- Hívatott, Aizen-sa...?
*Érkezése sincs befejezni a kérdést, ahogy belép a terembe, ugyanis egy cero fogadja – alig tud elsonidózni az orvtámadás elől. Csak ezután tűnik fel neki az is, hogy a „tanácsterem” ezúttal sokkal sötétebb, szinte semmit sem látni... Legalábbis addig, amíg hozzá nem szoknak szemei, ami hamarosan meg is történik, azonban nem túl megnyugtató a végeredmény. Mintha teljesen eltűnt volna az általa megszokott terem: nem elég az éjszakai sötétség, mindenhol csak sziklákat látni, előző támadójának pedig, nagyon úgy tűnik, nyoma veszett. Egészen addig, amíg előrébb nem lép – ekkor ugyanis egy újabb cero kezd felé száguldani... A második támadás ereje már elkapja Ceph felkarját, de szerencséjére még időben kikerül az energianyaláb fő sugarából, így megússza kisebb égésekkel.*
- Ki vagy?
*Kiált abba az irányba, amelybe nagyjából betájolta az előbbi támadást, de nem bújik elő a menedékéül szolgáló nagyobb szikla mögül. Válaszként csak harsány röhögést hall...*
- A leendő 10. espada...
*Lép ki az árnyakból egy másik arrancar, akit még életében nem látott – és örül annak, hogy még nem hozta össze vele a sors. Nem tűnik valami megnyerőnek ugyanis az alak, egész megjelenése leginkább egy prédáját kiszemelt kígyóra emlékeztet. De nem is ez a legzavaróbb, hanem az, hogy jól láthatóan Cephet szemelte ki áldozatául...*
- Nem értem, miről beszélsz...
- Még ezt se mondták el?! Tényleg szánalmas alak lehetsz, ha be sem avattak!
*A következő pillanatban már el is tűnik a másik arrancar, hogy aztán közvetlenül Ceph előtt jelenjen meg újra, képén szánakozó vigyorral.*
- Vagy te lennél annak az árulónak a talpnyaló pincsije?
*Tesz még néhány lépést Ceph felé, így már közvetlenül előtte áll fenyegetően, szerencsétlen fracción pedig csak szó nélkül, földbe gyökerezett lábbal mered a fölé magasodó alakra... Nem, nem akar visszatámadni – menekülni pedig nem bír.*
- Megtudhatnám végre, mi ez az egész?
*Nyel végül, majd remegő hangon felteszi kérdését, bár jól tudja, hogy értékelhető választ nem fog rá kapni. Pedig tényleg gőze sincs arról, mi folyik itt: először ceróval akarják eltenni láb alól, utána espadákat emlegetnek, most meg René-samát... Nem igazán akar összeállni a kép, főleg azt nem érti, mi köze van neki mindehhez...*
- Nos, nem lenne kötelező elmondanom, de... Remélem, azt legalább tudod, hogy ha egy hely megüresedik az espadában, valakinek be kell töltenie minél hamarabb... Aizen-sama pedig úgy döntött ezúttal, hogy ennek a harcnak a győztese fogja megkapni a címet!
*Az először halk szavakhoz képest mondandója végét már szinte harsogja az arrancar – elég egyértelműen lerí róla, hogy már kikezdte valamikor talán még ép elméjét a hatalom iránti megrögzött vágy -, nyomatékosításként pedig egyenesen Ceph torkát ragadja meg, a fracciónt a sziklának szorítva és megemelve.*
- Elnézve, hogy Aizen-sama egy rozzant korcsot küldött ellenem, aki küzdeni sem tud, biztosan azt akarja, hogy enyém legyen a rang...
- Ha csak ez kell, hát szerezd meg; nem akarok olyan baromság miatt harcolni, mint az espadává válás... Egy oldalon állunk, ha nem tudnád...
- Te még beveszed ezeket a meséket?! Mindegy, legalább könnyebb dolgom lesz, ha meg se próbálsz ellenállni...
*S ezzel megszorítja még erősebben Ceph torkát, aki alig hallhatóan elmotyogja még zanpakutójának parancsát, majd átalakul eredeti alakjába – bár ez sem elég ahhoz, hogy ellenfele elengedje. Váratlanul azonban megragadja a másik arrancar csuklóját, karmaival felsértve annak hierróját...*
- Cöh... Csak ennyire vagy képes?! Értem én, hogy mindenáron espadává akar tenni, de küldhetett volna Aizen-sama olyasvalakit, aki legalább a saját életéhez ragaszkodik, hogy ne legyen ilyen egyszerű...
*Horkan fel az arrancar, ahogy gúnyosan szemrevételezi a néhány lehulló vércseppet és Ceph erőtlenül lehanyatló mancsát. Azt nem veszi már észre, hogy valamit szorongat karmai közt a fracción. Talán gyanút is fogna, ha meglátná az apró plüssfigurát, ami meglepően hasonlít rá... A következő pillanatban aztán nagyjából egy tucatnyi farkas jelenik meg váratlanul a semmiből, egyenesen az arrancarra támadva, akinek emiatt muszáj elengednie Cephet.*
- Azt hiszed, bedőlök az ócska trükködnek?! Csak tudnám, mit imád rajtad az a Slarin nevű espada is... Vagy kellett valaki, akire az áruló után rácsimpaszkodhattál?!
*Veti le sorra magáról az illúzió-farkasokat az ellenfél, egyre idegesebben, míg el nem tűnnek végleg a támadók. Csakhogy váratlanul szúrást érez a hátában - hátrafordulva viszont nem lát senki, aki orvul leszúrhatta volna. Sőt, egyáltalán nem látja az előbb még erőtlenül földre zuhanó Cephalust, aki kimerültsége miatt már arrancar-formájában esett össze, aminek köszönhetően lassan, de biztosan kiül a kétségbeesés a kígyókülsejű képére...*
- Itt vagyok, ha engem keresel.
*Szólal meg végül az egyik szikla tetején üldögélve Ceph szokatlanul tárgyilagos hangnemben, kezében a kis játékfigurát birizgálva. Nem is fordít több figyelmet a másik arrancarra, látszólag teljesen saját gondolataiba merül, ahogy a plüssel játszogat. Mintha észre sem venné, hogy közben támadója a fájdalomtól ordítva fetreng a porban...*
- Tudod, nem szeretem ezt a képességemet, pont azért, mert ilyen egyoldalú győzelem a vége... De hát te akartad. Engem nyugodtan sértegethetsz, ha ennyire meg akarsz ölni – hidd el, hozzászoktam már -, de Slarinnak és René-samának semmi köze a kicsinyes hataloméhségedhez, így kérlek, hagyd őket békén a későbbiekben...
*Pillant fel elmélázva, mint amikor a tájban gyönyörködik valaki. Tekintete néhány másodpercre megállapodik ellenfelén is, majd ismét a kezében lévő képmásra néz. Végül ismét megszólal, rövid szünet után.*
- Hogy is mondtad... „Élet-halál harc?” Ez esetben, remélem, nem bánod, ha végzek veled – Aizen-sama kegyéből úgysem élnél sokkal több ideig akkor sem, ha sérülten itt hagynálak; ráadásul fájdalmasabb is lenne...
*Sóhajt fel sajnálkozva, és egy gyors mozdulattal végighasítja a plüssjátékot, végül pedig elrejti egyenruhájába a bizonyítékot – érzi, hogy Aizen figyelte őket valahonnan, így már most tudja a párbaj végeredményét, ezért is igyekezett úgy helyezkedni, hogy ne látszódjon félelmetesebb képessége. A keserves ordítással egyáltalán nem foglalkozik, inkább ráérősen a kijárat felé veszi az irányt. Az ajtóból mindenesetre még egyszer visszafordul, és halkan megjegyzi, homlokát megtörölve:*
- Pedig tényleg nem akartam espada lenni...