Nyár volt, döglesztő meleg, ezért behúzódtam az árnyékba. Nem szeretem a meleget, én a hidegben vagyok elememben. A szokásos helyemen voltam, vagyis a kedvenc fám tövében, amikor érkezett egy pokollepke, hogy én felügyelek egy körzetben, az Emberek Világában, egy hétig.
Hát ez kész! Már csak ez kellett! Nem elég, hogy meleg van, még át is kell mennem az Élők Világába! – gondoltam magamban és közben lélekben felkészültem a felálláshoz. Nagy nehezen feltápászkodtam és elindultam a szobám felé a zanpakutomért, mert hozzám hasonlóan ő sem szereti a meleget, ezért bent hagytam. Mikor beértem összedobtam néhány cuccot, felkaptam a kardom és szép lassan elindultam a Fő Senkai kapu felé. Nem sokáig tartott, mire kinyitották a kaput, ezért gyorsan átértem az Emberek világába. Sajnos itt is olyan forróság volt, mint Soul Society-ban, szóval kerestem egy nagy lombkoronájú a közeli parkban és felmásztam rá. Ugyanis, ha a fa tövében feküdtem volna, véletlen megbotlana bennem egy ember. Na, de ez a veszély itt nem fenyegetett, már csak nem akar senki sem felmászni pont erre a fára. Szerencsémre a fa lombjában jó hűvös volt, ezért el is tudtam szunyókáltam egy kicsit.

Mekkora melegség, te jó ég, majd meg sülök. Az ágyon feküdve ezeket a szavakat nyögtem ki, tudtam, hogy már a halálomon vagyok, közben-közben a bábom médiumát nézegettem, ismét harcolni kellene. Na mindegy egyenlőre ez elmarad. Felkeltem az ágyról, és egy hideg üdítőért nyúltam, a hűtőbe majd alaposan lehúztam. Mikor tenném vissza, véletlenül elejtettem, és a házam tiszta üdítős lett. Most jutott eszembe, hogy nincs itthon tisztítószer ezért el kell szaladnom, a park melletti boltba. Ebben a nagy melegben még ez is.. húú, na mindegy. El indultam a park melletti bolthoz, ebben a nagy melegben nagyon lassan haladtam, végül sikerült elérnem a bolthoz. Megvettem azt ami kellet, majd visszafele, egy fának a tövében különös dologra lettem figyelmes, egy shinigami!
- Héé! Te egy shinigami vagy? -ordítottam felé, majd vártam mit fog reagálni.

/ bocs, ha egy kicsit gyenge lett./

A melegnek köszönhetően üresek voltak az utcák, csak egy-egy ember kószált néha errefelé. Csönd volt, ezért nyugodtan tudtam aludni és közben szépeket álmodni, amikre mér nem emlékszem csak arra, hogy szépek voltak. De minden jó egyszer sajnos véget ér, most éppen akkor, amikor kiabálást hallottam:
- Héé! – kiáltotta valaki a közelből.
- Még 5 percet hagy aludjak. – motyogtam magamban, de ő folytatta.
- Te egy shinigami vagy? – kérdezte ugyanolyan hangerővel, erre sikeresen lezuhantam a fáról, fejjel a földnek.
Amint földet értem és bevertem a fejem egyből felébredtem a fájdalomtól. Ezután nagy nehézségek árán sikerült felállnom és közben a fejemet simogattam, amikor pedig kiegyenesedtem, egy óriásik ásítottam, amivel talán az előttem nem messze álló személyt is bekaphattam volna.
- Fontos volt kiabálnod? – kezdtem bele a társalgásba a "kedves" idegennel. – Különben is, hogy látsz engem, nem ember vagy? Ja, látom van valamennyi lélekenergiád. De ez most nem is annyira számít, mivel fölébresztettél legszebb álmaim közepén, ezért morcos vagyok és mivel te vagy a közelben, ezért rajtad kell kitöltenem. – fejeztem be mondanivalómat és felé nyújtottam jobb kezemet.
- Hadou 33, Soukatsui! – kiáltottam, majd a kezemből elkezdett kék tűz nyaláb kiáramlani az ellenfelem felé.
Miután végeztem a kidou elsütésével, a zanpakutom felé nyúltam, kihúztam és vártam a választámadásra.

Az ellenfelem közölte velem, hogy most kapni fogok az arcomra, amiért felébresztettem, de a kérdésemre még mindíg nem válaszolt.
- A kérdésemre még nem válaszoltál! Te egy shinigami vagy?
Azzal Tarento suu-val hirtelen odamentem, és elkezdtem ököllel püfölni, ezeket hárította, harc közben, egy kis csevegésbe kezdtem vele:
- Ha shinigami vagy, akkor milyen rangban? Már ha szabad kérdeznem, kedves. Ööö hamár itt tartunk mutatkozzunk be egymásnak, az én nevem Zendo Salo, és Bounto vagyok, ezek után neked is illendő lenne bemutatkozni. -majd az ütésekből rúgásokra váltottam, de ezeket a támadásokat simán kivédte az ellenfelem, látszik rajta, hogy kemény fábol faragták, csak eléggé lusta. Na de mindegy, a lényeg, hogy kiáll ellenem harcolni, a többi nem számít, majd vártam, hogy mihez fog kezdeni, az én drága látós lustaságom.

A harcos társam elég ügyesen kivédte a támadásomat és közben még beszélt is:
- A kérdésemre még nem válaszoltál! Te egy shinigami vagy? – még alig fejezte be a kérdését, de már jött is felém.
- Nem! Ember vagyok, aki shinigami ruhát vett fel! – válaszoltam neki ironikusan – Persze, hogy shinigami vagyok, de erre miből következtettél, abból, hogy a shinigami uniformist hordom, vagy abból, hogy zanpakutom van? Hah, okos tojás? – fejeztem be, de még a mondatom közepén jártam, amikor elkezdett ütögetni, amik nem voltak sokra jók, mert simán kivédtem őket, de ennek fejében még magyarázott is közben:
- Ha shinigami vagy, akkor milyen rangban? Már ha szabad kérdeznem, kedves. Ööö hamár itt tartunk mutatkozzunk be egymásnak, az én nevem Zendo Salo, és Bounto vagyok, ezek után neked is illendő lenne bemutatkozni.
- Egy Bounto, mi? Gondolhattam volna. De, te inkább a harcra koncentrálj, ne a beszédre, de ha ennyire akarod, akkor bemutatkozom. Én a tízedik osztag 6. tisztje vagyok, Nara Shiratori.
Miután meguntam a védekezést, még egy kidot be akartam vetni ellene, ezért az ökölbeszorított kezemet behajlított karral magam elé raktam és vártam egy ütésre.
- Bakudou 8, Seki! – kiáltottam és egy kis kék gömb jelent meg az öklömnél, amit beleraktam az egyik közeledő ütésbe, ezáltal visszaküldöm a feladónak.
De én azt már nem vártam meg, hanem hátraugrottam és elraktam a kardom, vissza a tokjába.
- Na, akkor kezdjük. - mondtam és közben a csontjaimat ropogtattam az ökleimben. - Ha kézitusázni akarsz, akkor legyen. Bár nem az erősségem, de veled még el tudok bánni és legalább fejleszthetem tovább a tudásomat.

- Nocsak, nocsak. Egy kicsit alábecsülsz engem! Vagy talán nem?! -na mindegy, bízza csak el magát, majd kap. Még semmit sem látott, readásul még a zanpakuto-ját is elteszi, úgy látom, hogy a fiatalember még nem találkozott Bounto-val. Na mindegy, a lényeg, hogy jó kis harcnak ígérkezik ez, szóval belekell húznom. Rai odorival elkezdem ütögetni, ő is visszatámad, és püföljük egymást. Már-már mind a ketten vérzünk, és befestettük egymás szemét. Hátraugrottam, és egy igen hasznos technikámat vetettem be:
- Amimono! -azzal elkezdett szövődni, az ellenfelem számára láthatatlan ,,fonál", és már nem kell sok, hogy a magam előnyére fordítsam a meccset. Addig is folyamatosan közelharccal próbálkozok, hátha valami keményebb támadást is sikerül bevinnem. Láthatólag nem igazán érdekli az ellenfelemet ez a harc, na de teljesen mindegy, hogy érdekli-e vagy sem. A lényeg, hogy megnyerjem. Továbbra is egymás szemét festjük, kölcsönösen harcolunk, egyforma erősen. Erősen várom, hogy ellenfelem miféle technikát fog alkalmazni, vagy esetleg a zanpakutojának erejét is beveti-e.

Az előző támadásomtól csak kisebb karcolásokat szerzett, de az is valami. – gondoltam magamban. – sajnos ettől ő még jobban belendült és még rosszabb, hogy mellé még a szája is nagyobb lett:
- Nocsak, nocsak. Egy kicsit alábecsülsz engem! Vagy talán nem?! – mondta és újra beindult és nekem jött, bár most sokkal erősebbeket ütött. Sajnos így már bajban leszek, ha még jobban bekeményít. Már-már teljesen összevertük egymást, bár ő egy kicsit jobban össze volt verve és az arcom teli volt vérrel és a szemem körül lila foltok rikítottak. Jaj, nem tudod így, hogy fogok Ayasegawa taichou elé kerülni, szerintem egy ideig elkerülöm őt, biztos, ami biztos. – rémülködtem magamban, amikor a bounto hirtelen hátraugrott.
- Amimono! – mondta és… és nem történt semmi.
- Milyen "amono"? - néztem ki a fejemből teljesen értetlenül. - Én amondó vagyok, hogy fogalmam sincs, hogy mi az. – viccelődtem az ellenfelemen.
Ezek után, hogy fogalmam sincs mi az az "amomino", ezért biztos távolságot tartok tőle a biztonság kedvéért. Mivel távolról nem tudom a kézitusát használni, ezért átváltok kidora.
- Elég volt abból, hogy az egyik gyengepontommal harcoljak, ezért mostantól az erősségemet használom. Vagyis a kidot. – jelentettem ki az ellenfelemnek. – De előtte még van egy kis időd, én itt állok és védekezek. – fejeztem be és elkezdtem a kántálást. - Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indulj dél felé. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. – miután befejeztem a varázsige elmondását az ellenfél felé nyújtottam mindkét kezem. – Hadou 31, Shakkahou! Hadou 33, Soukatsui! – a két támadás olyan erős volt, hogy ellövésük után engem is hátralökött az ereje, ezért bevetettem még egy kidot, hogy puhán landoljak. – Bakudou 37, Tsuriboshi! – ennek köszönhetően nem fájt a hátraesésem, de erre nem is tudtam gondolni, mert egyből elkezdtem a Keikatsuval gyógyítani magam.

Ezennel kettő támadó kidou-val próbálkozik, semelyik sem olyan erős, de azért nem árt vigyázni velük.
- Ziege Dich, Aar! -majd Strahl ellentámadással kiütöttem mind a kettőt, felszálltam a magasba a sassal, és ellenfelem felé lőttem egy Strahl-t. Mostmár nemigen csevegek, hanem inkább a harcra koncentrálok. Ameddig ő bele köt az egyik legerősebb technikámba, addig is folyamatosan behálózza. Cöhh, na mindegy, különleges kivégzésben lesz részes, mivel nagyon alábecsüli a bountokat, s azoknak az erejét. Sajnálom, hogy ilyen hamar használnom kellet a bábomat, de mindegy, a lényeg, hogy most mind a ketten pipák vagyunk egymásra. Nara Shiratori? 10. osztag 6.tisztje? Hát ki lenne ő itt? Egy 6.tiszt? Megértem, hogy egy hadnagy vagy egy kapitány büszke magára, dehogy egy tiszt... ez túl sok. Akkor kezdjük. Még egy strahl-t rálövök, de ez erősebb mint a többi, és ennek már van esélye, hogy megsebzi, ezt a 10.osztag 6.tisztjét.

Miközben gyógyítom magam láttam, hogy megpróbál elmenekülni a bábján és eltéríteni a támadásomat.
- Ziege Dich, Aar! – kiáltotta és egy madár jelent meg, aminek a hátán akart elmenekülni a támadás elől. – Strahl! – ez valami támadásnak a neve volt, ami egy zöld gömb alakú valami és ezzel akarta kiütni a támadásom, de persze csak az őt ért kárt tudta tompítani.
Ezek után engem próbált megsebesíteni ezzel a támadással, de én nem hagytam magam. Az első támadását egy egykezes Enkosennel kivédtem, mert közben a másikkal még mindig gyógyítottam magam. Miután már láttam egy párszor ezt a támadást, rájöttem valamire és tesztelni akartam a feltevésemet. Bár még kellett egy-két perc, hogy nagyjából végezzek a gyógyítással felületesen, de ez jó esély volt a teszthez. Mivel jó színész vagyok, ezért eljátszottam a védtelen áldozat jelenetem, ami abból állt, hogy még nem gyógyultam meg eléggé, hogy teljes erővel harcoljak, mondjuk nem teljesen gyógyítottam meg még magam, de a legtöbb súlyosabb sérülésemmel már kész voltam. Szóval, amikor újra támadott ezzel a támadással, megleptem egy kidouval.
- Bakudou 81, Danku! – mondtam és egy átlátszó védőfal jelent meg előttem, ami szerencsémre kivédte az ellenfél támadását. - – Pont, ahogy gondoltam a te Strahl nevű támadásod hasonlít a mi, shinigamik által használt kidounkra. – miközben ezt elmondtam végeztem a gyógyítással, mármint még marad egy-pár kisebb karcolás, de az nem számít, így is jobb állapotban vagyok, mint ez a bounto.
- Na, ennyi volt, most már végzek veled! – kezdtem el újra az ellenfélhez beszélni. – Most kezdődik az igazi harc! Látom neked is van egy madarad, most megmutatom az enyémet. – mondtam és közben elkezdtem kihúzni a zanpakutom a tokjából. – Hiyase, Shinten’ou! – kiáltottam és a kardom átalakult a shikai alakjába, teljesen hófehér lett és beépült a pengébe egy körpenge.
Mivel még volt alattam egy Tsuriboshi, ezt trambulinnak használtam, hogy közel kerüljek hozzá, plusz még a shunpommal gyorsítottam egy kicsit magamon és végül, de nem utolsó sorban bevetettem még egy kidout.
- Bakudou 4, Hainawa! – amit arra akartam használni, hogy hozzá kössem a madarához, vagy ha az nem sikerül, akkor csak a bountot bénítom meg, amíg rátámadok.

- Hmm.. Madár a madár ellen. Nagyon helyes! Megnézzük, hogy melyikünk madara a keményebb! -a a technika amit alkalmazott lebénított, de az nem állított meg abban, hogy támadjak: -Strahl! -kíváncsi vagyok, hogy hatásos lesz-e ez a támadás, és, hogy az én bábom az ő zanpakuto-ja ellen mennyit ér, vagyis az én sasom, vagy az ő sólyom-a lesz a nyertes. Mondjuk mindegy az, hogy kinek a sas-a fog életben maradni, mert ha az enyém meghal, akkor magával visz a sírba, és szó szerint.
- Igen, az én támadásom majdnem olyan, mintegy kidou, de azért ez más, mert nem én alkotom, hanem a bábom. És, hogy nekem végem-e, majd meglátjuk. És igen! Nekem is van egy madaram, de szerintem ezt nem olyan nehéz megállapítani! De ugye tudod, hogy a kettőt összesem lehet hasonlítani? Mert a tiednek lelke van, habár az enyémnek is van, de teljesen más az egész. -mondtam halkan, mert szerintem egy zanpakuto és egy báb között óriási a különbség. Mert az én bábom képes lenne megölni, a zanpakutok pedig nyálasak! Szóval most én várok, hogy ellenfelem mit fog bevetni, és, hogy mire számíthatok.

A kidoum sikeresnek bizonyult, mert megkötözte a bountot és így nem tudja használni a karjait, de a bábja még mindig tud mozogni, ezáltal a bounto is, mivel rajta ült. Sajnálatomra ellenfelem még nem akarta feladni a harcot.
- Hmm... Madár a madár ellen. Nagyon helyes! Megnézzük, hogy melyikünk madara a keményebb! Strahl! – mondta és a madara újra elkezdett támadni.
- Ez nem is kérdés, az enyém sokkal erősebb! Nemsokára meg is fogod látni! – kérkedtem az ellenfelemnek, majd a felém közeledő támadást egyszerű könnyedséggel kikerültem hála az újonnan szerzett sebességemnek. – Ezen a kidou másolat technikádon kívül nincs másod? Huh? – fejeztem be és mikor közel értem a bountohoz, ráugrottam a madarára, vágtam néhányat a lábára célozva, nehogy elvágjam a kidou kötelem és még feljebb ugrottam, hogy megálljak fölötte, hogy halljam, mit mond.
- Igen, az én támadásom majdnem olyan, mintegy kidou, de azért ez más, mert nem én alkotom, hanem a bábom. És, hogy nekem végem-e, majd meglátjuk. És igen! Nekem is van egy madaram, de szerintem ezt nem olyan nehéz megállapítani! De ugye tudod, hogy a kettőt összesem lehet hasonlítani? Mert a tiednek lelke van, habár az enyémnek is van, de teljesen más az egész.
- Befejezted végre? Akkor mutatok neked egy technikát, de előtte… - mondtam és a mutatóujjam a bábja felé nyújtottam. – Hadou 4, Byakurai! – az ujjamból kijövő villámmal megcéloztam a madár szárnyát, hogy ne tudjon elrepül a támadásom elől, majd a kardom oldalra fordítottam és beálltam a szokásos pózomba a technikához. – Remélem, szereted a hideget! Yuki dageki! – kiáltottam és elkezdett a havas szél kiáramlani a kardomon lévő körpengéből egyenesen a bountora és bábjára. – Még nincs vége! Hadou 58, Tenran! – erősítettem az előző támadáson, így az eleinte kis szél, kész hóviharrá változott.

Ez a hóvihar olyan hideg volt, mint télen a jégkása, mikor megállás nélkül issza az ember. Ezután ha nem leszek beteg, akkor én már örök életemre egészséges leszek. Egyenlőre a harcra kell koncentrálnom, mivel lehetne valamit csinálni egy hóvihar ellen, a legjobb egy kis tűzvihar lenne, de én sehogy sem vagyok képes effélére. Amit még bevethetek, az csak egy kis ellentámadás lehet, vagy mégsem! Bevetem a titkos fegyverem.
- Das Zeichen! -tudom, hogy ez nem egy támadás de talán megzavarja. Mindenhova ilyet lövöldözök, és remélem azért valamit csinál majd. A hóvihar zöld lett, ezenkívül nem olyan sok, de mint látom az ellenfelemet egy kicsit megzavarta. Zöld hóvihar, mi jöhet még? Talán egy citrom sárga jégeső? Na mindegy, próbálkozom egy tuningos Strahl-al.
- Strahl! -közeledett ellenfelem felé, remélem, hogy a hóvihar nem fogja megállítani.

A kombinált támadásom sikeresnek bizonyult, a hó elkezdte beteríteni a madarat, a bounto pedig dideregni kezdett a hidegtől. Teljes siker, habár a bounto újra támadni akart.
- Das Zeichen! – kiálltotta és hasonlóan az eddigi támadásához egy zöld valamit lőtt ki a madár, de ezek nem annyira voltak támadások, mint inkább megzavarások, figyelem elterelések.
- Na, mégis van valami még a tarsolyodban?! – kiabáltam a semmibe, mivel nem sokat láttam ezektől a zöld színű fényektől.
Elgondolkoztam és eszembe jutott, hogy ez a remek alkalom egy kis cselre.
- Nobore, Shinten’ou! – suttogtam magamban és e parancsszóra levált a körpenge a kardomról, amikor hirtelen észrevettem egy közeledő támadást.
- Strahl! – a zöld fényáradat mögül előbukkant egy már jól ismert támadás, amihez oda irányítottam a körpengémet, hogy átmenjen rajta.
Miután átment rajta jéggé vált, így könnyedén ketté tudtam vágni a kardommal. A vágás után elindultam az ellenfél felé, közben a körpengét észrevétlenül a madár alá juttattam jó pár méterrel lejjebb, hogy ne látszódjon. Ezalatt elértem bounto barátomat és elkezdem vágásokat ejteni rajta. Ez a taktikát még pár percig folytattam, majd egy tréfát eszeltem ki ellene. Megálltam és felé nyújtottam az egyik kezemet.
- Yuki dageki! – mondtam, hogy a bounto is jól hallja, erre persze védekező pózba állt, mert ki nem védekezne egy támadás elől. – Csak vicceltem, azt hitted, hogy a kezemből jön a támadás! – kuncogtam egyet, majd a támadás meg is érkezett csak alulról és a madárra.

Mindent megállítottam, a bábomat visszahívtam, és az a támadás, a lábamon súlyos sérülést okozott.
- Tudod mit? Hagyjuk abba ezt az egészet. Semmi kedvem sincsen szétverni egymás fejét, inkább pihenek, vagy csinálok valami mást.. Szóval? Mondjuk mindegy, én mindenképp elmegyek, méghozzá most. Kicsit bicegősen elkezdtem sétálni, és utána rákapcsoltam, hogy nehogy kövessen, méghozzá Rai odori-val. pillanatok alatt leléptem előle, lélekenergiámat minimálisra csökkentettem, és teljesen el rejtettem, így most már nem talál meg, majd szép lassan elindultam a házam felé. Biztos csalódott, hogy ilyen gyorsan vége lett, de már nagyon elvoltam fáradva, és nem akartam úgy kikapni, mint a múltkor. Azért egy kicsit sajnálom, hogy felköltöttem, megzavartam a pihenését, és csak egy kis bemelegítés volt az egész, húú, most biztos eléggé mérges rám, amúgy is egy szó nélkül jöttem el, na mindegy, tudom, hogy egyszer még találkozok vele.

** The End **

Miután megvicceltem a bountot, ő teljes nyugodtsággal, szótlanul felállt, majd felnézett és látszott rajta a komolyság. Egy váratlan dolgot csinált; mikor már majdnem eltalálta a támadásom a madarát, ő visszahívta azt, ezért a támadás most már pont felé tartott. Habár csak az egyik lábát találta el, de az meg is fagyott és még rosszabb, hogy azt a lábát már korábban már megsebesítettem súlyosabban.
- Tudod mit? Hagyjuk abba ezt az egészet. Semmi kedvem sincsen szétverni egymás fejét, inkább pihenek, vagy csinálok valami mást… Szóval? Mondjuk mindegy, én mindenképp elmegyek, méghozzá most. – fejezte be monológját, amihez én nem is tudtam szólni csak hagytam hagy menjen, majd elindult döcögősen, gondolom hazafelé.
Miközben néztem, hogy battyog hazafelé, pár perc múlva már el is tűnt. Éreztem, hogy megpróbálja elrejteni lélekerejét, de persze engem nem verhet át, mert csak a kapitányok tudják tökéletesen elrejteni lélekerejüket, de én még figyeltem őt hazáig, hogy tudjam, hol kell keresnem. Amikor legközelebb találkozunk, majd megmutatom neki, hogy velem nem packázhat, hogy csak így csapot-papot itt hagy és elmegy, hogy bevághassa a durcit. Legközelebb, majd sokkal erősebben térek vissza és akkor semmi esélye nem lesz ellenem. Még pár percig álltam ott és gondolkoztam a jövőn, hogy hogy fogom megnyúzni, amiért a győzelmem előtt eliszkolt csak úgy, mert ezt így nem nevezhetem győzelemnek, még nem vittem be a végső csapást. Bár lehet, hogy ő tudta, hogy ezután a támadás után ő nem tudott volna talpra állni, ezért lógott meg, bár ez a támadás nem ellene, hanem a madara ellen ment, de mindegy is, ami megtörtént az megtörtént. Miután vissza akartam térni a jól belakott fámra, észrevettem, hogy a harc hevében véletlen megfagyasztottam és egy darab levél sem maradt rajta. Még egy ideig ott álltam tátott szájjal, amikor eszembe jutott, hogy mivel olvaszthatnám fel.
- Hadou 31, Shakkahou! – próbáltam visszafogni magam, hogy ne legyen olyan nagy a tűzgolyó, de nem sikerült és felgyulladt a fa.
Megint tátott szájjal álltam ott csak most sokkal nagyobbal, majd elkezdtem őrülten rohangálni fel-alá, mint egy hülye, de szerencsémre senki nem látott meg, mert nem volt rajtam póttest. Mikor végeztem a szaladgálással rájöttem, hogy el kéne oltani a tüzet, amikor megpillantottam egy madáritatót, amit rögtön ki is téptem és a fára locsoltam belőle a vizet, de nem volt elég.
- Mért nem oltódsz el, te hülye fa? És mért gyulladtál föl, nem tudtál volna csak egyszerűen csak kiolvadni? Ez olyan nagy kérés volt? – kezdtem el veszekedni a fával, amikor megpillantottam egy tűzcsapot a közelében.
Oda futottam a csaphoz, nagy nehezen kinyitottam, de csak az aljára ment a víz, amikor használtam az Enkosent és felirányítottam a tetejére. Végül sikerült megmentenem a fát, de már nem tudtam rajta feküdni, mert félig már megégett és tiszta víz is volt, tehát kerestem egy másikat. A hét további része unalmasan telt, beleértve azt a pár hollowt is, akiket simán megöltem. Ezek után nyugodtan térhettem vissza a szép Soul Society-ba.