ujra elindultak, és hála az erejuknek, ha jol láttam a por zuhanási sebessége is lelassult, amint egy eltalálta oket. Jo ideig nem fogok tul jol látni, de szerintem az elelnfelem sem. Akkor megint itt az ideje egy kicsit hanyagolni a szememet. Ha kozeledik, azt ugyis megérzem, addig meg megprobálom kilesni ezuttal mire is készul. Ha a kozelembe jut, biztosan érdekes látványban lesz része, elvégre nem minden ellenfél szokott csukott szemekkel harcolni...

Hogy a fene vinné el a szívos mindenét! Már nagyon kezdem unni, hogy a legkisebb jelét sem mutatja a fájdalomnak vagy a tanácstalanságnak. Pedig biztosan megvan benne legalább az egyik. Ha a fájdalmat nem is érzi, a találatok a kardomtol, foleg az izmokba hatolo vágások, nemsokára tesznek rola, hogy ne legyen olyan ficánkolos kedvében. Ha eléggé igénybe vette a sérult részeket, azok egyszeruen le fognak állni. A második támadásomat a lassítoval nem tudta telibe találni, mivel elmenekult. Valamennyire kzoben már kezdte is felfogni, hogy mi is a kardom ereje, de még mindig nem ért a végére. Azt nem tudja, hogy a hullámokat nem én irányítom, hanem minden szilárd, élettelen tárgyrol irányváltással visszacsapodnak, így behálozva egy teret. Szoval, amíg nem menekul jo magasra a levegobe, addig nincs az az isten, hogy kikerulje ezeket a kis aranyosakat.
Mogém kerult, amit érzékeltem, de nem tudtam hogyan kivédeni. A kardommal keresztvágással probáltam hátrálásra készulni, hogy legyen idom távolabb kerulni tole, de ez nagyon keveset érdekelte. Egyszeruen megragadta a pengét, majd engem is velerántva megporgetett és elhajított. Eléggé szerencsétlenul beszédultem, de amíg tudtam melyik irányban van a fold, nagyon nem uthettem meg magamat, mert szinte állandoan ugrálok. Talpra is érkeztem, de kevésbé sikeres modom, mert rogton utána majdnem felnyaltam elottem a talajt is. Kis ugyetlenkedés után viszonylag stabilan sikerult megállnom, de még messze nem fejezte o be, a támadását. De elotte elmondta, mit is gondol a technikámrol, ami félig igaz is volt. Emelem kalapom, ilyen messze még senki nem jutott el a megértésében az én segítségem nélkul. De nem teljesen igaz, amit állít, szoval lehet, hogy kicsit kijavítgatom.
Mielott azonban ezt a kis szívességet megtehettem volna neki, rám célzott és korulbelul tíz barát kuldott nekem gyors egymás utánban. Nem volt nehéz kitalálni, mi lehet vele a célja, meg akarja nézni kozelebbrol az elszívás technikámat is. Ezzel nem jut sokra, mivel azt csak akkor használom, ha nincs más esély. Most van, a bara eros támadás, de nem képes irányt váltani. Az elsoket gond nélkul kikerultem, de mikor surubben kezdtek el jonni, már volt vele egy kis problémám. Ilyen konnyen nem adom meg magamat, ne higgyék, hogy ennyire buta liba vagyok. Akkor mutassuk meg neki, mennyire is kiterjedt a lassítás technika hatosugara.
-Dokkoi! - használom ujra, mire a lovések lelassulnak, így enyhe hajlongással kitérem oket. Majdnem mindet. Az elso tul kozel volt hozzám, az szépen telibe talált volna, ha nincs az a fene jo hajlékonyságom. Így megusztam tobbé-kevésbé, de a ruhám ujja, szépen megporkolodott, egészen a nyaki részig felszakadt. Ilyen szerencsém is csak nekem lehet, pont egy perverz elott vagyok kénytelen bemutatni, miért is szeretnek annyira a fiuk ellenem harcolni. Más választásom nagyon nincs, az egyenruha nem éppen használhato, szoval lehet levenni. A figyelmemet nem kerulte el, milyen szemeket mereszt rám, amíg meg nem látja, mi van alatta. Szerintem kissé csalodottan veszi tudomásul, hogy készultem. A szokásos kis szurke ruhám nem éppen a legszolidabb darab, de ahol kell, ott takar. Már amennyire. Mindenesetre neki most lesz annyi, ha eddig nem is volt. Kozben felé pillantva látom, hogy mégiscsak megtette hatását a kardom, hiszem fél térdre ereszkedett, és nem tud mozogni. Huhu, ha kegyetlen lennék, ezt nagyon megbánná. Mivel azonban semmi kedvem foldon lévo ellenfelet támadni, kicsit inkább az agyvizét tornáztatom meg.
-Majdnem talált. Mármint a kardom megértése. Valoban hullámokat lovel ki, amelyek egy bizonyos korzetben mindent mozgo dolgot lelassítanak, természetesen rajtam kívul. Sajnos téged másodszor is eltalált, mivel minden nagyobb élettelen tárgyrol visszaverodnek, ezzel teljesen beterítve egy teret. Nem csak felvágásbol porogtem annyit, azzal intéztem el, hogy megrekedjen az épuletek kozott az ereje. - vallom be neki mosolyogva, mivel nincs éppen a legjobb helyzetben. De valamit kitervelt, ami nekem nagyon nem tetszik. Rám akarja kenni az egészet. Meg a fenéket! Vittem el már elég balhét, nem kell mégegy az amugy is terjedelmes listára. Ezt megkeseruli még! - Ja, és egy gyors megjegyzés: Ha rám mered kenni a rombolást, ugy kicifrázlak, hogy Kempachit fogják helyetted szépnek tartani! Ne nézz már így rám, a képedre van írva, hogy ezen agyaltál. - jelentem ki folényesen, mikozben nagyon nem vagyok messze tole, hogy nevessek rajta egy jot. De egyenlore nem tenném meg, mert ha neki elszabadul a duhe, nem lesz konnyu kimagyaráznom magamat...

A hírek igazat. Már az elején tudtam, hogy valahonnan ismeros a neve. Mos leesett, hol hallottam. Hát persze, Zel, Hanae kapitány átka. Ezt a fazont az egész város nagyon jol ismeri a kulonbozo gaztetteirol, meg kalandjairol. Jobb, ha ovatos vagyok vele. De ezt nem tudom kihagyni. Ha látná magát! Akkora szemeket mereszt rám, mintha nem is ruhában, hanem mondjuk fehérnemuben jártam volna végig 3 osztagot. Engem nem zavar, a legtobb elso reakcio eléggé hasonlít ehhez. De akkor sem hagyom, hogy rám sozza a balhét. Bármennyire is tiltakozik, nagyon jol tudom, hogy az volt a célja. Ennyire ne nézzen hulyének, egy ilyen apro ellentámadást nem veszek be. Méghogy meg sem probálná. Haha, ez messze nem igaz.
-Most oszintén kérdezted? Mert, igen, szerintem kitelik toled, hogy rám fogsz mindent. - csak pechjére a fonokom tudja, hogy a kardom messze nem támado, így nehezen tudnék vele bármiben is ekkora kárt tenni. A kidou-im nagy részét szintén ismeri, azok pedig megtévesztésre szolgálnak, szoval nem tudok én olyan itt elloni, ami lerombolja az épuleteket. Ráadásul egy espada lélekenergiája messzirol érezheto, foleg ha így kiengedi, és kizárásos alapon két perc alatt lesz meg a bunos. Bár ellenfelem szerintem már régesrég elfelejtette, hogy miért is harcolunk. Ha meg nem, akkor sem tud már mit csinálni, mivel az épuletek lerombolására iderendelteket nem fogja tudni megállítani, amíg velem kuzd. És ha jol sejtem utána sem egy darabig, elvégre a lassuság nem rogton azután mulik el, hogy én eltuntettem a shikai-mat. Ez a biztos védelem, amit a kardom alkalmaz. Ha netalán menekulni kényszerulok, az ellenfelem attol még ugyanolyan csigatempoju lesz, mintha még mindig velem harcolna. Kozben persze Zel is osszekaparta végre-valahára magát, és felemelkedett. Akkor folytatodhat a harc, ugyis már nagyon kezdtem magamat unni kozben.
A kovetkezo pillanatban mintha a teste kezdett volna el fényleni, majd megjelent korulotte pár csova. Arra tippelnék, a testébol jottek ki, elvégre semmit nem idézett meg. Nagyon szépek voltak, ahogy elkezdtek korulotte keringeni, majd sikeresen osszeolvadtak a kardjával engem teljesen elvakítva. Mikor ujra láttam a kezében már nem a kard, hanem még egy annál is nagyobb kasza volt, amit nyilván csak o tudna használni. Távolrol nézve is gyonyoru volt, és egy angyalt mintázott. Mégiscsak lehet benne valami normális érzelem is, ha ilyen lélekolo kardot használ. De most remélem nem szándékozik azonnal nekem támadni vele. Nem tudom mivel tudnám kivédeni ezt a kolosszust, elvégre mellette Yurei Kouji a maga nem éppen kicsi méreteivel egy fogpiszkálonak tunik csak. Ha azzal ott most lesulyt rám, jo esetben kotok ki a gyengélkedon. Ha ráadásul mérgezett, akkor még ott is tartanak majd, egy hosszabb gyogyítokurára. De feleslegesen rágodtam ezen, mert a kovetkezo pillanatban a kasza ereje egy oriási energiagombot lott felém. Ajjaj, ezt nagyon nem akarom bekapni. De ha használom a kardomat a kivédésére, akkor rájon minden titkára. Valahogyan el kéne érnem, hogy ne lássa mit is csinálok tulajdonképpen. Egy modszer van, de nincs sok esélye, foleg, ha tobb támadást probál beadni egyszerre. Probáljuk meg, ha nem is sikerul, legalább tanulok belole valamit.
Hadou 58: Tenran! - fogdítom a fold felé a kardomat, mire jokora por keletkezik korulottem. Az elso támadás, amit nekem kuldott, az a kardja képessége. Ezt nem kerulom ki, akkor marad az eltuntetése. - Houshoku! - suttogom el, mire máris eggyel kevesebb doglot kell tulélnem. A bara is felém tart, de azzal nem sokat torodom. Nincs is rá idom. Kicsit felugrok, hogy lehetoleg még a levegoben fogjam ki a kaszát, elvégre amint foldet ér vele, nekem esélyem sem lesz. Halványan érzékelem, hogy a bal lábamnak neki csapodik a bara, de nem érzem pontosan, mennyire is talált el. Azonban most már felettem van Zel is, és ha jol látom, mindkét kardjával támad. A feketét nem lesz nehéz elkerulni, de az a másik még csunya találkozást ígér. Probálok tobbé kevésbé védekezni, de nem sikerul tul jol. A kasza oldalra fordításával kardostul elsodor engem is, mikozben érzem, hogy a hegye alaposan végig szántotta a hátamat. Ezért még megfizet! Egy ilyen sebet napokig érezni fogok. Egy hirtelen otlettol vezérelve felendítem magam, és megprobálok a fegyverére érkezni. Onnan nem ráz le egykonnyen, és szerintem nagyon eltalálni sem tud vele. Ezzel talán annyi idore sikeresen kiiktatom, amíg a másikkal is támad. De persze elébe kéne mennem, mivel nem hiszem, hogy a keze van majd három méter hosszu. Ha nem lennék ennyire hulye helyzetben, egy ilyen támadást biztosan nem probálnék meg. Talán még kicsit el is tudom ujra intézni: Bakudou 74: Kohaku Enjintou! - idézem meg a lélekszikét, ami biztosan nem fogja érintetlenul hagyni. Nyilván nem szokta meg egy lánytol, hogy ennyire szívos legyen, mert még a kelleténél is lassabban reagált. A kardját konnyedén blokkoltam, majd lesulytottam a bal vállára. Ha mázlim van, éppen most vágtam el benne a mozgatoizmot, és egyhamar nem fog nekem pattogni. De most már jo lenne el is tunni innen! Egyszeruen oldalra lépek és landolok két méterrel lejjebb, a talajon. Bár ezt eléggé kicentiztem, az a bara már most elkezdte a lábamat gyengíteni. Mindenesetre még így is gyorsabb vagyok nála, ezért azonnal tíz méter távolságot vettem be kozénk, hogy véletlenul se érjen meglepetésként az ellentámadása.

A támadásom bevállt, a bal válla tényleg tropa, de korai még az orom, hiszen nem tudhatom, azok a fene nagy barák mennyire tettek be az én lábamnak. Ráadásul a hátamon is van egy minta szeru csík, ami nagyon nem fogja megkoszonni, hogy továbbra is mozgásban vagyok. De elviselem, mást nem nagyon tehetek, milyen lenne már, ha két ilyen kis sérulés miatt adnám fel életem egyik legizgalmasabb kuzdelmét? Egyenlore még van esélyem gyozni, szoval eszem ágában sincs kiszállni. Bár az ellenfelemnek az agyvize kezd nagyon az egekben lenni, és nem tudom mi lesz itt, ha eléri a maximumot. Az arckifejezésén már most látszik, hogy nem díjazza a kidou-imat és legszívesebben a pokol fenekére kuldene egy-egy ilyen huzás után engem is veluk egyutt. Az utolso ráadásul megint erosebb lett, mint vártam, így fél kézzel tud csak harcolni. Vagyis, majdnem. Mégiscsak rászánta magát valamire, mivel elkezdte gyujteni nagyon alaposan a lélekenergiáját, ráadásul kozben azok a féken tarto szíjak is mind leváltak a testérol. Ha tudom, hogy ez lesz, erosen meggondolom, érdemes-e még inkább ingerelni. Mindenesetre a lélekenergia szinte láthato formában kavarog korulotte, és egyre erosebb szelet alkot. Lassan már egész homokvihar fog itt beborítani mindent. Az pedig nem lenne tul jo otlet, mivel nincs az a szemekkel megáldott lény, akinek nem tunik fel a dolog. Szerencsére már kezd visszahuzodni. Mi a fene? Szemuvegre van szukségem, vagy tényleg begyogyította a sebeit? Ilyen pokoli szerencsém is csak nekem lehet, hogy egy ongyogyíto espadával hoz ossze a sors. Ráadásul a kinézetébol ítélve pont most szándékozik kozelebbi ismeretségbe hozni a kaszájával. És akkor már a szemét meg sem említem, mivel kezd olyan érzésem lenni, mintha vámpírral állnék szemben.
-Elegem van a kisded játékaidból! Ahogy elnézem még Bankaijal sem rendelkezel. Gyenge vagy! - kiált nekem, mire bennem is megmozdul valami. Ez vért kíván! Ennyire már nagyon régen nem néztek le. Hogy lehet valaki ekkora taplo?
~De igaza van! - kotyog bele megint a kardom, ráadásul a leheto legjobb pillanatban jut eszébe a dolog.
~Te most kinek a pártján is állsz? - puffogok, mivel nem bírom elhinni, hogy még Yurei Kouji is neki ad igazat.
~A tiéden, természetesen. De igaza van, nincs bankai-d. És amíg nem fogadsz el mindennel egyutt, nem is nagyon lesz. - hát koszonom szépen, ez most nagyot dobott a kedvemet.
~Halasszuk ezt a beszélgetést késobbre, mert a végén nem lesz mikor megejteni! - figyelmeztetem, mivel mindjárt támadni fog Zel. Elobb azonban megint csinál valamit, még végul egy fekete kasza képe bontakozik ki a szemeim elott. Ez már messze nem játék. Ráadásul mintha valaki a fulembe sikítana, ez a hang szinte áteszi magát a dobhártyámon. Bárcsak el tudnám halkítani. Az biztos, hogy hamarosan migrént fogok tole kapni... Kozben elkezdem folyamatosan novelni a lélekenergiámat, mivel semmi kedvem csunyán felkenodni az egyik falra. Már érzem is a hatását, a lábam még mindig fáj, de legalább a mozgásban nem akadályoz. Remek, ha így haladok, akkor talán még tul is élhetem ezt a találkozást. De akkor el kell mennem egészen az erom határáig. Ez de mennyire nem hiányzik. A kovetkezo pillanatban a hang megszunik, majd az ellenfelem egy jokora lyukat ut pusztán a fegyverével a foldben. Most nagyon orulok, hogy nem én voltam ott. De ez nem lyuk, lassan már egy repedésre hasonlít, ami engem vett célba. Már o is elugrott, és felém tart. Behunyom a szemem, és oszpontosítok. Minnél elobb elérem az erom mélyét, annál jobb nekem. Már meg is van. Mintha egy hatalmas ajtot tárnák ki, hirtelen megtelik a fejem képekkel. Pontosan tudom mikor és hova fog lecsapni, hogyan védhetem ki.
~Yurei Kouji te csinálod ezt? - kérdezem, amint a fejemben rendezodnek a dolgok.
~Ezek szerint végre látod, amit eddig megtagadtál. Igen, ez az én erőm. Merd végre használni! - hallom a suttogását, de ezuttal a hangja is mintha sokkal kedvesebb lenne. Már tudom mit kell tennem. Az első csapást kitérem, a repedés ahogy látom nem kanyarodott el felém, a kozvetlent pedig egy ideig karddal blokkolom, majd eltunok. Begyorsultam. A kovetkezo pillanatban már érdekesebb helyen, a vállán állok és egy kicsit megbokom elore, mikozben eltunok onnan. Ha nincs egyensulya most biztosan felnyalja a foldet. Jo 20 méterre érek foldet, és még mindig csukva van a szemem. Jol tudom, amint kinyitom, ez az osszekottetés megszakad, és ujra elveszítem a torékeny kapcsot, ami a kardomhoz kot.
-Sokáig tart még az a foldtani vizsgálat, vagy végre engem is érzékelsz? - kiáltom oda Zelnek gonoszul, mire megint nagyon kezd luktetni a fején az ér a képzeletemben. Valami az eszem egy szogletében azt sugja, nem lenne tul jó otlet felduhíteni, de nem tudok ellenállni a lehetoségnek. Támadni már nem nagyon tudok, az tul veszélyes lenne. A lassításnak megvannak a maga korlátai, és jol irányzott csapások akár halálosak is lehetne, ha tulságosan sok éri beloluk a szívet. Nincs más választásom, meg kell várnom, hogy o jojjon ide hozzám... Remélem azért csipkedi magát, ezt az állapotot nem tudok sokáigfenn tartani.