Multi indítására az engedély: Soifon által megadatott
Jelszó: Aaeu üe o

~ Adatlap

Név: Amadeus Jürgen Wolf
Becenév: Deus
Nem: Férfi
Kaszt: Bounto
Szül. ideje: Az úr 1687. évének Enyészet havának Második Vásárnapján (1687.11.11.)
Kor:

• Emberként: 324 (22)
  
• Lélekként:0

~ Előtörténet

Pár száz évvel ezelőtt egy kutató intézetben, Seireiteiben:
Seireiteiben furcsa kutatások folytak, hogy fegyvereket, vagy katonákat készítsenek a hollowok elleni harchoz. A kísérletek jól haladtak, viszont az egyik shinigaminak az az ötlete támadt, hogy egy kívülálló mintáját is próbálják ki. Küldtek is ki egy pokollepkét egy shinigamiért, aki nemsokára meg is érkezett.
- Itt vagyok. Mit akartok tőlem? – Kérdezte a hatalmas shinigami a tudósköpenyben lévőktől.
- Csupán mintát belőled. – Válaszolta egy rókamosolyú.

Pár száz évvel ezelőtt valahol az Emberek világában:
Az úr 1687. évének Enyészet havának Második Vásárnapján jött a világra egy a Magyar királyság földjéhez tartozó városban, Nemestördemicen egy, a tóra, a Balatonra néző szobában. Talán mondhatjuk, hogy a hónap, miben született már elárulta Deus jövőjét. Ez a haja színén is meglátszott, de mivel szülei nagyon ragaszkodtak a gyermekhez, úgy döntöttek, hogy a haját festeni, festetni fogják, így is nevelték fel a fiút. Mondhatni puskaporos időszakban született, egy országban, ahol az övéit a vezetőségük döntései miatt, valamint haderejük viselkedése okán nem kedvetek. Kivétel a saját szomszédjaik, kiknek egyik gyerekét Istvánnak hívták, kivel Deus a mai napig jóban van.
Mikor a magyarok szabadságharcot indítottak az osztrákok, mondhatni Deusék ellen, II. Rákóczi Ferenc vezénylésével. Mivel ő osztrák volt, ezért őt az osztrák, vagyis labanc lovas futárnak tették meg a fiatal kora miatt, valamint apja, aki nyugalmazott tábornok volt, kérésére. A háború tíz évét szerencsésen túlélte, bár voltak furcsa balesetei, valamint olykor-olykor egy-egy már elhagyott csata/harcmezőn furcsa hangokat hallott, bár a hangok maguk nem is lettek volna furcsák, hogyha azok, kiktől származnak láthatóak lettek volna. Erről nem volt bátorsága beszélni, mert akkor biztosan őrültnek nézték volna, valamint szégyent hozott volna apjára. A háború vége felé már látni is látta az elhunytak szellemét, akik addig csak szóltak hozzá.
Egy nap, éppen egy levéllel tartott nach Wien, és pihenőt tartott, hogy a lova kipihenhesse magát, mikor egy lélek futott felé. Valami elől menekült, de az nem volt látható. Még…
- Hilfe mich! Hilfe mich! – Kiabálta a katonai egyenruhát hordó lélek.
- Komm’ hier, Bruder! – Mondta neki valamilyen ismeretlen felindulásból Deus, a lélek hallgatott rá… Vesztére. Ahogy az ifjú Deus közelébe ért a fiatal férfiban eddig sosem érzett vágy jelent meg: „Fald fel a lelket!” Alig, hogy végzet a lélekkel egy rémisztő kiáltást hallott, s rögtön lóra pattant. Ekkor jött rá, hogy ő más, teljesen más, mint a többi ember, talán nem is ember.
Erdőkben, barlangokban bujkált, próbált rájönni, hogy mégis mi ő, ki ő? Az ezerhétszázas évek közepén találkozott egy ő magához hasonló emberrel, aki öregapónak nézett ki.
- Tudod fiam, hogyha teheted, ne táplálkozz élő ember lelkével, mert úgy jársz, mint én. Megszottyadsz és a nőknek már nem leszel kívánatos! Hiába az a hatalmas erő, amit kapsz. – Magyarázta többször is az „öreg” neki. Az öreg jóvoltából tanulta meg a francia nyelvet, így 1799-től ő is Napoleon egyik katonája lett, mint Stephan Merlot.
Az úr 1806. évében, Berlin elfoglalása alatt elkeveredett a csapatától, s a sors egy másik sorstársához vezette. A nevére nem emlékszik, csupán arra, hogy neki és több évtizednek köszönhetően képessé vált használni a bábját, a fajára jellemző képességét. Valamint a múltja eme rejtélyes alakja tanította meg, pár fontos dologra, mint az, hogyha a teste túlzottan legyengül, akkor a bábja ellene fordulhat, emellett, hogy a shinigamik alkották őket, és hogy üldözik a bountokat, valamint vannak hollow-ok is, amik őhozzájuk hasonlóan lelkeket esznek, viszont a hollow-ok már halott lélekből kialakult „szörnyek”, valamint próbálta felkészíteni arra, hogy természetes halállal halhatatlan, illetve van egy másik emberekből álló nagyobb csoport, amiknek szintén átlag feletti a lélekenergiájuk, s őket quincynek hívják. Viszont amire önmagától jött rá, hogy lehet, hogy ők bountok hallhatatlanul hosszú ideig élnek, így társra csupán egymásra számíthatnának, ez nem érdemes. Hálás volt azért a „Mesterének”, hogy fontos dolgokra megtanította, viszont azon idő alatt, amit együtt töltöttek a saját fajtájától is undorodni kezdett.
1848 végén Ottinger Ferenc vezérőrnagy vezetésével újra feltűnt egy osztrák században. A Magyar királyság egy Mór nevezetű városa közelében vívott csatában egy ismerős arccal került szembe. Mintha Istvánt, gyerekkora igaz barátját saját kezével ölte volna meg. A képességét, vagyis bábja erejét mindvégig az osztrák győzelem javára hasznosította. Számára a csatamezők egyfajta lakoma asztalként szolgáltak. Ekkor tájt ragadt rá a pozőr szokása, s talán ekkor kezdett megbomlani lassan az elméje.
A tankönyvekben, meg talán minden feljegyzésben Első Világháborúnak nevezett háborúban, vagyis lakomán a magyar haderőket támogatta, Nemestördemici István néven. Mondhatni neki köszönhető, hogy egy olasz támadás sem volt sikeres, így mondhatni híressé váltak az olasz frontról. A százhúszon harmadik születésnapján, amit hivatalosan a világháború végének írnak, hajnalban tovább állt, nehogy fény derüljön kortalanságára. Így újabb bujkálások, újabb vándorlások vették kezdetét életében, mondhatni egy újabb szieszta a lakoma után.
Röhm-Putsch idején került újra lakoma közelbe. Viszont az idők meg változtak, s talán nem elegendő idő telt el az utolsó lakomájának vége óta, így pár év alatt lebukott. Viszont nem az a fogadtatás várta, mint amire számított. Bár nem volt kényelmes élete, s állatként kezelték, de életben tartották, mint kísérleti alany, valamint titkos fegyver. Így számára is maradt még lehetőség az életre? vagyis a gyilkolásra, táplálkozásra. Már-már kezdte elveszíteni a józan eszét, mikor az egyik éjjel, mikor az ellenőrzésével megbízott tiszt megérkezett hozzá, belopakodott hozzá István, s azóta is vele van. Annak, hogy a régi, gyerekkori barátját újra láthatta felvidította, s már ekkor lenyűgözve tekintett rá, amiért ilyen észrevétlenül beszökött hozzá, és sose vették észre. Ahogy a legyek iránti gyűlölete is ezen időszak alatt jött elő benne, mivel ameddig István nem jött, addig a kis cellájában, csupán ezek a dög rovarok voltak a társasága, valamint a rothadó lakomáin is mindig kísértették ezek az apró rovarok, de eddig nem zavarták őt, eddig szívesen látott vendégként tekintett rájuk. Valamint a halálhoz való hozzá állása is szintén a náciknak köszönhető, mivel a fogságuk alatt számára a halál egy cél volt az életben maradás mellett, egy cél, ami egyenlő volt a nyugalommal és a békével. Innentől kezdve nem is rejti az identitását.
A bábja, hogyha a cellájában, vagy a náci tudósok előtt hívta elő, mindig síró hangot hallatott, vagyis sírt, csupán a bevetések alatt maradt abba a sírása.
1944-ben parancsot kapott, s Normandiába küldték, hogy állítsa meg a megszállókat. Viszont az eddigi sikerei után itt már kudarcot vallott, s elfogták. Mint hadifogoly került az USA-ba, ahonnan az első adandó alkalommal megszökött Japánba. Bár nem ez volt a célja, csupán szökni akart, nem akart továbbra is fogoly lenni, nyugalmat akart végre, s teljesen véletlenül keveredett fel egy japánba tartó hajóra.
Eleinte úgy érezte, hogy megfogta a szerencséjét, de csakhamar rá kellett jönnie, hogy hatalmasat tévedett. Bár már a nemzetközi háborúkból, csatározásokból kimaradt, de mindig megtalálta őt támadólag egy yakuza, vagy egy hollow, de volt, hogy shinigami.
A béke kicsiny szigetét keresve érkezett Karakurába.

~ Kinézet

2 méter magas, vörös hajú és szemű. Bőre napbarnított, izomzata kidolgozott. Vörös haját az arcába fésülve hordja. Ruházatként egyszínű inget, amit felül mindig kigombol, fekete kabátot, vajszín nadrágot és kényelmes cipőt hord. A nyakán bőr nyakörv van, amit még az SS-ben raktak rá, mivel valami állatként, fegyverként tartották (valószínűleg ott kattant meg leginkább).

~ Jellem

Az évek, miket magányosan kényszerült leélni meglágyítottak az agyát, valamint paranoiát szült beléje. Van egy képzeletbeli barátja, akit Istavánnak hív (gyerekkori barátjáról nevezte el, mert azt hiszi, hogy ő az). Ez a képzeletbeli barátja mindig nyugodt, és annyira nem szeret ölni, harcolni, hogy sose ránt fegyvert, viszont a felé tartó lövedékeket, csapásokat mindig hidegvérrel, sértetlenül kerüli ki, s erre a képességére Deus teljes mértékben felnézz.
A képzelt barátjával ellentétben ő imádja a harcot, talán némiképp mazoista, de, hogy vannak egyértelmű szadista hajlamai, cselekedetei az biztos. Ezek mellett imád pozőrködni, főleg István előtt, ezzel is bizonyítani akarja, hogy ő is van annyira jó, valamint hogyha valamilyen pózba vágja magát szokása egy „Jeh!”, „Há!”, „Gyáhá!”, „Igen!” szócskát elkiáltani. A halál számára nem jelent semmit sem, csupán az éjszakát a nappal után. Amennyire imád pózőrködni, annyira utálja a legyeket, valamint az összes rovart, ami csak zavarni tudja, s ezeknek az irtásában képes túlzásokba esni, sőt még talán a rátámadó ellenfelének is hátat fordít, csak hogy elpusztítson egyet. A halálhoz való laza, hideg hozzáállása teszi őt látszatra veszélyes ellenfélé és kaszás hidegvérűvé. Viszont ez rögtön megdőlni látszik, ahogy a paranoiája miatt, valamint a harcba való felhevülése miatt egy ordibálózó barbár képét veszi fel. Nagyjából minden árnyékról azt hiszi, hogy ellenség, és mivel az ellenséget el kell pusztítani, ezért igencsak hirtelen haragú. Helyzettől függően vannak emlék fel-feltörései, amiktől a reakciója olykor-olykor kiszámíthatatlanná válik, mivel ilyenkor azokat az emlékeket újra és újra átéli.
Bár a haláltól nem fél mégis menekül minden ellensége elől. Viszont az ő fogalmai szerint az, hogy szétveri valaki fejét, hogy az ne kövesse, vagy az fusson tőle az is menekülésnek számít. A menekülésének egyetlen egy oka van: egy nyugodt életet szeretne.
Valamint fontos megemlíteni, hogy az identitását sosem rejtegeti, és az általa ismert, beszélt nyelveket (Osztrák német, Bajor német, Veszprémi magyar, Birodalmi német, Tokyoi japán és Dél francia) olykor-olykor keveri, valami hihetetlen furcsa módon. (Pl. Japán szót németül ragoz, francia nyelvrenddel mond egy magyar mondatot, vagy a szót elkezdi angolul, közben átvált franciára, s végül japánul fejezi be.)

~ Báb

Neve: Kehle von Tod (Halál torka)
Fajtája: Fegyver (alakváltó)
Parancsszava: Zeige Dich!
1. Kinézete: A használó által meghatározott, ismert, s egyszer legalább használt lőfegyver, ami, hogyha Deus másképpen nem határoz, akkor alapul egy Napoleon korabeli pisztoly, viszont az a báb előhívása után már nem lehet megváltoztatni a kinézetét. Aminek a tűzsebessége, „újratöltési” ideje, kinézete, súlya megegyezik az eredeti fegyverekével. A sebzése és az ellenállósága a bábhasználatával, míg a pontossága a zajutsu pontoktól függ.

Fegyverek, amiket Deus már használt legalább egyszer:

Minél újabb, bonyolultabb a fegyver, amit "megidéz", annál fárasztóbb, megterhelőbb a használata.
Médium kinézete: Egy ezüstszín gyűrű.
Jelleme: Deus gyerekkori jellemével egyezik meg a báb jelleme. Segítő kész, alázatos, hűséges, szófogadó. Valamint gyerekes, gyermeki lelkületű, így a beszédstílusa is olyan, valamint van benne gyermeki szégyenlősség és kíváncsiság is.

~ Szeret-nem szeret

Gyűlöl:
- Legyeket
- Rovarokat
- Ízeltlábúakat
- Katonákat
- Hogyha meg zavarják a nyugalmát
- Ellenséget

Nem szeret:
- Harcolni
- Parancsokat
- Embereket
- Lelkeket
- Shinigamikat
- Hollowokat
- Arrancarokat
- Bountokat
- Quincyket
- Állatokat

Szeret?:
- Istvánt
- Kehle von Tod-ot
- Önmagát
- Nyugalmat
- Pusztítani
- Csak általa ismert dalocskákat énekelgetni
- Pozőrködni


~ Felszerelés(ek)


Pár váltás ruha. Némi kötszer. Meg azok, amiket lopott/zsákmányolt.