|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Tanácsterem Kedd Dec. 15, 2009 10:11 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Némán ülök a hatalmas széken, jobbomat finoman a karfán pihentetem. Hanyag magabiztosság leng körül, mint mindig. Fekete köpenyem sűrű füstként ölel, a finom anyag minden lélegzetvételemre hullámzik körülöttem. Ujjaimmal elgondolkodva simogatom az állam, míg egy futó pillantást vetek a mögöttem álló fiatal férfira. Arcát eltakarja az enyémhez hasonló csuklyás köpenye, habár ez engem egyáltalán nem zavarna felismerésében. A körülötte terjengő lélekenergia megváltoztathatatlan mintázatokba rendeződik, amelyekről könnyen megállapítható kiléte. Természetesen, ehhez szükség van egy bizonyos erőre és tapasztalatra. Szám széle alig észrevehetően megrándul, amint visszagondolok a múltra. Voltam én is kezdő, mint a mögöttem szobrozó srác. Mennyi minden megváltozott azóta! Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy a hatalom megváltoztatja az embereket. Nincs is annál jobb példa, amikor az ember saját magán tapasztalja ezt. Reiatsum folyamatosan növekszik még most is, pedig már így is a legerősebbek közé tartozom. Képességeim már rég túlszárnyalták a shinigamik által elképzelt és meghúzott határokat. Hitoshi is csupán halálisten, habár kétségtelenül látok benne lehetőségeket. Viszont ha akarnám egyszerűen szétzúzhatnám lélekenergiám egy súlyosabb lökésével. Ám nem teszem, hisz' tudom mit kell tennem a még nagyobbá váláshoz. Tanítanom kell, átadnom tapasztalataimat, ezáltal fejlesztve magamat is. S Ő tökéletesen megfelel ezen célra. Ugyan Seiretei agymosása még igen jól látszik, idővel ezt is sikerül majd eltörölni. Elmém peremén egy finom rezzenés jelzi, miszerint két személy lépett be a védőpajzson belülre. Mindketten az én engedélyemmel lépnek be, így nincs mitől tartaniuk. Úgy látszik hamarabb megkapták az üzenetemet, mint gondoltam. Derűsen fűzöm össze ujjaimat sátor módjára az arcom előtt, miközben visszagondolok a közelmúlt eseményeire. Alig három nappal ezelőtt sikerült a Kenshin által reám hagyományozott koordinátákat bemérni és erre a kihalt helyre jutni. Emlékszem, ahogy ráérősen sétáltam egyre közelebb ehhez a helyhez, nem is tudva róla merre is keressem. Azonban úgy tűnt a hely hív magához. Aranyszín energiakupola villant fel előttem, amit valószínűleg azért húztak fel, hogy megállítsa a behatolókat. Meglepetéssel fogadtam ezt a védelmi rendszert, melyen visszafogott erővel még csak átlépni se tudtam. Apró öröm lángja lobbant fel fakón fénylő íriszeimben a kihívás gondolatára. Ezüstkéken izzó aurám pillanatok alatt fellobbant, ragyogó lángnyelveivel meg-megérintette a kupola felszínét. Rövid koncentráció után egész akaratommal nekifeszültem az akadálynak. Lélekenergiám háborogva csapódott neki a falnak, a gondolatnál is gyorsabban. Nem volt szükségem technikák használatára, csupán a nyers erőre, ami a testemben tombolt. Fáradhatatlanul ostromoltam számomra perceknek tűnő ideig, holott a külvilágban alig telt el néhány másodperc. A koncentrációtól kövér izzadságcsepp szánkázott végig az arcomon, azután eltűnt köpenyem sötét redői között. Reiatsum végül diadalmaskodott, erős marokként fogta a másik energiát. Eztán egyszerűen szétroppantotta azt. Kissé kimerülten lihegtem az esemény után, de azért újult magabiztossággal lépdeltem a nem sokkal ezt követően megjelenő épület felé. Sokáig tartott rájönnöm, hogy az ajtó vért kér a bejutáshoz. Azon ember vérét, aki végzet a hely előző tulajdonosával. Szomorúan villant be elmémbe Kenshin barátságos arca, pont úgy, miképp emlékeimben élt. Nem a haragtól és az őrülettől eltorzult vonásokkal, hanem a baráti szeretet kifejezésével. Eltöprengve vágtam meg a tenyeremet, majd a kiserkenő skarlát cseppektől borított testrészemet a masszív kőfalhoz szorítottam. A bejárat fényesen felizzott, azután szabad belépést adott. Elégedett bólintás után lazán besétáltam, s elbántam a rám leső csapdák mindegyikével. Mára már teljesen biztonságos a folyosószakasz, így társaimnak nem kell attól tartaniuk, hogy darálthúsként végzik. Gondolataimból az erőteljes lélekerők közeledése ránt vissza, amit már valószínűleg Hitoshi is érez. - Megjöttek. - szólalok meg feleslegesen, ám már kezdett kiszáradnia szám, így muszáj voltam kezdeni vele valamit. - Maradj a háttérben, amíg nem rendelkezek másként. Ők még nem ismernek Téged, ezért szeretnélek előbb bemutatni nekik. Nem kell elrejtened a jelenléted, bár az enyém mellett nem biztos, hogy megéreznek. Szavaim halkan és vontatottan csendülnek, egy felettébb unatkozó ember orgánumát szolgáltatva ezáltal szerény személyemnek. Hamarosan lépések hangja is csatlakozik a már régen bennem motoszkáló érzéshez, így már csak pár másodperc kell ahhoz, hogy a Daitenshi végre valójában is megalakuljon! Már mind elkötelezték magukat ügyünk mellett, ám még egyszer sem találkoztak. Mondanom se kell, ennél megfelelőbb helyett nem is találhattunk volna a találkozóhoz. Az egész építményt belengi a régi idők szelleme, mely útmutatóként szolgál a jelenkor ifjainak. Talán egy nap mi is csatlakozunk a hősök csoportjához, akikre majd felnéz a következő nemzedék. |
| | | Tanaka Hitoshi 6. Osztag
Hozzászólások száma : 116 Age : 29 Tartózkodási hely : A világ végén Registration date : 2009. Aug. 07. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: 6. osztag kapitánya ; a Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (10500/25000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Kedd Dec. 15, 2009 11:08 am | |
| .+*FLASHBACK*+. Egy kora reggeli időpontban Seireteiben egy pokollepke szállt be a házam ablakán, mely nyitva volt, pedig úgy rémlett mintha bezártam volna. Még félkómásan ültem az ágyam szélén egy csésze jó minőségű sake társaságában, amikor odaröppent elém, és meghallottam az üzenetet. Röviden, és tömören annyi volt, hogy elküldenek Karakurába „járőrözni” egy időre. Mivel emiatt nem kell annyit dolgoznom, és még pihenhetek is, máris jobb színben tűnt fel előttem a dolog. Hamarosan – úgy 1- 2, esetleg 4 óra múlva- már Karakurában koptattam a csülkeimet. A reggeli koránkelés ártalmas hatásait érezve, úgy döntöttem, hogy inkább a magaslatból figyelem az eseményeket. Így pár szökkenésnek köszönhetően, máris egy ház tetején álltam. A délelőttöm szokatlanul csendesen telt…. Olyan volt, mint a vihar előtti csend. Mivel szerettem a viharokat, így nem is foglalkoztatott annyira a dolog. Pár óra múltán eszembe jutott a volt kapitányom. Emlékszem még amikor újonc voltam a 8.osztagnál, és képes voltam bealudni a kapitányi ajtó előtt! *Mekkora égés már…* takartam el szégyenkezve az arcomat az eszembe kúszó emléktől. Nem nagyon ismertem a kapitányomat, bár amikor megismertem valahogy olyan érzésem volt, hogy ő egy rendes ember akire lehet számítani. Ám a pár hónappal ezelőtt történt árulás összezavart. A kapitányom megölt több tisztet. Nem voltam annyira tisztában minden információval, de annyit még én is le tudtam venni belőle, hogy valami szörnyűséget tett. Egy hatalmas mélyről jövő sóhajtással megpróbáltam magamból eltüntetni minden lehangoló gondolatot. Elvettem a kezem az arcomról, még az elején fel sem fogva ki is ez, de egy sötétkék csuklyás ember állt előttem. Valahogy olyan ismerős volt, ám a köpenye miatt az arcát nem nagyon lehetett kivenni. Egy mozdulattal hátrarántotta a csuklyáját, és a döbbenettől majd leesett az arcomról az állam. Az emlegetett szamár, a falra festett ördög… az ex-kapitányom állt előttem, teljes alakjában. Bár tudtam, hogy kevés az esélyem, sőt nincs is, de valami oknál fogva, úgy éreztem rá kell támadnom az áruló féregre. Elsötétedő tekintettel méregettem, majd a kezemet a kardomra csúsztatva kirántottam. Nem nagyon mozdult, szóval valószínű, hogy nem tartott ellenfélnek. Az elején lassan, majd egyre jobban begyorsulva futni kezdtem az ellenfelem felé. Mikor odaértem hozzá, már emeltem a zanpakutomat egy csapásra, ám ő az egyik kezével a hasamba ütött, aminek következtében elernyedtek az izmaim. Hát ennyi lett volna? Most megöl és vége mindennek? - Nem akarlak megölni… ha meg akartam volna tenni, jóval ezelőtt megtehettem volna. Gondolom hallottál arról a kis incidensről Seireteiben. Az csak egy félreértés. Valami szörnyűség van kilátásban, így szövetségeseket keresek. - *Mi lehet félreértés abban, hogy megölt több tisztet, és még kapitányokra is rátámadott?* gondoltam magamban, mivel az ütés ereje képtelenné tett, hogy értelmes szavakat is ki tudjak préselni magamból, nem csak némi morgást. Néhány pillanatig még fürkészte az arcomat, majd felráncigálta a földről, és segített talpra állni. Már kezdtem érezni a végtagjaimat, így a beszédre is képes voltam. - Rendben. Tegyük fel, hogy elhiszem amit állítasz. De mi közöm van nekem ehhez? Nem vagyok éppenséggel erősnek mondható… hisz egy ütéssel harcképtelenné tettél.- Bátorkodtam tegezni az ex-kapitányomat, az árulót, aki lehet, hogy nem is akar rosszat. - Valóban, erőd még nem forrott ki teljesen, de ezen könnyen segíthetünk. - szólt vontatottan, mély baritonja nyílvesszőként szelte át a kettőnk között lévő távolságot. - Légy a tanítványom, s olyan erőre tehetsz majd szert, amiről mások álmodni se mernek. A döntés a Tiéd. Maradsz egyszerű névtelen pondró vagy inkább csatlakozol egy társasághoz, amely nagy dolgokra hívatott?- tette fel a kérdést, majd egy medált tartott fel. Eltöprengtem az ajánlaton. Jó lenne ha többet tudnék erről a dologról, és ezt feltétlen meg is fogom kérdezni tőle. Ám most előbb döntenek kellett. Hát legyen. - Veled tartok… viszont ha nem gond többet szeretnék megtudni erről az egészről. – mondtam nem tettetett kíváncsisággal. Végül is az ember nem minden nap hall olyat, hogy valami szörnyűség fog történni…. Vagyis de, de nem mindegyik igaz. - Majd út közben elmesélek mindent. Most indulnunk kell. – mondta azzal elindult, majd megállt és a kezembe nyomott egy hasonló köpeny szerűséget, a nyaklánccal együtt, s már indult is. Így csatlakoztam a Daitenshihez. ----------------------------------------------- Csendben álltam a mesterem mögött, próbálva nem zajongani. Miután megtudtam a kellő információkat a Daitenshiről be kellett látnom, hogy nem a saját szórakozásából ment el Seireteiből. Mikor elsőnek láttam a főhadiszállás bejáratát, éreztem, hogy ennek a helynek hatalmas ereje van. Különös ereje. Egyedül képtelen lettem volna bejutni, gondolom emiatt hozott el a Mester. Nemsokára megéreztem két erős lélekenergiát, majd pár pillanat múlva Yuu is megszólalt. - Megjöttek. Maradj a háttérben, amíg nem rendelkezek másként. Ők még nem ismernek Téged, ezért szeretnélek előbb bemutatni nekik. Nem kell elrejtened a jelenléted, bár az enyém mellett nem biztos, hogy megéreznek. -Értem.- feleltem röviden, mivel kíváncsi voltam, ki lehet az a 2 szövetséges, akiket a mesterem felkereshetett emiatt. Érdekelt a dolog, ám tudtam, hogy vigyáznom kell, mivel itt könnyen az életemmel fizethetek bármiért is. Már tökéletesen hallatszódik a lépések zaja. Hamarosan belépnek, és fény derül rá, hogy kik is ők. |
| | | Watanabe Yuusuke 10. Osztag
Hozzászólások száma : 404 Tartózkodási hely : Otthon a családommal Registration date : 2009. Jul. 09. Hírnév : 23
Karakterinformáció Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (34000/45000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szer. Dec. 16, 2009 7:48 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Gondolataimba merülve ültem az irodámban, a székemben. Az utóbbi időben sok olyan dologra kellett figyelnem, amikre eddig nem. Az ilyenekhez tartozott az is, hogy kettős életet éltem, egy ideje, és még egy ideig fogok is. Bár nem volt kedvem kockáztatni életem és rangom ezzel, mégis kötelességemnek éreztem valahol, hogy az emberi világ védelmére keljek, még ha nem a Seireitei oldalán is. Ám mégis, elsősorban nem a világért, vagy a Soul Societyért tettem ezt, hanem azért a shinigamiért, akiért az életem adnám, ha azon múlna, hogy Ő élhessen tovább. Igen, Mitsukoért vállalnám ezt a felelősséget, mert szeretem. Mély levegőt vettem, és kezem elindult a nyakamban lévő nyaklánc felé, amit kedvesemtől kaptam nemrég. Kezembe vettem, és játszani kezdtem vele, és mérlegeltem a jelenlegi helyzetem. Már belementem, nem volt visszaút. Ha mást nem is nyerhetek a dologgal, hát azt, hogy béke marad mind az emberi, mint a lélekvilágban, és Aizen mocskos keze nem piszkol be mindent. Ideje volt indulni. Szemem behunytam, és kiterjesztettem érzékeimet. Finoman letapogattam a kapitányi iroda környékét, nehogy véletlen valaki erre járjon, és benyisson az ajtómon. Mitsu biztosan a saját irodájában volt a 8. osztag kapitányi irodájában, mert nem érzékeltem a lélekenergiáját. Nem szóltam neki se a dologról. Nem szólhattunk senkinek sem. Nagyon nehéz volt szerelmem előtt titkolózni, hisz Ő az, akiben megbízok, és Ő is megbízik bennem, ennek ellenére, ezt a dolgot nem tudhatja meg...nem, egyelőre még nem. Ha eljön az ideje. Meg fogja érteni...meg kell érteni. Néhány másodpercig még vártam, és érzékeimet kiterjesztve figyeltem, nem e jön valaki, majd felálltam a székemből, és kiléptem az irodából. Csöndes volt az osztag, mindenki csinálta a dolgát, amit kiosztottam neki. Senki sem járkált céltalanul most a folyosókon. Kiértem a kertbe, majd egy shunpoval felugrottam a közeli ház tetőjére, hogy onnan folytassam az utamat. Csendesen shunpozva haladtam a senkai kapu fele, nehogy valaki meghallja lépteimet. Haorim zászlóként lobogott mögöttem a menetszéltől. Egy közeli fákkal teli részen megálltam. Ismét kiterjesztettem érzékeimet, és miután megbizonyosodtam róla, hogy senki nincs a közelben, bementem a fák közé. Gondoltam mindenre, aprólékosan megterveztem már ezeknek az eseteknek a véghezvitelét, így mindent csak a tervem szerint kellett csinálnom. Levettem a haorimat, összehajtogattam, majd egy közeli fa törzsébe helyeztem. Ezuán folytattam utamat, immáron haori nélkül, "sima" tisztként. Nem sokkal később elékeztem a senkai kapuhoz, ahol szokás szerint két tiszt őrködött. Erre is gondoltam, hisz teljesen titokban kellett elhagynom ilyenkor a Seireiteit. Megidéztem egy pokollepkét, és figyeltem, ahogy a széltől imbolyogva halad a tisztek felé, hogy közölje velük, hogy várják az osztaguk területén eligazításra azonnal. Fél perc múlva már teljesen üresen állt a senkai kapu, így már nem volt semmi akadálya annak, hogy átmehessek az emberi világba. Néhány perc múlva kiléptem az átjáróból Karakura egyik néptelen utcáján. Tudtam, hogy az erdő fele kell vennem az irányt, ám először másvalakihez vezetett utam. Bár mindent aprólékosan megterveztem, fenn állt a veszélye, hogy mégis megérzi valaki a lélekenergiámat, holott nagyon figyeltem rá, hogy a lehető legjobban elrejtsem mindenki elől. Hamarosan megérkeztem Urahara boltjába, és vártam, hogy az ex-shinigami megjelenjen. Komor arccal folyt le az üzlet, Ő nem kérdezett, én meg nem mondtam semmit, bár gyanítottam, hogy tudja miről van szó. Egy perccel később már egy sötét köpenyben távoztam a vegyesboltból Karakura erdeje felé, ezzel teljesen elrejtve a lélekenergiámat a kíváncsi "szemek" elől. biztosra kellett mennem, nem hibázhattam. Jóval többet kockáztattam én, mint Yuu. Beletellt kis időbe, míg elértem az erdő szélét, mert oda kellett figyelnem rá, hogy elkerüljem a tiszteket, akik Karakurában járőröztek. Bevettem magam az erdő sűrűjébe, és igyekeztem a megadott hely felé. Itt már nem kellett tartanom a Seireitei tisztek elől, idáig nem jöttek el, nem mertek. Néhány perces shunpozás után elértem a védőpajzsot, ami a Daitenshi főhadiszállását védte, ám mielőtt átléptem volna azt, megálltam. Nem voltam egyedül, éreztem, hogy valaki a hátam mögött figyel. - Gyere elő, egy oldalon állunk. - mondtam csendesen, de ahhoz elég hangerővel, hogy az illető is hallja. Ekkor előlépett a takarásból egy fiatal srác, akit nem ismertem. Nyilván Ő is a "cég" tagja volt, mint én. - Watanabe Yuusuke, a 10. osztag kapitánya és a Daitenshi egyik tagja. - mutatkoztam be a szőke hajú srácnak. A formaságok letudása után immáron ketten léptük át a védőpajzsot, és indultunk meg befele az épületben. Meredek kőlépcső vezetett az épület bejáratához, ahol félhomály, uralkodott. Nyilván tele volt nemrég csapdákkal, csak Yuu-chan semlegesítette őket. Nem sokkal ezután beléptünk a hatalmas tanácsterembe, ahol egyhatalmas gránitasztal,és körülötte szépen kidolgozott székek foglaltak helyet. A fényről a gránitvízköpők szobra gondoskodott, mint fáklya tartók. Yuu-chan ott ült az egyik széken ült magányosan. Vagy csak látszólag magányosan? Mögötte félhomályba burkolózva egy másik alak állt, arcát nem láttam, nyilván Ő volt a társaság negyedik tagja. Némán biccentettem a renegát shinigami felé, majd leültem az egyik székre. Immáron nem kellett félni, hogy valaki meglát, szóval a köpeny fejfedőjét lehajtottam fejemről, így láthatóvá téve arcom. - Fogjuk rövidre kérlek, sokat fáradoztam azon, hogy titokban idejussak, nem maradhatok távol a Seireiteitől sokáig. - mondtam rögtön, mielőtt bármit is elkezdtünk volna. Hátradöltem a székemben, majd szemügyre vettem a helyiséget. A falakon különös, szépen kidolgozott festmények, freskók, vésetek helyezkedtek el. - Igazán kitettél magadért Yuu-chan. Biztonságos, és szép helyet kerítettél nekünk. Jut eszembe...a barátodat nem akarod bemutatni? - kérdeztem a férfitól, majd vártam, hogy megszólaljon.
A hozzászólást Watanabe Yuusuke összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 16, 2009 10:49 am-kor. |
| | | Daisetsu Hattori Vaizard
Hozzászólások száma : 135 Tartózkodási hely : Debrecen Registration date : 2008. Sep. 07. Hírnév : 1
Karakterinformáció Rang: Vaizard Hovatartozás: Lélekenergia: (41000/55000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szer. Dec. 16, 2009 9:16 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Síri csöndben fekszem a kanapén, miközben egy apró levelet szorítok kezemben. Egy üzenetet, melyet az a személy küldött, aki teljesen felkavarta nyugalmas életemet. És ezért hálás vagyok Neki. Végre újra van miért birtokolnom eme hatalmas erőt, melyet annak köszönhetek, akit most és mindörökké a legnagyobb ellenségemnek tartok. A Daitenshibe belépő személyek egytől egyig elvesztettek valamit Aizen árulása miatt. Ez gyűlöletet, bosszút ébresztett bennem, melyet végre készen állok Las Nochesre zúdítani. De erre még várni kell. Először azt a bizonyos „nagyhatalommal rendelkező tárgyat” kell megszereznünk, melyről a nemrégiben dezertált vaizard mesélt nekem. Halk sóhaj kíséretében feltápászkodtam, majd egy nagyot nyújtózkodtam. ~ Mindent egybevéve nem bántam meg döntésemet, viszont még mindig nyomja valami a szívemet. Azzal, hogy beléptem a szervezetbe, Zekkát nem dobtam el magamtól, és nem is fogom. Mosolyodtam el, majd felszaladtam a hálószobámba, ahol az éjjeliszekrényhez támasztva találtam rá zanpakutoumra. Magamhoz vettem, majd a vállamra akasztva az ablakon át távoztam, amit Yuusuke belépője óta még nem csináltattam meg. Az ablakpárkányról elrugaszkodva az utcára szökkentem, ahonnan nyugodt tempóban indultam el a levélben megjelölt célhely felé. Útközben sok minden kavargott a fejemben. Kíváncsi voltam összesen hányan leszünk, s hogy egytől egyig vaizardok lesznek-e a szervezetbe, vagy az alapító más létformákat is bevett volna a csoportba. Lépéseim halkan kopogtam a járdakövön, miközben egyre csak közelebb értem. Kardom sayajának hátamra kifejtett nyomásától már teljesen elszoktam, idejét sem tudom mikor használtam utoljára. A nagy hatalom nem csak áldás lehet, ahogyan azt a gyengék hiszik, meg van az árnyoldala is. Mindenki fél, mert lélekenergiám oly’ nagy, hogy már a lökéshullámai is veszélyesek a gyengébb reiatsuval rendelkezőkre nézve. Emiatt bár a hollowok nagy ívben elkerülték a birtokomat, shinigamikkal sem találkoztam több hónapja. Arra is ügyelnem kell, hogy mindig ügyeljek a lélekenergiám elrejtésére, mert ha egyetlen alkalommal is megfeledkeztem volna róla, akkor biztos, hogy Zekkával és a szomszédomban lakó Evevel is végeztem volna. Hamarosan egy új reiatsut éreztem meg közvetlen előttem. Biztos voltam benne, hogy egy másik tag áll előttem, de jobbnak láttam majd utána belépni az épületbe. Ám hirtelen megszólított. - Gyere elő, egy oldalon állunk. Mondta csendesen. Az, hogy megérezte minimálisra csökkentett lélekenergiámat biztosra tudhattam, hogy ő se kezdő, ezért halványan elmosolyodva előléptem az egyik fának a törzsének takarásából. Ezután bemutatkozott, s megtudtam, hogy a 10. osztag jelenlegi kapitányához van szerencsém. - Daisetsu Hattori, vaizard. A régmúltban a 7. osztag kapitánya… És persze a Daitenshi tagja. Biccentettem, miközben az ezüsthajú alak mellé léptem. Kissé furcsállottam, hogy őt is Yuusukének hívják, ám jelenleg sokkal fontosabb dolgunk is van. Némán léptünk át a védőpajzson, majd egyenesen a tanácsterem felé vettük az irányt. A hatalmas lépcsősoron végig szánkázva szemem sarkából a helyiséget vizslattam. Számos szakaszon láttam kisebb-nagyobb hibákat a falban, melyek csapdákat rejthettek nem régiben, amit Yuusuke az épület felfedezésekor már hatástalanított, így hát zavartalanul haladhattunk előre. Hamarosan megérkeztünk a terembe, melynek közepén egy hatalmas gránitasztal állt, körülötte néhány szépen megmunkált szék helyezkedett el. Az egyik trónuson meghívóm várakozott, feltehetőleg ránk. S mögötte még egy alak körvonalait véltem felfedezni. - Üdvözletem, köszönöm a meghívást! Szóltam, bár tudtam, hogy ez nem csak szívélyes vendéglátás, egészen biztos, hogy rendkívül fontos dolgokról kell a mai napon tanácskoznunk, ám mindenekelőtt jó lenne megismerkedni a többiekkel. Eme gondolatot Watanabe-san szóvá is tett, melyet hallva bólintottam egyet, kifejtve egyetértésemet. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szomb. Dec. 19, 2009 10:34 pm | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Hitoshi megértette a kérésbe ágyazott parancsot, úgy tűnik napról napra fejlődik. A terem ajtaja lassan kitárul, s két alak sétál be rajta. Lélekenergiájuk már régóta fényes pontként világít elmém peremén, de most hogy teljes valójukban itt vannak, szinte elképzelhetetlen fényességet látok magam előtt, ha érzékelésemet használom. Bárki számára elrettentő lenne az az erő, amit képviselnek, az én arcomra mégis elégedett mosolyt csalnak. Lassan sétálnak végig a hosszú asztal két oldalán, azután a hozzám legközelebb eső két széken foglalnak helyett. Apró biccentéssel köszöntem őket, és kezeimet ismét a karfára teszem. Izgatott mozgás támad mögöttem, ami valószínűleg a töménytelen mennyiségű reiatsunak szól. Halvány mosollyal az arcomon tápászkodok fel helyemből, a sötét köpeny körülöleli alakom. Csuklyámat könnyed mozdulattal lököm hátra, így arcom is láthatóvá válik. No, nem mintha nem ismernének már a tagok. Suke új kiegészítőjét csak egy pillantásra méltatom, rögtön tudom kitől is szerezte. A vén Uraharának hála, már nekem is volt szerencsém efféle ruhadarabot magamra kanyarítani. A 10. osztag kapitánya sürgetően szólít meg, való igaz itt neki van a legnagyobb veszteni valója. Mindkét férfi kíváncsian tekint a mögöttem várakozó alakra, majd Watanabe hangot is ad az őket foglalkoztató kérdésnek. - Türelem, barátom!- szólalok meg csendesen, miközben kisétálok az asztalfőről. - Nem akarom sokáig rabolni az időtöket, ám van néhány dolog, amit muszáj vagyok megosztani veletek. Először is bemutatom új tanítványomat, mert látom furdal benneteket a kíváncsiság. Íme Testvériségünk negyedik tagja, Tanaka Hitoshi, a 8. osztag egyik tisztjét. Te, Yuusuke, talán találkoztál is már vele. Szavaim hatására a fiú valószínűleg előlép a homályból. Ráérősen sétálok körbe az asztal körül, jobbom tenyerével érintve a trónok tetejét. Ujjaim finoman szaladnak végig a hideg márvány felületén. Kétségtelenül volt stílusa annak az embernek, aki ezt a helyett építette. Acélkék íriszeim az óriási faliszőnyegekre tapadnak, habár látszik tekintetemben, hogy teljesen máshol járok. A helyiségben beállt súlyos csend azonban emlékeztet, miért is vagyunk itt. Torkomat halkan megköszörülöm, azután ruhám egyik belső zsebéből egy ősöreg pergament húzok elő. Hanyagul lököm az asztalra, amin a papír végigszánkázik, majd pont a tagok előtt kinyílik, láthatóvá téve a benne írtakat. Rég elfeledett nyelven íródott, de szerencsére a könyvtárban találtam néhány szótárszerűséget, amelyek segítségemre voltak. Laza terpeszbe állok, kezeimet összefonom a hátam mögött, s rá se pillantva vendégeimre beszélni kezdek. - Mindannyiótoknak említettem már azt a tárgyat, mely pusztulást hozhat szeretett világunkra. Viszont úgy tűnik, hogy a dolgok bonyolódnak. - szavaim súlyosan lebegnek a levegőben, miközben nemtörődöm módon a tekercs felé intek. - Ezen dokumentum tanulsága szerint a Dárda már nem egy többé. Valamely megfontolásból, talán épp ez ilyen esetek elkerülése véget, a régi idők bölcsei általunk felfoghatatlan erővel három darabra törték. Az írás elmaszatolódott néhány helyen, de szerintem a töredékek összeillesztésével újra visszanyerné hatalmát. Ismeretlen helyeken rejtették el a darabokat, azonban annyit sikerült kiderítenie egy jótevőnknek, hogy három különböző dimenzióban kell keresnünk őket. Fáradt sóhajjal dörzsölöm meg szemeimet, azután csettintek egyet. Az asztal közepén titkos rekesz nyílik, amelyből egy üveg bor és négy darab pohár emelkedik ki. Elgondolkodva ragadok magamhoz egy kristálykelyhet, és töltök magamnak a bíborszín italból. Némán ülök vissza helyemre, aztán hangtalanul tanulmányozom a kehely tartalmának tetején játszó fáklyafényt. A jótékony csend segítségével talán könnyebben képesek feldolgozni az előbb elhangzottakat. Habár rengeteg információt tudtunk meg a kezdetekhez képest, az igazság még mindig az, hogy fogalmam sincs merre kezdjük a keresést. Kimerülten dőlök hátra, fejemet a szék kemény támlájának támasztva. Merengve kortyolok az édeskés nedűből, s az ízek kavalkádja eszembe juttatja a szeretett nőt és mézédes ajkait. Már megint nem láttam hónapok óta, pedig ígéretet tettem, miszerint megpróbálom meglátogatni ahányszor csak tudom. Már biztos gömbölyödik a pocakja, a világ elé tárva az örömhírt; gyermekeink lesznek. S majdan jönnek a metsző pillantások is, hisz' nem titok a csöppségek nemzőjének kiléte. A hitvány kapitány, a gyilkos, az... áruló. Engem már nem zavarnak az előbb említett szavak, bár régi sebeket tépnek fel bennem. Viszont reménykedem benne, hogy Hanae és a többiek biztosítják, hogy ne ferde szemmel nézzenek a gyerkőcökre. Méla mosollyal az arcomon forgatom immáron kiürült poharam, majd visszakényszerítem magam a hideg valóságba. - Gondolom rengeteg kérdésetek van. - hangzik fel mély baritonom ismételten. - Nos, most feltehetitek ezeket. Jelenlegi tudásom szerint válaszolok rájuk. Hangos koppanással csapom le a kristálykelyhet az asztalra, ezzel sikerül majdnem tönkretennem. Nem vagyok épp abban az anyagi helyzetben, hogy potyára vásároljak poharakat, így jobban oda kellene figyelnem a már meglévőkre. Mostani idegállapotomat figyelembe véve, szerencsésebb lenne, ha inkább műanyagkupákba fektetnék be... |
| | | Tanaka Hitoshi 6. Osztag
Hozzászólások száma : 116 Age : 29 Tartózkodási hely : A világ végén Registration date : 2009. Aug. 07. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: 6. osztag kapitánya ; a Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (10500/25000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Vas. Dec. 20, 2009 5:14 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem A mesterem könnyed szavakkal bemutatott a két érkezőnek, akiknek megjelenésétől, valamint lélekenergiájától, majd leesett az állam. Régebben hallottam arról, hogy a 13 őrosztag kapitányai között 2 Yuusuke volt: Sierashi és Watanabe. Úgy tűnik nem csak egy kapitányi szintű shinigami lesz velünk. Ám a másik illetőnek másabb volt a reiatsuja, mint egy shinigamié, mégis hasonlított rá. Érdekes figurák ezek, de erősek annyi szent. Mikor a bemutatásom befejeződött, előrébb álltam , hogy jobban látszódjak, és hogy lássák a biccentésemet, mellyel jeleztem nekik az üdvözlésemet. Miután ez megtörtént, hátrább álltam, hogy szemmel tudjam tartani az összes jelenlévőt, valamint a tekercset is, amelyet a visszavonult shinigami vett elő. - Mindannyiótoknak említettem már azt a tárgyat, mely pusztulást hozhat szeretett világunkra. Viszont úgy tűnik, hogy a dolgok bonyolódnak. - mondta, majd hanyagul a papír felé intett. - Ezen dokumentum tanulsága szerint a Dárda már nem egy többé. Valamely megfontolásból, talán épp ez ilyen esetek elkerülése véget, a régi idők bölcsei általunk felfoghatatlan erővel három darabra törték. Az írás elmaszatolódott néhány helyen, de szerintem a töredékek összeillesztésével újra visszanyerné hatalmát. Ismeretlen helyeken rejtették el a darabokat, azonban annyit sikerült kiderítenie egy jótevőnknek, hogy három különböző dimenzióban kell keresnünk őket.- Miután befejezte az információ megosztást, eltöprengtem, hogy mégis milyen lehet ez a dárda, ha ekkora veszélyeket képes hordozni? Az elmém túl visszafogott volt olyan dolgokhoz, mint a Sors Dárdája, és a többi. Mindenesetre, az biztos, hogy nem lesz könnyű megtalálni, nem beszélve arról, hogy milyen lesz megszerezni?! Gyors pillantást vetettem a közelben lévők arcára, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy rajtuk is ilyesmi gondolat szaladhatott át. Attól függetlenül, hogy milyen reménytelennek tűnik most a helyzet, akármennyire érezzük lehetetlennek, meg kell találnunk a darabokat, és meg kell mentenünk mindenkit! Bár a hollowok igazán feláldozhatóak ezért a célért…. *Nem szabad ilyen hülyeségeken töprengenem* szidtam magam gondolatban. Hát már ilyen hülyeségeken töprengek pedig még kicsit sem ér fel az erőm a többiekéhez képest? Nagyon szétszóródtak a gondolataim… vissza a valóságba. A Mester éppen most tette fel a kérdést, hogy ha van kérdésünk, amiben szinte biztos, tegyük fel most. Majdnem kibukott rajtam, hogy miért szükséges segítenünk az ellenségeinken, de aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Végülis idővel majd megtudom. Gyors pillantások, és láttam, hogy a másik 2 tag arcán szinte lerí, hogy sok minden van amit meg akarnak tudni. Hát legyen én nem fogok tolakodni. Amúgy is, az én véleményem fontossága hátrébb van, mint a többieké. -Gondolom rengeteg kérdésetek van.- Ekkor egy szokatlan hang ütötte meg a fülemet. Egy üveg koccant a kőhöz. A mesterem szorongatta a poharat, melyben az imént még volt ital is. Mintha kicsit feszült lett volna. Ez a többieknek is feltűnt. Pár gyors mozdulattal jeleztem, hogy nekem nincs kérdésem. Észrevettem, hogy az övén kívül még 3 pohár van az övén kívül, és mivel kiszáradtam a hallgatásban, és a töprengésben, és még régen is ittam, bátorkodtam megkérdezni, hogy kaphatnék-e én is az italból. Az igenlő válasz után halkan öntöttem magamnak, majd gyorsan visszavonulva a homályba kortyolgatni kezdtem. Ki hitte volna, hogy egy nap olyat teszek, mellyel elárulom Seireteit, és a Gotei 13-at. Sosem gondoltam volna, de valahogy meg voltam elégedve a mostani helyzettel. És amiket eddig megtudtam, szinte megértettem az okát. Milyen ostoba voltam…. És most megadatott a lehetőség, hogy változtassak ezen. Végre van esély, hogy erősödjek, hogy fejlődjek. Végre itt a tökéletes alkalom, hogy sors rendítő dolgot tegyek. Végül is, ha úgy nézzük, a Sátáni Hármas is olyat tett, csak épp ők áttértek a rossz, a sötétség oldalára. Engedtek a csábításának. Viszont mi nem engedünk, és így már sokkal erősebbek leszünk. Majd miután megtettük a kellő dolgokat, és ha elég erős leszek, mindenképp el kell látogatnom pár taghoz, hogy megmagyarázzam nekik, a rossz dolog nem segít. Na de elég a szentbeszédből, mivel lehet, hogy valaki akar valamit, ami fontos is lehet. |
| | | Watanabe Yuusuke 10. Osztag
Hozzászólások száma : 404 Tartózkodási hely : Otthon a családommal Registration date : 2009. Jul. 09. Hírnév : 23
Karakterinformáció Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (34000/45000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Kedd Dec. 22, 2009 9:47 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Hamarosan beléptünk Daisetsuval a tanácsteremben, ahol félhomály uralkodott. Egyből kiszúrtam a terem közepén az asztalt, és a gránitszékeket, majd odasétáltam, leültem, és közöltem Yuu-channal, hogy jobb lenne, ha sietnénk, mert nemtudok órákig távol maradni SStől, még a végén gyanakodni kezdenének, és az kellemetlen magyarázkodáshoz vezetne, amit viszont nem akartam semmiképpen. Közben észrevettem a Yuu mögött álló alakot is, akiből sokat nem lehetett látni, csupán csak a körvonalait, viszont nem ismertem, abban biztos voltam, és nem szerettem mostanában olyan shinigamikkal, vagy bármely más értő emberi lénnyel, akiről nem tudok semmit. Míg vártam Yuu-chan válaszát, körbenéztem a teremben, hogy ha már ez lett a Daitenshi főhadiszállása, ismerjem is valamennyire. A falakat szép, míves freskók borították, és a régmúlt idők eseményeit elevenítették meg, legalábbis erre következtettem. Nem kellett sokat várakoznom, mert az ex-kapitány egyből rá is tért a lényegre. Tanítvány...viccesen mosolyra húztam szám, miközben Yuu bemutatta a társaság 4. tagját. Szóval nem csak egyedül voltam shinigami, aki az életét kockáztatta ezzel a dologgal. Szemem alig észrevehetően megrebbent, mikor a 8. osztag szóba került, hisz kedvesem, Mitsu volt ott most a kapitány. - Remélem tudja a dolgát, és nem ad gyanakvásra okot, Mitsukonál. -jegyeztem meg csendesen, ám határozottan, és ezzel le is tudtam a dolgot. Valami rejtelmes okból kifolyólag, Yuu-channak ellenállhatatlan kényszere volt arra, hogy tanítson valakit mindig. Bár nem voltam a tanítványa, mégis sokat köszönhettem neki, de mesterként nem tekintettem rá soha. Többet ért ennél a barátság. Nagyon reméltem, hogy olyan embert talált Yuu-chan, aki tényleg tudja a dolgát, és nem valami zöldfülű, aki miatt elbukhat az egész dolog. Másfelől, magam öltem meg volna a saját kezeimmel, ha netalántán kiszivárgott volna a dolog, mert nekem pluszban Mitsuról is gondoskodnom kellett, éppen ezért nem mondhattam el neki azt, hogy kettős életet élek egy ideig. - Szóval, remélem nagyon óvatos vagy. Veszélyes hídon egyensúlyozunk. Könnyen leomolhat. - mondtam csendesen a félhomályban álló alaknak. A beszélgetésben kis szünet állt be, és én elgondolkodva követtem Yuu alakját, miközben Ő körbe járt a teremben, és valami igencsak gondolkodott. Épp szóltam volna, hogy fogjuk rövidre a dolgot, mert tényleg nem maradhattam távol ma a Seireiteitől, de mintha csak megérezte volna, Yuu előszedett egy régi pergament a zsebéből, és már folytatta is a mondókáját. Türelmetlenül biccentettem az első mondatára, hogy igen, már hallottunk a dárdáról, és ki hitte volna, de ezért voltunk most itt, aztán hallgattam tovább a beszédet. Sajnos mostanában semmi sem történik úgy, ahogy történnie kéne, vagyis zökkenőmentesen, zavaró tényezők nélkül. Legalább annyi jó volt a dologban, hogy talán Aizen nem tudta azt, amit mi, vagyis hogy három darabban van a dárda valahol, bár sosem lehetett tudni, hogy a sunyi áruló mit tudott, és mit nem. Csendesen hallgattam végig a férfi mondandóját, majd az ezután előbukkanó borospoharak közül vettem egyet, majd töltöttem magamnak egy kis bort, mert kellett valami, amit eliszogatok, miközben megemésztem a dolgokat, és végiggondolom ésszerűen azokat. - Tehát három darabban van a dárda és három különböző dimenzióban? Ez elég tág fogalom. Konkrét dolgot nem tudsz esetleg, hogy merre kereshetjük? - tettem fel az egyértelmű kérdést, mivel azzal, hogy tudtuk hogy a dárda 3 darabban volt 3 különböző dimenzióban, nem nagyon voltunk még kisegítve. - Gondolom Aizen is keresteti a dárdát, vagy már meg is találta előttünk, bár arról minden bizonnyal tudnánk, mert valószínűleg Karakura és SS már romokban heverne. - jegyeztem meg sötéten, majd hátradőltem a székemben. Belekortyoltam a mézédes borba, majd Dai felé fordultam, hogy Ő mit gondol a dologról. Valahogy éreztem, hogy nem lesz olyan egyszerű egyeltalán megkeresni a dárda darabjait, nemhogy egyesíteni azokat, ráadásul úgy, hogy közben Aizen csatlósai is azt keresik. |
| | | Daisetsu Hattori Vaizard
Hozzászólások száma : 135 Tartózkodási hely : Debrecen Registration date : 2008. Sep. 07. Hírnév : 1
Karakterinformáció Rang: Vaizard Hovatartozás: Lélekenergia: (41000/55000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Kedd Dec. 22, 2009 11:04 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Meglehetősen furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan, amilyet már rég nem éreztem. Egyre inkább felcsigázta az érdeklődésemet Yuu, ám próbáltam leplezni eme érzést. Unalmat színlelve a gránit asztalra könyököltem, s balommal az államat támasztottam meg. Figyelmesen hallgattam végig Yuu monológját és kissé szúrósan tekintettem a negyedik tagra. Hirtelen nem tudtam mire vélni a bizalmat, melyet a talán még zöldfülű halálistenbe fektet, bár be kell látnom, én is voltam ilyen. Suke megjegyzésére szemeim nagyra nyíltak, hisz Mitsukot én is barátomnak tudhatom, de már rég nem hallottam felőle. Az előbbi mondatból vélve jelenleg a 8. osztag tagja, s én csak egy okot tudtam a hadnagyi rang eldobására. Az, hogy a ranglétrán egy magasabb fokra jutott. ~ Arra, hogy kapitány lett, még gondolni is rossz… Sóhajtottam, miközben bevillant egy kép, ahogyan Amayaval épített homokvárat Hueco Mundo sivatagában, most pedig a 8. osztag tagjainak szervez efféle szórakozásokat a tengerparton. Halványan elmosolyodva gondolataimban elmerülve bámultam a vakvilágba, miközben azért próbáltam fél füllel figyelni az ex-shinigami eligazítására. - Yuu, kérlek! Hagyd Hitoshit is szóhoz jutni, mert ez így azt az érzetet kelti bennem, hogy Hitoshi számodra pusztán egy báb, akinek naivságát kihasználva próbálod saját céljaidra felhasználni. Pedig én úgy gondolom, hogy eme szervezetnek a tagjai egyenrangúak. Erőtől függetlenül. Pillantottam a fekete csuklyás férfira, majd a még mindig háttérben álló ifjú shinigamira. Kezeimet ajkaim elé emelve próbáltam magamat arra sarkalni, hogy ismét csak megfigyelő legyek, s gördületlenül folytatódhasson a megbeszélés. Rövidesen Yuu egy ősi pergamentet dobott az asztalra, mely egy rég elfeledett nyelven volt írva. Gyorsan végig néztem a tekercsen, majd Yuura figyeltem. Miután befejezte a monológját, az asztal közepén négy borospohár és egy palack bor bukkant fel, melyből a többiek után én is töltöttem magamnak a kristálykehelybe. Magam elé emelve pillantottam bele a bíborszínű italba, amit Suke összegzése folyamán ajkaimhoz emeltem, s belekortyoltam. Meglehetősen sok olyan dolgot említett meg a halálisten, amit én is el akartam mondani, ezért mikor felszólított, már csak kevés dolgot tehettem hozzá az elhangzottakhoz. - Ha jól vettem ki a szavaitokból, akkor eme dárda darabjai egy-egy dimenzióban vannak elrejtve. De én négy világot ismerek, nem beszélve a lélekölőkardjaink külön dimenziójáról, bár az ilyenek teljességgel kizárhatóak. Így hát marad a Lelkek Világa, Hueco Mundo, az Emberek Világa, és persze a Pokol, amibe szintén nem tudom, hogy juthatunk el. Eleinte jó lenne tudni, hogy mely’ három dimenzióba vannak a dárdák. Mondtam, majd kiürítettem poharam tartalmát. Eközben a trónszerű ülőalkalmatosságomnak támasztott kardomra pillantottam, mely, mint általában, most is sírt. Fegyverem lelke, mint mindig, most is próbált elcsalni saját dimenziójába, hogy átvegye felettem az irányítást, de most sokkal fontosabb dolgom is volt. A körülöttem lévők ebből semmit sem vehettek észre, ám belül rendkívül nehéz volt visszaszorítani. - És lenne még egy kérdésem. Ha olyan nagy hatalmú a dárda, mint amilyennek hisszük, akkor miféle technikával fogjuk tudni elpusztítani? Hisz’ még az ősiek is csak három részre tudták törni… És Aizen, ha megszerezné, akkor mit tudna tenni a segítségével? Ezen kérdések már régóta gyötörnek, hisz’ mindannyiunk magas lélekenergiával rendelkezik, még sem vagyok biztos benne, hogy képesek lennénk elpusztítani a Sors Dárdáját.
A hozzászólást Daisetsu Hattori összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 28, 2009 12:15 am-kor. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Csüt. Dec. 24, 2009 2:35 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Némán várakozva ülök továbbra is kissé kényelmetlen trónomon. Látszólag mindenki gondolataiba merül, miközben szépen fogyasztanak a borból is. Hitoshi arcáról simán leolvasható, mi is jár a fejében. Egyértelműen kicsit meg van illetődve, hisz' három nagy hatalmú harcos közt van. Eközben Suke intézz a fiúhoz szavakat, melyek gúnyos mosolyt csalnak orcámra. Túlságosan is óvatos, és biztos vagyok benne, emiatt fog lebukni. Teljesen megváltozott, mióta elhagytam Seireteit. Annak idején nem emlékszem rá, hogy ennyire rinyálós lett volna. Daisetsu még mindig talány számomra, bábos beszólása pedig elgondolkodtat. Apró főhajtással adom át a szót a srácnak, bár ha akarna szólni, már megtette volna. Csupán sejtéseim vannak a Vaizard erejének nagyságáról, azonban biztosan visszafogja magát. Nagyon jól tudom magam is mire képes a hatalmas reiatsu. Az alacsonyabb lélekenergia-szinttel rendelkező lényeket könnyen összezúzhatja eme óriási erő. Hollowok ellen ez csak jól jön, viszont a különleges képességgel bíró emberek és a Quincyk biztos beadnák a kulcsot egy nagyobb lökettől. Merengésemből Watanabe hangja ránt vissza. Igazából jelenleg még lövésem sincs, merre is kezdjük a keresést. Balom lassacskán tűnik elő köpenyem ujjából, miközben a selymes páncélszövet felcsúszik egészen könyökömig. Fényes forradás válik láthatóvá alkaromon, melynek sárkányra emlékeztető formája van. A Király Szemének ajándéka, ami valószínűleg képes valamire, ám eddig még nem fedte fel adottságát. Viszont néha jól észrevehetően felizzik, ezt talán jelez valamit. - Nos, csak azt tudom hol nincs. - válaszolok Suke kérdésére még mindig a sebhelyet bámulva. - Soul Society-t szerintem kihúzhatjuk a dimenziók listájáról. Mielőtt távoztam volna, két héten keresztül kutattam mindhiába. Ettől eltekintve Te és Hitoshi még körülnézhettek, de nem fűzök nagy reményeket hozzá. Aizen még biztos nem találhatta meg, azt már észrevettük volna. Fejtem ki gondolataimat, míg újra eltakarom sérült, de tökéletesen működő végtagom. Hamarost Dai veszi át a szót és kifejti elképzeléseit. A Zanpakutuok dimenzióját én is kizárnám, hisz' az a shinigamik lelkében létezik, így lehetetlen elrejteni ott egy tárgyat. A Pokol említésére kíváncsian villan tekintetem. Hallottam már arról, hogy a legyőzött hollowok, amelyek gonoszak voltak életükben is oda jutnak, nem pedig megtisztulva Soul Societybe. Még nem volt szerencsém látni a Kaput, ám valahogy nem is füllik hozzá a fogam. Ezen felül ha sikerülne is az alvilágba kerülnünk, akkor is kétséges lenne a visszajutás. Nem először fordul már meg a fejemben, miszerint ez egy elvetélt ötlet. Jobban át kellett volna gondolnom, mielőtt belevetettem magam a vakvilágba. Szerencsére már vannak támogatóim, így nem olyan kilátástalan a helyzet. Fáradt sóhaj hagyja el mellkasom amikor előre dőlök, tenyereimet pedig az asztal lapjára helyezem. Ideje végre gondolataimat szavakba önteni. - Ahogy már említettem a Lelkek világa kilőve és szerintem Lélekölőink dimenzióját is elvethetjük, így marad a Pokol, Hueco Mundo és az Emberek világa, ahol most is vagyunk. - foglalom végül össze halkan, miközben kristálykelyhem díszítését vizsgálgatom. - A Pokolba lejutni a dolog egyszerűbb része, a visszajövetelnél lehetnek problémák. Javaslom, ez legyen az utolsó hely, amit átkutatunk. Könnyed, tárgyilagos hangnemben beszélek, mintha csak azt vitatnák meg hol is legyen a következő összejövetel. Megérteném, ha fognák magukat és azt mondanák, hogy köszönik szépen, de Ők ebben nem vesznek részt. Viszont felpillantva csak töprengő arcokat és bátorságtól parázsló íriszeket látok. Előző gondolatom is botorság volt, hisz' ezen férfiak mind katonák, tökéletesen kiképezve és nem hátrálnak meg a veszély elől. Arcomon féloldalas vigyor jelenik meg, satnya árnyéka azoknak, amelyek még békeidőben ragyogtak képemen. Büszkén gondolok arra, hogy eme hősök vezérének mondhatom magam. Sikeresen kineveztem jómagam ennek, hiszen enyém volt a társaság ötlete. S habár tényleg egyenlőek vagyunk, mint ahogy Daisetsu is mondta, de azért mindig kell egy személy, aki összefogja a többieket és dönt a vitás kérdésekben. Önkéntesen vállaltam ezt, mert bízok vezetői képességeimben, valamint nem akarok több kötelezettséget rájuk róni, már így is sokat kockáztatnak. Az életüket, rangjukat, meggyőződésüket. Ezeket mind feltették egy lapra, mert úgy gondolják megéri kockáztatni egy békésebb világ reményében. Újabb felszólalás szakítja félbe elmélkedésem, amint Hattori egy újabb jó kérdést tesz fel. Nem túlzok, ha azt mondom a Daitenshi legokosabb tagjával ülök egy asztalnál. Habár mindannyiónk intelligencia az átlag feletti, nem mondhatnám magamról, hogy zseni vagyok. Stratégiai és harci tekintetben még talán, azonban más területeken nem kiemelkedők képességeim. - Erre is csak egy általam alkotott feltételezéssel tudok válaszolni. - szólalok meg, miközben a Vaizard felé fordulok. - Lehetséges, de nem biztos, hogy a Dárda erejét önmaga ellen tudjuk fordítani. A használó akaratát teljesíti, ebből kifolyólag valószínűleg önmegsemmisítésre is képes, hogyha egyben van. Második kérdésedre sem tudok egyenes választ adni, ez is csak találgatás. A nevéből adódóan talán a Sorsot irányítja. Élet és halál ura lehet valaki ezzel az eszközzel. Kutatásaim szerint ez az egyik kézenfekvő funkciója a Dárdának. Legalábbis az egyik poros pergamen tanulsága szerint erre is használták századokkal ezelőtt. Belegondolni is rossz, de ha Aizen megszerzi, akkor egy pillanat alatt végezhet a Gotei 13 vezetőségével, s akkor már nem lesz senki, aki megállíthatná. |
| | | Tanaka Hitoshi 6. Osztag
Hozzászólások száma : 116 Age : 29 Tartózkodási hely : A világ végén Registration date : 2009. Aug. 07. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: 6. osztag kapitánya ; a Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (10500/25000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Pént. Dec. 25, 2009 11:10 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Eltöprengtem azon, hogy vajon tényleg jó ötlet-e a Pokolt a végére hagyni. Bár végülis Aizennek ugyanúgy keresnie kell, így hát ha azt nem nézzük, hogyha ott elbukunk mi lesz a darabokkal, akkor tényleg ez a megoldás a legkecsegtetőbb. Mikor az került szóba, hogy hogyan pusztítsuk el, és hogy mire használhatná Aizen, egyszerűen elszörnyedtem. Mégis mi okból kifolyólag alkothatták meg ezt a hatalmas erejű fegyvert. Aztán eszembe jutott a legkézenfekvőbb megoldás: hatalomvágy. Lehet, hogy most tőlem ez távol áll, de ki tudja mi lesz később? Még senki. Most viszont ezzel nem szabad törődni, mivel a Sors Dárdájának megtalálása, és elpusztítása, valamint a Daitenshi titokban tartása, és a shinigami feladataim elvégzése eléggé le fognak kötni. Az agyam külső peremén, melynél a gondolatok szoktak feltűnni- körülbelül olyan gyakorisággal, minthogy egy futóbajnokot elüt az éppen induló villamos- felderengett egy új. Mivel érdekesnek tűnt, így gondoltam ideje kicsit hallatni a hangomat. - És mi van az őrzőkkel? Mármint, csak nem hagynak magára védelem nélkül egy ilyen veszélyes fegyvert. Egyáltalán ha vannak, mik, milyen erősek, és hogyan lehet legyőzni őket?- tettem fel a kérdéseket gyors egymásutánban, vigyázva a hangomra, hogy továbbra is érzelmektől semlegesek legyenek. Érdekelt, hogy vajon, hogy s mint áll a dolog a Dárdával, viszont szerettem volna tisztázni a személyes dolgokat. - Szeretném ha tudnátok, hogy tudatában vagyok a horderejével annak amit most teszünk, valamint tenni akarunk. Tisztában vagyok a határaimmal, viszont mindenképp azon leszek, hogy semmit se tudhassanak meg tőlem. Én is azért csatlakoztam, hogy megmenthessem a dimenziókat ettől a fegyvertől, valamint Aizentől. Remélem jól együtt tudunk majd dolgozni, viszont nem szeretnék konfliktusokat.- fejeztem be a mondatom, könnyedén mondva a szavakat, melyek éppen az adott pillanatban jöttek a számra. Mivel úgy gondoltam éppen eleget járt a szám, és egyelőre nincs semmi amihez hozzáfűzhetnék bármit is, így visszatértem a jó öreg hallgatáshoz, mely mindig ott van az emberrel. Elképzeltem, mi lenne ha, megszereznénk az összes darabot, és mielőtt megsemmisítenénk a Dárdát, kedveskedés képen, hogy kifejezzük Aizen iránt táplált érzelmeinket, tesztelhetnénk rajta a fegyver képességeit. Persze ez nagyon felelőtlen lenne, mivel egyáltalán nem vagyunk 100% biztosak a fegyver információiról. De természetesen ez is csak mi lenne ha. Eltöprengtem a Pokolba való útról. Valószínű, hogy addig megélek pár kalandot – vagy meghalok, majd eldől- mire oda eljutunk, de valahogy kevés késztetést érzek az iránt, hogy sarok összecsapva másszak le oda, ahova a rossz dolgok tartoznak. Hát valakinek ezt is meg kell tenni. Ekkor eltöprengtem a társaimról. Sierashi Yuusuke, volt kapitány, hatalmas lélekenergia, eléggé jó ízlés. Eldobta magától a rangot, hogy azokat is megmenthesse akik éppen rá vadásznak. Watanabe Yuusuke, kapitány, és bár róla nem tudok túl sokat, de annyit igen, hogy erős, és megbízhatónak tűnik. Viszont itt volt valaki, név szerint Daisetsu Hattori, akiről semmit sem tudtam. Bár az biztos, hogy nem dől el egy kis szélfújástól, és ereje is van, sőt még ész is párosul hozzá. Az utóbbit a hozzászólásai alapján, valamint a tekintetéből is kiveheti az ember. Egy dolgot tutira vehetek. Ez egy nem hétköznapi szövetkezet. Úgy tűnt, hogy a sok gondolkodás megfájdítja a fejet, így leálltam vele. Viszont akaratlanul is egy apró gondolat még befészkelte magát a fejembe. Melyikkel kezdjük? Persze ez egyértelműen el fog hangzani, de jól eshetett az agyamnak, hogy még egy löketet küldött a fejfájáshoz. Ekkor feltűnt, hogy még mindig állok. Úgy tűnt, senki sem zavarna, ha én is helyet foglalnék, így hát elindultam egy szabad űlőalkalmatosság felé. Eddig nem is figyeltem meg annyira a rejtekhelyet, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy vajon kik lehetnek a tagok, valamint, hogy mi is lesz most. Szép freskók voltak a falon, és tetszet az egész összeállítás, ám feltűnt néhány apróság. Jó pár hajszálvékonynak nem igen nevezhető, köbö 2-4 centis repedés volt a falon. És mivel jól megnéztem magamnak a helyet, feltűnt pár kisebb termetű bogár, valamint egy szkarabeusz, mely fenségesen lépdelt kitartóan egy cél felé. - Hát erre a helyre is ráférne egy kis rovarírtás…- motyogtam inkább magamnak, majd könnyedén leültem a székre. Sokkal kényelmesebb volt, mint amire számítottam. |
| | | Watanabe Yuusuke 10. Osztag
Hozzászólások száma : 404 Tartózkodási hely : Otthon a családommal Registration date : 2009. Jul. 09. Hírnév : 23
Karakterinformáció Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (34000/45000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Vas. Dec. 27, 2009 11:31 pm | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Ahhoz képest, hogy kintről milyennek nézett ki ez az ősrégi rejtekhely, egész otthonosan berendezte Yuu-chan, vagy akárki is volt. Kényelmesen hátradőlve szemléltem a roppant csarnokot, miközben a boromat szürcsölgettem a kristálypoharak egyikéből, amit Yuu kínált fel a Daitenshi tagjainak. Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha csupán egy sima baráti összejövetelen lennénk, ahol jókedvűen elbeszélgetünk, és iszogatunk, ám nem így volt. Fontos dolgokról esett szó. Fontos dolgokról, amikben ha nem járunk közre sürgősen, akkor a világ pusztulásával is járhat az. A sors dárdája kétségkívül olyan fegyver volt, amit ha Aizen megszerez, lerombol vele mindent, ami számunkra kedves, amit annyi éven keresztül védelmeztünk már a gonosz erők ellen. Elmerengve lötyögtettem poharamban az édes, vörös italt. A Dárda három részre szakadva várta valahol a világban, hogy ismét összerakják, és éljenek a hatalmával. Pokol, Emberek világa, és HM. Szívesebben hagytam volna ki az elsőt, és még csak a közelébe sem mentem volna. Bár nem voltam még a pokolban, de harcoltam már onnan származó lényekkel, és tudtam, hogy mire lehetnek képesek, ezért is, én a poklot hagytam volna legutoljára, de nem én döntöttem, csak a saját véleményem volt. Gondolataimba mélyedve bólintok Hitosi szavaira, amiket ugyan hallottam, meg is értettem, de máshol járt a fejem éppen. Ezzel mindenki így szokott lenni. Az ilyen küldetésekben mindenki a tőle telhető legjobbat akarja nyújtani, és ez motiválja a többieket is. Nem ismertem a tisztet, ám megbíztam képességeiben, nyilván nem véletlenül választotta Yuu-chan Őt. Az emberek világba még csak oké, nem jelenthet semmiféle veszélyt ránk nézve, azonban a másik kettő dimenzió már más dolog volt. - Gondolom, egy darabjával nem sokra megyünk, mert úgy semmit sem ér, hanem csak egészben válik elérhetővé a roppant ereje. Szóval, már ha egyet megszereztünk, lépéselőnyben vagyunk Aizennel szemben, ugyanis akkor már nem tudja használni a dárda képességeit. - osztom meg gondolataimat hangosan is a jelen lévőkkel. Rákönyököltem a márvány asztal hideg felületére, majd ismét gondolataimba merülve hallgattam a körülöttem lévők beszélgetését. Szemem apró rebbenésével jeleztem, mikor meghallottam, hogy el akaják pusztítani a fegyvert. - Elpusztítani? Használhatnánk az erejét Aizen ellen. Nem lenne többet problémánk a sok talpnyaló espadával sem. Senkivel sem lenne problémánk többször! - villantak meg a szemeim kissé hataloméhesen. Mostanában egyre többször férkőzik gondolataimba, hogy minél több hatalmat birtokoljak. VIssza kell fognom magam, mert nem ez a megoldás. Hiába, ha egyszer valaki hatalomhoz jutott, akkor nem éri be annyival, egyre többet és többet akar. Ez szinte mindenkire vonatkozik. - Aztán utána elpusztíthatnánk. - fejeztem be mondandómat vállvonogatva. Lehet helyesebb lett volna egyből elpusztítani a Sors Dádáját, ám, ha feltudjuk használni az erejét arra, hogy megvédjük magunkat, akkor miért ne? Egy csapásra megoldódna minden problémánk. Nem kellene többet Aizennel, és az idegesítő, pattogó szolgáival foglalkoznunk. - Szóval, akkor tudjuk, hogy van a Sors Dárdája, ami három részre van szakadva, és három különböző dimenzióban helyezkedik el. Azt is tudjuk, hogy a Dárda egy rendkívüli hatalommal bíró fegyver, ezért jó lenne minél előbb, lehetőleg Aizen előtt megtalálni. Nem tudjuk hol, és azt sem hogy védik e, és ha védik akkor kik, vagy mik. Jó esélyekkel indítunk. Tehát, hol, melyik dimenzióban kéne kezdenünk a keresést? -foglaltam össze az ismereteinket, majd tettem fel vigyorogva a kérdést és lehúztam maradék boromat is. - Van még valami fontos információ, amiről tudnunk kéne, Yuu-chan? - tettem fel a költői kérdést végezetül. |
| | | Daisetsu Hattori Vaizard
Hozzászólások száma : 135 Tartózkodási hely : Debrecen Registration date : 2008. Sep. 07. Hírnév : 1
Karakterinformáció Rang: Vaizard Hovatartozás: Lélekenergia: (41000/55000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Hétf. Dec. 28, 2009 12:12 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Halkan sóhajtok, mikor Yuu is a három dimenzió közé sorolja a Poklot. Bár mindig is érdekelt milyen is lehet, hisz’ az emberek legtöbbje úgy hiszi, hogy a halál után csak a Mennyek Országa és a Pokol létezik, minden vallás erre épül. Halványan elmosolyodva gondolok bele, milyen kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy a Mennyország is létezik, és hogy ott is van valami feladatunk. Akkor végleg kifogynék az ötletekből, oda úgy vélem nem tudnánk el menni. Ebből a szemszögből viszont örvendetes, hogy a Pokol az egyik darab dimenziója, nem pedig a halandók Istenének lakhelye. Kényelmesen hátradőltem, s a már kiürített poharamat emeltem fel és közelebbről is szemügyre vettem. Ahogy vártam. Szépen kidolgozott boros kehely, bár minden, amit eddig láttam bútor, egy igazi remekmű volt. Mélyen a gondolataimba merülve próbálok megoldást találni a dárda elpusztítására, hiszen ez az önmegsemmisítős terv nem garantálja a mi, és a világ biztonságát sem, melyben megtennénk ezt. A megoldást nem találva, kissé letörten öntök még magamnak a bíborszínű italból. Hitoshi őrzős elméletét hallva, elmerengek. Lehetséges, hogy vannak őrei a daraboknak, ám csak elenyésző százalékban. Úgy vélem a régiek voltak annyira önhittek, hogy azt higgyék a dárda három darabban már fikarcnyi veszélyt sem jelent, ezért további intézkedéseket már nem tettek. Viszont ez nagy felelőtlenség lett volna… Lassú mozdulattal emeltem ajkaimhoz a kelyhet, majd belekortyoltam. Most jól esett a bor, mindig is könnyebb volt a társaságában gondolkozni. Watanabe is előrukkolt egy tervvel, mely szerint a dárda erejét Aizen ellen kéne fordítanunk. Viszont ezzel nem értettem egyet. Egy ilyen fegyvert nem szabad használni, még nekünk sem. Túl nagy a kockázat. - Én úgy vélem azonnal el kell pusztítanunk… Ha a fegyver újra a régi valójában lesz, a mi birtokunkban, akkor fenn áll a lehetősége, hogy egy óvatlan percben ellopják. Emellett ott van Aizen lélekölője is, melynek erejéről szerintem már mind hallottunk. Bárkit rávehet a lopásra a mi szövetségeseink közül is. Könyököltem a trónusomra, miközben a többi Daitenshi tag arcát fürkésztem. Nem tudtam, hogy csak én látom így a helyzetet, vagy van más is. Hisz nekem már könnyű az erőt elutasítanom, mivel jómagam is tekintélyes lélekenergiával rendelkezem. Persze a többi tagnak is átlagon felüli reiatsuja van, de a vaizard léttel járó erőt, egyedül Yuu ismerheti rajtam kívül. Suke gyorsan összegezte az eddig megbeszélteket, mintha le akarná zárni a tanácskozást, ám őt hallgatva bevillant még egy lehetőség a lándzsa elpusztítását illetően. - És mi lenne, ha a lándzsát nem egyben, hanem a darabjait külön-külön pusztítanánk el? Nem is. Elég egyet, és akkor nem lesz több egy egyszerű dárdánál, mely még hiányos is. Hisz’ darabjai nem rendelkeznek erővel, csak ha együtt vannak, ezáltal semmilyen különleges erő nem védi a töredékeket külön-külön. Pillantottam kérdően Sierashira. Ha valaki, hát akkor csak ő tudja, hogy ez lehetséges-e, bár eddig minden azt bizonyítja, hogy ha valahogy, akkor csak így lehet elpusztítani a dárdát. Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy a régiek ezt miért nem tették meg? Hisz’ ez egy elég kézenfekvő megoldás, még sem tették meg. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Hétf. Jan. 04, 2010 6:12 am | |
| Kohrihebi no Su, TanácsteremSúlyos, méla némaság veszi át ismét az uralmat a teremben. Tekintetemet a boltozat felé fordítom, miközben újra magamhoz ragadom a kristálykelyhet, s ujjaim közt pörgetve próbálom levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget. Az ezeréves vízköpők hangtalanul szobroznak a magasban, mancsaikban hatalmas fáklyákat tartva. Asztaltársaságom tagjai biztosan meglepődnének, ha tudnák, milyen fürgék is ezek a szobrok valójában. Számomra ismeretlen erővel kényszerítették eme élettelen tárgyakat arra, hogy veszély esetén megelevenedjenek, ekképp védelmezve a Fészket. Elgondolkodva simítok végig borostás arcélemen, igazán rám férne már egy borotválkozás vagy valami hasonló. Elmém peremén a közelmúlt emlékképei derengnek fel. ...Sietős léptekkel szeltem át a kihalt folyosót. Köpenyem sötét vitorlaként lobogott utánam, míg céltudatos léptekkel egyre beljebb és beljebb hatoltam az épület belsejébe. Az elődök által felállított csapdák még viccnek is rosszak voltak. Gondolhatták volna, hogy ha valaki megtalálja ezt a helyet, akkor néhány mérgezett nyílvessző és lengő csatabárd már nem állhat az útjába. S milyen igaz... Ujjam együtt mozdult gondolatommal, mely máris koncentrálta a töménytelen mennyiségű lélekenergiát. Megakartam tisztítani ezt a szakaszt és így is történt. Mert ki lenne képes ellenkezni akaratommal? Skarlát fénynyaláb csapódott ki a már előbb említett testrészből, porrá égetve az összes nevetséges akadályt. Most pedig egyre közelebb kerülök célomhoz. A monumentális kőajtó döngve csapódott ki, amint a Souren Soukatsui elérte. Szavak nélkül használtam a démonmágiát, rég elhagytam már az esztelenül ordibálók szintjét. Erősebb vagyok, mint eddig bármikor. A hely aurája megmagyarázhatatlan magabiztossággal tölt el. Érdeklődve lépek be a későbbi Tanácsterembe, melyben most tucatnyi szék és egy asztal van a falhoz tolva. Középen nagy tér, az I. osztag nagyterme eltörpül emellett. Természetesen üresnek tűnik, de mégis figyelő szempárok érintését érzem a tarkómon. Nem vagyok egyedül... A helyiség ajtaja dörrenve zárul be, pont akkor, amikor a hatalmas vízköpők már körbe vettek. Gondterhelt sóhaj hagyja el mellkasomat, aztán támadásba lendülök... Tekintetem megrebben, pont mikor Hitoshi befejezi monológját. Úgy tűnik sikeresen elszalasztottam ezt. Észrevehetően feltett egy kérdést is, legalábbis látszólag ezt vitatják meg a többiek nagy hévvel. Sűrűn elkalandozok mostanában, így gyorsan megrovom magam, azután megpróbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Hamar rájövök, hogy az őrzőkről van szó, s a kíváncsian felém forduló arcokból ítélve, rám hárul a válaszadás tisztsége. - Újabb homályos részlet... - szólalok meg halkan, homlokomat dörzsölve balommal, míg jobbomban még mindig forog a kehely. - Valószínűleg meg fog velük gyűlni a bajunk. Hamár csak ezen hely őreire gondolok, máris feláll a szőr a hátamon...Igen frusztráló, hogy szinte semmi konkrétumot nem tudok mondani. Bosszankodva töltök ismét magamnak a bíborszín nedűből, majd hátamat ismét trónusom támlájának támasztom. Legszívesebben törnék-zúznék tehetetlen haragomban, de jól tudom, jelenlegi beosztásomban ezt nem tehetem meg. Vezetőként nekem kell maradnom a higgadtság és a megfontoltság mintaképének. Ezért inkább egy nagyobbat kortyolok a borból, miközben Suke veszi át a szót. Ám mondatai hatására majdnem megfulladok. Ingerülten prüszkölök bele az italba, ennek köszönhetően szinte pofán köpöm magam a pohárban maradt, kevéske alkohollal. Látom Watanabe szemében megvillanni a kapzsiság vörös fényét, ami pillanatnyi nyugtalansággal tölt el. - Nem szabad semmilyen körülmények között használnunk! - jelentem ki sietve, míg letörlöm magamról a bort. - Mind tudjuk a fámát. A hatalom viszályt szül, az pedig ellenségeskedést. Ezekből pedig egyértelműen az árulás és a halál következik. Erős mindannyiunk jelleme, de magamból kiindulva, tudom mit tesz valakivel a végtelen erő. Minél gyorsabban elpusztítjuk, annál jobb lesz mindenkinek. Ezért is sürget az idő, így indítványozom, hogy kezdjük az emberek világában a kutatást. Nyújtok be ismét egy javaslatot, miközben mondandóm értelmén gondolkodok. Valóban megváltoztam volna a hatalomtól? Gondolkodnom se kell a válaszon... Sok mindent hátrahagytam, kitudja hány életet tettem tönkre akarva-akaratlanul. Panaszos sóhajtással teszem le a kristálykelyhet, aztán a trón karfajára könyöklök. Államat finoman pihentetem tenyeremben, s csak akkor szólalok meg ismét, amikor az elpusztításra terelődik a szó. - Megpróbálhatjuk egyenként is megsemmisíteni őket, ámbátor ehhez nem sok reményt fűzök. - adom a többiek tudtára álláspontomat. - Ha az Ősök is csak eltörni tudták a Dárdát, akkor számomra egyértelmű, hogy a darabkái sem kevésbé ellenállóak. Ezért jutott először eszembe az önmegsemmisítés gondolata. Viszont teóriáink csak éles helyzetben nyerhetnek bizonyosságot. Apró intéssel jelzem, hogy nincs más közölni valóm. Rengeteg dolgot vitattunk meg az ülés alkalmával, s már jól esne egy kis friss levegőt szívni. Oly' régen mozdultam már ki gondtalanul, szinte már nem is emlékszem milyen felhőtlenül örülni valaminek. Kezdek paranoiás és pesszimista lenni... |
| | | Tanaka Hitoshi 6. Osztag
Hozzászólások száma : 116 Age : 29 Tartózkodási hely : A világ végén Registration date : 2009. Aug. 07. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: 6. osztag kapitánya ; a Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (10500/25000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szomb. Jan. 09, 2010 2:15 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Mekkora ostobák az emberek, és a többi lény, hogy ilyen bosszantó dolgokat csinálnak, amit másnak kell feltakarítani. De végül is ezért vagyunk. Mikor megláttam Yuut, hogy befejezte a közleményét, egy kis emlékkép villant be a fejembe. ~*~ Mikor beléptünk a rejtekhelyre, én éppen azzal voltam elfoglalva, hogy minél jobban át tudjam vizsgálni menet közben a helyet. Miközben figyelgettem a padlót, és a falakat, feltűnt pár hely, ahol csapdákat rejthettek el. Lassan követtem Sierashit. Nem nagyon beszéltünk ide út közben, de úgy gondoltam ennek megvan az oka. Még pár percig néma csend volt, majd végül megszólalt. - Ha vége a gyűlésnek ne menj sehová. Még el kell mennünk valahova. – mondta mély hangján anélkül, hogy megfordult volna. Ezután megérkeztünk a teremhez, melynél vártuk meg a másik két tagot, de innentől már vissza is értünk a jelenhez ~*~ Miközben megemésztettem az emléket, lassan töltöttem magamnak a borból. Miközben kortyoltam egyet a vörös nedűből, átgondoltam, hogy merre is fogunk menni. Most, hogy így belegondoltam, azt nem is tudom. Attól függetlenül lassan felálltam az ülőalkalmatosságból, majd megpróbáltam kijárni a lábamból a fáradtságot. Azaz elkezdtem körözni egy bizonyos körív mentén, mely csak a fejemben létezett. Leesett, hogy eléggé figyelemfelkeltő amit csinálok, így abbahagytam. Gyors töprengés után úgy döntöttem kimegyek egy kicsit kiszellőztetni a fejem. Gyorsan elnézést kértem, majd pedig már szedtem is a csülkeimet, hogy minél hamarabb beszívhassam a tüdőmbe a friss oxigént. Hamarosan meg is tehettem. Úgy éreztem, tennem kell valamit, így gyors mozdulatokkal felszaladtam egy közeli fa legalacsonyabb ágára. Innen elrugaszkodva ugráltam át más ágakra. Persze közben járt az agyam, mint a motolla, hogy mit is tehetnénk. Átfutott az agyamon, hogy nem lenne-e egyszerűbb Aizenre hagyni, hogy összegyűjtse, aztán elvenni tőle, de aztán leesett, hogy ez nem igen menne. Megálltam az egyik már jóval magasabban lévő faágnál, majd leültem rá. A távolban látszódott Karakura városa, mely mit sem sejt az őt fenyegető veszélyről. Milyen könnyed, és boldog a tudatlan élet. Kihúztam a hüvelyéből Ankoku Kamit és elkezdtem vizsgálgatni. Vajon mi okból alkothattak valamit, amivel fájdalmat lehet okozni másoknak? Mi okból akarják az élőlények elpusztítani a másikat? Erre van is egy egyszerű magyarázat: ösztön. Mindenkiben ott van egy kis ösztön, hogy pusztítsa el a másikat, hogy erősebbé válhasson. Végülis vagy te ölsz, vagy téged ölnek. Nem így lenne? De akkor miért érzem úgy, hogy rosszat teszek, amikor lecsapok a pengémmel? Mi vagyok én, hogy Istent játsszak mások fölött? Viszont, nem ülhetek tétlenül, míg valaki arra tör, hogy elpusztítsa a világot nem? Olyan bonyolult minden. Ráadásul, ha bármi információ kiszökik akkor akár a rangomat, sőt az életemet is elveszíthetném. De ekkor felrémlett még egy emlék... egy lányról, akit pont előttem öltek meg... nem tehettem semmit utána én következtem. Senki nem volt, hogy akkor megmentsen. Senki nem vállalta el ezt a szerepet. De egyet tudok. Én nem ítéltem volna el azt a valakit. Kicsit összeszedve magam visszamentem a rejtekhelyhez, majd pedig gyors lépésekkel visszatértem a terembe. - Bocsánat, amiért eltűntem. - mondtam, majd helyet foglaltam. Most már nincsenek kétségeim. |
| | | Watanabe Yuusuke 10. Osztag
Hozzászólások száma : 404 Tartózkodási hely : Otthon a családommal Registration date : 2009. Jul. 09. Hírnév : 23
Karakterinformáció Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (34000/45000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Vas. Jan. 10, 2010 12:20 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Ujjaim türelmetlenül doboltak a csillogó márvány asztal lapján. Lassan indulni kellett volna, hisz már így is jóval több időt töltöttem el a Seireitei-en kívül, mint amennyit akartam. Veszélyes mostanában gyanúsan sok időre eltűnni a szemek elől, mert az árulás óta fokozott biztonsági őrjárat van bevezetve. Lényegtelen. Kapitányként nekem van a legkevesebb félni valóm. Tőlünk nem kérdeznek semmit, nem mernek. Bár mintha mostanában a kapitányokat is figyeltetnék. Nevetséges, egy kapitány szintű shinigami játszi könnyedséggel ráz le akárkit, aki csak követni, figyelni meri, ezért nincs is aggodalomra ok. Gondolataim visszatérnek a jelenbe. Igaz is, a dárda. A Daitenshi fő célpontja. Némán hallgattam a többiek diskurálását tovább. Egyelőre nem volt több mondanivalóm, arról, ami érdekelt, vagy amiről tudni akartam, már volt szó, így most már csak arra várok, hogy vége legyen az ülésnek. Ujjaimmal abbahagytam a dobolást, majd az asztal közepén lévő italért, és a kristálypoharamért nyúltam. Már csaknem kifogyott az egész, ám még volt annyi, hogy száraz torkom leöblítsem néhány korttyal. Négy férfi részére egy üveg bor nem volt nagy kihívás, de azért jól esett az ilyen alkalmakkor. Yuu-chan az őrzőkről nem tudott sok mindent, így ez majd kb akkor fog kiderülni, mikor már közel leszünk a dárda egy darabjához. Nyilván nagy hatalmú lények őrzik a dárda darabjait. Felnéztem a falon található fáklyákat tartó vízköpőkre, és volt egy olyan sejtésem, hogy nekik is közük van ennek a helynek az őrzéséhez. Most csak némán szobroznak nap nap után, tartva a fáklyáikat, ám ki tudja, mire lennének képesek, ha arra kerülne sor, hogy meg kellene védeniük a helyet, amit őriznek. Hirtelen Hitoshi tűnt el a teremből. Fiatal még, meg kell tanulnia végigülni egy ilyen tanácsot anélkül, hogy elhagyná azt, elvégre bármelyik pillanatban elhangozhat egy olyan dolog, ami rá is vonatkozik, és ha nincs itt akkor, annak az információnak a hiánya veszélyeztetheti akár a küldetés sikerét is. Bár Yuu-chan biztos elmondott neki minden fontos dolgot, így hát hadd menjen, ha menni akar. Jobban belegondolva, valóban kissé dohos, régi levegő volt ittbent, nekem sem ártott volna valamivel frissebb oxigént magamba szívni. Ki tudja mikor kerül rá sor újra, ha elkezdjük keresni a dárda darabjait. - Rendben, akkor ott kezdjük. - bólintottam Yuu-channak, egy korty édes bor után. Számomra lényegtelen volt, hogy hol kezdjük a keresést, csak előbb találjunk rá, mint Aizen és a csatlósai. Dai is felvetett egy saját elméletet, ami egész jó ötletnek tűnt, ám Yuu-chan hamar rávilágított, hogy valószínűleg nem lenne elég tudásunk és erőnk hozzá, hogy elpusztítsunk egy ilyen hatalommal bíró tárgyat. Úgy tűnt, hogy Dainak sem volt több hozzászólni valója, és Yuu-channak sem, közben Hitoshi is visszatért kintről, akinek apró biccentéssel köszöntem újra. - Nos, akkor, van még valami? Sürget az idő. - jeleztem, hogy mennék már, miután kiittam poharamból az utolsó csepp alkoholt is. Vissza kellett még térnem a 10. osztaghoz elintézni a közelgő titkos küldetés alatti távollétemet. Vera fogja addig intézni az osztag dolgait, de neki is elég annyit tudnia, hogy távol leszek egy titkos küldetésen. Ez volt a kisebbik gond, a másik az volt, hogy Mitsukonak is hazudnom kellett valamit a dologról, ez pedig nagyon nehezemre esett, mert senkinek sem hazudtam szívesen, főleg a szerelmemnek sem, aki megbízik bennem, és most muszáj lesz előle titkolóznom. Jobb lesz így mindkettőnknek. Nem bírnék Mitsu szemébe nézni, ha kiderülne ez az egész. |
| | | Daisetsu Hattori Vaizard
Hozzászólások száma : 135 Tartózkodási hely : Debrecen Registration date : 2008. Sep. 07. Hírnév : 1
Karakterinformáció Rang: Vaizard Hovatartozás: Lélekenergia: (41000/55000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Pént. Jan. 15, 2010 4:13 am | |
| Kohrihebi no Su, Tanácsterem
Kérdéseim elhangzása után csend töltötte be a tanácstermet. Látszólag mindenki éppen próbálta feldolgozni az új információkat, akár csak én, néhány perccel ezelőtt. Hangtalanul az asztalra könyököltem, s a szervezet többi tagját figyeltem. Ismételten felemeltem a kelyhet, és számhoz emelve kiürítettem. Még szerencse, hogy nem tettem közzé az utolsó, talán legnagyobb súllyal rendelkező gondolatomat, mert már így is nagy a nyomás. Mi lenne, ha még azt is számításba vennék, hogy a Lelkek Királyának Dimenziójában is lehet a lándzsa egyik darabja? Akkor biztosan el kéne fognunk az első osztag kapitányát, mert csak ő tudja, hogy hol is őrzik az Oukent. Ha pedig ez nem járna, akkor csak is az Aizen által kreált terv maradna, de azt szerintem itt egyikünk sem tenné meg. Nem áldoznánk fel több száz ezer lelket. Hiába mondjuk azt mindannyian, hogy a magasabb jóért kénytelenek vagyunk olykor feláldozni embereket, még sem lennénk erre képesek. Viszont, ha valamelyikünk még is megtenné, akkor nem vagyunk jobbak az ötödik osztag egykori kapitányánál. Gondolatmenetem levezetése után ismét százszázalékosan a megbeszélésre figyelek. Kezeimet a szám előtt összekulcsolva próbálom magamra ráerőltetni, hogy erről az utolsó dimenzióról már ne szóljak, hiszen Yuu is biztosan gondolt erre, s ő többet tudhat erről az egészről, mint mi együttesen. Nem hiába ő a Daitenshi vezetője. Tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy minden lehetőséget számításba vett, mikor elkezdett kutatni a lándzsa után, ez sem kerülhette el a figyelmét. Szemem sarkából követem Hitoshi magánakcióját, s mikor az erkélyre indult, én csak halványan elmosolyodtam. Már nem emlékszem halálisten létemre, de biztosan ilyen voltam, hisz’ a fiatal korral együtt jár az is, hogy az illető makacsul hisz az álmában. S bár Hitoshi látszólag komolyabb ennél, szinte biztosra veszem, hogy saját céljai is vannak, amiket el szeretne érni az életben. Ha más nem is, a Gotei kapitánya biztosan akar lenni. S ha már is a mi köreinkben van egyenrangúként, akkor már nem sok választja el ettől. Pláne úgy, ha az egyik legerősebb lélek edz vele, akit ismerek. Íriszeim ismét a másik vaizardra terelődnek, mikor is elkezd a kérdéseinkre egyenként válaszolni. Úgy tűnik túl sok még a homályos részlet, ahhoz, hogy valamit is biztosan, tervezés nélkül próbáljunk meg végre hajtani. Elvégre mindig az óvatos marad életbe. - Rendben. Akkor kezdjük ebben a dimenzióban a kutatást. Ismételtem meg Yuu szavait, miközben Hitoshi is megérkezett. Látszólag senkinek sincs több ötlete, igen eredményes volt ez a találkozó. Viszont, amit sajnálok, hogy a többi tagról szinte semmit sem tudtam meg. Hisz’ csak akkor tudunk csapatban dolgozni, ha ismerjük egymás mozdulatait, szokásait, és persze az erősségeit. Persze ezt a megbeszélésen kívül is megtehetjük. Hallva Watanabe megjegyzését, Yuu-ra pillantottam, hisz a shinigami-kapitánynak teljesen igaza van. Ha sokáig késlekedik, akkor egészen biztos, hogy gyanakodni kezdenek a halálistenek. És előbb utóbb rájönnének, bármilyen óvatosak vagyunk. Emellett, ha kirúgnák Seireiteiből, akkor még egy jó információforrást is elvesztenénk, mivel Suke a Tiszta Lelkek Városa 13 legtiszteletreméltóbb lakója közül az egyik. ~ Vajon Yuu, hogyan képzeli el ezt a keresést? Szervezetten kell dolgoznunk, hisz’ az emberek világa nem kicsi. Gondolkoztam, s vártam a Daitenshi megalapítójának válaszát az ezüsthajú halálisten kérdésére. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Pént. Jan. 15, 2010 9:17 pm | |
| Kohrihebi no Su, TanácsteremHitoshi távozását csupán egy szemrebbenéssel kommentáltam, nem akartam hozzáfűzni semmit. Kétségtelenül van ennél komfortosabb hely is a világon, azonban jelenlegi céljainknak ez tökéletesen megfelel. Ugyan a dohos levegő átható szaga igencsak irritálja az ember nyálkahártyáját, de mégis biztonságosabb, mint bármely más hely, amit ismerek. Töprengve tekintek a kiürült borosüvegre, mely talán jelenlegi tudásunkat is szimbolizálja a Dárdával kapcsolatban. Hamarosan visszatér a 8. osztag ifjú tisztje, s miután mindenki egyetért a kutatás első színhelyével, úgy döntök ideje berekeszteni az ülést. Gyorsan türelmet kérek, majd szemmel követhetetlen shunpoval eltűnök az asztalfőről és a könyvtár felé száguldok. Nem telik bele pár másodpercbe, hogy a helyiség ajtaja döngve kivágódjon előttem. Az egyik közeli asztalon már ki van készítve egy lepecsételt levél, valamint egy szépen megmunkált nyakék. A vékony aranyláncon függő medaliont kígyószerű motívumok díszítik, amelyek mintha mozognának a remegő fáklyafényben. Tiszteletteljesen emelem fel az ékszert, majd süllyesztem egyik belső zsebem rejtekébe. Lobogó köpennyel viharzok ki a teremből, s a gyűlés felé veszem az irányt. Egy bocsánatkérő biccentés után belekezdek mondandómba, ám előbb lehelyezem az asztal közepére zsákmányaimat. - Nos, a Daitenshi első ülését ezennel berekesztem. Viszont maradjatok még egy kicsit, kérlek. - intek Suke és Dai irányába, akik már indulni készülnek. A 10. osztag kapitányát valóban szorítja az idő, ezért megpróbálok gyors lenni. - Máris adnék egy feladatot, amivel talán közelebb tudunk jutni a megoldáshoz. Közel Karakura városához fekszik egy hegy, ami védelemként szolgál az alatta elterülő völgynek. Halandó nem képes átjutni azon a bércen, de ugye Ti már rég nem vagytok azok. Amint megérkeztetek, keressétek a Kígyókirálynőt. A függő és a levél lesz a biztosíték fogadásotokra. Mondjátok meg, hogy a Jégkígyó örököse küldi az üzenetet és segítséget kér. Ha minden jól megy, pár napon belül már vissza is értek. Vigyázzatok magatokra, a jó szerencse kísérje lépteiteket!Mély meghajlással köszönök el a két férfitól, majd amint elhagyták a termet, gondterhelten dőlök a márványasztalnak. Ébenfekete tincseim csapzottan lógnak arcomba, melyen a düh árnyékai is felfedezhetőek. Legszívesebben magam mennék el ahhoz a nőhöz, azonban nekem más feladatom van. Szerencsésnek mondhatnám magam, hogy egyszerre két nyomot is sikerült találnom, habár kevéske közöm volt felkutatásukhoz. Remélem aggódásom alaptalan, hisz' a két legerősebb harcost küldtem, akit ismerek. Persze Watanabének van még hova fejlődnie, de Ő már elindult azon a bizonyos úton. Dai pedig még nálam is hatalmasabb, viszont valamilyen okból kifolyóan mindig visszafogja magát. Még egy Shikait se láttam Tőle, ámbátor nem is küzdöttem még meg Vele. Nos, nem az én tisztem megmondani neki, miképp is használja erejét. Biztos van valami a háttérben, amiért nem szívesen forgatja Zanpakutuoját. Ő azon nagy harcosok csoportjába tartozik, akik inkább szeretik a nyugalmas életet, semmint a harcot. Ezért is tisztelem Őt, amiért véget vetett unalmas, mindazonáltal biztonságos mindennapjainak, csakhogy segítsen egy fajtársán, s rajta keresztül talán az egész világon. Elmém peremén világító pontokként érzékelem, amint kilépnek a Kohrihebi no Suból, azután mindketten eltűnnek figyelő tekintetem elől. Halk sóhaj hagyja el mellkasomat, miközben beletúrok sötét tincseimbe és valami emberi formát próbálok kialakítani magamnak. - Gyere, ifjú Tanaka! Nekünk is indulnunk kell... - szólítom meg a fiút, azután hosszúra nyújtott léptekkel indulok el. Egyetlen gondolattal aktiválom a hely védelmi rendszerét. Sajnálatos módon kettőnknek messzebbre kell mennie a város határánál. Még egyszer visszatekintek a főhadiszállásra, ami máris homályos képét mutatja előttem. Ez azt jelenti, hogy aktív a helyet körülölelő Kidou-pajzs. Elégedetten biccentek, ezt követően visszhangzó villámtáncokkal indulunk el célunk felé.
|
| | | Sierashi Katsuo 7. Osztag
Hozzászólások száma : 94 Age : 15 Tartózkodási hely : Menj a füst után Registration date : 2009. Nov. 22. Hírnév : 15
Karakterinformáció Rang: 7. osztag, kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (25000/30000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Csüt. Júl. 01, 2010 12:28 am | |
| || Sierashi találkozó - Ismerd meg az apádat akció! ||
Széles mosollyal nyitok be a hadnagyi iroda ajtaján. Hoztam némi meglepetést, természetesen sok zöldséget, hogy szeretett felettesem nehogy hiányt szenvedjen vitaminokból. A mostani heteket tekintve, amúgy is szüksége van rá. Komoly méretekben szaporodtak el az újonc sorok errefelé. Mégsem ettől futnak keresztül agyamon kétséges gondolatok. Végigmérve friss társaimat, csak az expressz vonattal bekövetkezett halál jutott eszembe. Fiatal arcukra volt írva nem rég kapták kézbe a végzős papírt. Sosem gond a vérfrissítés, de miért kell az összeset ide zavarni? Ha még tarthatnék nekik tréningeket, vagy vihetném kisebb szoktató rajtaütésekre! De nem, nekem itt kell maradnom és ölbe tett kézzel figyelni tapasztalatlan katonák halálát. Nem fogom megérteni Watta bá logikáját. Kéznél van egy remek tiszt, aki vállalná a kiképzésüket és nem él vele. Ráadásul hagyja Suwi fuku-t megszakadni a papírmunkától. Azt hiszem nála akadna jobb kapitány is errefelé. Nem zavartatva magam sétálok az asztalhoz. Ide tartoznék vagy mi a szösz, nem egy bokor takarásából kábító lövedék felém szállni. Ráadásul megeshet a hadnagy, csak elbújt valamerre. Szegény teremtés könnyedén összeroppan a feszültség alatt. Általában egy helyen fordul meg a leggyakrabban, szóval az asztal lapjára helyezem tenyerem és bekukkantok alá. Sehol senki, kivéve egy rongyot, vagyis közelebbről szemlélve, szalagot. Ha pedig észrevettem, csak nem hagyom ott! Arra nevelt anya, ne vegyek fel minden szemetet, de arra is, hogy ne hagyjam szét! Gyors döntést követően a másodikra voksolva nyúltam érte. Nocsak, nem a hadnagyi rangjelzés volt? :O Muszáj volt kicsit megcsóválnom fejem. Az addig rendben Suwi szétszórt, na de egy ilyen fontos dolgot a földön tárolni?! Furcsa szokás, mert ráragad egy csomó por és felesleges plusz munkával takaríthatod minden nap. Egyszerűbb lenne dobozba tenni. Viszont, ha már a sors akarata révén az ölembe hullott egy lehetőség, csak nem szalasztom el! Attól még nem lesz világvége felpróbálom, leülök benne a székben és büszkén kihúzom magam. Ártatlan próba, vagyis gyermeki kíváncsiság. Meg akartam róla győződni, tényleg jól állna, ami elvetemült ötlet. Tisztában vagyok vele, tökéletesen illene férfias karomra, mintha rám készítették volna sok-sok generációval ezelőtt. Ebben nem lehetsz biztos, amíg nem látod! Fejem körbe forgatásával győződöm meg róla, kósza lelkek sem garázdálkodnak a közelben. Így már semmi sem állhat a teszt útjába. Magabiztosan eligazgatom az anyagot, ráillesztem felkaromra a kemény lapot, majd néhány fordulat és helyén pihenhet! Elégedetten tekintek az előttem tükröződő ablaküvegre, melyen kirajzolódik szikár testalkatom és remekül sikerült munkám. Immáron teljes odaadással állíthatom, nem csak erő tekintetében állna jól az előléptetés. Nem arra születtem hosszú ideig tisztként szolgáljak. Egyszer, - remélhetőleg minél hamarabb - el fogom hagyni ezt az osztagot, hogy saját ösvényre lépjek. Önállóvá válok és magányosan küzdök a fellépő problémákkal. Meredek rá a mellettem heverésző papírokra gondterhelt arckifejezéssel. Egy napon nekem is efféle teendőkkel kell megküzdenem, kivéve, ha olyan tündér hadnagyom lesz, mint Suwi! Az sem baj, ha ellenkezik! Szép férfias harccal elintézzük behódoljon! Lehetőleg minél hamarabb, vagy belesántulok az olvasásba! Igaz, van egy könyvmoly testvérem... Sejtelmes mosollyal dőlök hátra az idő közben elfoglalt széken. Egész békés minden, volt! Kopogás erőteljes zaja szűrődik be, melytől reflexből rúgom le az egyik papírhegyet. Rémes, milyen gyenge szerkezetűek! Alig suhintom meg, erre az összes szétrepül?! Már a mai papírok sem megbízhatóak. Egytől egyik selejtesek! Morgolódás közepette elengedek egy halk, de tiszteletet parancsoló "tessék"-et, magamra eresztve fél falkányi éhes oroszlánt. Mielőtt bármilyen reakció elhagyná ajkaim, hosszas bemutatkozó szólam veszi kezdetét. Akár az orgona sípjai hajlonganak egymás után és vágják hozzám neveiket. Nem kéne így pedálozni, mivel képtelenség ennyi dolgot megjegyezni, ám az feltűnő egyikük sem várta ki az engedélyt. Milyen módi már az, nem adunk tiszteletet! Ennek fényében tartok némi fejmosást a hadnagy kontra csőcselék szinti különbségéról, de az oktatás csúcspontján fülemet megragadva távolítanak el a frontvonalról. Szívem hevessége még bőszen lüktetett, meglepő nem akartam távozni? Kapaszkodva az ajtófélfába fejeztem be mondandóm gyorsított eljárással, majd felkészítettem vérmérsékletem a csúfos vereségre, hiszen a zavaró tényező Watta bá volt. Őt ismerve, pedig nem marad el a szerinte nevelő célzatú dorgálás. Azonban arca feltűnően gondterhelt. Hányszor kell még elmondanom, nem én robbantottam fel az esküvői próba tortát?! Félreeső helyre érve találkozom szembe Masa sóhajtozó ábrázatával. A kis surmó, megint tervezi beszáll a lehordásba! Ilyenkor bezzeg ő a minta gyermek és minden szóra egyetértően bólogat. Egyszer kerüljön bajba! Rám ne számítson, kivéve, ha lehet verekedni, mert akkor győzni fogunk! A helyzetre kanyarodva, semmi érdekes nem történt. Annyi információt kaptunk átmegyünk az emberek világába, végre vetélkedés illata szállingózott a levegőben! Alig vártam, még a hadnagyi karszalagot is lerángattam magamról. Nem kell, mert anélkül is megy a harcolás! Apropó, mindenem a helyén? Mérem végig kinézetem, igazítva egyet Raion markolatán. Készen álltam a feladatra! -Merre megyünk? Tudsz egyáltalán valamit?- Fogtam hozzá Masa kikérdezéséhez, amint átléptünk a senkai kapun. Ő hamarabb volt a megbeszélésen, és hátha tudott valamit. Például azt az apró tényt, hova megyünk, minek, miért. Az ugyanis szemet szúrt, másod kézből keresztapus célirányosan közlekedik. Mikor pedig egy hatalmas erőteret érzékeltem, már gyanúsan sandítottam testvéremre. Csupán megsaccolni tudtam mekkora lehet, de az megnyugtatott nem piramis telis tele predátorokkal! Vagy, legalább, csak alien-ek rohangásznak benne. Igazából teljesen mindegy, mert Watta bá bemasírozott, én pedig nem lehettem engedetlen kint maradok szégyen szemre. Amúgy is érdekelt, most mik is lesznek odabent. Lehet csalódásomra, zombik fognak fogadni. Ki tudja, a játékok izgalmasak szoktak lenni... -Szerinted alien, predátor, zombi vagy cyborg?- Oldottam a hangulatot elmés kérdésemmel. A hős, mindig a legdrámaibb pillanatban szól valami vicceset! Ezt megtanultam a Pókembertől! Vagy más volt? Nem tudom, túl sok képregényből kulturálódom. Végtére is mindegy a forrás, ha jól használják fel! Álltam meg a nagy semmi közepén, ahogy elhaltak Watta bá léptei. Várakoztatás alatt barátkoztam a sötéttel, illetve felfedeztem a kereszthuzatot és a távolban némi fényt. Tehát folyosón ácsorogtunk, minek is? Jaj, igen, mert a vezetőnk elaludt, eltévedt, vagy fene se tudja! Végül is egyik sem lett a nyerő szó. Arról kezdett hadoválni itt van az APÁNK és LÁTNI akar. Ez aztán az in medias res! Se a jó gyerekek vagytok, meg büszke vagyok rátok felvezetés, csak egy elénk vetett dolog, hogy a sose látott apánkhoz cipelt el minket. Ezért most csúnyán felszeletelném maggi kockákra, de az a bizonyos nyugtalanító bogár teljesen megszállt. Nem nem az a vasvillás farkú, ami a füledbe költözik, ez annál százszor rosszabb. Nem hagyott békén. Második hang formájában várta el, menjek ahhoz az ajtóhoz, lökjem be és minimum meggatyázzam a bent lévő alakot! Még, hogy az apám! Ne vicceljen! Felőlem aztán lehet Masa apja, mert nem hasonlítunk teljesen. Az enyém biztosan a postás! Nem hazudhatott Chichi, vagy mégis? -Én úgy vagyok vele ideje üdvözölni a father-t! Mondjuk egy kis ujjtörés, vagy medence csont repesztés, csak, hogy illedelmesek legyünk?- Visszahangzott a folyosó sietős lépteimtől. Feszült, mérges, csalódott, szinte egy érzelmi kaméleon voltam. Tudni akartam ki űz belőlünk tréfát! Látni akartam az arcát, hogy meggyőződhessek a csalásról! Ököllel állcsonton akartam vágni, amiért ilyen fontos dolgot merészel állítani. A hír igazság lehetősége gyengén pulzált az ereimben. Túlságosan elvakított a düh, bármi másra koncentrálhassak a bosszún kívül. Vágom be az ajtót erőszakosan, mindvégig kardom markolatán tartva ujjaimat. |
| | | Sierashi Masaru 10. Osztag
Hozzászólások száma : 66 Age : 30 Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: 0. tiszt Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (7000/15000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szomb. Júl. 10, 2010 8:15 am | |
| //Sierashi találkozó, avagy ismerd meg az apádat akció//
*Fenébe, fenébe, fenébe! Hát nem belefutott ismét egyetlen keresztapa-kapitányába annak irodájába menet? Ráadásul a kereszt-taichou sajnos túl jól ismeri már, hiszen rögtön sejtette, miért is sertepertél percek óta az épület környékén - igen, a rettenthetetlen Watanabe kapitány haorijára pályázott... Ha már egyszer egyetlen klónja és testvére folyton elkobozza mondvacsinált okokra hivatkozva kedvenc hadnagyuk karszalagját, hogy abban a pozícióban tetszelegjen a gyanútlan újoncok előtt, hát Masaru is beveti magát! A bátor Sierashi-utód pedig egyenesen a tizedik osztag kapitányi köpenyére pályázott, csak aztán az ablakon belesve csalódottan konstatálnia kellett felettesének ismételt eltűnését. A hiány csupán akkor tűnt el, amikor hátat fordítva az irodának, egyenesen belemasírozott keresztapjába... Mondjuk az érkezés rokonának gyomrába túl puha volt, így meg is jegyzi, hogy párnákat rejteget-e egyenruhája alatt, vagy meg Mitsu kapitány tartja-e ilyen jó főzttel, illetve ha egészségesen szeretne táplálkozni, szó nélkül beáldozza a nemes ügy oltárán napi kelbimbó-adagját, amennyiben ezzel is hozzájárulhat kapitánya munkabírásának megőrzéséhez. Nem, igazán nem kell tiltakozni, szívesen ajánlja fel a jó cél érdekében! Hiszen számára is fontos, hogy sokáig maradjon beosztásában a taichou, elvégre ki tudja, miféle szigorú és kemény utódot kerítenének helyette... Bár, ahogy elnézi az újonc-felhozatalt, ennek a veszélye finoman szólva sem fenyeget, hiszen mindegyik egy utolsó lustaság. Hacsak nem egy másik osztagtól importálnának valakit, neadjisten a kilencedikből Abarai kapitány hadnagyát, azt a szemüveges terroristát! Beleborsódzik a háta is, ha csak rágondol az Ueda hadnagy személyét övező legendákra - vagyis hát inkább horrortörténetekre -, miszerint valami Spárta nevű hely módszereit akarta bevezetni régebben, és hát már maga a településnév is elég félelmetesnek hangzik, bele se mer gondolni, miket csináltak ott az ókorban, vagy mikor! A lényeg, hogy van olyan személy, aki még a leglustább osztagot is képes lenne röpke pillanatok alatt katonás rendbe vágni mindössze egy határidőnapló és szemüveg segítségével... Ezen kívül azzal is meg lett a díszes páros fenyegetve egyszer-kétszer, hogy átköltöznek majd a kilencedik osztagba, ha nem viselkednek rendesen, amitől grátisz rémület lengi körül a terület amúgy sem kellemes légkörét. Nagyjából ilyen módon magyarázkodik már percek óta, gyakorlatilag egyetlen levegővétellel - ami miatt kisebbfajta csodával egyenértékű talán, hogy még nem fulladt bele mondanivalójába. Viszont, ha hozzávesszük, hogy Sierashi-géneket örökölt, valószínűleg érthetőbbé válik, miért képes ilyesmikre... Aztán persze kiderül, hogy szó sincs lehordásról, és valami fontos dologról kell beszélnie Watanabe keresztapunak vele. Eleinte el sem tudja képzelni, mi ez az egész - hacsak nem valami olyasmi, hogy ő fogja megörökölni a kapitányi széket; milyen gyönyörű is lenne! -, aztán először csalódottan veszi tudomásul, hogy pusztán édesapjáról van szó. Várjunk csak... kiről?! Hiszen őt nem is ismerték soha, ráadásul senki sem beszélt az ikreknek szóban forgó ősükről! Csak annyit tudott, hogy Sierashi Yuusuke elárulta nemrég Seireitei-t, feladva szerető párját, magas rangját és megbecsülését... Ja, meg két fiát, akiknek valószínűleg a létezéséről sem tud még. Ez egyértelműen bosszúért kiált! Igazság szerint párszor megtárgyalták már Katsu-channal, hogy mihez fognak kezdeni, ha a balsors összehozza őket apjukkal, de nem gondolta volna, hogy ilyen korán lesz, ezen kívül hogy pont Suke keresztapu fogja elvezetni oda őket... Mondjuk így belegondolva kétségkívül látványos belépőjük lesz, hiszen ki számítana arra, hogy pont valami titkos rejtekhelyen fogják meglepni azt az embert, aki azt se tudja, hogy vannak egyáltalán fiai...? Márpedig rokona szavait értelmezve csak és kizárólag ez lehet a helyzet! Az pedig csak dob megítélésén, hogy szigorúan tilos egyelőre elmondania testvérének jövetelük célját - szavának megtartása érdekében pedig egy apró ajándékot kér csupán Suke taichou-tól, mégpedig azt, hadd hordhassa néhanapján Masaru is az osztag haoriját... A következő kérdés ugyanis, amire választ várnak tőle, hogy merre lehet jelenleg fellelni halvány másolatát. Ezt követően keresztapja kicsit eltűnik, amíg kirángatja Katsu-chant az irodából, Masaru pedig tovább játszik a gondolattal, milyen fejet fog majd vágni testvére, ha meglátja, hogy legálisan flangál egy igazi kapitányi köpenyben! Még gyorsan ellenőrzi, itt van-e oldalán zanpakutója, és az "igen" választ követően sajnálkozóan ingatja fejét az idő közben befutó rokonság leteremtését hallgatva. Azért a haoriért mindenképpen megéri ezúttal eljátszani a makulátlan mintafiút! Meg hát amúgy is sokkal profibb Katsu-channál. Testvére kérdését csak elengedi füle mellett, ahogy belép a senkai-kapun, hogy aztán rövid idő múlva Karakurában találja magát, valami ismeretlen helyen. Csak egy különös erőteret érez... Igaz, tudja, hogy nagyjából mi fogadja majd, de még így sem gondolta volna, hogy ekkora lesz az a védőburok, amit említett keresztapja. Biztos, hogy nem tévedt el idefele jövet? Katsu ezt követő kérdését is válasz nélkül hagyja - pedig tényleg szívesen megnézné az arcát, ha megjegyezné, hogy "Nem, csak apu az."! Biztos a padlóról kéne összekaparnia! Ezt követően azonban nem sokkal váratlanul eltűnik Suke kapitány... Rövid körültekintés után azt is megállapítja, miszerint valami sötét folyosófélén vannak, aminek következtében csak egy irányba tudnak haladni, miután eddigi vezetőjük lelépett - és mivel ez az eset áll fenn, Masaru gyorsan felhatalmazza magát önjelölt vezetőnek, ezzel együtt pedig arra, hogy elejtsen pár utalást céljukkal kapcsolatban.* - Apát jöttünk meglátogatni... *Szólal meg aztán a fenti ars poetica jegyében, majd az elviharzó Katsu-chan láttán homlokához csap látványosan felsóhajtva, valami olyasmit motyogva orra alatt, hogy 'szóval ezért nem kellett volna még elmondani'. Miután azonban eleget zsörtölődött, kezét zanpakutója markolatára téve indul meg testvére után, hogy visszafoghassa, ha rögtön neki akarna támadni apjuknak. Igaz, teljes mértékben egyetért a Katsu által említett bosszúval, de ő akarja először orrba vágni az alakot, aki otthagyta őket, édesanyjukra hagyva a dolgok nehezét...* |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szomb. Júl. 10, 2010 9:47 am | |
| [Sierashi találkozó - Ismerd meg az apádat akció!]
Álmatlanul forgolódok már órák óta, egyszerűen nem vagyok képes elaludni. Túlságosan izgatott vagyok, így a pihenés minden fajtája ki van zárva. Éberen vizslatom a szoba plafonján végigfutó hajszálrepedések garmadáját, mely behálózzák az ágy fölötti részt. Acélkéken izzó íriszeimet az éjjeliszekrényen pihenő digitális órára emelem, amin a foszforeszkáló számok kirajzolják előttem, hogy hajnal fél négy van. Fáradt sóhajtás kíséretében tornázom magam ülő helyzetbe, azonban fájdalmas szisszenést követően rögtön vissza is hanyatlok. Még mindig nem gyógyultak be teljesen az Adán-san által okozott sebek, még Hacchi közbenjárása ellenére sem. A vaizard szerint csak pihenés kérdése az egész, s pár nap alatt jobb leszek, mint újkoromban. Ennek ellenére a testemen átfutó kínhullámok nem erre engednek következtetni, ám mivel nem értek a gyógyításhoz, így muszáj vagyok a férfi szavára hagyatkozni. Némán szenvedek néhány percig, azután újra próbálkozom. Nagy nehezen elvergődöm magam fekvőalkalmatosságom szélére, ezt követően könyökeimet térdeimen támasztva fújom ki magam. Ujjaimmal hollófekete hajtincseimbe túrok, amelyek nedvesek az izzadságtól. Úgy látszik, megint lázam van, holott a mai egy különleges nap, amit nem betegen kellene átélni. Parancsba adtam Sukenak, hogy hozza el a fiaimat. Senki másra nem bíztam volna ez a feladatot, hisz’ az utódaimnak a legjobb védelemre van szüksége, s ki lehetne tökéletesebb erre a feladatra, mint egy kapitányszintű shinigami? Igaz, két újszülött gyermeket még ilyen módon is megviselhet az utazás, de nem szabad pesszimistán hozzáállnom a dolgokhoz, úgyse lesz semmi baj. Eltöltünk együtt egy kellemes délutánt, ezt követően pedig visszatérnek a Seireiteibe, mintha mi sem történt volna. A percek némán telnek, Nekem pedig nincs kedvem tovább ücsörögni. Bicegve veszem az irányt a fürdő felé, ideje elkezdenem a készülődést. Óvatosan tekerem le magamról a kötést, nehogy felsértsem a sérült bőrfelületet. Bármennyire is odafigyelek, az anyagot mégis bemocskolja vörös vérem, mely aggodalomra ad okot. Futó pillantást vetek a hátamon elterülő hatalmas égett foltra, amit egy Cero bekapása okozott, közvetlen közelről. Nem valami szép jelenség az elszenesedett hámsejtek együttese, ám jól láthatóan gyorsabban regenerálódok, mint ahogy azt gondoltam volna. Lassan mászok be a zuhanykabinba, nem lenne szerencsés, ha a nagy szerencsétlenkedés közben még egy koponyatörést is összeszednék, mert megcsúsztam a csempén. A hideg víz jólesően hűti le szinte égetően forró testem, de pillanatok alatt fázni kezdek tőle. A gyors tisztálkodást követően szárazra törlöm magam, aztán a rubintszínű nedv által beszennyezett törölközőt a kötésekkel együtt a szemetesbe hajítom. Egyedül nem tudom magam ellátni, ez kétségtelen, ezért szükségem lesz egy segítőre, aki megcsinálja helyettem a dolgot. Hangos kiabálással próbálom felverni a ház népét, de akármennyire emelem is fel a hangom, semmi sem történik. Már-már feladnám a reményt, amikor az egyik szoba ajtaja kitárul és egy valószínűtlenül kialvatlan Lisa vánszorog elő. Heveny fészpalm közben magyarázom el a nőnek, hogy mit is kellene csinálni, aki természetesen csillogó szemekkel vállalja a feladatot. Míg a hófehér anyaggal szorosan körbetekeri a törzsemet, nagyobb megerőltetés nélkül taperolhat végig. Keze más irányba is elkalandozna, viszont ekkor jobbnak látom távozásra ösztökélni. Megköszönve közbenjárását taszigálom ki lakrészemből, ezt követően pedig bevágom utána az ajtót. No, volt egy jó napja! Kimért léptekkel mászok el a ruhásszekrényig, s felnyitva valami olyan culla után kezdek kutakodni, amiben nem jár majd fájdalommal a mozgás. A pólók is ingek rögtön ki vannak lőve, túlságosan hozzám simulnának. Rövid keresést követően egy halvány királykék kimonó, valamint a hozzá tartozó hakama kerül elő a szekrény mélyről. Emlékeim szerint még Chiyo-chan vette nekem egy már feledésbe merült alkalomra és össz-vissz egyszer volt Rajtam. A mostani meetingre tökéletesen megfelel, legalább a látszatja legyen meg annak, hogy fontos beosztásban dolgozom. Mondjuk egy világmegmentő társaság vezetése valószínűleg megfelel ennek a kritériumnak. Gyorsan magamra öltöm a göncöt, majd az obival a szokásosnál kicsit lengébbre kötöm a felsőt. Néhány próbalépés után örömmel veszem tudomásul a szúró fájdalom hiányát,ezért semmi akadálya nincs az indulásnak. Lélekölőmet övembe tűzöm, ámbátor normál helyzetben sokkal jobban szeretem a hátamon hordani, mint a ninják. Hülye hasonlat tudom, de tréfa répát ettem tegnap este, így érthetőek a lapos poénok. Új úticélom a konyha, ahol gyorsan összedobok magamnak egy pár pirítóst, ezzel elintézve a reggeli ételbevitelt. Kedvtelenül nyámmogok a száraz és kormos kenyéren, ami főzési tehetségem teljes hiányát szimbolizálja. Ideje lenne már megtanulnom legalább egy rántottát elkészíteni, mivel máskülönben éhen fogok halni, ha tényleg magamra leszek utalva. Mondjuk, nem mintha így olyan sokszor főznének Rám, de akkor is más ez a helyzet. Az elmúlt évek alatt sikerült megszoknom, miszerint szerelmem mindig elkészítette a burkolnivalót, Nekem nem volt más feladatom, mint elfogyasztani azt. S ez így volt jó, senki sem várta el Tőlem, hogy megcsillogtassam gasztronómiai tudásom. Igaz most se, de ez részletkérdés. Türelmemet vesztve vágom az ételt bele a műanyagtányéromba, majd ugyanezzel a lendülettel ki is dobom az egészet a kukába. Úgy döntök, ideje sétálni menni, addig sem esz itt a fene. A Nap még épp csak kidugta korongját a horizont alól, rózsaszínes fényárba borítva a környéket. Érthető okokból még mindenki alszik, csupán néhány kóbor eb neszez az egyik sikátorban, egy felborított konténerből falatozva. Gondterhelt arckifejezéssel húzok elő egy szál Black Devilt a zsebemben rejtőző dobozból, azután ezüst gyújtómat megvillantva gyújtom meg a végét. Számat rögtön átjárja a vanília és a dohány jellegzetes kombinációja, ami miatt szeretem ezt a márkát. Vékony, szürke füstfátyol öleli körül szikár alakom, kinézetemmel teljesen elütök a modern környezettől. Nem is akármiért, nem e kor szülöttje vagyok, majd másfél évszázaddal ezelőtt jöttem a világra. Az akkori szokásokhoz és értékrendekhez jobban értek, azonban kezdem már magam kiismerni a jelenben is. Igaz ezt a fejlődést visszavetette az az idő, amit a Tiszta Lelkek Városában töltöttem. Nem telik bele sok időbe és sikerül ezt a tevékenységet is megunni. Mikor már harmadszor is keresztül-kasul végigjártam Karakura utcáit, úgy döntök, ideje a Fészek felé venni az irányt. A szokásosnál sokkal tovább tart elérni a rejtekhelyig, nem merem megkockáztatni egyelőre a shunpó használatát, nehogy a végén felszakadjanak a sebeim. Legalább addig is gyönyörködhetek a táj szépségében vagy annak hiányában. Néhány kilométerre a főhadiszállástól egy nagyobb facsoport eltűnt a föld színéről, a talajt pedig kristályosra gyalulta az a felfoghatatlan nagyságú erő, ami a Zellel való összecsapásom alatt elszabadult. Mind a mai napig nem értem, miképp lehetett olyan erős az arrancar, ám valószínűleg erre választ fogok kapni a közeljövőben. Sietősen vágok át a legfelső szinte, rá se nézve a kormos falakra. Nekem köszönhető eme pusztítás, kicsit túllőttem a célon. Talán szólni kéne a Daitenshi tagjainak, hogy fessék újra a falat, mert ez is a nagyobb jót szolgálná. Mondanom se kell, egyikük sem hinné el ezt a mondvacsinált okot, s Hitomi biztosan lesajnálóan nézne Rám. A többség már megszokta értelmetlen kirohanásaimat, habár Daijal még nem vagyunk olyan jóban. Másrészről a ráégett máz sokkal praktikusabb, mivel színéből adódóan nem látszik meg rajta a piszok. Ezen, s efféle fontos dolgokon elmélkedve lépek be a Tanácsterembe, melynek gigászi faajtaját játszi könnyedséggel lököm be. A védelemként szolgáló vízköpők barátságon mordulással köszöntenek, melyet egy fáradt intéssel viszonozok. Elmém hátsó szakaszában egy leheletfinom érintést érzékelek, a hely hozzám kapcsolódott, ilyen módon rögtön tájékozódni tudok róla, ha váratlan vendég érkezik. Hideg balommal végigsimítok a fagyos gránittrónok tetején, az egész helyiségben kellemes hűvös uralkodik. Katanámat lazán az asztalfőn álló szék oldalának támasztom, azután óvatosan helyett foglalok. A tökéletesre csiszolt kőzet remekül lehűti égő hátamat, így máris sokkal jobban érzem magam. Rövid pihenő után nekilátok egy teát elkészíteni magamnak, hogy méltóképpen ünnepelhessem gyermekeim érkezését. Alighogy visszatérek a terembe a gőzölgő itallal, máris érzem Suke jelenlétét a védőpajzson belül. Nem érzékelek más jelenlétet az övén kívül, valószínűleg teljesen leárnyékolja a srácokét. Arcomon vidám mosoly fut keresztül, ami azonban hamar leolvad. A bejárat döngve csapódik ki, ezt követően pedig két suhanc tűnik fel a küszöbön. Mi a fene?! A Gotei 13 már mini bérgyilkosokat küld utánam? - Kik vagytok? – zendül hangom követelőzően, miközben el se tudom képzelni hova tűnhetett Watanabe. Tekintetemet az elsőnek belépő fiúra emelem, akinek íriszeibe nézve szinte a sajátomat látom viszont. Ennek hatására egy kicsit meg is szédülök, majdnem leöntöm magam a tűzforró löttyel. Heves, marka máris kardja tsukájára szorul. Olyan, mint Én voltam hajdanán, szinte elképesztő a hasonlóság. Ezt követően szemeim a másik jelenlévőre fókuszálnék, kinek csokoládébarna lélektükrei egy számomra kedves személyt idéznek. Pont olyanok, mint Chiyokoié. Teljesen értetlenül állok a dolgok előtt, habár lélekben már tudom a válaszokat. Mindenesetre lehet ez valami trükk is, szóval nem árt körültekintőnek lennem. |
| | | Sierashi Katsuo 7. Osztag
Hozzászólások száma : 94 Age : 15 Tartózkodási hely : Menj a füst után Registration date : 2009. Nov. 22. Hírnév : 15
Karakterinformáció Rang: 7. osztag, kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (25000/30000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Hétf. Júl. 26, 2010 11:04 pm | |
| || Sierashi találkozó - Ismerd meg az apádat akció! ||
Becsörtetve, helyesebben szólva indulatosan belépve a terembe, kellett néhány másodperc gyermeki szemem hozzászokjon az újabb fényerősségi változáshoz. Miután ez sikeresen megtörtént, hiszen nem szembekötős szamárfarok feltűzős játékkal bíbelődtem, amit különösen élvezek, ha Masa-t kell megtalálni. Elvégre hol lenne a kihívás, ha találomra beledöfnéd az első utadba keveredő flótásba? Én csupán viszek némi önfejlesztési lehetőséget egy könnyed délutáni kikapcsolódásba. Valahol minden zseniális harcosnak el kell indulnia a dicsőség felé. Azonban jelenleg ott tartottam, jobban mondva álltam, hogy dühödten néztem körbe és kénytelen voltam beismerni a tulajdonosnak igazán remek érzéke akad a berendezési tárgyak kiválasztásánál. Sajnálatos dolog, hogy tönkre fogjuk tenni, de hátha találok valamelyik talpazaton címet, amit testvérem készségesen megjegyez helyettem. Nem, nem neki lenne, hanem anyának! Lassan meg kéne lepni valamivel és innen nem biztos el tudunk vinni bármit is. Most viszont ideje lenne visszakanyarodni a dühömhöz, amit az a fürdőköpenyes vénember váltott ki. Még, hogy ő az apánk? Rendesen sem tud felöltözni és akkor még ilyeneket magyaráznak, vagy rossz ajtón jött be! Pillantottam a hátam mögé, némi meggyőződés reményében, de a rólam mintázott klón cseppet sem tartózkodott már ott. Félig elém állva igyekezett mozgásteremben akadályozni. Tudtam ezzel jelezni kívánt, kár, hogy nem érdekelt. Olyan szinten forrt bennem az elégtétel utáni vágy semmilyen józan ész diktálta tanácsra nem figyeltem. -Menj arrébb, Masa!- Szólítottam fel erélyesen a hátrébb húzódásra, puszta szeretetből megszorítva a vállát. Igen, remek lett volna, ha valamit kezd már a helyzettel, mert kezdtem elveszíteni a fejem. Mindenkit bosszant, amikor felkészül a lendületes támadásra és megfelelő pillanatra, hogy bemutatkozása erős fejtörést okozhasson ellenfelének. Például hasonlít azon ritka esetekre, amit a játszótéren éltünk át. Ki hinné micsoda ádáz küzdelmek folynak egy-egy tetszetősebb homokozó lapát vagy forma tulajdonosi jogaiért. Ráadásul a tapasztalataink palettáját bőségesen felújították, hiszen megtanultunk másodpercek töredéke alatt elhajolni a semmiből felénk repülő műanyag játékok elől, örökre megjegyeztük miféle jótékony hatásai vannak az arcra hajított homoknak és hogyan érjünk a teletömött kosárhoz elsőként. Most is indulásra készen feszengtem, csak műanyag, rácsos tartó helyett egy szatír várt megsemmisítésre. Legalábbis anyunk történetei alapján a mutogatós férfiak járnak kellően lenge öltözékben, ami tökéletesen illet a kimono-ban trónszéket fogdosó úszómesterre. Jött is azonnal felismerésem, mely szerint nem a predátorok, hanem molesztáló szervezet szívébe keveredtünk. Ezzel a képpel nem fért össze Watta bá. Igaz, adhattak neki valamilyen szert, hogy engedelmeskedjen! Be kell látnom ez a csodálatos krimi jobban mutatna a tv képernyőjén, szóval lehet eladom a jogokat és elvisszük anyát nyaralni!*.* -Előbb, válaszoljon, aki kérdezi!- Horkanok fel a fülem mellett eleresztett üvöltéstől. Lekötelez garantáltan távoli rokonságot mutató utánzatom igyekezete, de mi lenne, ha közelebbről vinné véghez és nem sántulna bele a hallójáratom. Néha komoly dilemmába taszít gyerekes megoldásaival. Ha nem ragaszkodna hozzá anya régen kitettem volna szűrét a családi házból. Viszont ezt az elmélkedős ácsorgást most már ténylegesen meguntam. A végén még elillan a harci kedvem! Ezt nem hagyhattam! Fejemben rögtön megfogalmazódott könnyed probléma kezelésem. Előbbi sérelmemnek hangot adva osztottam ki félre toló arcpaskolást Masa-nak, így akadály nélkül meglódulva a lépcső irányába. Kezdeti lépésemtől elégedett mosoly ült ki arcomra, hiszen egyre jobban fölém tornyosult a közeledő célszemély. Elegáns felvezetést terveztem, ha már előkelő helyen vagyunk, azonban bemutatkozásom ebben a percben sem valósult meg. Álnok hasonmásom, kiben túlbuzog eredetiségem eltaposása, megragadva öltözékem nyakát hasznosított ugródeszkaként, ezzel elém juttatva nyeszlett testét. Hála, csodálatos reflexeim óramű pontossággal rohantak segítségemre, így estemben beakasztva lábfejem obi-jába szerezhettem vissza egyensúlyom és húzhattam magamhoz némi nyaktájon történő ölelgetésre, csak amolyan puszta szeretet kifejezésére. Természetesen, maximálisan bíztam sikeremben, így fél kezemmel újfent arra törekedtem üdvözöljem egy keresztvágással a koros férfit. Nem lehet nehezebb egy izgő mozgó teherrel kivitelezni! Gyerekjáték, akár a drótkerítésen átmászni a pöttyös labdáért! Tökéletes módon támadásra szánt elképzelésembe apróbb hiba csúszott, pontosabban Masa csúszott. A kiszámíthatatlan sajtkukac kislisszant karmaim közül és kénytelen voltam az érkezést vereséggel elkönyvelni, hónalja takarásából. Tudnám, mitől ilyen sikamlós a bőre. Lehet valamilyen csiga fajtából valósi? Esetleg hal lehetne még, de akkor nem beszélne. Ekkora pech is csak engem érhet! Kapálóztam ingerülten a szabadulásom követelve. Rendben van, átmenetileg elfogadom kikaptam, de most már szabadon ereszthet! Egészségtelen ez a póz és ha lesérülök a tényleges harc előtt semmi esélye! Szüksége van rám! Miért csak én vagyok ezzel tisztában? -Engedj el! Úgyis tudom, hogy valamilyen trükkel fogtál ki rajtam! Ezért még számolunk, de NEM MOST! Legyőzöm és visszavágó! Megegyeztünk?- |
| | | Adán Scytacierto Privaron Espada
Hozzászólások száma : 231 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2008. Dec. 14. Hírnév : 7
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (15500/30000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Pént. Szept. 17, 2010 5:05 am | |
| // Éjfél után // Végül is megnyugodtam, mivel Yuusuke-san közölte velem, bénaságom csupán egy ideiglenes állapota volt az új testemben lévő tartózkodásnak. - Értem. Hát, azt hiszem ez egy jó hír. Minden esetre komolyabb küzdelmek során valószínűleg el fogom hagyni, tudja nem nagyon szeretem, amikor megsérülnek a személyes dolgaim. Ha pedig ez nem az, akkor mi más lenne az?- tettem fel a kérdést költőien, mialatt megvontam vállamat, s oldalra döntöttem fejemet, mint aki olyan nagyon belemerült már a magyarázkodásba. Még a parkban lévő üldögélésünk során a férfi elfogadta a szivart, amit felkínáltam. Valószínűleg ezzel jól járt, úgy emlékeztem a dohány minőségi volt, különben nem fektettem volna energiát a beszerzésébe. A megnyilvánulásából arra is rájöttem, amikor még ellenem harcolt, ki sem bújt a testéből. Erre egy ideig összeráncoltam szemöldökeimet, s egy komoly mimikával pillantottam rá a mellettem ballagó vaizardra. ~ Hihetetlen... Vajon mit nem mutatott meg még az erejéből?~ kérdeztem gondolataim között, bár én abban a tudatban éltem, ami késik, nem múlik. Tehát biztosan látni fogom majd a jövőben Sierashi Yuusuke végleges képességeit is, amennyiben az oldalán fogok harcolni az elkövetkezendő kitudja hány évben. - Az biztos!- szóltam oda neki helyeselve, miközben egy rögtönzött bólintást is megejtettem. A levegő olyan furcsa volt már arrafelé, amerre tartottunk, szinte körbejárt a misztikum. A növényzet egyre gyakoribbá vált, fölösleges lett volna megkérdeznem, mivel valahogyan éreztem a zsigereimben, közeledtünk. - Furcsa egy hely...- jegyeztem meg az orrom alatt, ám ekkor még tisztában sem voltam azzal, ami ezután következett. Nem sok idő telt el, mire a fák, bokrok, és minden egyéb növény újból ritkulni kezdett. Egy tisztás kellős közepére lyukadtunk ki. ~ Mi? Most meg mi van? Én nem látok semmi különlegeset ezen a helyen. Vagy talán a föld alatt van valahol a bázis?~ merültek fel elmémben a lehetőségek, s ebben a percben lábaim elé pillantottam, hátha felfedeztem volna valami keményebbnek tűnő talajt, esetleg kibukkanó jeleket, ami arra engedett volna következtetni, miszerint volt itt valami észlelhetetlen objektum. Cipőm talpával törölgetni kezdtem a földet, mégsem leltem rá semmi gyanúsra. Eközben a cimborám időt kért magának, mire válaszoltam is: - Természetesen. Itt megvárom... Még ha fogalmam sincs róla, hogy hol én magam hol vagyok.- jegyeztem még meg csendesen a dolgot, eztán megvakartam a tarkómat. A férfi ekkor úgy tűnt el előlem, akárcsak egy délibáb, amikor közelebb megy hozzá az ember. Majdnem kiugró szemekkel kezdtem bámulni a semmibe. Felmerült bennem az a gondolat, miszerint a póttestemen elromlottak a látószervek, vagy valami, hiszen tisztában voltam vele, Yuusuke-san nem használt shunpot, sem más technikát. Sok időt nem vett igénybe az a dolog, amit a fickó művelhetett, elvégre percek leforgása után az óriási bejárat már számomra is érzékelhetővé vált. Még a szám is tátva maradt néhány másodpercre, noha megkíséreltem visszafogni lenyűgözöttségemet, majd egy nagy mosollyal jeleztem elégedettségemet. - Nos, nem túlzás kijelentemen, ez még annál is sokkal komolyabb, mint amire számítottam.- közöltem véleményemet a férfival. Ám a külső nem minden, már alig tudtam kivárni, hogy láthassam a létesítmény belsejét is. Olyan megérzés kerített hatalmába, miszerint az is tartogatni fog számomra meglepetéseket, remélhetőleg a jobbik fajtából. Ezt követően ismételten csatlakoztam, a jelenleg kalauzolással foglalatoskodó társamhoz. Feltűnően csöndes volt minden, amíg elérkeztünk a tanácsteremnek tűnő helyszínhez, melyet egy szintén jelentős tömegű kőajtó rejtett el maga mögött. Valószínűleg nem fog majd gondot okozni az, hogy jól érezzem magamat ezen a főhadiszálláson a jövőben, ugyanis szerény személyem fölöttébb hangulatosnak találta az objektumot. Festmények, gránit asztal, márványülőhelyek, minden megvolt ahhoz, amely tényezők miatt a terem komolynak, mégis ugyancsak stílusosnak látszott. Ebből arra tudtam gondolni, a Fészek már nem csupán egy ember kezében volt, de fogalmam sem volt róla, milyen öreg is lehetett valójában. Valamiféle mozgolódás zavarta meg gyönyörködésemet, azután két kőgólem szerű kreáció zúgott le a magasból, és nyilván valóan nem azért jöttek, hogy csatlakozzanak az idejövetelem ünnepléséhez. - Öhm... Üdvözletem!- intettem egyet nekik reményt vesztve, azok pedig bunkó módon taperálni kezdtek. Ha legalább valamiféle női alakot formáló tárgyak lettek volna, még el is viseltem volna, csakhogy ebben a helyzetben ez számomra túlságosan kínos, sőt elmondhatatlanul kellemetlen volt. Ez még nem minden, elegáns öltönyömet is sikerült bepiszkítaniuk. ~ Kicsikém...~ gondoltam magamban, s elbúcsúztam a ruha pompájától. Ez a textil már talán sosem lesz a régi... Végül egy, a shinigamik által használt, fehér villámmal szüntette meg a Daitenshi vezetője a kialakult helyzetet. A vigyorára egy pozitív sóhajjal feleltem. - Fölösleges bármit is mondanom, úgyis tudja mit gondolok.- mondtam, majd odabaktattam az asztal mellé. - Na és, melyik lesz az én helyem?- érdeklődtem. - Önnek hogyan sikerült rátalálnia erre a helyre? Hiszen a vak is láthatja, mások is voltak már itt azelőtt. Esetleg azt is tudja, ők milyen célokra használták fel eme sokoldalú épületet? Ja, amúgy merre tartózkodik a többi tag?- bombáztam további kérdéseimmel Yuusuke-sant, mialatt tekintetemmel még egyszer végigpásztáztam a terepet, tatyómat meg finoman rátettem a hosszú, gránitból megmunkált bútorral. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szer. Szept. 22, 2010 2:40 am | |
| [Éjfél után] Örülök, amiért Adán-san nem vette túl komolyan a vízköpők szemétkedését, valószínűleg kőport lett volna képes csinálni belőlük, mint ahogy Én is. Tisztában vagyok az erőink közötti különbséggel, azonban a helyet védő lényekével is. Valójában a szobrok egyfajta segítségként – zavaró tényezőként – funkcionálnak, ami egy esetleges behatolás során jól jöhet az itt tartózkodóknak. Az igazat megvallva, Aizenen és néhány shinigami kapitányon kívül nincs olyan személy, aki árthatna ennek az erődítménynek, ha Én is itt vagyok. Kérdésére csupán egy nemtörődöm intést kap válaszul, nincs senkinek kijelölt helye, kivéve persze a vezetőnek, aki minden esetben az asztalfőn ül. Ebből adódóan bármelyiket választhatja, mindenki oda ül le, ahova épp kedve tartja. Talán valamiféle véseteket kellene készíteni a háttámlára, amiből a tulajdonosra lehet asszociálni, viszont az nem kis munka lenne. Ráadásul nemigen értek a márvány megmunkálásához, íme még egy pont arra a listára, melyen azon dolgok felsorolása van, amit meg akarok még tenni remélhetőleg hosszúra nyúló életemben. Ezt követő szavai máris sokkal komolyabb téma felé terelik a beszélgetés fonalát, így ezt már nem vehetem ennyire félvállról. Amíg társam helyet foglal egy általa kiválasztott trónon, addig megkísérlem rendszerezni gondolataimat. Nem most kell elmondanom először ezt a történetet, azonban a Király Szemének visszaszerzése óta eltelt több hónap, talán már egy év is, ennek köszönhetően az emlékek összekuszálódtak a fejemben. Megrázó események láncolata vezetett el ide, nem szeretem ezeket felhánytorgatni, ám a teljes megértéshez szükségeltetik ez is. Halk, meggyötört sóhaj kíséretében dőlök kicsit előrébb, majd jobb tenyerem végigfuttatom a gránitasztal felszínen. - Egy régi, jó barátom volt eme bunker tulajdonosa, mielőtt még sajnálatos módon életét vesztette. – szólalok meg csendesen, miközben a sima lap megnyílik, azután egy üveg bor, valamint két pohár emelkedik ki belőle. – A saját kezemmel végeztem Vele, ezért kicsit kegyetlennek tűnhetek, viszont így volt a legjobb Neki is. Letért arról az ösvényről, amit régen fontosnak tartott és olyan tanokat vallott, amelyeket képtelenség volt összeegyeztetni régi önmagával. A hatalom megfertőzte, elfelejtette milyen is embernek lenni. A Fészek korábbi funkciója sokban hasonlít a mostanihoz, csupán annyi a különbség, hogy Ő egykor gyűjtötte, míg Mi felhasználjuk az itt tárolt információt. Válaszom remélem elég kielégítő, de ha nem, akkor sem kívánom kifejteni az akkor történteket. Az a gyilkosság törte ketté az addigi életemet, s állított rá arra az útra, amin most is járok. Vonásaim töprengő kifejezésbe rendeződnek, ezalatt mindkettőnknek öntök egy-egy kisebb adagot az italból. A kristálypoharat magamhoz emelem, azután kortyolok egyet az édes nedűből. Fogalmam sincs, milyen módon kerülnek ide, erről még nem olvastam a főhadiszállás leírásában. Lehetséges, hogy még ennél is mélyebben egy borospince leledzik, ahol e szőlőkölteményeket tárolják. Mindenesetre a minőségével és a szavatosságával nincs semmi gond, ezért bátran fogyasztható. Elbeszélésemet követően kényelmesen hátradőlök ülőalkalmatosságomban, már amennyire ez kivitelezhető egy kőzetből faragot bútordarabon. Újabb kérdését követően ajkaim mosolyra húzódnak, hiszen ismét realizálódik bennem, hogy mennyit is kérdez az egykori Primera. Olyan furcsa kiejteni ezt a szót, azokra az időkre emlékeztetnek, amikor még az „Ex-kapitány” jelzővel illettek. Mostanában inkább használják a renegát halálisten vagy az áruló szavakat. Úgy tűnik, érdemeim hamar elévültek, mivel a rendszer fennállása ellen tettem, ám igazándiból ez érthető is. Nem magasztalhatnak fel egy olyan vezetőt, aki cserbenhagyta a Gotei 13-t, ezenkívül még legalább féltucatnyi beosztottjával is végzet, mert azok rosszkor voltak rossz helyen. A halál a létezés velejárója, ettől függetlenül senkinek sincs joga azt öntörvényűen eltulajdonítani más életét. Láthatólag jobban kezdem tisztelni a lét fogalmát, habár elég szörnyűnek tartom, hogy egy félőrült hadnagy döbbentett rá erre. Suwun kétségtelenül remekül végezheti a munkáját, legalábbis Suke rendszeres megjelenéseiből arra lehet következtetni, miszerint nincs gondja a papírmunkával. - Nos, a Testvériség tagjai különböző helyeken tartózkodnak, jelenleg egyikük sincs a közelben. – fejtem ki gyorsan, miután feleszméltem az elmélkedésből. – Legtöbbjük az Emberek Világában él, azonban van egy-két tag, aki számunkra is jó szolgálatot tesz a Seireiteiben. A Daitenshi-medál segítségével tudok jelt adni, így a megbeszélésekre általában mindenki ide szokott érni, kisebb-nagyobb késéssel. Jaj, amíg el nem felejtem…!Nagy felbuzdulásomban majdnem sikerül a nyakamba önteni az italom, viszont egy elegáns mozdulattal korrigálom szerencsétlenkedésem. Nadrágom zsebéből egy, az Enyémhez hasonlatos nyakéket veszek elő, azután a férfi irányába csúsztatom. Reményeim szerint könnyedén rájön majd a működésére, de természetesen el is magyarázom Neki, ha ez nem így lenne. A végbemenő reakciók alatt türelmesen várakozom, s megpróbálok legjobb tudásom szerint válaszolni minden kérdésére. |
| | | Adán Scytacierto Privaron Espada
Hozzászólások száma : 231 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2008. Dec. 14. Hírnév : 7
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada | A Daitenshi tagja Hovatartozás: Lélekenergia: (15500/30000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Pént. Okt. 01, 2010 5:51 am | |
| // Éjfél után // Yuusuke-san laza megnyilvánulásából azt vettem ki, teljesen mindegy volt, hogy hová is dobtam le magamat, ezért azonnal helyet is foglaltam a szélen, nem szándékoztam az asztal másik végét megtisztelni jelenlétemmel, hiszen amúgy is beszélgettem a hely vezetőjével, az ordibálás meg sosem volt az erősségem, még akkor sem, ha bedühödtem. Na jó, néha azért szerettem kicsit félelmetesebben megjelenni, viszont ezt inkább a lelki terror formájában adtam ki magamból, nem kezdtem el őrjöngeni, az annyira lapos és barbári lett volna. Kicsit koppantam a márványon, amint nagy lendületemmel leigáztam az ülőhelyet, mivel eléggé kemény volt a trón. ~ Óh... Ezt legközelebb nem játsszuk el...~ gondoltam magamban, mialatt megsimítottam a derekamat. "Otthon" ez nem volt megszokva, annyira nem voltak kemények a gyűléstermi székek, plusz nem is olyan sokszor verődött össze a banda, mivel legtöbben vagy túl arrogánsak, vagy csak szimplán hülyék voltak egy normális színvonalú beszélgetéshez... Sosem tudtam ezt értékelni náluk, viszont egy idő után még én is beleuntam a folytonos noszogatásukba. Volt, amikor jobb ötletnek tűnt hagyni a dolgokat, hagy haladjanak a saját maguk útján, sőt valószínűleg nem is bírtam volna idegekkel az állandó vitákba való belebonyolódást. Szóval, csendben maradtam. Valahogy úgy, mint ahogy minden bizonnyal vaizard komám is szeretett volna, legalábbis a sóhaja számomra ezt árulta el. Ekkor kissé érdekes pillantással reagáltam a megnyilvánulására, éreztem a hangsúlyán, sikerült újonnan egy érzékeny pontra tapintanom. Egyébként ez egy szokásommá vált az utóbbi időkben, de mégsem fogtam fel rossz dologként. Az embereket mindig közelebb hozta egymáshoz, ha meg tudták beszélni a másikkal a problémáikat. Ez úgymond a bizalmat szimbolizálta, a kérdés pedig a törődést, még ha csak a puszta véletlen folytán tette is fel az érdeklődő fél. A magyarázat közben még bort is kaptam. Ritkán jutottam alkoholhoz, nem is nagyon ittam... Na jó, talán majdnem, hogy egyáltalán nem. - Köszönöm!- mosolyodtam el, amikor megkaptam a saját poharamat, ezt követően kicsit megemeltem. - A szabadságra! Hehe!- kacagtam visszafogott stílusban, azután belekortyoltam az italba. Nagyon ízletes volt, bár az én ital ellen még gyenge testemen gyorsan végigfutó hatása kissé megrázott. Fancsali képpel élveztem az enyhe utóhatást, ennek ellenére finomnak találtam a bort. Pillanatokon belül viszont ugyanúgy visszatért a komoly hangulatom, amint jobban átgondoltam a férfi meséjét. Nagyjából ennyi idő elegendő volt ahhoz, hogy fel tudjam fogni, egy igen is érzelmes alakkal hozott össze a sors, noha ezt nagyon is jól titkolta. A rideg, kemény vezéri megjelenés is tökéletesen illett hozzá, csakhogy szerény véleményem szerint ez csupán a célja elérése érdekében felöltött álarc volt. - Értem.- nyögtem végül ki. - Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Én is tettem dolgokat, néha meg azt kívánom, bárcsak vissza tudnék utazni az időben, és megváltoztatnám némelyik cselekedetemet. De az vajon jó lenne? Lehetséges, miszerint minden okkal történt eddig is, ezért tartunk most ott, ahol.- jelentettem ki. - Hiába is mondanám, én nem tudom ugyanúgy átérezni a fájdalmat, melyet a barátja hagyott maga után. Viszont, minden bizonnyal fel tudom fogni a súlyát. Nem fogok szentbeszédet tartani arról, hogy lépjen túl, mivel azok üres szavak lennéknek. Igazságtalanság lenne tanácsokat osztogatni, mialatt valójában nem is tudja az ember mi áll a háttérben. Ha elég erősnek érzi majd magát, vagy szimplán közölni akarná velem az álláspontját ezzel kapcsolatban, akkor úgyis itt leszek.- zártam le eme mondanivalómat, eközben a poharamban gyönyörködtem, és leküldtem a maradék folyadékot is, ami addig benne volt. - Áhhh... Ez most annyira jól esett!- vigyorodtam el akaratlanul, nem igazán értettem a dolgot, ám élveztem. - De!! Ne hagyjuk kárba menni a sok értékes dolgot, amit ő ránk, pontosabban önre bízott!- javasoltam. Végül az is kiderült, csak egyedül voltam az egész létesítményben, és persze itt volt még Yuusuke-san is. - Nocsak. Remélem azért nem akarnak rögtön megsemmisíteni, ha esetleg betévedne majd egyikőjük. Mondjuk ebben a testemben ki gondolná rólam, hogy egy espada vagyok? Vagyis voltam. Még szoknom kell a tényt.- vakartam meg a tarkómat megnyilvánulásom után. - Szerintem most inkább ne zargassuk őket, én is szeretnék hamarosan lepihenni, természetesen csak miután berendezkedtem. Az utóbbi napokban igencsak magas volt bennem az izgatottság, a hirtelen nyugalmi állapot rámeresztett némi fáradtság érzetet.- közöltem a fickóval, ezután én is megkaptam a saját medálomat, amit a markomba is vettem. - Öhm... Önként fogja majd elnyelni a reiatsum egy részét, vagy esetleg lépjek valamit a cél érdekében?- tettem fel az első, s talán legfontosabb kérdést, miközben tanácstalan pillantásokkal bombáztam Yuusuke-sant. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Tanácsterem Szomb. Okt. 02, 2010 7:45 am | |
| [Éjfél után] Rezdülésszerűen felfelé görbülő ajkakkal veszem tudomásul Adán-san elhamarkodott letelepedését, egy szóval sem mondtam, hogy túlságosan kényelmesek ezek a székek, ám még mindig jobb, mint régen a Gotei 13 gyűlésein, ahol csak a Főkapitány tehette le a valagát, Nekünk pedig végig állni kellett. A tósztra csak egy halovány mosoly a válaszom, miközben szintén magasba emelem a kelyhet, azután két nagyobb kortyot követően jóleső melegség önti el belsőmet. A pohár sajnálatos módon hamar kiürül, ellenben nem kívánok ma már több alkoholt fogyasztani, ennyi bor tökéletesen elég a jó alváshoz. Szavait hallgatva arcomra töprengő kifejezés ül, míg ujjaim között tökéletes ügyességgel forgatom a míves kristályserleget. Fogalmam sincs, milyen érzéseket vált ki belőlem Kenshin elvesztése, sosem gondolkodtam ezen el túlságosan. Szomorúnak tartom elvesztését, ez egyértelmű, azonban megpróbált megölni Engem és Chiyo-chant is, amiért biztosan nem bocsátok meg Neki. Halálát egyfajta járulékos veszteségként könyveltem el, a Seireitei agymosott kutyája voltam, csupán a misszió sikeres teljesítése lebegett a szemem előtt. Nosztalgikus kifejezésbe rendeződnek vonásaim, eközben visszagondolok arra a szenvedélyes monológra, amit akkor vágtam ellenfelem fejéhez. Gondolom Ő már akkor is látta előre bukásomat, valószínűleg az egész színjáték azért lett megszervezve, hogy ráállítson arra az útra, amin most is járok. Az emlék hatására majdnem kiesik a kezemből a kupa, ám különösen fejlett reflexeimnek köszönhetően még idejében elkapom, így nem kell a vízköpőket takarítással idegelnem. Shala’zhar kétségtelenül már belefáradt a kilátástalan harcba, s inkább az Én nyakamba sózta azt, tudván, elkötelezettségem mindig is nagyobb volt, mint az övé. - Ugyan, semmiség! – intem le egyszerűen mentegetőzését, valójában egykori barátom említése nélkül is elmondhattam volna a történetet, szerény személyem volt az, aki felhozta eme komor történetet. – Felesleges azon elmélkedni, hogy „Mi lett volna, ha…?”. A múlton már úgysem változtathatunk, Sorsunk elkerülhetetlen, erre már rájöttem. Talán sok mindent másképp csinálnék másodjára, s következő életemben remélem jobb döntéseket tudok majd hozni, mint most. Félre ne értsen, tökéletesen elégedett vagyok a helyzetemmel, még ha ez nem is mindig tűnik így. Mindenesetre köszönöm a felajánlást, ígérem, egyszer mindenképp élni fogok vele!Látszólag kissé megviselte a Primera rang elhagyása, még ha ezt nem is vallja be teljesen. Abból a jól észrevehető bakiból legalábbis erre tudok következtetni. Nem kell emiatt szégyellnie magát, megértem a helyzetét. Elhagyta azokat a személyeket, akikért egykor az életét is feláldozta volna, a fajtáját, ami bizonyosan nagy megrázkódtatás lehetett a számára. Igazából nem tudom, milyen módon megy ez a lidércek között, egykoron csak lemészárolandó állatokként láttam őket magam előtt, ám mióta Aizen bűvészkedni kezdett a Hógolyóval, az egész teljesen más megvilágításba helyeződött. Jómagam is két faj kereszteződéseként tengetem napjaimat, habár sosem kértem ezt az áldott-átkozott ajándékot. Az igazat megvallva már elég későre jár, tényleg okosabb lenne nyugovóra térni, hisz’ holnap is rengeteg tennivalónk van. Adán-san viccesnek szánt megjegyzése gondolkodóba ejt, lövésem sincs, milyen módon fog a többi tag reagálni egy hollow jelenlétére. Ettől függetlenül biztosan nem fogják eltenni láb alól, elég jól megakadályoztam azt is, hogy Hitomi annakidején kicakkozza Suke fülét, ámbátor amúgy sem lett volna képes ártani a halálistennek, de azért jobb félni, mint megijedni, igaz-e? Kelyhemet laza mozdulattal teszem vissza a mozgó kőlapra, s miután az egykori Espada is ugyanígy tett, lassú intéssel visszasüllyesztetem a lapos gránitba. Még nem értem teljesen végére a Fészek felépítésének és varázslatainak tanulmányozásában, az a lehető legősibb tekercs, a nyelv lefordítása pedig további unalmas napokat vesz igénybe. Elnyomok egy ásítást, majd felemelkedem trónomról, amikor beszélgetőpartnerem egy újabb kérdéssel ajándékoz meg. Való igaz, még nem mondtam el teljesen a medál képességeit, viszont a legtöbbre magától is rájöhet, csupán egy kicsit kell szemfülesnek lenni. - Erősen kell koncentrálnia a nyakékre, ezzel lépteti működésbe eme funkciót. – szólalok meg csevegő hangnemben, ezalatt közelebb sétálok az asztal Tőlem távolabb eső végéhez. – Ám fel kell rá hívnom a figyelmét, miszerint a medalion addig szívja el az erejét, ameddig lehetséges, ezért vigyázzon, mennyit adományoz Neki. Kinyerni belőle hasonló módon lehet a lélekenergiát, csupán az ellenkezőjére kell gondolni. Akár teljesen vissza is töltheti a reiatsuját, már ha elegendőt raktározott el benne. Úgy érzem, mindent elmondtam, amit akartam, ezért kényelmesnek nem mondható módon dőlök az asztalnak, miközben acélkék pillantásommal az előttem álló férfit figyelem. Nagy szerencsém volt Adán-sannal, egy erős szövetséges minden esetben jól jön, függetlenül attól, hogy előtte milyen tanokat képviselt. Jelenleg Hozzám hűséges, s Nekem csak ez számít. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Tanácsterem | |
| |
| | | |
| |
|