Valamikor hajnalt tájt lehetett azaz időpont, amikor egy sötét alak köpenye fodrozódott Karakura utcájának egy kihalt területén. A gyárak kénes szaga messzire érződött, szinte belengte a környéket a vérszomj "szaga". Tompán lépkedett a pocsolyákkal díszített, itt- ott repedezéssel teli betonon. Minden egyes lépésére egy éles koppanást hallatott, amely a vashengerek falairól vissza-visszapattant. Heinrich sosem járt úgy, hogy alakját még a sötétség sem vetette volna ki. Amerre ment, mindig körül ölelte valami rejtélyes, megmagyarázhatatlan ridegség. Pedig nem volt ő idős, éppen olyan fiatalnak látszott, mint a mai fiatalság. Ám a sors kegyetlen fintora, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt olyan társra akadt, mely elvezette őt a vadon sötétség ösvényére. Attól a pillanattól kezdve ő nem volt más, mint a Haydn család fekete báránya. S mint akkoriban a bounto családok továbbra is ritkaságnak számítottak, így különös figyelmet tulajdoníthatott magának. A figyelem gyakorta viszályokat szított, a viszályok pedig még sűrűbben halállal végződtek. Mindenki sejthette, hogy fajtájának egy kivételes deviánsa. Sosem próbálta betartani a szabályokat, még annyira se tenni az ellen, hogy más ne tegye azt. Az a fajta egyén volt, akit senki sem szeretett, s legszívesebben a halálát kívánták volna. Egy démon volt a bábja, ő maga is "démonná" vált.
Cinikus grimasz került arcára, amint az egyik fordulóban egy halott hajléktalan testére bukkant. Kesztyűt húzott kezére, és kitapintotta a nyomorult nyaki ütőerét. Kaján vigyor ékeskedett arcán, mihelyst megállapította, hogy ez az egyén még csak pár perc óta fekszik holtan. Csak nem társasága lesz? Villant fel benne a kérdés, s megigazította a nyakán lévő keresztet, amely örök árnyékot vet még mai napig is rettegett múltjára. Ki is volt ő valójában? Hol is született? Mikor? Ó, azt már ő maga sem tartja igazán számon. Tovalépdelt a kihaltnak tűnő tájon, messzire vágyott. Oda vágyott, ahol megtalálhatta Őt. Megtalálni a gyilkost, megölni bandáját és ez által a legvisszataszítóbb Bounttá lenni; egyetlen célja volt ezen a földön. Alig néhány perc alatt egy négyfős társaság vette Heinrichet célba. Csupán három szó hagyta el ekkor a bábmester ajkait.
- Ziege dich, Dämon! - Fanyar sikoltások törtek föl a semmiből, s egy vércsepp repült a mester arcára. Hanyag mozdulatával törölte le azt, majdan a friss zsákmányok semmit érő lelkével itatta be magát. Minő remek lakoma, gondolhatta volna magában, ha nem uralkodott volna el rajta a bosszú édes íze. Vágyott néhány nehezen megszerezhető lélekre, azokra a lelkekre, akiket szét akarna szedni, és szívószállal nyalogatni. Mennyi manna volna, viszont mára ennyivel kellett beérnie. Dämont is hamar elengedte, s merev tartásával a folyópart felé vette az irányt. Hosszú- hosszú percek, hosszú, szinte kivárhatatlan intervallumok sorozata. Mindig is gyűlölte a sietséget, gyűlölt várni, és egyben sietni is. Gyűlölt ő mindent, amit csak lehetett, csak éppen önmagát nem gyűlölte. Mikor pedig megérkezett, közelebb merészkedett a vízhez. Csak egyetlen egy kavicsot mert ki óvatosan kezeivel, ez idő alatt viszont a hajnali homály tükrében megpillanthatta saját önarcképét.
- Hatalmas erő, örök élettel megáldott klánom nevében kérlek, testesülj meg előttem. Ölts alakot hatalmam által! Ébredj, ölts alakot és ölts alakot a lobogó vörös lángok mélyén, ha megteszed felajánlom neked az életemet. Lelkem tisztaságának örök zálogául lelkünk átlépi a világok közti határokat, és e szent pillanatban eggyé olvad. Jöjj hát, én bábom! - Alattomos hangon suttogja emlékét a bábot megidéző rituáléról. Túl fiatal volt hozzá, éretlen még. De ezen felül tehetséges is, hiszen egy ilyen bábot is sikerült kordában tartania. Megmosta arcát a jeges vízben, majd felállt, és fintorral figyelte az éppen ébredő Karakurát. Sötét hajszálain süvített végig az első reggeli szél, és hátulról világította meg az első napsugár is. Órákig tartó néma állása közben gondolta végig élete főbb vonásait. Külön tekintettel volt arra a kastélyos ügyre, amikor kis híján majdnem felgyújtották. Sosem fog nekik megbocsátani, bosszúra esküdött. Ám ahhoz, hogy bosszúját beválthassa, társra volt szüksége. Sokáig csendben lapult, megfelelő pillanatot várta. Aztán néhány héttel ezelőtt történt az a különös találkozás az állatkertben, éjjel. A hírek másnap le is közölték az őrök halálát, de csak Heinrich tudja az ott történteket. Azóta is az Ő szolgálatában áll, a gonosz városának szolgálatában. Nappal oda lent várakozik, míg éjjel a felszínre jön erősödni, élvezni a gyengék gyarló halandóságát. Elindul végre, lassan ugyan, de rávette magát, hogy még nem jött el az ideje. Pedig mennyi kecsegtető sikoly, mennyi mámoros szenvedés. Tudja is már, hogyan fogja következő napját mulatni. Addig is Karakura hatósága keresse csak a névtelen sorozatgyilkost.


Nem mindig egyértelmű miért rázza ki a hideg azt, aki éppen találkozik személyével. Talán sápadt bőre, közönyös (sötét) tekintete tehet róla. Pontosan az a személy, akin ritkán ütköznek ki gondolatai. Tapasztaltak, vagy éppen azok, akik több időt tölthetnek társaságában, hamar rá jönnek, hogy bizonyos pillantásai milyen jelentéseket hordoznak magukban. 188 cm magassága, atlétikus testalkata ki mutatja, hogy önmagát nem képes elhanyagolni. Gyakran jár bőrdzsekiben, hosszú köpenyekben, sötét ruhadarabokban. Gyakorlatilag számára az ilyesfajta emberi begyöpösödés nem jelent semmit. Nem okoz számára az sem örömöt, hogy haja mindig ápolt, hogy oda figyel a tisztaságra, és mindig talál magának egy újabb kis tetoválást, amit hátára tetethet. Rengeteg rejtett szimbólum fedi testét, ami leginkább személyiségére utaló lenyomatokként értelmezhetőek. Mindig hord a nyakában egy quincy keresztet, valamint csuklóján a Dämon karperecet.


A társadalom egy valódi különce. Kegyetlen, számító, aljas egyéniség, akinek nem szab határokat semmi sem. Kaotikus gonosz képviselője, aki képes bármin, és bárkin átlépni, ha a céljai azt kívánják. Körül lengi egy fajta sötét líra, ridegség és meg nem magyarázható belső szépség. Hajlik ama megnevezésre, hogy pszichopata, mégis távol áll tőle. Túlságosan közönyös, még saját fajtáját is a csótányok közé sorolja. Nem tud senkivel, és semmivel szintre kerülni. Gyűlöl sietni, de várni is. Gyűlöl mindent, ami nem az ő kis belső világát tükrözi vissza. Ritkaságba vehető az, hogy valaki felkelti figyelmét. Az ilyen esetek leginkább újabb viszály szítására adnak számára okot. Kedveli a meglepetéseket, de annál inkább szeret ő meglepetésben részesíteni másokat. Tárgyként bánik az emberekkel, és tárgyilagosan is tekint saját magára is. Sok mindent nem ért meg, vagy leginkább a bábja tette tébolyulttá. Hajdanán egy zongorázó nemes volt, ma már csak ezen felének sötét árnyaiba burkolózva él. Éles eszének köszönhetően könnyen tanul, élvezettel használja fel tudását másokkal szemben. Nincsenek barátai, de ha valakivel valóban szövetségre lép, az irányára teljes hűséget fogad. Egyetlen, és egyben legnagyobb szenvedélye az írás. Híres sci-fi, horror, fantasy íróként tartják számon Karakurában, filmek jelentek meg műveiről. Akik viszont találkoztak is vele már, mind tudja, hogy a Haydn könyvek meglehetősen tükrözik az alkotó belső világát. Szeret rejtett üzeneteket, titkokat elrejteni műveiben.



Neve: Dämon (démon)
Fajtája: Mentál
Parancsszava: Ziege Dich!
Kinézete: Ezüst karperecként materializálódott báb, amelynek vésetében egy hollószerű szem lelhető. A karperec szinte pehelykönnyű, csuklóhoz simuló. Egyszerű dísztárgyként is felfogható, ha éppen nem tudna kommunikálni mesterével.
Jellem: Dämon jó formán egy megalomániás anarchista. Lírai szavakkal beszél mesteréhez, s csak ők tudják, hogy érzésük egy. Kedveli a káoszt, ármányt, átverést; ugyanakkor szoros kötelék fűzi gazdájához.
Médium kinézete: Feloldását követően nem ölt fizikai formát a lény. Egy sötét vörös, haloványan fénylő energialény; kedveltebb formájában inkább egy holló. Képességei gyanánt nincs is szüksége valós, fizikai alakra.
Képesség: Dämon, hű nevéhez értődően ahhoz ért, hogy más élőlényeket, holtakat, tárgyakat szálljon meg; ezzel átvéve tudatukat, az irányítást. A megszállás felismerésének nehézsége, hogy összetettségében nem változik meg. Alattomos módszerrel képes tőrbe csalni ellenfelét, s nem kegyelmez gazdájának sem, ha az esetlegesen meggyengülni látszik. A báb különösen kedveli a fiatal élőlényeket, mert könnyebben mozgathatók, frissebbek. Mindazonáltal a tapasztalatlanabb ellenfélnek tudatát könnyebben képes elzárni az időre, míg megszállás alatt áll.

• Megszállás (Okkupation)
  Feloldását követően a báb energia alakjában sok felé oszlik, s körbe veszi ellenfelét. Majd, ha gazdája úgy kívánja, "megfertőzi" az alanyt. A megszállott (egyén, tárgy, zanpakuto..stb.) ilyenkor görcsös fájdalmakat érezhet, majd úgy érezheti, mintha elaludt volna. Miután Dämon hatalmába hajtotta az alanyt, saját tudatával ruházza fel. Bizonyos szinten képes kihasználni az illető fizikai adottságait. Kedvelt módszere akkor használni ezt a technikát, hogyha kémkedni akar, vagy fizikai támadást szeretne végre hajtani; esetleg Heinrich hatására ölnie kell. Állatok, tárgyak és élőholtak esetén nem, azonban egyénnél (JK esetén engedély szükséges a JK-tól) ellenkezés léphet fel. Ilyenkor az ellenfél igyekszik visszaszerezni a tudatát, és ellenállni ennek. Fontos tudni, hogy a bábnál van egy határ, amilyen belső szorítást már nem képes elviselni. Ilyenkor egyszerűen elhagyja a gazdatestet, s az később magához tér sértetlenül. Természetesen abban az esetben, ha a báb külsőleg kárt okozott az illetőben (pl. elérte, hogy felszántsd a bőröd a saját katanáddal), azok nem múlnak el.
  Tudni kell, hogy Dämon képes a shinigamik zanpakutoinak megszállására is. Ilyenkor egyszerűen a használó ellen fordítja a zanpakutot, gyakorlatilag ellopja azt egy időre.
  Rendszere:
  
  • Élettelen tárgyak, és élőholtak esetén minden bábhasználati pont után egy cél szállható meg.
    
  • Élőlények, személyek esetében minden második pont után növekszik ezeknek száma.
    
  • Minden ötödik pont után képes a báb egy újabb zanpakuto, valamint egyéb különleges dolgok megszállására.
  
  

• Bizonyos szinten rajong különböző vívásokért; éppen ezért mindig magánál hord egy számára különleges katanát. Noha ritkán hagyatkozik fizikai adottságaira, ám megszokott viselete már. A katana markolata, és tokja egyaránt díszített aranyozottan a régi Haydn család címerével. Noha egy balesetben minden oda veszett, Heinrich eme kardot megmentette magának; azóta sem hagyja el. Jelenleg egyik olyan tárgy, ami még régi emberségére utal.
  

  Spoiler:

• Bounto létére különös lehet, hogy nyakában hord egy quincy keresztet. Ez a tárgy annak a halott személynek a tulajdona volt, aki igazán lelkébe látott. Különös kötelék fűzi hozzá még mai napig is. Azzal, hogy hordja tulajdonképpen tiszteletét fejezi ki.