Ügyes kis mozdulattal védte ki a levegőből indított támadásomat, majd szép a Shikai megszüntetése is okos gondolat volt. A pengém a földbe ékelődött így, de egy gyors mozdulattal ki is rántottam, hogy láthassam, amint előveszi maszkját. Habár nem az folyamat történt, amire számítottam, mégis elégedett mosoly ült az arcomon, hogy végül csak sikerült előszednem belőle. Megnéztem magamnak alaposan azt a maszkot, majd csak eztán méltattam válaszra, vagyis jobban mondva csupán reagáltam valamit.
Hangos és hosszú nevetés zendült fel, amint éreztem az energiáját, amint szétterjed, s ekkor már éreztem, hogy visszanyerem a régi formámat.
Ekkor érkezett felém a lány készen arra, hogy támadjon, s arcunk ismét összetalálkozott, amint a pengék összeértek, s egymást toltuk hátrébb.
-Hmp... Szép. -jelentem ki halkan, ahogy megnézem ismét a maszkot. -De attól tartok a vetkőzős játékra később kerítünk sort! -nézek ekkor kísértetiesen, s a immáron arcomon volt a már tőlem megszokható őrült mosoly. Kardomat csupán csak egyik kezemmel tartom, így a másikkal, mely szabadon volt, könnyedén elkapom a ruháját, s egy száznyolcvan fokos szöget megtéve az égnek hajítom.
Ekkor én is felszabadítom az erőmet, mely egy oszlopként materializálódik, s lilás árnyalattal tükröződik vissza. Nem sokáig maradok én sem a földön, s azonnal a lány mellé sonidoztam, azonban kezemben ekkor már másik kardom volt. A hosszú penge helyett, azonban csak a markolatgombbal sújtottam le, melyet feltehetőleg könnyedén hárít. De ennyivel még nem fejeztem be, s kezemben máris megjelent a lila fény, s amint alkalmam nyílt rá elsütöttem egy Cerot a lányra irányítva.
Nem tudom kivédi-e mindenesetre én továbbra is a levegőben maradtam, csak míg vártam, addig fejjel lefelé lógtam ott, s figyeltem mi fog most történni. Készen vagyok arra, hogy hirtelen támadással próbálkozik a hátam mögül, vagy bárhonnan, így most valami vártannal kellene próbálkoznia, de nem tudom mi az, ami egy Shinigami váratlanul kitudna használni, így csak figyelek, arcomon továbbra is az elégedett mosoly látszik, s szemeim keresik a lányt hátha felbukkan egyszercsak. Igaz használhatnám spéci képességeimet, hogy megleljem, de abban mi lenne az élvezet? Remélem azért siet, mert már éreztem is, hogy a vér a fejembe száll.
-Héééé Mayaaaaaaa! Gyere elő! Tudom, hogy ott vaaaagy!

Ostobaság azt hinni, hogy elkerülte figyelmemet a két klón, melyet Maya beidézett. Hisz kitűnő érzékeimmel éreztem mindhármójuk szívverését, testhőjét és szagát, így lehetetlen volt meglepetést szerezniük rajtam, főleg, hogy ezt a technikát már ismerem, hisz egy régi barátom is előszeretettel alkalmazta ellenem, mikor még újonc voltam a Sereteiben. Legalább is azt gondoltam nem okozhat semmi olyat a lány a másolataival, amivel meglephet, ám a dolgok soha nem mennek olyan egyszerűen, mint azt hisszük.
Amikor a két másolat a felsőmet ragadta meg kicsit megzavarodtam, mivel én valami támadó reakciót vártam volna, ehelyett rángatni kezdték a ruhámat. Így az eredeti Maya könnyen lépéselőnybe került ebben a helyzetben, s a támadása betalált, s a mellkasomon kisebb vágás keletkezett. Ám, hogy ne maradjak végtelenül ott, egy váratlan sonidoval kihalásztam magam a helyzetből, azonban így felsőmet a két klón kezei közt kellett hagynom, amit azonban elakartam kerülni, ugyanis így a lány megláthatta testemet, melyeken a hegek, s mély sebek tömkelege eltorzít. Nem éppen így akartam ezt. Egy ház tetején értem földet, háttal Mayának.
-Szerettelek volna megkímélni a látványtól... -szólok halkan, majd megfordulok, kezemben pedig már ott gyönyörködik Tensi, még tokjában pihenve. Alsó tartásban, vagyis a keresztvas alatt, a saiyanál fogva tartottam a fegyvert, s fejemben akkor kezdett átfutni, lehet, hogy jobb lenne megszabadulni ettől az formától.
Hajtincseimet egyik kezemmel kisöpröm szemeimből, s a sárgábbik szememet is láthatóvá teszem a lány előtt. Mozdulataim lassúak, de látszódott, hogy készülök valamire. Ugyan Ressurreccionomat nem voltam hajlandó bevetni, hisz nem az én szokásom, s főleg nem a csata elején, ráadásul egyetlen ellenféllel szemben. Zanpakutom körül a reiatsum áramlott, mely látható is volt, csakúgy, mint sárga íriszeimben. A penge tokja szép lassan lebontakozott az élről, s a levált részek kiegészítették a kardot, hogy felvegye kasza alakját. Ekkor azonban megkísérelem jobban koncentrálni, mint általában. S jóllehet Ressurreccionomat tényleg nem vettem használatba, azonban egy részét a formának kölcsönvettem. Tudni illik az én egyik képességem, hogy képes vagyok a Ressurreccionom töredékeit is előidézni, így a hátamon elkezdett materializálódni a két Arrancar bőrréteg, melyek pont a hátam közepén, párhuzamosan jelentek meg. Eközben a kaszám is már felöltötte formáját, s csak az angyal feje hiányzott, hogy kibontakozzon azúrkék rózsájából. Amint az megtörtént, a félátváltozás is befejeződött. Arcomon lágy mosoly jelent meg, majd nyelvemmel megnyaltam szemfogamat, jelezve, hogy meglehetősen kezd érdekessé válni a harcunk.
-Folytassuk drágám... -vicsorogtam, majd váratlanul a két bőrrétegből kiváltak a szárnyaim, s rögvest az égbe emelkedtem.
Könnyed nyitószám volt terveim közt, így egyenlőre csak a kaszám által létrehozott lövedékeket soroztam meg a lány felé, majd mikor azt befejeztem egy újabb, ám erősebb Ceroval fejeztem be a támadást. Majd kaszámat védekező pozícióba helyeztem, hogy felkészüljek a váratlan ellentámadásra.

Az arcára tekintve kicsit meglepődtem, ugyanis egészen más reakcióra számítottam. Nem fél, inkább, hogy úgy mondjam gyönyörködik, bár fogalmam nem volt miben.
~Érdekes. Ez neki bejönne? *hmp*... -társalogtam magammal, mivel mással nem igen tudtam, miközben a Kidoukat rám uszította, s bár nem igazán voltam meggyőződve arról, hogy képesek felsérteni, azért még nekem is volt annyi eszem, hogy a nagyobb támadás elől kitérjek, habár azt is csak az utolsó pillanatbaj sikerült, így a karomat még sikerült benne hagynom így meg is pörkölte azt. Nem érzek fájdalmat. Soha nem is éreztem. Ezt se fogtam fel komoly sérülésnek, s nem is vettem figyelembe. Meg persze én annak az elvnek a híve vagyok, hogy ne a sebek nyalogatásával töltse az ember az idejét, amikor vérre megy a játék, szóval egyértelmű volt, hogy én nem állok le majd panaszkodni.
-Szép... -tekintek le az égből a lányra tipikus sármőr fejjel, habár nem egészen kellett lenéznem, mivel ahogy elnéztem ő is képes volt Kidouval szárnyakat kreálni magának. Egy fütyüléssel jeleztem, hogy egészen le voltam nyűgözve, mennyi mindenre képes, ám utána egy vigyort is lejtettem, hogy lássa az érdeklődésem is megnövekedett. Hiszen a Ceromat is sikeresen kivédte, a sajátja segítségével és sikerült megsebesítenie, nem is egy alkalommal ráadásul, az ilyet én díjazom. Díjazom azzal, hogy mindent bele adok!
Egy amolyan fülig érő, kísérteties mosolyt vettem fel, mikor a Byakuray betalált és szétrobbant a hasamon. Hasztalan. A kérges bőröm miatt a Kidouk többsége meg sem sérti a testem, valamint, még a Hierro is az útjában áll, így nagyobb védelmem van ezekkel szemben. Ekkor mélyen a lány szemébe néztem, kaszámat eközben pedig magam elé nyújtottam, majd láthatóvá vált reiatsum, mely teljesen körbevett, s mint egy örvény forgott testem körül.
-Nem szokásom az ilyesmi, de Te kiérdemelted, Chizuki Maya. -szólok fel, majd kezemet a kasza pengéje felé helyeztem, mely már szintén felizzot reiatsum árnyékában, s egy finom mozdulattal végighúztam felette kezemet.
-Szakebu Tensi! -kiáltok fel hangosan, hiszen nem minden napi, hogy én felszabadítom Ressurreccionomat, mivel nem gyakran találok megfelelő személyt rá, így mikor ez a ritka alkalom előjön talán ilyenkor vagyok a legboldogabb. A parancsszót követve a fény kitört testemből és pár pillanatig elvakított mindent. Majd ahogy a fény gyengült, a méretes szárnyaim váltak láthatóvá elsőnek, melyek kitörtek a fény szívéből. Lassan előrelépkedve láthatóvá vált egész alakom, amint immáron ismét teljes formámat vehettem fel. Boldog voltam. Minden eddigi sebem beforrt, s erőm is megnövekedett. Valamint látványomban is gazdagodtam. Szárnyaim kétszeresre nőttek és végig fehér tüskés, non figuratív díszítésű lemezes Arrancar bőröm teljesen belepte testem. Kezemet magam elé emeletem, majd ökölbe szorítottam, hogy kiélvezhessem ismét valós alakomat, ám nem volt kedvem sokáig extázisban maradni, mivel nem várathattam meg a lányt, tekintve, hogy könnyen lehet, hogy már felfigyeltek a dolgokra a környéken és nem szerettem volna ha Ressurreccion alakomban meglátnak, s még kevésbé, ha ő lebukik a saját titkával.
Egy könnyed kis nyitó számmal készültem, miszerint a szárnyaimat teljesen kinyitottam, majd a tollaimat elhullajtottam, s azok mind a lány felé szálltak. A tollak mérete sem apró, legalább akkora egy pihe, mint egy ember maga, így nehéz lesz kivédeni őket, ám ezzel még nem hagyom annyiban, hisz most én is akartam látni ő mire képes még. A Bankaiára fájt a fogam. Éppen ezért mikor a támadást befejeztem egyetlen ütést kíséreltem meg bevinni, amit persze, ha úgy érzem nem képes kivédeni azonnal félrelépek, ám bíztam a lány képességeiben.

Jól gondoltam miszerint mégsem véletlenül lett csak kapitány, mivel sikeresen kivédte a rohamot, így bebizonyosodott, hogy tényleg erős, ám csak ekkor következett, amire már úgy vártam.
Mondatára csak mosolyogtam egyet, s figyelmesen néztem, amint megidézi a lényt, mely Bankaia. Arcom most komoly, nem látszanak rajta a gyermeteg megnyilvánulások, vagy hasonló érzések. Egyszerűen higgadt voltam és határozott. Végre kitapasztalhatom az erejét és ezt váltotta ki belőlem.
-*Hmp*... -válaszom csupán ennyi volt mondatára, mivel én jól tudtam, hogy ott áll és már jött is felém. Ám a sárkány jobban érdekelt, mint két kard, mivel úgy gondoltam az jóval nagyobb kihívást jelenthet majd számomra, mint azok. S ez nem is lett másképp. A két kardos támadást ösztönösen védtem ki, méghozzá csak hangok alapján, valamint a szag erősödéséből határoltam be a közeledést, majd a pengéket megragadtam, s továbbra is a sárkányt néztem, ami immár felém jött. A hajamat célozta meg, mint fogható részt, amivel eltudna hajítani, s mivel kezeim éppen le voltak foglalva nem is tudtam védekezni ellen igazán. A falnak hajított, ám én már megszoktam ezt a fajta módszert, így szárnyamat összecsuktam egy pillanatra, hogy gyorsabban menjek, majd a fal előtt alig pár centire ismét teljesen kinyitottam, ami megállított. Hát ilyen, ha megfontoltan küzdök, igaz még nincs vége semminek, bár lehet lassan be kéne fejezni, mert már a ház közelében hallottam pár hangot miszerint furcsa fényeket véltek észrevenni a közelben.
Lassan kiegyenesedek a fal oldalán, majd feltekintek Mayára. Kezemet felé emelem. Mintha Cerohoz készülnék.
-Fejezzük ezt be gyorsan. -szólok felé halkan, s fekete szemöldökeimet összevontam. Tenyeremben összesűrítettem erőmet, ám ez nem Cero volt. Az nem csap ekkora hullámokat és sokkal elenyészőbb is a mérete. Ám tapasztaltabb harcos vagyok, mintsem, hogy egyszerűen elsüssem a pusztító ágyút. Túl sok esélye lenne kitérni előle, ezt pedig nem szeretem. Épp ezért a másik kezembe egy sima Cerot gyűjtöttem, melyet természetesen csak elterelés céljából alkalmaztam. A Cerot hirtelen kilőttem, megvártam míg a lány cselekszik rá, kivédi, vagy elugrik, nem számít. A lényeg nem változik. A háta mögé sonidoztam az épület mellől, majd kezemet hátravontam, hogy még nagyobb lökete legyen a támadásnak.
-Celestial... -majd újra kitoltam. -...Chaos! -kiáltottam, majd a hatalmas sugár elhagyta a kezemet, s mindent letarolt maga előtt. Tekintve, hogy Ressurreccionom legerősebb technikája ez igencsak nagy pusztítást vihet végre, mégsem hiszem, hogy Mayát különösebben megsérti. Magam is éreztem, hogy jóval nagyobb az ereje, mint azt nekem kimutatja és talán az is lehet, hogy baráttal nem is képes úgy harcolni, mint ellenséggel, így csak szerencsém volt, hogy úgy mondjam, mintsem tapasztalatból szerzet helyzeti előny. Nem igazán számítottam arra, hogy még esetleg valamivel váratlanul meglep, persze ez is esedékes volt, de mivel már hallottam is a lépteket a közelben, így igyekeztem eltakarítani a nyomokat magam után, s leszedtem Ressurreccionom által felszedett páncélomat egy könnyed pöccintéssel, s a kemény Arrancar bőr egy pillanat alatt ripityára tört, majd elporlad. Majd, hogy az ártatlanságot még jobban előadjam elraktam fegyvereimet mélyen, mintha nálam se lennének, majd leszálltam a földre. Ruhámat előkotortam, majd észrevettem rajta egy jókora szakadást. Ám szerencsére már tudtam mivel fogom kimagyarázni magam és persze Mayát is.

Mikor a füst eloszlott kicsit boldogan nyugtáztam magamban, hogy szép munkát végeztem, mint gyengébbik fél egy kapitánnyal szemben. De kicsit úgy éreztem Maya hangjából, hogy csalódott volt, amiért ilyen gyorsan véget kellett vetni a harcnak, ráadásul pont akkor, mikor kezdett értelmet nyerni, de már tudtam, hogy mivel fogom kiengesztelni.
A Shinigamiból vagy egy tucat jött, fejvesztve törtek a helyszínre, majd körbetekintettek, s elképedtek a látványtól. Egy hatalmas kráter, mely legalább húsz méter széles, s kitudja milyen hosszú volt. Hát igen magam is elcsodálkoztam, hogy mire nem vagyok képes, ha összeszedem magam, ezért kissé büszkén megvakartam a tarkómat, de csak óvatosan, nehogy gyanút fogjanak. Majd az egyik, feltételeztem a csoport rangidős odalépett és faggatni kezdett minket.
-Chizuki taicho itt meg mi történt?! -kérdi rémült fejjel a kissé kopaszodó Shinigami. Ekkor Mayára pillantottam, aki úgy tűnt kicsit tanácstalan volt ötlet téren, így hát nm hagyhattam, hogy valami baj legyen.
-Izéé.... ömm... -kezdene bele Maya valami magyarázatba, de tudtam, hogy semmi ötlet nem rejtőzik abban a pillanatban a fejében, szóval éreztem, hogy most ezt meg kell tennem neki. Vannak dolgok, melyeket, egy barátnak, legyen az bármilyen kínos is meg kell tennie, még ha ez porig is alázza más szemében az eddig felállított képet róla. Nem lehet ez ellen mit tenni, kötelességemnek éreztem, mint barát, ha már volt olyan jó hozzám, hogy jobb kedvre derített a szar hangulatomból. Ennyivel igazán tartoztam és biztos voltam a dolgomban. Nagyot nyeltem, mivel már fejemben volt a gondolat menet, azonban elég nehezen szántam rá magamat, de éreztem, hogy nincs más esélyünk.
-Úristen! -kiáltok fel, mint egy elmebajos, majd szaladgálni kezdek fel és alá a kráter szélén. -Lemaradtak mindenről! -mutogatok a kráterre és a ledöntött épületekre, mintha tényleg történt itt valami olyan, amit mi láttunk csak.
-He? -hangzik fel egyszerre a kérdés, még Mayától is, de ekkor folytattam a baromságot.
-Egy Quetzalcoatlus beszabadult! Óriási volt! -kezdtem el mindenfelé forogni és tépkedni fekete fürtjeimet. Tekintve, hogy mindenki ledöbbent fejjel bámult rám vagy elhitték, vagy csak szimplán baromnak néztek, de reméltem, hogy inkább az első áll fent.
-Szana széjjel tépett majdnem! Látják, még az ingemet és széttépte! -mutattam fel a szakadásnál a pólóm előttük.
-De ekkor jött Chizu-chan és elkergette! -álltam oda Maya mellé, s megveregettem a vállát, annak a jeleként, hogy bízzon bennem.
-Ugye így volt Maya? -nézek le rá, majd a Shinigamikra, akik mint valami borjú az új kapura bámultak. De úgy tűnt beveszik a dolgot, vagy csak szimplán dilisnek néztek és úgy vették a dolgot, hogy bediliztem és tomboltam csak, ez már lényegtelen volt a számomra.
-*Phew* .. -törlöm le az izzadtságcseppeket a homlokomról. -Ez közel volt. Na akkor mehetünk ünnepelni! -kiáltok fel boldogan, majd megragadtam Maya kezét és magammal cibáltam az egyik kedvenc kis éttermembe, ami persze, hogy a legelőkelőbb étterme volt Karakurának, na és persze a legdrágább, hiszen én sosem mentem még olcsó helyekre, mert hát van miből . Egyszerű keretek közt ettünk azért. Mindenből egyet. Szerintem ez elég lesz neki is. Szakéból is megbeszéltük az ivást szóval abból meg úgy gondoltam elég lesz egy olyan két hordónyinak megfelelő.
Mindent összevetve én azért nagyon megkedveltem Mayát. És attól a naptól fogva ő is az kis baráti köröm tagjává vált!


Vége >><< !