Egy kis edzés mi? Végül is sosem árt a testmozgás, hogy formában maradjunk. Szó nélkül bólintottam, mire ő fel kelt, egy laza kézmozdulattal nyitott egy gargantat és átlépett rajta. Természetesen én követtem. Hueco Mundo-tól jó messzire keveredhettünk, hisz a sötét éjszakákba burkolódzott dombok közt széttekintve nem volt arra semmi sem közel sem távol. Adán elszökkent tőlem, hogy felvegye a "párbaj-távot" és mosoly terült el az arcán amint ő is zsebébe csúsztatta kezeit. Én nyugodtan álltam és még pár pillanatig nem mozdultam hisz a gondolataim vívták a harcot a fejemben. Természetesen tudtam, hogy ez a harc nem arra megy ki, hogy melyikünk fog győzni, hiszen ő a Primera, minden arrancar legerősebbike jelenleg, nem is kérdéses a kimenetel. A kérdés csak az, hogy vajon ÉN meg tudom-e győzni őt arról, hogy alkalmas vagyok a fraccionja lenni. Mindent bele fogok adni, vagyis majdnem mindent. AZT semmi képen sem használhatom most, hacsak nem dönt úgy, hogy végez velem ha gyengének bizonyulok. Nagy dilemma de hisz miért is agyalok? A csatában nem kell gondolkozni. Az ösztön kell, hogy vezessen hisz az igazán erősek harcában nincs idő holni tervezésre és gondolkodásra. Lábamat kicsit arrébb toltam a homokban így véve fel jobb pozíciót, hogy mozdulhassak. A hideg szél elfújt köztünk, mintegy zöld zászló ami a csata kezdetét jelzi. Én csupán egyetlen pillanatig gyűjtöttem az erőmet és a lendületet, majd elrugaszkodtam.
Egy sonidoval kezdtem amivel mellé kerülve a földtől fél méter magasan, bal lábammal máris körívesen rúgtam rá. Ő egy egyszerű apró mozdulattal hajolt el, azaz csak egy kicsit kellett a felsőtestén csavarni, hogy elsuhanjon mellette a lábam. Nem álltam le, fordultam tovább és letéve a lábamat a földre előrehajolva a jobb lábammal, háttal neki felfele rúgtam az álla felé. Kezeim még mindig a zsebemben voltak, így kicsit furcsa helyzetben voltam. Mindezek után azonnal arrébb kell szökkennem, hisz biztos jön az ellentámadás.

Az utolsó rúgásomat hárította az alkarjával, bár így is lelökődött a levegőbe. Letettem a lábamat a földre, megfordultam a tengelyem körül, hogy szembe legyek vele. Ő a levegőben állt és mosolygott. Már gyűjtöttem a lendületet, hogy egy sonidoval hátra szökkenjek mikor elrugaszkodott és elém csapódott a földbe. A lökettől hatalmas homokfelhő csapott az arcomba pár pillanatra megvakítva. Erre nem számítottam, megpróbáltam minél gyorsabban kipislogni emberi szememből a homokszemcséket. Ekkor egy erős rúgás éreztem kaszálva a lábamnál, nem bírtam megtartani az egyensúlyomat, elkezdtem hanyatt dőlni, egy kicsit megemelkedés után. Még a levegőben voltam amikor kitisztult végre a látásom és az első amit megpillantottam Adán arcom felé száguldó ökle. Nem volt más választásom, előkaptam két kezemet a zsebemből és keresztbe az arcom elé emeltem. Az ütés még esés közben elkapott így hatalmas erővel belepasszírozott a homokba. Arcom megmenekült az ütéstől és helyette kezeimmel az egész testemre vezettem szét a támadás erejét ahogy nekivágódva a homoknak krátert robbantottam magam alatt. Megint hatalmas homok és porfelhő. Adán keze erősen tartott lenn a földön megpróbáltam kifészkelődni, nem ment. Muszáj lesz valamit csinálnom. Előre nyújtottam bal kezem mutatóujját, ami vörösen kezdett el izzani. Egy Bala az arcába talán elég lesz, hogy elengedjen. Igaz a Bala a gyorsaságáról híres, neki mégis sikerült észrevennie és még időben eltűnnie sonidoval felőlem. Végre talpra pattanhattam gyorsan, kicsit leporoltam magam és jobb kezemet ismét a zsebembe csúsztattam. Amilyen gyorsan csak tudtam megkerestem őt a tekintetemmel és bal kezemet felé nyújtva elkezdtem Bala-val sorozni. Egyre gyorsabban, egyre többet....

Szerencsére a Bala-im sikeresen meglepték őt, így egy kicsivel jobb helyzetbe kerültem. Már sikeresen meg-megtépáztam a ruháját és egy-két helyen meg is sebesítettem. Én csak álltam, ő pedig akrobatikus mozdulatokkal próbálta elkerülni a támadásaimat ami többé kevésbé ment is neki. Habár biztos voltam benne, hogy nem vet be mindent ellenem és akár ha akarja egy pillanat alatt végezhetne velem, azért a csata mégis jó kilátásoknak örvendett. Folytattam a tüzelést, az egyiket puszta kezével hárította, majd elugrott egy másik elől. Megtépve és kormosan végre ő is támadásra szánta magát. Hirtelen előre nyújtotta jobb kezét és annak két ujját. Ujjai végén megjelent a sötétkék koncentrált lélekenergia, már tudtam mire készül. Habár a Cero koránt sem olyan gyors mint a Bala (ellenben sokkal erősebb) mégis alig tudtam reagálni. A kék sugár elindult felém, én hátra szökkentem egy sonidoval, de sajnos csak légvonalban hátra tudtam lépni így még bőven utolért a támadás. Még utolsó pillanatban megpróbáltam egy Bala-t lőni a sugárba, hátha gyengíti azt, de sajnos nem. Telibe talált, iszonyatos energia. Hátrataszított, magammal sodortam egy kiálló ágat ami a Menosok erdejéből nőtt fel idáig. Megpróbáltam még letenni a lábam de túl erős volt a nyomás. Egy pillanatnyi idő kiesett az emlékek közül, már csak arra eszméltem, hogy görnyedve állok, lábam remeg, légzésem szapora. Érzem, hogy egy két helyen vérzek, ruhám pedig már cafatokban lóg rajtam. Ahogy kifújom magamat kezdek rájönni, nem sérültem meg túlságosan, de biztosan érezni fogom még holnap is. Messzire sodródtam, már nem is látom az Arrancar-t. Kiegyenesedtem és összeszedtem kicsit magam. Erre oda kell figyelnem.
- Francba...
Megtöröltem szájam szélét amin kicsi vér folyt ki, mikor Adán megérkezett egy Sonidoval. Még mindig mosolygott, kezei ismét kezében voltak. Mélyen szemébe néztem érzéstelen arckifejezésemmel. Ideje lenne kicsit bekeményíteni. A következő pillanatban már előtte teremtem és kardom már csapott is elé. Amilyen gyorsan csak tudtam támadtam kardommal, lábammal és szabad kezemmel. A fegyverem egyenlőre a bal kezemben volt még.

Nem lepődtem meg amikor Adán is előkapta fegyverét, hogy hárítsa a támadásaimat. Nem hagytam neki időt, kezeim és lábaim tökéletesen összedolgoztak a kardommal. Egy-két ütés és néhány vágás is éktelenkedett már az Arrancaron, így már kerttejünk vére színezte Huaco Mundo végtelen homokját. Egyszer csak Adán eltűnt előlem, lassú voltam így volt ideje sonidoval növelni a köztünk lévő távolságot. Elég messzire került, de még mindig harctávolságban volt.
- Az én vívóformám nem hasonlít az átlagosakhoz, amelyekkel a shinigamik, vagy arrancarok harcolnak. Elsajátítottam egy különleges stílust, amivel közelről és távolról egyaránt támadhatok.
Magyarázata a saját képességeiről egyrészt fölösleges, másrészt viszont hasznos volt, hisz így megismerem az ő határait, valamint jobban felkészülhetek a támadására is. Megindult felém, miközben szaladt kardjával a levegőben vízszintes suhintásokat tett. Valószínűleg erre gondolt, így megpróbáltam védekezni. Csapásai, mintha csak előttem lett volna, még ilyen távolról és erősek voltak, megkellet vetnem a lábamat, hogy tartani tudjam az állást. A csapások nagy részét kivédtem, azonban egy az arcom maszkos felét, egy másik az oldalamat mélyen, míg egy harmadik pedig a vállamat vágta meg. Már épp viszsakartam támadni, hisz elég közel volt újból, mikor megpördült a tengelye körül, szabad kezét a földre támasztva, erősen mellkason rúgott. Hanyatt estem tőle, csúsztam a földön egy kicsit, de fogaimat összeszorítva még a csúszás közben feldobtam a két talpam, így hátrafelé bukfencből felpattantam. és igaz kicsit megremegtem de sikerült megtartanom az állásomat. Csupán egy nagyon rövid pillanatra álltam meg, azonnal sonidoval Adán előtt teremtem a levegőben és átlósan lefele rúgtam, minden erőmből. Ő könnyedén félre lépett, de erre számítottam. Kardommal is csaptam a földbe még a lábam érkezése előtt, így hatalmas homokfelhőt robbantva körénk. Én a földközelben guggolva könnyen kiugorhattam a felhőből, ellenfelem valószínűleg vakon hadonászik, így ahogy repültem kifele, és a hátamra estem mindkét kezemmel annyi Bala-t lőttem a homokfelhőbe amennyit csak tudtam egy szuszra. Azután felpattantam és védekezni próbáltam.

Védekezve vártam, hogy elüljön a homokfelhő, közben azért megláttam ellenfele fekete körvonalát a homokban. A balaim térdre rogyasztották, majd végül a homokba dőlt. Befejeztem a támadássorozatot, kardomat védekező pozícióba helyeztem. Ekkor egy kacajt hallottam, majd, hogy feláll, miközben hatalmas mennyiségű lélekenergia kezdett el keringeni körülötte, ami a maradék port is szétsöpörte. Felém fordult, szemében egy csöppnyi elvakultság csillant a vérszomj mellet.
- Lanza Roja... - hangzott a parancsszó, amire öt lándzsa jelent meg körülötte. egy pillanatra figyelmetlen voltam. Elég volt egy másodpercnyi késlekedés, és a lándzsák máris felém repültek, nekem pedig nyitva volt a védelmem. Azt hittem ezzel vége, de valójában a fegyverek nem a testem húsát célozták, hanem hozzávágtak és odaszögeltek egy mögöttem lévő sziklához. Megpróbáltam kitörni, de erősen tartottak. Adán akkor megindult felém, hatalmas sebességgel, és akrobatikus mozgású támadásával, egy mély sebet vágott átlósan a felsőtestembe. Vérem kifröccsent, arcom felcsapódott az ég felé. A fájdalomtól órdított lelkem, de fogaimat összeszorítva, csak fújtattam. Lehanyatlott, fejem, majd tekintetemet Adánra szegeztem. Ez a támadás különösen kellemetlenül ért, de csak olaj volt a harci kedvem tüzére. Megfeszítettem izmaim…