Krematórium

Tárgy: Krematórium Szer. Jún. 09, 2010 7:28 pm

Örülj te nyomorék kis marha, hogy betolhattad ide a szaros segged. Az ziher, hogy nem takarodsz ki innen egészben, de ha mégis, akkor valami gikszer ütött be. Alsó hangon is a segged bal fele fog hiányozni, és vígan kezdj el táncolni az örömtől, ha nem haraptam szét a csontos picsád, vagy lett eunuch belőled. Na te retkes pofájú kis seggnyaló, figyelj körbe a gülü csökevényeiddel, aztán takarodjál örülni magadnak, menj szépen játszani a kis pinki pocokjaiddal...

Mégse kéne összeokádni azt a lyukat, ahol döglök egész nap, szóval egy oldalajtó után bejutsz oda, ahol ate fajtádat szoktam hentelni. De ide nem dugod be a virgácsaid, csak ha baszott jó kedvemben látsz! Akkor se élve kerülsz ki...

Nesze, rohadjon ki az a ragyás gubód! Nem szeretek aludni, ezért nincs ágyam, mielőtt nyígnál!

Alapból befigyel az, hogy a lámpa helyén csak egy szaros körte mered ki a falból, amire - csak hogy fasza képet sugalljon- felbasztam néhány ilyesfajta csontvázat. Nem mű. Én találtam.

Krematórium 31659405_1220428355_897469517_d83b76f55c_o

Vidulj, mert az egész baszott falamat ilyen és ehhez hasonló feliratok borítják, amik kurva nagy bölcsességeket tartalmaznak! Magyarán: TAKARODJ!!!

Aztán, némi célzásképp a szoba egyik sarkában csinos kötél figyel be: ha már itt vagy, akkor tégy egy szívességet, és AKASZD FEL MAGAD!!!

Íme néhány kedvenc tárgyam és berendezésem, hogy dugd fel a seggedbe, ha tudod!

Csak és KIZÁRÓLAG ebből iszok!

Krematórium Lord-Byron-Goblet-skull-gothic

Ennyi amit megmutatok, hogy rohadj meg. Az ágyam nem publikus kutyavacok, oda rajtam kívül le nem ül senki, mert levágom a lábát! Ja! A szoba közepén egy gyönyörű kínzópad van, körülötte asztallal, amin mindenféle nyalánkság sorakozik. Hozzá ne merj érni, csak ha nem vagy Eras, mert kinyírlak! Vetted?!

Mivel a nagyján túl vagyunk, most jöjj rá: ha hívás nélkül tolod be a pofád, jobban kicifrázlak, mint anyád tette volna takonykorodban egy drogos-kanbuli után, ahonnan vérbajos kurvákkal keveredtél haza.

Pillanatkép

Krematórium 91458dacd950d0297863c219bd2eee9b

Tárgy: Re: Krematórium Csüt. Aug. 12, 2010 4:56 am

●.:':.●• Romantikus vérfürdő babafóbiával körítve •●.:':.●

Nem születtem szentnek, nem szándékozom nem létező, rég elvesztett ártatlanságom fitogtatni, angyalszárnyat növesztve játszani a jó kislányt, csak hogy szerethetővé is váljak, ne csak kívánatossá. Nem húzok maszkot, önmagam maradok, bármennyit is változok. Eddig ismeretlen érzelem mégis felráz érzéketlenségemből, eddigi életem s életszemléletem belek helyett kételyekkel telítvén meg. Eddig én marcangoltam, ám most engem marcangolnak. Nem hagynak élni, csak nyomorítanak, mikor én vagyok az, kinek joga lenne kifordítani nyamvadt, eltiporni való, undorító álcák mögé bújt testüket, belsejüket kiszipolyozni, ugrálni rajtuk, taposni őket, megfürödni bennük, s magamra öltve lenyúzott bőrüket trancsírozni tovább és tovább, ajkaimhoz érinteni az ő ajkukat, csak hogy aztán nagyot haraphassak bele, szétharapjam, marcangoljam, kifordítsam, nyaldossam, ízleljem, érezzem, élvezzem, s boldogan, tébolyultan üvölthessek, sikolthassak, s extázisban pattoghassak. Ám mindez, mely jogosan kijár nekem, most még sem az enyém. Messzinek, távolinak, elérhetetlennek, megközelíthetetlennek, megragadhatatlannak tűnik, s egyetlen dolog, melyet tervemért cserébe kaptam, az az iszonyatos fájdalom. Nem olyan, mint amikor egy penge belehasít a bőrömbe vagy beletenyerelek csak úgy, viccből a forrasztópákába, vagy amikor partneremmel a partnerség egyéb előnyeit élvezzük néhány kifejezetten ijesztő és szórakoztató eszköz használatával. Ez a fájdalom nem hasonlítható azokhoz, amiket képes vagyok mesterséges eszközökkel generálni. Elviselhetetlen, még számomra is, sokkoló, dühítő, őrjöngető, idegtépő, elmét bomlasztó, agyfaszfakasztó, s soha, soha többé nem akarom átélni. Gyerekek? Kínozni akarom őket, a vérükben ténferegni, nyelvüket tépni, szemüket kiforrasztani, s megtölteni édes cukorkákkal, majd kiéheztetni őket s egymásra uszítani, s trónomból, félistenem, sötét, pokoli hercegem, Carl öléből végignézni, végigröhögni, amint széttépik, agyonnyomják, kikészítik egymást, s az egymásba tömött cukorkákat, csokoládét falják. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm… és félek. Eddig eme érzés ismeretlen volt, de akkor és ott létezésem óta először öntött el a szánalom érzete, a rettegés. Patetikus picsaként fetrengtem a sarokban, a mocsokban, s vártam a kiismerhetetlen, elkerülhetetlen, rejtélyes homályba fedett sorsom, végzetem. Nem ismertem a jövőm, s nem tudtam, mi adatik meg nekem, de nem voltam képes segíteni, s még Carlra is gyilkos, sötét pillantásokat vetettem jelezve, hogy ne szóljon egy szót sem és ne dörgölje az orrom alá, hogy elkúrtuk. Tudtam én azt magamtól is, de nem voltam hajlandó rinyálni, nyavalyogni, egy szóval is jelezni a kínt, melyben ténferegtem. Elég volt átélnem – remegtem, de átvészeltem. S a sokk… Az még mindig tart, még mindig raboskodok kötelékében, el nem enged, a szolgájává váltam. Hallom is eleget Williamtől, s most az egyszer talán igaza van annak a csökött agyú baromfinak, ki még arra se méltó, hogy grillcsirkét süssek belőle. Jobb lesz, ha ezentúl hallgat s teteti magát továbbra is halottnak. Nézzen csak kifele, bambuljon üveges gülüivel, de ne szóljon, elég volt… Elég.
- Csecsemők… – dobok be a Krematóriumba egy hullazsákot, bár a legtöbben valószínűleg már beledöglöttek az útba. Muszáj voltam tombolni, őrjöngeni Karakurában, s kifosztani egy kórházat. Nem volt könnyű meglépni s csecsemőket rabolni, de megoldottam, shinigamik az utamat pedig nem állták. A táplálékként használt Gillianek most csaliként működtek.
- A múltkor említetted, hogy érdekel, honnan szereztem őket. Most hoztam néhány újat. Élvezet lesz felkoncolni őket, a darabjaikat és vérüket a fürdőkádba csepegtetni s végül rózsaszirmokkal meghinteni a bíborszín fürdőt. Igazán romantikus. Velem tartasz? - *tessékelem be magam s nyomok az asztalra egy pelenkást. Sajna még kicsit hangos, ideje lesz elhallgattatni a nyomorékot.

Tárgy: Re: Krematórium Csüt. Aug. 12, 2010 7:18 am

●.:':.● Romantikus vérfürdő babafóbiával körítve ●.:':.●

Tébolyt, kínt, halált, dögvészt, pestist! Eleven rothadást, húsba maró lárvát... a sors minden csapását akarta Kainak, verának, és a fattynak... A fattynak, aminek meg sem lett volna szabad születnie! Mellkasában ordító, toporzékoló, követelőző fenevad ordított, dühöngött kegyetlen, és követelte ellenfelei pusztulását! Füstölő rudakat tízesével fogyasztott el megállás nélkül, miközben kínlódását figyelte partnerének, démoni hercegnőjének... átérezte fájdalmát, és vérszomjas bosszút akart! Jogtalan, senkiházi mocskok! Mégis mit képzelnek?! Hogy merik az ő partnerére fekete, szennyes mancsukat emelni?! Kínozni... vonaglani hagyni?! Alja, szennyétől jóllakott, utolsó gennyedékek! Életet még csak nem is érdemeltek. Még akkor sem, ha a szertartás az ő ötletük volt. Kurva világ kurva szabályai! Jól kellett volna elsülnie, mert baszottul nem divat már a heppy end... -.- Az eleven rothadás fakadjon meg a kis görcsben, aki miatt Eras szenvedett... az egyetlen, akit méltónak talált a tiszteletre! Ökle oly mértékben szorult össze, hogy karomtalan karma már húsát vájta, s kövér vércseppek hulltak le a földre. Bosszú... vérben tocsogó, gyötrelemtől szikrázó, verejtékes, számára kéjes bosszú! A kis dög megszületésével tökéletes adu jött létre... Apuci és anyuci szeme láttára húzza karóba a kis kurvát, és tekeri belét hajára... élete hibás, az egész csak egy félrelépés, egy lyukas koton, vagy felajzott másodperc szüleménye... és mégis visszavonhatatlan! Katasztrófa, amire minél hamarabb találni kell megoldást! Saját nagybácsisága gyomorforgató érzéssel töltötte el. Annak a rohadéknak kölyke van! Még valaki, akit gyűlölhet, s kéjelegve a pokolra küldhet! Egy csecsemő... egy undorító dög! Gondolatára is rosszullét fogta el, és tébolyodott vigyorát gyötrő fintor váltotta fel. Élénken emlékezett a hosszú órákra, amiket Eras mellett töltött, kussban, kezében cigarettával... Nem fogja tűrni, hogy az egyenrangú lény más nyomorék miatt szenvedjen! Ez a szenvedés nem élvezendő, nem kifizetődő... elhárítandó! Nem utolsó sorban… megbosszulandó.
Vörös székén, kezében cigarettával lett figyelmes a mozgó rongycsomaggal berontó Erasra, aki csecsemők hadát hozta el. Undorodott tőlük… és mégis, kíváncsi lett. Játék, újabb véres játék! Vigyorogva állt fel, és ragadta meg az apró, nyöszörgő csomagot, majd vitte heves helyesléssel a fürdőbe, hogy kivéreztesse. Agyából kizárta a hangot, és elméjét eltöltötte a szörny, ami mellkasában doromboló szörnyre, ami duruzsolva követelte a folytatást, több vért, több kínt… A kád lassan telt a vérrel, és de a biztató szín éhséggel töltötte el. Játék a piros lében! Imádta, rajongott! Örökké folytatta volna, megállás nélkül, ismételve! S mindezte istennőjével, a földre szállt női testbe bújt rothadással! A tökéletes társ pusztításban, bosszúban, tébolyban!
- Fürdő, véres fürdő! Vágyaim netovábbja, kitaláltad! Imádlak… – hadarta, miközben a gyűlő tömeget nézte. Nem érdekelte, mennyi fáradtságba került a csöppnyi játékok megszerzése. Így, elpusztulva vonzóbb látványt nyújtottak, kitömte volna őket, vagy olyan lényeket kreált volna belőlük, melyek az égőjéről függtek! Csontvázak, amik szemet gyönyörködtető mintát festettek a falra… Üvölteni akart, ugrálni, toporzékolni! Helyeselte, nyalta, falta! Magához húzta a démont, aki délutáni játékát lehetővé tette.
- Hálám határtalan, ígérem, eleven poklot hozok nekik, azt a görcsöt pedig darabokra tépve vetem lábaid elé… - rándult keze görcsbe, majd nyalta meg véres ujját. Téboly, határtalan téboly! A legtökéletesebb állapot, véget nem érő szárnyalásra buzdít, visszavonhatatlan kéjelgésre! Bátorságot ad, hogy a halomnyi tetemen ugráljon, vagy velük mambo táncot járjon! S eközben nevessen, harapja őket, egyen! Kannibál volt, nem szégyellte, minden arrancar az volt, bármennyire is rinyáltak… Ők ketten voltak a tökéletes példányok! A „normálisoktól” különbözők, rajtuk felül emelkedők… mondhatni az őrület királya és királynéja! Arcát feszítő, hasító vigyorral, sötét, parázsló pillantással ragadott meg egy szívet, melyet kitépett a testből, és adta imádott, pokoli hercegnője kezébe.
- Egyél, egyél, ne fogd magad vissza… Kell az erőd, kell a hatalom, amihez általuk jutunk… mert erősebbek vagyunk náluk, csak ezt még nem tudjuk! - igen, biztos volt benne, hogy a végső győzelem az övék lesz. Kínlódtak, sötétségben vergődtek… nekik kijár a kéj, ami a nyereséggel tart! Akarta, magának és Neki akarta…

Tárgy: Re: Krematórium Csüt. Aug. 12, 2010 8:57 am

●.:':.●• Romantikus vérfürdő babafóbiával körítve •●.:':.●

Fetrengjünk a vérben, élvezkedjünk a kéjben, sikoltsunk a kíntól, üvöltsünk a tébolytól, ordítsunk a fájdalomtól, s üzenjük meg a két mocsoknak, legközelebb fattyukat nem találják meg, csak holtan. Mindaz, mit elkövettek, bosszúért kíván. Vérbosszú, melyet vérkötelékkel magamhoz láncolt, velem egyenrangú partneremmel megfogadtunk, s fogadalmunk megtartjuk, közben kéjesen kéjelgünk bíborszín folyadékkal megtöltött káddal s keserű ízű májat, lépet, vesét, tüdőt, szívet rágcsálunk, nikotinnal megtöltött rudakat pedig egymás után, halomra fogyasztunk. Már-már idilli a „kitaszítottként” előállított, boldog, családi fészek, ám mindez egyszerűen csak kialakult… Partnerem szívesen látom, s az egyetlen személy szerte Las Nochesben, ki egyértelműen örül a viszont látásnak. Nem tart korcsnak s nem húzódik undorodva arrébb, nem fintorog, nem fél tőlem, nem kerül el, nem dörgöli orrom alá hibáimat, s képes mellettem lenni, amikor baj van, készséggel megvéd, ha szükség van rá, titkaim megtartja, társammá vált örömben, tébolyban, trancsírozásban, marcangolásban, belezésben, étkezésben, kínzásban, bordák szétfeszítésében, szívek szaggatásában, koponyák lékelésében, agyak eltávolításában, szemek kikerekítésében, plasztikai, esztétikai sebészetekben, s életek végleges elvevésében. Ott volt mellettem, s nevetés helyett kussolt, csak figyelt, míg én koszos, rühes, redvás, retkes, poros, régi, dohos, illatos, bűzös, vérfoltos, meleg pokrócomba rejtőzve, bugyolálódva pislogtam kifele sötéten, gyilkosan, kínban, gyötrelemben, tébolyban ténferegve az Elízium szolgáltatta, ismerős, ám akkor éppen ismeretlen és ijesztő világba. Tudta, hogy ha bármit mond, azzal csak felbaszná az agyam, s a lehető legjobb segítséget adta nekem azzal, hogy csak figyelt s megértő volt. Akkor és ott ismét kiújult a már-már giccsesen, undorítóan, idegeket basztatóan tökéletes lélektársi kapcsolatunk, nem kellettek szavak, anélkül is képesek voltunk megérteni egymást. Kai pedig felkötheti a gatyáját, ezt még biztosan megkeserüli. Az öcsikéje különben is százszor, ezerszer, százezerszer, milliószor, végtelenszer jobb nála, értékesebb nála, s egyértelmű tény, hogy jobb az ágyban. Utóbbit nem közöltem vele, még a végén megsértődne, mert ahhoz a mocsokhoz, rothadáshoz, penészlárvához hasonlítom, ki nap mint nap másik énemen élvezi ki magát.
- Eleven poklot nekik, hadd ízleljék meg a tébolyt… Fattyukat, az undormány kislányt pedig egyszer még karóba húzatom, szétszaggatom, s megetetem a maradványait a nekem ezután lábat csókoló, rothadásra ítélt, szánalmas párossal. – kívánok eképpen jóétvágyat, majd a sötét démonherceg által előkészített, felszabdalt csecsemőtetem kiszabdalt, kirántott szívét számhoz érintem s lassan ízlelgetve, magamba szívva a kéjes ízét és érzetét magamba szippantom azt. Majd Carl vékony, csontos, hosszú, vérrel borított ujjai következnek, s segítek neki megtisztogatni azokat, nyelvemmel körülölelve, kéjelegve, élvezkedve.
- Erő? Mit nekem erő… Kagami elárult, pedig több, mint 50 évig volt társam. Most mégis azt a szukát szolgálja, behódolva a kis angyali, verést kívánó pofijának, s képes volt ellenem támadni. Bankai… annak a kurvának. Engem sosem tisztelt meg azzal, hogy még több képességét felfedje előttem. Minden, amit magaménak hittem, hamis volt. S most itt vagyok… Végre önmagam lehetek, ám az erő… annak híján vagyok. A pokolfajzat, a fattyú, valamiért akadályoz. Akárhányszor megpróbáltam megszállni a testét s ártani a porontynak… Jöttek azok a lepkék. Valamit tenni kell, hamar! A fejüket akarom, trófeaként, örökre elszakítani őket egymástól. Nem lehetnek boldogok. – vetem le ruháim s az egyik halott csecsemő testét magammal cipelve rontok be a piros folyadékkal megtöltött, a tetején rózsaszirmokkal meghintett kádba, majd egy jó nagyot harapok a magammal hurcolt újszülött vállába, hogy ezután szintén magammal hurcolászott cigarettám után nyúljak. Nyernünk kell, muszáj, kötelező… Hisz többet kockáztatunk, mint az a kettő, vagyis már három. Így hát értelemszerűen az ezért elnyert jutalmunk is nagyobb, értékesebb kell, hogy legyen. Golconda…