Karakura kincsének nyomában //Lezárva//

Tárgy: Karakura kincsének nyomában //Lezárva// Pént. Jún. 25, 2010 9:46 pm

[mesélés]
Shinigamik:

Békésen teltek a napok Soul Society-ban, amikor egy több száz éves rejtély ismételten megmutatja nyomait. Chika békésen sétálgat, és rója az utcákat, mikor egyszer csak egy furcsa dolog történik. Egy papírból hajtogatott repülő elsuhan mellette, majd mintha a szél meggondolja, magát ismét felé száguld. Először nem tudja mire vélni a dolgokat, majd a papírrepülő őrült száguldozásai után sikerül elkapnia. Széthajtogatja, és írás van benne.
„100 évente csak egyszer látod. Lakhelyem egy népes város. Nyomomat ne feledd, itt leled. Társakra lesz majd szükséged. Első nyomom felfedem, ha érdemesre véllek.”Chikának-nak nem is kellet sok azonnal el is vitte az üzenetet kapitányának, akin keresztül elért a főkapitányig. Nem kellet sok idő, és Akané-t magához hívatta. Mikor oda ért, akkor már Akane és Suwun a főkapitány előtt állak. Ken főkapitány még magához hívatta Sakai Kotomit és elmondta, hogy a négyfős csapatnak azonnal Karakura városba kell mennie, és fel kell kutatni „Karakura kincsét”, melyet hosszú évek óta keresnek a Shinigami-k, de egyelőre nem jártak sikerrel. A megbeszélés után a csapat indult is Karakura-ba.

Arrancarok:
Adán parancsára azonnal Léón és Eliana az Espada szobájába siettek. Ott Adán közölte velük, hogy Aizen megkérte arra, hogy szóljon két Fracción-jának, mert lenne számukra egy feladata. Léón és Eliana nem is haboztak sokáig már haladtak is Aizen úr elé, aki várta őket. Az ajtóban találkoztak Rodrigez-zel és Elianaval. Négyen egyszerre mentek be Aizen-hez, aki közölte velük, hogy van egy küldetés, melyet szeretné, ha végre hajtanánk. Meg kell keresniük „Karakura kincsét”, mely ismételten felfedte magát. Ezért azonnal indulniuk kell a városba. A shinigami-kkal kell majd versenyezniük, hogy megszerezzék ezt a fontos dolgot. Így a négyes csapat el is indult, hogy eleget tegyenek Aizen úr kérésének.

Bountok:
Zendo éppen egy étteremben ebédelt, mikor a teraszon istentelen szélvihar kerekedett. Tudta, hogy valami nincs rendben, így körbe nézett, hátha valamit talál. A nagy szélben egy újság darabja csapódott a lábának. A szél csillapodott, és az újság fecni a lába elé hullott. Felszedte, és szemügyre vette a darabkát. Egy keresztrejtvény bizonyos betűi voltak pirossal bekarikázva. Nézte-nézte, de nem akart neki összeállni a dolgok. Majd egyszer csak észrevett benne valamit. Leült a székre, elővett egy tollat, majd az üres részre elkezdte rakni sorba a megfejtett betűket.
„Volt ellenségnek bocsánat. Csapat munkának nem árthat. Hármas csapat neki áll, és felfedi a kincs titkát”
Nem teljesen értette, hogy mire utal ezekkel a papír fecni készítője, de nem volt sok gondolkodási ideje, hisz ismeretlen lélek energiák érkezését érezte. Tudta, hogy ez nem jó előjel, bár úgy gondolta, mások próbáljanak szerencsét, és ő nem avatkozik közbe. De a helyzet nyugtalanító. Elindult hazafelé, és ekkor találkozott Keiel. Tudta, hogy ő is Bounto, és megmutatta neki, amit megfejtett. Így vergődött össze a csapat és indultak el felkeresni a „kincset.”

Kellemes Játékot!

Tudnivalók:
Spoiler:

[Karakura kincsének nyomában]

Átlagos nap volt, semmi munka, de azért úgy gondolom, hogy körbenézek az osztagoknál. Még úgy sem láttam sokat Seireiteiből, a 10. osztag területét kivéve. Rika ma nem lóg rajtam, pedig általában azzal kezdi a napot, hogy odarohan hozzám, és húzza az agyam. Aztán egész nap csak velem van.
Körutam során az utcák labirintusában már-már eltévedve bóklászok.
- Huhh –sóhajtok hatalmasat. ~Már megint eltévedtem. Remek.~
~ Ügyes vagy! Csak találjunk vissza az osztaghoz… ~ szólal meg YukiTora is.
~ Persze, hogy visszatalálok. Csak idő kérdése. ~ válaszolok neki.
Ekkor egy papírrepülő suhan el arcom mellett, ami így is furcsa volt számomra. Hisz a shinigamik már nem kisgyerekek, hogy ilyesmivel játszadozzanak, és amúgy sem lehet már ilyet látni errefelé. Hátranézek, de mögöttem nincs senki, s most ismét elrepül mellettem a repülő. Most követem szememmel. Egy pillanatra megáll a levegőben, majd ismét felém indul. S ezt így folytatta.
- Mi van ezzel? Mintha mondani akarna valamit…
~ Kapjuk el! ~ csillan fel YukiTora szeme, minthogy ő egy tigris, tehát nagymacska, van egy kis macskaság is benne.
A sok idegesítő sikertelen kísérlet után, végre sikerül elfognom. Mikor közelebbről megnézem, látom a betűket rajta, kihajtogatom. Elkezdem olvasni, de nem sokat értek a szövegből.
-„100 évente csak egyszer látod. Lakhelyem egy népes város. Nyomomat ne feledd, itt leled. Társakra lesz majd szükséged. Első nyomom felfedem, ha érdemesre véllek.” Ez mégis mit jelenthet? –Nagyot nézek. Sajnos az én agyam nem képes felfogni az írás lényegét.
~ Talán kérdezzük meg a kapitányt, ő okosabb nálunk. ~
- Sajnos be kell látnom, hogy ez igaz.
~Most az a probémánk, hogy ELTÉVEDTÜNK! ~üvöltözik velem YukiTora
- Ugyan már, ne nevettess. Ki tévedett el? –Ekkor felugrok az egyik tetőre. S a távolban meglátom a 10. osztag kertjét. Innen már van egy tájékozódási pontom, s hamar meglátom a kapitány irodáját is. Egyenesen elindulok felé.
Mikor odaérek, kopogok. A kapitány úr épp odabenn van, hálaégnek.
Behív, majd odanyomom kezébe a repülőt.
Majd azt mondja, hogy én is megyek a küldetésre. S én erre csak nagyokat nézek...

*Ez is a szokásosan unalmas munkanapnak indul... Hónapok óta semmi kilátása nincs harcra vagy küldetésre az emberek világában - vajon ennek köze lenne az irodájában hirtelen meggyűlt irathalmoknak, melyek leadási határideje valószínűleg hetekkel ezelőtt lejárt? De hisz azok létezéséről épp a fenti okból kifolyólag nem is tudnak... No, mindegy, úgy dönt, nem ártana már tényleg lecsökkenteni a papírhalmok méretét. Bár mióta Mamoru a hadnagya, már megjelent a szorgalom csírája az ötödik osztag vezetőségében, és határozottan kevesebb irat kallódik, mint régebben. Egészen kezd belelendülni a rendezgetésbe, ami miatt aztán észre sem veszi a berepülő pokollepkét, csak akkor, mikor már közvetlenül az orra előtt körözget.*
- Jól van, megyek már, megyek!
*Hessegeti a kis vakarcsot, miután az már arra is vette a bátorságot, hogy nyomatékosításként rátelepedjen a kapitány orrára. Milyen pofátlanok lettek ezek az apró fekete molyok mostanában csak azért, mert valami fejes régen ezt a módot találta legalkalmasabbnak az üzenésre! Mindenesetre kis túlzással már csak órák kérdése, és összekapja magát - hiába no, nem szabad elkapkodni a dolgokat! -, majd egy iratkupaccal és zanpakutójával megrakodva tesz egy kitérőt először hadnagyához. Itt lepasszolja a papírokat Mamorunak, hogy nézze át őket, és adja át az illetékeseknek utána, végül pedig ráérősen becélozza az első osztagot, ha már egyszer ilyen szépen hívta a főkapitány...
Odaérve aztán meg sem lepődik, amiért látszólag utolsónak jelent meg. Ha jól látja, két hadnagy már itt van, ráadásul az erősebbek közül - ez egyre érdekesebb lesz... Vajon mi a fenének kellett ilyen fogadóbizottságot összegyűjteni? Érdeklődve hallgatja végig a beszámolót az üzenetről és a feladatról. Érthetetlen... Egy mezei városi legenda és gyerekversike miatt ekkora felhajtás? Aztán ha nem járnak sikerrel, természetesen ők lesznek a felelősek, mint az eddigi kutatócsapatok. Feleslegesnek tartja az egészet: ha már egyszer ennyi expedíció fulladt kudarcba, nem érti, minek kell még mindig erőltetni ezt a marhaságot. Ezen kívül pedig amúgy se tudja senki, mire való ez a kincs.*
- Csak pont olyan információt nem kaptunk, ami alapján elkezdhetnénk a nyomozást...
*Dörzsöli meg tarkóját lemondóan, majd, miután csapatuk negyedik tagja is befutott, megnyitja az átjárót az emberek világába, és látszólag nem foglalkozva a többiekkel, be is lép a kapun.*

Alaposan olvas, aláír, pecsétel. Alaposan olvas, aláír, pecsétel. Alaposan olvas, aláír, pecsétel. Olvas, aláír, pecsétel. Olvas, aláír, pecsétel. Ránéz, aláír, pecsétel. Ránéz, aláír, pecsétel. Aláír, pecsétel. Aláír, pecsétel. Az aláírást is le kéne rövidíteni, a "2. osztag ügyvezető kapitánya és az Onmitsukido ügyvezető főparancsnoka" nagyon hosszú T_T És még a nevem is hosszú, kell nekem hiraganával írni a keresztnevem :/ Így három helyett írhatok le öt írásjelet. Valaki igazán kimenthetne. Na nem mintha annyira borzalmas lenne a papírmunka, de hát annyi minden mást is lehetne csinálni. Nem tudok annál rosszabb elfoglaltságot elképzelni, mint hogy órákon keresztül egy helyben üldögélni. Talán ezért sem szerettem anno az iskolában órákra járni. Én mozgásra születtem, az irodában kuksolás nem nekem való. Remélem ha lesz ismét kapitányunk, valami aktakukac jön aki nem bánja ezt a tevékenységet, mert hosszútávon ettől garantáltan ki fogok készülni. Mármint attól, hogy két ember munkáját kell végeznem. Akkorát sóhajtottam, hogy kis híján kifújtam az ajtón az elém repülő pokollepkét. Biztos sokkolta szegényt a hirtelen támadás, de az állat, mint ha mi sem történt volna, akadékoskodás nélkül a kinyújtott mutatóujjamra szállt és átadta a nekem szánt üzenetet. Szemem rögtön felcsillant a hírre, hogy hivat a főkapitány, bár ettől még az iratok itt maradnak és ugyanúgy alá kell őket majd firkantanom... Mindegy, indulni köll, mert különben le leszek hordva. Felkaptam a zanpakutóm és a tőlem telhető legnagyobb sebességgel indultam el az 1. osztag épülete felé. Nem én érkeztem elsőként, ami tekintve hogy milyen "fantasztikus" szinten áll a shunpóm, nem túl meglepő. Mindenesetre rangos kis csapat gyűlt össze, biztos nem lesz gond, akármi is lesz a feladatunk. Aruya-főkapitány - igen, véletlenül tudom a nevét, kilestem a noteszemből - megspórolta nekem a további kutakodást miután mindhárom társam nevét jó hangosan kimondta az enyémmel együtt, mintegy névsorolvasásként, majd ismertette a küldetés célját is. Kicsit értetlen arccal fogadtam a feladatot, nem rémlik sehonnan, hogy a kincsvadászat a feladataink között lenne. Végül egy vállrándítással elintéztem a dolgot, a küldetés az küldetés végül is. Legalább ismét eljuthatok Karakurába. Akiyama kapitány zsörtölődő megjegyzésére jobbnak látom, ha inkább nem reagálok. Számomra úgy tűnt, hogy nincs éppen jó hangulatban. Talán nincs ínyére a feladat, ami teljességgel érthető, egy kapitány minden bizonnyal nagyobb kihívásokra vágyik holmi rejtélyes kincsek felkutatásánál, amely abból kiindulva hogy eddig minden megszerzésére irányuló kísérlet sikertelen volt, lehet hogy nem is létezik. Ami azt illeti, én is, de én nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogathassak. Fiatal vagyok és tapasztalatlan mind shinigami-létem, mind küldetéseim számának szempontjából. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette követtem Akiyama taichout, Verashu fukutaichout és Konami sansekit a senkaimon rizspapír ajtaján keresztül az Emberi Világba...

*A bezártság egyszer komolyan meg fog ölni, na nem azért, mert nem szeretek az irodában kuksolni, hiszen én szeretem a munkám, szeretem a főnököm, s boldoggá tesz, ha az osztagunkat szolgálhatom, blablabla, hanem mert megint sikerült hamarabb befejeznem a papírmunkát, mint kéne. Nem tehetek róla, túlságosan is tökéletes és pontos az időbeosztásom, így nem halmozódnak fel az iratok az asztalomon, és sosem hagyom másnapra a munkát. Vagyis azokban a pillanatokban, amikor már _tényleg_ átnyálaztál minden jelentést, alaposan elolvastad őket, aláírtál, továbbítottad őket, plusz még olyan kicsi, színes fecniket is írtál a taichoudnak pusztán figyelmességből, amikre ráfirkantottad egy-egy jelentés gyors összefoglalóját, satöbbi, már komolyan az őrületbe tud kergetni a semmittevés. Mert azért lettem shinigami, hogy kilábaljak a gyerekes apatikusságomból, s egyáltalán kezdhessek magammal valamit, s végül is ezt többé-kevésbé meg is kaptam, és hát valljuk be, igazán eseménydús életem van még szorgalmas aktakukacként is, meg itt van ez az egész Erasos ügy kiegészítve a Kai-os drámáimmal. Vagyis, izé, na, nincs időm unatkozni, legalábbis eddig ezt hittem, de most mégis megkaptam a lehetőséget arra, hogy kínomban már őrjöngjek attól, mert egyszerűen sehol nem találok még egy porszemet sem az irodámban, amivel foglalkozni kéne. Hiszen a vezetésnek hála – igaz, jobbára én végzem ezt a feladatot is – az osztag kifogástalanul működik, minden tökéletesen rendben van, s soha senki sem róhatja meg az osztagot bármiféle hanyagság vádjával. Remélem, ez a későbbiekben is így lesz, mert ha egyszer valaki rám fogná, hogy valami lusta némber vagyok, aki a hadnagyi teendők helyett az olcsó szakéba fojtja magát szabadidejében, ráadásul semmi mással nem képes foglalkozni, csak azzal, hogy minél több butikot bejárjon Karakurában akkor, amikor igazából a küldetésével kéne foglalkoznia. Szóval mindent megteszek azért, hogy az emberek ne legyenek olyan véleménnyel rólam, mint az egyik elődömről, aki a jó hírét sajnálatos módon a nagy mellei miatt szerezte, nem pedig a befektetett munkájába.
Végül egy pokollepke ment meg attól, hogy a munka hiánya véglegesen kikészítsen, ám annál is meglepőbb, amikor valamiféle küldetésről informálnak. Úgy értem… ki az Isten lenne képes pont Engem küldetésre ajánlani? Mármint felügyelet nélkül… Persze, erős vagyok meg minden, elvileg az egyik legerősebb hadnagy is vagyok ráadásul, s amikor a taichouval harcoltunk, még azt is mondta, hogy elég kevesen képesek tartani vele a lépést, de hogy szerinte egész jó vagyok benne meg minden, csak hát… Valahogy mindig is kényelmesebbnek tartottam az irattologatást, mert legalább nem kell emberek közé menni és bebizonyítani ismét magamnak, hogy mekkora egy szánalmas féreg vagyok.*
- Verashu Suwun, a 10. osztag hadnagya, örvendek a találkozásnak. - *ejtem meg a formális bemutatkozásom egy tiszteletteljes meghajlás közepette, hisz hiába, engem így neveltek, s igenis, én fontosnak tartom a hagyományok tiszteletét. Akane-taichou mondjuk kicsit félelmetesnek néz ki, mint mindig, bár eddig sohasem beszéltem vele, még a nőegylet gyűlései alatt sem, s igazán remélem, hogy nem akarja leharapni a fejem vagy valami. Sakai fuku-taichou viszont igazán kedvesnek tűnik, meg ráadásul itt van Chi-chan is, aki a mi osztagunk tisztje, és állítólag ő talált rá erre a kincskeresős valamire, mert hát kincset megyünk keresni, ahogyan azt nemsokára megtudom. Mondjuk elég fura, hogy egy ilyen feladatra az egyik legerősebb kapitányt riasztják, meg két hadnagyot is, s hát na, nem vagyok a leggyengébbek közé sorolható, ez van, nem tehetek róla, volt alkalmam edződni eleget. >_> Így aztán, a küldetés ismertetése után önfeledt mosolyomat megvillantom Akane taichou valamint Sakai hadnagy felé, s vezetőnk nyomában, osztagunk tisztje mellett haladok Karakura felé a senkai kapun át.*

Átlagos napnak indult a mai is. Legutóbbi Karakura-s látogatásom óta csak pár nap telt el, mikor kaptam egy hírt, hogy Adán-hoz kell mennem sürgősen. Nem is haboztam, és amilyen gyorsan csak lehetett szaladtam is hozzá. Léón már ott volt nála, mikor megérkeztem.
- Bocsánat a késésért Adán Scytacierto! – mondtam lihegve, és meghajoltam – Amilyen gyorsan csak tudtam jöttem. Tudtommal beszélni szerettél volna velem.
Miután kifújtam magam meg is tudtam, hogy Adán úgy döntött, hogy most kivételesen engem és Léón-t biz meg egy fontos feladattal. Aizen megkérte, hogy két Fracción-ját küldje be hozzá, és ő mellettünk döntött.
~ Ez nagyon jól esik. Ezek szerint ha egy kicsit is, de bízik bennünk.
- Aizen-sama meg akar bízni bennünket valami feladattal? – kérdeztem Léón-hoz fordulva, de ő is olyan informálatlan volt, mint én – Akkor nincs mese, akkor majd meghallgatjuk, hogy miért is akar velünk beszélni.
Kicsit idegesen mentem Léón mellet, hisz én most megyek először Aizen elé úgy, hogy lehet, hogy egy fontos feladatot bíz ránk. Léón-hoz egész végig nem szóltam egy szót sem, hanem feszülten és némán haladtam mellette, míg nem elértünk az ajtóig, ahol számomra két ismerős személyt is felismertem. Az egyik Rodrigez volt a másik pedig Eliziana. Kicsit elmosolyodtam, mikor oda értünk rögtön köszöntem is.
- Sziasztok! Ti meg? Csak nem ti is Aizen-sama hívására jöttetek? – érdeklődtem máris – Ja, ti még nem is ismeritek egymást – kaptam a fejemhez, hisz én voltam az egyetlen, aki a csapat minden tagját úgymond ismertem – Léón ő itt Eliziana Aberquero. Eli ő itt Léón del Barros a testvérem, akiről már meséltem neked – gyorsan mutattam be őket egymásnak – Gondolom Eli egy kicsit megismerkedtél Rodrigez-zel érkezésünk előtt.
Ők is ugyan azon a célból jöttek, mint mi ketten. Rodrigez és Léón szemei kisebb villámokat csaptak, de szerencsére egyik se érezte úgy, hogy itt a visszavágó az ebédlős jelenetért.
- Akkor mire várunk. Tudjuk már meg végre, hogy miért is hívatott minket – mondtam, és már nyitottam is a nagy ajtót, mely a nagyterembe nyílott, ahol Aizen már várt minket.
Mindannyian alázatosan meghajoltunk Aizen előtt, aki már türelmetlenül várta a csapat érkezését. Jól sejtettem egy feladatot szán nekünk, melyben az úgynevezett „Karakura kincsét” kell megkeresnünk. Mondta, hogy a shinigami-k már réges-régen keresik, de eddig nem jártak sikerrel. Ez az úgynevezett kincs csak minden 100 évben fedi fel a hol létét, és minden egyes alkalommal más és más rejtvények megoldásával kell a kincsig eljutni. Ha egy feladatot nem sikerül megoldanunk, akkor megbukott a küldetés. Természetesen most is küldenek csapatot, akik ugyan úgy ezeket a nyomokat fogják keresni, és a leggyorsabbé lesz a dicsőség. A lelkünkre kötötte, hogy semmiféle képen nem szabad hagynunk, hogy a Shinigami-k szerezzék meg a misztikus tárgyat, mely valahol Karakura-ban rejtőzik. Aizen így ki is adta az utasítást, hogy haladéktalanul mennyünk Karakura-ba, mert az első nyom fel is fedte magát.
- Igen is értettük Aizen-sama. Köszönjük, hogy ránk bízza ezt a feladatot. Nem fog csalódni. – mondtam és nagy nehézségek árán, de hajbókolva meghajoltam a mindenható úr előtt.
A csapat többi tagja is búcsúzóul meghajolt előtte, majd Léón gondolkodás nélkül meg is nyitotta az átjárót, melyen keresztül már indultunk is a megnevezett városba.
~ Vegyes érzelmek voltak bennem. Először is örültem, hogy végre kaptam feladatot, és egy ismerős csapattal állhatok neki. Viszont kincskeresés? Rejtély megfejtés? Meg eddig még senkinek sem sikerült megtalálnia? Lehet Aizen azért küldte pont ezt a csapatot, mert úgy érzi, hogy úgyse találnánk meg, de legalább adott nekünk egy feladatot. Vagy tényleg megbízik bennünk és hiszi, hogy mi képesek leszünk a feladat elvégzésére? Őszintén nem tudom. Bizonytalan vagyok, és egyben izgatott. Rodrigez és Léón rivalizálása nem feltétlen a legjobb csapat építő dolog, de hátha Eliziana miatt Léón ezt félreteszi, és ki tudja lehet, hogy majd megpróbálja meghódítani küldetés alatt.

Furcsán színes a világ. Ma reggel mintha a szemem láttára színesedett volna így ki minden. Bentről indult kifelé, s miután a szoba vette föl színeit, a kavalkád kivándorolt az ablakon, s odakint is mindent színekkel töltött fel. Milyen kár, hogy én a legutálatosabb szín vagyok. Vagyis az eredeti alakom, ami most szépen villog egy kard képében. A fegyvert az oldalamra szegezem, s kilépek a szobámból. Majdnem felbukom egy gyámoltalan arrancarban, aki folyton a padlót bámulta, míg közeledett.
Egy üzenetet hozott nekem, miszerint Aizen-sama elé kell járulnom valamilyen fontos ügy miatt. Komolyan, ilyenkor nincs senki más, akit megbízhatna ezzel. Az elmúlt napokban Sierra-samával folytatott beszélgetésünkben egyértelműen kijelentettem, hogy nem bírom Aizen búráját, erre most éppen feléje tartok. A véletlen egy gonosz dolog, ami csak azért van, hogy az embert állandóan pofán röhögje. Nagyon nem vagyok ezzel megelégedve!
A nagy terem ajtaja előtt már egy leányzó álldogál, gondolom ő is velünk fog tartani. A nehezebb küldetésekre amúgy is több ember kell.
- Üdv, Rodrigez vagyok. - mondom mosolyogva, majd beállok mellé. Az ő bemutatkozásából kiderül, hogy a neve Eliziana. Milyen furcsa, hogy mennyire hasonlít az Elianára.
Biztos várunk valakit, vagy valakiket, mert nem igazán szándékozunk még belépni, ráadásul a levélben is több résztvevő volt megjegyezve.
Nem is kell sokat várni, a jól ismert testvérpár tűnik fel. Eliana és Léón del Barros.
A múltkorában már egész jól elbeszélgettem a páros női tagjával mindaddig, amíg az idióta testvére meg nem jelent, aki most is úgy viselkedik, mintha ő irányítana mindent. Azon sem lepődnék meg, ha a küldetés közepén az ellenség helyett engem rohanna le csatakiáltás közepette. Tiszta vicc.
Eilana gyorsan ismerteti Elizianával a helyzetet, majd beinvitál minket.
Az ajtó kitárul, s egymás után belépünk rajta. Aizen-sama, mint a király terpeszkedik trónján, s onnan néz le ránk. Eliana, mint aki beveszi ezt a hülyeséget, meghajol Aizen előtt. Ha elkezd hajbókolni, én magam fogom megakadályozni.
Szerencsére nem folytatja, helyette Aizen kezd bele mondandójába. A feladat egyszerűnek tűnik, s ha minden igaz, akkor az arrancarok nagy előnyre tehetnek szert a shinigamikkal szemben, ha mi szerezzük meg.
Nekem ennyi bőven elég. Ha az arrancaroknak ezzel jobb lesz, akkor benne vagyok.
Aizen befejezte a mondandóját, mi pedig távoztunk. Mivel mindenki meghajolt, én sem maradhattam ki, így fejet hajtottam. Odakint Léón nyitott egy átjárót. Vigyáznom kell vele, nem akarom, hogy a hátam mögé kerüljön...
Fogalmam sincs, hogy most mit kéne gondolnom. Igazából csak elvagyok. Egy az, hogy ha ez olyan fontos küldetés lenne, Aizen biztos valami elit bika erős csapatot küldött volna oda, hogy végezzék el a feladatot. Szóval így kénytelen vagyok arra gondolni, hogy csak azért választott minket, ne hogy beposhaggyunk a város falai között. Karakura Town-ban biztos szép idő van. Szerencsétlen városlakók most se tudják, hogy megint egy háború dúl mellettük. Nem, rosszul mondom, nem megint, hanem még mindig. Kíváncsi lennék, hogy Soul Society milyen erős gárdát sorakoztat fel a tiszteletünkre. Nem akarok facepalm fejet vágni, mikor kiderül, hogy egy kapitány is van az ellenfeleink között. Ahogy végignézek a többieken és persze magamon is. Könnyű szerrel szétkergetnek...

Mély sóhaj szakadt ki belőle, és kirúgta a szobaajtót. A töke tele volt már az összes csicskával, ráadásul most még Tejfölpofa elé is be kellett járulni, mert valami nyígja van. Rohadtul tele volt már a töke, mert legszívesebben szétrúgta volna a fejét, a legutóbbi kis magánakciója miatt. Eléggé súlyos volt az arctól, hogy egy samponért képes rinyálni... mama pici fia mégse olyan kúl, mint ahogy az a zselétől látszik... szemet forgatva hörgött bagóért, miközben lefarolt Baross mellé.
- Tesód helyett én jöttem. Carl Heller, ez van... Meg lehet emészteni, bögyörő.- morogta, és a képébe nyomott egy szálat. Lassan kifújta a füstöt, majd elindult a trónterem felé - ő aztán nem fogja itt mereszteni a seggét, hogy beérje a kislány. Vagy iparkodik, vagy itt marad, ő nem az a fajta, aki bármiféle szánalmasságra vár. elég volt lenyelni, hogy Slarin hogy megalázta a múltkor. Bár azt meg is mondta neki, hogy ez rohadtul nem fair, és ez így nem mehet sokáig. Ő se tökéletes, de legalább nem az a tipikus degenerált nyomorék, mint az a Léón. Most komolyan,, hogy lehet valaki ekkora tróger... még arra se méltó, hogy Erassal felboncolják. Az utóbbi időben egyre több közös tulajdonságukra derül fény - a végén még valódi jó haverok lesznek! A Szövetség mondjuk így is köti őket, de az csak egy papír...
a terem elé érve két másik alak is ott volt: Rodrigez meg valami Eliziana. Nem hogy legalább Eras itt lenne... vele lehet értelmesen jártatni a pofát, de nem... Még jópofizzon itt másokkal! Inkább rángatta volna valamelyik degeneráltat be a boncolóasztalra, aztán csorgatná ki a vérét a serlegébe! Aztán darabokra szelné, és beleröhögne a képébe. Nem tudják ezek hogy kivel van dolguk... Féljen a normálisaktól a halál! Mindenkinek más a normális állapot, szóval köszöni szépen, nagyon is jól van! Még hogy ő a hülye... egyszerűen nem gyáva ahhoz, hogy levágja valaki fejét, merő szórakozásból. Ki a francot érdekli, hogy ott rinyálnak neki arról, hogy gyanús sikolyok szűrődnek ki Krematóriumból?! takarodjanak az anyjukba a célozgatásaikkal- magánterületen akár bombát is robbanthat, kurvára nincs közük hozzá!
Jól végighergelte magát azalatt az idő alatt, mialatt Zselényuszi pofázott. Mennyire kellemes lett volna hozzábaszni egy széket, agy egy nyáladzó bébihollowot! Már csak azért a pofáért is megérte volna amit vágott. Aztán Eras valószínűleg megint leintené - miután elmesélte neki-, hogy mennyire primitív módszerei vannak. de nem érdekelte. Amíg ő ól érzi magát, ki nem szarja le?! Slarin is bevette, hogy sajnálja a múltkorit, pedig lószart... szóval valami manipulatív képessége még mindig maradt meg.
- Rohadt fontos küldetés... Akkor mi a szarér minket küldenek? Ott vannak ilyen célra az Espadák... Kicsit átlátszó a Pápaszemes. - nm érdekelte, ha beköpik a beszéde miatt, kinézte Erasból, hogy kibelezze Verát és Kait egyedül is - van olyan pszichopata, és úgyis jó ütemben fejlődik. Aztán szemet forgatva nyitott egy Gargantát, hogy átvergődjenek a kijelölt helyre. Igazán felemelő, ha neki kell vigyázni a többi seggére, kivéve Rodrigezt. Vele kapcsolatban pozitív előérzete van, ő valószínűleg nem egy nyámnyila takonypóc, mint a többi redvás röcsöge.

Újabb reggel, újabb nap és újabb semmi, mivel a fenéért se tudom, hogy mit kezdjek magammal. MÁR MEGINT. Egy ideig az ilyenkor szokásos dolgot csináltam, vagyis fel-alá illetve körbe-körbe járkáltam a szobába. Közben egyszer-kétszer az ágyamra vetettem magam és az ott pihenő plüssöket nyaggattam, hogy adjanak valami ötletet. Végül elnyomott az álom és meghozta az ihletet ahhoz, hogy mit csináljak. Ébredésem után... első dolgom volt csodálkozni azon, hogy hogy tud egy arrancar álmodni és mi is tulajdonképpen az álom. Ez úgy körülbelül fél órányit tartott, míg eszembe jutott, hogy jobb dolgom is van. A kis asztalhoz mentem amin a táskám, a könyvecském és pár írószer pihent, majd megzavartam őket azzal, hogy a könyvecskébe a velem eddig történteket kezdtem leírni és képekkel illusztrálni. Pár perc múlva valaki kopogott az ajtómon. Én belemerülve rajzolgattam ezért ügyet sem vetettem rá, de látszólag az a valaki elég kitartó volt, hisz nem unta meg a kopogtatást. Végül engedve az erőszaknak kinyitottam az ajtót. Egy futár volt aki Aizen-sama üzenetét hozta, hogy vár. Csodálkozva néztem az eltűnő futár után, majd a szobám valamelyik rejtett zugából, ahova általában a kardomat rejtem, vagyis az ágy alól, elővettem a fegyvert, valahogy magamra biggyesztettem és indultam is. Kis időbe és sok kérdezősködésbe telt mire megtaláltam a helyet, habár én voltam az első és egyedül biztos, hogy nem megyek be oda. hamarosan egy fiú jelent meg és köszöntött is, így tudtam meg, hogy őt Rodrigeznek hívják.
-Örvendek Rodi-sama. Az én nevem Eliziana.
Hajóltam meg. Azután már ketten álldogáltunk és vártuk, hogy hátha jön valaki aki be mer nyitni. Vagy lehet, hogy Rodi-sama azért nem nyitott még be mert tudja, hogy még jön valaki? Úgylátszik, hogy neki volt igaza, mert hamarosan megjelent Eliana és.... és számomra meglepetés volt a másik ember aki vele jött.Valami furcsa és mély csodálatot váltott ki belőlem és még köszönni is elfelejtettem. Azután beléptünk. Aizen szövegelése csak jött és ment a fejemen keresztül, majd a férfi után siettem a gargantába.
-Egyet...értek...
Buktak ki ezek a szavak a számon és ijedtembe elé is kaptam a kezem. Mikor lettem ennyire Aizen elleni? Talán a rossz tapasztalat amit vele kapcsolatban éltem át az lehet az oka mindennek. Majd a fejemben eldöntve, hogy a francokat érdekel, hogy mit csinálnak velem, hisz ami igaz az igaz, ezért gyorsítottam a tempón, hogy a férfivel tartani tudjam a lépést.

Lássuk csak, mit egyek? Olyan régen ebédeltem már étteremben, hogy szinte jó itt lenni. Valamilyen fincsi kaja kell, úgyis van most pénzem, kibírom fizetni. Mekkora szél kerekedett, te jó isten, ez már nem megszokott. Itt valami nincs rendjén, valamit tenni kell, egy kicsit körbenézek, hátha találok valami nagyon furcsát. Mi ez? Egy újság darab? Mi van benne? Olyan varázslatosan elém hullott, hogy szinte nem is hittem a szememnek. Na, lássuk csak, hogy mit rejt ez a papír fecni. Egy keresztrejtvény? Mi az a sok piros benne? Jéé! Ezekre tudom a választ! Gyorsan, hol egy szék? És egy toll is kellene. „Volt ellenségnek bocsánat. Csapat munkának nem árthat. Hármas csapat neki áll, és felfedi a kincs titkát”. Vajon ennek mi az értelme? Hmm. Nem értem, hogy ez mit kereshet egy újságon. Talán valaki reklámozni akar valamit? És milyen kincset? Ez nekem nagyon magas, nem értek én az ilyen keresztrejtvényekhez. Lélekenergiák a közelben! Vajon mit kereshetnek? Talán azt a kincset? Ez nem jó előjel, inkább megyek el. Hát ez elég bizarr, inkább hazamegyek, minthogy rántotta legyen belőlem vacsorára, mert ugye az ebéd megvolt. Elég közel lakom az étteremhez, annyira azért nem kell paráznom ha valami történne. Velem szemben is lélekenergiát észleltem, de az ismerős volt. Méghozzá annyira, hogy egy bounto-é. Kei Gross-tól jött. Mivel a papírfecnit eltettem a zsebembe, ezért megmutatom neki, hogy mit is fedeztem föl.
- Héé! Kei, ezt figyeld milyen cuccot találtam: „Volt ellenségnek bocsánat. Csapat munkának nem árthat. Hármas csapat neki áll, és felfedi a kincs titkát”. De mondjuk, mi ketten vagyunk, de azért mit szólsz hozzá? Nekem legalábbis semmi dolgom sincs mára, úgyhogy nekiállhatunk kincset keresni. -remélem egy kicsit meghatotta, hogy megkeressük a kincset, hátha majd történne valami izgalmas is. Lehet, hogy valaki szándékosan akarta, hogy a kezembe kerüljön az az üzenet, annak árán, hogy megfejtettem. Akkor viszont már rengetegen kereshetik a kincset, lehet, hogy shinigamik is keresik ezt az afféle "kincset". Eléggé érdekel, hogy miből is állhat egy ilyen kincs. Ketten is eléggé sok eséllyel indulunk szerintem, hogy megkeressük, de hogyha vannak vetélytársaink akkor jóval nehezebb lesz. A legutóbbi vereségeim miatt jó is lenne egy kis önbizalomnövelés, mert mostanában eléggé vesztesnek érzem magam. Kíváncsi vagyok, hogy Kei mit fog szólni, hátha ő is legalább annyira lázba jött mint én.
- Kei! Ha sikerül megtalálnunk a kincset, akkor elfelezzük testvériesen! Rendben? -Ehh. Az se biztos, hogy egyáltalán létezik ilyen kincs, nemhogy elfelezzük, na mindegy, kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni ehhez, a bounto társam.

Csak a szokásos. Fülledt sunny day, és gatyarohasztó meleg mindenhol. Már kora reggel azzal indítottam, hogy beüzemeltem mindkét ventillátort, majd később with sis közreműködésével szorgalmasan gyártottam a papírlegyezőket. Persze, logikus, hogy egy hús-vér japán otthonában nincs egy normális legyező sem. Nem számít, hányszor jártunk fesztiválokon, egy darab sem leledzett a lakásban. Miután feltankoltunk legyező-téren, szükségesnek láttam, hogy erőltessek magamba egy kevéske power-t. lélekben már az utolsókat rúgtam, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni myself. Két sor még hiányzott a dalszövegből, a záró sorok. Valami ütőset akartam, valamit, ami úgy tényleg, de igazán Kaboom! lenne.
Csak rágtam a pen végét. Olyannyira, hogy már csak azon kaptam magam, fekete paca keletkezik a paper közepén. Kigülledt szemekkel figyeltem az eseményeket másodpercekig mire leesett, itt big problem van. Fülrepesztő csatakiáltás kíséretében vágódtam ki a kanapéból, magammal rántva a tollat, s papírt. Ennek következtében azon kaptam magam, valami végigfolyik my face! It’s terrible! I can’t believe this! My work, my fault... Kikelve magamból vergődtem, mint a partravetett ámbráscet, s sirattam kemény munkám –rohadt- gyümölcsét, mely olyan szinten ázott a tintában, hogy már elolvasni is nehezem tudtam. Búvalbélelt ábrázattal kullogtam arrébb, s böködtem meg hugicát, help-eljen. Of course, elküldött a bús viharverte Antarktisz jégtábláira, but hát én képtelen vagyok rendet rakni. Erről ő is meg volt győződve. Viszont azért igyekeztem útban lenni, nehogy azt higgye, nem érzek semmiféle empátiát iránta. Na meg megbánást. Sajnálom, én már csak ilyen két lábon járó szerencsétlenség vagyok!
Miután szépségesen, telve nagy adag kedvességgel Keiko elzavart, úgy döntöttem egy kicsit walking a parkban. Felhúztam magamra valamiféle fölsőt, meg egy normális, utcára való nadrágot, egy tornacipőt, aztán go ki. Egész úton csak a járdát figyeltem, aminek következtében nem egyszer akartam szaltózni, mikor szembe jött egy elvetemült bicajos folk, vagy egy roppant mód friendly babakocsit tologáló édesanya... Miután kiértem a parkból, nem messze az úttól azért elrúgtam egy kavicsot. Nem tudom hova eshetett, csak az volt biztos, nagyon nyávog. Ezen felbuzdulva faster szedtem lábam, mielőtt még egy jól megtömött szatyrot is hozzám vágna egy idős nénike.
Nem messze volt egy restaurant, az íncsiklandozó illatok messzire elterjedtek. Feltűnően szaglásztam is, s próbáltam kideríteni mi micsoda lehet. Összecsordult a nyál a számban, s már azt tervezgettem, hogy be is vetődöm, s rendelek valami kiadós menüt, mikor valaki a hátam mögött megszólalt. Nem kell hangoztatnom, majdnem kijump-oltam my skin-emből, s legszívesebben a legmagasabban elhelyezkedő faágra kempeltem volna. Kissé lesápadva fordultam meg, mert érdekelt... (nem, hazudok, egyáltalán nem érdekelt...) vajon milyen elvetemült terrorista akar engem megterrorizálni. Már épp hozzá akartam vágni a tárcámat, s olajra lépni, mikor hadonászni kezdett egy cetlivel, s a nevemen szólongatott. Keményen fókuszáltam az arcára, de nem akart leesni, „who da hell r u?”. egy idő után vállat vontam, biztosan egy pub-ban futottunk össze anno. Valahogy az arcmemóriám sem túl cool.
- Whoa! Micsoda bigyóka!
Ordítottam fel a csodálkozástól, s igyekeztem összerakni a darabokat. Valahogy nem ment...
- But... ez a szöveg azt írja három tag... mi lenni kettő... ez itt problem!
Mutogattam bőszen a szöveg azon részére.
- Alright, én benne vagyok a kincskeresésben! Sőt, this fantastic program!
Zsongtam be egy perc alatt, mikor tudatosult bennem a kincskeresés jelentése. Igen, igen! Gyermeteg lelkem ismét felszínre törhetett! Meg egyébként is régen játszadoztam kincskereső kalóz szerepét...

[mesélés]
Shinigamik Feladata

Chika, Suwun, Kotomi, Akane megérkezte Karakura városába. Nem tellett bele sokba, és megérezték az ellenséges csapat lélek energiáját. Akane meg is jegyezte, hogy Aizen is szemet vetett a kincsre. Nincs vesztegetni való idő. Az üzenet szerint, ha méltóak, akkor felbukkan az első jel. Nem kellet várni, és egy kislány jelent meg a csapat előtt (olyan 8 évesnek nézett ki). Egy egyszerű léleknek nézett ki. Semmi különleges nem volt benne.
- Az én nevem Sayuki. Örvendek – nevetett, majd meg se állt Karakura hídjának kellős közepén. – Itt az első feladatotok. Találjátok meg, majd fejtsétek meg. Ott lesz a következő nyom.
A Csapat elkezdett körbenézni. Chika kérdezni akart a lánytól, de az mintha ott se lett volna eltűnt. Az egyik kövön egy iránytűforma volt, melynek csúcsain nem a megfelelő irányok betűi voltak. Északi nyílon az 3-as szám díszelgett, a Délin egy H, a Keletin egy F, a nyugatin pedig egy 5-ös volt. Az iránytű maga meg úgy volt elhelyezve, hogy északi mutatója nem is igaziból Északnak mutatott, hanem úgy helyezkedett el, hogy nyugat és kelet a kíd egyik illetve másik vége felé mutatott. (Mit jelentenek ezek?) Nem sok értelme van ennek. Az iránytű közepén egy hajó minta volt. A versenyzőknek egy biztos, hogy a hídon kell keresgélniük, hogy mit jelent a furcsa iránytű irányai, számai és betűi. Ha ügyesek, akkor megtalálják a következő nyomot. Ha nem próbálkozhatnak újra.

Arrancar-ok feladata:

Carl, Eliana, Eliziana és Rodrigez is megérkeznek Karakura-ba, és ők is megérzik a Shinigami csapatot, akik ellen és az idővel kell majd versenyt futniuk. Mert a győztes viszi a kincset. Természetesen a parancs az, ha a Shinigami-k szerzik meg, akkor végezni kell velük, és elvenni tőlük a megszerzett értéket. Viszont Eliana gyorsan meg is jegyzi, hogy a másik csapatban egy nagyon erős lélek energia is van, szóval nem feltétlen ajánlatos megtámadni őket. De a parancs az parancs, és nem szívesen térnének vissza üres kézzel. Kezdőpont Karakura egyik híres plázája. Ott a legfelső emeleten van egy falba épített szökőkút, itt van elrejtve a következő kulcs, mely megfejtésével egy lépéssel közelebb kerülnek a megoldáshoz. A szökőkút egy száraz részén megjelent egy lány. Hosszú fehér haja, és kék szeme volt. 18 és 20 év közötti lehetett, és egy egyszerű léleknek nézett ki.
- „Hol emberek költenek. Ne feledd! Mesterséges forrásnál leled. Betűk lesznek a fegyverek” Helyes eljutottatok az első helyszínig. Örvendek az én nevem Sayuki. Azt hiszem a feladat pofon egyszerű. Ha készen vagytok, akkor mehettek.
A szökőkútban vannak kavicsok, melyeken különböző betűk vannak. Ha ügyesek, akkor helyesen kirakva kiolvasható a megfejtés.
(5 fajta kavics van. Jelen esetben ezeket színekkel fogjuk jelölni: kék, piros, sárga, zöld, rózsaszín)
Betűtűk: Kék: 6e, 4l, 3k, 2ö, 1ő, 4m, 2d, 2f, 5g, 1v, 3t; Piros: 5e, 2l, 1o, 7t, 2y, 1a
Zöld: 2é, 6e, 3l, 3i, 2n, 2m, 5g, 1z, 4k; Sárga: 4e, 1ő, 2r, 3d, 2y, 1s, 3i, 1ü
Rózsaszín: 1k, 3e, 3z, 4a, 2l, 1h, 5d

Bountok feladata

Feladat megoldás vagy szabotálás. A Bounto csapatnak jutott az első megtisztelő lehetőség, hogy választhatnak.
Feladat megoldás: A csapat teljes, de mégis érezhető a civakodás. Nem csoda, hisz az ő helyzetükben a kincs tulajdonosa nem biztos úgy, mint a másik két csapat esetében. Szóval nem is csoda a rivalizálás, már itt az elején. Az első rejtély nem fogott ki Zendo-n, de ezzel még nem jutottak el a célig. Megjelenik előttük egy öreg néni ősz hajjal, és korának hű ruhában. Egyszerű léleknek néz ki, és a csapathoz megy.
- Látom a csapat megvan. De a kaland csak most kezdődik. Örvendek fiatalok a nevem Kimoto Sayuki. Nyugottan hívjatok Kimoto asszonynak. – mosolyodott el – Gyertek, csak gyertek! Vagy nem vagytok kalandvágyóak?
Helyszín egy öreg házikó Karakura város legszélén. A ház különböző pontjain vannak tárgyak, melyek különleges szereppel fognak bírni. Mosogatóban tűzifa, ágyban piszkavas, asztalon a pohárban öngyújtó, az öreg lépcsőn pedig rengeteg újság, melyek különböző tűzvészekről szólnak szerte a világból.
Akadályozás: Jelen esetben választhattok, hogy melyik csapatot fogjátok akadályozni.
Shinigami csapat: Miért is ne? Születik meg a gondolat, és a csapat halad is a hídhoz. Természetesen egyik se szívleli a másikat, de jószívűen a csapat mond egy megoldást az iránytű megoldásának.
- De pofon egyszerű. Ezt még mi is meg tudjuk oldani. Észak és Dél illetve az 5 szám az öt Karakura hidat szimbolizálja. Már ha persze ha tudjátok, hogy a városszéli hidakat is Karakura-hoz sorolják. A ’H’ betű pedig nem más mint hogy hamis, az az nem a hidakkal van kapcsolatban. Nyugat és Kelet a partokat szimbolizálja, illetve a hajó a kikötőket. Az ’F’ valószínűleg a hajó nevére utal. A hármas meg szűkíti a kört, hisz 3 olyan nagyobb hajó van ezen a folyó szakaszon. Szóval a ti nyomotok a Felisiti nevezetű hajón van.
Sayuki-t nincs lehetőség megkérdezni a Shinigami csapatnak, így hallgatnak a megoldásra, és elindulnak. A Bounto-k pedig nekilátnak a saját feladatuk megoldásának.
Nem tudják biztosan, hogy biztosan jó volt e az akció, hisz ez csak egy alternatíva az iránytűre. De feltételezik, hogy jó munkát végeztek.
Arrancar csapat: Betű kirakó? Míg szorgalmasan válogatnak, és rakosgatnak, addig a csapat néhány szükséges betűt nemes egyszerűséggel eltávolít. Kék: 2e, Piros: 1y, Sárga: 2d, Zöld: 4d, Rózsaszín: 2z. Csak azt tudják, hogy biztosan nagy fejfájást fog nekik okozni a pár betű hiánya. A biztonság kedvéért minden színből elvettek jó pár betűt. De még így se lehetnek biztosak abban, hogy nem segítettek nekik. (felesleges betűket vettek el) Ezek után neki állnak a saját feladatuk megoldásának.

Hamarosan már az első osztagnál találtam magam, a főkapitánnyal szembe, mellettem pedig lassan felsorakozott a kiscsapat, melynek minden tagja magasabb rangon áll, mint én. A feladatunk egy kincsvadászat volt, melyet én képtelen voltam megfejteni önmagam a repülőn, ám mint kiderült, ők vártát ennek az érkezését. Nem tudom, hogy miért van ekkora hűhó körülötte, s még biztos sokáig nem is fogom érteni. Miután az emberek világába vezető senkai kapun áthaladtunk mindannyian, és, úgy ahogy sikerült tartanom a tempót, amit megjegyezném nem volt könnyű, ennyi hatalmas lélekenergiával rendelkező ember között, akik még pörgették is a tempót ezerrel. Nem voltam hozzászokva ekkora sebességhez. Az emberek világában, egy utcára érkeztünk, de nem volt időm jobban körülnézni, mert szinte éreztem, hogy itt máshogy koncentrálódik a lélekenergia, mint otthon, Soul Societyben. Akane taicho figyelmes lett az ellenfelek jelenlétére is, mennyivel jobbak az érzékei egy kapitány szintű személynek, mint egy hozzám hasonló tisztnek Később kezdtem hozzászokni, mikor kisebb hadi tanácskozást tartottunk. Én nem igazán tudtam hozzászólni, mert nem vagyok tapasztalt az ilyesmiben, és ha mondtam volna bármit is, akkor is valószínű, hogy csak egy rakás marhaság lett volna az.
- Az én nevem Sayuki. Örvendek. – Én nagyjából 8 évesnek néztem a kislányt, egy teljesen normális léleknek tűnt, semmi különleges nem volt a lélekenergiájában sem. Kacagott egyet majd elindult. Mi úgy láttuk legjobbnak, ha követjük, hisz lehet, hogy elvezet minket valahová, valahová, ahol még kis szerencsével nyomokat is találhatunk.
Egész sokáig kellett követnünk, hosszú utcákon át, majd Karakura hídjának közepén megállt, s ismét hozzánk szólt. – Itt az első feladatotok. Találjátok meg, majd fejtsétek meg. Ott lesz a következő nyom. –Mind a négyőnk körbenézett de nem talált semmit. Én arra gondoltam, hogy talán ő megmondhatja, így visszafordultam, és megszólítottam volna.
-Sa… -ekkor vettem észre, hogy a kislánynak már hűlt helye, s mi megint csak magunkra maradtunk ebben az egész kincskeresésben - …yuki. Hogy lehet így eltűnni?! –kérdeztem csak úgy a semmibe, és nem is vártam választ rá. Míg az én próbálkozásom a plusz információ szerzésére kudarcba fulladt, addig a többiek egy elég fura kőre bukkantak. Olyan volt akár egy iránytű, de nem a szokásos jelölések voltak rajta. Mikor odamentem meg is lepődtem kellőképpen, majd aztán elkezdtem törni a fejem, hogy mi lehet a megfejtés…, de sajnos nem vagyok annyira okos, hogy rájöjjek. Volt egy olyan ötlet, hogy lehet a víz folyásával kapcsolatos, de nem mertem felvetni, mert annak mégis mi értelme lenne. Követni kéne a folyót? Nem hiszem, annál bonyolultabbnak kell lennie a helyzetnek, meg akkor mi az a 3-as meg az 5-ös >.<, na, meg ott van az a H meg az F…, ez nekem feladja. Valahogy azt reméltem, hogy a kincskeresés nem lesz ennyire fárasztó, mert az agyam hamar lefárad a sok gondolkozástól.

Mivel a küldetés teljesen értelmetlen, így kénytelen vagyok lezárni. Sajnos jutalmat sem tudok kiosztani, hiszen nem nagyon van mire.

További kellemes játékot!

A küldetés lezárva